Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Meddig mennek el a rendvédelmisek?

2011. június 15. - bogancs

Ki véd meg minket, ha a rendvédelmisek és a kormány közötti kötélhúzás elfajul, és zavargások törnének ki? Valamiféle veszélyt a kormány is érezhet, mert legalábbis meglepő volt az a nyilatkozat, amelyben „elvárják” a rendvédelmisektől, hogy a rend, és ne a rendetlenség pártján álljanak.

A kérdés elsőre abszurdnak tűnhet, de azért érdemes ezt az eshetőséget is számba venni, mégha kicsi is a valószínűsége. Őszintén szólva én nem látom jelenleg, hogy hogyan tudna megegyezni egymással a két oldal, mi lehet az a kompromisszum, ami mindenkinek megfelelne.

Nézzük a lehetséges kimeneteket:

1. A kormány teljes visszavonulót fúj, meghagyja a rendvédelmiseket az eddigi jogaikban, ahogyan azt a tüntetők követelik. Ennek én nulla valószínűséget adok. Egyfelől azért, mert nagy presztízsveszteség lenne az erőt sugárzó kormányunk számára, illetve precedenst is jelenthetne, rögtön megnőne a tüntetési kedve egyéb társadalmi csoportoknak is.

2. Kompromisszum születik, amely jórészt a tüntetők követeléseit tartalmazza, a kormány terveiből csak egy-egy lájtosabb elem valósulhat meg. Esélye szerintem ennek is minimális, max 10%, az előbbi okok miatt

3. Kompromisszum születik, ami jórészt tartalmazza a kormány eredeti terveit, de azért egy kis vigaszdíj a rendvédelmiseknek is jut. Én ennek adok legnagyobb esélyt, kb. 50%-ot. Nyilván a rendvédelmisek nem lesznek boldogok, de a hosszú ideje elnyúló tüntetéssorozatban kifáradva menekülő útvonalként elfogadják a kompromisszumot, mert látják, hogy a kormány hajthatatlan.

4. A kormány fikarcnyit sem enged elképzeléseiből, azt maradéktalanul végrehajtja, tűzön-vízen, tűzoltón-rendőrön át. Ennek kb. 40% esélyt adok. A nagy kérdés, hogy mit tesznek egy ilyen esetben a rendvédelmisek? Nyilván a végsőkig kitartanak, pattanásig feszítik majd a húrt. A kérdés az, hogy elpattan-e az a húr?

Legvalószínűbbnek ebben az esetben azt tartom, hogy a tüntetők megosztottsága egyre növekedni fog, a tüntetések támogatottsága pedig egyre csökkenni. Az elhúzódó konfliktus, és sztrájkok miatt a lakosság is folyamatosan elfordul majd tőlük. Magyarul „megunják és hazamennes”, hogy egy klasszikust idézzek.

Feltételezhető azonban, hogy a rendvédelmis társadalom sem homogén, vannak köztük békésebb és „reakciósabb” elemek is. Gondolok itt például tv székházat ostromló rendőrre, vagy mozgássérült helyen parkoló rendőrautóra, esetleg megalázó beavatási szertartást folytató tűzoltóra. Szándékos az egyes szám az előző mondatban, mert nem hiszem, hogy ilyenek túl sokan lennének. Az mindenesetre érdekes és szomorú szitu lenne amikor rendőrök oszlatnák a tüntető tűzoltókat, esetleg túzoltók vízágyúznák a tüntető rendőröket.

p.s.: Nem hagyható ki ezen a ponton Fábry Sándor poénja, amelyet a 2006-os zavargások és Zuschlag János „ügye” idején sütött el, miszerint:

- Hogy nevezték el a rendőrség újonnan beszerzett vízágyúját?

- ???

- Cuslag!

Reméljük a legjobbakat, vagyishogy mindenki számára elfogadható, és a társadalom számára is előnyös megállapodás születik majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr92969345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kocsmaros 2011.06.15. 21:47:07

Érdekes eddig a rendőrök mindig a mindekori kormány oldalán áltak most mégis elvárnák hogy a lakosság az Ő oldalura áljon. Szerintem ebből nem lesz semmi. Ha nem akarunk a görögök sorsára jutni nekik is el kell fogadni a kormány döntését.

jenőke 2011.06.15. 23:07:42

A kompromisszum a valószínű.
Viszont: Orbán nem felejt.
Nem lesz jó vége - hosszútávon.

hoyanta 2011.06.15. 23:21:22

@kocsmaros: A rendőrök nem áltak(sic) vagyis álltak uram, egyik oldalon sem, nem is tehették volna hisz deklaráltan politika mentes hivatás volt. Mindaddig míg a nagyvezír ebből politikát nem gyártott és kézi vezérléssel próbálja meg a társadalom többségével szembe állítani őket. Képtelenek felfogni, hogy ma a mi torkunkon próbálják lenyomni, de holnap más (és MINDENKI kedves uram) következik?
"Higyjen egy tapasztalt ember szavának"( by Emilie Ajar )

törpe ducce Viktor 2011.06.16. 04:55:48

Kocsmáros! Vazze NE IGYÁL!

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.06.16. 15:28:15

5. lehetőség:
A fityesz(sic) a politikailag megbízható
(magyarul: birka) rendőröket már áthelyezte a Terrorelhárító Központba, ezért a maradékra már nincs is szüksége.
Mivel a rendvédelmisek tovább tüntetnek, a kormány(sic) törvényen kívül helyezi és leszereli őket. A közrendre ezentúl az In-Kal Security emberei vigyáznak, és sékelben kapják a bérüket az újabb IMF hitelből.

Brave new world!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.06.16. 19:29:02

@kocsmaros:

"eddig a rendőrök mindig a mindekori kormány oldalán áltak most mégis elvárnák hogy a lakosság az Ő oldalura áljon"

Nem pontosan értem a logikádat. Gondolod, hogy a rendőrségnek valaha is választania kellett a lakosság és a kormány között? Avagy arra gondolsz, hogy a kormány a nép ellen van?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.06.16. 19:30:01

@Szakaly Gyorgy:

Hehe! :) Valószínűséget nem rendeltél a forgatókönyved mellé.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.06.16. 19:31:06

@törpe ducce Viktor:

Lehet valami Kossuth-téri nosztalgikus emberke. :)

kocsmaros 2011.06.16. 20:30:22

@hoyanta: Igazad van rosszul irtam a rendőrség vezetzőit kellet volna irnom.

kocsmaros 2011.06.16. 22:19:59

Más:Egy szakszervezet se ált elő semivel mikor a munkásemberek nyugdijkorhatárát emelték 65 évre, 40-év munkaviszonynál se segitett seki mikor elveték a feleségem szakmunkástanuló éveit ami után járulékot is fizetek és heti 4 napot kelet dolgozni. Most a vasárnapi nyitvatást is megmagyarázták 70 ezerért hétköznap vasárnap. Csak ne hogy azt higyjétek hogy tőlünk nem vettek el semit.
süti beállítások módosítása