Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Minimálbérből fogok élni 1.

2011. december 17. - bogancs

A múltkori, kissé provokatív stílusú posztban sokaktól megkaptam, hogy mit osztom én az észt, hogy kell minimálbérből megélni. Próbáljam csak ki egy hónapig, hogy milyen az. Ilyen típusú felszólítások sokszor elhangoznak egyébként politikusok irányába is.

Szóval kapva az ötleten, én most elhatároztam, hogy január 1-től kis családommal egy hónapig (vagy ha tart a lendület akkor akár kettőig is) minimálbérből fogunk megélni. Néhány kivétel persze lesz ez alól, de ezek csak olyanok lesznek, amelyek a tényleges gazdálkodási eredményt nem érintik.

Első lépésként most elkészítek egy tervezett költségvetést, amit aztán majd próbálok betartani.

Nézzük először a bevételeket: 2012-ben bruttó 93 ezer forint lesz a minimálbér, ami a 16%-os személyi jövedelemadó és a 18,5%-os járulék levonása után nettó 60.915 forintot jelent. Ugyanezt megkapja a párom is, az már összesen 121.830 forint. Ehhez jön még összesen 46.600 forint a két gyermekünk után (20.000 forint családi adókedvezmény és további 26.600 családi pótlék).

Ez összesen 168.430 forint.

Nézzük részletesen a kiadásokat, kiindulva a jelenlegi számlákból. Gázszámla 18.000, villany 7.800, víz+csatorna 9.800, tehát a havi rezsi összesen 35.600 forint.

Ott van még a tv előfizetés 2.500, és az internet 3.000 forint. Lakásbiztosítás 3.100, autóra kötelező biztosítás évi 8.500, tehát egy hónapra vetítve 700 forint, súlyadó évi 26.400 forint, tehát havi 2.200 forint.

Az egyik gyerek után fizetni kell az oviban havi 800 forint csoportpénzt, plusz járatjuk heti 1x táncra és heti 1x tornára, ezért alkalmanként 300 forintot kérnek. Plusz ott van a kaja befizetés, ami napi 330 forint. Összesen tehát az óvoda havi 800+4x300+4x300+21x330= 10.130 forint.

A másik gyerek még bölcsis, úgyhogy a költségvetésbe szintén havi 10.000 forint ellátási díjat veszek be.

Eddig tehát a havi fix kiadásaim kerek 73.200 forint, elkölteni marad további 75.230 forint. De erről majd folyt. köv. a következő posztban. Az eddigiekről egy összefoglaló táblázat alább:

https://m.blog.hu/ni/nivo/k%c3%b6lts%c3%a9gek.JPG

Frissítés - 2011.12.18.

Miután rengeteg komment érkezett, gondoltam átláthatóbb, ha a poszt alján frissítésben reagálok a legtöbbet vitatott dolgokra.

Többen felvetették a szemétszállítást, és valóban kifelejtettem. Összege 6000 forint/negyedév, tehát havi 2000 forintot erre is tartalékolnom kell.

A másik sokat vitatott szám a 18ezres gázszámla volt. Nos, ez egy átalány, tehát télen-nyáron ennyit fizetünk. Havi elszámolás esetén kb. havi 3-4 ezer lenne, ami a melegvíz miatt fogy, télen a leghidegebb hónapokban pedig elfogy akár havi 250-300 m3 is, ami simán 40ezres összeget jelent.

Ami még szintén sokszor felmerült, hogy hol van a többi költség. Erre az a válasz, hogy ez a munimálbéres történet egy hosszabb posztsorozat lesz majd, és egy egy bejegyzésben nem szeretnék túl terjengős lenni és túl sok témát felvetni. Természetesen a folytatásban kitérek a többi költségre is, jelen posztban csak a fix és elkerülhetetlen költségekre koncentráltam.

Elég sokan azt kritizálták, hogy miért kétkeresős házaspárral számolok. Nos azért, mert ezt tudom szimulálni. Két felnőtt és két gyerekből áll ugyanis a családunk. Nyilván aki azon háborog, hogy próbáljunk meg egy minimálbérből megélni, az már a fix költségekből is látszik, hogy az nem fog menni.

Sokan felvetették még a lakáskérdést, hogy albérlettel, vagy lakáshitel törlesztővel miért nem számolok. Ennek a témának is külön bejegyzést szánok majd, úgyhogy nyugi, ami késik, nem múlik.

És utolsó gondolatként: Bár már eléggé harcedzett és sokat látott blogíró vagyok, bevallom, hogy ezeket a rendkívül indulatos, személyeskedő és bántó hozzászólásokat rendkívül nehezen viselem. Megértem én, hogy érzékeny témáról van szó, célom nem is másnak a piszkálása, hanem inkább a problémás pontok felfedése, és rávilágítás arra, hogy mi okozza a legnagyobb nehézséget. Ilyenből kettő már jelen posztban is akad (fizetős logopédia, mikor államilag biztosítania kellene az óvodának, illetve bölcsődei helyhiány, ami egy tényleges minimálbéresnek majdnemhogy lehetetlenné teszi a korai munkába állást.

Azt szeretném tehát kérni, hogy a továbbiakban a téma érzékenységére való tekintettel mindenki fogalmazzon a lehető legfinomabban. Én magam is erre fogok mostantól törekedni, nem célom, sőt kifejezetten szeretném elkerülni, hogy bárkit is megbántsak a téma boncolgatása közben. (Moderálni ezután sem fogunk semmit, ez ellenkezik blogunk alapelveivel. Amit valaki leírt, az bizony ott marad.) Ugyanakkor őszintén meglepődtem azon, hogy miért ennyire tabutéma ez? Miért vált ki ilyen erős érzelmeket egyesekben? Miért látnak bele sokan olyat az írásba, ami nincs is benne?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr843469932

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.20. 09:19:51

   Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben.

Trackback: Nem lesz többé hálapénz. Vagy de... 2011.12.17. 19:10:16

Lám, a Fidesz hű a választási ígéreteihez: kifehéríti a gazdaságot és egyszer s mindenkorra eltörli a baksist az egészségügyben. Nem lesz többé hálapénz! Le a borravalóval! Ebugatta himpellérei, majd lesz itt rend, akárki meglássa!  Kedden 255 ige...

Trackback: Vásárhely megint szegényeket aláz 2011.12.17. 12:45:32

Lázár János városában úgy osztják a közmunkásoknak az élelmiszersegélyt, mintha karácsonyi ajándékot adnának át. Szerintem pedig ajándékcsomagnak nevezni a rászorulók élelmiszer segélycsomagját nem eufemizmus, hanem pofátlanság.Ajándékcsomagot kaptak a...

Trackback: Orbán, pakolj! 2011.12.17. 12:44:36

Összebalhéztunk az IMF-fel és az EU-val, megszakadtak a tárgyalások. A jogászgyerek célja egyértelmű: kivezetni az országot az EU-ból, mert a modern díszlet nem felel meg a múltba forduló népnemzeti színjáték előadásához.

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.17. 12:43:43

Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztőségeket alapít, meg kitüntetéseket kap ne...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.17. 12:42:54

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 21:39:26

@nowy:

Úgy értettem, hogy fele annyiból kijön a számla ha előtakarékoskodik, mintha hitelből valósítja meg ugyanazt.

Egyébként az a tapasztalat, hogy sokan a hitelre esküsznek, sokan meg soha nem vennének fel hitelt...

Ebzon 2011.12.18. 21:42:01

@bogancs: Nem rohadtul nem elvárható senkitől itt a legnagyobb hiba az egészbe, hogy várhatod te el egy érettségis gyerektől, hogy minimál felett keressen, amikor többdiplomás emberek is ennyiért güriznek ? Ezt így nem is értem, vagy ilyenről nem halottál. Én elmegyek egy céghez és azt mondom ez meg ez az elvárásom. Meghalgatják, azt odatolják eléd a kollektívat....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 21:42:54

Most már csak az a gondom, hogy elcsetelem itt az időt, a holnapi (lakástémás) poszt meg nem halad.

Lehet, hogy kedd lesz belőle, mert lefárasztottatok. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 21:45:33

@Ebzon:

Tartom, hogy azért az ember nem hagyja el otthonát, családját, gyökereit, hogy elmenjen máshová minimálbér&albérlet kombóban nyomorogni. Ennek mi értelme?

Ebzon 2011.12.18. 21:46:48

@bogancs: És azt már hallottad, hogy a leggazdagabbaknak mindig van több hitelük is ? Nem véletlen, csak így lehet nagy pénzre szert tenni, csak van benne egy kis bibi, ahhoz alapból gazdagnak kell lenned, hogy ilyesmit bevállalj. Különben én sem vennék fel soha, pont ezért. Jóhiszeműen középosztálybelinek nevezném magam, de ez még nagyon kevés. Különben meg olyat nemtalálsz aki a hitelre esküszik(hacsak nem olyan gazdag mint mondtam elöbb) mert az a sárgaházban van. Ki az aki szerint a bank jót akar neki ?

nowy 2011.12.18. 21:46:58

@bogancs: Nagy kérdés,hogy mennyire kell közel lenni a munkához.Pl Békásmegyer szép nagy lakótelep,sőt 6 km-es körzetében (ez egyébként Békás Árpád-híd táv) még jó sok lakótelep és ház van,de meló kevés. Ilyenkor muszáj lesz bérletet venni a fizetésed hatodáért,mert nem tartanám életszerűnek,hogy eladod a panelodat és veszel egy másikat, mondjuk Kelenföldön.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 21:48:38

@bogancs:
Baszki ezek után nem tudom miről lehetne beszélni veled. Ezúttal már a szádba rágtam, hogy miről van szó, erre te még mindig jössz azzal, hogy a faluról albérletbe költöző gyerek. Leírom, hogy ugyan elvben van esély rá, hogy az átlagos fiatal örököl a nagyszülőktől lakást, de azon belül nagy esély van, hogy az egy falusi 1-2 milliót érő ház lesz, távol a munkalehetőségektől. Erre jössz azzal, hogy életszerűtlen, ha faluról Budapestre költözik. Én válaszolom, hogy nem értetted meg, mert erről szó sem volt, hogy faluról költözik, és szó sem volt arról, hogy Budapestre, arról volt szó, hogy örököl valamit nagyszülőktől.

Ebzon 2011.12.18. 21:50:30

@bogancs: Hát az ha minimálon van alapból, hogy a tökömbe költözik el egy jobbat fizető álás közelébe? Nem értem mit nem értesz ? Vagy akkor túlléptünk a tehermentes házon és már albiról beszélünk ? Mert akkor pálfordulok és akkor azt mondom, hogy mivan a 2 gyerekkel és a feleség melójával ? Vagy akkor már a szinglikről is beszélünk ?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 21:50:49

@nowy:

Viszont ebben benne van, hogy Békásmegyeren van egy saját jogú lakása. Mert ha csak albérlet, akkor azt a munkahely közelében venné ki inkább és akkor nem kell BKV.

Az meg életszerűtlen, hogy a minimálbéres vesz egy lakást hitelből Békásmegyeren, azt törleszti, ráadásul BKV-val jár a város más részére dolgozni..

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 21:51:16

@bogancs:
Még egyszer, képzeld el, van egy szimpla érettségid, semmi szakképzettség. Városban éltél mindig is, erre örökölsz egy házat. Ott semmi munkalehetőség. Erre te leköltözöl oda, hogy majd gazdálkodsz, és nem albérletbe mennél inkább a városban, és dolgoznál? Akkor már csak az a kérdés, hogy a földet majd miből veszed meg?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 21:56:06

@Zabalint:

"de azon belül nagy esély van, hogy az egy falusi 1-2 milliót érő ház lesz, távol a munkalehetőségektől."

Eladja, és átkonvertálja egy hasonló színvonalúra, valahol a munkalehetőség környékén. Persze hitelből ki lehet egészíteni, hogy egy jobb lakás jöjjön ki belőle, de ha az illető minimálbéres, akkor nem biztos, hogy jobban jár. Pontosan azért, mert ha minimálbérből még lakáshitelt is törleszt, akkor másra nem marad.

De mondom, ahány ember, annyi élethelyzet.

Egy biztos: Ha minimálbéres vagy, és a nagyszülők 1-2 milliós értékű ingatlannal rendelkeznek, akkor nehéz egy nagy léptékű ugrást csinálni életszínvonalban a nagyszülőkhöz-szülőkhöz képest.

Nem is értem már, hogy min vitázunk.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 21:56:54

@bogancs:
Még mindig nem érted. A legtöbb fiatalhoz nem vágnak hozzá lakást. Az már jó eset, ha 1-2 milliót érő falusi házat örököl. De ott nem fog tudni megélni. Így két lehetőség marad, vagy a szüleinél marad, vagy albérletbe költözik. Előbbivel azért akadnak gondok, főleg ha házastársa van, és gyereket is szedne. Illene minimum egy albéleti díjat beleszámolnod a számításba, ez a kiinduló pont, visszatérek erre, ha már nem értettél meg semmit abból, amit írtam.

Ebzon 2011.12.18. 21:58:05

@Ebzon: De most már lassan nem is értem mit veszel alap kiindulópontnak. Volt már falusigyerektől kezdve frissen érettségizet, akitől elvárható a minimál feletti(ezt sem értem, főleg mai helyzetekben ezt hogy gondolhatod) De mivan a családdal??? 1apa 1anya 2gyerek 1lakás. Idáig itt voltunk, most már költözzenek is, járjanak gyalog. Mondom komolyan nem értelek.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 21:59:51

@Zabalint:

"vagy a szüleinél marad"

Kimondtad a kulcsszót! Nagyszüleink is így kezdték. Akkor költöztek sajátba, amikor összegyűlt a rávaló. Mégis több gyerek született..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:01:45

@Ebzon:

"Mondom komolyan nem értelek. "

Mit nem értesz? Minimálbérből nem lehet mindent akarni. Bizony jó adag kompromisszumra, szervezőkészségre, leleményességre, családi összefogásra van szükség ilyenkor, ha az ember haladni akar.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 22:07:39

@bogancs:
"Eladja, és átkonvertálja egy hasonló színvonalúra, valahol a munkalehetőség környékén. Persze hitelből ki lehet egészíteni, hogy egy jobb lakás jöjjön ki belőle, de ha az illető minimálbéres, akkor nem biztos, hogy jobban jár. Pontosan azért, mert ha minimálbérből még lakáshitelt is törleszt, akkor másra nem marad."

Az ingatlan értékét elsősorban a helye határozza meg. Kb. olyan 6 milliótól kezdődnek a lakások, házak, amelyek közelében előfordul munkalehetőség. Tehát mondjuk eladja a nagyszülői házat 2 millióért, akkor 4 millió hitelt kell felvennie lakáshoz. Ez már nem biztos, hogy belefér a 2 minimálbérbe, de az albérlet is necces. Viszont éppen arról beszélek, hogy nem igaz az a feltevésed, hogy a legtöbb minimálbéresnek van tehermentes lakása, ezért illene a lakhatást beleszámolni.

"De mondom, ahány ember, annyi élethelyzet."

Igen, de én éppen arról beszéltem, hogy nagy eséllyel egy átlag minimálbéres fiatal nem örököl tehermentes lakást olyan helyen, ahol munkája is van. Mert átlagosan 1 nagyszülőre 1 unoka jut, és mint írtam, anno elég sokan laktak faluban, így elég nagy az esély a falusi házra, egyébként arra is van esély, hogy a nagyszülők önkormányzati lakásban laktak, így nincs semmi.

"Nem is értem már, hogy min vitázunk."

Még mindig azon, hogy a lakhatási költséget nem számoltad, aztán meg jött az érvelés, hogy de legtöbb minimálbéresnek van tehermentes lakása. Ez nem jellemző, főleg fiataloknál nem.

Ebzon 2011.12.18. 22:09:00

@bogancs: Hát te tényleg baromi értetlen vagy :D:D. Te azt mondtad, ami borítja az egész kisérletedet, hogy költözzön a munka után.
Na most ez családosoknál te még is hogy képzelted el? Most itt azt írod, hogy adja el konvertálja másik házra, azt se veszik ami tehermentes(perpill). Ha elköltözik akkor is lehet hogy még kell utaznia hiába van közelebb, nem minden melóhely mellett adnak lakást. És akkor a gyereket meg rángassa magával, és akkor megint az asszonynak honnan lesz másik meló, vagy akkor már rögtön ő is felvételizzen oda ahhova apuci ? Szóval na így erre gondoltam és ezt nem értem, hogy ezt te komolyan így gondolod? Ennek szted így kell működni, ha minimálon van vki akkor ne maradjon lakásába, költözzön oda ahol többet fizetnek. Te ezt mondod, de ez megvalósíthatatlan és akkor még többi rokonról megint nem esik szó. Vagy most ha hónap után nem jössz ki úgy ahogy szeretnél te is költözni fogsz ?

nowy 2011.12.18. 22:11:14

@bogancs: ez így igaz, pusztán arra akartam rávilágítani,hogy az általad eddig számolt havi fix költségek már is emelkedtek.Rossz esetben akár 27400 Ft-tal (két felnőtt+két diák bérlet,ha nincs normális távolságban középiskola).Jó, tudom,ez már holnapi téma lesz :)

Ebzon 2011.12.18. 22:13:33

És akkor még hozzáteszem, hogy van állása hisz minimálbéres, szóval melóközelbe lakik, mi a rossznyavjáért költözne a bizonytalanba? Mert mondom egyedülállóként ez természetes, simán elmennék én is másik helyre lakni, nemvagyok röghöz kötve, de családról beszéltünk idáig és most pont őket nem számolod bele(mondjuk úgy most ő rajtuk siklasz át)

2011.12.18. 22:15:02

Ez most valamiféle provokáció, vagy a cikkíró tényleg komolyan gondolja amit leírt. Azért gondolom poénnak, mert ő is kizárt számos dolgot, amiről nem mondana le –és ezzel máris átlépné a bűvös minimálbért-.
Meg egy kicsit kurtának érzem a költségtervezetet. Pl; az autó fenntartása nemcsak abból áll hogy befizetjük a kötelezőt (ami egyébként fiatalabb életkorral, és budapesti lakhellyel többszöröse a cikkíró által számolt értéknek) de azt a nyamvadt tragacsot tankolni kell ~400Ft/Litykó áron, ha elromlik valami javítani kell, ha márkaszervízre nem is, de drótra, szigszallagra, lenyalt fejű hatos anyára, stb. (gépjármű-hotfix csomag) számolhatunk havi 5 rugót. Ha autónk dísz, akkor tömegközlekedést kell választanunk: Alternatívák aranyárban lévő 320Ft-os BKV jegyár, 10.000Ft-os havibérlet, ha olyan szerencsétlenek vagyunk hogy agglomerációban dolgozunk, akkor helyközi közlekedés tovább emeli a tarifát. Merthogy minimálbér mellé nem szoktak a cégek költségtérítést is adni. És akkor a többiről nem is beszéltünk. Persze, értem a cikkírót, ő azt próbálja magyarázni, hogy meg lehet minimálbérből élni. Ez igaz. Lehet híd alatt is lakni, kartonpapírral takarózni, szart enni: ebben a közegben a minimálbér máris elkölthetetlen extraprofitnak tűnik. De állítólag Európai emberek vagyunk, és ehhez hozzátartozik egy normális kultúrált életvitel, amit minimálbérből nemigen lehet biztosítani.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:15:24

@Zabalint:

Szerintem emg tévedésben vagy azzal kapcsolatban, hogy ma a jellemző.

Ha a jelenlegi nyugdíjasok ingatlanvagyonát nézzük, akkor szerintem annak mind az átlaga, mind a mediánja jóval több, mint 1-2 millió forint.

Ez az 1-2 millió majdhogynem egy szélsőérték. Vannak ott szép számban városi nagyszülők is, meg olyan falusi nagyszülők is, akiknek a faluja egy nagyobb város közelébe van, tehát busszal-vonattal 30-90 perc alatt megközelíthető onnan a munkahely.

Ebben egyet tudunk érteni?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 22:17:30

@bogancs:
De ha nincs öröklés, otthonról sem tudnak összespórolni minimálbérből lakásra. Vagyis tudnak, de az olyan 20 év lenne, amikor már a gyerekeik érettségiznének.

Ráadásul szerinted egy olyan, aki minimálbérből él, annak a szüleinek mekkora lakása lehet? Akkora, hogy befér a fiatal pár, majd még 1 vagy 2 gyerek is? Elképzelem, ahogy egy szobában 2 franciaágy, az egyik a szülőké, a másik a fiataloké. Nem kellene a régi családmodellt összevetni a maival.

Ebzon 2011.12.18. 22:20:50

@bogancs: Ebben még igazad is van akkor már csak 1 dolog van: kikell nyírni a nagyszülőket... Különben meg az alaphelyzetből átjutottunk oda, hogy keressen jobb melót, csak hogy tudjál róla. Vagy legyen vmi rokon. Na szóval mindig van vki akire tudsz hivatkozni, vagy vmi. De mi a te alapszituációdról beszélünk, amitől te magad is jó rég eltértél. Most már megint ottvagyunk, hogy nincs lehetetlen csak akarni kell. Ez meg ugye :DD:D

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:21:08

@Ebzon:

Kifogások-kifogások! Az életben küzdeni kell..

cavecanem 2011.12.18. 22:21:33

Kezdem azt hinni, hogy bogáncs egy harmadikos gimnazista, egy elit gyakorló gimiből, aki talán nemrég nyert egy kerületi tanulmányi versenyen s emiatt most azt hiszi, hogy mindent jobban tud a felnőtteknél...

2011.12.18. 22:23:29

@bogancs: "Akkor költöztek sajátba, amikor összegyűlt a rávaló"

Az én szüleim például 0 forinttal jöttek fel pestre, generálisan csóró családból jött mindkettő. Albérletbe laktak, és sosem gyűlt össze a "rávaló". Kölcsönt vettek fel. Persze akkor még nem voltak éhesek a bankok: 3%-ra adták a kölcsönt, és a munkahelyeken sem ismerték a fluktuáció, és racionalizálás fogalmakat.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:25:24

@Jankove:

"De állítólag Európai emberek vagyunk, és ehhez hozzátartozik egy normális kultúrált életvitel, amit minimálbérből nemigen lehet biztosítani. "

Mit értesz azalatt, hogy nemigen? Most igen, vagy nem? Esetleg valaki igen, más meg nem?

A havi 5ezer szervízköltséggel egyetértek. Ezt csak azért nem vettem a fix költségek közé, mert használatarányosan változik. Leginkább felfele.

Ebzon 2011.12.18. 22:28:32

@bogancs: Most ezt nemértem megint, te hozod a kifogásokat, miért hárítod rám ? Vázoltál egy családmodellt (istenem nem istom már hanyadszorra próbálom elmagyarázni) 1apa 1anya 2gyerek 1tehermentes lakás(ami ugye holnap majd kiderül, hogy nem az) erre te itt elkezdtél magyarázni öröklésről, faluról. Ez idáig ok ez alapszitu mindenkinél. De mi nem rokonságot vizsgálunk, hanem 1 családot. Az meg 1 családnál nem úgy működik hogy összevissza örököl házat(van ahhol 4felé oszlik). van aki árva volt. Jó ez persze a szélsőséges példa(de ugye tudjuk hogy vannak és nem örökölnek). Vissza a kiinduláshoz csaalád-lakás. Erre te már nem is amellett érvelsz hogy meglehet élni minimálból, hanem arról beszélsz hogy költözzenek a munka után. Erre én kérdezem ezt mégis hogy? Erre te kifogások-kifogások!.... Ejj most kezdek rájönni és megérteni... Te nem érted!!

2011.12.18. 22:30:24

@bogancs: "Most igen, vagy nem?" Nem.

"Ezt csak azért nem vettem a fix költségek közé, mert használatarányosan változik. Leginkább felfele."

Lefele? Ez szerintem igény-függő. Ha szükségmegoldásokról tákolásról gányolásról beszélünk, háromhengerrel is elmegy a gép, akkor OK. Persze majd jöhet az évenkénti tolósvizsga, rendőrnek a jatt, ott megy el a megtakarítás. Ha tisztességes kocsival akarsz közlekedni, akkor bizony havi 5 ezerből csak a wunderbaum jön ki.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:32:40

@Jankove:

"Persze akkor még nem voltak éhesek a bankok: 3%-ra adták a kölcsönt, és a munkahelyeken sem ismerték a fluktuáció, és racionalizálás fogalmakat. "

Minden korszak más volt. Megítélés kérdése, hogy jobb volt-e az, vagy rosszabb a mai helyzetnél.

Az én szüleim meg a nagyszülőknél kezdtek, 2 éves voltam mikor sajátba költöztünk. Arra akkor rá is ment nam csak a szüleim, de a nagyszülők utolsó fillérje is. Meg OTP is kellett hozzá.

Viszont ha jól tudom, nem minimálbéren dolgoztak, mint ahogy gondolom a te szüleid sem.

Épp ezért kár ezt példaként felhozni, vagy ehhez hasonlítani, amikor a minimálbéresek, tehát a legalsóbb osztály lehetőségeit nézzük.

Akkoriban is voltak keveset keresők, az lenne érdekes, hogy ők hogy csinálták.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:33:50

@Ebzon:

"Különben meg az alaphelyzetből átjutottunk oda, hogy.. "

Én nem akartam idáig eljutni. Te hoztad az újabb és újabb kifogásokat, amiről beszélni kellett.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:35:00

@Jankove:

Lefelének olvastad? Felfelét írtam.

2011.12.18. 22:38:02

@bogancs: "Lefelének olvastad? Felfelét írtam" Bocs, elnéztem, visszaszívva.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 22:39:15

@bogancs:
Csak sejtésein lehetnek arról, hogy mennyi a mediánja vagy az átlaga. Az 1-2 milliós ház szélsőérték olyan szempontból, hogy egy lakóingatlan ára, de nem szélsőérték az általam vizsgált szempontból. A szélsőérték ugyanis a 0, amikor a fiatalok semmilyen ingatlant nem örökölnek. Ráadásul közvetlenül nem is örökölnek, tehát eleve egy jóhiszemű feltételezés, hogy a nagyszülők vagyonából valami jut rájuk, mielőtt összeköltöznének. Az sem extrém példa, ha az éppen elváló szülők egyike költözik a nagyszülő lakásába. Ezt is bele kell számítani abba az átlagba 0-val, nem csak a kis- vagy nagyértékü ingatlanokat.

"Vannak ott szép számban városi nagyszülők is"

Igen, vannak. Nekem is például az egyik ágon, sőt kihaló oldalági rokonok is lehetnek.

"meg olyan falusi nagyszülők is, akiknek a faluja egy nagyobb város közelébe van, tehát busszal-vonattal 30-90 perc alatt megközelíthető onnan a munkahely."

Akkor viszont az utazási költség jön elő megint. Mondjuk 1 óra vonatozás, az olyan 40-70 km, vonaltól függően, 40 km-es havi bérlet 28 ezer Ft, a 70-es 49 ezer. A munkáltatónak nem kötelező kifizetnie ennek a 80%-át...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:39:44

@Ebzon:

"Jó ez persze a szélsőséges példa(de ugye tudjuk hogy vannak és nem örökölnek). "

Jó lenne, ha az átlagból indulnánk ki.

Én a nyugdíjasok átlagos vagyonát kb. 5 millióra tenném. Nyilván van akinek csak 1 millió, de van olyan is, akinek meg 10. Az átlag és a medián szerintem 5 millió biztosan megvan.

Idáig egyetértünk? Csak akkor mehetünk tovább. Ha nem értünk ebben egyet, akkor egész idáig elbeszéltünk egymás mellett.

Ebzon 2011.12.18. 22:41:27

@bogancs: Mármegint:D :D a kifogásokat te hozod, de nyugodtan kérdezz meg mást is ha nekem nemhiszed el. Én egyszer egészben elmondtam a véleményem, ha nem haragszol nem keresem vissza. És onnantól én semmi újatt nem mondtam. Én neked csak azt mondtam amit az elöbb és ezért mondtam hogy sokadjára ismétlem magam. Mert már rég nem a családmodellről beszélsz, hanem hol erről, hol arról(épp ehogy neked áll a zászló). Néha nincs gyerek meg család, néha a nagyszülőtől lepottyan vmi.Néha költözzön a delikvens, de az elmélettől nem jutottál tovább, csak odáig (mert ugye ezt válazoltad) hogy én kifogásolok mindent. Ezt nem én magyaráztam bele....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:42:30

@Zabalint:

Szerintem a mediánból érdemes kiindulni, nem pedig egy attól jobb, vagy rosszabb állapotból. Legalábbis ha arra vagy kívancsi, hogy mi a jellemző helyzet. Nyilván, ha ennél kevesebb az örökség, akkor rosszabb a helyzet az "átlagnál", ha meg jobb, akkor jobb.

Ebzon 2011.12.18. 22:44:02

@bogancs: Persze tőlem annyi a vagyona amit te leírsz, nem is érdekel a szám amit írni fogsz(mert semmi jelentősége), apró bibi. Még mindig mivan akkor ha élnek? Megvárjuk míg meghalnak addig meg úgyis elleszünk ? Szóval megint hogy jött ez ide ? Nagyszülőkről épp az elöbb írtam nem is tom hogy jön ide.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 22:44:19

@Ebzon:
Én hoztam fel az öröklést. Ez nem is öröklés igazából, hanem arról beszéltem, hogy tehermentes lakása egy minimálbéres párnak leginkább úgy lehet, hogy meghalnak a nagyszülők, és a szülők a gyerekeknek adják a lakását. És azért hoztam fel, mert ez egy nagyon ideális eset, a legtöbb esetben vagy egy rossz helyen lévő értéktelen ingatlant kapnak, vagy semmilyet. Ezért illett volna bogancsnak bérléssel számolnia.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:46:46

@Ebzon:

Akkor inkább fejezzük be. Úgysem győzzük meg egymást.

Én azt mondom, hogy a legjellemzőbb helyzetből kell kiindulni, és akkor érintjük azt az állapotot, amiben a legtöbben bennevannak.

Kiindulhatunk egy szélsőségesen hátrányos helyzetű esetből is, akkor nyilván más a leányzó fekvése. Minimálbéres meg minimálbéres helyzete között is sok különbség lehet.

Nézzük a legjellemzőbbet! De inkább ne nézzük. Én úgy látom, hogy nagyon parttalanok lettünk. Persze, sok téma feljött, és ezért elvesztünk a részletekben. Nem érzem úgy, hogy erről egyedül én tehetnék.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 22:48:21

@bogancs:
Én azt gondolom anyai nagyszüleimet hasonlíthatom a minimálbéresekhez, mert gyári munkások voltak. Mikor még nem voltak együtt, munkásszálló, esküvő után 6 évig egy komfort nélküli tanácsi lakás(esküvő emiatt előbbre hozva, mert akkor volt ilyen lehetőség), ezután új összkomfortos lakás, 3%-os hitelre. Egy mai minimálbéresnek hasonló elképzelhetetlen.

2011.12.18. 22:49:21

@bogancs: "Viszont ha jól tudom, nem minimálbéren dolgoztak, mint ahogy gondolom a te szüleid sem"

Nem tudom, hogy akkori viszonylatban mennyire volt sikerszakma, amit a szüleim űztek, szerintem semennyire, inkább átlagosnak számított. Nem hallottam, hogy akkoriban létezett egyáltalán a minimálbér fogalma. Ugyanúgy két kaszt volt: az elit, és a proli. Csak nem volt akkora a szakadék közöttük. Egyébként a régi rendszer egyetlen értékelhető előnye a stresszmentes élet volt, ha csórón is de ki tudtad számítani az életedet, tudtad hogy van holnap, holnapután, és ha nem csináltál hülyeséget, munkahelyed is évtizedekre biztosítva volt. Nos ez a legnagyobb kincs, nem a plazmatévé.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 22:50:42

@bogancs:
Igen, de nem ismerjük a mediánt, és szerintem az jóval lejjebb van, mint gondolod. Egy fél városi lakás 1 unokára(párral együtt 1), még 30 éves kora előtt, az inkább a teteje körül lehet. Márpedig ez az a helyzet, hogy elmondhatjuk, ott egy tehermentes lakás. Az összes többi eset rosszabb, vagy lakhatási, vagy utazási költség szempontjából.

Ebzon 2011.12.18. 22:51:20

@Zabalint: Na így világos, hogy miről van szó, de ettől még irreleváns, mert mint mondtam egy családmodellel számol, ahhol ez semmikép nemlehet tényező. Mert kész a szituáció, vagy akkor ott tartunk mint ahogy az elején mondtam "semmi értelme". Mert azt a modellt se tartja amit ő maga vázol. Mert nem azzal érvel.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:52:00

@Zabalint:

"a legtöbb esetben vagy egy rossz helyen lévő értéktelen ingatlant kapnak, vagy semmilyet. "

Erre hoztam az 5 milliós tippet, mint legtöbb esetben szerintem jellemző medián összeget.

Erről mi a véleményed? Azért kérdezem, mert nem reagáltál rá, és most megint jössz ezzel az értéktelen vagy semmilyen dologgal.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 22:57:24

@Zabalint:

"munkásszálló, esküvő után 6 évig egy komfort nélküli tanácsi lakás(esküvő emiatt előbbre hozva, mert akkor volt ilyen lehetőség), ezután új összkomfortos lakás, 3%-os hitelre. Egy mai minimálbéresnek hasonló elképzelhetetlen."

No! Ez az! Teljesen egyetértek. Köszönöm. :))

Ebzon 2011.12.18. 22:58:07

@bogancs: Befejezhetjük mert értetlenkedsz, fent a posztodba leírtál vmit(erre reagáltam végig), nem beszéltél egy szót se arról, hogy olyan kisérletet végzel amiben a legtöbben benne vannak (ezt csak most íígy ideböfögted) Arról beszéltél, hogy minimálon fogsz élni, meglátjuk kijön-e. Ebbe holvan benne a "legtöbben ebben vannak benne"? Meg ezt megint honnan vetted, miből gondolod hogy ez az alapeset (mert az egy dolog hogy te erre kisérletezel, attól még nem az.)? Én nem vesztem el, de azt alá írom hogy te igen. És azzal se értek egyet, hogy nem te tehetsz róla( elvileg te felvagy készülve) És te bonyolódtál bele olyaqn dolgokba hogy költözés és öröklés. Ez a két dolog alapesetben hárítandó, mert fönt még a kiegészítésedben sincs benne. De igazad van nekem kell tudnom gondolatokat olvasni.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 23:02:36

@Ebzon:
Szerintem a nagyszülők ingatlanjával lehet számolni, mert kevesen élik meg a 80-at, és egy átlag 30 évesnek már vannak ennyi idősek a nagyszülei. De ehhez azt is feltételezni kell, hogy ezt a vagyont a szülők továbbpasszolják, meg azt, hogy egy átlagos fiatal párra jut átlagosan 1 ingatlan, vagy 1 ingatlannyi vagyon. Szerintem, főleg a minimálbéreseket nézve, mert ugye tudjuk, hogy a szegénység öröklődik, és ott nagyobb az esély, hogy a nagyszülők vályogházban éltek, az átlag és a medián sem rendekezik tehermentes lakással.

Egyébként egy példa, én egyetlen dédszülőmre sem emlékszem, kettő élt mikor megszülettem, de még 3 éves korom előtt meghaltak. De nem működött volna az a dolog, hogy örökölt lakásba/házba költöznek, akkor sem ha szüleim később vállalnak gyereket(így sem voltak koraiak), ugyanis nem volt egyáltalán ilyen ingatlan.

nova76 2011.12.18. 23:05:46

@bogancs:
"Vagy a lakása környékén keres munkát, vagy a munkahelye után költözik. De mindenképpen gyalog (legalábbis bérlet nélkül) közlekedik."

Attól hogy valaki minimálbéren dolgozik, még nem jelenti azt hogy talál munkát akárhol. A bátyám 3 éve munkanélküli, ha tudsz bárhol bármilyen minimálbéres munkát, akkor szólj! Nyilván nincs diplomája, sőt szakmunkájában (villanyszerelő) is évek óta nem dolgozott. De bármit szívesen vállalna, akár valós minimálbéren, 38 évesen és Budapesten. Nem a Te helyzetedből kell kiindulni, ahol csak játék/próba a minimálbéren való tengődés. Bizony, azért él valaki minimálbéren, mert nem ér többet a tudása. És a szerencsén múlik az is, hogy minimálbéren dolgozhasson. És retteg hogy elveszti az állását. Igen, azt a minimálbérest. Tehát nem ugra-bugrál, hogy ott keres állást ahol lakik. Az valós hogy gyalog megy dolgozni, akár 10-20 km-t is lesétál, vagy esetleg, ha siet, akkor bliccel. De akkor majd számolj havi kiadást a cipőből és zokniból is. Napi 20 km séta megeszi a cipődet, és mivel a cipőd tönkrement, mire tudsz venni másikat, 3-4 zoknit magával visz a sírba. Azonkívül ha a gyerekért kell menned a +2 óra túlóra után (amit nem fizetnek ki), akkor nincs idő sétálgatni. Tesómnak nincs gyereke, Ő ráér sétafikálni, ellenben mondjuk veled. Amikor a bölcsiben is 8 órát dolgoznak, akkor nehéz beadni a gyereket 10-12 órára.

Az meg megint nem fog menni, hogy minimálbéren költözgessél ide-oda. A csóróknak is vannak cuccaik, vagy úgy gondolod, hogy a minimálbéres berendezett lakást bérel? Arany vécécsészével, ügye? :-) Mi van azzal akinek lakáshitele van? Mondjuk minimálbéren kicsi az esély, de elképzelhető. Például a 2,5 millás vidéki ingatlanját eladta és pesten szerzett egy 5 milliósat 2,5 Milla svájci frankos hitel mellett. A mai árak mellett viszont költözni se tud, mert lehet hogy a hitele meghaladja a lakása árát. Kiadhatja, és kivehet egy másikat az árából. De akkor adócsaló, mert kap mondjuk 50+rezsit érte, és ha leadózza a 20%-át, akkor az máris -20e. Ezenkívül ha a 15. kerben lakik és kijelentkezik a lakásából, akkor mondjuk 5M után évi 150e az adó jövőre. Mert ügye a kormányunk elmondta, hogy mennyire jó volna, ha mobilisebb lenne a munkaerő. Hát támogatják őket, jó nagy púppal a hátukon.

Ezzel csak oda akarok hatni, hogy ha már minimálbérest játszol, próbálj meg olyan körülményeket teremteni, amik egymásnak nem mondanak ellent, de legalább halvány esélyt adj magadnak a túlélésre. Én neked drukkolok! :-)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 23:05:54

@bogancs:
Szerintem az 5 millió nagyon erős túlzás mediánnak. Átlagnak is sok(én az átlagot többre becsülöm). Szerintem a medián 0 és 1-2 millió között lehet valahol. Szerintem nagyjából a családalapító fiatalok fele örököl ingatlant egyáltalán(ezért írom, hogy 0 és 1-2 millió között lehet a medián, mert vagy az a medián, akik semmit, vagy sorrendben a nem 0 közül a legkisebb összegek), beleértve azt is ha csak ingatlanrészt örökölnek. A nyugdíjasok vagyonának mediánjára jó lehet az 5 millió, sőt talán több is lehet, de ez amiről beszélek nem ugyanaz.

Ebzon 2011.12.18. 23:09:24

@Zabalint: Hát sztem meg pont azért nem amit leírtál, de hát mondom semmi értelme az egésznek, mert ez már lassan egy sokszor foltozott gatya lesz.

Itt is hozzá rakunk, meg ott is. Most én hogy mondjak bármit, ha ő jön egy olyannal, hogy nem erre gondolt, vagy amikor jött azzal, hogy tehermentes a lakás, aztán mikor jön válaszolni, kiderül hogy holnapi posztban benne lesz(és ő már egyébként is gondolt rá). Meg a költözzön egy jobb munka után(ami meg ugye borította az egész modelljét). vagy amikor én hozom a kifogásokat amikor ő (nyugodtan bogancs is visszanézheti hátha rájön). Ergo minden érvet hárít, pedig mindent amit mondtam az az ő alapelképzelése, amit most itt akar utólag elmagyarázni. Pedig sztem mindenki érti miről van szó.

Ebzon 2011.12.18. 23:09:24

@Zabalint: Hát sztem meg pont azért nem amit leírtál, de hát mondom semmi értelme az egésznek, mert ez már lassan egy sokszor foltozott gatya lesz.

Itt is hozzá rakunk, meg ott is. Most én hogy mondjak bármit, ha ő jön egy olyannal, hogy nem erre gondolt, vagy amikor jött azzal, hogy tehermentes a lakás, aztán mikor jön válaszolni, kiderül hogy holnapi posztban benne lesz(és ő már egyébként is gondolt rá). Meg a költözzön egy jobb munka után(ami meg ugye borította az egész modelljét). vagy amikor én hozom a kifogásokat amikor ő (nyugodtan bogancs is visszanézheti hátha rájön). Ergo minden érvet hárít, pedig mindent amit mondtam az az ő alapelképzelése, amit most itt akar utólag elmagyarázni. Pedig sztem mindenki érti miről van szó.

Ebzon 2011.12.18. 23:25:59

Na további szébnapot én 4:30kor kelek mert meló van

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.18. 23:37:57

@Ebzon:
Igazából én úgy gondolom, hogy ha egy fiatal párnak van egy tehetmentes városi vagy város közeli(<10 km) lakása, és minimálbért keres, akkor el lehet tengődni, plusz 1 gyereket felnevelni elfogadható körülmények között. Autót persze nem számolok bele, és feltételezem a közeli munkahelyet. De ez a fiatal minimálbéres párok töredéke.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.18. 23:44:51

@Zabalint:

Jaja! Vigyázni kell.

Az ilyen jellegű vitákban benne van az a veszély, hogy a vitapartnerek az egyre durvuló, érzelmi töltettel fűszerezett vitában önkéntelenül is kisodródnak a két szélsőségre, aztán hirtelen azt veszik észre, hogy már nem is a saját véleményét hangoztatják, csak az a fontos, hogy ők győzzenek a szócsatában.

Én ezért szeretek egyébként blogolni. Javítja az ember vitakészségét és tárgyalástechnikáját. Bár ma én sem voltam csúcsformában.

Ebzon 2011.12.18. 23:52:01

Na utolsó lefekvés elött
@Zabalint: Igen pontosan töredéke, ezt mondtuk végig

@bogancs: Jaja vigyázni kell úgyhogy legközelebb vigyázz mert nagyon kicsúsztál. Ja és ez a "másra hárítóm amit én mondtam"=NEMMENŐ

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2011.12.18. 23:52:48

még egy dolog ehhez a lakhatás-közlekedés- meló témához:
Megyeszékhely, munkahely a belvárosban, lakás a peremkerületen.
Mert lakáshoz így jutok olcsóbban (teljesen mindegy most, hoyg saját vagy bérelt), ha hozzáadom a közlekedési költségeket, még mindig olcsóbb, mint a munkahelyközeli lakás (bármelyik finanszírozás).
Nos, ez közlekedésileg akkora távolság, hogy gyalogszerrel (gyermekek transzportálása a "megőrzőkbe" járulékos elemmel színesítve), hogy esélytelen vagy. Bölcsi/ovi/iskola fél7 előtt nem nyit és max du5-ig van. És akkor maximálisan kihasználtam a nyitvatartási időt. Gyalogosan ez megoldhatatlan. És ha mégis, akkor az intézméynekig gyalogoltassam a sarjakat (46szor elfárad, és még csak reggel van!). Plusz a bevásárlásra fordítandó idő. Mondjuk helyi közlekedéssel sem biztos, hogy megoldható. Ugyanis nem Bp, egy vidéki város ez.
Másik munkalehetőség az ipartelep. Nos, ezek mellett sincs delegált lakótelep, sőt gyerekmegőrző sem.

És mivel a 2+2-es családmodellel "dolgozunk", azt gondolom, hogy ez a lakás-közlekedés-munkahely kombó együtt kezelendő, és ez a mindenkori alapja a költségvetésnek. Ezek _kötelező_ kiadások (plusz a rezsi), innen szabad csak kiindulni. És a fennmaradó összeget költheted a "luxusra".

És szerintem tisztességesebb lett volna, ha azt írod, hogy jabocs, télleg, ez lemaradt, mint most úgy csinálni, hogy majd a következő posztban kitárgyalod.
Nem lett volna sokkal hosszabb poszt, pláne, hogy updatelted azóta. Egy kissé rosszízű ez így utólag (ha lehet még fokozni a szájízt ez ügyben :D).
A stiglicet lehet színezni, nyilván, mert ezerféle megoldás van (erre jó a további - alternatív -posztok tömege) :), de szerintem ha józanul fel kell mérni a minimálbéres lehetőségeket, egyszerűen NEM csinálhatod másképp. Azt is hozzá kell tenni, hogy nagyon-nagyon kevesen tudatosak ennyire, a legtöbben ad hoc megoldásokból jutnak el az általános gyakorlatukig, de ha megkérded, miért így csinálja, nem feltétlenül fogja tudni megindokolni (ami szomorú, és én _ezt_ követelném az oktatásunktól, de ez már megint egy másik poszt témája lenne)

nowy 2011.12.19. 00:02:39

@Zabalint: Kérdés,hogy a véleményed és a számok egálban vannak e ?
Bogáncs alap költségvetését alapul véve, (168430-73200) 95230 Ft-ból kell egy csomó dolgot megoldanod.Amit mindenképpen,az a kaja,higiénia,ruha.Ha ezek megvannak,számolhatunk olyan opcionális dolgokat,mint közlekedés,gyógyszer,hitel.

nowy 2011.12.19. 00:12:46

@bogancs: Lakás és hitel vita ügyben, hogyan lesznek valós számok ? Van valami elérhető felmérés,hogy a minimálbéresekre mi jellemző ? Vagy csak saccolgatunk és hangoztatja mindenki a saját véleményét ?

Más : tisztázva lett már a jövedelem ? Mert azt még olvastam,hogy valaki felvetette,ne számolj az adójóváírással,mert nem adózol annyit.(nem értek az adóhoz,ezért kérdem)

Perillustris 2011.12.19. 00:14:09

Fasza, hogy azt írja: "A hozzászólás elküldése sikerült." Oszt' mégsem jelenik meg.

JokerAsz 2011.12.19. 02:10:19

@Zabalint: az elcigósodott falvak említését kihagytad, amiből manapság elég sok van, még engem is ellopnának, ha egyedül állnék ki a hátsó kertbe!

Unokatesómék egy ilyenből menekültek el, mert a szemüket is kilopták, élni és termelni LEHETETLEN egy ilyen helyen.....

JokerAsz 2011.12.19. 02:21:05

Ja és még 1 dolog. Az a bizonyos 2 gyerek, amivel TE számolsz, a mai világban egyre inkább illúzió, én tudom....számlálóbiztosként dolgoztam egy hónapig és közel 200 címem volt, egy szép nagy lakóparkban és környezetében, és bizony a legtöbb családban EGY gyerek vagy EGY SINCS. A fiatal vagy középkorú szülők nem vállalnak kettőt, csak nagyon ritkán! ÉN 30 múltam, és nekem sincs gyerekem, lehet, soha nem is lesz....ha lesz, CSAK EGY GYEREK, de ezt is nagyon meggondolom.....az ember örül, ha magát is el tudja tartani, kölyök már nem hiányzik a nyakára, se nőnek, se férfinak....főleg, aki minimálbéres!

JokerAsz 2011.12.19. 02:31:58

Szóval még én is meglepődtem, a gyermektelenség mennyire eluralkodott kis hazánkban, szinte ritkaságszámba megy, ha a (nem roma) fiatal vagy középkorú szülők vállalnak egy második gyereket! Ha statisztikát publikálnék az általam felmért kb. 200 családról, akkor azt mondanám, 40%a gyermektelen párok, 40%-nál csak 1 gyerek volt a családban, a maradék 18%-nak volt kettő gyereke és csak 1-2%-ban volt 3 gyerek, de négy már sehol sem!
A te 2 gyereked csak a családok 16-18%a magyar átlagban, 80%-nál kevesebb van!
A gyerekvállalási kedv olyan drasztikusan csökken, hogy reálisabb lenne egy gyerekkel kalkulálni! Ez valóságosabb lenne!

JokerAsz 2011.12.19. 02:42:42

Szóval meg lehet élni minimálbérből is, de erre a legtöbben nem fognak 2 gyereket vállalni, ahogy már leírtam. Te túl optimista vagy a két gyerek ügyében, de én sokkal szélesebb látókörrel rendelkezem, a tapasztalataim alapján. Mondom, a gyermektelenség vagy egy gyerek kultusz uralkodik a legtöbb családban, és a legtöbb pár jó 30as vagy 40es volt, tehát már nem olyan fiatalok, hogy azt lehessen mondani, még ráérnek, van elég idejük...ezek az anyukák vagy nők 10 év múlva már nem fognak tudni szülni, a koruk miatt...

Azért írtam mindezt le, hogy lásd az átlag magyar minimálbéres családot, ahol bizony nem két gyerek van! Ez ma már csak illúzió! Régen volt így,nem ma!

JokerAsz 2011.12.19. 02:56:34

Mindez, amit fentebb leírtam, ez lesz a legsúlyosabb következménye a jövőben a mai válságnak. A magyarság létszáma valóban DRASZTIKUSAN LECSÖKKEN, mivel minden generáció megfeleződik,a cigók persze csak szaporodnak. 100 év múlva már nem lesz lakásprobléma, mert olyan kevesen maradunk, hogy több lakás jut majd egy emberre, főleg ha az az 1 unoka 4 nagyszülőtől (és a szüleitől is)is örököl!

lavór 2011.12.19. 06:18:36

@bogancs:

Pontosan, ezért vedd ki a kivételek közül a magánbölcsit és logopédust. Küzdj egy pötit.

butalo01 2011.12.19. 06:54:01

Ne haragudj, de az ötleted olyan, mintha neki állnál fogyókúrázni (de csak kicsit), hogy bizonyítsd az éhezőknek, hogy 1200kcal elég az emberi szervezet fenntartásához és azt is be lehet vinni változatosan...
Úgy érzed, hogy a fogyókúra során biztosan leszel majd éhes és ez megadja a szükséges erkölcsi alapot arra, hogy igazad helytálló legyen.

Főmoderátor 2011.12.19. 09:54:52

Ismét elolvastam a postot, és továbbra is nevetségesnek, vérlázítónak tartom.

Mintha abból, hogy beszorulnál a liftbe egy félliteres palack vízzel 1 órára, ki tudnád következtetni, hogy akkor az ember 1 hónapra kibírja a liftben 80 liter vízzel.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 09:57:09

@JokerAsz:
Ebbe nem mentem bele, de szerintem annyi is elég, hogy éppen ugyanezekben a falvakban nincs semmi munkalehetőség a környéken. Ahol munka van, és nincsenek (sokan) cigányok, ott drága az ingatlan is.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 09:59:55

@JokerAsz:
Egyébként nem az anyagi helyzet miatt nem vállalnak gyereket a legtöbben. A legcsóróbbaknál van jellemzően a legtöbb gyerek. Az már sokkal inkább fontos szempont, hogy minimálbéres vagy nem minimálbéres munka, de egy közös van szinte mindben, az illegális túlóráztatás. Napi 10 óra munka az átlagos, 8 órában csak az dolgozik, aki 3 műszakos, de ott meg a 3 műszak a probléma. Innentől kezdve legtöbben gyerekről legfeljebb álmodozhatnak. Ja, és ha kiesik a feleség fizetése, akkor már anyagilag is gond van.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 10:03:46

@JokerAsz:
Ez egyébként jó gondolat. Szerintem amúgy nem kell 100 év, 20 év múlva tele lesz az ország megüresedett lakásokkal. Gondolj bele, az elmúlt 6-8 évben milyen baromi sok építkezés volt, miközben a lakótelepeken és belvárosokban 60-70%-ban nyugdíjasok élnek. Ha a Ratkó korszak gyerekei nyugdíjba mennek, majd egyre többen halnak meg közülük, akkor hatalmas üresedés lesz. Az ingatlan árak szerintem reálértéken még biztosan esni fognak 1/3-addal odáig. Persze ettől még sokaknak egyáltalán nem lesz, másoknak meg rengeteg.

Ann1294 2011.12.19. 10:35:06

Az egesz poszt abbol indult, hogy meglehet elni minimalberen de kell hozza lemondas, idobeni eltolas (nem kell sajat lakas es kocsi azonnal), lelemenyesseg (nem lopas, 5letek) es onfelaldozas (felaldozoma kenyelmem, hogy kesobb jobb legyen). Ilyen pl. hogy az elso munkamnal mar elkezdek sporolni mielott csaladot alapitok, 18 evesen nem fuggetlenedek hanem kepes vagyok a szulokkel lakni es rakni a lakastakerekot (amit adnak, szallas, mosas, etel elfogadom es megkoszonom) ha van munkam, vagy piackepes munkaert tanulok tovabb, hogy jo berem legyen es fuggetlenedni tudjak... tudatosan elore tervezek. Tovabba fejlesztem magam (tanulok, fejlodok a szakmamban) es megragadom a jobb munkat, mert jo vagyok a szakmamban, szeretem, oda teszem magam es az erofeszites kifizetodo. Ha jo fodrasz vagyok hire megy, tobb vendeg jon. Ha jo szerelo vagyok ajanlanak, ha jo pincer vagyok kapok borravalot vagy elcsabitanak egy masik helyre, ha jo szakacs vagyok hire megy es igy tovabb. Es szeretni kell a munkam, olyan szakmat valasztok amit tudom elvezni fogok, nem fasulok bele.

Ha meg mondjuk van egy fix munkahelyem es veszek lakast mondjuk hitellel akkor veszek oda alberloket, hogy ha hitelt vettem fel az alberleti dij a havi torlesztot behozza, az en reszem nullaba jojjon ki es akkor tudom rakni a lakaskasszat tovabbra is. Tovabba nem kell elkapkodni a gyerekkerdest, johet 25-30-35 evesen az elso gyerek, es addigra ki lesz fizetve a lakas, elkoltoznek az alberlok, lesz egzisztencia... ---> ez mind nem aranyszabaly, csak 5letek hogyan lehet tudatosan keszulni a jovore. Elore tervezni. Bealdozni a pillantanyi kenyelmet a jovobeni jobbletert.

Tovabba telekocsi munkahelyre, bicikli, gyaloglas... tudom mirol beszelek, ezt csinaltam. Keszitetem havi merleget, bevetel, kiadas es minden honapban tettem felre lakaskasszara es hirtelen felmerulo koltsegekre egy boritekban. Tovabba turkalokban lehet venni jo ruhat (ki lehet fogni), fozessel sokat lehet sporolni az etelen.

Illetve Magyarorszag 4/5-e nem Budapesten lakik. Nem kell nekik havi BKV berlet, csak nehany nagyvarosban, megyeszekhelyen kell berlet. A tobbi helyen nincs is tomegkozlekedes, csak helykozi jarat. A munkahely meg tamogassa a bejarast, lobbizzunk erte. Ha meg szar a melo akkor tartsuk nyitva a szemunket es keressunk kozben masikat.

Trier 2011.12.19. 11:19:33

@bogancs:

Szia!

"Az meg életszerűtlen, hogy a minimálbéres vesz egy lakást hitelből Békásmegyeren, azt törleszti, ráadásul BKV-val jár a város más részére dolgozni.." - hát nem. Az a helyzet, hogy ha VALAHOL kap lakást, albérletet, amiben lakhat, örül, hogy nem az utcán kell lakni, és akár napi 40-50 km-t is utazik, csak dolgozhasson. (lsd. pl. az agglomerációból BP-re bejárók hadát.)

Ma az, hogy nincs kocsid, ÉS bérleted sincs, az NEM életszerű, mert szana-szét büntetnek !
Tehát a költségeidhez sorold hozzá a 2x felnőtt + ha kell, a gyerekbérleteket is !
Másik, hogy nem tudom, Te milyen óvodába járatod a gyermeket : nekünk 1 gyermekünk van, de HAVI 9,8eFt az óvodában az étel+kötelező + havi 1eFt az SZMK-nak beadandó, tehát BRUTTÓ 10,8 eFT/HÓ az óvodai költség.

Másik : átalány, gáz. Aham. Most számold ugyanezt panelban: télen simán kapsz egy 35eFt-os FŐTÁV számlát - és nem fogsz nyáron előre spórolni rá, az min.bérből nem életszerű.

Gyerek(ek)nél hamar jelentkezni fog ruházati költség is, azt is kalkulálj légyszi, hiszen ruha nélkül nem lesz meg az a kicsi.

1-2 hónap alatt beteg lesz, főleg, ha kettő van, és akkor
- 8-10 eFt gyógyszerköltség;
- egyik keresőnek kiesés, mert otthon marad a gyerekkel;
-közben azt a keresőt vagy kirúgják, vagy nem, "picit" stresszes a dolog, de ezt nem tudod forintosítani...

Trier 2011.12.19. 11:21:47

@Trier:
lemaradt : lefogadom, hogy a min.béresek min. 80%-a albérletben lakik - ha van erre statisztikád, szívesen látjuk szerintem - és az sem igaz, hogy a 0 Ft -os vidéki "élet"-ből nem jön fel egy munka ígéretére Pestre az illető : a min.bér is TÖBB, mint az otthon üléssel kereshető 0 Ft ! Aztán, ha elmúlik a munka, akkor nagy a baj :(

Trier 2011.12.19. 11:27:46

@Ann1294:
Nem tudom, milyen családban nőttél fel, de ha családban, akkor gratulálok nekik - őszintén ! - ahhoz, hogy ennyire előrelátónak neveltek/támogattak.

Véleményem szerint, Te abba a kb. 1-2 % -ba tartozol, aki így csinálja, csinálta.

Minden elismerésem, komolyan !

Azt azért ne feledjük el, hogy a min. béresek nagy része - nem sértés - nem rendelkezik sokszor még középfokú végzettséggel, vagy akár 8 általánossal sem, így meg az előrelépés kb. lehetetlen, plusz, ha azt látja, hogy a szomszéd elmegy péntek este a "dizsibe" , bizony, Ő is el fog menni, és innentől inkább a napról-napra élés fogja jellemezni ezt a réteget, mintsem a jövőbe tartás, bizakodás..

Ann1294 2011.12.19. 13:11:55

@Trier: A nagyszuleim tanitottak meg sporolni es elore latni, nem a szuleim. En tanultam a szuleim peldajabol, mert ok honaprol honapra eltek es mondtak nincs penzuk tanittatni, sorry. Kozepsuli alatt is mindent nyaron dolgoztam a Balaton parton, laktam padlasszobaban, ettem a maradekot es osszesporoltam a konyvre valot. Levetett ruhakban jartam es tanultam, tanultam, tanultam... hogy legyen jo munkam. Sporoltam minden berembol, raktam a lakaskasszat... a mai napig iratkozok be tanfolyamokra, on-line is tanulok, frissitem a tudasom. Nem a csaladon mulott. Az ocsem erettsegit vegzett es biztonsagi orit, ennyi, o elkoltozik 18 evesen, it hagyja ezt a "nyomort" (volt enni, volt agya, senki sem bantotta)... azota is csak tengodik. Ugyanazt a peldat latta, megiscsak nyomorog. Hanyszor probaltam neki segiteni, mondtam kosson kompromisszumot, nem kell mindent azonnal... meg hitelt is adtak neki minimalberen! A bank a hulye, tudta, hogy nem tudja visszafizetni, megis ad. 18 eves elmult, de szerintem nem cselekvokepes.
Peldat kell latni elottunk, hogy lehet maskepp is, hogy van valasztasi lehetosegunk es celokat kell kitozni, az hajt elore. Nem szabad bele torodni a sorsunkba, mi alakitjuk, nincs megirva. Lepni kell. Nem a masiket kell irigyelni, nem azt kell hajtogatni nem lehet. Pozitiv peldabol kell meriteni es tenni kell.

Egy ismerosom azt mondja o azert kover, mert nincs penze sportolni, termeberletet fizetni. Mennyibe kerul futni, fat vagni, kertet asni, tesztat gyurni, gyalogolni munkaba? A munka is sport.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.12.19. 20:38:35

Mielőtt még elolvasnám a hozzászólásokat, néhány megjegyzés:
- évi 8500 ft kötelező??? Milyen kocsid van, pedálos Moszkvics!? :-D
(nyilván nem konkrétumra, kategóriára, korra kérdezem)
- az 50.000-es bölcsit nehogy kivedd a számításból! (mert ahogy most nem kapnál, minimál bérrel sem kapnál állami helyet!), vagy ha megteszed, akkor vedd ki a feleséged minimálbérét (és az abból visszakapott adókedvezményt), ugyanis ő otthon marad a gyerekkel, vagy (pót)nagymamát fogadtok...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.19. 22:34:21

@Trier:

"Másik, hogy nem tudom, Te milyen óvodába járatod a gyermeket : nekünk 1 gyermekünk van, de HAVI 9,8eFt az óvodában az étel+kötelező + havi 1eFt az SZMK-nak beadandó, tehát BRUTTÓ 10,8 eFT/HÓ az óvodai költség."

Én is 10,1eFt/HÓ-t számoltam a posztban. Nagyjából mindenhol ennyi szerintem.

"átalány, gáz. Aham. Most számold ugyanezt panelban: télen simán kapsz egy 35eFt-os FŐTÁV számlát - és nem fogsz nyáron előre spórolni rá, az min.bérből nem életszerű."

Én úgy tudom, hogy távhőnél is lehet átalányt kérni. Sőt ez az alap. Bár valahogy megosztják téli és nyári időszakra, ahol a téli sokkal több, ez igaz.

"Gyerek(ek)nél hamar jelentkezni fog ruházati költség is, azt is kalkulálj légyszi, hiszen ruha nélkül nem lesz meg az a kicsi."

Nem tudom, nekünk valahogy mindig összejött innen-onnan a gyerekeknek a ruha. Persze veszegetünk is időnként, ilyenkor szívjuk is a fogunkat, hogy milyen drágák..

"1-2 hónap alatt beteg lesz, főleg, ha kettő van, és akkor
- 8-10 eFt gyógyszerköltség;
- egyik keresőnek kiesés, mert otthon marad a gyerekkel;"

Ilyenkor nagy segítség egy nagyszülő. Ezt pénzben ki sem lehet fejezni.

Az az igazság, hogy minimálbérből totál egyedül nem lehet mindent megoldani. Legalábbis baromi nehéz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.19. 23:38:13

@Zabalint: Arról nem is beszélve, hogy azért régebben még több gyerek volt. Apuék hárman, anyuék négyen vannak testvérek.

Van egyik oldalon 7 , másik oldalon 11 unoka. Vajon mennyit kap az unoka az örökségből? Hát leginkább semmit. Nagyszüleim háza 1.8millióért lett eladva, haláluk után. Hiába na, falu.

Én abból SEMMIT nem fogok látni, révén a pénz a egyik szülőmet, és annak testvéreit illette meg.
----------------------------------
A munkáltatónak egyébként korábban még kötelező volt 86%os támogatást adni bejáráshoz, ez mikor szűnt meg?

@Trier: szerintem ez alap annak, aki szegény családból jön, és picit is előrelátó. Gratula neki, egyébként .

nowy 2011.12.19. 23:45:32

@bogancs:" Nem tudom, nekünk valahogy mindig összejött innen-onnan a gyerekeknek a ruha." - már megint egy mázli faktort veszel alapnak.

"1-2 hónap alatt beteg lesz, főleg, ha kettő van, és akkor
- 8-10 eFt gyógyszerköltség;
- egyik keresőnek kiesés, mert otthon marad a gyerekkel;"

Ilyenkor nagy segítség egy nagyszülő. Ezt pénzben ki sem lehet fejezni. - ez igaz,de a gyógyszerköltséget ki lehet fejezni pénzben

nowy 2011.12.19. 23:55:06

@tildy:):"A munkáltatónak egyébként korábban még kötelező volt 86%os támogatást adni bejáráshoz, ez mikor szűnt meg?" - a munkáltatónak sok mindent lenne kötelező ,de a rögvalóság az,hogy sok helyen a "kussolj és dolgozz" szlogen van kiírva.Ennél durvább,hogy akár az életveszélyes szituba is belekényszerítenek,pl a motoros rendőr,akinek kopott kerekekkel kellett menni és meghalt, vagy most a dombóvári volán,ahol a panaszkodó buszvezetőket kirúgták.De említhetnénk a Hankook gyár szakszervezeti tilalmát,a tűzoltók ki nem fizetett pótlékait vagy a Tesco minimálbér alatti fizetéseit és ezek csak a jéghegy csúcsai,amik kiderültek,mert a sajtó felkapta,hiszen nagy cégek,haláleset,közveszélyeztetés, ezek mind olyan szavak,amikkel el lehet adni az újságot,a híradót.De képzeld el ezt kukutyin bt-nél, aki cipőfűzőt gyárt...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.20. 00:15:00

@nowy:

"már megint egy mázli faktort veszel alapnak"

Szerintem ez egyáltalán nem mázli kérdése. Mindenkinek van családja, vannak szomszédai, ismerősei, akiknél előfordulnak hasonló korú gyerekek és azok kinőtt ruhái, amiktől boldogan szabadulnak tulajdonosaik.

Légy erős, a minimálbéres, de még az átlagfizetésből élő gyermeknevelő szülők sem a Brendonból ruházzák a gyerekeiket. Hanem a ruhák legnagyobb része, főleg kiskorban, használt.

Szóval szerintem ne kötözködj itt! Látszik, hogy közöd nincs a témához.

nowy 2011.12.20. 01:03:45

@bogancs: Örülök,hogy te ennyire ismered mind az én,mind a családom,ismerőseim helyzetét.Nem azt mondtam,hogy lehetetlen,hanem szerencse kérdése.Amikor én gyerek voltam,szerencsések voltak az unokatesóim,mert szintén fiúk voltak és 1-2 évvel kisebbek voltak,de anyáméknak szinte minden babaruhát meg kellett venni.Most a rokonságban/ismerősi körben elég nagy a korkülönbség a gyerekek között,főleg mert igen vegyes a nemek közti arány,így megint kevés ruha jöhet szóba csereként.Egyébként meg ki mondta,hogy Brendonból öltözködik te szerencsétlen ?! Lehet venni használtan is,de az akkor is pénz.
A gyógyszer költség mellett pedig megint szépen elsunnyogtál.Látszik,hogy fogalmad sincs ezekről,mert nem okoz problémát - (mgj:ennek örülök)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.12.20. 10:16:03

@bogancs: Ismét felajánlom a segítségemet:
ha az segít a kísérlet lefolytatásában, megadom a számlaszámom, és átutalhatod a minimálbér+kedvezmény+csp felett megmaradó összeget, és akkor nem esel kísértésbe, hogy hozzányúlj. :-D

jangamen 2011.12.20. 14:36:29

@bogancs: ugye megteszed amire kértelek? Okozz ezzel egy szép karácsonyt nekem és a büdös életben ne írj többet, mert kritikán alul sajnos az EGÉSZ. Egy halom szar, de gondolom az ~1000 hozzászólásból ez neked is leesett.

Mondjuk külön öröm látni, hogy index főoldal nélkül a kutya fasza se olvas.

rámenős 2011.12.20. 17:14:51

@bogancs: Jéééééé. Pedig azt hittem azért íródott a poszt, hogy milyen jól meg lehet élni belőle.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.20. 19:31:13

@vadász2:

Inkább lekötöm, de köszönöm ezt az önzetlenséget. :)

Tudod:
- Nincs is jobb érzés annál, mint ha az embernek van egy kis tartaléka a bankban.
- Kapásból tudok 6-8 jobbat..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.20. 19:33:52

@jangamen:

A minket nem szerető olvasók a legszorgalmasabb olvasók. :))

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.12.20. 19:35:28

@nowy:

Gyógyszer a gyerekeknek havi átlag 5ezer. Ami úgy jön ki, hogy téli hónapokban 10ezer, nyáron szinte nulla.

És ebben már benne van a multitabs immuno is.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.12.21. 02:14:14

@nova76: A bátyád egy igazi magyar lúzer, leírom, hogy miért. Én 33 éves nő vagyok, nyáron kiugrottam Hollandiába dolgozni, csak elszámoltam a testi erőnlétemet és pont egy olyan munkába futottam bele, ami elég kemény. De a munkát magam szereztem, én leveleztem le a munkáltatóval, és szerveztem meg az utazásomat.
Számomra hihetetlen, hogy egy életerős férfi NE találna munkát, ha még szabad, akár hol Európában. Nagy valószínűséggel már januárban ismét átpattanok másik országba, mert nagyon unom az itthoni munkanélküli létet. És nem várok 3 évet a következő munkahelyemig! Nem várok másra, hogy mondjon már nekem egy üres állást. Hanem elindulok. Jé, ez mennyire furcsa...

nova76 2011.12.21. 08:23:01

@Gamma Leonis: Kedves Leonis, a bátyámmal sajnos az van, hogy nem hagyhatja el az országot. Itthon viszont ez a nagy büdös helyzet van. Nincs munka. Egyáltalán nincs.
Ráadásul nem is értem ezt a dolgot. Oké hogy lelevelezed, mert van webfordító, meg sztaki. De mikor odamész, milyen nyelven beszélsz? Magyarul? Gondolod hogy akinek 8 általánosa van, az perfect német/angol?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2011.12.21. 15:02:30

@nova76: Angolul kell tanulni. Én is úgy mentem ki, hogy angolul vartyogtam. Az alap szintet nyaldosom alulról, de tudok annyira angolul, hogy értem mit mondanak nekem és én is el tudom mondani, hogy mit akarok. Lehet tanulni nyelveket 30-on túl is. Annyi jó program és könyv van, amik segítik a tanulást. Akarat kérdése az egész.
Egyébként belföldön is van munka, csak nagyon utána kell járni. Akkor már könnyebb odakint is keresgélni, hamarább el lehet helyezkedni.
Nem panaszkodni, hanem lépni kell. :-) Különben egy helyben állva az ember már el is temetheti magát.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.21. 16:44:31

@nova76: Apumnak 8 általánosa van, sosem beszélt németül, úgy ment ki kb 1976ban az ndk-ba. Kb 2-3 évet volt kinn. 10 év múlva, mikor engem vitt Berekfürdőre, még simán beszélgetett az ottani németekkel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.26. 13:27:59

Frissítés :

" Nyilván aki azon háborog, hogy próbáljunk meg egy minimálbérből megélni, az már a fix költségekből is látszik, hogy az nem fog menni."

Khm, és akinek a párja nem tud elmenni dolgozni, mert a bölsőde elviszi az egész keresetét, illetve akinek a párja nem kap melót (mert ugye olyan könnyű olat találni manapság), az akkor mit is csinál egy minimálbérből?
Albérletben?

Vadász, vadász... :D

atomtudós 2012.01.25. 14:54:18

ez a költéslista igazán vicces a minimálbér szintjén: (mi mostanában szerencsére nem annyiból élünk, de sok olyan van benne, amire már csak megszokásból sem költünk).

Szatyor: vigyél magaddal.
Téliszalámi ??!
Fogkrém 900 Ft-ért??
Aszalt füge?
2 db kinder tojás 440-ért??
4 sör? - tudom minimálbér szinten ez alapvető cikk, de - lássuk be - nélkülözhető. Én kb. az elmúlt 4 hónap alatt vettem összesen 4 sört, persze nyáron valamivel több fogy.

Lehet ebből még vágni rendesen...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.25. 22:10:03

@atomtudós:

szatyor: mi ezt újrafelhasználjuk, mert ezt tesszük a kukába. A speciálisan kukazacskónak árult cucc sem olcsóbb.

téliszalámi: vékonyra szeletelt akciós

fogkrém: A gyereknek lyukas az egyik tejfoga, ezt ajánlották. muszáj.

aszalt füge: becsúszott

kinder tojás: ott voltunka boltban, és a gyerek nagyon kérlelt, én meg nem tudtam ellenállni. Az én hibám, le is tagadhattam volna.

4sör: éppen szomjas voltam, épp most iszom az egyiket.
süti beállítások módosítása