Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

A vörös iszap és a negatív externália

2010. október 06. - Droli

Ökológiai katasztrófa fenyeget a Kolontár melletti timföldgyár tározójának gátja átszakadása után - erről szólnak a hírek manapság. A kár rettenetesen nagy: eddig öt települést érintett a lúgos víz és a vörösiszap, több száz hektár földet tönkretett, a Marcal felső szakaszának halállománya kipusztult; a környezetvédelmi államtitkár szerint a kár mértéke tízmilliárd forint körül lehet (szerintem alulbecsülte). Ki fizeti ezt? A gyár tulajdonosai, akik az alumíniumgyártás profitját eltették, de nem figyeltek eléggé a tározóra? Vagy az állam, és az adófizetők, akiknek lényegében semmi közük az egészhez?

A modern gazdaságtan hatalmas adóssága, hogy a negatív externáliákat nem sikerült még teljesen beépíteniük a költségek közé. Mi is a negatív externália? Például hogy a szomszédodban fűrésztelep működik, és ettől nem tudsz rendesen pihenni; a településen a hulladékégető kontrol nélkül engedi a füstöt a levegőbe, és ezzel is mérgezi a lakosságot; a helyi bőrgyár a folyóba engedi az elhasznált vegyszereit, és ezzel mérgezi a folyó élővilágát - ez mind-mind olyan tényező, mely költségeket, életszínvonalromlást okoznak a szenvedő félnek. Ha ez a szenvedő fél ember, és egy civilizált országban él, akkor még csak-csak működik a védekező mechanizmus - például előírják, hogy a hulladékégető szereljen fel szűrőberendezést, a bőrgyár meg ne engedje a folyóba a veszélyes hulladékot -, azonban ha a szenvedő fél a környezet, a természet, akkor semmi nem történik. Elvégre a fák nem tudnak panaszkodni, meg a halak sem. Ilyenkor a természet "lenyeli" ezen költségeket, és mindenki boldog - addig, amíg a természet be nem nyújtja a számlát. Bizonyos esetekben igen jó szabályozások születtek - például az üvegek betétdíja, melyek arra késztették az embereket, hogy vigyék vissza az üres üveget, és ne terheljék vele a környezetet, a gyárakat meg arra, hogy ezeket az üres üvegeket újrahasznosítsák. Bizonyos esetekben meg semmi nem történik: a gyár gyakorlatilag nyugodtan mérgezheti a talajt és a talajvizet a veszélyes hulladékkal, úgysem fog történni semmi, legfeljebb a környéken picit többen halnak meg daganatban. 

És itt a timföldgyár ügye, ami szintén a veszélyes hulladék kezeléséről szól. A gát átszakadt, és aligha véletlenül - ha jobban odafigyelnek, megerősítik a gátakat, jobb technológiát alkalmaznak, tehát költenek erre, most valószínűleg a választási hírekkel lenne tele a sajtó. De mivel a veszélyes hulladék kezelése nem jár közvetlen haszonnal, gondolom a gyár vezetése úgy volt vele, hogy nem költ rá többet, mint amennyi feltétlenül szükséges.  Hát most megjárták, mert ha nekik kell kifizetni a milliárdos károkat, rájönnek, hogy lehet, érdemesebb lett volna sűrűbben, alaposabban vizsgálni azt a tározót, esetleg vastagabb, magasabb gát kellett volna oda (egy mérnök minden bizonnyal tisztában van vele, hogyan lehet egy ilyen helyzetet elkerülni). Késő bánat, most már utánuk a víz(iszap)özön.

Ez a konkrét eset túlmutat önmagán: rengeteg olyan tevékenységet végeznek a piaci szereplők, amely más szereplőket hátrányosan érint, és nincs kompenzálva. A mai környezetvédelmi politika egyik első feladata, hogy minél több ilyet felfedjen, és megpróbáljon megszüntetni, vagy megtalálja a kompenzáció módját, esetleg a hirtelen, katasztrófaszerűen okozott károk megtérítésének lehetőségét. Mindegyikre lehet példákat mondani: ma már a füstokádó kéményekre szűrőket szerelnek fel, hogy megakadályozzák a veszélyes anyagok levegőbe jutását; a betétdíjat ki lehetne terjeszteni minden üveg - és műanyagtermékre, hogy ne alakuljanak ki szeméthegyek a szárazföldön és az óceánon. És hogyan lehetne megakadályozni a kolontári katasztrófahelyzetet, esetleg a baj bekövetkeztekor hogyan lehetne finanszírozni a kárfelszámolást? Például - a szigorúbb biztonsági előírásokon túl - kötelező felelősségbiztosítással, különösen nagy összegre, jobb félni, mint megijedni alapon. Mindez persze emeli a költségeket minden szinten, ezáltal drágább lesz minden, és az emberek életszínvonala is esik, de legalább nem rohasztjuk le  a földet, a vizet  és a levegőt végtelenségig. Végül is ettől függ az emberiség jövője.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr352347148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csontvázpreparálás mesterfokon, avagy töltöttkáposzta ajkai módra 2010.10.06. 12:55:30

"Tisztára mossuk a közéletet". :D Na ennyire azért nem kéne! Alumínium... Tetszettek volna erre akkor gondolni mikor a melegszendvics alá a sütőbe letépik a fél méternyit, vagy mikor új biciklit vesznek a „hű de környezettudatos zöld va...

Trackback: Vörösiszap - az új Hungarikum 2010.10.06. 12:13:14

Olvastam, hogy Illés Zoltán az MTI-nek azt nyilatkozta, ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt, mert ugyan vörösiszap ömlésre már volt példa, de nem lakott területre. Elképesztő felvételek, megrendítő hírek, értő és kevésbé értő hozzászóláso...

Trackback: A vörösiszap a hibás 2010.10.06. 12:10:30

 Megmondta Bakonyi Zoltán is, hogy a vörösiszap nem veszélyes, és mivel ő egy vezérigazgató, aki igazán otthonosan mozog ebben a témában, nos, el kell hinnünk, hogy nem veszélyes.   Bizonyára ő is úgy van ezzel, mint a fegyvergyártók. Hisze...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cs (mi más) 2010.10.06. 12:12:43

Viszont a kárelhárítás majd kedvezően növeli a GDP-t.

pandras11 2010.10.06. 12:19:34

Mi a haszna a lé tárolásából a cégnek, és ki fizet ezért neki ?????????

2010.10.06. 12:19:53

@cs (mi más): Na azért mondom én mindig, hogy a GDP egy nagy humbug.

pakesz (törölt) 2010.10.06. 12:27:50

kezdhetik is a sort a parlagfuvel...
kapjak el a sok kocsog csaladi gazdasagot, AKI TUDATOSAN EVROL EVRE TORVENYT SERT

Mitya Ivanov 2010.10.06. 12:30:05

Az ajkai timföldgyárat vezető Bakonyi Zoltán apja egy bizonyos Bakonyi Árpád, akinek éppen környezetvédelmi kárfelszámolással és kármentesítéssel foglalkozó cége van, lásd Nitrokénmia Zrt.
Csak úgy mondom, lehet hogy nincs is összefüggés

gmower (törölt) 2010.10.06. 12:43:31

@cs (mi más): Nem. A kárelhárítás akkor növelné a GDP-t, ha külső féltől érkezne a rá szánt pénz.

Hamarosan egészen biztosan el kell gondolkodnia a "fejlett világban" élő társadalmaknak, hogy vajon tényleg a profitnak mindent alárendelő kapitalizmus a legjobb rendszer. A fenntartható fejlődés eszméjének megvalósításához biztosan nem. Persze ezt a rendszert is lehet tupírozni (például a poszt által felvetett plusz költségek bevezetésével, legyen az biztosítás, adó, környezetvédelmi hozzájárulás, bármi), de végső megoldást nem fog adni, mivel valódi felelősség igazából nincs. Egy cég a földdel egyenlővé tehet akár egy országrészt is (vagy óceánrészt, levegőrészt élhetetlenné), legfeljebb maga a cég csődbe megy a kárpotlások miatt, de a tőkés tulajdonos másnap indíthat egy újat, és mehet tovább a biznisz. Ez az igazi baj a rendszerrel, hogy a felelősség mesterségesen ki lett iktatva például részvények segítségével. Mindig csak egy szerencsétlen melóst fognak börtönbe zárni (aki pl. nem ellenőrizte a gátat), soha nem a közgyűlést, akinek a parancsára nem tette meg. Kicsit hasonlít ez a rabszolgatartásra igazából, amit ilyen szar neoliberális hányásokkal próbálnak fedni. Mindegy, élvezzük, amíg lehet :)

cdrom70 2010.10.06. 12:51:31

A gát elég karcsúnak tűnik ahhoz képest amit őriz.. Az azért meglepő, hogy a lúgot a tárolóban nem közömbösítették, pedig én kötelezővé tenném.. Korrupt ország vagyunk..((

papugaja 2010.10.06. 12:55:12

Létezik pozitív externália is. Ez nem az.

play_off 2010.10.06. 13:00:56

Ajka települési választás eredményei

Polgármester választás: A polgármester Schwartz Béla MSZP jelölt lett.

Forrás: valasztas.hu
----------

Ajka még egyike a többségében elmebetegek lakta településeknek.
Van egy mondás is erre: "Isten nem ver bottal..."

karikaV43 2010.10.06. 13:02:13

Jobb helyeken a vörösiszap tározók mellé festék gyárat építenek és felhasználják a nagy részét.

MacskaJancsi Jr 2010.10.06. 13:06:28

A "rengeteg olyan tevékenységet végeznek a piaci szereplők, amely más szereplőket hátrányosan érint, és nincs kompenzálva. " a lényeg, és a probléma gyökere.

A hátrányosan érintett szereplők általában kevesebben vannak, mint a csak közvetve, vagy sehogyan sem érintett többség. Azaz, a terhelést elviselők "jajjszava" közönybe hullik. Konkrétan: A természetet kizsákmányoló, gyerekmunkát alkalmazó, a veszélyes hulladékot egy falu felett tároló piaci szereplő termékét és/vagy szolgáltatását máshol fogyasztják el. Örülve az alacsony árnak, pontosan tudva, hogy egy csomó dolog nem lett bekalkulálva a költségekbe. (Mi is ezt tesszük, amikor kínai cuccokat vásárolunk.

Hogy mi a megoldás? Pontosan tudjuk a gazdaságtörténetből, hogy egy-egy országon belül a társadalom önvédelmi reflexeket fejlesztett ki. (Hasonlítsuk össze a korakapitalizmus munkavédelmét a maival!) A gond az, hogy még nem igazán működnek a GLOBÁLIS, országokon átnyúló önvédelmi reflexek.

cs (mi más) 2010.10.06. 13:16:05

@gmower: Nyilván hitelpénzből fedezik, azt meg mi (adózó állampolgárok) fedezzük, így külső pénz lesz az.

währenßhöhleigkeitigchen 2010.10.06. 13:17:49

@pandras11: az, aki megveszi tőle a timföldet.

ha gyárt, lé keletkezik. Ha nem tárolja, megtiltják, hogy gyártson. Ha nem kalkulálta bele az üzleti tervébe a melléktermékek kezelésének teljes várható költségét, már meg is van a felelős. ti. így olcsóbban adta a termékét, ezért volt rá vevő. Ha belekalkulálja, drágább a timföldje, nem tudja eladni, kevesebbet termel = kevesebb vörösiszap gyülik fel, nincs túlterhelve a tároló, nem kerül sor a katasztrófára.

Ebből szvsz csőd lesz, és ha valaki még pénzt akar látni, a tulajdonosok vagyonára kell ráhajtania. Nagyon sajnálom a károsultakat.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.10.06. 13:18:06

@pandras11: Nem a lé tárolásából van haszna, hanem az alumíniumgyártásból. A "lé" az egy a gyár számára haszontalan melléktermék.

phaszfej 2010.10.06. 13:18:16

A lúzer faszok! Megérdemlik, hogy megdöglöttek meg így jártak. Ki a rák építkezik egy pöcegödör alá? Segítsen rajtuk a faszom, de ne az én adóforintkáim.

Sanyi 2010.10.06. 13:18:24

"De mivel a veszélyes hulladék kezelése nem jár közvetlen haszonnal, gondolom a gyár vezetése úgy volt vele, hogy nem költ rá többet, mint amennyi feltétlenül szükséges."

Tevedes. Annyit sem koltott ra amennyi feltetlenul szukseges lett volna.

währenßhöhleigkeitigchen 2010.10.06. 13:22:20

@phaszfej: Asszem, tévedsz. Itt a pöcegödröt építették a falu fölé. Akkor, amikor még kuss volt, nem demokrácia.

phaszfej 2010.10.06. 13:25:32

@währenßhöhleigkeitigchen: de akkor még sokkal kevesebb ház volt

Kis ember 2010.10.06. 13:25:59

@gmower:

"vajon tényleg a profitnak mindent alárendelő kapitalizmus a legjobb rendszer"

Volt egy deklaráltan nem ilyen rendszer. Akkorát pukkant benne egy atomerőmű, hogy Skóciában a mai napig nem eszik meg miatta birkákat...

währenßhöhleigkeitigchen 2010.10.06. 13:27:11

@phaszfej: nem mindegy?

A földjük ott volt, múltjuk ott volt, családjuk ott volt, nem volt választásuk.

phaszfej 2010.10.06. 13:32:04

@währenßhöhleigkeitigchen:

igazad van első ránézésre, de ha nemzetileg nézzük, akkor már az a kérdés, egyáltalán hogy került egy országnyi (sőt, egy világnyi) ember abba a helyzetbe, hogy önkényesen kibaszhassanak velük. ebből a szempontból viszont jogtalan a háborgás, hogy hülye cég meg stb.

mik-sa 2010.10.06. 13:33:04

@play_off: hogy te mekkora egy fasz vagy...

melkaart 2010.10.06. 13:35:41

@phaszfej: Ez aranyos:-) Tehát aki még a tározó építése előtt építkezett, az kapjon segítséget, a többi meg hülye, és győzött az evolúció? Mellesleg 10-15 kmre elfolyt a cucc, talajvízbe szivárogva meg ki tudja mennyire (nem értek hozzá, de gondolom ki lehet számolni) - akkor az ott élők mind hülyék? Esetleg ilyen helyzetekre készülvén mondjuk Paks körzetét ürítsük ki, hátha baleset történik?
Másrészt ilyen halált senki sem érdemel, szerintem.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.06. 13:36:30

@phaszfej:

Ne felejtsd, hogy az iszapot a patakok és folyók, majd később a szél messzire viszi. Tehát nem csak a néhány falut érinti a dolog, akik "oda építkeztek", hanem sokkal több embert.

währenßhöhleigkeitigchen 2010.10.06. 13:36:56

@phaszfej: ezt ki kellene fejtened, mert nem értem. Ha a garázsomban atombombát építek is, nem jöhetsz be megnézni, mint szomszéd, hogy betartom-e az összeszerelési utasítást. Ez az én felelősségem. Én se mehetek be hozzád, hogy leellenőrizzelek.

Nem, nem jogtalan a háborgás. Akárki is a cégtulajdonos, tisztában volt a felelősségével, csak szart rá. Szvsz sem az adófizetőknek kellene állni a cehhet, de ha erre kerülne is a sor, be kellene vasalni a tulajokon.

Jofiu 2010.10.06. 13:37:11

@cs (mi más):
Akkor is ha a cegvezetok sajat zsebbol fizetik, es nem az adokbol kartalanitjuk azokat akiknek a Mal okozott karokat, mikozben a vezetoknek oriasi maganhasznot termelt. Ok meggazdagodnak, a tevekenyseguk emberket tesz tonkre, akiket a tobbi ember probal kartalanitani? Nekem ezzel a gyakorlattal komoly problemaim vannak.
Ahogy edisdead ramutatott egy masik forumban a Mal igazgatosag elnokenek, Tolnay Lajosnak, papiron 26Mrd a vagyona: www.a100leggazdagabb.hu/index.php?m=person&nID=88
Feltetelezem ennek jelentos resze a Mal-tol szarmazik.

mese-mese-meskete 2010.10.06. 13:43:04

És a vörösiszap is ott volt bauxit formájában.
bauxit=vörösiszap+alumíniumoxid.

Külszíni fejtéssel bányászták, a föld vörös színéből következtettek arra, hogy ott találnak bauxitot.

A lúg a gáz, azonban az vízzel felhígul, savval közömbösíthető.

melkaart 2010.10.06. 13:44:29

@play_off: Azt ugye tudod, hogy Ajkát pont elkerülte a java? Mi köze szerencsétlen kolontáriaknak az ajkai választáshoz, te égi bölcsességű?

phaszfej 2010.10.06. 13:45:26

@währenßhöhleigkeitigchen:
@bogancs:
@melkaart:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy részvétet érzek a nyomorultak iránt. A felelőst nem a cégvezetésnél kell keresni, hanem magunkban. Történelmet átívelő távlatokban nézve az eseményeket már az a kérdés, hogy egyáltalán hogyan aljasul le az egész emberi nem, hogy ilyesmit meg lehessen vele csinálni, hogy egy falu fölé pöcegödröt építenek. És sorolhatnám a végtelenségig: egészségügy, munka stb.stb.

Hová lett a tökösségünk, nekünk embereknek, hogy hagyjuk magunkat szívatni? Néhány ezer hatalmár igazgat és ugráltat tízmillió embert?! Mindenkinek vannak történetei a saját, százmilliókat elherdáló, korrupt önkormányzatáról. Miért is hagyjuk mi mindezt?

A valódi, tetterős, tisztességes és igazságos összefogás helyett pedig marad a csöpögő szentimentalizmus, a cselekvés virtuális megélése filmek és tévé által.

Eurydice 2010.10.06. 13:46:31

hogy nem szorul semmiféle empátia itten egyesekbe a pöcegödrös beszólással...

az én családom pár faluval lejjebb lakik a Torna mentén - még az emlegetett hét település egyikén - már az 1800-as évektől. Akkor még nem volt se MAL, se katasztrófavédelem... A vörös trutyi mégis benn a kertben, nekünk ezt is nehéz elviselni, el tudom képzelni a kolontáriak mit éreznek át.
Vagy iszapot kívánjak a kertvégedbe, hogy felfogd mi történt?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.06. 13:49:11

@phaszfej:

A távlati dolgokban igazad lehet, de ettől függetlenül a prompt problémával küzdőket is ki kell segíteni valakinek tűzoltó jelleggel. Aztán persze jó lenne, ha ezt követné egy olyan hosszú távú intézkedéssorozat, hogy ilyen, és ehhez hasonló esetek a jövőben lehetőleg ne forduljanak elő.

Egy kultúrországban ennek így kellene működnie.

währenßhöhleigkeitigchen 2010.10.06. 13:53:00

@phaszfej: Értem, benned kell keresni a felelőst.

Az emberek többsége elég szerény ahhoz, hogy ne akarjon az emberiség nevében gondolkodni és cselekedni. Az eszközeihez mérten, saját korlátait elfogadva él.

Lehet, hogy neked is el kellene fogadnod a korlátoltságodat, talán jobban át tudnád érezni, hogy itt hányan mekkora bajba kerültek önhibájukon kívül.

(Különben mennyi is az az adómennyiség, amennyivel te hozzájárulsz az ország működéséhez? Neked van családod? Házad? És sziklára építetted?)

LongJohnHolmes 2010.10.06. 13:53:18

Olyan jókat írtál, hogy az ember gyereke, főleg, ha fiatal el is hiszi.
Gondolkodók, magamra gondoltam, azonban másként látják.
Ez egy sima ipari baleset volt, szerencsére kevés halálos áldozattal. (nyilván egy áldozat is sok lenne, de az adatok alapján óriási mázli történt, mert ha épp akkor ért volna a hídra egy busz tele utassal......)
Mivel ipari baleset volt, így feltételezzük, hogy van az országban ipar. Ahol van ipar az az ország fejlődik. A gyárak köré települnek az emberek, mert oda járnak dolgozni. Ha valami történik, akkor a közeli emberek szívják meg, ahogy most is történt. Gondolom ezekből a falukból sokan az alumíniumgyárba járnak dolgozni. Tehát nem feltétlenül rossz a gyár a közelben élni és balesetek mindig lesznek.
Figyelmetlenségből, hozzá-nemértésből spórolásból vagy egyszerűen csak úgy, mert az ember által felhalmozott energia újra nyugalmi állapotba akar kerülni, ahogy most is történt.
Szinte minden gyár környezetszennyező, és a legtöbb gyár terméke maga is szemét.
Ha ez a gyár indáiban lenne, (hallottál a Bhopali katasztrófáról?) akkor egy perc alatt átfutnánk a hírt, hogy ömlött az iszap és kész, de ha minden gyár Indiában lenne, ami itt van nálunk, akkor Svájcnak kellene lennünk, hogy legyen pénzünk, különben úgy élnénk, mint Nigériában. Akkor nem ömlene iszap és nagyon kevés lenne az autóbaleset viszont tiszta lenne a levegő. (Pár hete volt egy hír, hogy az egyik afrikai országban átszakadt egy víztározó gátja és elöntötte a szomszéd országot és 500 vagy 5000 falut. Látod már nem emlékszem a hírre, pedig az nagyságrendekkel nagyobb volt, viszont messze tőlünk)
Nézve a képeket a gátról, hihetetlen, hogy elsöpörte azt a több száz vagy ezer tonnás betonfalat. Én el tudom hinni, hogy esetleg valóban nem lehetett kívülről észrevenni a beton repedéseit, de valószínűleg nem is érdekelt senkit évtizedekig, mert nagyon masszívnak nézett ki. Olyan nagy, hogy az ellenőr le sem megy a talpához, mert utána nem tud már felmenni.

SiKom 2010.10.06. 13:55:04

@währenßhöhleigkeitigchen:
A vicc az, hogy most, hogy ilyen ügyesen leeresztették a tárolót, be lehet tömni a lyukat, és újra tele lehet tölteni anyaggal.

Persze előbb be kell csődöltetni a céget, új céget alapítani, új strómanokkal, aki majd megveszi a becsődölt eszközeit, stb.

pandras11 2010.10.06. 13:59:34

@währenßhöhleigkeitigchen:
Még van timföldgyártás M.országon, amiből ilyen mennyiségű iszap keletkezik?

pandras11 2010.10.06. 14:01:42

@phaszfej: phaszfej 2010.10.06. 13:18:16
A lúzer faszok! Megérdemlik, hogy megdöglöttek meg így jártak. Ki a rák építkezik egy pöcegödör alá?
-------------------------------------
Kérdés csak annyi: Melyik volt meg hamarább?

währenßhöhleigkeitigchen 2010.10.06. 14:04:50

@pandras11: Erről szólnak a hírek. Ebből él a MAL.

ODIV 2010.10.06. 14:06:14

@phaszfej: Jól lehetne hasznosítani az ilyen tározókat, ha a hozzád hasonló szarháziakat belelöknék a széléről. Lehetne a mi Taigetoszunk

LongJohnHolmes 2010.10.06. 14:06:22

@phaszfej: Van igazság abban, amit írsz, csak a stílusoddal van a probléma. És valószínűleg nem azok "döglöttek meg", akik megérdemelnék.
Mivel te is ezeket a kormányokat kaptad a fejedre, így te is épp olyan szerencsétlen vagy, mint ezek az emberek, ráadásul őket az iszap is belepte (ráadásul vörös. bár az egyik riportban narancssárgát is említett az egyik tanú. És van még a zöldár kifejezés is. Szerencsére a kék szín már nem jelent veszélyt).

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.10.06. 14:07:28

@LongJohnHolmes: nem érzem az ellenmondást, az általad leírtakat szerintem senki nem vitatja, különösen ezt:
"Szinte minden gyár környezetszennyező, és a legtöbb gyár terméke maga is szemét."

ehja 2010.10.06. 14:09:33

@play_off: Mert ha fideszes nyert volna Ajkán akkor Devecser és Kolontár lakói boldogabbak lennének?

gmower (törölt) 2010.10.06. 14:11:14

@Kis ember: Ha nem ez, akkor miért kell rögtön a kommunizmusra gondolni? Azt én sem kívánom... Csak a vicc kedvéért: volt mondjuk harmadik birodalom, az fenntartható fejlődés szempontjából kiváló volt, hiszen minnél kevesebb az ember, annál fenntarthatóbb a rendszer, mégsem akarja senki... Szélsőséges rendszereket könnyű bírálni (mint a szélsőségesen profitorientáltat is), ami nehéz, egy olyan arany középutat találni, ami minden téren komprommisszumokat követel, de elérheti azt a kívánatos társadalmi berendezkedést, ami ugyan emberközpontú (leginkább erkölcsi, etikai értelemben), kényelmes, biztonságos, kiszámítható életpályát biztosít (minden földlakónak, nem csak a szerencsésebb helyre születetteknek), de közben nem teszi tönkre sem a természeti, sem az épített környezetet.

Mert amit ma a világ "fejlettebb" fele művel, az egyszerű rabszolgatartás. Még a mi életszívonalunkat is a fejlődő országok éhbérrel (de még inkább azzal sem) jutalmazott munkájával (gondolkozz el rajta, mennyi kínai, stb. cuccot vettél mostanság) tudjuk csak fenntartani, miközben az ő környezetüket romboljuk le teljes mértékben. És a felelősség a miénk is, hiszen boldogan megvesszük 1 napi bérünkből azt, amit egy harmadikvilágbeli egy hónapnyi munkájával állított elő... Még közvetetteben pedig, ha megtakarításod van, azt a bankod jó eséllyel valami jól tejelő papírban tartja, aminek a menedzsmentje a végletekig kizsigerel valakit, vagy valamit. Pont ez a baj, annyira szét van kenve a felelősség, hogy igazából mindannyian benne vagyunk pl. afrika tönkretételében, hiszen mi veszzük meg az ott kivágott fából készült, kínaiak által összerakott bútort, nekünk termelik ki az olajat úgy, hogy közben szarnak a környék élővilágára (beleértve az embert is), és még sorolhatnám napestig.

Jofiu 2010.10.06. 14:31:46

@LongJohnHolmes:
Ez minden rendben van, de nem ertem mit akarsz ezzel mondani. Mi a konkluziod?
Igy az egesznek olyan hangulata van, mintha azt mondanad ez igy termeszetes.
Ha tenyleg ezt mondod, akkor az nem gondolkodo let, hanem beletorodo, elfogado. Ez igy nem termeszetes es tenni kell ellene. Es ez itt van, kozel, tehetnenek is, es teszunk is majd. Mint ahogy gondolkodo emberek legalabb a kornyezetukben tesznek is ellene a fejlett orszagokban. Lehetoleg mielott tortenne valami igazan kellemetlen. Itt most utana fogunk. Egesz biztos hogy kovetkezmenyei lesznek a dolognak. Valoszinu tul is spirazzak, de hogy nem lesz elintezve egy slagolassal es 'mashol s ez van, nem nagy ugy' az biztos.

Amugy a kepek alapjan a gat nem beton. Nem is szokas betonbol, bizonyos meret alatt folosleges, inkabb vizzaro, tomoritett talajkeverek. Amugy betonnal is es tomoritett gataknal is az altalaj milyensege eleg fontos tenyezo. Ha az altalaj gyengult meg es sullyedt, ennek kovetkezteben barmilyen eros, akar beton gat is megtorik, elenged.
Szivesen korbeneznem magamnak azt a gatat. A google felvetelein jopar nem tul biztato gatra meroleges csik latszik, kivancsi lennek mik azok. Na meg azok az osszefolyasok a tonkrement resszel atellenes sarokban. Lehet, a gat technikaja eleg volt a regebbi, alacsonyabb tarozokhoz, itt pedig mar a hataran volt a lehetosegeinek?
Remelem majd kiderul.

vizsla74 2010.10.06. 14:33:19

@play_off: @phaszfej:

Remélem, titeket soha az életben nem ér semmi baj! 100 éves korotokban, szerelmeskedés közben ér majd a halál, sosem tudjátok meg milyen lehet ilyet átélni, és a sorsotokon nem fog senki megmondóembert játszani ősi magyar szokás szerint...

LongJohnHolmes 2010.10.06. 14:35:09

@Droli: Pár olyan dolgot írtál, ami nem igaz, ha globálisan nézzük a dolgokat.
Például azt, hogy semmiféle munka nem kár, még akkor sem, ha elsőre úgy látszik. (jó, a sziszifuszi munka az a igen, ha nem fizetnek érte)
Írtál a természetről, mint szenvedő félről. A természet nem tud szenvedni (Max egy állat, ha kínnal hal meg), és nincs is szépérzéke. Ha lenne, akkor a sirályok nem lennének olyan kövérek a szeméttelepeken. Ha egy állatnak nem tetszik valami, akkor odébbáll és kész.
Írsz a végén nagy szavakat az emberiség jövőjéről :) Tényleg úgy kell előadni ezeket a dolgokat, hogy ez ilyen tragikus helyzet? Még elhiszi valaki és ezáltal elrontod az egész napját. Te tényleg azt hiszed, hogy lakhatatlanná lehetne szennyezni ezt a bolygót?
Képzeld el mekkora munka a lenne, ha ezt akarná az ember. Emlékszel a nyári olajömlésre az öbölben? Szaddam olajfürdőjére a másik öbölben? Szerintem mennyi pillepalackot kellene legyártani, hogy a földet beborítsuk? És ki inná meg azt ami benne van? Ha egy évszázad alatt kitartó autózással elfüstöltünk x csilliárd olajat és csak annyit értünk el, hogy "tudósok" azon vitázzanak, hogy emelkedik vagy sem ettől a hőmérséklet, akkor még hány évszázadig kell még emelnünk az autók számát, hogy ne csak szinten tartsuk a széndioxid növekedést, hanem fokozzuk is ? De ha így is lenne, akkor éhség, háború vagy járvány miatt kipusztul az emberiség fele és minden kezdődik elölről, mert a környezetszennyező gyárakat felveri a gaz és benépesül állatokkal.
Tehát a titok az, hogy te a túlélők között legyél és semmi más. Aki a jövő miatt történő aggódás miatt teszi tönkre maga, vagy embertársai jelenét az egy időrabló.

LongJohnHolmes 2010.10.06. 14:45:38

@Jofiu: Igen, azt mondom, hogy ebbe most már bele kell törődni, az embereken segíteni és okulni.
A cikkben is írta a szerző, hogy szigorítani az ellenőrzéseket. Minek? Nem elég szigorú? Be kell tartani, de mindig lesznek ilyenek. Szerintem akár szivárgott ez a gát akár nem, ezt senki nem mondta volna meg hogy így ledől. Ha látható jelei lettek volna, akkor nem hiszem, hogy az ellenőr nem szól, feltéve, ha nem csak a papírokat töltötte ki a meleg irodában, ahogy szokták. Ha egy buzgár keletkezik a gáton, az egy este alatt alámoshatja az egész falat, ha beton, ha nem, és bedől a gödörbe. Magyarán már akkor hibáztak, mikor a domboldalra tették ezt a tározót a szocializmusban. Na, akkor mentél volna tüntetni.

Franzi 2010.10.06. 14:51:30

".....ezáltal drágább lesz minden, és az emberek életszínvonala is esik...."

nem. nem kell hogy drágább legyen minden és hogy csökkenjen az életszínvonal.

tessék egy picit nyugatabbra nézni, ahol sokkal magasabb az életszínvonal és sokkal szigorúbb a környezetvédelem és a magasabb bérek ellenére nagyon sok minden olcsóbb.

a környezetvédelem is egy gazdasági tényező és igenis növelheti a GDP-t ... nem is kicsit.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.10.06. 14:54:33

Még 2004-ben egy szakmai napon azt mondta akkor egy muksó ,hogy ha Magyarországon normálisan újrahasznosítanák a kikerült alumínium csomagolásokat egy részét/főleg üdítő ital/,25-50%-al(mértéktől függően) lehetne csökkenteni az ilyen fajta előállítást és/vagy importot.

Persze ez konkurencia lenne az ilyen férgeknek.De ők csinálhatnák de ilyenekre költeni?Ami 5 év múlva kezdene esetleg extra profitálni ááá kérem...

Alvarez 2010.10.06. 14:54:50

Sajnos az is a negatív externáliák közé tartozik, hogy Illés Zoltán a csókos titkárcsaját nevezi ki annak a környezetvédelmi felügyelőségnek az élére, amelynek ellenőriznie kellett a tározót. A következmények ismertek.

gmower (törölt) 2010.10.06. 14:55:02

@LongJohnHolmes: "Képzeld el mekkora munka a lenne, ha ezt akarná az ember. "

Lassan 7 000 000 000 ember dolgozik rajta, sikerülni fog, attól ne félj... Viszont a végkövetkeztetésben tökéletesen igazad van: az emberiség soha nem lesz hajlandó lemondanni semmiről sem, amíg a végletekig nem fokozzuk a helyzetet. Nem fog kipusztulni sem az élővilág, de még csak az emberi faj sem, csak a természet visszaállít egy természetes egyensúlyt, igazából jóval alá fog lőni, vagy az emberekből marad nagyon kevés, akik magas színvonalon tudnak élni, vagy az emberek fele megmarad, középkori színvonalon. Ezt az egyensúlyt az emberiség is mmegtalálhatná, erre mondom én, hogy a kapitalista rendszer alkalmatlan rá.

gmower (törölt) 2010.10.06. 15:00:01

@Franzi: "tessék egy picit nyugatabbra nézni, ahol sokkal magasabb az életszínvonal és sokkal szigorúbb a környezetvédelem és a magasabb bérek ellenére nagyon sok minden olcsóbb.

a környezetvédelem is egy gazdasági tényező és igenis növelheti a GDP-t ... nem is kicsit."

Ezt mondták a tv-ben? :) A nyugati országok kisebb mértékben a mi, nagyobb mértékben a Föld elmaradottab részének kizsákmányolásából biztosítja a magas életszínvonalat. A saját életterükre természetesen vigyáznak, hülyék lennének pl. a saját fájukat kivágni, amikor tele van vele az egyenlítő környéke... Tessék rendszerszinten gondolkodni, és nem kihagyni a nekünk nem tetsző részleteket!

midnight coder 2010.10.06. 15:06:32

Nos, állam bácsi ellenőrizte a gátat, pár héttel a gátszakadás előtt. A jegyzőkönyvek szerint mindent rendben talált. A gát szabályszerűen működött. Persze, kis hazánkban akad olyasmi hogy valaki megveszteget egy ellenőrt, de az is lehet hogy valóban vis majorról van szó. Ez esetben szvsz állam bácsinak kell kártérítenie.

Ami az externáliákat illeti, ez kétélű dolog. Egyrészt igen, vannak a civilizációnak árnyoldalai amik ezekből állnak össze. Ezzel együtt Pl. a környezet/zaj/mindenféle más szennyeződésben élő pesti polgár jóval tovább él egészségben, és jóval jobb életkörülmények közt mint a ragyogóan tiszta környezetben, alföldi tanyán élő paraszt. És a mai átlagpolgár ezeket beleszámolva is sokkal-sokkal jobban él, mint mondjuk 300 éve.

Jofiu 2010.10.06. 15:29:46

@LongJohnHolmes:
Igen, en is ezt mondom, hogy okulni kell belole.
Csak nekem meg valahogy mindig ugy hangzik mintha mast mondanal valojaban.
A szabalyozasok alapotlete nem a szabalyok lete, hanem korlatokat teremtenek olyan dolgoknak amiknek nem kivant kovetkezmenyei lehetnek (tekintsunk el egy pillanatra a rosszul alkotott es mukodo szabalyoktol). Itt ha minden rendben volt es szabalyszeru, akkor ki kell vizsgalni, jo volt e a szabaly es lehet e olyan szabalyt hozni amivel elkerulheto ez az esszeruseg hatarain belul. A tulszabalyozas rossz, de nem szabad megkerulni, nem csinalhatunk azt ami nekunk tetszik, kozosseg resze vagyunk mindannyian.
Es ha megvizsgaljuk a dolgot alaposan es ha tudunk ellenlepeseket teszunk, akkor mar azt mondjuk hogy ilyen megtotenik, ez van, lepjunk tul rajta, hanem tenylegesen is okulunk belole, es nem csak mondjuk.

Jofiu 2010.10.06. 15:32:05

@Jofiu:
"akkor mar azt mondjuk hogy ilyen megtotenik, ez van, lepjunk tul rajta"
azt akartam:
"akkor mar nem azt mondjuk hogy ilyen megtotenik, ez van, lepjunk tul rajta"

Franzi 2010.10.06. 15:32:56

@gmower:

nem. nem a tv mondta. saját tapasztalat.

persze tudom, hogy nyugaton a csapból folyó vizet is afrikában állíttatják elő éhbérért és azért iható és nincs klór íze, sem klórszaga.

és a kizsákmányolás miatt van betiltva nyugaton a dupla akkora csomagolás, mint a az árú. nem úgy mint a fejlett MO-on, ahol megveszel egy magyar gyártmányú sajtkrémet, de a doboz méretéhez képest csak fele annyi a tartalom. mert itt nem kizsákmányolnak, nem átvernek, hanem csupán fejlődési teret hagynak a sajtkrém kibontakozására.

mik-sa 2010.10.06. 15:33:25

@Alvarez: 2003-ban meg ő maga vitte a tározóhoz szakmai kirándulásra a diákjait, mondván: egy ilyen tározónak így kell kinéznie!!!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.10.06. 15:33:56

Illés Zoltán környezetvédelmi, forradalmi antipatikus emberei vizsgálták a vörös iszap gátjai és rendben találták!

ITT AZ EMBERI HIBA orbán úr !

Azonnal mondjon le!

Van e tartása forradalmi handabanda kormánynak, lemond e az emberi hiba?

Sanyi 2010.10.06. 15:48:42

@LongJohnHolmes: Tobbet meg lehet mondani elore mint gondolnad. Mondjuk ellenorzod a gatat, keszitesz (ha meg nincs) hozza CFD (esetleg DEM/SPH) elemzest, merre folyik ha kiszakad, csinalsz mellette legrosszabb eshetosegre hatastanulmanyt, ugy epited meg, ugy valtoztatod a domborzatot, hogy ne lakott telepules fele folyjon; ezek mind bevett es szeleskorben alkalmazott modszerek. Szoval nem feltetlen kell embereknek meghalnia meg a legrosszabb forgatokonyv eseten sem; mashol ezt igy szokas (dolgoztam ilyen modellezeseket keszito cegnel). Arra, hogy egy tarozo kilukad mindig fel kell keszulni, egyebkent normalis helyeken engedelyt sem kap... Oke, itt most mondhatod, hogy de ez a kommunizmus alatt epult - akkor azutan kellett volna atepiteni a domborzatot, hamar akkor nem. Persze az penzbe kerul es fontosabb a leggazdagabbak listajara felkerulni mint par ember elete. Gondolom, szerinted igen. Szerintem nem.

Aknot 2010.10.06. 15:48:56

Kisse ertetlenul allok azelott, hogy lehet egyaltalan kerdes, hogy ez a katasztrofa kinek a felelossege?!
Ha az en hazam fala leomlik es a szomszed hazat tonkreteszi, akkor szejjeltarhatom ezek szerint a kezem?

A legtobb orszagban nagy cegeknek, de kis vallalkozoknak is kotelezo un "public liability insurance"-t kotni, arra az esetre, ha a mukodese kovetkezteben barmilyen koz vagy magan vagy termeszeti szereplo (ember allat, noveny) karosodik. Ennek megitelese pedig a kornyezetvedelmi hatosag feladata.
A cikkben emlitett dilemmak normalisan nem kellene hogy dilemmak legyenek, minden iparag meg kell fizesse a mukodesenek koltsegeit. Ha ez nem igy van, azon surgosen valtoztatni kell.

Jofiu 2010.10.06. 15:49:01

@midnight coder:
Ez azert egy picit meredek.
Itt nem szelviharrol meg arvizrol van szo (amihez kapcsolodoan egyebkent vannak szabalyozasok, ott is lehet valaki felelos ha nem tartja be azokat), hanem egy ipari tevekenysegrol. Az egy dolog hogy a ceg a szabalyok szerint mukodott, de ennek alapjan az allamot kikialtani felelosnek mas tevekenysegeert, az meredek. Itt nem az allam okozta a dolgot, sot, a szabalyokkal elebement, es meg ellenorizte is a betartasat.
Ha az ellenorzes rossz vagy korrupt volt, attol meg a ceg kovetett el szabalytalan dolgot, scak nem jottek ra. Ha jo volt es egy elore nem lathato dolog volt, mondjuk egy ismeretlen mechanizmus ami ide vezetett, akkor sem felelos jobban az allam a voros iszap altal okozott karokert mint a Mal. : )
Az mas kerdes, hogy ha tenyleg valami emberileg elore nem lathato es erzekelheto dolog volt, es a Mal a jelenlegi tudasunk szerint mindent elkovetett a biztonsagert, nem tekintheto kozvetlenul bunosnek, attol az allamnak meg megeri kolteni az allampolgarok megsegitesere. Az okozonak pedig erkolcsi kotelessege akkor is hozzajarulni az o tevekenysegebol okozott karokert. Nem mondom, hogy fedezni, azt mondom hozzajarulni.
De alapbol ratolni a karterites felelosseget az allamra, csak mert igyekszik kiszurni szabalyokon keresztul a rossz gyakorlatot, az azert eleg meredek am. Mintha a rendorokkel akarnank megfizettetni ha valaki betor hozzank.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.10.06. 15:50:52

Én csak azt nem értem, hogy miért GÁTAT építettek az iszap köré. Azt karban kell tartani nagyon sűrűn.

Helyette kerestek volna egy bánya külszíni fejtését (ami már magában is természetromboló és baromi ronda) talán körbebetonozni sem kell (de azért nem árt) és elkezdeni tölteni. Az legalább 100-200méter mély, még a talajvíznek sem okoz gondot, ráadásul ha a lúgot összerszik savval ph semleges folyadék nagyrészt fémes víz keletkezik meg némi ásványi só - pár évtized (vagy rekultiválás) és a természet visszafoglalja.

Vagy ha nincs sav kéznél hát lehet bele pakolni trágyalevet, lakossági szennyvíz iszapot, ugyanez lesz a hatás csak pár évvel később. Ugyanis vannak olyan élőlények amik még ilyen mostoha körülmények között is megélnek. A rekultiváció fontos, a Földet csak kölcsön kaptuk, vigyáznunk kell rá!

A poszthoz még: ez egy baleset volt szerintem, el tudom hinni, hogy a cég betartja az előírásokat, nem vesztegette meg az ellenőröket - de akkor ez azt jelzi, hogy minden hasonló létesítményt felül kell vizsgálni továbbá lakossági riadóztatást, készenléti csoportokat kell létrehozni - azonnal!

Mindazonáltal köszönet az adományozóknak, segítőknek, orvosi- és mentő alakulatoknak!

tábormegsemmisítő 2010.10.06. 15:52:51

Ez még semmi volt ahhoz képest, amikor majd Bősnél szakad át a gát. Sajnos előbb-utóbb meg fog történni elég nagy valószínűséggel

Jofiu 2010.10.06. 15:53:35

@Sanyi:
Nagyon jol beszelsz.

Sanyi 2010.10.06. 15:53:58

@midnight coder: Ugyanmar. Rengeteg un. "crack detection", azaz repedes eszelelesi modszer letezik, pl. radio frekvencias es radiologias (sugarzasos). Ezekkel a falakban levo repedeseket szepen ki lehet mutatni, ugyanugy ahogy az epiteszmernok kimeri a hazad falait, csak ezek az eszkozok nagyobbak - szemrevetelezes nem segit. Eleg jol megmondjak a gatak allapotat... en kivancsi lennek egy ilyen jelentesre es a csatolt meresi eredmenyekre.
(Segitek, egy dolgot szoktak ilyenkor okolni, varatlan foldmozgast/foldrengest, kb. az az egyetlen amit nem lehet kimerni. Mondjuk egy gatat megtoro foldrengesnek azert vanna elojelei - elorengesek - ugyhogy azokat azert szoktak tudni elore jelezni.)

Veder1 2010.10.06. 15:54:21

"De mivel a veszélyes hulladék kezelése nem jár közvetlen haszonnal, gondolom a gyár vezetése úgy volt vele, hogy nem költ rá többet, mint amennyi feltétlenül szükséges. Hát most megjárták, mert ha nekik kell kifizetni a milliárdos károkat, rájönnek, hogy lehet, érdemesebb lett volna sűrűbben, alaposabban vizsgálni azt a tározót, esetleg vastagabb, magasabb gát kellett volna oda"

Szerinted a befektetőt, kapitalistát, pénzembert (nevezd ahogy akarod) érdekli, hogy ha valami a végén balul üt ki, akkor kártérítést kell fizetnie, rosszabb esetben vagyonelkobzás, durvább országokban kötél? Hidd el nekem, nem érdekli, mint ahogy az emberek nagy részét sem. Kísérletek bizonyítják, hogy pl. a bűnöző sem foglalkozik azzal, hogy mi lesz a büntetése, mivel az az alapgondolata, hogy őt úgysem fogják elkapni, ő majd megússza. Általános emberi tulajdonság.

Egyébként meg LongJohnHolmes-al értek egyet.

leviathan99 2010.10.06. 15:55:18

@Jofiu: De ha csak gondolati szinten eljátszunk avval, hogy a balesetben szerepe volt egy korrupt ellenőrnek, aki az államot képviseli, akkor mégiscak felmerülhet az állam felelőssége is, vagy nem?
Mert arról azért sokan elfelejtkeznek, hogy a korrupcióhoz két ember kell minimum....
Na nem mintha komolyan hinnék ilyesmit... :p

tábormegsemmisítő 2010.10.06. 15:59:05

Kérdés mit ellenőriz az ellenőr. Mert ha komolyan veszi a munkáját, az jön ki hogy az egész kócerájt be kell zárni. Hát tesznek róla hogy ne vegye annyira komolyan, mert ilyen alapon egész Magyarországot be lehetne zárni

tábormegsemmisítő 2010.10.06. 16:02:21

@Jofiu:
A bősi vízlépcső töltése pontosan metszi a Pannon medence fő geológiai törésvonalát. Az elmúlt évszázadokban itt voltak a legnagyobb földrengések. Komáromot kétszer pusztította el földrengés valamikor a 17. század végén

Publius Decius Mus 2010.10.06. 16:14:12

Ha Tolnay Lajos tulajdonosnak a 23 milliárdos vagyonából is rámenne 8-10 milliárd a kártérítésre, biztosan kibírná. Persze ha erre köteleznénk lehet, hogy még az USA is megbomázna minket, mert hiszen az a profit amit már kiemelt a cégből az szent és sérthetetlen, az a "demokratikus világ"-ot sértené.

midnight coder 2010.10.06. 16:16:21

@Sanyi: Szvsz ezeket a vizsgálatokat sem ártott volna állam bácsinak vizsgálnia. Tanulság: ahol ilyen mértékű veszélyes üzem van, ott állam bácsinak többet kellene ellenőriznie. Mert, végül is biztos vagyok benne hogy ő viszi el a balhé nagy részét.

kszabo 2010.10.06. 16:41:39

Az iszaptároló nem szoc. találmány és bárhol szétrohadhat www.stava1985.it/stava1985/html/10/20/50/ www.stava1985.it/

huvosvadasz · http://huvosvadasz.blog.hu 2010.10.06. 17:14:31

@gmower: Ahogy a poszt is mondja, mindennek van ára. Kéne hogy legyen. És nem csak a szomszéd nem alvásának, hanem a Co2 kibocsátásnak is (nem csak a kiotói bohóckodás formájában, hanem minden kibocsátásra). Klasz duma, hogy a kapitalizmus szar, meg hogy ez csak toldozgatás, csak az a helyzet, hogy eddig senki nem mutatott fel jobb rendszert.

Annak meg az az oka szerintem, hogy az egyes emberek így működnek. Mi értékeljük így a világot és ennek a következménye a gazdasági rendszer, és nem fordítva. Pl. kíváncsi lennék, hogy a most mindenfele háborgók között hányan vannak, akik mindig az üveges sört választják a dobozos helyett... ha már timföld meg alumínium.

Persze, ezt is meg kell fizettetni. Azt kéne észrevenni, hogy mindennek ára van, annak is, ami nem látszik. (Tudom, a post is erről szólt.) De ezeket be is kéne áraznia az államnak, mivel a végén, ha minden kötél (vagy gát....) szakad, akkor az állam pénzéből megy a helyreállítás. Ha pedig ára van, akkor szépen be tudja építeni a termelő a termék árába, ami a végén eljut a fogyasztóhoz, és akkor a zemberek fizetik meg. Vagyis adott esetben drágább lesz az alu, nem veszel dobozos sört. Drágább lesz a benzin, nem autózol annyit. Mert a körbnyezet úgysem bírja el.

Ugye a probléma manapság nagyrészt pont abból van, hogy ahogy egyre többen és egyre többet fogyasztva élünk (és ide tartozik az energia fogyasztás is) egyre jobban terheljük a környezetet. Márpedig a rendszer által még tolerálható terhelés nem nő, vagyis kereslet nő a "terhelési kvóta" iránt. Mondjuk 100 éve nem látszott, hogy ennek árának kéne lennie, mert nem látszott, hogy szűkös erőforrás (pl. Co2 kvóta, vagy úgy általában a környezetszennyezés), mert bőven nem használtuk ki. Ma meg jóval többet használunk, mint ami fentartható. Tehát be kéne árazni. Az árak pedig a kereslettel emelkedni fognak. De ez nem baj, mert ez egyben az innovációt is támogatja.

Persze nem hiszem, hogy ez működne, mert világszintű konszenzus kéne hozzá. Egy saját magunknak támasztott mesterséges korlát lenne, hogy elkerüljünk valami zűrös jövőbeli katasztrófát, amit inkább senki nem hisz el, mert az a kényelmesebb. Aztán majd úgy járunk, mint akik a timföld gyár mellé építkztek.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2010.10.06. 17:55:55

@huvosvadasz:
Ott a pont.

"Aztán majd úgy járunk, mint akik a timföld gyár mellé építkztek."
Meg akkor ne lakjunk atomreaktor mellett (pedig a leghatékonyabb villamosenergia előállítás amit ismerünk)

meg nem jó a vízlépcső sem, igaz legzöldebb megújuló energia, de mi van ha rossz a kivitelezés (lásd fentebb egy hozzászóló)

Szóval így igaz, csak ésszel kell(ene) csinálni, ha pedig nem jó a szabályzás, mert 5m vastag betonteknőt írtak elő, mégis beszakadt, akkor vagy kellene gondolkodni (mint fentebb írtam) vagy megerősíteni 8m-esre.

Idén sok csapadék volt az átlaghoz képest, talán 500mm is vagy több, de pl. Indiában ennyi egy nap alatt leesik és ott is van civilizáció...

Sajnos tarthatunk tőle, hogy jobb nem lesz a környezetszennyezés miatt. Pedig a tiszta ivóvíz hamarosan nagyon drága lesz, ha indulna egy állami beruházás (legyen minden falunak víztározója/halastava/öntözője) talán még ez az ország is tudna valami hasznot elérni...

Mikrobi 2010.10.06. 19:29:20

@phaszfej: na, te se vagy jobb Csirke72-nél...

Hedge_Hugi 2010.10.06. 20:04:14

WARNING!!!! WARNING!!!!

Vorosiszap-tarozo kozvetlenul a Duna Mellett! Csak a folyo toltese
valasztja el a Dunatol. Almasfuzito, 1-es es a 10-es ut talalkozasanal.

...Cselekedni kell meg egy ujabb, sokkal nagyobb katasztrofa elott!!!

Itt talaljatok a tarozot:
maps.google.com/maps/ms?ie=UTF8&hl=no&t=h&msa=0&msid=105648488176984657915.000491f62ffcbbd4f51ad&ll=47.727691%2C18.278589&spn=0.010017%2C0.030727&z=...16&iwloc=000491f6400a9adcac0da

lüke 2010.10.06. 20:42:26

@pandras11:
hogy hogy mi?
az al. gyártás folyamán keletkezett
mérgező salakanyagot deponálják,
fizetnek
a lerakásért
a tárolásért
nagyon jó binisz

flippant 2010.10.06. 21:16:12

@phaszfej: A lakosság 90%-a suttyó. Ezek még Isauráért is gyűjtöttek pénzt. Mit vársz ezektől? Kánaánt?

flippant 2010.10.06. 21:17:32

Ezt a cuccot amúgy nem a Horty-korszak idején építették?

flippant 2010.10.06. 21:19:28

Meg ha lakosság tökös lenne akkor nemes egyszerűséggel halálra lincselnék ezt a 3 tulaj vörösbárót. Aztán cseszhetnék az összemutyizott milliárdjaikat. Míg a szerencsétlenek takarítanak, addig ezek vörös kaviárt zabálnak pezsgővel

Jofiu 2010.10.07. 02:07:22

@leviathan99:
Nem vitatom, de a hangsuly inkabb ott volt, hogy a cegnek van elsosorban felelossege. Es azon hogy az allam egyeduli felelossege az kifejezetten abszurd.
Plane akkor van aztan a cegnek nagy felelossege ha vesztegetesrol van szo! Akkor tudatosan veszelyeztetett. Es akkor se az adofizetoket terheljuk mar, hanem a felelos vallalkozast es szemelyeket.
süti beállítások módosítása