Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Magyarország bóvli? Frászt!

2011. október 27. - bogancs

Én tényleg nem értem, hogy miért ez a hír napok óta. Most egy kicsit vonatkoztassunk el az aktuálpolitikától, és attól, hogy a mindenkori ellenzéki szempontból annál jobb, minél rosszabb az ország helyzete. Ennél sajnos most sokkal komolyabb a helyzet.

Nézzük madártávlatból az eseményeket. Magyarország eddig mindig rendesen törlesztette az adósságait. Sokan mondják, és igazuk van, hogy már a felvett hitel többszörösét visszafizetük. Ráadásul általában jelentős kamatprémiummal vettük fel a hiteleket, mert valahogy mindig kockázatos adósnak tekintettek minket. 6% alatt szinte még sosem volt az alapkamat az elmúlt 20 évbe, annál többet 10% felett.

Kérdem én, nincs itt valami (a szó rossz értelmében vett) spekuláció? Azt mondják, hogy kockázatosak vagyunk, pedig mindig fizetünk, mint a katonatiszt. Valaki tehát ezt a kamatprémiumot szépen megnyerte. Valakik nagyot kaszálnak ezen a hisztériakeltésen.

Közben meg: Reggelente bemegyek dolgozni, este hazamegyek, hó végén megkapom a fizetésemet, amiből rendesen levonják az adót. A maradékot elköltöm, amiből szintén jót kaszál az állam áfa oldalon. És ez így megy évek óta. És még így fog menni évtizedekig. És mások is így csinálják, hiszen reggelente mindig nagy a dugó, alig van parkoló a városban, este szintén mindenki siet haza az utakon. Oké, hogy pár százezerrel nagyobb a munkanélküliség, mint pár éve, de azért az alapok nem nagyon változtak. Ezenfelül mennyi kiadáslefaragás és adóemelés volt már az elmúlt években?! Szóval miért is van bóvli- és csődközelben az ország?

Nekem senki ne mondja, hogy azért, mert egyesek ellopják, elcsalják, kiviszik a nagy pénzeket, mert az efféle összeesküvés elméletekben nem hiszek (elfogadva, hogy korrupció, mint olyan létezik az országban, mint bárhol máshol). Persze ez jó mentsvár azoknak, akik szeretik a könnyű és egyszerű válaszokat és megoldásokat. Szeretnek puffogni rajta egy sort, hogy bezzeg én dolgozok - á dehogy! inkább, hogy nem érdemes dolgozni -, mert ők meg csak lefölöznek és élősködnek.

Szóval egy katasztrófa, ami ebben az országban zajlik. Mindenfelől azt hallom, hogy el kell menni innen, mert nem lesz itt semmi. De nem! Én még mindig azt vallom, hogy itt kell boldogulnom. Itt van a családom, itt beszélik az anyanyelvemet, és szeretném, ha gyermekeim is itt maradnának a közelemben, ha felnőnek. És egyelőre minden ellenszél dacára nagyjából sikerül is! Van munkám, családom, gyerekeim, saját lakásban lakom, és még félre is tudunk tenni valamennyit.

Úgy érzem nem csak a sokat emlegetett titkos enyves kezek, úgy mint „ők” és „azok” (kommunisták, fasiszták, bankárok, zsidók, cigányok,... kinek mi tetszik) húzzák vissza az országot és annak teljesítményét, hanem azok is, akiknek olyan a hozzáállása, hogy itt nem lehet semmit megcsinálni, a magyarok ennél többre nem képesek.

Mondják ezt láblógatva, miközben én robotolok, és három ember nyugdíját, vagy 6 ember segélyét vonják le havonta a béremből. És még megy a szidkozódás, hogy megint a gazdagot támogatják a szegények pénzéből, miközben oly sok a szerencsétlen.

Törlesztem 240-en a 170-en felvett svájci frankos hitelemet, nevelem a gyerekeket, magánoviban, mert az állami színvonala nívón aluli. Na nem azért, mert baj lenne az óvónőkkel, mert előttük le a kalappal, hanem mert TÚLZSÚFOLT! Hogy létezik, hogy 3 éves gyerekeket 30+ fős csoportokban tartanak két óvónő mellett?? Hogy lehet, hogy az egy gyerekre tervezett folyosói kisszekrénykéken 2-3 kicsinek kell osztoznia, elvesztve így egyetlen kis privát szféra szeletkéjüket? Milyen lelki támaszt, nevelést tudnak így nekik adni? És közben azt hallom, hogy a nyugdíjamra is félre kellene tennem, mert engem már nem fog eltartani senki.

Valami nagyon el van itt kúrva emberek! Hogy lehet az, hogy ezer éve jól megvagyunk itt a Kárpát-medencében, túléltük tatárt-törököt-osztrákot-szovjetet, két világháborút és pont most dobjuk be a törülközőt? Jómódunkban nem tudjuk, hogy mit kezdjünk magunkkal, vagy mi? Tagja vagyunk az EU-nak, évente eurómilliárdokkal dotálnak minket, és mégis. ÉBRESZTŐ EMBEREK!!!

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr593335009

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feri levele 2011.10.28. 13:13:35

Kedves Anyukám!Megint tudok írni neked levelet, nem csak a "arckönyv"-ön levelezhetünk.Barátommal, a Csabikával úgy döntöttünk, hogy kilépünk az őrsünkből.Csaba megkérdezte, hogy miért, hiszen jó itt nekünk, én őrsvezető voltam, ő meg rajpara...

Trackback: Pöcsnek lenni nem pártpolitikai kérdés... 2011.10.28. 11:34:22

A címet olvasva valószínűleg sokan kezüket dörzsölve várják a folytatást, mert miről másról is lehetne szó, mint arról, hogy mi is mantrázni kezdjük: - Hát igen, a Viktorék, azok tehetnek mindenről! Hogy soha ilyen rossz még nem volt. Vagy ugyanazt tes...

Trackback: Jobban élünk, mint jövőre 2011.10.28. 09:40:46

A következő év átmeneti év lesz: igaz, hogy rosszabbul élünk, mint tavaly, viszont jobban fogunk élni, mint jövőre....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dzsaszper 2011.10.28. 09:38:18

mikor járnak le a Magyar Állam tartozásai? Ki bírjuk fizetni őket újabb hitel nélkül?

Talán ez a kulcskérdés...
Nem árt tudni, hogy az állampapírok nem az annuitásos hitelek módjára működnek: fizeted a törlesztőket ami mindig ugyanannyi (forintban vagy euróban, most mindegy) és egyszercsak túl vagy rajta.
Az állam felvesz X összegű hitelt 1-3-5-10-15 évre, minden évben a kamatait fizeti csak és nem csökkenti a tőketartozást, a végén pedig vissza kell fizesse az utolsó évi kamatot és a teljes tőketartozást.
A probléma ott van, hogy az állam az utóbbit csak újonnan felvett hitelekből tudja megtenni. Ha pedig nem kap hitelt, akkor "itt a vége"...

dzsaszper 2011.10.28. 09:40:21

@Jerky_Maistro: ebben ott a pont. És maradék jópár millió ingyen utazik stb.

Nem mondom azt, hogy egy csapásra mindent érdemes teljesen felforgatni -- de kellene egy határozott irányú lassú átmenet.

Alonee 2011.10.28. 09:41:06

@Pszt!: Jaj ne bántsd már ezt a szent embert. Szerinte 'Oké, hogy pár százezerrel nagyobb a munkanélküliség' , értsd már meg, hogy ő másképp látja a világot mint mi pórok. Tömegével termeli ki a nyugdíjasok és más ingyenélők fizetését és még félre is tudd tenni. Ha azzal vádolnád, hogy demagóg és azt írja amit diktálnak neki, tiltakoznék. Hál istennek ő és a családja maradnak itt a hazában, hát legalább jól el fognak férni és mivel a többi destruktív köcsög elmegy a rossz hangulatával egyetemben, végre nagyszerű hangulat lesz a Kárpát medencében, hejehuja és vidámság. Szóval hátrébb az agarakkal, én megvédem a postolót.
Üdv.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.10.28. 09:49:31

Pasztell háttérre miért muszáj szürkével írni? Hogy kifolyon a szemünk? :)

elwood 2011.10.28. 09:50:43

poszternek közgazdasági művelődést javaslok mint már itt egy páran

csak egy naív állítás:
"Azt mondják, hogy kockázatosak vagyunk, pedig mindig fizetünk, mint a katonatiszt. Valaki tehát ezt a kamatprémiumot szépen megnyerte. "

Ha bárki azt gondolja, hogy a kamatprémium nagyon magas az ajánlatot tenne magyar államkötvényre egy picivel alacsonyabb kamaton és még mindig vastagon keresne rajta.

De senki nem gondolja így, mert a rizikós forintban tartani a pénzt. Ez a piac véleménye az országról. (Meg az enyém is.)

Jerky_Maistro 2011.10.28. 09:50:59

@dzsaszper: először is ki kéne használni Magyarország adottságait, és hirtelen a geotermikus energia jutott eszembe.
de amint belekezd vki vmibe, az rohadt csaló/komcsi/zsidó/bankár/bűnöző, a többiek lehúzzák és gyalázzák, mások meg sokszorosan alvállakoztatnak, adócsalnak, sikkasztanak... ilyen ez a néplélek.

Mr Neanderthal 2011.10.28. 09:54:16

a kamatot a piac határozza meg, ennyiért hajlandóak beszopni a magyar államkötvényeket, kisebb diszkontért tudnak venni svájci vagy német, stb kötvényeket,
ilyen a világ, függetlenül attól hogy fizetsz rendesen vagy sem, az otp is szivesebben ad hitelt a budai mérnökházaspárnak mint egy ózdi pedagóguscsaládnak...

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2011.10.28. 10:05:20

Imigyen számolnak a gaz külföldiek:

- Német állampapír 2%
+ magyar nemfizetési biztosítás mikor mennyi, mondjuk 3%. Ezt lehet venni, mint kenyeret a tescoban, ennek mindig van egy aktuális ára.
+ euro-forint árfolyam elmozdulás kockázata. Különös tekintettel most, amikor a forradalmi kormány le akarja értékelni a forintot. Ki az a hülye külföldi, aki most venne forintos állampapírt?

Egyébként írtam erről a blogomban: kiszamolo.blog.hu/

ioi (törölt) 2011.10.28. 10:05:22

uh, ember. "fizetünk, mint a katonatiszt" valójában a törlesztést újabb állampapírok kibocsátásával finanszírozzuk, és ha ezt nem akarják megvenni a befektetők, akkor van szopó. például tegnap a 12 hónapos dkj besült..ami elég durva, egy éves papír sem kellett nekik. Elég egyszerű ez a gondolkodás, szerintem nem tudod, hogy mit jelent a bóvli, meg egyáltalán a hitelminősítés.

és szerinted tényleg csak azok a pesszimisták, akik "lógatják a lábukat"? Nézz már kicsit tovább az orrodnál! Épp azok vannak kiakadva, akik hiába dolgoznak, 30 évesen sem engedhetnek meg maguknak gyereket, sem lakást, sem autót. Például. Vagy azok, akiknek van hitele, de nem tudja fizetni 240 chf-en. Vagy azok, akik most azt látják, hogy a gyereküket nem fogják tudni taníttatni olyan feltételek mellett, ami most kinéz.

Persze igaz, hogy extra pesszimisták vagyunk, és ez évek óta így van, de jelen esetben sem mondhatnánk, hogy alaptalan.

látjátok feleim szümtükkel 2011.10.28. 10:06:32

Úgy gondolom, hogy minden minősítgetésnél többet mond.

Egy vidéki kisvárosban ( 30-35 éve virágzó tsz, gazdagodó lakók, szépülő fürdő jellemezte) 4 évig árultak egy házat, mire az első komoly vevő ( aki fizetni is tudott ) jelentkezett.

Jerky_Maistro 2011.10.28. 10:20:06

@látjátok feleim szümtükkel: én is tudok ilyenről. az eladó nem akar lejjebb menni az árral hosszú évekig, és még most is eladó a ház, csakhogy már jóval kevesebbet ér az ingatlanpiaci árak zuhanása és az állagromlás miatt. megérte?

vakondman 2011.10.28. 10:23:20

Érzek némi ellentmondást a bejegyzésben. Azzal indít, hogy igazából minden rendben, egyedül az optimizmus hiányzik, aztán azzal folytatja, hogy kivette a gyereket az állami óvodából, mert túlzsúfolt. Valóban komolyan hiszed, hogy azért túlzsúfolt az óvoda, mert itt az új baby-boom?! Nem lehet, hogy óvodákat bezártak, csoportokat összevontak - a hangzatos duma ellenére, miszerint legnagyobb érték a gyermek? Szeretném felhívni továbbá a figyelmed, hogy a szegénység láthatatlan: a BMW-k és Audik valóban sokkal szembetűnőbbek, mint a panelban hónapról-hónapra tengődő szerencsétlenek százezrei. Én olyan helyen dolgozom, ahol nap mint nap tapasztalom, hogy a zemberek nem csak elvágyódnak innen, hanem ténylegesen lépnek - tucatjával. És nem azért mert ők nem itt szeretnék felnevelni a gyerekeiket vagy mert utálják a túró rudit. Szerintem tett össze a két kezed, hogy van munkád, nem okoz gondot a frankhitel törlesztése, van autó a segged alatt, ha kifogy a benzin, megtankold, a gyerekedet magánóvodába járathatod, és időnként dugd ki a fejed az elefántcsont tornyodból.

nu pagagyí 2011.10.28. 10:24:45

A bóvli minősítést nem mi adjuk magunknak, hanem külvilág. Nekik édesmindegy, hogy Te éppen degeszre keresed-e magad, avagy nem. Ők az egészet nézik.

Szempontjaik egyszerűek: hiteles-e a gazdaságpolitika, van-e jogbiztonság, várható-e szociális, vagy más természetű robbanás. Aztán ez alapján minősítenek. És aki hitelez, ezt figyelembe veszi, hiszen saját pénzéről dönt. Mint ahogy Te sem adnál szívesen kölcsönt egy szakadt embernek, aki hangosan bizonygatja, hogy debizonyisten meg fogja adni, minimum valami biztosítékot kérnél. Ez utóbbi jelen esetben a magasabb kamat.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2011.10.28. 10:26:00

"Azt mondják, hogy kockázatosak vagyunk, pedig mindig fizetünk, mint a katonatiszt."

A kockázatot nem csak a múltbeli, hanem a várható jövőbeni fizetőképesség is meghatározza, és jelenleg ez utóbbi elég rossz, a következők miatt:
1) a kiadások lefaragása minimális volt az adóemelésekhez képest.
2) az átszervezések során az állam mérete nem csökkent, csak az egyik zsebéből a másikba tette a pénzt (rokkantnyugdíj, segélyek, óvodák és iskolák bezárása stb -> közféra növelése: közmunka, bizottságok, allami támogatások, központosítás). Ennek két következménye lett. Egyrészt az államháztartás helyzete nem javult, másrészt a jöbőbeli helyzet inkább romlott. Első sorban ez utóbbi a probléma, és ezt árazták be az állampapírt vásárlók. Ők ugyanis semmilyen garanciát nem látnak arra nézve, hogy a magyar állam fizetni fog, hiszen az adók növekedtek, az adórendszer kiszámíthatatlanabb lett, ennek következtében pedig a beruházási kedv csökkent. Ráadásul az eddigi törlesztést elsősorban hosszútávú megtakarítások felélésével (magánnyugdíj) fizette a kormány, ami igen rossz üzenet egy hosszú távon gondolkodó befektetőnek.
Ebből következően teljesen egyetértek veled abban, hogy itt nincs összeesküvéselmélet, hanem csak rossz gazdaságpolitika.

Shopping 2011.10.28. 10:30:08

Min van a csodálkozás????

Orbán nyilatkozik valami baromságot = árfolyam zuhan.

Orbán nyilatkozik valamit a gazdaságélénkítésről = árfolyam emelkedik

Ez így van rendben.

DE!!!!

Szerintetek mielőtt bármit is nyilatkoznak, nem szólnak erről az arra "érdemes" embereknek(spekulánsoknak)?
Dehogynem.
Azok meg jót játszanak az árfolyammal és milliárdokat kaszálnak.
( és egy kicsit visszacsurgatnak)

Gogol 2011.10.28. 10:32:55

www.hir24.hu/gazdasag/2011/10/28/irany-a-400-forintos-euro/

Ezt írtam tegnap. A kormány játszik leminősítésre.

abaka 2011.10.28. 10:38:37

@Gogol: Ez baromsag. A 400 forintos euro siman elerheto kamatvagassal es az meg a gazdasagot is elenkiti.

Gogol 2011.10.28. 10:40:58

@abaka: Akkor magyarázd meg, miért nem adtak semmit a dkj aukción, mikor a felére volt érdeklődő. Miért nyilatkozik matolcsy, europa szintű hurrikánról és magyar leminősítésről 300-as eurónál? Már rég tudják, hogyan hatnak ezek.

Motherhacker 2011.10.28. 10:43:46

Miről is szól ez a poszt? Hogy nem dolgozunk eléggé, mi magyarok? Merthogy ilyen a mentalitásunk? Mekkora baromság ez.
A ballib kormányok neoliberális gazdaságpolitikájának köszönheted, hogy itt tart az ország. Valamint a kétharmados, nemzeti mázzal leöntött, egyébként szintén neoliberális gazdaságpolitikát folytató kormányunknak, amely mű-szabadharcot vív az imf ellen, de továbbra is a megszorításokban látja az egyedüli utat.
Államadósság újratárgyalása. Ezzel kell kezdeni, ezzel kelleett volna kezdeni már Antalléknak is.

Gogol 2011.10.28. 10:44:29

@abaka: ezeken kívül, miért deklarálja ebben a helyzetben, hogy nem tárgyalunk az imf-el? Ezek nem egy irányba mutatnak? Leminősítést akarnak.

Gogol 2011.10.28. 10:49:22

@abaka: Tehát 300as eurónál:

1. dkj aukciót kihozzák teljes kudarcra.
2. Matolcsy lenyilatkozza, hogy europa vvégveszélyben, mi vagyunk a legsebezhetőbbek, reaális a leminősítés.
3. Mindezek ellenére nem ülünk le tárgyalni az imf-el, mert az a "gyenegeség" jele volna.

A kamatvágást, egyébként hogy képzelted? A jegybank egyelőre nincs a kezükben.
Várom a választ.

abaka 2011.10.28. 10:52:08

@Gogol: A piac mindenkepp leminositesre es/vagy kamatemelesre var. Ezert tortent az ami az aukcion. Matolcsy azert beszel leminositesrol, hogy a kesobbi politikai karokat (amennyiben tenyleg leminositenek minket) mersekelje. Az IMF elutasitasa szinten politikai celt szolgal, nagyon nem szeretne a fidesz felvallalni az arcvesztest, hoogy imf hitelt vegyunk fel azutan, hogy itt egy evig gyalazta az imf-et.

Gogol 2011.10.28. 10:54:11

@abaka: De közben 400-as eurót akarnak. Elég naív vagy.

Kurt úrfi a rubelribancok réme 2011.10.28. 10:54:47

Azt várjátok, ti vörös nyakkendősök Timur csapata, hogy a 8 év elkúrást 1.5 év alatt tegyék rendbe?

Gogol 2011.10.28. 10:57:11

@popocatepetI: Á, az túl nagy elvárás lenne. ÉN csak annyit vártam volna, hogy ne kúrják el még jobban. Ehelyett az egykulcsos adó miatt egy tizmilliós lakástulaj havi 30ezret fog fizetni. Mert az adót ki fogják vetni. Azonkívül, aki azt gondolja, hogy nem kúrták el még jobban, olvasson vissza három napot micsoda elképesztő adó káoszt szabadítanak ránk jövőre.

Gogol 2011.10.28. 11:00:18

@popocatepetI: Akkor fog leállni ez a ballib vörös, jobbos faszkodás, mikor kiderül hogy minden embert kizsigerelnek. Hölgyeim és uraim! Az államadósság csökkentése címszó alatt! Akkor megkérdezem, a nyugdíjvagyon nem arra ment? Akkor mire ez az irgalmatlan sarcolás? Valami nagyon nem stimmel.

abaka 2011.10.28. 11:00:30

@Gogol: 1. lasd elobb, annak keves koze van a kormany szandekaihoz, sokkal tobb a piac varakozasaihoz.

2. & 3. Nem igazan ertem, hogy miutan te magad is megadod a kormany valos motivaciojat, miert gondolod, hogy valami egyeb mogottes szandekuk van.

Kamatvagas. Az MNB fuggetlen, de az nem jelenti azt, hogy ne lehetne veluk egyeztetni (na nem mintha ezt az utat annyira preferaalna a fidesz). Ha tenyleg a forintgyengites lenne a helyes ut (nem az szerintem), akkor az MNB hajlando lenne kamatvagasrol targyalni sot jo esellyel magatol is megtenne. Az MNB-nek nincs arfolyam celja, csak inflacios (pillanatnyilag 3.6% es varhatoan csokken) illetve, masodlagosan, a kormany gazdasagpolitikajat kell segiteniuk.

Gogol 2011.10.28. 11:01:57

@abaka: Mikor volt egyeztetés az MNB vel az elmúlt másvél évben? Ne haragudj, de te vak vagy.

abaka 2011.10.28. 11:07:05

@Gogol: Hm, te aztan nyomod a kommenteket rendesen. Ne haragudj, ha veletlenul nem valaszolok mindenre, ez a tempo nekem kicsit kemeny. Egyebkent az is jo lenne, ha nem mondanal el mindenfele vaknak, naivnak vagy barmi masnak csak azert, mert ellenkezo velemenyen vagy. Bar lehet, hogy azt gondolod, ez semmikepp sem ad sulyt az erveidnek, sot egy erdemi szakmai vitaban csak art. Hidd el, ha jo erveid vannak, meg fognak gyozni.

Konkretan a fidesz - MNB szerelemmel teljes mertekben tisztaban vagyok, de ugyebar a kormanynak a multban sem okozott 180 fokos fordulatokat tennni, ha erdekei ugy kivantak. Itt sem lenne mashogy (es igen, ennek eddig semmi jele nincs).

Gogol 2011.10.28. 11:09:50

@abaka: Na, szerintem akkor be is fejezem. Január 1-től megtudjuk mi a Magyarok Istene. Az adó.

Sieg 2011.10.28. 11:12:05

Majdnem minden nemzetre igaz, hogy eddig "fizetett, mint a katonatiszt". Lehet mellet döngetni nagy magyarkodásunkban, hogy ez így is lesz, mert hát a magyar, az ugye.

De hogy ilyen marhaságot elhiggy, ahhoz a hinni akarás és a hozzá nem értés (Magyarországon gyakori) kombinációja kell, a külföldi hitelezőknél ez meg nem jellemző. Különösen egy olyan országban, aminek a kormánya éppen most döntött úgy a jogrendszer félrepöccintésével, hogy a polgárainak végül is 30%-kal kevesebbet kell visszafizetni a külső hitelezőknek (végtörlesztés). Egy olyan országban, ahol a második legnagyobb politikai erő az adósságok vissza nem fizetéséről beszél.

Te persze elvárnád, hogy ezek ellenére a csőd esélyét vegyék a hitelezők 0%-nak. Nem az, és csak pár százalékos csődveszély is teljesen indokolttá teszi a kamatfelárat és akkor még nem beszéltünk az árfolyamkockázatról.
Ja, ja, 95% hogy vissza lesz fizetve, és akkor nyer pár százalékot a szokásos kamatszinten felül. Vagy beüt az 5%, és akkor elbukja az egészet. Vagy gyengül a forint 10%-ot, és a teljes kamatot bukja.
Tudom, egyszerűbb és jobban esik az összeesküvés-elmélet, de attól az még marhaság.

altimus 2011.10.28. 11:12:10

a poszt kicsit naiv. (szandekosan egyugyu?)

> Magyarország eddig mindig rendesen törlesztette az adósságait.

erdemes megnezni a gdp aranyos netto adossag gorbejet. szepen emelkedik. szoval ez inkabb egy olyan piramisjatekfele. idaig fizettel, oszt egyszer majd nem fogsz.

erdemes ezen is elgondolkodni: index.hu/gazdasag/magyar/2011/10/27/csufos_bukas_az_allampapir-aukcion/

nameg az imf kiebrudalasan.

Rive 2011.10.28. 11:41:44

Igen, Mo konkrétan bóvli.

Egyedül azért, mert a kurmány tisztességes munka helyett agyament pénzbehajtással és piaci manipulációkkal próbálja fenntartani a költségvetési egyensúly látszatát.

Magyarán: kölcsönből tőzsdézik, ráadásul szopóágban egyre nagyobb kockázatokat vállalva próbálja visszahozni nullába az elcseszett ügyleteit.

Ennyi.

komissarlajos 2011.10.28. 11:42:38

Állítsátok meg Arturo Uit!
És akkor lesz remény a jobb élethez.

nu pagagyí 2011.10.28. 11:43:48

@popocatepetI: Azon is meglepődnék, ha ezt a másfél évet rendbe tudják tenni a ciklus végéig. Már az az is nagy szó lesz, ha legalább ugyanúgy tudják átadni az országot, mint ahogy átvették.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2011.10.28. 11:44:29

"Én tényleg nem értem, hogy miért ez a hír napok óta."

Segítek:

"Járai Zsigmond azt mondta, hogy a kormány terve a gazdaság élénkítésére egyetlen hét alatt megbukott, illetve, hogy a jövő évi költségvetésben újabb kiigazítást kell végrehajtania a kormánynak, még akár az idén. Vagyis Járai Zsigmond nem hisz a 2012-es költségvetés megalapozottságában."

"Varga Mihály kijelentette, hogy a jövő évi GDP-növekedésre vonatkozó másfél százalékos előrejelzés szerinte „optimista”. A gond Varga jóslatával az, hogy az egész 2012-es költségvetést erre a másfél százalékos GDP-növekedésre tervezték."

"Matolcsy György a tegnapi Heti Válaszban megjelent interjújában Magyarországot a térség legsebezhetőbb államának nevezte. Sőt még saját nem ortodox gazdaságpolitikájáról is elismerte, hogy annak a sikere nem garantált. Ugyancsak ő jósolta azt is, hogy legalább az egyik nagy hitelminősítő a bóvli kategóriába fogja sorolni a magyar államkötvényeket."

nu pagagyí 2011.10.28. 11:46:43

@Gogol: Konkrétan az ország tönkretétele folyik. Ez a csodaszer az emberek kussoltatására. Hazaáruló banda.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.28. 11:47:36

@ColT: csak hála Istennek a maszop ellenzéki trollnak sokkal balfaszabb, abban a fidesz a császár. érteni persze egyik tagsága sem ért semmihez, agyakat mindig párton kívülről igazolnak. de ez másodlagos, a lényeg, hogy az a szerencsénk, hogy maszopék kommunikációja meg eszköztára minden demagógiájuk ellenére még mindig egy kalap szar.

persze az is számít, mondjuk harmadlagosan, hogy lassan annyira gyermeteg elkúrásokba fut bele a kormány, hogy a demagóg baromság hirtelen értelmes vád lesz. törpék dobálnak faágat térdmagasságban, de a kormányzó erők szemhéjaikat kifeszítve hajolnak közel.

Kelletteznekem? 2011.10.28. 11:48:11

Szerintem jó, hogy megjelennek ehhez hasonló cikkek, mert egyre több emberben van hasonló érzés. Hogy Böjte Csaba szavait idézzem "állandó félrevert harangok zúgása között nem lehet élni, dolgozni, építeni, gyerekeket nevelni", és most ilyen a helyzet. Miközebn objektíven megfigyelve "soha a büdös életben ilyen életminőség" nemvolt még Magyarországon (ez tény, persze lehetne még jobb, de ilyen sem volt még), eközben folyton szól a kórus, hogy el kell innen menni, itt nem lehet élni... Kinézek az ablakon, egy kétsávos útra látok: egész nap, reggel 7től estig tömött sorokban haladnak a többmilliós autók. Nekünk egy Trabant is sokáig csak álom volt, egy mai, átlag melós családjának enm ritka a 2 autó (valamivel járni kell az asszonynak is), ha gyerekednek nem veszel mobilt vagy okost, akkor kiközösítenke (nemsak őt, tégedet is), mer az kell... nem vesszük észer, de elmondhatatlanul jobban élünk mint akár 20 éve, vagy az előző 1000 évebn bármikor. És közben olyana a hangulat, mintha világvége lenne, mintha soha rosszabb nem lett volna... olvasom ezeket a kommenteket, mindenki sír, mindenkinek nem tetszik a rendszer, aztén hazafelé a buszmegállóba tartva a rengeteg autó között alig lehet menni... Persze, nekem se tetszi a vilgárekord adórendszer, a rengeteg korrupció, és nagyon sok minden, sokszoer felháborodok én is. De mégis, kicsit messzebről nézve: mit teszük MI, mit teszek ÉN hogy jobb legyen? Nem tudjuk értekelni, hogy nincs háboeú, van kenyér a boltban, van mit enni, LENNE mit dolgozni (csak sokakanak az sem tetszik, ha dolgozni kell, hisz a segéélyt felvenni ócsóbb, na mindegy, hagyjuk). De nem lehet, mert a csapból is ez folyik, hogy olyan rossz, mindenki menjen el... és ha tényleg mindenki elmegy, na akkkor aztán tényleg nem lesz jó, nem érdekel kinek az érdeke ezt nyomni állandóan (talán senkinek, talán mégis valakinek), de ez így nem sokat viszi előre a dolgokat, sőt lehetlenné tesz minden értelemes tevékénységet...

s 2011.10.28. 11:52:09

Most basztam ki az összes forintomat. Ha valaki, hát én megértem, miért nem vesz senki állampapírt, és miért nem tart pénzt forintban, és miért nem hoz ide egy centet sem.
Ez, ami itt gazdaságpolitika címén művelve volt, ez egy katasztrófa. Egy másodikos gazdasági szakközépiskolást kikúrtak volna az iskolából, ha ezt meghúzza a házi feladatában. Mi pedig eszerint élünk. Nos, az országot finanszírozóknak ehhez nem lesz feltétlenül kedve, ami történik most az ennek a jele.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.10.28. 11:52:56

Ez kurva jó! Egy hete majdnem szóról-szóra ugyanezt megírtam a Fészbúkra, de kitöröltem, ne mondják, hogy kesergek. Pedig hónapok óta ugyanezek a kérdések vannak a fejemben. Bennünket szívatnak, vazze! Valakiknek fáj a foga az országunkra, az tuti és mindent elkövet, hogy önszántunkból adjuk oda. Kivéreztet bennünket annyira, hogy könyörögni fogunk, hogy jöjjön.

altimus 2011.10.28. 11:54:20

@nu pagagyí:
>Már az az is nagy szó lesz, ha legalább ugyanúgy tudják átadni az országot, mint ahogy átvették.

azert konkretan erdekelne, hogy kinek is fogja atadni a fidesz az orszagot? merthogy en meg a nyomat sem latom olyan partnak, koalicionak akinek egy egyfordulos valasztason eselye lenne a fidesz ellen, a mostani fidesz tamogatottsag mellett. (ami allitolag a fele a valasztaskori tamogatottsagnak)

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.28. 11:55:25

@popocatepetI: jajmár. minden elkúrás aktuális, egy évre szól, a kéthörrharmadnak maximum adósságszolgálatot lehet hagyományozni, de ha egyszer megoldották, hogy ne legyen a nyugdíjkasszának hiánya, ráadásul behúztak egy államadósság-hatodnyi összeget, akkor legyél szíves már te is beismerni, hogy ezen a szinten megy a gazdaságpolitikai ötletelés:

www.youtube.com/watch?v=IPEYycCRKXo&feature=related

vezér01 2011.10.28. 11:59:55

És Görögország bóvli? És Olaszország,Spanyolország? Merthogy akár
ők is ott állhatnának a büntető-sarokban.
Túlköltekeztek? Túlköltekeztünk? Hogy a
fenébe ne! Hisz épp ez volt a cél! Erre épült az egész rohadt "rendszerváltás"!
Szabad a kereskedelem,szabad kínai fokhagymát venni,szabad lengyel meg tót disznóhúst venni,belga meg francia tejet inni,importáljuk a cukrot és a Coca-Colától vesszük a margitszigeti kristályvizet.Autót,buszt nem gyártunk,
hisz jobb a külföldi.Textiliparunk sincs
már,behozzuk az inget-gatyát a Távol-Keletről.Ha semmink sincs már,mi a fenéből élne az állam,ha nem kölcsönből?
Ezer milliárdokat ad az EU ? Látszata semmi! Szétaprózódik semmitérő tanulmányokra és látszat projektekre,de még egyetlen cukorgyár,vágóhíd,konzervgyár nem épült.
Görögország eladhatja szigeteit,mi meg
az ivóvizünket és termőföldünket! Az IMF
majd kegyet gyakorol és adósságunk kamatai fejében átveszi.A tőkét meg ledolgozzuk,míg élünk.
Hacsak nem tetszünk végre forradalmat csinálni! /amit persze a NATO meg az IN-
KAL majd lever/

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.10.28. 12:24:55

@Kelletteznekem?: Pesten lehet. De az autók több mint 60%-a már cégautó. Menj le mondjuk Szabolcsba, és nézz körül ott. Tudod az is Magyarország ám!

látjátok feleim szümtükkel 2011.10.28. 12:34:31

@popocatepetI: Szia!
Nem, mert tudjuk, hogy erre még a mesében sem képes a varázsló. De azt vártuk, és várjuk, hogy ne legyen nagy mellény, arrogancia, lenézés, és sok egyéb más, ami az elődeiknél is megvolt. Azt vártuk, hogy különbek lesznek, mint akiket leváltottak.
Sok intézkedésükkel egyek kell érteni, mert a gazdaság irányítása, és a demokrácia nem mindig járnak egy úton. Pl. ha arról kell dönteni, hogy együnk, vagy nyaralni menjünk, akkor természetesen az elsőre történő szavazáshoz csak csatlakozni lehet, mert az teremti meg a jövő alapjait, nem a pénzszórás. De ezeket az intézkedéseket az emberekhez történő, más típusú hozzáállással is meg lehet volna tenni. Pl. nagyobb teret engedni a pártokhoz nem tartozó szakembereknek, nem a véleményüket kérni, hanem kiállni és elmondani, hogy mit, és miért gondolunk így, vagy elmagyarázni, hogy ha ezt nem tesszük, akkor mi lesz a következménye.

Azt gondoltuk, immár másodszor, hogy a "fiatalok" a kormányzásban másként tudnak viselkedni, mint begyöpösödött elődeik. Sajnos sokszor csalódást okoznak.

látjátok feleim szümtükkel 2011.10.28. 12:38:04

@Jerky_Maistro: Ugye ezt te sem gondolod komolyan?

Vagy azért áll a vidéki városkákban a rengeteg új építésü lakás is üresen, mert nem engednek az árából? Elég vicces vagy.

rulla 2011.10.28. 12:57:16

@nu pagagyí: Nem fogják tudni úgy átadni az országot, ahogy átvették. Veszett fejsze nyele az egész; még ha akarnák is, hogy sikerüljön megállni a lejtőn, képtelenek rá, mert kurvára nem értenek hozzá.

Még jobban elkúrják az egészet, ahogy eddig. A totális kilátástalanság miatt 2014-ben tarolni fog a Jobbik, akik pedig hatalmas lendülettel felteszik a pontot az i-re, és vége, kész, totális összeomlás. Ezt a 93 036 négyzetkilométert fel lehet majd szántani és be lehet hinteni sóval.

Aztán mi lesz? Ki tudja? Lehet, hogy a majdani semmiből, ami ebből az országból pár éven belül lesz, a régi romjain talán fel lehet építeni valami jobbat. De az már nem Magyarország lesz. Csak a néhai helye.

Krujs 2011.10.28. 12:59:58

Miután Gyurcsány öszödön kikotyogta hogy ugyanazt csinálta mint most a görögök, én tlejesen megértem a bankokat hogy nem biznak bennünk...

Semmi pénzért nem cserélném el a Magyarságom egy amerikaival, vagy egy franciával...lol

serpico 2011.10.28. 13:01:44

@Metálszív:
pedig mekkora jó volna ha egy kurva petákot sem kaptunk volna...milyen szemét ez az eu..megmondja hogy nyílt közbeszerzésen KELL elkölteni az pénzt amit ad...a mocskos bolsevik banda.

elwood 2011.10.28. 13:04:30

@rulla: "még ha akarnák is, hogy sikerüljön megállni a lejtőn, képtelenek rá, mert kurvára nem értenek hozzá."

ne aggódj képesek megállni és meg is fognak, ha úgy látják, hogy csökken a népszerűség

egyelőre közv.kut.ban magasan vezetnek, és azu időközi választásokat megnyerik.
ők erre optimalizálnak, a többi nem érdekes.

amíg támogtja őket a többség addig ezt csinálják aztán majd mást ha kell. egylőre nem kell.

elwood 2011.10.28. 13:06:25

@Krujs: "Gyurcsány öszödön kikotyogta hogy ugyanazt csinálta mint most a görögök, én tlejesen megértem a bankokat hogy nem biznak bennünk..."

esetleg néz meg a CDS felárat az Orbán kormány előtt, és most közben.

a tények gyakran összezavarják a tisztánlátást de hosszú távon érdemes figyelembe venni őket

Krujs 2011.10.28. 13:16:44

@elwood: hát ez felvet néhány kérdést

elwood 2011.10.28. 13:22:40

@Krujs: néhány másikat pedig megválaszol

itthon el lehet adni ezt a gyurcsányozást de kinti befektetőknél nem

Krujs 2011.10.28. 13:27:09

@elwood: mutatnál vmi linket ahol meg lehet nézni?

brumbrum 2011.10.28. 13:28:23

@rámenős: Műpéniszt csináltak belőle, és a rejtett zugokat is kitudja vizsgálni, hogy megnyugodjatok.
Valamelyik seggben kotorászik éppen, hogy mi volt a reggeli.

brumbrum 2011.10.28. 13:30:35

@elwood: Most te is azt próbálod itt nekünk eladni, hogy a 27% kevesebb mint a 25%, és evvel mennyire jól járunk.
Hozzátok már Andersen kutyafa..a volt.

Krujs 2011.10.28. 13:32:42

@elwood: a kinti befektetők nem szopnak muszályba a 80%os államadósság miatt, én igen, igaziból ElKúró valóban az én gondom, jól látod...

elwood 2011.10.28. 13:39:25

@brumbrum: visszaolvastam a kommentemet, de még hasonlót sem írtam.

brumbrum 2011.10.28. 13:48:32

@vezér01: Igen, már is visszatértél a főproblémákhoz. Kik voltak akik ezeket tönkre tették? Azt a bandát úgy hívták, hogy MDF. Nyilvánosan szét lopatták az országot, az agráriumot tönkre tették, olyan emberek vettek nagy mennyiségben földet, hogy életében még kapát sem látott nem, hogy művelte volna a földet. Kapták orrba-szájba a támogatást, mert közel voltak a tűzhöz. A csóró paraszt aki értett a földhöz, azt el lehetetlenítették, tönkre tették a mezőkereket, pedig tudták, hogy a Magyar parasztság csak termelni tud, nem eladni. A csórók megtermelték a krumplit, őneki 40 Ft.-ba került 1 Kg., átvették tőle 30 Ft-ért, a viszont eladó elvitte a nagybani piacra, ott eladta 60 Ft-ért a kiskereskedőnek, az tovább adta 100 Ft-ért. Olyan embereket tartottak el, aki még kapát sem fogott, csak üzérkedett. Na azok a gyorsan meggazdagodott üzérek okoskodnak itt most, aki nem tud több lóvét lehúzni a parasztról. A western kalapos 110 hold földdel rendelkező újgazdag csak az állami támogatásért tartja a kezét, dolgozni nem fog. Egy hold földje sincs meg művelve, de a pénzt felveszik.
Na ez csak a mezőgazdaság, és akkor mi van az iparban, hogy akarunk mi innen kilábalni. Hiú ábránd az egész.

brumbrum 2011.10.28. 13:49:50

@elwood: Bocsánat nem neked címeztem, csak a rossz válaszra kattintottam.
Krjus-nak címeztem.

brumbrum 2011.10.28. 13:53:57

A Széchenyi pályázatos pénz osztásnál a Fideszhez közel álló emberkék, annyi terepjárót, hintót, lovat vettek, új lakóházakat építettek, hogy az csak na.
Felvették fejlesztésre, de náluk senki nem ellenőrizte, hogy mire költötték a pénzt. Száz milliók mentek el a semmire.
Azokat a pénzeket mikor szedik vissza.

freemind93 2011.10.28. 14:00:19

megint egy iszonyu butasagot tukrozo poszt, gratulalok.

arongeri 2011.10.28. 14:01:03

Egy ismerősöm 10 éve az alábbi példát válaszolta a címben felvetett kérdésre (Magyarország bóvli?):

Van egy albérlője, aki rendesen fizeti a lakbért. Mindig pontos és mindent megtesz, hogy ne csússzon. Saját szempontjából kiváló albérlő (adós).

Ez az albérlő kiszolgálóként dolgozik egy büfében. A büfének hol jobban megy, hol rosszabbul. Az ismerősöm tudja ezt, és azt is, hogy előfordulhat, hogy annyira rosszul megy a büfének, hogy az albérlőt kirúgják az állásából. Márpedig ezesetben nem lesz miből fizetni a lakbért. Éppen ezért az ő szempontjából az albérlő maximum közepes besorolású, de ha a büfében épp rosszul megy a szekér, akár rossz besorolású is lehet, annyira bizonytalan a munkahelye.

Az albérlő Magyarország, a tulaj a hitelezők, a munkahely (mondjuk) az export. Ha az exporttal gáz van (márpedig ez nem tőlünk függ), előfordulhat, hogy nem lesz pénzünk a hiteleket fizetni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.10.28. 14:02:07

@brumbrum:

"Azokat a pénzeket mikor szedik vissza."

Soha. Azokat a pénzeket nálunk nem szokás visszaszedni. Az ugyanis költség, amit a képzeletbeli mérlegben a nomenklatúra címszó alá köonyvelnek el. Minden oldalon.

Szebb napokat!

Kelletteznekem? 2011.10.28. 14:05:12

@newtehen: Ezzel egyetértek! de nem is szabolcsi panaszkodik legjobban, pedig lehet ő él a legszarabbul!

Kelletteznekem? 2011.10.28. 14:07:08

@newtehen:Onnan tudom, hogy ott születte, ott nőttem fel. Csak az én nagyszüleim nem panaszkodtak, hanem dolgoztak egész életükben. És ha volt kenyér, szalonna, akkor nagyapám azt mondta: mi itt a probléma, miért sírunk? Igaz ő 4 évig volt Szibériában, utána már ha csak simán dolgozni kellett, és volt hol lakin, volt mit enni, akkor az jónak tűnt...

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.10.28. 14:08:50

@Krujs:
"Miután Gyurcsány öszödön kikotyogta hogy ugyanazt csinálta mint most a görögök, én tlejesen megértem a bankokat hogy nem biznak bennünk..."

Ehhez képest a bankok igen nagyot kaszáltak itt az elmúlt pár évben. Az adatok elérhetők.

És egyébként is: nem Gyurcsány "kikotyogásával" volt a baj (nem is kikotyogás volt az), hanem azzal, hogy a dilettáns mszp nem értette meg Gyurcsány szavait. Nem akarta megérteni, több okból sem.

Ha megértették volna, most kisebb lenne a trutyi és nem lenne fidesz 2/3.
Szerintem.

Medgyessy-Gyurcsány után Bajnai életet mentett, de nem több, a beteg továbbra is beteg maradt. Ezen sikerült Viktornak még egy kicsit rontani, jópár horgot vitt be az egyébként is földön fekvő betegnek.

Néha komolyan nem értem, hogy mindennek hogyan tudnak egyesek tapsolni...

brumbrum 2011.10.28. 14:11:47

2002 után sikoltoztak a jó emberek amikor is megvonták a gazdaságban az állami támogatásokat, illetve ellenőrizni akarták, hogy ki igényli. Rögtön mindenki az utcára rohant, még gumicsizmát is húztak, hogy ők aztán mekkora parasztok és a gazdaságuk csak úgy szárnyal, és ha elveszik a támogatást akkor tönkre mennek.
Nagy részüknél a földek már Német, Svájci, Holland és Osztrák külföldiek tulajdonában volt. Csak azok nem tudták a nevükre íratni, úgy két bőrt húztak le. A tüntetők kb. 30 % volt aki valóban művelte a földjét, de ő csendben ült az MTZ traktorjában, az újgazdag meg a johndeer-ből üvöltözött.
Le kellene már venni a szem ellenzőt és nem össze -vissza hazudozni, hanem néven nevezni a gyereket.
El kell felejteni már az ilyen Budai féle bűnös keresős figyelem elterelős hazudozást, és újra összefogva tenni a dolgot. A még megmaradt és dolgozni akaró földműveseket helyzetbe hozni, hogy versenyképesek legyenek, elfelejteni ezt az idióta dilettáns közmunka programot, a még működő vállalkozásokat segíteni, hogy munkahelyek jöjjenek létre.
Elvárnám a parlamenti képviselőktől, hogy legalább 1 évig a fizetésük 70 %-át tegyék be a közösbe, úgy ahogy tőlünk már a fizetésünk közel 60 %-át elveszik.
Ha ezt megteszik, akkor elhiszem, hogy az Országért tesznek valamit. Addig csak az én szemebe is sajnos csak tolvajok.

serpico 2011.10.28. 14:20:39

@brumbrum: ezt én is alátámaszthatom...saját tapasztalat tízmilla úgy elsüllyedt a bugaci borókás homokjában mintha sosem lett volna és ez aprópénz volt mondjuk egy olyan "vállalkozáshoz" képest mint "MONDJUK" egy(M1) autópálya mellé épített szálloda a közelben - még áll de már nem nagyon...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:33:48

@freemind93:

"megint egy iszonyu butasagot tukrozo poszt, gratulalok. "

A komment is "iszonyú butaságot" tükröző komment. Köszi. :)
Olvasd már el a címkéket! Ott van, hogy irónia. Esetleg ha rákattintasz, bosszanokdhatsz a hasonló posztjainkon.

@vakondman:

"Valóban komolyan hiszed, hogy azért túlzsúfolt az óvoda, mert itt az új baby-boom?! Nem lehet, hogy óvodákat bezártak, csoportokat összevontak "

Konkrétan a mi településünkön három óvoda van. Mindig is ennyi volt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:36:31

@Nohát:

"mára eljutottunk oda, hogy ha kiköpsz balra, akkor a ruszki-kínai páros néz morcosan, jobbra meg a német-amerikai. Kicsi lett a bolygónk."

Gondolod, hogy régen a törökök például jobbak voltak? Az oroszok meg voltak már közelebb is...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:43:10

@nyubocs:

"1.Verseny vagy állami szférában dolgozol?
2.Belegondoltál már azok helyzetébe, akik ha megszakadnak sem fognak ennyit keresni?"

1. Mondanám, hogy verseny egy sikeres cégnél, de bizonyítani úgysem tudom most neked.
2. Melyik kormányt okolod ezért? Szegények mindig is voltak, és szerintem lesznek is. Nyilván egy utcaseprő, vagy egy takarítónő sosem fog annyit keresni, mint egy informatikus, vagy egy mérnök. Az egyes foglalkozások közötti fizetésbeli különbségeket én nem vonnám kétségbe. Persze, vannak igazságtalanságnak érezhető különbségek, de ez a piacnak köszönhető (most a versenyszféráról beszélek). Persze szemesnek áll a világ. Egy szülész-nőgyógyász magánpraxissal 2-300 ezret is beszedhet egy-egy napon. Egy másik, aki nem vállalkozó szellemű, lehet ugyanolyan tehetséges, ha csak a kórházban dolgozik havi szinten sem kap ennyit.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:44:47

@nyubocs:

Azt meg végképp nem értem, hogy felvetésed hogy kapcsolódik a poszt témájához.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:49:23

@Pszt!:

"Magánovira van pénz mi? Basszus, mi mind 30 fős csoportokban, osztályokban nőttünk fel, és mégis ember lett belőlünk."

Időnként az az ember érzése, hogy még mindig ugyanazokat a székeket koptatják a gyerekek, amin annó mi ültünk.

Ezenkívül az ember próbálja a lehető legjobbat megadni a gyerekének, ami csak telik tőle.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:53:07

@Frick László Emlékzenekar:

"Következő kommentben a lényeg és a folyt."

Lehet, hogy gyorsan olvastam át a kommenteket, de nem találtam meg a lényegre törő következő kommentedet.

Egyebekben az elsővel egyetértek. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 14:57:31

@kirsten:

"Hát elmehetsz te a búsba. Biztos nem vonulós tűzoltó vagy , vagy kétkezi munkás
akinek több állást is kell vállalnia, hogy a családja megéljen. A gyerekeinket mi keményen dolgozók nem járathatjuk magánovodába. Biztos azok közé tartozol akik jól jártak ezzel a dilettáns, semmirekellő kormánnyal. Hát nyalj csak nekik, de keményen."

Ha az a gondod, hogy nekünk sok pénzünk van, neked meg kevés, azon nem tudunk segíteni.

DerekUK 2011.10.28. 15:01:22

@bogancs: Nem arról beszélek, hogy régebben nem voltak szomszédok, kérlek nézz a gondolat mögé. Azt akartam mondani, hogy régebben a magyar parasztnak nem kellett pl a török paraszttal versenyeznie.
Ma simán előfordul, hogy te olyan cseresznyét eszel, amit mégcsak nem is az EU-ban termesztettek.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 15:02:52

@rámenős:

"Gyurcsány 4 millárd? dollárt fektetett be Indonéziában. Megtérült? Ilyen gazdagok vagyunk? Hol van Budai úr?"

Hát nem tudtad? A 4 milliárd dollár felét visszaosztották a parlament 386 képviselője között egyenlő arányban. (Kivéve Budai urat, mert ő duplát kapott)

Fejenként 1 milliárd százmillió forint jutott mindegyiknek. Nem is értem, hogy miért vannak még ebben az országban, ahelyett, hogy a Bahamákon legyeztetnék magukat fűszoknyás benszülöttekkel. :-)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 15:05:55

@DerekUK:

"Azt akartam mondani, hogy régebben a magyar parasztnak nem kellett pl a török paraszttal versenyeznie.
Ma simán előfordul, hogy te olyan cseresznyét eszel, amit mégcsak nem is az EU-ban termesztettek."

Ez igaz. Viszont magyar áruk is eljutnak a világ minden tájára. A külkereskedelmi mérlegünk jelenleg pozitív, vagyis nagyobb a kivitelünk, mint a behozatalunk. Mindez annak ellenére, hogy nincs egy csepp olajunk és földgázunk sem.

Különben meg dehogy nem kellett versenyezni a magyar parasztnak. Csak a verseny eszköze a kard volt, mikor berántották őket honvédő háborúba.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 15:06:54

@DerekUK:

Szóval nehogy azt mond már, hogy 500 éve jobb sora volt itt az országban bárkinek is, mint ma. Megkockáztatom, még a királynak sem.

laci0011 2011.10.28. 21:02:57

A madaraknak jóval élesebb a szeme,hogy föntről jól lássák mi van lenn a földön,mert ha valamit benéznek az könnyen az életükbe kerülhet.Észre lehet ne venni pédául hogy gyermekeink nagyszámban éheznek,nő a mélyszegénység,az autóipar és használtautó üzletág a jó éveik negyedén vegetálnak,évtizedekig prosperáló márkaképviseletek BEZÁRTAK.Tehát ha neked rendben van,hogy például egy máshol húzóágazat nálunk csődben van akkor ennyit a madártávlatodról...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.28. 21:19:41

@laci0011:

Ez mind igaz! De hol kapcsolódik ez témához? Miről beszélsz? Nem is értem.

laci0011 2011.10.28. 21:35:03

Nekem az jött át,hogy agyunkra ment a jólét,de lehet hogy benéztem,vagy ha a gyerekeink éheznek az csak egészségjavító böjt?

laci0011 2011.10.28. 21:52:00

@elwood: Hát ez már 1 szer nem jött össze nekik,ha volna emlékezeted,hehe. Próbálkozni azé még lehet,de a legutóbbi is undormány volt.

laci0011 2011.10.28. 22:13:46

@bogancs: Madártávlatból az sem látszik igazán,hogy az ország vezetése hadilábon áll a valósággal,memóriája nincs,sajátmaga szerint nem arra kő figyelni amit mond,pedig ez a társasélet alapja,de ilyen apróságokon,hogy a döntéshozóink selejtek ne akadjunk fel.

Frick László Emlékzenekar 2011.10.29. 03:56:43

@klacus: @bogancs: @regress:
Igazatok van, majd máskor olyan észosztó és állítólag "vitassuk meg" blogot látogatok meg, ahol poenból kissé eredetibbet vérizzadnak ki annál, mint a kommentem korai időpontjának kibagadi-bogarászása vagy egy negyedmondatába való közhelyes belekötés :D

Írd ki Bogáncs, hogy itt felülről leosztott gyári kész, csak mikrózni kell kjétoldali sika-mika "sajátvélemények" puffognak sajátötletek, kifejezőképesség vagy akár a humor lekisebb sziporkája nélkül is
hogy többé ilyn buta barom, mint én, aki beszopja a "vitassuk meg"-et, ne tévedjen ide felfoghatatlan jahajjjdebunyulútt ötleteivel.

Hát kb úgy jártam, mint aki szamaraknak hárfázott s azok kinevetik iááá! Egészségtekre :DDD

Frick László Emlékzenekar 2011.10.29. 03:59:36

@bogancs: Amúgy megkaptad szépen a beosztásod olyan "ellenoldali" [azaz jóoldali] gazdaságiszaGértőktől, akiknek sikerül az ellenoldal [jóoldal, "az igazak"] 100-szor ismételt sablonos közhelyeit ideidézni, amit, mint már ismert szöveget, biztosan fel tudtál fogni, beoszthatod magadnak azokat is :D

Frick László Emlékzenekar 2011.10.29. 04:04:05

@ColT: Drágám, szokta maga olvasni azóta a 3 nap óta, amióta Uj állítólagos kirúhgásával (Uj mióta tmbrl-ez, szarik az ekléziára, viszont ha elmegy, miért ne egynél több haszonnal, el tudták hitetni aa butákkal azt, hogy kirúgták, miközben ő maga nyilatkozza, hogy új kihívásokat keresni megy el és az oviban is már az új kihívás volt a jele. meg is mondta az igazat és mégis beszopjátok a jóoldali kis mesikét a "kirúgásáról")
Ahhoz képest, hogy narancsos lett az index, a három nap letelte óta úgy fikázzák ezereel "ezeket" (A Mocsokos Cigányt és bandáját, az alcsútitörét & Eltolcsyéka) ahogy csak tudják. A legprimitívebb, pl Egyenlítő TV színvonalú kis ócska mocskolódások is gyűlnek a kiajánlókban, lehet strigulázni, mennyi a kormányfika aránya.
És az "ellensúly" Bogáncs urat pl, minden 11-ik fikázásra "ellenvélemény" -ként egy ilyen Bogáncs úr féle nnnaív amatőr bejegyzést tesznek ki.

mrkiss 2011.10.31. 16:51:35

Az irigylésre méltó hogy még van olyan kis hazánkban aki olyan jövedelemmel rendelkezik amiből megtakarításra, magánovira, hiteltörlesztésre futja.
Bár többen lennének talán el is hinnénk hogy a panaszkodó maradékban van a hiba. De próbáljuk reálisan nézni merre haladunk a rendszerváltás óta eltelt időben.Amit lehetett és érték volt eladták, megszüntették, előállított termékünk értékünk nem igazán maradt amiből profitálhatunk, komoly meghatározó bevételt produkálhatnánk. Kiszolgáltatottá váltunk a külföldi befektetők jó indulatán és szándékán múlik hogy talpon tud-e maradni a gazdaságunk. Hibásnak lehet a panaszkodó embereket tartani ezért, de ne feledkezünk meg róla hogy az itt élő emberek abba az irányba mentek amit az egymásra sárdobáló hatalom éhes politikusaink kijelöltek nekik. A jelszó mindig ugyan az volt, ezt még ki kell bírni és jobb lesz. Elhittük többször de ennek kezd vége lenni, lásd az orvosok és aki teheti külföldön próbálja megkeresni a megélhetéshez a kenyérre valót. És hidd el ha itt megfizetnék normálisan szívesebben maradna itthon. De meg tudják-e fizetni itt? Nem hinném, miből? Mit lehetne tenni? A lehetőségek szűkösek, kényszer pályán mozog az ország ha tetszik ha nem. Most egy határozott gazdaság politika enyhíthetne a helyzeten. Mellőzni kéne a világmegváltó ötleteléseket (pl,végtörlesztés), a pánikot keltő nyilatkozatokat (csontváz a szekrényben, az ország le minősítése, nem kell IMF) stb. Viszont lehetett volna kétharmaddal valóban jó és határozott reformokat véghez vinni ami segíthetne talpon maradni, de így esélytelen, ez a gyors naszád hamar elúszott a fedélzetén ugráló bolhákkal együtt, már csak az lesz a kérdés mikor kap búcsúzóul egy-két hitel minősítős torpedot az oldalába megjegyzendő mi az ugrálás vége. Azt pedig ne gondolja senki hogy a mi pénzügyi vezetőink hiányoztak matekóráról és nem tudják hogy a mondataik milyen hatássokkal járnak, mindenkinek a fantáziájára bízom még is miért teszik kinek milyen érdeke, haszna lehet belőle. Ezek után ne csodálkozunk a bovlin, a kivándorláson, ha itt már csak adóemelés, megszorítások, forint elértéktelenítése maradt nekünk.

fonó 2011.11.26. 17:56:08

Amikor GYURCSÁNYÉK MAGYARÁZTÁK H NINCS INGYEN EBÉD, EÜ REFORM SÚLYPONTI KÓRHÁZ, KISPOSTA...micsoda hazaárulózás gyilkosozás mengelézés folyt!!! Rég előrébb járnánk. MÁR AKKOR IS LÁTSZOTT A PÉNZÜGYI ZSENIALITÁS: 300 TF SZÁMLÁVAL NEM, 30 EZER ZSEBBE IGEN....MATOLCSI=ORBÁN=BÓVLI

fonó 2011.11.26. 17:56:52

A szokásos, mindenki ellenünk mindenki hibás csak mi nem hibázunk: EZ A RECEPT HOGY TANULNI-KORRIGÁLNI SE TUDJUNK!! Ez a jövő záloga hogy nem lesz jobb mint a vak ló....

fonó 2011.11.26. 17:58:12

Találtak csontvázakat, 3 ezer milliárd manyup megtakarítást -amihez Gyurcsányék válságban sem nyúltak hozzá a jövőre gondolva- és 500 milliárdot amit eltőzsdéztek Orbánék!!!!!!!! Ha gyurcsány egy meg nem valósult vitatott telekcsere miatt bíróságra kerül, mi lesz Orbán matolcsiékkal?????????????

fonó 2011.11.26. 17:59:22

Jópofáskodott OV hogy áll-e még az OTP, amit támogat az "állam" vagyis a mi pénzünk. Micsoda bugris mókázás ez, csődbe nyomjuk a csakazértis butaságunkkal majd vicceskedünk mintha focimeccsen kapufáról kipattan a labda. Micsoda hazaárulózás-tűzrakás-molotovozás lett volna egy ilyen beszólásra régebben!!!!! Idegenszivűek megsértik a zemberek bankját.....jaj

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.11.27. 09:02:53

@fonó:

Nem pontosan értem, mire célzol ezekkel..

nocsak! 2011.11.30. 19:54:45

kedves bogancs,

latom valaszolsz ez mar onmagaban is elbuvolo. A "dzsaszper" ugy latom leirta miert lettunk bovli, legalabbis az elso felet: a novekvo,allamadossaggal egyre szarabb gazdasagi palya all szemben. Mindehhez jon a kormany kiszamithatatlan ugrabugraja, a befektetoknek egyre kockazatosabbak lettunk. De az eltelt 15 ev csodjet te is lathatod, nezz korul Szlovakiaban.. Amugy most se dobjuk be a torulkozot, az allamcsod (ami remlem nem lesz ha Orban meg Matolcsy nem cseszi el teljesen) sem az, Argentina is tulelte. Egyebkent meg kitartast a csaladodhoz!

nocsak! 2011.11.30. 19:55:45

ja meg valami,
a bovli a hitelminosito itelete, amit a hitelezok kovetnek, nekunk meg penz kell: ilyen egyszeru ez, nem te vagy en vagyunk bovli
süti beállítások módosítása