Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

A kutya ugat, a karaván halad!!!

2015. május 31. - Nívó blog

Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot.

Mostanában sok szó éri a ház elejét törzsolvasóink részéről blogunk inaktivitása miatt. Igazuk van, hiszen az utóbbi hónapokban valóban kevés új posztunk született, sokan talán már el is felejtettek minket annak ellenére, hogy blogunk már a 3 millió letöltésen is túl van. Ennek ellenére nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a kommentelés a mai napig aktív nálunk, így akár napi témák megvitatása is továbbra is is lehetséges nálunk.

Mi az oka az inaktivitásnak részünkről? Egyrészt a krónikus időhiány, úgy tűnik, hogy a válság végérvényesen véget ért a mi civil szakmánk területén is, másfelől viszont igen erős politikai uborkaszezon hónapjait éljük. A gazdaság gyors ütemben nő, a bérek és nyugdíjak vásárlóértéke nő, a munkanélküliség és a szegénység csökken, mindeközben pedig az állami pénzügyek is rendben vannak, az államadósság csökken, a költségvetés egyensúlyban van, az alapkamat és az állampapír hozamok mélyponton vannak.

akkor_jarunk_jo_uton.jpg

A csendes gyarapodás, lassú felemelkedés korszakát éljük. Az ellenzéknek is olyan kardinális problémái vannak mostanság leginkább, mint hogy stadionok épülnek az országban, túl sok a közmunkás, avagy többet kellene költeni az adófizetők pénzéből oktatásra és egészségügyre, illetve azt is kritikaként hozzák fel sokan, hogy a magyarok élnek a 2011 óta élő lehetőséggel, vagyis az egész EU-n belüli szabad munkavállalás jogával.

Magyarán szólva a kutya ugat, a karaván halad. Nincs nagyon mit hozzátenni, az elmúlt években írtunk már a növekvő foglalkoztatottságról, a növekvő gazdaságról, a növekvő bérekből, a csökkenő GDP arányos államadósságról, a csökkenő szegénységről, tehát az összes fontos dologról. Nincs miről írni, mert ezek a mutatók azóta is szépen javulnak.

Míg a 2010 és 2013 közötti időszak a valóban nagy átalakítások, a drasztikus (mondhatni unartodox) lépések időszaka volt a gazdaságban és a társadalomban egyaránt, addig az utóbbi két évben, és előreláthatólag az előttünk álló időszakban is nyugodtabb vizeken halad a "gyorsnaszád". A gazdaság napról napra többet termel, így pedig napról napra nő a közös állami költségvetés mozgástere. Ez a többlet mozgástér pedig alapja a folyamatos lassú építkezésnek: egy kis béremelés itt, egy kis építkezés ott, egy kis fejlesztés amott, vagy éppen egy kis SZJA csökkentés imitt.

A napi, sokszor kisstílű politikai vitákba persze bele lehetne állni, de ennek nem sok értelmét látjuk 3 évvel a választások előtt. Ezek csupán arra jók, hogy eltereljék a témát a fent már említett fontos, a háttérben csendben folyamatosan javuló témákról (gazdaság, munkanélküliség... stb).

Mert mi voltak a legfőbb témák az utóbbi időben? Internetadó, Vida Ildikó, Orbán vejének üzletei, bevándorlók meg más effélék. Rugózni sokat lehet rajtuk, kiválóan alkalmasak ezek a témák arra is, hogy az embereket joggal felháborítsák, kiválóan alkalmasak ezek a témák arra, hogy egyesek politikai haszonszerzés reményében magasba röppentsék ezeket az ügyeket. A Nívó blog ezeket a témákat unalmasnak, sehová sem vezetőnek tartja. Nem nagyon van rajtuk mit megvitatni blogunk szlogenje szerint. E témák arra is alkalmatlanok, hogy felkarolásával egyik vagy másik politikai csoportosulás megerősödjön, esetleg esélyessé váljon a következő választáson való győzelemre, de ugyanígy nem ezek azok a témák, amelyek megbuktathatják a Fidesz-kormányt.

Mert a fontos témák a gazdasági helyzet, a foglalkoztatottság, a bérek, a nyugdíjak, az adósság, illetve ezek dinamikája. Ezek a dolgok pedig jó irányba mennek, így ami manapság politika címszóval fut az országban, azt mi csak politikai pótcselekvésnek tartjuk. Az ellenzék hivatalból mindent kritizál, mindent elutasít, sokszor alternatíva felmutatása nélkül, a kormány pedig hivatalból optimista, sikerpropagandát folytat. Mindennek a színvonala Nívó alatti, értelmiségi ember ezekbe a témákba nem bonyolódik bele, parttalan vitákban, fölösleges adok-kapokban nem vesz részt.

Szó esett itt a hozzászólásokban az elmúlt napokban a blog hazugságairól is. Hogyan derült ki erről meg arról a témáról, hogy mekkorát hazudtunk benne. Nos, mi azt gondoljuk, hogy azoknak (a hangos kisebbségnek) nem volt igaza, akik immár öt éve azt mondják, hogy a szakadék, a fal, vagy éppen az összeomlás felé rohan az országunk. Ezzel szemben mi mindvégig azt a meggyőződésünket hangoztattuk, hogy az Orbán-kormány sokszor kemény és meredek intézkedéseinek előbb-vagy utóbb meglesz az eredménye. Természetesen senki sem tévedhetetlen, senki nem rendelkezik a bölcsek kövével, mindenki hibázhat, minden döntésnél van jobb, minden döntést, elhatározást lehetett volna még jobban végrehajtani, mint ahogy sikerült. De a végeredmény mégiscsak az, hogy nem lefelé zuhanunk a szakadékba, hanem előbb kikászálódtunk onnan, azóta pedig az irány egyértelműen felfelé. Pezsgőt bontani persze nem lehet. Az élet nem olyan mint egy hegy, amelynek egyszer felérünk a tetejére, és akkor mindenki boldog. Az élet hegyét folyamatosan mászni kell, és mégsem érünk soha a tetejére, mert mindig van feljebb. Legalábbis ma ilyen a világrend. Gazdasági növekedés nélkül nincs élet. Persze lehetne arról elmélkedni, hogy miért van ez így, de az már filozófiai kérdés, ami pedig egy másik blog terepe.

Ez a mi "ötévértékelőnk". Persze mindig vannak/lesznek, akik vitatják a folyamatokat. Ha más érvük nincs, hát akkor azt mondják utolsó mentsvárként, hogy nem igazak a statisztikák. Mit lehet ilyenkor mondani? Csupán ennyit: A kutya ugat, a karaván halad! Hazudnak a statisztikák? Hazudott a blogunk? Várjunk még egy hónapot, várjunk még egy negyedévet! Majd meglátjuk, mi történik. Meglátjuk, hogy a szakadékba zuhanunk-e, vagy felfelé haladunk-e. Legkésőbb a 2018-as választáson kiderül, ki hogy érzi, zuhan-e, avagy gyarapodik, fejlődik-e. Persze vannak, akik szerint a választások eredménye sem mérvadó, hiszen az emberek birkák, csak az állami média agymosása miatt hiszik azt, hogy jobban élnek, miközben valójában rosszabbul. Ezzel végképp nem lehet mit kezdeni. Mi továbbra is azt valljuk: Vitassuk meg!

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr277507152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.05.31. 21:13:25

Először azt hittem ez egy irónia.

2015.05.31. 21:23:35

Aztán rájöttem, hogy Sztálint, Hitlert, Rákosit is sokan dicsőítették. Most így utólag úgy tűnik tévedtek.
Egy 80 éves bácsika mondta a héten, hogy csodálkozik, hogy a nemzeti konzultációs levélen nem kívül volt OV képe. Azt mondta, hogy sokat megért, sokat látott ebben az országban és ne csodálkozzunk, ha nemsokára a falakra kell kitenni a sokak által meg nem értett zseni fényképét. Éppúgy, mint Rákosiét. Úgyis hasonlít rá egy kicsit. Azt is mondta, hogy ez a tapasztalatai alapján egy diktatúra. Látott már ilyet kiépülni, virágozni, elbukni, pont olyan.

Írhattátok volna úgyis, hogy megkérdeztük Mészáros urat, Tiborcz urat, hogy milyennek látják az ország helyzetét, a gazdaság működését, a saját bevételeik alakulását. Van-e munkanélküli a családjukban, lesz-e nyugdíjuk? Ők nagyon hasonlókat válaszoltak volna. Úgyhogy legyen mindenki boldog, mert van akinek tényleg semmi gondja a magyar viszonyokkal.

húzzad neki shakespeare 2015.05.31. 21:28:55

A növekedést és a jó statisztikát köszönjük meg a szorgalmasan dolgozó magyar embereknek, az EU-nak, a Mercedesnek, az Opelnek, az Audinak, a Siemensnek, a Whirlpoolnak, a Seibelnek, illetve azoknak a közmunkásoknak, akik egy ötven méteres árkot képesek voltak három hónapon keresztül takarítani.

Mutyista, gerinctelen, lopós, emberek bizalmával visszaélő politikusoknak nem!!!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:29:49

@roli101:

"Egy 80 éves bácsika mondta..."

Egy 90 éves bácsika pont az ellenkezőjét mondta!

2015.05.31. 21:34:02

@ccactus: Van egy 90 éves bácsika is. Ő azt mondta, hogy csak OV bukását szeretné megérni. Ez tartja életben.
Ha ez a blog az ország nívója, akkor már mindent értek. Szerencsére nem szeretnék ilyen mélyre süllyedni. De ti itt érzitek jól magatokat. Minden rendszernek vannak kiszolgálói. Nincs ezzel semmi gond, de legyen gerincetek vállalni akkor is, ha mégis tévedtetek. Csak pont a gerinc hiányzik a mostani hatalmon lévőkből és ezáltal a talpnyalóiból is.

vittore 2015.05.31. 21:34:06

@roli101: Én is szerettem volna azt hinni, de nem. Csendes gyarapodás? Max a csicska cikkírónak és a hazaáruló orbán sleppjének. Ja az nem is annyira csendes.,
És mielőtt bárki beugat, gyurcsányt legalább annyira hazaárulónak tartom. Az egyiknek félig sikerült eladnia nyugatra, a másiknak nagyjából teljesen az Oroszoknak. Ráadásul jobbikos sem vagyok, hányok az egésztől, lámpavasra húznám mind.

fideszbirkák imához térdre Orbán gazditokért! 2015.05.31. 21:34:22

A Kádár rendszer is így haladt. Megvolt az az évi átlag 0,5%-os GDP növekedése pont úgy mint a fidiotizmusnak. Sose azt hangsúlyozták ki amikor természetszerüleg beszakadt az ámítás (pl 2012-ben mínusz 1,7%) hanem azt amikor mesterségesen 1 évre feltornázták (2014: 3,1%).
Persze azt se harsogja a fidesz maffia állam, hogy 2010 óta minden más ország 2-3-szor gyorsabban növekdesett az unortodox trollmagyaroknál. Így orbanisztánia valójában leszakadt a világtól.

De tökmindegy az is, hogy mennyit is nő a GDP, amikor a növekedés 85%-át a külföldi multik adják, így a magyarok nem tudnak olyan értéket termelni, amit saját maguknak kioszthatnának. Így ami csekély kiosztani való maradna, azt is inkább egyből lenyúlja magának a fidesz oligarchia.

Fidesz birkák, imára térdre ezért a hatalomért!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:39:35

@roli101:

Köszönjük bölcs tanításaidat. Egy 95 éves nénike épp az ellenkezőjét mondta.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:40:50

@fideszbirkák imához térdre Orbán gazditokért!:

"A Kádár rendszer is így haladt. Megvolt az az évi átlag 0,5%-os GDP növekedése pont úgy mint a fidiotizmusnak."

Kis különbség, hogy akkor az adósság is nőtt. Most meg ugye csökken.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:41:57

@vittore:

"És mielőtt bárki beugat, gyurcsányt legalább annyira hazaárulónak tartom. Az egyiknek félig sikerült eladnia nyugatra, a másiknak nagyjából teljesen az Oroszoknak. Ráadásul jobbikos sem vagyok, hányok az egésztől, lámpavasra húznám mind."
Így van öreg! Mindenki hülye itt, csak e vagy okos. Mondd mit tegyünk, és mi követni fogunk! :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:42:31

@roli101:

"Ha ez a blog az ország nívója, akkor már mindent értek."

Fingod nincs semmiről!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:43:20

@roli101:

"Ha ez a blog az ország nívója..."

Egyébként ha valamiféle nívópálcának képzeled magad, elárulom, hogy annak kurvára rövid vagy ám!

zorki 2015.05.31. 21:43:42

@zorki: Nehéz vitázni a csendes gyarapodás lassú felemelkedés híveivel, ha azt gondolják ez az oktatás és egészségügy gyarapodása és emelkedése nélkül is megvalósulhat. Azt már csak megjegyezni merem, hogy a csendes gyarapodás és lassú felemelkedés közben, fogy a magyar népesség, és ellene talán az egészségügy is tehetne valamit, ha lenne forrása. (Csak halkan, minden demagógia nélkül mondom, erre a stadionok nem lesznek képesek.) Ráadásul a népesség fogyás adatait tovább ronthatja a külföldön munkát vállaló magyar fiatalok egyre nagyobb száma.
A magyar gazdaság csendes gyarapodása azt jelenti, hogy a régióban utolsónak sikerült "beérni" a válság előtti gazdasági szintet, erre valóban igaz a lassú jelző. Az igazi baj nem is ez.
A növekedés további dinamizálásának vagy a mostani szint tartásának a feltételei nem igazán láthatóak, de ne legyen így!

2015.05.31. 21:43:55

@ccactus: Nem csökken az állam adósság. Vitatkoznék még veled, ha annyira akarod, de aki szerint csökken, azzal már vitatkozni sem érdemes.

Brix 2015.05.31. 21:44:49

Most még csak ott tartunk, hogy visszatöltöttük a kibocsájtási rést ,ami 2009-ben keletkezett. Az elmúlt 10 évben folyamatosan pozíciót vesztettünk közvetlen versenytársinkhoz képest , az egy főre eső vásárlóerő paritáson mért GDP tekintetében és a jövőben sem várható semmilyen komolyabb életszínvonalbli felzárkózás az átleg magyar életében. Magyarország, a jövőben is az olcsó bérű összeszerelő munkások országa marad. A forint folyamatos , hosszú távú leértékelése, nem fog lehető tenni semmilyen életszínvonalbali felzárkózást Nyugat-Európához képest
Az általános gyarapodástól még nagyon messze van az ország. Akik gyarapodnak: a felső középréteg és a nemzeti , elsősorban a kormányközeli burzsoázia. A társadalom többi részéről ez még nem modható el! A közszférában pl. 6 éve nem volt átfogó bérrendezés , csak részterületek kaptak valamennyit

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:45:29

@zorki:

"Csak halkan, minden demagógia nélkül mondom..."

Lárifári!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:46:35

@Brix:

"visszatöltöttük a kibocsáJJtási rést"

Szerintem te még életedben...

Blogger Géza 2015.05.31. 21:49:11

@roli101: Szóval számodra egy szenilis öreg lázálmai a mérvadóak? Lelked rajta... :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:50:54

@Blogger Géza:

Most miért?! 80 éves bölcs bácsika! Éljen a magyar egészségügy! :))

Blogger Géza 2015.05.31. 21:52:51

@roli101: Az eladósodás csökken. És ez az, ami számít. 2010 közepe: 85%: Idén év végére várható: 75%. Ennyi.

2015.05.31. 21:55:48

@Blogger Géza: úgy hívják élettapasztalat, az ami neked nincs, csak hosszú nyelved, amit a megfelelő helyen tartasz.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 21:57:43

@roli101:

Durva személyeskedés! Azt jelenti, kezdesz alulmaradni a vitában! Hajrá, neked drukkolunk! Vesszen Orbán!

kellys 2015.05.31. 21:59:26

@ccactus: hadd idezzek egy szepet:
"FÓRUM - VITASSUK MEG!"
:DD pont annyira vagy komolyan veheto, mint a szanalmas kormanypropagandad. de azert szepen megvitatod az ellenkezokkel a "TENYEKET" azt meg kell hagyni :DDD varj, hadd zarjak idezettel te ostoba fasz:
"Ennek ellenére nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a kommentelés a mai napig aktív nálunk, így akár napi témák megvitatása is továbbra is is lehetséges nálunk"
azt hagyjuk, hogy az a megtiszteltetes pici fogalomzavar es fogalmazasbeli problemakat sejtet, de azert nezzunk mogeje, milyen szepen terelgeted a vitaforumot es a megbeszelest, le a kalappal :D
szerbusz nyomorek

2015.05.31. 21:59:35

Üresfejűekkel nehéz vitázni, ti csak a személyeskedést értitek.

gébics · http://www.geebics.blog.hu 2015.05.31. 22:01:21

"Magyarán szólva a kutya ugat, a karaván halad. Nincs nagyon mit hozzátenni, az elmúlt években írtunk már a növekvő foglalkoztatottságról, a növekvő gazdaságról, a növekvő bérekből, a csökkenő GDP arányos államadósságról, a csökkenő szegénységről, tehát az összes fontos dologról. Nincs miről írni, mert ezek a mutatók azóta is szépen javulnak." Az országban majdnem négymillióan élnek szegénységben. Magyarország gazdasági fejlődésnek ütemét tekintve az utolsó a közép-európai régióban. A nettó (vagyis a ténylegesen megfizetendő) államadósság 2010-2015 között a GDP 63 százalékáról a GDP 76 százalékára nőtt. Oktatásügy, egészségügy tönkrevágva. A kormány egyedüli hőstette a gyűlölködés, az irigykedés fölszítása. Az Orbán-kormány alatt kb. 600 ezer ember hagyta el az országot, többségük fiatal, és jó részük soha többé nem szándékozik ide visszatérni. Az orvosok elvándorlása miatt sok helyütt már veszélyben az egészségügyi ellátás. Aki ezt lassú gyarapodásnak látja, az IDIÓTA! (Vagy bértollnok.)

zorki 2015.05.31. 22:01:44

@ccactus: Komolyan gondoltam, mivel életem jó részében "sport közelben" éltem, és meg vagyok győződve arról, hogy a testmozgás és ennek fényében az élsport is társadalmilag hasznos tevékenység.
Ez nem jelenti azt, hogy a "profi fociba" és a foci stadionokba ölt milliárdokkal is egyetértenék.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:04:32

@zorki:

"Ez nem jelenti azt, hogy a "profi fociba" és a foci stadionokba ölt milliárdokkal is egyetértenék."

Mások meg egyetértenek! Mindenki adóforintja számít! A tiédből a feneketlen kútba megy, az enyémből stadion épül. Van ilyen is, olyan is, mindenki boldog!

♔batyu♔ 2015.05.31. 22:07:14

Na most ami az orbánozókat illeti, Gyurcsányék ilyen teljesítménnyel 2010-ben SIMÁN nyertek volna és azt kell mondanom, hogy megérdemelten. Pedig nem csípem a Ferit.

De egyébként sem nagyon érdemes ezen rugózni, hiszen ha tényleg szar a gazdaság állapota és tényleg nagy a szegénység, akkor Orbánék megbuknak.

kellys 2015.05.31. 22:07:15

@ccactus: :DDD vitassuk meg. beszeljuk meg. tisztelet meg ilyenek :DD az a te bajod faszlama, hogy nem kapsz ezert penzt, csak alapjaraton osztod az eszt, meg az ostobasagaid, ezert nem futja normalis meggyozesre csak kilokod a szart a szadon es szeretned ha mindenki belapatolna. egeszseg gyoker :)
gyarapodas :DDDDDDDDDDD muhhaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa azta picsa geci mindenit

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:07:20

@gébics:

"A nettó (vagyis a ténylegesen megfizetendő) államadósság"

Ez nettó hülyeség, amit írsz! Vagy bruttó? Már teljesen megkeveredtem.

♔batyu♔ 2015.05.31. 22:08:40

@ccactus: Igen, azért nagyon nem mindegy, hogy ebből stadion épül, vagy egy valami putriban egy cigány dobálja be a játék gépbe.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:09:34

@♔batyu♔:

"De egyébként sem nagyon érdemes ezen rugózni, hiszen ha tényleg szar a gazdaság állapota és tényleg nagy a szegénység, akkor Orbánék megbuknak."

Így van na, koma! Ezt biza faszán megírtad!

Larry Silverstein 2015.05.31. 22:10:51

Még most is azt szajkózzák hogy Orbán a szakadékba vezeti az országot, meg hogy az a szakadékban van.

Csak hát, Orbán ellenfelei vannak a szakadékban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:13:05

@kellys:

"muhhaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa azta picsa geci mindenit"

Jujj! Don't worry, be happy! :))) Ne kapd úgy fel rögtön a faszt!

Blogger Géza 2015.05.31. 22:13:45

@sanyix: Tudod, mi az eladósodottság? Amúgy azóta hányszor emelték a netelőfizetésedet? :)

Furusina 2015.05.31. 22:14:10

Az írás, engem a létezett szocializmus sajtójában megjelent cikkekre emlékeztet. Sehol semmi hiba, minden ragyogóan megy előre, valósul meg, teljesül. A hasonló írások is, mindig elfelejtik hozzátenni, hogy a jelenlegi növekedési mutatók nem a kormány tevékenységének eredményeképpen alakultak ki, hanem éppen, hogy annak ellenére. Hiszen a gazdasági válság által amúgy is sulytott gazdaságba, és társadalomba gátlástalanul gátlástalanul beleadóztattak,, ami a növekedést nyilvánvalóan nem segítette. A kialakult súlyos jogbizonytalanság pl. a kipézécett ágazatokkal, cégekkel kapcsolatban szintén nem a gazdasági biztonságot a befektetői hajlamot erősítette, különösen a válság idején. A nagyobbról 3%- ot esni, több mint a kisebbről 3%- ot emelkedni. Az államháztartás kritériumoknak megfelelő szintre hozása önmagában nem a gazdaság érdekeit szolgálja. Nézzük meg az Olasz példát miszerint 1945-90 között rengeteg akár évi több kormány is megbukott, az állam vergődött de a gazdaság jól teljesített. Az EU kritériumok betartása egyetlen biztos hozadékot produkált: a kormány gazdálkodásának fokozott EU ellenőrzése megszűnt. Ez nem az ország szabadsága,, nem az önök, vagy az én szabadságom,hanem egyedül Orbán Viktor, kapott szabad kezet, és ezt a társadalom komplex sanyargatásával érte el. Fokozott EU kontroll nélkül gazdálkodhat a társadalom pénzével. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:14:12

@Larry Silverstein:

"Csak hát, Orbán ellenfelei vannak a szakadékban."

Ellepi őket a ganéj!

sanyix 2015.05.31. 22:14:31

@ccactus: ez az kezdjétek egymás faszát szopni fütyiszmajmok, még egy pocakmutyista seggnyalási versenyt is szervezhetnétek :D

Na mindegy, én leléptem, nem generálok több nézettséget a sokadik bérblognak, azt ajánlom más se tegye :)

zorki 2015.05.31. 22:17:21

@ccactus: Ez a blog valamilyen szintű szakmaiságot hírdetne, arra építkezne, már ha jól értelmezem.
"A tiédből a feneketlen kútba megy, az enyémből stadion épül. Van ilyen is, olyan is, mindenki boldog!" Ez sima semmit mondás és demagógia.
Nyugodtan provokálhatsz, ha nincsenek érveid.Nem fogok lemenni erre a szintre. Lubickoljál nyugodtan ott egyedül.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:17:50

@Furusina:

"Az írás, engem a létezett szocializmus sajtójában megjelent cikkekre emlékeztet. Sehol semmi hiba, minden ragyogóan megy előre, valósul meg, teljesül."

Azért egy kis szépséghibája van a dolognak! Akkor is megjelentek a kommentyeid az írás után?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:18:54

@sanyix:

"Na mindegy, én leléptem, nem generálok több nézettséget"

És mi nem fogjuk sajnálni! Köszönjük a részvételt!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:21:12

@zorki:

Mindenkinek egy szavazata van! Te mégis azt bírálod, hogy a másik mire költene. Pénzt elkölteni köszönjük, nem kell segítség és jó tanács. Boldogulunk vele magunk is.

Tamáspatrik 2015.05.31. 22:25:57

A cikknek abban igaza van, hogy az ellenzéknek nincs koncepciója, míg a kormánynak többé-kevésbé világos víziói vannak.
Attól viszont lehet tartani, hogy gazdaság és az életszínvonal terén az eredmények rövid távon ható intézkedéseknek köszönhetőek (különadók, rezsicsökkentés stb). Így pl. Kuba évtizedekig viszonylagos jómódban élt, utána jött csak a krach, de hasonló példaként hozható fel Venezuela és Argentína is.
A kormány azt teszi, amire képes, a gazdasági stabilitást megvalósította, olykor kreatív és merész eszközökkel is. A hosszú távú gyarapodáshoz egészségügy, oktatás területén többre lenne szükség.

Másrészt: a gazdaság nem minden. Kisebb hangos csoportokat és nagyobb csendes rétegeket egyaránt irritál a kormány stílusa. A sikeres országok (Dél-Korea, Finnország, Németország, Dánia stb.) mind közösek abban, hogy nincs éles szembenállás, megosztottság, hanem alapvető egyetértés (konszenzus) van alapkérdésekben. Nálunk sajnos nem körvonalazódik semmi ilyesmi.

Larry Silverstein 2015.05.31. 22:26:53

@Furusina: 'A hasonló írások is, mindig elfelejtik hozzátenni, hogy a jelenlegi növekedési mutatók nem a kormány tevékenységének eredményeképpen alakultak ki, hanem éppen, hogy annak ellenére. Hiszen a gazdasági válság által amúgy is sulytott gazdaságba, és társadalomba gátlástalanul gátlástalanul beleadóztattak,, ami a növekedést nyilvánvalóan nem segítette.'

Naná. A legutóbbi világgazdasági konjunktúra csúcsán, 2007-08ban Mo-n 0,1-0,9%-os volt a gazdasági növekedés és emelkedett a GDP arányos adósság. Magyarország volt a legutolsó Európában.

A GDP emelkedés ma sehol nem közelíti meg Európában az akkori szintet, a Magyar 3,4% sem egy egetverő adat. Csak hát, ma az európai élmezőny tempójában fejlődünk.

Úgyhogy azért nem teljesen mind1 ki vezeti az országot, szvsz.

♔batyu♔ 2015.05.31. 22:28:41

@Furusina: Mondd ki bátran, az EU és a (balliberális - "demokraták") ellenzék munkája. Ami nem volt egyszerű, hiszen Orbánék ezt folyamatosan akadályozták.

" A hasonló írások is, mindig elfelejtik hozzátenni, hogy a jelenlegi növekedési mutatók"

Kellene szólnod azoknak a társaidnak, akik szerint ez csökkenés.

komplikato 2015.05.31. 22:29:27

"írtunk már a növekvő foglalkoztatottságról, a növekvő gazdaságról, a növekvő bérekből"
Egy szóval eddig is csak hazudtatok? :D
De akkor ezt most komolyan kellene venni?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:33:59

@Tamáspatrik:

"Attól viszont lehet tartani, hogy gazdaság és az életszínvonal terén az eredmények rövid távon ható intézkedéseknek köszönhetőek (különadók, rezsicsökkentés stb)."

Ezzel maradéktalanul egyetértek. Tücsök, hangya effektus, avagy anticiklikus gazdaságpolitika. Válság idején mozgósítani kell a tartalékokat, bőség idején tartalékokat kell felhalmozni. Az előbbi megvolt, az utóbbi meglesz-e, ez a kérdés.

zorki 2015.05.31. 22:35:28

@ccactus: Igen, valóban én szívesebben költeném egészségügyre, oktatásra és utóbbin belül a sportra. A bírálat joga pedig az enyém (is) - a semmitmondás joga legyen a tiéd.
Továbbra is azt vallom, mint ez a bejegyzés írja: Vitassuk meg!
"Pénzt elkölteni köszönjük, nem kell segítség és jó tanács. Boldogulunk vele magunk is!' Pont ennek mond ellen:DDD
Nem akartok Ti vitatkozni!
Több komolyságot!

♔batyu♔ 2015.05.31. 22:37:32

Az a helyzet, hogy nagy tragédia ez a ballibsiknek, hogy Orbánéknál működnek a dolgok. A párttag vagy szimpatizáns füveket nem nagyon értem, végül is ez nekik csak jó, de a ballibsi funkcik komoly gondban lehetnek. Ha 2018-ban is győz Orbán, amire elég nagy az esély, mérethetik meg magukat a munkaerőpiacon.

zorki 2015.05.31. 22:47:40

@♔batyu♔:Ha engem kérdenél a ballibsi funkcikat már rég elküldtem -nem is a munkaerőpiacra-, de a fidesznyik funkcik is megmérettethetnék magukat a munkaerőpiacon, persze akkor mikor nincsenek hatalmon.
A helyzet az, hogy inkább ne erőltessük a dolgot, mert még bele rokkanna a gazdaság.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.05.31. 22:56:40

@zorki:

A bírálat joga mindenkit megillet. Véleményed tiszteletben van tartva, teret engedünk neki mindenek előtt. Demokraták vagyunk mind, ezt ne vitassuk el egymástól.

zorki 2015.05.31. 23:06:00

@ccactus: Nem én írtam, hogy nem kell segítség és jó tanács, és még ki is oktatnál.:DDD Elég lett volna annyi: nem így gondoltam! Még én is szoktam tévedni!:DDD

húzzad neki shakespeare 2015.05.31. 23:11:46

A Felcsúttinak és bandájának két cél lebeg a szeme előtt. Az egyik az nem más, mint a sok szájtáti bóbita elkábítása.Ezt ahogyan csinálják, az mindenképpen megsüvegelendő!!!
A másik az a lopásról szól. Mindig, mindenhonnan és minél többet lopni.
Eeeezt is remekül művelik, süveg szintén megemel! Ennek van is látszatja, a TOP 100 milliárdosban már egymást tapossák agyon a Simicskák, a Tarsolyok, a Mészárosok, etc....
A NOKIA-s doboz már smafu, a legalább látszatra adás is a múlté.

M_R 2015.05.31. 23:23:57

Ez valami Fideszes Hírcsárda blog? :O

feketeesfeher 2015.05.31. 23:48:55

Sajna a statisztikák nem támasztják alá a blog optimizmusát.
Trendszerűen semmiképp sem.

A blognak annyiban van igaza, hogy a kisstílű napi politikai kommunikáció valóban a béka segge alatt mozog.

De ha mondjuk kilépne az ország vezető értelmiségi rétege ebből a kisstílű napi harcból, akkor nagyon hamar kiderülne, hogy ez a látszatpolitika mennyire elég.

A tények amúgy azt mutatják, hogy nem sokra.
A környező országokat tekintve meg főleg nem sokra.

De esélytelen ma egy valós helyzetértékelésen alapuló, az ország tényleges jövőét tekintetbe vevő racionális vita.

Ez a hajó elment, talán újra kiköt úgy 5-10 év múlva.
Addig marad a pangás a fideszzel.

2015.05.31. 23:52:33

@ccactus:
A számok: forrás KSH
2006 gdp euroban: 90.947 millió
2007 101.256
2008 107.260
2013 100.520

Namost , ha ezt növeled is 4%-kal, akkor sem éri el a 2008-as évet.
És még nem számoltam az inflációval.
Amit teljesen figyelmen kívül hagysz, az az, hogy a gdp számítás metodikája változott, ami hirtelen megemekte a magyar gdp-t
Valamint figyelembe sem veszed, hogy a forint értéke hogyan változott a dollárhoz, eurohoz képest.
Az sem érdekel, hogy százalékokból vonsz le következtetést.
Te vagy nem értesz hozzá, vagy szemét hazug vagy.

2015.05.31. 23:55:44

@♔batyu♔:
Neked is, te balfasz. A gdp alacsonyabb, mint2008.ban.

Az ország lakosságszáma csökkent.
mire vagy büszke? Hogy tudsz hazudni?

2015.05.31. 23:58:59

Mindent elárul a blogról, hogy nem egy személynek a véleményét olvasom, az írás többes szám első személyt használ. Ki az a "mi"? A Párt? Tudjátok,hogy ez mikor volt divatos - nektek állandón az a korszak lebeg a szemetek előtt... Az igazi blog személyes véleményt tükröz, ha ezt az írást valakinek a véleményeként olvasom, akkor is, ha névtelen vagy álnéven ír, többre értékelem és vitára alkalmasnak találom,de így ez nem alkalmas vitára,nem is vitaindító írás,ez csak egy közlemény.

2015.06.01. 00:03:14

@ccactus:
De tudod, mit? Elemwezgethetjük a fidesz elmúlt négy évét is.
Gdp
2009: 93.289 (válság)
2010: 97.839
2011:100.408
2012: 98.642
2013: 100.520
Tehát jól látszik, hogy a válság után a Bajnai kormány növekedést indított, amit a fidesz 2011-ben tartani tudott, bár kisebb mértékben.
Aztán vissza, a Bajnai szintjére, igaz, akkor volt egy válság is.
Majd sikerült elérni azt a szintet, shol három éve voltak....taps.
És nem számoltam inflációt...

agyamputáltak 2015.06.01. 01:19:56

@ccactus: te egy retardált seggnyaló vagy semmi több, de már megszokhattuk az ilyen férgeket :-)

lombozódó 2015.06.01. 02:26:47

@ccactus: Jól vagy :-)) Már kb 25 000 milliárdnál tartunk.

...................2015. május 22-én a központi költségvetés adóssága az előzetes adatok alapján

24 597,9 milliárd forintot ......................... Ezt nem lehet visszafizetni soha :-))))))))))) Itt tartunk!!!

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.06.01. 04:41:56

@ccactus: Az adósság nő. 5 év alatt 19330 milliárdról 24500 milliárdra.

Pop40 2015.06.01. 05:20:45

Hú, elvtársak, ennyit hazudni egy szem posztban, nem lehetett könnyű :-)
Láthatólag egyszerre akartátok behozni a lemaradást :-DD

Csak egy pár kedvencem, futólag:

"A gazdaság gyors ütemben nő"

Az tuti. Köszönhetően az eus pénzeknek, meg a jobbára a Fletó által idehozott autógyáraknak.
Ezekkel együtt is olyan gyors ütemben nő a gazdaság, hogy sikerült az 5 év alatt éves szinten összehozni egy kb 1%/év növekedést.
Bravó. :-D

"a munkanélküliség és a szegénység csökken"

Akkora hazugság, hogy még.

A munkanélküliség úgy "csökken", hogy újabban nem számít munkanélkülinek a közmunkás, illetve fideszék statisztikáiban a K Ü L F Ö L D Ö N állást szerzettek is úgy jelennek meg, mint akikkel csökkent a munkanélküliség. :-DDDD
És tekintve, hogy hosszú tömött sorokban menekülnek az emberek a maffiátok sikerei elől külföldre, sose látott csúcson a kivándorlás, így aztán tényleg, nagyon csökken a munkanélküliség. :-DDD

A szegénység meg úgy csökken, hogy szintén sose látott csúcson:

index.hu/chart/2014/11/20/elkeseritoek_a_szegenyseg_legujabb_adatai/

"Magyarországon a szegénység folyamatosan nő, leszakadunk még a visegrádi országoktól is, pedig a gazdasági fejlettségünk nem indokolja, hogy ilyen mértékű legyen a leszakadás, hangzott el csütörtökön az MTA Szociológiai Intézetében, amikor bemutatták az Eurostat legfrissebb adatait a szegénység terjedéséről."

"Magyarország nemcsak elszegényedik, hanem súlyosan leszakad még a saját régióján belül is"

"Az MTA munkatársa azt mondta: Magyarországon minden indikátor szerint erőteljesen nő a gyerekszegénység, miközben
rajtunk kívül az EU-n belül mindenhol máshol sikerült megállítani vagy visszafordítani a növekedését, még Romániában is. "

www.portfolio.hu/gazdasag/egyre_no_a_szegenyseg_magyarorszagon.207047.html

www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_az_eu_szegenysegi_toplistajan.5.214458.html

stb stb stb.

"az alapkamat és az állampapír hozamok mélyponton vannak."

Ja, azok ott vannak. Nagy kár, hogy ehhez köze nincs bő nyállal szopott fideszkéteknek, ugyanis világszerte alacsonyak a hozamszintek a nagy jegybankok QE-programjai miatt.
Bár elhiszem, hogy a sok hülye fideszesnek ezt el lehet adni, mint Viktorka személyes sikerét, hisz attól fideszes a fideszes, hogy nem ért a gazdasághoz - sem. :-)

"A csendes gyarapodás, lassú felemelkedés korszakát éljük."

Ti, a közpénzért a Geci Orbán f*szát szopó elvtársak, bizonyára. Mészáros, Habony, Rogán, Lőrincz, meg a többi tolvaj elvtársatokkal egyetemben.

A nagy többség meg egyik napról a másikra él, mint pl az egészségügyis ápoló, 90k nettóval.

"az államadósság csökken"
Szintén nettó hazugság.

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/hiaba_a_kormany_igeretei_alig_csokkenhetett_az_allamadossagunk.4.208769.html

Érdemes megnézni benne az ábrát, a nagyon "csökkenő" államadósságról.
És akkor még ne is említsük meg az elvtársaitok által ellopott 3000 milliárd ft manyup-pénzt.

A többire már ki se térek, nagyjából az egész poszt egy szép nagy, hatalmas hazugság, amivel szerencsére a köznép is egyre inkább tisztában van - a maffiátok támogatottsága esik, mint a kő, s minden épkézláb ember menekül külföldre.
Nos, mindenesetre további kellemes hazudozást és seggnyalást, Viktorka remélem jól fizet. :-)

BKV reszelő 2015.06.01. 05:30:04

Mi ez a fos? Semmi tény, csak habonyi hablaty a levegőben. Idióta blogger azt hiszi, hogy ha leírja valamiről, hogy csökken, akkor az tény?! :D

2015.06.01. 05:45:52

@ccactus: "Mindenki hülye itt, csak e vagy okos. Mondd mit tegyünk, és mi követni fogunk! :) "

Jobban is tennéd, a csökött agyaddal.

2015.06.01. 05:51:59

A hozzászólókat olvasva, öngól volt ez a poszt. Hajrá fidesz, haha! :-D

Nzoltan 2015.06.01. 06:21:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: bajnai nem konzsolidált semmit, csak elodázta a bajt, amit megfejeltek egy drasztikusan megnövekedett adósságszolgálattal.

Nzoltan 2015.06.01. 06:27:45

@lombozódó: De ez így jó. Legalábbis a hitelezōknek. Erre épül az ortodox gazdaságpolitika.
Ne felejtsük el, hogy a követelés bizony a politikai befolyás megszerzését is jelenti. Na, viktorék ebbe a palacsintába szartak bele. Le is minōsítették az országot. A nyugat érdeke egy szervilis gyurcsány rehabilitálása. Nem vëletlenül puszipajtások az emrikai követtel. Most meg az altus ügy....

Jarnyn 2015.06.01. 06:28:29

@Nzoltan:
Valami adat? Mert Kósa akkori dumája amivel meglifteztette a forintot ok nélkül önmagában ezt még nem támasztja alá.
Csontvázak kiesése ugyanis elmaradt, pénz meg volt félretéve bőven.
Ellenben a lenyúlt magánnyugdíj pénztár vagyon mellett is megugrott ténylegesen az államadósságunk.

A közmunka programban résztvevőkkel "csökken" egyedül a munkanélküliség, de azokat meg khm. hadd ne soroljuk a "gyarapodók" táborába. Jog nélkül kb annyi pénzt kapnak hogy ne halljanak éhen. És ahhoz képest jól dolgoznak.
Ja és nem a link cigány réteg dolgozik benne, ugyanis azok kiesnek belőle, ha esetleg valaki erre élvezne.

Nzoltan 2015.06.01. 06:34:41

@huzzadneki shakespeare: Kisemberként le kell szarni a nagy "lopásokat". Anno fletóék akkora barmok voltak, hogy kis kenōpénzért inkább külföldieknek osztották el a vagyont. Orbánëk annyival csinálják másképp, hogy inkább maguk köszött osztozkodnak. A vagyon így is úgy is eltünik. Vagyis valahol gazdája lesz. Ebben a kérdésben, hogy ki a jobb, szerintem a mi szemszögünkbōl nem sok a különbség. Bár viktorék mellett szól, hugy legelább a vagyonok kis része itthon marad.

jog-ász 2015.06.01. 06:37:45

a posztnak igaza van, egy irodaházból, laptopon napi.hu gazdasági híreket böngészve...azért félmillió potenciális munkavállaló/munkanélküli jól elhúzott, az adórendszer valóban a felső 20%-nak jól jött, azóta is annak lyukait tömködik, a szegénység meg baromira nőtt...bár nem tagadom ez volt az orbán rendszer célja, sikerült az 5millió koldus országa, így valóban siker.

Nzoltan 2015.06.01. 06:39:44

@Jarnyn: Adat? Ott van a gugliban, guglizd ki. Mondjuk éves hiányok, törlesztési adatok, kamatok, stb....

deneskata 2015.06.01. 07:03:49

Az oktatás már a szakadékban van. Az egészségügy is a peremen egyensúlyoz. Minek örüljek?

Endre Haász 2015.06.01. 07:10:49

A csendes gyarapodás, a vásárlóerő megóvása? Nem ártana elmenni mondjuk a nagycsarnokba! A disznóhús két hét alatt + 100-150, Ft, kelkáposzta 300,- , tepertő(töpörtyű) 2000,- , ha liba 3000,-
Mondjam a többit is?
A gazdaság teljesítménye csökken, mert kevesebb az infrastrukturális beruházás, amit az EU finanszíroz.
Nézz, ne csak láss!

torró 2015.06.01. 07:12:57

Ez a féligazságok tökéletes képe. De mindenki részéről. Ezzel persze tisztában is vagytok. Aki nem az nem az elfogultan ítélkezik. megfogadtam már egy jó ideje, hogy nem szólok hozzá, de úgy látom semmi nem változik senki részéről. Tényleg nem érdemes vitatkozni mert olyanok vagytok, mint a vénasszonyok, akik elég keveset tudnak sok mindenről, de azt hiszik mindenben csakis nekik lehet igazuk. Összegezve, a posztíró is téved, de az ellenkezők tábora is téved. 0-0. i Nehogy most valaki megkérdezze, hogy ő miben téved, mert akkor máris igazolva vagyok. Ha nem tudod akkor infó hiányos vagy. És még egyszer a diktatúra vizionálókhoz. Fingotok sincs a diktatúráról. Ezt raktározd be magadnak.Ennyi részemről.

Megoldó 2015.06.01. 07:19:39

Csak agyhalottak hisznek a fideszben még mindig. Pont.

nu pagagyí 2015.06.01. 07:31:44

Egy válság után illik valamennyit növekedni, pedig a Fidesz mindent megpróbált, hogy visszafogja a fejlődést. A növekedés mértéke természetesen elmarad az egészséges országokétól, de hát a magyar ember annak örüljön, ami van.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.01. 07:38:18

@poszttoló: elmész te a kurva anyádba ezekkel a hazugságokkal!

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.01. 07:40:51

Nagyon remélem, hogy a csökkenő munkanélküliség jegyében ez a ganajtúró is örökre elveszti a munkáját és kizárólag közmunkája lesz a jövőben! Meg az egész családjának... csak uogy érezze a saját bőrén, mekkorát hazudott...

OkoskaTo:rp 2015.06.01. 07:46:59

Egy szót kérdeznék csak a t. szerzőtől: Fenntarthatóság?

sas70 2015.06.01. 08:15:11

Az alternatív valóság szép megnyilvánulása ez a poszt! Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel nagyon meg vagyok elégedve!
Nem is kell semmit hozzáfűzni.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 08:17:11

Az eredmények jók jelenleg, de nem elég jók ahhoz, hogy használhatóak legyenek politikai kampányban.

sas70 2015.06.01. 08:20:48

@Pop40: Kösz! Nekem nem volt türelmem összeszedni. Persze akinek kéne, úgysem olvassa el, sajnos.

♔batyu♔ 2015.06.01. 08:21:38

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Balfaszkám nézted 2008-ban az adósságállományt is? Tudod, ami 83% lett 54%-ról?
Tudod nem mindegy, hogy egy szar hitelből veszel autót, vagy abból amit valóban meg is takarítottál.

Bár te még mindig nem vagy akkora gáz mint a többi, aki Orbánt vonná felelősségre a Gyurcsányék által felhalmozott adósságért. "rekord méretű az adósság". Csak éppen azt felejtik el hozzá tenni, vajon ez mekkora lenne, ha Orbánék a 2002-es 54%-ról indulhattak volna.

Ennek az országnak egyetlen esélye van, kb. ez a gazdaságpolitika amit Orbánék visznek. Alacsony államháztartási hiány, 3% feletti GDP növekmény és akkor kb. 3 év múlva még mindig nem lehet arról beszélni, hogy ledolgoztuk a Gyurcsány korszakot, mert az akkor lenne, ha az államadósság megint 54% lenne.

csak egy néző 2015.06.01. 08:21:52

Úgy látszik, majdnem teljes az osztály létszám a fidesz trolloknál és a szekta tagoknál.

a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/1826/7321/original.jpg

Hajrá fidesz, hajrá magyarok!

♔batyu♔ 2015.06.01. 08:23:44

@maxval bircaman szerkesztő: Miért ne lennének? Orbánék nyert helyzetben vannak. De ha netalán megbuknának, a következőnek jobbnak kell lennie és nem demokratázhat, nácizhat, hanem hoznia kell legalább ezeket az államháztartási és GDP értékeket.

Mert őket már nem Gyurcsányékkal, hanem Orbánékkal fogják összehasonlítani.

♔batyu♔ 2015.06.01. 08:24:46

@csak egy néző: Látom, a ballibsi trolloknál és szekta tagoknál is teljes a létszám. Hitgyüli, hasonlók.

Trackers 2015.06.01. 08:36:44

A cikk alapvetése tévedés.

Az a tény, hogy az országban regnáló szoci kormányoktól szarabb az egész EU-ban nincs, nem jelenti azt, hogy a Fidesz jó, csak legfeljebb azt, hogy kategóriákkal jobb a szociktól.

igazi hős 2015.06.01. 08:38:48

cactus: Ez priceless: "Mi továbbra is azt valljuk: Vitassuk meg!" Kár volt ennyire rápihenni egy posztra, ha még mindig nem bírod a kritikát. Ha a tények nem zavarnak (lásd: az egyáltalán nem probléma, hogy egyre kevesebbet költünk oktatásra, gondolom az oktatásra szánt pénz feleslegességét a saját példádból vezetted le), ne zavarjanak az ellenvélemények se: tiltsd le a kommentelést és akkor zavartalanul istenítheted ezt a kormányt is. Az a neked való megvitatási forma.

bekerült 2015.06.01. 08:45:50

Végül is, minden csak nézőpont kérdése !

Orbánék vért izzadva érik el, hogy a látszat mellettük szóljon, miközben a tartalékainkat élik fel !
Mindenben !

Az emberek bizalmában is !

Mindezt olyan körülmények között, amikor a szomszédaink is elhúznak mellettünk minden téren.
Kétségtelen, hogy ez is egy eredmény, csak nem sok köze van hozzá a kormánynak, sokkal több a gazdasági trendnek..
Könnyű a más farkával verni a csalánt és azt mondani, hogy lássátok, ez nem is fáj.
Nekik nem, de nekünk igen !

Eddig semmi, de tényleg semmi , javulást nem tett az ország érdekében Orbán.
A saját maguk érdekében annál inkább !
Aki ehhez a körhöz tartozik, vagy azért fizetik, hogy ezt dicsőítse, annak tényleg megfelelő ez a felállás !

1ghost 2015.06.01. 08:50:34

Kedves Nívó Blog! Baromi gyenge kis írás, javaslom a blog nevét változtatni, mert szemet és értelmet mardosó a kontraszt a forma és tartalom között.

"De a végeredmény mégiscsak az, hogy nem lefelé zuhanunk a szakadékba, hanem előbb kikászálódtunk onnan, azóta pedig az irány egyértelműen felfelé."

Hűha, azanyja! Tényleg? Ha nem mondjátok, hülyén halunk meg! Ugyanis minden válságot kilábalás követ! Bizony fiúk, még 1929-33 után is kilábalás volt, nem pedig szakadék! És ti ezt felfedeztétek 2015-ben, mi több érdemnek állítjátok be? Grat, fiúk, grat! Bravo, bravo!

Persze lehetne értelmes kérdések is feltenni - ha már 5 év mérlegét akarjuk megvonni - a következők: hol járunk 2008-hoz képest, milyen volt ezalatt a kilábalás sebessége? Hol járunk a többi KKE országhoz képest? Mekkora lenne az államadósság a lenyúlt MNYP nélkül? Hogyan néznénk ki EU transzferek nélkül?

Mindezekre rövid válasz vegytisztán megadható: a NarancsKurmány teljesítménye botrányos, pontosan olyan, ami ettől a sarlatán és velejéig korrupt bandától várni lehetett.

Tetszenekéteni?

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 08:51:12

@fideszbirkák imához térdre Orbán gazditokért!:

Pont ezért szükséges a keleti nyitás, a távolodás a nyugattól, s az iparosítás.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 08:53:17

@gébics:

"Az Orbán-kormány alatt kb. 600 ezer ember hagyta el az országot, többségük fiatal, és jó részük soha többé nem szándékozik ide visszatérni"

Nem , már másfélmillió magyar mosogat Londonban, mind phd-diplomás, s a 101 %-uk sosem fog hazatérni.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.01. 08:53:53

@♔batyu♔: Milyen érdekes, hogy azokat illeted hitgyülis meg szektás jelzőkkel, akik a saját maguk által favorizált pártokban is észre veszik és szóvá teszik azt, ami problémás. Mi több, itt nem is favorizált a nem fideszesek közül senki sem más pártot. Miközben te és a barátaid minden körülmények között dicséritek a Pártot és a Kedves Vezetőt. Gondolom, nem látsz ellentmondást. Erről ismerni meg a hívőt.

lajafix1 2015.06.01. 08:55:49

Betegek vagyunk és tanulatlanok:

index.hu/gazdasag/2015/06/01/oecds_chart_magyarorszag_regio_kozep-europa_osszehasonlitas/

valamint seggnyalók és a könnyebb utat választók, mint ennek a blogbjegyzésnek a szerzője

♔batyu♔ 2015.06.01. 08:58:07

@bekerült: Orbán köréhez tartozók egészen biztosan nem képesek választásokat nyerni, ha csak ők lennének. Még ma is állítom kevesebben vannak, mint pld. Gyurcsány köréhez tartozók.

Ami nagyobb kör, azok a jobboldali szimpatizánsok. Ez már jelentős. Ők azok, akik balliberális pártokra soha nem szavaznak. Viszont ők sem képesek eldönteni a választások kimenetelét, ők azt döntik el, hogy balliberális kormány nagyobb többséggel ne nyerhessen.

Akik eldöntik a választásokat azok, akik bárkire szavaznak, akikről azt gondolják, hogy sorsuk jobbra fordul és bárkik ellen, akikkel nincsenek megelégedve.

Mindig is ezek döntötték el.

Ezért értelmetlen görcsölni, mert ha ők nem érzik jól magukat, Orbánék 2018-ban buknak. Ha viszont igen, értelmetlen azon problémázni, hogy mennyi a szegény ember.

Ennek meg nem sok értelme van, hogy a gazdasági trend az, ami döntő. Akkor vajon miért nem tudtunk a szlovákokkal, lengyelekkel haladni már 2002-től?

A Gyurcsány kormánynak egyszerűen másolnia kellett volna a szlovákokat. Azaz segélyeket megfelezni, a lázadások leverésére kivezényelni a katonaságot. Gyurcsányék e helyett inkább vették fel a hiteleket és az ország is jól eladósodott, de a lakosság is. Miközben semmiféle lényeges reform nem történt.

Ráadásul náluk olyan korlát sem volt, mint a szlovákoknál az 50% feletti automatikusan életbelépő lépcsőzetes korlátozások, amelyek legalább a következő kormányon segíthettek volna.

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:02:26

@Miazmás: Ne görcsöljél már, nem én illettem troll és szektás jelzőkkel a versenyzőket, hanem az, akinek válaszoltam. Előzményt nem olvasol?

2. Én érvelek, nem pedig Orbánt dicsérem. Ha neked az Orbán dicséretnek minősül, hogy több éve alacsony az államháztartási hiány az egy másik dolog.

Problémázás helyett miért nem cáfolod meg? Az nem érv, hogy én Orbánt dicsérem.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.01. 09:06:33

@♔batyu♔: " Miközben semmiféle lényeges reform nem történt. "

Az nem úgy volt, hogy a Kedves Vezető igyekezett minden változtatás ellen hangolni a hívőket? Lásd: 300 Ft-os vizitdíj, ami annyira nem számított az egészségügynek, hogy mikor a Kedves Vezető által kihajtott népszavazás után eltörölték, akkor kiegészítést kellett adni az orvosoknak. Az megvan, hogy volt egy világválság is közben? Persze biztos liberálbolsevikcigányzsidógyurcsánylibajnaistahazaáruló vagyok, hogy fel mertem tenni ezt a kérdés. A 27%-os ÁFA nem zavar? A 3000 milliárd nem zavar? Persze, hogy nem, hisz hívő vagy.

martineden 2015.06.01. 09:09:16

Ezt viszont az OECD tanulmanya fidesztroll........,, egyre nagyobb a szakadék a gazdagok és szegények között.
A Fidesz-kormány 2010 után induló hatalmas átalakításai, a 27 százalékos áfa, az egykulcsos adórendszer, az adójóváírások rendszerének kivezetése mind hozzájárult ahhoz, hogy az egyenlőtlenség nagyobb legyen. Az egyenlőtlenség mérésére használt GINI-Index a régiós átlag fölé ugrott öt év alatt, holott 2010-ben még az egyik legegyenlőbb országnak számítottunk a környéken."

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.01. 09:09:27

@♔batyu♔: Persze, ki lehet ragadni egy-két pozitívnak látszó adatot, csak semmi értelme. Én pénzügyi témákban közgazdászok véleményét olvasgatom, azok meg mást mondanak, mint te és a Kedves Vezető. Nekik hiszek, nektek nem. És itt be is fejezem, hívővel ugyanis nincs értelme vitatkozni.

Trackers 2015.06.01. 09:11:14

@Miazmás:

A szocik a válság elött, után is közben is az EZ legbbénább kormánya voltak 2002-2010 között.

Kár ezt a válságra fogni, persze a Gyurcsány hívők számára az elkúrásra nem marad más magyarázat kétségtelen.

Bobby Newmark 2015.06.01. 09:11:36

De szeretnék én is abból a drogból, amit szedsz....

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:11:58

@Miazmás: Nem haragszol, de ez kurvára nem érdekel, nem érv. Ahogy az sem lenne érv, hogy Orbánt ma Gyurcsány, vagy az EU akadályozza bármiben.

Oldja meg, magánügy. Ha nem tudja megoldani, kuka.

"iberálbolsevikcigányzsidógyurcsánylibajnaistahazaáruló " - kurvára nem érdekel ki vagy, érvekkel vitatkozom, nem személyekkel, én nem vagyok ballibsi.

Tény, hogy jobboldali vagyok, de a tehetség és teljesítmény a mérce. Orbán és Gyurcsány nem is egy kaliber, legalábbis szerintem. Soha nem is tartottam egy kalibernek.

A kettő közötti különbség már ott megmutatkozik, hogy Gyurcsányt irányították, Orbán pedig irányít.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.01. 09:14:31

@♔batyu♔: Te hülye vagy. Szerinted például ügydöntő népszavazás után mit kellett volna csinálni? Ki az, aki kiharcolta? Gyurcsányra se nagyon szavaznék, de ekkora baromságot összehordani....

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.01. 09:14:40

Kedvező körülmények között az élőlények elszaporodnak.
Meg kell vizsgálni, hogy Magyarországon kik szaporodnak el, kik fogyatkoznak, és ebből azonnal kiviláglik, hogy a helyzet valóban olyan rózsás-e, mint ahogy azt a fenti sikertörténetben lefestik.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.06.01. 09:15:02

Ja, azt ígértem, hogy befejezem. Pá.

Lődörgő Hollandi 2015.06.01. 09:15:15

LOL, ajánlom szerzőnek, hogy tekintse meg az Erik a Viking c.filmet, kiváltképpen a "Hy Brasil nem süllyed" részt! Hogy segítsem, ideteszek egy linket is: youtu.be/AJ599TQUiug

martineden 2015.06.01. 09:19:40

@ccactus Ehhez mit szolsz fideszcsicska?
,, Nem csak az oktatás terén van bőven tennivaló, az egészségügy sincs túl jó bőrben. A költségvetésben GDP-arányosan kevesebbet fordítunk rá, mint az átlag, és az egy főre eső egészségügyi kiadás is
az egyik legalacsonyabb a térségben.""

high up! 2015.06.01. 09:19:50

90%-nyi Átlaghülyemagyar országa ugyanúgy le van maradva a világtól 2015-ben (és immár sokkal szarabb potenciálokkal), mint 2010-ben. meg 2006-ban. MIközben már 2006 és 2010 is már katasztrofális volt, ezekben az években a magyar birka társadalom mellett elhúzott majd az összes EU újonnan csatlakozó ország.

És a hülye birkabandák még meg is magyarázzák, hogy miért gyúrtcsány vagy miért Orbaneszku a jobb ebben a történelmi mocsok 2000-es években, az ELVESZETT KÉT ÉVTIZEDBEN..

Ez kell ennek a népnek, a tudatlansáeg és a szopás generációról generációra. Az apák gondoskodnak arról, hogy a gyerekek is beleszokjanak ebbe a hótbeteg elméjü magyar rabszolga világba.

FOLYTASSUK!

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:20:36

@Miazmás: Te nem értettél meg valamit.

A miniszterelnök a "felelős" és a kormánya. Az ellenzék semmiért sem felelős, ha csak be nem hív egy idegen hadsereget. Oldja meg. ha nem tudja, mondjon le és adja át a hatalmat.

Olyan nincs, hogy nem tud a helyezettel mit kezdeni, majd amikor megbukott nyafog, hogy de hát az ellenzék. Alacsony államháztartási hiány, minnél magasabb GDP. Gondolod, hogy ezt 8 évig akadályozta az ellenzékben lévő Orbán? Mert ha a ballibsi politikusok is ezt gondolják, akkor nagyon is jó, hogy még mindig a kukában vannak.

Hülye pedig te vagy, mert te azt képzeled, hogy van, miközben Gyurcsányék már a második ciklusukat töltik a kukában.

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:23:51

@high up!: Tudjuk persze, hogy ezek helyett te lettél volna a legjobb, de hát hová a faszba tűntél a választásokon. Nem láttam a neved a szavazólapon.

Pedig ha te nyertél volna, ma ott tartanánk ahol a csehek.

Trackers 2015.06.01. 09:25:31

@high up!:

A valóság az, hogy 2002-ben még a szlovákok elött voltunk szinte minden gazdasági mutatós szerint.
2010-re szinte minden mutató szerint utolsóak lettünk a Görögökkel holtversenyben.

Azóta a Görögök becsődöltek, és számos EU-s ország rosszabb helyzetben van nálunk.

Magyarul a szocik alatt iszonyú mértékben lecsúsztunk a többiekhez viszonyítva, a Fidesz alatt pedig felfele kapaszkodunk.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a Fidesz jó, csak azt, hogy a szociktól szarabb nincs az egész EU-ban.

high up! 2015.06.01. 09:25:43

Na, hamar vége lett a választási népámításnak, a Gyorsnaszád megint zátonyra futott egy próbakör után:

2015 I. negyedévében csökkentek a beruházások
2015 I. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 4,5%-kal esett vissza az előző év azonos időszak magas bázisához képest. A beruházások a legnagyobb súlyú feldolgozóiparban stagnáltak, néhány kisebb ág kivételével a többi nemzetgazdasági ágban csökkentek.

2015 I. negyedévében az előző év azonos időszakához képest:
- a beruházási tevékenység 4,5%-kal mérséklődött, ezen belül a gép- és berendezésberuházások 1,0, az építési beruházások 8,9%-kal maradtak el az előző év azonos időszakához képest;

- a nemzetgazdasági ágak többségében a beruházási teljesítmény csökkent, a legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 8,3%-kal alacsonyabb lett az előző év azonos időszakához viszonyítva, amelynek oka a vasút- és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok fejlesztéseinek, illetve a járműparkok korszerűsítéseinek jelentős visszaesése;

-a kisebb súlyt képviselő nemzetgazdasági ágak közül nagymértékben csökkentek a beruházások a pénzügyi, biztosítási tevékenység (32%), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (29%), az oktatás (26%), valamint az adminisztratív és szolgáltatást támogató tevékenység (15%) nemzetgazdasági ágakban;

-a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény egyötödével esett vissza;

-a beruházások egyharmadát adó feldolgozóipar beruházásai lényegében stagnáltak (+0,2%), az ágazaton belül nagyobb növekedést a vegyi anyag termékek gyártása, valamint a gép, gépi berendezések gyártása területén mértünk;

-jelentősen nőttek a beruházások a vízellátás; szennyvíz gyűjtése, hulladékgazdálkodás (28%) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás (15%) területén.

Megy lefele a növekedési potenciál, de keményen.

FOLYTASSUK!

ob.szerver 2015.06.01. 09:28:08

A rezsim semmiféle (tehát SEMMIFÉLE) eredményt nem tud felmutatni. A gazdasági növekedés az évi több mint 1000 milliárd EU-s forrásnak (ami 2013-ban a ciklus végének köszönhetően 2200 milliárd volt), és a gyurcsánybajnai által idehozott autógyáraknak, és a fogyasztás mesterséges élénkítésénak (rezsicsökkentés) köszönhető. Ezt nyugodtan lehet cáfolni kimutatva az unortodox intézkedésekből származó növekedési eredményeket. Csak bátran.

A képzett munkaerő menekül, az EU transzfereken kívüli tőke távozik, nincsenek számottevő zöldmezős beruházások, a nyugdíjrendszer 2 évtizeden belül összeomlik, az egészségügy és az oktatás romokban.

A rezsim pusztítása és rombolása bizonyos területeken visszafordíthatatlan károkat okozott (szakképzett munkaerő távozása), máshol még optimális esetben is évtizedek kellenek majd a károk helyrehozásához. Magyarország leszakadása nemcsak a nyugattól, de még a szomszédainkhoz képest is garantált.

high up! 2015.06.01. 09:28:16

@Trackers:

Felfelé kapaszkodtatok ám tényleg, csak most egy másik debil diktátor farkán.
Nem pedig a nemzetközi versenyképességben és a jólétben. Ezekben csak a fidesz oligarcha család teljesített jobban, nem pedig a 90%-nyi NER rabszolga nép.
Még azok a statisztikák is ezt mutatják, amiket maga Blogger Géza hamisít.

FOLYTASSUK!

martineden 2015.06.01. 09:29:00

@ccactus: ,,Mások meg egyetértenek! Mindenki adóforintja számít! A tiédből a feneketlen kútba megy, az enyémből stadion épül. Van ilyen is, olyan is, mindenki boldog!"...............Azt is aruld el fidesztroll kiebol es kihez mentek,mennek a 100 milliardok a stromanokon keresztul?(Pl simicska,meszaros,vajna,stb)

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.01. 09:30:54

@Trackers: A száraz statisztikai adatok nem adnak választ a kérdésre, hogy "kik szaporodnak el, és kik fogyatkoznak" az országban, de még csak nem is azt a kérdést vetettem fel, hogy az elmúlt években születtek-e gyerekek.

Trackers 2015.06.01. 09:32:09

@high up!:

Érdekes.. a hitelminősítők ezt máshogy látják..
www.tozsdeforum.hu/uzlet/gazdasag/meglepot-lepett-a-hitelminosito-itt-az-indoklas-47187.html

Erőteljesek a versenyképességi mérőszámok
A hitelminősítő az osztályzatjavítás fő tényezői között említette azt is, hogy megítélése szerint erőteljesek a magyar gazdaság versenyképességi mérőszámai. Az effektív reálárfolyam a 2007 végén mért szinthez képest február végéig csaknem 14 százalékkal gyengült, és egyre több jel van arra, hogy a bővülő magyar exportszektor hozzáadottérték-termelő képessége is javult.

Trackers 2015.06.01. 09:32:40

@udvaros:

Tehát így cigányoznak a ballibek..
Értem.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.01. 09:35:28

@Trackers: ez kb annyit jelent, hogy ennyivel kevesebb párnak volt pénze fogamzásgátló eszközökre. (Csak igazodva a fideszbirkák gondolkodásához :D)

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.01. 09:36:34

@Trackers: speciel én a távol-keleti és arab/albán bevándorlókra tippeltem.

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:38:17

@martineden: Te nem kérdezed meg magadtól, ha Gyurcsányék semmit sem loptak, hogy a faszba úsztak el ennyire? Már egyetlen pld. 8%-os államháztartási hiány is kibaszott sok pénz.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.01. 09:39:39

@Trackers: Nem akarok szájbarágós lenni, de úgy tűnik, szükség van rá. Történetesen a dolgos, szorgalmas emberek kivándorlására gondolok a "fogyatkozás" alatt, és a hivatalnoki létszám indokolatlan duzzadására a "szaporodás" alatt.
Ha szeretsz KSH adatokkal kardozni, akkor ebből láthatod, hogy például a kormányhivatalnoki létszám az elmúlt években látványosan megemelkedett:
www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qli006.html

martineden 2015.06.01. 09:41:23

@Larry Silverstein:...,, Csak hát, ma az európai élmezőny tempójában fejlődünk.

Úgyhogy azért nem teljesen mind1 ki vezeti az országot, szvsz"....ezt olvastad mar fideszcsicska?......Mégse vagyunk olyan túl jók a régióban.Kijött a maradék régiós GDP-adat, ami szerint egyáltalán nem is állunk olyan jól a többiekhez képest. Egészen pontosan a dobogóról is leszorultunk a csehek és a lengyelek jelentős előzésével. Az előző cikkünkben is megírtuk már, hogy nem biztos még, hogy akkora májerek vagyunk, most be is következett. És nem is biztos, hogy itt a vége.
Bár korábban azt írtuk, hogy Európa élvonalába ugrott a magyar gazdaság a negyedéves GDP-növekedés tekintetében, már akkor megemlítettük, hogy egy csomóan még simán beelőzhetnek minket, mert még nem minden ország közölt adatot.
Ez meg is történt: Varsóban bejelentették a lengyel adatot , ami szerint a lengyel gazdaság szezonális igazítva 3,4 százalékot nőtt az előző év első negyedévéhez képest, ami simán veri a magyar adatot, hivatkozik a Bloombergre a Portfolio. Ennél is durvábban nőttek a csehek, akik mindenkit meglepve 3,9 százalékot nőttek hasonló számítás szerint. Ez azt jelenti, hogy a régióban már nem állunk annyira fényesen.

nu pagagyí 2015.06.01. 09:43:25

@maxval bircaman szerkesztő: A távolodás a Nyugattól legyen egyéni a program. Te már tettél érte, elköltöztél Keletre, engem viszont hagyjál békén az ötleteiddel.

Bobby Newmark 2015.06.01. 09:45:44

@Trackers: Őszintén az engem kurvára nem tölt el boldogsággal, hogy Orbán sleppje zsírosodik mindenki más kárára, és ez szumma, messziről nézve pozitív adatokat generál.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.01. 09:46:25

A pinokkio dijat ismet sikerult megnyerni:
"Mert a fontos témák a gazdasági helyzet, a foglalkoztatottság, a bérek, a nyugdíjak, az adósság, illetve ezek dinamikája."
Ezert volt szo itt a blogon schmitt palrol, vasarnapi bearasrol, sot meg a stadionepiteseket is sikerult megvedeni. A kozelmultban tovabb rombolta a kormany az oktatast arrol bezzeg csond van, es az egeszsegugy allando problemaja sem er meg egy arva bejegyzest.

Az, hogy kaktusz hany es hany hazugsagon sikerult kapni, gyakorlatilag se szeri se szama. Hivatalos statisztikai adatok cafoljak allitasait, jelenleg nehany adatba kapaszkodik csak...

Bobby Newmark 2015.06.01. 09:46:36

@csak egy néző: Ma seggnyalóknak áll a világ. Máshogy nem nagyon lehet előrejutni Fideszisztánban.

Trackers 2015.06.01. 09:46:42

@udvaros:
A kivándorlás mértéke se nem nagyobb se nem kiséebb, mint a környező országok esetén. (Lengyelek, Románok, Csehek, ..)
Amikor lecsúsztunk 2010-re az EU-ban gazdaságilag, akkor valóban kicsit nagyobb volt a kivándorlók aránya a többiekhez képest, mára ez kiegyenlítődött.

Az én kivándorolt ismerőseim között egy sincs aki ne kormányváltás elött ment volna ki, vagy ne tervezte volna azt már elötte.

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:46:48

@udvaros: A kivándorlás nem Orbánéknál kezdődött, a "hivatalnoki" létszámnak pedig nem az emelkedése a gond, hanem az, ha hitelből fizeted őket és ennek ellenére emelkedik.

Azért a "hivatalnoki" létszámban beletartozik sok olyan is, akinek a léte szükséges, sőt az is, hogy létszámuk emelkedjen. (pld. pedagógusok, orvosok, stb).

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.01. 09:46:56

@nu pagagyí:

Itt az ország érdekeiről van szó, nem egyéni sorsokról.

RedRum 2015.06.01. 09:46:57

A náci kormánynak nincsenke vejei az EÜ beszállító szektorban. Sem az iskolákban. Ezért nem fizetnek. Majd megoldják zsebböl itt is ott is...... A költségvetés meg ..jééééé...de szépen javul.
Az EU pénzén felhizlaltuk haverok cégét, de pörög a gazdaság.
Lenyúltuk ami mozdítható, és hogy megmentettük a nyugdíjrendszert.

A helyzet az, hogy elkészült a 4 Millió koldus + Adócsalók országa. Szégyen.

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:47:33

@Bobby Newmark: Miért, téged ki akadályoz ma jobban, mint pld. 2002 előtt?

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:48:39

@Trackers: A "szlovák "mintaállamban" 2010-re már félmillióan mentek külföldre.

Trackers 2015.06.01. 09:49:08

@Bobby Newmark:

A gazdasági mutatók, mint olyan, globális átlagot hivatottak mutatni.
Azaz ebben ugyanúgy benne van Gyurcsány sleppje, mint Orábáné, és mindenki más sleppje is.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.01. 09:49:24

@martineden: hadd tegyem meg hozza, hogy 2012-ben a hivatalos magyarazat a gyenge adatokra itt a nivo blogon az EU valsag volt. Most, hogy nincs valsag, akkor minden a fidesz erdeme. Tetszik erteni, amikor nem mennek a dolgok az EU a hibas, amikor mennek a fidesz csinalt mindent. Na, ez a nivo.

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:51:37

@Tyson925: Azért nézd már meg 2012-ben milyen követelmények voltak. Pld. az IMF hitel részletei. Továbbá a hitelhez jutás nehézsége. Többek között.

Ráadásul hiába múlik el a válság, ha te nem alkalmazkodsz. Lsd. görögök, akik még mindig szarban vannak. Ellentétben velünk, akik kikeveredtek ebből.

Trackers 2015.06.01. 09:52:50

@RedRum:
"Adócsalók országa."

Valójában rendszerváltás óta, ebben a ciklusban fehéredett legtöbbet a gazdaság. (Pénztárgépek).

Elötte mindig csak rosszabb lett a helyzet.

Szóval van még tennivaló kétségtelen. Csak nem akkor kéne panaszkodni ezokból, mikor 1990 óta először javul a helyzet.

Trackers 2015.06.01. 09:55:14

@Tyson925:

A többi országgal összevetve lehet relatív teljesítményt nézni.

A Google remek applikációt írt, hogy ezt megtehesd. Eurostat adatokkal.

Íme:
http://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

Ha megnézed láthatod, hogy az MSZP alatt mindenkinél szarabbak voltunk válság elött, alatt, és után is, minden gazdasági mutató tekintetében.

A Fidesz alatt pedig az EU középmezőnyébe tartozunk.

nu pagagyí 2015.06.01. 09:55:38

@Trackers: Rossz statisztikákat néztél. A Fidesz előtt a Visegrádi országok szintjén voltunk, most Románia és Bulgária készül előzni minket. Mi lettünk a Európa szegényháza. Nincs min csodálkozni, ha minden jól megy, talán ebben az évben utolérjük valós értéken azt a GDP szintet, ami Gyurcsányék alatt 2007-ben volt, a 2008-ast meg fene tudja mennyi idő múlva. Az akkori szintekhez képest a szomszédaink kb. húsz százalékot erősödtek, ezért szakadtunk le. A Fidesz nem tudta kezelni a válságot, tönkre tette azokat az ágazatokat is, amikben volt fejlődési lehetőség. A mostani növekedés csak és kizárólag külső forrásból (EU támogatások) valósul meg, ezt a pénzt sem jövőt megalapozó, versenyképességet növelő beruházásokra költjük, így leszakadásunk versenytársainkhoz képest gyorsulni fog.

martineden 2015.06.01. 09:55:44

@♔batyu♔: ,,Te nem kérdezed meg magadtól, ha Gyurcsányék semmit sem loptak, hogy a faszba úsztak el ennyire? Már egyetlen pld. 8%-os államháztartási hiány is kibaszott sok pénz."....nem tudom ,hogy loptak-e,de olyan latvanyosan es szemermetlenul mint a fideszcsurhe,biztos nem.Amugy az a szo ,hogy gazdasagi vilagvalsag,mond valamit?

♔batyu♔ 2015.06.01. 09:55:45

@Trackers: Pontosan így van. Gyurcsányéknak nem demokratázni kellett volna, hanem bevezetni az online pénztárgépek rendszerét és a szállítmányok nyomon követésének rendszerét.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.01. 09:57:41

@♔batyu♔: Nem véletlenül emeltem ki a kormányhivatalnokok (pontosabban kormánytisztviselők) létszámának emelkedését, mert szerintem ők pont azt a réteget képviselik, akik nem sok hasznot hajtanak, de annál több kárt okozhatnak (lényegében ők a "slepp").
Ismered a viccet, amikor Józsi bácsi meglátogatja hivatalában a felkapaszkodott rokonát, és segítséget kér tőle? Erre ez a hivatalnok válasza:
- Józsikám! Sajnos semmit nem tudok elintézni, de bármit meg tudok akadályozni.

Trackers 2015.06.01. 10:00:11

@nu pagagyí:

Mutass már légyszives csak egy gazdasági statisztikát, grafikont, amibe Gyurcsányék olyan jók lettek volna, a többi EU-s országhoz képest.

Van számtalan grafikon, de én azt látom Gyurcsányéktól bénább nem volt.

www.google.com/publicdata/

♔batyu♔ 2015.06.01. 10:01:26

@martineden: Miiiiiii??? gazdasági világválság 2002-2010-ig???? Ami aztán hirtelen véget is ért.

Amúgy az benne a poén, hogy Gyurcsány pontosan látta az eseményeket, nem volt az egy ostoba csákó, csak éppen még saját pártjával sem bírt. (Ezért sem csípi az MSZP-t).

Az SZDSZ-el és a mögötte állókkal pedig pláne nem tudott mit kezdeni, ott már döntési joga sem volt, hiszen az SZDSZ ott zsarolta ahol tudta, végül még le is váltatta.

A lopásokról pedig annyit, hogy a metróépítés a Baross téren mit gondoltál, miért állt 5 évig? Igen, ennyire gáz volt a helyzet, hogy még csak nem is fedezték. Ellopták, kész, nem lehetett folytatni. Mint valahol Afrikában. Ráadásul ez csak a jéghegy csúcsa. Autópályák, PPP rendszerű építkezések.

Lopni sajnos mindenki lop, de ha valaki pofátlanul és gátlástalanul lopott azok épp az MSZP-SZDSZ.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.01. 10:01:51

@Trackers: Más lesz a véleményed, ha majd a saját bőrödön tapasztalod a kivándorlást, mert akkor már téged sem nyugtatnak meg holmi összehasonlító adatok. Itt persze nem arra gondolok, hogy neked is menned kell egyszer, de mehetnek majd a gyerekeid, rokonaid, akik esetleg hiányoznak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.01. 10:04:20

Basszus,hogy valaki blogot indítson arra,hogy legyen hol szopnia...!:))

♔batyu♔ 2015.06.01. 10:04:32

@udvaros: Közhely. Gyurcsány nem azért akarta csökkenteni a létszámot mert károsnak tartotta a nagy számot, hanem azért, mert Megyó kiszórta nekik a nagy pénzeket és Gyurcsányék már nem bírták finanszírozni az akkori létszámot.

Ráadásul még mellé is nyúlt, mert épp onnan bocsátott el 300 embert, ahonnét nagyon nem kellett volna, az APEH-ból. Gondolhatod, hogy 300 ellenőr elbocsátása mivel járt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.01. 10:07:07

@♔batyu♔: Húzd már ki a fejed viki seggéből te faszkalap!
Jó hogy nem kell neki WC,mert a szádba is szarhat!

martineden 2015.06.01. 10:08:13

@♔batyu♔:,, Lopni sajnos mindenki lop, de ha valaki pofátlanul és gátlástalanul lopott azok épp az MSZP-SZDSZ."...ok.induljunk ki abbol.hogy neked van igazad.Ennek fenyeben sorold fel legyszi,ki gazdagodott akkor ilyen utemben,mint pl most ezek a stromanok,meszaros,vajna,simicska,tiborc,stb es kinek a kolykei alltak a sajat labukra es kaptak 100 millas lakasokat 10 eves korukra?Sorold legyszi,nagyon varom.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2015.06.01. 10:11:13

A kormányzati korrupció nektek unalmas téma? Az ország gazdaságilag jó fele halad? Ugyanabban az országban élünk?

Etniez 2015.06.01. 10:11:16

Szóval most a blog annak örül, hogy sikerült elérni a 2008/2010-as szintet 5 évnyi munka után. Számtalan különadó és nyugdíjpénztári vagyon elherdálása után sikerült oda megérkeznünk, ahonnan évekkel ezelőtt voltunk.

Szép utazás volt, köszönjük Fidesz.

mikerbiker 2015.06.01. 10:11:45

Na,megérkezett a havi egy db kormánypárti cikk a címoldalon....
A sok szoctroll meg egyböl ráugrott...
Tudjátok mikor kezdődik majd a Nagy Szívás?
Amikor az itt, őrjöngve fikázó szoctrollok végül elérik amiért fizetik őket,és 2018-ban meghallgathatjuk Fletó győzelmi beszédét, ami így fog kezdődni:
Az elmúlt 8 évet helyre kell hozni....Az ellopott vagyont vissza kell szerezni!
És szépen akkurátusan ellopnak mindent megint,eladnak mindent megint,felemelik az adókat megint,felvesznek egy kurvanagy hitelt megint,persze az emberek rájönnek hogy szopka van,és égni fog budapest megint,naná hogy Fletó a pofátokba röhög majd megint,
és annyi....
Onnan már nem áll fel többé ez az ország az biztos....
A másik alternatíva a Jobbik győzelme,amúgy szerintem ez esélyesebb,na az sem lesz egy leányálom senkinek....
Hát, őszintén...tényleg ezt akarjátok?

2015.06.01. 10:16:00

@♔batyu♔: Balfaszkám, te teljesen elvakult vagy. Senki nem állította, hogy a Gyurcsány jobb volt. Csak Orbán nem hozott növekedést, ennyi. Tudod, az, hogy mi lett volna, ha... mese kategória.
De legyen: mi lett volna, ha a Gyurcsány kormány mind felhasználja az IMF hitelt?
Alacsonyabb hiánnyal veszi át Orbán a gazdaságot, ergo kisebb növekedést tudott volna felmutatni.
Tehát öngólt rúgtál, balfasz!
A 2011-es "nagyszerű " gazdasági eredményben benne van a manyup lenyúlás, és az IMF visszafizetés, részben a fel nem használt hitelösszeg visszaadása által. Hülye.

2015.06.01. 10:17:11

@mikerbiker: Az, hogy Orbán nem épít, csak rombol, nem jeléenti, hogy Gyurcsány mást tett. Tehát nem sírjuk vissza.

Etniez 2015.06.01. 10:18:35

@maxval bircaman szerkesztő: A magyarok nem mosogatnak, volt erről egy kérdőív a helyieknek, 5%-uk foglalkzik ilyesmivel.

Jó lenne, ha mindenki elfelejtené ezt a butaságot, mert a magyarok alig mosogatnak, mekiznek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.01. 10:20:08

@♔batyu♔: Ki nem szarja le gyurcsányt te idióta retardált faszkalap!
A gazdádék százszor annyit lopnak te barom!

2015.06.01. 10:20:16

@Trackers: Rohadtul nem világos a logikátok. Tehát Orbán jóóóóó, mert Gyurcsány is szar volt. Ha Orbán nem rosszabb, mint Gyurcsány, akkor az már neked felemelkedés,?
Brrrrr.
Mert a szar az jobb a fostól, igaz? Keményebb????

Etniez 2015.06.01. 10:24:20

@♔batyu♔: Orbán irányít? Netadó....

Bobby Newmark 2015.06.01. 10:26:42

@♔batyu♔: Azok a törvények és közintézmények, amik akkor még nem léteztek, illetve nem szűrtek arra, hogy barna legyen az orrom.

Atiati 2015.06.01. 10:28:24

@mikerbiker: Gyurcsány az életben nem lesz már miniszterelnök, erről kár is elmélkedni..

Trackers 2015.06.01. 10:29:04

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Figyelmetlen vagy.
Ez volt az első hozzászólásom itt:

"A cikk alapvetése tévedés.

Az a tény, hogy az országban regnáló szoci kormányoktól szarabb az egész EU-ban nincs, nem jelenti azt, hogy a Fidesz jó, csak legfeljebb azt, hogy kategóriákkal jobb a szociktól."

Bobby Newmark 2015.06.01. 10:29:20

@Trackers: Nem válaszoltál arra a kérdésre, hogy miért jó az nekem, hogy ha Orbán sleppje gazdagodik? Főleg, ha az én káromra?

Továbbá lehet Gyurcsányozni, de bazdmeg Gyurcsányék ennek a felét sem lopták és már az kiakasztott, ráadásul tizedennyire sem pofátlanul, nyíltan.
Én ezt a szintet már nem érem fel aggyal, hogy ha baszdmeg Gyurcsány zavart, akkor Orbánnak hogy a jó kurvaéletbe lehet elnézni a 10x durvább lopását?!

2015.06.01. 10:29:55

@Trackers: Bocsi, ebből az derül ki, hogy a 2002-es évtől kezdve az államháztartási hiány csökken 2011-ig...
Tehát Gyurcsány alatt is....cumi

Atiati 2015.06.01. 10:31:20

@♔batyu♔: "Ennek az országnak egyetlen esélye van, kb. ez a gazdaságpolitika amit Orbánék visznek. Alacsony államháztartási hiány, 3% feletti GDP növekmény"

Az tudod-e hogy az eredeti terv nem ez volt náluk sem. Csak az EU-nak hódoltak be.

high up! 2015.06.01. 10:32:13

@Trackers: "Mutass már légyszives csak egy gazdasági statisztikát, grafikont, amibe Gyurcsányék olyan jók lettek volna, a többi EU-s országhoz képest."

baszkikám, emlékszel te arra, amikor a felcsúti Zsugorított Hordószónokodat gyúrtcsány először a "számháborúban" majd a 2006-os TV-s kampányvitában szarrá-húggya verte? Trollbánnak csak a hebegésre és habogásra futotta.
Miközben arról volt szó, hogy a halom felvett hitelt mire tudták látványosan, de jövőteremtés nélkül (pontosabban: a jövő felélésével) elkúrni a ballibsik. Ebből álltak a milliónyi gyúrtcsányi pozitív számok. amelyeket minden nap hallhattál.

Trollbán gazdid ugyanezt csinálja, csak nem hitelt vesz fel, hanem a te (a 90%-nyi Átlaghülyemagyarok) töködből sajtolja ki az utolsó magot is, amiből aztán megtermékenyíti a haveri körének a magánvircsaftját. Tized annyi pozitív adatot se tud összekaparni, mint gyúrtcsány, de amit összekapar annak sincs semmi köze se az EU konvergenciához, se a széles társadalmi jólét növekedéséhez.

Na most ti idióták, ti erről vitáztok, hogy a 2000 óta elbaszott, ellopott életetekben ti mégis melyik gané vezér pöcsét szopjátok nagyobb élvezettel.

FOLYTASSUK!

2015.06.01. 10:32:55

@Trackers: Csupán 2011-ben van jelentős pozitívum, amikoris nem szabad figyelmen kívül hagyni a manyup pénzeket és az IMF hitel maradékának visszautalását. Ezt megtehette volna Bajnai is, akkor a fidesz szarban lenne....

mikerbiker 2015.06.01. 10:33:49

@Atiati: Ámen. Adja az ég hogy igazad legyen :)

2015.06.01. 10:37:26

@Trackers: A grafikont eénézve jól látszik, hogy 2000 és 2002 között van jelentős romlás. Ki is a regnáló miniszterelnök ezen időszakban?
Majd 2006-tól 2010-ig jobban teljesítünk, mint a többi visegrádi ország...
Aztán 2011-től 2013-ig szakadunk, szemben a trenddel, amikor minden visegrádi javul!
Ha már elemzünk....

2015.06.01. 10:38:37

@Trackers: Ha kiveszed 2011-et, amikor ugye, akkor a fidesz alatt csak csökkenést regisztrálsz. Elgondolkodtató. Ugye?

Bobby Newmark 2015.06.01. 10:39:45

@Trackers: Ja, csak vagyunk néhányan, tudod, akinek a picit kevésbé büdös szar még nem eléggé finom. Ráadásul az csak és kizárólag ízlés kérdése, hogy ez a szar most picit kevésbé büdös-e valójában.

A szoci kormány alkalmatlan volt és irritáló, a Fidesz alkalmatlan és kibaszottul tenyérbemászóan pofátlanul korrupt.

Trackers 2015.06.01. 10:40:17

@Bobby Newmark:

Éppoenhogy pofátlanabbul loptak Gyurcsányék, hisz eddig csak olyan szocikat ültettek sittre (Hunvald, Hagyó, Zuschlag, ..), akik a törvényesség látszatára se adtak.

Személyes véleményem szerint pedig többet is loptak a szocik (völgyhíd, alagút, PPP-k, privatizációk, ...) , de ha nem haragszol ebben a vitában, hogy ki lopott többet nem veszek részt, mert nincs sok értelme.

2015.06.01. 10:41:32

@high up!: Téves. Orbán is vesz fel hitelt, csak jól csomagolja. Sikeres az államkötvény kibocsájtás! Túljegyezték a magyar állampapírokat! Hurrá! Eladósodunk!

2015.06.01. 10:45:17

@Trackers: Azért azt be kell látnod, a törvényesség látszatára a fijjug sem adnak. Utólagos törvénymódosítások, visszamenőleges hatály, ha az EU kifigásol, módosítunk, ha nem, akkor mehet...állami feladatot végző, ciprusi vállalat, stb.

2015.06.01. 10:46:07

@Trackers: Amit küldtél. Csak tudom kezelni.

2015.06.01. 10:47:59

@♔batyu♔: Neked is, érdekes lehet az a statisztika, amit Trackers küldött. Olvasd el a válaszaimat neki, és fogd a fejed. Bizony, ha lecsupaszítjuk, az Orbán kormány alatt az államadósság nőtt.... bármely időszakban.

Bobby Newmark 2015.06.01. 10:52:22

@Trackers: Ja, csak mondjuk az autópályaépítést pontosan ugyanúgy lopja a Fidesz is, mint a szocik, viszont ráadásként manyup, trafik.

Egyébként meg a völgyhíd témában CSAK azon ment a vita a Fidesz és az MSZP közt, hogy acélból legyen, vagy vasbetonból, mert Dunaújvárosi acélgyár az egy az egyben Fidesz érdekeltség, a szabadbetonozás meg szoci. Azt a völgyhidat a Fidesz terveztette, csak éppen első körben acélból.

Szociknál legalább valami látszatja volt valami felelősségre vonás félének, de a Fidesznél még a látszatra sem adnak, kamerába röhögve hazudik a pofádba Rogán vagy Lázár.

De nem ez a lényeg, valóban. A lényeg ott van, hogy én a szociknak sem, meg a fidesznek sem nézem el, te meg a fidesznek igen. Megalkuvó szar vagy, az a baj.

Trackers 2015.06.01. 10:56:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Ezek szerint még se tudod kezelni, mert amit írsz az köszönőviszonyban sincs azzal amit a grafikon mutat.

Íme a teljes link:
http://www.google.com/publicdata/explore?ds=ds22a34krhq5p_&ctype=l&met_y=gd_pc_gdp#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=gd_pc_gdp&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country_group&idim=country_group:eu:non-eu&idim=country:hu&ifdim=country_group&hl=en_US&dl=en_US&ind=false

Trackers 2015.06.01. 10:58:38

@Bobby Newmark:

Sajnos két szasr között kell választani kétségtelen.

Nevezhetjük megalkuvásnak is, ha a jobbat választom a silány felhozatalból, ebben igazad van.

De aki a szarabbat választja, az nem csak megalkuvó, hanem elmebeteg is.

Gazsi bácsi lótetű 2015.06.01. 10:58:57

Hát, ez baromi gyenge, de legalább kellően seggnyaló poszt. Lássuk csak, hogy áll a gazdaság. Beruházások száma szinte nulla, a versenyszférában elhelyezkedők száma alig növekedett, a statisztikákat hamisítják ugye, mert beleszámítják a külföldön dolgozókat, és a közmunkásokat is. A beruházások és fejlesztések 97%-át az az EU finanszírozza, akivel most éppen rosszban vagyunk, és kezdenek kibukni a dilettáns és tolvaj kormányunkra. Ha elzárják a pénzcsapot, 3 hónapon belül államcsőd. Elcseszték a devizaárfolyamokat (mennyi is volt a válság után Bajnai kormányzásakor?), emiatt szív több százezer család. Erre jön a nagy devizaadós-mentés, ami egy kalap fos. Közben megy a mutyi ezerrel, lop a vej, lop mindenki. Közben a 3,5 millió adófizető ( a közmunkást ne számoljuk) szépen csökken, mert hosszú tömött sorokban vándorolnak nálunk jobb helyekre. De legalább nő az államapparát, immár 925 ezren dolgoznak a közszférában. Van dilettáns köztévénk, hazug kormányunk, és nullapontos külpolitikánk. De legalább Pintér elvtárs telerakja az országot traffipaxszal, mert abból van bevétel, és a bűnüldözés helyett a rendőrök az árnyékban szundikálnak. Ehhez képest a lopott autók felderítési aránya Bp-en 2,6%, és a büntetési tételek sávainak emelésével elérték, hogy már egy lopott bicikli v. telefon is csak szabálysértés, és felderítési aránya szinte nulla. Roma integráció sok pénzért nulla eredmény, KLIK megbukott, EÜ reformnak jelei sincsenek. Orvosaink és kórházi szakszemélyzetünk már szintén nyugaton, az itthon maradottak öregek. Kórházi adósság 115 milliárd, úgy, hogy mindenből a legolcsóbbat rendelik a kórházak... De jó úton haladunk mi? Hüjje fizetett bérfideszes

2015.06.01. 11:01:02

@Trackers: Ne csalj. A környező országokról volt szó, nem a teljkes EURÓPÁRÓL. gÖRÖGORSZÁG, sPANYOLORSZÁG... STB...

Trackers 2015.06.01. 11:04:55

@Gazsi bácsi lótetű:

Te sem vagy túl szofisztikáltabb a poszttól csak épp a fikázó véglet fele dőlsz.

A valóság az, hogy a versenyszférában elhelyezkedők száma 2002 óta most nő először stabilan.
A devizamentést pedig minden külföldi kormány és szaklap méltatja.
A köz-tv mindig is párttv volt.
A kórházak MSZP kormány alatt összegyűlt adósságait rendezték.
...

Bobby Newmark 2015.06.01. 11:06:03

@Trackers: Látod, az utolsó mondatoddal egyetértek. Csak éppen a Fidesz objektíve szarabb.

Atiati 2015.06.01. 11:15:07

@Trackers: "A valóság az, hogy a versenyszférában elhelyezkedők száma 2002 óta most nő először stabilan."
Mit jelent az hogy stabilan? Bejött 2 autógyár, egy évig felvesznek embereket, ez stabil?

"A devizamentést pedig minden külföldi kormány és szaklap méltatja." - Vagy nem. Menteni meg csak azt tudták akit még lehetett. Ha mondjuk a forint nem dőlt volna be teljesen akkor nem lett volna ekkora probléma.

"A köz-tv mindig is párttv volt." - Csak 80 milliárd közpénzt soha senki nem költött erre. És nem volt külön csatorna arra, hogy éjjel-nappal a pártpropagandát adják.

Gazsi bácsi lótetű 2015.06.01. 11:17:34

@Trackers: A versenyszférában dolgozók száma nem növekszik sajnos, csak ferdítik a statisztikát.
Ha normális gazdaságpolitikát folytatnak, és fokozatosan kivezetik a deviza alapú hitelezést, akkor nem kell menteni az adósokat. Amit mellesleg dilettáns módon végeztek, lásd ócsai lakópark 5 milliárdért. Ki a felelős ezért?
A köztévé- az ellenzék aránya soha nem volt ilyen alacsony. És soha nem hamisították a kameraképeket (ugye emlékszünk a kimontírozásra?)
Ki vont ki 80 milliárdot az EÜ-ből? Kicsoda? Jaaa, Orbán. ÉS mire? Stadionra. Oltári nagy mutyinak tartom a völgyhidat is, és az M6 alagutakat is, de azok legalább hasznot hajtanak, ellentétben a stadionokkal. Miért is épült a felcsúti törpe telkére közpénzből stadion? Mert a telek ugye az övé, csak határozott időre kölcsön adta. A stadion viszont a mi pénzünkből épült...
Bennfentes Questor botrány? Mond valamit? Kártalanítjuk a befektetőket állami pénzből? Miért is? Hogy mentsük az irhánkat? Az ilyen apróságokról, mint a a paralimpiai elnök lopásai, már nem is beszélek... Tolvaj banda.

Bobby Newmark 2015.06.01. 11:23:30

@Gazsi bácsi lótetű: Hozzátenném, hogy a völgyhidat a Fidesz terveztette. Csak ők acélszerkezettel építették volna, mert a dunaújvárosi acélgyár az Fidesz slepp. Aztán 2002ben beszopták, az MSZP meg átterveztette szabadon betonozott vasbetonra, mert az meg az ő érdekeltségük főleg.

Szal ezek után eléggé vicces Fidesz oldalról a köpködés, nettó savanyú a szőlő probléma ez. Soha nem a lenyúlás ténye volt baj, csak az, hogy ki nyúlja le.

high up! 2015.06.01. 11:45:36

@Trackers: "A devizamentést pedig minden külföldi kormány és szaklap méltatja.

A kórházak MSZP kormány alatt összegyűlt adósságait rendezték."

ja, a kórházak, amelyek minden évben csinálnak 30-60 milliárd forint hiányt. 2´Hol van 2010 óta a maszop kormány te birka fidióta?

A devizamenjtés is jó történet, 2011-ben már odaadata a receptet Surányi a fidesz bagázsnak, de azok inkább a saját zsebükre loptak mindent amit lehetett. Mire elővették a Surányi képletet 2014 végén, addig meg újabb 20%-ot gyengült a forint. Jól megszopatták az Átlaghgülyemagyart megint, 20% gyengülés kamatos kamattal, így lett az 30%-kal nagyobb adóssság.
De legalább a szapaccságharc meglett nyerve Brüsszel ellen. Putyinért.

FOLYTASSUK!

Furusina 2015.06.01. 11:52:10

@ccactus: Elnézést hogy ilyen későn... Semmi szépséghibáját nem látom a dolognak tekintve, hogy a jelenleg is működő pofázási lehetőséget az 1990- es demokratiikus ámenet teremtette meg. Orbánék, a demokráciából, csak visszavettek pl. bebetonozott fidesznyik apparatcsikok, az állami sajtó objektivitásának tovább fokozása, bolsevista típusú gazdasági-társadalmi kontraszelekció stb.

konrada 2015.06.01. 11:56:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:
És melyikről, mert a belinkelt táblázatban az látszik, hogy 2002 után nálunk nőtt a legnagyobb mértékben az eladósodottság 2010-ig, és azóta itt csökkent leginkább... a környező országok közül...

Furusina 2015.06.01. 11:56:50

@Larry Silverstein: Elnézést hogy ilyen későn... Erre írtam hogy az alacsony alap 3%- a, sokkal kevesebb, mint a többé. Ez a gazdasági fejlődés ,sok éves politikai nyomorgatás után kezdődött és nagyon alacsony alapról, tekintve, hogy évekig magasabbról zuhant. Amit írtam, azt Ön nem cáfolja, sőt inadekvát a válasza.

Netuddki. 2015.06.01. 11:58:55

A blogíró ironizálni akart...

Furusina 2015.06.01. 11:59:09

@♔batyu♔: Nem csökkenés, de a kormányzatnak nem sok köze van az emelkedéshez. Inadekvát amit írt.

turista a saját országában 2015.06.01. 11:59:50

"Mi továbbra is azt valljuk: Vitassuk meg!"

Ennyi tömény hazugság láttán, veled nem vitatkozni kell - néhányan megtették, becsületükre mondva - hanem a földbe döngölni azt a hazug szádat.

Trackers 2015.06.01. 12:05:49

@Gazsi bácsi lótetű:

Questor az kb annyi szállon kötődik a Fideszhez, amennyivel az Buda-Cash az MSZP-hez.
A paraolimpiai elnököt Gyurcsányék alatt nevezték ki.
A devizahitelek akkor kezdtek szaporodni, mikor az MSZP eltörölte a jkedvezményes forinthitelt, és törvényileg lehetővé tette, a korlátlan mértékű deviza eladósodást a magyarok részére.
Mellesleg az MSZP alatt is romlott folyamatosan 3-5% körüli mértékben évente a forint.

turista a saját országában 2015.06.01. 12:06:57

@Trackers: "A köz-tv mindig is párttv volt.""

Tény, hogy a váltás után mindegyik kurzus rátette a kezét a közmédiára, viszont a mértékben nagy különbségek voltak mindig is az oldalak között. A másként gondolkodókat (nem a mi kutyánk kölykét) mindig akkor rúgták ki az utolsó szálig, mikor jobb(?)oldali kormány regnált éppen. Politikai okokból való kirúgások 1990-94 közt, 199-2002, és 2010-.

Bobby Newmark 2015.06.01. 12:08:17

@Trackers: Ja, mert MSZP alatt gazdasági világválság volt. Most meg fellendülés van, azért kvázi elfogadhatóak a számok.
Már amelyik, mert pl a forint most is a béka segge alatt van, meg ne felejtsük a két forintshortolós bejelentést 2010-2011-ből, amik egy-egy mondattal rúgtak vagy 10-10%ot az árfolyamon, és az a szar fideszes pofából fröcskölt elő.

konrada 2015.06.01. 12:11:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:
...ja meg:
http://www.google.com/publicdata/explore?ds=d5bncppjof8f9_&ctype=l&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg#!ctype=l&strail=false&bcs=d&nselm=h&met_y=ny_gdp_mktp_kd_zg&scale_y=lin&ind_y=false&rdim=country&idim=country:CZE:HUN:SVK:ROM:POL&ifdim=country:region:ECS&tstart=928188000000&tend=1370037600000&hl=hu&dl=hu&ind=false

Ebből meg nem az látszik, hogy mennyire hasítunk GDP növekedéésben, csak az, hogy 2002 után sikeresen leküzdöttük magunkat a leglassabban fejlödő országgá régiónkban, amiből jövögetünk felfelé, de messze nem a kivánt ütemben,köszönhetően az előző diagramban megjelent eladósodottsági mutatóinknak: ti. adósságot csökkenteni ilyen magas kamatterhelés mellett csak úgy lehet, ha visszafogja az a gazdaságot...

konrada 2015.06.01. 12:13:51

@Bobby Newmark:
Ha csak a világgazdasági válság, meg a növekedésben volna különbség, igazad lehetne, de pont ezért kell összehasonlítani a többi országgal, hogy lássuk, a szocik valamit nagyon elqrtak, hogy minden mutatóban sikerült a régió egyik leggyengébb eredményét felmutatniuk..

Bobby Newmark 2015.06.01. 12:22:18

@konrada: Most meg az a szektor tud eredményt felmutatni, amit a Fidesz slepp lenyúlt magának. Nem kifejezetten látom, hogy a számokon túl ez hogy a picsába jó nekünk, nem fidesz sleppnek.

Szal gyakorlatilag semmi nem javult, csak amit elloptak maguknak, az kimutatható hasznot termel. Amiből az ország kb semmit nem lát.

Hát kurvajó, valóban. Tapsoljunk a state capture-höz, annak eddig még csak jó vége lett bárhol a világon...

Trackers 2015.06.01. 12:29:17

@turista a saját országában:

Valahogy kihagytad azt a dátumot, mikor Gyurcsány alatt rugtak ki kb darabra annyi embert a Köz-TV-től, mint a Fidesz alatt.
Cirka 500 darabot.

kalevaleez 2015.06.01. 12:42:33

valamelyik blogon kiszámolta a gazda, hogy az orbán kormány alatt a mindenféle terhelés ami az embereket érint 30%-kal nőtt (a guglin meg lehet találni).

ebbe beleszámolt mindent, áfától, rezsicsökkentésen, szja-n, bankadón, távközlési adón át az útdíjig mindent.

a válság megszűnésével és ezzel nem nehéz növekedést produkálni, csak épp az embereknek szar (kivéve a fideszes rokonok)

társaságban (igen, vannak fideszes barátaim) többször kértem már, hogy ugyan sorolják fel az orbán kormány olyan intézkedéseit ami a gazdasági fellendülést okozhatta. na ez eddig még nem sikerült egyikőjüknek sem.

konrada 2015.06.01. 12:55:58

@Bobby Newmark:
...azért ez is valami, mert speciel amit a szoclib lopott el magának, az még ilyent se tudott.
...s annak a fajtának meg még rosszabb vége lett, lásd a görög utat...

Trackers 2015.06.01. 12:56:20

@kalevaleez:

A gazdaság leginkább akkor lendül fel, ha valaki idejön és befektet pénzt és energiát az itthoni termelésbe.
Márpedig GDP növekedésben mostanság meglehetősen jól állunk EU-s viszonylatban, míg a szocik alatt hátul kullogtunk.

A másik részhez (hogy kinek nőtt a bevétele és kinek csökkent) )ehez nem sok közvetlen köze van.
Nekem speciel nőtt a bevételem a családi adókedvezmény és az egykulcsos adó hatására.
A kiadásaim pedig csökkentek (pl rezsi, deviza törlesztő, ...)
Az ismerőseim (MSZP-s és Fideszes is) minegyikénél ugyanez a helyzet.

Zár Balta 2015.06.01. 12:57:49

@maxval bircaman szerkesztő: Takarodj haza te tetű hazaáruló ótvar bolgár szardarab !

turista a saját országában 2015.06.01. 13:07:39

@Trackers: Ha így is volt, biztos, hogy nem politikai megfontolásból. Lásd pl. Farkasházy kirúgását a rádióból Such alatt. Megváltak ilyentől-olyantól is átalakítás, takarékoskodás égisze alatt. Ebben is volt persze politika, de mégsem olyan vegytiszta jelleggel, mint pl. 2010 után.

Ha ezután még netán erőlködni akarsz tovább, felőlem folytathatjuk.

Bobby Newmark 2015.06.01. 13:07:49

@Trackers: Ja, és a mostani befektetéseket, amik a GDPt termelik, pont kurvára nem a Fidesz hozta ide. Ők azokat a multikat is kikergették, amik már itt voltak. A Mercedes behozatalához meg éppen pont kurvára semmi közük nincsen. Viszont legalább a Baumaxot elkergették.

A családi adókedvezményedet meg költsd gyógyszerre, baszdmeg, azt tőlem vetted el.
Az egykulcsos adódból származó többletbevételedet meg az ország legszegényebb rétegeitől, akinek még keresete van (tehát az sem áll meg, hogy a cigányoktól, mert nem tőlük).

Trackers 2015.06.01. 13:09:30

@turista a saját országában:

Hát persze.. Gyurcsányék pusztán jószándékból rugtak ki ugyanannyi embert, mint Orbánék a TV-től..
Tiszta sor. Mert te azt mondod. Nuku politika. Mert a Gyurcsány egy jellem. És még te hívőzöd le az embereket... Röhej.

Trackers 2015.06.01. 13:15:19

@Bobby Newmark:
5 évvel az MSZP kormány után, nem hiszem hogy lenne bármilyen hatása is a GDP növekedésére a szocik szent tevékenységének.

A családi adókedvezményt, a családomra költöm ha megengeded. Bár nem pontosan értem milyen részt veszek én el tőled.
Nincs elég gyereked ?
Blogolj és gyűlölködj kevesebbet, alapíts családot, adj több szeretetet, s a haza fényre derül ! :)

De komolyra fordtítva a szót.
Én jobban hiszek a családi adókedvezmény intézményében, mint a korlátlan gyerektámogatási rendszerben, mely szinte csak és kizárólag a segélyból élő munkanélküli réteget ösztönözre gyermekvállalásra.

Megjegyzem a családpolitikai intézkedések hatására, most elsőzör fordult meg a trend (évtizedek óta), hogy több gyerek születik, mint az előző évben és nem is kevéssel.

konrada 2015.06.01. 13:16:42

@Bobby Newmark:
...látod-látod....
Ha tanultál volna, vagy olyan munkahelyet keresel, ahol követelnek, de fizetnek is, nem jártál volna így...

harcsapaprikás 2015.06.01. 13:22:01

Én abszolút híve vagyok a konstruktív vitának. Ezért csak annyit tudok mondani (ami egyben a legkonstruktivabb is), hogy mennyen a kurv@ anyjába az összes tetű, seggnyaló fideszcsicska.

harcsapaprikás 2015.06.01. 13:23:48

És kedves blogger. Tüntesd el a magyar nemzeti színeket a blogodból. Attól hogy a nemzeti színekkel törlöd ki a seggedet is a hazugságaid nem lesznek igazak. Te tetű.

Trackers 2015.06.01. 13:24:46

@harcsapaprikás:

ÁVH-nál dolgozott a bácsi ? :DD

Bobby Newmark 2015.06.01. 13:34:35

@Trackers: Ja, hogy totál teljesen idióta vagy? Bocs, azt hittem, csak véleménykülönbség van köztünk.

Nyilván a 2008-ban indított Mercedes beruházásnak, ami 2012-ben lett átadva, nincs hatása a mai GDPre. Peeeerrszehogynincs, hát hogy lenne?
És ha van is, akkor az amúgy is a Fidesz érdeme.

Látom azért nyalod a Fidesz seggét, mert másra nem nagyon elég az intelligenciád...

Családot meg majd akkor alapítok, amikor jól esik, nem akkor, amikor parancsba van adva, vagy gazdaságilag arrafelé vagyok terelve.
Továbbá én sugárban okádok mindenféle alamizsnaosztogatástól, ahol a jóságos Állambácsi pöcköl némi morzsát. Semmi szükség nem lenne olyanra, hogy családtámogatás, ha mondjuk élhető ország lenne, és nem világszinten éllovas elvonás a pénzt termelő rétegektől.

Mert most ott tartunk, hogy hülyére dolgozhatod magad, azt az állam jól elveszi a gecibe, aztán ha jó elvtárs vagy, akkor visszaoszt valamit. Persze ha proli vagy, akkor csak alamizsnát, mint neked.

Bobby Newmark 2015.06.01. 13:36:04

@konrada: Közgép farvizén evickélő mérnök vagyok, nem kifejezetten magam miatt sírok. Családban viszont van vállalkozó is, kereskedő is, amit az állami faszkodás és kapzsiság lehetetlenített el.

MACISAJT 2015.06.01. 13:39:14

"Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot."

Szerencsétlen majdnemmszp-s miniszterelnök vértes andrás GKI-ja ma kénytelen volt a korábbi GDP növekedést 2%-ról 2,5%-ra emelni..:P
De még hátravan hat hónap az évből, tavaly háromszor kellett menetközben korrigálniuk..

És a petschnigmáriaziták most fancsali képpel jövendölik a mindig sötét jövőt..
Hol vannak már azok az idők mikor IMF hitel nélkül el sem tudták képzelni Magyarország jövőjét?
És a chikán,mellár,bodpéterek hol vannak? Kussban?

Muhaha.

Trackers 2015.06.01. 13:43:18

@Bobby Newmark:

Ne légy már hülye.
Persze hogy van hatása a GDP-re a Mercédesz gyárnak.

A GDP növekedésre viszont kevésbé van hatása. A GDP növekedésre azok a befektetéseknek és beruházásoknak van köze amit most 2015-ben eszközöltek a cégek.

És ezekhez már semmi köze az MSZP kormánynak.

Az egyéni szoc problémáddal pedig nem tudok mit kezdeni.
Megjegyzem azért, fura hogy miközben sugárban okádsz az alamizsna osztogatástól, elítéled az egykulcsos adót, a családi adókedvezményt, és közmunkát, és ezek helyett egyszuszra a segélyt, az alanyi jogon járó gyerektámogatást, és többkulcsos adót támogatsz, mint a ballibek általában.

high up! 2015.06.01. 13:44:37

@Trackers: "Megjegyzem a családpolitikai intézkedések hatására, most elsőzör fordult meg a trend (évtizedek óta), hogy több gyerek születik, mint az előző évben és nem is kevéssel."

jaj te bérhazudozó fidióta troll, még az általános iskolát se végezted el, mert akkor tudnád, hogy trenden 3-4 évet értünk. Minimum. Ezzel szembe a jó fidióta bérhazudozás szerint, nálatok már egy negyedév is trendet jelent. Nem pedig pillant felvételt. Ja, el kellett vóna végezni azt a Nyócc osztályt!

Másrészt a birka agyú fidióták mindig azt ünneplik sikerként,m amikor a saját elkúrásukat úgy 5-6 év múlva sikerül visszahozni az elkúrásuk előtti szintre (vagy már majdnem arra a szintre):

A KSH előzetes adatai szerint 2014 első négy hónapjában 28 318 gyermek született, 2,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban.A halálozások száma az év első harmadában 43 224 volt, ami 3,7 százalékos csökkenést jelent 2013. január–áprilishoz viszonyítva.

A természetes fogyás 14 906 fő volt, 2 478-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Mihez képest?

Bár a 28 ezer feletti születésszám növekedést jelent, azért ez még nem azt jelenti, hogy sínen vagyunk a babaprojektben. Hiszen például 2010-ben még ugyanebben az időszakban 30 944 gyermek jött világra – de az sem számított kiemelkedőnek.

konrada 2015.06.01. 13:49:58

@Bobby Newmark:
No akkor kiderült, hogy mégsem tőled vették el, mert te se nem tisztességes adócsalóként, sem főállású gyermekcsinálóként tenfgeted az életed.

...viszont: én megértem azokat, akiknek az életét megnehezítette az, hogy neki is adóznia kelle vállalkozóként, mint más plebsnek...

Erről mindig az a kolléganőm ugrik be, aki annak idején azért szavazott a férjével 2002-ben a szocikra, mert qrva igazságtalannak érezte a családi adórendszert, mert a férje építőípari vállalkozóként bevételükből igaz ki tudott termelni 2 új autót, meg budai nagy házat, de jövedelemből így csak minimálbérre való maradt, ami után szegények nem tudták azt igénybe venni, és ráadásul a csp meg nem nőtt....

...s megmondom őszintén, én körülbelül hasonlóan érzek egyet rokonaiddal, mint ahogyan velük akkor, amikor 3 gyerekre átlagfizuból teljes mértékben igénybe tudtuk venni, pedig se új autóra, se budai házra nem tellett....
...igaz, én egy irigy fajta vagyok.,))

high up! 2015.06.01. 13:50:21

@Trackers: "Persze hogy van hatása a GDP-re a Mercédesz gyárnak.

A GDP növekedésre viszont kevésbé van hatása. A GDP növekedésre azok a befektetéseknek és beruházásoknak van köze amit most 2015-ben eszközöltek a cégek."

Te jó ég! Ennyi marhaságot. Mercédesz!!!
Meg hogy a GDP termelés az azonos éven belüli beruházással egyenlő!!!!

te jó ég! Végezdd már el azt a Nyócc osztályt, mert úgy égsz mint Novákelőd kezében az EU zászló!

FOLYTASSUK!

konrada 2015.06.01. 13:54:49

@MACISAJT:
Vértes érthető, hiszen mindig megégették magukat a szoclib kormányzás idején, amikor is mindig sikerült felül lőniük.
Most csak próbálják az egyensúly elérni azzal, hogy hosszú idősor végén elérjék a középátlagot.,)))

Bobby Newmark 2015.06.01. 13:56:31

@Trackers: " és ezek helyett egyszuszra a segélyt, az alanyi jogon járó gyerektámogatást, és többkulcsos adót támogatsz, mint a ballibek általában. "

Ezt úgy mégis honnan a faszomból vetted?
Azt írtam le, hogy kisebb állami elvonást szeretnék, hogy aki megtermeli a pénzt, az élvezhesse.
Ez konkrétan homlokegyenest az ellenkezője annak, amit te valahogy beleképzeltél.

Én egyébként jobboldali vagyok, a szó hagyományos értelmében.
Magyar politikai viszonylatban meg nem vagyok elhelyezhető, mert párt nincsen ami passzolna, és a hagyományos jobb-bal, konzervatív-liberális fogalmakat meg mindenki faszidiótán használja, nem az értelme szerint, meg egyébként is minden párt, mint a szélkakas forog, ideológia nélkül.

Trackers 2015.06.01. 14:02:52

@high up!:

A személyeskedésen túl ez a trend (hogy egyre több gyerek születik) cirka két év óta tart.
Méghozzá úgy hogy eddig az volt a trend évtizedek óta, hogy csökken a születések száma.
Szóval a Gyurcsanyista magyarázkodásod szart se ér.

A GDP növekedés mértékét pedig elsősorban az határozza meg, hogy a cégek mennyi pénzt fektetnek be tárgyévben az adott országban, akár tetszik neked, akár nem.
A 2015-ös befektetésekhez pedig a szeretett MSZP-dnek semmi köze az égegyadta világon, akárhogy is fáj.

VadMacs 2015.06.01. 14:08:07

@Trackers:
>Megjegyzem a családpolitikai intézkedések hatására, most elsőzör fordult meg a trend (évtizedek óta), hogy több gyerek születik, mint az előző évben és nem is kevéssel.

Ja.
Már a 2010 -es megrogyott számot sem tudta újra elérni Orbánisztán, a kivándoló fiataloknak hála pedig egyre több gyermek már nem idehaza születik / nő fel - ők pedig még benne vannak a statisztikában.

Tudod, mondta az a barom kuszaszem, hogy már látni az egykulcsos bébiket. Jönnek azok, csak sokkal kevesebben vannak, mint az egyre sokasodó lecsúszó réteg (és most nem a C kategóriás kisebbségre gondolj), akiknek már nem telik gyerekre, hiába szeretnének.

Mellesleg annyira nagyra vagy a kurmány teljesítményével, akkor magyarázd el, hogy a f*szba neveljen több gyereket az a pár, amelyik nem pesten vagy Győr közelében (urambocsá' külföldön tartózkodik) él, minimálbéren vagy közmunkán vegetál (ilyenből van egyre több, tudod, erre vagy büszke amikor az egyre több melósról pofázol Orbán seggét nyalva), plusz szüléskor ugye eleve kevesebbet is fog kapni a család. Veszélyeztetett terhességről meg ne is beszéljünk, az még egy 90e nettót is levág kb az 50 ezres szintjéig - aztán élj meg belőle, és gondolkodj a következő porongyon. Lakásra nem telik, albérletből meg bármikor dobhatják ki, ha a kiszámítható gazdaságnak hála bármikor, egyik pillanatról a másikra munkanélkülivé válik. Jelenleg ugye erre sokkal nagyobb esélye van a jómunkásembernek, mint melót találni - kivéve ha valami fidesz tag is van a családban.

Tudjuk a véleményedet: te jól jártál a 'zegykulcsossal, azért nagyon jó a rencer. Hogy ugyanez a rendszer felel a mára 4 milliósra duzzadt létminimum alatt élők egyre népesebb táboráról, a fél milla fiatal kitántorgóról, neked csak apró mellékkörülmény. A lényeg az, hogy neked most már minden kurva jó, hogy az ország szétesik lassan (papíron nem), az nem gond, lényeg a dübörgő (fideszslepp) gazda(g)ság.

Folytassuk!!!

Trackers 2015.06.01. 14:20:33

@VadMacs:

A kivándorlás az úgy zajlik, hogy a rosszabb helyzetben levő országból megy az ember a jobb gazdasági környezetűbe.
Itt nem árt tisztázni, hogy 2002-ben még a Szlovákok elött voltunk minden gazdasági mutató szerint, 2010-re mindenben utolsóak lettünk a Görögökkel holtversenyben.
Magyarul a kivándorlás legfőbb oka a Gyurcsány féle kormányzás, amit ő maga az ELKÚRÁS szóval illetett.
Nem véletlen, hogy amíg 2006-2010 között arányaiban nálunk ment ki a legtöbb kivándorló, addig mára ugyanannyi ez az arány mint bármely szomszédunk esetén.

A családpolitika kapcsán pedig mindenki meghozhatja a saját döntését.
Én is.
És számomra szimpatikusabb a családi adókedvezmény, mint az alanyi jogon járó gyerektámogatási pótlék, mely a megélhetési gyerekgyártóknak kedvezett csak.
Nekem jobban tetszik az egykulcsos adó valóban, mint a szocik idején a 140 bruttó feletti "magas jövedelműek"-nek nevezett középosztály kizsigerelése.
És igen jobban tetszik a közmunka a segélyezéstől, aholis a segélyesek azt magyarázzák otthon a gyereküknek, hogy "eltartja őket a faszuk". Mondják ezt úgy oktató célzattal, hogy igazuk is van.

martineden 2015.06.01. 14:35:35

@kalevaleez: ,,valamelyik blogon kiszámolta a gazda, hogy az orbán kormány alatt a mindenféle terhelés ami az embereket érint 30%-kal nőtt (a guglin meg lehet találni)."....,,Ennyi fajta adót még soha nem fizetett magyar adóalany - mondta Szmicsek Sándor, a Mazars könyvvizsgáló cég adóosztályi vezetője, a legfrissebb régiós átfogó felmérésük ismertetésekor. 19 ország adórendszerének főbb pilléreit vizsgálva arra jutottak, hogy az élőmunka adóterhei még mindig elképesztően durvák nálunk, egészen pontosan a legrosszabbak."

martineden 2015.06.01. 14:40:26

@Trackers: Megjegyzem a családpolitikai intézkedések hatására, most elsőzör fordult meg a trend (évtizedek óta), hogy több gyerek születik, mint az előző évben és nem is kevéssel...viszont sokkal tobben haltak meg,mint szulettek.Ergo fogy a magyar,pedig a fidesz miatt kivandorlo tomegeket meg bele se szamoljak.

nu pagagyí 2015.06.01. 14:40:41

Olyan országban szeretnék élni, ahol az egyén érdeke egybeesik az "ország érdekével". Saját érdekét mindenki tudja, utóbbit viszont politikusaink szokták kreatív módon megfogalmazni. Mindenesetre egy olyan országban, ahol a hatalom nem telepszik rá a polgáraira, hagyja őket önállóan boldogulni, ahol a születésétől fogva mindenkit megillető egyéni jogokat és a kisebbségek érdekeit alkotmány védi és a törvények betartása a hatalomnak is kötelező, jobban egybeeshetnek az érdekek. Magyarország jelenleg nem ilyen, bolsevista hatalomgyakorlás jellemzi, lángszavú vezér szavait lesi a talpnyalók hada, nincs állampolgári egyenlőség, mert nem a teljesítmény számít semmilyen szinten, hanem a hatalomhoz való viszony.

martineden 2015.06.01. 14:43:47

@Bobby Newmark:,, Mert most ott tartunk, hogy hülyére dolgozhatod magad, azt az állam jól elveszi a gecibe, "...es a gecinek,mindenfele stromanon keresztul.Bocs,de ez meg hozzatartozik szertem.

Bobby Newmark 2015.06.01. 14:56:06

@konrada: Aha, persze.
Csak tudod az a minimális alamizsna, amivel megvettek téged kilóra, annak kb a három-négyszerese maradna nálad, ha nem ezek a kis geciládák (vagy a szoci geciládák) csinálnák a szabályokat.

Mert tök jó, hogy örülsz pártízezer forintnak, csak közben azt felejtjük el, hogy a személyi jövedelem kb 60-70%-a elmegy a picsába adók formájában.

Amíg EZ nem szűnik meg, addig az egy vagy többkulcsozás, meg a családi faszkodás csak porhintés, gumicsont. Na meg persze a hülyéket meg lehet vele venni kilóra, mert milyenjómár az a pártízezer forint.

Amíg te annak örülsz, meg vannak emberek az országban tömegével, akiket ilyenekkel meg lehet vásárolni, addig itt normális ország nem lesz.

Bobby Newmark 2015.06.01. 14:59:21

@Trackers: Ez csak neked gyerektámogatás vs családi adókedvezmény. Ebben a beszélgetésben rajtad kívül még SENKI nem hozta fel a gyerektámogatást.

Tudod, szerintem MINDKETTŐ fos megoldás, téged viszont megvettek vele kilóra. És ezért vagy szarember, nem azért, mert neked a családi adókedvezmény tetszik. Hanem azért, mert megvettek aprópénzért, te meg ezért elnézed azt, hogy ellopják az egész országot az orrod elől, plusz a gyerekeid jövőjét.

Mert ugye a húsosbödön kerülete véges, ha te még oda is fértél, a gyerekeid már nem fognak.

VadMacs 2015.06.01. 15:00:29

@Trackers:
>Magyarul a kivándorlás legfőbb oka a Gyurcsány féle kormányzás, amit ő maga az ELKÚRÁS szóval illetett.

Értem.
Szóval azért Gyurcsány, mert szinte minden fiatal ismerősöm Orbánt küldte a halál f*szára, és akkor húzott innen el. Logikus döntést hoztak.
Gondolom Gyurcsány tehet arról is, hogy eszük ágában sincs visszajönni, szintén a haverodra hivatkozva.

>Nem véletlen, hogy amíg 2006-2010 között arányaiban nálunk ment ki a legtöbb kivándorló, addig mára ugyanannyi ez az arány mint bármely szomszédunk esetén.

Nyilván azok lépnek le legelőször, akik megtehetik. Én is elhúztam volna régen, de jelenleg még 100db ezresem sincs félretéve ilyesmire. Mondjuk jelenleg pár (kint versenyképes) végzettségemhez szerzem a gyakorlatot, eddig ezek a képesítések vitték el a pénzemet, az iskolák miatt.

>A családpolitika kapcsán pedig mindenki meghozhatja a saját döntését.

Ezért nem szülnek lassan a magyar nők. Nincs miből felnevelni...

>Én is.

Ezt is kitárgyaltuk. Pillanatnyi sikerérzésért feláldozni a jövőt. Most még rohadtul jó, de a te nyugdíjadat is ugyanúgy elfüstölték, ha csak nem vagy párttag, te is ugyanabban a személyzet nélküli, lepukkant kórteremben fogsz beledögleni a betegségedbe, mert nem lesz aki kezeljen. Hacsak addig el nem vágja a torkodat egy c kategóriás, mert a sünök traffipaxolás mellett nem érnek rá az ilyenekre...

>És számomra szimpatikusabb a családi adókedvezmény, mint az alanyi jogon járó gyerektámogatási pótlék, mely a megélhetési gyerekgyártóknak kedvezett csak.

A megélhetési gyerekgyáros (kissebbségi) segély nélkül is teleszüli az országot. Ha nem kap az államtól, majd ellopja/rabolja tőlünk, tőled. Ellenben az a (most még) többségi tisztes magyar, akiből közmunkások hadát generálja a buzi bálványod, nem fog így tenni, így mire felnő a gyereked, vagy elzavarod innen a haldokló/döglődő imperialista gonosz nyugatra, vagy azon próbálkoznak a kisebbségiek...

>Nekem jobban tetszik az egykulcsos adó valóban, mint a szocik idején a 140 bruttó feletti "magas jövedelműek"-nek nevezett középosztály kizsigerelése.

A kétkulcsos idején a második kulccsal több pénz maradt a zsebemben hó végén, mint ezzel a nemzethy orbánista/matolcsista szarral. Akkor miről beszélünk?

2015.06.01. 15:04:45

@konrada: Komolyan belinkeltél egy diagramot, ami százalékos változást mutat évről-évre?
Jézus, te tényleg vitaképtelen vagy.

Orbán a magyar nép ópiuma! 2015.06.01. 15:07:51

Hogy egyre nagyobb a szegénység, az biztos.
Hogy egyre nagyobb a korrupció, az biztos.
Hogy egyre több pénzt ad az EU, az biztos.
Hogy egyre csökken a színvonal a politikai diskurzusokban, az biztos.
Hogy egyre többen vándorolnak ki, az biztos.
Hogy egyre szarabb, és ezt a mocskos narancsbolsevista bagázst el kell mielőbb takarítani, az biztos!!

2015.06.01. 15:09:48

@konrada: Egyébként nem linkeletm be táblázatot, neked kellett volna megkeresned a más által belinkelt oldalon. De csak linkelni tudsz, sík hülye vagy hozzá.

konrada 2015.06.01. 15:14:46

@Bobby Newmark:
Persze, persze...
Az adót csak a picsába szedik, nem pedig a közösségi költségek ellentételezéseként...
...nem mondom, hogy ne lehetne jelen állapotomnál jóval kevesebb adóból is fenntartani a nekem szükséges közösségi rendszert: gyerekeim felnőttek, dolgoznak, nyugger még nem vagyok, és lekopogom, az egészségi állapotom most megfelelő, este már nem megyek ki bulizni...
Így ha most ennél is kevesebbet adnának abból, amik ezeket a területeket érinti - iskola, egészségügy, közrendvédelem, közvilágítás, stb... - úgy nem érintene túlzottan...
...de ez egy pillanatnyi állapot.

konrada 2015.06.01. 15:19:08

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Nézd, én megtaláltam, de ezek szerint te (is) síkhülye vagy, hogy értelmezd, ezért ragaszkodsz olyan nominális táblázatokhoz, melyből nem állapítható meg a tendencia, melyek emiatt nem is igazán értékelhetőek...

...de valóban: egy megszállottal szemben tényleg vitaképtelen vagyok!,))

2015.06.01. 15:23:19

@konrada: Az előző évhez képest kimutatott változás nem elegendő semmilyen tendenciára való következtetéshez.
Mondok egy példát:
van 100 forintod. A főnököd emeli minden évben 10%-kal.
Nekem van 1000 forintom . a főnököm emeli 5%-kal. Kimutatható, hogy a tiéd tendenciózusan jobban nő, mint az enyém. Mikor érsz utól? Jobban élsz-e, mint én? Jobban fejlődsz-e, mint én?

Vagy: csökkent a fizetésed 100-ról 90-re. Aztán megemelték 10%-kal. Ugyanott vagy-e?

2015.06.01. 15:25:01

@konrada: Egyébként az megvan, hogy aszázalékos változásokat nominális értékekből számolják? Az megvan, hogy használnak bázisindexet is, jobb helyeken, esetleg korrigált számokat, szintén nem a te szinteden?

Bobby Newmark 2015.06.01. 15:29:31

@konrada: Ezért élhetetlen hulladék ez az ország. MIATTAD, személy szerint.

Mert hiába van az, hogy először 40 évig építettük a szocializmust, és csak egy kicsit kellett kibírni, az elmúlt 25 évben meg mindig csak egy kicsit kellett még húzni a nadrágszíjon, közben MINDEN közintézmény csak rohad le és menekülnek az emberek,
de te... te elhiszed, hogy az adód arra megy el.

Mert a vállig a fejed az egyik párt seggében, és az ő korrupcióját elnézed. Felemlegeted folyton a szocikat, hogy ők mit csináltak. Tudod én ŐKET IS fellógatnám a gecibe egy lámpavasra, Orbánék mellé. Meg hogy ne maradjanak már ki, az SZDSZt meg az MDFt is, visszamenőlegesen.

De te a Fideszes korrupciót (ami egyébként objektíve többszöröse BÁRMINEK ami rendszerváltás óta volt) elnézed. Azért, mert neked elég az a pártízezer forintnyi alamizsna, téged annyiért meg lehetett venni.

És az ilyen megalkuvó szarok miatt tartunk ott, ahol. Hogy már nem is kell leplezni a korrupciót, teljesen halál nyíltan van háború a miniszterelnök meg a régi első számú csicskája közt azon, hogy ki lophassa el a közpénzt.

Idáig jutottunk baszdmeg, és ez MIATTAD van.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2015.06.01. 15:29:34

"Mert mi voltak a legfőbb témák az utóbbi időben? Internetadó, Vida Ildikó, Orbán vejének üzletei, bevándorlók meg más effélék. Rugózni sokat lehet rajtuk, kiválóan alkalmasak ezek a témák arra is, hogy az embereket joggal felháborítsák"

Ezeket a "témákat", amelyeken "jól lehet rugózni", normálisabb országokban korrupciónak hívják és börtönbüntetés valamint vagyonelkobzás jár érte.

Elnézést a zavarásért.

s 2015.06.01. 15:45:42

"így akár napi témák megvitatása is továbbra is is lehetséges nálunk."

Sok az is. Olvasom tovább, nem vagyok nyelvtan náci. Lesz érdemi hozzászólás. Is.

high up! 2015.06.01. 15:50:12

@Trackers: "A személyeskedésen túl ez a trend (hogy egyre több gyerek születik) cirka két év óta tart."

Szegény nagyonhülye Bloggergézukám. Még olvasni se tudsz, mert akkor felfogtad volna, hogy a te 2014-es dicsőséges növekedésed (ami nem is trend!!!) még a 2010-es teljesn nyomott születésszámot sem éri el. Tehátm ég azt a szintet is el tudta kúrni a fidesz, amit már csoda volt. De nekik sikerült.

Mondom én neked, hogy el kőne má végezni aszt a Nyócc osztályt, mert a maTollcsi birka képződdel csak égsz mint az EU zászló a jobbikos csürhe kezében. Egy 12 éves gyerek már tudja, hogy mi az a trend, meg mi az, hogy a jelenlegi számok még mindig szarabbak, mint 2010-esek. Ha ennyit se tudna, akkor kivágnánk az isklából és mehetne fidesz aktivistának.

Szóval ma már eleget hazudoztál minden témában, mindenhol szarrá lettél cáfolva, erre ma nemigen fogod megkapni a trollpótlékodat.

FOLYTASSUK!

VadMacs 2015.06.01. 15:51:44

@high up!:
Baromság, a trollpótlékot darabszámra kapja, nem azért, mert igazat írt... :)

Trackers 2015.06.01. 15:55:51

@high up!:
Hazudsz ahogy szoktál..
Élveszületések száma

2002: 96804
2010: 90335
2014: 91500

Forrás: www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tps00111.html
És www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wns001.html

Utóbbiból láthatod hogy minden negyedévben több gyerek született, mint a megelőző évben, amíg a táblázat tart.
Ezt hívják trendnek majom.

Trackers 2015.06.01. 16:01:06

@VadMacs:

Magaddal beszélgetsz kedves ?

2015.06.01. 14:08:07 -es hozzászólásoddal lebuktattad magad.
... "Folytassuk

Szánalmas, hogy saját magadnak válaszolgatsz.. :DDD

s 2015.06.01. 16:01:45

"A kutya ugat, a karaván halad!" Egy méretes "Nyííííhahhahhhahhahhahha" még hiányzott innen, ezt az eszmében túlságosan hívők sosem mulasztják el hozzátenni.

A lényegre: Tudod mit mond a földtől tíz méterre az, aki kiugrik a 20. emeletről? Eddig minden simán ment, nem lesz semmi baj. Kicsit ilyenek országunk vezetői is. A rövidtávú dolgokat ne keverjük már össze az intézkedések több évtizedes hatásaival.

"Persze vannak, akik szerint a választások eredménye sem mérvadó, hiszen az emberek birkák, csak az állami média agymosása miatt hiszik azt, hogy jobban élnek, miközben valójában rosszabbul."

Az "csak" a választások kimenetele szempontjából fontos, hogy mit hisznek az emberek. Egyébként lényegtelen. A lényeg az, hogy mi van valójában. Mindig ez a lényeg.

2015.06.01. 16:02:44

"Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot."

Hurrá! Sokkal jobb tudni, ha csak szélén táncolunk vagy mire akarsz ezzel utalni?
Vagy talán pl. magának a kormánynak igaza lett?
Valaki ott mondjuk előre látta a 2012-es recessziót?

"Magyarán szólva a kutya ugat, a karaván halad. Nincs nagyon mit hozzátenni, az elmúlt években írtunk már a növekvő foglalkoztatottságról, a növekvő gazdaságról, a növekvő bérekből, a csökkenő GDP arányos államadósságról, a csökkenő szegénységről, tehát az összes fontos dologról. Nincs miről írni, mert ezek a mutatók azóta is szépen javulnak."

Mi ez itt öregem? Esszé egy gazdasági témában?
"Szépen javultak". Hát ezt még ízlelni is gyönyörű.

Tudod kire emlékeztetsz? Erre a hozzád hasonló zsenire:

hir.ma/cimke/tobb-fizetesbol-tobbet-lehet-kolteni

VadMacs 2015.06.01. 16:12:08

@Trackers:

A 2006 -os 99871 -es adatot gondolom szánt szándékkal hagytad ki, nyilván a 'zelmúttnyóccévben csak minden sz*rabb lehetett logikával (vagy csak az érvelésedre lenne kínos)...

s 2015.06.01. 16:13:30

@MikeBoy: Murphy tanácsa: Ne vitatkozz hülyével. A végén még összekevernek vele.

Trackers 2015.06.01. 16:16:58

@VadMacs:

Jobb gazdasági környezetben több gyereket vállal az ember.
A Medgyessy féle fedezet nélküli osztogatás, államadósság duzzasztás folyományaképpen több gyerek született valóban az első MSZP-s ciklusban.
De aztán kibújt a szög a zsákból, és drasztikusan lecsökkent a születések száma az MSZP kormány második ciklusának végére.

Most pedig emelkedik a születések száma tendenciózusan.
Ezt mutatják a statisztikai tényadatok.
Akáőr tetszik neked, akár nem.

s 2015.06.01. 16:19:18

@roli101: "megkérdeztük Mészáros urat" Pont azt a faszkirályfit? Az a hatökör azt sem vette észre, hogy van még egy milliárdja. Azt a seggdugaszt aztán lehet kérdezni bármiről, mert talán még az elsimonnál is nagyobb faszkalap. Bár elég magas a mérce, ezt magam is belátom.

VadMacs 2015.06.01. 16:21:36

@Trackers:
Arra az osztogatásra gondolsz, amit a buzeráns haverjaid is megszavaztak...?

Trackers 2015.06.01. 16:24:36

@VadMacs:

Most tényleg ?? Ennyi telik ?
2002-2010 között ugyanúgy leszavaztak minden ellenzéki törvény módosítási javaslatot, mint azóta.
Kivétel nélkül.
Pont leszarták a szocik, hogy mit szavazott meg a Fidesz és mit nem. Azt csináltak pont amit saját kútfőből kitaláltak.
Ezt találták ki, hogy eladósítják az országot.
És megtették. Méghozzá a te buzeráns haverjaid.

VadMacs 2015.06.01. 16:28:45

@Trackers:
Miért az én buzeráns haverjaim?
Nem rémlik hogy védeném valamelyik politikai oldalt. Rólad viszont a fél blog tudja, hogy Orbán valagába beszorult a fejed, és azért nem látod a valóságot.

s 2015.06.01. 16:30:24

@Trackers: "Jobb gazdasági környezetben több gyereket vállal az ember."

Aha. Kifejtenéd ezt részletesebben Svédország és Zambia vonatkozásában. Nem kell hosszan. Tények, számok.

Trackers 2015.06.01. 16:33:16

@VadMacs:

Te kikészültél.. Olvasd már vissza magad !

Mást se csinálsz itt sem, csak a szocikat mosdatod, úgy hogy folymatosan hazudozol.

Legalább 10 linket toltam az arcodba statisztikai adatokkal, grafikonokkal, számsorokkal, amik tételesen megcáfolnak téged, és igazolják az én szavaimat.
Ellenben te egyet sem.

Trackers 2015.06.01. 16:35:58

@s:
Ha Zambiában jobbak lennének a gazdasági körülmények mégtöbb gyerek lenne, ha rosszabbak, akkor kevesebb.
Ugyanez igaz a svédekre, és magyarokra is, és mindenki másra is.

A civilizációs, és kultúrális különbségek ellenére.

Bobby Newmark 2015.06.01. 16:42:05

@Trackers: Ez éppen csak homlokegyenest megy szembe a valósággal, de gondolom ez az apróság ebben az esetben sem zavar.

VadMacs 2015.06.01. 16:45:11

@Trackers:

Na tolj ide általam elkövetett szoci mosdatást. Gyurcsótányozást szerintem előbb fogsz találni. Bár ha jól sejtem, azzal mosdatom a szocikat, hogy rühellem az Orbán haverodat - nálatok ez a bevett szokás úgyis (aki nincs velünk, az ellenünk, meg máriaországaorbánisztán' ellen van).

Trackers 2015.06.01. 16:51:34

@VadMacs:

15:00 óta mást se csinálsz csak a szocik bizonyítványát magyarázod.

Szívesen.

Bobby Newmark 2015.06.01. 17:43:29

@Trackers: Ez azért valami elképesztő, hogy az ÖSSZES Fideszdroid szerint ha valaki a Fideszt rühelli mint a szart, akkor az már szoci.

Hihetetlen, mintha valami alternatív valóságban élnétek, ahol létezik még szoci oldal. Elképesztő, milyen szinten el vagytok távolodva a valóságtól.

Nem baj ez igazából irtózatos pofára esés lesz belőle így.

a keresztényeket bántani tilos 2015.06.01. 19:16:59

"Az isteni szerencse, és a világgazdaság pénzbősége segített, hogy ezt túléljük"

Most ezért a mondatért örömködés megy.

Hét éve aki ugyanezt mondta, keresztre akartátok feszíteni.

Fuck logic!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.01. 21:23:55

Ez igen! Ez most olyan volt, mint a régi szép időkben! :)

Na de öööö, na de mégis, miről is folyik a vérre menő vita a tisztelt kommentelő hölgyek és urak között?? :)))

Pop40 2015.06.02. 06:28:40

@sas70: Az a szép benne, hogy még csak összeszedni se kellett.
Beütöm a címszavakat a gugliba, és kb a második vagy harmadik találatra kidobja.

No persze csak akkor, ha nem a fidesz.hu, kormány.hu oldalakon keresgélsz kizárólagosan, mint a poszt szerzői. :-DD

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.02. 07:57:09

Úgy látom, nagyjából lecsengett a paláver. Őszintén megvallva, nekem ez a jelenség (bértollnok és bérkommentelők együttműködése) annyira új - ez az első alkalom, hogy ilyesmibe keveredtem - , hogy miután ülepedett bennem valamennyit, tegnap este összefoglaltam az élményemet "Bérkommentelők márpedig vannak!" címmel:

patak.blog.hu/2015/06/01/berkommentelok

Egészségünkre!

Nzoltan 2015.06.02. 08:13:15

@high up!: Ami taccsra tette a társadalmat, az a devizahitelezés. Nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni a megduplázódott terhekkel. Régen azért ilyen nem volt. Sőt, ekkora mértékben a környező országokban sem.

Nzoltan 2015.06.02. 08:16:46

@Könnyen elkaptuk, uram!:
" ha az EU kifigásol, módosítunk, ha nem, akkor mehet..." Ez közel sem magyar sajátosság. Meg kell nézni a britteket. Folyamatosan komfrontálódnak az EU-val. És bizony sokkal komolyabban. Jelenleg a kilépéssel kampányolnak odahaza zsarolásképpen.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.02. 08:39:55

@udvaros: ismered azt a kifejezést, hogy rágalmazás?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.02. 08:43:24

@udvaros: esetleg lesz aki rossznéven veszi a mocskodat... (nem én, én magasról leszarom a véleményed)

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.02. 08:49:14

Furcsállom@pythonozok: Ha a "Bérkommentelők márpedig vannak!" címmel megjelent írásra gondolsz, akkor furcsállom a véleményedet, mert abban például te is pozitív szerepben jelensz meg az idézett véleményeddel együtt. Attól tartok, bele sem olvastál. Szerintem te a neked küldött levél tárgyát vehetted magadra, ami igazából a cikkre vonatkozik, nem rád. A félreérthető helyzetért elnézésedet kérem.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.02. 08:50:48

@pythonozok: Ha a "Bérkommentelők márpedig vannak!" címmel megjelent írásra gondolsz, akkor furcsállom a véleményedet, mert abban például te is pozitív szerepben jelensz meg az idézett véleményeddel együtt. Attól tartok, bele sem olvastál. Szerintem te a neked küldött levél tárgyát vehetted magadra, ami igazából a cikkre vonatkozik, nem rád. A félreérthető helyzetért elnézésedet kérem.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.02. 09:01:11

@udvaros: o.k., akkor részben elnézést kérek. Valóban nem néztem meg. Kaptam egy spamre emlékeztető e-mailt, a "bérkommentelő"/"bérblogger" jelzőt meg... fogalmazzunk úgy, jellemzően nem azok használják, akikkel szimpatizálni tudok.

Azt viszont komolyan gondoltam, hogy nem árt óvatosan bánni ezzel a minősítéssel, mert volt rá példa, hogy egy (véleményem szerint nem százas) blogger beperelte az őt bérbloggernek nevezőt.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.02. 09:07:24

@pythonozok: Nem vagyok igazán rutinos ebben a műfajban, Most tanulom a "szakmát", és elgondolkodtat, hogy javaslatod szerint nem nevezhetem nevén a jelenséget. A szar - kaki pároshoz hasonlóan mi lenne az elfogadott megfelelője a bérkommentelőnek?

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.06.02. 09:14:17

@udvaros: passz. Én már csak trollkodni járok a politikai blogokra, annyi elvakult idióta van ezeken az oldalakon.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.02. 09:20:53

@pythonozok: Azon is elgondolkodtam, hogy a fenébe perelhetne be egy nick? Mert ha "Kovács Jánost" sértegetem - aki egy jogképes személyiség - akkor elképzelhetőnek tartom az eljárás megindítását, ellenben például egy Tracker hogyan fogja beadni keresetét?

bekerült 2015.06.02. 11:52:28

@♔batyu♔:
Kedves batyú !

Könnyű elmagyarázni dolgokat aszerint is hogy mi a jó és mi a rossz.

Na itt van a bukkanó !

Az államadósság pl. , folyamatosan nő, ami az összegszerűséget illeti, a többi csak a számokkal való zsonglőrködést jelenti. Ennyi % ide, vagy oda, kit érdekel ? Ha jól tudom, most már valahol 25 milliárdnál járunk EURÓBAN.

Ami a választásokat illeti, ha jól értelmezem az általad írottakat, akkor azt akarod mondani, hogy igen sok a félrevezethető és a megvehető ember és ezért folyik a küzdelem.
Minden eszközzel.
Csalással, az ellenfél háttérbe szorításával, hazugsággal, rágalommal, stb.

Ebben élenjárók a hatalmon lévők, mert nekik több eszköz áll rendelkezésre, több pénzük van és nagyobb média támogatás.
Adott létszám mellett, így lehet mégis 2/3 és biztos erőfölény.

Láttam én már karón varjút és volt amikor a FIDESZ panaszkodott a ballib média fölényről, most nem teszi ezt. Akkor a jobboldaliakkal szimpatizálók is simán szavaztak az MSZP-re !

Igen , van egy réteg, akiket meg lehet venni kilóra.
Meg is veszik őket, már, ha van erre pénzük valakiknek.
A FIDESZNEK van erre lehetősége, van elég az államkasszában.

Elég, ha csak a ciklus végén indítják be a "felvásárlást", ezekre akkor is lehet számítani.
Ebből a szempontból tehát igazad van.
Ezeket nem is nagyon érdekli a szegénység, megszokták már és igyekeznek kihasználni a bőség idejét !

Hogy miért nem tudtunk és tudunk haladni a szlovákokkal, meg a többivel ?
Hát, mert nálunk agyagba kellett döngölni az ország másik felét, hogy a hatalomra tudjanak kerülni egyesek.
Most pedig agyagba muszáj döngölni a hatalmon lévőket ahhoz, hogy újra együtt tudjunk haladni másokkal !

Hát igen, ez a fránya Gyurcsány !
Mennyi mindent rá lehet fogni ?
Mennyi mindent akart pedig megvalósítani ! Mennyi mindent akart másolni ?
És kik nem akarták ezt ?
A mostaniak, akik a hatalmon vannak !

Lehet a világgazdasági válságot és a Medgyessy, Járai, Puch, stb. ügyeskedéseit is rákenni, de mi értelme ?
Csak a ködösítésre szolgál az egész és hol vagyunk már ettől ?
A hiteleket pedig a biztonságunk érdekében kellett felvenni és el se költötték, ha jól tudom. ebből rázták a gatyájukat Matolcsyék és vették meg a MOL pakettet is, többek között. A mai napig ebből finanszíroznak dolgokat, az MNB-ben lévő tartalék ugyanis megengedi ezt.

Az adósságot, amit felvett Gyurcsány, már vissza is fizettük, de az adósság azért még mindig csak nő, már ami az összegszerűséget illeti.

A lakossági eladósodottságot is jól jellemzi a deviza adósok helyzete.
Mit oldottak meg vele ?
Az eladósodottság mértéke nem változott, csak most már forintban van az egész !
Jól értsd meg !
Közben amit Gyurcsány felvett, az vissza lett fizetve !

Hogy az országot hogyan finanszírozzák jelenleg, azt majd az unokáink fogják megköszönni nekünk, mert majd nekik kell visszafizetni a magasabb kamatokkal felvett hiteleket.

Persze ezekről hallgatni kell, mert ez rombolja a hatalom tekintélyét.
Eltelt már 7 év és még mindig vissza kell mutogatni ?

Ennyi idő alatt egy országot fel lehet építeni !
Erre a pénz is meg volt, mert ennyi idő alatt azért elég szép summa bejött az EU-tól, plusz még amit lenyúltak ezzel, azzal.

Jó, jó, van látszatja, a sok szép tér, meg stadion, stb.
Csak a ballibsik az igazán elégedetlenek.
Nekik semmi se jó.

Azért vissza emlékszek, amikor a jobboldalnak se volt semmi se jó és bizony elég sok mindenben be is tartottak ahol tudtak.
Még Brüsszelbe is elmentek, hogy vonják meg a támogatást az országtól, hogy ne tudja finanszírozni az országot.

Tudod az emlékezés, ha nem szelektív, akkor bizony tud kellemetlen is lenni.
Ami pávatáncot itt levágtak és levágnak egyesek, az már kész röhej !

Ebben pedig neked is részed van, ha jól olvaslak !
Nem ártana emlékezned majd akkor is, ha fordul a kocka.

Én ugyanis elhiszek neked mindent, csak cserébe te is hidd el azt, amit én leírok !
A többiek meg hámozzák ki, hogy miről diskurálunk !

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.06.02. 12:05:16

"...a fanatikus kommentelődroidok túlnyomó része mindegyik oldalon annyira béna..."
Teljes cikk:
index.hu/tech/2015/06/02/foglalkozasa_berkommentelo/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.02. 16:47:37

@bekerült: Ez kurvajó!
Csak sajnos egy fideszbaromnak hiába magyarázol.
Ezeknek gyurcsány fingja büdös,de orbán szarát nagykanállal eszik.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.02. 16:49:23

@pythonozok:

Bérblogger/bérkommentelő = az, aki nekem nem tetsző eszmét védve bloggol/kommentel.

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2015.06.02. 16:50:57

@bekerült:

Lássuk a szlovákok titkát! A szociális kiadások drasztikus csökkentése és az egykulcsos adó.

Mo-on ki üvöltött mindkét ügyben? A ballibek.

Több kérdésem nincs.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.02. 16:55:44

Amúgy meg mi van kaktusz,megérkezett a pénz a számládra?

Astalavista 2015.06.02. 17:09:20

Visszatérő motívum a kommentek között az, hogy Románia mennyire szuper, és előzi be Magyarországot. Mielőtt valaki mégegyszer leírja ezt, előbb nézze meg az alábbi 2 linket:

www.tradingeconomics.com/romania/gdp-per-capita

www.tradingeconomics.com/hungary/gdp-per-capita

Ennyit az előzésről.... :D

bekerült 2015.06.02. 17:50:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Egyetértek veled !

Tudod emlékszem arra az időre, amikor még a Rákosinak tapsoltak egyesek, igaz gyerek voltam még. Tök ugyanaz, mint ami akkor volt, csak Orbánnak kellene, hogy kihulljon a haja !

Valahogy nálunk mindig kerül olyan ember, aki fényesre nyalja..........., csak azért, hogy magát valakinek képzelje !

s 2015.06.02. 18:00:38

@maxval bircaman szerkesztő: Baszod, nincsen bérkommentelő. Ezt nem lehet a pénzzel kidumálni, itt eszmei meggyőződés áll a háttérben.

SZIVATÁSTUDAT

Tudod, hogy mindenki szopik, te is szopsz, de azért csak nyomod a hamubasült faszságokat.

bekerült 2015.06.02. 18:09:06

@maxval bircaman szerkesztő:

Lássuk a Szlovákokat !

Mára már rájöttek, hogy nem oldottak meg semmit az egykulcsos adóval és a szociális kiadások mérséklésével.
Tulajdonképpen ugyan azt érték el vele, mint amit nálunk is tapasztalunk.
Az egykulcsos adó, a gazdagoknak igen kedvező, a szegényeknek kevésbé, akinek nincs jövedelme, annak meg mindegy.
Amit okoz, az a jövedelmek átcsoportosítása a gazdagokhoz, a középosztály lecsúszása.
A mi gazdagjaink ugyanis a plusz jövedelemből nem ruháznak be, hanem felélik, kiviszik külföldre és így nem csorog vissza semmi a társadalom javára.

A szociális kiadások megnyirbálása jót tesz a költségvetésnek, a gondokat azonban nem oldja meg, csak a szőnyeg alá seperi.
Tulajdonképpen ezzel azt mondják, hogy mindenki gondoskodjon magáról ahogy tud.
Aki tud, az meg is teszi, a fekete gazdaságban.
Aki nem tud, az meg rágja a küszöböt és köszöni szépen.
Mit oldottak meg vele ?
Meg az oktatási, egészségügyi kiadások csökkentésével, meg a központosítással ?

Soroljam az anomáliákat ?
Ezt nem látom, hogy sorolnád, ugyanis.

Lassan az összes szomszédunk lehagy bennünket, pedig mi is az egykulcsos adót használjuk már 5 éve !
A szociális kiadásokat is sikerült lecsökkenteni.
És akkor mi van ?
Gyártottunk egy csomó szegény embert, de lett stadionunk !
Hurrá ! Magyarország jobban teljesít !
Dübörög a gazdaság, ugye, a közmunkások meg támaszkodnak a seprűre !

Elmentek a sunyiba !

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.02. 20:04:10

@bekerült:

Cáfolj meg, ha tévednék, de én úgy emlékszem, hogy Magyarország pont akkor vezette be az egykulcsost, mint amikor Szlovákia visszavezette a kétkulcsost. Abban is cáfolj meg, ha tévednék, hogy pontosan azóta a dátum óta Magyarország folyamatosan veri Szlovákiát GDP növekedésben, míg azetőtt utcahosszal előttünk jártak.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.02. 20:27:32

@pythonozok:

"nem árt óvatosan bánni ezzel a minősítéssel, mert volt rá példa, hogy egy (véleményem szerint nem százas) blogger beperelte az őt bérbloggernek nevezőt."

És mi lett a per kimenetele?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.02. 20:32:51

@pythonozok:

"elmész te a kurva anyádba ezekkel a hazugságokkal!"

Egyébiránt:
nivo.blog.hu/2010/08/24/moderalasi_alapelvek

bekerült 2015.06.03. 08:17:15

@ccactus:

Dehogy cáfollak !
Az az igazság, hogy a dátumról nem tudok pontos információt adni, de emlékszem, hogy a szlovákoknál az egykulcsos adó nem vált be.
Ez, tulajdonképpen gazdasági kérdés lenne, ha nem lenne igen nagy társadalmi hatása is.
Az, hogy miként adóztatnak egy országban, az azt is jelenti, hogy miként akarunk az egyes társadalmi csoportoknak kedvezni.
Van olyan elmélet, hogy a gazdagokat kell erősíteni és majd azok fogják a beruházásaikkal a gazdaságot fellendíteni.

Na, itt jön be a GDP.

A Szlovákok rájöttek, hogy bakot lőttek, mert a gazdagjaik ezt így nem tudják megoldani és ezért kénytelenek voltak korrigálni. Igen éles problémák léptek ugyanis fel, amihez már a karhatalmat is igénybe kellett venni és máig húzódó hatása van.

Nálunk eljutottunk addig, hogy már tudjuk, hogy a gazdagjaink nem fognak beruházni és a gazdaságot fellendíteni az egykulcsos adóból következően.
A külföldi tőke se igyekszik beruházni nálunk, mert a gazdasági környezet nem elég jó a számukra.
Hogy mégis miért nőt a GDP ?

Az olyan gazdasági változások miatt, ami nem strukturális változásokat jelent. Pl. kiugró mezőgazdasági eredmény az adott évben, vagy az EU támogatások kiugró lehívása és az ebből fakadó beruházások, vagy a "manyup" pénzek felhasználása.

Kijelenthetjük, hogy ezen a téren elég kreatív a Matolcsy által irányított gazdasági vezetés.
A kérdés, hogy mikor lesz ennek vége, mert a szlovákokhoz hasonlóan, ennek is vége lesz egyszer.
A strukturális változások nélkül ugyanis nincs tartós változás a gazdaságban és csak addig fut a szekér, ameddig van honnan elvenni.
A szociális kiadásokat már erősen megnyirbálták, az oktatást, egészségügyet szintén.
Az elszegényedés, a kivándorlás, az anomáliák velünk vannak.
A megoldásokat még csak nem is látjuk és csak görgetjük magunk előtt a problémákat.
Ráadásul olajat se találtunk a makói árokban, meg Széles Gábor se oldotta meg az energia gondunkat. Ezért kell a Paks II.

Nálunk még nincs éhség lázadás az igaz, de szándék sincs a valódi változásra.
El lehet vegetálni és mondani, hogy milyen jól teljesítünk, csak az a kérdés, hogy mihez képest, vagy milyen áron !
Az is látszik, hogy hiába jók az egyes mutatóink, mint pl. a GDP növekedése, a leszakadásunk egyértelmű !
Mára már az éllovasból sereghajtók lettünk, a volt posztszovjet államok sorában.
Ha úgy tetszik, utolértük Romániát, Bulgáriát .

Igen, jobban teljesítünk !
Csak az irányt nem mondják meg, hogy merre és miért !

Az az igazság, hogy nem nagyon érdemes az egyes mutatókra mutogatni, mert azt különböző trükkökkel lehet manipulálni és ezt meg is teszik az okosok.
Mi meg be is vesszük kanyar nélkül, miközben mindnyájan érezzük, hogy megette a fene az egészet !

Csodát nem nagyon lehet tenni.
Orbán se és Matolcsy se tud.
Trükközni és választást nyerni nem ugyan az, mintha a gazdaságot fellendítették volna.

Meg lesz ennek a böjtje, mint a rezsicsökkentésnek is.
Átéltük már ezt, mint amikor az olajválságok begyűrűzéséről papoltak nekünk és rá kellett jönni, hogy bizony begyűrűzik az hozzánk is, mi se vagyunk különbek.

Az is hazudik, aki hitegeti az embereket az elkövetkező sikerekről, mert ingyen ebéd nincs.
Alaposan meg fogjuk szenvedni még ezt a mostani országlást.

De, hát mit törődtök már ti ezzel ?
Tele lesz a zsebetek és a többi meg törődjön magával !

Így is lehet nézni a dolgokat !

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.03. 09:01:02

@bekerült: Az átlag fideszbarom:-Basszus!Ki szart a küszöbre?!A kurva anyját neki!
-Hát a viktor!
-Hozom a nagykanalat!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.03. 19:55:44

@Tyson925:

??????

A linked is alátámasztja amit mondtam: "pontosan azóta a dátum óta Magyarország folyamatosan veri Szlovákiát GDP növekedésben, míg azetőtt utcahosszal előttünk jártak."

Nézd meg még egyszer a linked számait!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.03. 19:57:28

@bekerült:

Lásd Tyson925 · economy.blog.hu/ 2015.06.03. 17:12:58 linkjét, például. Bár az egy főre jutó GDP/fő-t mutat,é n pedig a GDP növekedésre (%) gondoltam, de végül is majdnem mindegy.

bekerült 2015.06.03. 20:11:45

@ccactus:

Látom, de nincs igazad !

Az én véleményem az, amit írtam erről, hogy lehet a statisztikával játszani és így nézni, meg úgy, de minek ?
A tények pedig magukért beszélnek.
Le vagyunk maradva és a tendencia se nekünk kedvez !
Tőlünk vándorolnak ki és nálunk dübörög a közmunka !
A mi oktatásunk van szarban, az egészségüggyel együtt !
Stb.

Ez a nem mindegy !
Ráadásul az is dühítő, ha hülyének nézik az embereket és kiállnak megmagyarázni a lehetetlent, mint most teszed te is !
Csűrik, csavarják, terelik, kavarják, közben valósághoz köszönő viszonyuk sincs.

Normális embernek már ettől hányingere van !

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.03. 21:12:42

@bekerült:

Azt, hogy hányan vándorolnak ki, mennyi a közmunkás, ugyanolyan statisztikákból tudod, mint azt, hogy mennyi a bruttó hazai össztermék (GDP).

Hogy te egyik vagy másik statisztikát fontosabbnak tartasz, az meg szubjektív dolog. Én azt mondom, a magasabb GDP-ből lehet többet költeni akár oktatásra, akár egészségügyre. De a magasabb GDP generál többlet munkahelyeket is.

Másik dolog, hogy nem célszerű keverni a (kissé tudományosan fogalmazva) stock és flow tipusú mutatókat. Tehát az, hogy nálunk gyorsabban nő a GDP mint mondjuk Szlovákiában, nem jelenti azt, hogy mi gazdagabbak vagyunk náluk, hiszen ők magasabbról indultak. Csupán azt, hogy közelebb kerülünk hozzájuk. Pontosan ezt mutatja @Tyson925: linkje az utolsó két évről. 2012 óta nálunk 600euróval nőtt az egy főre jutó GDP, a Szlovákoknál pedig 400-zal. Még mindig előttünk vannak 2900-zal, de 2012-ben 3100-zal voltak előttünk.

rikitiki 2015.06.04. 00:00:38

@ccactus: Az nem szubjektív, hogy az oktatás, és egészségügy GDP-t növel, és munkahelyet teremt, hanem ténykérdés, ennélfogva az oktatás és egészségügy forrásainak csökkentése a mondatodat alapjaiban teszi értelmetlenné.
De hát, ez egy olyan nívós blog, ahol csökkent az államadósság...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.04. 08:35:43

Kaktusz megmagyarázza:Tök jó itt minden.
Mint a viccbéli főorvos.
-Doktor úr!A ketteske rosszul van!
-Nyugalom nővérke.a ketteske csak azt hiszi,hogy rosszabbul van!
Kis idő múlva.
-Doktor úr,a ketteske még rosszabbul van!
-Nyugalom.A ketteske csak azt hisz,hogy még rosszabbul van!
Kis idő múlva.
-Doktor úr! A ketteske azt hisz,hogy meghalt!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.04. 08:45:03

Öööö..kivándorlás!Nem mindennek faszányosnak kéne lennie és özönleni haza a jónépnek,mert a viktor van és minden jó?
És még mindig ugyanannyiért dolgozunk (esetemben volt az kevesebb is) mint vikiék intézkedései előtt.
25 éve várjuk,hogy jobb legyen.
Nem tart örökké az emberek türelme.
Látván,hogy Hofi még mindig aktuális,mert semmi se változik.

bekerült 2015.06.04. 08:49:38

@ccactus:

Na, igen, a statisztika, amelyre te is hivatkozol !

Erre írtam én azt, hogy nem érdemes ezeken rugózni, mert amint tudjuk, csak annak a statisztikának lehet hinni, amit saját magunk készítünk.

A környezetemben már majd minden családban van kivándorló és még sokan is tervezik ezt.
Ez a meggyőző valóság, meg az indoklása !

Egyszerűen élhetetlenné tettétek az országot !
Ez a tiszta valóság és elmehettek a statisztikátokkal a melegebb éghajlatra, talán ott még hisznek neki.

Már ott sántít az érvelésed, hogy a magasabb GDP többlet, magasabb támogatást, munkahelyet, lehetőséget jelent.

Igen, ha nem trükközéssel érik el !
Ha a gazdaság egészségesen fejlődik, akkor ez mind igaz lenne, de a helyzet pontosan ezt cáfolja meg !
A támogatást a gazdagok kapják, miközben az oktatásban, az egészségügyben a csődhelyzet alakult ki az elvonások miatt.
A munkahelyek száma úgy nőtt, hogy beszámítják a kivándorlókat és a közmunkásokat !

Kész röhej ezzel dicsekedni !
Azt hiszitek, hogy mindenki hülye ?

Ezt meg tudták volna csinálni Gyurcsányék is, nem valami nagy kunszt !
Hazudni és letagadni nem olyan nehéz dolgokat, csak legyen aki bedől neki.
Ma még vannak akik megvehetők ennek, de azért már igen sokan vannak akiket egyre nehezebb meggyőzni.

Igen, ez az egész egy szubjektív dolog és erre írtam, hogy minden azon múlik, hogy honnan nézzük !
A te helyzetedből nyilván úgy látszik minden, hogy minden rendben, a statisztika jó !

Én és még mások is ezt nem így látják.

A mutatók tehát szerinted is meg tudnak téveszteni embereket, mert nem mindegy, hogy mit és hogy nézünk bennük.
Ezt úgy is mondhatnánk, hogy hogy nem mindegy, hogy mire vagyunk kíváncsiak és mit akarunk bebizonyítani velük.

A statisztikák minden területen az ország lemaradását jelzik, kivéve persze az általatok hangoztatott egyes mutatókat.
Az egy főre jutó GDP mutató is igen megtévesztő tud lenni, ha ezt nézzük.

Nem mindegy ugyanis, hogy milyen áron és hogyan érjük el ezt a kedvező mutatót.
És még ott van, hogy mennyi ebből a haszna az országnak ?
A közmunkából pl. nem sok, de lehetne sorolni egyéb dolgokat is.
Pl. kinek kedvez ez az egy főre jutó GDP, ki érzi magát jobban tőle ?

Orbán és a tábora egészen biztosan jól, mert van mivel dicsekedni, hogy lám milyen ügyesek vagyunk, ezt csináljátok utánunk pupákok !
Miközben azok, akik nem ezen a statisztikán munkálkodnak, azoknak kilóg a feneke a gatyából és rágják a küszöböt.
Mészáros Lőrinczéknek jó és igyekeznek is, hogy minél jobban teljesítsenek, más meg örülhet neki, hogy mennyire jól megy nekik ! az is kérdés, hogy az EU finanszírozza e ezt a GDP számot, vagy a saját gazdasági növekedés ad erre erőt !

Hát elárulom, hogy nem sokan örülnek az ilyen elrugaszkodott mutatóknak, de a statisztikátoknak sem !

Innen jön a bibi az érveléseddel kapcsolatban.
Kár erőlködni, mert a tényekkel köszönő viszonyban sincsenek, csak egy kicsit mögéjük kell nézni.

Az évek pedig telnek és eddig semmiféle eredményt a valóságban nem tudtok felmutatni, ami a gazdaságot tartós fejlődési pályára állította volna.
Ígéretek vannak, voltak és lesznek, csak a megvalósítás nem látszik.

Erre mondta Gyurcsány is öszödön, hogy nem csináltak semmit !
Hazudtak reggel délben este, hogy ezt eltakarják.
Szembesítette a képviselőiket a valósággal !

Nektek is el kell majd mondanotok egy ehhez hasonló beszédet mielőtt eltűntök a süllyesztőbe !
Sajnos az országon már ez nem fog segíteni.

Mit törődtök ti már ezzel !
Nektek tele lesz a zsebetek !

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.04. 10:02:22

@bekerült: Amint latod, eleg folosleges kaktusszal vitazni. Hazudik renduletlenul. Bemasolsz egy egy ksh statisztikat, es meg kepes azt is felremagyarazni. Most az ilyennel, mirol akarsz vitazni?
Az egykulcsost Magyarorszagon a valasztasok utan vezettek be, 2012-ben csokkent a magyar gazdasag, a szlovak bovult. Emlekszel mit irt, ugye?
Az o zsebe amugy ki van tomve, ezzel parszor mar henceget itt. A te adodbol tomi a zsebet, aztan itt jon a hazugsagaival. Az o karavanja szepen halad, a te adodbol... Te meg csak ugathatsz.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.04. 10:04:48

@bekerült: "A környezetemben már majd minden családban van kivándorló és még sokan is tervezik ezt.
Ez a meggyőző valóság, meg az indoklása !"

Erre kaktusz valasza annyi szokott lenni, hogy "sajnalom a szemelyes tragediad". Lesajnal. Egy vesztes vagy a szemeben, hogy te, a csaladod, a kornyezeted nem tud sikeres lenni Magyarorszagon. Megvet. Persze o a te adodbol olyan sikeres, a piacon 2 nap alatt ehen halna. Ilyen ez...

s 2015.06.04. 13:06:31

@bekerült: Na igen. Mi a lényegi különbség orbán és gyurcsótány között? A gyurcsótány elismerte, hogy egy béna és hazug fasz volt - igaz csak szűk körben, de elismerte. Az orbán még ezt nem tette meg. Az alkoholistáknál is így kezdődik a gyógyulás. Bemész az önsegítő csoportba, felállsz, a többiek szemébe nézel és kimondod: XY vagyok, alkoholista. Lehet, hogy orbán előbb fog a nyakánál fogva felkötve hintázni a lámpavason, miközben hollók pályáznak a véreres szemeire, mint hogy ezt beismerje. Igen, egy béna és hazug fasz voltál, orbángeci.

bekerült 2015.06.04. 18:08:20

@Tyson925:

Engem ne tud befolyásolni az állításaival, még az emlékező tehetségem sem romlott meg annyira, hogy félre tudjanak vezetni.

Pl. a mai központosítási törekvéseket is átéltük már és rá kellett jönni, hogy mi nem tudunk így termelni és hivatalokat, szolgáltatókat működtetni.
A közöst mindenki a sajátjának tekinti és így is cselekszik.
Azt vissz haza belőle amit tud és a munkaidőt a maszekolás előkészítésére használja.
Stb.
Hát persze, hogy a befizetett adót is a sajátjának tekinti sok hatalmon lévő ember, mert ehhez ők férnek hozzá, mások nem.
Ezért is győzködnek olyan elánnal, mert nekik ez így jó !

bekerült 2015.06.04. 18:14:08

@Tyson925:

Aki közel van a tűzhöz, az jobban melegszik, szokták mondani.
Nagyon sokan szeretnének a nagy kondérból meregetni és ez a hatalmon lévők egyik erőssége.
Vizet prédikálnak és bort isznak, mint a papok.

Sajnos a hatalomhoz sokan szeretnek dörgölőzni, hátha jut nekik is valami.
Ezt használják ki a választáskor és veszik meg ezeket az embereket, hogy hatalmon tudjanak maradni.

Egy biztos, hogy nem az ország sorsa érdekli őket, hanem a saját gazdagodásuk.

bekerült 2015.06.04. 18:24:54

@s:
A különbség elég látványos, mindenféleképpen.
Az öszödi beszéd értelmezését szándékosan ferdítették el, hogy sikerüljön a nagy vezércselük.
Ezt közösen dolgozták ki az MSZP-el és együtt hozták össze, a Gyurcsány lejáratására.

Ezt a beszédet elmondta a parlamentben is, csak kit érdekelt ez már akkor, mentek Orbán után és bevették kanyar nélkül amit szajkózott.
Most törölgethetik a szemüket .

Orbán azóta is játssza a nagy igazmondót és még mindig sokan hisznek neki, még akkor is, amikor szembe megy a korábbi önmagával.

Az a véleményem, hogy nem Orbán a hibás, hanem azok, akik a hazugságai ellenére istenítik, meg azok, akik hagyják ezt.

Azzal is politizálnak ugyanis, ha nem mennek el szavazni, mert ezzel is Orbánt támogatják.
Aki nincs a hatalom ellen, az mind a hatalmat támogatja !

s 2015.06.05. 11:02:32

@bekerült: "Azzal is politizálnak ugyanis, ha nem mennek el szavazni, mert ezzel is Orbánt támogatják. "

Hát . . . ez rám is vonatkozik. Egy ideje nem járok szavazni. Ugyanis mindegyik ugyanazt akarja, a hatalmat magának. Erre én nem adok felhatalmazást. Azon kívül pedig a színvonal is erőteljesen csökken az ilyen érvelés hatására, amit Te is mondasz. A következő jelölt már nem jó akar lenni, hanem beéri azzal, hogy nem annyira szar, mint az elődje. Ez orbán mottója is, meg a fideszeseké mind. Elismerik, hogy nem jók, de azzal védik magukat, hogy az előzőek sokkal rosszabbak voltak. Lassan egyébként már ez sem igaz. A folyamat eredménye, hogy a kormányzáshoz már egyre kevesebb képesség és erkölcsi tartás is elegendő, aminek sajnálatos hatásaival naponta szembesülünk. Az én tanácsom tehát: ne menj szavazni. Ezzel csökkented a legitimációt, ami az estleges soron kívüli kormánybuktatáskor nem jön rosszul. A választási eredményeken jól nyomon követhető, hogy ezt nem csak én gondolom így. Nagyjából 40% senkit sem támogat.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.05. 17:28:35

@bekerült: @s:
Van meg itt valami, egeszen verlazito. A poszt emigyen szol:
"Mert a fontos témák a gazdasági helyzet, a foglalkoztatottság, a bérek, a nyugdíjak, az adósság, illetve ezek dinamikája. Ezek a dolgok pedig jó irányba mennek, így ami manapság politika címszóval fut az országban, azt mi csak politikai pótcselekvésnek tartjuk."

ehhez kepest az oldalon volt itt schmitt pal kimosdatasarol szo, vasarnapi boltbezarasrol, vagy eppen focirol es meg sorolhatnam. Ezek a temak nem epp a gazdasagrol szolnak, vagyis maga a poszt fo mondanivaloja egy szemenszedett hazugsag.
Masreszrol ami igazan rossz, az az adatok folyamatos felremagyarazasa. Milyen latvanyosan csokkent az adossag? Az, hogy kozben volt egy modszertan valtas, ami tobb szazalek elterest okoz, a folott szemet hunyunk, ez csak a kormany erdeme.
Hogy a GDP bovulesebol az atlag ember semmit nem erez, hiszen csak annyi tortent, hogy az audi, mercedes es suzuki gyarakban a robotok tobb autot heggesztenek ossze, az sem szamit. Ezt a szamok is mutatjak:
"Ahogy az tudható volt, a beruházások hozzáadott értéke látványosan beszakadt (az első negyedéves GDP-volumenadatok már korábban megjelentek), a 6,7%-os éves zsugorodás jól mutatja, hogy a magyar gazdaságba visszatért a választási ciklikusság. Ezt a visszaesést elsősorban nem a lakossági fogyasztás dinamizálódása kompenzálta, hanem az export meglódulása. Éppen ezért a GDP belföldi felhasználása mindössze 0,6%-kal bővült, ami jelentősen elmarad a GDP 3,5%-os növekedésétől. Ilyen nagy különbségre utoljára három éve, még recessziós időszakban volt példa. Ennek fényében azt mondhatjuk, hogy az idehaza közvetlenül érezhető fogyasztási és beruházási tevékenység összességében alig növekedett, így a 3,5%-os, európai összevetésben sem rossz GDP-növekedés hatása kevéssé volt érezhető."
Szoval ilyen ez, halad a karavan... felremagyrazas, folytonos hazugsagok. Ennyi van.

s 2015.06.05. 18:04:40

@Tyson925: "Milyen latvanyosan csokkent az adossag? Az, hogy kozben volt egy modszertan valtas, ami tobb szazalek elterest okoz, a folott szemet hunyunk"

Mondok még valamit: MANYUP. Akkor most lehet elmenni megvenni a puskát.

bekerült 2015.06.05. 20:45:11

@s:
Egy problémát látok az érvelésedben.

Nem látom ugyanis azt, hogy miként képzeled el egy ország irányítását ?
Ha senki nem szavazna és nem lehetne választani vezetőket, akkor szerinted mi történne ?

Mindenki azt tenné amit akar és az erősebb mondaná meg a tutit ?

Azzal, hogy nem vesztek részt a szavazáson, teret engedtek azoknak, akik viszont örömmel veszik ezt és szabad teret kapnak a saját pecsenyéjük sütögetéséhez.

Egy demokráciában nem lehet nem politizálni !
A nem szavazás is felér egy szavazással ugyanis, mert azt jelenti, hogy neked jól van úgy ahogy van !
Te nem akarsz változást !

A legitimálás pedig nélkületek is működik, a szabályok egyértelműek.

Talán meg kellene fontolni, hogy a saját érdekünkben igenis politizálni kellene és olyan vezetőket kellene választani, aki értünk dolgozik.

Nem úszhatjuk meg, hogy vezetőket válasszunk.
Nem úszhatjuk meg, hogy a saját érdekünkben tevékenyek legyünk és a nem törődömséggel lemondunk a későbbi jogunkról, hogy felháborodhassunk, mert nem azt teszik, amiért megválasztottuk őket.

Álságosnak tartom tehát a negatív véleményed.

bekerült 2015.06.05. 20:52:23

@Tyson925:
Jól látod a helyzetet !

Orbán ígéretéből annyi valósult meg, mint a Pintéréből !
Emlékszel ugye, hogy két hét alatt rendet fognak tenni szlogen tőle származik.

Igen, mert csak arra gondolt, hogy ők nem fognak tovább rendetlenkedni és már ez is érezhető csökkenést okoz.
A bűnözőkre nem gondolt, mert azok segítettek nekik rendetlenkedni, de azok nem tudnak leállni, mert ebből élnek.

s 2015.06.05. 22:59:41

@bekerült: "Ha senki nem szavazna és nem lehetne választani vezetőket, akkor szerinted mi történne ?"
Alaposan félreértettél. Én nem azt mondtam, hogy nem lehet vezetőket választani. Lehet. Most jobb? Ilyen vezetőket akartunk? Szerintem nem. A választók ma a szar és a fos közt döntenek. Én ebben nem veszek részt, de aki akar, tegye.

"Azzal, hogy nem vesztek részt a szavazáson, teret engedtek azoknak, akik viszont örömmel veszik ezt és szabad teret kapnak a saját pecsenyéjük sütögetéséhez."
Akkor is teret engedsz nekik, ha szavazol. Ráadásul akkor még azt is mondhatják, hogy magas részvétel mellett szereztek többséget. Egyébként mindegy, hogy ki nyer, mert egykutya. Téged csak arra használnak, hogy a neved add a rablásukhoz. Gondolom azt belátod, hogy nem mindegy, hogy a fidesz milyen kétharmadot szerez. Egy 70% részvétel mellett születőt, vagy egy olyat, ahol összesen hárman mentek el szavazni, amiből kettő őket támogatta, egy meg nem.

"Egy demokráciában nem lehet nem politizálni !"
Igaz. A régi görögöknél kötelező volt szavazni. A demokrácia színjátékánál viszont nem kötelező. Tudod egyébként, hogy mit csináltak a régi görögök azokkal, akik egyeduralomra törtek. Ha igen, akkor meséld el orbánnak, hátha összeszarja magát. Még a rómaiak is kipicsázták az ilyen figurákat. Igaz, fiam, Brutus?

"Te nem akarsz változást !"
Lényegtelen, hogy én mit akarok. Az a lényeg, hogy a többség mit akar. A többség a fideszt akarja, mert nem látják át a következményeit ennek. Akkor legyen a fidesz. Az is csak egy rablóhorda, mint a másikak, ráadásul még tehetségtelen faszok is. De legyenek, ha mindenki őket akarja. Nem vagyok akkora ellenségük, - bár rühellem őket, mint a szart - hogy valami eszelős mszp klónt juttassak helyettük hatalomra. Mert különben az is szar. Egyszerűen nincs ma olyan erő, aki képes lenne vezetni az országot és meg is választanák. Ez a szavazók hibája elsősorban, ami kihat arra is, hogy nincsen kínálat. Senki nem kezd reménytelen vállalkozásba.

"Talán meg kellene fontolni, hogy a saját érdekünkben igenis politizálni kellene és olyan vezetőket kellene választani, aki értünk dolgozik."
Jelenleg nincs ilyen a kínálatban. Akkor meg minek menjek el a szavazófülkéig?

"Nem úszhatjuk meg, hogy a saját érdekünkben tevékenyek legyünk és a nem törődömséggel lemondunk a későbbi jogunkról, hogy felháborodhassunk, mert nem azt teszik, amiért megválasztottuk őket."
Szerintem én nem mondtam le a jogomról, hogy kritizáljam a hatalmon lévőket, pusztán csak azért, mert nem mentem el szavazni. Főzni sem tudok, de azért azt meg tudom mondani, hogy más sem tud. Elém rak valamit és ha a belem kifordul az első kanál után, akkor szerintem jogosan mondom azt, hogy öregem, ez azért kurva szar volt, szerintem te nem tudsz főzni.

"Álságosnak tartom tehát a negatív véleményed."
Tedd azt. Az eddig leírtakból nyilván az is kiderült számodra, hogy én mit gondolok azokról, akik képesek azzal mentegetni magukat egy rossz választás után, hogy még mindig az volt a kisebbik rossz. Ezek többsége ma mind fideszes, de az sem volt jobb, amikor nem azok voltak.

bekerült 2015.06.06. 08:29:06

@s:

Egyáltalán nem gondolnám, hogy félreértettelek.
Próbáltam elmagyarázni, hogy mennyire álságos az, amit tesztek és, hogy ezzel mindig a hatalmon lévőket segítik a nem szavazók.

Ennek köszönhetjük, hogy Orbán már kétszer kapott 2/3-ot !

Abban igazad van, hogy ez alapján is lehet választani, most is ezt tesszük.
Most is az a helyzet, hogy az otthon ücsörgök döntik el, hogy maradjon a hatalom, vagy menjen.

Miért is ?

Mert szerinted nincs választék, meg egyik se jobb mint a másik, stb.
Mintha csak Orbánt hallanám !
Beveszed amit ezek a lejáratás címén mondanak és vissza is szajkózod.
Egy választási győzelemhez elég, ha az ellenfél táborának egy részét otthon tudjuk tartani.
Ezért elég úgy politizálni, hogy elbizonytalanítsuk a velünk egyet nem értők táborát.

Két legyet lehet vele ütni egy csapásra.
Nem folytatunk negatív kampányt és a saját tábort is erősítjük.

Ezt az elvet követve sikeresen lehet sokáig a hatalomba maradni.
Elég, ha csak meghamisítunk egy két dolgot és arra építjük az egész politikát !

Pl. Az előző kormány a csődbe vitte az országot !

Az, hogy ez eleve nem igaz és csak a saját híveik hiszik el, nem zavarja őket, mert addig mondják, amíg nagyon sokan elbizonytalanodnak.
Arra építenek, hogy a világgazdasági válság okozta nehézségeket is az elődökre kenjék , azt pedig amit ők tettek a nehézségek felnagyítása érdekében elhallgatják.
Többek között a deviza hitelezés felfutását is Járainak köszönhetjük !
Stb.

Az az igazság, hogy könnyebb és egyszerűbb elhinni dolgokat, mint észre venni, hogy alaposan félrevezetnek nagyon sok felületes ismeretekkel rendelkező választót.
Ennek érdekében szállják meg a médiát és vesznek meg kilóra ismert embereket, akik kiállnak és szajkózzák amit kell.

Így alakulhat ki, hogy még azt is be lehet magyarázni, hogy jobban teljesítünk, miközben a béka segge alatt vagyunk !

El kell mondanom, hogy az itt leírt véleményed is arról győz meg, hogy bizony te inkább Orbán hívő vagy,, azt szeretnéd, ha ő vezetne továbbra is, hiába csalódtál már benne.

Meg fogjátok kapni, de azt is ahova vezet bennünket.

Azt írod, hogy nincs választék és ezért mindenkit okolsz, csak magadat nem.
Gondolj már bele.
Te mit tudnál tenni, ha a családi kasszát kezelő feleséged kiürítette a azt, sőt még adósságot is csinált és a tartalékokat is elherdálta, eladta még a házat is a fejetek felől. ?
Hogy kezdenél hozzá, hogy rendbe tedd a dolgaid ?
Összehúznád magad, mert kénytelen lennél.
Egy ilyen felállásban nem lehet nyerő ígéreteket tenni, de még vezetőt se igen találsz, aki ebből megoldást tudna kitalálni.
Ezért nincsenek jelentkezők se az ellenzéki oldalon, mert csak vért és verítéket tudnak ígérni, hogy helyre tegyék az általatok hatalomra segített, imádott vezéretek hülyeségeit.
Ahhoz, hogy ezt ti elfogadjátok, előbb az országnak kell csődbe menni, mert egyébként titeket nem lehet meggyőzni semmiről.

Ezt fogjuk elérni, ha tovább megyünk ezen az úton.

Inkább hisztek Orbánnak és a csapatának, miközben ti is úgy látjátok, hogy rossz irányba megyünk.
Orbán a baloldali szavazókat sikeresen tudta félre vezetni a populista baloldali szlogenjeivel.
Úgy tesz mintha ő lenne a legnagyobb baloldali, miközben a saját gazdagjainak tesz meg mindent a sikereik érdekében.
Hiába látjátok ti is ezt, még is elbizonytalanodtok, mert a hangzatos szavak mögé már nem akartok látni, még akkor sem, ha meg is győződtök erről a mindennapokban.
Azzal védekeztek, hogy a másik se különb.

Honnan tudjátok ezt ?
Hát Orbántól , mert ők ezt sugallják ! Nagymesterek a mások lejáratásában, tiu meg elhiszitek nekik.
Ezzel segítitek őket !

Ráfogtok jönni, hogy mekkora bakot lőttetek, csak akkor már késő lesz.

Nem fanyalogni kell, hanem elzavarni a becsteleneket, minél előbb annál jobb és ha a következő se lesz jobb, akkor azt is !
Tüntetni, tiltakozni kell és nem begubózva otthon ülni és a sült galambot várni !

Hogy majd megint más mondja meg a tutit, hogy fanyaloghassatok egy jót !

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.06. 14:39:32

@s:
@bekerült:
Az emberek már belefáradtak.sokan úgy vannak vele,hogy nincs kire szavazni.Csak az igazán fideszbarmok a masszív szavazók.Egyelőre.

anonymand 2015.06.06. 16:26:04

Akár a Fidesz 2014-es választási programja, olyan ez a poszt.
"Folytatjuk!" - mondotta Bonsai Duce, és úgy is lett.
A blog egyik kedves szerzője, Pangloss mester kiváló tanítványa mint a Bourbonok.
Semmit sem tanult,
Nála a mérlegnek egy serpenyője van.
"A gazdaság gyors ütemben nő, a bérek és nyugdíjak vásárlóértéke nő, a munkanélküliség és a szegénység csökken, mindeközben pedig az állami pénzügyek is rendben vannak, az államadósság csökken, a költségvetés egyensúlyban van, az alapkamat és az állampapír hozamok mélyponton vannak." - igazságtartalmától függetlenül, Ferenc József szavaival: "Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve."
Ami nem pozitívum, vagy legalább nem lehet annak beállítani, az nem számít.
Ami szerinte fontos, az az, ahol lehet a nem létező glóriát fényesíteni.
Hogy mi mibe kerül(t), mibe fog fájni, szóra sem érdemes.
Hogy mit hoz a holnap, mellékes, olyannyira hogy nem beszélünk róla.
Hogy a futball kapcsán az elmúlt években legalább 3, azaz három posztot sikerült szerkeszteni, az nyilvánvaló, hogy a prioritásnak megfelelő, kiemelt figyelem következménye.
nivo.blog.hu/2013/10/17/miert_beteg_a_magyar_futball_695
meg
nivo.blog.hu/2014/02/28/majdnem_kesz_az_uj_stadion_debrecenben
és
nivo.blog.hu/2012/07/12/mit_keres_a_kozgep_a_videoton_meccsen
A korrupció (annyira nem fontos, annyira nem húsba vágó, annyira jelentéktelen) pedig, ha jól számolom, 1 azaz egy posztot érdemelt meg.
Az is tévedéssel a címében.
nivo.blog.hu/2014/12/08/ki_hazudik_vida_vagy_goodfriend
A poszt szerzőjének azért markáns véleménye itt is megjelenik:
"Nívó blog ezeket a témákat unalmasnak, sehová sem vezetőnek tartja." :)

"Az ellenzéknek is olyan kardinális problémái vannak mostanság leginkább, mint hogy stadionok épülnek az országban, túl sok a közmunkás, avagy többet kellene költeni az adófizetők pénzéből oktatásra és egészségügyre, illetve azt is kritikaként hozzák fel sokan, hogy a magyarok élnek a 2011 óta élő lehetőséggel, vagyis az egész EU-n belüli szabad munkavállalás jogával." - a leheletfinom csúsztatás is marad.
Foglalkoztatás vs közmunka+a lehetőséggel élés.

"Mindennek a színvonala Nívó alatti, értelmiségi ember ezekbe a témákba nem bonyolódik bele, parttalan vitákban, fölösleges adok-kapokban nem vesz részt." - érdekes kijelentésnek tűnik, főleg azok számára aki anno az 'álamelnök' plágium-ügyében folytatott szócsatákra emlékszik.
A Bourbonokhoz hasonlítunk azonban mi is, már ami Talleyrand részben idézett mondatának második felében foglaltatik: ..."és nem felejtenek".

Az önfényezés sem annyira szokatlan.
Itt aztán írtak 'mindenről'!
..."tehát az összes fontos dologról." - legalábbis.

Többen jól állapították meg, hogy a szint maradt...
Folytatjátok.
A magam részéről nem is vártam változást.

anonymand 2015.06.06. 17:21:37

Mivel a poszt írója elfelejtette árnyalni a képet (többen segítségére siettek bejegyzéseikkel, ám érdemi reakció nem nagyon volt), ezért rendelkezésére bocsájtom a következő linket:
index.hu/gazdasag/2015/06/01/oecds_chart_magyarorszag_regio_kozep-europa_osszehasonlitas/
Azt persze nem tudhatom, hogy az OECD most éppen autentikusnak számít-é a kedves szerzőnek, vagy pedig negligálandónak, hiszen "elavult adatok alapján" számolnak...

bekerült 2015.06.06. 18:19:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tudod belefáradni lehet a munkába, a sportba, általában a tevékenységbe.

Van azonban olyan dolog, amibe nem lehet belefáradni, mert az életünk része és, ha nem csináljuk, rámegy az életünk.
Ilyen az evés, az alvás, és általában a szükségleteink biztosítása.

Egy demokráciában a politizálás az emberek életéről szól, arról, hogy hogyan alakítsuk ki az életünket, mit szeretnénk, mit nem szeretnénk.
Mindenkiéről, de főleg mindenkinek a sajátjáról.
Ez mindenki számára fontos kellene, hogy legyen, mivel a létét határozza meg.

Meg is teszi ezt mindenki, még az is, aki úgy dönt, hogy nem megy el szavazni.
Ez is egy szavazás ugyanis, mert ezzel azt nyilvánítja ki, hogy nem akar változást !

Ha úgy dönt, hogy nem fejezi ki az akaratát, mert nem látja értelmét pl., akkor bizony saját magát rekeszti ki a vélemény nyilvánításból és engedi, hogy mások tegyék meg ezt, mások döntsenek helyette.
Ez is egy akarat nyilvánítás, amit tiszteletbe is illik tartani, csak a szavazónak nem illik utána fanyalogni.

Nincs joga tehát arra, hogy ami az ő részvétele nélkül létrejött, arról véleményt nyilvánítson, mivel saját maga mondott le róla és hagyta másokra az életének az alakítását.

Az életünk alakításába nem lehet belefáradnunk, mert az örökké zajlik és csak a halálunkkal ér véget.
Bármit is teszünk, azzal is a saját életünket alakítjuk.

Azt tudom mondani tehát, hogy ne hivatkozzunk másra és nem hárítsuk másra a saját életünk alakítását
Mondjunk igent, vagy nemet, tartózkodjunk, vagy akasszuk fel magunkat, de ne higgyük el, hogy ezzel ki tudunk maradni a saját sorsunk alakításából.

Egyet tudunk elérni, hogy azok kedvére teszünk, akik azt szeretnék amit éppen cselekszünk.
Ha igent mondunk azokét, ha nemet, akkor azokét, ha nem mondunk semmit, akkor a hatalmon lévőket segítjük.

Persze értem én, hogy van olyan, hogy nem tud valaki dönteni, mert nem tud, illetve nem akar utána járni, hogy a döntését meg tudja hozni.
Akkor kérjen segítséget azoktól, akik ehhez értenek és megbízik bennük.
Ha ilyen sincs, akkor kénytelen lesz maga meghozni a döntését, akár pénzfeldobás útján is.

Elvégre a rossz döntés is döntés, csak nem illik kétszer is elkövetni, mint ahogy sokan ezt megtették már eddig is.
Abba fárad bele valaki, ha állandóan szopó ágra kerül, de ezt is magának köszönheti, mert hagyja magát befűzni.

Fel kellene nőnünk, mert csak akkor érdemeljük meg azt, hogy a becsületes emberek is akarjanak vezetők lenni, akik közül tudunk majd választani amikor kell.

A hiba bennünk van, azt kapjuk, amit kiharcolunk magunknak.
Ne hivatkozzunk másra.

Toportyán Zsóti 2015.06.06. 18:50:31

Halad a karaván a szakadék felé ezért ugat a kutya.Svájci frankhoz viszonyítva lassan felét éri a forintocska,válság utáni kegyelmi állapotban mindenki röhögve elhúzott az unortodox gyorsnaszád mellett,már csak a bolgárok kullognak mögöttünk.Nagy húzás lett volna pöttyöske részéről ha a gyurcsánybajnaitól kapott jegybanki tartalékot átkonvertálja rubelbe...Most hogy a választásokig letiplizett 600 000 után további 1 milka narancsbirca is elkóborolt normális ember nem égeti magát ezeknek a tolvaj hazug elvtelen mocskoknak mosdatásával.Itt élők és vállalkozók zsebéből lazán kinyúltak 20 000 milliárdot,ehhez jön még az unió pénze és ebből annyira futotta hogy bóvliban vagyunk?!

anonymand 2015.06.06. 21:42:14

@Toportyán Zsóti:

..."és ebből annyira futotta hogy bóvliban vagyunk?!" - ccactus már megírta: "Érik Magyarország felminősítése." :)

2015.06.07. 06:44:07

A kutya ugat, a fidesz patkányok pedig tovább lopnak, csalnak és hazudnak !

A csúti pohos, valóban jól él. És jól élnek a seggnyalói, a szófosói, a hű talpasok és bólogató kutyái.Mert ők az igazi keresztényi hitet vallják . Amit ma ellophatsz, azt ne halaszd holnapra, mert ha nem sietsz, ellopja egy másik fideszes.

És az ország jobban teljesit. Már csak Bulgáriát előzzük meg . De nem baj, a lényeg hogy a csúti dakota, a Simicska által gecinek nevezett tolvaj még lophat, csalhat és hazudhat.

Közben pedig azt orditja a patkány, zsivány, tolvaj, csaló dakota a döglött lóról, hogy "hajrá Magyarország, hajrá Magyarok " !

program készítő 2015.06.07. 08:09:16

Az is nagy eredmény lenne,amennyiben a 200 képviselő közül lenne 10 tisztességes.

megamedve 2015.06.07. 08:17:59

Én speciel másként gondolom
Nem érzem jól magam az anyaországomban, és nagyon rühellem a .maffiakormányzást.

Kalmár 2015.06.07. 09:05:14

Csak olvasom ezt a sok gyűlöletet, panaszkodást, káromkodást......hihetetlen!

Biztos én is birka vagyok és megvettek pár forintért, amitől sokkal többet bukok csak nem látom, mert ugye birka vagyok.......

Azért a számlámra az egykulcsos miatt gyarapodik havonta több tízezer forinttal, a három gyerek miatt még 99 ezerrel, és múlt hónapban megjött a frank elszámolás is.
El se tudom képzelni, hogy hol bukok ennyit.

Értem én, hogy a gyerek jövője, de miért jövőbe mutatóbb ha az adósság terhére növünk mint Fletóéknál? Ha én adózok a bank meg nem és a multi elpapírozza a nyereségét én meg fizetek, mint a katonatiszt az jó a gyerekeimnek?
Miért volt jó a Trojka ukázait követni vakon? (már ők maguk is bevallják, hogy félre kezelték a válságot)
Miért jó a segély világát erőltetni?
Miért jó a sok kulcsos szja, ha a jövedelem eltüntetésére ösztönöz?

Nyilván nem hibátlan a Fidesz, de fényévekkel jobban kormányoz, mint az elődei.
A lopás témát nem érdemes erőltetni.
Aki az alapján akar választani pártot, hogy hol nem lopnak, az örökre független marad és soha nem fog szavazni.

Toportyán Zsóti 2015.06.07. 09:18:44

@anonymand: Már vagy 3 éve megírta,nem zavarja hogy szimpla statisztika hamisítás amit 2012-óta csinál a narancsmaffia.Amit megálmodik egyik nap a csuti orálmuzsik másnap már jönnek az őt igazoló statisztikák,kár hogy a népességfogyás mindig megcáfolja.

Toportyán Zsóti 2015.06.07. 09:22:56

@Kalmár: 5% aki jobban járt ezekkel a narancsgecikkel,le is tiplizett 600 000 narancsbirca a választások előtt,azóta meg további 1 milka...Bolgárokon kívül már mindenki röhögve lehagyta a gyorsnaszádot.

Kalmár 2015.06.07. 09:50:50

@Toportyán Zsóti: Ha igazad lenne, nem kapott volna újra 2/3-ot.

Nincs igazad!
Az elvándorlás okát pontosan tudja, aki minimálisan tájékozott!
A gyűlölet keltő, a Fideszt okolja!

Vajon te tudod vagy csak a vágyaidat éled ki?
Miért mennek dolgozni nyugatra többen mint eddig?
És miért ugyanez a helyzet a térség többi volt szoc országában?

Toportyán Zsóti 2015.06.07. 10:31:02

@Kalmár: Szövegértésed elég szelektív,belelátsz olyat is amit nem is gondoltam.2/3-ad sosem volt butuska,ennyi pénzből 1 hintalovat is meg lehet választatni amit választási csalásra szavazatvásárlásra költött a csuti pocakmutyi.Gyűlöletkeltésről annak nem kéne csúsztatnia aki arra építi egész hatalomgyakorlását,fordítva ülsz a döglött dakota lovon.

anonymand 2015.06.07. 10:46:41

@Kalmár:

"Azért a számlámra az egykulcsos miatt gyarapodik havonta több tízezer forinttal, a három gyerek miatt még 99 ezerrel, és múlt hónapban megjött a frank elszámolás is.
El se tudom képzelni, hogy hol bukok ennyit." - senki nem állítja, hogy mindenki rosszul járt pl. az egykulcsossal.
Csak azt ne feledd, hogy a vesztesek száma nagyobb, mint a nyerteseké.
Keres meg a Századvég kutatóinak tanulmányát, amitől a cégük anno elhatárolódott.
Való igaz az is, hogy a három gyermekkel bírók is előrébb léphettek.
Ez igaz.
Meg az is, hogy ha a hazai családszerkezetet nézed, milyen kis csoport is akiket érint.
És persze megfelelő jövedelemmel érint.

"Értem én, hogy a gyerek jövője, de miért jövőbe mutatóbb ha az adósság terhére növünk mint Fletóéknál?" - ha ezzel örömet tudok okozni, akkor megismétlem, hogy: "Elqrtuk!"
Igaz.

"Ha én adózok a bank meg nem és a multi elpapírozza a nyereségét én meg fizetek, mint a katonatiszt az jó a gyerekeimnek?" némi csúsztatás. A bankok adóztak, adóznak is, éppen úgy mint a reklámadóval "megtámogatott" TV-k, nem voltak adómentesek.
Csak most a "válságadó" is terheli őket.

"Miért jó a segély világát erőltetni?" - nem a segély világának erőltetéséről van szó, hanem a GDP-hez szinte 0 hozzájárulást képző közmunka értelmetlenségéről.

"Miért jó a sok kulcsos szja, ha a jövedelem eltüntetésére ösztönöz?" - csodálatos a kérdés, konvertáld át a 27%-os ÁFA megítélésére.
Is.

"Nyilván nem hibátlan a Fidesz,"... - nyilván.
..."de fényévekkel jobban kormányoz, mint az elődei." - ez is egy vélemény.

"A lopás témát nem érdemes erőltetni." - ebben igazad van. Csúcsra járatott lopás folyik 5 éve a országban, nem kőne tovább erőltetni, mert még beleszakadnak.
A korrupció témájáról pedig szó se essék, mert akkor mi lesz a fényévekkel?

Kalmár 2015.06.07. 12:05:44

@anonymand:" Csak azt ne feledd, hogy a vesztesek száma nagyobb, mint a nyerteseké."

17% és 32% a minimálbér0
Ez volt a múlt.
15% mindenkinek.

Ez a jelen.

Tököm tele volt a minimálbéren bejelentett alkalmazottak és ügyvezetőkkel. Minden más zsebbe ment. Már az átlagbér is 32% volt.
Szóval nem fogadom el a többség rosszul járt érvet.
A környezetemben senki nem járt rosszabbul. A Fidesz újra nyert.

A családszerkezetnél pedig végre egy dolgozó többgyerekes család az cél! Ők a legkedvezményezettebbek!
Eddig a gyermekbiznisz ment. Alanyi jogon sok gyerekért sok pénz.
Gratulálok!
"termeltünk" vele + 200.000 cigány gyereket nyomorba, segélyre, akiknek az egyetlen célja a jövőben már 10 éves kortól, a "sok gyerekem lesz, majd eltrcsaja zállam"

Ennek vethet ez véget. Nem csak a meglévő 3 gyerekeseknek kell segíteni, hanem a 3 gyereket, mint célt erősíteni!
Az egyik legsikeresebb Fidesz lépés ez.

Nem kell magas jövedelem szint, ha nincs elég szja, akkor már a járulékból is levonható!

A bankok és a multik a bevételük arányában elképesztően keveset adóztak! Kamu költségekkel, menedzsment jogok, névhasználat, saját márkák termékek átszámlázása, cégek vásárlása eladása az anyacégnek stb.
A bankrendszer profitja a lakosság arányához és a pénzforgalomhoz viszonyítva is rekord volt itthon.
had ne sajnáljam őket.

Én 4 milliós chf hitelből 1,6 milliót kaptam vissza. ennyi volt az extra, tisztességtelen rész!
Személyi kölcsön volt lakás fedezet nélkül. 60 ezerről 132 ezerre ment föl.

A közmunka célja nem a gdp növelése. Az, köszönöm így is szépen nő, és most nem a hitelek növekedéséből, mint az előző érában.

A segélyezett, gyerekéből élőket kell megmozdítani! Igenis látniuk kell, hogy nekik sem JÁR csak azért pénz mert szaporodnak!
A cigánykérdést lehet kendőzni, tömni pénzzel, vagy a kiirtásukról fantáziálni de egyik sem visz-vitt sehova!
Kötelező iskola, kötelező munkába járás! Talán csak ennek van igazi reménye.

Nem tudjuk laikusok megítélni ki mennyit lop. A csúcsra járatás csak érzés ami a média aktuális elfogultsága sugall!
Szerintem.

anonymand 2015.06.07. 15:32:42

@Kalmár:

"Szóval nem fogadom el a többség rosszul járt érvet.
A környezetemben senki nem járt rosszabbul. A Fidesz újra nyert."
Tudod vitatkozni úgy lehet, ha a tényeket, észérveket, autentikus forrásokat elfogadja a vitabeli ellenfél.
Hozzá köll még tennem, hogy nem csúsztat, nem kever össze dolgokat indokolatlan.
Tehát én most megírom a magamét, oszt jó napot!

Arra nem vetted a fáradságot, hogy ne saját mikrokörnyezeted alapján kialakított véleményed alapján tromfolj.
Tóth-Virovácz 2013-as tanulmánya (még egyszer; nem ballib, nem szoci elemzés) elég világosan igazolná állításomat, ha...
De te nem.
A Nívó blog, szintén nem vádolható ellenzéki beállítottságúnak, mégis "Szegénység - Akkor most csökken, vagy nő?" című posztjában 2 grafikont is hoz, amely a jövedelmi változások következményeit mutatja (csak időbeli eltolódással bemutatva a szegénység kezdetének és alakulásának görbéjét) , ám te a véleményed a saját anyagi helyzeted alakulásából formálod.
Pedig az országról beszéltünk, de...
A zsebbefizetésről, mint megszűnt kategóriáról beszélsz, mintha a folyamatosság nem lenne nyilvánvaló.
"Szóval nem fogadom el a többség rosszul járt érvet.
A környezetemben senki nem járt rosszabbul."
Örömmel veszem, hogy vagy mindenki nyert a környezetedben, vagy legalábbis nem vesztett.
"A Fidesz újra nyert." - te átveszed ccactus érvelését (ez plágium!).

"A családszerkezetnél pedig végre egy dolgozó többgyerekes család az cél! Ők a legkedvezményezettebbek!" - a célt összekeverni az érvvel?
Nem állítottam, hogy a kimondott cél nem a többgyermekes családok jobb helyzetbe hozása, hogy nem tettek érte.
Az állítom, hogy ha a családok kis százaléka tartozik egy kedvezményezett körbe, akkor a túlnyomó többség a kedvezményből nem részesül, tehát vesztes csapat tagja (lehet).

"Nem kell magas jövedelem szint, ha nincs elég szja, akkor már a járulékból is levonható!" - érdekes megállapítás, amit csak részben nem értek.
Mi az, hogy nem kell magas jövedelmi szint?
Dehogynem! Az is cél (kőne hogy legyen), ha gyarapodó családokat akar a kormányzat.
A "járulékból is levonható" igazán jól hangzik, csak ehhez tudni illik, hogy igencsak alacsony az a jövedelem, ami mellett az igénybevétel adott (sokaknak ez sem jelent valódi helyzetjavulást).

"A bankok és a multik a bevételük arányában elképesztően keveset adóztak!" - már elnézést kérek!
Hogy is van ez?
A te esetedben az egykulcsos az igazságos, arányos, méltányos...
Másra vonatkoztatva mindez nem így van?
Legalább önmagadnak ne mondj ellent!
De ezt a legjobb, ha tükörrel beszéled meg.

A bankrendszer, annak működése és anomáliái, bár érdekes téma, de nem ide tartozik.
Mint ahogyan az én CHF hitelem se.

"A közmunka célja nem a gdp növelése. Az, köszönöm így is szépen nő, és most nem a hitelek növekedéséből, mint az előző érában." - ha a véleményem ez ügyben érdekel, elolvashatod a Nívó blog (ez itt nem a reklám helye!) vonatkozó posztjaihoz írott bejegyzéseimből.

"Nem tudjuk laikusok megítélni ki mennyit lop. A csúcsra járatás csak érzés ami a média aktuális elfogultsága sugall!" - csak nem azt kívánod mondani, hogy többségi a "ballib" média?
Csak nem azt karod velem elhitetni, hogy te semmiről nem hallottál, olvastál?
Vagy te befogod a szemed, bedugod a füled, és hogy a korrupció szóba került, még a szádat is befogod, nehogy elkottyants valamit?
Ez a fajta tettetett süketség, vakság, és önként vállalt némaság mutatja, hogy mi is érdekel téged.
Önmagad. (netán, kis jóindulattal) a családod.
Is.
Fogjál kezet Pangloss mester kiváló tanítványával.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.07. 17:01:15

@anonymand: "A környezetemben senki nem járt rosszabbul."
Mi jol jartunk, ezek utan mindenkinek kuss. Ismeros erv, mar-mar lehengerlo. Azon tunodtel mar, hogy amikor ezek a joemberek probalnak ervelni, a mondataik miert szinte egy az egyben ugyanazok? Egeszen egyszeruen elkepeszto! Szinte mintat kovetnek, ugyanazok a szavak, ugyanazok a butasagok. Jo indulatuan azt tudom feltetelezni, ennyi egyeniseg szorult belejuk, es valoszinuleg ezert szeretnek kovetni ennyire egy rendszert. Nem tudom.

anonymand 2015.06.07. 19:21:09

@Tyson925:

"Mi jol jartunk, ezek utan mindenkinek kuss. Ismeros erv, mar-mar lehengerlo." - mi beszélünk az országról, ő beszél magáról (esetleg közvetlen környezetéről).
Mentalitásbeli különbség.

..."mondataik miert szinte egy az egyben ugyanazok?" - mert már olyan is előfordult, hogy valaki ugyanezen a blogon több néven is írt.
Válaszolt saját magának, dicsérte ragyogó meglátásait, fenomenális képességeit.
Mi van akkor, ha ez ismét csak egy alterego?
Sebaj!
Túléljük, ígérem.

s 2015.06.07. 22:34:10

@bekerült: "El kell mondanom, hogy az itt leírt véleményed is arról győz meg, hogy bizony te inkább Orbán hívő vagy,, azt szeretnéd, ha ő vezetne továbbra is, hiába csalódtál már benne."

Ezen jó röhögtem. Írd meg blogger gézának, tudományos libsizmusnak, meg batyunak, hogy ők is röhöghessenek egy jót. Én nem leszek ennyire udvarias Veled. Az itt leírt véleményed szerint te valószínűleg egy fasz vagy. Egyébként a fent nevezett kollégákkal együtt. Azok is azt gondolják, hogy ha nem vagy orbán híve, akkor csak szemét gyurcsányista lehetsz. Te ezeknek a faszkirályoknak vagy az ellentétes kiadása. Azt mondod, ha nem szavazok az mszp-re, akkor orbánista vagyok. Kurvára nem, apukám. Egyik sem vagyok, egyikre sem szavazok. Nem orbántól tudom, hogy szar a gyurcsány. Éltem a kormányzása idején és szarul csinálta. Nagyjából annyira szarul, mint most orbán, bár a felcsúti cigány suttyó emeli a tétet, ezért már nem biztos, hogy ki a szarabb. Mindkettő épp elég szar ahhoz, hogy egyikre se szavazzak. Menjél, bammeg, aztán ikszeljél a gyurcsányra. Nekem a belem kifordul tőle, épp úgy mint itt mindenki mástól.

s 2015.06.07. 23:12:40

@bekerült: "Egy demokráciában a politizálás az emberek életéről szól, arról, hogy hogyan alakítsuk ki az életünket, mit szeretnénk, mit nem szeretnénk.
Mindenkiéről, de főleg mindenkinek a sajátjáról.
Ez mindenki számára fontos kellene, hogy legyen, mivel a létét határozza meg."

Nekem - és a családomnak - nem határozza meg a létét, hogy ki a rosseb a főnök. Gondolom nehéz lehet ezt így bemondásra elhinni, pedig ez a helyzet. Nyilván nem vagyunk függetlenek az aktuális politikai helyzettől, de azért nem is vagyunk kiszolgáltatva neki. Tanultunk évtizedeken át, keresett munkákban jó pénzért dolgozunk. Nagy könyvtárunk van, nem csak a vezércikkekből tájékozódunk. Nem vagyunk már fiatalok, de még öregek sem, tehát elvileg a legjobb anyagból vagyunk összerakva, szenvedély- és minden más egyéb betegségtől mentesen (ezt azért most lekopogom). Győzz meg, hogy kire szavazzak. Álljon ide elém valaki és győzzön meg, hogy rá szavazzak. De kösse fel alaposan a kibaszott gyatyáját, mert két kérdéssel elintézem a retkes picsába. Nincs ilyen itt, egy sem. De még olyan sincs, aki legalább messziről hasonlítana egy ilyen fazonra.
Szóval, megélek a munkámból, nem kenyerem a politika. Aki mást akar, az szavazzon másra. Egyébként Neked sem a passzívakat kellene baszogatnod, hanem azokat akik elmennek szavazni - ráadásul szerinted rosszul. Miért nem nekik teszel fel kérdéseket?

bekerült 2015.06.08. 08:58:12

@Kalmár:

Azért megnézném, hogy miért jártatod a szádat.

A kommentjeidből azt szűrtem le, hogy ilyen állat még a mesében sincs, mint te vagy.

Te egy olyan 3 gyerekes jövedelemszerző vagy, aki gond nélkül föl mert venni 4 millió svájci frank személyi hitelt és simán törleszteni tudott 132 ezret havonta ! Ráadásul nem kellett hozzá lakásfedezet sem !
Mert ezt írtad !
Tudod ez mit jelent ?

Nagyon sok 3 gyerekes szívesen megtenné ugyan ezt és leírná a jövedelméből a kedvezményre jogosító dolgokat, ha lenne miből !
Sajnos a legtöbb nem tudja igénybe venni, mert még a járulékból se tudja levonni.

Erre írták azt, hogy Orbán a magas jövedelműeket preferálja !

Ja kérem, így könnyű pofázni !
A gond az, hogy ebbe vagy születni kell, vagy igen hevesen kell nyalni valakik hátsóját !
Ma már a vállalkozók is csak akkor érvényesülnek, ha a FIDESZ köreihez tartoznak.
Még Simicska is szív mint a torkos borz, mert kiesett a pixisből, pedig neki aztán van miből "vállalkozni".

Onnan fentről, ahol a FIDESZ polgárok élnek könnyű lenézni a pór népekre és kioktatni őket, hogy miként lehet az évi 3-4 hónapnyi közmunkából svájci frank hitelt fizetni, meg még családot eltartani megfelelően.
Eleve ugye, ilyen esetben csak egy keresetről lehet beszélni, mert a szülések és a család, az egyik felet nem igen engedik meg, hogy a karrierjét építgessék.

Azt hiszem, hogy a te eseted olyan mint a fehér holló és egy kézen meg lehet számolni hány ilyen van az országban.
Szeretnék közéjük tartozni, de nem azon az áron, hogy a FIDESZ érdekében kelljen trollkodnom !
A közmunkával ugyanis az a baj, ha nem tudnád, hogy egyrészt gazsulálni kell érte, másrészt pedig bezár és nem ad lehetőséget kitörni belőle.
Csak a szolgák számát szaporítja és a gyerekeik nemigen tudnak eljutni még az érettségiig se !

Lehet biztatni a választókat és csábos kedvezményeket nyújtani olyanoknak, akik nem léteznek, hogy lehessen rájuk hivatkozni, amikor statisztikákat kell magyarázni.

Ha igaz lenne amiről te papolsz, akkor ma tele lenne Magyarország 3 gyerekes, vagy több magyar családdal !

Tudnál majd a gyerekeknek munkát adni ?
Mert azoknak is meg kéne tudni élni valamiből ?

Igen !
Arról is szó van, hogy egyre kevesebb munkaerőre van szükség és mindenki polgár szeretne lenni !
A munkája által !

A gond az, hogy ez nem lehetséges és ti, miközben erről papoltok, tudjátok, hogy ez így van !

A kondérból nem juthat egyformán mindenkinek, ha a javát a felső 10% már kimerte !
Innen jönnek a gondok !

Mit érdekel ez téged, ugye ?
Dolgozzon mindenki és seperje az utcát, még diplomával is.
Úgy kell neki, miért akart kitörni abból amibe beleszületett !

Elmész te a sunyiba !

bekerült 2015.06.08. 09:15:34

@s:
Ja, ha neked a beled kifordul itt, ebben az országban mindenkitől ?

Így azért mindjárt más !
Pláne, ha neked nem határozza meg a léted az, hogy kik irányítanak !

Ilyen állat azt hiszem, hogy igen kevés van.

Finnyáskodunk, finnyáskodunk ?

Persze a legtöbb probléma téged nem érint, ugye.
Csak kritizálsz és okoskodsz.
Csak úgy, mert unalmadban meg akarod mutatni, hogy te milyen jó /fasz/fej vagy !

Győzzön meg téged a rosseb !

Az, aki neked a kedvedre tesz, az még ugyanis nem született meg !

Te a sült galambot várod, amit soha nem fogsz megkapni.
Te jól érzed magad így, ahogy vagy, neked nincs szükség változásra, legfeljebb a Kánaánra !

Nagyon sokan örülnének, ha ilyen helyzetben lennének.
Mások is tudnának finnyáskodni hidd el !

El fog jönni majd az az idő, amikor tennél valamit, csak akkor már késő lesz.
Akkor majd jó lenne még a Gyurcsány is, csak lenne.

Nem örülnék neki, csak az a helyzet, hogy benneteket csak akkor lehet meggygyőzni valamiről, ha beleverik az orrotokat a macska szarba !

Akkor elhiszitek, hogy az a büdös, addig nem !

anonymand 2015.06.08. 09:49:06

@bekerült:

Szerintem meg kőne kérdezni Mészáros Lőrincet, hogy elégedett-é az ország kormányával, a bekövetkezett változásokkal, meg úgy általában...
És véleményében a közvetlen környezet helyzetéről se feledkezzen megemlékezni.
A beérkező válasz alapján lehet az országot, kormányát megítélni.
Egyszerű.
Nem?

s 2015.06.08. 11:55:10

@bekerült: "Akkor majd jó lenne még a Gyurcsány is, csak lenne."

Olyan időszak nem létezik. Még elméletileg sem.

Neked alapvetően igazad van egyébként. Jól látod, hogy a mostani vezetés nem jó irányba viszi a dolgokat hosszú távon. Én is ezt gondolom, ebben egyetértünk. A különbség az kettőnk közt, hogy te megfelelőnek tartod a mostani ellenzéket arra, hogy kijavítsa ezt a hibát, én meg nem.

"neked a beled kifordul itt, ebben az országban mindenkitől ?"
Minden politikustól, úgy akartam mondani, csak nem fogalmaztam pontosan. Mára a politikusoknak annyi becsületük sem maradt, mint egy megélhetési zsebtolvajnak. Te hiszel még nekik, hát menj, és szavazz. Nekem nem kötelező a támogatásomat adnom bárki balfaszkodásához és arcátlan tolvajlásához - oldaltól függetlenül.

s 2015.06.08. 11:59:07

@anonymand: "Egyszerű.
Nem?"

:-)

Egyszerűnek látszik, pedig egyáltalán nem az. Hogy adhatunk egy olyan ember véleményére, aki még kibaszott egy milliárdot sem vesz észre a sifonérben? Szerintem számolni sem tud . . . kérdés olvasni tud -e.

s 2015.06.08. 14:12:23

@bekerült: "Egyébként Gyurcsány szerint Orbán tehetséges ember"

Innen van: index.hu/belfold/2015/06/07/gyurcsany_ferenc_becsipodott/

Szerinted akkor most mégis mi a beteg faszért szavazzak ezek közül bárkire is.

Szerintem meg mindketten kibaszott nagy seggfejek. Erről engemet a Friderikusz persze nem kérdez meg, - más sem - de nem akkora baj ez. Mondom én ezt kérdés nélkül is.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.08. 21:36:31

Jól nyomják itt egyesek! Hangulatkeltésből, negatív kormányellenes érzelmek ábrázolásából jeles! :))

Amúgy meg üdv a valóságban: Tovább gyorsult a magyar gazdaság 2015 első negyedévében. Az előző negyedévi 3,3% után 3,5%-kal nőtt a gazdaság. Nos? Ki jár jól? Ki járt rosszul? :))))

www.napi.hu/magyar_gazdasag/robbant_a_magyar_gazdasag_itt_a_magyarazat_.598721.html

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.08. 21:39:59

@Tyson925:

"Azon tunodtel mar, hogy amikor ezek a joemberek probalnak ervelni, a mondataik miert szinte egy az egyben ugyanazok?"

Érdekes! Én a baloldaliak (mint például te) mondatait látom egy az egyben ugyanolyannak. Ugyanazok az elcsépelt érvek már hetek , hónapok óta. Ugyanaz az túláradó gyűlölet már évek óta. Ugyanazok a copypaste mondatok újra és újra. Itt is, ott is.

csak egy néző 2015.06.08. 21:40:37

@ccactus:
"A feldolgozóipar az autógyártás és a szolgáltatások teljesítménye jelentősen bővült, a beruházások viszont durván visszaestek."
Köszönjük Audi, Mercedes, Opel, Suzuki.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.08. 21:56:38

@csak egy néző:

Igen, és köszönjük meg a többieknek is:
"Az iparon belül a nem ipari jellegű tevékenységek növekedése is számottevő volt. (Az ipar nemzetgazdasági ágba sorolt vállalkozások nem csak ipari, hanem egyéb más, például kereskedelmi tevékenységet is folytathatnak.)
Az építőipar teljesítménye 9,2 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek és az egyéb építmények építése egyaránt bővült. A mezőgazdaság teljesítménye 12 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,3 százalékkal bővült. A kereskedelem, szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás hozzáadott értéke 5,5 százalékkal emelkedett, ezen belül mindkét nemzetgazdasági ág növekedése jelentős. A szállítás, raktározás ág teljesítménye 2,1 százalékkal nőtt. Az információtechnológiai szolgáltatások bővülése következtében az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág hozzáadott értéke 2,6 százalékkal növekedett.
A pénzügyi, biztosítási tevékenység hozzáadott értéke 1,3 százalékkal csökkent, ezt egyrészt a háztartások hitelállományának mérséklődése okozta - ami elsősorban a devizahitelek forintosításának és elszámolásának következménye.
A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység együttes hozzáadott értéke 3,8 százalékkal bővült, ezen belül a tudományos kutatás és fejlesztés növekedése jelentős. A közigazgatás, oktatás, egészségügy együttes teljesítménye 1,0 százalékkal nőtt.
Felhasználási oldalt elemezve kiderül, hogy a háztartások tényleges fogyasztása 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között a legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,7 százalékkal bővült. A háztartások fogyasztási kiadásán belül a nagy súlyú kiadási csoportok közül az élelmiszerek, a közlekedés, a szabadidő és kultúra, a vendéglátás és szálláshely-szolgáltatás és a lakásszolgáltatások esetében emelkedett a volumen.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.08. 22:01:35

@Tyson925:

De azért van olyan kritikai elem i s, ami azóta elhalkult. Ugye emlékszel azokra a mondatokra, hogy ki kell menekíteni az országból külföldre a pénzt, és külföldi bankokban fialtatni, mert a magyar államban nem lehet megbízni.

Ezzel szemben mit lehet olvasni:
www.portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/imadja_a_magyar_lakossag_az_allamkotvenyeket.4.215218.html

"Imádja a magyar lakosság az államkötvényeket
Továbbra is elképesztő ütemben vásárolja a magyar lakosság a neki szánt államkötvényeket: májusban összesen 112 milliárd forinttal nőtt az állomány, ami így már 2766 milliárdot ért el. Az idén összesen közel 355 milliárd forinttal, az eredeti finanszírozási tervet jelentősen meghaladó mennyiségben emelkedett a lakosság állománya. Ezen tendencia alapján pedig a lakossági állampapírok az állam teljes ez évi nettó finanszírozási igényét biztosíthatják."

Mesélj tájszon, hogy is van ez? Nem sikerült a riogatás? Nem sikerült külföldi függésben tartani az országot, és az adócsökkentéseknek hála immár a magyar lakosság megtakarításai finanszírozzák a magyar államadósságot, csökkentve a sérülékenységet?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.08. 22:05:50

Ja, és közben a magyar államháztartás szufficites: www.portfolio.hu/gazdasag/csak_egyszer_volt_ennel_jobb_a_koltsegvetes_majusi_egyenlege.5.215216.html

"Májusban 98,7 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számított egyenlege. A Portfolio gyűjtése szerint eddig csak tavaly volt ennél jobb az ötödik hónap egyenlege. Az első öthavi egyenleg is kedvező képet mutat."

Nem látjátok ti túl pesszimistán a dolgokat? Értem én, hogy utáljátok Orbánt, mint a sz.rt, na de azért mégis! Nem látjátok úgy, hogy túlontúl pesszimista és egyoldalú ez a világfájdalom, amit itt előadtok? Persze, nincs még kolbászból a kerítés, nem lehet még azt mondani, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. De azért mégis! A helyzet az, hogy Magyarország jobban teljesít! JOBBAN, DE MÉG NEM ELÉG JÓL! :)))

bekerült 2015.06.08. 22:30:26

@s:
Ahhoz, hogy valaki el tudjon igazodni a politizálásban, ahhoz bizony sok mindent tenni kell.
Mondjuk nem felülni minden marhaságnak és megfelelően tájékozódni.
No meg nem árt, ha nincsenek lehetetlen elvárásaink.
Mondjuk csak annyi, amennyivel mi is rendelkezünk. Mert ugye, ha kritizálni tudunk, akkor már miért ne tudnánk megvalósítható dolgokat is cselekedni, nem csak okoskodni !

Hatalmas elvárásaid vannak másokkal szemben és ez a lényeg.

Nekem meg tele van a hócipőm az okoskodókkal, akik még azzal sincsenek tisztában, hogy mi miért történik.

Megsúgom, hogy csak azokból tudunk válogatni a politikusok közül, akik vannak.
Sajnos csak ilyenek vannak, meg olyanok mint te a választók közül.

Lássuk mit tudnátok így létrehozni ebből az országból ?
Elárulom, a nagy semmit !

Azt nem érted meg, hogy neked is tenned kell ahhoz, hogy ebben az országban a megfelelő változások létrejöjjenek.
Egyébként nem fog menni !

Ha te tudod, hogy mit kellene tenni, mutasd meg te, hogy mit tudsz, ne csak finnyáskodj.
Ha nem tetszenek a politikusok, akkor állj te a sorba és mutasd meg, hogy mit tudsz te, vagy javasolj te más valakit, aki meg fog felelni és vállalja is.

Ja, hogy te se találsz mást ?
Akkor ebből kell főznöd, mert enni azért kell.

bekerült 2015.06.08. 22:42:52

@s:
Orbán tehetséges, csak az a kérdés, hogy miben.

Ha úgy vesszük, akkor mindenkiben van valamilyen tehetség, még benned is !

Pl. nagyon tudod gyűlölni a mai politikusokat, még csak nem is válogatsz.

Van azért köztük rendes is, hidd el, csak a lehetőségeiket is ismerned kellene, hogy ne táplálj illúziókat velük szemben.

Egy kicsit kezd erőltetett lenni ez a politikusok elleni gyűlöleted, nem gondolod ?

bekerült 2015.06.08. 22:53:29

@ccactus:
Az a helyzet, hogy nyomni te is jól nyomod és kiválóan szajkózod a kormány propagandáját !

A végén még kiderül, hogy nincs itt semmi probléma, csak az átkozott bevándorlók az okai mindennek, régebben Gyurcsány volt, de ez már a múlt és elavult !

A lényeg, hogy Magyarország jobban teljesít !
Én örülök neki, remélem mások is, pláne, ha nem csak a statisztikai számok lesznek kiválóak.

A papír ugye mindent elbír, pláne, ha a statisztikát a kormány állítja fel.

Ha jól tudom, akkor most értük el a 2008-as szintet, miközben mások már előttünk járnak.
Ennyit a növekedésekről !

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.08. 23:23:23

@bekerült:

Kutyaharapást szőrével! :))

A blogkomment is mindent elbír...

bekerült 2015.06.09. 07:42:21

@ccactus:

Egy kis vélemény a nagyszerű kormányodról :

"Kornis György:

Drága jó hölgyek és urak! Énekesek, színészek, sportolók, celebek, professzorok!
Ti, akik az elmúlt 15 évben Orbán Viktor minden évértékelőjén és kampányrendezvényén ott tolongtatok! Ti, akik révült áhítattal ittátok minden szavát és Fényvitézhez, Kossuth Lajoshoz, Vezénylő Tábornokhoz vagy simán a názáreti Jézushoz hasonlítottátok imádott vezéreteket! Ti, akik a művészetben, sportban, tudományban szerzett népszerűségeteket önként és kéjjel állítottátok a kollégista fiúk szolgálatába! Ti, akik 2010 óta lépten-nyomon a hatalom nélküli ellenzéket rugdostátok és a közpénzeket szétlopó Fidesznek vallottatok szerelmet!
Hova bújtatok most? Miért nem hallani a hangotokat? Hahó! Kiteljesedett az orbáni rendszer, aminek a megvalósulásáért fáradságot nem ismerve agitáltatok évekig! Tudni szeretnénk, hogy ezt akartátok-e?!
Ákos! Te nagy demokrata! Mit szóltál, amikor a kedvenc kormányod autóbusznyi rendőrrel tört rá a civil szervezetekre? Hogy tetszett Viktor gazsulálása a nagy Putyinnak? Ennél már csak az lett volna szebb, ha Wittner Mária fogadja a repülőtéren az orosz medvét, nem?
Pataky Atti! Mi legyen azokkal, akik nem tudnak megélni 47 ezerből? Akiknek már aranyuk sincs, hogy bevigyék a zálogházadba. Mikor indul a következő békemenet a 400 forintos euróért meg a 40%-os áfáért?
Demjén Rózsi! Nem zavar, hogy Lázár 40.000 trafikostól rabolta el a megélhetését, hogy újraossza a piacot a haverok között? Nem zavar, hogy a beígért egymillió munkahelyet már csak gúnyból említi bárki is? Azért majd 2018-ban is írsz nekik kampánydalt? Hm?
Keresztes Ildikó! Ég-e az arcodról a bőr, hogy félmillióval nőtt a szegények száma az általad oly lelkesen ajánlgatott kormány uralkodása alatt? Hogy egymillió ember munka mellett keres kevesebbet, mint a létminimum?
Kovács Kokó István ! Tökös gyerek ez a nyugdíjasokat hasba rúgó Habony, nem? Remélem, büszkék vagytok rá! Egy váltás ruhája annyiba kerül, amennyit egy borsodi zsákfaluban egy teljes hónapban ételre költenek! Csak jó miniszterelnök lehet, akinek ilyen tanácsadói vannak! Ugye?
Fábry Sanyi! Ügyes gyerek ez a Rogán Tóni, nemde? Ilyen szervezetten szétlopni az önkormányzati lakásvagyont, abban azért munka van! Szégyelled-e magad, hogy mégis gyurcsányozol meg lendvaiildikózol helyette a műsorodban?
Eperjes Karcsi! Hogy tetszik a Szijjártó 170 milliós giccspalotája? Anyáztál legalább magadban egyet, amikor belemondta a kamerába, hogy családi összefogásból vette?
Finta, Jankovics, Nemcsák, Sunyovszky, Csókay, Egerszegi, Jókai, Kudlik, Pitti meg a többi!
Nem sül le a képetekről a bőr, hogy életüket végigdolgozó embereket konkrétan moslékkal etetnek az állami kórházakban? Nem sül le a képetekről a bőr, hogy Mészáros Lőrinc eközben úgy dobálózik a milliárdokkal, mint más a papírrepülővel? Nem sül le a képetekről a bőr, hogy Orbán Ráhel félévente 15 millióért tanul Svájcban, ami több mint az apja legális jövedelme? Nem sül le a képetekről a bőr, hogy lassan minden vidéki NB2-es focicsapatnak új stadion épül, miközben gyerekek ezrei korgó gyomorral mennek iskolába? Nem sül le a képetekről a bőr, hogy Orbán Viktor a veje nevére íratja a fél Balatont?
Hát erre volt a nagy igyekezet? Ezért agitáltatok extázisban a Fidesz mellett évekig? Ezért kellett hazaárulózni, ezért kellett a fél országot aljas módon kitagadni a nemzetből? Ezért csináltatok komplett hülyét magatokból? Ezt akartátok? Tudni akarjuk a választ!
Hol a bánatban vagytok most mind?
És legfőképp: mikor hallunk tőletek legalább egy halk bocsánatkérést?

Remélem tanulsz belőle !

s 2015.06.09. 13:27:55

@ccactus: "Imádja a magyar lakosság az államkötvényeket"

Régebben a devizahitelt is imádta. Aztán kiszeretett belőle. De nem csak úgy, simán. Előbb azért megcsalta a hitvány szeretője és utána. Ha érted, hogyan gondolom.

s 2015.06.09. 13:37:42

@bekerült: "Ha te tudod, hogy mit kellene tenni, mutasd meg te, hogy mit tudsz, ne csak finnyáskodj.
Ha nem tetszenek a politikusok, akkor állj te a sorba és mutasd meg, hogy mit tudsz te, vagy javasolj te más valakit, aki meg fog felelni és vállalja is.

Ja, hogy te se találsz mást ?
Akkor ebből kell főznöd, mert enni azért kell."

Nem leszek politikus. Van jól fizetett szakmám. (Lekopogtam.) Nem kell főznöm, mert nem vagyok erre utalva. A többség szarul választ, mert vagy a gyurcsótányt nevezi be, vagy az orbánt és egyik sem tesz jót az országnak. Elég arra nézni, hogy hol tartunk mára a velünk együtt - akkor rosszabb helyzetből - induló országokhoz képest. Váltsátok le ezeket egy értelmsebbre, vagy éljetek velük együtt, mint eddig. Nem érdekel. Boldogulok így is, úgy is. Az országnak nem mindegy, de az nem csak belőlem áll.

s 2015.06.09. 14:03:00

@bekerült: "Egy kicsit kezd erőltetett lenni ez a politikusok elleni gyűlöleted, nem gondolod ?"

Nem. Pont fordítva gondolom. Nem gyűlöljük őket eléggé, ezért úsznak meg mindent. Azért a gyurcsótány felelősségre vonása is hogy elmaradt, nem? Ügynökmúltat sem tárjuk fel, vajon miért? (Tudom, csak ugratlak.) Ezt az egy darab kibaszott biszkut baszogatjuk, - nem alaptalanul, nyilván - de ez már olyan kurva öreg, hogy elvinné az ördög magától is. Valami frissebb hús nincs? Ott van például az a gané pozsgay, aki nem habozott mindenféle szart mondani magáról. Még a tompika dajcstomi is elhatárolódott tőle, pedig az már mégiscsak egy indikátor, még ha szar is. Gondold meg, a simicska simán legecizi orbánt. Én akkor már mi a faszért ne tenném? Mert eddig is ezt tettem egyébként. De így vagyok a fletóval is. Egy idegbeteg szardarab az is, remélem soha nem látjuk viszont a közéletben, mert a kárt is nehéz lemérni, amit az országnak és a pártjának okozott. Lényegében padlóra küldte az mszp-t. Nem mintha kár lenne értük, de azért mégis. Belső emberként ekkora pusztítás - ez szinte példátlan. Mint egy rothadó pestises tetem az ostromlott várban. Már az elején ki kellett volna baszniuk, de annyira hittek ennek a szociopatának, hogy későn kapcsoltak.

A politikusok egy cég. Maffia. Egyszer az egyik van hatalmon, máskor a másik. Nem zavarják egymás köreit, látványpékség szintjén bedobnak ártalmatlan ügyeket a népnek (mint például most a dobrev klára ügyét a EU-nak, meg a bajnai perét a faszom tudja kivel szemben). Egyébként nagy leszámolás nincs, nyilván azért, ha buknak, akkor velük se legyen. Az egyszerű népek - mint te is - pedig beszopják a show-t és pár év után mindent feledve boldogan mennek ikszelni. Még engemet is meg akarsz győzni, hogy menjek én is. Ember, nézzél már szét! Hülyét csinálnak belőled, te meg boldogan tapsikolva asszisztálsz mindehhez.

bekerült 2015.06.09. 16:30:38

@s:
Hát, mit írjak erre ?
Tegyél amit akarsz, ez is egy választás és döntés.

Egy biztos, hogy amíg belőlem megpróbálnak hülyét csinálni, tebelőled már nem kell.

Nagyon sikeresen átmosták az agyad, csak, ha mindenki ezt tenné amit te, akkor néznél köbe magadon !
Szerinted rajtad kívül nincs becsületes ember és ez így van jól.

Végül is ilyen embernek is lenni kell a nagy számok törvénye alapján.
Nem osztasz, nem szorzol !

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.09. 16:44:07

@ccactus: Azon kezdtem tunodni kaktusz, ahogy ezt igy olvasom, hogy te szeretsz szopni. Ismered a viccet, igaz? Namarmost, ennel nagyobb butasagot nem is irhattal volna, kedves kis kommunista baratom!
A helyzet az, kaktuszarpi, hogy gyakorlatilag, kb ugy teszel, mintha 2014 novembereben azzal jonnel, hogy nezdcsak, milyen fasza dolog questor kotvenyt venni, az MNB kiadta a kotvenykibocsajtasra az engedejt, meg alacsony kockazatunak sorolta es a sok ember meg le is jegyezte. Igen, a lakossag imadja a magyar kotvenyeket, mivel arra az allam extra 2-3-4% kamatot fizet a lakossagnak. Pont, mint a questornal, es annak is milyen szep vege lett, nem de? Szoval kaktuszarpi, en a helyedben nem unnepelnem annyira magam, mivel jelentos extrahozamot ad erre az allam, a magyar kisbefektetorol meg latjuk mennyire tajekozott. Aztan arrol meselj kedves elvtars, hogy 2014-ben a privat banki szolgaltatok reven mennyi penz tavozott az orszagbol? Vagy esetleg kifejthetned azt is, hogy a stabilitasi megtakaritasi szamla feltetelei miert konnyebednek iden? Talan mert nem folyik nagy mennyisegben ki a penz? Ej-ej kaktuszarpi, nagy lyukra futottal mar meginn. Ilyen az, ha valaki hazugsagban el...
Es azokrol a dolgokrol miert nem ertekezel elvtars, amikben ismet lebuktal, hogy hazugsag volt? Egyszer megprobalsz valamiben nem hazudni? Es meselj arpi, ha esetleg alul maradsz, akkor nalad az az alap, hogy szemelyeskedni kezdesz? Hogy fer ez a kereszteny ertekrendedbe? Gyonsz rendszeresen? Gyerekeidnek is ezt tanitod?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.09. 16:45:23

@ccactus: Igazan kivancsiva tettel. Bizonyara tudsz par peldat is mutatni akkor, vagy csak legbolkapott szemelyeskedes az egesz? cccc arpi arpi

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.09. 22:07:55

@Tyson925:

Egyszóval az emberek nem hallgattak az ellenzéki rémhírkeltőkre. Bár téged olvasva a rémhírek nem tűntek el, csak átalakultak. :)))
Mellesleg össze lehet hasonlítani a lakossági államkötvények kamatait mondjuk az IMF hitel kamataival...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.09. 22:10:20

@s:

Egészen pontosan a devizahitelt betiltották, illetve a bankok maguktól beszüntették és nem kiszerettek belőle az emberek, ha jól emlékszem.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.09. 22:11:30

@bekerült:

Ez túl hosszú, bocs. Gondolod, hogy bárki is elolvassa? :)

Inkább azt mondom, igazad van!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.09. 23:07:52

@ccactus: miert, aki 2002-2008 kozt a devizahitel kockazataira hivta fel a figyelmet, az is csak egy kis remhirkelto volt ugye? Kaktusz, kaktusz. IMF hitel kamatat osszevetjuk az orosz paksi hitel kamatahoz ami szerinted, annyire kedvezo? Hoppp. IMF hitelt 2008-ban vettuk fel, amikor senki nem adott az orszagnak kolcson, most meg az egesz globalis kotvenypiacon alacsony kamatok vannak, sok helyen negativ kamatokkal, pl, Cseh vagy Nemetorszag. Te, tenyleg szopni jarsz ide, ismet sikerult, jo nagy zagyvasagot ideirnod.
Nos, nem ertekeztel az ujabb hazugsagaidrol sem, azokkal mi lesz, ismet eltusolod, elvtars?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.09. 23:10:15

@ccactus: Ne haragudj kaktusz, de az a felvetesem, nem neked szolt, akihez szolt azzal megbeszeltem. Te jottel egy igen eros allitassal, ahol meg is nevesitettel, es ha mar tettel egy ilyet, jo volna az allitasod bizonyitanod is. Ha nem megy, akkor bizony sikerult egy ujabb aljasat szemelyeskedned. Szoval, kaktusz, varom az idezeteket! :DDD

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.09. 23:12:26

@bekerült: Vagod, az a blog szlogenje, h vitassuk meg. Nivos vitapartnered annyit tud mondani, hogy bocs, tul hosszu amit irtal. Leervelt, nem. Szerinted is nivos?

rikitiki 2015.06.09. 23:12:50

@ccactus: Tyson majd megválaszolja a maga részét, az én emlékeim szerint senki nem mondta, hogy nem lehet 2-3 jobb éve a Magyar gazdaságnak. Ez az öntömjénezés meglehetősen visszataszító, de semmiképpen nem meglepő tőled. Véleménykülönbség a 'riogatásban' ott van, hogy én meglehetősen sötéten látom az EU közeljövőjét, és hamarabb várok egy szép nagy válságot az EU-ban, míg Tyson kicsit optimistább hozzám képest.

Majd idén év végén lesz ám meglepetés, gondolom, akkor majd nagy csend lesz részedről, ahogy általában szokott ha sz.r kerül a palacsintába.

Egyébként mondd csak, te rövid nívópálcika, ha már az államadósság tekintetében is szeretsz ordas nagyokat csúsztatni, az IMF hitel kamatát amúgy melyik évi lakossági államkötvény kamatához szeretnéd hasonlítani? Mert én például szerettem volna 2008-ban CHF-et venni forintért, de 2015-ös árfolyamon...nevetséges lett volna, mi?
Na, ilyen nívót produkálsz...

rikitiki 2015.06.09. 23:20:19

@ccactus: Azt akarod állítani, hogy nem szerettek ki belőle az emberek? Mert a magyar nyelv szerint, azt állítod...
továbbra is imádják az emberek, csak a gondos állam akadályozza őket?
Keményen próbálod behozni a lemaradást szekértolásban.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.09. 23:44:15

@rikitiki: "Majd idén év végén lesz ám meglepetés,"
En fogadni mernek, hogy iden ev vegen EU-ban pozitiv meglepetes lesz. Komolyan, szerintem tankonyvszeruen megy minden, kotvenypiacon ez mar latszik. Inflacio szep lassan kezd visszaterni az EU-ban, vege lesz a Japan-szindroma paranak, es akkor lesznek hozamok. Erdekes kerdes mi lesz akkor a magyar hozamokkal, ha az egyszeri befekteto azt latja, hogy EU orszagok magasabb hozamot adnak, vagy pl. az egyszeri magyar kisbefekteto mikor szembesul a negativ realkamattal... En, tenyleg nagyon pozitivan latom a jovot.

s 2015.06.10. 00:02:10

@bekerült: Passz. Elmondtunk mindent, talán többet is, mint kellett volna. Ennyi talán elég is lesz.

s 2015.06.10. 00:05:48

@ccactus: Forint árfolyam mennyi? 313? gyurcsótányék innen 5 kibaszott forintra már beröffentették a helikopáter motorját, hogy ne legyenek késében, ha esetleg menekülni kell. Ezt is számoljuk már, ne csak a kamatot.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.10. 00:09:39

@ccactus: mint ahogy a zemberek azokra se hallgattak fel eve, akik azt mondtak ne vegyel questor kotvenyt. Milyen szep vege lett annak is, igaz? Hogy is van ez kaktuszarpi?

s 2015.06.10. 00:11:47

@ccactus: Nem emlékszel jól. Az úgy volt, hogy az emberek rettenetesen beszopták, pedig arra számítottak, hogy zsíros pluszban lesznek. Erre orbán nagyvezír az általános elégedetlenséget kihasználva maga mellé állította a népeket azzal, hogy nem kell majd annyit fizetni. Ebből többnyire csak annyi valósult meg, hogy akinek a bőre alatt is volt pénz, az megszabadult (pl. kósa, meg a haveri nagypályák). A legtöbb csóró ezt is csak beszopta. Várom a műsort az állampapírral. Nem lesz rossz szerintem az sem.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.10. 09:27:42

@ccactus: na tehat, elvtars:
Ez az altalad istenitett jo hitel, olcso:
"Sávos, 3,95-4,95 százalék lesz annak a 2025 és 2046 között törlesztendő euróhitelnek a kamata, amit a paksi bővítésre ad Oroszország"
Ez a nagyon rossz hitel kamata:
"Az IMF-hitelek lehető legalacsonyabb kamata ugyan csak 1,09 százalék éves szinten, de az összeg emelkedésével és a futamidővel ez 3,09-4,09 százalékra is felszökik."
Vagyis a 4,95 az nagyon olcso, nagyon jo, a 4,09 nagyon rossz, nagyon sok. Kaktusz, kaktusz...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.11. 06:29:50

Most olvasom, hogy a Financial Times mennyire hasonló cikket közölt le ehhez:
www.napi.hu/magyar_gazdasag/orban_nagy_kavarasarol_ir_az_ft.598917.html

"A magyar miniszterelnököt és embereit sokan bírálták ezért a gazdaságpolitikáért, amelyet az FT Obanomicsként emleget. Arról beszéltek, hogy gazdasági katasztrófa lesz az orbáni történet vége. Ehelyett most úgy tűnik, okuk van a megszeppenésre, hiszen a magyar GDP szokatlanul erősen bővül, ráadásul ez immáron több negyedéve tart. Orbán tehát jól megkavarta a dolgokat.

Siker, siker, siker

A pénzügyi lap ezt követően emlékezteti olvasóit az Obanomics ismert lépéseire az egykulcsos szja bevezetésétől kezdve a különadókon át a rezsicsökkentésig sorolva az intézkedéseket. A kötelező magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálásával kapcsolatban megjegyzi, hogy az hozzájárult a költségvetési hiány csökkentéséhez, de egyes becslések szerint hosszú távon a GDP 15 százalékát elérő összeggel dobja meg az állam várható nyugdíjkiadásait. A bankokat - a kivételesen magas bankadón túl - hárommilliárd euróval terhelte meg devizahiteleseik kompenzálása.

Az Orbanomics rengeteg külföldi bírálatot kapott azért, hogy intézkedései diszkriminatívak a nemzetközi cégekkel szemben, ám támogatói most azzal érvelhetnek, hogy a GDP éves összehasonlításban 3,5 százalékkal nőtt 2015 első negyedévében. Ez részben a lakossági fogyasztás feltámadásának, részben a feldolgozóipari kibocsátás megugrásának, részben az uniós pénzből finanszírozott beruházásoknak köszönhető. Az államadósság a GDP 77 százalékára csökkent, a költségvetési hiány évek óta kisebb a bruttó hazai termék három százalékánál.

A számok folyamatos, erőteljes fellendülésről tanúskodnak, aminek mérsékelnie kell a magyar gazdaságpolitikával kapcsolatos bírálatokat"

Aki tud angolul, mehet oda is hümmögni, fröcsögni, előadni azt, amit itt! :))

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.11. 08:36:35

@ccactus: Ugy latszik ismet elsunnyogod a kerdeseket...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.11. 08:39:30

@ccactus: Aztán ha ugyanez a lap valami csúnyát közöl viktorkáról,akkor már nem is számít annyira a véleménye.

s 2015.06.11. 09:49:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Közölt. Mutassam?
"A kötelező magán-nyugdíjpénztári vagyon elkonfiskálásával kapcsolatban megjegyzi, hogy az hozzájárult a költségvetési hiány csökkentéséhez, de egyes becslések szerint hosszú távon a GDP 15 százalékát elérő összeggel dobja meg az állam várható nyugdíjkiadásait."

Azt speciel ki a retkes faszom fogja tudni kigazdálkodni? A zseniálisnak képzelt orbanomics? Erre senki ne igyon gyufát, mert nem fogja tudni ezt produkálni. Lényegében az én befizetéseimet baszta el és abból nagyfaszkodik.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.12. 15:29:18

@ccactus: www.portfolio.hu/deviza_kotveny/allampapirpiac/akk_volt_ara_a_lakossagi_allampapirok_felfuttatasanak.4.215415.html

"Bár ennek "volt egy kamatára", de ez a kamat belföldön marad, az itteni lakosságot gyarapítja, vagyis realizálódik jövedelemként, majd itt lesz belőle újra megtakarítás"

Mondd, te ennyire szeretsz pofara esni?

s 2015.06.13. 00:15:09

@Tyson925: ""Bár ennek "volt egy kamatára", de ez a kamat belföldön marad, az itteni lakosságot gyarapítja"
Azért ez meglehetősen érdekesen cseng egy buda cash, hungária értékpapír zrt., meg egy quaestor balhé után. Kérdés, hogy a szépen hangzó magas kamat árát ki a bütykös faszommal kívánják megfizettetni. Tán csak nem a befektetővel, akinek pilótajáték keretén belül eltapsolják az egész kibaszott lóvéját? Nem szívesen mondok ilyet, mert esetleg megszólnak a fidesz eszelős hívei, de szerény véleményem szerint az egész torkonbaszott állampapír kibocsájtás egy kurva nagy pilótajáték. No, nem mindenhol azért, de kicsiny hazánkban feltétlenül.

s 2015.06.13. 00:19:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Tudom hogy tudod. Azt nem értem, hogy végül is az említett lap írt valami csúnyát, - a kiemelt részt - ennek ellenére a @ccactus jelű pártkatona büszkén idézgeti az egészet, mintha minden okés lenne. Tartok tőle, hogy fogalma sincs arról, amit olvas, bár ez nem meglepő az elszánt fideszesek esetén.

s 2015.06.13. 01:20:45

"Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot."

Miért, pajtás? Attól hogy nem baszódott szét minden a retkes gecibe öt kibaszott év alatt, még éppenséggel lehet rossz az irány, Vagy te nem így gondolod?
Tudod mit mondogat a negyvenedikről kiugró balfasz minden emelet után? Eddig jó, tehát semmi gond. Úgy is mondhatjuk: A kutya ugat, a karaván halad!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.13. 10:28:08

@s:

"Miért, pajtás? Attól hogy nem baszódott szét minden a retkes gecibe öt kibaszott év alatt, még éppenséggel lehet rossz az irány, Vagy te nem így gondolod?"

De igen, attól még lehet rossz az irány. Csak hát az a tény, hogy éppen 3,5%-kal nő a gazdaság, 0,5% az infláció, csökken a munkanélküliség, csökken a szegénység, nő a foglalkoztatottság, nőnek a reálbérek és a reálnyugdíjak, és mindemellett egyensúlyba került az államháztartás, és csökken az államadósság. No ezek már nem igazán támasztják alá a szakadék felé vezető irányt.

s 2015.06.14. 00:25:23

@ccactus: "3,5%-kal nő a gazdaság"
Elfogadom. Ebben az évben valóban igaz, bár a többiben nem feltétlenül. Miközben a lengyelek, csehek, szlovének szépen meneteltek akkor is. Ez legalább most jó lett.

"0,5% az infláció,"
Érdekes adat. Tegyük fel, hogy pontosan leképezi az általában vásárolt fogyasztási cikkek áremelkedését. Ennek egy tetemes része a kierőszakolt rezsicsökkentésből származik, ami azt jelenti, hogy nem mindent akarunk mindig piaci áron beszerezni. Bár kétségtelen, hogy az energiahordozók a mostani időszakban rendkívül olcsók lettek, de tartok tőle, hogy ez nem fog kitartani addig, - végtelen + még egy ciklus - ameddig orbán hatalmon akar maradni. Egyszer majd be kell konferálni a népeknek, hogy véget ért egy gyönyörű álom, a dolgok valójában nem annyiba kerülnek, mint azt szerettük volna. Nagyjából úgy, ahogy kádár apánk is csinálta, amikor begyűrűzött ide minden, amiről azt gondolták, hogy sohasem fog. Másrészt az alacsony infláció lehet a csekély beruházási kedv indikátora is. Azért olcsó minden, mert a kutya sem veszi. Európában most páran a deflációtól rettegnek, mert az automatikusan megöli a beruházásokat. Minek csinálna ugyanis bárki bármit, ha pár évvel később - a többet érő pénzén - még jobban tudná majd csinálni. Olyan ez - ha megengedsz egy kevéssé szalonképes hasonlatot - mintha valaki letenné a garast a híg fos mellett, miközben mások a kőkemény szarra esküsznek. Igazából egyik sem jó, a megfelelő a kissé képlékeny, könnyen kicsúszó, de azért még nem folyékony állagú szar. Az inflációra visszakanyarodva ez nagyjából a 2.5% - 3% tartományban egészséges.

"csökken a munkanélküliség"
A közfoglalkoztatás és a külföldre menekülők nem érnek. Az igazi csökkenés akkor tudna megvalósulni, ha az oktatás a tudásigényes munkákat elvégezni képes, magasan képzett szakemberek kibocsátását tudja növelni. Ugyanis a munkaerő kínálatunk nincsen teljes összhangban a kereslettel. Nem a gázszerelők, - különösen nem a mészáros nevű - a parkettások és a kőművesek kellenek annyira, amint azt orbán is hangoztatja, hanem inkább az elektronikai mérnökök, gyógyszer kutatók, biológusok, stb . . . A nagy pénzt ők hozzák be, az alkalmazásuk egy másodpercig sem kérdés. Ahogy mondani szokták, a jó árú kapós. Tehát aki azzal jön, hogy öt év alatt csökkentette a munkanélküliséget, azt kapásból nem hiszem el. Ehhez kell tizenöt esetleg húsz év, amire az oktatás megfelelő átszabásának gyümölcse beérik. Most viszont a kormány épp az ellenkezőjét csinálja, mint amit tenni kellene az oktatást illetően.

"csökken a szegénység"
No comment. Lehet, hogy te speciel gazdagodsz (én mindenképp), de ez csak azt jelenti, hogy mindketten a társadalom felső rétegéhez tartozunk kereset szerint. Az alsó rész fizeti a számlát, mert a jövedelem átcsoportosítást az egykulcsos szja. elvégzi.

"nőnek a reálbérek és a reálnyugdíjak" A nyugdíjat az állam fizeti egy fenntarthatatlan rendszerből, sőt, még a reálbérek egy nagy részét is (állami alkalmazottak). A többi csak az a rész, ami a gazdaság valódi teljesítményéből kiadódik. Beszélgess olyanokkal, akik multinál dolgoznak, meg ha már annyira belejöttél, akkor beszélgess bölcsődei dolgozókkal is (azok pedig állami alkalmazottak). Az ápolók (állami alkalmazottak) mostanában vonultak ki az utcára, gondolom őket sem a szép idő csalta elő a kórházakból.

"egyensúlyba került az államháztartás, és csökken az államadósság"
Kurva sok egyéb adó árán, amik eddig nem voltak. Valamint az egyik kedvenc témám - sajnos - a manyup pénz lenyúlásával. Még jó, hogy ennyi legalább kijött. Ez sem érte meg, de enélkül már rég felkötötték volna a gumicsizmás tahó gazembert.

rikitiki 2015.06.14. 03:56:16

@s: a nettó államadósság pontosan olyan ütemben nő, mint az 'emútnyócévben'.
Csak a szocik ideje alatt ezt ccactus úgy fordítja le, hogy eladósították az országot, míg most 'csökken az adósság'.
De ne aggódj, majd megvitatja :)

egyébként nagyjából mindenki azt mondta, hogy lesz néhány jó év, csak az egyik álláspont szerint fenntarthatatlan, nem lesz tartós, míg a másik szerint igen.
Most ccactus veri itt magát, hogy tényleg volt pár jó év...
(Olyan mélységekbe ne is nézzünk, hogy nálunk a kiigazítás a 2. gyurcsány kormánnyal megkezdődött, 2-3 évvel európa előtt, elég szép elkúrás lenne, ha ennyire sem futná, mint ahol most tartunk a 'felívelésben' - elkúrásnak látná mindenki egyébként, ha az EU nem öntené a szekérderék pénzt belénk, ez még kicsit elfedi a dolgokat)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.14. 08:58:29

@s:

Igen, csakugyan minden jóban van valami rossz is, nem is azt állítom, hogy nincs, hanem ami a posztban is szerepel: "Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot."

Ez nem ugyanaz, mint hogy most ugyan jók a mutatók, de azért lehetne még jobb is. Meg ha nem számítjuk bele ezt, nem vesszük figyelembe azt, meg ha nem lenne amaz, akkor bizony rossz lenne.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.14. 09:00:06

@rikitiki: @s:

Valaki magyarázza már el nekem ezt a nettó államadósságot, mert sehol nem találni róla egy épkézláb leírást, hogy mi az, hogy kell levezetni a bruttóból. Közben lassan már a nettó államadósság magasabb lesz, mint a bruttó. :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.14. 09:15:26

@rikitiki:

"egyébként nagyjából mindenki azt mondta, hogy lesz néhány jó év"

A nap vicce! :))

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.06.14. 10:42:59

@rikitiki:

"nagyjából mindenki azt mondta, hogy lesz néhány jó év"

Olyannyira, hogy meg is ihletett. :)
nivo.blog.hu/2015/06/14/ket_eve_meg_ezt_irtak_nem_lett_igazuk

rikitiki 2015.06.15. 00:06:52

@ccactus: nevetgéljél csak a 'szakértelmeden'

"rikitiki 2015.03.06 20:47:30
@ccactus: "A folyamat pedig várhatóan folytatódik."

Ugyanezeket az adatokat kérjük bemásolni aktualizált formában 3 év múlva, március elején.
Gyanúm szerint ráéreztél az európai konjunktúra, és ezzel együtt pl. eu állampapírpiac, de akár még az ingatlanpiac tetőpontjára is.
+/- fél év, de belőled azt is kinézem, hogy napra pontosan :)"
.
.
Úgy tűnik tényleg tökéletesen hoztad a formád, és tényleg amikor megemlítetted a fantasztikus kilátásokat kötvény ügyben, az volt a kötvénypiaci konjunktúra csúcsa, egészen hihetetlen a hozzá nem értésed, napra pontosan időzíted a téves előrejelzéseidet. Emlékszel még a másik, a bizalmi index-el kapcsolatos optimista előrejelzésedre, ahol előre megmondtam, hogy kijelölted a rövidtávú csúcsot? :))
.
.
"rikitiki 2014.11.18 18:02:00
@ccactus: mit tippelsz 2015 utolsó negyedévére?
mit tippelsz 2016 utolsó negyedévére?

Az valami lenne,
novemberben tippelni a tárgyévi utolsó negyedéves növekedést, az legfeljebb a KSH-nál lehet érdekes, szükség van náluk a jó könyvelőkre.

Van egy tippem nekem 2015 végére.
Azt tippelem az európai kötvénypiac befagy, és Matolcsy ott áll majd letolt gatyával és durván emelgetni lesz kénytelen az alapkamatot, gond lesz az államkötvény értékesítéssel, és 2015 végére az EU recesszióba fordul, és vele mi is, a forint pedig kapja majd a pofonokat.
A tőkekivonás tovább folyik majd.

Ja, és innentől lassul majd a mi növekedésünk, ahogy csökken az EU transzfer, úgy csökken a mi növekedésünk is."
.
.
.
Közeleg már az igazság órája...

rikitiki 2015.06.15. 00:08:05

@ccactus: De tényleg, amikor napra pontosan kijelölöd a trendfordulókat a tévesen optimista dicshimnuszaiddal, egy kicsit sem gondolkodsz el? :))

s 2015.06.15. 00:14:32

@ccactus: "Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot."
Az, hogy rossz az irány, az csak hosszú évek múlva derülhet ki. Ezért abból, hogy eddig nem volt baj, még nem következik, hogy minden rendben van. Lehet így is, meg lehet pont fordítva is. Véleményem szerint hosszú lejáratban szopásra állunk. El lett kúrva az oktatás, a nyugdíj előtakarékosság, az egészségügy romokban. Lehet ezeket figyelmen kívül hagyni és napi aktualitásokkal villogni, de engemet ezzel nem lehet rászedni. A jövőt feléljük és ekkor a jelen kirakatba tett eredményei alig számítanak. Nem rövid távra tervezünk ugyanis, hanem emberöltőkre. Ha a kormány nem is, de a lakosság értelmesebb része igen.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.15. 08:58:22

@ccactus: Nezd csak mit talaltam! Kiderult valojaban ki vasarolja a lakossagi allampapirokat!
mfor.hu/cikkek/Titokzatos_alapitvany_veszi_a_magyar_allampapirokat.html

Matolcsy alapitvanyai. Torvenyserto modon. Es te ennek orultel annyira?
:DDDD
Szerintem te le is nyeled...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.16. 08:36:15

@ccactus:
@s:
Igen ez az.
Most már 3 millió helyett van 4 millió szegényünk.
Viszont ha csökken ennek ellenére is a szegénység,akkor a gazdagoknak sokkal jobban kell gazdagodniuk,mint a szegényeknek szegényedniük.
Mert így jön ki az átlag.
Tehát kevés ember nagyon jól jár,amíg nagyon sok meg rosszul.
Talán már írtam pár éve,hogy 5 emberrel kibasznak,hogy egy jól járjon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.06.20. 11:27:32

@Tyson925: LOL!

@Imadom a trapistát: Azé' lehet jobban számolok,mint matolcsi/eltolcsi...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.25. 14:52:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Szerinted a kaktusz most azon rohog olyan nagyon, hogy az MNB torvenyserto modon mukodik, vagy azon h matolcsy adot csal?

rikitiki 2015.06.28. 00:12:39

@Tyson925: A fene tudja melyik gondolatfolyamban vitattuk, eltérően látjuk európa közeljövőjét, én pesszimistábban, te optimistábban. Nagyon nem örülök, hogy úgy tűnik, nekem lesz igazam. Nem biztos persze, de egyre inkább úgy fest...
Pedig jó lenne tévednem.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.06.29. 18:55:27

@rikitiki: En meg mindig optimista vagyok. Meg egesz jol keresek a mostani bulin. :) Lehet megse kellett Magyarorszagon tartani a penzt. :D

anonymand 2015.06.30. 10:37:22

@ccactus:

Magyarázattal ugyan nem szolgálhatok, de van friss hír.

'Magasabb volt az adósságunk, mint eddig tudtuk'
"A felülvizsgált adatok szerint a magyar állam adóssága tavaly év végéhez képest nem 0,3, hanem 0,7 százalékponttal emelkedett az első negyedévben."
mfor.hu/cikkek/Magasabb_volt_az_adossagunk__mint_eddig_tudtuk.html
outside.mfor.hu/mfor/images-charts/chart_id_346_2015_06_30t09_11_56_02_00.png

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2015.07.08. 08:55:20

Mi itt panaskodunk,csak a rosszat látjuk.
kaktusz meg olvassa a Pravdát!:))

anonymand 2015.07.16. 15:56:30

A blog egyik kedves szerzője ölég gyakran hivatkozott ezidáig a rezsicsökkentés áldásos voltáról.
Leszögezve, hogy biztos neki van igaza, nem pedig a kritikus hangot megütőknek, ide kívánkozik:
"TÁJÉKOZTATÁS A SZEMÉT HELYZETRŐL

Magyarország hetedik legnagyobb hulladékgazdálkodási közszolgáltatója, a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. kötelességének tekinti, hogy 300 ezer Ügyfelét tájékoztassa az alábbi tényekről.
tajekoztatoAz államilag rögzített díjak mellett a Zöld Híd sem tudta kigazdálkodni a rezsicsökkentés, az e-útdíj, a banki tranzakciós adó, a felügyeleti díj és a hulladéklerakási járulék plusz terheit: EZEK MIATT EGYÖTÖDÉVEL KEVESEBB PÉNZBŐL GAZDÁLKODHATUNK.

Ha a rajtunk kívül álló okok miatt kialakult gazdasági-pénzügyi helyzet érdemben nem változik, akkor a ZÖLD HÍD 2015. SZEPTEMBER 1-IG képes biztosítani a hulladékszállítás zavartalan működtetését.

Addig is a NEM FIZETŐ ÜGYFELEINK HULLADÉKÁT MÁR NEM TUDJUK ELSZÁLLÍTANI: azaz csak az érvényes matricával rendelkező kukákban és a szabványos köztisztasági zsákokban elhelyezett hulladékot gyűjtjük be.

AZ ÜGYFELEINK TARTOZÁSA ELÉRTE AZ 500 MILLIÓ FORINTOT: ennyi pénzből 9 hónapon keresztül tudnánk biztosítani az összes dolgozónk munkabérét.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. 100 százalékban önkormányzati tulajdonú közszolgáltató, amely a díjaiba soha nem épített be üzleti nyereséget és soha nem fizetett osztalékot. Ellenben minden alkalmazottja, beszállítója és külső partnere felé időben rendezi pénzügyi kötelezettségeit."
www.zoldhid.hu/kft/Tajekoztatas_a_szemet_helyzetrol/

Az jó , hogy halad a karaván.
De az irány is jó?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.07.30. 09:09:00

@ccactus: A rend kedveert alljon itt ez az abra:
m.blog.hu/na/napicsart/image/minwage-20150727.png

Es tegyuk hozza, hogy Magyarorszagon a legmagasabb e mellett az AFA.
Azt hiszem ez szep osszefoglaloja tobb eves hazugsagfolyamodnak.

anonymand 2015.07.30. 14:31:02

@Tyson925:

A rosszindulat szól belőled.
A zegykulcsos adórendszerünk méltányos, igazságos és legfőképpen arányos.
Pozitívabb hozzáállást kérek ezekben a vérzivataros időkben, amikor mind a miniszterelnököt, mind a kormányzat tagjait újabb és újabb hazudságokon lehet rajtakapni.

"Es tegyuk hozza, hogy Magyarorszagon a legmagasabb e mellett az AFA." - külön-külön ugyan nem szolgálják a szegénység csökkenését, ám kumulatív hatásuk nem lehet más. :)))

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.07. 23:56:15

@ccactus: Latom a mellebeszeles az megy. Vagd melle akkor a visegradi orszagokban mennyi a minimalber.
Legalacsonyabb ertek, legnagyobb adoterheles, legmagasabb AFA. Ideje lenne szembenezni kaktusz a szamokkal...

anonymand 2015.08.08. 07:03:48

@Tyson925:

A blog egyik kedves szerzője általában úgy szok mérlegelni, hogy a mérlegnek csak az egyik oldalát veszi figyelembe.
Jelen esetben a nettó minimálbért, és a látványos számokra hivatkozik.
A mérleg másik oldalát, ahol az infláció szerepel 2010-2014 között, nem tarja fontosnak.
Mint ahogyan nem tartja fontosnak hogy milyen is a családszerkezet hazánkban.
Gyermektelen kb. 53%, 1 gyermekkel 25% körül, s csak a családok 4,6-4,8%-a 3 gyermekes.
A több gyermek után már a járulékból is levonható ugyan a kedvezmény, csak ahhoz olyan mértékű jövedelem szükséges, hogy legyen is miből levonni.
Persze ezek lényegtelen részletkérdések.

"Vagd melle akkor a visegradi orszagokban mennyi a minimalber.
Legalacsonyabb ertek, legnagyobb adoterheles, legmagasabb AFA." - ne aggódj.
Biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb összeeszkábál valamit amivel igazolni fogja állítását.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.08.09. 11:37:00

@Tyson925:

Ugyan már! Nincs itt semmiféle mellébeszélés! A tények ne zavarjanak. Az igazság az, hogy az ábrád ilyesfajta prezentálása, ahogy te csináltad nem más mint olcsó populizmus, féligazság-félhazugság. Amit te belinkeltél, az az általános adóteher, ami a gyermektelenekre vonatkozik. De ahogy anonymand is rávilágított, az adózóknak csak a fele gyermektelen. A másik fele gyermekszámtól függően adójóváírást kap. Az a 35% 1 gyermeknél már csak 25%, 2 gyereknél 15%, három gyermeknél pedig már az élre kerülünk a listádon. (Mexikó után, természetesen)

És akkor még arról sem beszéltünk, hogy a bérekre járulékok is rakódnak, így az ábra torzít, nem a teljes adóéket mutatja. Márpedig a minimálbéresek után Magyarországon a járulék is csak fele az általános mértéknek.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.14. 15:24:02

@ccactus: Szoval a szinten vilagbajnok jarulekterheles miatt torzit az abra? Kaktusz, ne rohogtess mar. Kicsit vicces, amikor te vadolsz masokat populizmussal. Ugye emlekszel meg, amikor te "nagy csomo" nyertesrol beszeltel, a szamokbol meg kiderult, hogy a "nagy csomo" az kevesebb mint 10%. :DDD
Szoval, van egy kormany amelyik valasztasi igereteben azonnali adocsokkentest igert. Nezz csak megegyszer arra az abrara kaktusz.
Amugy maradjunk az almat almaval osszehasonlitassal, mas orszagokban is van am csaladpolitika, azt se felejtsuk. Nincsenek viszont kulonadok, amiket vegkepp a fogyasztok fizetnek meg. Szoval, hogy is van kaktusz elvtars, az a dolog, h regen mit mondtak, es vegul mi lett? Te itt adocsokkentesrol hadovaltal evekig ehelelyett a valosag: vilagbajnok adok a munkan, vilagbajnok AFA, es rengeteg folosleges kulonado. Mindezt az adocsokkentes kormanyatol. Baszottul nem jo, amikor az emberek szemebe haudsz...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.08.14. 21:24:24

@Tyson925:

"a szinten vilagbajnok jarulekterheles"

Kis Pinokkió! :)

"torzit az abra"

Igen.

"Kicsit vicces, amikor te vadolsz masokat populizmussal."

Vicces, nem vicces, ez a hozzászólásod is nettó populizmus. A kórházi védőoltásos bejegyzésed sem különben. Még jó, hogy nem a lélegeztetőgépekkel jössz! :)))

"Ugye emlekszel meg, amikor te "nagy csomo" nyertesrol beszeltel"

Nem emlékszem, de el tudom képzelni, hogy így történt.

"a szamokbol meg kiderult, hogy a "nagy csomo" az kevesebb mint 10%."

A te számaidból! Közben pedig a Fidesz megnyerte a választásokat. Például ezért: m.cdn.blog.hu/ni/nivo/image/minimalber.JPG

"Szoval, van egy kormany amelyik valasztasi igereteben azonnali adocsokkentest igert."

Azon a választáson ígért ezt, amit meg is nyert a Fidesz, vagy azon, ahol az Mszp túllicitálta őket ígéretekben és meg is nyerték a választást? :)))

"Amugy maradjunk az almat almaval osszehasonlitassal, mas orszagokban is van am csaladpolitika, azt se felejtsuk."

Komolyan? Akkor viszont azt se felejtsük, hogy nálunk azelőtt nem nagyon volt...

"Nezz csak megegyszer arra az abrara kaktusz."

Nézem, nézem. De már megírtam már róla, és amint anonymand is rávilágított, ez csak a magyarok felére vonatkozik... A gyermektelen felére.

"Nincsenek viszont kulonadok, amiket vegkepp a fogyasztok fizetnek meg."

Már megint kis pinokkió vagy! :)) Már hogyne lennének máshol különadók!! Mellesleg nálunk a banki különadó felére csökken jövőre. Akkor ez most jó lesz a fogyasztóknak ugye, mert kevesebbet kell "végképp" megfizetniük. :))

"Szoval, hogy is van kaktusz elvtars, az a dolog, h regen mit mondtak, es vegul mi lett?"

Hát az úgy van, tájszon-tájszon-kedveském, ahogy fentebb mondatonként lereagáltam populista, ferdítő, hazug állításaidat. És végül mi lett? A kutya ugat, a karaván halad. A minimálbér és a nyugdíjak vásárlóértéke nő, az infláció alacsony, a munkanélküliség csökken, az adók csökkennek.

"a valosag: vilagbajnok adok a munkan"

Már megint kis pianokkió vagy, a végére. :)) És a populista jelző is rád akasztható ismét.

"Baszottul nem jo, amikor az emberek szemebe haudsz..."

Bagoly mondja... :)))

anonymand 2015.08.15. 04:52:23

@ccactus:

""Ugye emlekszel meg, amikor te "nagy csomo" nyertesrol beszeltel"
Nem emlékszem, de el tudom képzelni, hogy így történt."

Bizony, bizony, így jár, aki más néven reinkarnálódik.
Nehány ízelítő:

""bogancs · nivo.blog.hu 2012.03.08. 19:09:21
@Tyson925:

"az összes létező állami médiacsatornán (vagy pl akár a nivo blogon) keresztül, hogy az egykulcsos adóval mindenki milyen jól járt. Közben súlyos tízezrekkel keresek kevesebbet havonta."
Lehet, hogy kivétel erősíti a szabályt. :-))"

"bogancs · nivo.blog.hu 2012.03.09. 21:28:17
@Tyson925:

Igazad van! Te tényleg nagy vesztese vagy az adórendszernek. :((

Maximum az vigasztalhat, hogy lassan csak befejezed a tanulmányaidat és diákmunka helyett igazi munkád lesz. Akkor majd megérzed te is az egykulcsos adó jótékony hatását. :))"
Stb.
Anno én is ölég kemény vitát folytattam veled egy másik blogoldalon, a szegénység kapcsán egyébként, ahol legjobb emlékeim szerint szintén szóba került a dolog.
Tyson925 emlékszik jobban. :(
"Nem emlékszem, de el tudom képzelni, hogy így történt." - ez a mentegetőzés kissé szánalmasnak tűnik.

"Nem emlékszem, de el tudom képzelni, hogy így történt.

"a szamokbol meg kiderult, hogy a "nagy csomo" az kevesebb mint 10%."

A te számaidból! Közben pedig a Fidesz megnyerte a választásokat. Például ezért: m.cdn.blog.hu/ni/nivo/image/minimalber.JPG" - folyvást egy manipulatív módon megnyert választásra hivatkozni, ráadásul a megtévesztett és ölég setét birkahaddal takarózni?
Mert az a 10% az nem Tyson925 száma!
Az az a tény, amire nem tudsz érvet hozni, tehát terelnél (csak nem mindenki birka!).
Ajánlom becses figyelmedbe ismételten a Századvég kutatóinak akkori (vezetőik által megtagadott) tanulmányát.
("Nyertesek és vesztesek
A magyar egykulcsos adóreform vizsgálata
mikroszimulációs módszerrel", Tóth-Virovácz

""Nincsenek viszont kulonadok, amiket vegkepp a fogyasztok fizetnek meg."

Már megint kis pinokkió vagy! :)) Már hogyne lennének máshol különadók!!" - már hogyne lennének! Milyen igazat írsz! Esetleg a mértékeket is lennél olyan kedves megírni?
Csak, hogy tisztábban lássunk ezekben a különadó kérdésekben.

Hajnali ébresztőnek ennyi.
Azért annak a bagolynak nem ártana utánanézned...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.08.16. 08:36:28

@anonymand:

"már hogyne lennének! Milyen igazat írsz! Esetleg a mértékeket is lennél olyan kedves megírni?
Csak, hogy tisztábban lássunk ezekben a különadó kérdésekben."

Miféle tisztánlátás? A mértékről mindenki tudja, hogy nálunk a legnagyobb.

Tájszon állítása viszont ez volt: "Nincsenek viszont kulonadok"

Egyértelmű hazudság, populizmus, ferdítés. Véded a védhetetlen agtiprop szövegelést! Lelked rajta.
Ciprusban milliárdos bankbetét leírás volt. Kik fizették meg?
Lengyelországban felvételkori árfolyamon zlotysítják frankhiteleket. Kik fizetik meg?
Görögországban tőkekorlátozások. Ki issza meg a levét?
Mekkora a mértéke ezeknek? Feleslegesek?

Szánalmas, populista próbálkozás. Tájszonnak elmentek otthonról, úgy tűnik.

anonymand 2015.08.16. 15:56:23

@ccactus:

Tyson925 idézett megjegyzése a különadókról valóban nem felelt meg a valóságnak, mint ahogy az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a "nálunk a legnagyobb" az nem kis különbséget takar, hanem olykor brutális szorzót.
Erősen gerjedtél erre az állításra, pedig olykor veled is előfordult már, hogy "tévedtél"... :))

anonymand 2015.08.17. 15:01:54

A kutya ugat, a karaván halad.
"Az jó , hogy halad a karaván.
De az irány is jó?" - tettem fel nem is olyan régen a kérdést.
Nem költőinek szántam, ennek ellenére válasz nélkül maradt.

"Jó ütemben válunk a képzetlen, rosszul fizetett munkások országává"
hvg.hu/kkv/20150817_Jo_utemben_valunk_a_kepzetlen_rosszul_fiz#rss

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.08.18. 21:26:18

@anonymand:

"Tyson925 idézett megjegyzése a különadókról valóban nem felelt meg a valóságnak, mint ahogy az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a "nálunk a legnagyobb" az nem kis különbséget takar, hanem olykor brutális szorzót."

Egyetértek. :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.08.18. 21:52:57

@Tyson925:

"A rend kedveert alljon itt ez az abra:
m.blog.hu/na/napicsart/image/minwage-20150727.png

Es tegyuk hozza, hogy Magyarorszagon a legmagasabb e mellett az AFA.
Azt hiszem ez szep osszefoglaloja tobb eves hazugsagfolyamodnak."

Mondd csak tájszon! Tényleg igaza van anonymandnak, és csak szalagcímekből tájékozódsz, és azt bevágod ide?

Íme az Eurostat hivatkozott ábrájának forrásáról egy bővebb szösszenet:
www.vg.hu/gazdasag/adozas/exportra-osztonoz-az-adorendszer-455746

Néhány idézet:
"A vállalati jövedelmeket az egyik legalacsonyabb, a belföldi termékek értékesítését az egyik legnagyobb elvonási szinttel adóztatja Magyarország az unió országai közül az Eurostat szerint.
...
"A vállalati jövedelmeket az egyik legalacsonyabb, a belföldi termékek értékesítését az egyik legnagyobb elvonási szinttel adóztatja Magyarország az unió országai közül az Eurostat szerint.
...
Mindeközben az adatokból az is kiviláglik, hogy hazánk beszállt a térségi adóversenybe a vállalati terheknél: itt ugyanis az egyik legalacsonyabb mértéket alkalmazza az ország uniós szinten az Eurostat adatai szerint.
...
A vállalati jövedelmeket terhelő alacsony, a belföldi termékek értékesítését sújtó magasabb adók kombinációja logikusan az exporttermelést ösztönzi, míg a belföldi fogyasztás emelkedésének ellene hat a magánszemélyeknél tapasztalható relatív magas adóteher a közepes és alacsony jövedelmi kategóriákban."

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:07:57

@ccactus: "Mellesleg nálunk a banki különadó felére csökken jövőre. Akkor ez most jó lesz a fogyasztóknak ugye, mert kevesebbet kell "végképp" megfizetniük. :))"

Ez a bankado, iagazi csodaado! Amikor bevezettek, akkor a kaktusz szerint a novekedest segitette, most amikor kivezetik akkor is! Lehet hetente be/ki kene vezetni, nem gondolod? :DDDD
Szelkakas ur...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:10:09

@ccactus: Jol osszemostad a dolgokat: A jovedelmeket terhelo adokat a "A vállalati jövedelmeket terhelő" adokkal. Ehhez tenyleg pofa kell... Miert nem beszelsz arrol esetleg, hogy de a napsutotte orak szama magasabb mint nemetorszagban?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:15:14

@ccactus: "Erősen gerjedtél erre az állításra, pedig olykor veled is előfordult már, hogy "tévedtél"... :))"

Es ezzel az allitassal nem ertesz egyet?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:16:39

@ccactus: "Szánalmas, populista próbálkozás. Tájszonnak elmentek otthonról, úgy tűnik."

Oha, kifogytal az ervekbol, hogy MAR MEGINT szemelyeskedsz? Ennyire futja?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:18:46

@ccactus: ""Amugy maradjunk az almat almaval osszehasonlitassal, mas orszagokban is van am csaladpolitika, azt se felejtsuk."

Komolyan? Akkor viszont azt se felejtsük, hogy nálunk azelőtt nem nagyon volt..."

Ez, pl nem netto populista hazugsag? :DDD
Ejha, ejha...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:21:18

@ccactus: "Mert az a 10% az nem Tyson925 száma!
Az az a tény, amire nem tudsz érvet hozni, tehát terelnél (csak nem mindenki birka!).
Ajánlom becses figyelmedbe ismételten a Századvég kutatóinak akkori (vezetőik által megtagadott) tanulmányát.
("Nyertesek és vesztesek
A magyar egykulcsos adóreform vizsgálata
mikroszimulációs módszerrel", Tóth-Virovácz"

Mintha erre nem reagaltal volna...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.26. 19:29:21

@ccactus: Milyen erdekes, h vegul csak UJABB SZEMELYESKEDESre, mellebeszelesre, szavak csuresere-csavarasara futotta. Erdemi reakcio semmi. Szokasos.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.08.30. 12:12:24

@ccactus: Most latom, h megint hogy elkented a szart kaktusz, es nem valaszoltal a VALODI felvetesre. Szoval, a lenyeg kaktusz: mit igertek es mi lett dologbol induljunk. A nagy radikalis adocsokkentesbol: rekord adok a MUNKAN, RERORD AFA, ES REKORD MENNYISEGU KULONADO. Es mit is igertek? Vagy mirol hazudasztal te itt evekig?
Erre ertekezzel kaktusz.
Amugy a minimalberes abradhoz, hozza tennel, egy masik oszlopot, hogy mennyi volt az elmult idoszakban az INFALCIO. Mondjuk, ugy 2010 ota. Csak, h lassuk, mennyit valtozott a realertek:
www.origo.hu/gazdasag/gazdasag-plusz/20140403-a-gazdasag-teljesitmenye-2010-2014-kozott.html
"Ezzel összességében három év alatt 17 százalékkal nőttek az árak átlagosan, ami azt jelenti, hogy ha 2010-ben volt egy átlagos termék, ami 100 forintba került, akkor ugyanez az átlagtermék 117 forintot ért három évvel később."

Ezzel szembe allitod te a 6000 forintos minimalber novekedest. Erdekes, erdekes, nagyon erdekes. Meg szinten sem sikerult tartani.

anonymand 2015.09.02. 08:13:00

@ccactus:

A karaván halad.
Biztos vagy te abban, kedves ccactus, hogy jó irányba?

"A TAO miatt így összesen 3 év alatt már 147,3 milliárd forintról mondott le az állam a sportba ölt milliárdok révén. Plusz ehhez már most hozzáadhatjuk azt a 64-69 milliárd forintot, ami a jövő évi költségvetésben szerepel "kiengedett" összegként. Igaz, a TAO miatt kieső pénzek nagysága könnyen lehet ennél több is, hiszen az idei évi költségvetésben 53,8-55,8 milliárd forinttal számoltak, amit a valóság a friss adatok szerint 10,7-12,7 milliárddal meghaladt."
mfor.hu/cikkek/vallalatok/Egyre_tobb_penzrol_mondanak_le_Orbanek_a_TAO_miatt.html

"Még a régióban is utolsók lettünk azzal, amit az Orbán-kormány oktatásra költ"
444.hu/2015/09/02/egyre-kevesebbet-kolt-az-orban-kormany-kozoktatasra/
Mit lehet erre mondani?
Csak megismételni tudom, biztos vagy te abban, hogy jó irányban halad?

anonymand 2015.09.05. 05:53:08

@ccactus:

Rácuppantam.

"Magyarország 2014-ben a korai fázisú kockázatitőke-befektetésben részesülő régióbeli vállalatok számában is vezet, mivel itt 66 társaság kapott finanszírozást, amely a régió összes vállalatának 31 százaléka. „Tavaly egyszerre figyelhettük meg a befektetések darabszámának és összértékének emelkedését. Ennek köszönhetően Magyarország a kockázatitőke-befektetések száma és volumene alapján egyaránt vezető helyet foglalt el a régióban 2014-ben” – emelte ki Zsembery Levente, a HVCA elnöke. 2014-ben a régión belül Magyarországon nőtt a legerőteljesebben a kockázatitőke-befektetések értéke az előző évhez képest 92 százalékkal, 17 millióról 32 millió euróra."
www.vg.hu/vallalatok/befektetesi-rekordot-hozott-a-regioban-az-elozo-ev-456784

anonymand 2015.09.07. 16:18:53

@ccactus:

Bocsánat, hogy beleugatok egy kérdés erejéig.
Halad, halad, de jó irányba-é?

"Kétszer 15 millió forintos bírságot kapott a Főgáz a közmű-szabályozási hatóságtól, mivel a szolgáltató sem időre, sem az után, még felszólításra sem volt képes üzleti tervet mellékelni ahhoz a vállalásához, hogy 2016-ban - átvéve a volt riválisok szolgáltatási területeit - az egyedüli gázszolgátatóvá váljon a lakossági szektorban. Az állami rezsicég felügyelete alatt álló gázszolgáltató így azt sem bizonyította, hogy létezik olyan törvényes modell, amelyben a tervezett működése gazdaságilag igazolható."
hvg.hu/gazdasag/20150904_Feltorlik_Orban_kozmucegevel_a_padlot#rss

anonymand 2015.09.08. 19:03:17

@ccactus:

A karaván halad.
"Elégtelent kaptunk fenntarthatóságból

Csúfos eredménnyel vizsgázott hazánk fenntarthatóságból az OECD államok között. A friss eredmények szerint Magyarország sereghajtó a fejlett ipari országok táborában, csak Mexikót és Törökországot előzzük meg, komoly hátrányaink vannak az adórendszer, a jogbiztonság és a korrupció terén, de lenne mit behoznunk a megújuló energiaforrások és vízpazarlás területén is."
www.piacesprofit.hu/klimablog/fenntarthato_fejlodes/elegtelent-kaptunk-fenntarthatosagbol/

Csak az irány kérdéses...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.10.26. 19:59:50

@anonymand:

Nos igen, az OECD felmérés. Ki ugat? Ki halad? :))
Mi az irány? Két hét múlva jönnek a III. negyedéves GDP adatok. Meglátjuk!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.10.26. 20:01:43

@anonymand:

Ja, és a GDP növekedési tippem lemaradt: Szerintem EU átlag fölött lesz a növekedésünk, az irányt tekintve tehát felzárkózásban. És szerinted? :))

anonymand 2015.10.30. 11:54:34

@ccactus:

Nos, igen.
OECD.
Aki hivatkozási forrás, ha téged igazol valamiben, és aki elavult adatokkal dolgozik, mint azt jól tudjuk, amikor számodra kedvezőtlen adatokat közöl.
Ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes...
Ja! A GDP növekedési adat.
Ne az Uniós átlagot nézd, hanem a régióst.
Persze tisztában vagyok azzal, hogy viszonyítási alap a 28 ország átlaga, de azért mégis.
Azt valahogy elfelejted egyébként megemlíteni, hogy a választási költségvetésnek köszönhető rekord teljesítményünk már-már az idő homályába vész, és a GDP növekedésünk több prognózis szerint is az általam tartósnak kívánt minimum 2,5% alá tendál.
De, majd meglátjuk...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.10.30. 21:30:59

@anonymand:

Elavult az, amikor valaki jelen időben csökkenést mond valamire a tavalyi számokra hivatkozva, jelen időben, miközben az idei évi adatok növekedést mutatnak.

"Ne az Uniós átlagot nézd, hanem a régióst."

Mondja az, aki uniótól, régiótól függetlenül 2,5%-ot vár el. Amit nem mellesleg 2013 vége óta negyedévről negyedévre felülteljesít a gazdaság.

"Azt valahogy elfelejted egyébként megemlíteni, hogy a választási költségvetésnek köszönhető rekord teljesítményünk"

Választási költségvetés az, amikor a büdzsé hiánya elszáll a választások előtti költekezések miatt. Lásd 2006.

anonymand 2015.11.02. 05:54:56

@ccactus:

"Elavult az, amikor valaki jelen időben csökkenést mond valamire a tavalyi számokra hivatkozva, jelen időben, miközben az idei évi adatok növekedést mutatnak." - te álomvilágban élsz?
Növekedést?
Ébredj már fel!
"Marad a lassuló növekedés, mert szűkültek a kiviteli lehetőségek, kevés az üzleti beruházás, és visszaestek a fejlesztési célú uniós források - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel. A GKI kitart amellett a korábbi előrejelzése mellett, hogy a GDP a tavalyi 3,6 százalék után az idén várhatóan 2,7 százalékkal, jövőre viszont már csak 2 százalék körül fog bővülni."
index.hu/gazdasag/2015/11/02/lassul_a_kivitel_nonek_a_politikai_kockazatok/
Avagy értsük úgy, hogy a "negatív növekedés is növekedés"? - hogy egy méltán klasszikus parlamentit idézzek.
Már megint a védhetetlent próbálod körömszakadtig igazolni.
Növekedés? Ja! A 3,6% ról 2,7%-ra.
Unortodox logika szerint.

"Választási költségvetés az, amikor a" kormány kiszórja a zúniós pénzeket, hogy látványos gazdasági növekedésre hivatkozhasson.
Akkor sem hitted, hogy visszaesés lesz, most sem.
Ölég ha kimész a KSH honlapjára, oszt van ott egy grafikon a GDP-ről. Ott is látható a(negatív) növekedés.
Jóindulatú vagyok (a szokástól eltérően), és iróniának ftekintem bejegyzésed.
Jó vicc volt, ha-ha-ha. :)))

anonymand 2015.11.02. 06:49:27

@ccactus:

"Mondja az, aki uniótól, régiótól függetlenül 2,5%-ot vár el. Amit nem mellesleg 2013 vége óta negyedévről negyedévre felülteljesít a gazdaság." - várt(!) el.
Akkor, amikor.
Akkor, az akkori körülmények között, stabil minimumként jelöltem meg.
Talán nem is olyan rosszul, mint azt beállítani próbálod.
Sebaj!
Most meg, többek véleménye szerint konvergálunk a 2%, azaz két százalék fele.
A GKI-t már volt szerencsém idézni.
Akkor most mástól:
"Magyarország 2016-ra irányzott 2,2 százalékos GDP növekedése mellett Románia 3,3 százalékkal számolhat, Lengyelország 3,4 százalékkal, Csehország 2,6, Szlovákia 3,4, Bulgária pedig 1,3 százalékkal növekedhet."
m.privatbankar.hu/cikk/itt-a-friss-itelet-magyarorszagrol-hamarosan-allva-hagynak-minket-a-versenytarsak-280851
És akkor még egyszer a GKI.
www.gki.hu/language/hu/friss-elorejelzeseink/
Ajánlom becses figyelmedbe a lapon jobb oldalon megjelenő "kedvcsinálót".
"Előrejelzés
2015-re és 2016-ra

2015 2016
GDP 2,7% 2,0%
Ipari termelés 6,5% 5,0%
Beruházás 0% -5,0%
Bruttó kereset 3,5% 3,2%
Infláció 0% 2,0%"
Na ez az, amin nincs kedvem mosolyogni.

anonymand 2015.11.02. 07:20:05

@ccactus:

Olyan rohadtul rendes vagyok, hogy elmentem és kerestem egy másik forrást.
Pénzügykutató.
Nur für dich:
"2. A MAGYAR GAZDASÁG NÖVEKEDÉSE
2.1. A GDP-növekedés alakulása
2015-ben lassul a bruttó hazai termék termelésének üteme, ellentétben az unió és ezen belül
az átalakuló országok, közvetlen versenytársaink növekedési trendjével. A várhatóan 2,9
százalékos GDP-többlettel az idén utolérjük a válság előtti (2008. évi) szintet, azt, amit az
unió és a visegrádi országok már korábban elértek, illetve túlszárnyaltak. A lassulást az
állótőke-felhalmozás dinamikájának az uniós források apadása miatt bekövetkezett zuhanása
okozza. A hazai fogyasztás azonban határozottan élénkül, amit a túltervezett inflációnak és a
hozzáigazított jövedelem-kiáramlásnak köszönhető reáljövedelem-többlet, valamint a bankok
„elszámoltatása” hatására javuló költekezési képesség tesz lehetővé. A növekedést a
fogyasztás mellett a kedvező külső konjunktúrához kapcsolódó nettó export fűti. Növekedésünk
erősen extenzív jellegű, mivel a GDP-többlet zöme a kiterjedtebb foglalkoztatásból ered.
2016-ban a világgazdaság és Európa növekedésének gyorsulásával szemben nálunk
folytatódik a GDP-termelés lassulása. A kedvező külső konjunktúra hatása ugyanis nem tudja
túlkompenzálni a beruházások visszaeséséből eredő növekedési veszteséget. A háztartások
fogyasztása továbbra is bővül, de az előző évinél alacsonyabb ütemben. Az alátervezett
inflációhoz igazított jövedelem-kiáramlás és a szociális célra fordított összegek nominális
megvágása miatt a háztartások reáljövedelme csökken, ám a fogyasztóképességüket javítja a
bankok „elszámoltatásából” eredő többlet-költekezési lehetőség. Az előrejelzésünk szerinti
2,4 százalékos éves GDP-bővülésnek lefelé mutató kockázatai vannak: a külső konjunktúra
megtörése, az uniós források igénybevételi lehetőségének vártnál nagyobb beszűkülése,
valamint a Volkswagen-botránynak a magyar járműipari és exportteljesítményre gyakorolt,
ma még felmérhetetlen hatása egyaránt mérsékelheti a növekedést.
3
2.2. A növekedés forrásai
(Beruházások) 2015-ben megtört a beruházások 2013 óta felfelé ívelő trendje. A dinamika
határozott csökkenését a versenyszféra fejlesztéseinek mérséklődése idézte elő. Az első félévi
növekményt kizárólag az uniós források fokozott felhasználása okozta, ám a beruházási ráta
így is soha nem látott mélységbe, 13,5 százalékra esett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás rátája
is 20 százalék alá süllyedt, ami még a 2008-2009-es válságévekénél is alacsonyabb. Míg
2014-ben a pénzügyi szektor kivételével mindenütt nőttek a beruházások, 2015 első felében a
19 ágazatból 13-ban csökkentek, köztük a korábban zászlóshajónak tekintett
feldolgozóiparban. A gép- és berendezés jellegű beruházások stagnáltak, ami szintén rontja a
magyar gazdaság versenyképességét. A második félévben az uniós források erőteljesebb
felhasználása és a kedvező külső konjunktúra hatására már javulást várunk. Az előbbi a
szállítás, raktározás, víz-, hulladékgazdálkodás, és az energiaszektor, valamint a közigazgatás
és az oktatás terén növelheti a fejlesztés ütemét, az utóbbi a feldolgozóipari törést simíthatja
ki. A kiadott lakásépítési engedélyek alapján az ingatlanügyletekben is élénkülés
prognosztizálható. Éves szinten a beruházások 3 százalékkal bővülhetnek, ami alig a harmada
az előző évinek, a környező országok dinamikájával összevetve pedig versenyképességünk
szempontjából kifejezetten kedvezőtlen.
2016-ban lezárulnak a 2007-2013. évi uniós költségvetési ciklusban elérhető
forráscsapok, az új ciklus folyósításai pedig még csak gyéren csordogálnak. A 2016-os
költségvetés szerint az államháztartás konszolidált kiadásai körében a felhalmozási kiadások
23 százalékkal, ezen belül a beruházásokra fordítottak 14 százalékkal esnek a 2015-ös
előirányzatokhoz képest. Noha az MNB növekedési hitelprogramja várhatóan folytatódik, és
javul a vállalkozások hitelfelvevő képessége, a továbbra is kiszámíthatatlan kormányzati
politika visszatartja a cégeket a hosszabb távra szóló kötelezettségvállalásoktól. A nagy
exportorientált cégek – főleg a járműiparban és beszállítói körükben, valamint a
gyógyszeriparban – ugyanakkor a külső konjunktúrához kapcsolódóan kapacitásaik bővítésére
törekednek, ezért várhatóan nem csökkennek két százaléknál nagyobb mértékben 2016-ban a
beruházások. A jövő évi visszaeséssel megtörik az állóeszköz-fejlesztések 2013 óta növekvő
trendje, és a beruházások szintje ismét a válság előtti alá süllyed."
penzugykutato.hu/sites/default/files/Penzugykutato_Prognozis_2015%20szept_Sajtotaj.pdf
Lenne a minket érintő lényeg.
Persze mindentől függetlenül te merjél nagyot álmodni.
Csak nehogy csalódással ébredj...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.03. 11:48:47

@ccactus: Azt mondtad par eve, a felsooktatasbol jo ha kivonul az allam (helyette a fociban kell szerepet vallalnia). Nezd milyen szep eredmenyeket sikerult felmutatni:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nagy_bajba_kerult_magyarorszag_ket_oldalrol_zarul_a_csapda.605377.html
Egyre tobb szo esik a munkaerohianyrol ma Magyarorszagon. Szerinted is a felsooktatas szetverese erre a megfelo valasz kaktusz? Akkor, amikor szakkepzett emberekbol egyre nagyobb a hiany, teljesen logikus lepes a tanulashoz/kepzeshez jutast minnel jobban megneheziteni, a szinvonalat csokkenteni, az egyetemeket szetverni, oktatasra egyre kevesebbet kolteni. (Itt bukik meg az erved is (miszerint az allam csak fejlesztesre adjon penzt), mert egyertelmiu, h az oktatas FEJLESZTESERE oriasi szukseg volna) Csak, hozzavetolegesen, kb mennyivel magasabb GDP-t lehetne elerni, ha 20000 programozoval tobb dolgozna (egy programozo kb havi 1 millio forintnyi GDP-t termel, vagyis csak ez a tetel meglatszani a GDP-ben), nem lennenek ures mernok allasok stb, stb. Ekkor lenne realis a felzarkozashoz szukseges GDP bovules, de itt is szepen tetten erheto, hogy miert is 1-2,2.5% a magyar potencialis novekedes. Dehat, lesznek szep stadionok, es mi annak orulunk! Meg, h kaktusz eladta a lelket, ha volt egyaltalon neki ilyen! Engedd meg, h gratulaljak amugy, ugy latszik ebben a temaban is sikerult szepen felsulj, mint szinte mindegyikben! Persze ez teged nem zavar, hiszen megvan meg a zsiros allami allas :DDD

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.11.09. 20:44:48

@Tyson925:

"Azt mondtad par eve..."

Pár éve? Hogy emlékszel! :) Démonaiddal hadakozol már megint.

anonymand 2015.11.10. 07:01:48

@ccactus:

"Azt mondtad par eve..." - igen, azt mondtad pár éve.
Azt, hogy a felsőoktatásba nem koll többletforrás, sőt!
Mert majd így lesznek jók.
Azt mondtad, hogy a fociba köll a többletforrás.
Mert majd így lesznek jók.
Ezen lehet mosolyogni, a villamos alól kitekintő magabiztossággal.
Még hogy Tyson925 a "démonaival hadakozik"?
Én ajánlanám inkább, hogy egynémely témában végezz egy kis revíziót, és indíts egy (szokás szerint) félbemaradó sorozatot, hogy te (a Nívó blog) miben tévedtél.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.11. 10:41:56

@ccactus: Meselj kaktusz, meselj! Tan nem te voltal, aki amiatt kardoskodott, hogy ki kell vonuljon az allam a felsooktatasbol? Tan tagadod kaktusz?
Gyorben es Vacon magas szinvonalon mukodo gimnaziumokat alakitanak at szakiskolakka. Az egesz oktatasi rendszer szepen lepesrol lepesre verik szet kaktusz. Miert nem irsz egy jo kis bejegyzest a gimnaziumi oktatas feleslegessegerol? :DDD Erettsegi, ugyan mar!

anonymand 2015.11.13. 18:17:13

@ccactus:

Kérlek szépen, értelmezd nekem (a tudatlannak és folyvást tévedőnek), hogyan is kőne értelmeznem a megadott linken az ábrát, ami a GDP növekedést fösti le!
www.portfolio.hu/gazdasag/egyetlen_abra_ami_rengeteget_elarul_a_magyar_gazdasagrol.222499.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Segítségedet előre is hálatelt szívvel köszönöm.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.13. 19:12:40

@anonymand: a csucs nem pont a valasztasokra esik?

anonymand 2015.11.14. 02:59:33

@Tyson925:

Nékem is úgy tűnik.
Csak a blog egyik kedves szerzője próbálta kétségbe vonni megjegyzéseimet arról, hogy választási gazdaságpolitika eredménye volt anno a kiugró eredmény és a trend rövid idő után fordul.
Nem oly rég még vigyorogva arra is rákérdezett valahol, hogy "az irány jó-e?".
Jó.
Jó erősen irányul lefele.
Vigasztaljon az a tudat, hogy azt viszont pontosan megmondta: érik a felminősítésünk.
Ne akarjál már a kákán is csomót keresni... :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.11.15. 22:43:44

@anonymand: @Tyson925:

ÉS MEGVAAAAAN!!!

Francba most a tizedszázalékokkal! Megvan!!!

anonymand 2015.11.16. 02:03:42

@ccactus:

Örülök, hogy megvan!
Tehát te is látod a trendet.
Örülök, hogy örülsz neki.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.24. 23:18:31

@ccactus: mit talaltal meg kaktusz? A palinkas uveget?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.24. 23:24:06

@ccactus: NEzd mit talaltam kaktusz:

"Az oktatáson spórol leginkább a költségvetés"

"A megtakarítások szerkezete viszont aggodalommal tölti el a szakértőket, ugyanis éppen ott sikerült spórolni, ahol nem szabadott volna. A szociális kiadások mellett az elmúlt öt évben az oktatási költések csökkentek. Utóbbi a GDP közel 5 százalékáról 3,6-re esett, és a kormány tervei szerint 2020-ra az oktatási kiadások alig érik el a 3 százalékot. Ezt leginkább a csökkenő születésszámmal szokták magyarázni, ám a gyermekek száma nem esett vissza annyira, mint ahogy a kiadásokat csökkentették. Különösen kedvezőtlen, hogy a felsőoktatásra már csak a GDP 0,6 százalékát költik a korábbi 1 helyett. Ez nem meglepő viszont annak tükrében, hogy a felsőoktatásban részt vevő tanulók száma a válság előtti 400 ezer közeléből 300 ezerre csökkent.
Az egészségügyi kiadásokon is sikerült faragni, ez azonban nem tartható fenn hosszú távon. Az elöregedés miatt a kormány is azzal számol, hogy hosszú távon az egészségügyi kiadásokat emelni kell. Arra ugyanakkor nem kell számítani, hogy hirtelen sokat fordítanának erre, különösen, hogy a következő években várhatóan még csökkenni fog a GDP-arányos költés. Az elöregedés a nyugellátásra is hatással lesz. Persze egy kis megszorítás még belefér előtte: a tavalyi 9 százalék után 2020-ra már a GDP 8 százalékát sem fogja kitenni az öregségi és a korhatár előtti nyugdíj."

Na, meselj ki kuzd a demonkkal kaktusz? Mi lesz a valasz? H Gyurcsany rombolta le az utobbi 5 evben a felsooktatast? Jah, 2014 -es valasztasok elott irtal valamit, hogy majd az uj kormany nagy oktatasi reformba kezd. Meslj mar kaktusz azzal mi lesz? Kivonnak minden penzt es ennyi, ez a "reform" szerinted? Csak kerdem...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.24. 23:31:26

@ccactus: Te, kaktusz, van neked egy abrad, miszerint huj de jot nottek a berek 2010 utan, ugye emlekszel. Buszke is vagy ra, meg minden. Hasonlitsuk csak ossze a regioval ezt a dolgot:

"A gazdasági válság 2008-as kezdete óta a magyar minimálbér bruttó értéken 47 százalékkal nőtt, de ez csak 22 százalékos nettó növekedés. Ez azt jelenti, mintha minden évben 2,9 százalékkal emelkedett volna a minimálbér. Érdemes megnézni a környező országokat, ahol teljesen más dinamikával változtak a kötelező legkisebb bérek is. Ugyanezen időszak alatt Románia évi 9 százalékot, Szlovákia 4,9 százalékot, Lengyelország 6,2 százalékot, Bulgária 8,2 százalékot emelt átlagosan. Egyedül Csehország teljesített rosszabbul a maga 2,3 százalékával.

Az állami bérpolitika álságossága abban is tetten érhető, hogy míg a legkisebb keresetek alig nőttek a gazdasági válság kezdete óta, az átlagkeresetek ugyanezen időszakban már évi 3,9 százalékkal nőttek - állapították meg a kutatók."

Ordas nagy hazugsag volt ez is kaktusz, az egesz regio lehagyott... De neked sikerult ezt is "sikerkent" eladni. Engedd meg h gratulaljak!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.24. 23:33:26

@ccactus: Ha mar megvan. Az megvan, h Magyarorszagon a pedagogusoknak nem adnak fizetest, kaktusz? Gondolom neked utal rendszeresen az allam, ezert jol el vagy.

Nezzuk csak:

"Alulfinanszírozott, túlcentralizált és bürokratizált a köznevelés, nincs tekintettel a gyerekekre, van iskola, ahol már a tanárok háromnegyede sztrájkolna, és vannak, akik harmadik hónapja nem kaptak fizetést - derült ki a Pedagógusok Szakszervezetének fórumán hétvégén elhangzott felszólalásokból. A szervezet ezeket összegezve levélben fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz.
Vasárnap volt a magyar közoktatás napja, ez alkalomból a Pedagógusok Szakszervezete a hétvégén fórumot tartott, amelyen lehetőséget adott a tanároknak, hogy elmondják a véleményüket a köznevelés állapotáról, így például a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról, az új alaptantervről, a munkafeltételekről és a munkaszervezésről - olvasható az Inforadio.hu-n.

Kapcsolódó cikkek
Újabb állami szupercéget hoznak létre
Nem lesz több ingyenpénz - Döntött a kormány
Tovább barkácsolnak a házi pálinkafőzés szabályain
OECD: még mindig kevés a magyar diplomás
Kormánytanácsadók lennének a Matolcsy-diákok
Nyoma veszett 20 millió forintnak - anyagi ellehetetlenítéstől tartanak az érdekképviseletek
A felszólalók közül többen beszéltek arról, hogy a tanárok túlterheltek, kimerültek és félnek a totális ellenőrzéstől, amelynek része a tanfelügyeleti rendszer, a központosított kinevezések és az etikai kódex - idézte fel az elhangzottakat Galló Istvánné, a szervezet elnöke. "Nagyon magasak az óraszámok, nagyon leterheltek a kollégáink, mindehhez a tárgyi feltételeket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ nem biztosítja."

A szakszervezet elnöke hozzátette, az elhangzottakat összefoglalva levélben fordulnak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, és a választól függően döntenek majd a további lépésekről. "Mi azt akartuk, hogy az osztálytermi pedagógusok mondják el a problémáikat, mert a szakmai szervezetek, a szakszervezetek vezetői ezt már sokszor, sokféleképpen jelezték, de hallják meg a döntéshozók, hogy a tanteremben lévő pedagógusnak ez a baja, amikor mi mondjuk, az ő véleményüket tolmácsoljuk.

Galló Istvánné szerint tarthatatlan, hogy az óraadó tanárok bérét többhónapos késéssel fizetik ki és a kötelezően előírt utazási térítéseket sem fizetik rendszeresen. A szakszervezet elnöke megismételte azt a korábbi felvetésüket, hogy a pedagógiai asszisztensek, az iskolatitkárok, a dadák bérének emelését szorgalmazták. "Az oktató-nevelő munkát segítő kollégák bérhelyzete, amely 2008 óta nem változott, minimálbérért vagy bérminimumért dolgoznak havonta. Elfogadhatatlan!"

A szakszervezet ma elküldi a levelet a miniszterelnöknek."

Termeszetesen, szerinted ez is rendben van. Mint ahogy az is, ahogy szetvertek az egesz oktatasi rendszert. Alsotol, a felsooktatasig, irtal is rola sokat... 21. szazadban focira van szukseg szerited is, nem versenykepes tudasra, igaz kaktusz?

anonymand 2015.11.25. 03:35:32

@Tyson925:

Számon kérő soraid indulatról árulkodnak.
"21. szazadban focira van szukseg szerited is, nem versenykepes tudasra, igaz kaktusz?" - példának okáért.
Pedig elég lenne, ha vennéd a fáradságot és utánanéznél, hogyan is alakultak a nézőszámok az utóbbi 5, azaz öt évben, dacára annak, hogy alig-alig épül új stadion, a régieket pedig ki tudja, felújítják-é?

Be kőne látnod, hogy mindig is a Nívó blognak, illetve a szerzőinek volt igaza.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.25. 13:27:27

@ccactus: Nezd mar kaktusz, mekkora sikert talaltam!

"A KSH nemzeti számlái szerint a külföldről kapott munkajövedelmek tavaly elérték a 920 milliárd forintot, ami 43 milliárd forinttal meghaladja a 2013-ast, és 236 milliárddal több, mint a 2012-es - írja a Világgazdaság.

A 900 milliárd forintos hazautalás azt jelenti, hogy átlagosan 200-250 ezer forintot tesznek félre havonta a külföldön dolgozó magyarok, feltételezve, hogy 300-400 ezren küldenek pénzt. Ez viszont kissé magas összegnek tűnik, ez alapján akár azt is gondolhatjuk, hogy ennél is többen lehetnek a külföldön munkát vállaló magyarok - jegyzi meg a lap.

Az elmúlt öt évben százezrek hagyták el az országot átmenetileg vagy végleg. A legtöbben Nyugat-Európában próbáltak szerencsét, akik ha nem is tudtak elhelyezkedni saját szakmájukban, úgy is magasabb életszínvonalon élnek. Eközben Magyarországon már több iparágban munkaerőhiány van."

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.11.26. 11:58:29

@ccactus: Nezd kaktusz, talaltam egy ujabb oriasi sikert!!!

www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/ijeszto_szamok_verzik_a_magyar_oktatas.3.223037.html

"Kevesen végeznek felsőoktatási képzést, sőt, doktori címet nálunk szereznek a legkevesebben. Valószínűleg mindez összefüggésben van azzal, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb az egy tanulóra jutó éves kiadás és a vizsgált időszakban nálunk csökkent a legdrasztikusabban az oktatásra fordított állami kiadások aránya. A tanárok pedig továbbra is alulfizetettek és egyre idősebbek."

Mindekozben, csak 20.000 informatikus hianyzik! Ugye szerinted is tovabbi forraskivonas szukseges a felsooktatasbol? Ha eladnak az ELTE epuletet, lehetne egy tok fasza stadiont epiteni a befolyt penzbol, nem gondolod?
Tenyleg kaktusz, hol a beigert oktatasi reform? Nagy volt a szad korabban...

anonymand 2015.11.26. 16:08:52

@Tyson925:

Borúlátó vagy kedves Tyson925.
"Masszív, közel hatszázoldalas kézikönyvben szedte össze az OECD az összes dolgot, amit tudni kell az oktatásról a fejlett világ országaiban. Amit ebből Magyarországról megtudhatunk, az nagyjából mind arra utal, hogy leszakadóban van, elavult és úgy általában, a kor igényeinek nem tud megfelelni az oktatási rendszerünk. "
444.hu/2015/11/26/a-kormany-totalis-oktataspolitikai-csodje-rajzolodik-ki
Pesszimista szemléletednek az az oka, hogy nemveszed figyelembe:
1. "az OECD elevult adatokkal dolgozik" (copyright by ccactus)
2 az elmúlt öt évben mennyivel több pénz jutott a felsőoktatásba (akadémiák, amit az OECD figyelmen kívül hagy), mint a zemútnyócévben

anonymand 2015.11.27. 08:14:39

@ccactus:

A kutya ugat, a karaván halad...

"Magyarország 2008–2010 között reálértéken csökkentek az oktatási intézményekre fordított állami kiadások (az általános iskolától a felsőfokú oktatásig terjedően), rajtunk kívül még öt ilyen OECD ország volt a 34-ből. A 11 százalékos magyarországi csökkenés az egyik legmagasabb mértékű volt; ezzel a kiadások a GDP százalékában is ténylegesen csökkentek. Magyarországon 2010–2012 között további 13 százalékkal csökkentek a kiadások. Ez így összesen csaknem 25 százalékos csökkenést jelent."
index.hu/chart/2015/11/27/egyre_kevesebbet_koltunk_oktatasra/

"Nem lett igazuk azoknak, akik az elmúlt öt évben folyamatosan azt szajkózták, hogy az Orbán-kormány a szakadék felé vezeti az országot." - helyzetértékelésetek, mint mindig, tökéletes!

anonymand 2015.11.27. 09:19:45

@ccactus:

A kutya ugat...

"A napilap a német és a brit statisztikai hivatal tavaly év végi adataira hivatkozva közölte: Németországban 2012 és 2014 között a kereső tevékenységet végző regisztrált magyarok száma csaknem 70 százalékkal nőtt."
propeller.hu/nagyvilag/3174145-meg-tobb-magyar-menekul-kulfoldre

...a (teherhordó) karaván meg halad.
Kifele az országból.

anonymand 2015.11.30. 09:22:48

@ccactus:

"ÉS MEGVAAAAAN!!!
Francba most a tizedszázalékokkal! Megvan!!!" - a kis öröm is öröm.

"A GKI előrejelzése szerint a magyar gazdaság a tavalyi, átmenetileg gyors növekedés után idén lassuló pályára került, az első negyedévi 3,5 százalékos növekedést a második negyedévben 2,7 százalékos, a harmadik negyedévben 2,3 százalékos ütem követte, a következő negyedévekben pedig már csak 2 százalék körüli bővülés várható.

Beruházás nélkül nem megy
A gazdaságkutató kifejti: az Európai Bizottság friss őszi prognózisában tavaszi előrejelzésénél kissé alacsonyabb - de a GKI előrejelzésénél valamivel magasabb -, 2015-re 2,9, jövőre 2,2 százalékos növekedési ütemet valószínűsít.
A bizottság értékelése szerint a magyar növekedés túlságosan szorosan kapcsolódik az EU-forrásokhoz.
Mivel a forrásbeáramlásban "apály" várható, így 2016 végéig a nettó exportnak és a fogyasztásnak lesz köszönhető a növekedés.
Ugyanakkor a beruházások - az idén várható stagnálás után - jövőre minden bizonnyal visszaesnek. " - ez is megvan?

"A bizottság értékelése szerint a magyar növekedés túlságosan szorosan kapcsolódik az EU-forrásokhoz." - az is megvan, hogy magyarra fordítva a GDP növekedésben saját erő nem volt?
A francba most a tizedszázalékokkal...
Megvan?

anonymand 2015.12.04. 09:09:53

'A kutya ugat, a karaván halad!'

"Talicskával viszik külföldre a megtakarításaikat a magyarok"
"A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint gyorsan növekszik a külföldön, betétben tartott pénz mennyisége, nyáron már meghaladta "a 670 milliárd forintot," írja a Világgazdaság. Az előző évihez képest 13,3 százalékkal nőtt az összeg, négy év alatt pedig megduplázódott. 2010-ben még az összes pénzügyi eszköz egy százalékát tették ki ezek a megtakarítások, mára ez 1,7%.
A Világgazdaság szerint három oka lehet a növekedésnek:
- a lakosság bizalma megrendült a hazai rendszerben,
- csökkennek a lakossági betéti kamatok,
- egyre többen dolgoznak külföldön."

Irány?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.12.05. 19:29:07

@anonymand: @Tyson925:

:)))) Nem a trend van meg, és nem is a pálinkásüveg. :))))
A magyar-norvég visszavágó után írtam a kommentet. Annak örültem, hogy megvertük a norvégokat, és kijutottunk az EB-re.

Nem mellesleg 4 milliárd Ft-ot kaptunk ezért. Vissza is jött egy stadion ára. :))))

anonymand 2015.12.06. 04:40:28

@ccactus:

Végre egy csöpp vidámság! :)))
Persze minden örömben akad egy kis üröm.
Is.
Néked nem ártott volna meglelni a trendet (bár sok örömre nem ad okot), magamnak pedig a pálinka hiánya okoz, már-már agykárosodással járó problémát.

Nem mellesleg, nem lehetne még nehány meccset megnyerni?
Csak azért, hogy a befolyó összegből esetleg jutna az eleddig kifizetetlen pedagógusbérekre, netán az egészségügyi szakdolgozóknak is jutna, és végül, de nem utolsó sorban a Századvég is régen kapott már milliárdos nagyságrendű megrendeléseket.
Mosolyognék, de úgy is tudod, hogy nem lenne őszinte.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.12.06. 21:46:51

@anonymand:

Igen, én is tapasztaltam, hogy nem mindenki örül őszintén a kijutásnak.

anonymand 2015.12.06. 22:10:13

@ccactus:

Már megérte stadionokat (templomokat) építeni, felújítani (az imáknak több köszönhető, mint a játéktudásnak)...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.12.07. 11:25:59

@ccactus: KAPTUNK? Nezem a bankszamlamat kaktusz, nekem nem utaltak semmit a kijutasert. Hogy van ez? Ki kapta? TI? Mert akkor mar ertem am, hogy miert is a nagy focirajongas! Meselj kaktusz, te mennyit kapsz, hogy a magyar focit told?
Vagy te most te azt unnepled, a sok botlabu kapot egy rahedli penzt? Ezzel tamasztod ala a tobb szaz milliardos stadion epites programot? Hetvegen 12.000 voltak focimeccsen. Amivel csak az a baj, h kezilabda meccsen valszeg tobben voltak, stadionepitesi program nelkul. Hat nem erdekes, koma?

Kicsit vicces a nagy focirajongasod kaktusz, figyelembeveve, hogy szamos alkalommal prezentaltad mar itt a forumon, hogy pontosan SEMMIT nem tudsz a magyar valogatott multjarol a jatekot se nagyon erted (jatekosokat meg se emlitsuk), a jelenevel meg csak azert foglalkozol, mert ezt kaptad utasitasba. Amiert ahogy irtad, csurran cseppen is neked valami...

Arrol meselj mar, h amikor kijonnek most evvegen, hogy melyik egyeremunk, milyen helyezest ert el vilagban, annak miert nem orulsz annyira? Cccc kaktusz, kaktusz...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.12.07. 11:30:16

@anonymand: www.napi.hu/magyar_vallalatok/meghokkento_ugyek_derultek_ki_a_bedolt_buda-cashnel.607012.html

Emlekszunk ugye, hogy kaktusz koma, nagy-nagy arccal kijelentette, h igenis butasag volt karogni, hogy ki kell vinni az orszagbol a megtakaritasokat. Nezzuk ezt a tortenetet. A buda-cash csalt, amit evekig nem vett eszre a felugyelet -> nyilvan keves embert fizettek le ezert, persze felelos nincs, hogyan lehet, h a felugyelet aszisztalt a lopashoz. Majd kirendel az allam a csodbiztost, es az allampapir eltunik az ugyfel szamlajarol. Nyom nelkul. Vajon a kedves ugyfelnek a kaktusz meg tudna magyarazni, h igenis, jo helyen van/volt a penze Magyarorszagon? :D
Es szep lassan jon majd a negativ realkamat idoszaka is az allampapirokra! Az milyen szep lesz.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.12.08. 22:36:58

@anonymand: Azert az komoly, hogy kaktusz elvtars "kereszteny, demokrata" "kormanyanak" elsoszamu fotanacsadoja, hogy megfazott! 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--Tmrclx54--/c_limit,w_1160/6nUrSWGmrTNqCG62a.gif
Azert, wazzeg, h van az a penz, amiert kaktusz drogosokat tol a az orszag elere... az szint. Nagyon komoly szint.

anonymand 2015.12.08. 22:53:54

@Tyson925:

Nem vagy te egy kicsit rosszindulatú?
Influenzája miatt szipog, gondolom.
Meg nem tellett neki a védőoltásra, amit én már ingyen kapok a korom miatt.
Ha nem kaptam volna, lehet én kerülök lencsevégre Ibizán öngyógyítás közben.
Azt azért inkább szeretném tudni, hogy Rétvári milyen tudatmódosítót kap.
Igen komoly cucc lehet...

anonymand 2015.12.09. 05:49:44

@ccactus:

Ismét egy példa, hogy nem mindenki olyan optimista a jövőt illetően (pl. GDP növekedés), mint te.

"Évről évre lassulni fog a magyar gazdaság növekedése, megszorításokra előre láthatólag nem lesz szükség - derül ki a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest előrejelzéséből. Összeírták, milyen kockázatoktól kell tartanunk a következő években. A legfurább, hogy valami nem stimmel a foglalkoztatottsági adatokkal.

KFIB-előrejelzés
2 százalék alá lassul a gazdasági növekedés

A 2014-es gazdasági növekedést támogató egyedi tényezők fokozatos kifutásával a GDP bővülésének üteme 2015-re 2,9 százalékra, majd a következő években 2 százalék alá mérséklődik a Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest (KFIB) előrejelzése szerint."
privatbankar.hu/makro/milyen-veszelyek-fenyegetik-a-magyar-gazdasagot-valami-nem-stimmel-288274

Most illene részletezned, hogy miért is ekézted azokat, akik már anno felhívták a figyelmedet, hogy egyedi hatásnak köszönhető "Európa rekorder gazdasági növekedésünk".
Hogy miként is állunk azzal a nékem sokszor felhánytorgatott minimum 2,5% stabil növekedést elváró véleményemmel?
Persze ráérsz akkor, ha eufóriád a kijutás okán kissé alábbhagyott...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.12.09. 09:53:03

@anonymand: A kerdes az, vajon hany dontes szuletett influenzasan? Kaktusz a nagy "Kereszteny demokrata" es drogosoknak tolja a szekeret...

anonymand 2015.12.09. 14:37:17

@Tyson925:

Én azt hiszem, hogy minden döntésük kómában születik.
És nálam ez nem számít enyhítő körülménynek!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.12.09. 22:09:12

@Tyson925:

"@anonymand: Emlekszunk ugye, hogy kaktusz koma, nagy-nagy arccal kijelentette, h..."

Nem emlékszik! Kedves démonokkal hadakozó!

"Rekordközelnyi kincstárjegyet vásároltak be a magyarok
Közel 100 milliárd forinttal emelkedett novemberben a lakossági állampapírok állománya. Ezzel a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége csaknem 3337 milliárd forint. Az euróban denominált államkötvénnyel, a PEMÁK-kal együtt a teljes mennyiség közel 4197 milliárd forint"

Tájszon, tájszon!!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.12.09. 22:15:32

@anonymand:

"Ismét egy példa, hogy nem mindenki olyan optimista a jövőt illetően (pl. GDP növekedés), mint te.
KFIB-előrejelzés
2 százalék alá lassul a gazdasági növekedés"

Ismét. Példa.
Ezt mondta a KFI 2014. február 14-én: "2% lehet a gazdasági növekedés 2014-ben, 2015-ben viszont visszaeshet 1% alá."
Aztán mi lett belőle? 2014-ben 3,7%, idén pedig 3%.
Ismét. Példa.

"Maximális felülsúlyozásra javasolja a magyar kötvényeket a Morgan Stanley."
"Magyarország továbbra is egyre javuló pályán jár" - Morgan Stanley
"A környező országokon belül Lengyelországot visszaemelték piaci súlyozásúra, Románia kapcsán viszont pesszimista a Morgan Stanley, alulsúlyozásra javasolja a román eszközöket, mivel szerintük megnövekedtek a költségvetési és a politikai kockázatok. " - Magyarország pedig maximális felülsúlyozáson.

Ismét. Példa.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.12.09. 22:22:26

@anonymand:

Ismét. Példa.
"Ismét egy példa, hogy nem mindenki olyan optimista a jövőt illetően (pl. GDP növekedés), mint te."

Mint. Én.

"A hazai makrogazdasági adatok széles körben jelentkező javulását mára már szinte minden elemzés megerősíti."
www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_objektiven_jobban_all_mint_szubjektiven.4.223824.html
Ismét. Példa. Mint. Én.

"Történelmi csúcson az ipari termelés."
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/ipe/ipe1510.html
"10,1%-kal nőtt az ipari termelés októberben"
Ismét. Példa. Mint. Én.

Ja, bocsánat. Ez KSH tényadat, nem KFI előrejelzés. Úgy tűnik a KFI-vel szemben nem vagy annyira kritikus mint a KSH-val.

Mint. Te.

Tovább csökken a szegénység.
kep.cdn.index.hu/1/0/1051/10511/105117/10511703_fa3929deb466c3b2ae9565d00dd055e3_wm.png

Irány? Mint. Te.

anonymand 2015.12.10. 06:34:18

@ccactus:

Megértelek, hidd el.

Hátulról, ha nem vagyok sikeres, kezdhessem előröl.
"Tovább csökken a szegénység." - ami még a te diagramod szerint is mintha kissé növekedett volna.
Tovább-á, a KSH pontosságára már hoztam példát, meg egyébként is, a szegénység másik poszt témája, ahol is az MTA-Tárki, és a KSH közötti ellentmondásról polemizálhatunk ugyan, de felesleges.
Az újfajta módszertan bevezetésével nincs összehasonlítási alap (almát a körtével már ugyan ne hasonlítsuk össze), szerintem jogos némi várakozás annak eldöntéséhez, hogy milyen is a trend.

""Történelmi csúcson az ipari termelés."" - kissé hasonlít 2014-es örömödhöz: ""Történelmi csúcson az ipari termelés.""
Jó a hír, igen.
De!
Már akkor sem óhajtottad elfogadni, hogy az egyszeri hatás (választási gazdaságpolitika) következménye.
Most kissé hasonló helyzetben vagyunk.
Van egy kiugró teljesítmény (aminek mindenki örülhet), de borzasztó tévedés azt hinni, hogy ez marad, netán javul.
Az MNB-re szívesen szoktál hivatkozni (kicsit objektívebb szerintem is mint a KSH).
Nos, akkor most sem ártana a jelentésüket megtekintened (Növekedési jelentés 2015).
Beruházásokat pl.
Idézek:
"További problémát jelent, hogy a kkv-szektor beruházásait hitelkínálati korlátok is gátolják (3-15.b ábra). 2013 során fordulat következett be a regionális szinten is alacsonynak mondható beruházási aktivitásban, amelyben érdemi szerepe volt a kormányzati beruházások 2011 és 2015 között tapasztalható, a GDP közel 2 százalékát kitevő növekedésének, melyet jórészt az intenzívebbé váló Európai Uniós forrásfelhasználás magyaráz." - nem jut eszedbe semmi ezt olvasván?
(olyan részletekkel már ne is foglalkozz, hogy az állami beruházások dominálnak, a magánberuházások a béka segge alatt, hogy az állami beruházások természetüknél fogva nem munkahelyteremtőek, stb.).

Nem kívánom porrá zúzni optimizmusodat.
"Érik Magyarország felminősítése", írtad nem is olyan régen. :)))
Töretlen optimizmussal most is hivatkozol (mert hivatkozni anno is tudtál): "A hazai makrogazdasági adatok széles körben jelentkező javulását mára már szinte minden elemzés megerősíti."
És jövőbe vetett hitedet nem ingatja meg sem a "szinte" szócska, sem az, hogy a megítélés soha nem mentes a szubjektív elemektől.
Hajrá te, hajrá KSH, hajrá Máriaországamutyisztán!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.12.10. 07:34:58

@ccactus: nyomod a drogot te is kaktusz? :DDD Sok lesz a demon... :DDD

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2015.12.10. 12:44:46

@ccactus: Tehat azt akarod mondani, hogy a devizahitelek is nagyon jo termekek voltak, par ezer milliard ertekben vettek fel abbol is a haztartasok! Okos egy ervelesed van kaktusz, ismet felsultel. Ez az elso alkalom? Nem, bar ha egy drogos utasitasait kell kovetned, mar nem is fura.
Esetleg meselj mar kaktusz koma, mennyi penz egett el a buda-cash, questor, stb stb-nel? 2-300 milliard? Mit mondasz a karosultaknak? :DDD Ekizzenek tobbet? :DDD

anonymand 2015.12.11. 08:49:52

@ccactus:

Értelek.
A karaván halad.
Szerinted jó úton.
Hogy ne strapáld magad, ide másolok egy nyúlfarknyi cikket:
"Magyarország kapta a legnagyobb összegű uniós támogatást a lakosságához képest a régióban, ám a GDP növekedése mégis elmaradt a szomszédai teljesítményétől. Ennek egyik oka az állami szinten szervezett korrupció, illetve az a törekvés, hogy lehetőleg az utolsó fillérig elköltse az ország az uniós támogatásokat. Ez jórészt sikerült is, ám nagy árat kellett ezért fizetni: a hatékonyságot – mondta a Népszavának Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke"
"Gyakorlatilag egyáltalán nem korszerűsítették 2007-2013. közötti uniós pénzügyi ciklusban a több mint 8 ezer milliárd forintos forrásból az állami nagy struktúrákat, az egészségügyet, az oktatást, az államigazgatást, a közösségi közlekedést. Gyakran fölösleges státusz beruházásokra, vagy olyan infrastrukturális beruházásokra ment el a pénz, amelyek adott pillanatban ugyan növelték a társadalmi terméket, de elkészültük után a fenntartásul viszi a pénzt. Molnár László, a GKI vezérigazgatója lapunknak megjegyezte, a 2014-2020. közötti időszakban a kormányzati propagandával szemben az egyes támogatási borítékokban nem a 60, hanem jó esetben a 40 százaléka juthat gazdaságfejlesztésre, de ennek is csak kis része javítja majd a hatékonyságot, versenyképességet."
nepszava.hu/cikk/1079281-gki-hanyatlik-a-gazdasag/

..."ám a GDP növekedése mégis elmaradt a szomszédai teljesítményétől. " - szabvány válaszod ilyenkor: de az uniós átlag...
És szívesen megfeledkezel a mondat első részéről: "Magyarország kapta a legnagyobb összegű uniós támogatást a lakosságához képest a régióban"...

"Gyakran fölösleges státusz beruházásokra, vagy olyan infrastrukturális beruházásokra ment el a pénz, amelyek adott pillanatban ugyan növelték a társadalmi terméket, de elkészültük után a fenntartásul viszi a pénzt." - amikor itteni vitapartnereid állították, s próbáltak szembesíteni a tényekkel, lepergett.
Most elfogadod észérv gyanánt?

anonymand 2015.12.11. 08:57:04

@ccactus:

"A magyar gazdaság az átmeneti tényezőkön alapuló, 2014. évi gyors növekedés után idén – a GKI előrejelzésének megfelelően - lassuló pályára került, az I. negyedévi 3,5%-os növekedést a II. negyedévben 2,7%-os, a III. negyedévben 2,4%-os ütem követte. A következő negyedévekben pedig inkább csak 2% körüli bővülés várható. A GKI az idén a GDP 2,7%-os, jövőre 2,3% körüli emelkedésére számít. A beruházások az idei stagnálás után jövőre visszaesnek (-5%), a fogyasztás viszont GDP-hez közeli – az idén attól kissé elmaradó, jövőre azt valamivel meghaladó – 2,5% körüli ütemben bővül. Az exporttöbblet 2015-ben látványosan, 2016-ban lassabban emelkedik."
infovilag.hu/hir-33699-elorejelzes_2015_16_ra_kiszamithatatlan_.html

..."átmeneti tényezőkön alapuló, 2014. évi gyors növekedés"... - nekem, nekünk nem hitted el.
Most már képes vagy-é elfogadni?
Mondjuk a tények alapján.
..."lassuló pályára került, az I. negyedévi 3,5%-os növekedést a II. negyedévben 2,7%-os, a III. negyedévben 2,4%-os ütem követte. "
Elrebeghetnél egy halk bocsit!

"A beruházások az idei stagnálás után jövőre visszaesnek (-5%), "... - már a stagnálás is alacsony szinten következett be.
Ha a prognózis téved és továbbra is "csak" marad a beruházási ráta, az számodra mit jelent?
Tudom, azt, hogy mi, a kutyák ugatunk...

anonymand 2015.12.11. 10:01:51

Prognózisokat emlegettem, elfelejtve azt, hogy mindig csak azokat köll figyelembe venni, amelyek pozitívumokat prezentálnak.
Most akkor egy nem előrejelzés, hanem hír a való világból:
"Összeomlott a sertéspiac, zuhannak az árak!"

"Néhány hete még 370 forint volt a legjobb minőségű élő sertés kilója után fizetett felvásárlási ár, most viszont már nincs 310 forint. A gyengébb/zsírosabb disznóért 280-290 forintot adnak a vevők. Mindez azt jelenti, hogy a termelők vesztesége minden egyes eladott sertés után tovább hízik, egyre kilátástalanabb a helyzetük. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) szerint miközben Horváth István sertésstratégiáért felelős kormánybiztos 15-20%-os állománybővülést emleget, a stratégia sikeréről beszél, termelők tömegei jutottak el arra a pontra, hogy befejezik a termelést, abbahagyják a - sok esetben évtizedek óta folytatott - sertéstartást.

Miért is folytatnák? Az árak öt éves mélypontra zuhantak, a feldolgozók sorra zárnak be és a leszállított sertéseket nem fizetik ki, egyre nehezebb eladni a kemény munkával felnevelt állatokat, ráadásul a fogadkozások ellenére az adminisztrációs terheik is tovább nőttek. Ráadásul a földtörvény előírásai miatt sokan elveszítik a takarmánytermő területeiket és a keletkezett trágya elhelyezése is egyre nagyobb problémát okoz. A nagy létszámú állatot tartó gazdaságoktól a területalapú támogatásaik jelentős részét is megvonták és gyakorlatilag a vidékfejlesztési támogatásokból is kizárja őket a kormány. Vagyis miközben a kormány 2020-ra 6 millió sertést vizionál Magyarországra (a dupláját a jelenlegi állománynak), sorra hozza azokat az intézkedéseket, amelyek éppen azokat lehetetlenítik el, akik a hazai sertésállomány 75%-át tartják. Nélkülük nemhogy 6 millió, de 3 millió sertés sem lesz Magyarországon – állítja a MOSZ. "
www.szabadfold.hu/gazdanet/osszeomlott_a_sertespiac
Elnézést, hogy hosszan idéztem, de indokolt volt.
A MOSz is kutya?

anonymand 2015.12.13. 17:22:18

@ccactus:

Valami borzasztóan elromolhatott, olyan intézkedést jelentettek be, ami még nekem is tetszik.
"Hétfőn a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amely alapján a következő négy évben a lakásépítés áfája 27-ről 5 százalékra csökken" - egészen el vagyok keseredve. :))

anonymand 2015.12.17. 05:44:54

@ccactus:

Hadd, csaholjak má egy kicsit!

"A költségvetés jelen állás szerint is úgy fest, hogy idén újra csökken az oktatásra fordított pénz mennyisége, bár erre vonatkozó részletes adatok egyelőre nincsenek. Erre utalhat azonban például az, hogy a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz került szakképzőkben gyakorlatilag megszűnésre ítélték a gimnáziumi osztályokat. Vagy hogy a pedagógusok béremelését visszafogták." - tudjuk, a karaván halad.
Sokadszor kérdezem, hogy szerinted jó irányba?

Amúgy a forrás:
eduline.hu/felnottkepzes/2015/12/17/Ennyit_kolt_az_allam_az_oktatasra_Y2L8Y8#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2015_12_17

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.01.27. 13:10:40

@ccactus:

index.hu/gazdasag/2016/01/27/magyarorszag_meg_jobban_teljesit_a_korrupcioban/

"Magyarország tavaly 51 pontot ért el, amivel a vizsgált 168 országból az 50. legkorruptabb.
Ezzel Magyarország 3 helyet rontott a 2014-es helyéhez képest. Összehasonlításban ez azt jelenti, hogy az EU-ban csak négy, a kelet-európai uniós országok közül pedig csak kettő - Románia és Bulgária - számít korruptabbnak, mint Magyarország. "

Gondolom erre is van magyarazatod. :D

Kaktusz koma, NEKED jol megy a szeker...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.01.27. 22:59:45

@Tyson925:

Ez a Transparency International felmérés? Valamit félreérthettél, vagy a cikk, amit olvastál erről félreértelmezte a jelentést. Magyarország a 168 vizsgált országból nem az 50. legkorruptabb, hanem a 118-adik!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.01.28. 00:55:12

@ccactus: Te tenyleg tudsz meg mindig lejjebb sulyedni.
Szoval meselj mar kaktusz, hogy lehet az, hogy az EU-ban csak négy, a kelet-európai uniós országok közül pedig csak kettő - Románia és Bulgária - számít korruptabbnak, mint Magyarország.

Na, errol ertekezzel legy oly kedves! Hova halad, es micsoda?

Tudod, EU, 28 orszag, ebbol 4 orszag korruptabb. A tobbiben jobb a helyzet mint nalunk. Es jonehany eve a megvalto fidesz kormanyoz. Tessen ertekezni, hogy akkor, hogy is van ez. Meg mi, hogy merre, halad.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.01.28. 00:58:24

@ccactus: "Az elmúlt 5 évben 635 fővel csökkent a 3–6 évesek száma a városban. Ezzel egyébként országosan a középmezőnybe tartozunk: a nagyvárosok többségében rosszabb a helyzet. Az utóbbi 3 évben országosan 19 ezer 100 fővel csökkent az óvodáskorúak száma.

Ebben a három évben Szegeden 361-gyel lettek kevesebben. Közülük 70 gyerek egyébként családjával együtt külföldre költözött – ez három teljes óvodai csoport létszámának felel meg.

– A tendencia egyértelmű, és mivel a 3 év alatti gyerekek száma is csökken, látható, hogy folytatódni is fog. Éppen ezért hozzá kellett nyúlni a jelenlegi óvodai struktúrához – magyarázta Kardos János, a Humán Közszolgálati Iroda Művelődési Osztályának vezetője, miért terjeszt be a februári közgyűlés elé óvodabezárásokról szóló javaslatot."

Eves szinten 70 gyerek kulfoldre, egyetlen varosbol...
Halad a mi is kaktusz? Errol mit fogsz osszehazudni?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.01.28. 08:04:53

1700 péz volt a kibaszott tüdőszűrés!
6 vizitdíjból már kijönne!

anonymand 2016.01.28. 08:09:10

@ccactus:

Igazad van!
Légy büszke!
Máriaországamutyisztán jobban teljesít!
Alig estünk vissza.
A kutya ugat...
A 47. helyről az 50.-re ha a legkevésbé korruptak felől vizsgáljuk.
Tedeum, térdre, imához.
Annak ellenére, hogy egyes dolgokat nem is vizsgáltak.

Egy vélemény (nem biztos, hogy tetszik neked, és egészen biztos, hogy nem értesz egyet vele):
"Hangsúlyozta, hogy Magyarország hosszú évek óta lejtmenetben van a listán. Amíg a kétezres évek elején az évente ismétlődő jelentés alapján a régióban csupán Észtország volt kevésbé korrupt, ma már az alsó negyedben helyezkedik el az ország. Az Európai Unióban csak Bulgária, Görögország, Olaszország és Románia kapott rosszabb minősítést Magyarországnál.

A régióban Észtország bizonyult a legkevésbé korruptnak (70). Sorrendben Lengyelország (62), Litvánia (61), Szlovénia (60), Csehország (56), Lettország (55) követi.

Úgy vélekedett, hogy a korrupciós szint szorosan összefügg egy-egy ország versenyképességével.

A Világgazdasági fórum éves jelentései szerint, 2001-ben Magyarország a 28. legversenyképesebb állam volt a világon, 2015-re visszaesett a 63. helyre. 2006 óta még a régiós átlagtól is egyre inkább elmarad az ország - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A továbbiakban a jelentés megállapítja - folytatta Martin József Péter -, hogy Magyarországon rendszerszintű és sokszor legalizálttá vált a korrupció, vagyis olyan jogszabályok születnek, amelyek jogszerűvé teszik a korrupciót."
proaktivdirekt.com/magazin/cikk/transparency-international-magyarorszag-50-a-korrupcios-listan?utm_source=hrkrs&utm_medium=cpc&utm_campaign=proaktiv
...a karaván halad.

Hogy legyen egy kis hab a tortán:
"Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója arról szólt, hogy eközben az állam által "foglyul ejtett" intézmények, mint a rendőrség és az ügyészség, folyamatosan a korrupció csökkenéséről számolnak be.

Ugyanakkor például szóba sem kerül annak vizsgálata, hogy Paks 2 kapcsán 10-12 milliárd eurónyi közpénzt kíván elkölteni az állam, vagy a Magyar Nemzeti Bank 200 milliárd forinttal támogat alapítványokat - mondta.

Szintén nem vizsgálja senki, hogy található-e összefüggés az egyes vállalatok által juttatott sporttámogatások és az adott cég közbeszerzési sikerei között. A takarékszövetkezeti szektor, a dohánykereskedelem átalakítása, a termőföld és a kaszinóügy a példái a legalizált korrupciónak - mondta Ligeti Miklós."
Forrás: ua.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.01.29. 16:58:15

@Tyson925:

Az az igazság, hogy túltoltad a biciklit. Miért kellett tényszerű adatokban ferdíteni, dezinformálni? Magyarország a 168 országból a 118-adik helyen áll, és nem az 50-ediken a korrupciós listán. Hol van az a kis "bocsika, benéztem"? De cinkosod itt a többi ellenzéki kommentelő is, akik mind átsiklanak efelett.

Igazad lenne sok dologban, de sajnos "az indulataid elhomályosítják az elmédet".

anonymand 2016.01.30. 03:58:26

@ccactus:

Dezinformáció kezdete.
Páratlan objektivitásod az, ami miatt szeretek idejárni.

"De cinkosod itt a többi ellenzéki kommentelő is, akik mind átsiklanak efelett." vs "anonymand 2016.01.28. 08:09:10
@ccactus:

Igazad van!
Légy büszke!
Máriaországamutyisztán jobban teljesít!
Alig estünk vissza.
A kutya ugat...
A 47. helyről az 50.-re ha a legkevésbé korruptak felől vizsgáljuk.
Tedeum, térdre, imához.
Annak ellenére, hogy egyes dolgokat nem is vizsgáltak."
Mivel szívedhez közelebb áll, ha az előrelépés oldaláról vizsgáljuk a dolgokat, cinkosság ide, cinkosság oda, Máriaországamutyisztán jobban teljesít, hiszen egy év alatt három hellyel került előbbre.
Nem a 121. legkorruptabb ország a világon, hanem 118,
Ezzel a nem túl gyors tempóval 39 év múlva világelsők lehetünk.
Dezinformáció vége.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.01.31. 18:00:05

@anonymand: @ccactus: Igen, kaktusz, annyi, hogy merrol nezzuk a listat. Nincs itt semmi dezinfomracio. Csurod csavarod a dolgokat, a kerdesre meg nem valaszoltal! Van egy aranyos hangfelvetel is, ahol az intezmenyes korrupciorol beszelnek a kedves fideszes honatyak, arrol miert nem ertekezel kaktusz?
Jut, eszembe, nem te voltal pont az, aki behazudta, hogy 300 milliardot kolt az allam felsooktatasra? Aztan kozben annak toredeket... Es hat sorolhatna meg itt az ember azt a sok hazugsagot amit itt osszehordtal.
Jut eszembe, hol az oktatasi reform kaktusz? Valasztasok utanra igerted, jovoheten pedig valoszinuleg jon az ujabb tuntetes. Az OECD orszagok kozt a magyar tanarok keresnek a legrosszabbul. Lehetne meg sorolni...

anonymand 2016.02.01. 04:16:03

@ccactus:

Oly rég volt már...
"ccactus · http://nivo.blog.hu/"

""A hazai makrogazdasági adatok széles körben jelentkező javulását mára már szinte minden elemzés megerősíti."
www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_objektiven_jobban_all_mint_szubjektiven.4.223824.html
...
"Történelmi csúcson az ipari termelés."
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/ipe/ipe1510.html
"10,1%-kal nőtt az ipari termelés októberben"
...
Ja, bocsánat. Ez KSH tényadat, nem KFI előrejelzés. Úgy tűnik a KFI-vel szemben nem vagy annyira kritikus mint a KSH-val."

Mindig is kényes voltál, hogy friss információkalapján ítélj.
Nos, akkor egy kis friss:
"A GKI MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint a magyar gazdaság fejlődése sokéves gyengélkedés után 2014-ben a második leggyorsabb volt az EU-ban. Tavaly is átlag feletti növekedést sikerült elérni, ez azonban a lassulás miatt már elmaradt a régiós versenytársak többségének eredményétől, idén pedig tovább nyílik az olló: 11 ország közül a magyarnál várhatóan csak a horvát, a bolgár és a szlovén dinamika lesz alacsonyabb."
Múló dicsőség?
Nem írtak itt arról, hogy szalmaláng jellegűnek tűnik?

"A magyar gazdaság növekedési üteme 2015-ben nagyjából 1 százalékponttal, 2,7-2,8 százalék körülire lassult - közölték." - nofene!
Csak nem a kiszórt Uniós pénzek (tudod, a választási gazdaságpolitika) hatása?

"A GKI elemzése szerint az idén például a visszaeső uniós támogatások és az üzleti szféra alacsony beruházási hajlandósága miatt, a bővülő fogyasztás ellenére tovább csökken a növekedés lendülete, illetve a bizonytalanabb járműipari konjunktúra miatt is további fékeződés valószínű. "
Ja! De.

"Kedvező, hogy a feldolgozóipar belföldi értékesítése hosszú idő után 2014-ben emelkedni kezdett, és 2015-ben már csak nagyjából 2 százalékponttal maradt el a kivitelétől. Igaz, ebben az autóipar beszállításoknak van döntő szerepe." - a jó hír is hír.

"Tavaly a gabonatermés 16 százalékkal csökkent; ezen belül a kukoricáé 27 százalékkal, ami az előző öt év átlagától 10 százalékkal is elmaradt. A búzatermés viszont mintegy 20 százalékkal meghaladta az előző öt év átlagát."
Ez olyan, mint a törvénykezés.
Salátajellegű.

"Az építőipari termelés 2015 őszén már egyértelműen kisebb volt az egy évvel korábbinál, a szerződésállomány pedig november végén alig több mint fele az egy évvel azelőttinek. Idén a mélyépítő-ipar további visszaesése miatt csak stagnálás körüli helyzet várható." - emlékszöl még?
Indikátor jelleg. Mondtam én, amikor a rövid idő után félbehagyott objektív indexelésedbe bevétettem.

"A kormány által bejelentett lakáspolitikai intézkedések várhatóan csak 2016 közepétől élénkítik a lakásépítést. A kiskereskedelmi forgalom az első tizenegy hónapban 5,6 százalékkal, de októberben már csak 4,1 százalékkal, novemberben 4,8 százalékkal emelkedett. A lassulás feltehetőleg a fehéredési hatás kifutásának következménye, az online pénztárgépek használata 2014 szeptemberétől lett kötelező. Idén 3 százalék körüli forgalombővülés várható." - minden szkepticizmusom ellenére ez azért még nem annyira rossz hír.
Szerintem.

"A hivatalos munkanélküliségi ráta a 2015. negyedik negyedévében 6,2 százalékos volt, 1 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. A tényleges munkanélküliség - a közmunkások többségét ideszámítva - 9-10 százalék között valószínűsíthető. Tavaly az első 11 hónapban a költségvetési szektorban 1,7 százalékkal, a legalább ötfős cégeknél 2,8 százalékkal volt magasabb a létszám. Képzett munkaerőben egyre inkább hány van az elemzés szerint." - a külföldön munkát vállalókról ( a roppant objektív KSH szerint nincsenek 200 ezeren) pedig szó se essen.
Kora reggel ennyit tudtam ugatni.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.02. 21:10:41

@Tyson925:

"Igen, kaktusz, annyi, hogy merrol nezzuk a listat. Nincs itt semmi dezinfomracio."

Szóval tagadod! Ez elképesztő! Ne mentegesd a menthetetlent. Magarország az 50. legkorruptabb a 168 vizsgált országból. Ezt írtad! Ez neked nem dezinformáció?? Akkor mégis hogy neveznéd?
"Csurod csavarod a dolgokat, a kerdesre meg nem valaszoltal!"
A kérdés az volt, hogy mivel magyarázom ezt a helyezést. Hát azzal, hogy vagy alapvető tévedésben élsz, vagy azzal, hogy dezinformálsz.

"Van egy aranyos hangfelvetel is, ahol az intezmenyes korrupciorol beszelnek a kedves fideszes honatyak, arrol miert nem ertekezel kaktusz?"
Mit értekezzek róla? Nem lehet róla tudni semmi konkrétat. Biztosan emlékszel még a bajai DK-s videóra. De ha mégis igaznak bizonyul, akkor le velük, nekem nem fog fájni cseppet sem!!! Csak tudjunk helyettük jobbat választani a kínálatból...
"Jut, eszembe, nem te voltal pont az, aki behazudta, hogy 300 milliardot kolt az allam felsooktatasra? Aztan kozben annak toredeket... Es hat sorolhatna meg itt az ember azt a sok hazugsagot amit itt osszehordtal."
És ha így volt? Szépen kijavítottatok, linkekkel, forrásokkal. Minden ott van, el lehet olvasni. Hol is?

"Jut eszembe, hol az oktatasi reform kaktusz? Valasztasok utanra igerted, jovoheten pedig valoszinuleg jon az ujabb tuntetes. Az OECD orszagok kozt a magyar tanarok keresnek a legrosszabbul."
Hogyhogy hol van?? Tüntetni pont a reformok ellen szoktak, nemde? Az megvan, hogy a reformok általában népszerűtlenek, ezért szoktak ellene tiltakozni, illetve a ciklus első felében bevezetni? Nem lehet hogy zajlik a reform, csak te nem ilyen reformra gondoltál? Tanári életpálya modell jelentős béremeléssel? Mindennapos testnevelés? Iskolafelújítások? Központosított tanterv? KLIK?
Mesélj tájszon! Te milyen reformot szeretnél?

OECD országok közül a magyar tanárok keresnek a legrosszabbul? Komolyan? Nem csak megint fordítva nézed a listát??

Na itt van. Mindent megválaszoltam. Most te jössz! Mesélj tájszon! Hogy is van az az 50. legkorruptabb helyezés? Hogy is van az az OECD utolsó hely? Csak semmi mellébeszélés! A kérdéseim egyértelműek. Csicseregj, hallgatjuk! Tehát hogy is van az az 50. legkorruptabb hely? Hogy is van az az OECD legrosszabb helyezés?

A Ténytár blogon már megkaptad volna a Pinokkió díjat! Na persze azt csak a kormánypártiaknak osztogatják, az ellenzékiektől a hazugság is jöhet. egymást úgysem korrigálják ki, hanem cinkosul hallgatnak. Ez vagytik ti, tájszon! Gratulálok!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.02. 21:14:10

@anonymand:

Szép gyűjtés. Új információt nem közölsz, de ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor csupa jó hír, nemde? Soha rosszabb hírt, mint hogy lassulva gyorsul a növekedés üteme egyik vagy másik részterületen, miközben a többi komponens meg történelmi csúcson. :)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.02. 21:19:24

@anonymand:

Külön szívderítő, hogy már a GKI is ilyen optimistává vált. 2014 januárjában 1,2%-os növekedést jósoltak 2014-re, lett belőle 3,8%. 2015 januárjában 1,5%-os növekedést jósoltak 2015-re, lett belőle 3%. Most januárban 2,3%-os növekedést jósoltak 2016-ra, lett belőle.....

Amúgy jó ez a számsor, nem igaz? 2014 és 2015-ben 3% vagy afölött, és még a 2016-os előrejelzésben is pici híján elérik az általad kívánt 2,5%-os minimumszintet.

2017-től pedig újra gyorsulást jósolnak. 2018-ben meg indul az újabb választási gazdaságpotilika, ami a mostani tapasztalatok szerint kitart még 2019-ben is. Elég tartós már? Vagy még mindig kevés? :D:D:D

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.02. 21:24:21

@Tyson925:

Jut eszembe! Úgy csinálsz, mintha számítana neked bármit is, hogy ha netán javítunk a korrupciós listán... Akkor meg?
Ha rossz hír, akkor ugat a kutya, ha jól alakul (mint tavaly) akkor keresni kell mást. Végül is rendben van ez, ez az ellenzék dolga. Csak éppen a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Kedves 'tájszon50.legkorruptabbtájszondezinformálótájszon'! :D:D:D

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.02. 21:37:18

@ccactus: Te tenyleg nagyon melyre tudsz sulyedni kaktusz. Rettentesene melyre...
Hadd ajanljam figyelmedbe, hogy amit irtam, es voltal kedves belekotni, az idezojelbe volt, es meg volt adva a forras is... Tehat pofara eses 1.
Masik, az, hogy egy listat lehet ket oldalrol nezni, es te ebbe belekotsz, meg vadaskodsz, azzal csak magadat minosited. 50. helyen allunk vagy sem? Az unio egyik legkorruptabb orszaga vagyunk vagy sem? Az uj felmeres szerint pedig romlik a helyzet, erre mi a magyarazatod? Arra adj magyarazatod, h mi az oka annak, hogy egyik legrosszabb a helyzet az unioban, es ne nyelveszkedj kaktusz. Szeretnel beszelni a problemarol, vagy nyelveszkedni szeretnel? Tipikus modja a terelesnek, nem eloszor csinaltad mar... Igazi "demokrata" stilus. "fidesz demokrata".
2016-van, 2010-ben voltak a valasztasok, es mindenki arrol beszel mennyire intezmenyesult a korrupcio, allami szinten. Mi lesz a valasz, h gyurcsany a hibas? Vagy gagosz?
Arrol miert nem ertekezel, hogy a foldprivatizacio soran a foldek nagyreszet kormanyparti politikusok es ugyvedek nyertek? Valami 20-30% aranyrol beszelnek, annyi kerult a gazdakhoz. Gondolom teged ez sem zavar...

"OECD országok közül a magyar tanárok keresnek a legrosszabbul? Komolyan? Nem csak megint fordítva nézed a listát??"
Par tenyt, ami teged tuti nem zavar, hadd osszak meg veled:
"Az oktatási intézmények egy tanulóra jutó éves kiadása Magyarországon az általános iskolától a felsőfokú oktatásig terjedően az egyik legalacsonyabb az OECD országok viszonylatában (5,5 ezer dollár vs. OECD-átlag 10,2 ezer dollár)"
www.portfolio.hu/img/upload/2015/11/3oktatasraford-20151125.png

Nezd csak meg ezt a "szep" abrat:
infogr.am/tanarok_fizetese_a_vilagon
Hozza, kis magyarazat:
"Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) egy nemrégiben közzétett tanulmánya szerint a tagországok közül Magyarországon keresnek a legkevesebbet a tanárok. A felmérés vásárlóerő-paritáson van számolva, vagyis azt mutatja, hogy a helyi árszínvonalhoz viszonyítva hogyan lehet megélni a fizetésből."

Meseljel mar, mi a velemenyed rola?!
Figyelj az idezojelekre!

"Nem lehet hogy zajlik a reform, csak te nem ilyen reformra gondoltál? Tanári életpálya modell jelentős béremeléssel? Mindennapos testnevelés? Iskolafelújítások? Központosított tanterv? KLIK?"

Olvasd el ezt, tele van csupa sikerrel!
ofi.hu/sites/default/files/attachments/1507326_szerep-_es_funkciovaltasok_a_kozoktatas_vilagaban_beliv.pdf
Egyenesen szegyenteljes az egesz...

"A Ténytár blogon már megkaptad volna a Pinokkió díjat! Na persze azt csak a kormánypártiaknak osztogatják, az ellenzékiektől a hazugság is jöhet. egymást úgysem korrigálják ki, hanem cinkosul hallgatnak. Ez vagytik ti, tájszon! Gratulálok!
"
Mivan kaktusz, tultoltad a bicajt? Vadaskodsz, kerdesekre nem valaszolsz, es szemelyeskedsz! Nyomjad kaktusz, nyomjad! Korrupciobol, csurran cseppen neked is? Inkabb pont illik oda: Korrupciobol, csurran cseppen neked is. Neked jo. A tobbi MAGYAR ember meg TEGED nem erdekel.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.02. 21:40:02

@ccactus: Jol el kened a szart kaktusz. Szoval nincs is itt semmi gond a korrupcioval, igaz? Ird le kaktusz, h nincs gond! Hajra!!!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.02. 21:41:04

@ccactus: "Csak éppen a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát."
Mint minden posztodbol kiderult. Volt olyan egyaltalan, ahol nem derult ki, hogy hazudtal? :DDD

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.02. 21:46:12

@ccactus: Tehat ez volt az ominuzus szoveg amibe belekotottel:

"Magyarország tavaly 51 pontot ért el, amivel a vizsgált 168 országból az 50. legkorruptabb.
Ezzel Magyarország 3 helyet rontott a 2014-es helyéhez képest. "

Tehat, van 118 orszag mogottunk, aki korrptabb. Nyilvan a 168. a legkorruptabb. Jaj, nem te voltal, aki szegeny anonymandot tamadtad, hogy nem tudja ertelmezni az olvasottakat.

Na, nekem egy darabig eleg volt beloled.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.02. 23:03:54

@Tyson925:

Talán kérdezzük meg szegény anonymandot, ő hogyan értelmezi ezt a magyarázkodást a helyezésekről. Próbálod elkenni, de ha a 168. a legkorruptabb, és 118 ország van mögöttünk, aki korruptabb nálunk, ahogy most írtad helyesen, akkor egyértelmű, hogy mi nem lehetünk az 50. legkorruptabbak, hiszen 118 ország korruptabb nálunk, hanem csak a 118. legkorruptabb, ahogy ítam már a legelején. Lám megint ilyen mélyre süllyedek, hogy leírom a tényeket.
De majd anonymand mindjárt igazságot tesz..

Szóval nem tudom, hogy mit képzelsz te magadról?! Hogy valami nívópálca vagy, hogy itt az én mélyre süllyedéseimet elemzed, holott csak a tényeket próbálom tisztázni a dezinformációid tengerében? Szóval ha nívópálcának képzeled magad, elárulhatom, hogy annak kurvára rövid vagy ám! :D:D Kedves tájszon50.legkorruptabbtájszon!

"50. helyen allunk vagy sem?"
Igen, 50. helen állunk, de nem az 50. legkorruptabb vagyunk, hanem az 50 legkevésbé korrupt. Mecsoda különbség! Ezzel szemben te:
"egy listat lehet ket oldalrol nezni"
Lehet bizony! Csak ha megfordítod a listát, akkor azt tudni kell értelmezni is. Ha valaki első a legkorruptabbak listáján, az utolsó lesz (és nem pedig első) a legkevésbé korruptabbak listáján. Ugyanígy van ez az 50. helyezéssel is. Kapise?
Avagy mint az osztrák kancellár, aki azt bírta mondani a múltkor, hogy ők nem kerítést építenek, hanem kaput oldalsó szárnyakkal. :D:D

"Na, nekem egy darabig eleg volt beloled."
Igen, kedves 'démonaivalharcoló 50.legkoruptabb tájszon'! :DDDDD

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.02. 23:26:52

@ccactus: A kerdesekre a valaszt elhanyagoltad. Szokas szerint elterelted a szot kaktusz. Szanalmas, nagyon, nagyon, nagyon szanalmas...
Tenyeket tisztazni, a felsooktatasos posztoddal, meg ott a sok kommenttel, telis tele hazugsagokkal? Schmitt pali mosdatasaval? Marx Karolyt meghazudtolo kommunista nezeteiddel? Soroljam meg kaktusz?
az 50. hely hova eleg az EU-ban kaktusz? Errol miert nem ugatsz?

Mi lesz a pedagogusok berevel, a szetvert oktatassal, a bezart ovodakkal?
Azokrol, hogy hallgat a kis pofad... Mert hat rettenesen melyre sulyedtel, amirol minde egyes alkalommal tanubizonysagot is teszel. Mert hat te vagy a palca, schmittpali szent vedelmezoje, ki sosem hazudik, ki sosem szemelyeskedi, igaz kaktusz? :DDD

sokadjara tettem fel kerdeseket, mind mind megkerulted a valaszt. Nem veletlen. Teged, nem erdekelnek a MAGYAR emberek. Teged csak a sajar gazdagodasod erdekel.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.02. 23:50:20

@ccactus: Tehat, hogy te is ersd, elvtars: a tomerdek hazugsag utan amit itt a blogon bemutattal, valahol az utolso ember lehetsz, aki itt barkit szamon ker. Raadasul en egy idezetet masoltam be forrassal, lehet azzal vitatkozni, vagy, hogy nem jo a forras etc... De te, te szemelyeskedsz, mert te ilyen demokrata vagy. Mit mondjak, megszoktam.

Masreszrol, hazudsz mint a vizfolyas. A vilag legjobb befektetese volt a magyar allampapir, mi? Tobb tucat jobb befektetes volt az utobbi evekben. Es mivel ezzel a dezinformacioval masokat megtevesztettel kaktusz, en nem vagyok benne biztos, hogy nem sertettel torvenyt is... Mindig tudsz melyebre sulyedni!!! Es ez bizony sajnos nem valtozik. :(

anonymand 2016.02.03. 04:12:04

@ccactus:

Nem kívánok fogadatlan prókátor lenni, de annyira csípte a szemem a vitátokban adott egyik feleleted, hogy rögvest billentyűzési ingerenciám támadt.

"
OECD országok közül a magyar tanárok keresnek a legrosszabbul? Komolyan? Nem csak megint fordítva nézed a listát??
Na itt van. Mindent megválaszoltam. Most te jössz! Mesélj tájszon! ... Hogy is van az az OECD utolsó hely? "
Ha viccnek szántad akkor gyatra humor, ha komolyan gondoltad, akkor pedig nagyon erősen tényeket mellőző riposzt.

"Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) egy nemrégiben közzétett tanulmánya szerint a tagországok közül Magyarországon keresnek a legkevesebbet a tanárok."
www.penzcentrum.hu/karrier/szamolgattunk_ezert_sirnak_a_magyar_tanarok.1047938.html

"A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet egy nemrégiben közzétett tanulmánya vásárlóerő-paritáson van számolva, vagyis azt mutatja, hogy a helyi árszínvonalhoz viszonyítva hogyan lehet megélni a fizetésből. E szerint a magyar tanárok fizetése csak a ranglista utolsó helyére volt elég - írja a pénzcentrum.hu."
nepszava.hu/cikk/1083253-sokkolja-a-magyar-tanarokat-az-oecd---felmeres

"Számolgattunk: ezért "sírnak" a magyar tanárok?!" - van az oldalon egy szép, színes ábra. Ott külön a kezdő, és külön az elérhető max fizetés, sajnálatos módon, de vitabeli ellenfeledet igazolja.
www.penzcentrum.hu/karrier/szamolgattunk_ezert_sirnak_a_magyar_tanarok.1047938.html
Nem nézte fordítva.
Hogy is van?

anonymand 2016.02.03. 04:31:13

@ccactus:

Öröm olvasni, hogy (kincstári) optimizmusod töretlen.
"Új információt nem közölsz, de ha a véleményemre vagy kíváncsi, akkor csupa jó hír, nemde? Soha rosszabb hírt, mint hogy lassulva gyorsul a növekedés üteme egyik vagy másik részterületen, miközben a többi komponens meg történelmi csúcson. :)" - hogy csupa jó hír lenne?
Én nem állítanám.
Ez a pongyola fogalmazás:..."lassulva gyorsul a növekedés üteme"... meg kritikán aluli.
Lassul a növekedés üteme, gondolom ez kívántad elkerülni, csak nem sikerült.
Igen lassul, igen a többiekhez képest visszaesik, igen mi ezt jósoltuk előre (írom sokadszor), és inkább bejönni látszik, (alig 2 év?), mint a megérés a felminősítésre (2012. juli. 20.).
"2017-től pedig újra gyorsulást jósolnak. 2018-ben meg indul az újabb választási gazdaságpotilika, ami a mostani tapasztalatok szerint kitart még 2019-ben is. Elég tartós már? Vagy még mindig kevés? :D:D:D" - valóban számítani lehet egy újabb pénzkiszórásra, amit azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni az két dolog.
Egyrészt 2019-re elfogynak az Uniós pénzek, másrészt a gazdasági növekedés csak és kizárólag más pénzéből történik, saját erőből semmi.
Viszont vigasztaljon az a tudat, hogy a tőke nem befele áramlik az országba, hanem kifele igyekszik.

Ha már itt vagyok, megemlítem, hogy a korrupciós listán való 3 hellyel történő visszaesésünk egy év alatt sem igazán járul hozzá, hogy javuljanak a körülmények. Erre most még rátesz egy lapáttal a jogrend további rombolását célzó bíróságokat "regulázó" szándék.
A karaván halad...

anonymand 2016.02.03. 04:37:46

@ccactus:

Update.
További kutakodásom közben leltem egy másik oldalt, ami módosítja, árnyalja a képet.
www.facebook.com/theOECD/photos/a.10150177273897461.304209.73290362460/10152622735902461/?type=1&theater
A képről ugyi az jön le, hogy nem is igaz az utolsó helyünk.
Mert Máraiországamutyisztán jobban teljesít!
Szlovákiánál.

anonymand 2016.02.03. 04:43:24

@ccactus:

Nem kőne úgy csinálnod, mintha már régen nem írtam volna meg a véleményem (jan. 30.-án).
"Igazad van!
Légy büszke!
Máriaországamutyisztán jobban teljesít!
Alig estünk vissza.
A kutya ugat...
A 47. helyről az 50.-re ha a legkevésbé korruptak felől vizsgáljuk.
Tedeum, térdre, imához.
Annak ellenére, hogy egyes dolgokat nem is vizsgáltak."
Mivel szívedhez közelebb áll, ha az előrelépés oldaláról vizsgáljuk a dolgokat, cinkosság ide, cinkosság oda, Máriaországamutyisztán jobban teljesít, hiszen egy év alatt három hellyel került előbbre.
Nem a 121. legkorruptabb ország a világon, hanem 118,
Ezzel a nem túl gyors tempóval 39 év múlva világelsők lehetünk.
Dezinformáció vége."

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.03. 08:44:46

@ccactus:

"Szoval meselj mar kaktusz, hogy lehet az, hogy az EU-ban csak négy, a kelet-európai uniós országok közül pedig csak kettő - Románia és Bulgária - számít korruptabbnak, mint Magyarország.

Na, errol ertekezzel legy oly kedves! Hova halad, es micsoda?"

"A kérdés az volt, hogy mivel magyarázom ezt a helyezést. Hát azzal, hogy vagy alapvető tévedésben élsz, vagy azzal, hogy dezinformálsz."

Hopp, egy ujabb kis csusztatas! Hisz a kerdes az volt, hogy mikent magyarazod, h az euban elegge hatul vagyunk! Hiszen te hasonlitgatod mindig az EU-hoz az orszagot... Dezinformacio? Az. Csusztatsz, ahogy szoktal? Hat persze... Melyebbre sulyedtel? Es meg tudsz hova...

Azert nagyon meg lehetsz mar szorulva kaktusz elvtars, ha mar csak a szemelyeskedes marad. Ervek mar nincsenek, csak az h szemelyemet tamadod? Ej, ej kaktusz...

Arra is mindenki emlekszik am meg, amikor lehulyezted az itt kommenteloket, aztan azt mondtad, fizetsz 10.000 magyar forintot ebben az esetben. Mindannyian tudjuk, h nem fizettel. Nem tartottad be az igereted. Szoval, te ne gyere azzal, ki mekkora nivo palca... Lejarattad mar magad kaktusz, nem egyszer. :(

anonymand 2016.02.07. 04:19:43

@ccactus:

Már megint ugathatnékom van. :(
"A magyar autóipar hazai hozzáadott értéke az autóipari exporton belül nagyon alacsony, mindössze 39 százalék, amivel a vizsgált öt ország közül az utolsó helyen állunk, mutat rá a Morgan Stanley elemzése. A lista másik végén Románia helyezkedik el, ahol ez az arány közel kétszer akkora, százalék."
www.napi.hu/nemzetkozi_vallalatok/nagyon_csunyan_lehagyott_minket_romania.609819.html
Érdekelne a véleményed.
Mi a jó, mi a rossz a hírben?
Egyébként is szívesen megismerném a véleményeset úgy en bloc a rendszerről.
Mert valamikor azt tanácsolta valaki itt a fórumon, hogy próbáljak meg rendszerszinten gondolkodni.
Rendszerszinten halad ugyi a karaván...
- Alaptörvénykezés
- Törvénykezés
- Jogbiztonság
- Gazdasági környezet változása
- Gazdaságteljesítménye
- Közoktatás
- Felsőoktatás
- Egészségügy
- Igazság,- vagy jogszolgáltatás
- Szociális háló
- Korrupció
- Civil szervezetek
- Egyházak
- bocsi, ha valami kimaradt, mind mind olyan szegmense az életünknek, ami változott, változik, változni fog.
A karaván halad...
A véleményed szerint merre?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.07. 10:03:47

@anonymand:

Csak nyugodtan! Ahogy Hofi mondta: "Ugatni még szabad. Ugatni már szabad."
Vonatkozik ez @Tyson925: -ra is!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.02.07. 15:05:04

@ccactus: Na mi van pinokkio, megfutamodtal? :DDD

anonymand 2016.02.07. 16:35:21

@ccactus:

Részletes, mondhatni kimerítően aprólékos és fölöttéb bátor, már-már halált megvető merészségről tanúbizonyságot tevő válaszod lenyűgözött.
Köszönöm, köszönöm, nagyon köszönöm!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.02.07. 18:36:52

@Tyson925:

Dehogyis. De igazad volt, a magyar állampapír nem nevezhető a világ legjobb befektetésének. Egy olaj shorton többet lehetett keresni. Ezért kértem elnézést, és köszöntem meg a kiigazítást pontatlan megfogalmazásom miatt.
(Jut eszembe: Te még mindig tartod, hogy Magyarország az 50. legkorruptabb a 168-as listán?)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.04.08. 16:36:10

@Tyson925:

"Na mi van pinokkio, megfutamodtal? :DDD"

Mint láthatod, én itt vagyok.
Szóval? Te még mindig tartod, hogy Magyarország az 50. legkorruptabb a 168-as listán?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2016.04.08. 16:42:16

Történelmi csúcs az exportban:
www.portfolio.hu/gazdasag/uj_tortenelmi_csucson_a_magyar_export.4.229982.html
Ez már nem EU-s pénzből van...

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2%-kal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban:
www.portfolio.hu/gazdasag/ujra_negativ_az_inflacio_magyarorszagon__3.4.229983.html

Vesd össze nyugdíjemelés, minimálbér emelés mértéke, átlagbér emelkedés.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2016 második hónapjában 6,4 százalékkal erősödött a hazai boltok forgalma az egy évvel korábbihoz képest:
www.vg.hu/vallalatok/kereskedelem/ujra-lenduletben-a-kiskereskedelem-468181

Termelünk, exportálunk, és fogyasztunk. Közben az adósságunk csökken, az államháztartás egyre jobb helyzetben. Mi a helyzet az EU-s támogatásokkal?

anonymand 2016.04.09. 09:33:29

@ccactus:

"Mi a helyzet az EU-s támogatásokkal?" - úgy tűnik, hogy te csak ajánlani tudod másoknak a Google-t, ám használni nem.
Segítek:
"Mi lenne velünk, ha az EU-s pénz nem lenne?
Érdemes röviden eljátszani a gondolattal, hogy mi lenne uniós felzárkóztatási támogatások nélkül. Magyarország előtt lényegében három lehetőség állna.
Az első, hogy a fejlesztési forrásokat a költségvetés más kiadási tételeinek lefaragásával teremtené elő. Az uniós pénzügyi támogatásokhoz mérhető összegek előteremtése viszont csak a nyugdíj- vagy a társadalombiztosítási büdzsé további csökkentésével lenne lehetséges, aminek elkerülhetetlen és súlyos társadalmi következményei lennének.
A másik lehetőség, hogy a magyar állam lemondana a fejlesztések jelentős részéről. Ezzel viszont konzerválódna az ország tartós lemaradása a fejlett nyugati országokhoz képest.
A harmadik lehetőség, hogy az ország máshonnan próbálna külföldi forrásokhoz jutni, például Oroszországból, esetleg Kínából. A kínai forrásbevonást eddig igencsak mérsékelt siker koronázta, az Oroszország irányába történő eladósodás politikai kockázatait pedig Ukrajna és Fehéroroszország helyzete világosan példázza."
index.hu/gazdasag/2014/02/12/tiz_eve_dol_a_le/

"Baj lehet, ha vége az EU-pénznek"
" A magyar növekedés csak azért tartható fenn, mert áramlanak be az EU-pénzek, és ezek tartják fenn a bővülést – mondta Kupa Mihály, az Antall-kormány pénzügyminisztere a Világgazdaság által szervezett gazdasági évindító konferencia kerekasztal-beszélgetésén."
www.metropol.hu/itthon/cikk/1409295-baj-lehet-ha-vege-az-eu-penznek

"Az elmúlt évben a magyar gazdaságnak olyan mértékű nettó EU-transzferre sikerült szert tennie (a GNI 5,64%-ára), melynél nagyobbat közép-kelet-európai ország az Európai Unió történetében még sohasem kapott. A kimagasló EU-támogatások azonban hazánkban nem csak tavaly, hanem az elmúlt években folyamatosan jelen voltak, ám jövőre az EU-transzferek jelentős csökkenése várható, ami a gazdaság számottevő lassulását idézi majd elő. De vajon mennyire eshet vissza a növekedés, s egyáltalán, mekkora szerepet játszottak az óriási EU-s pénzek az elmúlt évek gazdasági teljesítményének alakulásában? "
"Vagyis, példának okáért a GDP-hez mérten 4%-os EU-s forrás - 1,3 nagyságú multiplikátorral kalkulálva - önmagában is 5,2%-kal nagyobb GDP szint elérését teszi lehetővé ahhoz képest, mint ami EU-támogatások hiányában fennállna." - és nekünk mennyi is sikeredett az elméletileg elérhetőből?
Megadják a választ is:
"Az ábra legfontosabb tanulsága az, hogy a felgyorsult EU-transzferek hatását kiszűrve, a magyar gazdaság elmúlt öt évben felmutatott szerény (átlagosan évi 1,3%-os) növekedése zéró közelébe (évi 0,2%) megy át, vagyis szinte teljesen eltűnik. A teljesítmény ezzel botrányosba fordul, és egy stagnáló, leszakadó ország képe rajzolódik ki előttünk."
www.portfolio.hu/gazdasag/megis_hogyan_neznenk_ki_eu-tamogatasok_nelkul.223003.html

"2015 utolsó három hónapjában a nemzetgazdasági beruházások volumene 7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2015 egészében a beruházási teljesítmény 0,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A KSH legfrissebb adataiból az derül ki, hogy főleg az EU-s pénzekből finanszírozott állami beruházások miatt nőtt összességében a beruházások szintje."
index.hu/chart/2016/02/29/unios_penzek_miatt_nottek_a_beruhazasok/

"A termelés növekedési üteme azonban az idén az uniós pénzek (valószínű) csökkenése miatt feltehetően lassul. A tartósan alacsony importárak miatt pedig a maginfláció gyenge marad és az energiaárak emelkedésével, illetve a munkaerőpiaci kínálat szűkülésével párhuzamosan vontatott ütemben éri majd csak el a három százalékos célt – figyelmeztet a jelentés." - persze te a 0% körüli inflációra vagy büszke. :)
magyaridok.hu/gazdasag/imf-jol-teljesit-a-magyar-gazdasag-serulekenysege-csokkent-386023/

"A Bizottság úgy látja, hogy a kiugróan dinamikus 2014-es 3,7 százalékos reál GDP-növekedés után kiegyensúlyozottabb növekedési pályára áll a magyar gazdaság. 2015-ben a GDP 2,9 százalékára, 2016-ban pedig 2,2 százalékára lassulhat le a növekedés. A megtorpanás azonban csak átmenetinek ígérkezik, mert a 2014 és 2020 közötti uniós források fokozott felhasználásával párhuzamosan 2017-re már 2,5 százalékra pöröghet fel a növekedés, legalábbis a 2015 őszén rendelkezésre álló információk alapján ezt prognosztizálja Brüsszel."
www.bruxinfo.hu/cikk/20151105-az-eu-penzek-ritmusara-ver-a-magyar-gazdasag.html

"Mi a helyzet az EU-s támogatásokkal?" - az a helyzet, hogy olyan nékünk, mint az önálló életre képtelen magzatnak a köldökzsinór.
Ez a helyzet.

Ui.: módosítanom köllött, mert a sok link miatt nem ment át

anonymand 2016.04.10. 06:03:50

@ccactus:

Tanulságul idézek egy cikkből:
"Magyarország nagyot ugrott a versenyképességi rangsorban" - főcím igen vastagon szedve.
2015. október 28. 10:55

A Világbank által összeállított Doing Business versenyképességi rangsor 42. helyén végzett ezúttal Magyarország, ami jelentős javulás a korábbi 54. hely után. A Világbank felülvizsgálta a lista módszertanát, amelynek a legnagyobb nyertesei a kelet-európai országok lettek.

Időközben kiderült, hogy a tavaly kiadott rangsor akkori helyezését nem lehet összevetni az új helyezéssel, így valójában a 40. helyről csúszott vissza Magyarország:

2015.10.28 15:08 Fordulat: Magyarország lecsúszott a versenyképességi listán " - cca 4 órával későbbi update, már nem annyira vastag betűkkel.
www.portfolio.hu/gazdasag/magyarorszag_nagyot_ugrott_a_versenykepessegi_rangsorban.221605.html

:))))))))

anonymand 2016.05.13. 13:35:30

@ccactus:

Majd egy éve írtad:
"Ennek ellenére nagy megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a kommentelés a mai napig aktív nálunk, így akár napi témák megvitatása is továbbra is is lehetséges nálunk."
"Amikor a számítógép popdalt énekel" - 2016. április 26. - Droli
"Vasárnap nyitva - kérdezz-felelek" - 2016. április 17. - Droli
"Vasárnap is nyitva" - 2016. április 11. - Droli
"Kutyatámadás" - 2016. február 21. - Droli
"Én nem védelek meg téged" - 2016. január 19. - Droli
..."akár napi témák megvitatása is továbbra is is lehetséges nálunk." - akár.
Előtte az utolsó:
"Hol vannak a terroristák?" - 2015. november 15. - Droli
Már hogyne lenne lehetséges?
Ha te mondod?

Meg ezt:
"Mi az oka az inaktivitásnak részünkről? Egyrészt a krónikus időhiány, úgy tűnik, hogy a válság végérvényesen véget ért a mi civil szakmánk területén is, másfelől viszont igen erős politikai uborkaszezon hónapjait éljük. A gazdaság gyors ütemben nő,"
..."másfelől viszont igen erős politikai uborkaszezon hónapjait éljük." - iszonyú hosszúra nyúló szezon.
"A gazdaság gyors ütemben nő,"... - és már itt is vagyunk a kapcsolódási pontnál.
Közelebbről pedig, alig egy hónapja kérdezted: "Mi a helyzet az EU-s támogatásokkal?"
Nos az, hogy kifújt.
A választási gazdaságpolitika részeként kiszórt uniós pénzek elfogytak vala.
És a gyors növekedés, átváltott kevésbé gyorsba.
Mint azt én, és nehány hozzám hasonlóan megátalkodott jelezte anno.
Kaptam, kaptunk érte eleget, tán még sokat is.
Erre, mit tesz Isten, kijöttek az első negyedévi adatok.
"Az előző negyedévhez képest 0,8%-kal csökkent, az egy évvel ezelőttihez képest (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 0,5%-kal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye az első negyedévben - derül ki az első GDP-becslésből. A kiigazítatlan (és így szökőnaphatással megtámogatott) éves index 0,9%-os bővülést mutat, az erre vonatkozó elemzői konszenzus 2% volt." - írja a Portfólió.
"Mivel tavaly az utolsó negyedévben 3%-os volt a növekedés, elmondhatjuk, hogy látványos volt a lassulás. Ráadásul még a várakozásokat is mélyen alulmúlta, hiszen a Portfolio felmérésének konszenzusa 2% volt, a Reuters és Bloomberg felmérésében pedig 2,3-2,4%-os volt a medián várakozás." - igen, elmondhatjuk.
Igaz, ilyen mérvű esésre én sem gondoltam (arra viszont valóban, hogy már korábban elkezdődik a növekvés csökkenése), csak hát az a fránya építőipar., ugye?
Meg az autóipar.
"Kis autóipari leállás, nagy EU pénz megtorpanás és máris csökken a magyar GDP"
alapblog.hu/kis-autoipari-leallas-nagy-eu-penz-megtorpanas-es-maris-csokken-a-magyar-gdp/
Persze ez csak egy vélemény.

"Sereghajtó lett a magyar gazdaság Európában"
"A rendelkezésre álló adatok alapján Magyarország az európai növekedési rangsor legvégére csúszott vissza - derült ki az Eurostat legújabb statisztikájából. Negyedéves alapon a hazai gazdaság 0,8%-os visszaesése a leggyengébb volt az egész Európai Unióban, éves alapon pedig csak a recesszióval küzdő Görögország teljesített nálunk rosszabbul."
www.portfolio.hu/gazdasag/sereghajto_lett_a_magyar_gazdasag_europaban.5.231831.html
Sereghajtó.
Van egy sanda gyanúm, erről nem szültök posztot.
Pedig valami hasonlóra már volt példa:
nivo.blog.hu/2015/02/13/europa_rekorder_a_gazdasagi_novekedesunk
Csak akkor nem volt uborkaszezon.
Ce la vie, ahogyan a művelt ukrán mondja.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.05.14. 19:08:17

@anonymand:
"ccactus · nivo.blog.hu/ 2016.03.01. 23:07:47
@anonymand:

"igen, belátható, hogy ölég volt a hülyeségből.
Szórakoztató volt."

Az érvek persze elfogytak, hogy mi a gond a levezetéssel. :) No mindegy, végül is okos enged...
Ha szerinted józan számítás szerint reális az, hogy ha egyszer kapsz 5-öt, akkor onnantól minden évben megterem az az 5, hát akkor legyen.
Milyen egyszerű is ez: Egyszer megépítettünk egy kilátót 40 millióból, az onnantól minden évben 40 milliót termel: alfahir.hu/node/37753
Egyszer építettünk egy 4-es metrót 400 milliárdból, ami évi 400 milliárd hasznot hoz az országnak. Tuti jó!
A Paksi erőművet is csak egyszer kell megépíteni 3000 milliárdból, és aztán itt a kánaán, az szépen minden évben meg is termel 3000 milliárd forintot. Ez fejenként 300ezer Ft minden magyarnak minden évben. Csak ebből.
És akkor még szó sem esett az EU-s mezőgazdasági támogatásokról, az EU-s pénzből lecserélt vonatokról, villamosokról, vagy éppen kórházfejlesztésekről.
Hogy ez mégsincs így? Hát az a kormány hibája! Lássunk egy pártot, egy szakértőt, aki azt mondja, hogy mindez pedig lehetséges!
Ott van Lord Valdez. A múltkor már idéztem neked a hozzászólását. Ellenzéki ő is, mint te. Mégis nagyon korrektül megírta, hogy bizony az EU-s támogatások és a növekedési ütem összehasonlításának nincs értelme.
De nem, és nem! Én tévedek, Lord Valdez téved, mindenki téved. Neked van igazad:
"lehetne úgy is felfogni, hogy "holnaptól" legalább a külső forrás mértékét megközelítő növekedést is produkálhatnánk (de ennyire nem vagyok idealista). Lehetnének az elvárásaim még nagyobbak."
Lehetne. Ilyen nincs, és mégis van. Sőt, lehetnének még nagyobbak is az elvárásaid. Lehetne.
Mondjuk mindig pont annyi, amennyit magasabb a tényleges növekedésnél. (Ál)indoklást mindig lehet mögé tenni. Ma az EU-s pénzek, holnap az időjárás, holnapután pedig a kispista.
A 2,5%-os elvárást szépen el lehet felejteni. Túl alacsonyra lett belőve, mert az elmúlt három év átlaga 2,8%, és az istennek sem akar lassulni, az még 2016-ban is hasít:
http://www.vg.hu/gazdasag/hasit-a-magyar-gazdasag-466418"

anonymand 2016.05.14. 19:28:55

@Tyson925:

Köszönöm, hogy idézted, én már vén hülye, meg is feledkeztem róla.

anonymand 2016.05.14. 20:08:17

@ccactus:

Látod ilyen a net.
Emlékeztet, emlékszik.

Valóban nem árt elmélázni újfent azon, ami ott szóba került.
Elékezni csak lassan, szépen ahogy a csiga megy a réten, úgy érdemes!

"Az érvek persze elfogytak, hogy mi a gond a levezetéssel. :) No mindegy, végül is okos enged..." - túl azon, hogy szerencsés vagyok, mert egy okos szerény vitapartnerrel van dolgom, sajnálattal kell közölnöm, hogy a te érveid fogytak el.
Én kértem nem is egyszer, hogy a nagyon szép, nyugdíjjal magyarázott levezetésedet adoptáld már két másik országra.
Az egyik nettó befizető, a másik a GDP-hez mérten kevesebb Uniós forrást kapó, ám mégis jobb adatokat produkáló.
Hónapok óta nem kapok sem megnyugtató, sem semmilyen érdemi választ.
Ha válaszoltál (nyilván véletlen) akkor is kisiklottál, érdemben nem válaszoltál.
Pedig egy okos embertől elvárnám, hogy segít rajtam, a tudatlanon.
Tehát, érdeklődéssel várom az analógiákat.

"Ott van Lord Valdez. A múltkor már idéztem neked a hozzászólását. Ellenzéki ő is, mint te. Mégis nagyon korrektül megírta, hogy bizony az EU-s támogatások és a növekedési ütem összehasonlításának nincs értelme." - ott.
Talán maga unortodox szemállású Maximus Balfus rejtezik a nicknév mögött.
Te hivatkozási alapnak tekinted (ami önmagában nem lenne baj), azért, mert téged igazol.
Én pedig, ha nem haragszol inkább olyanokra vagyok nagyobb figyelemmel, és azok véleményére adok, akiknek már van némi neve a közgazdászok között.
Tudod, ízlések és pofonok...

"Mondjuk mindig pont annyi, amennyit magasabb a tényleges növekedésnél. (Ál)indoklást mindig lehet mögé tenni." - sok mindent elmondhatsz rólam, de azt nehezen hiheti el bárki, hogy következetlenül, netán gyakran változna a véleményem.
"Ma az EU-s pénzek, holnap az időjárás, holnapután pedig a kispista." - mint már jeleztem, meg tudod te jól maga is, hogy inkább konokul ragaszkodom az érveimhez (mert hiszek igazukban), mintsem egyre újabbakat (hacsak nincs erős indoka) hozzak.

"A 2,5%-os elvárást szépen el lehet felejteni." - nem lehet.
Tudod, a net emlékszik helyetted ... is.
Éppen ezért, nagyon szépen kérlek, hogy ha emlékezned már nem is sikerül, legalább nézz utána!
1. minimumnak írtam
2 tartósnak
Jól esne, ha nem felejtenéd el, következetesen.
Amúgy nem szégyellem, most is elégedett lenne Varga Misi, ha megvalósult volna.
"Túl alacsonyra lett belőve, mert az elmúlt három év átlaga 2,8%, és az istennek sem akar lassulni"... - csak egyetlen gondom, hogy egy kormányzat, még ha ráduplázik is, nem negligálhatja teljesítményének gyengébb éveit.
Szeretnélek emlékeztetni, hogy 2010 májusában történt a hatalomváltás.
Google és Cavinton a legjobb barátod!
Tehát nem ragadhatsz ki neked kedvezőnek tűnő idő-intervallumokat a megítélésnél.
Nyugodtan számold az elmúlt öt év átlagát, és azt vesd össze akkor megírt elvárt, tartós minimumnak megadott 2,5%-al.

..."az még 2016-ban is hasít:" - óvatosabban fogalmaztál volna, ha sejted, amit még az elemzők se.
Meg én se.
Nagyjából konvertálhatod egyes mondataimat, amiket akkor írtam, amikor a "rekord" örömkönnyei homályosították el, amúgy tiszta látásodat (már majdnem azt írtam elmédet).
Egy negyedéves számadatból messzemenő következtetéseket levonni nem szabad.
Messzemenőt, mondom.
Ahogyan a megfelelő higgadtsággal kellet volna kezelned azt, annyira higgadtan szemlélem ezt.
Ezt a gyatra negyedévet.
Nem tartom valószínűnek, hogy hasonlóan rossz a következő negyedévekben előfordulhat, hacsak valami egészen durva dolog nem történik.
És itt nem hazai, hanem nemzetközi történésre gondolok.
Hogy a növekedés lassulása tovább fog tartani, azt most is állítom.

anonymand 2016.05.16. 10:25:38

@ccactus:

"Az ipari termelésről jövő KSH-adatok nem valami megnyugtatóak, a volumen sorozatban az ötödik hónapja csökkent egymás után márciusban. Ilyen a világgazdasági válság közepe óta nem volt már Magyarországon." - amiről ugatni szoktam. Valahogy neked soha nem sikerül(t) észrevenned azt, ami hónapok óta zajlik a gazdaságban.
index.hu/gazdasag/2016/05/15/kipukkadt_a_magyar_lufi/

"A leggyatrábban talán az építőiparban indult az év: a KSH legfrissebb adatai szerint az első negyedévben 27,6 százalékkal, márciusban pedig 33,9 százalékkal csökkent az építőipar volumenindexe. Reményre adhat okot viszont, hogy a szerződésállományon már látszik valami javulás, épületek építésére 17 százalékkal kötöttek több új szerződést, mint tavaly márciusban." - az a fránya építőipar.
Ezek után lehet majd örvendezned, hogy már megint nőtt(!) 4-5-6 százalékkal.
Mert azt észre fogod venni.
Forrás ua.

anonymand 2016.05.21. 07:02:20

@ccactus:

"Ott van Lord Valdez. A múltkor már idéztem neked a hozzászólását. Ellenzéki ő is, mint te. Mégis nagyon korrektül megírta, hogy bizony az EU-s támogatások és a növekedési ütem összehasonlításának nincs értelme."
"De nem, és nem! Én tévedek, Lord Valdez téved, mindenki téved."
Mert Lord Valez egy név.
Nagy név.
A szakmában.
Nem kőne valahogy összeugrasztanod mondjuk Mellárral?
"Mellár Tamás egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora szerint, ha a „külföldi” hatásoktól – külhoni tulajdonú vállalatok termelésének eredményeitől és az uniós támogatásoktól – megtisztítjuk az elmúlt évekre jellemző 3 százalék körüli növekedést, akkor azt kapjuk, hogy a magyar gazdaság növekedési potenciálja 0, azaz nulla százalék körüli. Tehát évi 3 százalék körüli gazdasági növekedés esetleges fenntartása külső tényezők függvénye, gyakorlatilag nincs saját hazai növekedési bázisunk." - nem mintha számítana, de állítólag ő sem libsi.
www.atv.hu/belfold/20160520-gyorsnaszad-csigatempoban-a-ksh-megcafolta-a-kormanyzati-hurraoptimizmust/hirkereso

"Róna Péter szerint az is komoly problémát jelent, hogy az elmúlt 20-25 év kormányzati gazdaságpolitikáinak eredményeként nagyon megnőtt a magyar társadalomban a szegények aránya, európai összehasonlításban is vékonyodik a középosztály." - ez is csak egy vélemény, tudom.
Nem Lord Valezé, aki ugye tudja a tutit, és rá bizton lehet hivatkozni, hanem csak egy névtelen niemand-é.
"Róna Péter (Miskolc, 1942. május 4.) közgazdász, jogász, üzletember. 1956-ban emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. Egyetemei elvégzése után előbb egy ügyvédi iroda, majd egy minisztérium munkatársa volt, később a brit bankszektorban dolgozott. 1986 és 1990 között a J. Henry Schroders bank elnök-vezérigazgatója. 1990 és 2004 között a NABI buszgyártó cég magyarországi leányvállalatának alapító elnöke, valamint az Első Magyar Alap elnök-vezérigazgatója. Több egyetem oktatója." - hogy ne kölljön fáradnod.
hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3na_P%C3%A9ter_%28k%C3%B6zgazd%C3%A1sz%29

anonymand 2016.05.23. 06:29:53

@ccactus:

Portfólió.
Csak kora reggeli, szokásos böngészés.
Csak a fülszöveget olvastam el (bíz' Isten), s máris elment a kedvem az egész naptól.

"Csökkenő világpiaci részesedés, alacsonyabb minőség és romló versenyképesség: röviden így jellemezhető a magyar export 2008-as válságot követő időszaka. Bár a külkereskedelmi mérlegünk drasztikus kiigazodáson ment keresztül, világpiaci exportrészesedésünk eközben jelentősen visszaesett, holott a többi régiós ország növelni tudta részesedését. Az export szerkezete az alacsonyabb minőségű termékek felé tolódott el, az Európai Bizottság szerint részben ez lehet a magyarázata annak, hogy a magyar exportőrök nem tudták áraikat a régió többi országéhoz hasonló ütemben emelni, hiszen a minőség helyett sokkal inkább az árveresenyre helyeződött a hangsúly. A fenti folyamatok összhangban állnak azzal, ahogy Magyarország folyamatosan lefelé csúszik a világ versenyképességi rangsorában, szemben a lengyelekkel, csehekkel, vagy akár a románokkal."
Csökkenő, alacsonyabb minőség, romló versenyképesség, visszaesett, lefelé csúszik.
Egy nem túl hosszú bekezdésben.
Ölég mellbevágó.
És még el sem mentem, hogy lássam a részleteket.
Mondd, már a Portfólió is Gyurcsány kottájából fújja?
Megvette őket is Soros?
Vagy csak lementek kutyába, s ugatnak?
Mi van?

anonymand 2016.05.27. 06:23:41

@ccactus:

Nem idézek belőle:
www.portfolio.hu/gazdasag/harom_szazalekos_novekedes_oruljunk_ha_ketto_lesz.232387.html
Egy megjegyzést azért hozzáfűznék.
A Portfólió is ráérez, hogy a propaganda valószínűleg tetszőlegesen kiragadott időszakra fog hivatkozni (ahogyan te).

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.05.31. 21:31:56

@ccactus: Emlekszel meg, amikor epp azt hazudtad, az allamositasnal nincs hatekonyabb a vilagon?

Nezd mit talaltam:
", hogy kiadott ma az Eurostat egy közleményt arról, hogy mekkora lesz az EU-ban az infláció májusban, -0,1 százalék, vagyis a dolgok olcsóbbak lettek, mint voltak. Egy grafikont is csatolt ehhez az Eurostat, amiből az látszik, hogy
az energiaárak májusban több mint 8 százalékkal csökkentek Európában."
Nezem a villanyszamlat, de nalam ugyanannyi az aram ara kaktusz. Hol az a fene nagy allamositas eredmenye kaktusz? Csak nem kiderult h megint hazudtal?

Jut eszembe, kicsit groteszk drolli haverod felhaborodasa a szemet ugy miatt, miutan pont ti kardoskodtatok az allamositas "hatekonysaga" mellett. Aztan az elso problemakor meg pont ti kezdtek panaszkodni? Tessen szepen megenni amit foztetek!

anonymand 2016.06.09. 14:05:01

@ccactus:

Az apropó:
"Kedvezőtlenebb a helyzet az egészségügyben, mint egy évvel ezelőtt. A forráshiány miatt újra nő az adósságállomány, a beszállítók kitettsége nem csökkent érdemben, a plusz pénzekből pedig csak alig lehet a dologi kiadások fedezésére fordítani. Mindezt nagyon nehéz hitelesen kommunikálni, mikor mindenki az egészségügyet elárasztó plusz pénzekről beszél - mondta egy szerdai háttérbeszélgetésen Holchacker Péter, az Egészségügyi Technológia és Orvostechnikai Szállítók Egyesülete (ETOSZ) igazgatója."
www.napi.hu/magyar_gazdasag/tovabb_romlott_a_korhazak_helyzete_igy_tunnek_el_a_milliardok.615891.html
Holchacker ezek szerint ellenzéki (hisz kritizál), másrészt pedig az ő véleménye is csak egy vélemény.
Messze nem olyan valaki, hogy hivatkozni lehetne rá, mint Lord Valez-ra, de gondoltam a fülszöveget idehozom.

"Az ellenzéknek is olyan kardinális problémái vannak mostanság leginkább, mint hogy stadionok épülnek az országban, túl sok a közmunkás, avagy többet kellene költeni az adófizetők pénzéből oktatásra és egészségügyre,.."
Ezek a csahos ellenzékiek még mindig azt merik ugatni, hogy GDP-arányosan többet kellene.
Az oktatásra pl. a jelenlegi 4% körüli forrás helyett 6%-ot követelnek.
Te azonban gondosan kerülöd a jelzős szerkezetet, úgy gondolod megvédeni más mundérjának becsületét.
"Én azt mondom, a magasabb GDP-ből lehet többet költeni akár oktatásra, akár egészségügyre." - többen is felhívták a figyelmedet, hogy a lemaradás megállításához lenne szükség az arányaiban nagyobb mennyiségű pénzre.
Ami természetesen a nominális növelést is magában hordozza.
Mostanság, hogy látványosan bebizonyosodott, hogy a minőségi foci érdekében köllött több forrást biztosítani (pl. Puskás Fociakadémia), stadionokat építeni (az átlagnézőszám az elmúlt hat évben csak romlott), nem úgy tűnik, hogy az egészségügyből, oktatásból történő forráskivonások meghozták volna az általad megjósolt színvonal-növekedést.
És akkor most itt van ez a kritikus vélemény, amiből szerintem kimaradt egy nem kis tétel.
Mégpedig a kórházi tartozások folyamatos növekedése, ami idén is elérheti a bő 100 milliárdot.
Tavaly a majd 100 milliárdot 60-ból "konszolidálták" mocskos módon.
Hogy idén milyen lesz a kifizetés nem tudhatom, de az előzmény alapján sokkal jobbra nem számítok és ne számítsanak a beszállítók sem.
És akkor a jövő évi költségvetésben nyoma nincs, hogy rendezni kívánnák a dolgot.
Ennyit sikerült most hirtelen felindultságból ugatnom.
A karaván pedig halad...
süti beállítások módosítása