A mai nappal útjára indítok itt a Fórumon egy olyan kulturális sorozatot, amelyben minden szombaton bemutatunk egy magyar vagy külföldi festőt, illetve néhány művét egy kis szubjektív értékeléssel fűszerezve.
Különösebb átlagon felüli képzettségem nincs ezen a területen, az egyes képekről, festményekről csak azt a néhány mondatot írom le, ami a kép szemlélése közben eszembe jut, illetve megragad.
Célom a Szombati kultúra sorozattal kettős. Egyrészt szeretném hazánk híres festőit kicsit rendszerbe szedni, és megismertetni. Az a tapasztalatom, hogy az átlagembernek - én is ezek közé tartozom - a festők nevei még csak-csak ismerősen csengenek, de műveiket már annál kevésbé tudják felidézni. Igény viszont lenne rá, elég az utóbbi években rendezett időszakos festészeti kiállítások vagy a Múzeumok éjszakája sikerére gondolni.
Másik célom, hogy a művészetek iránt érdeklődő olvasókból egy jó kis csapatot sikerüljön összekovácsolni, akikkel együtt tudjuk megvitatni, megismerni nagy festőink egy-egy művét. Ezen felül örömmel veszem profik hozzászólásait is, illetve a javaslatokat, hogy milyen festményeket lehetne még bemutatni.
A mai napon elsőként Rippl-Rónai József (1861-1927) Piacsek bácsi sorozatából szeretnék néhányat bemutatni. Ezek a képek jórészt Kaposváron készültek, bemutatva a nagyjából száz évvel ezelőtti (nagy)magyarországi kisvárosi életet.
Öregúr és mandolinozó asszony (1905)
Ez_a_kép egy zsúfolt, és viszonylagosan szűk helyiséget – talán nyári konyhát - mutat be. Piacsek bácsi és a mandolinozó asszony a kép közepén helyezkednek el, így első pillantásra mindenképpen őket vesszük szemügyre. Réteges ruházatuk alapján tavasz, vagy ősz lehet, az asztalon látható gyümölcsök alapján inkább az őszre tippelek.
Amit még google-ben külön megnéztem, hogy mi az a mandolin, amin a högy játszik. Nos ez egy húros-pengetős kevésbé ismerős hangszer, így a kép egzotikumát jórészt ez adja.
Amit még kiemelnék, az a helyiség két oldalán látható asztalterítők kontrasztja (fekete és fehér), valamint közös motívumként a mindkettőben megjelenő piros szín a lakók kifinomult ízlésére vall.
További szemet szúró dolog, a zsúfoltság. A fal telis teli képekkel, az asztalokon pedig a vázák, kancsók tömkelege. A főhelyen foglal helyet a díszes gyertyatartó, amelyet valószínűleg még világításra is gyakran használtak, a polc túlsó szélén pedig egy gömb formájú petróleumlámpa.
Piacsek bácsi fekete kredenc előtt (1906)
Ezen a képen valahogy egyből a fekete kredencet keresi az ember a szemével. Meg is találjuk a kép jobb oldalán. Gyönyörű bútordarab lehetett. A bútorokról általában feltűnik, hogy nem azok a minimalista ikeás stílusúak, hanem mázsás darabok. Ilyen szempontból kiemelném még a jobb oldalon lévő kék csíkos kárpitozású fotelt. Hej, milyen kényelmes és felemelő érzés lehet egy ilyenben ülni! Erre is, és a fekete kredencre is mondhatjuk: Kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt már semmi.
Sok azonos motívum van az előző képpel: Piacsek bácsi ismét a legkisebb ülőalkalmatosságon foglal helyet, a falakon itt is képek sora függ, és a vázákat, kancsókat, csészéket is rendre megtaláljuk. Az asztalon is ott található a gyümölcs bőségtál. Amikor még nem ropival és más rágcsálnivalóval fogadták a vendéget.. Nálunk legalábbis visszatérő szófordulat ha vendégeket várunk: „Hozzál a boltból valamilyen rágycsálnivalót és kólát!” Lám gyümölccsel és teával is lehet vendéget fogadni.
És hát az asztal! Egészséges méretek ahogy kell. A következő generáció már az 51x74-es szocreál műanyagszélűnél költötte el ebédjét..
Érdekes még a kékre festett mennyezet. Valahogy bennem mindig az volt, hogy a mennyezet az fehér. De miért is?
Piacsek bácsi és a család a szőlőben (1908)
A_levelek színe alapján egy újabb őszi kép. Tizenkét embert számolni a képen. Ünnepélyes alkalom lehet, mindenki szépen felöltözve. A piros asztalterítővel letakart asztal uralja a képet. Érdekes, hogy az asztal ezúttal gyakorlatilag üres.
Piacsek bácsi elhúzódva jobbszélen látható, a családot szemléli. Nyugalmat áraszt, hogy mindenki ül. Ilyen szempontból nem is hiányzik, hogy valaki a többiek körül ugráljon például üdítőt tölteni, vagy egyéb fontos, vendéglátásnál elengedhetetlen szervezési tevékenységet végezni. Ez már mindjárt megtörné az idilli nyugalmat és a harmóniát, az együtt töltött idő élvezetét.
Az üres asztal és az azt körülölelő természet bujasága szép kontrasztot áraszt. További kontrasztot adnak a zöld és piros színek.
És amit még megjegyeznék: Divatos lehetett akkoriban a férfiaknál a szalmakalap fekete szalaggal átkötve. Hármat is látni ebből a képen.
Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett (1907)
Ehhez a képhez nem szeretnék túl sokat hozzáfűzni. Bal oldalon a festő apja, jobbról Piacsek bácsi. Olvastam egy elemzést a képről, miszerint a festő apja emlékeibe révedne. Szerintem nem erről van szó, de persze döntse el mindeni maga.
Ez a művész apjáról készült utolsó ábrázolás. 1908-ban mind ő, mind Piacsek bácsi meghalt. Ennyi idősen bizony már nem nagyon fogy a vörösbor. Ez látszik is a teli üvegen és poharakon. Nekem egy kis fejfájás is felsejlik a képet nézve. A korábbi képeken látható zsúfoltság is hiányzik. Nem egy vidám kép, az biztos.
Ha ez tetszett, jövő szombaton újabb képek következnek.
