Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Túltolja a Fidesz a menekültkampányt

2016. szeptember 21. - Droli

Van egy kérdés: szeretné-e, ha Magyarországon menekülteket telepítenének le? A szavazók részéről van egy elég egyértelmű válasz: nem. Másfél héttel a szavazás előtt nincs olyan közvéleménykutató, politkai erő, sőt, értelmes ember, aki megkérdőjelezné a szavazás eredményét. Biztosan győzni fognak a nemek, több mint kétharmaddal, de lehet, hogy 80-90%-kal. Valószínűleg ez lesz minden idők legegyértelműbb népszavazása. Egyedül a részvételi arány kérdéses.

A Fidesznek gyakorlatilag semmi dolga nem lenne, csak annyi, hogy október harmadikán learassák a babérokat. Mutogatni az eredményeket, hogy "igen, az emberek mellettünk állnak", hogy nem akarnak menekülteket Magyarországon, és hogy volt létjogosultsága a kerítésnek. Mindenki boldog lenne, végre egy kérdés, amiben viszonylag egyetértés van (még a politikai pártok között is).

Ehelyett engem, mint pl. nemmel szavazó egyént elborzaszt az a kampány, amit a képembe tolnak. Folyamatosan nemre buzdító kampányt látok a tévében, az utcán, a villanykarókon, földön-vízen-levegőben, sőt, újabban a buszok oldalán is. Mondom, egy olyan kérdésnél, aminél elég egyértelmű választ fog adni a szavazópolgárok többsége.

Szerintem nem csak engem rémít el ez a mindent elsöprő kampány. Szerintem nem csak én gondolkodom azon, hogy ezen a szavazáson nem a kérdésre válaszolok, hanem az arcomba tolt kampányra - mégpedig azzal, hogy nem megyek el szavazni. Nem szeretném legitimálni ezt a rengeteg pénzbe kerülő, Fidesz-klientúrát anyagilag hizlaló kampányt. Ahol megint fontosabb a közpénzlopás, mint maga a kérdés. Másrészt nem szeretném, hogy Magyarországra menekültek telepedjenek le. 

És itt most tényleg nem arról van szó, hogy szoci lennék meg liberális, meg menekülttámogató, hányingerem van a különböző, önmagukat jogvédőknek nevező emberekből, akik szerint teljesen rendben van, hogy több millió menekült jön Európába, és szerintük azzal oldjuk meg a problémát, hogy befogadjuk őket. Ez nagyon rövidlátó álláspont. Az EU politikusaitól is hányok, sokadik konferencián, ülésen készül a vigyorgós csapatfotó, ahol állítólag valami megoldást ki is találtak, ami éppen csak megvalósíthatatlan gyakorlatban, ráadásul ez már a sokadik megoldás. És azt látjuk, hogy egyébként fogalmuk sincs, mit kezdjenek a helyzettel. De ugyanígy elegem van a Fidesz kampányából is, ami szemmel láthatóan kizárólag arról szól, hogy hogyan lehet pár havert még jobban pénzzel tömni. 

Szerintem vagyunk így egy páran. Mit tegyünk?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr1111732761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

recommented 2016.09.22. 00:20:38

"Másrészt nem szeretném, hogy Magyarországra menekültek telepedjenek le. "

És ki telepedhet le Magyarországon? Mert valakinek le kell. Több tízezer betöltetlen munkahely van, ezek nagyrészt komoly szakértelmet igénylő munkák. Belülről jól láthatóan nem tudjuk pótolni a kivándorlókat.
Jöjjön az ukrán orvos, de a szír nem? Az orosz mérnök ok, az iraki már nem?
És a magyarok letelepedhetnek egy másik országban, ha úgy gondolják, hogy ott jobban boldogulnak?

Az EU meg hogy működik? A pénzük kell (amit nagyrészt felesleges baromságokra költünk el, és "barátok közt" dőlnek el a pályázatok), de a szabályokat már hanyagolnánk?

incze 2016.09.22. 01:04:09

nivo (bárki legyen) nem érti, hogy nem számít. senki nem számít, aki gondolkodik, ízlése van, önálló, minthogy elenyésző kisebbségben vannak az ilyenek. és az egész államgépezet azon van, hogy a tömeg mindig, mindenben pavlovi kondicionálással működő zsigeri reflexeket produkáljon, mikor a normlis alapjárati apátiájából ébrenlétre sokkolják. ezért ez a kampány nincsen túltolva.

előbb kellett volna gondolkodni, és fintorogni.

sírjatok 2016.09.22. 01:31:13

@recommented: "A pénzük kell (amit nagyrészt felesleges baromságokra költünk el,"

Miért, az EU támogatást azt bármire lehet költeni szerinted?

Muzsikok közt 2016.09.22. 02:48:45

a Nem-mel szavazókat nem borzasztja el a kampány, mert nem figyelik

engem a szélsőlibsi baromság borzaszt el

ezért NEMmel szavazok

Muzsikok közt 2016.09.22. 02:56:56

@recommented: Ahhoz képest hogy nem tudjuk pótolni a kivándorlókat, nettó bevándorlás van Magyarországon: www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/rankorder/2112rank.html

Munkaerőhiány az van, ami ugye 100x jobb mindenkinek mint a munkanélküliség.

Migráncs semmilyen munkahelyet nem fog mo-n betölteni, mert az a pár száz vagy ezer aki szír v. török v. arab CSAKIS bp-en dolgozik saját vállalkozásban (értsd vagy gyroszos vagy pénzváltó), mert persze h nem veszik fel takarítani se nyelvtudás nélkül (füstös fejjel)

NEMmel szavazok az arab illegálisokra, ez a legkevesebb

Muzsikok közt 2016.09.22. 03:04:38

@incze: Aha tehát akinek ízlése van és gondolkodik az kerítést se akart persze hanem európai megoldást....:)

most gondolkodhatnánk mi is mint a svédek németek hogy miből tartsuk el a füstösöket és milyen irányba tudnánk őket kirugdalni az országból, ami persze 20x drágább lesz mint egyszerüen nem beengedni őket.

Ben Franklin 2016.09.22. 03:19:19

Nagyon nehéz kérdés poszter, ha nem tetszik a kampány minek nézed?

Szar kampány egyébként de még mindig inkkább nézek szar kampányt mint menekülttábort a falu végén.

dr. mesterséges színezék 2016.09.22. 04:26:45

Hogy túltolja-e, rövidesen kiderül.

Szerintem igen, de az okának hátterében olyasmi áll, amiért a Fidesz inkább hálás lehet, mint bosszús. A csömörre gondolok, ugyanarra az emberi túltöltődött állapotra, amely lehetőséget ad nekik az ország módszeres és minden területre kiterjedő lerablására annak ellenére, hogy szakmai kérdésekbe semmivel sem dilettánsabbak, mint akiket váltottak.

Szóval lehet, hogy 2-án otthon tartja a zembereket az apátia, de a gázszerelő, közvilágító és stadion-, média- és szerencsejáték, magánjegybank, hirdető-, agitprop és uszító, és nem utolsósorban varázslóipar képviselői számára az egyenleg pozitív, mert máskor is otthon tartja őket.
Folytassák! Folytatják.

MSZP Afrika Korps 2016.09.22. 04:53:01

@dr. mesterséges színezék: Érdekes véletlen hogy a fidesz 1. regnálása alatt is csökkent az államadósság meg a munkanélküliség, meg most is. Közte meg nőtt.

Biztos ezért tartja a lakosság a széllibeket olyan okosnak.

De amit mondasz az is baromság mert semmivel sem marad otthon több szavazó Orbán alatt se mint máskor. Mo-n népszavazósdi soha nem érte el még az 50%-os részvételt.

qwertzu 2016.09.22. 06:46:26

Én az olimpia alatti "Tudta?" kampánytól buktam ki, a plakátok már nem idegesítenek annyira.

gmihaly621 2016.09.22. 07:03:16

Hiányolom a végéről a kérdőjelet, ahogy a profi firkászok teszik. Ha helyén kezeli a dolgot, akkor a finnyás jobber sem kezd el fintorogni, mert nem arisztokrata, inkább parisztokrata.

Lajos Csánó 2016.09.22. 07:06:42

@MSZP Afrika Korps: Mond te hol élsz?Mitől is csökkent az államadósság?19000 milliárdról 25000 nőt 6 év alatt,mellette a devizatartalék 32 milliárdról 24 milliárdra csökkent! A többit nem is írom,de lenne még mit!

midnight coder 2016.09.22. 08:02:49

@recommented: Ezek a migránsok csak a segélyt fogják felvenni. Munkavállalók ? Ne hülyéskedj, mert úgy maradsz. Az egymillió szír agysebészből eddig a németeknek kb. 50-et sikerült alkalmazniuk. A német postán, leveleket kell szétválogatniuk nagyság szerint, mert ehhez nem kell sem szakértelem, sem nyelvtudás. A német cégek viszont határozottan úgy nyilatkoztak, hogy nem tudnak mihez kezdeni a képzetlen, nyelvet nem beszélő migránsokkal.

Persze anno jó sokan beszopták a dumát a sok képzett migránsról, pedig csak némi logika kellett volna a dologhoz: a szírek a legjobb időszakukban tartottak ott az egy főre eső GDP terén mint mi. Úgy, hogy ők közben olajország... Ja, nyilván teli vannak mérnökökkel és orvosokkal. Mert a táborban az a bölcsész, aki a nyelvükből kb. minden tizedik tőmondatot értette, ezt írta be amikor megkérdezte az illetőt hogy mi a szakmája. A csávó pedig papírok nélkül, olyan embernek aki alig beszélte a nyelvét, és amúgy sem ért ezen kívül semmihez, azt mondott amit csak akart. És az írástudatlan kecskepásztor, akinek az összes végzettsége egy csőbombakészítő tanfolyam az IS-ben, nyilván nem azt fogja mondani hogy terrorista, hanem azt hogy mérnök. A bölcsész pedig szépen beírja a füzetkéjébe, és máris kijön, hogy azt a lepratelepet csupa-csupa értelmiségi lakta.

dr. mesterséges színezék 2016.09.22. 08:07:06

@MSZP Afrika Korps: Ha megoldható, legközelebb csak általam leírttal kapcsolatos gondolataidat oszd meg velem, légy szíves. Mániáiddal, fóbiáiddal és rögeszméiddel - amelyekből nyilván nekem is pont annyi van, amennyi elegendő - máshoz fodulj, kérlek.
Köszönöm!

Netuddki. 2016.09.22. 08:36:23

Nemrég lecserélték még a falukban is a kék plakátokat pirosfehérzöldre.
Ha arra gondolok, hogy mennyi pénzt elbasztak erre az egész hacacáréra, és a faluban még mindig nincs megoldva a csatornázás (boldogan fizetném az önrészt vazzeg!), qrvára felbaszom tőle az agyam. Miközben megy a hazugsággyár is ezerrel:
index.hu/kulfold/2016/09/21/a_brit_kulugy_szembesitette_a_magyar_kormanyt_a_kampany_egyik_hazugsagaval/
index.hu/belfold/2016/09/22/kvotakampany_brusszeli_professzorok_szervezetek_mti/

Valamiért qrvára fontos az orbánnak, hogy megerősítést nyerjen a baromságához. Hát tőlem nem fog az biztos. Nem megyek el szavazni, de 90 napon belül ellenőrizni fogom a jegyzőkönyvet, nem hamisították-e alá az aláírásomat, az is biztos. Hogy rohadjon meg az összes tolvaj, hazug megélhetési politikus!

Netuddki. 2016.09.22. 08:38:50

Mit tegyünk?

MARADJ OTTHON!
Utána 90 napig ellenőrizheted, hogy nem hamisították-e alá az aláírásodat a jegyzőkönyvben.

Netuddki. 2016.09.22. 08:40:13

@midnight coder: Köszönjük a fidesz agitpropot. Legközelebb kímélj meg tőle!

Rejtélyes 2016.09.22. 08:51:43

Inkabb menjen mindenki el, es gondosan jelolje be X-el mindket karikat, azt a legnehezebb meghamisitani. Es akkor arra sincs gond, hogy szavaztak-e helyettunk, vagy sem.

new_boy_on_the_block 2016.09.22. 09:03:33

@recommented: Szomorú ha neked több százezer buckalakó, egymást fejező, teljesen más vallással és értékrenddel rendelkező emberek egyenlők azokkal akiket esetleg várnánk a betöltetlen állásokra.

Netuddki. 2016.09.22. 09:10:11

@Rejtélyes: MARADJ OTTHON!
Utána 90 napig ellenőrizheted, hogy nem hamisították-e alá az aláírásodat a jegyzőkönyvben.

cönde 2016.09.22. 09:28:16

Az érvénytelen szavazat beleszámít a választásra jogosultak alapján számított küszöbértékbe?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2016.09.22. 09:29:09

@sírjatok: Nem bármire. A fideszes strómanok első dolga volt a gengszterváltás után 2010-ben behúzni ilyen-olyan módszerekkel azokat az ipar és szolgáltatás ágakat, ahol jól túlárazva el lehet lopni az EU-s pénzeket. Vitatod?

John Doe3 2016.09.22. 09:32:33

@cönde: Tudomásom szerint nem számít bele. Azonban nem is olyan könnyű érvénytelen (és érvényessé utólag sem tehető) szavazatot leadni.

Medgar 2016.09.22. 09:34:32

@Tutta? Kampánymigráncs: A gengszterváltás 90-ben volt, de inkább csak kosztümcsere...

John Doe3 2016.09.22. 09:36:12

@Ben Franklin: Nem nézem. De az én országomban senki ne írja elő nekem, hova nézhetek, és hova nem. Ha viszont nem nulla (hanem közel egy) a valószínűsége annak, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott irányba nézve kampányplakátot tolnak az arcomba, akkor az bizony idegesítő. Remélem egyébként, ugyanezen hozzáállással kezeled a melegfelvonulást is (noha az csak egy adott időben és helyen van).

Sir Galahad 2016.09.22. 09:41:51

Jó kérdés, hogy túltolták-e. A helyzet az, hogy az érvényességi küszöb meglépéséhez nem elég a Fidesz+Jobbik szavazótábora, rá kell venni olyanokat is a nem-voksra, akik más pártok szavazói, illetve nem szoktak szavazni. Főleg ez utóbbi réteget nagyon nehéz egyáltalán elérni. Szerintem az ő elérésük érdekében ilyen harsány a kampány. Aztán hogy mennyi plusz embert vonz ez be, illetve mennyi morzsolódik le az egyébként biztos szavazótáborból a túl harsány kampány miatt, és hogy a kettőt egybevéve végül is megérte-e a dolog, október 2-án eldől. Nagyot azért nem kockáztat vele a Fidesz, mert ha nem lesz meg az 50 százalék, a nemek akkor is bő többségben lesznek és erre még mindig lehet hivatkozni.

nnnnnnnn 2016.09.22. 09:53:58

szerintem az van túltolva hogy már nincs olyan felület az utcán ahol ne lenne egy kétfarkú kutyapártos matrica vagy ragasz. mindent összerondítottak már vele. gondolom leszedni majd nem lesz ekkora coolság nekik.

chrisred 2016.09.22. 10:01:04

@Medgar: Remélem, hogy sem a kárpátaljai magyarok, sem más külföldre került magyar közösség munkaképes korú része nem kényszerül arra, hogy elhagyja az ősei földjét.

nemecsekerno_007 2016.09.22. 10:07:31

Annyira egyszerű kérdést tesznek fel a népszavazáson, nem értem miért kell már lassan egy éve ragozni a hülyeséget.

"Bármely egyszerű probléma megoldhatatlanná fejleszthető, ha eleget töprengünk rajta."

Woody Allan

Medgar 2016.09.22. 10:18:55

@chrisred: Valamennyire képben vagy az Ukrán helyzettel? Vagy csak úgy a kárpátaljai mindennapokkal?

Netuddki. 2016.09.22. 11:02:18

@cönde: "Az érvénytelen szavazat beleszámít a választásra jogosultak alapján számított küszöbértékbe?"

Főleg ha valamilyen módon érvényes lesz belőle, amit nem tudsz sajna utólag ellenőrizni.
Ezért MARADJ OTTHON!
Utána 90 napig ellenőrizheted, hogy nem hamisították-e alá az aláírásodat a jegyzőkönyvben.

Netuddki. 2016.09.22. 11:04:44

@nemecsekerno_007: "Annyira egyszerű kérdést tesznek fel a népszavazáson, nem értem miért kell már lassan egy éve ragozni a hülyeséget."

Ostoba, fideszes agitprop tollnak miért kéne értenie?

konrada 2016.09.22. 11:11:03

@Sir Galahad:
...egyébként tényleg így van.
Az emberek túlnyomó többsége nem szeretné, ha olyanokat telepítenének külső erővel, akiktől se a munkakultúrájuk, se az identitásuk miatt nem asszimilálhatóak...

A józanul gondolkodóknak ezért nincs is igazán szüksége a kampányra, illetve csak annyiban, hogy felhívja a figyelmüket erre.

A túltolás viszont - ahogy írtad pont azoknak szól, akik egyébként a kormánnyal nem értenek egyet.
S azok közül is azoknak leginkább, akiknek a zorbánfóbiánál már csak a xenofóbiájuk nagyobb.
Na ezeket lehet leginkább hülyíteni, mert a fóbiás emberek nem értelmi, hanem érzelmi megfontolásból döntenek.
Ők lebegnek azon a határon, hogy válasszanak, kinek higgyenek: annak a pártnak, amelyikre évtizedek óta szavaz, vagy a saját idegengyűlöletüknek.

...ez a szemét kampány meg nekik szól: ott fognak sorakozni azok a vérmaszopos nénik-bácsik, akik 23 milliós román kampányban is szavaztak, és akkor sem az értelmükre, hanem az érzelmükre hallgattak.

...hogy ne csak az szavazzon, aki az értelmére - vagy pártja hívószavára hallgat, hanem az is, akiknél az értelem nem igazán játszik.
Szemét dolog ez, szemét a politika. Jobb volna inkább távol maradni, de a feltett kérdésben az értelmes embereknek döntenie kell az alapján, hogy látja a múltat, a jelent, és ebből kikövetkezteti a jövőt....

Ben Franklin 2016.09.22. 12:10:00

barátok köztbe mikor derül majd ki hogy Berényi Mikinek is van egy elhagyott néger gyereke?

RTL ilyet németországban sose hagy ki (és nem reálisan - kanibálként - mutatja be a négert)

nemecsekerno_007 2016.09.22. 13:16:15

@Tibi !: "Ostoba, fideszes agitprop tollnak miért kéne értenie?"

Ja igen, nyílván ezt csak a beavatottak értik :) Mindenki más hülye, csak mi vagyunk helikopter.
Ezzel a dumával akarsz te választókat megszólítani. Hát sok sikert hozzá :)

Aki így gondolkodik, az sikeres ember nem lehet :)

incze 2016.09.22. 16:05:16

@Muzsikok közt: füstös az apád fasza, baszodalássan. a többivel egyetértek, nem kerítést kellett volna építeni, hanem európai megoldást keresni. ahogy most is.

Muzsikok közt 2016.09.22. 16:10:24

@incze: Az európai megoldás végül az lett hogy Merkel megegyezett a törökökkel, hogy építsenek kerítést és lőjenek a migrikre. Probléma megoldva.

Ha ez 1 évvel korábban történik, nem kell magyar kerítés. Viszont mivel a törökök nem megbízhatóak, kertés marad.

incze 2016.09.22. 16:35:54

@Muzsikok közt: mint magad is megint jól látod, európai megoldás egyelőre nem lett, és tán nem is lesz, már ha európán nem pusztán egy területdarabot értünk. marad a migrizős bugrisok megoldása, rendes kis endlösung, túl sokan kedvelik a megoldás szót használni a migirlövésre.

egyetlen mentség erre, hogy a zömnek fogalma sincs arról, hogy mit beszél.

Muzsikok közt 2016.09.22. 16:42:43

@incze: Akkor mit dumálsz össze vissza?

Ben Franklin 2016.09.22. 16:54:17

Ma is garázdálkodtak a szemét fasiszták az integrálódni akaró migrikkel szemben

www.origo.hu/nagyvilag/20160922-migransok-megvertek-egy-magyar-kamionsofort.html

chrisred 2016.09.22. 17:48:57

@Medgar: Csak annyira, hogy vannak ott rokonaim, Beregszászban.

Medgar 2016.09.22. 17:52:42

@chrisred: Akkor viszont az előző kérdésed nem értem.

chrisred 2016.09.22. 18:19:35

@Medgar: Te kérdeztél, nem én.
süti beállítások módosítása