Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nemzeti összefogás, alkotmány - széthúzás

2011. március 11. - Droli

Annyit papolunk a nemzeti összefogás szükségességéről, pedig gyakorlatban ebből semmi nem valósul meg. Éppen ellenkezőleg: itt van például ez az Alkotmány, mely kb. az alap emberi és jogi értékeket rögzíti, olyan dolgokat, amiben nagyjából mindenki egyetért. Lényegében mindegy, melyik alkotmányról beszélünk, a "sztálinistáról" vagy az "orbániról", nagyjából  mindkettő abszolút elfogadható dolgokat tartalmaz. Mondhatnánk azt is, hogy az "orbáni alkotmány" nem is külön alkotmány, hiszen nagyon sok dolgot másol át a régiből; számítástechnikai szaknyelven úgy lehetne ezt kifejezni, hogy ez az előző alkotmány service packje. Ha ma valaki hozzáértő alkotmányt ír, kb. 90%-ban ezt fogja írni (nézzétek meg a tegnapi alkotmányos posztokat, kb. 10-12 "véleményes" pontot találtak a posztírók).

Tehát nem sok vitatott kérdés marad, azok is inkább részletkérdések, végre itt lehetne a nagy nemzeti sikerélmény, a nemzeti összefogás szép példája, az új magyar alkotmány. Igen, csak lehetne. Mert pl. az MSZP eleve részt sem vesz a folyamatban (kivülről bírálnak persze), na nem mintha a Fidesz másképpen viselkedne fordított esetben. És a "nép", az istenadta nép? A Véleményvezér tegnap egy ötfokozatú skálán szavaztatta az olvasókat, nézzétek meg az eredményt, 56% (1703 ember) egyest adott az új alaptörvénynek. Szívesen megkérdezném ezeket az embereket: miért nem kettes legalább, miért buktatják meg helyből az új alkotmányt? Az egyes elégtelent jelent az iskolában, gyakorlatban azt, hogy a diák a tananyag kevesebb, mint felét sajátította el! Nem tetszik az alkotmányban pl. Magyarország fővárosa Budapest? Hogy Magyarország védelmezi állampolgárait? Hogy az anyanyelv magyar? A Himnusz? Vagy csak zsigerből tetszettek szavazni? És hogyan szavaznának akkor, ha a kedvenc pártjuk 90%-ban kb. ugyanezzel a szöveggel rukkolna elő?

Ez a bajom, ez a megosztottság, ahol a másiknak akkor sincs igaza, ha igaza van, és pláne nem ülünk le konstruktív vitára, inkább a fehérre is azt mondjuk, hogy fekete, mert a pillanatyni érdekek azt kívánják. Nagyon jól tettenérhető ez a Fidesz politikájában is, ahol bizonyos területeken homlokegyenest más álláspontot képviselnek, mint egy éve. A nemzeti összefogás csak egy utópista fogalom jelenleg.

És a megosztott Magyarországot könnyen ki lehet fosztani. A törökök köszönték szépen, hogy 150 évig birtokolhatták a magyar földek egy részét, mert közben a magyar elit egymással volt elfoglalva. Nálunk még 1945 sem egyértelmű, mert egyesek szerint felszabadítás, mások szerint megszállás volt, de tény, hogy 1956-ban magyar emberek hívták be az orosz tankokat, hogy honfitársaink ellen harcoljanak. Megkockáztatom, ha holnap az USA lerohanná az országot - a szokásos ürüggyel, pl. szerintük atomfegyvert gyártanak a körösladányi gyárban mosópor helyett -, abban is megosztott lenne az ország, hogy ez jó vagy rossz. Nem tanultunk semmit a történelmünkből, a múlt csak múló emlék lett, és ez szomorú.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr132730738

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: "Szavazati Lyog" 2011.03.12. 21:46:13

Meg se lepődök, hogy a nagy vihart kavart, a szavazati jog kiterjesztését megcélzó ötlet, mégis valósággá vált a Fidesz alig pár hetes alkotmánytervezetében. VV Szandika - vagy ahogy most menő, Dika - kiválasztásával, hasonló módon verte át lakóközössé...

Trackback: Elkúrták az alkotmányozást 2011.03.12. 16:54:29

Az új magyar alkotmány sajnos nem a nemzet egységét fogja kifejezni, vagy pláne erősíteni, mint azt láttatni kívánják alkotói, hanem újabb frontot nyit, még jobban megosztja a hazai közvéleményt. Ez akkor is így lenne, a szövege ideális lenne (messze n...

Trackback: Ön melyik politikusunkat írná az alkotmányba? 2011.03.12. 16:12:01

Már a NENYI is szép önünneplés volt, mint az 56-os forradalomnak a 2010-es "forradalomhoz" való hasonlítása is. Azt azonban nem gondoltuk, hogy képes magát beírni az alkotmányba. Sőt nemcsak magát, de az egész bandáját is az utolsó Meggyes...

Trackback: Selmeczi is kikacsint az alkotmányból 2011.03.12. 15:20:02

Az gennygép adósságkorlát mellett szinte megváltoztathatatlan adó- és nyugdíjszabályokat hozhat az geciputtony új alkotmány, ami az szar Alkotmánybíróság után a szájbabaszott bíróságokat is megzabolázná a faszkalap költségvetést érintő ügyekben. ...

Trackback: Selmeczi is kikacsint az alkotmányból 2011.03.12. 15:19:47

Az gennygép adósságkorlát mellett szinte megváltoztathatatlan adó- és nyugdíjszabályokat hozhat az geciputtony új alkotmány, ami az szar Alkotmánybíróság után a szájbabaszott bíróságokat is megzabolázná a faszkalap költségvetést érintő ügyekben. ...

Trackback: Tetszik az új alkotmány? - de őszintén! 2011.03.12. 14:15:20

Sok weboldal éppen most szavaztatja a népet az új (tervezett) alkotmányról, hogy tetszik-e vagy sem, miért pont mi maradnánk ki? :-) Pedig a kérdés nem is olyan egyszerű: a tervezett szöveg egy elég erős jogi szöveg, amit lehet, hogy tud értelmezni az ...

Trackback: Befejezés 2011.03.12. 14:01:45

Az 1989-90-es rendszerváltó Alkotmány bevezető szavai: A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfo...

Trackback: Új alkotmány: lejár a szavatossága? 2011.03.12. 13:58:58

Túl sok mindennel foglalkozik, túl sok mindent próbál meg szabályozni, és túlságosan is a 2010-es évek elejének gondolkodását akarja konzerválni. Hosszú várakozás után tegnap végre megismerhettük az új alkotmány tervezetének szövegét. A Véleményvez...

Trackback: Új alkotmány: tényleg semmi extra 2011.03.12. 13:58:42

Bármit is mondanak az új alkotmány készítői, egy biztos: ettől a törvénytől sem az ország, sem a magyar állam, sem pedig az állampolgárok élete nem változik meg érezhetően. (Fotó: Soós Lajos/MTI) Szerda este óta elérhető az új alkotmány első terve...

Trackback: Fajelmélet az Alkotmányban? 2011.03.12. 13:40:27

Magyarország Alkotmánya – TervezetXIV. Cikk(2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai  vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, ...

Trackback: A házasság védelméről 2011.03.12. 13:37:26

Különösebb jóstehetség nélkül is előre lehetett látni, hogy a kétharmados Fidesz-kormány minden rendelkezésére álló eszközt fel fog használni a melegek csesztetésére - az alkotmányos melegházasság-tilalom nem érhet meglepetésként senkit.A homofóbia ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seregbontó 2011.03.13. 01:26:10

@ökörpöröly: Nem nyultak hozzá, mert
1. Ők egymás közt sem tudtak megegyezni arról, hogy mit is csináljanak vele.

2. Miért akarták volna magukat bebetonozni? Hiszen akkor még úgy tűnt, övék az ország jópár évtizedig.

Ami meg a Bokros-féle ámokfutást illeti, akkor dől meg a magyar fejekben az a (tév)hit, hogy ebben az országban a családtámogatási rendszer kiszámítható marad. A népesedési statisztikákat ismerjük.

"Mindent megtesznek, hogy érzelmi és ne értelmi alapon szavazzanak az emberek."
Az emebrek a világon mindenhol érzelmi (ha úgy tetszik ideológiai, értékrendi) alapon szavaznak. A pártok programjai mindenhol voltaképpen csak vágyakat fogalmaznak meg, és inkább csak azért készítik őket, hogy az ellenfél ne mondahassa, hogy nincs. Aztán, hogy mit valósítanak meg belőle, az más kérdés.

"Normális kultúrállamokban észre se veszik a kormányváltásokat, mert az alap ugyanaz a konzervatívoknál és a szocdemeknél is." Kétségtelen, hogy nyugaton nagyobb hagyománya van az együttműködésnek, de néha-néha ez ott is megbicsaklik (lásd: Belgium, Olaszország, de bizonyos értelemben még az USA is). Ráadásul Magyarország két szempontból erősen különbözik a "kulturállamoktól:

1. Ott nem volt évtizedekig megszállás és diktatúra. Igaz itt sincs már húsz éve, de a politikai törésvonalak alapjai még mindíg a "kommunista-fasiszta" vagy ha úgy tetszik "ballib-jobber" szembenállás mentén húzódnak.

2. Jórészt ebből következik, hogy nincs sem nyugati értelemben vett konzervatív, sem nyugati értelemben vett szocdem pártunk. Úgy tűnik nincs is rájuk igazán igény és valószínűleg pár évtizednek még el kell telnie míg lesz.

sexmachine 2011.03.13. 01:31:41

Sajnos nekünk pénzbe kerül, hogy legyen gyerekünk (megdöbbentően sokan vagyunk így), és hála a jóságos orbán úr adócsökkentésének és az előző urak kitűnő gazdaságpolitikájának idéntől még messzebb kerülünk a célunktól. Nekünk orbán úr miatt nem jár plusz szavazat? Nos, kedves orbán úr és tisztelt elődei! Önök megérettek az ólomra. Tessenek megbarátkozni a gondolattal, hogy gyermekeiket majd anyuci egyedül fogja felnevelni, ugyanis - a fenti bejegyzés nem tér ki rá, de attól még - a magyarok oda is tudnak baszni, ha kell.

ver@s kan-tár 2011.03.13. 01:33:47

Ja, és mi történne abban a sajnálatosan életszerű esetben – merthogy ilyesmi is előfordult már a történelemben –, ha a pluszszavazattal bíró és azzal szavazáskor élő szülőnek valamikor a voksolást követően meghal a gyermeke, akire alapozva ezt a külön jogát gyakorolta?

Gondoljuk csak végig! Túl azon, hogy gyermekét temetni volna kénytelen, még a választás eredményét is – e logika szerint haladva – revideálni kellene, mert hiszen annak tükrében kapott ő ilyen többvoksos jogot, hogy épp a jövőnek nevel egy majdan adófizetővé cseperedő állampolgárt... De mert ezt bukta, így az erre megadott mandátum is semmissé lesz, nem? Vagy erre nézve kitalálnak valami retrográd kompenzációs listát? Esetleg belátható időn belül születnek vele egy amolyan pótlólagos jogalapot biztosító gyermeket?

Seregbontó 2011.03.13. 01:36:16

@Knorr: Ami azt illeti, óriási hiba volt az MSZP-t benne hagyni a magyar politikában a rendszerváltás után. Fene tudja, talán létrejött volna a helyükön egy rendes szocdem párt.

Egyébként a rendszerváltás alkotmánya sem rendelkezik nagyobb legitimációval, mint a most készülő. Az emberek a régit sem érzik magukénak, azt az akkori értelmiség egy része kreálta, különböző háttéralkuk és egybek mentén és a komcsik (mert akkor még azok voltak) erősen beleszótak a folyamatba. Maradt a 49-es évszám is (kíváncsi lennék, miért nem lehetett, annyi újítás mellett ezt is átírni mondjuk 89-re).

Attitude Adjuster · http://atta.blog.hu 2011.03.13. 01:44:41

"Már elnézést, de onnantól komolytalan az egész, hogy istent emlegetik az alkotmányban!"

Ez bizonyára szíven ütötte német barátainkat, szegények 1949 óta egy komolytalan alkotmánnyal szerencsétlenkednek.

A megosztottságról: én például nem vagyok egy harcias vagy gyűlölködő ember, de én az utódpárt bázisával semmiféle összefogásra nem vágyom, semmiféle konstruktív vitát velük nem tudnék elképzelni, a hét bármelyik napján szívesen elcserélném azt a 990 000 embert az erdélyi magyarokra - sőt, az igazat megvallva akár még az erdélyi románokra is.

És azt sem hiszem, hogy ők vágynának a többi magyarral különösebben összefogni, ha vágynának, erre lett volna alkalmuk az elmúlt hat és fél évtizedben, de valahogy mindig erőszak lett belőle, aztán elkúrás, Menetrendszerűen. Hát most egy jó ideig nem próbálhatják újra, ennyi.

nemecsek ernő áruló 2011.03.13. 01:47:23

@egy derék katona: "A választások után összehívtuk Önöket erre a nagygyűlésre, hogy megállapítsuk a választás mérlegét, a politikai helyzetet és azokat a tennivalókat, amelyek a magyar demokráciára a választás eredményeiből adódtak.
[...]
A választások a magyar demokrácia jelentős győzelmével végződtek. [...] A koaliciós pártok a szavazatoknak több mint hatvan százalékát kapták. Ez a hatvan százalék magában véve teljesen elegendő a következetes demokratikus kormányzás vitelére.
[...]
A legszigorúbb takarékosságot kell behozni az állam és a közületek háztartásában [...] a demokrácia erkölcsi tisztaságának helyreállítása érdekében is egy sor rendszabályra van szükség."

Ugye, mennyire hasonlít Viktor szavaira?
Ezt a szöveget Rákosi elvtárs mondta a nagybudapesti nagygyűlésen 1947 szeptember 6-án...

Ma reggel a m1-en Pozsgay Imre beszélt a megújulásról, és a nemzeti összetartozásról. Pont egy Pozsgay... Heveny hányinger tört rám az embertől, aki világéletében csak helyezkedni tudott, semmi mást...

nemecsek ernő áruló 2011.03.13. 02:01:07

@Attitude Adjuster: Én csak szerényen azt szeretném megkérdezni, hogy miért számít az (mszmp) utód-párttal való összeölelkezésnek, ha a hülyének-nézést, és a pofátlan hazug szarházi (nyugdíj-)rablást nem támogatja az ember?

Seregbontó 2011.03.13. 04:00:52

@Gerzsonka: Kicsit unom már ezeket az izzadságszagú összehasonlításokat, melyek szerint Orbán Rákosi reinkarnációja. Megjegyzem, a határ nyitva van, bárki nyugodtan disszidálhat, ha fél. Nem fogják lelőni.

A takarékosság és a rendszabály nem csak a kommunista retorikában fordultak elő, ezek szükségességéről minden politikus rendszeresen nyilatkozik.

"A választások a magyar demokrácia jelentős győzelmével végződtek. [...] A koaliciós pártok a szavazatoknak több mint hatvan százalékát kapták. Ez a hatvan százalék magában véve teljesen elegendő a következetes demokratikus kormányzás vitelére."

Orbánék egy kétségkívül szabad országban, demokratikus választásokon nyertek Rákosiékkal ellentétben. Nem 60 hanem 52%-kal, de a választási rendszerből következőleg (amit még a rendszerváltás idején hoztak létre, tehát nem a gonosz fidesz találmánya) ez az eredmény a parlamenti helyek két harmadát érte. Nyilván roppant antidemokratikus, de már a parlamenti helyek 50+1%-ával is nyugodtan lehet kormányozni ezt az országot. Akár az ellenzék teljes figyelmen kívül hagyásával is. Erre példa az elmúlt húsz év. És ezért nem a fidesz, hanem a rendszerváltók felelősek, akik anno a jelenleg is érvényes politikai játékszabályokat létrehozták. Hiába, nagy fasiszták/kommunisták voltak azok is!

Azt én sem értem miért favorizálják ezt a Pozsgayt. A tévénk pedig rossz.

BKV reszelő 2011.03.13. 04:03:23

Ritka poszt. Minden szavával egyet kell értenem. A magyar olyan nemzet, ami állandóan a múltján kesereg pedig egy betűt sem ért belőle. Ha értené csak az egy százalékát is, tanulna belőle. Ehhez még hozzáadódik az, amik ökörpöröly írt...történetesen mára a magyarok zöme buta, nagyképű, tanulatlan és neveletlen lett. Rossz kombináció.

election sc.monitor (törölt) · http://www.valasztas.eoldal.hu 2011.03.13. 06:39:05

Nekem csak 4 pont nem tetszik benne:

1. gyerekszavazat az anyának (vicc?)

2. közveszélyes munkarülés büntetésének újbóli bevezetése (akkor minek volt renccerváltás?)

3. időskori szülők eltartására kötelezhető a gyerek (nem minden szülő érdemelné meg, erre jobb volna pl. az szja 5%-a, ha a gyerek úgy látja)

4. adótörvények 2/3-osítása [szerintem csak az adókedvezményeket kéne kétharmadhoz kötni /egy lakásvétellel, életbizt.-al vagy gyerekvállalással ne játszanak 3-5 évenként/, az adószázalékokban nem kéne megkötni a mindenkori kormány kezét, főleg nem a társasági adótörvány módosító tételeit].

A tervezet bevezető része mindezek ellenére tetszik nekem.

gpetersz 2011.03.13. 06:40:19

@BKV reszelő: Egy szavával sem értek egyet. FIDESZ sika-mika az egész.

Már az az egyetlen dolog kivágta a biztosítékot nálam (hacsak azt kérdi a poszt szerzője, hogy MIÉRT?), hogy odaírják a kis nevüket az igennel szavazóknak a végire. Percemberek, seggnyaló megélhetési politikusok, droidok ne kerüljenek az ÉN alkotmányomba. Ha meg service pack akkor miért is? Akkor minek? Nincs más dolguk? Tegnap 3 órát ültem a gyerekkel az ügyeleten a Heim Pálban, csocsi. Ezzel nem kellene kezdeni valamit a faszkodás helyett?

kaqkkfioka 2011.03.13. 06:42:40

"... odaírják a kis nevüket az igennel szavazóknak a végire."
Számonkérésnél jól jöhet.

BKV reszelő 2011.03.13. 06:55:33

@gpetersz: Te inkább egy szavát sem érted.

gorcsev54 2011.03.13. 07:42:02

@Karmadealer: Humor érzékem még akad, bár egyre kevésbé, a "nugger" kifejezésben semmi humorosat nem látok,,nem értem ,hogy egyik ember miért különb a másiknál, miért érne többet a szavazata, az ilyen megkülönböztetés nem vezet jóra ezt a történelem már bebizonyította(akár mondhatnám azt is innen már csak egy lépés a fasizmus, érdekes a világban mondjuk Amerikában sem vetődött fel ,hogy akárki több szavazati joghoz jusson akár vagyona adó fizetése vagy iskolai végzettsége alapján)Tudni kell ,hogy aki ezekkel az ismérvekkel rendelkezik az amúgy is jobban tudja érvényesíteni az érdekeit ez bizonyított tény, az sem igaz ,hogy az inaktív 17 éves érdekeit senki nem képviseli(képviselik a szülei-kevés olyan szülő létezik aki nem a gyerekeinek az érdekét helyezi előtérbe)Azt senki nem vonta kétségbe, hogy a jelenlegi kormány a többséget akarja képviselni ( a szavazókét)csak ez úgy tűnik mégse igaz.Arra senki nem hatalmazta fel a kormányt, hogy a többségre hivatkozva egyre nagyobb baromságokat kövessen el.A felsorolás túl hosszú lenne.

Kalmár 2011.03.13. 07:51:20

@election sc.monitor: Ezek nem a törvény tervezet részei még.
Kérdések.
Legyen e szavazati joga a gyerek után a szülőnek?
A konzultációban megkérdezték és még most sem tudni lesz vagy nem?
Kicsit még keverednek a médiában a fogalmak.
Nem véletlenül. Ha a Fidesz megkérdezi, hogy többen felvetettek egy témát az alkotmánnyal kapocsolatban, emiatt beszéljünk róla, akkor valamelyik ellenzéki párt rögtön telekiabálja az országot, hogy ez lesz és pont.
(Péntek 8 Hír tv)

bebe tv 2011.03.13. 07:51:58

@Knorr: és jövőre meg azután ? miből fogják betartani ha a lopott nyugdíjpénz elfogy? jönnek a bankbetétek? majd azt is megvédi a kiflibarbi ?

valami hasonló járhat a fejükben, mert a tervezetből újra konzekvensen kihagyták a magántulajdon védelmét.
Ha már elfogyott a manyup pénz és a különadók sem lesznek elégségesek, akkor
első lépcsőben természetesen lenyúlják a zemberek megtakarításait. Ha ezt is eltapsolták, akkor jön a külföldiek tulajdonában lévő cégek állami tulajdonba vétele. Ugyan az a módszer mint amit a Rákosi talált ki.

stagolee 2011.03.13. 07:56:08

@BKV reszelő:

Száz százalékig így van.

sertésmájkrém 2011.03.13. 08:00:29

Nos, végigolvasa a kommenteket meg kell mondjam, amíg itt "demokrácia" van nem lesz haladás.

Rremélem minél hamarabb megszűnik, az ország érdekében.

bebe tv 2011.03.13. 08:06:18

@election sc.monitor:
2. közveszélyes munkakerrülés büntetésének újbóli bevezetése (akkor minek volt renccerváltás?)

3. időskori szülők eltartására kötelezhető a gyerek (nem minden szülő érdemelné meg, erre jobb volna pl. az szja 5%-a, ha a gyerek úgy látja)

Ez a fidesz és a kdmp meglehetősen csavaros észjárására enged következtet-
ni.
1. Annak ellenére, hogy továbbra is be fogják szedni a járulékokat a munkanélküli segélyekre, az ellátás meg fog szűnni.Akinek pedig nem lesz munkája, mert sajnos lesz ilyen azt pedig ingyen rabmunkára fogják majd.
Igaz, hogy ehhez kell majd legalább 100 ezer új börtönőr is, de akkor teremtettek 100.000 új munkahelyet.

2.A tartási kötelezettség újbóli előszedése arra enged következtetni, hogy a nyugdíjak alaposan meg lesznek nyirbálva ami végképp nem biztosít megélhetést. De facto: tartsák el a gyerekek az idős szülőket.

Gyönyörű perspektívát vetít előre ez az
állítólag keresztényi értékeket és erényeket valló párthalmaz.

bebe tv 2011.03.13. 08:13:49

@sertésmájkrém: Nos, végigolvasa a kommenteket meg kell mondjam, amíg itt "demokrácia" van nem lesz haladás.

Rremélem minél hamarabb megszűnik, az ország érdekében.

Ilyet csak az mond, aki benne van a pikszisben, és mások sanyargatása biztosítja számára a megélhetést.
Mennél inkább dolgozni te is, mert lerí az írásodból, hogy hasznos munkát eddig 1 Ft értékben sem végeztél. Jelentkezz az Illésnél, mert az keres egy csomó kubikust az árkok kikotrására, amiket utoljára a kádári időkben takarítottak ki.

nemecsek ernő áruló 2011.03.13. 08:38:56

@egy derék katona: Én mindössze csak a stílusról beszélek, és az elmúlt éveiről a fidesznek, amivel egyértelműen megvezette az embereket, és hazudott reggel, délben, este, éjjel, és nappal, ahol csak tehette, minden hullámhosszon - ezért nem volt szabad a választás.

Arról, hogy hazudik most is, mint a vízfolyás. Ahogy tették anno azok a kommunista vezetők, akik ellen a nép állítólag felkelt. Szerintem meg ez a nép rohadtul leszarta a vezetőit. "Komcsik, ne emeljétek a sajtos pogi árát, mert baj lesz!" Csak a sajtos pogi miatt lázadtak '56-ban, és 2006-ban is, vagy tudsz esetleg normális indokot mondani?

Olvass Rákositól, de tényleg: "Építjük a Nép országát" A stílus nagyon ott van.

Polemius 2011.03.13. 08:43:53

"miért nem kettes legalább, miért buktatják meg"

Azon egyszerű okból, mert ez nem iskola és nem egy diákról van szó, hanem mindenkire vonatkozik a teljes alkotmány.
Nincs olyan, hogy csak Pistikére, vagy csak ez-az belőle. (Elvileg, mert persze vannak akik egyenlőbbnek tartják magukat másoknál, és legfeljebb megváltoztatják a játékszabályokat, ha kell visszamenőleg is.)

De hogy egy szemléletes példát hozzak:
hiába teszik elég a kockás abroszra a világ legfinomabb ételeit. Elég, ha akár csak egy icipici darab sz@rt odatesznek a tányérod mellé.
Nem fogod jóízűen megenni.

nu pagagyí 2011.03.13. 08:44:51

Választási programjában a Fidesz nem állt elő új alkotmány igényével, sőt a meglevő alkotmány semmibevételével gyanúsítgatta az akkori kormányt. A Fidesz a köztársaság alkotmányának védőjeként tetszelgett. Ma már látjuk mekkora hazugság volt ez is.
A jelenlegi napfénytől elzárt, sötét sufnikban végzett alkotmányozgatásnak egyetlen célja van: a nép véleményének leértékelése.
Bármennyire próbálnak mindenféle demokratikus jogot bekorlátozni a szűkkörű haszonélvezői kör érdekében, a végső hatalom mindig népé. A nép pedig csak egy kérdést fog feltenni: hol a pénz? És ez a kérdés annál durvább lesz, minél inkább ellehetetlenítik a kultúrált kérdezés fórumait.

sertésmájkrém 2011.03.13. 08:55:49

@bebe tv: Csak ráerősítesz arra amit gondolok és természetesen nincs igazad, mindenben tévedsz. Hiszen csak indulatból fröcsögsz.
Az ilyeneknek nem kell szavazójog, mindenki jobban jár.

Egyébként a másik alternatíva egy olyan demokrácia lenne, ahol csupán az eltartók bírnak szavazójoggal.

A többiek nem, ha szavazni kívánnak kénytelenek lennének csatlakozni ehhez a ma elnyomott csoporthoz.

Mondjuk szavazójogot csak annak aki nettó adóbefizető. Sok probléma megoldódna ezzel. Persze ezt még lehetne finomítani, de alapgondolatnak szvsz beválna.
Természetesen megvalósíthatatlan, hiszen rövidtávon sokaknak rossz, hosszútávon mindenkinek jó lenne.

Marad a diktatúra. :)

sertésmájkrém 2011.03.13. 08:58:30

@sertésmájkrém: Gondold csak át pubikám, mivel járna ez a nagyszerű ötlet, az árkok is ki lennének takarítva záros határidőn belül. :)

Lajosforras 2011.03.13. 09:10:52

eldöntendő kérdés volt,igen vagy nem. indoklást nem kértek. most meg értetlenkedik a posztoló,hogy mi nem tetszik. azt nem kérdezték. mit vártak..? egységes "tetszik"-et..?
legközelebb majd lájkolni kell...?:)

töreki 2011.03.13. 09:22:43

Magyar embernek hogyan tetszhet zsidó alkotmány? Persze hogy elutasítják!

bebe tv 2011.03.13. 09:38:45

@sertésmájkrém: Két lehetőségen gondolkodom. Te már vagy a születésedtől fogva elmeorvosi gondozásra szorultál volna, vagy pedig ezek az okos ötleteid tettek ilyen idiótává.

Én az utóbbira tippelek, mert odafenn is van egy kupac hozzád hasonló retardált idióta. Nem dolgozol nekik mint tanácsadó?

Tudom neked mindig igazad van, mint apádnak odafönn, de adok egy jó tanácsot. Ha már normális dolgok kiötlésére nem képes az az orr kifújás mennyiségű agyvelőd, akkor legalább fordítsd oldalra a fejed. Úgy legalább az a csöppnyi takony egy oldalra gyűlik össze.
Hátha szerencséd lesz vele.Garantálni nem tudom, hogy elmésebb leszel, de legalább meg kéne próbálnod. Sok sikert a művelethez.
Üdvözlöm rajtad keresztül a zárt osztály összes többi ideológusát.

Platon 2011.03.13. 09:42:03

Az ilyen dolgokat nem százalékban mérik.

Teszem azt fogom hatályos alkotmányunkat, és belebiggyesztek egy pontot, miszerint minden magyar állampolgárnak alkotmányos kötelessége lekeverni egy nagy pofont a poszt szerzőjének, akkor az 99.5% ban ugyanaz lesz mint a régi, és mégse érdemel mást mint egy nagy egyest.

Kezded kapisgálni?

bebe tv 2011.03.13. 09:48:20

@sertésmájkrém: Mi a f@sznak küldöd el nekem kétszer is a barom agyszüleményeid?
Már az elsőnél is kiderült, hogy gyári hibás a processzorod, vagy lemerült az elem a biosodban. Rakjál be új elemet, és telepíts újra mindent. Ha nem megy akkor
meg hívd a rendszergazdát.

bebe tv 2011.03.13. 10:00:01

@sertésmájkrém:

@sertésmájkrém: Gondold csak át pubikám, mivel járna ez a nagyszerű ötlet, az árkok is ki lennének takarítva záros határidőn belül. :)

Mi van te hülye gyerek, már saját magadnak írt válaszokkal győzködöd magad?
Ezért kár volt koptatni a billentyűzetet.
Igaz így legalább olvashatja mindenki, hogy defektes a jobb elsőd. Sallerozd meg amilyen gyorsan csak lehet. Egyébként eddig nem tudtam, hogy a zárt osztályon is van internet. Hiába no, javul a gyógykezelés színvonala.

Alamio 2011.03.13. 10:12:35

Az a felmérés csak annyit jelent, hogy a Véleményvezér olvasóinak többsége elutasítja az alkotmányt. Ha a piroslap csinálta volna, az elutasítottsága 79%.
Egyszerűen nem repezentatív a minta.

nu pagagyí 2011.03.13. 10:18:52

@sertésmájkrém: Az a gondolat, hogy csak az adófizetők szavazzanak több okból is hülyeség.
- Össze lehet eszkábálni újra egy kis feudalizmust, amire szintén van igény, ahol Te mint jobbágy, csak a földesúrnak rovod le az adót és csak a földesúr fizet adót az államnak, a rajtad behajtott pénzből. Ergó szerinted, csak ő szavazhat.

- Aki most nem adózik, lehet hogy előtte 20 évig adófizető volt, most meg speciel nem. Ő például arra szavazna, aki munkát igér a munkanélkülinek. Miért is ne szavazhatna?

- Ha már demokratikus jogállamot hazudik az öncélú alkotmányozási buzgalomban leledző kormány, akkor fel sem merülhet szavazati jog annak, aki nem viseli szavazatának következményét, tehát azok akik nem a magyar jogrend alanyai: nem itt élő és adózó kettős állampolgárok, továbbá gyerekek.
És nem lehet eltérni az egy ember egy szavazat elvtől sem, mivel a szavazás joga, a Magyarország által is aláírt egyezmények (Egyetemes Emberi Jogok Nyilatkozata és az azt elismerő EU charta) szerint, személyhez kötött, mindenki csak a maga nevében szavazhat.

Alamio 2011.03.13. 10:19:47

@Platon: A példa jó csak nem minden esetre. Pl. egy Preambulumot lehet 5 fokozatú skálán értékelni, attól függően, hogy mennyire tetszik. Az nem tényanyag.
Ezen felül: ilyen pontjai a "régi" alkotmánynak bőven vannak, azaz e szerint az is 1-es (pl. a kormány alkotmányos leválthatatlanságának mizériája jól kihozott egy bugot).

Alamio 2011.03.13. 10:23:10

@nu pagagyí: A "em viseli szavazatának következményeit" nem alapelv. És arra nem véletlenül nem írtál nemzetközi egyezményt, mivel nincs. Szlovéniában pl. simán szavazhat a külföldön adózó kettős állampolgár. Ezzel semmi baj nincs- mint intézménnyel.
A szavazat-kettőzésben by tha way egyetértek, az szerintem egy nagyra nőtt gumicsont. A visszaküldött kérdőíven kb. azzal, meg a kötelezettségek rögzítésével nem értettem egyet.

EZsL (törölt) 2011.03.13. 10:28:37

Visszatérve arra, miért elégtelen az új Alkotmény érdemjegye. Hogy iskolákban az az elégtelen, ha a feladat 50%-a nem jó, és az Új Alkotmány csomó minden jó?

Oké, mondom a példát. Pistike megkapja a felasatot. van benne egy jó statisztikai tábla, és ahhoz egy rossz diagram. A feladata, hogy a diagramot javítsa a táblázat adatainak megfelelően. Pistike viszont rohadtul nem ért az egészhez, és miközben a diagramon is ötletszerűen módosít egy-két dolgot - rosszul, a táblázatban is átír 2-3 adatot. Abban a tábláztaban, ami erdetileg jó adatoka tartalmazott és hozzá sem szabadott volna nyúlnia. A táblázta nagy része még mindig jó adatot mutat, mert azon Pistike nem változtatott, az új táblázat értékelése mégis elégtelen.

Táblázat = Alkotmány
Diagram = Gazdaság
Pistike = Orbán kormány

Knorr 2011.03.13. 10:29:45

@egy derék katona:

"Nyilván roppant antidemokratikus, de már a parlamenti helyek 50+1%-ával is nyugodtan lehet kormányozni ezt az országot. Akár az ellenzék teljes figyelmen kívül hagyásával is. Erre példa az elmúlt húsz év."

Az ellenzék teljes figyelmen kívül hagyása a mindnekori kormány hibája nem a szabályoké. Olyan ez mint amikor ellopják az autódat és téged hibáztatnak, mert bár lezártad (2/3-os törvények pl) de nem állítottál mellé biztonsági őrt. A tolvajt meg mentegeted hisz megtehette őr hiányában.

A politika nagyrészt kúltúra és intelligencia kérdése is, nem lehet mindent beszabályozni.

"És ezért nem a fidesz, hanem a rendszerváltók felelősek, akik anno a jelenleg is érvényes politikai játékszabályokat létrehozták. Hiába, nagy fasiszták/kommunisták voltak azok is!"

Dehogynem a Fidesz a felelős. Ott játsza ki a szabályokat ahol tudja és ahol nem tudja ott megváltoztatja őket kénye kedve szerint. Ilyen antidemokratikus, autokrata módon nem kormányzott még nálunk senki (pedig ovlt már 2/3!!) Haladunk a putyini meg az ukrán féldiktatúra felé.

jobbcsapott 2011.03.13. 10:38:40

egyáltalán honnan tudja bármelyik blogger hogy mi lesz az új alkotmányban? vagy a tervezetet, esetleges alternatívákat értékeli egyesre?

jobbcsapott 2011.03.13. 10:44:22

@jobbcsapott: és a véleményvezérre és a szavazókra gondolok, nem erre a posztra. ami igaz itt most teljesen! Tényleg ritka poszt indexen, biztos a főbloggercenzor hosszúhétvégézik...

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.13. 10:44:33

@sertésmájkrém:
mondd, te kommunista disznó! Szerinted akinek nincs munkája, az már nem is fizet adót? Lásd ÁFA, kamatadó és társaik...

nu pagagyí 2011.03.13. 11:25:24

Választások előtt új alkotmányt, csak a Kossuth teret WC-nek használó, elmekórtanilag definiálható kisebbség óhajtott. Ezt az igényt sajátította ki szépen fejlődő diktatúránk. Belátta, hogy sokkal könnyebb alkotmányos alapon, törvényekkel alátámasztva lopni, mint saját kockázatra, ahol a hatalmat ellenőrzik. Természetesen ehhez a zseniális ötlethez sietve csatlakozott minden puha gerincű áldemokrata, nehogy kimaradjon a tutiból.

Új alkotmány rendszerváltáskor kell és ilyesmi 2010-ben nem történt. Állítólag demokratikus jogállam maradunk, sőt még az EU országainál is demokratikusabbak.

Aki még nem korrumpálódott ebben az új rendszerben, az nem kér az országot ismét lejárató újabb törvény-torzszülöttből, ebből a Pozsgai, Szili, valamint a hiteles családvédő Szájer féle tákolmányból.

Bergeroth 2011.03.13. 11:25:40

@Atomot az indexre!:
Mondd te agymosott idióta, aki nem ért egyet a fidesszel, az kizárásos alapon csakis "kommunista disznó" lehet?

nu pagagyí 2011.03.13. 12:01:18

@Alamio: Erre én sem találtam külön utalást. Úgy gondolom a szavazati jog ezen része a köztársaság eszméjéből vezethető le, ami államformánk definíciója. A köztársaság azonos jogok mellett, azonos felelősségvállalást tételez fel a közösség tagjaitól. Utóbbi része az arányos közteherviselés. A kettős állampolgárok közül az, aki jövedelemmel, vagy vagyonnal rendelkezik és utána nem fizeti meg az arányos adót a köztársaságnak, szerintem nem teljesíti felelősségéből fakadó kötelezettségét. A fejős tehenek és fejőnők közössége nem hiszem, hogy megfelel a köztársaság eszméjének.
Azt hiszem a józan ész is azt diktálná, hogy mindenki ott szavazzon, ahol számon is kérheti a jogait.

Alamio 2011.03.13. 12:29:04

@nu pagagyí: Szerintem kell új alkotmány. Kellett volna már régen. Nem tüntettem a Kossuth téren. Akkor nem létezem? (az, hogy ez-e az az alkotmány ami kell nekünk, nem tudom még, de a korábbi nem volt optimum- finoman szólva)

Nincs is ilyen utalás, töb országot lehet mondani, ahol lehet így szavazni.
Amúgy az arányos közteherviselés szerintem nem feltétlenül szükséges aalkotmányos norma. Pl. most tulajdonképpen az van (egykulcsos adózás), mégsem ízlik mindenkinek. Az, hogy szociális az állam, eleve kizárja ezt az elvet. Logikusabb a "mindenki lehetőségeihez mérten" kitétel lenne, de én az egészet úgy ahogy van kiagyném. A kötelezettségeket szerintem törvényekben kell szabályozni, nem aalkotmányban. (ld. épp ez az egyik pont, ahol a kérdőívvel- bocs, a kérdező szándékával- nem értettem egyet)

"Azt hiszem a józan ész is azt diktálná, hogy mindenki ott szavazzon, ahol számon is kérheti a jogait."

Igazából nem. A józan ész azt diktálná, hogy ott adjon le 1 szavazatot, ahová tartozónak vallja magát. (szerintem). AAmúgy az EU is ezt nehezményezi, vagyishogy kettős szavazati jog nincs legálisan az EU-ban. Azaz valaki VAGY Szlovákiában, VAGY Magyarországon sszavazzon.

Bergeroth 2011.03.13. 12:46:16

@Alamio:
Szerintem meg nem kell új alkotmány, vagy legalábbis nem most, amikor 1000+1 fontosabb dolog is lenne, amivel foglalkozni kellene, ahelyett, hogy ilyenekre megy el az idő, az energia, és a pénzünk. Ezekből az időhúzásokból is látszik, meg a folyamatos reform időpont tologatásokból, hogy a fidesznek halvány lila gőze nincsen, miképpen lehetne rendbe tenni az országot. Pedig csak 8 évük lett volna felkészülni rá....
"a fidesz felkészült a kormányzásra"
hát persze...

ver@s kan-tár 2011.03.13. 13:03:37

Mások különvitájába nem szívesen folynék bele, legfeljebb figyelemmel kísérem, de ez az alábbi érvelés simán ingerküszöb fölé tornázott:

"És ezért nem a fidesz, hanem a rendszerváltók felelősek, akik anno a jelenleg is érvényes politikai játékszabályokat létrehozták. Hiába, nagy fasiszták/kommunisták voltak azok is!"

Akárhogyan vélekedjünk is az elmúlt húsz esztendő politikai mikroklímájáról, az ország alkotmányos berendezkedéséről, egy megállapítható róla: igen-nem alapon vizsgálva derekasan kiállta a próbát. Az időét, az idegekét is.

Amúgy a Fidesz, az a párt tehát, amelyik most részint elvetendőnek, részint markánsan kiigazítandónak tartja az elmúlt két évtized politikai alapvetéseit, csak jelzem, pont ebben politikai környezetben lett párttá, nőtt fel, lett mai méretében látható konglomerátummá, ezen politikai jogosítványokkal élve obstruált és tett keresztbe a végrehajtó hatalomnak, mikor az nem nála volt, és erre a jelenlegi alkotmányra épített jogszabályi környezetben nyert kétszer is választásokat. Ha ezzel a mostani jogi berendezkedéssel – objektíve – legitimációs gondok akadnak, úgy a Fidesz-kormány hatalmi legitimációjával is bajok vannak. Az nem megy, hogy Rozikát csak nyaktól lefelé veszem el, mert az neki a kellemesebb része, ott van minden összetevője, ami kielégít és enni ad, de a feje az már nem kell, mert egyrészt csúnya a szentem, másrészt meg túl sokat prézsmitál.

Szóval gondolkodni, mielőtt effélét leír valaki.

Alamio 2011.03.13. 13:15:16

@ver@s kan-tár: Ezzel azért nem tudok egyetérteni, mert akkor bezony senki emberfiának nem lenne joga alkotmányozni. Mert alkotmányozni az tud, akit megválasztanak. Akit megválasztottak, azt meg e szerint választották meg, tehát a saját legitimitása is megkérdőjeleződik.
Miféle logika ez?
A választások idején mindenki figyelmeztetett, hogy a Fidesz alkotmányozni is tud 2/3-addal- ennek fényében kapták meg a második fordulóban a 2/3-adot. Miért is nem legitim az, hogy alkotmányoznak? Az, hogy hogyan teszik lehet vitaalap, de a legitimitásuk erre...

nu pagagyí 2011.03.13. 13:53:05

@Alamio: Nem csak az egykulcsos adózás arányos, a több kulcsos is. A politika nem matematikai terminológiát használ, ezen egyszerűen azt értik, hogy azonos jövedelmet azonos adó sújt. Ezt a többkulcsos adó-rendszer is kielégíti.

A közteherviseléssel kapcsolatban nem alkotmányos normáról beszéltem, hanem arról, hogy a köztársaság egyik alapeszménye (szerintem) az arányos közteherviselés. Ezt, ha már köztársaságról beszélünk, figyelembe kellene venni. Amúgy a zavaros tervezet is kimond valami ilyesmit: mindenki képességei és lehetősége szerint köteles hozzájárulni a közösség boldogulásához. Kíváncsi vagyok, hogyan tesznek ennek eleget például a romániai magyarok. Ha majd a magyar állam kiterjed az ő lakhelyükre is, akkor persze más lesz a helyzet: beszélhetünk a közös jogokon alapuló közös felelősségvállalásról.

Új alkotmány meg azért nem kell, mert a "fülke forradalom" nem változtatta meg a rendszert. A tervezet szerint is Magyarország demokratikus jogállam, allamformája pedig köztársaság. Mivel a jelenlegi is ennek szellemében íródott, nincs alkotmányozási kényszer, hacsak nem az, hogy nehezükre esik bármilyen normát betartani.

A választások előtt, nem kértek felhatalmazást a néptől új alkotmányra, ezért nem hivatkozhatnak ilyen igényre.

Alamio 2011.03.13. 14:05:12

@nu pagagyí: "A választások előtt, nem kértek felhatalmazást a néptől új alkotmányra, ezért nem hivatkozhatnak ilyen igényre."

Egyrészt, akinek van rá füle hallja, akinek nincs, az nem- meggyőződésem volt, hogy megteszik. Erről (is) szólt a váasztás. A felhatalmazást megkapták rá. Erről szól a parlamenti többség mértéke.

Alkotmány csere pedig nem csak rendszerváltáskor van. Nézd meg a lengyelt, csak hogy egy közeli példát említsek.

Bergeroth 2011.03.13. 14:29:13

Ez az alkotmányozósdi csak és kizárólag azért történik éppen most, mert a fidesz be akarja betonozni magát az elkövetkező cirka 25-30 évre. Aki ezt nem látja, az nem látja a fától az erdőt, vagy szimplán egy idióta. Pont.

Természetesen csakis addig építgethetik, a személyes kultuszra apelláló hatalmukat (mert valljuk be, nincs rosszabb egy olyan kormánynál, amelyik vérig van sértve az elmúlt évek negatív szereplései miatt, és mind emellett arrogánsak, pökhendiek, egoisták, erőszakosak, cinikusan gőgösek, és maximálisan el vannak szállva saját maguktól), amíg a magyarok nagy többségénél el nem szakad a cérna.
Ez a cérna pedig napról-napra egyre vékonyabb.

Alamio 2011.03.13. 14:51:47

@nu pagagyí: És azt vártad, hogy ebben benne lesz?
Akkor annak az ígéretnek is benne kellett volna lennie, hogy "2/3-adot szerzünk a parlamenti választásokon"
Ami számít, hogy nem ellentétes a benne foglaltakkal. Az lenne legitimációs kérdés, ha szerepelne benne, hogy "az alkotmányt, és az alkotmányos berendezkedést nem módosítjuk".

Ez most így egy rossz érv, idecitálni a választási programot. Amúgy Te mire gondoltál, amikor Orbán azt mondta, hogy kis győzele kis változás, nagy győzelem nagy változás?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.13. 15:37:23

@gipsz1234:

"De mik ezek az alap információs csatornák? Vezető konzervatív nagy nevű gazdasági lapok?..."

Dehogy is! Ugyanazokat a híreket olvasom, mint bárki más. portfolio.hu, fn.hu, hvg.hu, eco.hu, vg.hu ... stb.

Az alap információkat úgy értettem, hogy tájékozódom az alapvető gazdasági számokról, vagy például egy-egy törvény összefoglaló leírásáról, és abból alkotok véleményt. Nem pedig ezeket átugorva egy véleményt olvasok. Legyen az akár egy blog, vagy egy pártközlemény, vagy egy publicisztika.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.13. 15:53:39

@pirosfeherzoldezamagyarfold:

"a jelenlegi allapot atmeneti, es ahogy a 100%os allami nyugdijasok kifutnak az allam terhei csokkenek, es emiatt nem kenyszeriul hitelfelvetelre"

Na pont ez a leegyszerűsítő, és így téves kijelentés. A jelenlegi rendszer ugyanis egyáltalán nem átmeneti. Abban igazad van, hogy idővel az MNYP tagok mentek volna nyugdíjba, így az állam nyugdíjfizetési kötelezettsége csökkent volna, de ez csak az egyik költség.

A másik állami költség a jelenleg 3000 milliárd forintos mnyp vagyon fininszírozása. És ezen felül még minden évben további 360 milliárd forint érkezne ide a járulékokból az államkassza helyett. És ez egyáltalán nem átmeneti állapot, hanem így lett volna 50 év múlva is.

Magyarul idővel felhalmozódott volna egy jóval tízezer milliárd forint fölötti tőke abból, hogy az állam erről a járulékról lemondott. Magyarul magánkasszák nélkül ezzel a tízezer milliárddal kevesebb lenne az államadósság, amire ha 3% reálkamatot számolsz (jelenleg a tízéves állampapír hozama évi 7,44% a februári infláció meg 4,1% volt) az évi 300 milliárd forint. Na ezt szorozd fel 50 évvel!

"nem? es ezt hol szamoltad ki?"

A pontos kalkuláció alapján írt cikkemet itt találod, az előbbi számok csak hozzávetőlegesek:
nivo.blog.hu/2011/03/11/pluszok_es_minuszok

@MikeBoy:

"Az államadósság nem a kieső nyugdíjak miatt halmozódik, hanem a deficites költségvetés miatt.
Ennek persze része az is amit mondasz, de nem olyan mértékben, mint ahogy ez be lett állítva."

A pontos számaim szintén a fentebb linkelt posztban találhatók.

Javaslom is, hogy ezt a témát inkább ott vitassuk meg.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.03.13. 17:28:26

@bogancs: az mnyp vagyon finanszirozasanal ugye nem arra gondolsz, hogy az mnyp-k allampapirt vasarolnak es nekik kamatot kell fizetni? ugye nem? ugyanis ez az allampapir kibocsatas nem az mnyp miatt tortent, hanem a koltsegvetes finanszirozasi igenye miatt. ha nem az mnyp vette volna meg, akkor mas, es az kapna a kamatot. maradjunk abba, hogy a rendszer jelenlegi formaja atmeneti lett volna es ha rendes befektetesi politikat is engedelyeztek volna nekik ugyanugy jovedelemztek volna mint barmely befektetesi alap. sajnos azonban a fidesz a jelenlegi hiany (amitnek a megteremteseben nyakig benne volt) finanszirozasara hasznalja ezt a jovobeli felhalmozast, bizva a konjunkturaba, amivel meguszhatja a nepszerutlen es hozzaertest igenylo strukturalis reformokat. ezt ugy hivjak hazaarulas

nu pagagyí 2011.03.13. 18:11:37

@Alamio: Azt, hogy Te mire gondoltál magaddal kell megvitatnod.
Attól, hogy valamit meg lehet csinálni, még nem muszály. A populista hőbörgést értelmes ember nem veszi komolyan. Hornék sem örvendeztettek meg minket új alkotmánnyal, igaz nem is ígérték.
A Fidesz szavakban, minden várakozást és vágyat felkarolt. Van aki "radikális adócsökkentést" várt, van aki ólcsó gázt, van aki úniót Erdéllyel. Számonkérhető ígérete viszont csak az volt, amit belinkeltem.

Annak ellenére, hogy sohasem szerettem a stílusukat, engem is megleptek, többet vártam tőlük. Azt hittem nyolc év elég volt arra, hogy az ország tényleges bajaira megoldásokat dolgozzanak ki. Ehhez képest szánalmas a produkciójuk, láthatóan, most ismerkednek a valósággal.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.13. 18:23:33

@pirosfeherzoldezamagyarfold:

De milyen felhalmozást könyörgöm! Országos szinten semmiféle felhalmozás nem történt. A nyugdíjkassza óriási hiányban van.

Az nem felhalmozás, hogy például én felveszek 100 ezer forint hitelt a bankból, és azt mondom, hogy ezt a 100 ezer forintot én most befektetem magamnak, jó lesz nyugdíjas koromra.

Ezt itt egyszer részletesen leírtam egy egyszerű példán keresztül:

nivo.blog.hu/2010/11/26/tenyleg_matolcsyt_kell_szidni_nyugdijugyben

Alamio 2011.03.13. 18:44:07

@nu pagagyí: Vicces, hogy mindenki Orbán-szakértőnek vallja magát ebben az országban, és a legtöbben még a szavait sem tudják értelmezni. Pedig ez egy nyílegyenes mondat, nincs benne semmi spéci, csak a változás ígérete. Mint Obama Change-kampánya. A több változás meg egyértelmű, hogy a 2/3-adnak szólt. Jó, Neked nem (volt) egyértelmű. Elfogadom. De így utólag sem logikus?

"Attól, hogy valamit meg lehet csinálni, még nem muszály."

Tényleg nem az. Az más kérdés, hogy szemben azzal, amit feljebb olvastam, a jobboldali szavazók közül azok, akik tudták hogyan keletkezett az alkotmányunk, el is várják az újat. Illetve azt, hogy a felhatalmazásával éljen is a kormány (ez az egyszerűbb megfogalmazás). Aki nem Fidesz-szavazó (és nem is Jobbik) az elutasítja ezt a tempót. Nyílván. Sőt, még azok közül is van elutasító, aki kormányváltás miatt szavazott oda. Ugyanakkor olyannal is találkozik az ember, ainek imponál ez a magabiztosság. Gondolom Te is szaladtál már ilyenbe a blogtérben, és azon kívül is.

"Hornék sem örvendeztettek meg minket új alkotmánnyal, igaz nem is ígérték."

Mert tökéletesen megfelelt a céljaiknak az akkori alkotmány is. És bónuszként: az egy koamlíciós alkotmányozás lett volna- bármennyire is közel állt egymáshoz az SZDSZ és az MSZP, ennyire azért mégsem...
Ami számított nekik 2/3-ados, ahhoz azért mégis hozzányúltak. Nézd vissza az ő 2/3-adozásukat, melyek voltak ezek.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.03.13. 18:53:43

@bogancs: van egy jarulekokbol finanszirozott rendszered, o az allami nyugdij rendszer. a jarulek fizetoktol megkapja havonta a brutto ber 9%at, illetve a munkadoktol a 25%at. ennek a jaruleknak a 20%at (7%/9%+25%) elteritettek es egy nevre szolo maganszamlan kezdek gyujteni, amit befektettek. azert, hogy a jelenlegi nyugdijfizetesi kotelezettsegert az allam helyt tudjon allni a kieso 20%ot hitelekbol finaszirozta (minden 100ft kifizetett nyugdijbol 20ft-ot). ha egy most 35 eves embert nezunk, o 30 ev mulva 30% allami es 70% magannyugdijat kap a ket rendszerbol. ha feltetelezzuk, hogy emberunk minden elteritett 20ft-jat hitelbol kell potolni (ami nem igaz, mert mar az o generacioja elott is vannak mnyp tagok, tehat az allam egyre kissebb hitel felvetelre szorul) akkor egy ilyen 20ft (20*1.04^30, 4%os ap hozammal szamolva) 65ft koltseget jelent, mig a masik oldalon 70ft koltsegvetesi megtakaritas all (o csak 30ft-ot kap az allamtol minden egyes 100ft nyugdijban). ez az arany idovel folyamatosan javul, mert a 70ft novekszik (a fiatalabb generaciok egyre kisebb aranyban kaptak volna allami nyugdijat), mig a 65 csokken a rovidebb kamatozas miatt. ezek alapjan a koltsegvetes megtakaritasa nagyobb, mint a kotelezettsege.

az mnyp-k altal birtokolt allampapir kamata nem a rendszer koltsege, mert a koltsegvetes mnyp nelkul is kibocsatotta volna (ez a hiany dontoen nem az mnyp miatt elteritett jarulek miatt keletkezik), a hiany finanszirozasara, tehat a kamatot valaki megkapta volna.

az atmenetileg megnott adossag allomany (a 20ft-okra felvett hitel) a kivezetest finanszirozta volna.

az mnyp megszuntetesevel, atmenetileg csokken a koltsegvetesi hiany, majd a korfa valtozasaval egyre nagyobb teher lesz a koltsegvetesen, mert a tisztan feloszto-kirovo rendszer egy oregedo tarsadalomban nem mukodik.

manipul 2011.03.13. 20:09:26

@pirosfeherzoldezamagyarfold: Ezt nem egészen értem, ugyanis az állam a kisebb terhet kisebb befolyó összegből kell hogy állja, sőt egyre kisebből ugyanis az állami részben maradó idősek, egyre többet vesznek ki és egyre kevesebb utánuk a befizetés.

pirosfeherzoldezamagyarfold (törölt) 2011.03.13. 20:16:41

@manipul: az allam bevetele konstans, hiszen a munkaado 25%-a es minden munkavallalo 2%-a ot illette (ez a nyugdijra forditott bevetelek 80%-a), mnyp-be csak a 7% ment. a fenti szamitasban egy hiba van, ami nem befolyasolja a vegkovetkeztetest, megpedig az, hogy a 70ft beveteli oldal konstans a peldaban hozott generacional, csak a koltsegoldal csokken. a 70ft a kovetkezo generacional lesz magasabb, mig a koltsegoldal ugyanaz a csokkeni sor.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.13. 21:01:23

@pirosfeherzoldezamagyarfold:

"ha egy most 35 eves embert nezunk, o 30 ev mulva 30% allami es 70% magannyugdijat kap a ket rendszerbol."

Nem értem, hogy miért 30%-70% aránnyal számolsz? A magánnyugdíj tagok 75% állami nyugdíjat kaptak volna, és a kieső 25%-ot helyettesítette volna a manyup.

(Csak egy pontosítás: a magyup-ba nam 7%, hanem 8% került.)

Knorr 2011.03.13. 21:42:14

@bogancs:

"Magyarul idővel felhalmozódott volna egy jóval tízezer milliárd forint fölötti tőke abból, hogy az állam erről a járulékról lemondott."

Kicsit utánanézhetnél, hogy a nyugdíjkassza nullszaldós volt a manyup bevezetésekor, és most is az lenne ha kivennénk a potyautasokat (nem öregségi nyugdíjasok!!!).

Tehát a mindenkori nyugdíjkassza hiányát a szar gazdálkodás okozta.

Így mulat a magyar ember. A gyümölcsfára befektetett pénzt hiánynak hazudja, a gyümölcsfát meg eltüzeli 1 évvel mielőtt termőre fordult volna. Manyup témában pontosan ez történt.

Az ilyen buta emberek mint te meg tapsolnak a rákosista zsaroláshoz és államosításhoz.

Nyilvánvaló hogy az adócsökkentésre nicns fedezet és arra lopják el a pénzt.

Egy percre is elgondolkoztál már azon, hogy a kommunistáknak sose jutott eszükbe magánvagyont kizsarolni, még az államcsőd szélén sem ? (2008)

A Fideszes rákosistáknak bezzeg ez volt az első lépésük! Gyorsan ki is vették az alkotmányból a magántulajdon védelmét, nehogy a Demokratikus fékek és ellensúlyok rendszere megakadályozza a pofátlan lopásukat.

Ez szerinted mind rendben van ugye?

Knorr 2011.03.13. 21:50:40

(arról már nem is beszélve, hogy ha nem jó a manyup rendszer, abból logikailag nem következik, hogy el kell lopni a megtakarításokat)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.13. 22:46:53

@Knorr:

"Kicsit utánanézhetnél, hogy a nyugdíjkassza nullszaldós volt a manyup bevezetésekor, és most is az lenne ha kivennénk a potyautasokat (nem öregségi nyugdíjasok!!!)."

Előtte lehet, de a bevezetés után már egészen biztosan nem, hiszen százmilliárdok estek ki hirtelen a rendszerből a manyup-hoz irányítással.
Ma akkor sem lenne egyensúlyban a rendszer, ha az összes nem öregségi nyugdíjast kivennénk a rendszerből.

"Az ilyen buta emberek mint te meg tapsolnak a rákosista zsaroláshoz és államosításhoz."

Dehogy tapsolok! Én is rosszul jártam. Nyilván jobb lett volna számomra, ha marad a régi rendszer, és a pénem kamatos kamattal szaporodik egy manyup-ban. Ez egy tipikus egyéni érdek-közérdek ellentét, mert az állam meg közben belegebedt.

"Ez szerinted mind rendben van ugye?"

Nem, nincs rendben. Ha pénzt vesznek el, az sosincs rendben. Más kérdés, hogy szükség volt-e rá, vagy sem.

Magam részéről úgy gondolom, hogy tenni kellett valamit. A gyerekek után járó adókedvezmény jó irány szerintem. Emlékezz vissza, hogy 2011-re a szocik is kvázi egykulcsos adót terveztek (15 millió Ft lett volna a felső adókulcs határa), ráadásul családi kedvezmény nélkül. Nehogy azt mond már, hogy az jobb lett volna.

Személy szerint én azt gondolom, hogy a legjobb egy családi adókedvezménnyel működő kétkulcsos adórendszer lenne. Az alsó kulcsnak rendben van a 16%, de a felső kulcsnak sem kellene sokkal magasabbnak lennie, mondjuk 20-25% között valahol. Így mindenki igénye ki lenne elégítve, és még az államkassza is jobban járna némileg, mint most.

ver@s kan-tár 2011.03.14. 01:14:44

@Alamio: Valamit állatira félrenéztél, vagy csak az oldal hibázó automatizmusa kapcsolta esetleg nem odaillő hozzászóláshoz ezt a tiédet, nem tudom. Az enyémmel, amire mutat, valahogy nem vagyok képes kapcsolatba hozni...

De ha már szóba hoztad, hát igen: van alkotmányozó többsége, ergo alkotmányozhat. S mivel törvényes választáson szerzett ekkora többséget, legitimációját sem érheti gáncs. De ez számomra nem is volt kérdéses.

Hacsak nem azzal a... igen, most már kapiskálom... azzal a "ha"-val kezdődő mondattal lehet bajod. De az nem tényszerű állítás, csupán a logikai sor végigfuttatása, válaszként az idézetben kiemelt megjegyzésre. Hogy amennyiben, akkor viszont – érted?

Knorr 2011.03.14. 02:00:14

@bogancs:

sajnos tévedsz. biztos a jobboldali elfogultságod miatt szeretnéd nagyon hinni, hogy ez egy szükséges rossz lépés. de nem az. és a szükségesnél is rosszabb.

www.nol.hu/gazdasag/20110115-bizonytalan_a_nyugdijkassza_egyensulya

"Amennyiben csak az öregségi ellátások maradnak meg a nyugdíjkasszában – azon logika szerint, hogy az alapot meg kell tisztítani a szociális célú kifizetésektől –, akkor évi 2000 milliárd forint járulék beszedésével elérhető lenne a nullszaldó. A 2011-es évre tervezett társadalombiztosítási nyugdíjjárulékbevétel (a munkaadói és munkavállalói együttesen 2552,5 milliárd forint) ezt még úgy is fedezi, ha levonjuk belőle a magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolásával az állami alaphoz visszakerülő évi 350 milliárd forint járulékot "

"Magam részéről úgy gondolom, hogy tenni kellett valamit."

Mit és miért? Végiggondoltad ezt a két pofonegyszerű kérdést? Az előbb írtam le, hogy a komcsik akkor sem nyúltak ahhoz a pénzhez amikor csőhelyzetben volt az állam. Akkor miért most kellett ellopni ?

"A gyerekek után járó adókedvezmény jó irány szerintem."

Persze hogy jó. De amikor a nyugdíjjamat lopja el az állam hozzá, az már nem jó. A cél szentesíti az eszközt?

"Emlékezz vissza, hogy 2011-re a szocik is kvázi egykulcsos adót terveztek (15 millió Ft lett volna a felső adókulcs határa), ráadásul családi kedvezmény nélkül. Nehogy azt mond már, hogy az jobb lett volna."

Nem mondom. Azért mert szidom a Fideszt még nem gondolom azt hogy a szocik mindent jól csináltak / akartak.

"Ez egy tipikus egyéni érdek-közérdek ellentét, mert az állam meg közben belegebedt."

mibe? olvastad fent az idézetem? a nyugdíjkassza összes hiányát a politikusok okozták. A manyuppal együtt is POZITÍV a mérleg.

Gondold át végig!

A pénzt az szja adócsökkentésre lopták amire nem volt fedezet. Ha nincs miből akkor miért kell 630 mrdos adócsökkentést csinálni ? Azt írod a manyupba belegebed az állam. A fedezetlen évi 630mrdal mi lesz ? Majd lopnak rá máshonnan is ?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 03:47:21

@Húsleves:
"Tudom, hogy abszolut értékben növekedett, de nem az a meghatározó, hanem a GDP arányos. Úgy csökkent."

Szerinted.

Szerintem meg a GDP-nek az égvilágon semmi köze sincs az államadóssághoz.

Két különböző adat.

Hiába nőne holnapra tízszeresére a GDP, attól egyetlen forinttal, egyetlen dollárral sem lenne kevesebb Magyarország államadóssága.

S valószínűleg a magasabb GDP-től ugyan nem az államadósság visszafizetéséhez kapnának kedvet a politikusok, hanem további hitelfelvételekre, az ország további eladósítására.

Az egy mítosz, hogy GDP növekedéssel "ki lehet nőni" az államadósságot.
Nem lehet.
Az államadósság soha nem fogy el, ha nem fizetik vissza, ha mindig csak a kamatokat fizetik. Teljesen függetlenül a GDP-től.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 03:57:39

@ver@s kan-tár:

Igen erősen kétlem, hogy léteznének olyan emberek, akik csak azért szaporodnának ((még) jobban), hogy a szavazatuk többet érjen.

Ennyire politikamániás emberek nincsenek. Rengeteget számít tényleg, hogy a szavazó egyénnek egy szavazata van a sok-sok millióból, vagy kettő, három szavazata van a még több sok-sok millióból.

Márpedig ha nincsenek olyan emberek, akik csak az extra szavazati jogért szaporodnának ((még) jobban), akkor ennek az intézkedésnek semmiféle hatása nincs és nem is lehet a demográfiai helyzetre.

Ha a sok gyerekesek politikai befolyása megnövekedne, akkor annak a következménye az lenne, hogy még jobban szívatná az állam a dolgozókat, az adófizetőket, csak azért, hogy a sok gyerekeseknek még több kedvezményt lehessen osztogatni.

Azaz gazdaságilag nem lenne hasznos, ha a megélhetési szaporodás jövedelmezőbbé válna.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 04:01:06

@Attitude Adjuster:
"Ez bizonyára szíven ütötte német barátainkat, szegények 1949 óta egy komolytalan alkotmánnyal szerencsétlenkednek."

Ha akad olyan alkotmány, amelyik nem példaértékű, akkor az a német.

Az egy vesztes, megszállt ország "kőbe vésett" alkotmánya. Még jobban frusztráltabbak a történelmük miatt - és mert más népek azt szeretnék, hogy frusztráltak is maradjanak a történelmük miatt - mint a magyarok.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 04:04:49

@election sc.monitor:
"3. időskori szülők eltartására kötelezhető a gyerek (nem minden szülő érdemelné meg, erre jobb volna pl. az szja 5%-a, ha a gyerek úgy látja)"

Mintha bármelyik gyerek maga választhatná meg a szüleit!

Aljasság olyasmiért felelőssé tenni embereket, amiről az égvilágon semmit nem tehetnek.

De hát mégiscsak az apád, anyád!

Ki tehet róla?
Az övé az ÖSSZES felelősség.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 04:08:56

@nu pagagyí:
"Új alkotmány rendszerváltáskor kell és ilyesmi 2010-ben nem történt."

Viszont egyesek szerint történt 1989-1990-ben. (Mások szerint az sem az.)

Azóta sem készült új alkotmány az állítólagosan új rendszerre.

Az 1989-es alkotmánymódosítás csupán az akkori átmeneti időkre készült, 2-3 évre, deklaráltan ideiglenes jelleggel.

Már 1991-1992-ben alkotmányozni kellett volna. Húsz év késésben van az ország.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 04:13:20

@Bergeroth:
"Szerintem meg nem kell új alkotmány, vagy legalábbis nem most, amikor 1000+1 fontosabb dolog is lenne, amivel foglalkozni kellene, ahelyett, hogy ilyenekre megy el az idő, az energia, és a pénzünk."

Szerinted (volt) lesz olyan időszak valaha, amikor ugyanezt nem mondhatnád el?

1949-ben a háborúban lepusztult országban nem lett volna 1000+1 fontosabb dolog a kommunista alkotmányozásnál, csak hogy eltöröljék a történeti alkotmányt?

1989-1990-ben amikor éppen gőzerővel omlott össze a gazdaság nem lett volna 1000+1 fontosabb dolog, mint a címerrel, zászlóval ünnepnapokkal foglalkozni?

Dehogynem! Mindig van 1000+1 fontosabb dolog, csak akkor ilyen logikával sohasem szabadna foglalkozni az alkotmánnyal.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 04:23:06

@bogancs:

"Magyarul idővel felhalmozódott volna egy jóval tízezer milliárd forint fölötti tőke abból, hogy az állam erről a járulékról lemondott."

Aztán gondolod, hogy az a pénz, amiről az állam "lemondott", - de persze azért hatalmával élve továbbra is elszedte az adófizetőktől - nem hiányzott a kasszából?

Dehogynem. Így aztán hitelt vettek fel, és hitelből fizették a nyugdíjakat.

Számolni tudsz?

Szerinted okos dolog neked mint magyar államnak jövedelmed egy részét mások számára, MAGÁNnyugdíj pénztárak számára odaadnod, ami ott a SZÁMUKRA kamatozik, nem neked, hogy aztán ne tudj eleget tenni aktuális fizetési kötelezettségeidnek és ezért hitelt vegyél fel, amely kamatainak a fizetési teljes egészében téged terhel?

Szép, szép dolog a tőkefelhalmozás, csak éppen biztosan nem hitelből érhető el.

Knorr 2011.03.14. 09:21:00

@Akitlosz:

"Viszont egyesek szerint történt 1989-1990-ben. (Mások szerint az sem az.)"

Szerinted még mindig szocializmus van?

"Az 1989-es alkotmánymódosítás csupán az akkori átmeneti időkre készült, 2-3 évre, deklaráltan ideiglenes jelleggel."

Az alkotmány melyik része ideiglenes szerinted? A 2/3os törvények ? A magántulajdon védelme? Mégis melyik ?

Knorr 2011.03.14. 09:22:51

@Akitlosz:

"1949-ben a háborúban lepusztult országban nem lett volna 1000+1 fontosabb dolog a kommunista alkotmányozásnál, csak hogy eltöröljék a történeti alkotmányt?"

Tökéletes a párhuzamod. A mostani új alkotmány pont annyira kell és lesz jó mint a 49-es kommunista.

Knorr 2011.03.14. 09:30:23

@Akitlosz:

"Aztán gondolod, hogy az a pénz, amiről az állam "lemondott", - de persze azért hatalmával élve továbbra is elszedte az adófizetőktől - nem hiányzott a kasszából?"

Még szerencse, hogy nem veszi el a teljes fizetésem/bérköltségem és annak kb 30%-ról lemond és meghagyja nekem. Gondold csak el ha mindet elvenné milyen gyorsan csökkenhetne az államadósság, nőhetnének a nyugdíjak. Igazán szégyellem magam, hogy az állam lemond erről a 30%ról! És emiatt olyan marha sok hitelt kellett felvennie!

"Számolni tudsz?"

és te gondolkodni, utánanézni a tényeknek tudsz?

"Szerinted okos dolog neked mint magyar államnak jövedelmed egy részét mások számára, MAGÁNnyugdíj pénztárak számára odaadnod, ami ott a SZÁMUKRA kamatozik,"

Te a pénzed KP-ben tartod ugye a párnacihában, mert különben a banké lesz meg a kamatjai is ? Bankbetéted nincs ugye? A törvényt nem olvastad miszerint a manyup pénz a tag tulajdona ugye?

"Szép, szép dolog a tőkefelhalmozás, csak éppen biztosan nem hitelből érhető el."

Akkor ezt olvasd el kibaszottul figyelmesen. A manyup kiesés miatt egy fillér hitelt sem kellett felvenni. Az összes hitelt a szeretve imádott politikusaid (oldalfüggetlenül!) miatt kellett felvenni, akiknek a fideszes rákosista lopását itt véded, kurva lelkesen:

www.nol.hu/gazdasag/20110115-bizonytalan_a_nyugdijkassza_egyensulya

"Amennyiben csak az öregségi ellátások maradnak meg a nyugdíjkasszában – azon logika szerint, hogy az alapot meg kell tisztítani a szociális célú kifizetésektől –, akkor évi 2000 milliárd forint járulék beszedésével elérhető lenne a nullszaldó. A 2011-es évre tervezett társadalombiztosítási nyugdíjjárulékbevétel (a munkaadói és munkavállalói együttesen 2552,5 milliárd forint) ezt még úgy is fedezi, ha levonjuk belőle a magánnyugdíjpénztári rendszer felszámolásával az állami alaphoz visszakerülő évi 350 milliárd forint járulékot "

manipul 2011.03.14. 10:10:40

@pirosfeherzoldezamagyarfold:
Ez nem válasz az én felvetésemre.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 10:21:33

@Knorr:

A szocializmus meg a kapitalizmus az a termelési módról szól, a termelő eszközök tulajdonviszonyáról.

"Az alkotmány melyik része ideiglenes szerinted? A 2/3os törvények ? A magántulajdon védelme? Mégis melyik ?"

Ez:

„A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai ÁTMENET ELŐSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN az Országgyűlés - HAZÁNK ÚJ ALKOTMÁNYÁNAK ELFOGADÁSÁIG - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:”

Mi nem érthető ebből?

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 10:24:15

@Knorr:

Ha szerinted egyik sem kell, és egyik sem jó, akkor arra miért lenne megoldás, hogy hagyjuk továbbra is érvényben az 1949. évi XX-ast?

Én inkább úgy értem a hozzászólásodat, hogy szerinted is kellene ugyan új alkotmány csak az eddigi tervezettnél jobb.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 10:29:47

@Knorr:
"A törvényt nem olvastad miszerint a manyup pénz a tag tulajdona ugye?"

A saját tulajdonú pénzről úgy rendelkezik az ember, ahogy csak akar.
Amit az állam kötelezően elvesz és odaadja az Artisjusnak vagy éppen a magánnyugdíjpénztáraknak, ahova egyeseknek eleve kötelező volt belépniük minden csak nem saját pénz.

Az a saját pénz, amiről szabadon rendelkezhetsz, akár a pénztárcádban van, akár a bankszámládon.

Az MNYP -ben lévő pénzt a tag sohasem látta, sohasem volt a kezében, de a bankszámláján sem, soha nem rendelkezhetett róla. Ugyanúgy kötelezően fizette mint a többi járulékot, adót.

Attól még hogy valaki rendelkezhet róla, hogy az állam mit csináljon a beszedett járulékokkal adókkal az a pénz nem az övé. Akár nyugdíjjárulékról, akár SZJA 1%-okról legyen szó.

Knorr 2011.03.14. 10:30:24

@Akitlosz:

„A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai ÁTMENET ELŐSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN az Országgyűlés - HAZÁNK ÚJ ALKOTMÁNYÁNAK ELFOGADÁSÁIG - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:”

Ez az összes problémád az alkotmánnyal ? Akkor vegyék ki belőle hogy ideiglenes és kész.

Egy értelmes okot nem tudsz adni, csak papagájkánt visszamondod a fidesz szöveget.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 10:30:59

@Knorr:
"A törvényt nem olvastad miszerint a manyup pénz a tag tulajdona ugye?"

A saját tulajdonú pénzről úgy rendelkezik az ember, ahogy csak akar.
Amit az állam kötelezően elvesz és odaadja az Artisjusnak vagy éppen a magánnyugdíjpénztáraknak, ahova egyeseknek eleve kötelező volt belépniük minden csak nem saját pénz.

Az a saját pénz, amiről szabadon rendelkezhetsz, akár a pénztárcádban van, akár a bankszámládon.

Az MNYP -ben lévő pénzt a tag sohasem látta, sohasem volt a kezében, de a bankszámláján sem, soha nem rendelkezhetett róla. Ugyanúgy kötelezően fizette mint a többi járulékot, adót.

Attól még hogy valaki rendelkezhet róla, hogy az állam mit csináljon a beszedett járulékokkal adókkal az a pénz nem az övé. Akár nyugdíjjárulékról, akár SZJA 1%-okról legyen szó.

Knorr 2011.03.14. 10:41:19

@Akitlosz:

„A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai ÁTMENET ELŐSEGÍTÉSE ÉRDEKÉBEN az Országgyűlés - HAZÁNK ÚJ ALKOTMÁNYÁNAK ELFOGADÁSÁIG - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:”

Ez az összes problémád az alkotmánnyal ? Akkor vegyék ki belőle hogy ideiglenes és kész.

Egy értelmes okot nem tudsz adni, csak papagájkánt visszamondod a fidesz szöveget.

Knorr 2011.03.14. 10:48:22

@Akitlosz:

"A saját tulajdonú pénzről úgy rendelkezik az ember, ahogy csak akar."

Tévedsz. Amikor pl lekötöd a bankbetéted X hónapra akkor sem. Vagy jelzálog. Lehetne sorolni napestig. De az ilyen hasznos idióták mint te még a törvénynél is okosabbnak, amiben le van írva hogy az a pénz a "A TAG TULAJDONA".

Kinek képzeled magad mégis, hogy te jobban tudod mint a törvény? Kicsit sem nézel kívűlről hülyének közben, azt hiszed ? :))

"Az a saját pénz, amiről szabadon rendelkezhetsz, akár a pénztárcádban van, akár a bankszámládon."

Aha. Tehát az értékpapírban, lekötött bankbetétben, jelzálogban az sem a te pénzed. Ha van ilyened akkor add nekem, vagy ajánld fel önként az államnak hisz úgyse a tiéd. A legelemibb ismereteid hiányoznak az értelmes vitához te csimpánz :)

www.adoklub.eu/ado-klub/adoklub-mindenkinek/ado-tervek/magannyugdijpenztar/

„A pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona, amelyre az e törvényben foglaltak szerint kedvezményezett jelölhető. A pénztártag követeléséért a pénztár, és az e törvényben meghatározott feltételek szerint az Alap tartozik helytállni.”"

Magyarázgasd, hogy ami a törvényben le van írva az nem is úgy van te gibbon.

Aztán majd ha A fideszes rákosisták mást lopnak el, majd arról is megmagyarázza pár ilyen elmebeteg mint te, hogy az nem is volt a miénk.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 10:56:05

@Knorr:

Nem tudom mi a fidesz szöveg, neked biztosan jobban megy.

Ha számodra nem tűnik értelmesnek amit írok, akkor nem is erőltetem.

A "problémáimat" már elég sok megjegyzésben leírtam számtalan témával foglalkozó cikk alá.

Szerintem mást tartunk problémának.
Ami neked nem az, nekem az, és viszont.
Kölcsönös.

Knorr 2011.03.14. 11:17:20

@Akitlosz: elfogytak az érvek? Miért kell új alkotmány? Próbálkozz esetleg ezzel. Könnyebb mint bebizonyítani a törvénybe foglalt magántulajdonról, hogy nem az.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 11:27:26

@Knorr:

Kezded megütni azt a szintet, amelynél értelmetlenné válik a társalgás.

Magadat minősíted, mindig. Akkor is mikor másokat minősítesz.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 11:29:06

@Knorr:

Nem fogytak el az érvek, csak már leírtam őket.

Én írjam le újra és újra ugyanazt, csak mert te lusta vagy visszaolvasni?

Knorr 2011.03.14. 11:37:38

@Akitlosz:

Tehát a törvényi megfogalmazással szemben továbbra is állítod hogy a manyup pénz nem magántulajdon ? Ritka nagy hülye vagy meg kell hagyni. Alkotmányozni meg azért az egy mondat miatt kell ? Hülye vagy mint egy csimpénz nem vitás.

Akitlosz · http://honunk.blog.hu/ 2011.03.14. 13:06:02

Van moderátor ezen a blogon?

Kellene.

ver@s kan-tár 2011.03.14. 13:42:33

@Akitlosz: "Igen erősen kétlem, hogy léteznének olyan emberek, akik csak azért szaporodnának ((még) jobban), hogy a szavazatuk többet érjen."

Ezt alapvetően én is, mert hogy motivációként igencsak harmatos, épp ezért tartom eszement ötletnek, hogy egy ilyen több mint kétséges kihatásért áldozzuk be a demokratikus alapeszme egyik pillérét. Nem csak hogy nem volna helyénvaló, de még csak nem is lenne logikus.

De mert ezt írtad, vélhetően valamelyik korábbi mondatomban fogalmazhattam meg olyasmit, ami erre engedett asszociálni. Én a dolog visszaható hatásáról fejtettem ki, hogy ha a – már meglevő – többgyermekesek, akik millió más okból vállaltak ennyit, most megkapnák ezt a politikai plusz jogosítványt a több szavazattal, a velük szemben ily módon hátrányba hozottak körében váltanának ki keserű ellenérzést, mert akkor most az(ok bármelyike) kénytelen legyen gyermeknemzési versenybe kezdeni ezekkel csak azért, hogy ledolgozza azt az alkotmányos hátrányt, amit a deklaratíve egyenlőségre alapuló demokratikus rend ebben ebben az új rendelkezésében reá mért? Képtelenség.

Én erre gondoltam, nem pedig arra, amint azt te is megfogalmazod, hogy ez a tervezett közjogi beavatkozás demográfiailag bárkit is fogékonyabbá tenne úgymond "magyarságmentésre".

Húsleves 2011.03.14. 13:54:44

@Akitlosz:
Nagyon egyszerű elmagyarázni, mi köze a GDP-nek az államadóssághoz: képzeld el, hogy Amerika államadóssága ugyanúgy X összeg, mint mondjuk a nagyságrendekkel kisebb GDP-jű Montenegroé. Melyiknek nagyobb teher ez? Ha pedig önmagában nézzük az adósság mennyiségét, mint számadatot, akkor még az infláció sincs benne.
Őszinte leszek: nem hiszem, hogy olyan butuska vagy te, aki ne tudta volna ezt, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy megpróbáltoztál ezzel az igen egyszerű magyarázattal, de nem jött be. Csak magadat fogod égetni, ha erőlteted ezt a vonalat.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.14. 14:59:50

@Akitlosz: Nem moderálunk ki senkit, itt teljes szólás- és véleményszabadság van, bővebben:
nivo.blog.hu/2010/08/24/moderalasi_alapelvek

Knorr 2011.03.14. 17:56:14

@Akitlosz:

"szent korona tan alapú alkotmány"

LOL. Attól mert a jóistenre meg a bálványozott koronára hivatkoztok még nem lesz jó az alkotmány. nagyon jol mutatja ezt a "sarkalatos" tervezet is. tele baromságokkal és helyesírás hibákkal.

Varázserő van a koronában szerinted? vagy mi mástól lenne olyan szupcsi mupcsi az alkotmány ha beleírjuk ?

Esetleg a szabályokkal magukkal kellene foglalkozni mindenféle nemzeti maszturbáció helyett, nem ?

Tele van az egész helyesírási hibákkal, és faszságokkal. A fidesz hatalmi bebetonozása is benne van, de gondolom neked az kifejezetten tetszik :)

hülyeségkaszáló 2011.03.14. 20:34:23

A sok vita közepette:meg tudja valaki mondani, mire jó nekünk megint a bukott,csődöt mondott Szent Korona tanra tenni? Ahol csak a szerencsétlen Szt. István belekavarodott,mindig ráfázás lett.A fiát intelmezte,aztán elütotte a vadkan.A jobbját annyit hordozták körbe az országba,mint a véres kardot , az utóbbit legalább egy lehelettel jobb eredménnyel.
"[1] 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján államalapító király, Szent István király Fehérvárott a Mennybe emelt Szűz Mária templomában országát a korona képében a Mennybe emelt Szűz Máriának ajánlotta fel. Célja egy, az Ég és Föld között létrejött szerződés létrehozása volt, mely a Kárpát-medencét Szűz Mária országává tette, úgy, hogy ezen a földi
hatalmak se változtathassanak."(wiki)
Mi lett az országbul? Csonka lett.
Miért? Valami hiba van a kréta körül.pl.
lehet,hogy a kiindulás a rossz: lehet , hogy mégis József volt?? Vagy a cimzett félreértette és bilinek nézte a koronát?
Vagy abban reménykedik valaki, hogy a románok A szent Korona tant elolvavsva megpukkadnak a röhögéstől?

hülyeségkaszáló 2011.03.14. 20:57:57

Akit érdekel ,itt egy jó link,lehet derülni rajta.
index.hu/kultur/klassz/idokod/