Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Melyikük volt ufó?

2010. október 05. - Droli

Van egy pár történelmi személy, aki nem lehetett halandó ember, hanem minden kétséget kizáróan ufonauta (rövidítsünk: ufó) volt. Írtam is egy rövid listát erről, és mindenkinél személy szerint megindokolom, hogy honnan veszem ezt a dolgot; és a kedves olvasót arra kérem, hogy játsszon velünk: a végén a kérdőívnél ő is megjelölheti, hogy szerinte melyik személy volt ufó.

1. Jézus: Ő minden kétséget kizáróan ufó volt. Az emberiség már akkoriban is előszeretettel gyilkolászta egymást, ezért az idegenek ide küldték az a lényt, akit mi Jézusként ismerünk, azzal a céllal, hogy a mai erkölcseinket is meghaladó tanításokkal próbálja jó irányba terelni az emberiséget. Már a születése körül is rengeteg tisztázatlan körülmény van, mert az apa személye nem igazán “konkrét”. A csodái arra utalnak, hogy valamit nagyon tudott, amit a többi akkori ember nem, a halála meg kifejezetten árulkodó: látványosan meghal, majd feltámad, hogy aztán még látványosabb körülmények között a mennybe menjen (tűzgömb, stb.) Van még kérdés?


2. Attila, a hun: Váratlanul érkeztek keletről az V. században, jól belerúgtak egyet a Római Birodalom még megmaradt részeibe, hogy aztán ugyanolyan váratlanul el is tűnjenek. Valószínű, hogy az idegenek megelégelték már a rómaiak hatalmát, meg hát a gyerekeiket sem akarták több Vergiliussal terhelni, ezért ideküldtek egy sereget, hogy kicsit sürgessék már meg a bukást. Árulkodó a székely mondavilág is a témával kapcsolatban: honnan várják a székelyek Csaba királyfit? Csak nem a csillagokból, a Tejútról? Na ugye! Ezek alapján Attila sírját sem Szeged környékén kellene keresni, hanem mondjuk a Neptunuszon?

3. I. Szent István király: A ő nemzeti ufónk. Akkoriban kevésbé lehetett népszerű: előszeretettel irtotta bizonyos rokonait, a népnek meg azt mondta, hogy amiben eddig hittetek, és amit eddig tanultatok, hülyeség, de majd én, csak itt, csak most, idegen urakkal megmutatom a frankót! Erre földi halandó nem képes. Megmutatta, hosszú távon igaza lett, szóval így utólag már nem bánhatjuk. A szent korona meg egyértelműen ufó alakú, a kereszt rajta meg nem véletlenül ferde, hanem az igazi járművön az volt a radar. Nincsenek véletlenek...

4. Hitler: Alapesetben ha én elmegyek Németországba, és azt hirdetem, hogy a németek menjenek a Don partjára harcolni az oroszok ellen, mert az nekik milyen jó, alighanem úgy seggbe rúgnak, hogy a Dunáig repülök. Hitler azonban nem így járt: az ő szuggesszív készsége simán meggyőzte erről a hülyeségről (meg a többiről is) a németeket. Ő egy rossz ufó volt, alighanem önmegvalósítani érkezett a Földre, de a végén szerencsére nem nyert. Mindenesetre állítólagos halálakor ő is felszívódott, az oroszok csak pár csontot tudtak mutatni, hogy “na, ő volt Hitler”, de ez nem győz meg minket. Reméljük, ufólanden megkapta méltó büntetését.

5. Orbán Viktor: Bizony, jelenlegi miniszterelnökünk egy ufó! Lehet, hogy nem vettétek észre, de egy csomó jel van erre: egyrészt valahogyan kérdés nélkül ő a Fidesz első embere, aztán repül ő is eleget - hol kitüntetésért, hol a miniszterelnökségből -, harmadrészt meg ő gabonakörök helyett polgári köröket csinált, mely egy közvetlen bizonyíték arra, hogy azért nem tudja megtagadni önmagát. Hogy mikor megy vissza, még nem tudjuk, és igazán a céljait sem ismerjük, de reméljük, hogy nem büntetését tölti a Földön.

6. Kiszel Tünde: Elég csak ránézni... habár egy ennyire buta ufót... na, mindegy.
 

Ki volt ufó?
Jézus
Attila
Szent István
Hitler
Orbán Viktor
Kiszel Tünde
Egyik sem
  
Free polls from Pollhost.com

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr652339708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.