Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Mit várunk a kormánytól? - ellentmondások

2011. március 03. - Droli

Tegnap olvasgattam a kormány reformcsomagjára adott reakciókat, és érdekes kettősséget figyeltem meg: az emberek azt várják, hogy a kormány egyszerre adjon és vegyen el dolgokat, rendszerint ugyanazt. Szeretném megvilágítani pár példán keresztül:

Első példa: Valódi reformokat akarunk! Csökkentsék az állami szféra létszámát, valódi reformokat az oktatásban, egészségügyben, mindenhol! Ez, amit Matolcsy előadott ezen a területen, az nem reform, hanem egy semmi! - Röhejes, hogy az állam semmit nem tesz a fiatalok külföldre szivárgása ellen! Az orvosok fizetése nagyon kevés, a tanároké is, annyira, hogy már csak bolond megy tanárnak! Aki az egészségügyben dolgozik, az meg megszakad a munkától! Emeljék a fizetéseket ezeken a területeken!

Második példa: Nagyon sok rokkantnyugdíjas van Magyarországon, sokkal több, mint külföldön, azokhoz miért nem nyúlnak hozzá? - Jajj, mi lesz azzal a sok munkapiacra kerülővel? Hol fognak dolgozni? A volt rokkant építi majd a gátakat?

Harmadik példa: Az állam vonuljon ki a piacról, ne nyomja a pénzt a cégeknek, mert egyrészt korrupt módon csinálja, másrészt az állami vállalatoknál meg pazarlás folyik! Inkább hagyják az adómat nálam, majd én eldöntöm, mire költöm a pénzem! - Miért nem teremt az állam munkalehetőséget? Sok embert visszakényszerítenek a munkaerőpiacra, azok hol kapnak munkát, mert a vállalatok nem adnak nekik!?

Negyedik példa: Milyen dolog az már, hogy a rendőrök negyvenévesen nyugdíjba mehetnek? - Milyen dolog az már, hogy egy rendőrtől még hatvanéves korában is azt várják, hogy rohanjon a bűnöző után?

Hát igen, a klasszikus közösségi-egyéni érdekek ütközésével állunk szemben, ahol azt várjuk, hogy a közösség tegyen valamit a jövőért, de mi, egyénileg ezt nem vállaljuk fel. Sokan valóságos harcot folytatnak a nyugdíjasok ellen (utazási kedvezmények, kell-e nyugdíjcsökkentés, stb.), de ha pont az ő szüleinek a nyugdíját csökkentenék, akkor fel lenne háborodva. Vagy a líbiai helyzet kapcsán olvastam egy hozzászólást, ami szerint "oda kellene menni katonákkal, és rendet tenni", de nem tudom, mit szólna az illető, ha másnap kopogtatna nála két katona, és közölné vele, hogy "öltözz pajtás, mész Líbiába harcolni, itt a szuronyod!" - szerintem igencsak fel lenne háborodva. Van egy találó mondás - "más faszával verni a csalánt" - ez nagyon ideillik.

Ez a szemlélet kíséri végig az elmúlt húsz év politikáját is. Tudjuk, hogy az ország nem engedheti meg magának a tizenharmadik nyugdíjat, mégis arra szavazunk. Tudjuk, hogy az állami szférában egy nagyobb, százezres nagyságrendű leépítés is beleférne az "olcsóbb és hatékonyabb állam" reményében, mégis tiltakoznánk ellene, mert gyakorlatilag a tágabb családunkat közvetlenül érintené, és nem akarjuk, hogy sógor munkanélküli legyen.

Kellene valami közmegegyezés, de nemcsak ilyen NER-szinten, hanem egy tényleges, ahol a nép megállapodna, hogy ilyen meg ilyen cél érdekében ezt meg ezt bevállalja. Persze ehhez normális világos, értelmes párbeszéd is kellene a szokásos politikai lózungokon túl. Mert mégiscsak felháborító, hogy a kormány nem tesz semmit, meg nem adja vissza a magánnyugdíjpénztári pénzemet :-)

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr842704009

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán beáldozza a jövő nemzedéket 2011.03.03. 19:04:05

Még Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkárt is meglepte, hogy Orbán Viktor nem hagyja eltántorítani magát a tankötelezettség korhatárának 15 évre csökkentésétől. A pedagógus szakszervezetek attól tartanak, hogy fiatalok tömegei fognak túl korán,...

Trackback: 190 HUF/CHF 2011.03.03. 18:56:38

A hét eleji nagy csomagolás közepette viszonylag kevés figyelmet kapott a kormány devizaadósmentő tervezete. Az elborult lázálom és tragikomédia keverékére emlékeztető ötlet szerint a kormány 190 Ft-on "befagyasztaná" a svájci frank árfolyamá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akos1 2011.03.03. 11:50:08

Jogos a felvetés.
Mert ki ne szavazna arra, aki a csillagokat is leigéri az égről, aztán mi lesz kit érdekel, csak nehogy emelkedjen a gáz stb.
Erre szoktak valami olyasmit mondani, hogy a demokrácia nem tökéletes, de nem találtak ki még rá jobbat. Mondjuk én ebben nem hiszek, lásd a középkori Magyarországot az Árpádok alatt, vagy most akár Kínát.

Mindenesetre néhány ötlet:
1. A politikusok egyálltalán ne kapjanak fizetést. Így csak azok lennének politikusok, akik már egy komoly egszisztenciát teremtettek, nem probléma, ha nem választják őket újra, van üzleti tapasztalatuk.
2. A költségvetést egy számítógépes program dolgozza ki. Legalábbis a főbb részeit.

kvadrillio 2011.03.03. 16:49:18

talá ez a sok ellentmondás azért érződik, mert minden nap megtapasztaljuk, hány milliárdot nyúlnak le egyes politikusok, vezetők. Egyre többet, egyre telhetetlenebbek.

Ahova meg kéne pénz, oda ezért nem jut !
Ettől rohad az ország !!!

kvadrillio 2011.03.03. 16:57:54

az meg csak hab a tortán, hogy egyes nagyon "hozzánemértők" folyamatos duruzsolása miatt, a rendvédelmiek korábbi nyugdíjazási lehetőségét eltörlik ?!

Ha nem ért hozzá valaki, minek szól bele !

Majd 60-65 éves rendőr fut a 13 éves tolvaj után vagy 65 éves tűzoltó lépked a lángok feletti pallón ?!

hülye fórumos hozzászólásokkal tele a város, az ország meg az INTERNET !

FINGJUK NINCS, BOCS. A VALÓ ÉLETRŐL, AZ EGYES SZAKMÁK MIBENLÉTÉRŐL.

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2011.03.03. 16:58:18

Mi az jelenleg ami a közmegegyezés irányába húz? Az egyéni képviselői indítványok, amikkel kikerüli a kormány a parlamenti vitát? Az nem tekinthető megegyezésnek, hogy mindenki fogadja el azt, amit én akarok, mert az jó!

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.03.03. 17:15:58

@kvadrillio: Azt azért halkan megjegyezném, hogy pölö a mentősöknél sincs ilyen nyugdíjkedvezmény (talán a sofőröknél valamennyi).
Egy 50-60 éves ápolónak is 100 kilós betegeket kell hordágyaznia, éjszakáznia, tűrni a stresszt, birkózni a tébolyultakkal és a részegekkel szarabb bérezés mellett.

Traffipaxot kezelni 50 év fölött sem túl megterhelő...

Murderface 2011.03.03. 17:21:51

@kvadrillio: Sőt, a 60-65 éves tűzoltó majd fiatalosan felfut a panel 10.-re oxigénpalackkal, felszereléssel a hátán :)

Murderface 2011.03.03. 17:33:35

@ripők: Nem erről van szó szerintem. Én is támogatom, hogy a hájfejű tányérsapkás aktakukacoknak ne járjon korkedvezmény. De aki kint van akcióban azoknak miért nem jár? Aki ma trafipaxozott, az lehet, hogy tegnap a tolvajt kergette, holnap meg 40 feldühödött cigót próbál lenyugtatni, intézkedni családi perpatvarban. Az irodista tegnap is az irodában ült, meg holnap is ott fog.

Ráadásul ezzel a "nincs korkedvezmény senkinek" dologgal csak az irodistáknak, meg a tiszteknek tettek jót. Jaj szegény tisztek, nem mehetnek 10-15 évvel korábban nyugdíjban, aktát kell tologatniuk tovább nettó 250-500e-ért. Bezzeg a járőrök, meg a vonulós tűzoltók, ők milyen "jól" jártak: a nettó 80-100e mellé az a plusz 15 év meló pont jól jön.
Megint azokkal basztak ki, akikkel nem kellett volna. Ez a véleményem.
Amikor oda kéne rendesen csapni, akkor mindig kivételeket keresnek, meg kiskapukat gyártanak, ha egyáltalán hozzányúlnak, amikor tényleg kivételeket kéne találni, ott elsöpörnek mindent. Közben meg gyűjtik be maguknak a lóvét.

2011.03.03. 18:06:44

@ripők: Izgalmas lenne a rendőrök, túzoltók osztályba sorolása.

Kivlov 2011.03.03. 18:12:08

1: Kamu állami hivatalokat felszámolni, napolpókat (Pl: MÁV-nál ezrével) elzavarni.
2: a rokik kb 75%-a kamuzással került oda. akik időközben betöltötték a korhatárt, azokkal nincs mit csinálni.
A többi meg (ha bebizonyosodik, h kamuzott), köszönje meg h nem verik rá kamatos kamattal a kicsalt összeget és nem ültetik le csalásért!
3: Így van! Hagyjon csak minél több adót nálam, ne C-knek osztogassa vissza, akik játékgépre, cigire, meg szeszre költik el, amit én verejtékes munkával keresek!
4: Az egész korkedvezményes rendszer egy vicc. Az rendőrségi aktatologató titkárnő miért kap ilyet? Ne legyen korkedvezmény. aki nem bírja már terepen, az menjen el oktatónak, vagy valami irodai kukacnak és adja tovább a tapasztalatát. ennyi.

overdose1 2011.03.04. 02:03:37

@Kivlov: igazad van aki az irodában vakarja az ne mehessen el csak az a tűzoltó,ill redőr akinek a munkája az idegeket roncsolja mert ez lenne a helyes arról nem is beszélve utánna tovább dolgoznak mintha mi sem történne. Emberek ne hagyjuk hogy hülyének nézzen a kormány mindenkit az adóval is maguknak 500-ezer mi meg kevesebbet kaptunk mert a mi gyermekeink már felnőttek

overdose1 2011.03.04. 02:12:19

@akos1: Egyetértek kapjanak fizetést minimálbért és mutassák meg hogy lehet megélni belőlle rezsit fizetni a gyerekeket segiteni nekik könnyü az egyetemről kikerültek a munka szagát sem ismerika Szijjártó meg adja nekem a 2,2 milliós fizetését amit pofátlanság felvenni ahogy mondta és dolgozzon helyettem minden szombat vasárnap (tescó)
süti beállítások módosítása