Lázár János bemutatta a Fidesz választási reform javaslatát. Első blikkre a legfontosabb változás az, hogy megnő a mindenkori legerősebb pártot támogató egyéni választókerületek súlya az arányosítást szolgáló listás mandátumok rovására.

Sokszor beleesünk abba a hibába (ez igaz a politikusokra is), hogy az aktuális párterősorrend alapján ki-ki pártszimpátiája vagy pártkötődése alapján ítéli meg a változtatási javaslatot, holott a történelmi tapasztalatok is sok érdekességgel és tanulsággal szolgálnak, amelyeket talán érdemes lenne megfontolnia a döntéshozóknak a végső döntés előtt.

Korábbi írásaimban kiszámoltam, hogy hogyan alakultak volna a parlamenti erőviszonyok az 1990 óta eltelt választásokon tisztán listás és tisztán egyéni képviselős rendszer esetében.

Elsőként nézzük a tisztán egyéni választókerületes rendszert. Ilyen működik például a briteknél. Jellemzője, hogy a legerősebb pártot rendkívüli módon támogatja. Érdekesség, hogy az elmúlt 20 évben gyakorlatilag folyamatos szocialista győzelmek születtek volna egy ilyen rendszerben. (A parlamenti patkók hipotetikus ábrája az alábbi linken találhatók: link)

Ezzel szemben tanulságos az MSZP által most szorgalmazott tisztán listás választási rendszer is, amennyiben az elmúlt 20 év választásaira vetítjük rá. Ennek eredménye gyenge kormányok, kormányválságok, valamint szélsőséges pártok a mérleg nyelve szerepébe kerülése lett volna. Ezenkívül gyakorlatilag kizárt a lehetősége annak, hogy egy párt, vagy akár egy kormánykoalíció 2/3-os többségbe kerüljön. (Részletes ábrák az alábbi linken: link)

A tanulság számomra az, hogy támogatandó a győztes pártot jutalmazó egyéni választókerületek súlyának némi növelése, hiszen az erősebb kormánytöbbséget eredményez, ugyanakkor az ellenzék jelenléte, képviselete is biztosított. Ezenkívül megakadályozza, hogy szélsőséges pártok jelentős képviseletet szerezzenek a parlamentben.