Néhány napja hangzott el Matolcsy miniszter szájából az a javaslat/ötlet/szándék/terv, hogy 2025-re meg kellene duplázni a magyar GDP-t.

A szándék nemes, kivetni valót nem is lehet találni benne, talán csak az odavezető út lehet még érdekes. A gazdasági növekedés kulcsát, titkát kellene már végre megtalálni. 

Az ellenzéki véleményvezérek gyorsan lecsaptak Matolcsy mondatára: Ez hülye, ez nem normális, ez közröhely, ezt nem lehet megcsinálni, ez nem reális, azonnal mondjon le! Írta a Véleményvezér blog másnap. Az indoklás is megvan: a következő 1-2 évben más most láthatóan úgysem lesz semmi, örülhetünk ha nem csökkenünk tovább. Az EU-ban is elhúzódó válság várható, nekünk meg évi 7%-kal kellene nőni ahhoz, hogy a duplázás meglegyen. Nagyon jó érvelés, ebben a logikában nem is lehet belekötni. Véleményvezér szerint bele kell törődnünk, hogy kicsik vagyunk és a mi életünkben már kicsik is maradunk.

Azonban Matolcsy György tett még egy érdekes összehasonlítást, és a poszt hátralévő részében ezzel szeretnék foglalkozni: "A nálunk kisebb Ausztria GDP-je évi 300 milliárd euró, szemben a magyar 100 milliárd euróval." Az én kérdésem most Matolcsytól függetlenül, hogy hogyan lehetne mégiscsak belátható időn belül valahogy elérni az osztrák színvonalat. Hogy lehet, hogy az egy osztrákra jutó GDP még vásárlóerő paritáson is közel háromszorosa az egy magyarra jutó GDP-nek?

Talán ott többen dolgoznak? Nem! Ausztriában a foglalkoztatottak száma mintegy 3,4 millió fő, szemben a magyar 3,9 millióval. Tehát félmillióval kevesebb ember állít elő háromszoros hazai összterméket. És mégis lehetetlennek mondják sokan, hogy az osztrák termelési szintnek évtizedes távlatban is akárcsak a közelébe jussunk.

Kezdjük talán ott, hogy mi a GDP? A bruttó hazai termék az a 'jószághalmaz' - közgazdasági bikkfanyelven szólva - amelyet az ország lakossága és vállalatai megtermelnek. Beletartozik ebbe a cipőgyárban termelt cipő, a földeken megtermelt búza, a fogtömés a fogorvosnál, a hajvágás a fodrásznál, a tömegközlekedés éppúgy mint mondjuk a bérszámfejtés vagy éppen a polgármester, az önkormányzati alkalmazottak munkája, a telefon- és internet szolgáltatáson keresztül lebeszélt percek, letöltött weboldalak száma.

Az élet, a gazdaság tehát ugyanúgy működik mint Ausztriában, mégis náluk kevesebb ember termel több árut és szolgáltatást. Kérdés, hogy nálunk miért nem ez a helyzet, és hogyan lehetne ezen változtatni, lehet-e egyáltalán?

A válasz az, hogy egészen biztosan lehet! Nem is kell erre évtizedeket várni, akár egyik napról a másikra lehetséges. Nem olyan elvetemült tehát Matolcsy GDP duplázási ötlete. A napokban jelent meg a hír, hogy Németországban 100 ezerhez közelít az ott dolgozó magyarok száma, akik az elmúlt évtizedben vándoroltak ki oda, egyre gyorsuló ütemben.

Tehát hogy is van ez? Adott 100 ezer ember, akik idehaza kerestek valamennyit, termeltek valamennyi GDP-t, ha egyáltalán termeltek. Majd egy szép napon kivándoroltak Németországba, ott munkába álltak, majd hirtelen egyből az itthoni termelésük háromszorosát végzik el, kb. azonos mértékben nagyobb fizetésért cserébe. Ebből pedig az következik, hogy bizony benne van a potenciál a magyar munkaerőben, nincs okunk a kishitűségre.

Most már csak az a kérdés, hogy ha valaki odakint képes a nyugati színvonalú munkára, akkor itthon miért nem? Rá lehet persze fogni a gazdaságpolitikára, hogy azért mert magas az áfa, vagy egykulcsos a jövedelemadó, vagy mert nálunk bankadó, telekomadó és közműadó van és azért. De ezek a kifogások engem nem győznek meg, bár arra kétségkívül kiválóan alkalmas szófordulatok, hogy egy agitatív gondolatmenetet arra lehessen kifuttatni, hogy a zorbán-matolcsy hülye, mondjanak le, jöjjön a Bajnai, aki már egyszer megmutatta, és máris minden mindjárt jobb lesz.

Én ehelyett inkább azt vizsgálnám, hogy ha egyszer ugyanannyi ember dolgozik nálunk és Ausztriában, és ott mégis háromszor annyi a GDP, akkor ki az, aki itthon kevésbé hatékony munkát végez osztrák társához képest? Egységesen mindenki harmadannyi értéket állít elő, vagy pedig vannak fokozatok?

Így elsőre elég sok olyan szakmát tudnék felsorolni, ahol nem látok háromszoros különbséget a két ország  dolgozóinak teljesítményében. Ilyen például a Mercédesz-gyári munkás, vagy egy hipermarket pénztáros, egy egészségügyi dolgozó. Lehet, hogy van némi különbség ezeken a területeken a magyar és az osztrák kolléga teljesítménye között szervezési, munkakulturális, eszközellátottsági okokból, de ez egészen biztosan nem háromszoros. Ugyanígy egy fodrász is ugyanannyi idő alatt végez egy hajvágással, a fogorvos a fogtöméssel, a pincér a felszolgálással, mint a sógoroknál. Jó esetben legalábbis.

Ahol én a különbséget látom:Vegyünk egy kis borsodi falut! Magas munkanélküliség, mindenki a lábát lógatja a segélyre várva, majd ha megkapják azt a néhány tízezer forintot, azt szépen beosztva minimálisat költve és fogyasztva elvegetálnak a következő hónapig. Ebből ugye nem sok GDP lesz. De mi van akkor, ha a faluban az emberek elhatározzák, hogy egyikőjük fodrásznak áll, a másik péknek, a harmadik autószerelőnek, a negyedik hentesnek és így tovább. A pék, a hentes és az autószerelő elmegy a fodrászhoz hajat vágatni. A fodrász az így szerzett jövedelméből kenyeret vesz a péktől, és az elromlott autóját falun belül csináltatja meg, húst is a faluban vásárol a közeli Tesco helyett. A hentes és az autószerelő ugyanígy tesz. Mi is történt? Láblógatás helyett a falu lakossága DOLGOZNI kezdett. Én sütök neked kenyeret, te meg levágod a hajamat. Nem a segélyre várunk, hogy aztán a városban vegyük meg mindezeket, hanem megoldjuk falun belül. Így hirtelen a nagy munkanélküliségből mindenki megtalálja a maga munkáját és hopplá, máris magas a GDP. Ez a dolog az osztrák falvakban működik, nálunk nem mindenhol.

A másik különbség pedig az elvégzett munka hatékonyságában van. A hatékony munkavégzéshez ugyanis nem elég a szakértő munkaerő, tehát a MUNKA, ahhoz bizony felszerelés és gépek is kellenek, tehát TŐKE.

A munkaerő színvonalának emelését elsősorban oktatással lehet elősegíteni. Ezzel talán nincsenek óriási problémák, hiszen a középiskolák, egyetemek tulajdonképpen mindenki, de legalábbis a többség előtt nyitva állnak. Nagyobb gond a tőkehiány. Ezt kétféle módon lehet pótolni, vagy tőkeimporttal, tehát külföldi működő tőke bevonzásával, külföldi tulajdonú beruházásokkal, vagy pedig lakossági megtakarítással, bankbetétekkel, ami a bankrendszeren keresztül bankhitellé válik a hazai vállalkozásoknál, akik abból beruháznak, termelő tőkét hoznak létre. Nyilván ez utóbbi a szerencsésebb és előnyösebb, de az előbbi a könnyebb út.

Amikor tehát arról beszélünk, hogy meg kellene háromszorozni a GDP-t, hogy utolérjük Ausztriát, akkor elsősorban nem a munkahelyek számának növelésére van szükség, hanem TŐKEFELHALMOZÁSRA. Ha a jelenlegi közel 4 millió munkahely mellé még akár újabb egymillió is létrejön, tehát 25%-kal nő a munkahelyek száma, az 25% növekedést jelenthet a GDP-ben. Mi viszont háromszorozni akarunk. Ehhez arra van szükség, hogy mind a 4 millió jelenlegi dolgozó magyar ember megháromszorozza az általa előállított értéket a munkahelyén. Háromszor annyi cipőt kell gyártani a futószalagnál, háromszor annyi vendéget kell kiszolgálnia a pincérnek az étteremben, háromszor annyi beteget kell meggyógyítania az orvosnak, háromszor annyi utast kell elvinnie a taxisofőrnek. Lehetséges ez? Tudnék jövő hétfőtől minden nap háromszor annyi értéket előállítani a munkahelyemen, mint eddig? Nehéz elképzelni. És mégis erre lenne szükség. Talán ki kellene menni egy időre Németországba dolgozni, megnézni, hogy ott hogyan csinálják?

Az eheti szavazásunk is erről szól: