Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Mire várnak a devizahitelesek?

2012. szeptember 19. - Nívó blog

Előre elnézést kérek a normálisan gondolkodó devizahitelesektől illetve mindazoktól, akik rendesen fizetik a hiteleiket, de nem tudok szó nélkül elmenni az ilyen-olyan devizahiteles pertársaságok mellett. A legtöbb ugyanis azt sem tudja mit akar, csak "történjen már valami!" alapon működik.

Olvasom az Origo cikkét, ahonnan megtudhatjuk, hogy a végső cél a devizahitelek megszüntetése. Oké, legyen semmis az egész! De akkor tessék kiköltözni a devizahitelből megvett lakásból, visszaadni az autót, azaz ne csak a devizahitel legyen semmis, hanem az összes ezzel összefüggő szerződés is! Vagy netán úgy képzelik el a szerződés semmisségét a kedves perelő devizahitelesek, hogy fizetni már nem kell semmit, de a lakás-autó meg minden más a tulajdonukban marad? Remélem, ilyet senki nem vár el, pláne nem olyat, hogy az állam cinkosan összekacsint a devizahitelesekkel, hogy "rendben, mostantól nem kell fizetni semmit", mert ez a forinthitelesek, meg az önerőből tulajdont szerzett emberek arculköpése lenne. Most azt a részt hagyjuk, hogy vajon a gyakorlatban hogyan nézne ki a semmissé tétel, ahogy erre a cikk is utal a végén.

Persze van más megoldás is, például a forintosítás. Ez így elsőre jól hangzik, de nem biztos, hogy a kedves ügyfél örülne neki, ha forintkamatokkal, mostani árfolyamon váltva forintosítanák hitelét. Lehet, sőt, érdemes lenne megpiszkálni az ilyen-olyan kezelési és egyéb mellékes költségek és az egyoldalú kamatmódosítások témakörét is, igaz, itt a bank jogosan érvelhetne azzal, hogy az ügyfél a szerződés aláírásakor tisztában volt ezekkel - ott van leírva, tessék csak megnézni!  

Aztán ott van az a témakör, hogy uzsorakamatot szednek-e a bankok vagy sem. Tipikus példa: "ötmilliót vettem fel, eddig visszafizettem négyet, és még most is tartozom néggyel, mi ez, ha nem uzsorakamat?" A Kiszámoló blognak van erre egy remek példája: ha felveszel 12 millió forintot 10%-os kamatra, akkor havonta mekkora pénzt fizetsz kamatra? Könnyen kiszámolható, éves szinten 1,2 milliót, havi szinten 100.000 forintot! A kamatos kamat meg egy ennél is csúnyább dolog... csak sajnos sokan nem tudják, bele sem gondolnak abba, hogy mit is jelent a kamat, és miért van az, hogy az ember már visszafizetett egy csomó pénzt, de még mindig rengeteggel tartozik. Szerintem a pertársaságok kezdhetnék ott, hogy elmagyarázzák tagjaiknak, mi is az az árfolyamkockázat, mit jelent gyakorlatban a kamat, és mit jelent az "addig nyújtózkódj, amíg a takaród ér" mondás a hitelek terén (nem, nem azt, hogy ne vegyél fel hitelt, hanem hogy ésszel vegyél fel hitelt!), ha már a szerződéskötés előtt nem sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr474788650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közgáz1991 2012.09.20. 14:25:17

@morbiczer: ez benne az igazi átvágás,hiszen hasonlóan a drog dílerekhez(ingyen cucc az iskolák környékén)a beetetésnél nem volt hasznuk,de nézd meg most:forint betéti kamat 5-6%,chf hitelkamatok 9-11%.Plusz az árfolyamból származó 50-60% azonnali extra profit.

lajafix 2012.09.20. 14:26:01

@Scaramella va alla guerra: "Mindazonáltal vlsz. az anyabank biztosítja a forrást, és neki ugyebár nem + 350 bp a spread."

Aztán szerinted az anyabanknak elnézik az anyaországban, hogy az X országbeli leányát ne az X országbeli felárral finanszírozza? Nem hallottam még hogy terézanyai lenne az elszámolási mód cégen belül.

KevinMulder 2012.09.20. 14:26:03

@shinichi: Ha a bankokkal tárgyalni lehetne, akkor nem lenne pertársaság. Volt olyan, aki törvénynek megfelelően kérte a szerződésének újratárgyalását a banktól, a bank pedig nagy ívben lepattintotta, holott kötelező lett volna a szerződést újratárgyalni.

A bankok csak a perből és a nemfizetésből értenek.

morbiczer 2012.09.20. 14:26:41

@KevinMulder: Ennek semmi koze ahhoz, amire valaszoltal.

igazi hős 2012.09.20. 14:28:50

@bankvezér: Ha nálad a "megbeszéltük" az azt jelenti, hogy sok nagybetűvel leírsz egy abszurd kijelentést, akkor valóban. De akkor minek írogatsz nekem?
Te már többször leírtad, hogy mit tudsz, olyan bizonyossággal, hogy tények sem kellenek hozzá, és ha netán kételkedem a bölcsességedben, akkor én "süketelek".
Építsd tovább a légváraidat, abba nem szólnak bele a tények.

bankvezér 2012.09.20. 14:29:40

@morbiczer: A kérdésedre már régen megválaszoltam .
Tehát, 2008 végén váltottak át a bankok mindenféle devizahitelt forinthitelre. Azóta mentek az egekbe a törlesztő részletek.
Én egyébként egy 5-20 éves futamidejű devizahitelt forint háttérrel is nyereségesbe hozok, - a bank szempontjából. Még úgy is, hogy két éven keresztül csak a veszteséget nyeli a bank .

defenestratio · http://www.youtube.com/watch?v=SEuBeH4LCyU 2012.09.20. 14:30:51

@RedWing: Házi feladat: nézz utána "a bankok pénzteremtése" témakörének.

KevinMulder 2012.09.20. 14:31:36

@morbiczer: dehogynem. Kicsi veszteség bevállalva, hogy aztán többet kaszáljanak -> akciós thm

igazi hős 2012.09.20. 14:34:24

@morbiczer: Dehogyis. Bankvezér tudja, hogy a bankok jövőbe látók és amíg a CHF volt jobb, addig abban tartották, aztán hipp-hopp átváltottak forintra. Arra még nem tért ki, hogy 2008 után (amikor állítólag forintosítottak mindent), hogy tudott a CHF hitel THM-je alacsonyabb lenni, mint a rövid lejáratú forint betét kamata, de nemsokára ezt is meg fogja magyarázni. Csak várd ki a végét!

bankvezér 2012.09.20. 14:34:54

@igazi hős: Te azért vagy itt, hogy süketelj.

bankvezér 2012.09.20. 14:39:11

@igazi hős:

"Arra még nem tért ki, hogy 2008 után (amikor állítólag forintosítottak mindent), hogy tudott a CHF hitel THM-je alacsonyabb lenni, mint a rövid lejáratú forint betét kamata, de nemsokára ezt is meg fogja magyarázni."

Ez itt most durva hazugság volt a részedről. Nem a THM-mel kell számolni, hanem a havi törlesztő részlettel ! Abban benne van a 180 forint feletti árfolyam emelkedés is !

igazi hős 2012.09.20. 14:40:24

@bankvezér: "Én egyébként egy 5-20 éves futamidejű devizahitelt forint háttérrel is nyereségesbe hozok, - a bank szempontjából. Még úgy is, hogy két éven keresztül csak a veszteséget nyeli a bank ."
Ez igen. Most már csak az a kérdés, hogy mit csinálsz, amikor a 2. év végén a tőled kapott nyereséggel és egy másik bank hitelével kiváltom a hitelemet...
valamit áll az előző kommentben (@igazi hős: ) levő kérdésem a hitel és kamat értékekről.

lajafix 2012.09.20. 14:44:38

@bankvezér: "Volt-e mindig valamilyen deviza a hitelek mögött? Szerintem nem mindig . "
Amennyire olvasgatom a PSZÁF kimutatásait csak van kb 11000 milliárdnyi deviza forrás a bankok mérlegében, ami jóval erősebb tény mint a "szerintemnemmindig"...

"csak egy szar panelt nézek ki belőled!"
Nézzél. Én jól elvagyok a kertvárosi már 95%ban kifizetett csöndes társasházi téglalakásomban. Néha azé' a magadfajta kancigány hülyéknek tartok bevezetésagazdálkodásatomialapjaiba hozzászólásokat. Mint ez is.

"devizahitelt vettél fel, akkor hogy jön ide a CDS (országkockázat) "
Úgy hogy te mint magyarországi csóringer bizony nem tudod függetleníteni magadat az országtól, annak kockázatától ami belemegy ám a kamatba... Ez a gazdálkodás alapjai 3ik előadásán elhangzik már egy gyengébb képzésen is.
S bezony a kamat változó, ez szerepel a szerződésben. Ezért volt olcsóbb, mint a Ft hitel(aminek kamata szintén változó)

"zóval barátom, hazug vagy a blog szerzőjével együtt!!! "
Bagoly mondja ám,...

igazi hős 2012.09.20. 14:44:40

@bankvezér: Aki számolj egy kicsit és lepődj meg: 20 éves futamidőnél 20% árfolyamveszteséget simán ellensúlyoz 1% kamatkülönbség, az általad kivetített 3-4% különbség 60-80% árfolyamkülönbséget "elbír".
Most akkor ki süketel és ki érvel?

igazi hős 2012.09.20. 14:48:13

@lajafix: Úgyan már! bankvezér TUDJA AZ IGAZSÁGOT, aki mást állít az hazudik. Ilyen egyszerű a világ.

morbiczer 2012.09.20. 14:51:49

@KevinMulder: Milyen kicsi veszteseg? Milyen akcios THM?

Ha a CHF hitelek mogott nem volt CHF, csak forint, akkor eveken keresztul vesztesegesen hiteleztek a bankok. Direkt.

Es en gyere azzal, hogy mar evekkel ezelott tudtak, hogy el fog szallni a forint (ill. CHF), mert ha ezt tudjak, nem kell pocsolniuk lakashitelezessel meg Mari neni hazaval, hanem sokkal egyszerubben is oriasi penzeket tudtak volna kaszalni a devizapiacon.

bankvezér 2012.09.20. 14:54:48

@igazi hős:
"Ez igen. Most már csak az a kérdés, hogy mit csinálsz, amikor a 2. év végén a tőled kapott nyereséggel és egy másik bank hitelével kiváltom a hitelemet..."

Elintézem, hogy ne tudj nyereséggel elmenni. Pontosan ezt csinálják a bankok, - mindenki látja.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.20. 14:54:52

@bankvezér: Nem mindenki béna, csak te írsz itt hülyeségeket, miközben a nicked alapján arról álmodozol, hogy egyszer érteni fogsz a pénzügyekhez.

lajafix 2012.09.20. 14:56:42

@KevinMulder: "A PSZÁF sok minden felett szemet huny. "
A lakossági hitelezés szabályainak meghozatala a kormány feladata lett volna.

A google szerint a pszáf folyamatosan figyelmeztetett a devhitelezés kockázatairól. Nem túl mély kereséssel is találtam 2004es forrást.

Ha a mostani kormány nem a hülyék gyülekezete lenne, akkor azt vizsgálná hogy elődei milyen figyelmeztetéseket kaptak és miért nem tettek semmit. ELáshatnák ezzel az egész "baloldalt"

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.20. 14:59:29

@lajafix: Az üzletkötők elvileg nem bírálhatják felül 5%-nál nagyobb arányban a kérelmeket. Ahol nem így van, az a bank kockázatkezelésének a hibája.

Az meg másik kérdés, hogy az ügynökök/közvetítők abban voltak érdekeltek, hogy minél több szerződést kössenek, aztán a törlesztés nem érdekelte őket. Ugyanilyen jutalékrendszer volt az életbiztosításoknál is, amit sokan csúnyán ki is használtak.

shinichi 2012.09.20. 15:03:59

@bankvezér: 'Elintézem' LOL. Hogy? Csak úgy? Őőőő... akkor is úgy van.
Most látsz! Most nem látsz! Most megint látsz! Most nem! Most igen! Most még mindig igen! Most félig látsz! Zseniális vagy.

bankvezér 2012.09.20. 15:04:52

@lajafix:
Van fedezete a jelzáloghitelnek. Ha pedig van fedezete, akkor biztosítva van a hitel és nem kell külön biztosítani. CDS = hitelbiztosítás.

Egyébként Varga István, az MNB felügyelő bizottságának tagja miért állítja, hogy ugyanazt a CHF-t korlátlanul ki lehet kölcsönözni?

igazi hős 2012.09.20. 15:06:38

@bankvezér: "Elintézem, hogy ne tudj nyereséggel elmenni. Pontosan ezt csinálják a bankok, - mindenki látja."
Sok ilyen mélyenszántó bölcsességed van? Hogy "intézed el", ha egyszer viszonylag kis díjért bármikor végtörleszthetek? Bármennyire is félsz a bankok mindenhatóságától, ők sem tehetnek meg akármit.

bankvezér 2012.09.20. 15:07:13

@online távmunkás:
Többen is cáfoltak téged, - TÉNYEKKEL !
Mit akarsz még ? :)))

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.09.20. 15:08:48

@közgáz1991: Ezt írtam: "A nagyobb bankok többségénél jelenleg ugyanannyi a CHF kamata, mint amennyi 4 éve volt,"

Erre írtad te a 2007-es példát.

igazi hős 2012.09.20. 15:09:16

@bankvezér: "Van fedezete a jelzáloghitelnek. Ha pedig van fedezete, akkor biztosítva van a hitel és nem kell külön biztosítani. CDS = hitelbiztosítás." Döbbenetes, hogy mennyire összekeversz fogalmakat. Egyszer utánuk nézhetnél.

bankvezér 2012.09.20. 15:09:53

@igazi hős: Igen, amikor pár hónapig lehetett végtörleszteni, akkor a bankok sírtak, hogy mekkora vesztesség éri őket. :)))
Most végtörlesszél ! 60 %-kal többet kell fizetned, + pár % büntetést is. :)))

bankvezér 2012.09.20. 15:13:34

@lajafix:
" Ha a mostani kormány nem a hülyék gyülekezete lenne, akkor azt vizsgálná hogy elődei milyen figyelmeztetéseket kaptak és miért nem tettek semmit. ELáshatnák ezzel az egész "baloldalt"

Meg is próbálták. De az előző kormány azt mondta, ha megszorongattok bennünket, akkor nagy dobra verjük, hogy lenyúltátok az adósok devizáját !
Úgyhogy most bűntársak lettek és csönd van és süketelés. Azért vannak itt olyanok, mint te !

bankvezér 2012.09.20. 15:18:44

@igazi hős:
Felszáll két rendőr a villamosra .
Idős rendőr a fiatalhoz : - Fő a biztonság . Én mindig két jegyet lukasztok, ha az egyiket elveszítem, akkor előveszem a másikat.
Fiatal rendőr : - És ha a másikat is elveszíted ?
Idős rendőr : - Akkor a belső zsebemből előveszem a bérletemet.
:))))
Ez a válaszom a CDS-re .

bankvezér 2012.09.20. 15:22:10

@igazi hős:
Esetleg a "genie" fejeddel megválaszolhatnád nekem, honnan van a végtörlesztés után az MNB-nek 35 milliárd euró devizatartaléka? Tudod, hogy 2008-ban elfogyott a deviza, - azért kellett felvenni a 20 milliárdos IMF hitelt. Most mégis 35 van milliárd van . :))

salamander 2012.09.20. 15:23:07

@caesar:
Hát ezt a - felületes - szemlélő valóban láthatja így is. Azonban ezt felfoghatjuk a "kibillent inga" visszaütésének, azaz olyannyira súlyos károkat okozott Magyarországon a baloldali és liberális erőfölény, hogy ezt ellensúlyozandó felduzzad a másik oldal szélsősége is.

Ez azonnal és nyom nélkül csendesedne el, ha bizonyos baloldali politikusok, oligarchák, sajátos múltrendszerbéli privilégiumaikat nem tekintenék örökletesnek és örökkévalónak.

Jól tudjuk, hogy a hatalmat - a rendszerváltáskor csak látszólag adták át a "ravasz" (mondhatnánk szélhámos) elvtársak.
Sajnálhatjuk, hogy a Fidesz ismét elbliccelte a tisztességes igazságtételt, mert ezzel ezeket a kérdéseket szépen meghosszabbítja: ki tudja talán ez most pont jól jön a Fidesz-KDNP számára...

***

igazi hős 2012.09.20. 15:32:04

@bankvezér: Mindig lehetett végtörleszteni max 2%-ért, ne keverd bele a kormány által kierőszakolt hitellezárást. A 60%-ról pedig megírtam az adatokat. Utánaszámoltál? Vagy az nem megy ex cathedra?

igazi hős 2012.09.20. 15:33:13

@bankvezér: Valóban géniusz vagyok hozzád képest, hiszen nem keverem össze az MNB és az állam pénzét.

igazi hős 2012.09.20. 15:34:55

@bankvezér: Szóval teljes pénzügyi analfabéta vagy (gondolom te vagy a fiatalabb rendőr a kommentedben), de legalább vadul osztod az észt. Jól értettem, ugye?

bankvezér 2012.09.20. 15:44:00

@igazi hős: Csak jártatod itt a pofádat, de megcáfolni természetesen nem tudsz. Te azt állítod egy ügyletre több, biztosítás is kell kötni. Én pedig azt,hogy nem !
Egyébként, hogy mennyire egy orbitális barom vagy, arra azt hozom fel bizonyítékul, hogy most zuhant nagyot Magyarország államadósságának kockázati megítélése. 3,5 % körül van. Nemrég még 6 % volt.
De nincs devizaadós, akinek csökkent volna a hitelkamata emiatt !
Most leülhetsz fiam, egyes! Legközelebb ne beszélj hülyeségeket!!!!

igazi hős 2012.09.20. 15:57:10

@bankvezér: Szerintem eléggé "téma", hogy nem tudod megkülönböztetni az államot, aki felvette az IMF hitelt és az MNB-t, akinél a devizatartalék van.

énsemértekhozzá 2012.09.20. 15:59:12

@Szevasztok:
Természetesen úgy értettem, hogy lehetne fix a kamat. Ha a bank a finanszírozó hitelt 20 évre fix kamattal veszi fel, akkor kockázatmentesen továbbadhatja neked 20 évre fix, persze kicsit nagyobb kamattal.

igazi hős 2012.09.20. 16:01:52

@bankvezér: Igazad van, teljesen feleslegesen jártatom a számat, hiszen hiába mondom el neked, hogyan működik a devizahitelezés, te ezt egy fotelből, jó esetben érettségivel jobban meg tudod ítélni. Szerinted forintalapon lehet 6%-os THM-et nyújtani, elég odaírni, hogy "CHF alapú", de igazából nem kell mögő a bank részéről CHF fedetzet. Ezzel nem lehet vitatkozni, a te világodban nyilván így van, amikor neked lesz bankod, az így fogja csinálni.
Látom sokasodnak a sértések és a felkiáltójelek, csak nem megpróbálkoztál egy Excelben utánaszámolni annak, amit írtam? Most vagy sikerült és azért vagy ideges, vagy nem sikerült és azért. NE rám haragudj, nem kértem bonyolult dolgot, csak rajtad fogott ki.

énsemértekhozzá 2012.09.20. 16:05:24

@SemBoga:
Igen,igazad van. A hitelfelvevő a szerződésben ezt és valamennyi más kockázatot átvállalta. De esetleg ezen a ponton lehet számonkérni a bank felelősségét. Milyen pénzügyi szolgáltató az, aki ahelyett, hogy a kockázatokat helyesen felbecsülné, és azokról tájékoztatná az ügyfelet (aki laikus), netán a kockázatok minél nagyobb részétől igyekezne megóvni az ügyfelét, egyszerűen minden kockázat átvállalásáról írat alá vele egy szerződést. Csak annyiban különbözik a sarki uzsorástól, hogy icipicit kisebbek a számok, és nem mondja, hogy leveri a vesédet, ha nem fizetsz, ezt is írd alá.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.09.20. 16:26:14

Számolgatnak,hogy megéri e nekik ez vagy az hogy egy összegben kifizetik valamelyik hitelüket.

Melampo 2012.09.20. 16:52:04

@énsemértekhozzá: Milyen szép is lenne ha a bankok olyan gáláns urak lennének, mint a sarki uzsorás. Ugyanis az a kövér kigyúrt cigánygyerek a saját pénzét adja neked kölcsön. Nem bocsát ki (2-5%-os választható fedezeti ráta mellet) a hitellel egy fedezetlen pénz amivel ugyanakkora inflációt okozva tulajdonképpen a gazdaság többi szereplőjének a tőkéjét adja oda neked.
Az a kövér kigyúrt cigánygyerek akit te leuzsorásozol, az egy korrekt svájci úr a kereskedelmi bankokhoz képest.

melampo.blog.hu/2012/08/26/dogoljon_meg_minden_devizahiteles

2012.09.20. 17:14:27

@bankvezér: Sőt, én nem rendelkezem adatokkal, de a frank árfolyam, mikor 270 volt, a törlesztő szépen követte, felment mondjuk 40 ezerről 84 ezerre.
Most, hogy a frank235 vajon csökkent 55 ezerre?

2012.09.20. 17:22:56

@SemBoga: "IGEN! ahogy mindenki máséban is - a hitel felvevőé minden kockázat és minden felmerülő költség - ezért cserébe a forintalapú hitelnél olcsóbb hitelhez jut"

És innentől kezdve ez PTK kategória, egyoldalú szerződés. Mivel nem tudsz máshonnan hitelt felvenni, ez gazdasági erőfölénnyel való visszaélés. Mivel minden bank ezt csinálta, így minősített eset lenne, kartellgyanús.

A forint alapú hitelhez képest pedig nem ezért olcsóbb, hanem a svájci és a magyar nemzeti bank alapkamata miatt.
erre nem lehet hivatkozni, hogy olcsóbban kapod, ha lemondasz a jogodról. Ugyanis jogról nem lehet lemondani. Láésd még szavatosság.

2012.09.20. 17:31:02

@Belagezapista: "abban az esetben ha a bankbetétek/államkötvények ezen időszak alatt nagyobb hozamot hoztak, mint amennyit 20 év alatt növekedett a lakás értéke. Ugyanis felhívom a figyelmedet, most is az almát az almával kellene hasonlítani. Tehát két esetet:"

Szóval a lakásárak csökkenésével a bérleti díjak is csökkentek.
Az ingatlan árak hosszú távon, prosperáló gazdaságnál minden esetben erőteljesebben nőnek, mint a banki kamat.
De neked javaslom, a pénzed tedd be állampapírba, biztos jól véd eső ellen.
Ha meg albérletre költöd, akkor az állampapír hozamát feléled.
És ha már almát az almához: úgy kéne számolnod, hogy NEM a lakás értékére számolsz kamatot a futamidő végéig.
Mert nem az a példa, hogy vany 20 millióm, mibe fektessem. Havonta termelődik a pénz, a fizetésed egy részét költöd bérleményre, illetve törlesztésre.
És akkor máris a 10 % államkötvény kamat 5% lesz!

2012.09.20. 17:35:59

@énsemértekhozzá: " nem mondja, hogy leveri a vesédet, ha nem fizetsz, ezt is írd alá."
De. Mondja.
Viszem a lakást, a fedezetként mögé követelt másik ingatlant (szülők?), a készfizető kezes és a te jövedelmedet.
Magyarul, ha van jövedelmed, most, vagy lesz a jövőben, abból bíróság által levonatnak (mennyit is?) 50%.ot? Ezt nem tudom. Sajna ez igaz a kezesre is, tehát mondjuk a szülő, testvér, barát ugyanúgy szopik, ha aláírt ilyet.

Tehát nem csak a te veséd a tét, de a családodé is.

bankvezér 2012.09.20. 17:59:02

@igazi hős:
Javaslom, hogy Varga Istvánnal vitatkozzál ez ügyben .
Én azt mondom hogy volt deviza, de 2008-ban átváltották forintra.

bankvezér 2012.09.20. 18:18:48

@igazi hős:
"Szerintem eléggé "téma", hogy nem tudod megkülönböztetni az államot, aki felvette az IMF hitelt és az MNB-t, akinél a devizatartalék van."

Az állam a devizatartalékot az MNB-nél tartja. Ilyen egyszerű. :)

közgáz1991 2012.09.20. 18:33:20

@online távmunkás: bocsi,most már értem mit akartál mondani,de akkor én is részletezem az emelések időpontját:2007 3,99%
2008 5,49%
2009 6,75%
2010 7,05%
igaz,hogy az elmúlt 2 évben nem emelte a kamatokat a bank,de ez csak a banki magatartási kódexnek köszönhető,mert annak aláírásától kezdve meg kell indokolni az emelést.Sajnos visszamenőleg nincs érvénye a kódexnek,így igazából semmi értelme nincs.Azt Te is láthatod,hogy csak az utolsó 2 évben változatlanok a kamatok,de addigra azok elértek egy elviselhetetlen szintet.

emzéperiksz 2012.09.20. 20:08:14

@énisfélek: Megsúgom neked a nagy titkot: a hitel is valódi pénz, ha nem az lenne, nem tudnál belőle vásárolni. Nem értem, honnan veszitek ezt a baromságot, hogy az nem pénz, a betét meg de.

A bank a betétet helyezi ki hitelbe, vagy valamilyen más, pl. anyabanktól származó forrást, de az is betétből származik végső soron. Nem tud egy bank más, több pénzt kihelyezni, mint amennyit begyűjt a betétesektől vagy a bankközi piacon.

Persze népszerű városi legenda összekutyulni a betétes pénzét a részvényesével, de nem kéne. Az OTP-t mindenki ismeri, talán még te is. Gondolom, nem kell elmagyaráznom, mi a különbség az OTP-s bankbetét és a részvény között. Az egyik a bankszámlán az OTP-ben, a másik a tőzsdén meg az értékpapírszámlán valahol, pl. egy brókercégnél. A betét tartja az értékét, a részvény árfolyama meg változik, bla-bla.

Nos: a betétek együttes összege az a lóvé, amit ki lehet helyezni hitelbe, pontosabban szinte az összeset ki lehet, kivéve azt a kicsiny hányadot, amit az MNB-ben tartalékrátaként kötelező bent tartani. 100 pénz bankbetétből lehet hitelezni mondjuk 95 pénzt.

A részvényesek OTP-be betett pénze az ún. sajáttőke, ami szavatolja, hogy a bank a hitelezői, betétesei felé helyt tud állni. Vannak olyan jogszabályok, hogy ennek a tőkének a kihelyezett hitelek mennyiségének minimum az x százalékát el kell érni. Ez a tőkemegfelelési mutató. Általában a sajáttőke vagy a szavatolótőke kb. 10-szerese helyezhető ki hitelként.

A népszerű elmélet összemossa a betétes és a részvényes pénzét, és azt vartyogja, hogy a bank a betétjeinél többet is tud hitelezni, akár 10-szer annyit. Ez nem igaz, a bank a sajáttőkéjénél tud tízszer többet hitelezni, de az nem betétesi, hanem részvényesi pénz. Nagy különbség!

Melampo 2012.09.20. 22:18:04

@emzéperiksz: Javasolnám tanulmányozni az alábbi oldalt.
rrr100.wikispaces.com/

igazi hős 2012.09.21. 00:10:22

@bankvezér: "Az állam a devizatartalékot az MNB-nél tartja. Ilyen egyszerű. :) " Nem, ez teljesen hülyeség, mondd már meg melyik "alternatív közgazdásztól" olvastad. De legalább szépen beleillik a többi írásodba. A te logikáddal a te számlaegyenleged is állami pénz, csak az állam a te nevedre szóló számlán tartja, és biztos örülnél, ha ezt felhasználná saját céljaira.

igazi hős 2012.09.21. 00:11:29

@bankvezér: Maradt a kérdés: kamatszámolás sikerült?

emzéperiksz 2012.09.21. 01:22:05

@Melampo: Baromságok vannak rajta, sajnálom, hogy sok hülye elhiszi a tartalmukat.

bankvezér 2012.09.21. 08:15:22

@igazi hős:
Te súlyos elmebeteg vagy ! :(((
Válaszolj arra a kérdésre, hogy hová lett a devizaadósok devizája ???!!!!
Azután nincs több kérdésem hozzád. :)))

igazi hős 2012.09.21. 13:37:45

@bankvezér: Látom, nem csak bonyolult (?) számítások, de az egyszerű tények is kifogtak rajtad, így marad a sértegetés és az indokolatlan szmájlik.
Miután sokszor megírtuk neked is (ezért nem is értem miért kérdezed újra és újra), hogy sosem volt megfogható, átváltható deviza, csak a te ábrándjaidban, ezért az nem lett sehova. Másképp fogalmazva: ott van, ahol mindig is volt, a főkönyvekben, és nem a trezorban.

igazi hős 2012.09.21. 13:51:54

@bankvezér: Jut eszembe: utánanéztél már mi a különbség az állam MNB-nél vezetett devizaszámlája és a devizatartalék között? Vagy inkább tovább járatod le magad?

bankvezér 2012.09.21. 16:56:17

@igazi hős:
Ne próbáld félre terelni a vitát te szerencsétlen!
Olyan pénz nem létezik, és nem létezett, ami "sosem volt megfogható", - ahogyan azt te írod.
Ami nem létezett és létezik, de a főkönyvekben mégis ott van, az a LEHETŐ LEGDURVÁBB CSALÁS ! Kíváncsi vagyok, hogyan vágna ki téged a bíró a tárgyalásról, ha ezzel akarnád védeni a bankot egy devizaadóssal szemben??? :))
Tehát arra a kérdésre, hová lett a devizaadósok devizája, nem tudtál válaszolni!
Most akkor azt kérdezem, honnan van az MNB-nek 35 milliárd euró devizatartaléka???

bankvezér 2012.09.21. 16:57:51

@bankvezér:
Pontosítok : "...ami nem létezett és nem létezik..."

igazi hős 2012.09.21. 21:25:51

@bankvezér: Te nagyon ostoba és ezt egyre jobban hangoztatod. A főkönyvben nem pénz van, hanem értékek nyilvántartása. Ha készenléti vagy forgóeszköz hitelt veszek fel, az megjelenik a könyvemben (és a bankéban is), amikor a szerződést megkötöm. A lehívott pénz pedig egy másik számla másik oldalán jelenik meg, amikor lehívom. Ha én veled egy opciós szerződést kötök, akkor nem csak az opciós díj jelenik meg a könyvelésben, hanem a vételi vagy eladási kötelezettség is. Pont az lenne a csalás, ha ezt a kötelezettséget nem tüntetném fel.
Ha ezt a kettőt sikerül megértened (nem hiszem, de hátha), akkor nyilvánvaló, hogy a frank alapú hitel mögött sosem kellett "valós pénznek" lennie. Közgazdaságtanból az első órák környékén tanítják: deviza=valutára szóló követelés. Ennek a definíciónak megfelel egy látra szóló devizaszámla, de egy akár opciós vagy devizaswap ügylet is.
Nem vagyok biztos benne, ezért rákérdezek: ugye nem hiszed, hogy az MNB valamelyik nagy-nagy termében euró kötegek állnak? Akkor a devizatartalék is csalás, nem?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.22. 00:50:09

@Pitzu:

Hát ez szép történet volt. Az értékbecslők tevékenységével kapcsolatban maximálisan egyetértek.

Hatalmas pénzeket felvesznek, aminek köze nincs az általuk elvégzett munkával.

A bankoknál meg az a fő baj, hogy merev szabályokat hoznak, amelyeket úgy kellene alkalmazni, hogy a józan ész érvényesüljön.

Azonban egyre inkább azt tapasztalni, hogy a bankfiókokban ülő ügyintézők egyre sötétebbek, és abszolút nincsenek képben. Tisztára olyan, mint egy hivatalban. Egyedi ügyekkel/problémákkal nem foglalkoznak, mindent csuklóból intéznek.

Aztán persze ha reklamálsz, az már valamilyen központi szervnél kerül feldolgozásra, ott már ülhetnek értelmesebb emberek, akikkel esetleg lehet beszélni.

Egyébként amin én még ki szoktam akadni, hogy folyton 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot kérnek mindenhez. Namost ha így elkezd levelezni az ember velük, akkor gyorsan elszalad a harminc nap, és kérheted ki a következő tulajdoni lapot, ami megint nem öt fillér...

Érdekelne, hogy melyik bank volt. Csak kíváncsiságból. Akár priviben is.

bankvezér 2012.09.22. 10:51:58

@igazi hős:
Ne haragudj, de te egyszerűen sík hülye vagy. Persze értem én, hogy nagyon szar helyzetbe kerültél. Hiszen körömszakadtáig próbálod elhazudni a valóságot.
Kit érdekel a készenléti meg a forgóeszköz hiteled? Itt természetes személyek devizaalapú, ingatlan jelzáloggal biztosított hiteléről van szó!
Méghogy virtuális deviza? Olyan nincs!
Vagy van ténylegesen, vagy nincs.
És ha nincs a devizahitelek mögött, akkor az csalás! És miből van az MNB-nek 35 milliárdos devizatartaléka?
(Ami persze nem virtuális, hanem nagyon is valódi.)

Belagezapista (törölt) 2012.09.24. 11:14:34

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Jól van, nem értettél meg semmit.

"És ha már almát az almához: úgy kéne számolnod, hogy NEM a lakás értékére számolsz kamatot a futamidő végéig."

Hányszor írjam le, hogy nem is úgy számoltam? Alapvető dolgokat képtelen vagy felfogni. Most megpróbálom utoljára, utána hagylak.

Leírom egy példával. Van 2 millió önrészed, van egy 10 milliós lakás. Ezt bérelni 50 ezer Ft lenne(ez kb. reális). Vagy felveszel rá 8 millió hitelt, és megveszed a lakást. Tehát:

1. Hitelt veszel fel. Kb. 13%-ra kapsz, így a törlesztőd 93 730 Ft lesz 20 évre. Ez esetben 20 év múlva tiéd a lakás, tehát annyi vagyonod lesz, amennyit érni fog a lakás akkor.

2. Bérled, és a 93 730 Ft-ból így 43700 Ft-ot félreteszel. A 2 millió önrészedet helyből lekötöd, ezen kívül nyilván lekötöd a havi 43 ezredet is, amint megvan. Nem fogom részletesen kiszámolni, de jó (de inkább felső) becslés ha összeadom a 43700-akat, ami 10 488 000 Ft, és 20 évre ennek a felével számolok kamatos kamatot, nyilván mert nagyjából a felénél áll rendelkezésre a fele pénz. Tehát mondjuk 6,5%-os kamattal ez 10 488 000 / 2 * 1.065^20 = 18,478 millió. Ezen felül ott van a 2 millió kamatos kamata 20 évre, ami 2 millió * 1.065^20 = 7,047 millió. Így összesen 25,525 milliónk lesz a végén.

Nyilván már ez a kettő is függ a gazdasági helyzettől, hogy mekkora kamatra lehet hitelt kapni a bankban, az hogyan változik, és a bankbetétre mennyit fizetnek. Mondjuk a kettő összefügg, de a 13-6,5 ma sajnos reális, nyilván elég magas marzs.

Azonban hogy össze tudjuk vetni, azt kell megnézni, hogy a 10 milliós ingatlan mennyit ér 20 év múlva. Ha annyival számolunk, mint amennyit a bankbetétre kaptunk, akkor 35,236 milliót, tehát a hitelfelvevő járt jobban. Ha a jelenlegi 5,9%-os inflációt vesszük alapul, még akkor is 30 millió felett van. Tehát ezen esetekben valóban a hitelfelvétel a nyerő. Azonban tévedsz abban, hogy benne van a rendszerben az ingatlan áremelkedés, ugyanis azt pont a hitelfelvétel generálja, időnként pont emiatt durran ki a lufi. Ráadásul elöregedő társadalomban élünk, ami az ingatlan árak csökkenését vonhatja maga után. Ha csak évi 3%-al nő az ingatlanok értéke a következő 20 évben, akkor már egyértelműen a bérlés a nyerő. Emellett van egy óriási előnye, biztonságosabb és rugalmasabb, egyrészt nem dől össze a világ, ha mégsem sikerül a 93 ezret összehozni havonta, másrészt könnyebbé teszi az esetleges munka miatti költözést.

bankvezér 2012.09.24. 11:24:34

@Belagezapista:
Érdekes elemzés. Aki ennyire stabilnak hiszi 20 évre előretekintve ezeket a viszonyokat, az szerintem alapvető hibát követ kell. Az elmúlt 100 évre visszatekintve mikor volt ennyire stabil??? Soha!

De azért javaslom, hogy most csinálj egy elemzést a lakástulajdonos szemszögéből nézve.

bankvezér 2012.09.24. 11:28:42

@bankvezér:
Úgy értem, hogy az elmúlt 100 évből bárhonnan kiragadunk 20 egymás utáni évet és azt vizsgáljuk meg .

2012.09.24. 12:26:49

@Belagezapista: De, megértettem. Valami hasonló számítást akartam elküldeni én is neked.
De nem kell.
Pár dolog:
Tulajdonképpen egyetértünk, bár a végkövetkeztetésben nem.
Hogy miért, az egyszerű: nem gondolom, hogy a kamat ilyen magas marad 20 éven át. Nem hiszem, hogy a bérleti díjak változatlanok maradnak.

Költözés: valóban felborít mindent, de ez nem volt eddig szempont. Egyébként sem lehetne, mert ugye most épp válság van. De egy konjunktúrális időszakban simán el tudom adni a házam.
Mindkét megoldásnak vannak előnyei, és hátrányai.
Most épp albérletben lakom, miközben odahaza van egy lakásom, ami üresen áll. Nem merem kiadni.
Az albérleti díjak kétszer változtak 2 és fél év alatt. 11 %-kalmagasabb most. A banki kamat meg csökkent, 5,5 -ről 4 %-ra. ( UK)

2012.09.24. 12:34:06

@Belagezapista: Egyébként a lekötött összegre a banki kamat jelenleg 6-8 % között változik, forint esetében.
Na ennek a fele már kicsit más.
www.cib.hu/maganszemelyek/kamatok/forint_kamatok/index

2012.09.24. 12:48:09

@emzéperiksz:" A népszerű elmélet összemossa a betétes és a részvényes pénzét, és azt vartyogja, hogy a bank a betétjeinél többet is tud hitelezni, akár 10-szer annyit. Ez nem igaz, a bank a sajáttőkéjénél tud tízszer többet hitelezni, de az nem betétesi, hanem részvényesi pénz. Nagy különbség!"

Annyi kiigazítással, hogy más bank pénzét ki tudja helyezni.
Lásd svájci frank.
Vagy például az MNB tőkekihelyezését (kvázi kölcsönt kér az MNB-től) adja tovább, nyilván magasabb marzzsal. (lásd még: bubor, libor + %)

igazi hős 2012.09.24. 13:10:56

@bankvezér: Bocsáss meg, nem tudok ennyire alacsony szinten magyarázni. Ha nem érted mi a deviza, akkor feladom, kész, vége. Mutass egyetlen devizát, létező, megfogható formában és készséggel elismerem minden rám aggatott jelződet. Ellenkező esetben továbbra is egy tudatlan hangoskodónak tartalak, aki az alapvető dolgokat sem fogja fel, ennek ellenére hangosan osztja a "tudását".

bankvezér 2012.09.24. 14:19:23

@igazi hős:
Már ismerjük a módszert, amit itt alkalmazol: mellébeszélsz, és félreértelmezel, hülyének tetteted magadat. Ezt csinálja az ügyészség és a NAV is. Lassan már magyarul sem értenek. Úgy kell nekik az egyes magyar szavak jelentését is elmagyarázni. Kártékony barmok... :)))
Persze tudjuk, hogy miért van ez így ...
Azért ezt az írást ajánlom figyelmedbe. Bár ez is hiányos. Szándékosan nem szól arról, honnan van azt MNB-nek a devizatartaléka ?
www.napi.hu/magyar_gazdasag/nem_eleg_a_nyugdijpenz_veszelyben_az_mnb-tartalek.531978.html

igazi hős 2012.09.24. 21:01:18

@bankvezér: Még szerencse, hogy te nem tetteted magad, ezt minden megnyilvánulásod igazolja.
Az nem félreértelmezés, hogy mások számára egyértelmű fogalmakat próbálok meg számodra megvilágítani, hogy legyen esélyed megérteni miket hordasz itt össze.
Ebben valóban sikertelen vagyok, ezzel visszajutottunk az eredeti kijelentésemhez, amit annyira sérelmeztél, mégis egyre csak megerősítesz.
A válasz az örökké ismételt kérdésedre: az én adómból (te nem hiszem, hogy fizetsz adót, ha mégis, akkor abból is).

bankvezér 2012.09.24. 23:40:21

@igazi hős:
Szóval a te adódból van az MNB 35 milliárd eurós devizatartaléka... :)))
Persze, jól keresel, összejön a dolog... :)))
De akkor szerinted a "devizahitelek" mögött sosem volt ténylegesen deviza. :))))
Ez így jó is lenne, csak az a baj, hogy a te szavad semmit nem ér, ha komoly dolgokról van szó. :))

Belagezapista (törölt) 2012.09.25. 09:22:54

@bankvezér:
Pont azért ez csak becslés, nem hiszem stabilnak a helyzetet, de csak ezzel lehet számolni. Egyébként az instabilitás pont a bérlés mellett érv, hiszen abban az esetben kisebb a kötelező költség, sőt tartalék képződik, így negatív változás esetén sem kerülsz utcára, a hitellel viszont megszívhatod.

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Na de Magyarországon az albérleti díjak éppen a fellendülés időszakában estek, mert mindenki hitelre vett fel lakást, a válság óta meg emelkednek, mert egyre több ember akar bérelni a hitelfelvétel helyett. Tehát valahol ez kiegyenlíti egymást, egy alacsony kamatkörnyezetben a bérleti díjak nyilván esni fognak, mivel egyrészt olcsóbb a hitel, másrészt többen vesznek befektetési célból lakást.

Szóval a lényeg, hogy nem lehet előre 20 évre tudni, hogy melyik lesz a jobb megoldás, de nem egyértelmű, hogy a hitelfelvétel jobb lenne, miközben egyértelműen kockázatosabb. Az, hogy mit láttál az elmúlt fellendülési időszakban, az nem mond semmit a jövő fellendülési időszakairól, hiszen nem tudod mi táplálja a fellendülést(nem pénzügyi szempontból mondom).

bankvezér 2012.09.25. 10:12:46

@Belagezapista:
Esetleg csinálnál egy elemzést a bérbeadó szemszögéből nézve is? Úgy lenne komplett a dolog.

Pitzu 2012.09.25. 14:54:06

@Belagezapista:
Ez szép elemzés volt.
A 20 év alatt sok minden történhet a világban, amivel nyilván egy modellben nehéz számolni. Akár az is megtörténhet, hogy hiperinfláció miatt a bérlő megtakarított pénzének értéke egyenlő lesz a WC papíréval, a lakás pedig akkor is a tulajdonosé marad...:-)

2012.09.25. 17:14:54

@Belagezapista:" Déry Atillától. Az elemző azt is elmondta, hogy ha csak a használt tégla lakásokat nézzük, akkor fővárosi szinten már a bérleti díjak stagnálásáról beszélhetünk, de kerületenként továbbra is jelentősen eltérő a kép. Az I., a II., valamint az V. kerületekben 2009-ről 2010 csökkentek a bérleti díjak, azonban a III., a IV., valamint a VI. kerületekben stagnálás volt jellemző.

Budapesten tavaly az Otthon Centrum elemzése alapján az átlagos bérleti díj, panellakások esetében 1000-1100 forint körül alakult négyzetméterenként. Használt, tégla építésű lakások esetében pedig 2010-ben 1500 forint volt az egy négyzetméterre jutó átlagos bérleti díj.

A Duna House elemzése szerint elsősorban az 50-60 ezer forintért kínált ingatlanok a legkeresettebbek."

Úgy látszik, a válság nem fel, hanem lefelé vitte az árakat.

2012.09.25. 17:17:11

@Belagezapista:
Tehát szemben a te okfejtéseddel, nem kapsz 12, csak 8 %-ot a megtakarításodra, viszont egy esetleges konjunktúra esetén a kamatok tovább csökkennek, míg az albérleti díjak, a lakás értékével együtt nőnek.

2012.09.25. 17:18:55

@bankvezér: A bérbeadó szemszögéből nem éri meg kiadni a lakást, a kockázatok miatt (albérlő lelép, apeh megfog). Ráadásul a felújítás is téged terhel.

Macséta 2012.09.27. 06:07:39

@igazi hős:
"Látszik, hogy nem érted az egyenletes törlesztés lényegét"

Tökéletesen értem. A probléma ott van, hogy ha végtörlesztesz, a korábbi törlesztők összegét + a fennmaradó tőketartozást (a teljes, banknak fizetett összeget) visszaosztva az eltelt futamidővel sokkal magasabb kamatláb jön ki.

Saját példa: 10 év futamidő, 4M hitel, 3 év alatt kifizettem ~2.5M törlesztőt, majd végtörlesztettem ~3.5M-t, összesen 6M forintot (+ szerződésmódosítási díj, felmondási díj, anyámkínja, ne számoljuk ide).

Azaz 4 milla után 3 évre 2 milliós kamatot vett fel a bank, évi 0.66M, ez úgy 16-17%-os kamatszintnek felel meg. És ez egy EUR hitel volt (2009-es, felvételkori árfolyammal számoltam át mindent, amúgy egy kicsit még többe került, de az más lapra tartozik), most hasamra ütök, ~3% körül mozgó kamatlábbal, nem ám forinthitel 10%-kal.

Korrekt ezzel szemben az lenne, ha végtörlesztés esetén a fenti számolás szerint adódó két véglet közé félútra belőtt kamatszint alapján az eltelt futamidőre kiszámolnák újra a tőketartozást. A fenti példánál maradva, mondjuk megállapít egy 10%-os kamatlábat (még mindig pofátlanul magas, de legyen), 4M tőke 3 évre ezzel számolva 1.2M, összesen 5.2 szemben a 6-tal, végtörlesztendő 2.7 szemben a 4-gyel. És még mindig kurvajól jártak, hiszen 3% helyett 10% kamatra helyezték ki a befektetők pénzét (akik pedig megkapták a 2%-os hozamukat a betétük után, vajon hol van a többi?). Ügyes.

Baromira leegyszerűsítettem, lehetne képleteket írogatni és pontosan kiszámolni, igyekeztem nem a bank rovására becsülni, tökfölösleges, így is hajmeresztőek a számok.

3% vagy 16%, nagyon nem mindegy, remélem érted már.

bankvezér 2012.09.27. 10:24:49

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Előbb-utóbb érvényesülnie kell a kockázatoknak és a teljes költségnek az albérleti díjban.

igazi hős 2012.09.27. 11:18:03

@Macséta: Mondom, hogy nem érted. 10 év futamidőnél az első 3 évben a következő arányban törleszted a tőkerészt, és ennyi a befizetett kamatod az eredeti tőke arányában:
10% kamat: 20% tőke, 27% kamat
7% kamat: 23% tőke, 19% kamat
5% kamat: 25% tőke, 13% kamat
0% kamat: 30% tőke, 0% kamat.
Bezzeg az utolsó 3 év:
10% kamat: 41% tőke, 7% kamat
7% kamat: 38% tőke, 4% kamat
5% kamat: 35% tőke, 3% kamat
0% kamat: 30% tőke, 0% kamat.
csak a teljes futamidőt szabad nézned, nyilvánvalóan egész más egy 10 éves hitel 3 év után lezárva, mint egy 3 éves hitel.
Ha gondolod, játssz el a számokkal: e mellé a hitel mellé írd le egy 3 éves azonos kamatozású hiteladatait. Majd a különbséget tedd be kamatozni ugyanilyen feltételek mellett (havi tőkésedéssel, hogy korrekt legyen). Ami így összegyűlik a 3. év végére, annyit biztosan kell adnod a banknak. 4 millió forint és 7% esetén ez 3 millió 77 ezer!

bankvezér 2012.09.27. 12:30:11

@igazi hős:
Te egy zenész vagy a Titanicon.
A Titanic léket kapott és elkezd süllyedni, de te nem is figyelsz oda, csak zenélsz, zenélsz, és zenélsz.... Végre életedben először "kizenélheted" magadat. Életed végéig zenélhetsz... :DDDDD
www.azenpenzem.hu/cikkek/perre-buzditja-a-devizahiteleseket-a-kuria-elemzo-anyaga/883/
www.azenpenzem.hu/cikkek/szorul-a-bankok-nyakan-a-hurok/884/

Macséta 2012.09.27. 13:07:36

@igazi hős:

"csak a teljes futamidőt szabad nézned"
Why?

Ez tisztán technikai jellegű szemlélet, persze, erre kötöttem szerződést, ha mégis 3 év után végtörlesztek, akkor beszoptam, mehetek a sóhivatalba.

De ez semmit nem változtat azon, hogy a bank 16%-os hozamot csinált a tőkéjével 3 év alatt.

És a mai világban, ahogy egyre kiszámíthatatlanabb minden, egyre gyakoribb lesz a muszájból végtörlesztett / bedőlt majd behajtott (bank szempontjából tökmindegy) hitel. Tehát egyre nagyobb valószínűséggel viszik bele az ügyfelet olyan ügyletbe, amiért végül (kényszerből) a szerződésben rögzítettnél sokkal magasabb kamatot fizetett. Akár a sokszorosát.

Nyilván én a lehető legrosszabbkor szálltam ki (futamidő 1/3-a környékén), rengeteg kamatbefizetéssel és minimális tőketartozás csökkenéssel. Tiszta sor, erről szól a havi fix törlesztő, a futamidő elején fizeted a teljes futamidőre vetített kamat nagy részét.

Végtörlesztesz, és a bank lenyeli az eltelt időre járónál jóval nagyobb összegű kamatbefizetést.

Csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ez így borzasztó inkorrekt, aránytalanul nagy kockázatot vállal az adós, a banknak pedig zsíros extraprofitot termel a hitel végtörlesztése az utolsó néhány év kivételével.

Kár ezt kozmetikázni.

Macséta 2012.09.27. 13:15:09

@Macséta:
Ha nagyon kukacoskodni akarok, a fixtörlesztős elszámolási módba implicit belekódolt, a végtörlesztéssel életbe lépő indokolatlan kamatemelésről beszélünk.

igazi hős 2012.09.27. 14:36:20

@Macséta: "Why?"
No lássuk még egyszer: te felveszel 10 évre x% kamatra 4 millát, majd még aznap továbbadod nekem 3 éves futamidőre x%-ra. Én törlesztek neked, te a banknak és a különbözetet szépen lekötöd x%-ra, majd a 3. év végén az összegyűlt bankbetétből kifizeted a bankodat. És még azt szeretnéd, ha maradna valamennyi?
Anélkül, hogy megsértenélek: nem életszerű az elvárásod - és akkor nagyon finoman fogalmaztam.

"a banknak pedig zsíros extraprofitot termel a hitel végtörlesztése az utolsó néhány év kivételével." Nem, a bank nagy szívességet tesz neked, hogy egyenletesen teríti a terhedet. Megengedhetted volna, hogy minden hónapban törlesz 4 millió/120 = 33,333 forint tőkét + az aktuális tőke [4,000,000- eltelt hónapok száma * 33,333] * x/12% kamatot? Akkor öszegszerűen alig fizettél volna kevesebbet, de az első hónapokban 10,000 forinttal több lett volna a havi fizetendő összeg. (Az utolsókban meg 13,000-rel kevesebb.) Itt x=7%-kal számoltam, 3%-os Euro THM sosem volt itthon.

igazi hős 2012.09.27. 14:37:50

@bankvezér: Kamatszámítást megnézted már?
Deviza-valuta különbséget elolvastad?
MNB-állam különbsége dereng már?

bankvezér 2012.09.27. 16:25:16

@igazi hős:
Te csak zenélj, ne kérdezz butaságokat!
:DDDD

igazi hős 2012.09.27. 17:19:58

@bankvezér: Én csak egy butát kérdezek, de csak nem akar sem válaszolni, sem okosodni.

bankvezér 2012.09.27. 19:47:19

@igazi hős:
Talán brokernetes vagy?
Azok ennyire sötétek. :DDDD

igazi hős 2012.09.27. 20:31:57

@bankvezér: Nem tudom mennyire sötétek a brokernetesek, valószínűleg a 3 kérdést, ami kifog rajtad, meg tudják válaszolni, tehát tudásban feletted vannak. Nem hinném, hogy tudod, de sem a tudás, sem a humor nem D betűk ismétléséből áll. Mármint általános iskola felső tagozattól kezdve, aki meg butább mint egy ötödikes, az ne szóljon bele az okosabbak beszélgetésébe, mert csak leégeti magát q.e.d.

bankvezér 2012.09.27. 21:01:08

@igazi hős:
Pénzt kapsz azért, hogy lassan már teljesen szénné égeted itt magadat? Sokat kérjél! Megpróbáltam magamat a helyedbe képzelni, de csak egy pillanatig bírtam - szörnyű, rettenetes érzés. Én például semmi pénzért nem vállalnám . :DDD

igazi hős 2012.09.28. 00:56:57

@bankvezér: Én égetem magam? Te szólsz be mindenkinek, hátha valaki hajlandó válaszolni neked. Tévedésben vagy, attól, hogy értékes emberek idejét pazarlod, te nem leszel egy kicsit sem értékes. Ez az a rettenetes érzés, ami elől menekülsz. Hiába. Inkább tanulni kéne, az többet ér.

bankvezér 2012.09.28. 09:34:42

@igazi hős:
"...attól, hogy értékes emberek idejét pazarlod, te nem leszel egy kicsit sem értékes."

Ezek szerint, magas bért sikerült kialkudnod.
De azért kénytelen vagyok szólni neked, hogy szart ér az ügynöki munkád - az adósoknak legalább 70 %-a perelni fogja a bankokat. Ráadásul még azok is, akiknek már elvitték a házát. Szép kártérítéseket fognak a bankok fizetni.

igazi hős 2012.09.28. 11:44:29

@bankvezér: Egy embert nem a fizetése "mér meg".
"Nem a munkád vagy... és nem is a bankbetéted! Nem a kocsid vagy és nem a tárcád tartalma!" Ezt talán még a pénzügyi ismereteknél is fontosabb lenne megtanulnod. Egyébként nem pénzügyi munkám van és nem pénzintézetnél dolgozom, ezt is pont olyan jól mérted fel, mint a többi állításodat.

bankvezér 2012.09.28. 12:08:50

@igazi hős:
Ez nagyon jó! :DDD
Te tartasz erkölcsi prédikációt, te, aki félrevezeted az embereket, és arra biztatod őket, hogy olyat tegyenek, amiből súlyos káruk származik?
Melyik bolygóról jöttél ide? :(((

igazi hős 2012.09.28. 14:21:41

@bankvezér: Idézz már tőlem bármi félrevezetőt. Arra biztatom az embereket (például téged), hogy számoljanak, gondolkodjanak, tanuljanak. Mivel te nem a számoknak hiszel, tehát ez félrevezetés.

bankvezér 2012.09.28. 14:41:20

@igazi hős:
Te az árfolyamgát nevű brutális átverés és megkárosítás mellett agitálsz.

igazi hős 2012.09.28. 15:15:37

@bankvezér: Idézz légy szíves. Vagy az is egy komoly, megfontolt állítás, amit tőled megszoktunk és várhatunk?
süti beállítások módosítása