Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Pletykák a devizahitelekkel kapcsolatban

2011. szeptember 14. - Droli

A 180 forintos frankhoz szemmel láthatóan ragaszkodik a kormány, kár, hogy a piac nem annyira; így meg persze nem csoda, hogy Orbán adminisztratív eszközökkel próbál úrrá lenni a problémán. Most két érdekes pletykát szeretnék röviden megosztani, olyat, amiből semmi nem hivatalos, inkább csak a verebek csiripelik, és érdekelne a véleményetek ezzel kapcsolatban.

Először is itt van a kedvezményes törlesztés lehetősége, melynek a lényege az, hogy az ügyfél 2014-ig 180 Ft-on törleszt, a különbözet addig külön hitelként gyűlik, melyet majd vissza kell fizetni, Nos, a pletykák szerint ez utóbbiból semmi nem lesz, ugyanis a kormány 2014-ben egyszerűen lenyeleti a bankokkal a különbséget, cserében megszünteti a bankadót. A kormányt elnézve ennek simán megvan a realitása, és ez alapján az dönt jól, aki kéri ezt az árfolyamrögzítéses törlesztést. Szerintetek?

A másik pletyka ezzel a nagy port kavart 180 Ft-os végtörlesztéses történettel kapcsolatos: azt ugyebár Orbán is jelezte, hogy jogilag lehet, hogy nem állja meg helyét ez a törvénytervezet, de azért "megvannak a válaszaik". A pletykák szerint ezekből a válaszokból természetesen semmi nem lesz, és a magyar államnak kártérítést kell fizetnie a bankoknak ezzel kapcsolatban. Mit is jelent ez gyakorlatban? Kb. ugyanazt, mintha a végtörlesztéseknél az állam a devizahitelek 180 Ft-on feletti részét egyszerűen átvállalná, és pótolná az adófizetők pénzéből. Tehát az emberekkel fizettetik meg - ezt is. Mi lehet igaz ebből?

(Aki tud további "pletykákat" is, ossza meg velünk a hozzászólások között:-)

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr673226400

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rogán bárkája és a nagypolgári újraelosztás 2011.09.24. 11:31:34

"A magyar nemes oly irigylésre méltó helyezetben él a világon, hogy szerencsésb sorsú szülöttet csillagunkon találni bajos. Ha leveleket s újságokat házátúl eltilt, s izmos kapusa van, ki várába nem ereszt senkit, élte fogytáig azon édes andalgás...

Trackback: A végtörlesztésre képtelen adósok fizetik a "szerencsések" számláit? 2011.09.15. 11:01:56

  Kósa Lajos hatalmas frankhitele: tízmilliót spórol a kormány ötletével Pénzcentrum                         A bölcsek...

Trackback: Országvédelem: ki jár jól a végtörlesztéssel? 2011.09.15. 09:18:01

A parlamenti képviselők harmada jól járna a kormány által kínált 180 forintos végtörlesztési konstrukcióval – írja a csütörtöki Napi Gazdaság a lap által áttekintett képviselői vagyonnyilatkozatokból. A Fidesz 225 tagú parlamenti képviselőcsoport...

Trackback: Amit lehet Orbánnak, azt nem lehet Gyurcsánynak ! 2011.09.14. 11:53:41

 Orbán a Hír tévében ezt mondta: ha néhány év múlva olyan ítélet születne az európai bíróságon, hogy jogtalan, amit a kormány most bevezetni tervez, akkor sem hárulna semmi azokra a devizahitelesekre, akik majd élnek az egyösszegű végtörleszt...

Trackback: A devizahitel, az OTP és a Fidesz szavazó 2011.09.14. 11:30:37

Schmitt Pál kérte, a Fidesz frakció kitalálta, Orbán Viktor megcsinálja. Gyönyörű a koreográfia és sokan jól is fognak jáni. Ha a Fidesz frakció a jelenlegi formájában fogadja el a devizahitelek kiváltásával kapcsolatos előterjesztést, akkor egyben meg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kösi 2011.09.14. 11:18:03

1) Ha már idézünk, tegyük pontosan: Orbán nem azt mondta, amit Te a szájába adtál.
2)Biztos nem fogják az említett terhet adóból finanszírozni. Erre most foganék, de tisztességtelen lenne.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.09.14. 11:30:32

@Kösi: Orbán csak annyit mondott óvatosan, hogy "a magyar jog ismeretében azt tudom mondani, hogy a Fidesz és a KDNP által előterjesztett javaslat nem ütközik a magyar jogba".

Sőt, azt is hozzátette, hogy ha néhány év múlva olyan ítélet születne az európai bíróságon, hogy jogtalan, amit a kormány most bevezetni tervez, akkor sem hárulna semmi azokra a devizahitelesekre, akik majd élnek az egyösszegű végtörlesztés lehetőségével, hanem a magyar államnak kellene akkor helytállnia.

Tessék csak a sorok között olvasni, ez egy pletykaposzt :-)

Peetee 2011.09.14. 11:39:55

Megsegíteni a gazdagokat, akiknek van tartalékuk arra, hogy a futó CHF/EUR/YEN hiteleiket visszafizessék (itt nem csak a lakossági hitelre kell gondolni, hanem a kisebb-nagyobb családi vállalkozások-cégek eszközbeszerzésre felvett hiteleiről is szó van ,csak erről kussolnak).

Tehát a képzelt párbeszéd:
- Vikikém, a f@sz kivan vettem 3 markolót, aztán most nem háromszáz hanem ötszáz a törlesztőjük.
- Jólvan Bélám, akkor menjeleölünk majd egy 30napos időszakot, amikor kurv@ajóáron ,előtörleszted.
- De Viki, ez biztos fog menni?
- Persze, bedöntjük kicsit a forintiot megint, a nép utólagm ajd rájön ,hogy ez (sem) az ő bulijuk volt, dehát ki tudja leellenőrizni, amikor aztmondom majd: legalább háromszázezer nehéz helyzetben lévő devizahitelesnek nyújtottunk segítésget.....az, hogy itt rólatok és nem a panelban élő büdösparasztokról van szó; az már más kérdés.
- Jólévan Viki, csináljátok aztán megint lesz vadhús ősszel, csak küldjél érte valakit!
- Jól van bélám.

A végén meg majd megfizettetik az adófizető állampolgárral, amikor "hát sajnos konszolidálni kell a magyar bankokat", persze az OTP-t mindenkinél jobban!

Kösi 2011.09.14. 11:46:03

@Droli: Köszönöm, hogy javítottad az idézetet. Ez így már pontos !! Nem kell itt a sorok között olvasni sem, szerintem. Ez most nyílt beszéd volt: ha elkaszálja a az Alkotmánybíróság az ciki,mert az azt jelenti, hogy az Igazságügyi Minisztérium nem ismeri a magyar jogot.De, ha ez Európai Bíróság kaszálja el, ez más dolog.

busga 2011.09.14. 11:51:43

Viktornak régi álma, hogy kéne egy állami bank. Szerintem kettő is lesz nekik potom áron.A MOLra is hasonló sors vár,és a szerintem amúgy teljesen értelmetlen 500 milliárdos vétel is értelmet kap: az oroszok torkán nehéz lett volna letolni a mol államosítását, a többi befektető nem számít. Ne felejtsük a jelszavakat:...keleti szél fúj....vissza a nemzeti vagyont...stb. Összeáll a kép: MOL-FHB-OTP állami kézbe kerül, a végtörlesztés csak elterelő hadművelet, meg árfolyamcsökkentő manőver.

Kösi 2011.09.14. 11:58:46

@Peetee:
Ha "erről kussolnak", jogszabály meg nem jött ki, akkor Te honnan tudod ? Ez felesleges rémhírterjesztés! Pont most nincs erre szűkség szerintem. Egyként én spéci sehol nem halottam vagy olvastam volna ezt. Kivéve, ha arra gondolsz, hogy vállalkozások devizahitelt vettek fel és ehhez a Bank a tulajdonostól és nem a vállalkozástól kért lakóingatlan fedezetet. Ha tényleg volt ilyen ökör VÁLLALKOZÁS és nem kötött rá fedezeti ügyletet és annak segítenek - nos az valóban felháborító lenne és ebben az esetben egyetértenék Veled. ! Én azt gondolom, hogy itt csak magánszemélyek által lakásvásárlási hitelükhöz kapcsolódó esetekről lesz szó.
2) Ha azonban a magyar bankokat kell majd adóból konszolidálni - az megint ciki lenne, ebben is egyetértek Veled. De a feltőkésítésre van más megoldás is, amelyből ráadásul még haszna is lehetne az államnak. Pl. egy 15 éves futamidejű alárendelt kölcsöntőkével történt megvalósítás esetén.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.09.14. 13:00:49

"Kb. ugyanazt, mintha a végtörlesztéseknél az állam a devizahitelek 180 Ft-on feletti részét egyszerűen átvállalná, és pótolná az adófizetők pénzéből."

Ezzel kapcsolatban hallottam azt a spekulációt, hogy ha az únió valamely szerve kártárítésre is kötelezné a magyar államot, az összeg akkor sem érné el a tényleges károkat, mert az EU szintjén az ilyen döntések mindig kompromisszumosak. Ez is egy szempontja lehet Orbánéknak. Továbbá az is, hogy egy ilyen döntés meghozatala biztos több évbe telik, azaz időt is nyernek vele.

lajafix 2011.09.14. 14:41:22

@promontor: ez elég kétséges. Az EU arra vár hogy egyszer már példát statuálhasson és ne kerüljön neki sokba, lehetőleg ne euro övezeti államon. Nagyon rázzuk a pofonfát.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.09.14. 15:05:10

@lajafix: Én a poszt kérése szerint továbbítottam egy pletykát. Hogy ténylegesen ennek a scenáriónak mennyi az esélye, azt istenigazából nem tudom.

De ha csak spekulálok, akkor az azért biztos, hogy az "EU", mint olyan, az nem egy darab aggyal rendelkező, egyszándékú valami, hanem ezernyi érdek és lobbizás eredményeként összeálló katyvasz.

Persze ettől még kérdés, hogy megéri-e az amúgy se túl nagy magyar lobbipotenciált ilyesfajta "kármentésre" fordítani...

Sátán meg a Jocó 2011.09.14. 15:14:02

éppen ma harangozta be az összes gazdasági lap a Die Presse cikkét, amiben mindenféle EU-kolhozos "nagymenő" ostorozta Orbánt.

Kár, hogy a híradások nem említették a cikk alatti kommenteket, ahol azok a nácifasizta osztrákok 98%-ban adtak igazat Orbánnak, valamit felemlegették, hogy a politikai vezetőjeik -láss csudát- mindenféle banknál kaptak állást, miután viszavonultak.

Elég erős kommentek is vannak, tessék elolvasni googlefordítót használni, stb.

Az itthoni hivatásos sakálkórus jól szervezett, szóról-szóra megkomponált vonyítása meg nem nagyon érdekel. :)

Kösi 2011.09.14. 18:53:37

@busga: Ez nagyon reális meglátás. Valóban benne van Orbán gondolkodásában a tiszta kereskedelmi bank fontossága, "szűkségessége"!

iphilosopher 2011.09.14. 20:13:46

Nagyon hirtelen jött ez a javaslat és nagyon sok részlet még homályba veszik. A legpesszimistább (?) forgatókönyv szerintem:
1. Az egész célja, hogy saját maguk és pereputtyuk törlessze a saját hitelét jó áron, mivel
2. ha gyengíteni fogják a forintot, legalább saját maguk ne legyenek a rossz pozícióban
3. a szegény emberek nagyon megszívják, mivel ők nem tudnak egy összegben törleszteni és a ft hitel törlesztője is várhatóan magasabb lenne, mint a CHF törlesztő részlet
4. Ha az EU elkaszálja az egészet, legrosszabb esetben az állam helytáll (a saját vagyonuk már biztonságban) megint az emberek szívják meg
5. Esetleg pár haver spekulánsnak van 220-230-ról CHF hitele vagy 280-300 körülről EUR hitele, nekik most jól jön, ha megnyerik a különbözetet.

Amennyire kapkodnak és lehetetlen ötletekkel állnak elő, bármi lehet sajnos mögötte. Nem látom, hogy ez több előnyt jelentene (páran jól járnak), mint hátrányt (jogbiztonság, pénzügyi stabilitás).

Alterix 2011.09.15. 09:04:15

Megkérdezem Mari nénit is, pletykák terén nincs nála jobb:)))))

baloo112 2011.09.15. 09:08:33

@Sátán meg a Jocó: biztos sakalkorus. Ember! Viktor meg az agyatlan csapata miatt vesztettem most egy csomo penzt par nap alatt, bedöntögetik a forintot...
sosem lesz magyar bankban, bbbmagyar papirokban semmim ezutan...
persze nekik kurva mindegy, annyi palyazati penzt osztanak vissza maguknak amennyi köll....
es en marha ezekre szavaztam... mert azt hittem ez egy konzervativ part. de sajna komunistabbak ezek a komcsiknal...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.15. 09:42:59

A bankadót egész biztos, hogy nem fogja kivezetni. Nem bírja el a költségvetés. Nem csak most, de 2014-ben se fogja.

Squid 2011.09.15. 09:56:44

@Kösi: "1) Ha már idézünk, tegyük pontosan: Orbán nem azt mondta, amit Te a szájába adtál.
2)Biztos nem fogják az említett terhet adóból finanszírozni. Erre most foganék, de tisztességtelen lenne."

Az irományodra és a rózsaszín illúzióidra lásd Droli válaszát!

Némi plusz információ!

OV azt is mondta, hogy az "OTP és az FHB mögött áll a kormány" és megvédi azokat. Ez is és az EU-s büntetés is effektíve az állam által lenne kifizetve ha úgy hozza a sors!

Kérdem én tőled! A Magyar Állam miből szerzi a bevételeit amit ezeknek az esztelen döntéseknek a kifizetésére költhet, amikor az egyetlen bevételi forrása az adó? Kinek az adója fogja kompenzálni ezeket az ígéreteket?

A tiéd és az enyém, meg az összes többi adózóé...

Jóreggelt!

collateral collector (törölt) 2011.09.15. 10:04:59

Figyelem, ez NEM pletyka:

- a miniszterelnök ki akarja léptetni az országunkat az Európai Unióból.

(persze, ezt csak a gyengébbek kedvéért írom le. Aki ugyanis nem hülye, az már magától is levonta ezt a következtetést.)

Alterix 2011.09.15. 10:17:15

A németek már titokban nyomják a márkát, és ez nem pletyka!
Vajon miért nőtt a kereslet a biztonsági pénzpapírok iránt?

VT Man 2011.09.15. 10:25:09

@iphilosopher:
Szerintem arra játszanak, hogy idén ez 100-200 milliárd megspórolt pénz az államnak, mert a bankok fizetik a cechet.

És majd pár év múlva, amikor a bankok megnyerik a pert, akkor visszakapják a 100-200 milliárdot.

De hogy a gazdaságnak ez jó-e vagy sem? Ki tudja, lehet, hogy jó.

Az adócsökkentés eredményeképpen felszabaduló pénz:
1/3-a ment a törlesztésekre
1/3-a ment tartalékba
1/3-át költik csak el.

Most ez az arány lehet 2/3, amit elköltenek az emberek, és segítheti a gazdaságot.

VT Man 2011.09.15. 10:25:53

@Alterix:
"A németek már titokban nyomják a márkát, és ez nem pletyka!"

Fotód is van róla, vagy még dolgozol a photoshoppal rajta, hogy legyen?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.09.15. 10:26:57

A pletykáról generálisan:

PLETYKA

Kapujában ósdi háznak
Szúette a falóca,
Szipirtyóék rajt' pletykáznak,
Nyelvük, mint a galóca.

Nyálként fröcsög lassú méreg,
S csiklandozza, vakarja
Lelküket a kemény kéreg
Alatt szavuk fakarja.

Súgják: „Nem zörög a haraszt
Szél kavarta avarja ...”
Arra megy egy öles paraszt,
S a rajt széjjel zavarja.

Vasorrú had, hogyha nyafog,
Bár jönne föld művese
Mindig! Szállna sok szús fafog,
S elkelne pár művese ...

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/12/pletyka.html
:)

Zennin 2011.09.15. 10:32:50

Na ne! Ugye nem azt akarják mondani, hogy én, mint devizahiteltől mentes adófizető, fogom fizetni a devizahitelesek tartozását?! A hétköznapi kispolgárnak már az is sokat lendítene az életszínvonalán, ha csak pár százalékkal kevesebbet vinne el a fizetésből az adó. Önző dolognak hangzik, de ha az ember éppen csak nem jogosult semmi "hátrányos helyzetből" fakadó megkülönböztetésre, ívből tesznek rá, hogy hogy él - velem sem vállal szolidaritást senki, akkor én miért vállaljak kényszer-szolidaritást pl. a devizahitelesekkel? Úgy gondolom, hogy mivel a mostani adóbevételek már így sem fedezik a kiadásokat, a pluszbevétel így is, úgy is további kivetett terhekből fog megvalósulni, most mindegy, hogy az a jövedelmet terheli vagy pl. ÁFA-emeléssel érik el. Fizesse az ilyen extra és felesleges (kivagyiságból eredő) állami kiadásokat az, akinek még van mit kihúzni a zsebéből. Vagy az a cél, hogy az is a víz alá kerüljön, aki még éppen a felszínen tudta tartani a fejét?

Alterix 2011.09.15. 10:36:15

@STX Joe: A posztoló kérte, hogy osszunk meg pletykákat; biztos a hiteles tájékoztatás érdekében.
Pár hete hallottam valahol. És az is tény, hogy minden fémjeles, vízjeles papírra /értsd okmányok stb/ ami Németo. készül sokkal többet kell várni pár hónapja.

Egy nem hivatalos Orbán-Merkel találkozón az is elhangzott, hogy mi is az a márkát fogjuk használni; 1:1-ben váltva. De erről már tényleg nem mondhatok többet:)))))))))))

Behajtó70 2011.09.15. 10:43:22

Ezek nem pletykák, hanem összeesküvés elméletek!

Nyilván mindkettő lehet akár igaz is!

Mit vársz a kérdésedtől? Tőzsdei pánikot? LOL!

Szalacsi_Dezső 2011.09.15. 10:54:08

@promontor: a kártérítést a magyar bíróság állapítaná meg a bankok keresete alapján. Az EU bíróság max bírságot szab ki az állammal szemben és megsemmisíti az eu joggal nem harmonizáló belső jogi normát.

Nazagson 2011.09.15. 10:58:39

A legjobb a mai hír, miszerint aki 250 felett vett fel (családi példa: 3 éve 254 fton) eurót az nem élhet az előtörlesztéssel , mert az nyerészkedne . Persze, mert 3 éve tudta, hogy lesz egy ilyen elmebeteg döntés.
Mert aki 235 Ft-n vette fel, az nem nyerészkedik sokkal nagyobbat?
De aki 254 en vette fel az eurót , annak a múlt heti 265 Ft helyett ma már 290 Ft on kell törleszteni =mert ugye 254-en sem fizetheti vissza). Nézzük mire nevel ez a társadalom.

'0éve felhettél hitelt forintba is (baromi drágán de érett, felnőtt állampolgárként megfontolva, hogy te a fizetésedet forintba kapod)meg euróban vagy frankban vagy (a legjobb!!!!) jenben (jenben bazzdmag:)), miért nem kongói üveggyöngyben vagy fahéjban??).
a második esetnél van egy nagy árfolyam kockázat az elsőnél meg kamatkockázat(Ki menti meg azokat, akiknek fel ment a forint hitele a folyton megemelt apalkamat miatt????). Ha devizában vetted fel, akkor 8 évig harmadával kevesebbet fizettél ugyanannyi hitelre, de most az elmúlt 2 évben UGYANANNYIT illetve PÁR HÜÓNAPBAN kicsit többet kellett fizetni mint aki 8 évig inkább többet fizetett csak hogy ne kerüljön ilyen helyzetben, Mi a magyar megoldás?
döntsük be az egész gazdaságot, de nehogy már ne járjanak jobban a devizahitelesek, (ja hogy nem keres annyit mint amennyi a forinthiteles törlesztője lett volna és erre most jött rá mikor a deviza hitel ugyanannyi?Akkor állami pénzből fizessük már ki minden nyerőautomatás lecsúszott alkoholista veszteségét is amit a Joker kocsma gyümölcsgépein bukott, mert eljátszotta a gázszámlára valót).
Aki megtakarított forintban , annak a megtakarításai egyszer buktak a deviza árak eddigi megemelkedésétől (aztoknak ki pótolja ki a forint betéteit, akik inkább a 6 százalékos forint betétet választzották az 1 százalékos euróbetét helyett?-szerintem nem is kell, de a mostani logika alapján ugyan az a helyzet mint a deviza hiteleseknél), illetve most emiatt az akció miatt pár nap alatt esett az euró 25 ft-t és ki tudja hol a vége, megint kevesebbet ér euróban a forint megtakarítása mindenkinek akinek van.
Plusz kevesebbet érnek az állampapírok, megint bukik a költségvetés. Ha nem valami nagy szándékos csalás van a dologban, akkor kurva ostobák ezek.

s 2011.09.15. 10:59:18

A két felvetés bármelyike lehet igaz is meg nem is. 2014 elég messze van addig sok minde megtörténhet. Az EU-s per - ha lesz egyáltalán - valószínűleg el fog húzódni, és a magyar kormány számára kedvezőtlen ítélet sem orbánékon csattan majd, hanem az őket követőkön. (majdnem biztos, hogy nem nyerik a következő ciklust)

Ami viszont nincs említve ebben a cikkben, de szerintem sokkal fontosabb, az az, hogy az itt működő külföldi pénzintézetek jobban visszafogják a hitelezésüket - ami egyébként egész európában eléggé visszafogott már így is -, a politikai kockázatokat figyelembe vevő döntéseik miatt inkább előnyben részesítenek más közép-európai országokat. Ez egy nyitott és tőkeigényes ország esetében - amilyenek mi is vagyunk - meglehtősen borús kilátásokat vetít előre. Ez lesz az az ár, amit valamennyiünknek ki kell majd fizetni azért, hogy az igazi nagy pályák (kósa, meg a fidesz körhöz közel álló eladósodottak, akiknek persze megvan a vagyonuk is, hogy ezt a mostani akciót kihasználják a tőkéjük növeléséhez) szakítsanak egy tetmesebb összeget.

Nekem a mostani gazdasági döntések leginkább Sztálint és Che Guevarát idézik. Ezek remek fickók voltak a maguk nemében, de volt egy közös tulajdonságuk, nem értettek a gazdasághoz. Mivel jelenlegi meghatározó vezetőink (orbán, matolcsy) csatlakoztak ehhez a klubhoz, sajnos semmi bíztatót nem lehet a jövőre nézve mondani.

josefa 2011.09.15. 11:08:31

Én nem mennék a mélyébe a dolognak,mert akkora marhaság-de mindenki emlékszik a vagyonvizsgálatokra,ha valaki a saját pénzét a cégébe tette-nos milyen vizsgálatok következnek ha valaki összekaparja a pénzt és utánna megkérdezik ,hogy honnan van barátom-és utánna mindenki duplán fizet-és mi történik ha valaki kilép és a megmentett összeget leadóztatják minden terhével -érdemes átgondolni-vagy nem?

Nazagson 2011.09.15. 11:13:53

Ja,megy ez a mi a világ ellen demagógia. Pont mint a fasisztáknál meg a komcsiknál. Aki olvasta az Állatfarmot az most furán érzi magát. Döglődik a dekadens nyugat, de azért a diplomásokat röghöz kötjük, mert bár itt minden jobb mégsem merjük megadni a szabad választás lehetőségét. A hülyék még maguknak károsan rossz döntést hoznának és itt hagynák Kánaánt.
Most jön az ilyen diktatúrákban szokásos bezárkózás a paranoiánkba, aztán egy strohmann felveti, hogy de kéne egy erős kezű ember akinek még több jogot adhatunk és Viktor morogva bár , de a "saját érdekeit a nemzetnek alárendelve" elvállalja.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.09.15. 11:15:11

"... a piaci alapon felvett forint-lakáshitelek 9,7 százalékát már több mint 90 napja nem törlesztik, ugyanez a mutató pedig a devizahiteleknél 8,52 százalék volt június végén. Azok is pórul jártak tehát, akik hallgattak a − kevés − figyelmeztető szóra és az árfolyammozgástól mentes, viszont drágább konstrukciót választották. Előrelátásuk "jutalma", hogy most sem jár nekik központi segítség."
www.napi.hu/magyar_vallalatok/a_forinthitelesek_is_segitsegre_szorulnak.495679.html

Ez alapján tényleg nem kellene erőltetni a 180 Ft-os végtörlesztést, mert nem a hitel, hanem a munka- és pénzhiány a valós probléma (nem az árfolyam).

s 2011.09.15. 11:16:27

@Zennin: "Ugye nem azt akarják mondani, hogy én, mint devizahiteltől mentes adófizető, fogom fizetni a devizahitelesek tartozását?!"

Nemcsak azt akarják mondani, azt is mondják. Része vagy egy nagyobb dolgonak. Része vagy a 2/3-os hatalomgyakorlásnak, és a bukásnak is. Ó, Uram, add, hogy ne Magyarország vesszen oda, csak a hatalom mai birtokosai.

"Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában,
Hiszek egy isteni örök igazságban,
Hiszek Magyarország feltámadásában!"

Squid 2011.09.15. 11:42:19

@s: "Ugye nem azt akarják mondani, hogy én, mint devizahiteltől mentes adófizető, fogom fizetni a devizahitelesek tartozását?!"

Nemcsak azt akarják mondani, azt is mondják. Része vagy egy nagyobb dolgonak. Része vagy a 2/3-os hatalomgyakorlásnak, és a bukásnak is. Ó, Uram, add, hogy ne Magyarország vesszen oda, csak a hatalom mai birtokosai."

Fasza! Tehát a 15 éve multinál dolgozó, full jövedelem után adózó, hitelt nem fölvevő, inkább félretevő és saját pénzből költő pénzügyileg felelős réteg fogja kifizetni a mélyhülék a felelőtlenek és a beleszarók hiteleit.

Ez jó üzenet! Go go Fülkeforradalom!

2011.09.15. 11:53:14

@Kösi:" Kivéve, ha arra gondolsz, hogy vállalkozások devizahitelt vettek fel és ehhez a Bank a tulajdonostól és nem a vállalkozástól kért lakóingatlan fedezetet. Ha tényleg volt ilyen ökör VÁLLALKOZÁS és nem kötött rá fedezeti ügyletet és annak segítenek - nos az valóban felháborító lenne és ebben az esetben egyetértenék Veled"

A vállalati hiteleket márpedig így adták. Tudom. Volt három is!
Fedezeti ügyletet meg nagyon szigorú feltételek mellett kötnek, bizonyos összeghatár felett.
Magyarországon meg ugye sok volt a kisvállalkozás.

s 2011.09.15. 11:58:10

@Squid: Akkor most már pontosam értitek, miről van szó? Igen? IIIGGGEEENNN???

Nos, akkor nem itt kellene osztani az észt, hanem kimenni az utcára és összebaszni, felgyújtani mindent. Ahogy 2006-ban, gyurcsány királysága idején, vagy mint Franciaországban, esetleg Londonban.

VT Man 2011.09.15. 11:58:56

@Zennin:
"Na ne! Ugye nem azt akarják mondani, hogy én, mint devizahiteltől mentes adófizető, fogom fizetni a devizahitelesek tartozását?! "

És a rokkantnyugdíjasokat ki fizeti?
Meg a segélyeket?

Ilyen a modern állam, beszedi a pénzt, és szétosztja belátása szerint.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2011.09.15. 12:24:46

@Sátán meg a Jocó: Belinkelhetnéd, mert annak a Die Presse cikknek, amit én találtam, összesen 3 kommentje volt és 1 védte a magyar álláspontot.

@STX Joe: Igen, de azért nem teljesen mindegy, mire költi az a "modern" állam a beszedett pénzt és azok, akiket megsegít vele, azok tényleg rászorulnak-e és tényleg megérdemlik-e...

Zennin 2011.09.15. 12:52:52

@STX Joe: Egyet kell értenem promontor-ral: egyáltalán nem mindegy. Most nem vesztegetnék több szót azokra, akik egészséges 40-esként (meg a többiként) lefizették az orvosokat a rokkantnyugdíjért, (mert csúnya szitokáradat lenne),de vannak olyanok is, akik a munkába rokkantak bele, de lagalább is úgy lettek "jogosultak", hogy már letettek valamit az asztalra. Személy szerint volt olyan rokonom, aki agydaganattal se akart elmenni rokkantnyugdíjba, és az utolsó lehetséges percig dolgozott. Ami a segélyeket illeti, itt is vannak kifogásolható elemek, de ma piacképes végzettséggel is nehéz elhelyezkedni, nem is beszélve az olyanokról, akiknek mondjuk korábban volt piacképes a végzettségük (pl. régi vasgyárak ellátására képzett, teszem azt, varrónők, bőrdíszművesek, bányászok, stb.), és bőven a középkorukban járva hiába vesznek részt felnőttképzésben egy új szakmáért, az OKJ-t nem mindenhol fogadják el, és ezért szorulnak segélyre, pedig kézzel-lábbal mennének dolgozni.Ez még rendben is lenne.
Ezek kényszerhelyzetek. De senki nem tartott pisztolyt a kölcsönt felvevők fejéhez, azt meg senki ne magyarázza meg, hogy a bankok vezették meg az embereket: ha valamit annyira nem akarok megtenni, és én döntök... (Pl. ha ezek az emberek el tudják hajtani a házaló hittérítőket, nem látom a különbséget). Ráadásul először hitelképesnek kellett nyilvánítani őket, tehát nem a legelveszettebbek közé tartoztak.
Egyéni vélemény, nem kell vele egyetérteni, sem szeretni érte, de én leginkább a CHF-osok miatt hőzöngök: szimpatikus volt, mert ezért kellett a legkevesebbet fizetni rövidtávon, így nem nehéz rövid úton a nyerészkedésre gondolni. Az euro is ingadozott, mégis - racionálisan érthető alapon - a frankosok sírnak a leghangosabban. De akkor vagy racionálisan kezeljük, vagy együttérzésre építünk - a kettő együtt nem megy. És még valami: még azt is határesetnek tudom tekinteni, aki egy másfél szobás panelra vette fel a frankot. De hadd szabadjon már felháborodnom, ha pl. Pataki Attila medencéjét akarják kifizettetni velem.

Squid 2011.09.15. 13:03:31

@Zennin: " Pataki Attila medencéjét akarják kifizettetni velem."

Oh a Pataki Attis... Sírtam a röhögéstől amikor leolvadt az agya a Hajdú "Tüdőfejű" Péter műsorában és agykitörést kapott a mocskos uzsorás, népnyúzó bankrendszer ellen.

Mindezt úgy, hogy mittudoménhányezer évig a feleségével együtt dagadtra keresték magukat az asszony zálogházából.

lol

Zennin 2011.09.15. 13:30:39

Annyit még meg kell jegyeznem, hogy végtelenül tisztelem, és mélyen elismerem Pataki Attila művészi tehetségét, zenei produktumait (leszámítva a mulatós korszakát :), de a művészt és az embert üdvös külön kezelni. Egy színészről mint emberről sem tudunk még semmit abból, hogy pl. karakterszínészként negatív karaktereket alakít, vagy fordítva.
De ennyit a bulvárról, nem erről szól a poszt :)

Kösi 2011.09.15. 23:01:02

@Squid: Kérdezem tisztelettel, de értesz a pénzügyekhez ? Gondolom nem. Van viszonos
forrás átadás is,lásd amit már írtam ezzel kapcsolatban. Ez pedig az alárendelt kölcsön tőke kötvénykibocsátással.Nekem sem tetszik minden amit a kormány tesz. De, hogy nem született hülye mindenki aki állami pénzügyekkel foglalkozik az biztos.
Jó reggelt !
süti beállítások módosítása