Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Nem is a szocik kúrták el az elmúlt 8 évet!

2013. szeptember 05. - Nívó blog

Akkoriban olyanok voltak a körülmények, hogy jó kormányzás mellett is elkerülhetetlenül minimum 73,7%-ra nőtt volna az államadósság.

Kíváncsi rá ön is, hogy miért?

A minap érdekes kiruccanást tett blogunk egyik szerzője a Vastagbőr blogon. Ott tulajdonképpen az adósságmérő NGM honlapjáról való levételén ment a sopánkodás. A cikk logikája az volt, hogy nem hiszi el, hogy Varga Mihály a magas karbantartási ráfordítások és a párhuzamos adatszolgáltatás elkerülése érdekében vetette le az adósságmérőt, hanem valójában azért, mert nem illett a folyamatosan csökkenő államadósságról szóló kormányzati propagandába az adósságmérő által mutatott érték.

A Vastagbőr blog mindig is az aktuális hatalom kritizálásával foglalkozott annak színezetétől függetlenül. Megjegyzem ezzel remekül ráérzett a magyarok egy jó részének mentalitására, folyamatos kormányellenességgel sikerült olcsó népszerűséget szerezniük az elmúlt években. Ez a népszerűség pedig azt eredményezte, hogy kialakult egy viszonylag népes törzskommentelő kör a blogon.

Ez a törzskommentelői kör egyfelől boldogan dicsekszik vele, hogy a Vastagbőrnek igen nagy szerepe van abban, hogy a szocik akkorát zakóztak amekkorát 2010-ben, másfelől mára mintha elszállt volna az ellenszenvük a szocialistákkal szemben, és például az alább olvasható hozzászólásokra ragadtatják magukat, amellyel helyreigazító hozzászólás híján joggal feltételezhetjük, hogy mindannyian egyetértenek. Azért is gondoljuk ezt, mert ha valaki beleolvas a kommentfolyamba amelyben blogunk egyik tagja is aktívan részt vett és finoman szólva is nagy ribilliót okozott, az tapasztalható, hogy ott bizony a törzskommentelők minden elhibázott félmondatba belekötnek, ha nem értenek vele egyet.

Az ominózus hozzászólás, amelyet annak szerzője más, hasonló témában író ellenzéki blogokban is teljes meggyőződéssel terjeszt, természetesen ott is mindenféle opponáló komment nélkül, valahogy így szólt:

"A szocialista kormány meghagyott bő 3 milliárd eurót az általa felvett 20 milliárd dolláros IMF hitelből, amit nem költöttek el. Ez a GDP bő 3%-a.
Szerintem ha valaki hitelt vesz fel, de annak egy részét nem költi el, sőt rendelkezésre áll, akkor azt a részt le kéne vonni az általa hátrahagyott adósságból, mert ott a pénz valójában megvan.
Ha ezt a (lefelé kerekített) 3%-ot levonjuk a 2010-es kormányváltáskor átadott 82%os államadósságból (most fogadjuk el a 82-t), akkor marad 79%. 
A 79-ből levonjuk a manyupban felhalmozott a GDP 10,7%-át kitevő vagyont, marad 68,3%.
Ebből már csak a világválságra kenhető részt kell levonni (szerintem kb. 7%), és megmarad az a rész, ami valóban a rossz kormányzás eredménye volt."

Nézzük, mit is állít a tobeor nevezetű kommentelő:

2002-ben ugye átvették a szocialisták a kormányzást a Fidesztől 53%-os gdp arányos államadóssággal. (Hej, mit nem adnánk érte, ha most is csak ennyi lenne, no mindegy.) Ehhez hozzáadunk 3%-ot, amit csak azért vettek fel az IMF-től, hogy fizethessük utána a kamatokat, de egyébként nem használjuk semmire, ott van a kasszában. Így az adósság 56% lett. Hozzá kell még adni ehhez a manyup vagyont, 10,7%-ot, mert azt ugye a szocik gyűjtögették össze hitelből. Olyan hitelből, amelynek a kamata jóval magasabb volt, mint amennyi a manyup hozama volt, de ez most nem fontos. Az sem számít, hogy a manyup 1998-tól 2010-ig 12 éven át működött, tehát az első négy évében az első Orbán-kormány gyűjtögette bele a pénzt ami aztán kamatos kamattal szaporodott, ráadásul a Fidesz nem is hitelből gyűjtögetett, mert az első Fidesz-kormány alatt csökkent a GDP arányos államadósság. Mindegy, a szocik által felhalmozott államadósságból le kell vonni azt a 10,7%-ot érő manyup vagyont is, mert annak összespórolása az ő érdemük. 56%+10,7%=66,7%-os államadósságnál járunk, amihez a szociknak még mindig semmi köze. És még nincs is vége! Jött ugyanis a válság, ami kedves kommentelőnk nem alátámasztott magánszámításai szerint 7%-kal dobta meg az államadósságot. 66,5%+7%=73,7% államadósságot kapunk, amiről a szocik abszolút nem tehetnek.

A szocik arról sem tehetnek, hogy a válság kirobbanása előtt is kormányoztak bő hat évig, amikor is világgazdasági konjuktúra volt. Ez az az időszak, amikor a tücsök és hangya tanmese tanulságát követve hangyát kellett volna játszani, tehát bespájzolni a rosszabb időkre. De nem! Ezt nem kell figyelembe venni, nem az ő hibájuk, hogy nem így tettek. Sőt! Akkoriban olyan idők jártak, hogy akármilyen jó kormányzás mellett is az államadósság az átvett 53%-ról 66,7%-ra ugrott volna, amit még a válság megfejelt további 7%-kal. Ez az 53%-ról 73,7%-ra növekvő államadósság akkor is így lett volna, ha az elmúlt nyolc évben végig a rendkívül tehetséges Bajnai Gordon lett volna a miniszterelnök, nem pedig Medgyessy Péter, vagy Gyurcsány Ferenc, akinek Bajnai csak miniszter-jobbkeze volt.

Nem és nem, csakis a maradék néhány százalék írható a rossz kormányzásuk számlájára. Az is elsősorban Medgyessy Péter számlájára, mert Gyurcsány Ferencnek a nagy szövetségkötés után lassan meg kell bocsátanunk. Bajnai meg egész egyszerűen zseniálisan csinálta, amit csinált, ő aztán egy fillér államadósságért sem felelős. És akkor még a privatizációról nem is beszéltünk. Százmilliárdokért eladott reptér, MOL és OTP részvények után befolyó összegek is eltűntek a felhalmozott (bocsánat, elkerülhetetlenül felhalmozódó) államadóssággal párhuzamosan. Természetesen ezt sem szabad beszámítani. Abból dombokon átívelő völgyhidak és homokbuckákon áthatoló alagutak épültek. (Esetleg Nokiás dobozok teltek, de ezzel a megjegyzéssel most már végleg kihúzzuk a gyufát. :)

És ezzel a kommenttel mindenki maximálisan egyetértett Vastagbőréknél és Ténytáréknál is! Senki nem mondta, hogy hohó, nem úgy van az!

Cinkos hallgatás ez, cinkos. Mert most nem ez a téma! Most a Fideszt kell szapulni, mert Bajnainak, Gyurcsánynak és a szocialistáknak vissza kell térnie a hatalomba bármi áron. Hazugság árán is! Cinkos hallgatás árán is! Ezért itt most szó nem lehet elszúrt elmúlt nyolc évről. Ők arról nem tehettek. Esetleg Medgyessy egy kicsit. Kenjük rá, ő most úgysem indul a választásokon!

Szerencsére sajtó- és szólásszabadság van, és elmondhattuk mindezt. A Vastagbőrösök és Ténytárosok szerint persze nincs sajtó- és szólásszabadság, hanem hatalomnak nem tetsző blogokat pénzbüntetéssel sújtó diktatúra van. Ja, bocs, ez már régi nóta, annak idején sem jött be. Ma már más kotta van, mostanában mutyik vannak, azok közül is most éppen az adósságmutyi van porondon, de néha azért még a trafikmutyit is felemlegetjük. A földmutyit, vagy földrablást már hanyagoljuk, az nem jött be. Az sem jött be. De majd az adósságmutyi az biztos bejön.

Persze a szólásszabadság mindent elbír. A teljesség igénye nélkül íme egy lista, amit blogunk szerzőjéhez vágtak a Vastagbőr blogon, amikor nem értett egyet a fentihez hasonló véleményekkel és ellenvéleményének higgadt hangon, legjobb tudása szerint érvelve, magyarázva, forrással alátámasztva hangot adott:

Ne terelj légyszives!

 

Ne röhögtess már ki!

Miért nem mászol vissza a blogodra, és irsz erről egy posztot inkább?

 

Féreg van a hátsódban,csendben maradtál vóna okosabb lett vóna,triplabóvli nyalonc!

Ehh!Fideszbirka!

 

Ennyire ökör vagy ?!

te ennyire nem lehetsz egyszerű!

 

Nevetséges vagy! Szerintem ne erőltesd ezt a magyarázkodást!

 

Ne irkálj már megint hülyeségeket, nem ezt kérdeztem. .... Ezt magyarázd meg és ne mutogass te is az elmúlt 8 évre. Különben is ugyanúgy útálom a szocikat, mint a fideszt. Azaz, a fideszt most már jobban ! 

 

ember, legyen már önkritikád!

Bocs, tévedtem, nemcsak kettőféle, hanem létezik egy harmadik fajta ember is, aki hozzád hasonlóan ír: azok a barnaorrúak, akiknek tuggyuk kiknek a seggében van a fejük. Akár anyagi, akár egyéb érdekből (bár akkor itt már bejátszik a szellemi képesség, tehát mégiscsak a kettes pont...)

 

Nem azért, de a Vastagbőrnek igen nagy szerepe van abban, hogy a szocik ekkorát zakóztak 201ben, mert elég sok hülyeségükről rántották le a leplet. Most hogy ugyanezt teszik a Fidesszel, már nem tetszik? :) Egyébként meg szerintem az olcsó népszerűséghajhászás pont nem ennek a blognak a sajátossága... hanem azé, aki idejár szopni :]

 

a nyelved viktorka és matolcsy seggében lapátol!

 

Jössz te itt a számokkal, trükközöl velük stb...

Nagyon tartjátok magatokat a paraszt párizsi kinyilatkoztatásához.

 

Idegen tollakkal ékeskedel nagyon hülye!

te tényleg eccerű vagy, ... csak szajkózod a hülyeséget. De még egyszer nem magyarázom el, ahhoz fáradt vagyok. Na, pá! 

 

Ez igen! A mai Lencsés István emlékérmet ezennel neked ítéljük!

 

kezded érteni azt is, hogy miért néz itt idiótának mindenki.

a Magyar Internet Egyik Leghülyébb Kommentelője. Szerintem rólatok egyszer betegséget fognak elnevezni. 

 

te ijesztően ostoba vagy!

gyenge elméjű barátom!

 

ez mondjuk elegendő a troll jelző jogos viselésére, de érdemi kommunikációra nem. amint ezt bizonyítottad is

 

jó érzés hülyének lenni? Seggnyalónak? Bohócnak? Legalább fizetnek?

te jobb sorsra érdemes értetlen jószág!

 

elmebeteg!

éppen elég egy elmeroggyanttal (veled) foglalkozni, nem kell még egy másikat is nekem kezelnem

nem tudom eldönteni sírjak, vagy röhögjek rajtad koma! a 85,3% nem egy egzakt szám te nyomorúságos tündérbogár!

nyihihihijihi jííííííííííííííííí :))))))))))))))))) ember te tényleg hülye vagy !

Szerintem te már csak trollkodsz itt velem. Be is fejeztem veled itt! Na szeva!

 

Te szánalmas kis troll! Védd a védhetetlent. Remélem jól megfizetnek érte!

12 éves hülyegyerek!

 

Én azt kérdeztem, jó érzés-e hülyének lenni, és hogy fizetnek-e azért, hogy nyilvánosan bohócot csinálj magadból. Ha beszélgetni akarsz, akkor erre válaszolj, vagy fogd be!

Hazug fidesznyik!

 

A hülye újságírókkal ne gyere, őket is megtévesztették a fideszes elftársaid!

 

 te már sorozatban hülyének tetted magad!

nehéz eldönteni, hogy az aljasságod múlja felül a butaságod, vagy fordítva? ha beszélgetni akarsz velem, szépen kérj bocsánatot!

 

MI a faszért vagy te ekkora geci?

 

Hogy van pofád leírni!

 

Ez a kommented világos bizonyítéka annak, hogy valami komoly hiba van a fejedben. nem viccelek. komolyan nem. te ezt a világos, egyszerű logikát nem vagy képes felfogni. kisiklik a gondolkodásod. valami nem stimmel ott a fejedben. Arról nem is szólva, hol a bocsánatkérés az egyes pont kapcsán? Meddig hülyíted még a népeket...

 

te majom!

 

Ezek szerint gőzöd sincs. Mond, az agysebészetbe és a rakétatechnikába is belepofázol?

 

Te tényleg olyan hülye vagy, hogy egy adósság visszafizetése, és egy másik adósság felvétele nem esik egy napra, akkor nem bírsz köztük összefüggést látni? Ennyire ostoba vagy? Birka...

Egyszerűen hihetetlen, komoly baj van a fejedben!

 

Van bőr a képeden!

 

fidióta!

 

komolyan ehhez milyen pléhpofa kell?

 

mi csökkent te balfasz?

 

Hazudsz, hazudsz!

 

hazudós!

 

Hazudik a paraszt!

 

Amiket itten összehordtál, az hazudság!

 

A hazugságaidat miért kell mindenhová behánynod?

 

Gátlástalanul behazudsz bármit!

 

pénzért csinálja. Akkor ugyanis nem kell érzelmeket belevinni, sőt, még örül is, ha sokan válaszolnak, hisz nő a hatékonysága. Lehet, teljesítménybéres?

 

Meddig hazudozol még?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr855495664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2llkedő 2013.09.10. 14:34:58

@Joooe: Kezdesz nagyon harmatos lenni.

DIldiko 2013.09.10. 14:47:40

@Joooe: "Egyáltalán nem biztos, hogy jobb a manyup rendszer mint az állami, és még ha jobb is lenne, nem biztos hogy annyival, hogy megérje az árát." Az állam szempontjából biztos, hogy nem jó a manyup, mert az államiban ha meghal a nyugdíjas akkor a nyugdíját nem kell tovább fizetni, a manyup-ban pedig a megmaradt összeget meg odaadják az örökösnek akkor is, ha az még nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Az államiban az özvegyi nyugdíj jár egy évig és ha az özvegy ezután még 10 évig nem lesz nyugdíjas már nem jár neki később az özvegyi nyugdíj, meg akkor sem, ha újraházasodik. Ha már nyugdíjas az özvegy is akkor jár élete végéig az özvegyi nyugdíj csak.

közösperonos átszállás 2013.09.10. 14:55:29

@Joooe: "Akkor meg már a 3000 milliárd félrepakolása helyett inkább építettek volna 3000 km autópályát belőle, több értelme lett volna, pláne így utólag :D "

Tehát azt mondod, hogy +3000 km autópálya építésének több értelme lett volna, mint a Fidesz-kormányra hagyni a megtakarítást, amely látszat nélkül szórta el?

Milyen igaz, milyen igaz.

közösperonos átszállás 2013.09.10. 14:56:55

@DIldiko: "Az állam szempontjából biztos, hogy nem jó a manyup, mert az államiban ha meghal a nyugdíjas akkor a nyugdíját nem kell tovább fizetni, a manyup-ban pedig a megmaradt összeget meg odaadják az örökösnek akkor is, ha az még nem érte el a nyugdíjkorhatárt. "

Az állam szempontjából speciel ez tökmindegy.

2llkedő 2013.09.10. 16:51:51

@DIldiko: "Az állam szempontjából biztos, hogy nem jó a manyup, mert az államiban ha meghal a nyugdíjas akkor a nyugdíját nem kell tovább fizetni, a manyup-ban pedig a megmaradt összeget meg odaadják az örökösnek akkor is, ha az még nem érte el a nyugdíjkorhatárt."

Az államnak tök mindegy, hogy mit fizet a manyup és mit nem.

2llkedő 2013.09.10. 16:52:39

@félázsiai 2llkedő: Most vettem észre, hogy előttem szinte ugyan ezt leírták.

DIldiko 2013.09.10. 17:43:01

@közösperonos átszállás: @félázsiai 2llkedő: Igazatok van, pont fordítva akartam írni - a nyugdíjasnak, ill. a hozzátartozójának nem mindegy.

2llkedő 2013.09.10. 18:23:34

@DIldiko: És nekik jó a manyup, vagy nem jó a manyup?

DIldiko 2013.09.10. 18:33:26

@félázsiai 2llkedő: Ha nekem lett volna manyup-om tuti, hogy megtartottam volna. Akkor legalább valamennyi nyugdíjam biztos lenne, de így nem biztos, pedig már 25 éve fizetek járulékot.
Az, aki megtartotta gondolom jól meggondolta és úgy gondolta, neki jó. Ha pont fordítva lett volna és a megszüntetés miatt kellett volna járkálni akkor sokkal többen megtartják - nagyon jól ki volt ez találva, számítottak arra, hogy elég lusták vagyunk. Az államnak tuti jobb, hogy ennyien megszüntették.

2llkedő 2013.09.10. 19:41:49

@DIldiko: "Az államnak tuti jobb, hogy ennyien megszüntették."

Piktoréknak jobb. Az államnak hosszú távon rosszabb.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.10. 20:11:09

@Joooe:

Jogos! Leírtad!

Igazából oda szerettem volna a kérdést kidomborítani, hogy a nyugdíjkassza általában permanens hiánnyal küszködik (Manyup előtt is), és a költségvetésből lett folyamatosan kiegészítve (kampányemelés).

Ezeket a kiadásokat (amik a te példádban nem jöttek át) megspórolta volna az állam, igaz egy populista-demagóg kampányeszköz sem lett volna a kezében.

Joooe 2013.09.11. 07:31:50

@közösperonos átszállás: magas labda volt, gondoltam hogy lecsapod :)
Ha ez a pénz korábban belefolyik valami módon a gazdaságba, lehet hogy jobb lett volna, legalább nem érezte volna annyi ember meglopva magát (nem mondom hogy jogos ez az érzés, hiszen senki egy fűszálat nem tett arrébb azért hogy a nevére kerüljön ez a pénz, soha nem látta, soha nem rendelkezhetett vele - csak amennyire állambácsi kifejezetten engedte - de papíron tényleg oda volt írva a neve mellé egy összeg és ez már a legtöbb ember gondolkodását képes erősen megahatározni)
Ha ennek a pénznek a nagy része külföldi érdekeltségeknek és a feketegazdaságnak lett volna átjátszva (azért erre is láttunk bőven példát az "elmúlt 8 évben"), akkor jobb így.

Joooe 2013.09.11. 07:39:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ez igaz a manyup lábra, de mivel egy befejezett átállás után is az állami láb még több mint 2x akkora lett volna, az egész rendszerben már kevésbé.

Én jobb megoldásnak tartanám ha sarkalatos törvénybe lenne foglalva egy gazdasági és nem politikai tényezőkön alapuló képlet tekintettel a nyugdíjasok számára, járulékfizetők számára, nyuggerek befizetéseinek súlyára (virtuális számla), átlagbérre, stb. amiből számolódna a járulékszint, és pont annyi pénzt osztana szét amennyit beszed (vagy megfordítva: pont annyit szedne be amennyit szétoszt).
A fidesznek történelmi lehetősége nyílt a 2/3-ddal hogy ezt megalkossa, de annyi konfliktusos ügybe keveredtek, hogy ezt már nem merték vállalni, sajnos a választások előtt szinte biztosan nem is fog megszületni.
Talán a választások után, ha kompromisszum eredményeként megszülethet... de az már bizottság által tervezett ló lesz... ráadásul a kompromisszumkészségben sem bízok egyik oldalon sem...

Joooe 2013.09.11. 07:45:14

@DIldiko: ilyen életbiztosítással összekötni a rendszert szerintem nem biztos hogy helyes és szükséges, drágábbá teszi a rendszert... (az annál talán olcsóbb és ésszerűbb, de az örökölhetőséget helyettesítő tényezők az állami rendszerben az árvaellátás és az özvegyi nyugdíj)
A nyugdíj legyen nyugdíj, az életbiztosítás legyen életbiztosítás.

2llkedő 2013.09.11. 07:56:46

@Joooe: Látom, csak meséket olvasol. Ha felnőttél, akkor próbálkozhatsz a törvények olvasgatásával is.

Addig is további szép álmodozást Tündérmese országban.

DIldiko 2013.09.11. 08:34:06

@Joooe: Ez csak akkor ok, ha van az elhunytnak családja, aki jogosult ezekre a juttatásokra. De aki fizet 10-20-30-40 évig és nincs házastársa (max. a nyugdíj előtt 10 évvel) vagy kiskorú gyereke annak a pénze úgymond elveszett. Szerintem egyre több ilyen van és még mindig negatív a nyugdíjkassza. De ettől függetlenül emelik a nyugdíjakat? Miért? Kizárólag szavazatvásárlás miatt csinálnak tudatosan még nagyobb hiányt?

DIldiko 2013.09.11. 08:36:42

@félázsiai 2llkedő: Sajnos igaz. Állítólag 20-30 év múlva összeomlik a mostani nyugdíjrendszer - sőt, ha a fiatalok elvándorlása ilyen ütemben folytatódik akkor még előbb is. Ez már nem beláthatatlan idő de mégse izgat senkit?!

2llkedő 2013.09.11. 08:48:42

@DIldiko: Már írtam:

Amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.11. 09:16:24

@Joooe:

"egy befejezett átállás után is az állami láb még több mint 2x akkora lett volna,"

- Ezt tartom magam is a 90-es évek ősbűnjének. A fidesz lehetőségében egyetértünk. Elkúrták ők is.

DIldiko 2013.09.11. 09:37:15

@félázsiai 2llkedő: Egyetlen baj van csak: az egyszerű ember fizetésében nincs benne a lakáshoz jutás, a gyerekek taníttatására fizetendő összeg és az öngondoskodás sem.
Egy egyszerű ember egész életében spórol - saját lakásra hitelfelvétel, átlag 20 év.
Mikor ez letelik akkor a gyerekek taníttatása következik, újabb 10 évig. Eddigre az ember min. 50 éves.
A maradék 10-15 évig spórolhat a nyugdíjra, miközben kb. 20-22 éves korától 65 éves koráig nyugdíjjárulékot fizet és lehet, hogy ezért egy fillért se fog kapni majd, ha már nem tud dolgozni - erre haladunk éppen.
Egy normális országban nem mondják azt, hogy 47000 Ft-ból meg lehet élni és nincs semmid annyit is érsz.
Máshol megbecsülik a munkát és megfelelően díjazzák is és nem az a cél, hogy az egyszerű ember gyereke ne lehessen okos, ne végezhessen egyetemet, hanem még ösztönzik is erre az embereket!
Egy normális országban nem él az emberek 40%-a létminimum alatt (és ebben még a lakáshoz jutás és félretevés nincs is benne)!

Joooe 2013.09.11. 10:16:08

@félázsiai 2llkedő: törvényeket ne értékeld túl, jönnek mennek :)

De ha már meséket olvasok, akkor már miért nem írom? Még trollkodni is én tanítsalak? ;)

kifordított nagyanyó 2013.09.11. 10:21:26

Baszod!Te megint a saját blogodon égeted magad?
Amúgy pofátlanul terelsz !
A szocikat ugyanúgy rühelljük.
De a fideszt sikerült még náluk is jobban megutálnunk.
És ez biztosan nem az eemúútnyóócéév miatt van!

közösperonos átszállás 2013.09.11. 14:30:31

@Joooe: "hiszen senki egy fűszálat nem tett arrébb azért hogy a nevére kerüljön ez a pénz"

Ez amúgy nem igaz. Volt ennek egy üzenete, miszerint megéri rendesen bejelenteni/bejelenttetni magad, nem pedig feketén/szürkén/trükkösen jutni hozzá a pénzhez, mert a nyugdíjadban ez majd tükröződni fog. A pénz lenyúlásának üzenete pont az ellenkezője: amit ma hazavihetsz, vidd haza, amit ma kitrükközhetsz a cégedből, trükközd ki, mert holnapra már ki tudja, mi lesz.

"Ha ennek a pénznek a nagy része külföldi érdekeltségeknek és a feketegazdaságnak lett volna átjátszva"

Most pont oda lett átjátszva. Vagy szerinted felpörgött tőle a hazai gazdaság?

Joooe 2013.09.11. 15:27:30

@közösperonos átszállás: "Volt ennek egy üzenete, miszerint megéri rendesen bejelenteni/bejelenttetni magad, nem pedig feketén/szürkén/trükkösen jutni hozzá a pénzhez, mert a nyugdíjadban ez majd tükröződni fog. A pénz lenyúlásának üzenete pont az ellenkezője: amit ma hazavihetsz, vidd haza, amit ma kitrükközhetsz a cégedből, trükközd ki, mert holnapra már ki tudja, mi lesz."
Ez igaz, de ezt a virtuális számlával is meg lehetne oldani, úgy, hogy nem csak a nyugdíjrendszer 30%-ára van hatással, és még a költségvetés sem rokkan bele. (egy "apró" szépséghibája van ennek: hogy virtuális számla még mindig nincs)

"Most pont oda lett átjátszva. Vagy szerinted felpörgött tőle a hazai gazdaság?"
Nem került feketegazdaságba és külföldre, ez fontos. Gazdaság pörgését nehéz megítélni, válság van... Jobbat reméltem, de láttunk már rosszabbat is, most akadnak biztató jelek is

kifordított nagyanyó 2013.09.12. 07:52:36

Ja,és még valami.
Imádott viktorodék ott tettek keresztbe a szociknak,ahol csak tudtak.
Mert leszarták az ország érdekeit,csak a maguk hasznát nézték.

Joooe 2013.09.12. 09:34:15

@kifordított nagyanyó: mondjuk a politikai pártok tény hogy keresztbe tesznek egymásnak, ez alól a fidesz sem kivétel, de fura módon ez a beírásod azt sugallja, hogy a szocik valaha is az ország érdekét próbálták képviselni, csak ebben "viktorék" megakadályozták... :D Azért ne menjünk el abszurdba, még ha csak a körülményekből akarnánk kitalálni lehetne elméleteket gyártani, de még a fletó is erről híresült el, hogy megmondta, a hatalmi játszma (egyetlen cél: az mszp sikere, nem kell beszarni a viktortól meg a fidesztől) felülírt mindent, ezért a célért kurtak szét mindent egész addig amíg már nem volt tovább.

Nagyon helyes ha valaki kritikusan tekint a jelenlegi kormány munkájára, de ha ezzel a korábbikat akarja jó színben feltüntetni attól kinyílik a bicska a zsebemben...

közösperonos átszállás 2013.09.12. 09:49:27

@Joooe: "Ez igaz, de"

Ne menjünk már le kutyába, ha kérhetném. :-) Szóval egyelőre ott tartunk, hogy ez igaz, így amit előtte írtál, nem igaz.

"ezt a virtuális számlával is meg lehetne oldani"

Dehogy lehetne. Ha virtuális számlával is meg lehetne oldani, akkor a jelenlegi nyugdíjrendszerrel is meg lenne oldva, hiszen ott is függ a kifizetések aránya a befizetések arányától. A virtuális számlára ugyanez igaz, a tőkefedezeti pillérre meg az igaz, hogy a kifizetés elsősorban a befizetéstől függ. (Nyilván ezzel még nem függetlenítené magát az ember a demográfiai helyzettől, mert az nem csak a nyugdíjakban fog jelentkezni, hanem minden más közszolgáltatás szintjében is, de most nem is ez volt a kérdés.)

"úgy, hogy nem csak a nyugdíjrendszer 30%-ára van hatással"

Nem a nyugdíjrendszerre, hanem a feketegazdaságra (és ezáltal az állam egyéb adóbevételeire) gyakorolt hatásról volt szó.

"és még a költségvetés sem rokkan bele."

Az előbb adtál nekem igazat abban, hogy a költségvetés belerokkanásához (ha ezt kijelenthetjük egyáltalán) a nyugdíjrendszernek nem volt köze.

"egy "apró" szépséghibája van ennek: hogy virtuális számla még mindig nincs"

Ami azért elég sokmindenre rávilágít.

"Nem került feketegazdaságba és külföldre, ez fontos."

Lószart, mama. Szerinted a felső decilis (és a netezők megdöbbentően nagy hányada tartozik ide, lehet, hogy még te is) fogyasztásának mekkora része import? Hát a fogyasztásnövekedésének?

"Gazdaság pörgését nehéz megítélni, válság van..."

Jaja, pl. az EU-ban a mediterrán országokban. Ja, meg nálunk, hát ez tuti nem rajtunk múlt tényleg.

közösperonos átszállás 2013.09.12. 09:50:26

@Joooe: "de fura módon ez a beírásod azt sugallja, hogy a szocik valaha is az ország érdekét próbálták képviselni, csak ebben "viktorék" megakadályozták... :D "

Ezzel szemben a valóság az, hogy nem volt szociális népszavazás. Hát persze.

Joooe 2013.09.12. 10:06:22

@közösperonos átszállás: "Jaja, pl. az EU-ban a mediterrán országokban. Ja, meg nálunk, hát ez tuti nem rajtunk múlt tényleg."
Jaja pl, a mediterrán németországban is leállt a gazdasági növekedés tavaly év végére.

"Ezzel szemben a valóság az, hogy nem volt szociális népszavazás. Hát persze."
Az mondjuk pont az ország érdekével ellentétes lépések megakadályozást szolgálta. (Meg a fidesz politikai érdekét, ezért álltak ki mellette, de az más kérdés, a politika mocskos dolog ugyebár :))

" Szóval egyelőre ott tartunk, hogy ez igaz, így amit előtte írtál, nem igaz."
He? valamit félreértettél?

"Az előbb adtál nekem igazat abban, hogy a költségvetés belerokkanásához (ha ezt kijelenthetjük egyáltalán) a nyugdíjrendszernek nem volt köze."
Mi?? Pont arról beszéltem egész végig hogy a manyup rémálom mekkora eszméletlen nagy teher volt a költségvetésnek. Idézz már miben adtam igazat.

"Dehogy lehetne. Ha virtuális számlával is meg lehetne oldani, akkor a jelenlegi nyugdíjrendszerrel is meg lenne oldva"
Nem, mert a virtuális számla konkrétan a befizetésektől függ. Mostani rendszerben ennek csak van valamekkora hatása...

"Lószart, mama. Szerinted a felső decilis (és a netezők megdöbbentően nagy hányada tartozik ide, lehet, hogy még te is) fogyasztásának mekkora része import? Hát a fogyasztásnövekedésének?"
Nem erre ment el a manyupból származó 3000 milliárd amiről szó volt. Az adósságtörlesztésre, elzálogosított (eladott) stratégiai közvagyon visszavételére ment el lényegében.
Ha szocik osztják, akkor strabagnak, auchannak, uzsorás cigányoknak megy.

Knorr 2013.09.12. 10:43:10

@Joooe:

ritkán látni ilyen kitartó barmot mint te.

"Mi?? Pont arról beszéltem egész végig hogy a manyup rémálom mekkora eszméletlen nagy teher volt a költségvetésnek. Idézz már miben adtam igazat."

az egykulcsos adóval évente 100 milliárddal több esik ki mint amennyi a manyupra kellett, a magasabb kamatteher szintén -100 mliiárd. Mi az édes faszomról beszélsz mégis?

A manyup megtérült volna, az egykulcsos megtérült? Hány új adót vezettek be miatta? 30-40et? GDP növekszik? Adósság csökkent?

Ennyire nem lehetsz belenőve a fidesz segglyukába ember!

Knorr 2013.09.12. 11:32:27

@Joooe: "Idén jelentősen, 5,2 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, ráadásul a látványosan csökkent infláció, így 3 százalékos reálnyugdíjemelést jelentett 2013-ban."

ez sem jelent eszméletlen nagy terhet ugye? minden évben reálnövelés az egyre több nyuggernek az egyre kevesebb aktívtól.

1995-ben HAT azaz 6% volt a nyugdíjjárulék.

most mennyi is ? harmincvalamennyi?

persze a manyup okozza a geci nagy hiányt, hátpersze!

Joooe 2013.09.12. 12:09:54

@Knorr: "Mi az édes faszomról beszélsz mégis?"
Én a manyup jelentette teherről. Ezt te úgy vitatod, hogy tök másról beszélsz (adócsökkentésről). Ügyes, így bebiztosítottad hogy ne tévedhess, elég témát váltani ha már belebuktál :)

"A manyup megtérült volna, az egykulcsos megtérült?"
Az adórendszer átalakítása miatt nem tudunk veszteségről beszélni, hiszen a költségvetés által be nem szedett összeg az adófizetőknél marad. Az adófizetők összességében egy fillért nem buktak emiatt, max szerinted nem igazságos az átalakított struktúra, ez meg megint másik kérdés. A manyup évente növekvő, már 500 milliárd felett járó kárt okozott évente az adófizetőknek.
A megtérülésről: mese habbal, csak a hiány szűnik meg, megtérülés nincs, a felhalmozódott hiány nem fog visszajönni. Hogy ezt ne csak tőlem lásd leírva:
"A jelenlegi nyugdíjasok nyugdíja nem csökkent a magánnyugdíjpénztárak megjelenésekor, a társadalombiztosításnak tehát hiánya keletkezik, mivel az aktív keresők nyolc százalék járulékot a magánpénztárakba utalnak, ennyivel kevesebbel finanszírozzák a jelenlegi nyugdíjakat. A hiány akkor szűnik meg, amikor valamennyi nyugdíjas pénztártag lesz, 2040 körül, mert akkor a csökkentett járulékból csak csökkentett, a nem pénztártagokénál 25 százalékkal kisebb nyugdíjat kell fizetni."
nol.hu/velemeny/lap-20090430-20090430-35?ref=sso

"ez sem jelent eszméletlen nagy terhet ugye? minden évben reálnövelés az egyre több nyuggernek az egyre kevesebb aktívtól."
Választások jönnek. Ez ellen kéne a svéd modell. Ami ellen épp a baloldal sikítozik nagyon. A nyugdíjrendszer 70%-a állami maradt volna, úgyhogy a manyup ez ellen nem véd.

"1995-ben HAT azaz 6% volt a nyugdíjjárulék. mennyi is ? harmincvalamennyi? a manyup okozza a geci nagy hiányt, hátpersze!"
Te most a lovat hasonlítod össze a lófasszal :) Lehet hogy nem hazudsz, csak nem tudod megkülönböztetni...
1995-ben 24,5 % + 6 % = 30,5 % volt a járulék, most 24% + 10% = 34%... valóban nőtt, de azért ez nem olyan vészes...

"Ennyire nem lehetsz belenőve a fidesz segglyukába ember!"
Ha mindenkit egy segglyukon keresztül látsz, nem lehet hogy te vagy benne egyben?

közösperonos átszállás 2013.09.12. 14:03:07

@Joooe: "Az mondjuk pont az ország érdekével ellentétes lépések megakadályozást szolgálta."

Ahamm, tehát hogy mi az ország érdekével ellentétes, azt te mondod meg a hasadra csapva. Akkor jó.

"" Szóval egyelőre ott tartunk, hogy ez igaz, így amit előtte írtál, nem igaz."
He? valamit félreértettél?"

Nem, épphogy te nem tudod követni, mikor mit mondasz. Legyen neked, beidézem az egészet:

""A másik, hogy benyomásom szerint a költségvetési hiány hajlamos annyi lenni, amennyi még éppen belefér. Ha nem lett volna magánnyugdíjpénztár, akkor a költségvetési hiány nem lett volna ennyivel kevesebb, mert a kormányok (úgy általában) azt érezték volna, hogy kicsit bővebb a játéktér, annyira azért nem kell szigorúnak lenni -- helye meg lett volna a pénznek."
Szerintem ez teljesen igaz. "

"Nem, mert a virtuális számla konkrétan a befizetésektől függ. "

A virtuális számlával pontokat gyűjtesz a nyugdíjrendszerben, és a pontjaid számától meg az összes pont számától függ az, hogy a nyugdíjkifizetések mekkora hányada landol nálad. Nem azt mondja meg, hogy te havi tízezer inflációkövető forintot kapsz majd nyugdíjként, hanem hogy a nyugdíjkifizetések tízezer per x-millió-y-százezerstb. hányadát kapod meg. Hogy mennyi lesz az összes nyugdíjkifizetés, azt ez nem garantálja, és a jelenlegi felosztó-kirovónak is ez a gondja (főleg mivel az egyéni számlás is felosztó-kirovó, nem tőkefedezeti).

"Nem erre ment el a manyupból származó 3000 milliárd amiről szó volt. "

De, konkrétan nagy része az SZJA-csökkentésre ment el. (A MOL-vásárlást amúgy én speciel támogatom, bár nem feltétlenül a megvalósult, nem túl takarékos módját.) Adósságcsökkentés, mi? Mióta levették a kormányzati adósságmérőt, már nem követed a helyzetet, vagy mi?

(De hátha így világosabb lesz: oké, adósságot törlesztettek belőle (egy részéből). Aztán jött az SZJA-csökkentés, ami elég nagy lyukat ütött a költségvetésen, különadókkal foltozták be részben. Részben meg nem, szóval az adósság visszanőtt. A mérleg tehát: adósság nem csökkent, pénz elment, SZJA éveken át alacsonyabb volt a jobban keresőknek. Találós kérdés: akkor mégis hova ment a pénz?)

"Ha szocik osztják, akkor strabagnak, auchannak, uzsorás cigányoknak megy. "

Igazán eldönthetnéd, hogy most kultúrembernek vagy taplónak adod ki magad.

Joooe 2013.09.12. 15:03:31

@közösperonos átszállás:
"Ahamm, tehát hogy mi az ország érdekével ellentétes, azt te mondod meg"
Te is megmondtad hogy szerinted mi, én is hogy szerintem mi, ehhez csak jogunk van, nem?

"Nem, épphogy te nem tudod követni, mikor mit mondasz. Legyen neked, beidézem az egészet:"
Most már értem a félreértést. Én a költségvetési HIÁNY természetében és az akkori kormányzó pártok mentalitásában értettem egyet veled. Ez független attól hogy (finomabban fogalmazva) a manyup nagyon megterheli a költségvetést. Utóbbi akkor is igaz, ha nem okoz hiányt, nem hitelből csináljuk, hanem kigazdálkodjuk.

"De, konkrétan nagy része az SZJA-csökkentésre ment el."
Kétféle költségvetési haszonról beszélünk a manyup megszüntetése kapcsán:
- az évente növekvő hiány (ami 500 milliárd körül járt) az elkövetkező években nincs, ez egy TARTÓS hatás, ezt lehet mondani hogy ment az adócsökkentésre (bár a pénz nincs megcimkézve hogy melyik forint mire ment, de kb hasonló nagyságrend)
- Az eddigi évek eddig összegyűlt hiányából adódó felhalmozott vagyont visszakapta a költségvetés, ez EGYSZERI bevétel, ez a nagyságrendileg 3000 milliárd.

Az adósság pedig csökkent, ha ez nem lett volna még több lenne az államadósság, hiszen a költségvetési hiányt 3% alá tornázni is nagy munka volt, ahhoz hogy ettől a 3%-tól ne nőjön az államadósság magasabb gazdasági növekedés kéne...

"Igazán eldönthetnéd, hogy most kultúrembernek vagy taplónak adod ki magad."
Kár a kultúrkodáson görcsölni, úgyis fidesznyik orbánbérenc narancsagyú barnaorrú tapló vagyok a ha olyat merek mondani hogy igen, DE... :)))

Knorr 2013.09.12. 22:18:12

@Joooe:

"Az adósság pedig csökkent, ha ez nem lett volna még több lenne az államadósság"

nézz már utána te fideszes isten barma, az adósság mind a gdp%-ban mind nettó értékeben nőtt 2010 óta :)

a hiány meg 4% volt már 2009ben is, hogy szerinted ezt kurva nagy meló volt 3% alá csökkenteni az a fideszes propagandagépezetnek bók, és a te "intellektusod" szégyene.

az adócsökkentés meg még mindig sokkal többe került mint amennyit a manyupon "nyertünk", különben nem kellett volna 40 féle új adó te isten barma.

Joooe 2013.09.13. 07:29:06

@Knorr:
Imádom ahogy témát váltasz :D kényesen kerülöd azokat a részeket ahol sikerült erősen a lábadra lépni. Ismerem ezeket a módszerek már a többször említett blogokról... most az jön hogy pár comment után visszatérsz az eredeti témára, de megint a régi lemezt teszed fel. Sokadszor elő fognak jönni a már tételesen lesöpört hülyeségek, hogy csak 300 milliárd volt, hogy ez megtérült volna, meg hogy igazából nem terhelte a költségvetést mert te tudnál mondani olyan tételt amin meg lehetne ennyit spórolni.

4,4% volt a hiány 2009-ben, 2010-ben valamivel több lett volna (matolcsyék asszem 7-et mondtak, bajnaiék meg azt mondták hogy nem, de egy elszólással elismerték, hogy amit ők terveztek az nem teljesült volna csak ha újabb megszorító intézkedésekkel módosítják a költségvetést... valahol a kettő között lehet az igazság) 2010-ben végül 4,2% lett ha jól emlékszem, egy komoly adócsökkentéssel együtt..
És a 3%-alá szorítás érdeme elsősorban abban van, hogy olyan forrásokat igyekeztek erre találni, amik nem az országon belül forgó pénzekből szakítanak le még nagyobb darabot, hanem a külföldre áramlóból benn tartani. (Kiegészítve még szükség szerint a fogyasztási típusú adók emelésével)

"nézz már utána te fideszes isten barma, az adósság mind a gdp%-ban mind nettó értékeben nőtt 2010 óta :)"
Gondolom az időszakos ingadozásoktól nem baj ha megpróbálok eltekinteni... pl. most még az IMF hitel kétszeresen benne van a mutatóban, mert a rá kibocsátott államkötvény már benne van, de a visszafizetés még nincs.
Az ugyebár erősen kormánypárti :D index.hu szerint:
Kormányváltáskor: 85,34 %
2010 vége: 81,83 %
2011 vége: 81,36 %
2012 vége: 79.23 %
2013 vége: "79,2 százalék környékére eshet, vagy akár kicsit még lejjebb is."
index.hu/gazdasag/2013/09/02/itt_az_index_adossagnyomas-meroje/

És ebből még nincs levonva jelentős állami tulajdon visszaszerzése (kb. zálogkiváltás tehát ez is egyfajta adósságcsökkentés) az önkormányzatok adósságának csökkenése (átkerült a központiba) és a lakosság adósságállományának csökkenése (devizahiteles mentések)

Tévedni emberi dolog, na de nagypofával, a másikat hülyézve tévedni, és amikor ez kiderült akkor a saját gondolatok és stílus felülvizsgálata helyett csak úgy elsunnyogni az előzőt, elővenni egy másik hülyeséget, hogy aztán azzal szaladj bele a pofonokba már egy óvodásnak is ciki lenne, de te jól bírod :)

"különben nem kellett volna 40 féle új adó te isten barma."
Folyamatosan csökkenő államháztartási hiány, úgy, hogy közben a többi európai gazdasággal párhuzamosan (csakúgy mint 2008-ban) a válság második hullámában visszaesett a gdp, tehát nőnie kellett volna a hiánynak. Szóval de, kellettek az új adók, mégpedig elsősorban a megörökölt gyenge gazdaság, rossz államháztartás (tehát az elmúlnyócév, még ha közhelyes is) és a válság miatt. Ennek semmi köze az adócsökkentéshez, azt csak a manyupok állami finanszírozásának felszámolásával megspórolt költség bőven fedezte.
Megint sok volt a szempont amit figyelembe kéne venni. Az istenbarma az sokkal stabilabb alap, abszolút verhetetlen érv :)

anonymand 2013.09.13. 08:44:14

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"Az ugyebár erősen kormánypárti :D index.hu szerint:
Kormányváltáskor: 85,34 %" - akademikusan fogalmazva ez a kijelentésed kicsit távol áll a valóságtól.
Az általad megadott linken nem szerepel a 85,34%.
Az általad megadott linken nem szerepel a "kormányváltás" szó sem.
Tényszerűen nem igaz, hogy kormányváltáskor (május 29.-én) 85,34% lett volna a GDP-arányos adósság.
Ha ennyire lehet bízni igazmondásodban ebben a majd két sorban, hogyan higgyük el, hogy máshol tisztességesen hivatkozol?

Tisztelettel:?
anonymand

anonymand 2013.09.13. 08:50:14

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"Az ugyebár erősen kormánypárti :D index.hu szerint:
Kormányváltáskor: 85,34 %" - ez ugye nem igaz?
Ugye javítasz?
Ugye nem ccactus diktálja, mit is pötyögj a billentyűzeten?
Ugye tudsz tisztességesen érvelni?
Ugye máskor nem kell figyelmeztetni?
Ugye...

Tisztelettel:
anonymand

Joooe 2013.09.13. 09:34:38

@anonymand: Nem tehetek róla, hogy az adósságmérő csak negyedévenként mér, így kénytelen voltam pár héttel későbbi, de a kormányváltáshoz legközelebbi 2010 2. negyedévi adatot beidézni.

"Az általad megadott linken nem szerepel a 85,34%."
Ez tényszerűen nem igaz. Pontosan ott szerepel 2010 2. negyedévi adat.

"Ha ennyire lehet bízni igazmondásodban ebben a majd két sorban, hogyan higgyük el, hogy máshol tisztességesen hivatkozol?"
Azért te eddig bár tartalmilag bután predesztinált, de formailag udvariaskodó hozzászólásokat tettél, úgyhogy saját értékrended szerint jössz egy bocsánatkéréssel mert engem hazugozol csak mert te benézted :D

Esetleg ha rendelkezésedre áll a kormányváltáshoz a 2010 2. negyedévinél közelebbi adat, lehetőleg május 29-i (és perce óra-perc pontosággal, ha már itt tartunk :D) akkor szívesen veszem...

Knorr 2013.09.13. 10:16:36

@Joooe:

Az államadósság terén szépen csúsztattál, maradjunk annyiban hogy 3000 milliárd ellopása és beöntése ellenére GDP arányosan nem csökkent, nettó értékben pedig nőtt. gyakorlatilag ugyanannyival növelték az adósságot mint a szocik, a mostani aktívak jövőbeni nyugdíjának elköltésével.

a legyengült gazdaságot mindenféle külön meg bankadókkal terhelni nagy butaság, ahogy az ilyen szituációban adót csökkenteni a gazdagoknak a szegényeknek meg növelni.

Ergó beruházásokat csökkentik ahogy a fogyasztást is. Ez nem gazdaságpolitika hanem elmebetegség.

A 2010-es 7% hiány onnan jön, hogy a gazdagoknak az adócsökkentést így szerették volna "kigazdálkodni", tudod, az adósságcsökkentés kormánya ez :D :D :D Az EU beintett és nem engedte, ekkor döntöttek úgy hogy ellopják a manyupot. Ez a valódi oka, nem pedig a sok hülyeség amit összehordasz.

Ha a kormány nem akar a mostani aktívaknak majd a mostanihoz hasonló nyugdíjat fizetni, azt nem kellene gazdasági szükségszerűségekkel magyarázni. Ez szimplán politikai szavazatvásárlás és döntés.

1998ban miért szavazta meg a fidesz a manyupot, ha semmi értelme? Áruld el. és csak 2010ben jönnek rá hogy nem jó? És te ezt elhiszed???? EL??

Elemzők már az egykulcsos adó bevezetésekor megmondták hogy brutális megszorítások lesznek miatta, és lettek is.

Knorr 2013.09.13. 10:20:54

@Joooe:

szuveren.hu/politika/az-egykulcsos-ado-ara

Az ezermilliárdos megszorítócsomagra jelentős részben az egykulcsos adó elhibázott bevezetése miatt van szükség. Enélkül az elkerülhetetlen költségvetési konszolidáció rövidebb, kevésbé fájdalmas és igazságosabb lehetett volna.

A kormányalakítás idején az Orbán–Matolcsy-kettős gondolkodását az az elképzelés dominálta, hogy az adók csökkentésével felpörgethető a fogyasztás és ezen keresztül a gazdasági növekedés, ami lehetővé teszi, hogy az átmenetileg megugró hiányt „kinője” a magyar gazdaság, mégpedig kiadáscsökkentés vagyis megszorítások nélkül.

Erről a kiindulópontról két lépésben jutottak el a konvergenciaprogramban tükröződő gondolkodásig. Amikor a nyár közepén az Európai Unió vezetői egyértelművé tették, hogy átmenetileg sem tűrik a hiány elszállását, a kormányzat félfordulatot hajtott végre: eldöntötte, hogy nem mond le a személyi jövedelemadó felső kulcsának eltörléséről, de nominálisan betartja a hiányelőírásokat, mégpedig úgy, hogy a kieső adóbevételeket átmenetinek mondott forrásokból – az ágazati különadókból és a bankadóból, valamint a magán-nyugdíjpénztári járulékbefizetések átmeneti eltereléséből – pótolja ki.

Érdemes összevetni néhány számot. A tavaly év végén kicsinyes bosszúból megszüntetett Költségvetési Tanács számításai szerint a jómódúak adójának csökkentése a 2011 és 2013 közötti három évben összesen mintegy ezerhatszázmilliárd forint bevételkiesést jelent a költségvetésnek. Ezzel nagyságrendileg megegyezik a Széll Kálmán-tervnek nevezett

Knorr 2013.09.13. 10:26:25

@Joooe:

A napokban nyilvánosságra került makroadatok egyértelműen bizonyítják, hogy az Orbán-kormány által alkalmazott gazdaságpolitika nem megfelelő, karakteresebben fogalmazva: megbukott – kezdi a Magyar Nemzetben írt cikkében Mellár Tamás. A jobboldali közgazdász szerint idén csak 1,5 százalék körüli nő a GDP, a gazdaságpolitika a kezdetektől helytelen volt, az egykulcsos szja tévedés, a több kulcs mellett vagyonadó is kellene.

Joooe 2013.09.13. 11:04:45

@Knorr: "Az ezermilliárdos megszorítócsomagra jelentős részben az egykulcsos adó elhibázott bevezetése miatt van szükség"
Magaddal vitatkozol:
>>"Én úgy tudom max 500 milliárd még a korábbi brutál megnyomorító adórendszerhez képest is egyrészt, másrészt meg az embereknél hagyni nem kidobás az ablakon..."
Igazad van, meggugliztam és tényleg kb ennyi.<<
Most döntsd már el hogy 500 vagyy 100 milliárd.

Tudom, ismert ez a stílus: kénytelen vagy elismerni hogy hülyeség amit írtál (kivételesen ezegyszer nem csak sunyin hallgattál, hanem elismerted) de azért pár hozzászólással később már visszatértél az eredeti mantrához, hiszen egész hitvilágodat erre építetted, nem könnyen válsz meg tőle.

"Az államadósság terén szépen csúsztattál, maradjunk annyiban hogy 3000 milliárd ellopása és beöntése ellenére GDP arányosan nem csökkent, nettó értékben pedig nőtt. gyakorlatilag ugyanannyival növelték az adósságot mint a szocik, a mostani aktívak jövőbeni nyugdíjának elköltésével."
Teljesen igazad van, 55-ről 85-re növelni (nagyobbrészt a "világgazdaság bőkezűsége" (sic!) idején, jól működő gazdaságot örökölve) az teljesen ugyanaz mint 85-ről 79-re csökkenteni (nagyobbrészt gazdasági válság idején, szétkúrt kuplerájt örökölve). mint ahogy a korábbi számsor is szigorúan monoton növekvő: 85,34; 81,83; 81,36; 79,23; 79,2
Mond csak, sok füvet nyírtál a tanárnéninél hogy megkapd a kettest matekból? :)

"3000 milliárd ellopása és beöntése ellenére"
Mondjuk úgy hogy 3000 milliárd visszaszerzése, és ennek csak kb. fele ment egyértelműen államadósságba...

Igazából persze, sok minden befolyásolja az adósság alakulását egy konkrét időpontban, árfolyamok, kötvénykibocsátások, egyszeri tranzakciók, stb. és ezekkel lehet manipulálni. A valóság az hogy az államadósság tényleges alakulását az határozza meg, mennyivel költünk többet mint amennyink van... És egyes médiumok olyan ügyesen manipuláltak titeket az időpontokkal játszva, hogy már elhiszitiek, hogy az aki 3% alá vitte a költségvetés hiányát az növelte az államadósságot, az hogy korábban "jó időben" 10% közelébe vitte az meg semmi nem volt, nem számít már. Én idéztem egy nem manipulatiív alapon, logikus fix időpontokban megválasztott számsort, ami a kormányváltás óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat. Pont leszartátok, mert nem illik a hitvilágotokba.

"A kormányalakítás idején az Orbán–Matolcsy-kettős gondolkodását az az elképzelés dominálta, hogy az adók csökkentésével felpörgethető a fogyasztás és ezen keresztül a gazdasági növekedés, ami lehetővé teszi, hogy az átmenetileg megugró hiányt „kinője” a magyar gazdaság, mégpedig kiadáscsökkentés vagyis megszorítások nélkül."
Sajnos jött a válság második hulláma, úgy, hogy eléggé gyenge alapokon vártuk, ráadásul a lakosság /önkormányzatok/állam durván el volt/van adósodva, ami eléggé elviszi a plusz pénzeket. Idő kell míg ezek a negatív hatások kifutnak.

"Amikor a nyár közepén az Európai Unió vezetői egyértelművé tették, hogy átmenetileg sem tűrik a hiány elszállását, a kormányzat félfordulatot hajtott végre"
Nem nagy szájjal plakátokon, de már a kormányváltás előtt is volt halvány kritikája a manyup rendszernek. Nyilván, ti vagytok a példa rá hogy mekkora negatív hatással jár ez a népszerűségre, nem csak ti nem értitek, hogy mekkora teher volt a manyup az államnak, meg hogy amit az állam fizet az nem ingyenpénz, hanem adófizetőként az én pénzem, hanem nagyon sokszor még értelmes emberek sem. így meg akarták úszni, és konkrétan azt kérték az uniótól, hogy ne számolják bele a költségvetésbe az ebből eredő kárt (hálistennek az unió nem engedte). Így gazdasági kényszerből meg kellett tenni a népszerűtlen de fontos lépést.

"1998ban miért szavazta meg a fidesz a manyupot, ha semmi értelme? Áruld el. és csak 2010ben jönnek rá hogy nem jó? És te ezt elhiszed???? EL??"
Már az első fidesz kormány megállította a járulékkulcs ütemezett emelkedését.
Hogy csökkentse a költségvetésnek okozott kár növekedését.
Gyurcsány megállította a pályakazdők kötelező belépését.
Hogy csökkentse a költségvetésnek okozott kár növekedését.
Bajnai lehetővé tette a visszalépést az államiba.
Hogy csökkentse a költségvetésnek okozott kár növekedését.

Egyedül a második fidesz kormánynak volt annyi politikai tőkéje, hogy megengedhesse magának, hogy ne csak maszatoljon, hanem valóban kezelje a problémát, és felvállalja az ebből eredő népszerűségvesztést.

Joooe 2013.09.13. 11:32:08

@Knorr: ezt kihagytam:
"A 2010-es 7% hiány onnan jön, hogy a gazdagoknak az adócsökkentést így szerették volna "kigazdálkodni", tudod, az adósságcsökkentés kormánya ez :D :D :D Az EU beintett és nem engedte, ekkor döntöttek úgy hogy ellopják a manyupot. Ez a valódi oka, nem pedig a sok hülyeség amit összehordasz."
2010-es költségvetés...
A manyup vagyon 2011-ben lett elszámolva. :D
A valódi okot kereső oknyomozásod során már megint a saját lábadban botlottál el :)

anonymand 2013.09.13. 11:46:58

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"Nem tehetek róla, hogy az adósságmérő csak negyedévenként mér, így kénytelen voltam pár héttel későbbi, de a kormányváltáshoz legközelebbi 2010 2. negyedévi adatot beidézni." - mintha csak ccactust olvasnám.
Hogy negyedévenként adja ki a jelentést az erre hivatott szervezet, arról nem tehetsz. Arról már annál inkább, hogy hogyan állítod be tisztességtelen módon "kormányváltáskori" adatnak a 85.34%-ot.
Megfeledkezve Kósa-Lószerszámkészítő adatbefolyásoló, áldásos tevékenységéről.

"Ez tényszerűen nem igaz. Pontosan ott szerepel 2010 2. negyedévi adat" - megint nem írsz igazat.
A 85,34%, legfőképpen úgy, ahogy Te írod: ..."index.hu szerint: Kormányváltáskor: 85,34 %", meg végképp nem. Ha játszadozol a mérővel, akkor a 2010. II. negyedév ennyit mutat ugyan, de sokadszor írom: a kormányváltás május 29.-én volt.
Mi az ami ebből nem érthető?
Az, hogy amit Te az indexnek tulajdonítasz, az ott nem szerepel?

"Azért te eddig bár tartalmilag bután predesztinált, de formailag udvariaskodó hozzászólásokat tettél,"... - nem ártana részletezni, hogy mit is találtál benne butának.

..."úgyhogy saját értékrended szerint jössz egy bocsánatkéréssel mert engem hazugozol csak mert te benézted :D" - én nem néztem be semmit, Te csúsztatsz és nem mondasz igazat, tehát nem én vagyok az aki tartozik.

"Esetleg ha rendelkezésedre áll a kormányváltáshoz a 2010 2. negyedévinél közelebbi adat, lehetőleg május 29-i"... - már cactusnak is idéztem.
"2002-ben, a szocialisták kormányzásának kezdetén Magyarország GDP-re vetített államadóssága 53%
volt. 2010-re, vagyis nyolc év szocialista kormányzás után – a MÁV és a BKV adósságából, valamint a
PPP-beruházásokból fakadó terhekkel együtt – viszont már a GDP 82%-ára emelkedett." - 82%, azaz nyolcvankettő.
Áll a "SZÉLL KÁLMÁN TERV
ÖSSZEFOGÁS AZ ADÓSSÁG ELLEN" című veretes műben, a 10. oldalon.
"A cél elérése nem sikerült, az államháztartás bruttó adóssága 22 373 milliárd forint, a GDP 79 százaléka volt 2012 végén, lényegében ugyanannyi, mint a kormányváltáskor, akkor 81%." - ezt sajnálatos módon Szekeres Imre írta, a "Negyedik Negyed" című művében.

Remélem, nem kívánod, hogy imádott vezéred szavaid is citáljam, aki 81%-rül tett anno említést, tehát a 82 is valószínűleg kerekített szám.

..."(és perce óra-perc pontosággal, ha már itt tartunk :D)" - azért egy hónap figyelmen kívül hagyása és a percre pontosság között elég nagy a differencia, én belátom.

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: Te tényleg nem érzed, hogy mennyire hamis még az is, hogy: ..." index.hu szerint:
Kormányváltáskor: 85,34 %"???

anonymand 2013.09.13. 11:52:40

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"A 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló parlamenti albizottság első, csütörtöki ülésen Nátrán Roland arról beszélt, hogy 2002. június 30. és 2010. március 31. között 13.491 milliárd forinttal, ezzel 21.048 milliárd forintra nőtt a magyar állam adósság. Hozzátette: ez azt jelenti, hogy a 2002-es 50 százalékos szintről 2010-re 77,5 százalékos szintre nőtt a bruttó államadóság; ez 27,5 százalékpontos növekedés a GDP-hez mérten."
Forrás:
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagpolitika/nagyot-ugrott-az-allamadossag-de-miert-343619
Csak, hogy tisztázzuk, Nátrán Roland pénzügypolitikáért felelős helyettes-államtitkár.

Vagy Te szerinted kihagyna egy ziccert (85,3%, kormányváltáskor)???

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.13. 11:54:53

@Joooe:

Hagyd már azt a 85%-ot!

Vagy csak provokálsz?

anonymand

anonymand 2013.09.13. 12:05:35

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

Fel tudod fogni, hogy nem júniusban volt a kormányváltás?
Ha igen, akkor idézek:
"Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében
Magyarország az utóbbi két évben a jelenleg nemzetközileg is egyik leginkább figyelt mutató, az államadósság tekintetében jelentős eredményeket ért el. Míg a legtöbb nyugati ország az adósságráta növekedésétől szenved, addig hazánk esetében a 2012 második negyedévének végén az államadósság a GDP-nek 77,7%-át tette ki, amely 2010 első negyedévéhez képest több mint 4%-os csökkenét jelent."
Forrás: "Magyarország éllovas az államadósság csökkentésében.pdf"

Tisztelettel:
anonymand

Joooe 2013.09.13. 12:07:40

@anonymand:
A következőket írod:
"Az általad megadott linken nem szerepel a 85,34%."
És ezt is írod:
"Ha játszadozol a mérővel, akkor a 2010. II. negyedév ennyit mutat ugyan"
"én nem néztem be semmit, Te csúsztatsz és nem mondasz igazat"

Nem értem miért csapsz 5 oldalas hisztit azon, hogy a kormányváltáshoz legközelebbi rendelkezésre álló adatra csak úgy hivatkoztam, hogy "kormányváltáskor", ez teljesen megállja a helyét. Nem csúsztatás, nem hazugság, csak elvárható pontosság, hogy a lehető legközelebbi adatot idézzük, nemdebár?
Pláne hogy ha a kicsit távolabbi, de kormányváltás előtti utolsó adatot nézzük, akkor 81,98%-ról (ez a te 82-d) beszélünk, ami pontosan ugyanúgy beleillik az idézett számsorba mint a másik érték, és ugyanúgy mutatja, hogy mekkora hazugság hogy nem csökkent az államadósság.
(Nem tudom mi az oka pár hónapon belül ekkora eltérésnek, valószínűleg árfolyam ingadozás és/vagy kötvénykibocsátás ütemezése)

Az adósság csökkentésére, a hiány leszorítására tett erőfeszítés akkor is értékelendő lenne, ha csak annyi lenne az eredménye hogy nem nőtt érdemben az államadósság.
Az ötvenvalahány %-ról nyolcvanvalahány %-ra feltornázás attól függetlenül akasztást érdemel, hogy hogyan tologatunk ide-oda 1-2 százalékot vagy hónapot...
Ez a lényeg, nem az hogy 3,5 évtávlatából 30 nappal későbbi a rendelkezésre álló adat és hogy most ez pár százalékot hova billent...

anonymand 2013.09.13. 12:18:37

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

..."mint ahogy a korábbi számsor is szigorúan monoton növekvő: 85,34; 81,83; 81,36; 79,23; 79,2
Mond csak, sok füvet nyírtál a tanárnéninél hogy megkapd a kettest matekból? :)"
Ezt az általad idehányt számsort tudod valami forrással alátámasztani?
Például egy ilyennel:
"Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 82,2 százalékát érte el 2013 első negyedévének végén - közölte az MNB."
www.mfor.hu/cikkek/MNB__a_GDP_82_2_szazalekan_az_allamadossag.html

Fáradozásodat előre is köszönöm!

Tisztelette:
anonymand

Joooe 2013.09.13. 12:27:27

@anonymand: leírtam már honnan származik a számsor.
Azt is leírtam már miért hazug a 82,2 %-ot hosszútávú összehasonlításba beilleszteni: mert egy jelentős egyszeri tétel, az IMF hitel törlesztése miatt a törlesztésre kibocsátott állampapírok már benne vannak, de a törlesztés hatása még nincs. Ezért év végi becslést írtam (ha úgy tetszik ez nem becslés, hanem a jelenlegi érték egyszeri,torzító hatástól megtisztított változata), szándékosan nem jobboldali forrásból hanem az indextől.

anonymand 2013.09.13. 13:14:18

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"Nem értem miért csapsz 5 oldalas hisztit azon, hogy a kormányváltáshoz legközelebbi rendelkezésre álló adatra csak úgy hivatkoztam, hogy "kormányváltáskor", ez teljesen megállja a helyét." - nem állja.
Nem hisztizek, csak vagy gyere valós adattal, vagy felejtsd el, hogy kormányváltáskor.
Ilyen egyszerű.

"Nem csúsztatás, nem hazugság, csak elvárható pontosság, hogy a lehető legközelebbi adatot idézzük, nemdebár?" - csúsztatás, hazudság, mert még a kormányzati kommunikációk is (pl. Nátrán, Széll Kálmán terv, stb.) másról beszél.
De Te ragaszkodsz a hazudsághoz.
Vond vissza, oszt jónapot!

"Azt is leírtam már miért hazug a 82,2 %-ot hosszútávú összehasonlításba beilleszteni: mert egy jelentős egyszeri tétel, az IMF hitel törlesztése miatt a törlesztésre kibocsátott állampapírok már benne vannak, de a törlesztés hatása még nincs." - most nem számít a legközelebbi hivatalos adat, sőt, még az sem számít, hogy "Másfél éves csúcs: a GDP 82,2 százalékán az államadósság"; 2013. május 17. péntek 08:36:47 a hivatalos, első negyedévi.
Szerinted ez a hazugság.
Nos, maradjunk annyiban, hogy vagy korrigálsz, vagy a Jóisten legyen veled!

Tisztelettel:
anonymand

Knorr 2013.09.13. 13:32:45

@Joooe: "mint ahogy a korábbi számsor is szigorúan monoton növekvő: 85,34; 81,83; 81,36; 79,23; 79,2"

össze vissza ugrál, monoton a nénikéd... a manyup lopásnál csökkent az adósság nagy mértékben aztán vissza is nőtt szépen a 2010es szintre találsz rá grafikont. nettó értékben pedig kb 2000mrdal több.

"Mond csak, sok füvet nyírtál a tanárnéninél hogy megkapd a kettest matekból? :)"

anno ötösre érettségiztem az akkor még központinak hívott nehezebb vizsgán...

"Már az első fidesz kormány megállította a járulékkulcs ütemezett emelkedését..."

ócska mentegetőzés, minek szavazta meg ha szarnak tartotta? hiba volt megállítani mindkét fél részéről.

"Bajnai lehetővé tette a visszalépést az államiba.
Hogy csökkentse a költségvetésnek okozott kár növekedését."

tévedés, akinek nem érte volna meg a manyup, az léphetett vissza. ráadásul szabad választás volt, nem törvénnyel kizsarolt (ha nem lépsz ki nem kapsz nyugdíjat)

Érdekes, matolcsy nem lépett vissza ekkor sem. Vajon miért?

"Egyedül a második fidesz kormánynak volt annyi politikai tőkéje..."

ócska magyarázkodás 2. 97ben nem volt politikai tőkéje hogy ne szavazza meg? Aztán 98 és 2002 között sem, amikor ők körmányoztak rögtön a rendszer beindítása után? Nevetséges.

"Mondjuk úgy hogy 3000 milliárd visszaszerzése, és ennek csak kb. fele ment egyértelműen államadósságba..."

Mit szépíted? Az állam megzsarolta a saját polgárait, hogy ha nem adják akkor nem lesz nyugdíj, de fizetniük kell a járulékot továbbra is.

És ha az adóságcsökkentés volt a cél akkor miért csak a fele?

"már elhiszitiek, hogy az aki 3% alá vitte a költségvetés hiányát az növelte az államadósságot"

az a 3% alatti rész is hitelből van, még jó hogy növelte az államadósságot. Szerinted ha havonta 3%-al többet költesz a bevételeidnél, és ezt hitelből finanszírozod akkor hogyan lesz kevesebb az adósságod?

egyébként meg még az össz adósság után fizetendő kamatokat is sikeresen növelték, minden idők legmagasabb szintjére:

www.mfor.hu/cikkek/Az_adossagcsokkentes_ujabb_kudarca__sosem_fizettunk_ennyit_kamatra.html

"Én idéztem egy nem manipulatiív alapon, logikus fix időpontokban megválasztott számsort, ami a kormányváltás óta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat"

abból a számsorból kihagytad a neked nem tetsző dolgokat, 2010 2. negyedév 85% 2011 1. negyedév: 78% 2011 3. negyedév 83%. ez neked szigorúan monoton csökkenő? muha :D

"nem csak ti nem értitek, hogy mekkora teher volt a manyup az államnak"

miért ne érteném? kérdés hogy a még többet jelentő adócsökkentés szerinted miért nem nagy teher az államnak? :)

"meg hogy amit az állam fizet az nem ingyenpénz, hanem adófizetőként az én pénzem"

A manyupba mindenki a saját keresetéből utalt, nem az állam. Magántulajdon volt. Nem véletlen, hogy nem egy tollvonással, hanem zsarolással vették el, és aki nagyon akart az maradhatott :)

"Így gazdasági kényszerből meg kellett tenni a népszerűtlen de fontos lépést."

Gazdasági kényszer a nagy büdös lófranc. A nagyobb kiesést okozó adócsökkentést meglépték. Az is gazdasági kényszer volt ugye? :D

Ez egy politikai döntés volt, a Fidesz inkább a jelenben költötte el a jövőre félretett pénzeket, rövidtávú politikai érdekei szerint. Az hogy mi lesz a ma dolgozóival nyugdíjas korukra hol érdekli őket.

Szépen berekesztették a kötelező nyugdíj előtakarékoskodást (ami a demográfiai helyzet miatt pedig igenis szükséges) és az ebből adódó töbletet elszórták a gazdagokra.

Az adócsökkentés egyébként úgy valósult meg hogy közben kivezették az adójóváírást, így a szegényekkel fizettették meg részben a gazdagok nagyobb nettóját. Az ő nettójuk ugyanis csökkent.

Szóval el lehet dönteni hogy mi a "gazdasági szükségszerűség" az hogy a gazdagok még gazdagabbak legyenek a szegények meg még szegényebbek, vagy az hogy ne dögöljön éhen nyugger korában az aki eltartja a ma nyugdíjasait, úgy hogy a fizetése 1/3-át elveszik nyugdíjra, miközben az ezt élvező nyugdíjasok aktív korukban 10% alatti járulékot csengettek be...

Ja az idén is emelkedett reálértékben vagy 5%-ot a nyugdíj. Nyilván ez így igazságos :)

Joooe 2013.09.13. 15:01:10

@Knorr: "az a 3% alatti rész is hitelből van, még jó hogy növelte az államadósságot. Szerinted ha havonta 3%-al többet költesz a bevételeidnél, és ezt hitelből finanszírozod akkor hogyan lesz kevesebb az adósságod?"
Attól még csökkenhet az államadósság, egyrészt infláció révén másrészt GDP (mint viszonyítási alap) növekedése révén. A gazdasági válság csendesedésével látszani fog ennek az eredménye...

Az államadósság vitát zárjuk le, tudom, hogy ha találomra válogatsz számokat akkor bármit ki lehet mutatni, hiszen a csökkenés nem olyan látványos hogy a pillanatnyi fluktuációkból ne lehetne trendet kovácsolni. Én legalább próbáltam valamilyen logikát belevinni, hogy mi alapján válogatom ki a számokat, minden évben adott időpontban, a költségvetési év végén. Annak bizonyítására ez is kevés, hogy csökkent az államadósság, de csökkenést sejtet, és jól mutatja, hogy nem nőtt, én pedig csak erre a hazugságodra akartam rávilágítani, nem 1-2%-on vitázni...
(Bár ha szocik teljesítményét kivetítjük akkor valahol 100% körül járna az államadósság, ahhoz képest a 79% se rossz, az már baromi nagy csökkenés :) )

"A manyupba mindenki a saját keresetéből utalt, nem az állam."
Óriási tévedés. Az állam utalt, a nyugdíjjárulékból, amire egyébként szükség lett volna mert ugye azért még nem lehet elvenni anyád nyugdíját mert te ebből akarsz takarékoskodni, így ezt a hiányt az állam kipótoltatta az adófizetőkkel. Egy fillérrel nem lett kevesebb pénze annak aki belépett a manyupba.

És itt a válasz a következő kérdésedre:
"Érdekes, matolcsy nem lépett vissza ekkor sem. Vajon miért?"
Gondolom azért mert én sem. Pedig én 2007-óta (akkor kezdtem dolgozni) nagy ellenzője voltam a manyup rendszernek: az állam ne vonjon le tőlem erőszakkal havi több tízezret azért, hogy egy magánalapba utalja... ha nem kell neki, akkor hagyja nálam, kösz szépen, majd én tudom. De ha kiléptem volna, akkor se hagyta volna nálam, ugyanannyi marad a nettóm... Magyarul ha az állam szórja mindenkinek az ingyenpénzt akkor én is odatartom a markom, hülye nem vagyok, de attól még választóként, adófizetőként nem támogatom a pénzszórást...

"kérdés hogy a még többet jelentő adócsökkentés szerinted miért nem nagy teher az államnak? :)"
Mert az adófizetőknél marad. A manyup ára elveszik, egy olyan dolgot helyettesítő pénzmag lesz belőle, ami már eleve van.

"és az ebből adódó töbletet elszórták a gazdagokra."
Sokadszor írod már, úgyhogy mégisscsak beleszólok... Pontosítok, az adója mindenkinek csökkent ha az agyament adójóváírást nem nézzük. Csökkent azoknak az adója akik hasznosak az államnak: gyereket nevelnek és/vagy rendesen bejelentik átlagnál kicsit magasabb fizetésüket is, nem minimálbér+zsebhoki játék megy... Tipikus jobboldali szemlélet: nem a rászorultságot ösztönözzük hanem hasznosságot. Lehet hogy neked nem tetszik (meg súgom, én sem vagyok annyira kemény jobboldali, húzok annyira középre hogy egy második kulcsot szívesen látnék, még ha engem hátrányosan érintene is) de ettől ez még nem egy szörnyű rendszer, nem olyan társadalom elleni bűntett ahogy te beállítani próbálod, megvan ennek is a haszna.

Joooe 2013.09.13. 15:09:52

@anonymand: te hazugnak nevezel azért, mert a kormányváltáshoz legközelebbi rendelkezésre álló adatot neveztem kormányváltáskori adatnak. Főleg, hogy fel is ajánlottam, hogy, jó akkor számoljunk a másik adattal, tökmindegy, de továbbra is azon dühöngsz hogy elsőre azzal számoltam.

Leírom, hogy nem célszerű egy egyszeri hatást egy hosszú idősorba beilleszteni, erre idézel egy cikket arról hogy a szám helyes.

Nem vagy ma formában, erre aludj egyet ;)

anonymand 2013.09.13. 16:05:22

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"te hazugnak nevezel azért, mert a kormányváltáshoz legközelebbi rendelkezésre álló adatot neveztem kormányváltáskori adatnak." - azért, mert egyszerűen nem igaz, hogy kormányváltáskor annyi lett volna a GDP-arányos, mint ahogy te az beállítani akarod.
Ha valami nem igaz, és nem ismeri be leírója, hogy tévedett, akkor jogosan mondhatom, hogy hazudik.
Még mindig beismerhetnéd, hogy tévedtél.
De ez nálad nem működik.

"Főleg, hogy fel is ajánlottam, hogy, jó akkor számoljunk a másik adattal, tökmindegy"... - nem ajánlgatni kell, beismerni, hogy amit ott leírtál (főleg úgy, hogy hamisan még "forrást" is adsz) az nem igaz.

..."de továbbra is azon dühöngsz hogy elsőre azzal számoltam." - Nem csak elsőre. Igen, továbbra is kifogásolom, hogy nem valós amit leírtál, s Te még mindig nem helyesbítesz.

Az lehet, hogy én nem vagyok formában, az viszont biztos, hogy Te hozod a megszokott szintet: állítani valamit (ami nem igaz), a világ szaráért nem helyesbíteni, viszont úgy viselkedni, ahogy szerintetek helytelen.
Mondjuk, én nem is vártam sokkal többet.

Ha neked ez az élvezet netovábbja, akkor élvezz!
Egyedül.
"Nos, maradjunk annyiban, hogy vagy korrigálsz, vagy a Jóisten legyen veled!"

Isten áldjon!

Tisztelettel:
anonymand

Knorr 2013.09.13. 16:07:45

@Joooe:

""A manyupba mindenki a saját keresetéből utalt, nem az állam."
Óriási tévedés. Az állam utalt, a nyugdíjjárulékból, amire egyébként szükség lett volna mert ugye azért még nem lehet elvenni anyád nyugdíját mert te ebből akarsz takarékoskodni, így ezt a hiányt az állam kipótoltatta az adófizetőkkel. Egy fillérrel nem lett kevesebb pénze annak aki belépett a manyupba."

bazdmeg, a nyugdíjjárulékot is az egyén fizeti nem az állam.

szóval nem én fizettem, mert a nyugdíjjárulékot én fizettem és abból rakták oda? te hülye vagy?

ezt is te mondtad: "amit az állam fizet az nem ingyenpénz, hanem adófizetőként az én pénzem"

szóval akkor ki fizette meg, hogy a jó isten toljon seggbe? az államnak NINCS PÉNZE!!!!! az adófizetők pénzét veszi el.

"így ezt a hiányt az állam kipótoltatta az adófizetőkkel."

jópár napja még azt mondtad, hogy hitelt vett fel rá. most meg már adófizetők pótolják? összevissza hadoválsz. teljesen bele vagy zavarodva.

Az adócsökkentés miatt kieső bevételt meg ki fizeti meg szerinted? Azt is az állam? vagy az egyén? he?

"még nem lehet elvenni anyád nyugdíját mert te ebből akarsz takarékoskodni,"

én nem abból akartam takarékoskodni, az államnak kellett volna kigazdálkodnia. ahogy elvállalta 97ben a bevezetéskor!!! Hogy ezt a vállalását nem tudta megtenni nem az én és nem manyup hanem az ÁLLAM HIBÁJA!!!! Az állam kötelezte az adófizetőt a manyupra, és cserébe ki kellett volna gazdálkodnia a cuccot, nem pedig HITELT FELVENNIE!!! Érted már jóember? Nem a manyup miatt lett hitel, hanem az állam miatt!!

"z állam ne vonjon le tőlem erőszakkal havi több tízezret azért, hogy egy magánalapba utalja... ha nem kell neki, akkor hagyja nálam, kösz szépen, majd én tudom."

ja faszán feléled, aztán nyugger korodban majd tartod a markod, és tartson el az állam. na pont ezért volt kötelező, mert felzabálod a jövőd ha nem köteleznek takarékosságra, aztán majd mások szopnak miattad.

"Magyarul ha az állam szórja mindenkinek az ingyenpénzt akkor én is odatartom a markom, hülye nem vagyok, de attól még választóként, adófizetőként nem támogatom a pénzszórást.."

aztán önként vissza is adtad az ingyenpénzt és mégis hülye lettél? háháhá :D gratulálok.

" de attól még választóként, adófizetőként nem támogatom a pénzszórást.."

a manyup nem pénzszórás, az egy megtérülő befektetés. hitelekből élni az a pénzszórás. nem a manyup kötelezte az államot hogy hitelből éljen. hány csilliószor kell leírni?

Knorr 2013.09.13. 18:18:45

@Joooe: "az állam ne vonjon le tőlem erőszakkal havi több tízezret azért, hogy egy magánalapba utalja... ha nem kell neki, akkor hagyja nálam, kösz szépen, majd én tudom. De ha kiléptem volna, akkor se hagyta volna nálam, ugyanannyi marad a nettóm... "

és az mivel jobb amikor a fizud 1/3-át erőszakkal levonja, és átutalja nyugdíjasoknak, és még csak egy ígéretet sem kapsz hogy fogsz majd kapni nyugdíjat?

A nyugdíjjárolékot átnevezték hozzájárulásnak, járulékért ellenszolgáltatás jár, hozzájárulásért meg lószalámi a hátsódba :) Szal ez jár neked cserébe azért hogy a fizud 1/3-át havonta levonják. Örülsz?

Manyupért cserébe mi is jár? Kamatoztatták a lővéd, és névre szolóan, a mai napig törvény által kimondva magántulajdonod volt örökölhető, stb.

Örülsz hogy lemondtál erről zsenikém? Hogy megzsarolt a gazdád ? Nem őszinte a mosolyod.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.13. 21:09:38

@Joooe:

"Az ötvenvalahány %-ról nyolcvanvalahány %-ra feltornázás attól függetlenül akasztást érdemel, hogy hogyan tologatunk ide-oda 1-2 százalékot vagy hónapot...
Ez a lényeg, nem az hogy 3,5 évtávlatából 30 nappal későbbi a rendelkezésre álló adat és hogy most ez pár százalékot hova billent..."

Erről van szó! Egyébként egy külön posztot szántam arra épp most, hogy ugyanezt az üzenetet adjam.

nivo.blog.hu/2013/08/23/megis_gyozhetunk_az_allamadossag_elleni_harcban

A poszt provokatív, hiszen én is a 2010. II. negyedévéhez hasonlítom a mai becsült állapotot (2013. II. negyedév mínusz IMF hitel előtörlesztés)

Pont ugyanez volt a célom, hogy lehet ugyan alkudozni 2-3%-on ide vagy oda, de azon, hogy a szocik ötvenvalahány %-ról nyolcvanvalahány %-ra tornászták fel a gdp arányos adósságot, ami azóta nem nő, inkább csökken, az vitán felül áll.

Amúgy ment is az alkudozás a kínkeserves %-okon akik az Mszp-t jobbnak akarták kihozni a Fidesznél gdp arányos államadósság alakulás szempontjából.

A legmókásabb kommentből külön poszt is készült:
nivo.blog.hu/2013/09/05/nem_is_kurtak_el_a_szocik_az_elmult_8_evet

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.13. 21:24:54

@Joooe:

Egyébként egy másik blogon már kiszámoltuk a kormányváltáskori lehető legpontosabb gdp arányos államadósság adatot.

Mert igaz ugyan, hogy az MNB csak negyedévente közöl gdp arányos adatot, de az ÁKK havonta közzéteszi az államadósság abszolút értékét. Ebből az látszik, hogy 2010, márc 31 és 2010. jún 30 között. Nagyjából 1000milliárd forinttal nőtt az államadósság, amiből 500 milliárd május 31-ig jött össze, tehát a kormányváltásig, másik 500 milliárd pedig június folyamán, már a Fidesz kormány alatt. Így a kormányváltáskori gdp arányos államadósság adat nagyjából a 82%-os első negyedéves és a 85,3%-os második negyedéves adat között félúton van, valahol 83% és 84% között.

Szoktak még jönni a "forintbedöntő Kósa meg Szíjjártó beszéddel is, de azok meg június 3-án és 4-én voltak, tehát a május 31-i állapoton mit sem változtatnak.

Arról már nem is beszélve, hogy az államadósság árfolyamérzékenysége is aszocik alatt nőtt meg, hiszen ők adósították el devizában az országot. 2002-ben mikor átvették a kormányzást még sokkal kisebb volt az államadósságon belül a devizaadósság aránya.

Knorr 2013.09.13. 21:37:05

@ccactus:

te olyan gyagya vagy mint 3 másik és ezt posztokban hirdeted bakker.

"a magánnyugdíj pénztárakba szintén hitelből átutalt pénzeknek köszönhető"

a tagok mindenkori keresetéből volt átutalva X% havonta! Hitelből?! észnél vagy?

számolgassál már egy kicsit, azt írja valaki nagyon helyesen:

"Orbanescu 6000 milliárd forintot (a GDP 20%-át!)vasalt be eddig a népen (3000 md manyup + 2000 md lakossági megszorítás + 3*350 md manyup járulék az államnak). Ebből egy büdös vasat sem fordított államadósság törlesztésre (már nyomják is az új dollár kötvényeket az IMF hitel pótlására)"

számold már ki csak a mai államadósság számokkal mennyit lehetett volna csökkenteni az államadósságon 4500mrd forinttal (jólelkú vagyok csak a manyup felét költötték erre 3000/2=1500, 6000-1500=4500)

HÚSZ SZÁZALÉKKAL!!!!!!!!!!!!!!

kissebb lehetne az államadósság.

na ennyit a nagy harcukról.

egy nagy kalap ló@ meg hazugság van itt nem harc.

Knorr 2013.09.13. 21:40:44

@ccactus:

"rról már nem is beszélve, hogy az államadósság árfolyamérzékenysége is aszocik alatt nőtt meg, hiszen ők adósították el devizában az országot"

tán ők kényszerítették kósát hogy debrecen devizahitelt vegyen fel? a rengeteg fideszes önkormányzat adósságát mind nagyvonalúan a szocik sarának számolod gondolom. az emberek fejéhez is ők szorítottak fegyvert hogy vegyenek fel devizahitelt. hátpersze.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.13. 21:40:56

@Knorr:

Felhívom figyelmedet blogunk friss posztjára:

nivo.blog.hu/2013/09/13/megneveljuk_a_blog_hu-s_kommenteloket

Nos, adtál is anyagot bőven, hogy mivel töltsük fel a tiltott kifejezések listáját! :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.13. 21:44:48

@Knorr:

Az önkormányzatok adóssága és a központi költségvetés adóssága között nagyságrendi különbség van.

Knorr 2013.09.13. 22:20:40

@ccactus:

manyupba miből mentek a befizetések, annak utánanéztél már?

ahhoz is elég okos vagy hogy nagyon jól tudjad, hogy aljas módon kizsarolták az emberek magántulajdonát, de ott kellemkedsz az idézőjellel az ellopták körül.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.13. 22:29:30

@Knorr:

Az ellopták semmiképpen nem jó szó. Inkább kizsarolták.

"manyupba miből mentek a befizetések, annak utánanéztél már?"

Ezt a vitát nem szeretném kinyitni. Lényeg, hogy erről a járulékról úgy mondott le annó az állam, hogy közben mind a nyugdíjkassza, mind az államháztartás deficites volt. Tehát a járulékról való lemondással és manyupban irányításával a költségvetésnek pótlólagos hitelfelvételi szükséglete, avagy megtakarítási kényszere származott. Sajnos a szocik az előbbit választották. Ennyi.

Joooe 2013.09.14. 04:58:23

@Knorr: "szóval akkor ki fizette meg, hogy a jó isten toljon seggbe? az államnak NINCS PÉNZE!!!!! az adófizetők pénzét veszi el."
Beszélhetnénk úgy is, hogy az "adófizetőktől elvett pénz" és "az adófizetőktől nem elvett pénz", de egyszerűbb ezt úgy mondani hogy az állam pénze (aminek az elköltéséről az állam dönt) és az én pénzem (aminek az elköltéséről én döntök).
Tehát a manyupokba az állam pénze ment, az önyupba az én pénzem megy.

Lehet itt szép hangzatos elméleteket gyártani az öngondoskodás fontosságáról, de valójában nem erről van szó, simán nyithatsz önkéntes nyugdíjszámlát, te azon siránkozol, hogy ez ebben felgyülemlő pénzt nem az állam adja ingyen.

">>így ezt a hiányt az állam kipótoltatta az adófizetőkkel<<
jópár napja még azt mondtad, hogy hitelt vett fel rá. most meg már adófizetők pótolják? összevissza hadoválsz. teljesen bele vagy zavarodva."
A hitel kit terhel te nagyon közgazdász? ;)

"én nem abból akartam takarékoskodni, az államnak kellett volna kigazdálkodnia."
És ugye ahogy te is helyesen rávilágítottál, az állam pénze az adófizetők pénze. Tehát az adófizetőknek kell kigazdálkodnia a TE "magántulajdon" megtakarításod. Pont ez a kommunista állambácsis szemlélet nem tetszik nekem. Létezhet persze ország ami így működik, de én ezt nem támogatom.

"aztán önként vissza is adtad az ingyenpénzt és mégis * lettél? háháhá :D gratulálok."
Nem érted a lényeget. Ha korábban önként visszaadom, semmit nem kaptam volna érte. Így hogy mindenkinek kvázi kötelező volt visszaadni, így ez teret teremtett egy adócsökkentésre, ami nagy egészében visszaadta ezt. (egyes embereknél persze ez mutathat különbségeket, hiszen az adócsökkentés filozófiája nem az volt, hogy a manyup elvonást visszaadja, hanem ezt a mozgásteret felhasználva az, hogy a bejelentett foglalkoztatást és a gyermeknevelést támogassa)

Komoly elvárásom volt a fidesszel szemben, hogy úgy szüntessék meg a manyup rendszert, hogy a visszalépés lényegében ne önkéntes legyen, nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha maradók jól járnak a visszalépők kárára, már eddig is rengeteg pénzt kaptak érdemtelenül a manyup tagok a nem manyup tag adófizetőktől. Kicsit túlbonyolították, de végülis megoldották.

"Manyupért cserébe mi is jár? Kamatoztatták a lővéd, és névre szolóan, a mai napig törvény által kimondva magántulajdonod volt örökölhető, stb."
A mai napig nem tudom ezt hova tenni hogy a törvény ezt magántulajdonnak hazudta, a magántulajdon természetét ismerve, ez sem dologi sem származékos vagyonszerzésnek nem felel meg, hogy egy törvénybe beírják hogy magántulajdon. A törvény bármikor módosítható, közösségi dolog, a magántulajdon meg meghatározott módokon cserélhet gazdát. Erős fogalomzavar van a háttérben... Az AB annak idején kimondta, hogy a nyugdíjhoz való jog az egy magántulajdonként kezelendő, a járulékok révén vásárolt jog.
A lényeg hogy ez csak egy törvény, azok meg naponta változnak mindig és mindenhol, nagyon nem építenék rá.
A nyugdíjjogosultság az viszont valóban tulajdonjog.

anonymand 2013.09.14. 05:13:19

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"Szoktak még jönni a "forintbedöntő Kósa meg Szíjjártó beszéddel is, de azok meg június 3-án és 4-én voltak, tehát a május 31-i állapoton mit sem változtatnak." - millen igaz!
Főleg ha összevetjük ezzel: "Egyébként egy másik blogon már kiszámoltuk a kormányváltáskori lehető legpontosabb gdp arányos államadósság adatot."
Nincs itt némi ellentmondás?
Meg: "Így a kormányváltáskori gdp arányos államadósság adat nagyjából a 82%-os első negyedéves és a 85,3%-os második negyedéves adat között félúton van, valahol 83% és 84% között." - írod Te, miközben a Széll Kálmán tervben is kevesebbről szólnak.
Továbbra is hazudozol, miközben megadott (autentikus forrásmegjelöléssel igazolt) adataimat éppen úgy ignorálod, mint engem.
Mégis, nem lenne jobb szembenézni a valósággal?
Nem görbíteni a teret, hogy hazudságodat igazold, hanem tükörbe nézni?

Tisztelettel:
anonymand

Joooe 2013.09.14. 05:34:24

@anonymand: nem látom a motivációdat ebben a kérdésben. Szerinted én pontatlanul fogalmaztam (illetve minden alap nélkül egyenesen azt állítod, hogy hazudtam) arról, hogy a kormányváltáskor mennyi volt az államadósság. Ok, mi szerinted a pontos adat? Mi ennek a jelentőssége? Én már felajánlottam a 2010 1. és 2. negyedévi adatokat a kormányváltáskori államadósság közelítésére, de te egyiket sem fogadtad el. CCactus ajánlott egy közbülső értéket, az sem jó. Mi a jó szám? Mit akarsz ezzel kimutatni? Továbbra sem értem miért szentelsz ennyi erőfeszítést ennek a piszlicsáré kérdésnek, hogy pontosan a kormányváltás percére tekintettel ide-oda tologatva 1-2%-ot mikor mi jön ki...
Nem hiszem hogy súlyos tévedésben lennék... persze neked lehetőséged lett volna és van is még alternatív adattal előállni, de te valamilyen ismeretlen motivációból nem is foglalkozol a lényeggel. Hazugnak állítasz be egy olyan kérdésben, amiről nem hogy hazudni nem akarok, de igazából állítani sem akarok semmit, csak szinesítésként hozzávettem a sorhoz egy érdekesnek tűnő adatot. De akár el is hagyhatjuk ezt és akkor úgy módosul az állításom:
Az államadósság alakulása a nyilván erősen ellenzéki index.hu adatai szerint, a kormányváltás évétől(!) minden költségvetési év végén:
2010: 81,83
2011: 81,36
2012: 79,23
2013: 79,2 vagy valamivel alatta (még csak becslés)

Nem tökmindegy hogy pont a kormányváltás percében mennyivel volt 82 felett?

Joooe 2013.09.14. 05:38:35

@anonymand: és amit a kormány leír az szentírás számodra? :))) A kormányzati források nyilván óvatosan fogalmaznak, hogy ne generáljanak ilyen maximálisan értelmetlen vitát ami itt megy.

Joooe 2013.09.14. 05:46:07

@Knorr: nem nagyon volt más alternatívájuk az embereknek, mint devizahitelt felvenni, a forint drága volt és az állami segítségen spórolt az állam, mert kellett a pénz szavazatvásárlásra. Se a jegybank, se a pszáf mint szoci kézben lévő intézmények nem szóltak közbe. Hitelt felvenni KELL (nem tv-re, nem zepter edényre, még tán autóra sem, de lakásra muszáj) és reálisan csak devizahitel jöhetett szóba annak idején. A devizahitelezés így egyfajta közszolgáltatás volt annak idején. Az egyszerű hitelfelvevő, aki átlátni az egész pénzvilágot nyilván nem tudja, joggal gondolta, hogy ha ez akkora gáz lenne, akkor nem engednék. Engedték, és akkora gáz lett.
(Megjegyzem: forint hitelem van, nem személyes sértettség)

Joooe 2013.09.14. 05:53:58

@ccactus: egyetértünk :)
Érdekes a szavazás az államadósságról szóló írásodnál...
Ezres nagyságrendű szavazó majdnem fele(!) állítja, hogy az MSZP kormányok JOBBAN kézben tartották az államadósságot. Nem az volt a kérdés, hogy a fidesz szerintük jól kezelte-e, vagy hogy a Mesterházy-Gyurcsány-Bajnai vonat a szimpatikusabb vagy Orbán, nem is az hogy mennyire vagy elégedett az Orbán-kormány tevékenységével, hanem az hogy az államadósságot 30%-kal növelni vagy pár százalékkal csökkenteni jobb pénzügyi eredmény-e. Egyszerűen brutális, az emberi értelembe vetett hitemet ássa alá ez az eredmény...

anonymand 2013.09.14. 07:57:37

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"és amit a kormány leír az szentírás számodra? :)))" - határozottan kijelentem, hogy nem.

"A kormányzati források nyilván óvatosan fogalmaznak, hogy ne generáljanak ilyen maximálisan értelmetlen vitát ami itt megy." - megjelent itt néhányszor egy ordenáré hazudság, különféle szerzőktől, különféle formában.
A legjobb tudásom szerint kerestem autentikus forrást, amely az igaztalan állításokat cáfolja.
Sikerült.
De.
Mintha lóhoz imádkoztam volna.
Sem helyesbítés, sem egy bocsi, csak görcsös erőlködés a felső fokon, hogy 1-2 százalékot az előző kormányzatnak a rovására írjanak.
Miért?
Van értelme?
Nem elég az igazat megírni?

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.14. 08:35:15

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"nem látom a motivációdat ebben a kérdésben." - az elég szomorú. Amit szeretnék elérni, ha a poszt írója téved, lássa be t*vedését, ha h*zudik, vonja vissza, ha posztol ne t*rzítson szándékosan, szóval hogy legyen egy kicsit színvonalasabb a vitaindító, a vita.
Mondjuk úgy: n*vósabb.

"Szerinted én pontatlanul fogalmaztam"... - igen, és erre voltam olyan bátor, hogy felhívtam a figyelmedet. ..." (illetve minden alap nélkül egyenesen azt állítod, hogy hazudtam)"... - mivel a tévedésre a figyelmed felhívtam, nem módosítottál, innentől kezdve nem lehet "tévedés" szóval minősíteni, innentől kezdve szándékos h*zudság.

"Ok, mi szerinted a pontos adat?" - legszívesebben azt írnám, hogy fogalmam sincs, de minekutána magam adtam forrást, kénytelen vagyok azt hitelesnek tekinteni és elfogadni a 82%-ot.

"Mi ennek a jelentőssége?" - szerintem semmi, de akkor minek okán "tévedtek" rá 1-2%-ot? Nem köne h*misítani, o*zt nem tartanám fontosnak. Csak kezelném a tényt.
82%.
Ennyi.

"Én már felajánlottam a 2010 1. és 2. negyedévi adatokat a kormányváltáskori *llamadósság közelítésére, de te egyiket sem fogadtad el." - ha azt írod, hogy kormányváltáskor, akkor az legyen májusi. Nem előtte (mert nőhetett), és nem utána (mert nőhetett). Ha valamit nem tudsz, akkor ne írj róla.
Off.
Ha valamit nem olvastál, akkor ne véleményezd.
On.

"CC*ctus ajánlott egy közbülső értéket, az sem jó." - ajánlott ő többet is, csak un*rtodox számításait már öleget kritizáltam, maradjunk abban, hogy ő a számomra túlságosan "elf*gulatlan" módon számol.

"Továbbra sem értem miért szentelsz ennyi erőfeszítést ennek a piszlicsáré kérdésnek, hogy pontosan a k*rmányváltás percére tekintettel ide-oda tologatva 1-2%-ot mikor mi jön ki..." - továbbra is meg köne értened, hogy nem szeretem ha h*lyének néznek, ha h*zudnak, ráadásul teljesen értelmetlenül.
Irritál.

"Nem hiszem hogy súlyos tévedésben lennék"... - akkor javíts egy kicsit. Nem k*rmányváltáskor, nem 82% felett, vagy hasonló.

..."persze neked lehetőséged lett volna"... - leírtam

"H*zugnak állítasz be egy olyan kérdésben, amiről nem hogy h*zudni nem akarok, de igazából állítani sem akarok semmit, csak szinesítésként hozzávettem a sorhoz egy érdekesnek tűnő adatot." - érdekesen színezel. Még feketébbre a feketét?
Tévedj egyszer a Ti károtokra!
Csak egyszer!
Nem megy?

"De akár el is hagyhatjuk ezt és akkor úgy módosul az állításom:
Az *llamadósság alakulása a nyilván erősen ellenzéki index.hu adatai szerint, a k*rmányváltás évétől(!) minden költségvetési év végén:
2010: 81,83
2011: 81,36
2012: 79,23
2013: 79,2 vagy valamivel alatta (még csak becslés)" - ez már egy sokkalta szimpatikusabb megközelítés.
Az is jól hangzik, hogy: "vagy valamivel alatta (még csak becslés", mert valóban csak becsülni lehet, mit hoz a holnap. Ha nagyon kedveskedni akartál volna, bele kellett volna írni, hogy pillanatnyilag sajnos 81,4%, de ne legyünk maximalisták.

"Nem tökmindegy hogy pont a k*rmányváltás percében mennyivel volt 82 felett?" - vagy alatt?
Már megint ez a színezés...

Kurz und gut, ezzel a legutóbbi módosítással elfogadható, amit leírtál.
Ezek a tények, színezés nélkül.
Csak azt nem értem, hogy miért kellett ennyit küszködnöm?

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: keresem, hogy miért dobott vissza...

Knorr 2013.09.14. 12:41:58

@Joooe:

"nem nagyon volt más alternatívájuk az embereknek, mint devizahitelt felvenni.."

na ez így már igaz, de az nem hogy az mszp devizában adósította el az embereket.

tán az alkoholizmusról is az mszp tehet, mert nem veszi ki minden ember kezéből a piát és nem tiltja be?

"a forint drága volt és az állami segítségen spórolt az állam, mert kellett a pénz szavazatvásárlásra"

ez egy logikai gubanc. szal azért nem adtak az embereknek pénzt, mert kellett a pénz arra hogy az embereknek adják, hogy szavazatot vásároljanak.

lol.

"A devizahitelezés így egyfajta közszolgáltatás volt annak idején."

közszolgáltatásnak az állami cuccokat szokás hívni. próbálod állami tevékenységnek behazudni a bankok hitelezési gyakorlatát, hogy a komcsikra kend.

"Az egyszerű hitelfelvevő, aki átlátni az egész pénzvilágot nyilván nem tudja, joggal gondolta, hogy ha ez akkora gáz lenne, akkor nem engednék. Engedték, és akkora gáz lett."

Ha tudták volna előre hogy ez ekkora gáz lesz akkor szóltak volna. És akkor a fidesz telefosta volna a médiát hogy a geci komcsik nem engedik az ócsó hitelt.

Knorr 2013.09.14. 13:05:13

@Joooe:

"Tehát a manyupokba az állam pénze ment, az önyupba az én pénzem megy."

A manyupokba a mindenkori fizetés X%-a ment, névre szóló számlára, amiről a törvény mondja ki hogy magántulajdon. Ha szerinted az állam termtette elő a pénzt (azaz "fizette be") be a manyup számládra, a fizetésed X%-át és nem te és azt nem te kerested meg akkor te nem vagy teljesen komplett. :)

"simán nyithatsz önkéntes nyugdíjszámlát, te azon siránkozol, hogy ez ebben felgyülemlő pénzt nem az állam adja ingyen."

INGYEN???? Aki most nyugger és 6% körüli nyugdíjjárulékot fizetett annak milyen alapon jár az ingyen pénz? Ami elviszi a fizetésem 1/3-át ? Én meg majd cserébe nem fogok normális nyugdíjat kapni? Milyen alapon nem? És még én szeretnék ingyen pénzt????

Ja hogy fizessem ki a fizum 1/3-át nyugdíjra és még ezen felül még félre is tegyek? Mi vagyok én szerinted, pénztermő fa? Aki meg alig fizetett, és fére sem rakott magának az meg dőzsöljön??

"És ugye ahogy te is helyesen rávilágítottál, az állam pénze az adófizetők pénze. Tehát az adófizetőknek kell kigazdálkodnia a TE "magántulajdon" megtakarításod. Pont ez a kommunista állambácsis szemlélet nem tetszik nekem. Létezhet persze ország ami így működik, de én ezt nem támogatom."

Az tetszik, hogy a fizud 1/3-át kicsengeted nyugdíjra azoknak akik 6%-ot fizettek erre, és ezen felül még öngondoskodsz is ? Az igazságos?

Nekem miért kell kigazdálkodni a nyuggerek nyugdíját, ha az állam nem hajlandó a jövőbeni nyugdíjamat kifizetni, márt most elköltötte ???

Ebben mi a komcsi szemlélet? Te ülsz fordítva a lovon, de marhára.

"Így hogy mindenkinek kvázi kötelező volt visszaadni, így ez teret teremtett egy adócsökkentésre, ami nagy egészében visszaadta ezt."

nem kaptál vissza semmit hisz az adósság nem csökkent, ellenben a jövőbeni nyugdíjadat elherdálták. jól átvertek a palánkon, és foggal körömmel véded azokat akik kicsesztek veled.

"A mai napig nem tudom ezt hova tenni hogy a törvény ezt magántulajdonnak hazudta, a magántulajdon természetét ismerve, ez sem dologi sem származékos vagyonszerzésnek nem felel meg, hogy egy törvénybe beírják hogy magántulajdon."

Jogállamban az van amit a törvény mond. Azon mi nem magántulajdon, hogy valakinek a fizetésének egy részét elutalják a számlájára, ahol az kamatozik? Ledobja az agyam az ékszíjat rajtad.

"A lényeg hogy ez csak egy törvény, azok meg naponta változnak mindig és mindenhol, nagyon nem építenék rá."

nem cica. Te nem fogod, hogy Jogállam és rend csak addig van amíg a törvény szent. Ahol nem nagyon építenek a törvényekre ott anarchia van. Nem véletlen, hogy nem egy tollvonással vették el a manyupot hanem kizsarolták, ugyanis minden nemzetközi fórum kártérítésre kötelezte volna a magyar államot, ha azt csinálták volna. mert MAGÁNTULAJDON volt.

"A nyugdíjjogosultság az viszont valóban tulajdonjog. "

ja itt nem érvényesül hogy ez csak egy törvény ami változhat és nem nagyon építenek rá? Móricka szintű a jogfelfogásod.

Joooe 2013.09.14. 18:05:49

@Knorr: sajnos úgy tűnik bármilyen megközelítésből is próbálok neked bizonyos szempontokat magyarázni, ezt te sem elfogadni(ez még nem baj), sem érdemben vitatni (ez már annál nagyobb) nem tudod. Nem akarom sokadszor leírni ugyanazt amit már leírtam, láthatóan nem jutunk sehova.
Úgy érzem, hogy óriási dühöt fejlesztettél ki magadban bizonyos "tényekre" alapozva, így nem tudod még átgondolni sem ezeket a vélt tényeket vitató szempontokat, nagyon fontos számodra, hogy a végeredmény a te sértettséged megalapozottsága legyen, mindent ennek fényében nézel.
Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed, nem hiszem hogy ennél tovább tudunk jutni.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.14. 18:20:52

@Knorr:

"A manyupokba a mindenkori fizetés X%-a ment, névre szóló számlára, amiről a törvény mondja ki hogy magántulajdon. Ha szerinted az állam termtette elő a pénzt (azaz "fizette be") be a manyup számládra, a fizetésed X%-át és nem te és azt nem te kerested meg akkor te nem vagy teljesen komplett."

A manyupokba a fizetés x%-ának megfelelő összeget fizette be az állam az egyéni számlákra, ez igaz. Egészen pontosan 8% nyugdíjjárulékot irányítottak át oda az állami nyugdíjkasszából. Magántulajdon volt, ez is igaz.

A probléma azzal volt, hogy a manyup indulásával az oda átirányított járulékokat nem pótolta semmi az állami nyugdíjkasszában, amiből a mostani nyugdíjasok nyugdíját fizették volna. Maradt a hitel. A két dolog tehát összefügg. Az állam ugyanis lemondott 8% nyugdíjjárulékról a manyup javára, de közben a nyugdíjasok nyugdíját továbbra is fizetnie kellett.

Tehát amikor azt mondjuk itt neked többen, hogy a manyup hitelből ment, akkor azt így értjük.

Knorr 2013.09.15. 05:12:29

@ccactus:

"A manyupokba a fizetés x%-ának megfelelő összeget fizette be az állam az egyéni számlákra, ez igaz. Egészen pontosan 8% nyugdíjjárulékot irányítottak át oda az állami nyugdíjkasszából. Magántulajdon volt, ez is igaz."

Már megint csúsztatsz. A manyupokba mindenki fizetÉSÉBŐL X%-ot rakott az állam.

A logikáddal akkor meg most hitelből megy az adócsökkentés is ugye ? Mert az állam lemondott X% adóbevételről, de közben a nyugdíjasok nyugdíját továbbra is fizetni kell, ami még mindig nem jön ki a nyugdíjjárulékból. És afóbevételekből kell pótolni, de az államháztartás hiányos még mindig.

A helyzet ugyanaz és akkor a megoldás is nyilván ugyanaz:

Az adócsökkentéstí el kell törölni, az adócsökkentéssel nyert többletjövedelmet visszalopni.

De tőlem az a verzió is mehet hogy:

A nyugdíjasok túl sok nyugdíjat kapnak ugyanis a nyugdíjkasszában hiány van, erre meg hitelt vesznek fel. Ergó az állami nyugdíj szar rendszer -> szüntessük meg és a nyugdíjasoktól zsaroljuk vissza a pénzüket.

Ez az előző példával szemben gyakorlatilag UGYANAZ mint amit a manyuppal tettek, csak ott a jövő nyugdíjasait lopták meg, ebben a verzióban pedig a "múlt" nyugdíjait vesszük vissza.

Knorr 2013.09.15. 05:19:09

@Joooe:

"sajnos úgy tűnik bármilyen megközelítésből is próbálok neked bizonyos szempontokat magyarázni, ezt te sem elfogadni(ez még nem baj), sem érdemben vitatni (ez már annál nagyobb) nem tudod."

minden egyes esetben érvekkel és tényekkel jöttem, aljas hazugságokkal nem fogsz sem megnyerni, sem lezárni egy vitát.

Maradjunk a tényeknél: A ma aktívjai sokkal több nyugdíjjárulékot fizetnek, mint azok akiket eltartanak, és sokkal kevesebb nyugdíjat fognak kapni érte cserébe. Az ennek kompenzálására kitalált rendszerből ellopták a pénzt ami eltűnt eredmény nélkül és te mint ennek vesztese örülsz. Hogy miért fel nem foghatom.

"alapozva, így nem tudod még átgondolni sem ezeket a vélt tényeket vitató szempontokat,"

Egy értelmes ember a tényekkel és az érvekkel vitatkozik. A törvényekről is leírtam neked mi a stájsz. Már ne haragudj ha neked a törvények opcionálisan betartandó és/vagy figyelembe veendő dolgok abban a kérdésnél hogy valami magántulajdon vagy nem, akkor pontosan te nem vagy hajlandó tényeket figyelembe venni!!!!!

Joooe 2013.09.15. 05:33:45

@anonymand: "Tévedj egyszer a Ti károtokra!"
Igazából továbbra sem válaszoltad meg, hogy ez miért tévedés, és miért okozott neked ez "kárt", ekkora sérelmet, hogy agresszív sértegetésbe kezdj egy adatsor miatt.

Csak ccactus hozzászólásából derült ki számomra, hogy a pillanatnyi ugrást a mutatóban valószínűleg árfolyam ingadozás okozta, ami fideszes politikusokkal összefüggésbe hozható, így igazságtalan ezt a szocik nyakába varrni. Ha ezt mondtad volna az elején 2 mondatban, megúsztál volna 5 oldal gépelést és indokolatlan sértegetést. Szerintem elvárható alapossággal jártam el amikor a második negyedévet még lényegében a szocikhoz soroltam, akkor még csak alakulóban volt az új kormány és méga régi folyamatok fojtatódtak, de mivel kiderült (nem tőled sajnos), hogy ezen még lehet pontosítani, így természetesen korrigálhatunk. Azt sem gondoltam hogy ennek a számnak a pontosságának akkora jelentőssége van. De most már azt is érteni vélem, hogy te a most már nem valós, de pár hete még technikailag stimmelő számot, azt az adósságrátát, amiben az imf hitel még technikai részletkérdés miatt kétszeresen szerepel szeretnéd összehasonlítani egy kisebb(!) számmal, tehát olyan logikát kell kiválasztani az induló szám kiválasztására ami igazolja elképzeléseid, ezért nem engedhetsz meg magadnak pár nap pontatlanságot a kormányváltás körül, mert ilyen apróságokon múlik politikai önigazolásod.

De nagyon szívesen igazat adok neked ebben: ha az államadósság a kötvénykibocsátások és a pillanatnyi árfolyammozgások miatti, havi ingadozást mutató értékeiből kellően alacsony pillanatnyi értéket választunk a kormányváltáskori értéknek, és a mostani értékbe duplán számoljuk az imf hitel hatását, akkor tényleg nőtt.
Ha azonban egy kormányváltáskori és minden év végi adatokat tartalmazó adatsort nézünk, akkor az államadósság csökkent (még ha csak kicsivel is), annak ellenére, hogy válság van, hogy adócsökkentés történt, hogy a gazdaságba pénzt pumpálnak(mert nem hitelből), hogy alacsony az infláció.

Joooe 2013.09.15. 05:47:50

@Knorr: az állampolgárnak kell betartani a törvényt és nem a törvényalkotónak! utóbbi fogalmi képtelenség. Minden jogállamban évente százszámra születnek és módosulnak törvények, utóbbi szerinted törvénytelen :D
Ilyen röhejes dolgokkal vannak tele az írásaid, és hiába próbálom cáfolni, átugrasz egy másik témára ahelyett, hogy belegondolnál. Most pl az a baj szerinted, hogy a mostani nyugdíjak túl magasak... ez a témaváltás már megint túl messzire vezetne, és csak terelés...

Egyszerű dolog ez: én úgy gondolom, hogy a demográfiai hatások és a manyup ez elleni védelmi képessége túlértékelt, nem akarok egy 70 éves vén trotty koromban jelentkező, ráadásul BIZONYTALAN előnyért hozni 30 évesen, gyereket nevelve, lakáshitelt fizetve BIZTOS áldozatot hozni. A fidesz úgy döntött, hogy ezt az 500 milliárdot inkább az embereknél hagyja, és nekem ez pont jó.
Te meg úgy gondolod, hogy biztos ami biztos, "öngondoskodjunk" mert az nem fáj semmibe, az állam fizeti. Ha meg nem zsebeli ki az adófizetőket, hogy ezt neked fizetni tudja, akkor mocskos tolvaj.

Ezért nem látom értelmét a további vitának...

Joooe 2013.09.15. 05:50:01

@Joooe: "foJtatódtak"
Na ez azért ciki, nem tudom hogy sikerült :(

Knorr 2013.09.15. 08:37:05

@Joooe:

'az állampolgárnak kell betartani a törvényt és nem a törvényalkotónak! utóbbi fogalmi képtelenség. Minden jogállamban évente százszámra születnek és módosulnak törvények, utóbbi szerinted törvénytelen :D'

Ilyen hülyeséget én sohasem állítottam, a törvényalkotónak az alkotmányt kell betartania, 100-as IQ felett illik tudni.

"Most pl az a baj szerinted, hogy a mostani nyugdíjak túl magasak... "

A manyuppal tán nem az a probléma, hogy a jövőbeni nyugdíjak akkor túl magasak lesznek, és erre te nem vagy hajlandó megtakarítani? Azért nem mindenki olyan hülye hogy másokat erőn felül eltartson és cserébe lófaszjóskányi nyugdíjjal megelégedjen!

Szal vesd már össze, a mostani nyugdíjakról miért nem gondolod hogy túl magasak ha hiányos a nyugdíjkassza még mindig? Nem csak a manyupos emberek túl magas jövőbeni nyugdíjai okoznak hiányt, hanem a jelenlegi nyuggerekéi IS!!!!

"Te meg úgy gondolod, hogy biztos ami biztos, "öngondoskodjunk" mert az nem fáj semmibe, az állam fizeti. "

Aki ma nyugger az mit gondol ? 6% járulékért cserébe él mint marci hevesen, mi (állam!) meg fizetünk 30%-ot, nem fáj az semmibe!! És ezen felül még öngondoskodunk is. Meg lakást is veszünk, meg gyereket is nevelünk. Hát ez így nem működik, nem gondolod?

'Ha meg nem zsebeli ki az adófizetőket, hogy ezt neked fizetni tudja, akkor mocskos tolvaj.'

tudod te ki van kizsebelve? aki 30% járulékért cserébe nem fog nyugdíjat kapni, és ezen felül még a nyugdíjkassza hiányát is finanszíroznia kell, meg még a saját nyugdíját is előteremteni!! Akinek a jövőbeni nyugdíját már el is költötte a fideszmaffia.

kifordított nagyanyó 2013.09.15. 08:38:53

@Joooe: Sajnos a fidesz tevékenysége önmagában szebbé teszik a szocik dolgait...:((

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.15. 08:58:21

@Knorr:

"Már megint csúsztatsz. A manyupokba mindenki fizetÉSÉBŐL X%-ot rakott az állam."

De hiszen ugyanezt mondtam én is. Idézem: "A manyupokba a fizetés x%-ának megfelelő összeget fizette be az állam az egyéni számlákra"

Nem értem milyen csúsztatást találsz az én mondatomban, amit a tiéd korrigál??

"A logikáddal akkor meg most hitelből megy az adócsökkentés is ugye ? Mert az állam lemondott X% adóbevételről, de közben a nyugdíjasok nyugdíját továbbra is fizetni kell, ami még mindig nem jön ki a nyugdíjjárulékból. És afóbevételekből kell pótolni, de az államháztartás hiányos még mindig."

Huhh! Ezek nehezen érthető mondatok! De azért megpróbálok reagálni. Az adócsökkentések fedezete adóemelés volt. Csökkentették az szja-t és a társasági adót, növelték az áfát és a különadókat. Mindezt kiadáscsökkentésekkel és manyup államosítással megspékelve, és így összességében az államháztartás hiányát sikerült a gdp 3%-a alá csökkenteni és kikerülni a túlzottdeficit eljárás alól.

Én úgy tudom, hogy a nyugdíjkassza is egyensúlyba került, köszönhetően a manyup megszüntetésnek, a nyugdíjkorhatár emeléseknek, a 13. havi nyugdíjak eltörlésének, a rokkantnyugdíjazás átalakításának és a korengedményes nyugdíjak visszaszorításának. Ezek az intézkedések közös érdemei a Bajnai és az Orbán kormányoknak.

Az államháztartás hiányos még mindig, de a hiány mértéke a gdp 3%-án belül van, tehát a maastrichti kritériumoknak megfelel. Ez a 3% alatti hiánykövetelmény azért lett meghatározva az EUZ-ban, hogy biztosítsa azt, hogy a gdp arányos államadósság ne növekedjen. Ezt már elérte Magyaroroszrág, ha megnézed a 2010 óta közzétett gdp arányos államadósság mutatókat. 2002 és 2010 között ugye ötvenegynehány %-ról nyolcvanegynehány %-ra nőtt, azóta viszont gdp arányosan stagnál.

kifordított nagyanyó 2013.09.15. 08:58:52

És a legjobb az egészben,hogy ti is figyelemmel kísértétek a Vastagbőrt már akkor is,mikor a szocikat szidtuk ott ezerrel.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.15. 09:01:52

@Knorr:

"A nyugdíjasok túl sok nyugdíjat kapnak ugyanis a nyugdíjkasszában hiány van, erre meg hitelt vesznek fel. Ergó az állami nyugdíj szar rendszer -> szüntessük meg és a nyugdíjasoktól zsaroljuk vissza a pénzüket.

Ez az előző példával szemben gyakorlatilag UGYANAZ mint amit a manyuppal tettek, csak ott a jövő nyugdíjasait lopták meg, ebben a verzióban pedig a "múlt" nyugdíjait vesszük vissza."

Annyi a különbség, hogy a múlt nyugdíjait a nyugdíjasok már elköltötték, így azt nehéz elvenni, a jövő nyugdíjait viszont nem. A szocik egyébként ott rontották el szerintem, hogy egyszerre akarták a jalan és a jövő nyugdíjait fizetni, miközben olyan rosszul gazdálkodtak, hogy egyikre sem volt pénze az államnak.

anonymand 2013.09.15. 10:12:30

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"Igazából továbbra sem válaszoltad meg, hogy ez miért tévedés, és miért okozott neked ez "kárt", ekkora sérelmet, hogy agresszív sértegetésbe kezdj egy adatsor miatt." - ha tévedés, mert egyszer leírod, hogy kormányváltáskor 85,3%, majd korrigálod, akkor rendben van. Ha nem korrigálsz, mert nem június végén, hanem május 29.-én volt váltás, akkor 82% volt a GDP-arányos, akkor kénytelen vagyok átminősíteni "tévedésed". Be kell látni, hogy tévedtél, oszt elkerülhető, hogy "agresszív sértegetésbe kezdj egy adatsor miatt".
De ezt már elmagyaráztam.

"Csak ccactus hozzászólásából derült ki számomra, hogy a pillanatnyi ugrást a mutatóban valószínűleg árfolyam ingadozás okozta, ami fideszes politikusokkal összefüggésbe hozható, így igazságtalan ezt a szocik nyakába varrni. Ha ezt mondtad volna az elején 2 mondatban, megúsztál volna 5 oldal gépelést és indokolatlan sértegetést" - ha csak ccactus hozzászólásából derült ki...
Akkor megint olyasmiről írtál, amiben nem rendelkeztél kellő ismerettel. Sebaj!
"Ha ezt mondtad volna az elején"... - írom már mióta. Csak süket fülekre találok. Nálad is.

" Szerintem elvárható alapossággal jártam el amikor a második negyedévet még lényegében a szocikhoz soroltam,"... - szerintem meg nem.
..."akkor még csak alakulóban volt az új kormány"... - május 29.-én megalakult.
"Miniszterelnökké választották Orbán Viktort"
"A kormányprogram elfogadásához és a miniszterelnök megválasztásához az országgyűlési képviselők több mint felének, azaz 194 képviselőnek, az igen szavazatára volt szükség. Az Országgyűlés az új miniszterek eskütétele előtt kétórás szünetet tart; eközben az államfő a Sándor-palotában átadja nekik kinevezési okmányukat."
www.metropol.hu/cikk/576516
Megalakult. Múlt idő. Nem alakulóban volt.
Megalakult. Innentől kezdve minden egyes picula, ami adóbevétel, valamint minden egyes rénes forint kiadás az új miniszter hatás és jogkörébe tartozik.
Ne maszatolj! Nem alakulóban volt.
..."és méga régi folyamatok fojtatódtak, de mivel kiderült (nem tőled sajnos), hogy ezen még lehet pontosítani, így természetesen korrigálhatunk." - sajnos tőlem is, az még sajnosabb, hogy Te nem méltóztattál elolvasni. Talán még a Széll Kálmán tervet sem, ahonnan a 82%-ot vettem. Sebaj!

"Azt sem gondoltam hogy ennek a számnak a pontosságának akkora jelentőssége van." - a számoknak van egy olyan tulajdonságuk, hogy képesek pontosak lenni (veled és a blog egyik szerzőjével ellentétben).
"De most már azt is érteni vélem, hogy te a most már nem valós, de pár hete még technikailag stimmelő számot, azt az adósságrátát, amiben az imf hitel még technikai részletkérdés miatt kétszeresen szerepel szeretnéd összehasonlítani egy kisebb(!) számmal, tehát olyan logikát kell kiválasztani az induló szám kiválasztására ami igazolja elképzeléseid, ezért nem engedhetsz meg magadnak pár nap pontatlanságot a kormányváltás körül, mert ilyen apróságokon múlik politikai önigazolásod." - én ezt a mondatod viszont nem értem.

"De nagyon szívesen igazat adok neked ebben: ha az államadósság a kötvénykibocsátások és a pillanatnyi árfolyammozgások miatti, havi ingadozást mutató értékeiből kellően alacsony pillanatnyi értéket választunk a kormányváltáskori értéknek, és a mostani értékbe duplán számoljuk az imf hitel hatását, akkor tényleg nőtt." - ezt ugyan értem, bár értelmetlennek tartom.
..." havi ingadozást mutató értékeiből kellően alacsony pillanatnyi értéket választunk a kormányváltáskori értéknek"... - Te (és a blog egyik szerzője) éppen ezt tette, ellenkező előjellel.
Kiválasztottátok a nektek roppant szimpatikus legmagasabb értéket, és minden egyéb körülményt figyelmen kívül hagyva, az előző kormányzatnak tudtátok be azt. Sebaj!
Tehát, semmi szükségem a manipulált adatokkal való igazat adásra.
Semmi.
Írj(atok) igazat! Azt jó néven tudnám venni.

"Ha azonban egy kormányváltáskori és minden év végi adatokat tartalmazó adatsort nézünk, akkor az államadósság csökkent (még ha csak kicsivel is), "... - ez egy eléggé pontos megfogalmazás, kár hogy benne a manyup píz is...
Sebaj!

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: remélem most sem agresszív, sem sértő nem voltam...

Imadom a trapistát 2013.09.15. 10:35:53

@anonymand: Figyelj öreg! Sok a rizsa! Azt mondd meg, hogy mennyi volt szerinted az államadósság a GDP-hez képest 2002-ben, 2010-ben a kormányváltások idején és most! Támaszd alá forrással és vita lezárva. Mindenki el fogja fogadni és bocsánatot fog kérni tőled, csak fejezd már be ezt a süket dumát! Szóval lökjed a számokat!!

Imadom a trapistát 2013.09.15. 10:37:11

@anonymand: Még a blogszerzőt is meg fogom kérni, hogy a számaid alapján módosítsa be a diagrammját, csak zárjuk már ezt le és haladjunk okké?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.15. 10:39:21

@Imadom a trapistát:

Hehe! Rendben! Vállalom! :) Sőt! Még az origót is oda állítom be, ahová anonymand mondja!

anonymand 2013.09.15. 11:22:03

@Imadom a trapistát:

Tisztelt Imadom a trapistát!

"Sok a rizsa!" -egyetértek.

2002 - 57,6%
Kormányváltás: 82%
Legutolsó hivatalos: 81,4%

Remélem, nem tévedtem.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.15. 11:34:01

@Imadom a trapistát:

Tisztelt Imadom a trapistát!

" Még a blogszerzőt is meg fogom kérni, hogy a számaid alapján módosítsa be a diagrammját, csak zárjuk már ezt le és haladjunk okké?" - ez ölég korrekt hozzáállás.
"Hehe! Rendben! Vállalom! :)" - ez a blog egyik szerzőjétől idézet.
Nem csak vállaltam, már fel is tettem.
Mivel úgy tűnik, hogy a Te kérésed a mások számára süket fülekbe is eljut (akinek nem inge, ne vegye magára), segítségedet kérem.
Akad néhány megválaszolatlan kérdés, különböző posztok bejegyzéseiben.
Ha lennél olyan szíves, és megkérnéd a posztok szerzőjét, hogy azokat is vállalja, nagyon megköszönném.

Tisztelettel:
anonymand

Joooe 2013.09.15. 19:45:58

@anonymand: "Be kell látni, hogy tévedtél"
Nem tévedtem, az adat amit idéztem helyes.
Hogy szerinted ez nem értelmezhető kormányváltáskori adatnak, az teljesen rendben van, akár érdemben vitathattad volna. Szerinted aki nem a te ideológiádat visszhangozza az hazudik... Én meg még azt se tudtam hogy ideológia van ebben a szerencsétlen adatban :D

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.09.15. 20:21:02

@Imadom a trapistát:

Megjöttek az adatok. Beteszem a posztba. Mondjuk origót is kértem tőle, de azt nem adott. Gondolom a linkje alapján 0-ra szeretné beállítani, úgyhogy az lesz. Időpontok sincsenek, hogy az év mely időszakának adatait kaptuk meg, de mivel kormnyváltáskoriakat és mostanit kértél, gondolom azt adta meg.

Forrásmegjelölés sincs, de efelett is átsiklunk most.

anonymand 2013.09.15. 22:18:31

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Tegyük fel, hogy a minta szót tudod értelmezni.
Mondom, tegyük fel.
Ebből, én balga, azt a következtetést vontam le, hogy olvasni is képes a blog egyik szerzője.
Teljes terjedelmű idézet következik, a gyengébb idegzetűek ugorják át!
"anonymand 2013.09.15. 18:05:43
@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"ccactus · nivo.blog.hu/ 2013.09.15. 10:39:21
@Imadom a trapistát:

Hehe! Rendben! Vállalom! :) Sőt! Még az origót is oda állítom be, ahová anonymand mondja!" - ez ide is érvényes, vagy csak helyi anomáliának tekinthető, pillanatnyi zavar?
Ha stílusváltásról lenne (igaz) szó, akkor kérem a diagram módosítását a már korábban megadott minta:
www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/2002-ota-eloszor-finanszirozhatja-a-lakossag-a-hianyt-333339
szerint.

Fáradozásodat előre is köszönöm!

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: a kép URL címe:
www.vg.hu/lapokkepek/cikkek/26000/26627_MNB3Q2.JPG
amelyen az origó (az én monitoromon) 0-nál, azaz nullánál..."
Tehát: "Mondjuk origót is kértem tőle, de azt nem adott." - mondjuk, hogy tévedés...

Továbbá: ahogy Ti nem tudtátok a három évvel ezelőtti kormányváltáskori adatot, úgy én nem a 2002-beli adatot.
Kormányváltáskorit.
mszpszdsz.uw.hu/allamadossag-GDP.jpg

És még: "Forrásmegjelölés sincs, de efelett is átsiklunk most." - igaz ugyan, hogy kevesebben adnak meg nálam több forrást, de blog egyik szerzője most nem volt kegyes hangulatban, és teszi a hányást a szememre.
Belefér.

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.15. 22:25:26

@Joooe:

Tisztelt Joooe!

"Hogy szerinted ez nem értelmezhető kormányváltáskori adatnak, az teljesen rendben van, akár érdemben vitathattad volna." - hát nem éppen ezt tettem.
Csak nálad (is) süket fülekre találtam.
Érdemben.
Vitattam.

"Szerinted aki nem a te ideológiádat visszhangozza az hazudik..." - hogy ezt miből állapítottad meg, hogyan jutottál erre a következtetésre, nem sejthetem.
Az a fontos, hogy Te tudod...

Tisztelettel:
anonymand

anonymand 2013.09.15. 23:02:42

@ccactus:

Tisztelt Nívó blog!

..." a forrásmegjelölések és a módszertan megjelölése ellenére kifogásolta az államadósság alakulását jelző ábránk igazságát, konkrétan hazugságnak tartja azt. A kritikája lényege, hogy a szocialisták által átadott 85,3%-os államadóssággal nem ért egyet, mert az a 2010. június 30-i adat, miközben a kormányváltás pontos dátuma 2010. május 29." - miközben a blog egyik szerzője forrásnak, valamint unortodox módszertan megalkotójának tartja magát, valóban kifogásoltam az általa "kiszámított" értékeket, és forrásként már többször, több helyen is olvashatta, hogy megadtam a Széll Kálmán tervet (ott 82%).

..."már cactusnak is idéztem.
"2002-ben, a szocialisták kormányzásának kezdetén Magyarország GDP-re vetített államadóssága 53% volt. 2010-re, vagyis nyolc év szocialista kormányzás után – a MÁV és a BKV adósságából, valamint a PPP-beruházásokból fakadó terhekkel együtt – viszont már a GDP 82%-ára emelkedett." - 82%, azaz nyolcvankettő.
Áll a "SZÉLL KÁLMÁN TERV
ÖSSZEFOGÁS AZ ADÓSSÁG ELLEN" című veretes műben, a 10. oldalon."
nivo.blog.hu/2013/09/05/nem_is_kurtak_el_a_szocik_az_elmult_8_evet

"Az anonymand által számolt vagy idézett (pontosan nem tudjuk, mert sem forrást, sem számítási módszertant nem adott meg) kormányváltáskori pontos értékekkel az alábbi grafikon közöljük." - most már tudtok forrást.
A 2002-es kormányváltáskorira adatom nincs, mint azt már bejegyzésemben megemlítettem, az általam megadott érték forrását pótoltam.

"Szintén anonymand nevű olvasónk kritizálta, hogy az eredeti ábrán az origó 30%-os értéknél van, mondván, hogy így nagyobbnak tűnik a szocialisták országeladósítása, mint amekkora valójában volt." - szintén van egy csepp csavar a dologban. Vagy inkább kettő.
Kifogásoltam, hogy miért is erőlködik a blog egyik szerzője feketébbre festeni az ördögöt, mint amilyen az valójában. Görcsösen.
A másik, hogy a jelenlegi diagramm legalább a maga valójában mutatja, hogy a manyup pénzekkel együtt, mekkora csatát nyertünk az államadósság elleni harcban.

Köszönöm a blog egyik szerzőjének áldozatos munkáját, hogy módosult az ábra.
Van azonban egy további módosítási javaslatom. Mivel az általam megadott 2002-es adat még csak nem is kormányváltás közeli (valószínű rossz forrásból vett adat), szeretném ha kiigazításra kerülne.
"Matolcsyék hazazavarják az államadósságot" - például 55,1%
index.hu/belfold/2012/11/06/orban_az_allamadossagrol/tenyleg_2002-tol_emelkedik/
De hogy kormányváltáskor?
Gőzőm nincs.
Köszönettel.

Tisztelettel:
anonymand
süti beállítások módosítása