Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Most akkor fejmosást kapott Orbán az USA-tól, vagy sem?

2011. október 18. - bogancs

Egy tegnap reggeli tudósítás szerint:

Az amerikai nagykövet az USA külügyminisztériumának hivatalos diplomáciai tiltakozását kívánja átadni a magyar kormányfőnek. Az írás szerint az amerikai külügynek nem tetszik például "Orbán Viktor antidemokratikus bohóckodása, például a sajtó megzabolázása, az igazságszolgáltatás függetlenségének megnyirbálása, a kisebbségek elleni támadások és az egypártrendszer felé való sodródás". Az állítások között szerepel, hogy a nagykövet augusztus közepe óta próbál találkozni Orbánnal, de eddig nem járt sikerrel.

Egy az amerikai-magyar kapcsolatokra rálátó diplomata azt mondta az [origo]-nak, hogy az amerikai nagykövet nyilatkozataiból "érezhető, hogy vannak kritikus pontok, és biztosan nem egy kellemes beszélgetés elé néz a magyar kormányfő". A diplomata szerint Hillary Clinton amerikai külügyminiszter júniusi magyarországi látogatásán több aggályát megfogalmazta, az amerikai nagykövet tudomása szerint "ezeket az aggályokat teszi még egyértelműbbé a találkozón".

A diplomata azt mondta, hogy "valószínűleg nem tudhatjuk majd meg", hogy átadta-e a démarche-ot a nagykövet a kormányfőnek. "Ez a hivatalos tiltakozás egy diplomáciai jegyzék, elvileg nem értesülhetünk még a létezéséről sem, nemhogy a tartalmáról" - mondta a diplomata, aki szerint a keddi találkozó után "maximum egy nagyon udvarias nyilatkozatra számíthatunk".

A diplomata azt állította, "rendkívül ritka, hogy az Egyesült Államok hivatalos tiltakozásról szóló dokumentumot adjon egy szövetséges országnak" (mindkét ország a NATO tagja például).

Eddig a reggeli hír. Majd délután a találkozó után újabb tudósítás:

Másfél órán át tartott Orbán Viktor miniszterelnök és az Egyesült Államok budapesti nagykövetének találkozója a Parlamentben. A tárgyalásról távozóban Eleni Tsakopoulos Kounalakis nem kívánt nyilatkozni, mindössze annyit mondott a távirati iroda tudósítójának: "Remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig."

Az amerikai nagykövetség közleménye "meleg hangulatúnak" és "hasznosnak" nevezte a találkozót, amelyen a kétoldalú kapcsolatok ügyei kerültek szóba, a többi között az együttműködés a NATO vezette afganisztáni és a balkáni missziókban. A közlemény hangsúlyozza, hogy a nagykövet köszönetet mondott Orbán Viktornak azért, hogy Magyarország ellátta az Egyesült Államok diplomáciai és konzuli érdekeinek védelmét Líbiában.

A megbeszélésen a közlemény szerint szó volt azokról az aggályokról is, amelyeket Hillary Clinton külügyminiszter vetett fel nyári budapesti látogatásán. Abban mindkét fél egyetértett, hogy Magyarország demokrácia, az ügyekről pedig "barátokként ejtettek szót". A közleményben az áll: az Egyesült Államok érdekelt abban, hogy Magyarország sikerrel járjon és még erősebb szövetségessé váljon. "Kapcsolatunk közös értékeken és közös érdekeken, valamint kölcsönös tiszteleten alapul" - hangsúlyozta az amerikai nagykövetség.

Ennyi. Valójában nem akartam hinni a szememnek. Most akkor mi van?? Kioktatta Viktort az USA a demokráciáról, vagy sem? Mi ez a titkos nyilatkozat duma, aminek mi köznép még csak a létezéséről sem tudhatunk? A délutáni nyilatkozat valóban nagyon szívmelengető, de a fenti előzmények alapján én bizony kíváncsi lennék a megbeszélés szó szerinti változatára is.

No nem azért, hogy tudjam, hogy akkor most Orbánt szidni vagy dicsérni kell, - ezt el tudom dönteni magamtól is - hanem azért, hogy megtudjam hogyan is működik az a híres neves nyugati demokrácia, ahol a sajtó szabad, és az emberekhez minden információ cenzúrázatlanul eljut. Avagy azért, hogy tényleg első kézből megtudjam, hogy mi a fejlett világ véleménye a mai magyar demokrácia állapotáról.

https://m.blog.hu/ni/nivo/orb_usa.jpg Valószínűleg hüjén fogok meghalni. Ez az én sorsom, rossz helyre születtem.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr933313053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

is 2011.10.18. 22:39:20

Biztos nem fogsz hüjén meghalni. Hülyén fogsz meghalni.

partfish 2011.10.18. 22:45:08

kapott egykét sallert a nagykövet asszony 'oszt jónapot!

tetszettek volna nem forradalmat csinálni!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.18. 22:57:34

@is:

Ugye nem nézel hüjének, max hülyének?

Csak nehogy előgyere megint a blog nívójával. :)

IGAZ MAGYAR 2011.10.19. 01:25:45

"Remek megbeszélésünk volt, ahogyan mindig."

Mint amikor pl Hillary Clinton úgy lebaszta a mi Victorunkat, hogy még az esti díszvacsorától is elment a kedve! Vajon tegnap este is csak 1 pohár víz volt nemzetvezetőnk vacsorája?

Sátán meg a Jocó 2011.10.19. 10:53:16

Vicces, mikor egy guantanamói börtönüzemeltető oktat ki minket a fennkölt demokráciából :D

asteridoda 2011.10.19. 12:29:00

@is: 2012.jan.01.-én fellyelentelek,a Tákolmány hatájbalépése után kötelező lészen a hüje:D

Teszedlete Csibész! (törölt) 2011.10.24. 12:47:18

Meg nem erősített hírek szerint Viktor egy pohár Tenesse Whiskey-t kapott, és alapos letolást, amiért rendszeresen pálinkázik.

lehet más a handa-banda 2011.10.24. 23:08:51

Libbant hírverőink, akik mindenkinél mindent jobban tudnak, csak jobban tudják egy amerikai nagykövetnél hogy mit is akar csinálni valójában

lehet más a handa-banda 2011.10.24. 23:14:29

"Egy az amerikai-magyar kapcsolatokra rálátó diplomata azt mondta az [origo]-nak"

Ez ám hiteles újságírás! De mondok még hitelesebbet:

"Egy kóser étel fogyasztása révén keletkezett szellentésből azt kottázta le a szagok kiváló ismerője, hogy itt valami gáz van "

v. jókormányzósember 2011.10.25. 09:12:54

Ides Gyermekeim!

Takarékosok lettetek, min' a kormány (a zorbán?) a szegények pénzével, az egészségüggyel (a propagandát, saját kórházat meg majd megvédi lejar(a)to péter. Aszt jóregge't!)

Szóval- gyermekeim- ha nem lenne balhé- akkó

nem köllett vóna találkozni a zminiszterelnökkel!

Aszt' jóreggelt!

Ennyit a témárú'!

VJK

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.10.25. 19:04:52

@v. jókormányzósember:

Lehet, hogy igazad van, barátom, de hejeschirashod nívón aluli.
süti beállítások módosítása