Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Itt a bizonyíték a bajai csalásra!

2013. október 18. - Droli

Blogunk egyik informátora egy olyan levelet mutatott be, mely minden kétséget kizáróan igazolja, hogy a Fidesz és Zsigó Róbert (Fidesz) választási csalást követett el! A levelet változtatás nélkül közöljük:

Kedves Választópolgár!

Engedje meg, hogy bemutatkozzam: Zsigó Róbert vagyok, a Fidesz jelöltje. Szeretném, ha a választásokon Kovács Csabára, a Fidesz jelöltjére szavazna! E célból én, Zsigó Róbert, a Fidesz jelöltje, felajánlok önnek ötvenezer forintot, valamint tüzifát, melyet személyesen Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vágott ki két kicsi kezével, hogy adományával jogszerűtlenül befolyásolja a bajai választást, azaz, ha nem értené így, segítse a Fidesz választási csalását. Amennyiben még több szavazót hoz, aki Kovács Csabára, a Fidesz jelöltjére szavaz, akkor én, Zsidó Róbert (jajj, bocsánat, de közben szélsőjobboldali nácifasiszta barátaim itt magyaráznak a háttérben), szóval én, Zsigó Róbert (Fidesz), további ötvenezer forintot hozok személyenként, illetve kicsit megmószerolom Viktort, hogy vágjon kl több fát, vagy különben végig kell néznie Szanyi összes nyilatkozatát az ATV-n. A megvesztegetési pénzt én, Zsigó Róbert (fideszes polgármester), Kovács Csaba (fideszes jelölt), valamint bárki, akit szeretne a Fideszből, fogja átadni otthonában. Annyit azért kérnék, hogy előtte töltsék fel az előző választás során általunk, a Fidesz által odaadott okostelefonjaikat, illetve tanulják meg az azokon található kamera használatát, hogy tökéletes titkos felvételt tudjanak készíteni arról, amikor én, Zsigó Róbert (Fidesz) és Kovács Csaba (Fidesz) átadjuk a megvesztegetési pénzt a választási csalás elkövetésére.

Üdvözlettel:

Zsigó Róbert

Fidesz


Kell-e ennél egyértelműbb bizonyíték? 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr175585076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tass-tass 2013.10.18. 23:51:02

Ha volt esze (biztosan volt) a készítőnek, akkor a videót jó pénzért adta el. Két helyről is jött a pénz.

Egyébként ha a videón azt mondaná az ipse, hogy "fogadjunk kétszázezer forint és két mázsa tűzifában egy forint ellenében, hogy a fidesz bukik baján", akkor az nem lenne választási csalás? Mert ha kell a kétszázezer meg a tűzifa, akkor úgyis a fideszre szavaznak. Csak a videót nem lehetne eladni.

Aki csalt, azt nem lehet eltiltani a jelöltségtől?

Ha lesz harmadik "kör", akkor valószínűleg sokan fognak oda költözni egy kis mellékesért.

Öklöző 2013.10.19. 05:55:16

Én már réges régen úgy közel 3 és fél éve azon csodálkozom, hogy a tisztességes Fidesz tagok, még ezek után is benne maradnak a csapatukban és egyet értenek a simlis játékukkal. De ezt a játék már nem babszemre megy. Fékezzük meg őket demokratikus módszerekkel. Ne legyen még egy 5?

Megfontolt 2013.10.19. 06:24:35

Nesze neked Droll!
Még csak nem is képesek megérteni amit olvasnak ,készpénznek veszik a legképtelenebb baromságot is mint ez a kamu levél.
Tedd érthetőbbé hogy mire is gondolsz ,hogy világossá váljon a választási csalásokat bizonyítandó trükkök mint ez a videó is teljesen nyilvánvalóan primitív hamisítvány !Vagy ahogy az egyik nagy "demokrata" sms-ezte: ...ezek csak technikák amit ki kell próbálni !...

toportyánzsóti 2013.10.19. 06:35:55

Milliárdokba kerülő éceszgéberektől csak ennyire futja?Érik a méretes narancsbukta.Van pofátok a bajai kampány után még szót emelni az uzsorás cigóvajdák répáját szopkodó narancsmaffiáért?!Ép elme nyerítve röhög rajtatok jobber vakegerek.

toportyánzsóti 2013.10.19. 07:00:51

Hozta a blog a szintjét.Bonyolult nektek a világ,maradjatok inkább a homokozóban narancsbolseviktor ovisai.

Imadom a trapistát 2013.10.19. 07:35:41

@toportyánzsóti: Egy dolog derül ki a hozzászólásodból, hogy ez a "nyerítve röhög" került be mostanában a szókincsedbe. Minden blogon elsütöd. :)

királyindiaivédelem 2013.10.19. 11:54:23

Jók ezek a spontán zoom-os videók megrendezve.....

imres 2013.10.19. 22:03:22

Most már csak az a kérdés, hogy a videót kinek a megbízásából készítette az Egyenlítő TV és a szöveget Törökzsoca diktálta-e a blogírónak?
:)

bankvezér 2013.10.25. 18:26:08

Gyurcsány csináltatta a videót, aztán átadatta az MSZP-nek, hogy kaparják ki ők a gesztenyét.
Az persze nem volt bekalkulálva,hogy a videó ennyire szar lesz...
süti beállítások módosítása