Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Festmények szombatra – Munkácsy Mihály és a művészi zöld

2010. szeptember 11. - bogancs

Legszebb szín a zöld! Festményeken meg pláne. Ugyanakkor nagyon nehéz kikeverni, megtalálni és alkalmazni a megfelelő zöld árnyalatokat.

Sorozatunk folytatásaként Munkácsy Mihály néhány képét szeretném bemutatni. Munkácsyról elsőre sokaknak a Krisztus trilógia, valamint a sötét helyen játszódó témák jutnak eszébe, dominánsan a fekete szín használatával, esetleg erős vörös színű vagy kék motívumokkal, rikító fehérrel, de semmiképpen nem zölddel. A fekete, és az idővel sötétülő képek persze részben a festési technológiának is köszönhető.

Pedig Munkácsy nagyszerűen alkalmazta a zöld színt is festészetében. Ilyen képeiből gyűjtöttem ma egy csokorra valót:

 

Magyar lovas

https://m.blog.hu/ni/nivo/munk%c3%a1csy_1.jpg

Itt van rögtön a Magyar lovas című könnyed kép. Csupa világos, vidám színek, világoskék égbolt, üde zöld mező. A középen lévő fehér ló a fókuszpont. Ez is, és az eget beborító felhők is már-már fényképszerű hatást adnak. A lovak kidolgozottsága rendkívül részletes, hozzájuk képest a lovas egy arctalan figura, akinek inkább a ruházata és a testtartása tűnik ki.

Igazi tájkép, lám nem kellenek ehhez fák. A füves, lankás, kövecses, zsombékos talaj ábrázolása is lenyűgöző, sokáig elkalandozhat rajta a tekintet. Az ide felrakott kép nem adja igazán vissza a hatást, élőben még sokkal hatásosabb lehet.

 

Pálmaházban

https://m.blog.hu/ni/nivo/munk%c3%a1csy_2.jpg

Ez a kép már jobban beleillik a fent vázolt „Munkácsy-sztereotípiába”. Sötétbe hajló belső tér, elől világító fehér ruhás emberek. Háttérben kb. a kép negyedét foglalja el a dominánsan zöld pálmaház.

Érdemes kipróbálni: először a képet egészében megnézni, majd a bal fölső sötét részt kezünkkel kitakarva újra. Látjátok a különbséget? Mintha egy másik kép lenne így ugye? Erős hangulati kontraszt van az ódon, kopottas belső tér és a fehérben pompázó fiatal asszonyok illetve a gyermek között. Ezt az idős-fiatal párba állítást erősíti a háttérben lévő zöld növények életerőt sugárzó burjánzása is.

Amit még kiemelnék, az a remek kék színű kaspó és az azonos színű szőnyeg. Ez utóbbi nagyon szép kompozíciót alkot a rajta lévő piros terítős kisasztallal. Ha nagyon megnézzük, több csendélet kompozíciót is láthatunk a képen.

 

Sétány a Parc Monceau-ban

https://m.blog.hu/ni/nivo/munk%c3%a1csy_3.JPG

Egy igazi telizöld kép, a zöld szinte minden árnyalatát felvonultatva. Még az út szélén lévő pad is zöld színű. Nem is tudok mást hozzáfűzni. Élőben kellene ezt a képet is megnézni. Szerintem fenséges. Elfogadnék egy ilyet a nappaliba.

 
















 

Testvérek – Ne sírj!

https://m.blog.hu/ni/nivo/munk%c3%a1csy_5.jpg

A mai négy kép közül nekem ez a kedvencem. Itt nem is a monumentális tájábrázolás, inkább a gyermeki érzelmek uralják a képet. Saját pelenkás korú gyermekeim jutnak eszembe a képről, akik már ilyen kis korban is mennyire képesek szeretni egymást! A képen is ezt láthatjuk, ahogy a síró gyermeket vigasztalja testvére. Muszáj vigasztalnia, mert ha nem derül gyorsan jobb kedvre, akkor ő maga is elszontyolodik. Pedig szomorúnak lenni rossz dolog, ezt mindenki, ők is tudják tudják.

A kép üzenete lehetne tehát: Don’t worry, be happy!

Ha ez is tetszett, a képsorozatunk jövő szombaton folytatódik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr982267846

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ave 2010.09.19. 20:28:28

O viszont tud, nagyon is tud.

hunnihurri 2011.03.21. 08:25:09

Végre ilyen blog is van.
Nézzük meg együtt "jó" tradicióját felelevenítve.
Igazi nívós érthető műelemzés.
Nagyon ,a képek megválasztása is jó ízlésre szakmai műveletségre utal.
A politika sajnos nem érdekel de itt mintha kárpótlást kapnánk a politikai dorbézolás miatt is.

gyilkos fűegér 2011.10.05. 21:56:08

A "Pálmaházban" nem gyengén fasza.

Altungar · http://www.hungarojob.com 2012.01.14. 10:45:49

A magyar lovas, ez igen erre vágyom a régi szép időkre amikor még kétkezi munkával direktbe kerestük az élelmet
süti beállítások módosítása