Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Amikor a számítógép popdalt énekel

2016. április 26. - Droli

Kíváncsi vagy rá, hogyan énekel popdalt egy számítógép? 

Ismerőseim tudják rólam, hogy hobbiszinten imádok zenélni, több dalt is írtam már, de mivel énekelni nem tudok, együttesre meg nincs időm, így eléggé nehézkes volt a dalok összerakása. Eddig.

Adott ugyebár egy Casio CTK 671-es szintetizátor, ami olyan, mint a kocsik között a húszéves Suzuki Swift: régi, ennél már sokkal jobb szintetizátorok vannak, de végül is ha az ember picit is tud játszani rajta, a célnak megfelel. Ezzel felvettem a zenei alapot, döntő többségben beépített dobbal (annak összes előnyével és hátrányával); feljátszottam a basszust, a kíséretet, meg mindent, amit kell, ezt hagyományos módszerrel rögzítettem számítógépre, így kaptam egy karaoke-szerű felvételt, amin nem volt ének. Régen itt megállt volna a történet, hiszen nincs, aki felénekelje a dalt, anélkül meg nem sokat ér az egész. Aztán elkezdtem kutatni a neten, és kiderült, hogy erre már van szoftveres lehetőség, azaz a számítógép felénekli a dalt helyettem. Van több alternatíva is: pl. a Plogue Alter/Ego programja vagy a Yamaha Vocaloidja (én ez utóbbit használtam). Maga a használat amúgy egyszerű: az ember feljátssza a dallamot midiben (azaz megadja egy hang magasságát és a hosszt, és ezt sokszor megcsinálja a dallamnak megfelelően), majd felgépeli a szöveget, az énekszintetizátor meg ennek megfelelően elénekli. Az énekszintetizátor úgy működik, hogy emberi énekesek felénekelnek szótagokat- szavakat mindenféle magasságban, a program ebből összehoz egy adatbázist, majd a kért szótagot a kért magasságban az adatbázisból visszakeresi, és a kért sorrendben összerakja. Érthetően a magyar piac nem akkora, hogy ezt magyarul is megcsinálják, így főként angolul és japánul lehet dalokat gyártani. Látszólag pofonegyszerű.

De a mindenféle technikai tudnivalók és trükkök helyett inkább lássunk példákat: hogyan énekel a számítógép egy dalt? Saját dalok következnek:

 

Ezt a dalocskát egy Meiko nevű karakter énekli, meglepően jól! A kiejtéssel néha vannak bajok - időnként kellett csalni a szöveggel a gördülékenységért cserébe, de alapvetően nem feltűnő, hogy ezt a dalt nem hús-vér énekesnő énekli "realtime". 

 

Ugyanúgy Meiko énekli, mint az előzőt, csak még jobban. Talán csak a refrénben bukik le a "best friend"-nél, hogy mindkét szót teljesen kiénekli. Hiába, a szoftver mindent kiénekeltet, nem enged elharapni szavakat, mint a valódi éneklésnél, ahol ez fonetikusan "beszfrend"-dé olvadna össze

 

Tekintsünk el a címben található nyelvtani hibától (na, ki fedezi fel, mi az?), figyeljük inkább az Oliver nevű kisfiú énekét. Nagyon szépen kitartja a hangokat, viszont a hajlítások nem mennek még a programnak, itt különböző trükköket kellett bevetnem, amik viszont lebuktatják szegény Olivert. 

 

A Vocaloid fejlesztői arra találták ki ezt a  Cyber Diva nevű karaktert, hogy Lady Gaga-szerű popdívákat utánozzanak le. Nos, itt éppen egy 60-as évekbeli lassú dalt énekel, meglehetősen tisztán.



Tessék, egy duett! A férfiénekes - Dex - elég géphangú, a felső szólamot pedig a már megismert Meiko énekli. 



És zárjuk a sort egy '80-as évekbeli diszkóslágerhez hasonlító dallal, amit a már fent megismert Oliver nevű kisfiú énekel!

 

Itt tart tehát jelenleg a technika; úgy fél éve még én sem gondoltam volna, hogy az énekszintetizátorok terén már ekkora fejlődés van. Vajon nemsokára eljön az az idő, amikor nem hús-vér emberek, hanem "computersztárok" fogják énekelni a slágereket? Ne adj isten, a számítógép írja meg magát a zenét is? A fenti dalokban csupán vendégénekesként volt jelen a szoftver, de lehet, hogy nemsokára számítógép által írt és énekelt, emberi közreműködés nélküli zenéket hallgatunk a rádióban is. 

(Akinek tetszettek a fenti számok, és szeretné meghallgatni a többi itt be nem mutatottal együtt, teljesen legálisan letöltheti innen vagy innen. ) 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr898664110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DR. Smit Pal 2016.04.26. 20:41:38

Szerintem minimum 10-15 eve ilyen programokat hasznal zeneipar.
süti beállítások módosítása