Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

A Népszabadság után - Még mindig túl "szabad" a magyar sajtó?

2016. október 20. - Nívó blog

Nagy volt a felhördülés a napokban, a Népszabadság megszűnése miatt. Teszem hozzá: Nem nagy kár érte! Így legalább eggyel kevesebb ellenzéki médium hozta le (szó szerint) az alábbi propagandahírt az elmúlt napokban:

"Egy OECD-felmérés szerint itthon öt év alatt szinte duplájára -17,4 százalékról 30,6 százalékra - nőtt azoknak a száma, akik ételt nélkülöznek, az ő háromnegyedük tartósan nélkülöző."

A lelkesebbek még ezt is hozzáteszik: 

"Az OECD felmérése szerint hazánkban 5 év alatt, azaz az Orbán-kormány tevékenysége alatt,majdnem duplájára nőtt azok száma, akik ételt nélkülöznek -17,4 százalékról 30,6 százalékra. Az ő háromnegyed részük ráadásul tartósan nélkülöző!

Ez a rezsim a nyomor szabadsága!

A magyarországi éhezési adatok részei azoknak az információknak, amelyeket a kormány médiája cenzúráz, vagy éppen menekültválsággal tereli el róluk a figyelmet, ezért kérjük olvasóinkat, segítsenek e cikk terjesztésében, hogy minél többen megtudják! Köszönjük!"

TEHÁT AZ ORBÁN-KORMÁNY TEVÉKENYSÉGE ALATT.

Szóval a felhívás a terjesztésre értő fülekre talált. Az elmúlt két napban számtalan sajtóorgánumban, közösségi oldalon terjedt a hír. Még nálunk, a Nívó blogon is linkelte egyik régi olvasónk.

Mi meg egyszerűen nem tudtuk elhinni. Hiszen évek óta arról szólnak a hírek, hogy nő a gazdaság, csökken a munkanélküliség, hovatovább már-már munkaerő hiány van. évi 7-8%-kal nőnek a bérek, miközben nincs infláció, nincs költségvetési hiány, és még az államadósság is csökken. Mindennek a tetejébe a napokban a szegénység csökkenéséről is jöttek hírek, miszerint a válság előtti szintre csökkent vissza.

Akkor mégis hogyan lehetséges, hogy ennyi jó hír van, egyre többen dolgoznak egyre több pénzért, és mégis közben meg drasztikusan nő az éhezők száma. Háromból egy ember éhezik. Szól a hír. "Megdöbbentő, drámai adatok". Szól az értékelés.

És mindez "egy OECD-felmérés szerint, öt év alatt". Csak így szólóban. Évszámok nélkül. Illetve "azaz az Orbán-kormány tevékenysége alatt".

Végére akartunk járni. Nézzük az OECD honlapját, de semmi. Nincs semmiféle felmérés. a honlapon. Aztán aztán mégis sikerül találni valamit. Ugyanezt a hírt szó szerint lehozta több médium az elmúlt két napban. De mit ad Isten, ugyanezt a hírt ugyanezek a médiumok már egy éve és két éve is lehozták, pontosan ugyanezekkel a szavakkal.

Íme egy példa 2015. májusából:

"Egy OECD felmérés szerint Magyarországon 5 év alatt szinte duplájára nőtt az ételt nélkülözők száma, 17,4%-ról 30,6%-ra."

A különbség csak annyi, hogy akkor még feltüntették, hogy az öt év alatt az a 2007 és 2012 közötti időszakot jelöli. Szemben az elmúlt napokban megjelent ugyanezen hír üzenetével, amelyek mind azt sugallják, hogy az elmúlt öt évről van szó. "Azaz az Orbán-kormány tevékenysége alatt" - tódít az egyik fentebb linkelt híroldal.

Valójában persze a 2007-2012 időszakból három év a Gyurcsány-Bajnai kormányok időszaka, és csak két év esik az Orbán-kormányra. De itt valószínűleg nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a 2008-ban kitört, később W alakúvá "feljődő" világgazdasági válság érintette nagyon súlyosan akkoriban Magyarországot.

No mindegy! A magam részéről megnyugodtam. Szabad itt még a sajtó, talán túlságosan is. Miközben a kormánypárti sajtó "cenzúrázta", vagy éppen a "menekültválsággal a figyelmet elterelte" erről a négy évvel ezelőtti hírről, azalatt az ellenzéki médiákban néhány havonta előkerül a dolog, friss, megdöbbentő és drámai hírként tálalva.

Tájékozódj magyar! Íme az orgánumok, amelyek friss hírként tálalták ezt a négy évvel ezelőtti hírt:

https://www.google.hu/?gfe_rd=cr&ei=HSgJWNvEINjHsAGhjIEo#q=+Egy+OECD-felm%C3%A9r%C3%A9s+szerint+itthon+%C3%B6t+%C3%A9v+alatt+17%2C4+30%2C6

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr2511825597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.10.21. 04:06:13

Az éhezés a magyar lakosság természetes állapota, amikor a kormány nem ballib. Míg ballib kormányok alatt jólét van.

anonymand 2016.10.21. 04:08:24

Voltaképpen van valami abban, amit a poszt szerzője ír.
"Válámi ván. De nem az igazi."
A poszt végtelenül kedves szerzője megad egy linket, majd arra hivatkozik, hogy ott ugyan feltüntették a felmérés időszakát (2007-2012), de...
De.
"Nagy volt a felhördülés a napokban, a Népszabadság megszűnése miatt. Teszem hozzá: Nem nagy kár érte!" - nos ebben talán tévedni méltóztatol kedves szerző.
Mert joggal el lehet marasztalni egy napokban megjelen cikkéért a (néhai) Népszabadságot, hiszen valóban nem tüntette fel a felmérés dátumát.
Egy mérlegnek azonban általában két serpenyője van.
Az egyikbe kerüljön a félrevezetésre, megtévesztésre alkalmas hiba.
De mit is kőne a másik serpenyőbe dobni?
- MNB ügyek (számtalan, de vegyük csak a legutóbbiakat)
- Rogán ügy
Csak a legutóbbi történések közül.
Mit tudna ez ügyekről ma az Isten adta nép, ha a Népszabadság nem közli tényfeltáró jellegű cikkeit?
Melyik Fidesz-KDNP-közeli sajtóorgánum tárt fel akár csak egy ügyet is (kivéve a szoci ügyeket persze)? Más kérdés, bár nem mellékes, hogy még Tarsoly 2010 utáni balhéját is szoci ügynek próbálják beállítani.
Nagy kár az lenne, ha véglegesen megszűnne a tényfeltáró újságírás.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.21. 06:47:49

@a BircaHang Média szerk.: tudod takonygerinc, nem kap mindenkiaz AVH-tól pálinkára valót.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.10.21. 06:49:31

@anonymand: ha jól emlékszem, e blog szerzője is a narancskommancs horda tagja, akárcsak a bulgár birka.

anonymand 2016.10.21. 08:33:25

"Végére akartunk járni. Nézzük az OECD honlapját, de semmi." - nem vagy egyedül.
Végére akartam járni, oszt nem találtam egyetlen általad idézett sort sem a Népszabadságban.
Ez
"Egy OECD-felmérés szerint itthon öt év alatt szinte duplájára -17,4 százalékról 30,6 százalékra - nőtt azoknak a száma, akik ételt nélkülöznek, az ő háromnegyedük tartósan nélkülöző."
Világgazdaság

Ez
"Az OECD felmérése szerint hazánkban 5 év alatt, azaz az Orbán-kormány tevékenysége alatt,majdnem duplájára nőtt azok száma, akik ételt nélkülöznek -17,4 százalékról 30,6 százalékra. Az ő háromnegyed részük ráadásul tartósan nélkülöző!"
A Mi Időnk

anonymand 2016.10.21. 08:37:23

@Hóhér az utolsó barátod:

Jól emlékszel.
Ők azok akik szerint a foci akkor lesz minőségi, ha pénzt tolunk bele, ellentétben a felsőoktatással, ahol a forráskivonás a megoldás.
Zum Beispiel.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.10.21. 08:59:35

@anonymand: sot a magyar felsooktatasra 300 milliardot kolt az allam. Marmint kaktusz szerint. A paksi hitel kamata, meg a vilag legjobb kamata, csak ketszer olyan magas a kamat ra, mint ahogy aktualisan finanszirozza magat az allam. Valahol egeszen groteszk, amikor pont kaktusz vadol masokat hazugsaggal. Nem nagyon volt fel olyan megallpitasa, amirol ne derult volna ki, hogy szemen szedett hazugsag...

De szep talalat. Mi idonket lebuktatta kaktusz...
Milyen fura, h kaktuszt mas hazugsag nem zavarja. Rogan toni emlkezete, pl mar nem eloszor hagyra cserben... Az smafu... Pedig szepen ramutat a rendszer szintu korrupciora. Mondjuk az sem zavarja... Nyilvan, hiszen haszonelvezoje a rendszernek.

Szep poszt, szepen tukrozi, h kaktusz milyen partatlan, es igaz demokrata! Ja, NEM. :DDD

fehérfarkas 2016.10.21. 09:15:46

@anonymand:

Nyugi, nem sokáig lesz a nivo.blog számára a Népszabi a hibás mindenért (Gyurcsány, szocik, elmúlt8év, Soros, norvégok mellett persze). Hamarosan ünnepelni fogja a Népszabit. Ugyanis a legfrissebb hírek szerint Pénztáros nem stróman Lőrinc cége (Optimus Press) veszi meg a Mediaworks Hungary-t. És úgy néz ki, hogy a Népszabit újraindítják, mert kell nekik a brand name.
Persze az a Népszabi már nem ez a Népszabi lesz. Ez már egy Magyar Hírlap 2.0, Magyar Idők 2.0, Demokrata 2.0, Lokál 2.0, TVajna2 kormánypárti propaganda médiatermék lesz. A nivo.blog pedig örömódákat fog zengeni Pénztáros Lőrinc lapjáról.

A "G nap" óta ellenséggé vált Simicska tulajdonolta Magyar Nemzetet nem sikerült megszerezni Orbánéknak, de más médiatermékeket igen, és most a Népszabin a sor. És éppen folyamatban van az index.hu tulajának, Spédernek (aki Simicskához hasonlóan szintén a Fidesz médiabirodalmának jelentős kiépítője volt) a kicsinálása is.
Spéder nem szólt bele az index.hu működésébe, őt csak a pénz érdekelte, mennyi hasznot hoz neki. Nagyon jól tudta, hogy ha az index.hu-t átalakítja olyanná mint a fideszes hírportálok, akkor ez anyagilag egy totál veszteséges biznisszé válik, mert a fideszeseken kívül senki nem fogja olvasni, és a hirdetők (akikből a bevétele származik) is elfordulnak tőle. De A Nemzet Gázszerelőjét (aki ugye tudjuk véletlenül sem stróman, hiszen Orbán ezt megmondta, hogy neki nincsenek strómanjai) ez nem fogja érdekelni, mert őt a piaci bevételek nem érdeklik (te tudsz olyan cégéről, amelyik a piacról él meg nyereségesen, és nem az adófizetők pénzéből kapott milliárdokból?), hiszen ő az állami támogatásokból él, az állami pénzekből építi a médiabirodalmát. És Spéder kicsinálása után az index.hu is a Habony-Vajna-Pénztáros médiabirodalom része lesz, és egy origo.hu 2.0 lesz belőle (az origo.hu színvonala is hatalmasat esett, amióta az új médiamogulok kezébe került és átállt kormányzati propaganda gépezetté).

fehérfarkas 2016.10.21. 09:22:16

@Tyson925:

de gonosz vagy, amikor a legfontosabbat nem is tudod értékelni a fideszes fijúkban.
Az téged hidegen hagy, hogy végre kiderült, hogy Dzsordzs Lukász a Csillagok háborúját úgy lopta egy magyartól? Neked nem dobogtatja meg a szívedet a nemzeti büszkeség, hogy a világ egyik legnépszerűbb 20. sz. végi alkotása, amely generációkra van hatással valójában magyar? Vagy talán csak azért kételkedsz Kósa Lala szavaiban mert fideszes?
www.sztarklikk.hu/kozelet/kosa-ismet-nagyot-alakitott-csillagok-haboruja-vagy-ize-egri-csillagok/298982

:D :D :D

anonymand 2016.10.21. 12:25:35

@fehérfarkas:

Köszi a nyugtató szavakat.
Nyugodt vagyok.
Legyenek azok nyugtalanok, akiknek ez az illiberális "demokrácia" megfelel.
Akiket nem zavar, hogy a lipsik ellen kopaszokat lehet küldeni büntetlenül. Mert abban az ostoba fejükben meg sem fordul, hogy ugyanazokat a kopaszokat okkal, vagy ok nélkül ellenük is küldhetik. És ha a politikai érdek úgy kívánja, akkor majd küldik ... is.
Legyen nyugtalan azok álma, akiknek tetszik, hogy a civil szervezeteket nyugodtan lehet törvénytelen eszközökkel vegzálni, mert eljöhet az az idő, amikor politikai érdekből őket vegzálják.
Legyenek nagyon, de nagyon nyugtalanok azok, akik erdőnyi fát lopnak , akik mások földjét elorozzák, akik szeretőt tartanak állami pénzen (meg mellé a drága jó anyukát ... is), stb.

A poszt kedves szerzője példát hoz, hogy félreérthető cikket közöltek le nem Fidesz-közeli újságok.
Hallatlan!
Arról azonban elfelejtett példákat hozni, hogy a kormányközeli sajtó hány esetben közölt, nem megtévesztő, de konkrétan hazud állításokat karaktergyilkosság okán. Majd vesztették el a sajtópereket.
Arról is elfeledkezik a Népszabadság becsukásán kárörvendő kedves szerző, hogy miket írt pl. a 888, milyen írásai jelenhettek, jelenhetnek meg lovagkereszttel kitűntetett szerzőnek.
Az uszítás, a karaktergyikosság okán hazudozás, a hírhamisítás az nem fáj legkedveltebb szerzünknek.
Neki egyí félrevezető cikk, és annak több helyen történt megjelenése zavarta, zavarja, és már okot is ad néki a Népszabadságba való belerúgásra.
Amikor Londoni muszlim béketüntetésről hamisított "tudósítás" jelent meg jobboldali portálokon, az nem csípte a szemét.
Hogy Rogán az ő orcájába és a mi pofánkba is belehazudik, szót nem érdemel.
De egy immár döglött oroszlánba, kötelességének érzi belerúgni.
Mit lehet erre mondani, írni?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.10.21. 14:38:45

@anonymand: Hihamisito evi 80 milliardos keretbol gazdalkodo kozmedia meg se emlitsuk... Kaktusz koma kicsit reszrehajlonak tunik, de hat AKI FUGGETLEN, az ugy latszik ilyen...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.10.21. 15:17:50

es hamar, talaltam kaktusz komanak egy temat:
"A Pesti Srácok most (is) migránsokról hazudik
2016. OKTÓBER 21. 13:02 SIXX 1 KOMMENT
Vannak a magyar internetnek olyan szegletei, ahová csak akkor megy az ember, ha mér eleve kurva szar napja van, mert már úgyis mindegy neki, nem oszt, nem szoroz egy 888-, Ripost- vagy éppen Pesti Srácok-írás. De amikor rálel egy olyan írásra, amit már megcáfoltak kommentben, a neten, MINDENÜTT, és még mindig kint figyel a szigorúan piaci alapon létező habonymédia egyik lapjában, akkor kicsit ideges tud lenni. Erről van szó:

screen_shot_2016-10-21_at_12_42_51.png

A cikkből egy szó sem igaz. Nem ott volt, nem az történt, nem azok követték el, és nem az volt az áldozat, amit a cikk állít:

screen_shot_2016-10-21_at_13_00_30.png

Szóval menjetek ti a picsába, de gyorsan. "

idezojelekre figyelj, nem szokott neked menni... :D

anonymand 2016.10.21. 16:43:38

@Tyson925:

Jó helyen volt az idézőjel.
"Tudósítás" - amit már 2010-ben tételesen cáfoltak.

A kedves szerzőt idézem:
"Íme egy példa 2015. májusából:
"Egy OECD felmérés szerint Magyarországon 5 év alatt szinte duplájára nőtt az ételt nélkülözők száma, 17,4%-ról 30,6%-ra."
A különbség csak annyi, hogy akkor még feltüntették, hogy az öt év alatt az a 2007 és 2012 közötti időszakot jelöli." - az egyetlen pozitívum miatt.
Itt még említi, hogy a cikkben szereplő képen ölég világos, hogy milyen időszakra vonatkozik.

A "közmédiáról" (jogos az idézőjel használata), még véletlenül sem ejt szót.
Hogy a közlemények kiadásának megtagadásától (MTI), az eseményekről szóló tájékoztatások elmaradásáig, avagy hamisításáig bezárólag mennyivel gyalázatosabb, mint nehány félreérthető (ám kis utánajárással ellenőrizhető) hír az ellenzéki sajtóban.

Persze ismerjük nehány éve (nem is egy néven), miért is várnánk mást?
Jobbat.
Őszíntébbet.
Objektívabbat.
Miért?

anonymand 2016.10.22. 04:07:42

@kedves szerző!

Ajánlom becses figyelmedbe, érdemes elolvasni, rendszerszinten összeér azzal, hogy milyen sajtóra van szükség, és milyen eltiprásán köll (ha köll) örvendezni:
orulunkvincent.blog.hu/2016/10/21/a_joedesanyatok_politikafilozofiai_ertekezes

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.10.24. 22:00:15

@anonymand: comment.blog.hu/2016/10/24/elore_megirta_az_origo_hogy_balhe_lesz_a_jobbik_megemlekezesen?

444.hu/2016/10/24/pont-arrol-hazudik-a-tv2-ami-az-egyetlen-felemelo-dolog-volt-a-kossuth-teren

Na igen. Amugy jellemzo, h kaktuszt nem az zavarta, hogy rogan toni ossze vissza hazudok, meg helikopterezik (ami tobbe kerul mint a havi hivatalos fizetese), meg hogyan kurvazza el matolcsy az orszagot. Neeem, ezek nem fontos dolgok kaktusznak.

Amugy elnezve az oktober 23 esemenyeket, azert valahol visszautkozott az itteni nivo, ahogy a nyugerrek, egykori munkasorok es avosok utottek vertek a magyar fiatalokat. Hanyszor, de hanyszor szitkozodott itt kaktusz, akar alnevek moge bujva, hanyszor gyalazta masik magyar tarsat... Az, igaz, a demokrata, a magyar kaktusz... A nivos... a hazudos...

anonymand 2016.10.25. 07:08:22

@Tyson925:

Nívósan hazudni tudni köll! :) :)

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.10.25. 14:20:11

@anonymand: a leggroteszkebb az egeszben, hogy kaktusz koma azert tud ilyennek otanna nezni, mert vannak atlathatoan mukodo nemzetkozi szervezetek, ahol lehet adatok kapni, on-line lehet bongeszni stb stb. Ehhez kepest a magyar allam mindent elkovet, h minden letezo adatot elhallgason eltitkoljon.

anonymand 2016.10.26. 07:54:55

@Tyson925:

Megmosolyogtató.
Például az államadósság okán, hogy mélyen hallgat az EXIM Bank miatt fennálló vitáról.
Meg arról, hogy ki és mikor tárt fel a jobboldali, kormányközeli médiában bármit ... is.
Meg. hogy kik is vesztettek sajtópereket tömkelegével, és nem azért mert leközöltek egy-egy megtévesztő jellegű cikket, hanem azért, mert konkrétan hazudságon kapták őket.
"Még mindig túl szabad a magyar sajtó." - sokat mondó kijelentés.
Személyeskedve:
- a szólásszabadságról alkotott véleményéről
- a demokráciáról alkotott véleményéről
- a két diplomájának értékéről
- az értelmiségi, tehát "írástudó felelősségéről"

anonymand 2017.01.26. 11:47:47

@Tyson925:

Talán!

off
A Facebookon nem vagy rajt?
on

Nagyon szótalan voltál az utóbbi időben.
Csak nem van baj?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2017.04.10. 13:44:41

@anonymand:
mno.hu/belfold/szep-csendben-allamtitkokat-cserelunk-az-oroszokkal-1388626
Hazaarulas nagy uzemben. Kaktusz elvtars meg hallgat... Lehet felfrissiti epp az orosz tudasat...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2017.04.10. 13:56:18

@anonymand: "Tejokozodj magyar!"
comment.blog.hu/2017/04/10/hirunk_a_nagyvilagban_1300_mar_az_afp_is_foglalkozik_orban_alhirgyaraval?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2017_04_10&utm_campaign=index

szep

Kaktusz anno, ugy aposztrofalta magat, hogy, jobboldali, demokrata kereszteny akinek fontos a nemzet.
elobb kiderult, h nem jobboldali hanem a baloldali nezetekkel szimpatizal, majd kideult h a kereszteny alapertekekrol sincs fogalma, demokratanak vegkepp nem nevezheto, es a sajat kis hazajat is elarulta.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2017.04.20. 11:28:44

@Tyson925: Ide kivankozik ez is:

"Szintet lépett a kormányközeli média a Hősök terére szervezett tüntetés alatt szerdán végigvitt akcióval. Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogyan került egy rejtélyes, névtelen (pontosabban: négy név alatt párhuzamosan futó) fotós képriportja egyszerre négy kormányközeli lap címlapjára (Origo, Magyar Idők, Lokál és 888). De az eset leírásába nem fért bele, hogy magukról a képekről is beszéljünk pár szót.
Három kormányközeli lap is egy névtelen fotós különös képeit használta a szerdai tüntetésről.
Tovább
A Hősök teréről készült fotót láthatták már tegnap is eleget. A rendőrsorfallal körülvett és lezárt Fidesz-székház tetejéről készítette ismeretlen fotós egy mobiltelefonnal. Ez volt az a fotó, amit címlapon vagy kiemelt helyen közölt a tüntetésről az Origo, másnap a Magyar Idők, valamint lehozott több kormányközeli lap is:
mészáros diána
Nagy ügy, ez csak egy fotó a térről!
Csütörtöki cikkünk megjelenése után megérkezett az üzenet is a fotó mellé, amit az Origo hozott le egy indulatos hangulatú írásban: az Index és a 444 hazudnak a tüntetés nagyságáról, nem tudnak (tudunk) beletörődni, hogy nem volt tele a Hősök tere, nem is voltak sokan, nem volt meg a kritikus tömeg (bármi is legyen a kritikus tömeg definíciója), satöbbi. Ez a kép pedig a vádakat alátámasztó vizuális bizonyíték, amit láthatóan erővel igyekeztek minél több felületen áttolni.
Nem célom pontról pontra szétszedni a fotókat, de ezen a példán keresztül egy a képeken túlmutató propagandagépezet működésébe pillanthatunk bele. Egy olyan rendszerbe, amit eddig csak onnan ismerhettünk, amikor pártállami éveket megélt veterán fotósok anektodáztak nekünk az iskolában. Tökéletesen bemutatható rajtuk keresztül, hogy működik a vizuális manipuláció egy ennyire hétköznapi szinten.
Mi baj ezzel a képpel?
A képadatok szerint 17:57 perckor készült, húsz perccel az esemény hivatalos kezdete után. Ebben az időpontban még folyamatosan szivárogtak az emberek a térre, a beszédek pedig el sem kezdődtek még. Az Indexen percről percre követtük az eseményeket, hogy pontos tájékoztatást tudjunk adni a tüntetés állásáról, fél hét után például egy videós posztban mutattuk meg, hogy folyamatosan érkeznek még az emberek a térre.
A Fidesz-székházból készült kép egy háromnegyedig megtelt Hősök terét mutat az esemény elején, miközben még egy órával a kép készülte után is folyamatosan érkezett a tömeg a térre. Ezt tudnia kellett az Origónak is, amikor a képet felhasználva megfogalmazták az állításaikat.
Ne szépítsük, ez tehát tudatos manipuláció.
Mellékszál: Brutális tömeg fogadta a magyar válogatottat a Hősök terén – írta 2016 nyarán ugyanez az Origo, amikor saját képeik alapján becsülve negyedannyi ember várta a sportsikerekkel hazatérő focistáinkat ugyanezen a téren.
De ha jóindulatúan nem hiszünk a fideszes kép adataiban látható időkódnak (ez alapján tudjuk, hogy a fotó 17:57-kor készült), akkor is árulkodó jel a korán készült képről a lemenő nap árnyéka, ami a Dózsa György út felől félig betakarja a teret. Az esemény tetőpontja – a szívet formázó tömeg – hét órakor állt össze teljesen, ekkor az árnyékok már túlnyúltak a téren - ami egyébként, tény, hét órakor sem volt teljesen tele. Na, bumm.
És mi a helyzet a többi fotóval?
A kormányközeli portálokon megjelent, térről készült fotó mellett egy másik képanyag is, amihez viszont nevet is tudunk kötni a képadatok alapján, ám ezek a fotók is különböző nevek alatt futottak mindegyik lapnál.
Az Origo fotósa Facebookon írta meg, hogy az ő képeit egy ponton kivették az Origo cikkéből, és lecserélték erre a készen kapott képanyagra az ismeretlen fotóstól. Valószínűleg ez lehetett a gyakorlat a a többi lapnál is.
Nem tudjuk tehát, hogy ki készítette a képeket, kinek a megbízásából és milyen szándék vezérelte. Azt meg pláne nem, hogy honnan érkezett utasítás, aminek engedve ez a négy szerkesztőség egyszerre hozta le az anyagot.
Az erre vonatkozó kérdéseinket még tegnap elküldtük az Origónak de nem kaptunk választ tőlük.
Nézzük tehát a képeket, hátha azokból kiderülnek a fotós szándékai:
origo -e
Az anyag közeli, egyediesített portrékból áll, és leginkább olyan karaktereket talált meg a fotós, akik beleillenek a kormány által gyakran démonizált ellenségképek valamelyikébe (akikről azóta már durvább manipuláció, konkrétan hazugság is megjelent, igaz, csak egy helyi lapban). Nézzünk csak két példát:
Arcát sállal és sötét szemüveggel takaró mohawk-frizurás, nemzeti karszalagos férfi - talán a balhét kereső jobbikos-focihuligán-ultra archetípusa lehetne, de a karakterének hitelességét erősen megkérdőjelezi, hogy 4 fotón is ő szerepel, mintha pózolt volna a fotósnak. Az Origo hét képéből kettőn, a 888.hu kilenc képéből háromszor szerepel.
"

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2017.04.20. 11:29:20

"Tüntetők kisebb csoportja szivárványos zászlóval. Bár a tüntetés a CEU és a civilszféra melletti kiállásról szólt, az Origo fontosnak látta ezt a motívumot kétszer, a 888 háromszor is szerepeltetni egy amúgy is szűk válogatásban. Ráadásul, ugyanazokat az embereket mutatva más-más szögből.
Hasonló a helyzet a többi fotóval is. A fotós által megtalált karaktereket tökéletesen egyoldalú narratíva alapján válogatták, és mindegyik kép inkább alkalmas egy negatív vagy erősen semleges kép kialakítására a szerdai tüntetésről, mint bármire. A 888-nál az anyag a Soros-féle tüntetők arcai címet kapta, miközben 4, azaz
négy embert mutat be 9 képben, egy tízezres nagyságrendű demonstrációról. Ez is manipuláció, durván az.
És csak hangsúlyozni lehet azt az ijesztő tényt, hogy ezt a manipulációt nem egy hanyag fotós követte el, aki gyorsan körbefotózott pár embert a téren, akit ért. Nem egy szerkesztőség publikálta, ahol mondjuk a napi szerkesztők úgy döntöttek, hogy nem tulajdonítanak jelentőséget egy kiemelt eseménynek. Hanem
olyan manipuláció, ami összehangoltan, szervezetten jelent meg
több, egymástól elvileg függetlenül működő újságban.
És aminek egyetlen célja volt: a szerdai tüntetést, és az elmúlt napok közbeszédét meghatározó tüntetéssorozatot a lehető legellentmondásosabb fényben feltüntetve, a valódi események követése helyett egy előre konstruált narratívában előadni.
Kinek állt ez érdekében?"

Egy kerdesem lenne. A kedves @cacctus elvtarsat EZ a manipulacio vajh miert nem zavarja? Hat nem erdekes?!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2017.05.03. 14:00:03

@cacctus
nezd mar mire nem kepes a soros gyorgy?
www.origo.hu/nagyvilag/20170502-megmutatjuk-soros-igazi-arcat.html

Na, de neked meg mindig tul szabad a magyar sajto igaz, kedves hazaarulo komcsikam?
süti beállítások módosítása