Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Ezért nagy a szegénység! Havi háromezerért veszi fel pénzét a hajléktalan

2015. január 25. - Nívó blog

Egyik olvasónktól tudtuk meg:

"Tegnap hallgattam a rádiót. (Vajon melyiket? - a szerk) Egy hajléktalan mesélt, milyen nehéz visszakapaszkodni. Van munkája, de mint mondta mire felveszi a bérét, 3000 forint ugrik is a banki költségekre, ami neki óriási pénz. Ez az a sok bankadó amit a bankok mind nem terheltek át, hiszen ez a blog is megénekelte már.

De tudom, a blog olvasóinak nincs bankszámlája, nem telefonál, nem használ közműveket, nem vesz szappant, nem iszik csak csapvizet így őt semmilyen különadó nem érinti, tehát minden rendben van. Mert ŐT nem érinti, akit meg igen, na az vessen magára."

images.jpg

Erre a felvetésre kialakult egy jellemző kommentfolyam:

- Amit kihagytál az az, hogy a NAV vizsgálata nekik azért nem hiányzik, mert az ő pénzüket nem érinti... :)))

- Háromezer forint? Ez igen! Ezer forintonként veszi fel a pénzét, vagy mi? :))) A riporter nem szólt neki, hogy havonta csak két pénzfelvétel ingyenes? Nekem havonta 400 forint a banki költségem. Bár lehet, hogy az említett úr többet tranzaktál a bankban, mint én. :)) Egyébiránt a kormány kifejezett célja, hogy a fogyasztást adóztassa elsősorban. Ha ezzel az elvvel nem értesz egyet, akkor azt írd a 3000 forintos bankköltséget fizető hajléktalan hangulatkeltő története helyett. Persze lehet, hogy te egy másik országban élsz, ha ilyeneket elhiszel, és ezt tartod a mai magyar valóságnak.

Nyugtass meg kérlek, hogy nem fürödsz és szappant és sampont sem vesztek! Ugye így van? :DDD Amúgy az aljasság egy újabb szintjét sikerült elérned! Szerinted, olyan jó dolog otthagynia az embernek a hazáját? A családját, a barátait? Eljutottam arra a szintre, hogy inkább máshol élek, mert vagy elkezdek hazudni mint te, és élek a magyar valóságban, megfosztom a gyerekemet attól, h normális iskolába járhasson, vagy elmegyek "gazdasági bevándorlónak" és új életet kezdek. Elloptad a hazámat, és utánna meg van képed ezt felhánytorgatni? Meddig tudsz meg süllyedni? Mi közöd van neked ahhoz, hogy én hol élek?

Na jó, igazad van! Talán egy kiló szappan és sampon elfogy egy hónapban valahogy. A szappanadó 11 Ft kilónként... De művirágot juszt sem veszek többet! :DDD Személyes tragédiádat sajnálom. És megértem, hogy ennélfogva nem vagy Fidesz-hívő. Szóval sajnálom, hogy számodra érzékeny témával megsértettelek, Nem úgy gondoltam, hanem csak úgy általában. Tudod, ha valamiről nagyon eltérő tapasztalásunk van akkor szokták azt mondani, hogy olyan, mintha nem is ugyanabban az országban élnénk. Csupán erre akartam célozni, amikor felhoztad azt, hogy hallottad a rádióban, hogy a hajléktalannak havi 3000 forintos bankköltsége van. Ezen hitetlenkedem, amivel kapcsolatban a fenti terminológia alapján úgy fejeztem ki magam ahogy. No mindegy. Megsértődtél, valószínűleg sosem tudjuk meg, hogy melyik bank(ok)nál vezet számlát a hajléktalan interjúalany, és milyen banki tranzakciókat hajtott végre 3000 forint értékben "hozzájutok a pénzemhez" címen.. Azt nem mondta véletlenül a hajléktalan, hogy szappanból mennyit használ egy hónapban?Havi 272 kilót (napi 9 kilót) kellene elhasználnia ahhoz szegény hajléktalanunknak, hogy az neki 3000 forintjába kerüljön. Persze akinek annyi havi jövedelme van, hogy 3000 forintba kerül annak a felvétele... Ismered a Jöttünk, láttunk, visszamennénk 2. című filmet Jean Reno-val? Tudod, amikor elküldik fürdeni, és fürdés közbe 3 liter parfümöt önt a vizébe. (Ezért 33 Ft adót kellene fizetnie) No persze ő egy főúr, nem pedig hajléktalan. Ezért ilyen sok a fogyasztása. :))))

Tudod, addig jó, amíg viccelni tudunk valamivel. Eddig értek egyet az előbbi viccelődő bejegyzéssel. Van azonban két dolog, ami azon túl, hogy kezelhető ironikusan, véresen komoly. Az egyik a személyes sors. Itt is megengedett az irónia természetesen. Az önirónia. A többi inkább a taplóság kategóriába tartozik. Cyrano effektus. A másik napjaink valósága, amit lehet (bárkinek) ironikusan kezelni, ám soha nem szabad megfeledkezni, hogy emberek, családok sorsa rejlik a dolgok mögött. Az iróniában is megnyilvánulhat az empátia, meg természetesen annak teljes hiánya is. Ez pártfüggetlen, egyéntől függő. Ezen a blogon elég gyakran találkozunk olyan bejegyzéssel, amelyből kiderül, hogy milyen szánalmas lelkivilága van egyeseknek. Ez téged (meg engem sem) nem kell zavarjon, tudomásul kell venni, hogy van ilyen is.

Mindenesetre ez a 3000 forintos bankköltségű hajléktalan a demagógia netovábbja. Jó lenne, ha ti is belátnád. Megkockáztatom fals hír. Az, hogy ilyet kritika nélkül ideraksz, anélkül hogy kicsit utánanéznél, nem más, mint álhír, dezinformáció, hangulatkeltés. De még ha mutatsz is valamelyik banktól olyan számlacsomagot, ahol ki lehet hozni egy minimálbér vagy még kevesebb összeg felvételére 3000 forintot, akkor sem a kormányt kellene egyből hibáztatni, mert öt perc alatt tudnék javasolni valamennyi banknál olyan számlacsomagokat, amivel ez a költség töredékére csökkenthető. Szóval ha ilyen dolgok, 3000 forintos bankköltség miatt nagy a szegénység Magyarországon, azon nagyon könnyen és látványosan lehetne változtatni. De én azért úgy gondolom, hogy az embereknek annál több eszük van, minthogy egy ilyen hírnek bedőlnének. Csak gondolj bele. Ha valaki olyan tudatos, hogy eljut odáig, hogy veszi a fáradtságot és összeszámolja a havi banki költségeit, annak már csak egy nagyon kis lépés lenne hogy töredékére csökkentse azt. Ehelyett nyilatkozik a rádióban.... Apropó! Melyik rádió volt ez? Szívesen kapcsolatba lépnék a riporterrel, aki jegyzi ezt az interjút.

 

Szerintem tanulságos az eset. Ha valaki ráismer, leírhatná hogy sikerült összehoznia az említett hajléktalannak havi háromezres bankköltséget. Olvasóinkkal egy emberként segítenénk neki optimalizálni bankolási szokásait, egyszersmind töredékére csökkenteni az ilyen jellegű kiadásait. Mert természetesen össze lehet hozni valahogy a havi háromezret, csak nem érdemes. Nem ésszerű, és biztos, hogy van sokkal olcsóbb megoldás.

Ti mit javasoltok? Hogyan tudná csökkenteni bankköltségét ez a hajléktalan?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr717106549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micsoda? 2015.01.25. 08:37:53

A téma kicsit felturbózott. Egyszeri alkalommal elképzelhető a 3000 forintos bankköltség. Például, van személyi hitelkereted, és arra számol a bank egy fenntartási összeget.

Nívó blog 2015.01.25. 08:40:18

@micsoda?:

Itt konkrétan arról van szó, hogy a bérét veszi fel ennyiért. Persze lehet, hogy ez csak a demagóg megfogalmazás miatt van.

Nívó blog 2015.01.25. 08:41:15

@micsoda?:

Ráadásul a személyi hitelkeretnek a bankadó előtt is voltak költségei. Arról nem is beszélve, hogy megnézném azt a bankot, aki hajléktalannak ad személyi hitelkeretet.

micsoda? 2015.01.25. 09:11:42

Ki tudja, kivételes eset, de megtörtént. Ha soha nem veszed igénybe a hitelkeretet, akkor is felszámit a bank.

Nívó blog 2015.01.25. 09:20:17

@micsoda?:

Igen, ez így kivételesen esetben lehetséges. Akkor most olvasd el a vitaindító hozzászólást, hogy milyen manipulációs céllal használják fel egyesek a szegény szerencsétlen nyomorát, balekségét és tudatlanságát politikai haszonszerzés céljából.:
"Tegnap hallgattam a rádiót. (Vajon melyiket? - a szerk) Egy hajléktalan mesélt, milyen nehéz visszakapaszkodni. Van munkája, de mint mondta mire felveszi a bérét, 3000 forint ugrik is a banki költségekre, ami neki óriási pénz. Ez az a sok bankadó amit a bankok mind nem terheltek át, hiszen ez a blog is megénekelte már.

De tudom, a blog olvasóinak nincs bankszámlája, nem telefonál, nem használ közműveket, nem vesz szappant, nem iszik csak csapvizet így őt semmilyen különadó nem érinti, tehát minden rendben van. Mert ŐT nem érinti, akit meg igen, na az vessen magára."

luck66 2015.01.25. 09:34:36

nem olyan nehéz azt összehozni,:
-mivel alacsony a bére,ezért eleve magas a havidíja!
-hányszor vesz fel pénzt?
-lehet nincs bankkártyája és kp-t vesz fel a bankfiókban!
-lehet,hogy hetente fizetik,hetente költség a pénzfelvétel

Nívó blog 2015.01.25. 10:06:25

@luck66:

Természetesen van olyan mutatvány, hogy össze lehet hozni a havi háromezret, csak nem érdemes, nem ésszerű és van olcsóbb megoldás. És semmiképpen sem általános ez a jelenség.

Imadom a trapistát 2015.01.25. 10:11:28

@luck66: Ha nincs bankkártyája, miért nem kérdezett rá a rádióriporter, hogy miért nem igényel egyet? Az első hónapban megtérülne neki.

Fazakas László 2015.01.25. 10:18:07

Van olyan, hogy nem bankkártyával veszi fel a pénzét, hanem benn magában a bankban - a pénztárnál (és elképzelhető, hisz ha nincs bankkártyája, akkor csupán ez a lehetőség marad. Bár annak költségét nem igazán ismerem).
Nekem ugyanis a bankomnál minden költség INGYENES!
És ráadásul havi 4 ingyenes pénzfelvétel van, de sohasem használom ki.
Azt se tudom, hogyan kell pénzt automatából felvenni. Én a kártyával csak vásárolni szoktam.

Nívó blog 2015.01.25. 10:20:45

@Fazakas László:

Te vagy a másik szélső példa. Havi néhányszáz forint bankköltség azért könnyen összejön. Ez meg a középút, ahol szerintem az igazság is van.

Nívó blog 2015.01.25. 10:23:34

Én azt javasolnám, hogy ne azt bizonygassuk, hogyan lehet összehozni a háromezer forintos banki díjat, hanem arra adjunk szegénynek javaslatot, hogy hogyan tudná azt töredékére csökkenteni!

anonymand 2015.01.25. 10:40:17

"- Mindenesetre ez a 3000 forintos bankköltségű hajléktalan a demagógia netovábbja." - és hihetetlen is. Szót nem érdemel.
Mint ahogyan a havi 400, azaz négyszáz forintos banki költség.
Is.
"Jó lenne, ha ti is belátnád" - egyetértek, mi is belátom.

"Erre a felvetésre kialakult egy jellemző párbeszéd:

- Amit kihagytál az az, hogy a NAV vizsgálata nekik azért nem hiányzik, mert az ő pénzüket nem érinti... :)))

- Háromezer forint? Ez igen! Ezer forintonként veszi fel a pénzét, vagy mi? :))) A riporter nem szólt neki, hogy havonta csak két pénzfelvétel ingyenes? Nekem havonta 400 forint a banki költségem. Bár lehet, hogy az említett úr többet tranzaktál a bankban, mint én. :)) Egyébiránt a kormány kifejezett célja, hogy a fogyasztást adóztassa elsősorban. Ha ezzel az elvvel nem értesz egyet, akkor azt írd a 3000 forintos bankköltséget fizető hajléktalan hangulatkeltő története helyett. Persze lehet, hogy te egy másik országban élsz, ha ilyeneket elhiszel, és ezt tartod a mai magyar valóságnak." - a Nivó blog szokás szerint hazudik.
Nem kicsit.
Nagyon.
Ami a Nívó bolg egyik szerzője "jellemző párbeszédnek állít be, az nettó hazugság.
Hogy senkinek ne kölljön utánajárnia, szívesen idemásolom:
"@Tyson925:

Amit kihagytál az az, hogy a NAV vizsgálata nekik azért nem hiányzik, mert az ő pénzüket nem érinti... :)))" - írtam én, amire a címzett nem válaszolt.
Tehát a "párbeszéd" kilőve!
Ezután jön a háromezer forintos kérdés: kivel is zajlik itten "párbeszéd"?
"@Tyson925:

"mire felveszi a beret, 3000 forint ugrik is a banki koltsegekre, ami neki oriasi penz."

Háromezer forint? Ez igen! Ezer forintonként veszi fel a pénzét, vagy mi? :)))
A riporter nem szólt neki, hogy havonta csak két pénzfelvétel ingyenes?

Nekem havonta 400 forint a banki költségem. Bár lehet, hogy az említett úr többet tranzaktál a bankban, mint én. :))" - ezt ccactus őfőméltósága veti oda vitabeli ellenfelének, nagy-nagy ingerültségében még arról is megfeledkezve, hogy nem a tranzakciók száma határozza meg a tranzakciós illetéket, hanem a mozgatott pénz összege.

Azért jó lenne már egy olyan posztot olvasni a Nívó blogon, ahol a szerző nem hazudik.

2015.01.25. 10:44:26

- Ha nincs magas bére, akkor nem talál ingyenes bankszámlavezetést.
- Marad a fizetős, ami asszonynak pl. 1.300.- havonta
- Erre jön a minimum egy bankkártya, ami havi 600.-
Oké, ez nem háromezer. De qrva sok és nagy lehúzás. Viszont vannak ettől nagyobb problémák is és nem csak ez nyomja a szegényeket!

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2015.01.25. 10:47:08

A hajléktalan speciális eset.
Nem veheti fel egyszerre a "bérét", mert nem tudja úgy eltenni a pénzt, hogy meg is maradjon.
Nincsen a szerencsétlennek lakása. A zsebéből pedig ellophatják.
Tehát kénytelen sokszor felvenni pénzt. Szvsz. hetente 1-szer.
És így jön ki a 3K. Egy ATM tranzakció kb. 1K. 2 ingyenes és 3 fizetős van a hónapban, az 3K.

Az átlagember egyszerre mindig 200K-t vesz fel, mert úgy az 1K díj "csak"0,5%.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.25. 10:54:22

1. Miért nem kéri a havi 2 alkalommal az ingyenes készpénzfelvételt?

2. Mennyi pénze érkezik ennek a számlájára, hogy havonta 3000 Ft-ba kerül a felvétele?

3. Az összelejmolt százezrek után viszont nem adózik.

Nívó blog 2015.01.25. 10:54:22

@abcd1234:

Létezik olyan, hogy közös bankszámla. Sokat megtakaríthatnátok, no de most nem ez a téma,

@Dörnyei József:

Úgy érted te sem tudsz neki olcsóbb megoldást javasolni?

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.25. 10:58:52

@Nívó blog:

"De tudom, a blog olvasóinak nincs bankszámlája, nem telefonál, "

Bocs, de az, hogy minden csóró prolinak álló nap a fülén lóg a telefonja, meg a FB-on bacca a rezet, az mire jó?

Minek kell egy SZEGÉNY embernek annyit pofázni, hogy ne legyen elég rá egy három havonta 1500 forinttal feltöltött kártya?

Izo 2015.01.25. 10:59:58

Hehe, milyen jól elbeszélgetünk a SEMMIRŐL. Ugyanis nem tudjuk, csak sejtjük, milyen címen veszi le tőle a bank a háromezret.
De hadd tippeljek egyet én is. Lehet, hogy a banki ügyintéző rátukmált mindenféle idióta szolgáltatást.

anonymand 2015.01.25. 11:00:47

@Nívó blog:

Idézek A Magyar Nyelv Értelmező Szótára V. kötetéből:
(Akadémiai kiadó)

Szócikk: "párbeszéd"
"Két személynek egymással való beszélgetése, társalgása"

No comment.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.25. 11:02:44

@Dörnyei József:

"Nem veheti fel egyszerre a "bérét", mert nem tudja úgy eltenni a pénzt, hogy meg is maradjon."

1. A kártyáját is ellophatják, és kiverhetik belőle a PIN-kódot hozzá.

2. Felveheti egy összegben a pénzét és leadhatja megőrzésre a gondozójánál. De az is elképzelhető, hogy megegyezik a főnökével, hogy HETIBÉRT kapjon. Nyilván nem topmenedzseri státuszban van, és nyilván mindenki tudja, hogy szállón alszik.

anonymand 2015.01.25. 11:07:39

@Izo:

Nagyon igazad van!
"Hehe, milyen jól elbeszélgetünk a SEMMIRŐL." - pedig lenne néhány dolog, ami vitára érdemes lenne.
"De hadd tippeljek egyet én is." - meg én is.
Mindenről inkább, mint a Lószerszámkészítő által "lezártnak" tekintett ügy.
Idelökött a Nívó egy gumicsontot, és szépen el is rágódtok rajta...

Fazakas László 2015.01.25. 11:08:21

@Nívó blog:
Nekem aztán nem.
Legfeljebb az asszonynál levő társkártya díjára mondhatnám talán azt, hogy némi költségem lehetséges. Minden egyéb ingyérbe van!
De más bankoknál nézve - ahány kártya, annyiszor az éves díja! Mert nagyon rablók ezek a bankok - és még mindig nincsenek elzavarva!

Fazakas László 2015.01.25. 11:09:43

@Izo:
Lehetséges, hogy a folyószámla-vezetése havi, és a bankkártyája éves díja.
Az még nem is olyan sok ...

halaloszto 2015.01.25. 11:18:43

Lehet keresgélni neki való konstrukciót. Csak nehéz találni.
Itt az eszkoz:

www.biztositas.hu/bankszamlanyitas/kalkulator.html

Már havi pár száz forintttól vannak találatok, csakhogy ezek
- elektronikus csomagok. nincs havi kivonat, ha nem lepsz be idonkent weben akkor mar jon is a plusz havidij
- 35 ev alatt minimalber, felette 150ezer havi jovedelem utalas elvaras, masik banknal 120ezer havi utalas elvaras
- unicreditnel ha nem jon be a 100ezer akkor plusz 300

es igy tovabb.

Vajk

Nívó blog 2015.01.25. 11:32:23

@halaloszto:

Ez nagyon jó link, köszönöm. Kitöltöttem, havi 50ezer Ft utalása esetén havi öt kp felvétellel saját ATM-ből éves 8900 Ft-nál kezdődik. Az havi 740 Ft.

Dörnyei József · http://dornyeij.blog.hu 2015.01.25. 11:34:35

@Nívó blog:
Reálisan nem. Olcsóbban megúszná, ha egy összegben venné fel a pénzét, de egy hajléktalannak ez szvsz túl veszélyes.
A heti fizetés Magyarországon gyakorlatilag sehol nem létezik. Nem lenne pedig hülyeség, de nem erre találták ki a Magyar adórendszert, a gyakorlatban túl nagy feladat lenne.

A feketemunkát naponta fizetik és készpénzben. Ott nincsen bankköltség sem. :-)

Egy hajléktalanról senki sem képzelné, hogy van bankkártyája, ezért aztán az a veszély őt nem fenyegeti, hogy emiatt bárki megtámadná.

program készítő 2015.01.25. 11:37:55

Fizetés az fizetés,semmi nem vonható le belőle,és készpénzben kellene kifizetni,Sajnos akkoriban a politikusnak nevezett csőcselék kötelezte a dolgozókat,hogy bankban vegyék fel.A cafeteria, is ugyanilyen mutyi miatt jött be.

Nívó blog 2015.01.25. 11:39:15

@Dörnyei József:

"Olcsóbban megúszná, ha egy összegben venné fel a pénzét, de egy hajléktalannak ez szvsz túl veszélyes."

Ez igaz. És azt se felejtsük el, hogy a többszöri készpénzfelvétel tényleges banki szolgáltatásnyújtás az ügyfél számára. Őrzi a hajléktalannak a pénzt, hiszen ő maga nem tud rá megfelelően vigyázni. Ez egyféle szolgáltatás.

lavór 2015.01.25. 11:42:12

Nem tudom, menniyt keres ez a hajléktalan, hány bankszámlája van, de azt tudom, hogy havi 150.000.- forintig ingyen vehet fel bankautomatából készpénzt, ha lenyilatkozza az igényét. Emellé válasszon olyan bankot, ahol 0 ft a számlavezetési díj. Így marad az éves bankkártyaköltsége, mint teher. De kérheti már készpénzben is a fizetését.

halaloszto 2015.01.25. 12:01:35

@Nívó blog: az melyik bank ajánlata volt? nekem erre az otp-t hozza ki, de feltétel a havi két beszedés vagy a havi két kártyás vásárlás. az ilyen feltételek meg baromi nagy szopatások, elveszted a melód (nem lesz meg az utalás) vagy mondjuk kórházba kerülsz (nem lesz meg a vásárlás) és már rád is vágják a pótdíjat.

Vajk

Nívó blog 2015.01.25. 12:06:12

@halaloszto:

Az OTP jött ki nekem is, némileg meglepő módon.

Brix 2015.01.25. 12:18:04

Havi kétszeri alkalommal tud ingyen felvenni pénzt a törvényben meghatározott összeghatárig, csak kérni kell , írásban. Persze , emellett valóban nagyok az egyéb banki költségek, hiszen az Orbán-kormány által bankokra kivetett adókat, valahogy be kell szedniük.

anonymand 2015.01.25. 13:12:35

@lavór:

Jól elvagytok a gumicsonttal, meg a haudozós Nívó bloggal.
Azért annyit szeretnék megjegyezni, hogy ingyenebéd nincs.
"Emellé válasszon olyan bankot, ahol 0 ft a számlavezetési díj. Így marad az éves bankkártyaköltsége, mint teher." - ez természetesen egy lehetőség, csak egy szempontból vizsgálódik.
A bank, mindegyik, profitorientált. Való igaz, hogy kínálnak 0, azaz nulla forintos számlavezetést a vonzóbbá tétel érdekében. Aá máshol a pénzükhöz hozzá kívánnak jutni. Tehát például a kölcsönkamat eltér a másik bankétól, amely beszedi a számlavezetésit, avagy a betéti és a kölcsönkamat közötti marzs nagygobb, stb.

anonymand 2015.01.25. 13:14:52

@anonymand:

Bocsánat elütés, javítom a helytelen mondatot:
"Jól elvagytok a gumicsonttal, meg a haudozós Nívó bloggal." - helyesen: Jól elvagytok a gumicsonttal, meg a nagyon hazudozós Nívó bloggal.

lavór 2015.01.25. 13:16:10

@anonymand:

Ki beszél itt kölcsönkamatról rajtad kívül?
Számlavezetésről és készpénzfelvételről van szó. Nem hitelkártyával, bankkártyával.
De még 5 ingyen utalást is kapsz mindezek mellé emlékeim szerint.

ebella 2015.01.25. 13:21:32

@lavór: Igen, A Magnet bankban havi 200 forint az összes költsége, amit a bakkártyára számítanak fel. Egyéb költségem nincs, sem a havi 150 pénzkivételért, sem a rendszeres és közüzemi átutalásokért. Elvannak a kártyahasználat hasznából, azt viszont nem te fizeted, vagy csak nagyon áttételesen. És nem kérnek előre pénzt a bankkártyáért, meg semmiért. Ez biztos így van, ha nem sok pénzt mozgatsz, vagyis, ha hajléktalan vagy. Nem kell olyan bankot választani, ahol a havi költség háromezer!

lavór 2015.01.25. 13:24:15

@ebella:

Hát igen, észt nem osztanak a pénz mellé. Vagy kitalált egy szép mesét a blog.
Lehetőség, mint kiderült, több is van, tehát csak keresni kell.

qqcqqc 2015.01.25. 13:28:23

Felejtsétek el a havi 2 alkalmat. Budapesten, vagy egy városban működik a dolog. Van vidéki ismerősöm, aki kis településen él. Nincs bankfiók, csak posta és ott nincs ingyenes kp felvétel.
Ja és a posta mindenhol idegen "automata", még erre sem kap kedvezményt.

qqcqqc 2015.01.25. 13:28:23

Felejtsétek el a havi 2 alkalmat. Budapesten, vagy egy városban működik a dolog. Van vidéki ismerősöm, aki kis településen él. Nincs bankfiók, csak posta és ott nincs ingyenes kp felvétel.
Ja és a posta mindenhol idegen "automata", még erre sem kap kedvezményt.

qqcqqc 2015.01.25. 13:29:40

És ehhez számold hozzá, hogy lehet, hogy csak minimál bért kap, és ott bizony nincs ingyen számlavezetés...

ebella 2015.01.25. 13:39:15

@qqcqqc: És a hajléktalanok nem a városban élnek 99,99%-ban.

ebella 2015.01.25. 13:39:58

@qqcqqc: Mondtam, hogy van. Dugd a homokba a fejed és fizess!

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 13:46:01

Ezt a kamu szart.

hajléktalan nem bejelentve dolgozik ha dolgozik, és nem bankba kapja a pénzt hanem zsebbe

+akinek 3000 a banki ktg-e minimál élet mellett az megérdemli

anonymand 2015.01.25. 14:07:09

@lavór:

"Ki beszél itt kölcsönkamatról rajtad kívül?
Számlavezetésről és készpénzfelvételről van szó. Nem hitelkártyával, bankkártyával.
De még 5 ingyen utalást is kapsz mindezek mellé emlékeim szerint." - egy teljesen feleslegesen gerjesztett vitáról van szó.
Ebben itt jól elvagytok egymással, hogy hol, hogyan, ingyé, meg így, meg úgy...
Ehhez a komám asszony hol az olcsóbbhoz volt egy megjegyzésem, ami ezek szerint nem volt ölég világos.
Akkor most nekifutok újra: ajánlgathatjátok egyik bankot a másik helyett, hogy emitt ingyé , amott meg csak 400 havi banki költségért megyen a dolog.
A bank azt a pénzt, amit nem szed be a réven, a vámon (tehát más címszó alatt, egyéb formában) beszedi.
Ezzel is csak a fölösleges szócséplésre szerettem volna felhívni egyesek becses figyelmét.
Látom nem sikerült.
Sebaj.

lavór 2015.01.25. 14:14:47

@anonymand:

Akkor fussunk neki még egyszer, maradva a blog témájánál.
Adott egy munkavállaló, akinek a munkáltatója bankszámlára utal. (Bár a munkavállaló kérhetné készpénzben is a fizetését.)
A munkavállalónak ingyenesen vezeti a bank a folyószámláját. 0 forint, hogy értsd.
Emellett a munkavállaló havonta 150.000 forintot költség nélkül vehet fel. Tehát 0 forint költséggel.
Akkor ha összeadjuk a két költséget: 0+0= 0 forint. Az általam említett példában az éves bakkártyaköltsége van, ha igényel egyet. Ha nem, akkor továbbra is nulla, azaz 0 forint a készpénzfelvétele és a számlavezetése. Végkövetkeztetés, nincs más cím, nem használ semmi más szolgáltatást (mivel szüksége sincs rá) az ügyfél. Vagy nagyon sokat keres a hajléktalan és azért ilyen magasak a költségei.

anonymand 2015.01.25. 14:37:05

@lavór:

"A munkavállalónak ingyenesen vezeti a bank a folyószámláját. 0 forint, hogy értsd." - nem fogod elhinni értettem.
Tudom, nem látszik rajtam, de felfogtam.
Már elsőre.
Is.
A rádióbéli példa számomra hihetetlen, és idióta mese hasonlóknak.
Mondjuk a Nívó blog csak demagógiának minősítette, de ehhez joga van (mint ahogy ahhoz is, hogy hazudjon, de ez más lapra tartozik).
Voltak fogékonyak a témára (tök fölöslegesen) akik időt és fáradságot nem kímélve győzködik egymást egy álproblémáról.
Szóval kialakult egy teljesen felesleges ál-vita, az álproblémáról, amivel jól elvagytok.
Addig sem foglalkoztok azzal, hogy miért is nem indul(t) átfogó vizsgálat a NAV-nál, ki is a kitiltottak listáján szereplő másik öt, Vida miként is vizsgálhatja önmagát mikroszkóppal(sic!), hogy az Ökotárs vizsgálata tovább tart mint a NAV belső (másfél napos), stb.

Szóval nem köll meggyőzzél...

lavór 2015.01.25. 14:40:38

@anonymand:

Senkivel nem vitatkoztam, leírtam, hogy lehetséges 0 forintért számlát vezettetni.
Ezért írtam, népmese a blog tartalma.
Te győzködtél, hogy majd más szolgáltatásokon így meg úgy...

Tudjuk, miért nincs belső NAV vizsgálat.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 14:41:00

@anonymand: 'A bank azt a pénzt, amit nem szed be a réven, a vámon (tehát más címszó alatt, egyéb formában) beszedi.'

Szeretné. Ha engedik neki. Ha nem engedik, mint mo-n 2010 óta, akkor leesik a nyereségessége. Ezzel nem állítom, hogy nem emelkedtek a banki ktgek, de a bankok sokkal többet vesztettek a plusz adókkal, mint amit be tudnak szedni pluszban.

Ezzel a kormány elérte a célját, a bankrendszerben a magyar rész 10-ről 50 % fölé emelkedett, a különadó miatt az SZJA-t csökkenteni tudták, a zemberek is nyertek. A bankok is nyertek, mert a szerencsés forintosítás miatt most nem megy csődbe a kereskedelmi bankszektor a svejcirank megugrás miatt.

Ave Caesar!

2015.01.25. 14:42:36

Szerintem összejöhet a havi 3 ezer.Ha nincs bankkártyája és mondjuk az otp- ben veszi fel.Ha a Postán veszi fel,mert nincs bankautomata, hiába van kártya. A posta komoly díjat számol fel a pénzfelvételért..Ha több részletben kénytelen felvenni a Postán, hogy el ne lopják a pénzét..Ésatöbbi.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 14:49:34

@Attila Preimusz: Életszerü mint egy bankba fizetést kapó hajléktalan.

2015.01.25. 14:50:19

Még annyit hogy József Attila nem hiába írta hogy aki szegény az a legszegényebb.Ilyenkor halmozódnak a problémák, ami másnak egyszerűen megoldható, az a legelesettebeknél nem olyan egyszerű.,mert nincs idő, avagy tudás, csak szükségszerűség.3000 FT nekem nem sok, de ha belegondolok, a Lidl-ben 180 Ft egy kiló kenyér, és az ilyen sorsú embernek ennyi legalább félhavi túlélés..

2015.01.25. 14:54:03

@Kón Bandit: Ja ahogy mondád.Én nem vagyok csóró, magyar szinten jól keresek, de ami most megy kormányzati szinten törvényekkel megtámasztva az felháborít.Ez egy aljas társadalom nyikhaj maffia kormánnyal.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 14:58:03

@Attila Preimusz: Én inkább úgy mondanám hogy a pénzügyi eredmények tükrében a kormányzat Európában egyedülálló sikertörténet. Ez persze mutatja Európa impotenciáját is.

Csaba Szikora 2015.01.25. 14:59:58

Tejesen mindegy a sok rizsa,ha arra akarják a polgárokat ösztönözni hogy legyen bankszámlája,akkor ez nem ösztönzés.
Viszont régóta téma a gazdaság kifehérítése-amit valljuk be őszintém nem egy rossz ötlet.
Ha ez a cél akkor viszont érthető.
Megsarcolják a pénzfelvételt,hogy minnél inkább utalással tranzakcionálj mindent,és ne legyen kedved KP-t felvenni.
Ha nincs KP,nem tudod fű alatt kifizetni Józsibácsi csapcseréjét,muszáj utalni,viszont akkor Józsi bácsi adózik,ami azt jelenti hogy 2X ennyi,vagy hívsz egy lakásszervízt ami alapból horror,és utalsz neki 3X annyit mint Józsi bácsinak adtál volna.

2015.01.25. 15:01:04

@Kón Bandit: Plusz ha hajléktalan is lett valaki, de van munkája attól még lehet számlája egy banknál.A hajléktalanság valaminek a következménye, nem annak születünk Ember!

2015.01.25. 15:05:54

@Kón Bandit: "Én inkább úgy mondanám hogy a pénzügyi eredmények tükrében a kormányzat Európában egyedülálló sikertörténet. Ez persze mutatja Európa impotenciáját is. "
Neked VAN HUMOROD is.Ez jó..

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 15:07:14

@Attila Preimusz: A közéleti blogok inkább közéleti problémákról szóljanak, ne kitekert mesékről.

Ilyen, hogy dolgozó, bankba fizetést kapó, havi 3000et kivétre költő emiatt nyomorgó szegény hajléktalan, nincsen.

2015.01.25. 15:11:08

@Kón Bandit: Hát Te valóban illesz az álnevedhez.Igazi Bandita vagy.ÉN LEGALÁBB AZ IGAZI NEVEM HASZNÁLOM.És hadd mondjam már el én is hogy mit gondolok, mi a véleményem ha akarom barátom, még ha nem is egyezik a tiéddel...

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.01.25. 15:12:40

@lavór: Én se igazán értem. Valszeg, mivel nincs állandó lakcíme nem lehet bankkártyája (de lehet hogy nem így van.) De még ha készpénzben vesz is fel, akkor se hinném hogy 1 %-nál többet lehúznának. Tegyük fel, hogy van havi 80-90 e ft jvedelme. Ez akkor se lehet több egy ezresnél. Persze ez is sok..

lavór 2015.01.25. 15:14:31

@A megvalósult amerikai ólom..:

Szerintem átveheted a bankkártyát a bankfiókban. Ha nem hitelkártya, mindegy, hol lakik.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 15:16:56

@Attila Preimusz: Ezt értsem úgy hogy szerinted ma ez a szitu egy társadalmilag említésre méltó ügy?

Pártot azért ne alapíts erre.

2015.01.25. 15:59:20

@Kón Bandit: Ez is egy tégla a falban.Fontos ügy, mert ahogy egy társadalom bánik a szegényekkel, az azt a társadalmat minősíti.Ez a jelenlegi egy aljas társadalom, aljas vezetőkkel, akik aljas törvényeket hoznak.A magyarok nagy része , aljas, embertelen viselkedésű jelenleg.Szembemegy mindennel ami humán, emberinek mondott.Lenézi a szegényeket, a cigányokat, a zsidókat.Egy lépés választ el bennünket a fasizmustól, a teljes lealjasodástól.
Azt remélem te is látod, hogy a történelemben ismétlődnek a dolgok, és tény, ha szabadjára engedjük az ordas emberek, aljas eszméit, sokan megfognak halni ..Nincs szörnyűbb annál minthogy nem élhetsz végig egy életet, mert más, nálad egyébként nem különb szarháziak, osztályokba sorolnak, és azt mondják hogy nálad jobbak...Bocs, de én ezt nem tűrném, inkább dögöljek meg harcolva, fegyverrel a kézben.Nem vagyok zsidó.Nem vagyok cigány.A bőröm olyan hófehér, mint egy albínó elefánt bőre.A félreértések elkerülése végett..

anonymand 2015.01.25. 16:07:38

@Kón Bandit:

" A közéleti blogok inkább közéleti problémákról szóljanak, ne kitekert mesékről.

Ilyen, hogy dolgozó, bankba fizetést kapó, havi 3000et kivétre költő emiatt nyomorgó szegény hajléktalan, nincsen." - elég szép összefoglalása, helyes meglátás alapján a dolgoknak.
Nincs mit hozzáfűzzek.

anonymand 2015.01.25. 16:14:37

@Attila Preimusz:

Elnézésedet kérem, hogy beleugatok, de szerintem egy fontos mozzanat kimaradt.
"..Nincs szörnyűbb annál minthogy nem élhetsz végig egy életet, mert más, nálad egyébként nem különb szarháziak, osztályokba sorolnak,"... - és a kitörés lehetőségétől is megfosztják a "leértékelt" (akinek semmije nincs, az annyit is ér) tagjait a társadalomnak.
Látom és ilyen setéten a dolgokat.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 16:25:19

@Attila Preimusz: 'Fontos ügy, mert ahogy egy társadalom bánik a szegényekkel, az azt a társadalmat minősíti.Ez a jelenlegi egy aljas társadalom, aljas vezetőkkel, akik aljas törvényeket hoznak.A magyarok nagy része , aljas, embertelen viselkedésű jelenleg.Szembemegy mindennel ami humán, emberinek mondott.Lenézi a szegényeket, a cigányokat, a zsidókat.Egy lépés választ el bennünket a fasizmustól, a teljes lealjasodástól.'

Nézzük mondjuk a világot. Ahogy a gazdag országok bánnak a szegényekkel, az is minősíti őket, nem csak az, hogy a saját szegényeikkel hogyan bánnak. A német minimálbéres azért nem hal éhen, mert a kínai megdöglik helyette.

De ugye nem akarunk álszentek lenni, mi is ezt tesszük a kínai szegényekkel, meg a német szegények is ezt teszik a magyar szegényekkel. Ez minősíti őket is, ügye.

A demokrácia azt is magában hordozza, hogy ha az emberek többsége aljas, akkor aljas rendszert akarnak maguknak. Mi hozza el az erkölcsi jobbulást? Én nem tudom.

Mo-n sem kezelik a zsidókat és a cigányokat rosszabbul, mint bárhol másutt. És hogy gonosz legyek, nem kezelik rosszabbul őket, mint azt megérdemlik. A kínaiakra pl. semmi panasz nincs se itt, se máshol. Kettőn áll a vásár.

♔bаtyu♔ 2015.01.25. 16:29:13

Ez kb. akkora baromság, mintha azt írtad volna, hogy Kovács Józsefné túl sokat költ kiflire, nehéz a megélhetés.

Igen, a bankoknak vannak áldozataik is.

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 16:30:20

@Attila Preimusz: Abban egyébként van valami, hogy Európa fasizálódik, Mo. - n is vannak ilyen jelek.

Ez történelmi szkségszerüség. Én nem voltam soha vevő arra a verzióra, hogy a múltbeli fasizmus azért alakult ki, mert a többségi társadalom ecceribe köcsög lett, meg irigy és tudatlan és kegyetlen.

Ez feritél, ilyen nincsen és soha nem is volt. Az idegengyülölet immunreakció.

♔bаtyu♔ 2015.01.25. 16:30:27

@Attila Preimusz: Nem tudom hol élsz te, de a társadalom nem nézi le a cigányokat és a zsidókat.

Azokat nézi le, akik "cigányok", "zsidók", ha érted, de azokat te is lenézed.

ebella 2015.01.25. 16:44:30

@anonymand: Az cégek minden bankkártyás vásárlásnál fizetnek a banknak. Ez van akinek elég, van akinek nem. Ha te elkerülhetetlennek tartod, hogy azon felül havi háromezret fizess, hát tedd azt! Attól persze nem leszel okosabb. akkor se,. ha azt hiszed az vagy.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.25. 16:48:21

@Attila Preimusz:

"ÉN LEGALÁBB AZ IGAZI NEVEM HASZNÁLOM."

Hehe, a hiúságod határtalan. A hiúság meg a hét fő bűn egyike, mint tudjuk.

ebella 2015.01.25. 16:52:53

@beszélő majom: Ráadásul vagy igaz, vagy nem.

anonymand 2015.01.25. 17:04:53

@ebella:

"Ha te elkerülhetetlennek tartod, hogy azon felül havi háromezret fizess, hát tedd azt!" - ezt ugyan melyik bejegyzésemből olvastad ki?

"Attól persze nem leszel okosabb. akkor se,. ha azt hiszed az vagy." - az én koromban az ember már nem nagyon tud okosabb lenni.
Sőt! :)
Ráadásul soha nem állítottam, nem is hittem, hogy okosabb vagyok, csak azt, hogy esetleg másképp látom a dolgokat, ami azért nem bűn (mint a hazugság, példának okáért).

sanyix 2015.01.25. 17:26:28

@♔bаtyu♔: sajnos ők is a kormányod és pártod áldozatai...

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.25. 17:32:20

@Attila Preimusz:

Mindannyian beszélő majmok vagyunk. A hiúbb példányok még a nevüket is adják hozzá :)

eßemfaßom még áll 2015.01.25. 17:34:19

@abcd1234: "- Marad a fizetős, ami asszonynak pl. 1.300.- havonta
- Erre jön a minimum egy bankkártya, ami havi 600.-"

Miért a "kirablunk benneteket és még seggbe is kurunk" banknál vagytok? De komolyan? Mennyi munka megtalálni a létező legszarabb banki feltételeket és csakazért is azt használni, hogy lehessen sirni miatta, hogy dedrága?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.01.25. 17:43:44

@Nívó blog: Ha mar felhasznaltad masok velemenyet, anelkul h erre engdelyt kertel volna, miert hagytad ki a beszelgetes veget? Talan szegyeled? Igazan megtehetned, h korrigalod a kis bejegyzesed azzal a resszel is, ahol elkezdesz szemelyeskedni... Jo volna ha latna mindenki milyen ember is vagy!
Amugy Kossuth radio volt...

torró 2015.01.25. 17:45:24

Eleve félrevezető a bevezető szöveg! Nem ezért van nagy szegénység kedves posztíró! Azért van nagy szegénység, mert a háború óta ezt a népet a vezető politikai réteg folyamatosan kirabolja. Most meg már a multik is besegítenek ebbe. Persze van egy egy bizonyos réteg aki nagyon jól él, de bizonyos vállalkozások szintén besegítenek ebben a folyamatba. Az igaz, hogy nálunk a legnagyobb mértékű a jövedelmet terhelő elvonás, de a kötelező minimál béres rendszer, szinte túlléphetetlen valami.Ezek a szegényen élők bilincsei, nem a banki tranzakció.

beszélő majom · http://beszelomajom.blog.hu 2015.01.25. 17:49:43

@ebella:

Itt valaki ezen a néven azon elmélkedik, hogy:

"Szerintem az iszlám vallást be kell tiltani..Ember és életellenes intoleráns gyilkosok vallása."

www.facebook.com/enesaziszlam/posts/228786670657760

Persze lehet, hogy ez a valaki is álnéven írja a posztokat :)

anonymand 2015.01.25. 18:11:59

@Attila Preimusz:

".A muszlimok nagyon jó emberek mint a példa mutatja"...
A keresztények is.

"A száraz tények: Pándy András és vele vérfertőző viszonyban élő lánya, Ágnes hat családtagjukat ölték meg 1986 és 1989 között. Ágnes saját anyját, Sőrés Ilonát és testvéreit, Dánielt és Zoltánt gyilkolta meg, Pándy pedig második feleségével, Fintor Edittel, valamint a nő lányaival, Tündével és Andreával végzett."
borsonline.hu/20140102_kihasznalt_magyar_noket_fuvarozott_pandy_futara?fbrkMR=desktop

Neked tényleg nem ártott volna még egyszer (legalább) sorba állni...

Parasztlengő az imperialistáknak 2015.01.25. 18:25:38

Ha a magyar állam létrehozza a szegénybankot, ahol ingyen lesz a számlavezetés meg havi 4x a pénzfelvét, akkor meg az lesz a bajod, hogy:

- az állam megbélyegzi a szegény nyomorultakat
- az állam oda nyomul, ahol nincs keresnivalója, és torzítja a piaci versenyt
- az állam le akarja nyúlni a nyomorultak megtakarításait

anonymand 2015.01.25. 18:39:26

@Kón Bandit:

És ha mégis lesz ilyen bank, akkor ott azok lesznek jogosultak aranykártyára, akik a legszegényebbek? :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.25. 18:47:08

@Tyson925:

"miert hagytad ki a beszelgetes veget? Talan szegyeled? Igazan megtehetned, h korrigalod a kis bejegyzesed azzal a resszel is, ahol elkezdesz szemelyeskedni... Jo volna ha latna mindenki milyen ember is vagy!"

Ez volt a vége, ahogy a posztban is szerepel:
"Apropó! Melyik rádió volt ez? Szívesen kapcsolatba lépnék a riporterrel, aki jegyzi ezt az interjút."

Bárki meggyőződhet róla, linkeltem az első sorban. De ha úgy érzed, hogy kimaradt valami a végéről, vagy akár a közepéről, csak írd meg ide, és már korrigálom is.

anonymand 2015.01.25. 18:50:05

@ccactus:

Igen?
Mint a "párbeszédet...

Advanced Flight 2015.01.25. 20:50:06

Mt. 158.§ (3)bekezdés:

"A munkabér kifizetése – ide nem értve a nem magyarországi székhellyel vagy fiókteleppel rendelkező pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett fizetési számlára történő átutalást – a munkavállaló részére költséget nem okozhat."

Magyarul kártyapénz. A törvény szerint a munkáltató fizeti. Ja, hogy a munkáltatók semmilyen szabályt nem tartanak be? Hát azért pont ezt talán nem a bankokon kéne leverni.....

Kopasz Szuzukis 2015.01.25. 21:36:20

Ámbörök!
Az fel sem merült csökött agyatokban, hogy az úriember, hajléktalan lévén NEM RENDELKEZIK ÁLLANDÓ LAKCÍMMEL! Így a legtöbb bank bankártyát sem ad ki. Tehát marad a pénztári pénzfelvétel. Ami biza durva összeg. Egyszer kényszerültem pénztári felvételre. 100ezer forint után 6500Ft tranzakciós illetéket számítottak fel. Ugyanez kártyára csak 850Ft lett volna

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.01.25. 22:48:12

@ccactus:
"Az fel sem merült csökött agyatokban, hogy az úriember, hajléktalan lévén NEM RENDELKEZIK ÁLLANDÓ LAKCÍMMEL! Így a legtöbb bank bankártyát sem ad ki. Tehát marad a pénztári pénzfelvétel. Ami biza durva összeg."
Na, most mi lesz elvtars? :DDDDD
Jo pelda ez arra, hogy keptelen vagy mas helyzetet elkepzelni, hiszen neked csak 400 forint a banki koltseged, igy mindenki akinek tobb az egy vesztes hulye. Jo kerdes az is, hogy egy havi atlagos fogyasztasbol mennyi megy el kulonadokra...

Tovabba, erdekes az is, hogy az ingyenes kp felvet vegulis mennyibe kerul a tarsadalomnak? A forgalomban levo kp osszege, folyamatosan no, ami sok-sok milliardba kerul. Ujabb nagy siker, amirol valahogy mindig elfeljtuk megemlekezni... :(

2015.01.26. 00:13:52

@Fazakas László: akkor te valami más bolygón élsz, készpénz nélkül nem nagyon lehet, esetleg kapsz zsebbe is.

jogalany 2015.01.26. 04:59:49

A viszonyítás az ami nem tetszik. Már mindent a hajléktalanok szemszögéből nézik, mert azt hiszik a többi ember az nyeregben van? A négymillió szegénynek ( az eu szabvány alapján) minősített polgár nem hajléktalan többnyire.
A különböző Tv műsorokban olyan életnívót mutatnak be általánosként, ahol természetes a két autó a családban, ahol távol keletre, vagy közép amerikába megy a család nyaralni, a normál ember úgy érzi nem is vagyok e világra való, mert ezekre nekem nem tellik.
Nekem nincs szigetem az adrián, nincs nyaralóm a tenger feletti sziklákon, sőt sehol sincs, nem tudok 20 milliós autóval kiállni a garázsból, de még 10 millióssal sem, sőt egyáltalán nem, mert nincs. De ettől nem vagyok boldogtalan, sem rosszkedvű, de zavar, hogy folyton a felső százezer szintjével kellene rendelkeznem, hogy elismerjen ez az elit embernek.

Fazakas László 2015.01.26. 05:02:37

@A csótány is ember:

Én kérem Magyarországon élek, mégpedig Budapesten. De bárhová megyek, mindenütt kártyával fizetek. Egyáltalán nem kell ahhoz más bolygón élni. Legfeljebb nem megyek be a piacra vagy olyan más helyekre, ahol csakis készpénzes fizetés van. Meg tudom oldani.
Persze meg kell vallanom, azért szokott nálam lenni némi készpénz a zsebben, de az csak a vésztartalék okán van, így még sosem kellett elköltenem.
Külföldre menetben sem szaladgálok valutát váltani, mert minek? Ahhoz egyrészt már itt készpénz kellene, másrészt - akkor ott van a sok apró a zsebemben. Mivel maga a kártyás elfogadás külföldön is dívik, nekem gondom egy szál se.
Amúgy nem kapok zsebbe - bár kapnék. A nyugdíj bankszámlára érkezik ...

ebella 2015.01.26. 05:48:47

@beszélő majom: Melyik néven?

Én szeretem a muszlimokat, ha az enyémre gondolsz. Üzletelek is velük, sokszor vagyok arab országokban. Jobban szeretem őket, sok más népnél.

ebella 2015.01.26. 05:50:44

@anonymand: Könnyű eldönteni ki is hazudik. Olvasd el a hivatkozott bank feltételeit! Ma már nagyon egyszerű ez. Ha buta vagy akkor is. Csak akkor nem mesélj a hazudozásról!

anonymand 2015.01.26. 06:52:24

@ebella:

"Könnyű eldönteni ki is hazudik." - igen örülök, hogy egy nálam okosabbal is összefutottam végre. Legalább neked nem köll magyaráznom akkor, hogy a Nívó bolg szerzője egy megrögzött hazudozó.
Sebaj!.
Azt is nyilván tudod akkor, hogy ez a 3000 forint/hó egy hajléktalannak sem igaz történet, tehát nem kőne foglalkozni vele.
De inkább ezen rágódjatok, mint azon, hogy miért is nem indul vizsgálat a NAV-nál, kik a kitiltottak, mit követhetett el Vida Mikroszkópos Ildikó, mitől nyő Rogán lakása, hogy a Szűzmáriába gazdagodott meg ez a parvenü banda.

A hivatkozott bankról.
"A Magnet bankban havi 200 forint az összes költsége, amit a bakkártyára számítanak fel. Egyéb költségem nincs, sem a havi 150 pénzkivételért, sem a rendszeres és közüzemi átutalásokért." - én erre nem reagáltam, de általánosságban elmondtam a véleményem.
Fenntartom.
Nincs ingyen semmi.
Tehát amit egy bank elveszt a réven, azt behozza a vámon.
Mivel te sokkal okosabb vagy, mint én, nyilván belátod, hogy ebben igazam van.
Egyébként pedig szeretném megjegyezni, hogy mikor valaki bankot választ, nem egyetlen paramétert vesz figyelembe (milyen a havi banki költség), még ha olyan buta is, mint én.

Amúgy azt az állításomat is fenntartom, hogy a poszt szerzője vagy született hazudozó, vagy szed valamit igazmondás ellen.
Sebaj!

Rav Antal 2015.01.26. 07:08:07

Tanács: legközelebb nem a fideszmaffiára szavaz és akkor nem kell az utolsó bőrt is levedlenie az újabb stadionért.

ebella 2015.01.26. 09:59:13

@anonymand: Dehát van. Sőt régebben, hat évig egy fillérembe se került ugyanott a magánbankolás, a kamatok meg olyanok voltak mint máshol, vagyis kaptam pénzt a magán folyószámla használatért, nem adtam már akkor is, mikor mások súlyos ezreket fizettek havonta. Azért is hagytam anno ott az OTP-t. De te csak dugd a homokba a fejed!

Ha nem tudod elhinni,, hogy van bank, aki a krátyahasználat egy-három százalékából él (én mondjuk költök havi kétszázat a saját kártyámmal. Ki tudod számolni az mennyin a banknak?), nem tudok rajtad segíteni, mert nem engeded. Az meg akkor is van, ha én nem használok kártyát, vagyis nem az én külön költségem, Ugyanannyiért kapom az árút, ha használok kártyát, meg ha nem használok is. Mi olyan bonyolult ezen?

Abban nincs vitánk, hogy a történet elég necces.

anonymand 2015.01.26. 10:05:32

@ebella:

A probléma ott van, hogy te ismét csak egy paraméterre figyelsz, mintha a többi nem is lenne.
"Ha nem tudod elhinni,, hogy van bank, aki a krátyahasználat egy-három százalékából él" - nem tudom elhinni, ilyen bank nem volt, nem van, és nem is lesz.
Ez csacsiság.

ebella 2015.01.26. 10:15:46

@anonymand: Érdekes, hogy valakinek annyi esze van, hogy csacsiságnak nevez egy tényt.

Ha megfeketedsz, akkor is nekem hat évig egy fillérembe se került a bankolás és azóta is csak havi kétszáz forintomba. Ha ezt te elképzelhetetlennek tartod is. Ráadásul be se kell mennem soha a bankba, (Vagy két éve voltam utoljára.) Mindet interneten intézek, a kp-t meg, ha esetleg kellene (háromhavonta), ingyen kiveszem akármelyik bank automatájából. (150.000-ig.) Ha meg valamire nagyobb összeg kell, azt nem is utalom oda.

És csak szólok, eddig a folyószámlákról beszélgettünk. Ha te nem csak arról (bár a cikk arról szól), az a te bajod. De én se kölcsönt nem veszek fel (azt se magasabbak a kamatok mint más bankoknál),soha nem is vettem fel kölcsönt egész életemben és egyéb kamu banki szolgáltatást se veszek igénybe. Ha nem hiszed, kit érdekel?

nemszólokmégegyszer 2015.01.26. 10:55:57

Ez azért egy szeméttelepről összehordott trash /gyk. szemét, mocsok/. Ilyen összevissza mindenfelé mocskolódó xar írást még itt is nehezen lehet találni. Remélem munkába indulás előtt megreggeliztél, /azóta becsúszott a kávé, meg a kísérő/, ebédelsz még, aztán tűnés haza, ahol felveszed a papucsod, fotel, nemzet, rémhírtévé, sör, digisport. Melós nap volt megint. Holnap újra véleményvezérelhetsz.

anonymand 2015.01.26. 14:26:08

@nemszólokmégegyszer:

Ne essél túlzásba!
Ha végignézed az utóbbi évek termést, azért nem olyan nehéz hasonlót találni...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.26. 19:50:13

@Kopasz Szuzukis: @Tyson925:

"Jo pelda ez arra, hogy keptelen vagy mas helyzetet elkepzelni, hiszen neked csak 400 forint a banki koltseged, igy mindenki akinek tobb az egy vesztes hulye."

"Így a legtöbb bank bankártyát sem ad ki. Tehát marad a pénztári pénzfelvétel. Ami biza durva összeg."

Valaki belinkelt egy kalkulátort. Itt bárki optimalizálhatja banki költségeit bankolási szokásaihoz igazodva, esetleg bankolási szokásait racionalizálva.

www.biztositas.hu/bankszamlanyitas/kalkulator.html

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.26. 19:52:04

@Tyson925:

"A forgalomban levo kp osszege, folyamatosan no, ami sok-sok milliardba kerul. Ujabb nagy siker, amirol valahogy mindig elfeljtuk megemlekezni... :("

Én biztos vagyok benne, hogy a készpénztartás költsége ma sokkal kisebb, mint bármikor korábban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.26. 19:54:36

@jogalany:

"De ettől nem vagyok boldogtalan, sem rosszkedvű, de zavar, hogy folyton a felső százezer szintjével kellene rendelkeznem, hogy elismerjen ez az elit embernek."

Ne foglalkozz vele! Nem a pénz boldogít. Igaz, talán nem is szomorít. :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.26. 20:19:30

@ebella:

Nemrég olvastam egy felmérést, hogy a magyarok nagy része mindenáron ragaszkodik a meglévő bankszámlájához, és semmi pénzért sem váltana bankot. Ez egy olyan tényező egyébként, amit a bankok ki tudnak használni áraik növelésére. Aztán pedig előfordul, hogy önigazolásként bizonygatják maguknak, hogy a másik sem lenne olcsóbb.
Így persze nem tud érvényesülni az a versenypiaci elv, hogy a leghatékonyabb, legjobb árszabású bankok a legsikeresebbek. Ez is benne van a dologban.

anonymand 2015.01.27. 05:54:45

@Tyson925:

Kedves Tyson925!

Be kéne látnod, hogy akár a Kossuth rádióból, akár máshonnan hallottad, ez a 3000 forintos banki költség: kamu.
Ha Kossuth, akkor "Az MR1 Kossuth Rádió legfontosabb közszolgálati feladata a gyors, hiteles, pontos és pártatlan tájékoztatás, legyen szó közéletről, politikáról, kultúráról, diplomáciáról, sportról, vagy az élet bármely más területéről. Új, korszerű hangzásvilágban, mindig ugyanabban az idősávban hallható, percre kész aktualitásokkal várják a műsorvezetők a színes, hiteles műsoraikkal a hallgatókat." - ars poetica jegyében vitték jégre a hallgatókat, ha más "közszolgálati", akkor ők.
A célt elérték.
Egy abszurd hülyeségről szólnak a viták, érvek és "észérvek" csapnak össze, miközben még mindig nem tudjuk, hogy hányat köll aludni, míg beteljesedik a nagy nemzeti sámán jóslata kitiltásügyben: "Ki hazudik? Vida vagy Goodfriend? Napokon belül kiderül" (2014.12.08.)
Bele kell törődni, hogy árnyékra vetődtél (mint még annyian).

Üdvözlettel:
én

Ui.: (jó lenne valamikor egy Unicum mellett fátylat borítani erre a bakira)

rikitiki 2015.01.27. 07:08:35

@anonymand: én kipróbáltam ccactus kalkulátorát, ha már neki a saját posztjában ehhez nem volt érdeke...

próbáltam hajléktalan körülményeket megadni, vidéken (Baja), bankkártya nélkül, havi 80000 beérkező pénz, havi 10 készpénzfelvétel, évi 20 kp felvétel bankfiókból.

A legkedvezőbb az FHB és Erste, évi 40000Ft költséggel, a következő Budapest Bank és OTP már 100.000Ft feletti éves költséget jelent.

A havi 3000 nemcsak reális, de még 'kedvező' is. Lehet.

Ettől függetlenül gumicsont, terelés, ahogy ccactus mást vádolt meg éppen vele, arra pedig nagyon jó. Ilyen piszlicsáré témákat bír felvetni, addig sem kell írnia posztot értelmezhető dolgokról, pláne nem arról a tucatnyi témáról, amiről posztot ígért, hogy a mocskos ellenforradalmári propagandát a helyére tegye, tényekkel...

Demagógiának is lehet nevezni az eredeti tartalmat, de nem biztos, hogy irreális vagy hihetetlen.

Üdvözlettel:
rikitiki

anonymand 2015.01.27. 09:37:41

@rikitiki:

Természetesen tévedhettem én is.
Másodszor életemben.
Ám, ahogy írod, irreleváns.
Nem ez kéne téma legyen egy "közéleti" blogon, ráadásul ilyen silány módon tálalva.
De, mint látod, jól elvannak vele.
Csak azt nem értem, hogy ebben a rohadtul meglódult szegénységcsökkenésben mi a büdös francnak ad az Unió pénzt a szegény gyermekek élelmezésére, amihez a "legkevésbé rossz" kormányunk csak 15%-nyit tesz hozzá?
Olyannyira csökken a szegénység, hogy erre szükség van?
Dupla annyit fordít a kormány a gyermekélelmezésre, mint Gyurcsányék (forrás: Selmeczi méltóságos asszony).
Mi a tökömnek, ha egyszer csökken a szegénység?
Bocs, kissé elragadtattam magam.

Maradok tisztelőd:
én

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.27. 18:52:07

@rikitiki:

Hogy érted azt, hogy 'kedvező'?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.01.28. 17:00:56

@anonymand: Nekem mar a kaktusz felek miatt csak alom az unicum...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.01.28. 17:02:13

@ccactus: Akkor ezt biztos be is tudod bizonyitani. Es miert is? Egyre olcsobb penzt nyomtatni? Egyre olcsobban orzik a kezpenzt, egyre olcsobban tartjak karban az ATM-t? Vagy, hogy, ugy erdekelne, komolyan...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.28. 19:21:46

@Tyson925:

Ja, te ezekre a tényezőkre gondolsz? Ezek valóban nőttek. Én arra gondolta, hogy aki készpénzt tartott a zsebében az elmúlt egy évben, annak most 1%-kal többet ér a pénze, mint egy évvel ezelőtt.
süti beállítások módosítása