Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Zenekalóz

2010. október 29. - Droli

Ismét fellángolt a vita a “zenekalózkodás” kapcsán, most éppen Ákos egyik nyilatkozata szolgáltatta az ürügyet. Elhangzott sok pro és kontra, a Vastagbőrön több száz komment született a témában, most tulajdonképpen én is kommentelni fogok, csak cseppet hosszabban.

Mindenekelőtt szögezzük le: a zene magáncélra történő letöltése nem illegális. Megveszem az írható CD-t, DVD-t, aminek az árában benne foglaltatik az európai szemmel nem gyenge jogdíj, aztán ha kiírom rá a letöltött zenét, abban az égvilágon semmi jogsértő nincsen. (Most a pendrive-ot, fényképezőgép memóriakártyáját hagyjuk...) Innentől kezdve pedig kikérem magamnak, hogy kalóznak nevezzenek, teljesen jogszerűen járok el. Feltöltenem nem szabad, nem is csinálom. Ezt a lehetőséget adja meg az Artisjus, én meg élek vele.


Igen ám, de képzeljük el azt a szélsőséges esetet, hogy csak egy ember vásárolja meg a CD-t, aztán megosztja mindenhol, és az összes többi ember letölti. Ebben az esetben az Artisjus csak azt az egy embert hibáztathatja, aki megosztotta, de az összes többit nem, aki letöltötte. És mivel azt az egy embert nagy eséllyel nem kapják el, könnyen előfordulhat, hogy a zenész egy fillért nem lát a lemezeladásokból, a MAHASZ toplista meg egy vicc lesz - mindezt az Artisjus által hozott szabályok támogatásával.

Mit lehetne tenni? Bevallom, azt nem értem, mi ez a fene nagy ragaszkodás a szerzői jogdíjhoz. A jogdíj az törvény szerint jár, de le lehet róla mondani, és a mai világban, a mai technikai feltételek mellett talán szerencsésebb lenne ezt tenni - lehet találni egyéb bevételi forrást is. Nagyon jó példa erre Török Gábor politológus és a blogvilág esete.Török Gábor megtehetné azt is, hogy nem publikál a blogján, hanem az egészet összegyűjti, kiadja könyv formájában, aztán az emberek ezt nem veszik meg, Török meg telesírná a sajtót, hogy “neki is enni kell adni a gyereknek”. Nem, a népszerű politológus nem ezt teszi - egyszerűen megírja a gondolatait a blogján, ingyen olvashatóvá teszi, és élvezi a népszerűséget, meg a meghívásokat. Anyagi értelemben rosszabbul járt? Elvesztett pár forintnyi jogdíjat, mert a könyvpiac ma nem akkora üzlet, és helyette ennél jóval többet szerzett azzal, hogy reklámokat közöl a blogján, népszerűvé, “celebbé" teszi magát, sőt, a könyveit is reklámozza. 
A zenészeknek és szerzőknek észre kellene venniük: megváltozott a világ, és ez érzékenyen érint egy olyan piacot, mint a zenepiac. A zene könnyen terjeszthető az interneten, aki meg ragaszkodik a zene “fizikai formájához”, a CD-hez, annak sincs semmi akadálya - egyszerűen kinyomtatja a borítót, a zenét kiírja CD-re, és ennyi. Az újságok már ráéreztek arra, hogy az internet világában nem lehet elzárni a tartalmat - ráadásul megjelent a konkurencia, az internetes portál -, ezért ők maguk is internetre vitték a cikkeket, és ma már portálként is funkcionálnak. Az újságeladások persze esnek, de ha az újság internetes formájának megfelelő nézettséget tudnak biztosítani, akkor az ott befolyó reklámbevétel ellensúlyozhatja
a veszteségeket. A zenészeknek és a kiadóknak is valami hasonlót kellene csinálniuk, mert ha nem, éhenhalnak (a koncertbevételeket most nagyvonalúan hagyjuk ki). Abban meg nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy akkor meghal a zene - legfeljebb ezentúl lelkes amatőrök csinálják.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr802403822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirwalter 2010.11.02. 18:36:01

Mindenek előtt: minden tiszteletem Török Gáboré. Aki - hogy a példádhoz kapcsolódjak - tudtommal ír, és ad (vagy adat) ki könyveket is. Azt a tartalmat pedig - jogosan - esze ágában nem lenne ingyen hozzáférhetővé tenni az interneten, nyilván szerzői jogdíj formájában szedi is a könyv hasznát, szerintem helyesen. Amit tehát a blogjában bejegyzésként ír, azt ne hasonlítsuk egy zenei alkotó CD-jéhez, ahhoz a könyveket lehetne hasonlítani.

Az ilyen mondatok pedig, hogy: "A zenészeknek és szerzőknek észre kellene venniük...", hát, nyilván ez is egy vélemény... Nekem viszont zenészként és zenekiadóként más a véleményem, szerintem másoknak kellene mást észrevennie...

Azon szerintem nem lenne érdemes vitatkoznunk (ill. ne jósoljunk), hogy merre tart a világ, meg hogy milyen trendek lesznek a jövőben érvényesek, ez ui. rajtunk (is) múlik, azaz ezt befolyásolhatjuk. Én pl. nem bánnám, ha jogdíjas tartalmakat (pl. zenét) törvénytelennek minősülne letölteni, mint ahogyan jelenleg felölteni is az (elvileg...).

És ha már szóba hoztad: azt sem tartom korrektnek, hogy az írható CD-k árában van egy olyan rész, amit azt feltételezi, hogy Te jogdíjas tartalmat írsz majd rá- Ez nagyon jellemező a mai világunkra egyébként: egyrészt akkor is kifizettetik veled, ha te egyáltalán nem erre használod a CD-t, másrészt sokan így egyből etikusnak érzik a jogdíjas tartalmak leöltését, holott szerintem nem az.

Nyilván nem értünk ezekben egyet, de hát az enyém is csak egy vélemény...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.11.02. 18:51:14

@sirwalter: Akkor ezek szerint az lenne a legjobb megoldás, ha az adathordozókra nem kellene jogdíjat fizetni, de egyben a letöltés is illegális, törvénybe ütköző lenne? A rendszer amúgy kétségkívül így lenne a legigazságosabb.

sirwalter 2010.11.02. 19:48:46

@Droli: így gondolom, igen.

Egyébként, ha belegondolunk, a jelenlegi "rendszer" önmagában is "faramuci", vagy szerintem legalábbis etikátlan: azaz, hogy a törvénytelenül föltöltött tartalmak letöltése törvényes, vagy legalábbis nem törvénytelen. Ez amolyan "felhívás" keringőre... Vagy ahogy írod: azt az "egyet" (aki felölt) nem tudjuk megbüntetni (mert nem találjuk meg), azt a sokat (aki letölt), azt meg nem tudjuk (meg valószínűleg nem is akarjuk).

porfelhő 2010.11.02. 21:41:54

@török gábor:
Semmit sem ir a "bloggazda". ? egy nagy mosoly! bocs.