Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Meg lehet majd élni a minimálbérből 2012-ben?

2011. december 13. - bogancs

Lehet, hogy már kicsit elfogott a karácsonyi hangulat, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy érdemben foglalkozzak az elmúlt napok politikai-gazdasági történéseivel, mégha mégoly jelentős események is zajlanak éppen.

Valahogy olyan lerágott csont érzése van az embernek. És a nagy(szájú)ak (Vastagbőr, Véleményvezés, Ténytár blog) újra le is ráták rendesen. Legyen szó akár a hétvégi EU csúcsról, vagy akár "Szájernéről" és a Fidesz unortodox gazdaságpolitikájáról, avagy diktatórikus kinevezési gyakorlatáról.

Én inkább azon lovagolnék most egy kicsit, amit gyakran olvasni itt nálunk is a hozzászólások között: "El kell ebből az országból menni, mert nem lesz itt soha semmi. Ebben az országban nem lehet tisztességesen megélni, és ez csak egyre rosszabb lesz"

Kisebb vitába keveredtem az egyik olvasónkkal (hegyilány) a minap, hogy lehet-e ma a magyar jövedelmi viszonyok között takarékoskodni, avagy a magyar átlagfizetés, vagy éppen a minimálbér csak arra elegendő, hogy az ember egyik hónapról a másikra elvegetáljon belőle.

Szerintem lehet félretenni, olvasónk szerint nem.

Nézzük a minimálbért, mint legszélső esetet: 2012-ben úgy néz ki, hogy a bruttó 92 ezer forintos minimálbérből nettó 60.260 forint kerül a borítékba. Ha ezt egy kétgyerekes házaspár mindkét tagja megkapja, plusz jár mellé 20.000 Ft gyermekek után járó adókedvezmény (mert hát ne felejtsük, hogy 2012-ben már a minimálbéres is megbecsült adófizető állampolgár lesz), meg 26.600 forint családi pótlék, akkor a család havi bevétele 167.120 forint.

Kevés ez az összeg? A saját példámból tudok kiindulni. Ha levonom a havi költségvetésünkből az olyan luxuskiadásokat, mint autófenntartás, lakáshitel, BKV bérlet, magánovi, akkor a havi kiadásunk kb. 200 ezer forint körül alakul, miközben szintén két gyereket nevelünk. És ebben a 200 ezer forintban még mindig sok olyan kiadás szerepel, amelyet csak a jelenlegi fogyasztói társadalom normái, az individualista életforma, vagy éppen a hétköznapi élet keretei között elengedhetetlen kiadások okoznak.

Hiszen minek kell az az 50 csatornás kábeltévé, a szélessávú internet, a két mobiltelefon? Miért lakunk olyan egyterű lakásban, ahol a helyiségeket nem lehet szeparáltan fűteni? Miért adunk ki fejenként napi 800-900 forintokat munkahelyi ebédre? Miért hordunk kontaktlencsét szemüveg helyett? Miért járunk márkás új ruhákban használt régiek helyett? Miért használunk dezodorokat? Miért járunk fodrászhoz? Miért vesszük tonnaszám a gyerekeknek a vacak kínai műanyag játékokat? Miért veszünk a boltban szükségtelen élelmiszereket (gyümölcslé, ásványvíz, túrórudi, joghurt, barna-magos kenyér, sajt... stb)? Miért veszünk állandóan szükségtelen háztartási kiegészítő eszközöket (szappantartó, asztalterítő, poháralátét... stb), amelyekből úgyis hulladék lesz néhány hónap/év múlva? Miért veszünk dísztárgyakat (szobanövény, kép a falra, kulcstartó, puccos postaláda, falióra, dísztányér)? És miért vannak olyan álmaink, hogy okostelefon kellene, meg LCD tévé kellene?

És még sorolhatnám a végtelenségig. Le lehetne szorítani ezt a havi 200 ezer forintos kiadást havi 167 ezerre, hogy megéljek a minimálbérből? Simán! Le lehetne szorítani havi 150 ezerre, hogy még havi 17 ezret félre is tudjak tenni? Simán! És akkor még a kertet fel sem ástam, hogy egy kis mellékest szerezzek. Akkor meg miről beszélünk? Meg lehet élni a minimálbérből, vagy sem?

Persze sose kelljen oda jutnunk, de azért ha a szükség úgy hozza, az ember még nagyon sokat le tud adni az életszínvonalából. Persze kérdés, hogy lehet-e fenti kiadásokat az életszínvonal fokmérőjének tekinteni. Ha úgy nézzük, ezek csak a fogyasztói függőség megtestesítői. És ugye kapcsolódik hozzá egy mókuskerék is, hiszen folyamatosan költeni kell rá és mégsem okoz megelégedettségérzést, hiszen mindannyian panaszkodunk, és többre vágyunk. Közben meg a hiánya mennyire tud fájni!

Ja, és a rádióban meg olyanokat hall az ember, hogy az USA-ban a karácsonyi szezon első napján a kiskereskedelmi forgalom elérte a fejenkénti 400 dollárt (~ 100 ezer forintot). És ez csak az első nap. És ez csak egy átlag, csecsemőtől az aggastyánig.

Fura világban élünk na!

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr623459267

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Válságos üzletindítás 2011.12.14. 06:50:28

Válságos üzletindítás avagy lehet-e „biztosra” menni ma?   Az üzlet szempontjából, mindig van bizonytalan időszak, bizonytalansági tényező. Egy nehéz gazdaság

Trackback: Hátba támadom a Kedves Vezetőt 2011.12.13. 17:27:05

A kormányfő a parlamentben hátbatámadásnak, sőt kevés híján hazaárulásnak minősítette az őt érő bírálatokat. Vállalom a veszélyt, bírálni fogom....

Trackback: PEN CLUB elnöki poszt + államtitkári szék? Basszus, mi lehet összeférhetetlenebb? 2011.12.13. 17:03:44

A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2011. december 7-ei lezajlott tisztújítás eredményeként a Magyar PEN Club új elnöke Szőcs Géza lett. Szőcs Géza költő, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Ami mindenféle túlzás nélkül meglehetős...

Trackback: PEN CLUB elnöki poszt + államtitkári szék? Basszus, mi lehet összeférhetetlenebb? 2011.12.13. 17:03:15

A Petőfi Irodalmi Múzeumban 2011. december 7-ei lezajlott tisztújítás eredményeként a Magyar PEN Club új elnöke Szőcs Géza lett. Szőcs Géza költő, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium kultúráért felelős államtitkára. Ami mindenféle túlzás nélkül meglehetős...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kopi3.14 2011.12.14. 17:51:19

@bigthereal: hány száz éve volt? Mert én jelenleg Kölnben élek, ennyi pénzből rezsit, lakbért fizetve nem lehet megélni. Tény, hiába állítasz mást.

A 40-45 ezerbe milyen lakhatási lehetőséget tettél bele, milyen rezsivel? Mert nagyon nem mindegy. részletezd már kicsit, mert jelenleg csak bullshitnek minősíthető, mint a fentebbi poszt.

tourline 2011.12.14. 17:51:49

A minimálbér összegének arányosan viszonyulnia kellene az emberek megélhetési igényeihez. Kifizethesse a lakhatási költségeit rezsit stb, és még legalább ugyan annyinak kellene maradnia.Mint feljebb írtam egy azonos szakmában szinte azonos költségek mellett miért van hogy a magyar minimálbér kevesebb mint egyhatoda mint egy más európai országban élő emberé? Nekik nagyobbak az igényeik vagy a magyaroké kisebb??

tourline 2011.12.14. 17:56:43

@bigthereal: "ki szabja meg?" pl egy havi félmilliót kereső tintanyaló dönti el hogy te pl nővérként 90.000ft minimálbért érdemelsz a munkádért és ebből meg kell tudnod élni.Persze küszködhetsz törtethetsz de a te munkád nekik csak ennyit ér.Persze mindenki maga dönti el mire költi a pénzét, de ha nem marad semmi ami felett dönthetsz ott jön a gond.

Nemjuteszembesemmijó 2011.12.14. 18:00:24

@VUVUZELLANÉNI:

1. nem csak a foglalkoztatottak száma, hanem a mg/gdp is 1% az usaban. pedig föld van ott is. marginális.
azért az élelmiszerválsággal vigyáznék: a fejlett világban durván túltermelés van, és mivel itt a népesség nem nő, hanem inkább csökken, vmint a technológia egyre fejlettebb (géntechnológia pl.) ezt itt jó dbig nem fog gondot jelenteni. Afrika más kérdés, de mint már kérdeztem: ők mivel fizetnének érte? Ott a fő probléma szintén a falkányi gyerek, ahogy az itteni "rászorulóknál" is, valamint, hogy a búzatermelés abból áll sok törzsnél, hogy botokkal ütik a magvakat a földbe (felénk már 1000 éve ekét használtak, ha jól tudom), mást meg nem termelnek.
Vagy majd adjuk nekik ingyen? Kína már más kérdés, de ők az importot valószínűleg inkább a környékről fogják kielégíteni, mivel átutaztatni a világon elég drága. Továbbá versenyképesnek sem ártana lenni, mert a világpiacon magyarkodásért nem osztanak lapot, nadrágszíj parcellákon, családi gazdaságokkal meg őstermelőkkel viszont elég nehéz lesz.

2. Nocsak! Az oktatásban nagyrészt egyetértünk... :D

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.12.14. 18:02:01

@bogancs: Röhög a vakbelem. Szerinted egy infós hol keres?

Kopi3.14 2011.12.14. 18:06:15

@Mesemondó Medve: géntechnológia eléggé kétélű fegyver, még vissza is üthet, mostanra már vannak negatív jelei is. Másrészt az ámérikai nagy művelések alapja a kőolaj, ami nélkül ott is vissza kell térni az élőerő alkalmazására.

Nemjuteszembesemmijó 2011.12.14. 18:11:13

@Kopi3.14: Tudnál mutatni vmi forrást, amiben bizonyították a géntechnológia bármilyen káros hatását?
A nagyművelés alapja az energia, nem a kőolaj. Azt meg meglehet oldani máshogy is.

tourline 2011.12.14. 18:15:16

Párom nővérként dolgozott magyarországon akkor 65-öt hozott haza éjszakázva, egyedül emelgetve 100 kilós betegeket akik volt hogy 70-en volta egy éjszaka rábízva, olyan körülmények között hogy külföldön egy EU komform disznóól is jobban néz ki mint magyarországon egy kórterem. Sok munkával tanulással főnővérségig vitte, lófasz emeléssel és még több rálőcsölt melóval.Jött egy lehetőség. Külföldön.
Kezdőfizetése 2400 euró+650 euró lakhatási támogatás+nyelviskola majd egyéb képzések. 10 embernél több nem juthat egy nővérre az éjszakát duplán fizetik, a vasárnapot triplán, 14 havi fizetés. Egy olyan kórházban hogy inkább tűnik egy ötcsillagos hotelnek mint kórháznak.Örömmel dolgozik elégedetten,megbecsülik feleannyit sem kell dolgoznia mint magyarországon és a fizetése juttatásokkal kb 10x annyi mint magyarországon volt.Ennyit arról hogy az országunk mennyire becsüli meg a dolgozóit.

Kopi3.14 2011.12.14. 18:24:15

@Mesemondó Medve: Perpillanat nem, ha meglesz, jelzem.
Az energiát a hajadra kenheted, ha nem tudod vele meghajtani a traktort, kombájnt. S akkumulátorral nem fogod tudni megoldani, hiába is kapálódzol.

tourline 2011.12.14. 18:28:18

Egy orvos barátunk (fiatal) kb 2 éve jött ki gyerekorvosnak egy kórházba most 5000 euró körül van a fizuja+egy komoly kis lakást bérel neki a kórház, nem szakítja meg magát, és kapott már magánklinikára olyan ajánlatot ahol mondták neki mindegy mennyi a fizetése ők rádobnak még 2000-et.
Most már mosolyog a magyarországi nevetséges kezdő orvosi fizetésen és a körülményeken. Egy másik ismerősünk egy magánbiztosító klinikáján belgyógyász, kb 4órát dolgozik efektive 1 nap a hiltonnal megegyező színvonalú magánklinikán kb havi 6000 eurós fizetésért.Múltkor voltunk nála és emlitette hogy magyarországon 134000ft volt a fizetése. Ők csak páran azok közül a sokezernyi magyar közül akik a büdös életbe vissza nem mennek oda. Nem a munka volt nekik büdös és nem azért jöttek el mert nem szerették a hazájukat. A HAZÁJUK NEM SZERETTE ŐKET

bigthereal 2011.12.14. 18:29:52

@Kopi3.14: de meglehet.

úgy, hogy nem éhezel.

egyszer próbáld ki

tourline 2011.12.14. 18:32:18

Múltkor volt a tv-ben hogy a kinaiak afrikában most vettek pár millió hektár földet és még sokkal többet akarnak. Ilyen mocsaras őserdős területeken, adtak hozzá gépeket betörni a földet egy csomó afrikainak munkát azok meg majd nyomatják nekik a kaját.

Kopi3.14 2011.12.14. 18:33:00

@bigthereal: Szóval kussolsz arról, milyen lakhatást veszel figyelembe ennyi pénzért... Ergo továbbra is hazugságnak minősíthető az állításod. A mai kölni viszonyokat honnan ismered? Csak nem itt élsz, ismerve a közlekedési lehetőségeket, lakhatási opciókat?

Nemjuteszembesemmijó 2011.12.14. 18:38:37

@Kopi3.14:

Miért elektromos meghajtású autóról még nem hallottál?

Kopi3.14 2011.12.14. 18:59:34

@Mesemondó Medve: dehogynem. Csak éppen ismerem minden olyan bajukat is, amelyeknek köszönhetően mezőgazdasági munkára alkalmatlanok. hint #1: akkumulátor. hint #2: energiasűrűség.

Zendorr 2011.12.14. 19:23:33

@Mesemondó Medve: 200+ nettóért hegeszteni "éhbér". Egy kedves barátom édesapja Németországban dolgozott egy Mercedes gyárban, mint hegesztő. A szeme máshogy vélekedik erről a témáról... Lehet 200+-ért hegeszteni egy évtizedig, aztán utána mi lesz?! Ja tudom, tanul egy másik szakmát, ahol nem fog kifolyni a szeme... és megpróbál majd 40 évesen elhelyezkedni, amikor a kutyának nem kell már. Profin hegeszt még most, ha kell, csak nem napi 8-12 órában.

Zendorr 2011.12.14. 19:29:35

@Mesemondó Medve: Illetve had tetézzem a dolgot. Itt ahol lakom(vidéken), van egy óriási acélipari üzem. Hegesztenek, festenek, méretre szabnak, ilyesmi, pontosan nem tudom, mert nem értek hozzá. Azok akik festéssel foglalkoznak maximum 5 évet dolgozhatnak ott, mert a védőfelszerelések ellenére erősen roncsolja a szervezetet a munkafolyamat közben felhasznált vegyi anyagok. Lehet a szakmában dolgozni 5 évnél többet is, csak akkor 50 évesen elpatkolsz, oszt csá

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.12.14. 19:38:29

@kisa: "További spórolási ötletek: Nem kell minden nap fürdeni, csak hetente egyszer, akkor is egy kád vízben, először apu, utána anyu, végül a gyerekek. A fürdővizet utána ki lehet merni lavórba, és azzal leönteni a vécét."
Pfuj, ezt a pazarlást! Mikor azzal a vízzel még el is lehetne mosogatni, és fel is lehetne mosni, mielőtt leöntöd vele a vécét!!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.14. 19:38:59

@Mesemondó Medve: figyelj csak! europaban csak addig van elelmiszer domping, amig be tudjuk hozni picsapenzert mashonnan.
most peldaul a husnak semmilyen ara sincs, mert van olcso import.
Viszont ha a szallitasi koltsegek az egekben lesznek (es ott lesznek relative rovid idon belul), akkor az argentin marhahus, meg a vietnami csirke nem annyi lesz mint most. Mondok egy olyat neked, hogy suez. Ha kitor arrafele a balhe, es kerulgetni koll afrikat, meg az olaj barelonkent a duplajaba, triplajaba kerul, akkor a sok ejropai husimado csak az ejropaban termelt hust fogja zabalni. Es ez csak a hus. Mondjam a gyumolcsoket? Amikhez nem art, ha van nemi eletkepes meh is, mert emberi erovel nehez mondjuk a kortefakat beporozni (lasd kina egyes teruletein, ahol hala az eszetlen rovarirtasnak mar kipusztultak). Aztan akar az allattenyesztesben, akar a novenytermesztesben nem art, ha van nemi tiszta vized... tavolkeleten szinte havonta szarad ki egy-ket termeszetes to...
Nem a holnapban kell gondolkodni baratocskam, hanem kicsit messzebre, es abban a vilagban, ami viharzik felenk, a legnagyobb kincs a napi betevo lesz.
Es hidd el, az olajban ropogosra sult kukacok (bar rettento jo hatasfokkal allitjak elo a feherjet, kurvara nem olyan finomak, mint egy borsostokany.

scopolamin 2011.12.14. 19:42:25

@tourline: Pikantéria abban rejlik, hogy a minőségi munka nálunk is elvárás.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2011.12.14. 19:47:53

@juzsuka:

bocs, nem leszólni akartalak :).

egyetemista koromban megéltem havi 30-ból is, bőségesen úgy hogy bulizás is volt többször egy héten, és nem volt olyan régen, kevesebb mint 10 éve.

meg lehet élni 80-ból nem kétlem, de az olyan vegetálás csak. az hogy az a párezer amit félre lehet rakni, semmit sem ér, egy váratlan kiadás és ugrik a spórolt pénz. előrelépni nincs hová, ahhoz ez a spórolás kevés.

lakáselőtakarékosság kizárt, így esélytelen hogy 0-ról értelmes önrészt összehozzon valaki, aki egyedül van (értelmes időn belül). nekem sose az volt az életcélom, hogy 45 évesen vegyem meg 30 évre az első lakásom.

szerencsém van hogy 5 év meló, és albérlet után összejött egy (jó szar konstrukciós) lakáshitel önrész kettőnknek, és mellette egy kisebb használtautót is tudtunk venni kp-ra. nem egyszerű, de ez fejenként havi 80-ból nem sikerült volna.

scopolamin 2011.12.14. 19:52:04

@Hurrá Torpedó: Pedig hidd el, most is van olyan, aki hat gyerekkel, nulla önrésszel, feketén dolgozó élettárssal, BAR listásan saját házat akar venni. Mert bérleményben lakni "nem szeretne" - idézet egy másik fórumról.

Zendorr 2011.12.14. 20:00:34

@Mesemondó Medve: :ASD:AS:DAS:DA:D:AD::DDDD hallod te gecihülye vagy :DDDDD

gazsiweb.click.hu/keret.cgi?/html/genman.html

a google a barátod.

és ez CSAK AZ, amit az átlagember megtudhat. Nem több.
Ez ugyanolyan dolog, mint a robotika. Nagyon szép és nagyon jó, sőt hasznos is lehet. Csak már most haditechnikai eszközként vetik be. Aztán mikor a robot a harcmezőn az m249-es tornyát saját társai ellen fordította, akkor volt ám megdöbbenés.
A genetika ugyanez. Próbálkozunk, sikerül valamit elérni, elbízzuk magunkat, csodáljuk önnön nagyszerűségünket, aztán majd jön a meglepetés.

Zendorr 2011.12.14. 20:04:25

egyre jobban kezdem azt hinni, hogy mesemondó medve=bogancs :DDDD

Almandin 2011.12.14. 20:04:54

@tourline: A pénztartalék nem elsősorban arra szolgál, hogy tévére gyűjtsön valaki. A mai bizonytalan helyzetben egy jól fizető állásból is lapátra tehetnek valakit akár egy nap alatt, előjelek nélkül is. Ilyenkor, ha nincs legalább egymillió forintja félretéve valakinek, nagy bajba kerülhet. Ha nem talál gyorsan másik állást, esetleg csak minimálbéreset,pár hónap múlva már nem tudja pl. fizetni a rezsijét.

Kopi3.14 2011.12.14. 20:05:35

@scopolamin: és szerinted az az általános hozzáállás?

Almandin 2011.12.14. 20:41:44

@Zendorr: Ez elképesztő. Tudtam, hogy sok csalás megy az országban, de sajnos mindig hallok újat... Ha ezt velem valaki megtenné, feljelenteném. Sőt, nemcsak a magyar rendőrségen, hanem Brüsszelben is (az uniós támogatásokkal való visszaélés miatt). Egy-két újságírónak is felhívnám a figyelmét a témára. Ugyanis ez a csaláson felül még veszélyes is lehet. Sok az olyan munkakör, ahol komoly balesetveszély, sőt életveszély adódhat egy olyan helyzetből, ha hozzá nem értő végzi a munkát.

Zendorr 2011.12.14. 20:49:30

Ne gondolj nagy dolgokra... számítógépes tanfolyam ilyesmi... kap egy papírt hogy tud számítógépet kezelni oszt kész. az hogy valójában még sokszor bekapcsolni sem tudja az más kérdés... ilyen tanfolyamokra gondoltam, de persze ez nem zárja ki, hogy esetleg komolyabb képzéseken is előfordul ilyesmi... mondjuk egy targoncavezető vagy egy nehézgép-kezelő tanfolyamot nem igazán lehet így elsimlizni

Mária 2011.12.14. 20:51:34

@Mesemondó Medve:

Aranbogárcica!

Tudod te, hogy ezek miért hiányszakmák Magyarországon?

Azért, mert aki kitanulta, már rég elhúzott külföldre, és aki most tanulja, az is el fog húzni. Ott ugyanis keresik is, meg is fizetik ezeket a szakikat, nem minimálbérért meg zsebbepénzért húzzák az igát, mint nálunk, miközben a hozzád hasonló malacfejűek ujjal mutogatnak rájuk és életvezetési tanácsokat osztogatnak.

A hiányszakmák listája, amit a Maci belinkelt:

- agrárgazdasági gépszerelő
- ápolási asszisztens
- burkoló
- bútorasztalos
- elektronikai műszerész
- épületgépészeti csőhálózat-szerelő
- festő-mázoló-tapétázó
- gazda
- gépi forgácsoló
- hegesztő
- ács-állványozó
- géplakatos
- húsipari termékgyártó
- hűtő- és klímaberendezés-szerelő
- karosszérialakatos
- kőműves
- lótartó és -tenyésztő
- mezőgazdasági gépkarbantartó
- szabó
- szakács
- szerszámkészítő
- szociális gondozó
- villanyszerelő
- szerkezetlakatos

Kopi3.14 2011.12.14. 20:58:08

@Mária: lótartó-tenyésztő: kell belőle kettő az országba? hurrá, megoldottuk a foglalkoztatási gondokat, illetve a minimálbérből megélés gondját, mint alapvetést.

Almandin 2011.12.14. 21:10:38

@Zendorr: Az a baj, hogy sok ember a tanulást nyűgnek érzi, csak a papírra hajt, így nem veszi észre, mennyire becsapták. Hiszen a befizetett pénzéért nem kapott megfelelő szolgáltatást. Ez olyan, mintha a magánorvos a rendelőjében bezsebelné a pénzt, aztán nem vizsgálna meg rendesen, mondana néhány általános jótanácsot, aztán viszlát.

Kopi3.14 2011.12.14. 21:21:49

@Almandin: Előre mi alapján lehet felmérni, melyik papírt adó tanfolyam ad ténylegesen is valamit, vagy csak foszt ki? Utólag mindig könnyebb okosnak lenni, csak drága.

Almandin 2011.12.14. 21:37:13

@Kopi3.14: Ezért kell feljelentést tenni csalásért. Olyan papírt meg nem aláírni, ami szerint leadták az anyagot.

Kopi3.14 2011.12.14. 21:42:04

@Almandin: Leadhatják, attól az még lehet használhatatlan.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.14. 22:01:49

@Almandin: latom magamelott gipsz jakab munkanelkulit, aki miutan a berugyi szakeloado kepzest sikeresen befejezte, megallapitja, hogy bezony ot nem kepeztek ki eleg alapossaggal, es ezert miutan konzultalt a csalad munkaugyekre specializalt ugyvedjevel, feljelentest tesz a fogyasztovedelemnel a szolgaltatas trehungyasaga miatt.
ej be is szep ez a jelenet :)
oromkonnyek szokkentek a szemembe :)

Samott 2011.12.14. 22:11:08

@Joooe: Nem vagyok minimalberes, nem erint a problema. Sot az autom is ki van fizetve. :) De egy auto fenntartasa nem csak a tankolasrol szol: fizetni kell teljesitmenyadot, kotelezo biztositast, vizsgaztatni es szervizelni kell idonkent... es ez egy olcso autonal is jelentos tetel lehet. Ezert irtam, hogy a minimalberesnek ez bizony luxus. Meg ha meg is tudja magyarazni, miert is kell ez neki.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.14. 22:11:33

egy sima biztonsagi or kepzen ma 50 ropi
kapsz joesetben egy tankonyvet, nehany ora gyorstalpalo, a vizsga meg egy teszt + szobeli.
Most nezek epp egy atlagos ilyen oldalt, es kulon aranyos, hogy a webolfalukon van kulon felyezet a gyakori kerdesekre. Ami meg aranyosabb, hogy csak egy kerdes van benne:
"- Mikor kell befizetni a biztonsági őr tanfolyamra az első részletet?
- A biztonsági őr tanfolyamra az első részletet a beíratkozáskor kell befizetni."

aaaaa, nem a lenyulasrol szooool az egesz :) :) :)

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.14. 22:19:06

@Mária: helyes, huzzonak csak el kulfoldre.
gyermekkorom egyik legfurabb szava volt a "gasztarbajter"
szerbiabol egesz falvak munkakepes ferfiai mentek ki "nyugatnemetorszagba" melozni. Egy reszuk kinn maradt, ez igaz, de mindenki hazaadta az otthon maradtaknak a penz egy reszet. Nem is lattal kukazo oreget arrafele.
Ha a fiatalok keptelenk itt megelni, -urambocsa segiteni a szuleiket - hat menjenek, es talaljak fel maguk a vilagban. Jobban jarnak ok is, es az ittmaradt hozzatartozoik is. Es nem koll a kubatovlistasok segget se nyalniuk ahhoz, hogy egyrol kettore, vagyis inkabb 1.01-re juassanak.

Almandin 2011.12.14. 22:30:32

@VUVUZELLANÉNI: Sajnos sok embert valóban meggátol a pénzhiány. Viszont ilyen esetekre való az összefogás más póruljártakkal (lehet, hogy együtt már tudnak jogászt fizetni), vagy ha más nincs, az APEH még mindig rájuk uszítható. A sajtó fellármázása se hülyeség (lehetőleg jó hangos vuvuzellával), mert újságírók is csinálnak olyat, hogy beiratkozónak álcázzák magukat, aztán jöhet a cikk vagy a tévés-rádiós összeállítás. Arról nem is beszélve, hogy ki kell puhatolni,melyik brüsszeli alapból vettek fel támogatást, és azokat értesíteni. Ilyen esetekben ellenőröket küldenek, akik megvizsgálják, hogy az uniós támogatás helyesen lett-e felhasználva. Ha nem, akkor simán lehet büntetőügy a dologból.

Almandin 2011.12.14. 22:36:21

@Kopi3.14: Ez is igaz. Van, ahol silány az oktatás. Ezt igazából csak utólag tapasztalja a munkavállaló, ha nem tudja a munkáját végezni a gyakorlat-orientált oktatás hiánya miatt. Hallottam, hogy sok autószerelő panaszkodik, hogy a szakmunkásképzőkből olyan végzettek jönnek, akik szinte semmi gyakorlati oktatást nem kaptak, és nekik kell valójában megtanítani a szakmára őket.

Kopi3.14 2011.12.14. 22:43:25

@Almandin: De ott sem a suliból kiesettek panaszkodnak, hogy nem megfelelő amit tudnak. Azzal, hogy nem vesznek fel valahova még nem fogod tudni veled van bajuk, a tudásoddal, esetleg volt simán jobb. Az elutasításból, nem válaszból nem fogod tudni azt kideríteni, hogy téged az oktatási intézményben átbasztak.

Almandin 2011.12.14. 22:53:06

@Kopi3.14: A másik pedig az, hogy ezek az átképzések a legtöbb esetben piacképtelen végzettséget adnak. Sok ilyen intézményt csak arra hoznak létre, hogy az ott dolgozóknak legyen munkájuk. Még akkor is, ha rendesen tanítanak (mert azért még akad olyan is).

Kopi3.14 2011.12.14. 23:19:38

@Almandin: első körben nem ítélkeznék egyik irányba sem, lehet szellemileg problémás illetőről van szó.

Almandin 2011.12.14. 23:22:02

@Kopi3.14: Ha tényleg csökkent a nagyon alacsony nyugdíja, nem csodálkozom, ha esetleg pszichés problémái alakultak ki. Ismertem több embert, aki 30 ezer forint körüli összeget kapott leszázalékoltként. Ez még a minimálbértől is nagyon elmarad.

Mária 2011.12.14. 23:54:33

@Almandin:

A kormány tervei szerint 150.000 leszázalékolt embert fognak visszajutattni a munkaerőpiacra a következő hónapokban.

A felülvizsgáló orvosoknak nyilván ki lett adva a célszám, nem tehetnek mást, mint hogy produkálnak 150.000 darab csodálatos gyógyulást.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.12.15. 00:42:56

@Almandin: Sajnos be kell látnunk, hogy az ország döglött ló gazdasága képtelen fenntartani a szociális hálót. Ezért a fizikailag munkaképtelenek jobb, ha ...
De, aki szellemileg friss és eleve jó szakmája volt, vagy értékes tudása van, még boldogulhat.
Mit mondjak még az esetre, a természetes szelekció az emberi társadalmon belül is működőképes.

Kopi3.14 2011.12.15. 02:15:27

@Gamma Leonis: csakhogy a szellemileg friss, elvileg jó szakmájú-mondjuk tíz éve, tizenöt még annak számított- emberek egy részének a kezdő posztbeli agymenés valahogy nem tud összejönni...
Amikor meg lemondunk társadalmilag az elesettekről, egyénileg meg tapsikolunk is neki, akkor egyénileg belegondolunk, hogy mi is bármikor kerülhetünk arra a pontra? Akkor is tapsikolni fogunk neki? Ha a mi torkunkra simul a kasza éle? vagy akkor már mentsenek meg minket?

rámenős 2011.12.15. 04:34:27

Beszélhetünk itt akármiről. Az utóbbi két évben hét ismerősöm ment külföldre. jórészt családostul. El kellett adniuk a házukat, amit maguknak építettek, hogy legyen hol lakniuk. Mindegyik rendes, becsületes, jól dolgozó ember. Nincs kétségem afelől, hogy megtalálják a számításukat.
Nem direkt történik ez? Eszközkezelő 2 milliárd. Ócsai lakópark 5 milliárd, majd ha elkészül. Addigra mire a kormány senkit nem hagy az út szélén, ismét hét ismerősöm megy ki?

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.12.15. 07:25:14

@Gamma Leonis: jah. es az egykulcsossal megtamogatott felso tizezer kozben becsben shopppingol, igy nem ernek ra fenntartani a szocialis halot. mit is kepzelnek ezek a kurva nyuggerek....

Joooe 2011.12.15. 08:30:37

@Samott: ezekre a költségekre mondtam hogy bőven alatta vannak egy bkv bérletnek, a példaként vett 2 minimálbéres bevételből simán futja rá.
Különben sem azt nevezzük luxusnak amire nem futja, hanem azt aminek a használtai értéke, fontossága, és az ára között nagyságrendi aránytalanság van az utóbbi javára. Az autó nem luxus.
(Bár BP-n belül lehet az, ahol a tömegközlekedés elég jó minőségű és az autós közlekedés, parkolás meg egy nagy szívás, amíg BP-n laktam nekem sem volt kocsim és nem is akartam, ott ez tényleg csak státuszszimbólum.)

sulcus (törölt) 2011.12.15. 08:34:36

Hogyan spóroljunk?

Egy család nagyon elszegényedett. Apa és fia tanakodnak, hogy mégis mit adhatnának el. Apa azt mondja a fiának:

- Fiam, adjuk el a tanyát!

- A tanyát? Apa, ha eladjuk a tanyát hol fogunk nyaralni, és mellesleg drágán kell megvenni a gyümölcsöt.

- Ez tényleg nem jó ötlet fiam. Tudod mit, adjuk el a kocsit!

- A kocsit? Apa, ha eladjuk a kocsit, vonattal kell járnunk a tanyára,és busszal dolgozni. Ez nem jó ötlet.

- Igazad van, fiam. Tudod mit fiam? Adjuk el a városi lakást!

- A lakást? Ha eladjuk a lakást, korán kell kelni a tanyán, hogy dolgozni menjünk.

- Akkor adjuk el a nagyit!

- A NAGYIT? Apa, ha eladjuk a nagyit, ki fog főzni, mosni, takarítani?

- Igazad van fiam, ez sem jó ötlet.

- Tudod mit, apa? Nekem van egy jó ötletem: adjuk el az anyut.

- Az anyut?

- Persze! Én már úgyse szopok, te úgysem kefélsz, a szomszédnak meg minek tartsuk?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.12.15. 08:34:51

@Kopi3.14: Nem tapsikolok én itt már semminek, ökölbe szorultak a kezeim, amikor az anyámat is megalázták idén júniusban és Parkinson-kórral visszaminősítették 67%-ről 40%-ra, majd visszavették a 32000 forintnyi rokkantnyugdíját. Egyet szeretnék megélni, hogy a b.f. döntéshozóink pont ugyanúgy szenvednek mint az anyám, aki a hazának öt becsületes gyermeket adott.

tourline 2011.12.15. 08:54:44

Azt mondja meg nekem valaki hogy akar 45-50 éves 10 éve rokkantnyugdíjas embereket visszavezetni a munka világába?
Gondolom úgy hogy fideszközeli haverok cégének kell a havi 22000-ért dolgozó munkaerő, akik után még jó zsíros állami támogatást is felszippantanak. A végén többe fog kerülni a leves mint a hús...
Nem azt mondom hogy a dokihaverral síbalesettől picikét sérült térddel 20 évesen leszázalékolt csalókat ne fogják meg, de az hogy 50+-os embereket visszarángatni zsarolással éhbérért a haver cégéhez az azért bicskanyitogató....

Samott 2011.12.15. 08:56:23

@Joooe: a ket bkv berlet ara talan a havi uzemanyagra eleg, ezek meg azon felul vannak. Beferhet a budzsebe, ha tenyleg nagyon kell, de akkor mason kell megszoritani. Lehet bizonygatni, de a szamok nem hazudnak.

Joooe 2011.12.15. 08:59:41

@Samott: biztosítás+adó egy régi kocsira együtt max 20e Ft / év.
Szervizelés max pár tízezer Ft.

2 bkv bérlet egy évre 240e Ft.

Ja a számok nem hazudnak :)

Joooe 2011.12.15. 09:22:00

@tourline: ez fog történni? Honnan veszed?
Egyébként szerintem az a bicskanyitogató, hogy a 40-50 éves (egyébként nem rossz egészségi állapotú, munkaképes) rokkantnyugdíjast meg szolgálati nyugdíjast eltartják a 60 éves, esetleg rosszabb egészségi állapotú, esetleg keményebb munkát végző járulékfizetők.

Nagyon nagyon helyes lépés a jogtalan nyugdíjak kigyepálása, még akkor is ha átmenetileg lesznek visszásságok az eljárásban.

tourline 2011.12.15. 09:36:58

Ragasztatnak velük zacskót havi 22-ért, kapnak értük fejenként 50-et mert alkalmazzák + nem kell járulékot fizetni...Ha minden amit csináltatnak velük megy a szemétbe akkor is megérte...

tourline 2011.12.15. 09:45:09

Én nem vitatom hogy vannak csalók persze őket nem árt kigyepálni, én csak attól tartok hogy a végén többe lesz a leves mint a hús.....mint minden általában magyarországon.....

tourline 2011.12.15. 09:49:51

Lásd magyarország.

A négyes metrót egyszerre kezdték építeni a Mallorcai metróval. Hagy ne magyarázzam hogy egy szigeten azért ez nem problémamentes, 3 megállóval rövidebb mint a tervezett 4-es budapesten.
10x olcsóbb volt és lassan kb egy éve közlekedik......no komment

Joooe 2011.12.15. 10:05:47

@tourline: "Ragasztatnak velük zacskót havi 22-ért, kapnak értük fejenként 50-et mert alkalmazzák + nem kell járulékot fizetni...Ha minden amit csináltatnak velük megy a szemétbe akkor is megérte..."
Ezt mire alapozod?

És messze nem az a helyzet, hogy "vannak csalók" hanem hogy aki csak tehette csalt, és sokan megtehették. + millió nyugdíjasból kevesebb mint a fele a korhatárt betöltött rendes nyugdíjas. Ezt nem "nem árt kigyepálni", hanem elengedhetetlen az ilyen rendszer felszámolása. Senki sem beszél a valóban rokkantak munkára kényszerítéséről, az a pár tízezer ember kapja csak továbbra is a jogos juttatását.

Joooe 2011.12.15. 10:06:25

"+ millió nyugdíjasból kevesebb mint a fele a korhatárt betöltött rendes nyugdíjas"

3 millió nyugdíjasból kevesebb mint a fele a korhatárt betöltött rendes nyugdíjas

tourline 2011.12.15. 10:21:42

@Joooe: "Ragasztatnak velük zacskót havi 22-ért, kapnak értük fejenként 50-et mert alkalmazzák + nem kell járulékot fizetni...Ha minden amit csináltatnak velük megy a szemétbe akkor is megérte..."
Ezt mire alapozod?

Láttam már ilyet sőt ismertem is cégeket akik ebből éltek(nek), csökkent munkaképességűek alkalmazásából és az utánuk kapott támogatásokból. Kb 2x annyi pénzt kaptak egy ember után mint amibe nekik került, papíripari üzem volt, így az általuk készített terméket a piaci ár töredékéért adták mert a legnagyobb költség az élőmunka tulajdonképpen nem hogy ingyen volt nekik de még kerestek is vele. Sok kis papíripari céget tettek tönkre akik persze nem bírták a versenyt hisz nekik a munkaerő teljes összegbe került.Onnan tudom hogy egy nyarat dolgoztam egy kis papíripari cégnél és a főnök állandóan ezt magyarázta hogy mennyire meg vannak szívatva a csökkent munkaképességűeket alkalmazó konkurenciával.

Nincs bajom azzal hogy felszámolják a visszásságokat sőt, csak nehogy a nagy lendület még többe kerüljön az adófizetőknek mintha otthon lennének.

Joooe 2011.12.15. 10:42:01

@tourline: nem a valóban jogosan leszázalékoltak mellékes alkalmazásáról van szó (itt csúszik félre az érvelésed) hanem a "csalók" kihajításáról.

Samott 2011.12.15. 11:53:35

@Joooe: Almaidban. :) Az a 240e az havi 20e tankolasra, amiert kapsz 50 liter benzint - az azert nem sok. Attol, hogy oreg az auto meg se a biztositas se az ado nem lesz lenyegesen alacsonyabb... semmikeppen nem 20e forint egy evre, talan kulon-kulon, de az mar 40e. A szerviz meg meg annyira se, a vizsga (plane a vizsgara felkeszites egy oreg autonal) meg dragabb is lehet. Szovak szamold ujra. :)

Idet 2011.12.15. 12:45:02

@Mesemondó Medve: "... az élelmezési problémák leginkább a fejlődő országokat érintik...": még most. Lesz ez még így se.
A bibi épp ott van, hogy mi a bánatos lófüttyért kell nekik PÉNZÉRT MEGVENNI a sok ny-eur.-i szemetet, ahelyett, hogy termelhetnének? Mert akkor a nagy élelmiszer exportőrök fejreállnának.
A fejlett élelmiszertermelők pedig izonyú mennyiségű hozzáadott értékkel termelnek, ami szintén fejreáll, ha majd az energia nem lesz olyan pikk-pakk hozzáférhető. Vagy kitör a Katla Izlandon, és befuccsol a repülőgép közlekedés, nyet óramű pontossággal szállított mindenfranc, ami az élelmiszeriparhoz, gyógyszeriparhoz stb. szükségeltetik. Már az Eyjafjällajökull is jól bekavart.
Nem örülnék én ennek, basszus, de azért számításba kellene venni, nem?

Joooe 2011.12.15. 13:46:56

@Samott: A havi tankolás az használat és takarékosság függvénye, meg lehet úszni 5-10ezerből, de lehet hogy 50e sem elég.
A biztosítás egy évben egy vidéki öreg, 1,1-es benzines autóra (különösebb bónusz nélkül) 8-9 ezer Ft. Az adó 2x5e Ft körül van. EZ tény és tapasztalat, nem tudom a te "adataid" honnan származnak.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.15. 13:58:29

@bigthereal:
40-45 ezer az albérlet+rezsire éppen elég egy főre vetítve, ha többen laknak abban a lakásba. És a kaja?

scopolamin 2011.12.15. 18:36:48

@sulcus: Valahogy nem tudok nevetni...

scopolamin 2011.12.15. 18:39:31

@Kopi3.14: Nem tudom, hogy miért vagy rám kihegyezve. Először vagyok itt, de azt hiszem, egyben utoljára.

Samott 2011.12.15. 20:05:43

@Joooe: nem hiszek neked, mert a sajat tapasztalatom mas. Hasonlo korulmenyek, hasonlo jarmu es kb. duplaja a koltseg. Nem mindenki nyugdijas tanarno B10-ben. Nezd meg mennyi egy vezermuszij+vizpumpa csere, 4 uj gumi meg mondjuk ket hatso lengescsillapito csereje... amugy meg minek auto, ha nem hasznalod?

Kopi3.14 2011.12.15. 22:40:00

@scopolamin: miért lennék kihegyezve rád? Vagy veled nem lehet beszélgetni, értelmes vitát folytatni? (Mert szerintem bár nem értünk feltétlen egyet a dolgokról, meg a kommentfolyam elsodródik egész másfele, teljesen kultúráltan tudtunk beszélgetni a problémákról)

Kopi3.14 2011.12.15. 22:41:08

@Joooe: ha minimálbéresnek kell az autó, az nem csak ünnepnapokon fogja elővenni, ergo nem száz km-t megy egy hónapban. Hanem dolgozni fog járni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.15. 23:20:42

@Mária:

"Ha a posztoló nem hergelni akarta volna az embereket, hanem megvizsgálni az "elvi lehetőséget", akkor készített volna egy kalkulációt, hogy SZERINTE tételesen mire és mennyi pénz futja a minimálbérből.

A kommentelők pedig felhívták volna a figyelmét azokra a tételekre, amiket kifelejtett a listáról, vagy az excel táblából.

Kiderült volna például, hogy a posztolónak fogalma sincs arról, mibe kerül a legolcsóbb szélessávú net, egy kilowattóra villamos energia, egy köbméter víz, mennyi vizet fogyaszt egy alsókategóriás mosógép egy mosásnál, hány forintból lehet egy hónapig fűteni egy átlagos szobát, mennyi egy kiló kenyér az olcsódiszkontban, mennyi egy kiló csirkefarhát, vagy egy zacskó olcsó tészta, amiben nincs tojás, de azért ehető.

De így, hogy a posztoló nem gondolta át a problémát, hanem csak demagóg szlogeneket vagdosott az olvasók arcába, ne csodálkozzon azon, hogy jópáran berágtak a hülyesége miatt."

De igen, minderről fogalmam van. Én is pénzből élek ugyanis, és volt egy eléggé hosszú időszak, amikor nagyon ki volt számolva a pénzünk, amíg a párom itthon volt a gyerekekkel, a svájci frank hitelünk törlesztője megy csak nőtt és nőtt..

Mindenesetre elhatároztam, hogy január 1-től minimálbérnek megfelelően fogok élni egy hónapig, vagy lehet, hogy kettőig. A költségekről majd itt beszámolok a blogon.

Kopi3.14 2011.12.16. 01:21:40

@bogancs: hát, épp itt az ideje, hogy bizonyítsd is, hogy van fogalmad róla, mit is állítottál!

cso zsi 2011.12.16. 07:34:30

index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/15/veszelyben_a_lakossag_fizetokepessege/
"Jelenleg az emberek 22 százaléka nem tudja közüzemi díjait rendszeresen fizetni és 2012-ben tovább nőhet a bizonytalanság."

"A hazai háztartások további 5-7 százaléka billeg ma azon a határon, hogy jövőre bekerül-e valamilyen adósságcsapdába, amelyből csak közös rendezéssel lehet kijönni. „Ez brutális szám, és több mint egymillió magyar ember elszegényedésének a kérdését veti fel a közeljövőben” – figyelmeztetett a Díjbeszedő első embere.

A hazai helyzet súlyosságát a legutóbbi Eurostat-adatok is érzékeltetik, amelyek az európai tagállamokra jellemző közüzemidíj-tartozásokat mutatják a lakosság arányában. A fejlett nyugat európai országokban ez az arány évek óta jellemzően 6 százalék körüli, ezzel szemben az újonnan csatlakozott 12 tagállamban 17 százalékos mutató az átlagos, Magyarország pedig még itt is a rosszabb helyzetben levők közt van."

sulcus (törölt) 2011.12.16. 08:21:35

@scopolamin: Valahogy én sem,kb.21-2 éve,mióta egyre szebb az élet kis hazánkban...

Joooe 2011.12.16. 09:40:40

@bogancs: Őszintén meglepődtem azon hogy mekkora forgalmat generált ez a topik, sokkal jelentősebb, értelmesebb felvetéseidhez néha alig születnek hozzászólások.
Nem mintha ezzel az írással bármi nagy baj lenne, de csak annyiról szól az egész, hogy ha mindkét szülő dolgozik, akkor még ha csak minimálbért keresnek is, abból azért lehet okosan gazdálkodni, megélni, félretenni.
Ez - gondoltam én - annyira egyértelmű, hogy említésre sem érdemes, tök értelmetlen az írás :) Erre ezrével jönnek olyan hülyék akik vitatják az egyértelműt. Valsz fogalmuk sincs miről beszélnek, csak olyan jó magyaros "sírjunk a csóróság miatt, az menő" hozzáállás ez.
Én pont olyan családban nőttem fel ahol mindkét szülő minimálbér közelében keresett mindig, többnyire mindkettő dolgozott, nyilván meg kellett nézni hogy mire megy a pénz, de azért egész elfogadható életminőségben meg lehetett élni, félretenni is, az autó sem volt luxuskiadás. Nem változott ez azóta sem olyan sokat. Ma, hogy már pár éve én is dolgozom, egyedül jóval többet keresek mint szüleim együttvéve, mégsem érzek életszínvonalban jelentős ugrást... Ez csak azért mondtam hogy nem a levegőbe beszélek, meg valami tök más világról elmélkedek a képernyő előtt, tudom miről van szó.

scopolamin 2011.12.16. 09:53:50

@Kopi3.14: Igazad van, peace :)
Boldog karácsonyt!

Joooe 2011.12.16. 09:56:03

@Samott: Egy átlagos, 90-es évek elején gyártott autó adója (számoljunk pl 1995-ös gyártással, 40 kw teljesítménnyel) 5600 Ft. Ez tény.
Ugyanerre az autóra a biztosítási díj egy évre 8700 Ft B2-ben, de B10-ben lemehet akár 7000-re is.

Járunk 14.300 Ft/ év költségnél.
Ha emberünk nagyon lelkiismeretes és 4évente kicseréli a gumikat egy közepes minőségűre az kb. 7e Ft * 4 gumi / 4 év, szereléssel együtt számoljunk 8e Ft/év gumiköltséget...

Lengéscsillapító, vízpumpa, stb nem romlik el minden évben, az sem olyan órási költség, ha nem egy pesti luxusszalonban javíttatod.

Kicsit túlárazod ezt a kérdést. Ezek 150e Ft-ból lazán kigazdálkodható költségek

fchris82 2011.12.16. 11:42:04

@Joooe: "Erre ezrével jönnek olyan hülyék akik vitatják az egyértelműt. Valsz fogalmuk sincs miről beszélnek, csak olyan jó magyaros "sírjunk a csóróság miatt, az menő" hozzáállás ez."

Igazából az a kérdés, hogy mi a blog végkövetkeztetése. Mert ha csak annyi, hogy 160 ezerből meg lehet élni, akkor az igaz. Csakhogy mivel itt a minimálbér van feszegetve, gondolom nem ad-hoc lett bedobva ez a szám. Csakhogy ha vki minimál bért keres, a legritkább esetben fordul elő, hogy soha nem lesz munkanélküli, vagy éppen tartósan beteg. Ha kiesik az egyik szülő, vagy eleve csak alkalmi munkákból TUDNAK tengődni - ami utóbbi kettő közelebb áll a valósághoz, mint a blog azon feltételezése, hogy konstansan életük végéig folyamatosan 160 ezret keresnek ketten -, akkor az máris elég kiszolgáltatottá teszi az embert és magát a családot.

A blog sokak szerint azt sugalja, hogy egyébként minden a legnagyobb rendben, csak az emberek nem tudnak a pénzzel bánni. Az utóbbi igaz, de ez nem támasztja alá ez előbbit, merthogy sajnos sokaknál nem a rossz gazdálkodás okoz gondot, hanem hogy nincs is miből gazdálkodni. Itt a szegény családok nem havi 160 ezerből tengődnek, hanem kevesebből. És könnyű kívülről okoskodni, hogy mit kéne tenni, mondtam már Bogáncsnak is, menjen le egy Miskolc környéki faluba és nézzen körbe! Majd játssz el a gondolattal, hogy oda születtél. Esélyed nincs kitörni, ha ott nőttél fel! Nincs ám minden lakásokban fűtött vízöblítéses WC, meg csapból folyó meleg víz. Te lehet, hogy megkaptad minden reggel az uzsonnára valót, és soha nem kellett vásárlás közben számolgatnod, hogy mit vehetsz magadnak, mert csak 300 Ft és két visszaválthatós üveg van nálad van, attól ez még sokaknak így van, csak nem tudják nektek elmagyarázni, mert nincs bekötve nekik a net! De menj ki te is terepre vmelyik keresztény segítő szolgálattal, és nézd meg, hogy milyen körülmények között élnek egyesek, és ez csak részben az ő hibájuk. Vannak dolgok, amiket akárhogyan is okoskodsz, nem fogsz tudni megoldani, mert a körülmények agyon nyomnak. Fűtött autóból könnyű okoskodni, hogy miért iszik a hajléktalan, tenné inkább félre a pénzt, de neked halvány elképzelésed sincs, hogy lelkileg mennyire összeroppantja az embert a kiszolgáltatottság, hogy se munkája, se lakása, se semmi. És itt pont ezért akadtak ki sokan - én legalábbis -, holott azzal nagyon is egyet értek, a lakosság nagy része nem tud bánni a pénzzel, és úgy nem is értenek a pénzügyekhez. Ez látszik a:
- lakosság eladósodottságán, miközben azt se tudják sokan, mi az a THM
- Provident "árbevételén"
- A MNYP-i kavarásokra "nem reagálásokkal" (100 ezren maradtak???)
- bedőlt autós hitelek nagy mennyiségén

Almandin 2011.12.16. 16:12:24

@fchris82: A Miskolc környéki falvakban sem tudnak sokan kijönni a kis pénzükből, ezért megy olyan jól az "üzlet" az uzsorásoknak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 17:22:33

@fchris82:

De wazz! Ki beszélt itt Miskolcról??

Én arról beszéltem, hogy ha van egy kétkeresős kétgyerekes család, akkor abból a havi 167-ből SIMÁN meg lehet élni. Persze, hogy 300-ból, vagy 600-ból könnyebb, ezt senki sem vitatja.

Az meg, hogy Miskolcon, vagy falun sok helyen nincs munka, az egy másik probléma.

Sokan meg azzal jöttek, hogy ha valaki szingli, vagy egyedül nevel gyerekeket, akkor az hogy éljen meg minimárbérből.

Hát persze, hogy így is baromi nehéz. Ezt senki sem vitatja. De ez megint nem a minimálbér hibája, hanem azon társadalmi folyamatoknak, amelyik felerősíti az elmagányosodást. Esetleg valami egyéni tragédia folytán állt be az egyedüllét.

Aztán meg sokan jöttek azzal, hogy elkezdték számolni a havi fix költségeket. Hiteltörlesztő, albérlet, rezsi... stb. Többen külön kiemelték, hogy sok a fűtés, pedig 20 fok sincs télen a lakásban. Hát bazz, ezen is kiakadtam. Nem a hőmérőt kellene nézni, ha már a XXI. században vagyunk (amire megint sokan hivatkoztak) hanem a hőszigetelés vastagságát.

Alapvető szemléletbeli és életvezetési gondok vannak itt, ez továbbra is meggyőződésem.

Internet: Mikor én állást kerestem, akkor sem volt még otthon internet, mégis sikerült. Megoldottam suliból, internet caféból... stb. Persze kényelmes dolog, ha valakinek ott van a net otthon a segge alatt, csak kérdés, hogy ez-e az első és legfontosabb kiadás? És persze arra is kíváncsi lennék, hogy a szörfölés hány %-a telik álláskereséssel..

Szóval szerintem nagyon elkeserítő az érkezett 1100 komment legnagyobb része.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 17:31:55

@Joooe:

Pedig ez egy kurva fontos dolog. Kibújt a szög a zsákból, avagy jól belenyúltam a méhkasba, de nem bánom.

Szerintem eddigi "pályafutásom" legtanulságosabb posztja volt ez.

Sajnos provokáló alapstílusommal kicsit túllőttem ennél a posztnál a célon, így akár kicsit félreérthető is lehet egyeseknek, de ettől függetlenül nagyon sokan beleképzeltek olyanokat az írásba, amit pedig le sem írtam.

Persze mindenki magából indul ki. Nálam nagyjából ugyanaz a helyzet, mint nálad, szüleim mindig is az országos átlagfizetés alatt kerestek, viszont nagyon rövid megszakításoktól eltekintve folyamatosan DOLGOZTAK. Sőt, amikor csak tudtak, még mellékállást, vagy egyéb alkalmi munkákat is elvállaltak, csak hogy legyen. Így nekem ez az alap, hogy kétkeresős család. Pedig mi is vidéken éltünk a keleti országrészben, és mégis mindig volt valamilyen kereset. Sosem a kifogást, hanem mindig a lehetőséget kerestük.

Ja, s nem volt soha se cigi, se játékgép, alkohol is csak módjával alkalomadtán.

És emelt díjas sms sem volt az x-faktorba, vagy a valóvilágba sem.

Viszont mindig volt család és barátok-ismerősök, akikre lehetett számítani.

Az, hogy valaki egyedül él minimálbérből, albérletben azzal nem tudok mit kezdeni, de ott nem csak a munkabér vagy a segély nagyságával van a gond.

Satöbbi satöbbi. Írhatnám én is a véleményemet a témában még órákig.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 17:36:58

@Kopi3.14:

"hát, épp itt az ideje, hogy bizonyítsd is, hogy van fogalmad róla, mit is állítottál"

Számíthatsz rá! Tudod én olyan vagyok, mert ezt láttam gyerekkoromban is, hogy ha elveszítem is a jól fizető állásomat (mint ahogy elő is fordult már), akkor sem esem kétségbe, hanem már másnap beadom a jelentkezést akár Tesco polcfeltöltőnek, vagy télen elmegyek hómunkásnak, és nem panaszkodom, mint itt valaki korábban, hogy 'de hát nekem szoftverkezelői végzettségem van, mégsem kapok jó állást, mást meg nem vagyok hajlandó csinálni'..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 17:39:02

@Kopi3.14:

Tehát azt akarom mondani, hogy most jól meg sorom, nem tagadom, de azért nem felejtettem el, hogy honnan jöttem.

Épp ezért azt sem fogadom el senkitől, hogy esélye sincs előrelépni. Nyilván, ha olyan a családi környezet és minta, akkor nehéz. De ezért nem feltétlenül csak az éppen aktuális kormányt kell szidni, hanem először a saját portán söprögetni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 17:46:20

@LadyCarambole:

"Persze, még hogy feleség, meg két gyerek, meg havi 400!
Tudjuk ám, hogy anyáddal laksz, te kocka kattintásgyáros, épp ezért elismerésem a teljesítményedért!"

Na ide figyeljen kisasszony! Ez poszt egy könnyed, polgárpukkasztó bejegyzésnek készült, de ha a kommenteket elolvasod (úgysem fogod), akkor rájössz, hogy már kurvára nem az.

Szóval nagyon szívesen bemutatom neked a kis családomat, csak hogy befogd a buta szád!

fchris82 2011.12.16. 18:48:32

@bogancs: Nos, lehet a többséget hülyézni, de a legutóbbi válaszoddal nagyjából egyet értek, és talán a "kételkedők" többsége is. Ebből az következik, hogy te kommunikáltál rosszul vmit, ha folyamatosan és ennyiszer magyaráznod kell.

Nem biztos, hogy a diákok a hülyék, ha egy tanárnál az osztály fele bukásra áll.

Kopi3.14 2011.12.16. 20:58:49

@bogancs: Beböfögte3d, hogy simán meg lehet élni, miközben egy nyamvadt kalkulációt nem karcoltál fel. Olyan agynélküli okosságokat találtál ki, mint nem kell BKV bérlet- gondolom blicceljenek, mert az a menő, meg népnemzeti, előremutató. Azt az apróságot figyelmen kívül hagytad, hogy a hivatalos megélhetési minimum magasabb, mint a minimálbér nettó része, ezt sokan sokszor írták, de neked zavarta volna a kis álomképedet, hogy ez így van, nem illett volna bele a koncepciódba, így jobb volt ignorálni minden ilyet. Ahogy a már hasonló kísérletet is. Azt mondod luxus a dezodor- gondolom nem kell a nap végére megrohadnod a saját levedben, hogy rájöjj, nem luxus, hanem az elvárt alapvető higiénés minimumhoz tartozik valamilyen belőle.
Jöttél olyan okosságokkal, mint a lakást lehet örökölni. Sok esetben kitől, meg a két gyerek közül melyiket hajítod ki a híd alá? mert csak az egyiknek tudod tovább adni.
Ottani ellenvetések kilencven százalékát is nemes egyszerűséggel kihagytad, mert a végén be kellett volna ismerned, ökörséget írtál.

megkérhetnélek, hogy ha már tényleg meg tudod mutatni milyen faszagyerek vagy, akkor január elsejétől ne csak úgy papíron élj meg minimálbérből, de indulj neki új munkahelyen, ahol tényleg ennyit adnak neked, nem többet. Ja, kedves feleséged is tegye ezt. Részletes leírást várok a lakhatási lehetőségről, aminek feltételeiről semmit nem írtál, hogy a rezsit figyelembe kéne venni. És minimum fél évig tartson, hogy tényleg lássuk, meg tudod csinálni, vagy csak a pofád hatalmas, mint a bécsi kapu.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 21:28:41

@Kopi3.14:

Te csak ne emelgesd itt a tétet! Még semmit sem virítottál.

Közben meg:

"Jöttél olyan okosságokkal, mint a lakást lehet örökölni. Sok esetben kitől, meg a két gyerek közül melyiket hajítod ki a híd alá?"

Számolj csak kicsit! Van két fiad, és egy lakásod. Tehát csak az egyik gyerek tud örökölni, erre gondoltál?

Tegyük fel, hogy egyik kölyök sem olyan kretén, hogy ne tudjon párt szerezni magának. Máris csak fél-fél házat kell a gyerekeidre hagynod, a másik fél-fél ház érkezik a menyeid családjától. Voálá!

Almandin 2011.12.16. 21:46:22

@bogancs: Az internetcafé is pénzbe kerül. Néhány éve nálam se volt még net és kb. heti 4 óra internetezés caféból annyiba került, mint az otthonra bevezetett internet.A fűtésről pedig annyit, hogy nincs mindenkinek lehetősége hőszigetelő nyílászárókat csináltatni. Egy garzonlakás esetében is legalább félmillió-egymillió kicseréltetni az ajtót-ablakokat. Egy minimálbéres, ha összekapar ennyi pénzt (inkább nem kapar össze), azt, ha van esze, biztonsági tartaléknak tartja, pl. betegség, munkanélküliség esetére.

Almandin 2011.12.16. 21:49:12

@bogancs: Szerinted, aki nem szerez párt magának, az kretén? Miért? Egy bizonyos kor után "kötelező" párkapcsolatban élni, vagy hogy gondoltad?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.16. 21:55:32

@Almandin:

"Egy minimálbéres, ha összekapar ennyi pénzt (inkább nem kapar össze)"

Ez megint olyan probléma, amit nem feltétlenül a minimálbér emelésével kell megoldani, hanem valamilyen céltámogatással.

"Szerinted, aki nem szerez párt magának, az kretén? Miért? Egy bizonyos kor után "kötelező" párkapcsolatban élni, vagy hogy gondoltad?"

Nem kötelező, pusztán arra céloztam, hogy ha két ember közösen tart fenn egy háztartást, egymást segítve, támogatva, akkor könnyebb dolga van. Egy egyszemélyes háztartás egy fizetésből mindig alacsonyabb színvonalon él, mint egy kétszemélyes háztartás két fizetésből. Bizonyos költségek ugyanis eloszlanak.

Természetesen nem kötelező párkapcsolatban élni, de sok szempontból (például, de nem elsősorban anyagi szempontból) előnyös dolog az egyedülléttel szemben.

becsoccsent 2011.12.19. 18:48:11

@Szvatopluku csereberu: igy igaz. ugyhogy vegre kis is szedem ezt az oldalt a radarbol, mert csak felidegesit.

en peldaul 15 mp alatt futom a 100 metert. ebbol kovetkezik, hogy egy kilometert 150 mp alatt futok, 42km-t pedig 6300 mp alatt. vagyis valamivel tobb, mint 105 perc alatt.

csak azert nem indulok a maratonin, mert nem akarom lealazni a vilagot.

de blogot tudok irni rola, akkor is, ha faszsag.

igy van ezzel a posztolo is.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.21. 21:52:01

@Szvatopluku csereberu:

Csak ne finomkodj itt, ha megkérhetlek! Ez nem a szűzlányblog, hogy kitakarjuk a kényes részleteket a mondandónkból!

@becsoccsent:

A Bólogató Jánosokat sem szeretjük itt! Az embernek lenyen meg a saját véleménye a dolgokról!

Pszt! 2011.12.28. 00:08:28

Ha nem is mindenben, de egyvalamiben igaza van bogancs-nak. Rengeteg olyan dologra költünk, ami felesleges.
Pl én olyan világban nőttem fel, ahol nem volt telefon. Vezetékes sem! Két nyilvános fülke volt a falu két végén, mégis megvoltunk. Nem sírom vissza azokat az időket, megértem hogy haladni kell a korral, és hatalmas dolog, hogy bármiféle baj esetén azonnal kéznél van a mobil, de mindenképpen szükséges havi szinten 3-4-5 ezer forintot eltelefonálni személyenként? Biztos maradi vagyok, de nekem egy évig elég a 3000-res feltöltés. És ez csak egy tétel a sok közül.

NemesekErnyo 2012.01.01. 00:55:35

Ahány százezer Ft-ot elpuffantottak ma éjjel - meg.