Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

A szökőkút kurvára kellett...

2010. szeptember 07. - Droli

Szóval közeledik az önkormányzati választás, remélem, már minden polgármester felállította a maga kis emlékművét, mely az utókort emlékeztetni fogja dicső személyiségére. Remélhetőleg ehhez Uniós forrásokat is igénybe vettek, és már készen áll a látványos, ámde teljesen felesleges mű, amivel lehet kampányolni. Ja, hogy nem tudod, miről beszélek most? A lapozás után megláthatod, mire megy el feleslegesen az Uniós és hazai adófizetők pénze. Csak itt, csak most, ősbemutató a Fórumon!

Vésztő egy csendes, hét és félezer lakosú alföldi kisváros Békés megyében. Maga a település sajnos tipikusan a kelet-magyarországi települések sorát járja: munkahely nem sok van, munkanélküli ellenben rengeteg, és ha mégis csökken a munkanélküliek száma, az nem azt jelenti, hogy új munkahely létesült, hanem azt, hogy "Józsit végre sikerült leszázalékoltatni és átpakolni a rokkantak közé". A település infrastrukturája elmaradott, a városban található lebetonozatlan út, a máshol már természetesnek mondható szennyvízhálózat is most épül - a remények szerint -; a nagyobb szolgáltatók be sem teszik a lábukat a településre, semmilyen "idegenszívű" szupermarket nincs a városban (mielőtt bárki ujjongana: menjetek le, nézzétek meg a kisboltok árait, utána nem fogtok csodálkozni, miért várja már a lakosság, hogy végre épüljön egy Penny vagy kis Tesco); vasúti közlekedés a gyakorlatban nincs, a buszközlekedés meg tragikus. Sajnos ez az amúgy nagyon szép kisváros úgy tűnik, nem tud lehetőséget nyújtani senkinek, így az ott élők többsége céltalanul, máról-holnapra tengeti az életét, sokszor olyan körülmények között, amelyet a Nyugat Magyarországon élő állampolgárok már mintegy húsz éve elfelejtettek. Ez ma Vésztő, az amúgy nagyon szép és a mágori emlékhelyről híres alföldi kisváros.

Gondolhatjátok, hogy itt minden forintnak megvan-meglenne a helye. Ti mit csinálnátok polgármesterként egy ilyen helyen? Megpróbálnátok még több embert bevonni a közmunkaprogramba? Földet vennétek, és a munkanélküliek segítségével megtermeltettnétek rajta a zöldséget-gyümölcsöt a helyi iskolának-óvodának-nyugdíjasotthonnak? Esetleg tárgyalnátok a Körös Volánnal, hogy ugyan, indítsanak úgy is buszjáratot a megyeszékhelyre és a környező városokba, hogy aki dolgozni akarna, legyen esélye bejárni, és ennek finanszírozásába beszállnátok? Esetleg munkahelyteremtő támogatást adnátok a helyi vállalkozóknak-vállalatoknak? 

Nem. A helyi önkormányzat úgy döntött, hogy várost fognak szépíteni, és pályáztak az erre a célra elkülönített Európai Uniós forrásokra. Ne kérdezzétek, hogy az előző bekezdésben felsorolt célokra miért nincs pénz, illetve miért nem arra helyezi a hangsúlyt az Unió, hogy először húzza ki a mocsárból a vidéket, aztán majd ha az a része rendben van, lehet szépítgetni -, ők ott fönt így döntöttek. Biztos nem jártak még Vésztőn... az uniós forrásokból épült felesleges dolgoknak amúgy lassan szakirodalma van a neten és a médiában, a Tudtad blogon anno írtam is erről, de biztos emlékeztek még a 40 cm-es kilátóra, a szerencsi kapukra, meg a kutyakozmetikára. Szóval Vésztőn úgy döntöttek, hogy a polgármesteri hivatal előtti teret megszépítik, lebontják a kerítést, és egy macskaköves-szökőkutas teret építenek a helyére. Erre a célra az Unió adott 50 millió forintot, az önkormányzat még összekalapozott 2 milliót, és hozzátett mintegy 6,7 milliós saját forrást, és már el is készült az új főtér, szökőkúttal

Szép lett, tényleg nagyon szép. Csak furán mutat abban a szegény városban, ahol az emberek jó része állami transzferekből - segélyből, rokkantnyugdíjból, nyugdíjból - él. Ahol a szociális rászorulók és mélyszegények száma jelentősen meghaladja az országos átlagot. Kicsit olyan ez, mint mikor az egyszeri ember plazmatévét-nagy kocsit vásárol, hogy dicsekedni tudjon vele a szomszédjának, de enni nem eszik, mert nem telik rá. Vagy mintha adnának egy hajléktalannak párszázezret, azzal a megkötéssel, hogy abból vegyen magának vasalódeszkát meg faxgépet, és másra nem költheti. Hja, kérem, a látszat a fontos...

Jó lenne, ha az Unió magához kapna egy kicsit, és elkezdene valami preferenciarendszert felállítani: mi a fontosabb: az uniós polgár ne nyomorogjon albán szinten vs szökőkút? Munkahelyteremtés vs szobor? Az is jó lenne, ha az önkormányzat azt mondhatná, hogy "persze, kellene az ötvenmillió forint, de ha lehet, inkább gazdaságfejlesztésre fordítanám, vagy az alapvető civilizációs szükségletek megteremtésére, mint pl. csatornázás, és nem ilyen hülye szökőkutakra kellene költenem, mert vannak sokkal fontosabb problémáink is".

Jó lenne, ha a látszat helyett történne valami valódi változás az egyének szintjén is. Ha már lenne rá pénz.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr402264325

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szanalmas 2010.09.07. 12:03:18

Azt a pénzt, amibe a szökőkút ténylegesen került, na azt legalább nem lopta el senki!!!
Több szökőkutat követelünk ebbe a szent országba!

SlafRock · http://holdontul.wordpress.com/ 2010.12.17. 19:53:29

Ugyanezen kistérség központi (eddig) kisvárosa is megérne egy misét. A főutcát háromszor újították az elmúlt években (szökőkút, térkő, beépített pázsitlocsoló rendszer), de a kicsit külsőbb részeken több a kátyú, mint az aszfalt!

dézsàvü 2011.01.04. 13:03:07

A poszt-tolónak csak a szociális helyzet megállapításában van igaza.

Az Unió csak haszontalan dolgokra (cifra nyomorúságra) ad pénzt hazánkba, nehogy kilábaljunk a mélyszegénységből.

Még jó, hogy körbenézett az Önkormányzat az uniós portálon és észrevette, hogy a Sinka I. Műv.Ház (Központ?) és a Városháza között - szinte ingyen - ki lehet alakítani egy teret, ahová megérkezhetnek majd a jövőben azok, akik az uniós pénzekről döntenek. Egyébként pedig minden fejlesztés a központból indul kifelé bármelyik települést vizsgáljuk.

Az, hogy ez összeesett az Önkormányzati választásokkal nyilván nem véletlen. De a polgármesternek milyen programja volt a település kilábalására jelen helyzetből? Mert ezt a választóknak ugyanúgy számon kellene kérni.