Nemrég átjött a szomszédom, és mondta, hogy nézzem meg a konyhájukat, mert most újították fel. Pontosabban nem felújították, csak kicserélték a csempét. Átmentem, megnéztem, és megállapítottam, hogy a csempe most már nem így csíkos, hanem úgy. Olyan százezer forintos nagyságrendbe került mindez.
Persze a példa ragadós volt, az asszony rögtön kitalálta, hogy nekünk is csinálni kell valamit. Ez valami nők körében terjedő ragályos betegség lehet, ami ragadósabb és veszélyesebb, mint a Zika vírus: ha valaki valamit csinál, akkor azt nekünk is kell. A betegség terjedését jelentősen segítik azon reklámújságok, amelyekben 50% árengedmény ígéretével adnak el olyan dolgokat, amik reklám nélkül is ugyanannyiba kerülnek, de a piros betűs "leárazás" szó a retinán keresztül bejut a női agyba, megfertőzi az ott található agysejtek egyikét, úgy, hogy blokkolja a dezohidroxid eljuttatását a hipotalamuszba, ezáltal jelentős realitásvesztést okoz. (Jegyezzük meg, a férfiaknál ilyen jelenség nem áll fenn, maximum néhány eseménykor, mint pl. foci EB, VB, olimpia, vízilabda országos kupa, pankrációverseny, csöcsök, esetleg a napi sörözéskor megálmodott helyi események, melyek hatására azonnal új tévé kell, meg kivetítő, meg sok sör. Oké, hölgyeim, elismerem, ha a férfiakon múlna, még mindig barlangban néznénk a plazmatévén a meccset.)
Ó, férfiállat, ha itt nem gyógyítod a betegséget, akkor véged! Onnantól ugyanis nincs megállás, mert a nőn látszik, hogy csak akkor fogja jól érezni magát, ha az egyik munkás már valami hatalmas kalapácsfúróval töri a csempét, miközben a másik próbálja tartani a vezetéket, mert az úgy rázkódik, hogy kiszakad a konnektorból! Sokan abba a hibába esnek, hogy azt hiszik, kis engedményekkel meg tudják állítani a bekövetkező Armageddont, pl. új szekrény, gyűrű vagy sminkasztal, de nem, a lavina már megindult és megállíthatatlanul görög lefelé, hogy elsodorjon mindent ami az útjába kerül! A vége úgyis az lesz hogy közösen eldöntitek, hogy szétveritek a házat, hogy valami új legyen helyette. Mármint a közös döntés azt jelenti, hogy te végül feladod, és elhaló hangon suttogod: rendben, drágám!
Érdemes megfigyelni, hogy egy ilyen tervezés hogyan megy végbe a nők fejében: ezt a csempét leverjük, azt a szekrényt lekapjuk, azt a csövet kicseréljük, az egész max. három óra, nem? A mindenható Isten is igencsak elkezdene izzadni, hiszen neki a világ megteremtése beletelt hat napba, de ha az asszony mellette lett volna, akkor az egészre lett volna max. kettő. A férfi, akit Isten saját képmására teremtett, ekkor elkezdi kapkodni a levegőt, és jelzi, hogy ő ezt képtelen megcsinálni, tehát szükség van egy külső szereplőre, akit úgy hívunk hogy MESTER.
A mester egy olyan földi halandó, aki mindenre képes. Ő maga Brad Pitt, Fülig Jimmy illetve Rambo keveréke, egy izomtól duzzadó, autót félmeztelenül szerelő, tiszta olajos valaki, aki bármit megjavít, bármit megcsinál, mindenhez ért, és még ahhoz is, amihez nem. Na, ez az elképzelés általában ott bicsaklik meg, mikor a mester, felöltve földi porhüvelyét megjelenik, és félig gyümölcscefrében forgatott fogakban foghíjas száját elhagyja pár mondat, amelytől a férfiállat, a teremtés koronája mindig is rettegett.
Első körben kötelező elem az előző mester fikázása. Ez így hogy van megcsinálva, az nem szabványos, ezt nem is lehetett volna oda kötni, az a hézag meg ott micsoda, ilyenkor nincs kollegalitás, az előző mester a megtestesült HÜLYE, már mások is panaszkodtak róla, de szerencsére eljött a Messiás, aki helyre teszi a dolgokat - nem is sejtve, hogy egy év múlva már ő lesz ugyanígy végighülyézve egy másik mester által. Következő kör a pofonok köre, persze csak képletesen: ahhoz a csőhöz ki kell cserélni ezt a csövet is, az egészet fel kell verni, nem úgy megy az ám, lebontani, eltörölni, sóval behinteni, majd az alapoktól kezdve újraépíteni, kell hozzá X köbméter cement, homok, a teljes Mátra, Bükk, egy kisebb teherautóflotta, meg annyi pénz, amennyit Matolcsy négy ciklus alatt sem bírna ellopni elalapítványozni. Persze a férfiállat izzad, nem a melegtől, hanem a költségektől, de az asszony már örömmel tapsikol, igen, lesz itt kalapácsfúró, konténer meg markoló, a fúró veri majd fel minden reggel csendes házunk környékét, mi meg alszunk a természet lágy ölén addig is, mert a házba nem mehetünk be, hogy tudjon minden száradni. De hát ha honfoglaló őseink sátoroztak, miért kottyanna meg nekünk ugyanez?
A mester bemond egy időpontot, amikor jönne csinálni: nos, kinél volt olyan, hogy abban az időpontban ott is volt? Nem úgy megy az ám, kérem! Volt olyan, aki arra hivatkozott, hogy dugóban ül a falunkban (!), ahol ha óránként húsznál több kocsi fordul meg, akkor a falu összes kocsmatölteléke az utcára vonul, mert azt hiszi, itt a Forma 1. A másik közli, hogy épp most akart hívni (!), de pont nem ér rá, mert elhúzódott az előző munka, holnap meg átvonulnak egy másik részre, mert ő szimultánban nyomja a munkát, mint Polgár Judit a sakkot. Harmadiknak nagyon fontos munkája akadt, épp most újítja fel a Fehér házat, ahol Obama személyesen kínálta meg Barack-pálinkával (hú, ez nagyon hülye poén volt). A válaszok modorosak, legalább annyira, mint ez a poszt, de hát mit lehet tenni? A falunapot sem kezdik el a falu hülyéje nélkül.
Közben az asszony is rádöbben, hogy amit elképzelt, arra már a FED sem tud elég kötvényt kibocsátani, így jönnek az alkuk: nem kell lecserélni a zuhanykabint, elég a szilikontömítést és az ajtókat. A csempe is jó úgy, hiszen amit kinézett, abból csak 2 négyzetméternyi van a nagybótban, a többit két hónapra szállítják Itáliából, gondolom, maga Michelangelo dolgozik rajta Da Vincivel együtt havi bruttó kétezerért (euró).
De végre eljött a nagy nap: eljött a MESTER önön valójában! Na, akkor essünk neki, csináljuk, legyünk kész minél hamarabb, mert a fene akar slaggal zuhanyozni ősszel. Az, ahogy Pistike elképzeli! A mester most éppen csak felszedi a régi burkolatot, mert csak két órára ér rá, de majd visszajön holnap, amikor szintén van egy szabad órája, némi betonozás, annak száradni kell minimum 24 órát, majd jön a hétvége, amikor fontos családi program van, ott nem ér rá, de utána lévő héten hétfőn kijön, ott csak mi leszünk neki, akkor megcsinálja a munka nagyját, majd megint szárad, majd megint kijön, ott is vakarászik valamit, utána szárad, és így ha minden jól megy, 1 hét múlva birtokba vehetjük a nagy művet. Mint látszik, ez a mester nem az a fajta, aki egyben lehajtja a nagyfröccsöt; ízlelgeti, kóstolgatja, megszakérti, és szeretné élvezni a munka minden másodpercét. Az ekkor már erősen meggyötört férfi fejében felsejlik, hogy lehet, hogy másik mestert kellene keresni, de hát ezt is olyan nehezen lehetett megtalálni, ráadásul amelyik mesternek volt egy csepp esze, már rég külföldön dolgozik euróért, és hazánkban csak az maradt, aki még ahhoz is hülye volt, hogy kimenjen; vagy megszállott, aki úgy gondolja, hogy ő személyesen fogja újjáépíteni az országot, és nem érdekli, hogy ezért más kap pénzt (pl. egy gázszerelő, de most nem politizálunk).
Nem baj, a kalapácsfúró már berreg, a vakolat hullik, a csempe törik, a mester iszik, épül-szépül a nagy mű, láthatóan hamarabb lesz kész, mint egy stadion, mindenki örül. És végre eljő a nagy nap: kész! Csillog-villog, az asszony örül, a GDP nő, Matolcsy is örül, a barátnője is, bár engedtessék megjelenni, hogy nem sajnálom tőle a pénzt, hiszen minden nap látnia kell a jegybankelnököt meztelenül (brrrr...). Használatba vesszük, minden szép és jó, működik - pont mint régen.
Holnap jön át a szomszédasszony megnézni. Szegény szomszédnak majd viszek pálinkát, hogy feledtessem, mi vár majd rá.
VÉGE. (Őszintén remélem).
