Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Bajnai politikai öngyilkossága

2012. június 28. - Droli

Úgy tűnik, kicsit fellélegezhetnek azok, akik nem szeretik Bajnai Gordont - a volt miniszterelnök ugyanis Gyurcsány legújabb buliján fog fellépni, többek között Szigetvári Viktor, Németh Péter (Népszava) és Kónya Péter (volt szakszervezeti vezető) társaságában. A Demokratikus Koalíció rendezvényéről nem is érdemes többet írni, mindenesetre épületes lehet, ahogy Oszkó Péter Bauer Tamással együtt elemzi a gazdaságpolitikát.

Azért valljuk be, Bajnai is nagyon ért hozzá, hogyan kell imidzset rombolni. Bajnairól sokakban "a szakértő ember" kép alakult ki a 2009-es rövidtávú konszolidáció miatt, amit én már többször is jeleztem, hogy nem igazán értek, mivel egyrészt párttárs elődei baromságait vonta vissza (13. havi nyugdíj, ráadásul hitelből, 20%-os áfa, ami alapjában véve egy jó dolog, de az ország akkori helyzetében nem engedhette meg magának - lásd a mostani egykulcsos SZJA kérdéskörét), másrészt az IMF által kért intézkedéseket hozta meg, mivel más lehetősége nem is volt. A Bajnai imádatról nekem a Brian élete egyik jelenete jut az eszembe, amikor Brian egyik követője felkiállt: "Szerintem te vagy (a messiás). Én tudom. Követtem már egy párat!" Igen, jópáran követtek már párat, a legutóbbi messiásszerepben (2010 előtt) például maga Orbán tetszelgett, aztán meg csodálkoztak, hogy "jé, ez az Orbán egy hatalommániás őrült?", na nem mintha 2000 környékén nem lett volna az. De az idő mindent megszépít, mint Horn Gyulát és a szocializmus visszavárását az 1994-es választások (ott sem az lett belőle, hanem Bokros), de ez már egy másik poszt témája.

Érdekesebb kérdés, hogy Bajnai miért éppen Gyurcsány mellett tette le a voksot? Gyurcsány igazi politikai hulla, azért ő mélyen megmaradt a magyar közvélemény tudatában: Balatonöszöd, 2006 ősze, gazdaságpolitikai tétlenség, majdnem bedőlés 2008-ban a válság is segített persze, és most szándékosan kerülöm egyéb kényes ügyeit, hogy hogyan gazdagodott meg. Legújabb pártja, a DK is legfeljebb bohóckodás, talán bejutnak a parlamentbe 2014-ben, de nem valószínű, hogy ott túl sok lapot osztanának nekik, legfeljebb marginális szerepük lesz. Bajnaitól meg mást várnak a rajongók: azt, hogy 2014-ben ő lesz a miniszterelnök, vagy egy nagy párt élén, vagy valami mittudoménmilyenfa ágai alatt (összefog az ellenzék). De azt, hogy befekszik Gyurcsány mellé a koporsóba, azt nem sokan várták. Az is kérdés persze, meddig marad ott, lehet, hogy csak kipróbálja az érzést, aztán érezve a bűzt, továbbáll, de az is lehet, hogy megfertőződik és ottmarad. Nos, akkor gyorsan véget ér legendája.  

Szóval kíváncsian várjuk a továbbiakat, legfőképpen azt, hogy öngyilkos lesz-e Bajnai, politikai értelemben persze.

Frissítés: egyre érdekesebb lesz a dolog, mert Oszkó tán' nem is tudott erről.

Frissítés ismét: Pörög az élet, Bajnai is lemondta. Gyurcsány elkúrta ezt is?

Frissítés megint: El is marad az egész. Jelen állás szerint, hangsúlyozom, JELEN állás szerint Gyurcsányék verték át a népet, de már nem merek semmit sem mondani, mert kiderülhet itt minden, akár az ellenkezője is....

Frissítés sokadik: Gréczy Zsolt (Gyurcsány magyar hangja) más megvilágításba helyezi az eseményeket blogján: ezek szerint Bajnaiékat épp egy DK-s szervező hívta meg, úgyhogy tudniuk kellett a dologról... igazodjon ki ezen, akinek hat anyja van...

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr194616402

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A sánta kutya esete a DK-val 2012.06.28. 16:11:50

Mint már korábban is írtam, ha csak a szlogeneket néznénk, liberálisként lehetnék akár az ideális DK szavazó is. Mégse vagyok az, és a nap eddigi történései újfent visszaigazolták az ellenérzéseimet.  Pedig az első hír, amit ma róluk olvastam, ...

Trackback: Nyálgépekkel támad a nemzeti egység frontján a második Orbán-kormány 2012.06.28. 15:33:00

Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made In Word ...

Trackback: Minek nevezzelek? – Orbán Viktor ezer neve A-tól Z-ig összegyűjtve 2012.06.28. 15:31:09

Az Alcsúti Krisztustól a Zsugorított fideszjézusig. És te hogy nevezed Magyarország miniszterelnökét az internetes fórumokon? Összegyűjtöttem a közösségi portálokon, fórumokon, kommentlistákon előforduló 100 leggyakoribb ragadványnevet, amelyet Orbán V...

Trackback: 2013-tól a fizetést a munkáltatók dolgozójuk helyett közvetlenül az államnak utalják 2012.06.28. 13:48:55

Januártól kevesebb gondja és több öröme lesz a magyar embereknek! - nyilatkozta optimistán Orbán Viktor miniszterelnök, aki elmondta, az, hogy januártól a munkavállalók fizetését a munkáltatók közvetlenül az államnak utalják, mindenképp nagyban egyszer...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szürkegém 2012.06.28. 15:10:19

Végül is lemondták. De ki hiszi el, hogy nem tudták, hogy ez gyurcsány buli?
Már megint hülyének nézik a magyart.
de azért látni kell: össze nő ami össze tartozik.

subtotal 2012.06.28. 15:13:41

@Droli: megint rossz(hiszemű) az értelmezésed: úgy is lehet, hogy a KK és DK közös szervezése a dolog és a DK-t nem zavarta Oszkó és Bajnai, visszafelé ez nem igaz.
Viszont az ingyé'hirdetés megvan a zIndex-en, nem rossz :)

gergő44 2012.06.28. 15:15:13

Persze. Nem állnak sehová. Majd arra várnak, hogy valakik 2014-ben mint"szakértőket" kérje fel kormányozni! Legjobb út a hatalomhoz. Politikai felelősség nélkül. Már csak kóka hiányzik mellőlük!

ob.szerver 2012.06.28. 15:16:32

@Csokis:

" ha „Gyurcsány lekoppintotta sógora szakdolgozatát, akkor a Guinness-rekordok könyvébe kell betenni..."

Az idézőjelet rossz helyre tetted. "ha lekoppintotta..."

Tehát nem azt mondta, hogy Gyurcsány guinness rekorder "plágium" kategóriában hanem azt, hogy "HA lekoppintotta...

HA nem érzed a különbséget, akkor fordulj édesanyádhoz vagy elsős tanító nénidhez.

Tehán nem kell feltétlenül édesanyádhoz vagy elsős tanító nénidhez fordulnod, csak HA, nem érzed a különbséget.

(Soha nem értettem, ha a fidesznyikek annyira meg vannak győzödve az igazukról, akkor miért kényszerülnek arra, hogy minden egyes szavuk hazugság legyen.)

graycivil 2012.06.28. 15:20:28

@szürkegém: Nem az volt a baj, hogy Gyurcsány-buli, hanem az, hogy a másik két párt (MSZP és LMP) kilépése miatt "csak" a DK maradt résztvevőnek.

De Bajnai ezt látva szintén lemondta. Jól tette.

lobaszopiatej 2012.06.28. 15:20:45

@wmiki: neked egy valódi Führer kell (akinek a faxát szopkodhatod mert minden jó), kb olyan mint St. Ork Bán!

hackbard.celine 2012.06.28. 15:21:06

@Droli: tipikus tapló fidesznyik mentalitás: srác, nincs mese, tévedtél. Nem kicsit, nagyot.
Belátni is alig vagy hajlandó, de esetleg elnézést kérni vagy bevallani önmagadnak, hogy egy ilyen prejudikáció hová vezet? Á, nem.
Laza gyurcsányozással hárítasz.
Napi gyűlöletadag megvolt? Kedves egészségedre.
Akkor térjünk vissza a hétköznapok rögvalóságához: Mi újság a jövő évi költségvetéssel? 30% (+12%) bevétel nem megalapozott? Mi újság az IMF-el? Már aki másfél évig főellenség volt, de most épp a barátunk. Idén még tényleg lesz megállapodás?
Mi a helyzet az államadóssággal? Meglesz az alaptörvénybe foglalt, aztán onnan kifoglalt szint?
Szánalmas vergődés az bajnaifétised, jelenleg nem erről szól az ország sorsa, hanem Matolcsy taktikai nukleáris fegyveres tranzakciós illeték tündérmeséjéről.

lobaszopiatej 2012.06.28. 15:22:41

Sajnálnám Bajnait ha ez igaz lenne a DK-val, beperelném a helyében aki ezt a hírt lehozta hitelrontásért.

emzéperiksz 2012.06.28. 15:24:24

@Droli: Ne fényezd magad, nem kéne. Ismerem annyira Oszkót, hogy tudjam, nem menne el MSZP-s vagy DK-s politikai rendezvényekre, nem ez az első eset, hogy visszautasított ilyen felkérést.

ügyfélszolgálatos 2012.06.28. 15:25:35

@wmiki: Mindenki bolond, csak te vagy helikopter, mi?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.06.28. 15:26:15

@ob.szerver: Ha máshová tenném az idézőjelet, meghamistanám az idézetet, ezt ugyanis így, egy az egyben schmitteltem ide az atv.hu-ról.
atv.hu/belfold/20120502_heller_agnes

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 15:27:24

@subtotal: "megint rossz(hiszemű) az értelmezésed: úgy is lehet, hogy a KK és DK közös szervezése a dolog és a DK-t nem zavarta Oszkó és Bajnai, visszafelé ez nem igaz."

Ebben is lehet valami. Azért mikor egy ilyenre meghívják az embert, táncsak megkérdezi, hogy kik is lesznek ott, mert azért ciki lenne, ha pl. bajani elmenne egy olyan rendezvényre, ahol mondjuk Novák előd meg Budaházy lépne fel (más kérdés, hogy kinek lenne ciki). Gondolom, Oszkónak sem a helyszínen tervezték megmondani, hogy Bauerrel kell elemeznie :-)

Már csak a Demokratikus Koalíció reakcíója hiányzik, aztán lehet, harmadjára is frissíteni kell a posztot, meg az összes hírportált. Valaki megpróbálta átvágni a másikat, az biztos.

Bryan élete 2012.06.28. 15:29:09

@Csokis: Olyat sem látott Hankiss Ágnes valszeg, hogy amit egy tanár mondott egy riportban ezzel kapcsolatban: évről évre sokszor ugyanazokat a címeket osztják ki az egyszerúbb opponálás érdekében. Ez évtizedek óta gyakorlatMég szerencse, hogy csupa jóindulat ez a nő.
@hopptarisznya: ne aggódj, gyurcsánynak van még egy diplomája, egy közgazdasági is a tanári mellett.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 15:35:10

@hackbard.celine: Óvatosan ezzel a tévedéssel, mert akkor ezek szerint tévedett a teljes magyar sajtó? Meg lehet nézni a plakátot, elképedt rajta szerintem mindenki, aztán szép lassan tisztázódott (?) a dolog, most meg mindenki frissítget. Ez az ügy mindenesetre szépen mutatja a mai magyar politikai helyzetet.

Sőt, tulajdonképpen senki sem tévedett, hiszen Bajnai és Oszkó is elismerte, hogy elfogadta a meghívást, csak most lemondták, mert nem tudták, hogy Gyurcsány is ott lesz/úgy ítélték meg, hogy túl nagy sajtóvisszhangot kapott az ügy, ami nem tesz jót a róluk kialakult képnek. Ez utóbbi esetben a poszt nagyon is jól prejudikált, ugyanerről írok én is!

Orbán a magyar nép ópiuma! 2012.06.28. 15:38:43

@altimus:
Hát igen.
A Droli-troli jaffás droid túl hamar örült! :)

Szinte látom szemeim előtt a nívótlan blog új jelmondatát a következő választások után:
Vannak blogok ahol a kormányellenességgel olcsó népszerűséget keresnek - ez a blog az.

ob.szerver 2012.06.28. 15:39:45

@Csokis:

Ez jogos.

Én csak arra a bevált (?) fideszes módszerre kívántam rámutatni, hogy egy tényből miszerint H.Á. kétségét fejezte ki Gy.F. állítólagos plágiumügye kapcsán (HA ezt tette volna, akkor az olyan együgyűség lenne, hogy az a Guinness-be kerülne), hogyan hazudták pontosan az ellenkezőjét, miszerint H.Á. szerint Gy.F. Guinness rekorder plágium kategóriában.

Scagnetti 2012.06.28. 15:44:37

@Osceola: Az tény, hogy a szocik két árok kiásása között nagyon figyelnek arra, hogy még véletlenül se szólják el magukat. Orbánék nem ilyen óvatosak. De ettől még árkot ásni mindkettő tud, és teszi is.

altimus 2012.06.28. 15:44:54

@Droli: nem kell ezt tullihegni. valszeg volt egy helyi szervezet aminek elfogadta bajnai/oszko ... a meghivasat, aztan a dk egy kicsit raszervezett erre. garantalt volt, hogy kiderul a dolog. feri talan azt remelte, hogy nem fogjak a reszvetelt bajnaiek lemondani, mert az tul nagyot szolna, de ebben tevedett.

semmi kulonos nem tortent. feri beprobalkozott, de nem sikerult. a fideszen belul ennel sokkal durvabb az inkompetencia es sokkal tobb a kommunikacios hiba.

Pan Modry 2012.06.28. 15:45:34

@Droli:

Ha engem meghivnak egy konferenciara eloadni, nem kerem le az osszes meghivott teteles nevsorat.

Trackback 2012.06.28. 15:47:48

@Droli:

Nem a "mai politikai helyzet" tart itt, kedves Droli, hanem a magyar sajtó, ideértve ezt a fos blogot is.

Malachi 2012.06.28. 15:48:14

@Droli: jól hát, Bajnai politikai öngyilkosságáról írsz, miközben esze ágában sincs a DK-val társulni. ne égesd már magad tovább. annyit elfogadok, hogy korai volt a cikk, de ez legyen is elég, csak rontasz a helyzeten.

Trackback 2012.06.28. 15:48:46

@Droli:
Előfordul ez napi szinten.

Bryan élete 2012.06.28. 15:51:07

@Droli: miaz hogy elfogadták a meghívást, de lemondták, mert Gyurcsány is ott lesz. Beszarok. Hát hol a pi...ba lenne, ha nem a pártja rendezvényén. Ez valahogy gennyes.

Makkasz 2012.06.28. 15:51:38

@Holabög Rém: Raadasul ugy tudom, Bajnai nem vesz reszt a rendezvenyen.

Bajnai szepsege nem feltetlenul az egy eves gazdasagi teljesitmnyben, konszolidacioban nyilvanul meg, sokkal inkabb abban, hogy az egy eveben nem voltak szeduletes cinikus baromsagok. Nam hazudta mondjuk hogy a 13. havi nyugdij elvonasa tulajdonkeppen nyugdijas eletszinvonalvedelmi intezkedes.

Trackback 2012.06.28. 15:51:42

@Droli:
"Óvatosan ezzel a tévedéssel, mert akkor ezek szerint tévedett a teljes magyar sajtó?"

Mivel a magyar elektronikus sajtó tevékenysége nagyjából 98%-ban a copy/paste funkciók sorozatos használatából áll, bizony előfordul ez, napi szinten.

SvenH. (törölt) 2012.06.28. 15:53:30

valahol irtak hogy ha van egy ducibb no akkor az nyugodtan rakja csak ki a dolgokat kihivoan, mert akkor igaz a tobbsegnek nem fog tetszeni sot neha neha visszatetszest valthat ki, viszont annak akinek bejon az a tipus az meg lesz erte orulve

ugyanez van most Bajnaival...
o igy is ugyis libas tomeggyilkos lesz a T. Droli -felek szerint akkor meg minek is erolkodjon????

sárkányfő 2012.06.28. 16:00:17

Azért van annak egy különös bája, hogy a "nívó" blog ír bárki elhiteltelenedéséről... ez a blog hányszor sült fel? de most komolyan. droli írásai még hagyján, bár azok sem izzanak a szellemi magasfeszültségtől (ugye milyen finoman fogalmaztam), de kaktusz elvtárs szövegei... minden túlzás nélkül mondom, matolcsys szint. ennél nagyobb sértést magyar nyelven nem tudok.

megnéznék egy szavazást itt fent, hogyaszondja: komolyan-vehető-e e a blog? van-e ebben bármi, ami legalább távolról emlékezetet bármi nívósra?

bocs, tényleg nem beszólni akartam, én már régen hanyagolom ezt a szerencsétlen blogot, had bénázzon, megírták már elegen milyen gyenge. de hogy még ti beszéltek mások imidzs-rombolásáról... ez tényleg döbbenet. kicsit el kéne már gondolkodnotok magatokról... kb amikor Orbán ócsárolja a nyugatot meg Brüsszelt (vidéki kóceráj, stb).
Úgy látszik ez egy fideszes becsípődés, szerintem a kövér fideszesek is ócsárolják az élsportolókat, meg a csúnya fideszes nők is megvető lenézéssel beszélnek a szép nőkről :)

dr Smittpálelnökúr 2012.06.28. 16:00:52

Kezdem azt hinni, hogy minden viszonyítás kérdése.
Korábban azt hittem, hogy a gyurcsány kormányt nem lehet alulmúlni - a felcsúti bugrisnak ez sikerült. A fidesz 2 év alatt többet ártott az országnak, mint a medgyessy-gyurcsány kormányok 6 év alatt összesen.

bucbuc 2012.06.28. 16:05:00

Nem a 13. havi nyugdíj volt hitelből, hanem a 8., 9., 10., 11., 12. is.

De nem baj ma beszéltem egy nyugdíjas ismerősömmel, 88e-es fizetéssel ment nyugdíjba 2 éve, most 125 ezret kap.

Csak viszonyításképpen ebben a térségben a havi 70k 3 műszakért már jó.

Így aki tud húz külföldre.

megint 2012.06.28. 16:10:08

Fecó olyan mint a kullancs. Kezdenek fogyni azok akik mutatkoznak még vele. Mekkora arcuk volt, bauerral együtt, aztán elmúlt már a sokadik hónap és nemhogy az mszp-t nem gyűrik le(sőt), de még az öt százalékuk sem biztos, ezek után szép lassan elfog kezdeni a "tagságuk" visszaszivárogni az mszp-be, fletó meg majd visszanyalja magát, vagy megy a levesbe, vagy nyugatra mint tették már páran

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 16:10:30

@Malachi: "jól hát, Bajnai politikai öngyilkosságáról írsz, miközben esze ágában sincs a DK-val társulni. ne égesd már magad tovább. annyit elfogadok, hogy korai volt a cikk, de ez legyen is elég, csak rontasz a helyzeten."

Na most amikor készült ez a poszt, akkori tények szerint írtam, és az akkori állapotok szerint meg is állt a dolog. Aztán történt egy és más, meglehetősen gyorsan, most olvasom például, hogy el is marad az egész.

Bryan élete 2012.06.28. 16:11:23

@Droli: mi ezzel a nagy bajod? 3500 ft naponta, ezért mindent megkapnak a lurkók mi szem-szájnak ingere. Aki meg tudja fizetni, vigye oda a kölykét.Persze populistább lenne, ha mindezt ezerért vagy ingyen cigánygyerekeknek. Akkor meg az lenne a bajod, hogy ezzel akar tündökölni. Sapkaeffekt.

KCB 2012.06.28. 16:12:31

A DK egy hobbipárt, tagok nélkül is működik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.28. 16:12:41

a két frissítés után nem kéne törölni a cikket, ée elhúzni a jó büdös mea culpába?!:)

hackbard.celine 2012.06.28. 16:12:46

@Droli: ÁÁÁ, NEEEM. Nyilván senki nem tévedett!
Csak épp az érintettek nem lettek megszólaltatva a "teljes magyar sajtó" nevű izében.
Rácuppantál egy olyan számodra kedves igazgyöngyre, amiről később kiderült, hogy takony.
Így jártál, ezt felnőtt, értelmes emberként be kell látni vagy el kell felejteni, de a blogposztod attól még címlapos lett.
Viseld legalább némi önkritikával és méltósággal!

belekotty 2012.06.28. 16:13:09

@Droli: Igen és ezt sokan előre mondták, hogy ezt is számításba kellene venni. Vagyis nekiálltál Bajnait ekézni, anélkül hogy olyan dolgokba is belegondoltál volna, amibe még az értelmesebb narancstálibok is, pl disintegrátor rising.

fonó 2012.06.28. 16:14:22

Fényévekkel normálisabbak voltak a 2 év fényében az előzőek. Hol egyenlő egy tündérmesés kékbanános ősi agysebészetes egykulcsos-azóta is kompenzált pénzügyi szakember?????????? Oszkóval-Békesivel-Veressel? 300 ft számlára hazaárulás, 30 ezer zsebbe nemzeti!

Diocles 2012.06.28. 16:14:41

@Droli:

"Kérlek szépen, a blogbejegyzés még Oszkó és Bajnai lemondása előtt jelent meg, amikor úgy volt, hogy ott lesznek. Lehet, hogy posztunk észhez térítette őket :-)"

Igen, ha ez tényleg így volt, akkor mondhatjuk, hogy "megmentetéttek" Bajnait.

Néha bölcsebb hallgatni, olyan nagy baj lett volna, ha hétfőn posztoltok a témáról?

Leginkább a korai magömléshez lehetne hasonlítani ezt a posztot... Már bocs.

B-rocker (törölt) 2012.06.28. 16:18:14

Remélem Fleto elkölti az összes privatizélt lovettát a dks baromságra.
Bajnai "nem értettünk hozzá" maxiszakértő úrat már csak úrhatnám Viktornál kedvelem kevésbé.
Nincs az egész országban egy Normális ember?

mement 2012.06.28. 16:18:43

Ez milyen benézés

Úgy sejtem többször te sem iszol előre a medve bőrére:)

fonó 2012.06.28. 16:20:02

Demokráciában is fényévekre előrébb voltak a 2 év fényében, Gyurcsányék kiálltak meleg v bármilyen kisebbségi témában államférfiként ha nem is szavazatszerző a zsigeri hőbörgő indulattal szembeszállni. Bezzeg a tollforgató terroristázó házelnök, bezzeg a jobboldal új kedvencei közt véletlenül sincs egy nem antiszemita nyilasérzelmű???

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 16:21:04

@Diocles: Ez a poszt olyan, mint mikor a meccs 35. percében 2-0-ás Fradi vezetésnél a riporter helyzetértékelésében kijelenti, hogy jobb a Fradi.

Attól lehet 2-3 a vége, a riporter 35. percben tett helyzetértékelése akkor helytálló volt.

Sőt, a poszt helyzetértékelése is az, legfeljebb feltételes módba kell tenni: ha Bajnai Gyurcsány mellé áll, vége.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.06.28. 16:21:30

@mement: A Schmidt Palis űgy után szerintem már nem tudnak hova sűlyedni...

Rwindx 2012.06.28. 16:22:38

Na, úgy tűnik el is marad a fergetes buli.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.06.28. 16:24:06

Azért a DK-s Horthy tanácskozás után megdöbbent, hány embert tud ez a "politikai hulla" közszereplésre venni. Jóérzésű ember azonnal kihypózza a telefont, amin Ferivel beszélt, nehogy a hiteltelenségéből bármi ráragadjon.

lajafix 2012.06.28. 16:24:50

@dr Kangörény: ajánlom a Cavintont, hogy eszedbe jussanak annak a 8 évnek a hülyeségei. Amiatt szopsz ma is főleg. (Ez persze nem mentség a jelenlegi társulatnak hogy 2010ben abszolút irreális gazdpolt választottak, csak azért hogy 2014ben legyen még némi esélyük újraválasztódni.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 16:25:08

@hackbard.celine: "ÁÁÁ, NEEEM. Nyilván senki nem tévedett!
Csak épp az érintettek nem lettek megszólaltatva a "teljes magyar sajtó" nevű izében."

ÁÁÁ, NEEEM. Gondolom, ha meghívnak valamilyen rendezvényre, te is végigkérdezel mindenkit, hogy "Ott leszel? Ott leszel?" Mondjuk egy Black Sabbath koncert előtt valóban nem árt, mert ott volt már úgy, hogy az eredeti felállás lép fel, aztán meg lassan kiderült, hogy mégsem :-)

Diocles 2012.06.28. 16:25:35

@Droli:

Akkor még egyszer: nem lett volna jobb megvárni a hétfőt, és akkor megírni kaján kárörömmel ugyanezt a posztot?

Messze nagyobbat durrant volna, és még igaz is lett volna.

Szamiz67 2012.06.28. 16:25:35

Remélem Bajnainak nem lesz sok köze Gyurcsányhoz, Mesterházy-hoz, Dániel Péterhez.
Nekem bejött a stílusa, a rendszerezett, távlatos gondolkodása, az más kérdés, hogy olyan pártot viszont nem látok, amire szavaznék.

belekotty 2012.06.28. 16:25:38

@Diocles: Ajaj! Micsoda ötletet adtál neki! 2014 után azt fogja írni a blogjában, hogy ő segítette Bajnait a választási győzelemhez, mert már 2012-ben figyelmeztette hogy ne közösködjön Gyurcsánnyal.

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.06.28. 16:27:04

@Droli: Azt a sajtót(?) legalábbis semmiképp se amely minimálisan se jár utána az információknak... Ugye?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 16:28:02

@Brendel Mátyás: Frissítgetem, frissÍtgetem míg ráérek, de a fene gondolta, hogy Gyurcsánynak még azt sem szabad elhinni, amit írásba ad (lásd plakát :-)

kalandfereg 2012.06.28. 16:28:21

Nem tök jellemző Fletóra az eljárás, hogy nem MEGHÍVJA Bajnait, hanem kurva sunyin úgy intézi, hogy ott legyen?
Módszere pedig az, hogy eltitkolja, hogy ő is ott lesz, sőt DK pártrendezvény az egész?
Azért milyen már, hogy eleve tudja, hogy Bajnai nem fog elmenni oda, ahol ő is ott lesz, de azért szívesen dörgölőzne a lábához, sőt bele is kapaszkodna a bokájába, hátha Bajnai magával viszi, amig le nem tudja rázni erőteljes lábrázásokkal. Ezért kidolgozza és végrehajtja ezt a tervet.
És nem először, mert kiderült, h Bajnait már egyszer csőbe húzta, gyorsan húzta is a csíkot a srác.

Ez a Fletó erről szól. Megveszi a Magyar Narancsot, hogy citromsárga legyen a címoldal, ettől várja, hogy Magyarországon jobb legyen a helyzet.
Meg attól, hogy "áldásos" munkája nyomán felvirágzik a Jobbik. Le van az szarva, hogy mi van, mi lesz Magyarországgal, lényeg, hogy a Fidesz elől bárki elszipkázza a szavazatokat.

egyjózsi 2012.06.28. 16:28:36

@hopptarisznya: Nos, nem azt akartam írni, hogy nem szereti a hatalmat. Csupán arra céloztam, hogy Ő is tudja, nincs visszaútja, mert nincs meg a támogatottsága! Olyan "őrült" ma Mo-n nincs, még a híveit is beleértve, aki nem lenne tisztába a ténnyel: nem kerülhet vezető pozícióba, mert ez csak az ország további megosztottságát okozná! Akkor vajon miért szerepel? Akkor vajon miért lépett ki az MSZP-ből? Többszínű a baloldal mint a jobb! S megosztottabb! A választási győzelemhez pedig összefogás kell! S ezért van szükség Gyurcsányra is...Bár tudom, hogy személyében akadálya is egyben az összefogásnak... Azt nem tudom, nélküle, vagy vele lenne több a Fidesz ellenes tábor... Szerintem vele!

belekotty 2012.06.28. 16:28:59

@Bokortalan Hajléktalan: wmikinek Dopeman a mániája. Olyan mint endike a hitellel, Lencsés a nem anonimitásával, meg a sok egyéb fasz a permanens zsidózásával.

Szamiz67 2012.06.28. 16:29:37

@fonó: Veres szerintem állja az összehasonlítást és a versenyt :) Matolcsyval, józanabb volt 1 fokkal, de morálja egy lókupecé.

belekotty 2012.06.28. 16:30:11

@Droli: "de a fene gondolta, hogy Gyurcsánynak még azt sem szabad elhinni, amit írásba ad" - bazz... akkor milyen kiképzést kaptál a narancstálib képzőben?

Diocles 2012.06.28. 16:30:16

@Diocles:

Vagy pedig, ha már annyira akartál volna posztolni erről a témáról, akkor megírhattad volna ugyanezt a tegnapi rendezvénnyel kapcsolatban, ahol Bajnai valóban együtt "lépett fel" Gyurcsánnyal... És abba senki nem tudott volna belekötni.

De így, vazze...

zolika78 2012.06.28. 16:34:52

Nem kellene elkapkodni az ilyen blogbejegyzés megírását. A hírportálok jelenleg azzal vannak tele, hogy sem Bajnai, sem Oszkó nem megy el a rendezvényre. Sőt, el is marad az egész rendezvény...

Malachi 2012.06.28. 16:35:09

@Droli: igen, ezt mondom. annyit elfogadok, hogy korán jöttél ki ezzel. magyarázatként. egyébre nincs szükség.

lajafix 2012.06.28. 16:35:12

@Droli: nem lenne érdemesebb az aktuáltörténések helyett inkább a folyamatokat kivesézni? Ritkább posztok, mélyebb tartalommal. Nívósan! :)

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.06.28. 16:37:10

@Droli: "hogy Gyurcsánynak még azt sem szabad elhinni, amit írásba ad (lásd plakát :-) "

Most tényleg Droli, te eddig hol éltél?

peti6 2012.06.28. 16:37:54

@ob.szerver: Nem a témához tartozik, de te erről írtál.
Gyurcsány lehet, hogy nem koppintotta le a sógora szakdolgozatát, de az is meglehet, hogy meg sem írta....
És nem a fidesznyik beszél belőlem, mint belőled a gyurcsány-nyik....
Aki pedig Bajnait a NAGY SZAKÉRTŐNEK tartja, az enyhén szólva is ostoba...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 16:38:14

@Diocles: Na most ilyen alapon mindenki várhatott volna sok-sok poszttal és mea culpázhatna a teljes magyar blogoszféra a sajtóval együtt, na meg a lakosság is. Mea culpázhatnának például a 2002-ben Medgyessyre szavazók, a 2006-ban Gyurcsányra szavazók, a 2010-ben Orbánra szavazók, akik elhitték, hogy jön a 23 millió román, akik elhitték, hogy megszűnik a sajtószabadság, akik elhitték, hogy a magánnyugdíjpénztári pénzeket adósságvisszafizetésre fordítják, akik azt hitték, hogy a 2010-es VB-t a hollandok nyerik. Mea culpázzunk mindannyian!

A fentieket csak viccből írtam. Utólag már kurvára okos az ember, de az akkori információk szerint mindenki meg arról volt győződve, hogy igaza van. Aztán az élet átírta a dolgokat, és vagy napok, vagy hónapok vagy évek alatt kiderült, hogy nem egészen úgy van, ami akkor helyes volt, utólag nem állja meg a helyét. Ebben a posztban az a különleges, hogy itt pár óra alatt derült ki mindez. Ha egyáltalán kiderült, mert szerintem még nincs vége, biztos vagyok benne, hogy Ferencünk frappáns válasszal fog előállni, és előfordulhat, hogy akkor egyikünknek sem lesz igaza :-)

(Mert ne felejtsük el, Gyurcsány nyilatkozata még hátravan)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 16:41:59

@zolika78: "Nem kellene elkapkodni az ilyen blogbejegyzés megírását. A hírportálok jelenleg azzal vannak tele, hogy sem Bajnai, sem Oszkó nem megy el a rendezvényre. Sőt, el is marad az egész rendezvény... "

Tedd hozzá: MOST MÁR tudjuk. Délelőtt meg azzal voltak tele a hírportálok, hogy Bajnai Gyurcsánnyal együtt lép fel.

De mondom, óvatosan az ekézéssel, Gyurcsány még hátravan, pl. mit lépnek akkor a tisztelt kommentelők, ha bebizonyítja, hogy Bajnai tudott az egészről? Na? :-)

hackbard.celine 2012.06.28. 16:44:37

@Droli: biztos nem volt prekoncepció és csak én (esetleg még sokan mások) értettem félre.
A blogbejegyzés címe:
"Bajnai politikai öngyilkossága"
A felvezető mondat:
"kicsit fellélegezhetnek azok, akik nem szeretik Bajnai Gordont"
Nyilván a teljes objektivitás mentén haladt tovább a gondolatmenet.
De nem látni és/vagy elhazudni a valóságot azért eléggé hogyismondjam "nívó"-s.

egyjózsi 2012.06.28. 16:45:15

@wmiki: nem irónia... Annyira nem hülye, hogy nem tudná: Nincs helye az elmúlt 8 év miatt a hatalomban! Személye pedig a legmegosztóbb ebben a hazában! De hívei vannak, s őket Ő tudja összefogni a legjobban! S ha nem Orbánországban gondolkodunk még húsz évig, akkor a Gyurcsányra is szükség van! Meg Bajnaira, meg Oszkóra, meg LMP-re, meg Mszp-re és Szolidarításra is! Jobbikra nincs! Ezt akartam kifejteni, bár lehet hogy nem sikerült... Hidd el: én sem szeretném, ha a következő ME Gyurcsány lenne! De hogy szükség van rá a politikában, azt hiszem, s vallom!

sárkányfő 2012.06.28. 16:51:32

Ha már leszóltam ezt a pocsék blogot (joggal, mert egy manikűrös várójában épületesebb dolgokat mondanak, mint amilyen posztok itt vannak), akkor igen nehezen, de abban az egy tekintetben, amiben igaza van, abban el kell ismernem az igazát: minden írást csak azon infók alapján lehet megítélni, ami megírás/publikálás pillanatában érvényes volt, illetve életszerű, reális.

Ha tehát reggel még az volt a hír, hogy Bajnai elmegy a DK bulijára, és ezt nem is valami fos mno vagy kurucinfó írta (összefognak a tömeggyilkos hazaárulók!!!, stb.), hanem pl. az index, akkor teljesen jogos erről írni.

Persze ettől még ez az írás is harmatgyenge, és süt belőle a félelem Bajnaitól, és a felszabadult öröm, hogy végre hibázott, stb., szokás szerint valójában az íróról tudunk meg többet, nem arról, akiról írnak. na de ez evidens, hiszen ez a blog ilyen.
Mindezzel együtt nem lehet számon kérni rajta, hogy nem látta előre hogy le fogják mondani a rendezvényt.

Bryan élete 2012.06.28. 16:53:27

@bucbuc: azért mindent ne higyjél el az ismerősödnek, kicsit szeret dicsekedni.
5 éve vagyok nyugdíjas, 69-cel mentem és most 80,7 ezer. Szóval megkapjuk novemberben visszamenőlegesen az előirányzott inflációhoz képesti változást egyösszegben, ez általában o,5-o,8 %, januárban meg a várható infláció alakulása szerinti, kb.az eddigi átlagban 5 %-ot.
Elhitted, hogy ennyit emelkedett 2 év alatt?
Ha tényleg ilyen tempóban emelkedne a nyugdíjunk, akkor az, aki 10-15 éve van ott, Hawaiin nyaralhatna évente és nem farhátat ebédelne.
Ismerősöd először a mindenkire érvényes alapösszeget kapta meg, néhány hónap múlva pedig a korrigált, nagyobb, végleges összeget kapjuk. De itt is csak tíz-húszezer forint az eltérés, alapösszegtől függően.

sárkányfő 2012.06.28. 17:01:27

@bucbuc:

igaza van @Spániel: -nek: vagy az ismerősöd hazudik, vagy te (hogy hergelj a nyugdíjasok ellen).

két év alatt tuti nem volt ennyi emelés, általában infláció-körül emelnek, azaz még ha látszólag feljebb is megy, valójában csak a reálértéket őrzik. ami amúgy nagyon kevés, pláne hogy radikálisan megvágták a gyógyszertámogatás kasszáit, azaz a gyógyszerek bőven az átlaginfláció felett drágulnak.

nem a nyugdíjasok ellen kéne hangolni, csórók azok is, mint mindenki. inkább a melósok bére kevés, de egymás ellen kijátszani a népeket baromság, jó politika mellett több jutna a dolgozóknak is és a nyugdíjasoknak is. ezt persze ebben az országban várhatjuk.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.06.28. 17:09:34

@egyjózsi: hát akkor kit szeretnél, ki legyen a következő ME?

én úgy tudom, Dopeman-t megválasztották 1milliárdan, de az itteni trollok szerint nem, most teljesen összezavarodtam

most akkor ki lesz az elnök 2014-ben?

Malachi 2012.06.28. 17:23:04

@wmiki: szerintem legyél te, májki. a karizmád megvan hozzá.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 17:25:06

@Brendel Mátyás: "a két frissítés után nem kéne törölni a cikket, ée elhúzni a jó büdös mea culpába?!:) "

A cikktörölgetés nem illik össze blogunk filozófiájával. Amit leírtunk, ott marad, akkor is, ha utólag kiderül, felesleges volt a dolog. Az ilyen-olyan törölgetést meghagyjuk más blogoknak :-)

moncayo 2012.06.28. 17:58:37

@Osceola: Igazad van, elírtam. Kösz a jelzést.

zolika78 2012.06.28. 18:55:55

@Droli: Tudod, ha megírsz egy értekezést, akkor nem árt, ha utánajársz, mennyi benne az igazság. Akkor nem kellene folyamatosan mentegetőznöd...
A blikk-szerű lapokra jellemző az, hogy felkapnak egy szenzációszerű valamit és hírt gyártanak belőle, anélkül hogy érdekelné őket, igaz-e. Inkább ott kellett volna publikálnod az írást.
Mert bedőltél egy (ki tudja ki által) gyártott plakátnak és rögtön szenzációt sejtettél mögötte. Hiszen pirossal még ki is emelted a "lényeget" és elmerengtél a meg nem történteken.
Most pedig az egészet még megpróbálod Gyurcsányra kenni ("a fene gondolta, hogy Gyurcsánynak még azt sem szabad elhinni, amit írásba ad"). Inkább írd azt, hogy "elkúrtam" (ha már gyurcsányozol)...
1. Mielőtt írsz valamit, járj utána, hogy igaz-e.
2. Ne igyál előre a medve bőrére és vizionálj olyanokat, amik meg sem történtek.
3. Ha már az eseményről tudósítasz, legalább tedd az esemény után.
Ezzel a cikkel csak azt érted el, hogy a hitelességed (nem tudom mennyi volt eredetileg) teljesen lenulláztad...

hy3 · http://n-p.blog.hu/ 2012.06.28. 19:05:09

@moncayo:
Tudod, csak a pontosság miatt" - Cseh-Bereményi

ToPter 2012.06.28. 19:09:21

@sárkányfő: @Spániel:
Bocsi, de bubuc 88e fizetést, és
125e nyugdíjat mondott. Nem nyugdíjemelést.
Feltételezhetően persze ez is csak az addigiakhoz képest valami szörnyű utolsó melóval lehet igaz, mert ha nem volt előtte sokáig valami zsíros állása, nem igen tudom elképzelni hogy kaphat többet. Amennyire én láttam a környezetemben nyugdíjba vonulókat mindenki kevesebbet kap mint amikor még dolgozott.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 19:31:52

@zolika78: Ez nem értekezés, nem cikk, nem tudósítás, hanem egy blogposzt, egy vélemény.

A plakátot a Demokratikus Koalíció honlapján is meg lehet tekinteni a főhírek között, tehát nem szimplán "valaki csinálta". A teljes magyar sajtó ráharapot. Amúgy tudod, min röhögnék? Ha Gyurcsány (akit még mindig nem kérdeztek meg) előkapná a meghívót, és bebizonyítaná, hogy Bajnai tudott arról, hogy a DK rendezvényén lép fel. De ez csak egy feltételezés, ennek sem járt még utána senki, de akkor ilyen alapon kár hozzászólni is, míg ez a szál nincs tisztázva. Sőt, akkor illene megvárni Bajnai viszontválaszát, a Kobak Klub újabb közleményét, stb, hogy megfelelően tisztázódjon az ügy. Ha a sajtó az általad leírt módon járna el, érdekes lenne, olvashatnánk a két-három hetes híreket.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.28. 19:32:38

@Droli: ennek az a hátránya, hogy a hüjeindex nem veszi észre, és álhírre csődül össze egy csomó marha.:)

a másik, hogy legalább egy óriási mea culpa járna.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.28. 19:49:00

@Brendel Mátyás: Nem értem, mit rugózol a mea culpán... nézd meg pl. az Index eljárását: megírta a cikket a fenti dologról, majd később szépen frissítette az új fejleményekkel. (Az eredeti cikk még mindig megtekinthető: index.hu/belfold/2012/06/28/szigetel_a_gyurcsanyista_baloldal_is/) Nálunk ugyanez történt. A riporter sem mond olyanokat, hogy "elnézést, hogy a 35. percben 2-0-ás Fradi vezetésnél azt mondtam, hogy a Fradi jól játszik, és megnyerheti a meccset".

Ajánlom figyelmedbe sárkányfő 16:51-es hozzászólását: minden posztot a megírás pillanatában kell értékelni. Szerintem a te posztjaid között is vannak olyanok, amikre így utólag oda lehetne írni, hogy mea culpa. Na jó, csak vicceltem, abban a pillanatban úgy láttad, aztán az idő megmutatta, igaz-e vagy sem, semmi gond nincs ezzel.

Rémbódess 2012.06.28. 20:05:00

@hopptarisznya: "A Fidesz csuklóból hozza azokat a megszorításokat, amiket Gyurcsány nem tudott megetetni a néppel, épp ezért folyamatos hitelfelvételből élt, amit most kezdtünk törleszteni."

Miért is nem tudott semmit megetetni a néppel? Segíts kérlek, már nem tudok pontosan visszaemlékezni. Volt valamilyen szocialista népszavazás? Ja, megvan! Szociális népszavazás volt! Ugye már neked is rémlik valami?

sanyix 2012.06.28. 20:58:11

@subtotal: ok de hol volt ott szakértő?

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.28. 20:58:14

@Droli: Az index nem beszélt olyan lekezelő hangnemben Bajnairól, mint te. A normális fociriporter sem kezdi el losernek nevezni a Fradit félidőben.

Amit te Bajnairól írtál, az viszont eleve zsigeri dolog volt, nem csoda, hogy be is buktad.

A blogomon nincs olyan, amiért bocsánatot kellene kérni. Ha becsúszna, megtenném. Kisebb elégtételt adtam már, pl. Mesterházynak.

Ezek szerint egyszerű a képlet, te ilyen "kultúrájú" vagy, én meg emilyen.

subtotal 2012.06.28. 21:13:28

@sanyix: Oszkó Péter, Gráf József, Balázs Péter, gondolom ők azért vitán felül állnak.
Forgács Imre: hu.wikipedia.org/wiki/Forg%C3%A1cs_Imre
Székely Tamás: hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9kely_Tam%C3%A1s_%28orvos%29
Hónig Péter: hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3nig_P%C3%A9ter

A teljes lista: hu.wikipedia.org/wiki/Bajnai-korm%C3%A1ny

Nyilván vannak politikai kinevezettek is a csapatban, drazsé és kisspé eklatáns, mondjuk Hiller százszor inkább mint Hoffman, mondjuk Szekeresnél meg fordítva.

sanyix 2012.06.28. 22:18:46

@subtotal: és akkor miért nem szakértettek? Mert azt amit csináltak még egy majom is utánuk tudta volna csinálni:
-hitelfelvétel
-imf parancsainak követése
-ordas faszságok visszavonása (4433. havi hülyeségek)

Korrupció maradt, 0 hatékonyságú állam maradt, pénzszórás maradt, mutyi maradt.

Igazából erre még a gyurcsány és csapata is képes lett volna, csak ugye nem akarták elásni magukat a megszorítással (így hitte fletó, pedig valójában már elásta magát rég, de hát ő mindig egy álomvilágban élt).

Nálam a szakértő az attól lesz szakértő ha mutat valamit. Attól hogy valakire azt mondják hogy "az szakértő" és van xy papírja az hidegen hagy.

Bár igaz ezek, az átlag magyar politikusokhoz képest szakértők, mert ezek legalább dolgoztak valaha, nem csak papíron :)

subtotal 2012.06.28. 22:46:53

@sanyix: azért ne felejtsd el, hogy gúzsba kötözve táncoltak ők is, az általad felsorolt problémák megoldásához először is politikai akarat kell (amit az MSzP-től nem kaphattak, az SzDSz meg MDF ugye meg hiába is lett volna benne) utána pedig végrehajtás éveken keresztül.

Amit írsz, hogy csináltak:
hitelfelvétel - inkább hitelek megújítása, mert az államháztartás elsődleges egyenlege nullszaldó közeli volt, igazából már Gyurcsány elérte 2008-ra - a hiteleket viszont több %-kal olcsóbban újították meg, mint a mostaniak
imf parancsok - nincsenek ilyenek, egy a magyar állam által javasolt program alapján megkötött szerződés van, amit betartatnak, ha lesz idén megállapodás, most is ez lesz

Amit még csináltak:
feltűnésmentes, professzionális működtetés, stabil költségvetés - ez a minimum, igazad van, de erre nem sok kormány volt itt képes
gyakorlatilag egykulcsos adórendszer - 5millió szuperbruttóig 17%-os kulcs, adójóváírás megtartásával egy 6,5%-kal visszaeső nemzetgazdaságban
saját berkeken belüli korrupció felderítése: ugye nem kell mondanom a mitkeresoszkóavizerbe Gyusziéknál ez fel sem merül

"akkor miért nem szakértettek?"
Nem az a szakértő, aki minden héten megváltja a világot (Matolcsy), hanem aki le tud rakni egy ilyen elemzést a döntései alátámasztására és az abból következő végrehajtási tervet is menedzselni tudja:
hazaeshaladas.blog.hu/2011/09/21/gyorsdiagnozis_a_hazai_adopolitikarol

Összefoglalva: én szívesen adnék nekik egy hosszabb periódust is, mint az 1 év, ami adatott...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.29. 06:55:41

@Brendel Mátyás: :-) Persze, hogy nem. :-) Te nem írsz zsigerből. A Piroslap blog eleve nem ír zsigerből. Nem akarom ide összeollózni, miket írtál eddig pl. Orbánról, de volt ott ő már jobboldali Führertől kezdve minden...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2012.06.29. 07:01:22

@Droli: :)
hát még amit a vallásosokról, meg a tudományról szokott papolni, kitiltva mindenkit, aki nem bólogat elég intenzíven...

méghogy a tudomány az nem egy szekta... :x

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.06.29. 07:11:24

És akkor a végén - az új olvasók kedvéért - tisztázzuk le a poszt körülményeit,mert így utólag már mindenki okos...

1. Csütörtök reggel: megjelenik a hír, hogy Bajnai fellép Gyurcsány rendezvényén. Erről a DK honlapján is meg lehetett győződni.

2. Erről cikkek jelennek meg, és megszületik a poszt is.

3. Ezután - az időrendiség miatt fontos ezt kiemelni - az érintettek szépen LEMONDJÁK a részvételt. Hangsúlyozom, nem cáfolják, hanem LEMONDJÁK! (Azzal vicceltem, hogy lehet, hogy olvasták a posztot :-)

4. Erről a poszt is tudomást vesz, hiszen nem győzöm frissíteni a végét.

Aki még mindig nem érti az időrendiséget és az ok-okozati összefüggéseket, azoknak egy megtörtént példa:

1. Egy fideszes képviselő rokona, aki agrárvégzettségű ugyan, de tán' ezen túl sok köze nincs az agráriumhoz, földet kap.

2. Ezt az újságok megírják, a blogok méltatlankodnak, nevezik az illetőt mindennek.

3. Az illető később jelzi, hogy lemond a földről, nem kell neki.

Mit kellene tennie ebben az esetben a sajtónak?

a, örülni, hogy lelepleződött a dolog, és most kivételesen következménye is volt

b, mivel így utólag már nem igaz, hogy az illető földet kapott, törölni kell az eddigi erről szóló cikkeket, blogokat, és elmenni mea culpázni.

Én az a, mellett szavazok.

Doberdo 2012.06.29. 08:54:29

@Droli: Miért az Orbán nem egy jobb oldali Fűhrer. Szerintem: igen, igen és igen.

Emilke mesél 2012.06.29. 10:31:10

Ejnye hagyjátok már szegény Bajnait. Van neki elég gondja, Baja. Szerencsére most nyári szünet van az egyetemen. Pihen

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2012.06.29. 21:53:04

@Droli: a kérdés az volt, hogy írtam-e olyat, amit visszavonnék, bizonyos új tények fényében. az volt a válaszom, hogy nem.

értsd, amit Orbánról írtam, azt nem akarom visszavonni. tartom. ha akkor úgy gondoltam, akkor miért változott volna meg a véleményem?

ezen kívül akárhogy is nem értesz vele egyet, vagy akárhogy is azt gondolod, hogy azóta Orbán sok pozitív dolgot tett, és bocsánatot kéne kérnem, a kérdés nem az volt, hogy teneked erről mi a véleményed, hanem, hogy előfordult-e, hogy én egy postomat tévedésnek tartanék, vagy nem már nem értenék egyet vele. nem fordult elő.

te viszont elismerted, hogy a postod tévedés. ilyenkor az ember bocsánatot kér, ha ennyire ekézett egy embert, és ez beismerten tévedésen alapult.

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.06.29. 22:51:10

@Brendel Mátyás: no, ha már bocsánatkérésről volt szó, Matyi, továbbra is szeretettel várlak.
Feltéve, ha nem kérsz bocsánatot azért, hogy lekurváztad édesanyámat.
Bátorság, Mátyás!
Igaz, hogy a lábam 48-as, de talán a felsőtestem csenevész... :D

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.06.29. 23:26:28

@Brendel Mátyás:

De mi volt a tévedés?

Olvasd el az időrendiséget itt: @Droli:

A földpályázatos analógia is érdekes. :)

ayatollah 2012.06.30. 02:15:23

@wmiki: szekta :))) azért van kicsi különbség a szcientológus magazinok meg a Nature nözött például :D persze aki a betűket csak a szépségükért nézi, annak lehet, hogy egyforma a kettő...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.06.30. 08:05:13

@ayatollah:

Köszönjük az értékes hozzászólást..

ayatollah 2012.06.30. 12:23:58

@ccactus: Nagyon szívesen. Koplett hülyeségre nehéz okosat mondani :)
süti beállítások módosítása