Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Számlával ötvenezer, anélkül negyven

2011. szeptember 10. - Nívó blog

Szerintem jó helyen kapizsgál a kormány, mikor a 40 milliárd pótlólagos áfa bevétellel szeretné betömni a költségvetés lyukait oly módon, hogy javítják a NAV adóbeszedési hatékonyságát. Persze a pöfögők gyorsan lecsaptak a témára, miszerint újabb légvárakat épít a kormány, az az igazság, hogy ebben az ötletben most kivételesen tényleg van valami.

Ki ne találkozott volna már a címben citált mondattal jómagyar kereskedők szájából, mikor valamilyen terméket vagy szolgáltatást szeretett volna megvásárolni. Nem is szeretném ragozni. Inkább arra hívnék fel mindenkit, hogy segítsétek kormányunkat az áhított pluszbevétel elérésében. Ez tulajdonképpen mindannyiunk érdeke, hiszen ha nem sikerül behajtani ezt a pénzt, akkor a kormány elbukik és visszajönnek a szocialisták a megszorító politikájukkal együtt.

Persze nem a klasszikus módszert javaslom, mármint hogy kérjünk mindenről számlát, mert tisztában vagyok vele, egy ilyen felhívással nem érnék célt, hiszen Nívó blogunk népes törzsolvasó gárdáját kizárólag magasan képzett, intelligens és gazdag emberek teszik ki. (Kivéve ”the dragon” alkalmi olvasónkat, aki ma véletlenül bulvártémával jött ki, elterelve a fontos ügyekről a figyelmet, mikorispedig olyan hálás témák forognak, hogy kormányunk 180 forintra értékelte le a svájci frankot. Nyilván a tuggyukkik agitátora, mint például Brendel Matyi.) Meg különben is a szocik már próbálkoztak egy szánalmas KÉRJ SZÁMLÁT! kampánnyal még az átkosnyolcévben, és hát tudjuk milyen sikerrel.

https://m.blog.hu/ni/nivo/matyaskiraly2.jpgAz én javaslatom, amellyel a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad a következő: Természetesen ha felajánlják vidd el a cuccot számla nélkül, majd pedig jelentsd be az illetőt az Adóhivatalnál. Onnan aztán Mátyás királynak öltözve majd valaki kiszáll a megadott címre, úgy tesz mint aki vásárolni akar, majd amikor elhangzik a bűvös mondat: ’Számlával 50 anélkül 40’, akkor már villantható is a hatósági igazolvány és a csekktömb egy kétmilliós bírságról. Kiszámoltam: Ha akad húszezer jó hazafi a tízmillióból, akkor máris összejön ily módon a 40milliárd. Miután azonban blogunk olvasottsága - kis jóindulattal és nagyvonalúsággal - egy átlagos napon ötvenezer fő körül mozog, így pusztán blogunk javaslatából összejöhet a teljes 100 milliárdos hiányzó bevétel, ha mindenki feldob egy nevet.

A cigi és a sör jövedéki adójának emelésére így már nem is lesz szükség!Ráadásul munkahelyteremtő hatás is várható, hiszen az Adóhivatalnak egy csomó jól képzett Mátyás királyra lesz szüksége.

Na mit szóltok? Mindenki bennevan a buliban?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr393214783

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Matolcsyzmus és a kenyér ára 2011.09.10. 23:46:40

A Ténytár is elemezte, hogy a vártnál kisebb gazdasági növekedés és az egykulcsos adó bevezetése miatt kieső adóbevételek miatt komoly megszorításokra kiigazításokra lehet számítani. Bár ennek mértéke 2012-ben lesz jelentősebb, már az idei problémák ke...

Trackback: Szolidaritást mond, pont Ő ne mondja!! 2011.09.10. 19:47:38

 Zárt találkozón Orbán Viktor leszögezte: a 21. századi magyar nemzet akkor lehet erős, ha az egyik alappillére a szolidaritás. Tessék??????Talán kérdezze meg a munkavállalók 85%-át akiknek az egykulcsos adótól csökkent a nettó fizetése, vagy a ga...

Trackback: A hatalom nem eszköz: frakcióülés 2011.09.10. 19:16:21

Kormányunk az imperialista IMF és karvalytőkés csatlósainak legyőzése után újult erővel folytatja a harcot szeretett hazájának megmentéséért. Pártunk háromnapos, Hajdúszoboszlóra kihelyezett frakcióülése nem okozott csalódást, úgy tűnik zavartalanul ha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jaffar 2011.09.10. 07:41:32

@poszt
Eleve halva született ötlet. A magyar emberbe ele van kódolva a lopás. Márpedig a számla nélkül meg "fél-áfával" (wtf) az mind az. A vállalkozó az államot, a vevö meg saját magát csapja be. Ez ment a szocializmusban és ez az, ami mindenkiben ott él. Ha vmit el lehet lopni büntetlenül (vagy nagyon kicsi rizikóval), akkor azt ellopjßak, mert "hülye lennék, ha nem tenném" címszoval mindent visznek, ami mozog, ami érték. S, nehogy azt higgyük, hogy csak a cigányok.....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 07:53:01

@Jaffar:

Könnyen elképzelhető, hogy ez így van. Ugyanakkor nem látom a közvetlen összefüggést a poszttal.

Az én ötletemmel ugyanúgy megszerezheti mindenki olcsóbban az árut, és még az állam is kaszálhat.

Imadom a trapistát 2011.09.10. 08:05:33

@Jaffar:

"Eleve halva született ötlet."

Mondanom sem kell, hogy az ilyen hozzáállás miatt tart itt ez az ország.

Tán szocialista vagy-e?

Shawher 2011.09.10. 09:13:07

Ennél egy nagyságrenddel hatékonyabb megoldás lenne, ha a feljelentő mondjuk 10% adómentes jutalékot kaphatna a büntetésből. És nemcsak az ÁFA eltitkolás, hanem a feketemunka esetén is.
Szerintem holnaptól plusszos lenne a költségvetés.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.09.10. 10:18:52

Kénytelen leszek becsületsértés miatt perbe fogni a szerzőt, amiért a nivo törzsolvasójának bélyegzett. Pedig mi sem áll távolabb a valóságtól!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 12:20:40

@"the dragon":

Csak ne különcköj! Most is itt vagy nem?

Inkább virítsd itt nyilvánosan azt az áfacsalót. Ennyit igazán megtehetnél az országért.

KelekótyaP 2011.09.10. 15:12:27

Az baj, hogy az említett 600milliárdos ÁFA tartozás az körbetartozás vége aminek az elején majdnem mindig egy önkormányzat, egy állami cég vagy egy multi van. Pl az a panel felújítást megnyerő kivitelező, aki ahogy kiállította a számlát generált magának 1 milliárd befizetendő áfát az önkormányzat meg baszik kifizetni 2 éve. Na akkor most börtönözzük be?

we 2011.09.10. 15:16:28

Szeretnem feljelenteni a szomszedomat, mert tudomasom szerint naluk tegnap hajnalban a pinceben feketevagast tartottak!

parandroid 2011.09.10. 15:18:45

mindenki jelentsen fel még egy embert. pfúj.
nyilván a szaki azért tart ott, ahol, hogy a "leokosított" különbséget eltőzsdézhesse.

trhd 2011.09.10. 15:19:27

Leszögezném, hogy a be nem fizetett adókat be kell hajtani, annak jogosságához nem fér kétség.
De az is látszik, hogy ugyanúgy nem szeret fizetni a posztíró, mint az, aki áfa nélkül vásárol meg egy terméket: csak éppen a posztíró szeret inni és cigarettázni...
Én igenis felvinném az egekbe, sokszoros mértékűre a cigi jövedéki adóját, az alkoholnál meg a tervezett lépést nagyon helyeslem, miszerint az "italpótlékokra" (ún. szesztartalmú italokra) azonnal hatalmas emelést szabnak ki... legalább leszoknának a cigisek és az alkoholisták...
Sőt, az összes cigatettázó TB járulékát is 3x-os pótlékkal súlytanám, mivel az egészségügy miattuk van ott, ahol: a cigisek mindenféle betegségeit, illetve az általuk passzív dohányzással okozott betegséget tömegét kell orvosolni...
Na itt már mindjárt meg is lenne a hiányzó pénz, többszörösen is.

Lille havfrue 2011.09.10. 15:19:31

Helyesen: kapisgál. Tessék javítani a címet, mert így szemrontó és lesznek, akik rosszul jegyzik meg az olasz eredetű szót (capisco).

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.10. 15:20:01

Már megint ez a Voldemort! Az kavarja itten a sz... kását! Tudtam!

Peter T. Sinclare 2011.09.10. 15:21:15

Mármint hozzuk vissza a 10 millió besúgó rendszerét?

Nem volna egyszerűbb az adósságátütemezéssel a visszafizetésre kerülő 2.000.000.000.000 (2 ezer milliárd) forint felét későbbre tolni, és azonnal kkv és k+f fejlesztésre, és belföldi adósságállomány (önkormányzatok, körbetartozásosdi állami megrendeléseknél) csökkentésére fordítani?

Ezer milliárd forintból, ha csak 200 milliárdot fordítanak exportálható találmányok felfuttatására, már abból középtávon súlyos plusz pénzek jönnek be. A kkv felfuttatásával munkahelyek jönnek létre, több lesz az adóbevétel, és nő a fogyasztás, ami újabb adóbevételeket jelent, stb.

Nem kiszipolyozni kell az országot, hanem felpörgetni a gazdaságot.

Ja és kérném, hogy a kormány csak a fülkeforradalmárokat szopassa. Köszönöm.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.10. 15:22:52

A javaslat meg nem működik. Ahová kajázni jártam a főnök az ismeretlen tagoknak ad számlát. Szóbal Mátyás király is fog! Egy csomó vámos is odajár szép ződ egyenruhába. Ők sem kapnak szlát. De még senki sem jelentette fel őket. Ez egy ilyen ország!

Peter T. Sinclare 2011.09.10. 15:23:19

@trhd: szoruljon a végbeledbe farfekvéses süncsalád!

Már most is ~440%-os jövedéki teher van a cigarettán!

Majd ha a kávén, üdítőn, benzinen (egyik sem létszükséglet, és mindegyik egészséget károsító termék) is 400% feletti lesz a jövedéki adóteher, akkor beszélj ekkora f*szságokat.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.09.10. 15:25:02

Azért az elég gáz,hogy egymás feljelentgetésére buzdítasz,akármi is a cél--szerintem.
Ennyi lóvét simán összedobhatnának a pártok is(arányosan persze)a tisztességes és teljesen átlátható pártfinanszírozásból,főleg,hogy minden forint hiányt amúgy nekik köszönhet az ország.

VonS 2011.09.10. 15:25:22

Azta hozzuk vissza a besúgó rendszert, meg szedjen ki az állam mindenkiből minden pénzt amit tud.
És mi lenne, ha a 100 milliárdos lyukat a kiadások csökkentésével tömnék be? Egyáltalán mi az, hogy lyuk?
6000 milliárdot kellene az államnak a költekezésből visszavennie.
Aki meg feljelentgetést és még több adót javasol, annak halvány lila fingja sincsen róla, hogy mi a megoldás. Le kellene építeni a tetves államszocializmust végre, az az egyetlen megoldás.
Nívó, mi? Ne röhögtess.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2011.09.10. 15:25:57

-Mennyi lesz?
-Számlával 50', nélküle 40'.
-30-at adok, vagy mehet a sittre.

Az ellenőröket ki fogja ellenőrizni? Korrupció melegágya. ;)

Erdőtársulás 2011.09.10. 15:28:48

Szerintem is kezd jó helyen kotorászni a kormány. A másik az igazoltatott külföldi rendszámú jármű tulajdonosainak adatátadása a NAV felé. Szerintem ez korrekt.

Pernahajder Viktor 2011.09.10. 15:30:58

Az tényleg szar lenne, ha aszocik visszahoznák a megszorításokat. Most, hogy nincsenek megszorítások, most sokkal jobb.

Pernahajder Viktor 2011.09.10. 15:32:40

Mellesleg, ha csak rácsörögnének Csányira, nézzen már be a trezorba, biztos találna némi aprót pár számlán. Hát kinek fájna az?

repattila 2011.09.10. 15:33:43

Ez ám az igazi magyar hozzáállás, ne kérj számlát, aztán jelentsd fel. Büszke lehetsz erre az ősmagyar ösztönre.

LongJohnHolmes 2011.09.10. 15:35:40

A fenti leírásban szereplő 10000 Ft be nem fizetett áfa a vevőnél marad, így biztosan magyarnál marad. Ő ezt majd elkölti valahol és ha szerencséje van az államnak, akkor abból majd 2500 Ft-ot beszed. Ha ez a szerencsétlen honfitársunk örömében tankolni áll be, akkor sokkal többet.
A vállalkozónak a 40000 Ft-ból a költségei levonása után több marad, mint ha számlát adott volna. Így ismét egy magyarnál maradt a pénz, amit majd elkölt legálisan vagy ő is eltankol.

Ellenben, ha számlásan jön létre a tranzakció, akkor az állam leszedi az 50000 Ft után az Áfát, a Béfát és minden szart. Ez a pénz aztán eltűnik a magyarok szeme elől. Állítólag államadósságot rendeznek belőle és kimegy az országból.

Szóval én nem vagyok benne.
Persze én is voltam ezen a szinten, mint a szerző jó pár évvel ezelőtt. Akkor mindenkitől kértem a blokkot a számlát, még a hamburgerestől is. Aztán eltűntek azok a boltok, ahol a számlákat kértem.

Tehát gondold át ismét ezt az ötletedet, ha valóban így is gondoltad, és nem propagandacélból írtad.
Majd akkor kell a számlát kérni, ha az adótartalma Magyarországot gazdagítja.

A mondatod, miszerint be kellene jelenteni azt aki nem ad számlát nagyon sötét időket idéz. Talán sötétebbet, mint ami a fejedben lehet.

Visegrádi 2011.09.10. 15:38:35

Ha lesz diplomás adó, visszaadom a diplomámat. Ugyis túl kemény;)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:38:59

@HK417:

"Azért az elég gáz,hogy egymás feljelentgetésére buzdítasz,akármi is a cél--szerintem."

Ezek szerint te akkor is elfordulsz inkább, ha valaki szemetel az utcán, esetleg nemi erőszakok követ el, vagy ilyesmi. Azért mert gáz?

Svájcban népellenség vagy, ha egy koszos csokispapírt a szelektív kukába mersz bedobni.

VonS 2011.09.10. 15:39:38

@Erdőtársulás: Persze, és akik százmilliárdokat csalnak el számlagyárakkal azokat ezután se piszkáljuk, mi? Ne is hozzunk olyan szabályokat, hogy a nyilvánvalóan fiktív áfavisszaigénylők ne tudják százasával létrehozni a bedőlő cégeiket. Abból többször is be lehetne tömni a lyukakat.
És az állami korrupcióról meg pazarlásról meg agyatlan támogatási rendszerekről, ahol ezermilliárdok folynak el, arról ne is beszéljünk.
Csak és kizárólag azokkal basszunk ki akik egyébként valamilyen értékteremtő tevékenységet folytatnak.
Komolyan nem tűnik fel senkinek, hogy a versenyszféra dolgozói és vállalkozói kb összesen nem tesznek ki több, mint 2,5 millió embert? Egymásnak ugranátok, miközben az ország 3/4-e így is belőletek él.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.10. 15:40:21

szerintem csak egy megoldas van, leszarni az egesz EU-t es allamositani, majd szorosra fuzni a kapcsolatokat moszkvaval es kinaval
az IMF meg kapja be

Mob. 2011.09.10. 15:44:06

Biztos hitelesebb lennél, ha nívós posztod mellé tolnál egy linket/képet/táblázatot amiben néhány sorban összefoglalod, hogy mely nemzeteknél található 25% (esetleg annál magasabb) általános forgalmi adó. ( www.scopulus.co.uk/taxsheets/european_vat_rates.htm )Sőt még csábosabb lenne a posztod, ha kiválogatnád, hogy a szóban forgó nemzeteknél mennyi az átlag jövedelem, (amiből finanszíroznod kellene a mosógépszerelő vállalkozását, amennyiben csörög a dob) és vajon mennyi adó/járulék terheli eme jövedelemszintet. Ja igen. Te lennél a leghangosabb, ha a szolgáltatást végző szakik annyit kérnének a szolgáltatásaikért, hogy legálisan is megérje nekik. Ezt ugye te is tudod.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:44:17

@LongJohnHolmes:

"A mondatod, miszerint be kellene jelenteni azt aki nem ad számlát nagyon sötét időket idéz. Talán sötétebbet, mint ami a fejedben lehet."

Most akkor ki a haza hőse? Aki adót fizet, vagy aki elcsalja azt? Sötét fejemmel kisebb zavart látok a fejedben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.09.10. 15:44:25

@Jaffar: A magyar emberbe ugyanígy bele van kódolva, hogy besúgja, feljelenti a szomszédot, szóval simán működhet az ötlet :)

neoboot 2011.09.10. 15:44:52

Ez a feljelentgetösdi tipikus magyar virtus.....Gratulálok barátom....

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:46:03

@VonS:

"Persze, és akik százmilliárdokat csalnak el számlagyárakkal azokat ezután se piszkáljuk, mi?"

Az természetesen magától értetődő, hogy Magyarország problémáiért kizárólag "őket", illetve "azokat" terheli a felelősség. Ahogy a mottónkban is szerepel.

dr.pupak30 2011.09.10. 15:46:06

biztos jó lenne, ha nem ad-hoc jellegű döntéseket hoznának a saját hülyeségeik orvoslására és a lukak betömködésére, miközben a kiadásokat érdemben nem csökkentik. semmi hír a legnagyobb pénznyelők az oktatás, eü és tömegközlekedés megreformálásáról. addig csak toldozgatás, foldozgatás az egész. még mindig nem fogták fel, hogy ezzel a fél kommunista rendszer nem működik, ahol látszólag az oktatás és eü ingyenes, valójában pedig óriási adózatlan pénzek folynak keresztül a rendszeren feketén. amatőrök

szita szita péntek 2011.09.10. 15:46:24

:D Össze is omlana a KKV szektor. Remek ötlet!

is 2011.09.10. 15:47:54

végülis igaz magyar vagy. olyan feljelentősdi. nyilasoknál zsidót, komcsiknál nyilast, csak úgy általában bármiért bárkit. minden más országban a kérjél számlát megy, de te tényleg eltaláltad a magyar lélek középpontját. fog is a magyar még ennél is lejjebb menni.

dr.pupak30 2011.09.10. 15:48:30

oké fogtam a javaslat lényegét. nem olvastam el a végét. :)

dr.pupak30 2011.09.10. 15:50:01

oké fogtam a javaslat komolyságát, nem olvastam el a végét. :)

VonS 2011.09.10. 15:50:54

@bogancs: Nívó, mi?
Hogy neked fogalmad sincs arról, hogy az általad emlegetett pénzek többszöröse megy el teljesen fiktív módon, az téged és a megoldási javaslataidat egyszerre minősíti.
1 kezemen nem tudom megszámolni hány milliárdot látok csak én egy évben teljesen fiktív cégekhez szétfolyni, aminek aztán a NAV bottal üti a nyomát. Hacsak az adónyomozóra eleve nem szólnak rá kezdésnek, hogy "ezt az ügyet most lezárjuk"

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:51:21

@-=Z=-:

"Biztos hitelesebb lennél, ha nívós posztod mellé tolnál egy linket/képet/táblázatot amiben néhány sorban összefoglalod, hogy mely nemzeteknél található 25% (esetleg annál magasabb) általános forgalmi adó."

Most viccelsz? Ezzel egy csomó munka lenne. Kinek van ehhez kedve. Tök jó nagyokat lehet mondani munka nélkül is, és címlap lesz belőle. Írtam én már szakértői posztot is, de a kutyát nem érdekelte.

Amúgy meg Magyarország szegény ország a nyugathoz képest, ez egyértelmű. Attól még az államnak vannak kiadásai.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:53:29

@neoboot:

"Ez a feljelentgetösdi tipikus magyar virtus.....Gratulálok barátom.... "

Köszönöm! Azzal kell gazdálkodnunk, amink van. Az a gond, hogy eleddig mindig próbáltunk alkalmazkodni és a nyugatot majmolni. Meg is lett az eredménye. A magunk magyar módszerével biztosan sikeresek lennénk.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:55:08

@szita szita péntek:

"Össze is omlana a KKV szektor. Remek ötlet!"

Csak nem becsületkasszát javasolsz? Az fizesse be az adót, akinek telik rá?

Mob. 2011.09.10. 15:56:24

@bogancs: "Most viccelsz? Ezzel egy csomó munka lenne. Kinek van ehhez kedve. Tök jó nagyokat lehet mondani munka nélkül is, és címlap lesz belőle. Írtam én már szakértői posztot is, de a kutyát nem érdekelte."

... hmmm legalább őszinte ....

(Ne válaszolj!, Az is felesleges munka lesz, ugyanis most jártam ezen a blogon utoljára.)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:57:22

@is:

"nyilasoknál zsidót, komcsiknál nyilast, csak úgy általában bármiért bárkit."

Te miről zagyválsz itt? Nem a világbékét szeretném most előmozdítani, hanem hogy befollyon a szükséges 40 milliárd az államkasszába.

VonS 2011.09.10. 15:58:35

@bogancs: "A cigi és a sör jövedéki adójának emelésére így már nem is lesz szükség!"
Ez egy órája is benne volt már a posztban? :)

Ha igen akkor elnézésed kérem.

nem várt fordulat 2011.09.10. 15:58:36

ez egy rohadt álságos, és rosszindulatú ötlet: "ha felajánlják vidd el a cuccot számla nélkül, majd pedig jelentsd be az illetőt az Adóhivatalnál"

tehát tevőlegesen vegyél részt a csalásban, majd nyomd fel a másik felet. te épp ugyanúgy elköveted a bűnt és cinkossá válsz.

az nem megy, hogy valamiből csak a hasznot veszed ki, a szart meg másra hagyod. bocsáss meg, de ez gusztustalan hozzáállás. olyan spiclis.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 15:59:16

@VonS:

"Nívó, mi?"

Mi vagy te, valami nívópálca? Mert annak ám kurvára rövid vagy!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:02:36

@VonS:

"1 kezemen nem tudom megszámolni hány milliárdot látok csak én egy évben teljesen fiktív cégekhez szétfolyni"

Akkor te vagy az én emberem. Ezennek felkérlek, hogy itt egy kommentben távirati stílusban tárd ezeket az ügyeket a nyilvánosság elé! A NAV bejelentést ezután én megteszem helyetted. Meglesz az a 40 milliárd gyorsan.

LongJohnHolmes 2011.09.10. 16:02:47

@bogancs: Jelenleg az, aki elcsalja. De ez nem ilyen fekete fehér. Aki elcsalja, de aztán elviszi külföldre az is ellenség. Tudod, ők a nagy csalók, akikkel nem tud mit tenni az általad említett adórendőrség.
Viszont, ha egy magyar vállalkozás adót csal, és itt vesz belőle házat, autót, földet bármit, akkor azzal más magyar (remélhetőleg magyar) jól jár. Egy szinten újra legálissá válik a pénz és újra adózik. Ha megveszi a Ferrariját, akkor annak az áfáját regadóját és egyéb szarjait be fogja fizetni az államnak.
Mondok egy más példát. Mikor bármilyen népszavazás híre felüti a fejét, akkor azonnal írják, hogy ennyi meg annyi milliárdba kerül majd. Az egyszerű nép ilyenkor elkezd háborogni, hogy ezt a pénz a kormány kidobja az ablakon. Pedig ez a pénz tisztán visszakerül a néphez kis tételekben. A rengeteg választókerületben lévő helyiségek bérlése és az ott ücsörgő 15 nyugdíjas bére biztosan a néphez kerül. Nem sikkasztják el egyben, mint egy külföldi hitelt, amit pillanatokon belül eltüntetnek az országból.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:04:31

@-=Z=-:

"Ne válaszolj!, Az is felesleges munka lesz, ugyanis most jártam ezen a blogon utoljára."

Miért te mely blogokat olvasod? Csak nem a homárt a hogyvoltot meg a munkahelyi terrort?

Erdőtársulás 2011.09.10. 16:04:44

@VonS: Nem értem miről írsz. Elmagyaráznád részletesebben?

Bikfenc 2011.09.10. 16:05:05

@bogancs: Szemléletes példa a
Én még emlékszem arra, hogy a 70-es években Románia volt a telefonnal legjobban ellátott ország a komcsi tömbből (akkor még csak a vezetékes telefon létezett földi halandó számára)
Ennek oka az volt, hogy mindenki feljelenthesse a szomszédját, ellenségét, barátját.
Magyarországon is egy névtelen bejelentés miatt meghurcoltak azonnal bárkit.
Sötét, barom egy világ volt az! Jó hogy elmúlt!

Mária 2011.09.10. 16:05:28

Kedves Bogáncs!

Írd ki a neved, címed, elérhetőséged, adószámod ide, a blog oldaldobozába, és mi mindannyian, a napi ötvenezer olvasó, majd szívesen jó alaposan feljelentünk!

Akár naponta ötvenezren :)

Ja, hogy te inkább a másik csoportba, a névtelen feljelentgetők közé tartoznál? Ebben az esetben tárgytalan a javaslatom :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:06:12

@karacsi_maci:

"az nem megy, hogy valamiből csak a hasznot veszed ki, a szart meg másra hagyod. bocsáss meg, de ez gusztustalan hozzáállás. olyan spiclis."

A másik lehetőség, hogy lúzer leszel és fizetsz. Azt meg senki nem akar, ha végigolvasod a kommenteket.

Unmorosely 2011.09.10. 16:06:36

Összekeverni/konvertálni az adóbevételt a bírsággal. Szerinted a vállalkozó arra rászorul (vagy nem de kit érdekel, csinálja), hogy 40-50K tételekkel áfát csalogasson, arra kiszabod a 2 milliós büntetést, azt ki is fizeti idén és nem húzza le a rolót?

Nem védeni akarom őket, sőt, aki áfa csalásra alapozza az üzleti modelljét, azt állami faszkorbáccsal büntetném, értem is a jószándékot az írásodban, és az MSZP is szo*jon le, de ez az ötlet ebben a formában akkor is egy faszság.

vasgyuszi 2011.09.10. 16:08:59

Jogos a felvetés.

Azt a poshadt számlamentes, adókerülo tetves mindenit a magyaroknak! Akinek nem inge ...

VonS 2011.09.10. 16:09:31

@bogancs:
Az a gond, hogy ezekről nyilvánvalóan tud a NAV is. Mármint tudom, hogy tud róla, hisz kap bejelentést.
Azt viszont el tudom képzelni, hogy már most elbírnának még százezer képzett Mátyás királyt, amennyi ügyük lehet, ha minddel akarnának foglalkozni. És ezek mind tíz-százmilliós dolgok.
Mivel mindre nem jut idő, így nyilvánvalóan azokat az ügyeket, ahol csókosok vannak, le is állítják.
Szóval rendszerszintű átalakítás nélkül ebből az országból nem lesz semmi, max még a maradék értékteremtő tevékenységet folytató ember is egymásnak ugrik, hogy melyikük fizesse a növekvő terheket - értelmetlenül.

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:10:08

végigolvastam, igaz, még csak 7 komment volt amikor elkezdtem írni. és úgy látom, a legtöbbekben a fekete auto gondolata ütött szeget.

ha pl. végre valóban 200 fős lenne a parlament, ha végre tényleg meg lenne oldva a pártfinanszírozás kérdése, ha nem parlamenti díszkivilágításra, és új skodákra költenék a pénzt, hidd el, nagyon hamar meglenne az a pénz. És mint erős dohányos és félig alkoholista mondom, hogy bizony, az összes többi luxuscikknek emlejük a jövedéki adóját.

párizsban egy doboz cigi 4 euró.

M_R 2011.09.10. 16:10:38

Szép is lesz - mindenki feljelent mindenkit - nagyon komoly névtelen feljelentéssel, géppel írva :)

Az ÁFA-nélküli számlákhoz képest nagyságrenddel nagyobb lenne az a bevétel, amit a "minimálbérre bejelentve és zsebbe még 300 ezret" típusú "becsületes" munkavállalóktól be lehetne hajtani.

A megoldás egyszerű is lenne: csak meg kellene kapirgálni hogy miként tud valaki papíron nettó 80-100 ezerből fenntartani olyan "házikót" aminek a havi rezsije nem áll meg 140 ezer alatt... Csak ebből nem lesz semmi, mert akkor a Kedves Vezetőnél is felmerülhet, hogy mint első- és egyetlen munkahelyes politikus (akit ugye kizárólag közpénzből "fizettek") hogyan tudott összehozni egy olyan is szolid villát, ahol már a telekár is több tízmilliós nagyságrend...

Bikfenc 2011.09.10. 16:12:59

Szóval nekem a feljelentés erkölcsi tartalmával van bajom, és ez független attól hogy kit, mikor és miért jelentenek fel.
Számomra hajmeresztő a javaslat!

szita szita péntek 2011.09.10. 16:13:02

@bogancs: Ne tégy már úgy, mint aki a Marsról jött... Ez az ország a kiskapuk országa. Egyrészről adva van egy gyengécske gazdaság, másrészről pedig egy kiemelkedő méretű állami (adó)teher. Abban a pillanatban, ha mindent betartanánk, betartatnánk összedőlne ez az egész gazdasági tákolmány. Nem mondom, hogy ez így jó, de azt igen, hogy a rendszer alapvető újragondolása nélkül a javaslatod könnyen ezrek állásának elvesztését eredményezhetné.

Tudod ez olyan, mint az iskola. A puskázás benne van a rendszerben. Ha soha senki sem csalna, akkor a szülői elvárások, a felvételi ponthatárok sokkal alacsonyabbak lennének. Egyszerűen lejjebb menne az átlag. Ez van.

A vállalkozó csal, mert magas a teher, ami viszont azért olyan magas, mert sokan csalnak. Ha kiveszed az egyenlet egyik felét, akkor marad a magas teher - abba meg a legtöbben szimplán beledöglenének. Azok, akiket per pillanat nem kell segélyezni.

Van megoldás, mert persze van. De ha eltekintünk a felrobbantani-újrakezdeni lehetőségétől, akkor ahhoz tudatosan átgondolt gazdasági program és az ebből fakadó szemléletváltás kéne. Olyan meg nincs, mer' dolgozni kéne vele - szavazatot meg nem hoz.

Az ötleted ezért szerintem kártékonyabb lenne az országnak, mint évi 7-8 komolyabb árvíz.

Pilla 2011.09.10. 16:13:07

Van egy mondás, miszerint: és tisztelet a kivételnek! Mindenki saját magából indul ki! Bogács-nak igaza van: én sem olvasom többet az írásaidat. A szerzemény is elég hiányos, és rossz tipp, de az viszont végképp GÁZ, amiket a hozzászólásokhoz megjegyzésként írogatsz. Jellemed ékesen tükrözi, és talán az még inkább GÁZ! 50 ezer embert meg egymásra uszítani, végképp GUSZTUSTALAN!!! törölhettek is innen.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.09.10. 16:13:51

@bogancs: Azért ez tulzás,amit mondasz,ugye te is érzed. Ráadásul ez itt nem Svájc és nem is biztos,hogy ott bármelyikünk is olyan marhára jól érezné magát @VonS: Ezzel például marhára egyet tudok érteni!

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:15:01

@M_R: szerintem rosszul látod. elmész egy állásinerjúra egy fizetési igénnyel. legyen ez nettó 300e forint, mert ennyit ér a tudásod, és mellé ilyen igényeid vannak. azt mondják, ok, diplomás minimálbér 8 órában, többi zsebbe. itt a munkavállaló eleve ultimátumott kapott, kell a munka vagy sem? nincs tárgyalási pozicióban. a cég pedig egyszerűen bele van kényszerítve ebbe a konstrukcióba, mert ha nem így teszi, akkor nem, hogy profitja nem lesz, de még csak nullára sem tud kijönni.

először felül magasabb szinteken kell rendbetenni a dolgokat, hogy aztán lehessen normális, legáélis fizetéseket adni, hogy aztán kifizesd a vállalkozónak áfásan is.

VonS 2011.09.10. 16:15:49

@Erdőtársulás: Melyik részét?

Gondolom az ÁFA-csalásra gondolsz.
Bonyolult és sok apró részlet van, de röviden: egyik cég kiállít egy számlát a másiknak, aki papíron fizet érte. Aki kapta a pénzt, ÁFA befizetési kötelezettsége keletkezik, aki adta, annak ÁFA-visszaigénylési. Akinek be kellene fizetnie, nem fizeti be az ÁFÁ-t, a másik viszont megkapja az államtól. Így elloptak teljesen fiktív számla alapján (semmi valós gazdasági esemény nem volt) 20%-ot a bruttó összegből.
Aki nem fizeti be, ott persze megpróbálja behajtani a NAV, csak nem talál semmit. Korlátolt felelősség miatt pedig a tulaj nem felel a vagyonával, és akkor a pénznek végleg lőttek.
Na ebből biztos, hogy sok-sokmilliárdos összegben folyik ki pénz az államtól.

Kivlov 2011.09.10. 16:17:54

Nem bevételt kéne növelni, hanem kiadást csökkenteni: ingyenes utazgatás, rokik, korkedvezményesek, segélyek, állami cégek, közszféra.
Nem csak 100at lehetne itt találni, hanem 1000et is...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.10. 16:18:12

Hogy mit szólok?
Ha viccnek szántad, akkor gyenge.
Ha komolyan gondoltad, akkor egyszer látogass el a valóságba is.
Ha ezt a 40 milliárdot be lehetett volna hajtani, akkor már be lenne hajtva. Állampolgári feljelentésre eddig is volt mód és eddig se éltek vele.
Tudod, miért? Mert a vevőnek is érdeke. Neki az olcsóbb vásárlás az érdeke, nem pedig az, hogy bíróságra járjon egy vadidegen miatt, aki személyesen nem is ártott neki.

"Ez tulajdonképpen mindannyiunk érdeke, hiszen ha nem sikerül behajtani ezt a pénzt, akkor a kormány elbukik és visszajönnek a szocialisták a megszorító politikájukkal együtt. "
Miben különbözik a Fidesz megszorító politikájától?

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:18:13

@VonS:

"Korlátolt felelősség miatt pedig a tulaj nem felel a vagyonával"

ahogyan én tudom, az ügyvezető viszont igen. nem véletlen voltak yosip totok és kaya ibrahimok.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:18:39

@M_R:

Ne haragudj, se füle se farka annak amit írsz! Ne azt kapirgáljuk meg amit én javasoltam, hanem azt amit te, aztán a végén leírod, hogy az úgysem lesz, mert a kedves vezető így meg úgy.

Ezért kell nekünk állampolgároknak kezünkbe venni a dolgokat, és akkor nem kell mutogatnod senkire. Na ez a tipikus magyar virtus amit te előadsz!

szita szita péntek 2011.09.10. 16:19:08

@Pilla: Csatlakozom. A cikk szerzője egészen egyszerűen buta. Ezt a blogot nem érdemes olvasni - többet ide nem jövök.

kpityu2 2011.09.10. 16:19:16

Ja. A feljelentő meg járkálhat bíróságra (rendőri erővel való elővezetés terhe mellett), esetleg meg is vádolják bűnrészességgel.
Bizonyítékként pedig lefoglalják a számítógépét is, ha esetleg onnan írta a feljelentő emailt, majd a rajta talált illegális Total Commander-ért lefoglalják a gépét és ráhúznak még egy kis bírságot.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.10. 16:19:47

Egyébként pedig 40 milliárdot baromi egyszerű összehozni. Mondd azt, hogy 1%-kal kisebb az idei nyugdíjemelés...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:20:44

@Bikfenc:

"Szóval nekem a feljelentés erkölcsi tartalmával van bajom"

Ember! Nem az ártatlant kell feljelenteni, hanem a csalót! Milyen erkölcsi gát tart téged ettől vissza, nem értem?

VonS 2011.09.10. 16:21:56

@karacsi_maci: Így van, ezért szoktak csövesek lenni az ügyvezetők...
Persze megfelelő törvényi szabályozással megoldhatnák, hogy ne tudjon 1 ember többször ilyet elkövetni, de úgy tűnik, erre még egyik pártnak sem volt igénye.
Csak nem azért, mert ilyenekkel és egyéb lopásokból ill. korrupcióból finanszírozzák a pártokat is? Á, dehogy.
Mit csodálkoztok, mikor a kormánypártokat, legyen az bármilyen oldalról, ugyanúgy illegális pénzekből finanszírozzák, mint egy terrorszervezetet vagy a maffiát.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:22:22

@VonS:

"Az a gond, hogy ezekről nyilvánvalóan tud a NAV is. Mármint tudom, hogy tud róla, hisz kap bejelentést."

Azért csak küldjed a neveket! Ott is magyarok dolgoznak, rugdosni kell őket, ha azt akarjuk, hogy dolgozzanak rendesen.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2011.09.10. 16:22:40

Tényleg arra biztatod az olvasókat, hogy a legrosszabb NDK-s módszerekkel mószeroljanak?! Nem baj, ha te számla nélkül, sutyiban veszed, de jelentsd fel alaposan. Hogy gondoltad? Névvel, vagy név nélkül? Naiv én, persze hogy névvel, hiszen ez a polgártárs/elvtárs számára dicsőség...

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:23:01

@bogancs: az a gond, hogy nem érted ennek az egésznek a működését. egyrészt, ha egy vállalkozó teljesen tisztán játszana, akkor nem érné meg neki vállalkozni. a javaslatoddal csak egy csomó cég tönkre menne. másrészt hidd el, a vállalkozók legnagyobb része nem azért csinálja úgy ahogyan, mert tyű de szeret rettegni a feljelentésektől, és mert ebből fedezi a "két havonta elutazom a karibi szigetekre" igényeit, hanem mert így tudja eltartani a családját, fenntartani a vállalkozását.

nem védem őket, de nem véletlen jelent meg és váltott ki akkor visszhangot az én ezért nem adok munkát című írás.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.09.10. 16:26:01

@bogancs: Válaszoltam,eltünt! A blogmotor MONNNYON LE!!!(Vagy jelentsük fel!)

trhd 2011.09.10. 16:27:01

@Peter T. Sinclare: Az inkább neked szorul majd, de a tüdődbe, mert biztos, hogy csak azért ellenzed a cigi árának jó erős megemelését, mert magad egy erős dohányos vagy. Gratulálok a szegényes jellemedhez.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:27:41

@Pilla:

Ugye a címkék közt nem olvastad az irónia szavacskát? Miért törölnélek? Hozzászólásod tökéletesen beillik az összes többi közé, és téged minősít.

Ki vagyok én, hogy kedvemre törölgessek a kommentek közül?

kittrabi 2011.09.10. 16:28:06

Ahogy látom, a probléma lényege:
ki kezdje el előszőr abbahagyni a "lopást"? Persze mindig mások.
Régi bölcsek írják, egyharmadát szedd el, mert azt még adják. Ennél több esetén elkezdenek dugdosni, kibújni, elkerülni az adókat. Háborognak, fellázadnak.
És a behajtók, rendrakók (pribékek) fentartása viszi el a többlet nagy részét.
Jeleneleg az elvonás 50%-os, és a maradékból még az áfát is te fizeted meg.

Alonee 2011.09.10. 16:29:52

Jelentgessem fel azokat, akik nem adnak számlát? Észnél vagy? Lehet, hogy teljesen korszerűtlen vagyok, de ez nekem nem megy. Nem jelentgetek fel senkit és nem is fogok. Dilettáns blogger vagy, aki képes összemosni a nemi erőszakot az utcai szemeteléssel, van a két dolog között némi különbség. Mátyás király és a mai magyar Apeh/Nav? Pfff.
Ostoba és megosztó poszt.

rókafogta 2011.09.10. 16:33:53

Bogáncs:index.hu/bulvar/2011/09/10/adocsalo_plasztikai_sebeszt_buktatott_le_a_nav/ Azt hiszem talán itt van a dolog nyitja. Most ébredtek az APEH vagy NAV akárminek hívjuk.Talán végre rájöttek , hogy szomszédban lévő kisboltost kellene baszogatni mer nem adott számlát egy doboz gyufáról. (ez nem azt jelenti, hogy nem csalt csak a nagyságrendeket is észre kéne venni) Az olvasókat meg nem kéne biztatni feljentésekre, hidd el épp elegen megteszik nélküled is Az meg egyébként még nem jutott eszedbe a 40 milliárd ÁFA hiányról ,hogy esetleg az eddig is fizetőknek nincs akkora forgalmuk? Ugye ezt nehéz elképzelni kiváló helyzet és kiváló gazdaság politika eredményeként. Az én cégem egyébként havi ÁFA bevalló és tapasztaltból tudom csak próbálj nem fizetni a bevallás alapján. Egy hónapnál több időd nem lesz vagy leinkasszóznak vagy behajtanak, az se érdekli őket, hogy mondjuk neked nem is fizettek(mondjuk többek közt épp az állam)

Erdőtársulás 2011.09.10. 16:33:55

@VonS: Nem ezt nem értettem, hanem azt, hogy mit akartál kihozni a dologból. Ez így, ahogy leírod, előttem is ismert dolog, viszont ez is kimeríti az adócsalás bűncselekményét. Ilyenkor nem az üzletszerű ebvitt vagyon a tét, hanem szabadságvesztés és bizony a saját vagyon lefoglalása. A napokban lepleztek le egy hasonló bűncselekményt is. Ezt is fel lehet deríteni, csak egy kicsit több meló. A kormány nem mondta azt, hogy ezekre nem kell lecsapni, ezért nem értem amit írsz. Senki sem zárta ki ezeket a bűncselekményeket a listáról.

VonS 2011.09.10. 16:34:23

@kittrabi: Plusz az USÁ-ban közgazdászok lemérték, hogy 22%-nál többet GDP arányosan még nem igazán sikerült beszednie az államnak a történelme során.

1/3-ad szerintem is belefér, de most ugye GDP arányos 60%-nál járunk, és azért csak annyinál, mert sokat nem tudnak beszedni most sem (ugyebár a poszt is erről szól).

A megoldás szerintem is a GDP arányos 35-40% közötti állam. Maximum. Ez nagyságrendileg 6000 milliárdos kiadáscsökkentést jelent. Ezt kellene meglépni.

rókafogta 2011.09.10. 16:36:03

@kittrabi:" Ahogy látom, a probléma lényege:
ki kezdje el előszőr abbahagyni a "lopást"? " Talán a törvényhozóknak kellene!

we 2011.09.10. 16:36:06

@trhd: abszolút egyetértek! Végre valaki ki merte mondani!

A saját ötleteim (ezeknél is 3x-os TB-t):
- Irodisták/gépjárművezetők (gerincbántalmak stb)
- Városban lakók, sétálók és biciklizők (szívják a szmogot a jó levegő helyett)
- Az egészséges testtömegindex felett lévőket (a zsír eldugíccsa az artériáikat)
- Az egészséges testtömegindex alatt lévőket (kóros gebeség! Egyébként esztétikailag is büntetendő)
- Aki sportol/végez fizikai munkát naponta legalább fél órán keresztül
- Gyerekek (mindig nyavalyognak)
- Öregek (ezek meg feszt a dokinál bandáznak)
- Terhes nők! (eleve szinte két helyet foglalnak!)

we 2011.09.10. 16:36:48

@we: "- Aki sportol/végez fizikai munkát naponta legalább fél órán keresztül"

kimaradt egy "nem"

Bikfenc 2011.09.10. 16:37:28

@bogancs:
Nagyon fiatal lehetsz, kedves Bogáncs, és nagyon naiv.
Nem szeretném viszont látni a névtelen feljelentések időszakát.
Az átkos negyven évnek a névtelen feljelentések, és azok következményei adtak szilárd alapot. A folyamatos félelem, kit mikor miért visznek el...

Az erkölcsi problémám pedig ott van, hogy - a példáddal élve - 50 helyett számla nélkül megveszem 40-ért, aztán utána sunyin, névtelenül feljelentem.
Szóval itt a gond!
Ha oda megy az álruhás apeh ellenőr, és számla nélkül kapja meg a terméket, és lebukik a vállalkozó az OK!
A névtelen feljelentéssel és a sunyi magatartással vannak erkölcsi problémáim.
Legyen kemény apeh ellenőrzés naponta tízszer, hidd el, meglesz a hatása

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:37:50

@VonS: "Ezt kellene meglépni." Vagy azt a mondatot kiejteni a szájon: Elcsesztük ezt a 16% -os adókulcsot, nem a várakozásainknak megfelelően alakultak a dolgok, világpiaci helyzet, gyurcsány, az elmúlt 8év, de visszaállítjuk az eredeti állapotot.

VonS 2011.09.10. 16:38:21

@Erdőtársulás: Szabadságvesztés és saját vagyon lefoglalása egyáltalán nem fenyegeti a tulajdonost a korlátolt felelősség miatt. Akit lelepleznek, onnan nem tudnak beszedni semmit.

Persze meg lehetne oldani, csak mint fentebb is írtam, az egész pártrendszert ilyen és más formákban lopott pénzekből finanszírozzák.

Így aztán nem csoda, hogy azokat akarják piszkálni, akik ebben nincsenek benne.

rókafogta 2011.09.10. 16:41:43

Bogáncs: Ezt csak most olvastam újra ."Ez tulajdonképpen mindannyiunk érdeke, hiszen ha nem sikerül behajtani ezt a pénzt, akkor a kormány elbukik és visszajönnek a szocialisták a megszorító politikájukkal együtt. ". Miért ezt hogy hívják szerinted, Szijjártó Petike szerint!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:42:33

@szita szita péntek:

"A cikk szerzője egészen egyszerűen buta. Ezt a blogot nem érdemes olvasni - többet ide nem jövök."

Menjél csak! Nem kár érted, ha nem érted a burkolt mondanivalót.

Leírtad kurva hosszan azt az általános lózungokkal teli dumát, amit mindenki hallott már ezerszer, de semmi konkrétumot nem tartalmaz.

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:44:16

hozzáteszem, én még behoznám azt is, hogy bármely frakció tagja, aki bizonyítottan közpénzzel bűncselekményt követ el, legyen az 1ft, sikkasztás, csalás, lopás, hanyag kezelés, stb... automatikusan kimerítse a hazaárulás bűntettét. lenne itt rend :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:45:09

@Alonee:

"Ostoba és megosztó poszt."

Mégis kit oszt meg ez a poszt szerinted? Max elválik, hogy ki a buta és ki nem.

Aki így fröcsög, mint te az egyértelműen a buta kategóriába tartozik.

nem várt fordulat 2011.09.10. 16:45:48

@bogancs: OFF: te hallod, tegyél már be a blog.hu adminján be egy margin-bottom: 10px; -t a owncomment selectorhoz.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:47:49

@karacsi_maci:

Mi az, hogy bizonyítottan? Az mszp-s sosem hinné el semmilyen bíróságnak, hogy például Gyurcsány visszaélt közpénzekkel.

És ugyanez igaz fordítva is.

rókafogta 2011.09.10. 16:49:31

@karacsi_maci: Ha nem is azt ,valami kicsit hasonlót! Ne hogy véletlenül legyen ingatlan adó bizonyos összeg felet(hiszen akkor mi is belesünk ugye kedves törvényhozók)vagy a sok 10 millás autókra, hajókra repülőkre kopterekre külföldi ingatlanokra stb. (ebbe is mi esnénk, ugye?) Adóztassuk inkább az átlag vagy az alatti magyart( úgyse tud visszaszólni) nekünk meg "hapy" az élet. Igaz Viktorka Lázárka?

Erdőtársulás 2011.09.10. 16:50:01

@VonS: Már hogyne tudnák? Valamit keversz: a "korlátolt felelősség" nem a bűncselekmény által okozott kárra vonatkozik, hanem az üzleti kötelezettségvállalásra. Bűncselekmény elkövetője (akár adócsalás, akár csődbüntett, akármi) a teljes vagyonával felel az okozott kárért. És azon felül is.

A_blogger 2011.09.10. 16:51:57

elméletileg az adóhatóság eddig is 100%-os hatékonysággal dolgozott, hiszen ez a munkájuk. akkor hogyan lesznek képesek több adót beszedni? ha mégis sikerül, akkor azt kell feltételezni, hogy eddig nem hasznosan töltötték a munkaidejüket. ez olyan, mintha egy gyárban a munkás azonos feltételek mellett többet tud gyártani. ha a feltételek nem változnak, nem gyárthat többet, ha igen, akkor a munkás hozzáállásával volt baj.

Pilla 2011.09.10. 16:52:46

Miért nem fogadod el, hogy írtál egy SZAR cikket? A hozzászólásokból is lejöhetne! És hiába küldesz el mindenkit a francba, az emberek többségének ez a véleménye. Nem kell cikket írni emberek egymást feljelentgetésére felhívva! Ha meg nem ez volt a szándék, akkor előbb menjél el egy újságíró iskolába, ahol meg lehet tanulni a cikk írást!

VonS 2011.09.10. 16:53:18

@Erdőtársulás: Nem keverem, hanem ezek szerint te vagy nem hallottál róla, vagy nem vetted számításba a strómant, akik persze felel, csak nincs vagyona és örül ha börtönbe mehet télire.

De ettől még természetesen nyilvánvaló, hogy nem az a vagyontalan csöves követte el a bűncselekményt, mégsem történik semmi.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 16:55:06

@rókafogta:

"Adóztassuk inkább az átlag vagy az alatti magyart( úgyse tud visszaszólni)"

Kíváncsi lennék, hogy az általad elképzelt rendszerben ki mennyit adózna, és abból hogy jönne egyensúlyba az államháztartás.

Ha gondolod, és megírod, szívesen helyt adok itt ezen a blogon az írásodnak egy külön poszt erejéig.

Csak azért kételkedem, mert viszonylag elég kevés magánhelikoptert látok röpködni a fejem felett.

rókafogta 2011.09.10. 17:00:16

@Kivlov: Ebben én is látok némi okosat! Magyarországon megmaradt a nyugdíjasok 65 felett teljes ingyenes utazása minden hová, és közben meg sok dolgozó emberke a kis fizetésének 20% arra költi ,hogy a munkahelyére eljusson. Hogy is van ez? Én nem mondom ,utazzon a nyugdíjas mondjuk ingyen az orvosához a kórházba vagy ilyesmi és máshová min. 50% . Vonatkozik ez pl. a diák igazolvány pontosan nem tudom ,hogy van (kinőttem belőle) de egyet tudok az egyik lányom Skóciában él dolgozik tanul és a diák igazolvány csak lakhely és az iskola között érvényes ingyen utazásra, máshová vagy fizetsz vagy tankolsz!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.10. 17:03:43

Először azt hittem, hogy valami különös mutáció folytán kinőtt a nívó humorérzéke, de később rá kellett jönnöm, hogy amit humornak gondoltam, szimpla degeneráció.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:06:36

@Pilla:

"Miért nem fogadod el, hogy írtál egy SZAR cikket? A hozzászólásokból is lejöhetne!"

Szar cikket írtam.

Neménvoltam! 2011.09.10. 17:09:32

Nekem jobb ötletem van:

A politikusok ugye döntéshozói mivoltuknál fogva lényegesen közelebb ülnek a húsosfazékhoz, mint az egyszerű emberek. Nos, ezt a kirívó társadalmi egyenlőtlenséget okvetlen kompenzálni kell. A megoldás:

P O L I T I K U S A D Ó

Minden politikusra adót kell kivetni!!!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:11:36

@kolbászoszsömle:

A te blogod viszont valami fenomenális. Olyannyira, hogy az utolsó posztodat be is másolom ide.

Hogyaszondja:

Annamari arcán geci,
-Körülbelül három deci!
Jól sikerült szopás
után bizony pofás
Weblapdizájn jutott neki.

Valld be, hogy csak azért írtál ide tökéletesen semmitmondó kommentet, hogy néhányan átkattintsanak hozzád.

De lásd, nem vagyok irigy az olvasókra.

rókafogta 2011.09.10. 17:14:07

@bogancs: Az általam elképzelt rendszerben hasonlóan adózna mint most ha nem is teljesen ,abban biztos lehetsz ,hogy nem egy kulcsal (mondjuk pl. a szuperbruttó ami még az adó törvénnyel is ellentétes kicsit megvizsgálnám) és még valami nem azt mondtam ,hogy ne adóztassák, találnék itt is kiskapukat (állítólagos őstermelők stb.) Koptert én se látok sokat(főleg vidéken)de sok tíz millás autót igen és sok 100 millás ingatlant is meg hajókat (emlékszem mikor luxus adót akartak kivetni Pécset állítólag nem találtak elég 50 milla feletti ingatlant-röhögő görcsöt kaptam)meg állítólag drága lett volna beszedni(hát úgy igen ahogy akarták) Tehát nem igazán kéne félre magyarázni azt amit mondok,a dohány és alkohol adóztatásával egyet értek, pedig dohányzom és szeretek néha sört is inni, max. csak a mértékkel kell vigyázni mert átesünk a ló túloldalára.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:14:16

@Neménvoltam!:

"Minden politikusra adót kell kivetni!"

Most viccelsz ugye? Ugyanaz a helyzet velük, mint szegény kisvállalkozóinkal. Ahogy itt már kifejtette @karacsi_maci:

Fizetnének ők adót, csak éppen nem telik miből a család eltartása mellett. :)

Neménvoltam! 2011.09.10. 17:16:09

@bogancs: Jó, megadom magam. Akkor adóztassuk meg a sajtkészítőket.

nem várt fordulat 2011.09.10. 17:16:15

@Neménvoltam!: azzal a lendülettel annyi fizetést is megszavaznának maguknak, hogy meg sem éreznék.

A kulcs, az első lépés a pártfinanszírozás kérdésenek ügye. Érdekes, 2/3 -al, az emberek felhatalmazásával, valamiért ezzel az üggyel nem foglalkoznak, és beszélni is csak elvétve.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.10. 17:17:22

@bogancs: A fenét!
Szimpla troll vagyok, aki unatkozik!
Az olvasóközönségem pedig a statisztikák alapján nem változik attól, hogy írok-e másokhoz, vagy nem, stabilan három és hat letöltés között van NAPONTA!!!

Egyébként, ha művelt lennél, és tudnád, mi az a limerik, és nem csodálkoznál azon, hogy egy olyan oldalon, aminek limerik.blog a címe, olyan, kötött formában írt rigmusokat találsz, amelyek obszcenitásukkal alkalmasak nyárspolgárok megbotránkoztatására...

nem várt fordulat 2011.09.10. 17:17:30

@bogancs: te bogáncs, te vállalkoztál már, vagy jelenleg vállalkozó vagy?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:18:28

@rókafogta:

"Tehát nem igazán kéne félre magyarázni azt amit mondok"

Nem állt szándékomban, elnézést, ha így tűnt. Pusztán arra akartam célozni, hogy egy komment terjedelme nem teszi lehetővé egy konzisztens elképzelés leírását, így könnyen félreérthető.

Ajánlatom egy külön poszt megjelentetésére továbbra is áll. Próbáld csak meg.

kittrabi 2011.09.10. 17:19:22

A feljelentgetésről annyit:
Ma is csinálják, sokan csak kbsz-ból,
névtelenül.
Ha ez elterjed, és divatos lesz, meg hazafias, akkor még 20k NAV-os kellene hozzá felvenni. Egy éven belül eltünnének a legális vállalkozások, aki tudna átmenne (vissza) feketébe.
Aki pedig nem tud áfát síbolni, versenyhátrányba kerül ellenük, ő azért megy tönkre. Sok sikert az ötlethez.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:21:50

@Neménvoltam!:

Itt a KÖZTEHERVISELÉSEN lenne a hangsúly. Aki nem ad számlát az részben vagy egészben kivonja magát alóla.

Nem hinném, hogy egy-egy csoportot kellene csupán adóztatni az arányos mértéknél jobban, mert akkor azok elvonulnak az országból. (Mint ahogy meg is teszik.)

Az adócsalókat meg fel kell jelenteni, meg kell büntetni.

Szerintem.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:25:10

@karacsi_maci:

"te vállalkoztál már, vagy jelenleg vállalkozó vagy? "

Sajnos nem. Pedig tök jó lenne, mert nem lenne főnököm, akitől függnék és nem lenne kötött munkaidőm sem.

Viszont akárhogy számolom, nem érné meg a mai gazdasági környezetben. :(

Meg különben sem értek semmihez, amivel vállalkozni lehetne. :(

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.10. 17:26:07

@bogancs: Nekem az közteherviselésről az jut az eszembe, hogy az egyházak adómentesen végezhetnek gazdasági tevékenységet, sőt, még támogatja is őket az állam...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:26:44

@rókafogta:

Na tessék! Meg is oldódna minden probléma.

És még én írtam szar posztot..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:28:50

@kolbászoszsömle:

Az egyház a közteher része. Gazdasági tevékenységük (aminek zöme vallásos témájú képeslapok, füzérek, könyvek árusításából tevődik össze) csak arra jó, hogy mérsékeljék ezt a terhet.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:31:26

@kolbászoszsömle:

No de most már elég legyen az önreklámból. Az én jóindulatomnak is megvan határa. :)

Na csak még ezt:

Schmitt Palika nem főz lecsót,
mert neki pár blogger beszót
Orbánnak kutyája
így maradt magába'
Kötcsén meg felesége vót...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.10. 17:33:44

@bogancs: Ez komoly?

Azért üzemeltethet adómentesen szállodát az egyház, mert az a mi közterhünk mérséklése, mert az egyház jóléte nemzeti érdek, fontosabb, mint az országot megfojtó adósság elleni harc?

rókafogta 2011.09.10. 17:35:09

@bogancs: Még nem próbáltam és nem is érzek magamban annyit,hogy megtegyem bár van véleményem."Fizetnének ők adót, csak éppen nem telik miből a család eltartása mellett. :)" Ez ugye pl.Lázárra is igaz? Vagy Petikére aki 6 hónapig nem vette észre a fizetését? Próbálná meg úgy ahogy én akkor még 5000Ft is észrevenne."Itt a KÖZTEHERVISELÉSEN" Az én részemről meg van Járulék (csak is annyi amennyi a mindenkori fizetésem, fizetésünk után jár (1FT-tal se több) Tásrsasági adó, Ip. adó, ÁFA soroljam még ? Fizetek üzem orvost stb. még mi a szart kéne(régebben nem is olyan rég még volt elvárt adó is) meg van szuperbruttó(mint mondtam jogtalan hiszen meg nem kapott jövedelem adózik) jó tudom szoci találmány, de az már nem ,hogy a társasági adó nyereség adó alacsonyabb % ami szinte egy KKV sem érint viszont cserébe a sokkal nagyobb tételt jelentő Ip. adó benne maradt az adó alapban, vagyis duplán adózik a nyereség egy része, ez is az össznépi hülyítés egyik példája.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.10. 17:36:23

@bogancs: Te reklámozol engem... :o

Valld be, igazából tetszik, amit látsz!
Van egy szonett is, daktiluszos szimultán 6/5-ös ütemhangsújjal.

Rajtam kívül kb húsz ember van az országban, aki tud olyat írni! ;)

Erdőtársulás 2011.09.10. 17:37:02

@VonS: Annyi stróman nincs a világon.
:-) Egyébként is, ha jól emlékszem két éve módosították a csődtörvényt úgy, hogy a vezető tisztségviselők 5 évre eltilthatóak. De úgy érzem eléggé eltértünk a témától.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:37:31

@kolbászoszsömle:

Ahhoz képest, hogy amolyan költőféle vagy, eléggé összefüggéstelenül fogalmazol:

"mert az a mi közterhünk mérséklése, mert az egyház jóléte nemzeti érdek"

Hol van ilyen szálloda? Én a képeslapokról beszéltem.

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.10. 17:38:16

@LongJohnHolmes: "Viszont, ha egy magyar vállalkozás adót csal, és itt vesz belőle házat, autót, földet bármit, akkor azzal más magyar (remélhetőleg magyar) jól jár. Egy szinten újra legálissá válik a pénz és újra adózik. Ha megveszi a Ferrariját, akkor annak az áfáját regadóját és egyéb szarjait be fogja fizetni az államnak."

Hurrá! Feltaláltad a spanyol viackot4

Ezután senki ne fizessen áfát, majd az máshol visszakerül úgy is az államhoz!

Nem gondolod, hogy akinek adót kellett volna fizetni ( azért mert volt bevétele ), az azért tud ferrarit venni, mert csaló? Aki meg tisztességesen adózik, az biciklivel jár, mert nem fussa az adómegfizetése utáni maradékból ferrarira.
Mérd meg a lázad!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:41:57

@rókafogta:

És számlát mindig adsz-e rendesen?

rókafogta 2011.09.10. 17:50:16

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem gondolod, hogy akinek adót kellett volna fizetni ( azért mert volt bevétele ), az azért tud ferrarit venni, mert csaló? Aki meg tisztességesen adózik, az biciklivel jár, mert nem fussa az adómegfizetése utáni maradékból ferrarira.
Mérd meg a lázad!"- Ezt nem értem! Hány Ferrarit látsz? Vagy azt hiszed eldugjuk? Én sem mondom azt ,hogy akinek Ferraija van az mind csaló de annak lehetősége kb. 1000 szerese mint akinek nincs. Vagy esetleg sok olyan KKV. ismersz aminek minden féle adózás után ennyi marad? Hogy én ezt nem tudtam. Tényleg szar a vállalkozásom.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.10. 17:52:37

@bogancs: Ha egy idézetből kihagyod a mondat elejét, értelmetlen lesz a részmondat, amennyiben az idézett rész egy többszörösen alárendelt eleme egy mondatszörnynek.

Mosonmagyaróváron pl. a priaristáknak van szállodája, és mintha Kecskeméten is lenne a rafkós reformátusoknak.
Az alkoholbizniszről meg ne is beszéljünk!
Mit nekünk püspöki borászat, jövedéki adó nélkül!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:53:53

@rókafogta:

"Én sem mondom azt ,hogy akinek Ferraija van az mind csaló de annak lehetősége kb. 1000 szerese mint akinek nincs. "

Megoldás, be kell tiltani a Ferrárit. Legalább nem lesz érdemes adót csalni, mert nincs mire elkölteni. :-)))

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 17:59:33

@kolbászoszsömle:

Nehéz lett volna úgy idézni belőle - részben, vagy egészben - hogy annak értelme legyen.

Ellentétben ezzel:

Doktor Sz-né Sz. E. doktor,
bíz, nem egy foghagyma tompor.
A stresz miatt hízott,
Norbiban nem bízott,
lefogy majd a börtönkoszttól.

rókafogta 2011.09.10. 18:04:13

@bogancs: Nem írom le milyen szervizelésben és szolgáltatásban dolgozom de annyit elárulhatok szigorúan NAV engedély kell hozzá ami meg nem esik bele az pedig mind céges ill.állami. Akkor azt hiszem a számla kérdés kár is tovább feszegetni,még ha akarnám se tehetném a számla nélküli munkát.

nu pagagyí 2011.09.10. 18:04:25

Van egy lesújtó hírem. Nem Áfából, hanem bírságból lesz meg a 40 milliárd. Az Apeh (NAV) kommandók már készülődnek. A megszállt cég összes számláját (bejövö-kimenő) nagyítóval fogják átvizsgálni és bármilyen alaki hibát találnak rajta, vagy jogosulatlan Áfa visszaigénylést, vagy kimenő számla esetében, bírságot fognak megállapítani.

nyubocs 2011.09.10. 18:08:12

@bogancs: Az egyház közteherjellege egy elég nagy probléma ám!

De nézzük az eredeti felvetésed.

Létezik ugye képviselői költségtérítés ami adómentes, még csak számlával se kell igazolni.

A lakást bérlő képviselőurak, mivel számlát nekik sem kell bemutatni, így gyanítom, okosban ők se kérnek, tehát aki bérbead, annak is feketejövedelme keletkezik.

Kezdjünk ezzel, ha ez nem megy, nincs miről beszélni.

SzaGyu 2011.09.10. 18:09:47

Orbán és kormány legújabb szlogenje:
"Nem hagyunk senkit az út szélén!"

Ez igaz lehet.
Azzal a kiegészítéssel, hogy mindenkit belelöknek az árokba, vagy börtönbe zárnak.

Lehet választani: Ki mit akar?
Esetleg jobb lenne a besúgás?
Csak hogy mindenki beleeshet a saját csapdájába.

Alonee 2011.09.10. 18:13:30

@bogancs: Bárki válaszolhatta volna ezt amit írtál, egyvalaki nem és az te vagy. Persze ezt Te, valószínűleg nem fogod érteni. Nem elegáns viselkedés a Tiéd, persze ez a Te blogod miért is lenne elvárható az elegancia. Valószínűleg nem érted még, hogy vannak alapvető erkölcsi normák, amibe/amikbe egyszerűen nem fér bele a feljelentgetés. Jójó tudom, igen, belefér a nemi erőszak, gyilkosság, terrorizmus etc., jelentsük fel őket izibe. De. Ha eldobnak egy cukrospapírt az utcán, horribile dictu, egy cigaretta csikket, netán -brrr borzongva írom le anyám ne hagyj-, nem kapsz a szárnyas betétedről számlát, nem biztos, hogy Mátyás királyok légióit kell rászabadítani azokra, akik talán csak túlélni próbálnak.
Csak egy kósza ötlet és persze fröcsögés, én azokat verném szájon péklapáttal akik miatt ebben az országban úgy kell élni, hogy nem ad számlát az ember. Ja igen, és a töritanárok is menet közben jól elb...tak valamit, ha ugyanitt valaki a feljelentgetést tartja az adóbehajtás legfőbb eszközének.
Üdv

rókafogta 2011.09.10. 18:14:20

@bogancs: Hát ezt se mondtam, azért volna mire költeni, részemről egyébként nem vágyok rá, még csak több tíz milliósra se csak mindig a megfelelő állapotú nem túl öreg és üzemképesre szgk. A jelenlegi is megfelel, még ennek az árát is sokaltam. főleg hogy van rajta hitel (de sajnos még annyi se jött össze, nem ,hogy Ferrari egyben megvegyem még a régi eladásával sem ) meg aztán az embernek általában van gyereke akit azért illett valamennyire segíteni elindítani igaz lassan minket kéne de az egy más történet.

commando 2011.09.10. 18:15:33

Kérem! Kapiskál (ért, sejt) a megfelelő kifejezés! Tisztelettel!

tele a t.. 2011.09.10. 18:16:08

A kiinduló szösszenetet, úgy minősíteném, hogy újabb gyöngyszemet találtunk a Fidesz propaganda gépezetéből. Lefordítva egy marhaságot olvashattunk, de lehet, hogy szerzőnk egyszerűen csak naiv.
A legnagyobb adócsalók éppen most hétvégén tanácskoznak Hajdúszoboszlón.
Nekik kellett volna csak írnia: " tessék a kasszához fáradni.
Gondoljátok csak végig, hány döntést hoztak ami teljes egészében a feketemunkát és a jövedéki adó megkerülését célozza. Aki pálinkafőzést 50 literig engedélyezi, az vagy hülye, vagy maga is nagyüzembe nyomja a szeszhamisítást.
A feketemunkát meg lehetne szorítani valamelyest, de nem ilyen eszközökkel, ezt csak a pórnép kajálja meg. Fel kéne ébredni a Csipkerózsika álomból, vagy egyszerűen csak felnőtt fejjel tudni kéne különbséget tenni mese és valóság között. A következő bejelentése a kormánynak az lesz, hogy Matolcsy kifogott egy aranyhalat és a nemzeti együttműködés keretében kívánhatunk hármat és NAGY NEMZETI KONZULTÁCIÓ keretében mindenki bepipálhat a papíron egy kívánságot. Ez sem hihetetlenebb annál, mint amivel nap mint nap előrukkolnak.

Gyurmigyuri · http://www.g3.hu 2011.09.10. 18:18:53

Azon elmélkedem, vajon a (számlát nem adó) plasztikai sebészt hogyan buktatták le.
Esetleg a műcicit a csaj hátára varrta és az berágott és feljelentette a NAVigálóknál? Vagy az illető az állam pénzén, a köz pénzén csináltatta a beavatkozást hivatalból?
Érdemes egyes orvosokat óvatosan kezelni, ha első alkalommal megyünk hozzájuk, lehet hogy adóellenőrnek néznek, és lehet hogy kitolási célzattal mindenféle hasznos és haszontalan műveletet végeztetnek el rajtunk, úgymint végbéltükrözés, prosztata masszírozás, beöntés, mivelhogy fel kell mérni a páciens mibenlétét, márminthogy tényleg beteg, vagy csak adóellenőr.

tele a t.. 2011.09.10. 18:21:35

@Gyurmigyuri: Csak a hátát tapogatja meg, ha nincs gerinc akkor gond van.

wanekus 2011.09.10. 18:27:10

Nem múlik el nyom nélkül a fülkeforradalom. Így leszünk végül a hatmillió koldus és a kétmillió névtelen feljelentő országa. Egy naív világmegváltó ötlet, sunyi alattomos hátsó gondolatokkal nyakon öntve, a zemberek egymásnak ugrasztására és a besúgásra építve ... Nagyon nívótlan elképzelés. Nem valamelyik minisztériumban dolgozik a blog szerzője tárca és erkölcs nélküli fideszes államtitkárként?

látjátok feleim szümtükkel 2011.09.10. 18:36:31

@rókafogta: Olvasd el, hogy mire volt ez a válaszom, ha nem érted, a hiba a te készülékedben van.

Akinek van adóalapja, annak van adófizetési kötelezettsége is. Ha ennek szándékosan nem tesz eleget, az adócsaló, még akkor is, ha te ezzel nem értesz egyet. A meg nem fizetett adóból lehet másoktól jobban élni. Aki elfogadja a számla nélküli ( adózatlan ) szolgáltatást, az maga is részese az adócsalásnak, attól függetlenül, hogy a megmaradt pénzét esetleg máshol, és adózottan kifizeti valakinek.

világatlasz 2011.09.10. 18:51:24

Lehet ötletelni, de amíg egyetlen önkormányzatnál vagy költségvetési intézménynél sem lehet semmilyen tevékenységet végezni "leadás" nélkül, amit nyiltan és pofátlanul kikövetelnek, addig talán a kormány a saját portáján sepregethetne. Semmi nem változott, csak még pofátlanabb lett a követelőzés. Ezt talán nem tudják? Akkor nincs ott helyük. Ha meg tudják, akkor pláne. Nagy dérrel-dúrral fő hír lett, hogy micsoda ÁFA csalókat lepleztek le. Eddig nem tűnt fel a kastély meg a medence? és a többi pár ezer? Parasztvakítás és sarc. Ezt a leghülyébb király is tudta, ehhez nem kell ész.

rókafogta 2011.09.10. 19:00:52

@látjátok feleim szümtükkel:" Akinek van adóalapja, annak van adófizetési kötelezettsége is. Ha ennek szándékosan nem tesz eleget, az adócsaló, még akkor is, ha te ezzel nem értesz egyet. A meg nem fizetett adóból lehet másoktól jobban élni. Aki elfogadja a számla nélküli ( adózatlan ) szolgáltatást, az maga is részese az adócsalásnak, attól függetlenül, hogy a megmaradt pénzét esetleg máshol, és adózottan kifizeti valakinek. " Elolvastam oké, de mikor mondtam én ezt?

papilloma 2011.09.10. 19:05:42

Nem olvastam a posztot, de aki írta a címet megtanulhatna magyarul/olaszul.

Kapizsgál == capire (érteni,olaszul)

NEM PEDIG KAPIRGÁL!!!!!!!

Tudom, nehéz a magyar nyelv....

rókafogta 2011.09.10. 19:08:42

@Gyurmigyuri: Hát ezen már én is gondolkodtam de a tréfát félretéve van ott keresni valója a NAV nak meg egykét más orvosnál(talán a Viktor fogorvos barátjánál is) meg egykét ügyvédnél,politikusnál stb.és nem a falusi vegyesboltban baszakodni hetente.

Netuddki. 2011.09.10. 19:22:32

A gondolatmeneteddel csak pár gond van.

1. Az átlagmagyar nem hülye, mint ahogy ezt annyian gondolni szeretnék. Annyi esze van, ha feljelentgeti az eladót akkor másik alkalommal már fizetheti az ÁFÁ-val megnövelt árat. Rossz esetben pedig nem lesz aki beszerelje a bojlert.

2. Ha fel is jelent még egyáltalán nem biztos, hogy lesz következménye. Ugyanis ez egy velejéig korrupt, következmények nélküli ország.

3. Igen, mindig a fejétől bűzlik...

Talán ha először normális mértékű adókat és adórendszert találnának ki...

Netuddki. 2011.09.10. 19:28:17

@papilloma: "Kapiskál" lesz az Te nyelvzseni... XD

A szerelő 2011.09.10. 19:31:33

@bogancs: Hajam égnek állt a javaslatodtól, soha többé besúgó hálózat!
viszont írod: "Az mszp-s sosem hinné el semmilyen bíróságnak, hogy például Gyurcsány visszaélt közpénzekkel.
És ugyanez igaz fordítva is."
Na, inkább ezzel kéne kezdeni, kinyitni a szemüket a droidoknak!
"visszajönnek a szocialisták a megszorító politikájukkal együtt." ebből meg kiderül, hogy valamennyire te is droid vagy, hogy nem veszed észre, hogy a közpénzen herdált pártpropaganda ellenére pillanatnyilag is megszorítások vannak, tömegével!

papilloma 2011.09.10. 19:33:03

@kovi1970: való igaz, csak kapizsgál volt a cikkben, és (sajnos) így használják.

Kivlov 2011.09.10. 19:39:02

@rókafogta:
Sehova se utazzon ingyen! Ha dokihoz megy, van olyan asszem, hogy utazásos papír, azt a TB utólag kicsengeti neki. (vagy legalábbis volt még ilyen pár éve)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 19:42:13

@A szerelő:

"Na, inkább ezzel kéne kezdeni"

Elviekben egyetértek. De most az a feladvány, hogy az évből hátralévő 3 és fél hónapban kell 100 milliárdot előteremteni.

"pillanatnyilag is megszorítások vannak"

ez attól függ mit értünk megszorítás alatt.

Krutzifix 2011.09.10. 19:42:15

1. Működik ez anélkül is, hogy olyan hernyónak kellene lennie bármelyikünknek, mint aki ezt a javaslatot kitalálta! index.hu/bulvar/2011/09/10/adocsalo_plasztikai_sebeszt_buktatott_le_a_nav/

2. Bízom benne, a szerző mégsem annyira hernyó, mint azt a javaslat alapján bárki feltételezhetné! Mert vajon ki a nagyobb g, az, aki szintén zsebre teszi a hasznot - vagyis számla nélkül elfogadja a teljesítést, mert így kevesebbet kell fizetnie -, majd pedig feljelenti azt, akitől amúgy nem kért számlát; vagy az, aki felajánlja, hogy számla nélkül olcsóbban teljesít?
Más a helyzet, ha a számlát nem adóval együtt saját magát is feljelenti az illető!

3. Szerintem elég lenne csak ezt a "cikket" széles körben elterjeszteni, és többé soha, senkinek nem ajánlanák fel, hogy számla nélkül olcsóbb, mindenütt számláznának, és azután pontosan befizetnék az adót. Ilyen egyszerű ... hisz már egyébként is ott tartunk, hogy rámutatással bárki bíróság elé kerülhet. Ez érvényes az itt írók egy részére is, akik jól nevelt szajkó módjára lelkesen ócsárolják Gyéef-t. Gondolom, pár év múlva Ovi lesz majd soron.

Agyalap 2011.09.10. 19:42:45

Jó ez a bejelentgetősdi, de azt hogy oldanád meg, hogy az állam kifizesse a tartozásait? Azt kinek kell bejelenteni?
Szép, hogy be szeretnék szedni az áfát - törvény is van rá, de ha én kiállítok egy számlát, frankón áfával, és az önkormányzat b@szik kifizetni csak 120 napra, miből csengessem be az adómat a jövő hónapban? Persze a kommandót nem érdekli, hogy a tesó még nem fizetett az legyen az én problémám...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 19:43:33

@papilloma:

az ms word a kipisgál-t aláhúzza pirossal, a kapizsgál-t nem...

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2011.09.10. 19:54:37

a módszer talán hatékony lenne, de a vamzerkedés...undorító, na. gerinces ember olyat nem tesz.

jjoey 2011.09.10. 19:59:50

Sztem jelentsen fel mindenki mindenkit, azon az alapon, hgoy biztosan csal-lop-hazudik de leginkább, mert "neki többje van, min nekem".

Addig is, én inkább még lealkudom a társasági adót it, hiszen a számla nélküli pénz nemcsak áfa és társasági adómentes, de szja és járulék is. Így igazságos az osztozkodás : )

rókafogta 2011.09.10. 20:01:16

@Kivlov: Tőlem lehet ez is, azt hiszem az én javaslatom sem állt messze tőle, hiszen valami ilyesmit írtam.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.10. 20:02:12

@jjoey:

A hecc kedvéért persze semmi értelme. Arra adj javaslatot, honnan szednél be hirtelen három hónap alatt 40 milliárdot!

tass-tass 2011.09.10. 20:08:24

2011 az önkéntesség éve. Miért baj az, ha valaki önként besegít az adóhatóságnak? Nem spicli, hanem _ÖNKÉNTES_. Megspórol az államnak néhány NAV-os munkatársat. Ha valaki pedig nem tudja befizetni az áfát, az nem tőkeerős és a tevékenysége is bukásra van ítélve.

torró 2011.09.10. 20:15:17

Tudom hogy nem komoly a feljelentésre buzdítás és azt is tudom hogy az "A" bizonyos réteg nem olvas posztokat. Azonban már Hitler is megdöbbent a sok névtelen feljelentőn! És nagyon sok éven át még működtek ezt a műfajt kedvelők.Azonban szerencsére már elfogynak. Egyébként ott a baj hogy pont az a réteg lop a legtöbbet a közösből akiknek erre kellene vigyázni. A vállalkozó és a termelésben résztvevők bele vannak kényszerítve egy ki nevet a végén játékba. Olyan elvonási rendszer van nálunk hogy ha egy vállalkozó mindent szabályosan vezet előbb utóbb tönkre megy.Persze nem a nagyobb vállalkozásokra gondolok,hanem 10 fő alatt. Mert nem tudod kitermelni az emberek bérét és az utánuk fizetendő járulékokat.Az meg egyszerűen érthetetlen miért olcsóbb pl a "sógoroknál"/Ausztria/ akár élelmiszer akár műszaki árú.Jó tudom szolgáltatás viszont jóval többe kerül,de, több is a jövedelmük.
Ott kellene kezdeni hogy nem kéne talán akkora prémiumokat osztogatni semmi eredményért! Meg nyugdíj után milliókért alkalmazni tanácsadóként.És egyáltalán. Milyen vezető az aki tanácsadót használ. Akkor miért nem a tanácsadó a vezető.Meddig lehetne ezeket sorolni. Azonban röviden: túl sok gazember van vezető pozícióban.Ennyi!

egy maréknyi dollár 2011.09.10. 20:15:41

@Lord_Valdez: Tulajdonképpen miért nem lehet behajtani?Én alkalmazott vagyok:nyitott könyv az adóhivatal számára;trükközésre nincs módom.
Tavasszal papírt kaptam egy 705 forintos adótartozásról.Nem fenyegetőztek,csak megjegyezték, hogy amíg ezt a hatalmas summát le nem perkálom, semmiféle átutalás teljesítését nem engedélyezik.A nyugdíjpénztári kifizetések előtt álltunk,így nem volt értelme halogatni a dolgot.
Gondolom ez vagy hasonló ösztönzési formák nem csak 100 forintos nagyságrendben működő-képesek.
Mi az a pofátlanság(a tévében láttam), hogy 5 milliárd(!) forintos adótartozás miatt keresnek valakit,de "nem találják".?

$pi$ 2011.09.10. 20:35:23

Ha-ha. Nekem meg az a gyanúm, hogy Mátyás Király azokat botoztatná meg, akik 25%-os sarcot vetnek ki és 35%-on töri a fejét. Azt hiszem a mesében a boltos meg a vevő is a "szegélylegény" kategória, nem a "zsíros urak" közé tartozik... ;)

karikaV43 2011.09.10. 20:37:26

A posztoló jó édesanyját.Talán először élni kellene hagyni a vállalkozói szférát és utána keménykedni.
A szarházi fityesz gazdaság politikája totál bukta,a posztoló meg magyarázza el hogy ez a köcsög cigány vezérelt kormány milyen politikát,szerintem megszorításban a maszop csak gyenge kezdő.ORBÁN TAKARODJ a teljes jelenlegi politikai elittel együtt.Végre rendes kormányt a népnek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.09.10. 20:38:00

persze mas neven
ha majd egyenesbe jovunk, visszaadjuk kamatostul..

lyken 2011.09.10. 20:48:46

"Na mit szóltok?"
Számomra elvi kérdés, hogy nem tömök adóval egy olyan kormányt aki 100 milliárdos lyukakat csinál meg államosítja az emberek saját nyugdíját. Csak azért, mert ciki nyíltan vállalni, hogy a Bajnai programjának dolgait viszik tovább. Ja, meg azértt mert Ignore_what_I_say Viktor és Matolcsy tanítványa nem képesek átlátni a gazdaságot és olyasmivel foglalkozni ami hasznos. És ami nem csinál sok-sok százmilliárdos lyukakat, amiket aztán az emberekkel fizettetnek meg áttételesen.

aha, persze 2011.09.10. 20:51:37

Nem lopna senki sem áfát, ha nem azt látná, hogy a bunkó és nagyképű senkiháziak élősködnek az állam (tehát a nép) pénzén, hanem azt látná, hogy uralkodás helyett országvezetés folyik. Ennyire egyszerű lenne.
Ha a tagek között nem látnám az irónia szót (ami kitudja, mikor került a sor végére), azt hinném, ezt komolyan gondoltad.

JOBB ÖTLETEM VAN: "ORSZÁGVEZETŐINK" CÉGEINÉL VÁSÁROLNI SZÁMLA NÉLKÜL, A LEGKISEBB-LEGOLCSÓBB TERMÉKET-SZOLGÁLTATÁST, MAJD A CÉGET FELJELENTENI. KÉT LEGYET EGY CSAPÁSRA :D

Bocsánat a CapsLock-ért :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.09.10. 20:53:07

@egy maréknyi dollár:
Mert erről a hivatal nem tud. Amikor a házát építtető félmillió helyett csak 300 ezerről kér számlát, akkor az az adóhivatal számára 300 ezer forint. Nincs módja ellenőrizni, hogy valójában még 200-at fizetett zsebbe. Ez a pénz hivatalosan nem is létezik.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.09.10. 20:59:09

@bogancs: Bogáncs, te igenhülye. Arra sarkallod a magyar embert, hogy fogadja el az olcsó, áfa nélküli szolgáltatást, aztán aljas módon jelentse fel az illetőt.

Na jó, de azon túl, hogy ez aljas,m ha már egy ennyire dörzsölt magyar embert feltételezel. Ugyan mondd, már meg, hogyan is érdekelt ez a dörzsölt magyar ember abban, hogy az eddigi bevált, áfa nélkül olcsón dolgozó szakembert felnyomja, hogy ezentúl majd inkább szálán és drágán dolgozzon neki?!

Hülye-e vagy fijjam?!

Akkor már inkább bíztatnád arra az embereket, hogy kérjenek számlát. Ez becsületes dolog, nem teszi tönkre a vállalkozót, és amit te ajánlasz az ehhez képest csak egy egyszeri, szánalmas ügyeskedés.

A rendszeres áfa csalás is aljas dolog, de legalább van értelme a maga erkölcsi rendszerében. Amit te írsz, annak semmilyen rendszerben nincs értelme, tudathasadásos, meggondolatlan hülyeség. Még csak nem is éri meg.

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.09.10. 21:01:41

@aha, persze: ez az, rendeljünk Fideszes cégtől áfa nélkül, és nyomjuk fel, pk legalább megérdemlik!

es2300 2011.09.10. 21:07:33

azert ha a befogado nem erti az ironiat az reszben a kozlo hibaja is
persze tudom mindenki hulye csak te vagy helikopáter :)

NA YA! 2011.09.10. 21:11:40

@bogancs: "Arra adj javaslatot, honnan szednél be hirtelen három hónap alatt 40 milliárdot!"

Szerintem az egyházaknak szánt éves összeg ekörül lehet. A különböző egyházak hívei megértik, hogy erőn felül nem teljesíthet az állam kifizetéseket. A különböző felekezetű papokat pedig vissza kell vezetni a munka világába, mint a rendvédelmieket. Az ingatlanjaikkal, illetve annak az értékesítésük utáni árával segíthetnék a köz javát! Valahogy így zajlik ez most iskolákkal, kórházakkal, egyszóval közintézményekkel is! Lenne még egy két javaslatom, pl. a NAV emberei elkezdhetnék bejárni a kívülről is láthatóan több száz milliós ingatlanokat, és esetleg tarthatnának vagyonosodási vizsgálatokat, (jó jó lenne ott egy két politikus is, de azoktól elnézést kérve tovább mennének a szomszédhoz). Szóval, mellőzve a demagógiát lehetne még egy-két feleslegesen elszórt, vagy előkészületben lévő ügyben egy pár milliárdot találni!
De bocs, abba kell hagynom, szólt az asszony, hogy valami egyenruhások csöngetnek!;)

aha, persze 2011.09.10. 21:14:18

@Brendel Mátyás: Hát nemcsak. Ettől is egy kicsit, attól is egy kicsit (hogy klasszikust idézzek, enyhe módosítással).
Talán a kétfarkú kutyapárton kívül ugyanolyan simlis banda az összes, mindegy, hogy fidesz, emeszpé vagy akárkibárki.

nu pagagyí 2011.09.10. 21:17:58

Számlagyáramat megnyitottam. Akinek számlaproblémája van bátran fordulhat hozzám. Létező és nem létező események utólagos, hézagmentes lepapírozása ISO9000 minősítéssel.

hirokin 2011.09.10. 21:19:00

Én arra lennék kíváncsi, hogy ha sikerül elérni az áhított célt, és mindenki befizeti a teljes adóját, akkor azt a Méltóságos Urak mire fogják költeni?

Devil 2011.09.10. 21:22:48

Meg vagyok róla győződve hogy ha az adókat mind egy szálig rendesen befizetnénk, összeomlana a gazdaság. Vállalkozások zárnának be mert ÁFÁval már nem éri meg. Munkahelyek szűnnének meg mert bejelentve vagy a nettó lesz elfogadhatatlan a munkavállalónak vagy a bruttó a munkaadónak.
A gazdasági bajok megoldását nem az adóbevételek növelése körül kell keresni. Hanem a kiadások csökkentésénél. És nem az oktatástól kell elvenni, hanem az egyháztól pld.

Netuddki. 2011.09.10. 21:24:53

Feljelentés???
Talán állampolgári kötelesség.

Mielőtt nekem esnétek:
Qrvára sok az az 1/4 amit a fizetésünkből még benyel(ne) az állam. Tolvajok gyülekezete...

Devil 2011.09.10. 21:25:34

@hirokin: Bölcsöde biztos nem fog belőle épülni.

Netuddki. 2011.09.10. 21:26:39

@hirokin: Mire, mire?
Hát ellopják és azt hazudják még mindig hiányzik 40milliárd...

Devil 2011.09.10. 21:27:45

@NA YA!: Én azt olvastam hogy olyan sok jogcímen támogatják őket hogy össze sem lehet számolni. Nem is akarják. A 40 milliárd egy szerény becslés, én 100-as nagyságrendüről hallottam.

Devil 2011.09.10. 21:30:02

@bogancs: Felelős kormány nem kerülhet ilyen helyzetbe...

unionist 2011.09.10. 21:41:36

az a probléma a népnyúzó kormányokkal, hogy a nyúzott nép - legtöbb esetben sajnos kényszerből - úgy reagál rá: többet kell lopni.

szóval ezek a mexorítások régebben is csak azért működtek, mert az államnál voltak privatizálható vagyontárgyak. és mondjuk az eon fizetett pár száz milliárdot a lepukkantan is nyilván több ezer milliárdot érő villamos energia hálózat örökös monopóliumáért. amiből horn gyula bácsi rögtön igért ingyenes malév jegyet a nyugdíjasoknak. (mahart jegyet találtak ki eredetileg. malévot mondott. nem baj. annál jobb lesz. úgy képzelték. aztán mégse ők nyertek, és jött orbán viktor. vigéckedett is. de csak azért, mert áramlott befelé a működő tőke. tehát az első orbán kormány sem állt ám nagy spílerekből. csak akkor a semmit tevés is elég volt. persze az utolsó évben elindult már akkor a nagy osztogatás. ahogy választási évben addig szokás. erre medgyessy péter rátett egy lapáttal. a nemzeti közép kormánya végrahajtja jóléti rendszerváltást. 100 napos kiadásnövelés. falhoz vágtuk a malacperselyt. és ehhez jött gyucsány a 100 lépéses bevételcsökkentő programja. bajnaiék mecselekedték, amit megkövetelt a haza (értsd imf). szóval valamennyire stabilak voltak az árfolyamok, meg az infláció is úgy ahogy rendben volt, a szabályok is kezdtek kiszámíthatóak lenni. de persze lehet, hogy csak azért van ilyen illúzió, mert túl rövid ideig kormányoztak.

a bajnai-oszkó tandemet a népnemzet egyszerű gyermeke (értsd fidesz szavazó) lelökte a bicikliről. helyükre ült orbán, és matolcsy. pontosabban matolcsy nem a hátsó ülésre ült, hanem a kormány jobb oldalára. mert orbán viktor is egy jedi lovag, csak neki ne műkeze volt, mint skywalker elvtársnak, hanem matolcsyt varrták oda.

na most már az egész világot beszopattuk. csak nekünk jó. ezt mondják. felismerték a globális lassulást. és biztonságba helyezték a költségvetést. na most a maffia (értsd fidesz-mszp) szótárban ez a "biztonságba helyeztük" "az elloptunk, amit lehetett" szinonimája. tehát újabb mexorítások kellenek. és akkor a nép erre azt mondja, hogy ő meg többet fog lopni.

és ez nem is fog változni, amíg egy olyan embert nem ültet be a nép, aki nem akarja a világot megváltani. nem mondja, hogy csak ő képes itt reformálni. nem mondja azt a világ összes hatalmi tényezőjének nyilvánosan, hogy "fuck off", közben meg azt, hogy "ignore what i say". nem azért, mert így mindenkinek azt mondja, hogy folyamatosan hazudik. hanem mert ezzel azt is mondja, hogy a magyarok könnyen becsapható buta emberek. és tényleg. illetve mégsem. mert akkor az emberek azt mondják, hogy dugjátok fel a mexorító csomagot oda ahová akarjátok, mert akkor többet kell lopni.

vég nélkül lehetne ezt ragozni. sok mindenen gondolkodhatnak. ha nyugdíjat csökkentenek, akkor orbán viktor politikai karrierjének vége lenne. na most hasonlóan okos öltettel álltak elő. ez a diplomás adó. nyilván a diplomások lopták el a pénzt. és nem a simicska-puch tengely. és a pártok fenekéből kibújt egyenként is százmilliárdos vagyonokat felhalmozó pártszponzorok. hanem a diplomások. erre jöttek rá a kultusztárcának. orbán viktor még gondolkodik, hogy tényleg a diplomásokat kellene bűnbaknak kinevezni. vagy a nyugdíjasokat. ezek egymást szeretik egyébként bűnbaknak tartani valamilyen perverz okból kifolyólag. mintha a nyugdíjasnak nem lenne diplomás gyereke. a diplomásnak nyugdíjas szülei.

szóval ha itt nem lesz valami drasztikus vagyonadó, vagy egyszerűen nem mondják azt a szponzoroknak, hogy most nem lehet még visszafizetni a megígért százmilliárdokat, vagy nem jön valami globál konjunktúra, akkor nem lesz jobb. reméljük, hogy sokkal rosszabb se.

_Molly 2011.09.10. 21:44:43

@kolbászoszsömle: "Nekem az közteherviselésről az jut az eszembe, hogy az egyházak adómentesen végezhetnek gazdasági tevékenységet, sőt, még támogatja is őket az állam..."

Ja-ja.
Arról nem is beszélve, hogy az egyháznak nyújtott adomány ("perselypénz") a mai napi adómentességet élvez.

Pedig mi pénzek folynak abból az egyházak (papok és lelkészek) kasszáiba. Számla nélkül, természetesen.

Kerek négyszög 2011.09.10. 21:52:04

Amíg az éves feketejövedelem háromezer milliárd körül alakul, nincs miről beszélni. Értem én, hogy fáj a dolog piszkálgatása sokaknak, de ez olyan brutális összeg, hogy nem lehet elmenni mellette. Én támogatom a szigor növelését, támogattam Gyurcsányék jövedelemvizsgálatait is. (800 milliós menyasszonytánc,,,).
Az tömény demagógia, hogy ne bolygassuk a csalókat, mert ez meg az lesz a gazdasággal. A nagy büdös ló**szt! Aki lop-csal, az vállalja a következményeket. Az a nagy baj, hogy már húsz éve el van nézne a tömeges adócsalás, és aki ezt kihasználja, az már szerzett jognak tekinti. Igen is hulljanak a csalók.

rókafogta 2011.09.10. 21:56:16

@kovi1970: Ez "jó" és valószínű!

rókafogta 2011.09.10. 22:01:57

@unionist: Köszönjük a széles és tárgyilagos összefoglalót, aminek minden szavával egyetértek (sajnos)

rókafogta 2011.09.10. 22:23:40

@légycsapó: Amíg az éves feketejövedelem háromezer milliárd körül alakul, nincs miről beszélni.Igaz, de talán nem mindig ott kéne keresni ahol keresik. Vidéken lakom faluban de városban dolgozom (két kezemen nem tudnám megszámolni a lakhelyemen, hányan dolgoznak feketén (van szakmunkás is )meg van aki csak úgy,eddig az volt a legnagyobb bünti hogy egy év minimum Tb kiküldése, de azok is csak azért buktak mert orvosi ellátásban részesültek. Csak egy másik példa (kőműves ) napi 14-16 E számla nélkül (nem is tudna adni számlát , de ha adna akkor 20 E)és a szemedbe mondja soha nem is fogok nem is akarok és tehet egy szívességet mindenki te is, mikor megemlíted neki a nyugdíjat akkor a képedbe mondja kit érdekel neked se lesz (ami úgy néz ki igaz)ezzel szemben te egy adó fizető vállalkozó nem tudsz versenyezni se a piacon se nettó jövedelemben, semmiben. Mai hír a plasztikai sebész hát mit mondjak rájöttek a NAV, hogy talán nem a gyufa ÁFA és többi adó vonzatát kéne keresni vannak itt komoly nagyhalak bőven. Állítom mindenkinek még diploma sem meg tanfolyam sem meg semmi nem kéne nekem meg sok embernek hogy tudják hol kell keresni. Valaki írta az a vállalkozás aki nem tud mondjuk ÁFA időben befizetni nem tőkeerős ez így igaz de mutasson nekem a KKV. között nagyszámú tőkeerőst, mondjuk 3 olyan év után ami volt, hogy a jelenlegiről ne is beszéljek mert az még a szarabbnál is szarabb kategória

Medgar 2011.09.10. 22:59:58

@rókafogta: Az felejti el a posztoló és az összes kommentelő , hogy az általad emlegetett 3000 milliárd 30-40%-a politikusi támogatással jön össze.

régi: index.hu/belfold/olajugyek01/

új: www.google.hu/search?sourceid=chrome&ie=UTF-8&q=gabona+olaj+bi#sclient=psy&hl=hu&safe=off&source=hp&q=gabona+csal%C3%A1s&pbx=1&oq=gabona+csal%C3%A1s&aq=f&aqi=&aql=&gs_sm=e&gs_upl=14507l14507l2l14796l1l1l0l0l0l0l183l183l0.1l1

Elég lenne átcsörögni a haverokhoz, hogy hozzák vissza a lenyúlt pénz felét, és máris rendben lenne a költségvetés.

rókafogta 2011.09.10. 23:38:40

@Medx: Nem én említettem hanem @légycsapó. Én reagáltam rá és elmondtam a véleményem a hazai állapotokról "Állítom mindenkinek még diploma sem meg tanfolyam sem meg semmi nem kéne nekem meg sok embernek hogy tudják hol kell keresni." Ezt is mondtam! Ebben benne van az is amit te mondasz. Hogy lehet, az összes politikus tele van ingatlannal (földek szőlők bányák stb.) Hogy lehet egy országban olyan nevetséges vagyon nyilatkozatokat tenni mint ők (következmény nélkül egyszerű embernek még a seggébe is belenéznek stb. Nyolc állás nyolc helyről lóvé. 16% kal, mínusz legalább a fele ennek is eltüntetve, eddig legalább a 32% ból loptak, na többek közt ezért sem értettem egyet a Matolcsy Orbán csodával. Törvény hozás? A nevetségesség szintje aki tud 10 olyan törvényt mondani ami nem nekik kedvez sőt, annak nagyon bele kell ásnia magát.Az elmúlt 20 év politikusai közül egy sem oda való(de még azok se akik a közelükbe kerültek azok se .Fertőzöttek mind a legundorítóbb bacilussal a hazudozással és pénzszerzés ill. hatalom minden áron ! Hisz tudjuk a hatalom pénz vagy fordítva is.

LEndy 2011.09.10. 23:42:20

Kezdjük ott, hogy ma is kedvedre feljelentgethetsz, qrva nagy ötlet. Javaslom, hogy ha nem Te voltál, kedves bogancs, aki bármelyik ismerősödet feljelentette (mert tuti van ilyen ismerősöd), akkor is szerezz valami önvédelmi fegyvert, mert véletlenül rád fognak gondolni.

Posztíró alapvetően tájékozatlan. Habár az ÁFA beszedés helyes, többször megbukott dolog. Eleve téves feltételezés, hogy a be nem fizetett ÁFA az eltűnik. Nem tűnik el. Valaki valahol fizet vele, pörgeti a gazdaságot. Ami eltűnik az pont a befizetett ÁFA. Ráadásul az illető kivételesen magyar és nem egy multi, akinek adókedvezményei vannak. Továbbá a gazdaság kifehérítése NEM 3 hónapos feladat. Azzal nem lehet költségvetési lyukat betömni rövid távon. Hosszú távon meg azért nem, mert a növekvő adóbevételekkel arányosan ismét túlköltekezik az állam. Most erről van szó: ide a pénzt ma. Nem holnap, hanem ma. Dec. 31-ig.

Azon is lehet vitázni, hogy ki az áfacsaló. Aki 40-et fizet, vagy aki nem ad számlát? Mert aki nem ad számlát az ugye nincs milyen áfát elcsaljon, aki meg 40-et ad, nem adja oda az áfát, hogy továbbmenjen a zseton.

Lenne "súlyosabb" következménye is a dolognak. Ugye komplett szolgáltató ágak épülnek erre. Fodrász, villanyszerelő, kőműves, fogorvos stb. Megnézem mi lesz ezekkel, ha mind számlát ad és bevall. Amikor először bemész a fodrászhoz és nem 3000 lesz egy hajnyírás mosással, hanem 6000 (mert ugye van ott még egyéb adó is). Visszatérne a hippikorszak.

Pontosan olyan butaság ilyen illúziókat kergetni, mint hinni a manyup megvédésében, vagy a felpörgő egykulcsos álomvilágban.

rókafogta 2011.09.11. 00:02:12

@LEndy: Amit te mondasz abban is van igazság de leginkább az ami most folyik az illuzó kergetés. A gazdaság kifehérítése valóban nem 3 hónapos feladat (talán 16 hónapig ezen kellett volna dolgozni nem a hatalom megerősítésén meg marhaságokon jó gazdaság politikával biztos lett volna a hatalom."Mert aki nem ad számlát az ugye nincs milyen áfát elcsaljon, aki meg 40-et ad, nem adja oda az áfát, hogy továbbmenjen a zseton." Ez azért nem egészen okés megközelítés, mert ugye azért a végén a láncnak az ÁFA mégis csak az államnál landol és minél több lánc szemen megy át a végén annál több a végfogyasztó fizet vagyis mindenki. Aki nem ad számlát az nem csak ÁFA csal ugye az is tiszta sor.Szerintem ezen a tényen kár vitatkozni.(függetlenül a feljelentgetéstől amivel én se értek egyet, rengeteg kellemetlenség stb lehet belőle, meg aztán undorító is) Van erre szervezet akinek ez a dolga. Azt én se hiszem ,hogy akár 40 milliárdot akár 100 milliárdot így be lehet szedni , de ha igen (és továbbra is csak a megszokott helyről) akkor súlyos következményei lesznek, hiszen a KKV. nagy többsége az utólsókat rúgja.

rókafogta 2011.09.11. 00:21:50

Na mindenkinek jó éjt! Holnap újabb klassz
ötletek látnak napvilágot. Csak még annyit miért is kell 100 milliárd? A válasz egyszerű:3180 + 60+60+ munkn.seg. 9 ről 3 hóra stb.= 2011.08.hó 1380 milliárd államháztartási éves hiány 128% ka. Valaki nagyon rosszul matekozott, bár van az egyenletnek másik fele is: -580 SZJA -500 mol -kb.- 1000 állam adósságra(ez pozitív)- többször 20 Tek még többször 20 30 ide oda. és közben nagyon romló fogyasztás- az is van "egypár" milliárd, hogy csak a nagy tételeket említsem.De nyugodjon meg mindenki nem lesznek megszorítások! Nekik!

tundrazuzmo (törölt) 2011.09.11. 00:35:39

@kolbászoszsömle:

Szakértő kolbászos beböffent,
Szimultán daktilus felröppent.
"Humor e dudorka? Inkább csak tumorka."
Fejteget, s mindenki bepöccent.

Számlát írt bogáncs a kakáról,
Nem feledkezett meg magáról.
"Trágyámat eladtam, áfámat beadtam,
Szolgálom hazám a tanyáról!"

:)

tundrazuzmo (törölt) 2011.09.11. 00:50:24

@rókafogta: "Valaki nagyon rosszul matekozott, bár van az egyenletnek másik fele is: -580 SZJA -500 mol"

Ez igaz, de: a -500 mol pufferoldattal titrálva eltüntethető, és a semleges kémhatás megmarad.
Itt nem elég a közgazdaságtant fújni, multidiszciplináris kormányunk a kémiát is kiválóan tudja!

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2011.09.11. 01:32:47

@tundrazuzmo:

Tudtad-e kedvesem, tundrai flóra,
Léted a rénnek a tápja, kajája?
- Gomba s a zöldmoszat, össze fonódva
csak karibúknak a jó vacsorája?

Ám, de a zsömle az oly csuda étel:
kézbe fogott kicsi mennyei manna;
és ha megetted a teste kibélel,
- ülj le figyelj, gyerek! Adj a szavamra!

;)

BejgliFolt 2011.09.11. 01:38:49

a bűntetésből a feljelentő részére jutalmat kellene adni, így azonnal duplán lenne motiválva az illető, hisz áfamentesen kap a vállalkozótól, és a vállalkozóra kiszabott büntiből is kapna

undorító, besugó országgá válnánk, de semmivel se jobb a full adócsaló ország kategória sem, csak ez utóbbi sokkal közelebb visz a totális csődhöz

potyus 2011.09.11. 04:27:17

Tessék mondani miről is tetszik itt beszélni?
Számla? ÁFA? Befizetni? bevallani? MIT????

2 példa az elmúlt 5 évből:
Példa 1: Előző Közt.Elnökünk, olyan nagy ember volt, hogy nem tudott vagy nem akart leereszkedni a néphez, vagy nem szeretett vásárolni a pori néppel egy helyen, ezért emberei a Sándor Palotából szét rebbentek a városban és ahol olyan portékát láttak, ami tetszene az Elnöknek, egyszerűen felrendelték a kereskedőt portékájával együtt a Sándor Palotába, ahol is elnökünk kiválasztotta a neki tetsző darabokat, majd samesz úr fizetett.
Én is ilyen "udvari beszállító" voltam.
Megelégedésemre Solyom elnök úr vásárolt is rendesen, majd amikor a fizetésre került a sor, megkérdeztem a kommendásától, kinek állítsam ki a számlát? Senkinek(?) jött az egyszerű válasz. Az elnök úrnak szabad keret áll a rendelkezésére, és a megbízott zsebből fizetett, mindenféle nyugta, számla nélkül.
Először azt hittem provokálni akarnak, és erőszakoskodtam a számla kiállításával, de nem. A helyzet halálosan komoly volt. Nem kellett semmilyen papír. Na ecsém erre varrjál gombot. A piacon ha a zöldséges nem ad blokkot egy 20 forintos petrezselyemről, elsőre 150.000, másodjára 500.000 Ft a bünti, harmadjára becsukják a bolját 30 napra. Azért van itt szigor ugyebár.

Eset 2: Van egy kellemes ismerősöm, autószerelő. Egy napon bevittek a műhelyébe egy szakadt Volkwagent, karambolos volt az eleje. Megállapodott a megrendelővel mi mennyibe fog kerülni és mikorra készül el a kocsi.
A vállalás időre teljesült, a megrendelő jött is a kocsiért. Csak hogy a teljes kialkudott pénze nem volt meg. A kocsi viszont kellett volna de azonnal.
Persze a szerelő nem adta ki, mire jött egy érdekes ajánlat. Nem kell számla, de felszámolhatja az egész árat a szerelő, ha tartozhat az illető a hátralékkal a következő fizetéséig.
Erről készítenek két tanúval egy kölcsönadási szerződést, kamat mentes baráti kölcsön szerződés címén.
Szerelő belement, mert a pénz (már ami meg volt) neki is kellett. Előveszik az okmányokat a szerződéshez, kiderül a megrendelő, nem más mint az APEH Megyei igazgatója. Na erre is varrhat valaki gombot.
Igaz a közmondás, "mindig a fejétől bűzlik a hal"

Kolb Ace 2 2011.09.11. 08:00:08

Ez az ország egymás feldobásában jeles, ez az 5let sztem nyitott fülekre talál. :)

Azért hozzátenném hogy a cigósegélyek (gyerekgyártási, lumpolási) megszűntetésével is lehetne egy rakás pénzt szerezni (pontosabban megspórolni). Ha éhendöglik pár tolvaj, az még a bűnözési mutatóknak is jót tesz.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.09.11. 08:03:31

@BejgliFolt: válnánk? tartok tőle, hogy már így is azok vagyunk.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 08:04:49

@BejgliFolt:

Így is besúgóország vagyunk, de mindig csak a kisembereket mószerolják be, lehetne a nagyhalakat is.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.09.11. 08:08:23

ötleteket én is tudok adni.
esetleg egyszeri 30% különadóval megadóztathatnák az ötmillió forintnál nagyobb összegű betéteket illetve befektetési alapokban elbújtatott pénzeket. aki nem szeretné a különadót, vállal egy mindenre kiterjedő vagyonosodási vizsgálatot. helyben tudok harminc-negyven delikvenst, aki inkább befizetné első szóra... csak a politikusok kerülnének hirtelen sz*rba, ezért nem fogják megtenni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.11. 08:09:32

"Azért hozzátenném hogy a cigósegélyek (gyerekgyártási, lumpolási) megszűntetésével is lehetne egy rakás pénzt szerezni (pontosabban megspórolni)."

Rövid távon mindenképp. De ne felejtsük, h voltak Szlovákiában is éhséglázadások!

Én támogatom Oviék ama elképzelését, h ovoda és iskola látogatáshoz kössék a segélyek kifizetését. Furi, de a bevezetése óta hipp-hopp csökkent az oskola kerülés.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.09.11. 08:25:31

@TrueY: viszont több a balhé az iskolákban. legalábbis mifelénk. gondolom, aki ezt kitalálta, magániskolába járatja a kölykeit, esetleg megszűrik a diákokat...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.11. 08:28:15

@anyádbogár: Akkor pedig lehet adni igazgatói intőt, ami után ki lehet zárni a gyereket a suliből. Kvázi segély is nuku.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 08:37:23

@anyádbogár:

"esetleg egyszeri 30% különadóval megadóztathatnák az ötmillió forintnál nagyobb összegű betéteket"

Hát te nagyon hülye vagy! 5 milka az sok pénz? És akinek a szülei egy egész élet munkájával tették félre, hogy a gyereknek is legyen 80 éves kora előtt saját lakása, azt kell szopatni ahelyett, aki észnélkül felvette a svájcifrankot, most meg sír a szája hogy milyen magas a részlet? Sztem kéne hülyeségadó is, a te befizetéseddel már rendben is lenne az államkassza.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 08:38:33

@TrueY:

"De ne felejtsük, h voltak Szlovákiában is éhséglázadások!"

Akkor meg fegyvert kell adni a Magyar Gárda kezébe, ha másra nemis, de erre kiválóan alkalmasok.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 08:40:47

Mellesleg "éhséglázadás" (ami a zsírdisznó / kigyúrt cigókat elnézve eleve röhej, inkább mezei huliganizmus) helyett el lehet menni dolgozni is. Ha a fehér embernek kötelező, akkor a dzsipónak is legyen az! Mert ez így hátrányos faji megkülönböztetés, a fehérek ellen.

tundrazuzmo (törölt) 2011.09.11. 08:49:29

@kolbászoszsömle:

Nem rossz. :)

Nem melesleg az álamfő Palibácsit én máshogyan olltotam vollna:

Álamfő lett a kis Smittpál,
Palibá', nézd már, mit írtál!
"Nem írok helyesen, de vívok hevesen,
Elnökké is ez tett immár"

Én most leragadtam a limeriknél...

Brendel Mátyás · http://ateistaklub.blog.hu/ 2011.09.11. 08:53:34

@bogancs: Bogáncs, te igenhülye. Arra sarkallod a magyar embert, hogy fogadja el az olcsó, áfa nélküli szolgáltatást, aztán aljas módon jelentse fel az illetőt.

Na jó, de azon túl, hogy ez aljas, ha már egy ennyire dörzsölt magyar embert feltételezel. Ugyan mondd, már meg, hogyan is érdekelt ez a dörzsölt magyar ember abban, hogy az eddigi bevált, áfa nélkül, olcsón dolgozó szakembert felnyomja, hogy ezentúl majd inkább számlával és drágán dolgozzon neki?!

Hülye-e vagy fijjam?!

Akkor már inkább biztatnád arra az embereket, hogy kérjenek számlát. Ez becsületes dolog, nem teszi tönkre a vállalkozót, és amit te ajánlasz az ehhez képest csak egy egyszeri, szánalmas ügyeskedés.

Húszezer magyar vállalkozásnak egymilliós büntetés, az lehet, hogy frankó einstandolás a kormánynak, de még a nyugdíjeinstandnál is nagyobb bornírtság. Mit gondolsz, húszezer magyar vállalkozás tönkretétele mit jelentene a jövő évi GDP-nek?!

A rendszeres áfa csalás is aljas dolog, de legalább van értelme a maga erkölcsi rendszerében. Amit te írsz, annak semmilyen rendszerben nincs értelme, tudathasadásos, meggondolatlan hülyeség. Még csak nem is éri meg.

anyádbogár · http://www.apadhuzzonafaszara.com 2011.09.11. 08:53:37

@Kolb Ace 2: tőlem lehet 10 millió is, ezen nem veszünk össze :) amúgy meg egy adóvizsgálathoz lehetne kötni az adómentességet is, tehát a tiszteletre méltó szüleid által gyűjtögetett pénz eleve kiesne a rostán.

de nem tartom korrekt dolognak azt, hogy eleve a becsületesen dolgozó, vállalkozásban csalni nem tudó emberekkel akarják megint megfizettetni a rossz politikai döntések árát, miközben az egykulcsos adóval megint csak a magasabb jövedelműek jártak jól. és ne gyere a munka becsületével, mert sok "okostojás" pénzügyi szektoros jövedelme jócskán meghaladja egy kórházi orvos, gyári munkás vagy tűzoltó fizetését, pedig az előállított értékben vannak különbségek. úgyhogy az a mérce, amire az egykulcsos adó támogatói előszeretettel hivatkoznak, meglehetősen torz.
bocs, hogy ilyen össze-vissza csapongtam...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.09.11. 08:58:54

@Kolb Ace 2: Ez nem megoldás, csak tüneti kezelés!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.09.11. 09:01:13

No már bocs, kedves blogger, de mekkora takony genny az az ember, aki azt mondja, hogy az ÁFA nélküli árnak örülj, vidd a szajrét, de aztán nyomd fel a kereskedőt..... Igazi gerinctelen féreg. Meg aztán "visszajönnek a szocik a megszorító politikájukkal". Igazi agymosott fideszes vagy barátom.

-Akik a 16%-kal buktak, azoknak ez nem megszorítás, ugye?
-A gázolaj jövedéki adójának emelésével a kenyér ára is magasabb lesz, az sem megszorítás, ugye?
-A forint gyengítése nyilatkozatokkal az sem megszorítás, ugye?
A délutáni pótlék elvétele az sem megszorítás, ugye?
-A szabadság kivételének a korlátozása nem megszorítás, ugye?
-A nyugdíjpénztárak megvédése közönséges zsarolással, a vagyon elvétele az sem megszorítás, ugye?
-A nem áthárítható adók miatti áremelkedés az sem megszorítás, ugye?

Droid vagy. Ez azért baj, mert szavazni is fogsz gondolkodás nélkül. Nem tudom, hogy fizetsz-e már adót, de ha nem, akkor ne oszd az észt.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.09.11. 09:03:49

@Mária: Ez az. Én sem értem, hogy miért nem vállalja a nevével, címével (adószámával;-) pont ezt a posztot ;-)

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.09.11. 09:05:27

:D De ahogy elképzellek, nincs neked 50.000 forintod egyben, ha apu nem ad... :D

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.09.11. 09:07:55

öööö.. Diplomások utólagos külön adóztatása... vazz, az sem megszorítás.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2011.09.11. 09:10:01

@vadász2: Van ennek már egyáltalán adószáma?

Roy 2011.09.11. 09:16:36

Segítse ezeket a hóhér, de minél előbb.

rókafogta 2011.09.11. 09:27:39

@tundrazuzmo: Csak ezek jutottak eszembe, hirtelen.Az is igaz amit mondasz.Ők mindent kiválóan tudnak, más mindenki hülye, és ami még rosszabb:szoci, libsi, bolsevik, "nyóc" év támogató, "nyoc" év élvező (köztünk rengetegen a seggünket csapkodtuk az elmúlt években is örömünkben) de most tényleg itt a Kánaán.Van NENYI a falon Kotmányunk az asztalon, megvédett nyugdíjunk, Munka törvénykönyvünk, nyelvvédő Köztársasági Elnökünk, média hatóságunk, igazi Alkotmány Bíróságunk, bíróságaink ,jól képzett testőrségünk igazi focink (hiszen már a csúcson vagyunk abban is)Európát megszégyenítő gazdaság politikánk , őszinte vezérünk feljelentgető szomszédunk hát mi kell még a boldogsághoz?

klacus 2011.09.11. 09:49:52

Kedves Bogancs.

1. Ha felnyomom Lajost a zöldségest, akkor nem kapok legközelebb krumplit 75 ért csak 100 -ért.

2. Lajos elővigyázatos és az idegennek rutinból adja a számlát.

3. Lajos a svarcos léből köztudottan zsebbe fizeti a pénztárost, akinek a fekete jövedelme veszélybe kerül, ez azért gond mert a pénztáros Lili a fekete jövedelemből fizeti a villanyszámát, ami már adózik.

4. Az Apeh vagy (NAV) ha nem egy másik bolygón élne a talaj felett 20 cm-vel akkor tudhatná, hol kell ellenőrizni.
- maszek orvosi rendelő, fogorvos, nőgyógyász, plasztikai sebész
- építőipar, köműves, ács, burkoló
- piacok, mari néni, vattacukor árus
- magánszektor vagyonosodás. (hitelek, törlesztők, gépjármű adásvételek, nyaralók, utazások, repülőjegyek stb.)
- élelmiszeripar, húsfeldolgozás stb.
- települési rendezvények, búcsúk stb.

Továbbá a prüd dolgok tudomásul vételével.: (Bár a nagy keresztény hitvallásba ez biztos nem fér bele.)

1. A light drogok legalizálásával letörhetnénk a hollandok szarvait, és a mezőgazdaság se járna szarul, és a hétvégi bulihoz ellenőrzött zöldséget pippanthat aki akar, a lét a maffiától vennénk el. (Már látom amint a napszemüveges kopaszok X5 -ös bömösökkel tüntetnek a parlament előtt)

2. Prostitúció legalizálása, és szabályozott formába való terelése, valamint nyilvánvaló megadóztatása.

Ez utóbbi kettő tuti száz ha nem ezer milliárdos üzlet és ennek megfelelő áfa és luxusadó bevétel.

Húsleves 2011.09.11. 10:04:22

Birom az ilyen érveket, hogy a prostitúció meg a kábítószer legalizálásával mekkora bevételünk lenne. Az építóipar is legális, mégis igyekeznek elkerülni az adókat. De azért nagyon életszerű elképzelni, hogy a nőket veréssel, kínzással prostitúcióra kényszerítő állatok majd lelkesen fognak adózni, ha végre legális lesz. Vagy még életszerűbb, hogy felhagynak a prostitúcióra kényszerítéssel, mert megjelent a konkurrencia, a legálisan adózó, önálló prosti, és ettől ők majd csendesen szipogva eltűnnek, eszükbe sem jut a hölgyek fenyegetése, elrablása, verése, stb.
Azzal viszont teljesen egyetértek, hogy tényleg vannak köztünk, akik úgy érvelnek, mintha nem ezen a bolygón élnének.

kvasztics47 2011.09.11. 10:10:16

Hogyan szerezte meg Orbán a teljhatalmat?
1. Nem ismerte el, 2002.ben sem és 2006-ban sem a vereséget. Nem fogadta el a demokratikus választási rendszert. Ez ellen használta föl a titokban megszerzett jelentős gazdasági hatalmat. Miközben Medgyesit bankárkormányozta, Gyurcsányt oligarházta.
2. A jelentős parlamenti erőt amivel rendelkezett, arra használta, hogy megakadályozza a szoci kormányokat a gazdasági kiigazítások megvalósításában. Csak olyan törvényt nem kritizált ami kiadásnövekedéssel járt. A többit viszont a leg alpáribb módon a leg mocskosabb hazugságokkal ócsárolta a zembereket ellene uszította, ha ettől sem riadt vissza a kormány akkor népszavazást kezdeményezett.
3. Lejáratta a politikát és a politikusokat. Aki a jobboldalról nem állt mellé, azt ellehetetlenítette. A Baloldali és liberális politikusokat gátlástalanul becsmérelte, hazug módon a zemberek ellenségének állította be, a minimális tiszteletet is megvonta tőlük. (még azt is sikerült elérnie, hogy Gyurcsányt és Bajnait is harácsolónak állítsa be, akik a Miniszterelnöki munkájukért egy forintot sem vettek föl.
4. Mind ezeket a mértékadó értelmiségiek jelentős része érzéketlenül, kajánul nézte.

Nem mondta meg a népnek, hogy mire akarja használni a hatalmát, ezért a nép bizalommal fogadta, mert elhitte, hogy még soha nem hazudott.

rókafogta 2011.09.11. 10:21:34

@Húsleves:" Birom az ilyen érveket, hogy a prostitúció meg a kábítószer legalizálásával mekkora bevételünk lenne." Szerintem nem legalizálni kell, hanem a jövedelmeket ellenőrizni! Ugye Al Capone se gyilkosságért, szeszcsempészésért ült? Adó csalásért! A "kopasz öt kilós arnyláncos BMV 88 ezer oroszlános sárga házas" vállalkozót meg kell vizsgálni mit hoz a "vállalkozása" miből hogyan, először ráverni az adót aztán a többi már az igazság szolgáltatás dolga. Pofon egyszerű legális bevétel - kiadás az egész családjára. Ennyi!Nem szerencsétlen Józsinak összeadni a villanyszámláját meg zsíros kenyerét, aztán ha találunk 5 Ft eltérést baszogatni. Ezen kívül van még több
réteg a kisboltos Mari nénin kívül.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 10:23:52

@TrueY:

De legalább kezelés, most még az sincs. Amíg én dolgzok, ezek kirabolják a lakásomat, utána meg még van pofájuk kunyizni a segélyért.

rókafogta 2011.09.11. 10:26:16

@kvasztics47: Ez így igaz, és ez nem szoci mosdatás , hanem tények.függetlenül a szocik valós hibáitól, valós lopásaiktól, de egy percig se gondolja senki, hogy az elmúlt nyolc évben a a jobboldal nem a zsebét tömte a háttérben, a mocskos politikája mellett.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 10:31:58

@anyádbogár:

Kezdetben lehetne a rokikártyá csalókat azzal bűntetni hogy elkbozzák a csalásra használt kocsijukat. Azokat lehetne egyből átfesteni police színekre. Albánoknál így megy ez, van is pár police lambó meg merdzsó ami kicsit komolyabb interceptor mnt egy suzuki, máris lenne mivel elkapn a gyorsulóbajnok hülyegyerekeket, akiktől szintén autóelkobzás.

Aztán jöhetne a fordított adóvizsgálat mnt az amcsiknál: ha nncs róla számla, akkor nyilván adócsalás, seggbekuki + milliós/mlliárdos bírság, vagyonelkobzás. Lehetne itt alkotni, csak akarni kéne.

Húsleves 2011.09.11. 10:45:56

@kvasztics47:

A nép már megtanulta hogy nem várhat csodát semelyik poltiikai erőtől sem, itt csak portfóliókra lehet szavazni, amelyeknek az előjeles összértékét lehet összehasonlítani.

Én például egy pillanatig sem hittem el, hogy két hét alatt rend lesz, de attól még különbséget tudok tenni rendpárti, és rendellenes oldal között, és nem kíván vissza azokat a liberális tetveket, akik álságos jelszavak mögé bújva a rendőrség leépítését az uszító, megosztó politikájuk részeként alkalmazták. Hogy aztán olyen zseniális érveket hozhassanak fel az általuk integrációnak nevezett rombolásra: "a bűnözés nem nőtt, csak az emberek úgy érzik".

Ugyanígy nem mindegy, hogy valaki hibákat követ el, vagy pedig a teljes politikája azon alapul, hogy a közvagyont (ami nem az államé, mert az államnak nincs pénze, ahogy Gyurcsány vezír találóan megállapította), kiárusítja, külföldi gazdái kérésére egyszerűen kivágatja a szőlőtőkéket, bezárja a cukorgyárakat, meg bármit amit kérnek. Ha ugyenezt egy multicégnél tennék, a multicég joggal perelné be őket a rájuk bízott vagyon hűtlen kezeléséért.

"A mértékadó értelmiség jelentős része" teljesen racionálisan nem választ meg olyan hülye balfaszokat, akik bevallottan nem tudnak kormányozni az ellenzék miatt. Ugyanúgy, mint ahogyan a multicégtől is kirugnák az olyen hülye balfaszokat, ha azzal érvelnek, hogy azért nem tudnak eladni semmit, mert ellenséges velük konkurrencia.

Nyugodtan téphetitek a szátokat, szidhatjátok az embereket a választási vereségetekért, cikkezhettek külföldön a magyarok genetikai alsóbbrendűségéről a híres liberális tolerancia jegyében, de a jelenlegi közvéleménykutatások is azt támasztják alá, hogy nem fogtok egyhamar visszatérni a hatalomba.

klacus 2011.09.11. 10:48:27

@Húsleves: Hát a Hollandok azért elég sok dolgot megoldottak.

Azért mert az állam nem akar tudni róla, ezek létező problémák. A legnagyobb ostobaság a híg fos tengerén hagyni úszkálni ezeket a hajókat, főleg hogy tele vannak pénzzel...

Húsleves 2011.09.11. 10:51:11

@rókafogta:
Elméletileg egyetértek veled, a gyakorlatban azonban egyik párt sem lelkesedik azért a pofonegyszerű megoldásért, ami Amerikában természetes: kimegy az adóhivatal a feltűnően jómódú májer házához, aztán megkérdezi, hogy miből van ez. Ha igazolja a forrást, rendben. Ha másra hivatkozik, akkor megkérdezik azt a másikat is, hogy tudja-e igazolni miből vette a házat, autót, luxusbútort, stb.
Ha nem tudja, elveszik tőle. Valahol a szál végetér. Ennyire egyszerű lenne, ha lenne rá politikai akarat. De tudjuk, hogy ilyen politikai akarat sem az MSZP sem a FIDESZ esetén soha nem volt.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 10:52:43

@Húsleves:

Máris visszajöttek azok a komcsi tetvek, 1 éve nyúzzák újra a népet Orsós Viktor KISZ titkár vezetésével. Ezeknek nem az fájt 89-ben hogy kommunizmus van, hanem hgy nem ők a főelvtársak. Most meg azok, a nép meg jobban szív mint Kádár idejében. Akkor legalább volt ingyenes oktatás, munka mindenkinek, most meg semmi, csak az adósság lett nagyobb. Ezek már 2x elherdálták azt a pénzt amit Bokros és Bajnai összeszedett. Ez az igazi hazaárulás, magyarellenesség.

klacus 2011.09.11. 10:53:14

@Kolb Ace 2: Na ja csak nem ez a zérdek. A zemeberek érdeke más. Legalábbis odafent.

A fekete gazdaság lent káros, de második körben szinte biztosan legalizált jövedelem, adófizetés lesz belőle.

Az állam azonban mohó, mert pénzt akar és azonnal. Sok a kiadás, abból kellene levenni, de ehhez ugye meg érteni kéne az ágazatokhoz.

A probléma gyökere itt van. A hozzá nem értésen. Én nem értek hozzá, de ők sem.

Húsleves 2011.09.11. 10:53:32

@klacus:
Nem hiszem hogy Hollandia feltétlenül ettől gazdag. Azt sokkal inkább elhiszem, hogy Svájc attól gazdag, hogy a bűnözők pénzét gátlástalanul befogadja, tisztára mossa, forgatja, és ugyanezt teszik a műkincsekkel is. Akkor már inkább nem őket kellene utánozni?

Kolb Ace 2 2011.09.11. 10:55:00

@Húsleves:

""A mértékadó értelmiség jelentős része" teljesen racionálisan nem választ meg olyan hülye balfaszokat, akik bevallottan nem tudnak kormányozni az ellenzék miatt."

Nem is szavaztunk ezekre, mégis volt 2/3 hülye aki igen.

Húsleves 2011.09.11. 10:55:58

@Kolb Ace 2:
Persze, egyszerre turbómagyarok és magyarellenesek a ti bolygóközi algebrátok szerint.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 10:56:12

@klacus:

Én értek hozzá, legalábbis ezekhez képest igen. Mindenki fideszesnek születk, csak van aki továbbtanul. :)

Kolb Ace 2 2011.09.11. 10:58:07

@Húsleves:

Orsós elvtárs KISZ titkár volt? Igen! Ugyanazokkal a komcsikkal (Stumpf, Pozsgai, stb) veszi körül magát, akikkel Kádár is? Igen! Ugyanaz a szánalmas hazudozás + lopás megy, miközben az elvtársak zsebe meg csak dagad? Igen! Akkor meg miért nem akarod elismerni hogy a gazdáid hazaárulók? Mennyit fizetnek érte?

Húsleves 2011.09.11. 11:00:08

@Kolb Ace 2:
"Nem is szavaztunk ezekre, mégis volt 2/3 hülye aki igen."

És szerinted vajon miért nem azokra szavaznak a magyarok, akik minden fórumon azt hirdetik, hogy a magyarok hülyék? Ha éttermed lenne, de az emberek másik étterembe járnának, az is az emberek hibája lenne, ugye?

klacus 2011.09.11. 11:01:54

@Húsleves: Hollandia valóban nem csak ez miatt gazdag.

gazdag mér egy csomó olyan dolog miatt ami nekünk is megvan, csak mi hülyék vagyunk kihasználni.

Húsleves 2011.09.11. 11:06:11

@klacus:
Igen, nekik van forgalmas tengeri kikötőjük, nekünk meg van államadósságunk, amit liberális barátaink azért hagytak nekünk, hogy kihasználjuk az előnyeit.

Húsleves 2011.09.11. 11:12:07

@Kolb Ace 2:
A kevésbé rosszra szavaztak, mert az emberek nem fekete-fehérben gondolkoznak. És még egyszer: fikázzátok nyugodtan az embereket úgy általában a vereségetekért, ezzel is azt bizonyítjátok, hogy magyargyűlölők vagytok, csak a hatalom elveszítése fáj nektek.
Ha nem érted, olvasd el a kaukázusi krétakört.

vitek 2011.09.11. 11:54:00

Sokan írják, hogy micsoda baj lenne, ha az áfacsalókat feljelentenék, mert akkor tönkremennének azok a cégek. Az bezzeg nem zavarja ezen kedves kommentelőket, hogy így meg azok a cégek mennek tönkre, akik fizetnek áfát, ugyanis ők versenyhátrányba kerülnek, mivel magasabb áron kell adják a terméket mint a csaló társaik, ezért az emberek nem tőlük vásárolnak.

Érdekes mentalitás, hogy a csalók viruljanak, a tisztességesek pedig dögöljenek meg, gratulálok a kommentelők erkölcsi érzékéhez. Az meg, hogy a csalók leleplezését tartják elítélendőnek, nem a csalást, nyilván már meg se lep ezek után.

rókafogta 2011.09.11. 12:16:15

@Húsleves: Látom sok mindenben egyetértünk ,de nem azon kellene moralizálni ki kire szavazott , ki az okos és ki a magyar gyűlölő(blog nem is erről szól) és szerintem bárki bárhová szavazott mindenki csak azért szavazott , hogy jobb legyen .Ami sajnos nem jött be,magam részéről csak annyit én a 2/3 nagyon nagy hibának tartom (senkit nem engedtem volna a szavazók helyében az elmúlt 20 év politikai vezetői közül de még a közelükben lévők közül sem )de ez sajnos lehetetlen és az eredményt meg kell értenem.Amit még ezzel kapcsolatban fontosnak tartok az a sok hallgató aki nem szavazott, az ő felelősségük is nagy. Erről ennyit!@ Vitek: Sokan írják, hogy micsoda baj lenne, ha az áfacsalókat feljelentenék, ...... igazad van de nem a feljelentősdi a megoldás és aki ezt mondja (mint én is)nem a mentalitásával és erkölcsével van baj, hanem egy normális országban normális állam, normális apparátus van és ezek normálisan végzik a munkájukat nem "mennyiségi" (végig szaladunk a butik soron biztos bejön egy kettő a csőbe- nem mondom ,hogy nem kell de nem csak ezt kell) mint a sarki rendőr hanem minőségi felderítés, mert az tény hogy Jóska kárt okoz az államnak ha neked számla nélkül javít,és ha sok embernek sokat az pláne de mint többen is megírták én is tudnék neked olyan foglalkozásokat dögivel mondani ahol milliárdos a nagyságrend.

Húsleves 2011.09.11. 12:34:46

@rókafogta:
Aki a magyarokat szidja a választási eredményükért, arról bizony azt gondolom, hogy magyargyűlölő. Ha az érvelésükben legalábbis nyoma lenne annak, hogy nem a magyarokat hibáztatják, hanem azokat, akiknek köszönhető, hogy a magyarok hogyan gondolkoznak, kire szavaznak, akkor - még ha nem is értünk egyet - de nem nevezném magyargyűlölőknek őket.
Az ugyanis számomra teljesen érthetetlen, hogy pont azok, akik annyira látványosan megértik minden más nép problémáit, sőt a bűnözőket is - a tolerancia jegyében - azoktól sohasem olvastam még olyat, hogy akárcsak megkísérelnék értelmezni a magyarok viselkedését. És ez nem csak a kommentelőkkel van így, hanem a neves "filozófusaikkal", a TGM féle rettegésben élőkkel kapcsolatban is.
Nem csak a magyaroknak, és nem csak a jobboldalnak ártanak ártanak az ilyenek.
civilpalya.blog.hu/2011/09/05/sunnyogas_es_mely_kuss_a_ballib_oldalon?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2011_09_05&utm_campaign=index

rókafogta 2011.09.11. 13:19:23

@Húsleves: Én nem szidtam , a választási eredményekért senkit, hanem leírtam a tényt(2/3 hová szavazott)és mennyien máshová és sokan sehová. Az ,hogy kinek köszönhető ,hogy gondolkodnak a magyarok az benne van abban a mondatban amikor leírtam ( de ez csak a szívem szerinti volt)"hogy senkit nem engedtem volna az elmúlt 20 évből.igaz azt elfelejtettem ,hogy az előző 45 ből sem.És az általad leírtak közé sem tartozom, viszont az is tény ,hogy 57 év alatt a magyarok gondolkodás módját volt alkalmam tapasztalni, hogy változott-e az egy nagyon összetett kérdés.

Húsleves 2011.09.11. 13:32:44

@rókafogta:
De én nem is írtam, hogy te ezek közé tartozol, csak válaszoltam neked.

nemecsek ernő áruló 2011.09.11. 14:32:53

Igazából nem tudom eldönteni, hogy ennyire hülye vagy, vagy csak paródiát adsz elő vitya szavazóiról, de jól csinálod...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.11. 14:41:04

Tisztelt olvasók és hozzászólók!

Végigolvastam a mindenki hozzászólását. Nagyon tanulságos volt, köszönöm szépen!

Egy irónikus hangvételű posztot szerettem volna írni, és arra számítottam, hogy a hozzászólások is hasonlóan "emelkedett" stílusúak lesznek. Nem gondoltam volna, hogy bárki is komolyan vesz egy ilyen ötletet.

Igazából csak arra akartam rávilágítani, hogy valószínűleg mindenki ismer olyan vállalkozást, amelytől nem áll távol a számlaadás elmulasztása.

Mulatságos volt olvasni azokat a hozzászólásokat, hogy nem itt, hanem ott kellene kezdeni az adóbehajtást. Meg hogy én addig nem fizetek, amíg ő sem fizet... stb.

Az adócsalásban is nyilván vannak a kezdeményezők, vannak a követők, és vannak a 'ha mindenki ezt csinálja, akkor én miért ne?' mentalitásúak.

Vannak akik nagyban nyomulnak, vannak akik kicsiben. Vannak akik korruptak. Mindet meg kell büntetni érdeme szerint. Aki tízszer annyit lop, arra tízszer akkora büntetést kell kiróni. Ennyi. Nem kell sorrendet felállítani, hogy kivel kezdjük. Az lenne a jó, ha minden csaló tudná, hogy záros határidőn belül sorra kerül. Ez a véleményem, amit a cikkel sugallni szerettem volna, és ezt fenn is tartom.

Egy érdekes problémára viszont nem tért ki a kommentfolyam, ami pont azok olvasása során merült fel bennem: Aki a Tescoban vesz sör 100Ft-ért, annak 25 forint az áfája. Aki meg a KKV-nál ugyanazt 160Ft-ért, annak meg 40Ft. Ugyanazért a termékért többet kell áfázni a kisboltban, mint a hiperben.

No erről találtam ki egy újabb javaslatot, ami talán részben ki fogja elégíteni az itt hozzászóló kritikusokat is.

Erről majd egy külön poszban, valószínűleg holnap, hétfőn. Azt már komoly stílusban, nem úgy, mint ezt. Megpróbáltam, a többségnek úgy látom nem jött be.

Üdv:bogancs

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.11. 14:42:16

Ja, és kapott a poszt 37 lájkot.. :-))

Ezek szerint voltak hozzá nem szóló olvasók, akiknek leesett!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.11. 14:51:11

Ha másból nem, azt hittem, hogy a végén vastaggal kiemelt mondatból mindenkinek leesik az irónia: 'A cigi és a sör jövedéki adójának emelésére így már nem is lesz szükség!'

Meg még a címkek között is feltüntettem, hogy irónia.

Egyébként volt már pár ilyen posztom, mindegyik kiváltot indulatokat az olvasókból. Ha valakit érdekel:

nivo.blog.hu/tags/ir%C3%B3nia

rókafogta 2011.09.11. 15:07:39

@bogancs: Csak annyit tennék ,hozzá " Mulatságos volt olvasni azokat a hozzászólásokat, hogy nem itt, hanem ott kellene kezdeni az adóbehajtást. Meg hogy én addig nem fizetek, amíg ő sem fizet... stb." Sajnos ez nem igazán áll legalábbis a többség hozzászólásában akár csak az enyémben hiszen én úgy gondolom mi a többség tisztességes adó fizetők vagyunk a jövedelmünkhöz képest sőt ma már az sem ritka ,hogy szinte csak adókat fizetünk inkább mint jövedelmünk van. Sajnos a sorrend az nélkülünk is meg van és elhiheted ,hogy mindenki számára irritáló, amikor a nagy többségnek megélhetési gondjai vannak és valóban azt látja akik a törvényeket hozzák (az ö nevükben ) azokra nem vonatkozik, vagy legalább is rengeteg kiskapu létezik. Magyarországon mindenki tudja a Józsi szakembertől kezdve a plasztikai sebészen át az ügyvédekig ,hogy hol mekkora adó elkerülés folyik. Hozzászólásaimban (besúgás)többször is hangoztattam van erre állítólag jól képzett , ösztönzött apparátus.Igen másnak kellene lennie a büntetésnek egy doboz gyufáért , mint pl. egy tételben egy 900 E.Ft műtét elcsalásáért, de ez nem így van (egyébként azok akik ekkorákat tudnak csalni azokat nem szokta bedönteni egy szokásos büntetés, van annyi tartalékuk ,hogy kifizessék, nem úgy mint a " kis csalók", amiben a körülmények is sokszor belejátszanak , nem pedig az új Audi, vagy a következő világvégi nyaralás megfizetése. Arra kíváncsi vagyok mi jön ki a Tesco és a kisbolt közötti ÁFA problémából, bár eleve nem hiszem ,hogy a Teco- ban árult sör ,ugyanaz lenne többnyire, és a számítás se jó mert a 100Ft sörnek az ÁFA tartalma 20 Ft- a beszerzés bruttó árának az ÁFA ja.

kvasztics47 2011.09.11. 15:40:40

@Húsleves: "Én például egy pillanatig sem hittem el, hogy két hét alatt rend lesz"
De azért arra te sem számítottál, hogy másfél év mulva még nagyobb lesz a bűnözés. Ennyire pocséknak nem gondolhattad a zorbán kormány munkáját. Pintér, szerintem nem szívesen csinálja a miniszterséget, de muszály neki, mert a zorbán kezében van. Nem mer lemondani. Igaz, hogy a többiek kötül se mernek. Pl Hofman Rózsa megpróbálta de vissza parancsolták. Azt kell tenniük a mit a zorbán elvár. Nincs menekvés! Még a mezei képviselőknek sem.
Majd, csak, ha összeomlik a rendsze akkor léphetnek le, de akkor már elzavarva lesznek, és a károkozásért felelősségre vonva.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 15:43:33

@Húsleves:

Ki az a "nekünk"? Én nem védem az MSZP féle komcsikat se, de a FIDESZ-es komcsikat se. A különbség ott van hogy te az utóbbiak seggét kinyalod bő nyállal, én meg azt is ugyanúgy utálom. Simicska, Kaya Ibrahim, Tasnádi vs Pintér (hogy a lányát ne is említsem), UD Zrt... muhaha... ezek után Gyurcsányt fikázni...

Kolb Ace 2 2011.09.11. 15:47:10

@Húsleves:

Nem a Fideszre, hanem az MSZP-SZDSZ __ELLEN__ szavaztak. Senki nem adott nekik felhatalmazást az alkotmányos rend megváltoztatására (főleg nem Pozsgay féle MSZMP káderek által), a nyugdíjak ellopására, a saját zsebük közvagyonból megtümésére. Csak a hasonszőrű MSZP-sektől (BKV führerek, meg a 100 milkás zsírdisznó HR igazgató félék) akartak szabadulni, nem egy hasonszőrű tolvajbandát a nyakukba rakni. 3 év múlva ezek is futni fognak a vasvillák elől.

kvasztics47 2011.09.11. 17:45:53

Az imént hallottam egy derék magyar barom állatot, aki aztat monta, hogy dejó, hogy az amcsik is kaptak egy kis ízelítőt a robbantásokból, mer, hogy mennyi embert le bombáztak ők. Gondolom a II. világháboróban a németekre, magyarokra gondolt.
Na az ilyen barom állatok tartják életben a zorbán kormányt és ezek miatt útálna és még jobban megútálnak bennünket az egész világon.
(Horvát országból most jött haza az ismerősöm és mesélte, elsőre, hogy sok helyen tapasztalta, hogy lenézik negligálják a magyarokat). Az az szarba se néznek bennünket Európában, akkor meg nem kéne ezen javítani? Persze a sok baromnak aki még a falujából sem teszi ki a lábát, mitszámít.

Húsleves 2011.09.11. 18:23:48

@kvasztics47:
Nem a bűnözés nőtt, hanem a beismert bűncselekmények száma. Az SZDSZ idején szándékosan leépítették a rendőrséget, szűkítették a bűncselekmények körét ("kisértékű lopás", "szegénységi bűnözés", stb.), és megnehezítették a feljelentők dolgát azzal, hogy a rendőröket abban tették érdekeltté, hogy eltusolják az ügyeket. Ezenkívül, ha az elkövető történetesen cigány volt, akkor a jogvédők a feljelentést rasszista indítékúnak állították be, és mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a tisztességes eljárást.

Húsleves 2011.09.11. 18:32:10

@Kolb Ace 2:
Leírtam, hogy nekem mik a szempontjaim. Az nem újdponság számomra, hogy a hozzád hasonló toleranciabajnokoknak mindenki seggnyaló, aki nem azt fújja amit ti, ahogyan az sem, hogy bár te mindkét felet egyformán utálod, de azért mégis csak a FIDESZ tábort tartod seggnyalóknak.
Szánalmas, magyargyűlölő tetű vagy, aki a választókat hibáztatja a vereségért.
Írogassál sok helyre, hogy minél többen lássák, kik vannak a toleráns álarc mögött.

Kolb Ace 2 2011.09.11. 22:21:34

@Húsleves:

Ti meg kommunisták vagytok, Rákosi2 (cigány)führered vezetésével árúsítjátok ki a hazát a bankvezér tartótisztjeiteknek. A magyargyűlölő te vagy, te utálod ennek az országnak a lakosait, hirtelen nem is tudom hogy cigány vagy román származású vagy-e.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.11. 22:26:05

@Kolb Ace 2:

Kisbarátom! Ennek a kommentnek nem sok értelme volt. Ne hagyd magad provokálni, és ennyi!

Don't worry, be happy! :)

Nem az életed múlik rajta, hogy győzzél egy ilyen színvonalú szópárbajban.

Szóval nyugi!

Húsleves 2011.09.11. 22:55:10

@Kolb Ace 2:
Azért jó, ha a hozzád hasonló képződmény ideges, mert ilyenkor beszűkül az agya, és kibukik a valódi énje. Nekem semmi bajom cigányokkal, románokkal, zsidókkal, csak az álszent baloldali rasszistákkal.

kvasztics47 2011.09.12. 07:50:14

@Húsleves: Veled fölösleges vitázni, mert a tényeket mindég a mondandódhoz iagazítod. Úgy átvan itatva a szervezeted a zorbán-szíjj-ártó kommandó hazugságaival. hogy az ecetes olló sem segít. Ahogy szokták mondani, ezután.

Húsleves 2011.09.12. 08:08:45

@kvasztics47:
Örülök, hogy nem tudsz érdemben válaszolni semmire amit írtam, és ezért nem maradt más számodra, mint hogy nyilvánosan blamáld magad azzal, hogy a személyeskedésen kívül nem maradt más a tarsolyodban.
Azért örülök ennek, mert már régóta tudom, hogy a fene nagy felsőbbrendőség-tudatotokon kívül (hülye választók, hülye jobboldaliak, stb.) nem tudtok semmit, nincsenek érveitek, csak ostoba jelszavaitok, mint például a "büntetésnek nincs visszatartó ereje", aminek kb. annyi köze van a tudomány (pszichológia) mai állásához, mint a marxizmusnak a közgazdaságtanhoz.

Húsleves 2011.09.12. 08:11:12

@kvasztics47:
De azért ha lesz érdemi mondanivalód, írj, szivesen válaszolok.

kvasztics47 2011.09.12. 11:52:17

@Húsleves: "De azért ha lesz érdemi mondanivalód, írj, szivesen válaszolok"

Örülök, hogy kitartó vagy és lehet, hogy a más véleménye is érdekel, nem , csak az, hogy a zorbánt megvédd az aljas árulóktól.
Őszintén kíváncsi vagyok, hogy mi hajt téged a zorbán banda cselekedeteinek mentésére. Jobboldali vagy? Én is!
Demokrata vagy? Én is! jó életet akarsz a magyar lakosságnak? Én igen! Törvény előtti egyenlőséget akarsz? Én igen!
Arányos közteherviselést akarsz? Én igen! Szólás szabadságot akarsz? Én igen!
Tudunk ezekről őszintén beszélni? Én igen!

Agyalap 2011.09.12. 12:03:36

@Húsleves: Hiába olvastam vissza jó darabon - nem láttam a fene nagy érveidet.
Aki manapság a magyargyűlölő jelzővel él, szerintem egyenes ember már nem lehet. Ennek oka mindössze annyi, hogy hívjanak valakit Weisznek, Kovácsnak vagy Kohn-nak - attól még magyar. Ez csak a hangulatkeltés.

Húsleves 2011.09.12. 12:38:26

@Agyalap:
Ha te hiába olvastál vissza, nem láttad az érveimet, akkor valószínűleg azt sem fogod látni, amit ezután írok, de azért megteszem, mert lehet, hogy más is olvassa.
1. A "magyargyűlölő" jelző részemről válasz volt nekem címzett véleménynyilvánításra a magyar választókkal kapcsolatban.
2. Azt pedig kifejezetten csúsztatásnak tartom a részedről, hogy zsidó nevekkel dobálózól, mert leírtam, hogy ilyen alapon nem teszek különbséget.

Agyalap 2011.09.12. 13:14:28

@Húsleves: Mondjuk a Weiszt németnek szántam, de ettól még a "magyargyűlölő" jelző nem lesz szalonképesebb számomra...

Húsleves 2011.09.12. 13:39:29

@Agyalap:
Azt én nem tudhatom, te mit minek szánsz. Mondjuk elég köztudott, hogy zsidók vettek fel német vezetékneveket, és az is, hogy miért.
A "magyargyűlölő" pedig azt jelenti, hogy valaki nem szereti a magyarokat, és ez szerintem jól jellemzi az olyan embert, aki a magyarokat lehülyézi azért, mert nem arra szavaztak, akit ő szeretett volna.

Húsleves 2011.09.12. 13:42:19

@kvasztics47:

1. konkrét dolgot idézz légy szíves, mert lehet, hogy amit te mentegetésnek nevezel, az inkább vélemény, vagy helyzetértékelés.

2. nem írtam, hogy jobb oldali vagyok, azt viszont igen (bár nem teljeskörűen), hogy milyen szempontok alapján tartom a jelenlegi jobboldalt még mindig elfogadhatóbbnak, mint a baloldal helyét elfoglaló - általam baloldalinak és liberálisnak egyáltalán nem tartott - embereket.
Miért nem tartom őket baloldalinak? Mert éppen elég időt voltak kormányon ahhoz, hogy érdemben (nem szavakban) tehettek volna a szegényekért és a középrétegekért, de nem tettek. Miért nem tartom őket liberálisoknak? Azért, mert van egy általam nagyon igaznak tartott liberális alapelv: az egyéni szabadság korlátja ott van, ahol még nem mások kárára történik. Ez az apróság nem jut eszetekbe akkor, amikor a szegény 18 éves "gyereket" véditek úgy, hogy nem vagytok tekintettel a tanáraira akik tanítanának ha hagynátok, és az osztálytársaira, akik tanulnának ha hagynátok. És ez az apróság nem jut eszetekbe akkor sem, amikor 20 év alatt a becsületes kenyérkeresetről teljesen leszoktatott embercsoportokat "integráltok" olyan emberek nyakára, akiknek enélkül is éppen elég baja van, nemhogy még naponta 20 ezer forintos kisértékű lopást és "szegénységi bűnözésként" aposztrofált erőszakot is el kelljen viselniük. Ez az apróság nem jut eszetekbe akkor sem, amikor transzparenseket raktok ki "a megfélemlítés is erőszak" felirattal olyan helyeken, ahol sok ember tényleges erőszaktól szenved.

3. Ha "demokrata" alatt a diktatórikus ellentétét érted, akkor én is az vagyok. Sokféle demokratikus kritériumnak beállított hazug lózung szerint viszont nem. Érdemes elolvasni Török Gábor többségi (angolszász típusú) kormányzásról írt blogját, hogy hány szempontból nem demokratikus Nagy-Britannia a mi ellenzékünk szerint.

4. A jólétet nem elég akarni.

5. A törvény előtti egyenlőség alatt én törvény előtti egyenlőséget értek, nem pedig mindenféle humánusnak beállított elveken alapuló törvény előtti egyenlőtlenséget, mint a jogvédők.

6. Én is inkább az arányos közteherviselésre hajazok, de nem zárom ki, hogy a FIDESZ-nek igaza van, és a kisebb elvonás munkára ösztönöz.

7. A szólásszabadsággal kapcsolatban konkrét dolgot írj.

Oregon (TM) 2011.09.12. 14:55:11

Persze, jelentsünk fel mindenkit. Szép hozzáállás.

Agyalap 2011.09.12. 15:15:37

@Húsleves: Nem, a magyargyűlölő abszolút nem ezeket az embereket takarja. Ilyen hogy magyargyűlölő egyáltalán hogy létezhet? Mint a németgyűlölő? Az oroszgyűlölő?
Ez egy nagyon szép kreálmány azok részéről, akik szeretnének valamilyen módon hangulatot kelteni valamely gondolatok mellett vagy ellen.

Húsleves 2011.09.12. 18:35:14

@Agyalap:
A németgyűlölő vagy az oroszgyűlölő azért nem a legszerencsésebb példa, mert ezekkel a szavakkal nem igazán találkoztam még. Zsidógyűlölővel, cigánygyűlölővel, magyargyűlölővel viszont igen.
De ha ez a szó szerinted nem azt takarja, amit írtam, hanem csak hangulatkeltésre jó, akkor mondj rá jobbat, és máris megoldódott a probléma.

kvasztics47 2011.09.13. 07:52:02

@Húsleves: Elfogadod e azt, hogy az erőszak erőszakot szül? Ha igen, akkor be kell látnod, hogy az iskolai nevelés nem kizárólagos eszköze a büntetés, erőszak alkalmazása. Aki, már gyerekkorába hozzá szokik a büntetéshez, siker élménye nincs, akkor felnőtt korában ugyan ezt folytatja, és nem fél a büntetéstől mert megszokta és úgy sem tugja elkerülni.
Ennyit a tanár védelemről. Még annyit, hogy a jó tanárnak nem az egyedüli képessége a büntetés.

A kis értékű lopásokat azzal nem lehet megszűntetni, hogy bebörtönözzük. Minden börtönben töltött nap 6-9.000 forintjába kerül az adófizetőnek. Akit 20e forintér, 30 napra elzárnak, min 180e forintunkba kerül. És még a huszas sem lesz meg. Ezért ez a megoldás sem jó.
A jogvédők elvtelenül védésével kapcsolatban annyit, hogy a jogvédők valóban kifogásolnak sok olyan elvet a törvényekben ami több kárt okoz mint hasznot, azomban konkrétan jogszerűen járnak el.
A szólás szabadsága, az amiért már Petőfi is harcolt. Az amikor a klubrádió frekvenciájára olyan pályázatot írnak ki ami megszűntetné a rádió eddig folytatott tevékenységét és ezzel ez a műsor megszűnik. Pedig önként hajlandó voltam 6 hónap működés finanszírozásához hozzájárulni.

Húsleves 2011.09.13. 10:13:07

@kvasztics47:

"be kell látnod, hogy az iskolai nevelés nem kizárólagos eszköze a büntetés, erőszak alkalmazása."
Te különbséget tudsz tenni "nem kizárólagos eszköz" és "kizárt eszköz között"? Az ilyen sarkításokra azért nem vevő már senki, mert kiismertük már az ilyen sarkításaitok "logikáját" és következményeit. Az a baj veletek, hogy még mindig abban a hitben ringatjátok magatokat, hogy az embereket meg lehet vezetni szándékos félremagyarázásokkal.
Összefoglalom neked a lényeget: nem arról van szó, hogy kizárólag büntetést kellene alkalmazni, hanem arról, hogy elvettétek a tanár utolsó lehetőségét, a büntetést és a kizárást, hogy megvédhesse magát és a normális gyerekeket, és hogy a saját - általatok gyakran hangoztatott - alapelvetekkel ellentétben egy kezelhetetlen "gyerek" érdekét elébe helyezitek sok ember érdekeinek.

"A kis értékű lopásokat azzal nem lehet megszűntetni, hogy bebörtönözzük."
Ugyanolyan sarkítás, mint az előző. Kizárólag erre nem lehet alapozni, de meg kell adni a lehetőséget arra, hogy aki visszaél azzal a jogával, hogy a ti sokszor hangoztatott liberális alapigazságotokkal szemben más kárára gyakorolja a tőletek kapott extrajogait, miszerint büntetlenül veheti el a más értékeit naponta 20 ezer forintos adagokban, azt meg lehessen fékezni. De ez a probléma könnyen feloldható, ha azt mondod, hogy te fogod megtéríteni az áldozatok kárát, ami személyenként nem jelenthet nagyobb terhet számodra havonta 30 x 20 ezer, azaz 600 ezer forintnál. A jóság és a tolerancia ugyanis nem azt jelenti, hogy más faszával vered a csalánt.

"Minden börtönben töltött nap 6-9.000 forintjába kerül az adófizetőnek."
Ennek nem így kellene lennie, és elég morbid dolog olyan érvvel dobálózni, ami szintén az álszent jogvédőknek köszönhető. A világ legfejlettebb demokratikus országának gyakorlatában bőven találhatsz példát arra, hogyan lehet hatékonyan működtetni a börtönöket.

"A jogvédők elvtelenül védésével kapcsolatban annyit, hogy a jogvédők valóban kifogásolnak sok olyan elvet a törvényekben ami több kárt okoz mint hasznot, azomban konkrétan jogszerűen járnak el."
A jogvédők elvtelenül védésével kapcsolatban annyit, hogy a jogvédők a jogszabályok mögé bújnak akkor, amikor ez az érdekük, viszont támadják a jogszabályokat akkor, amikor mást akarnak, ilyen például a kábítószerlegalizáció, és a rasszizmus. A rasszista bűncselekményekkel kapcsolatban jogot formálnak arra, hogy felülvizsgálják a korábbi ítéleteket, annak ellenére, hogy ők járták ki, hogy tilos legyen ilyen témában statisztikákat gyűjteni. Másnak tilos, nekik szabad, ennyit a jogvédőkről. És a rasszista búncselekményekkel kapcsolatban most éppen azon dolgoznak keményen, hogy magyarokat ne védjen, csak másokat. Hogy a "halál a magyarokra" feliratú botokkal magyarokra támadás ne legyen rasszista bűncselekmény, ezzel szemben a magyarok részéről a megfélemlítés is erőszak, ahogyan a gyöngyöspatai műbalhé táblácskáiról megtudhattuk. Ennyit az egyenló bánásmódról. Itt van a forrás:
index.hu/belfold/2011/03/17/csak_ciganyok_tamadnak_rasszista_okbol/

Agyalap 2011.09.13. 10:30:58

@Húsleves: "aki a magyarokat lehülyézi azért, mert nem arra szavaztak, akit ő" az egyszerűen szűklátókörű paraszt.
Az ilyen lehülyéz bármilyen témában bárkit, egyszerűen tuskó.

Húsleves 2011.09.13. 11:18:34

@Agyalap:
Alapvetően igazad van, csak ha visszaolvasod a saját konklúziódat, ilyen kifejezésekkel találkozol: "szűklátókörű paraszt", "tuskó".
Az igaz, hogy te azokra írod, akik lehülyéznek másokat, de valószínűleg mindenki úgy emlékszik, hogy vele személyeskedtek először, ő csak hasonlóan válaszolt.
De ismétlem, az alapproblémát tekintve teljesen igazad van. Ha a lehülyézés nem lenne "érv", akkor még az is lehet, hogy ellentétes véleményű emberek néha kölcsönösen elfogadható álláspontra jutnának.
Ami már majdnem minden magyar embert érint, az a frusztráció. Kertész Ákos elhíresült kirohanása tartalmilag abszolút elfogadhatatlan, a magam részéről egyértelműnek tartom, hogy el kellene venni tőle a Kossuth-díjat. De ettől teljesen függetlenül emberileg nagyon is tanulságos, hogyan jut egy értelmes ember odáig, hogy ekkora baromságokat legyen képes mondani. Hát hogyne frusztrálna valakit, hogy vannak olyan helyek, közösségek, ahol nem számít, hogy mit alkotott, hogyan élt, csak ennyi számít: ő egy zsidó? És miért sértő ez a szó? Semmi másért, csak azért, mert sértésnek szánják.
Ugyanez a frusztráció az alapja annak a rossz válasznak a kisértékű lopások és a szegénységi bűnözés áldozataitól, amit a fantasztikus empátiával megáldott jogvédők rasszizmusnak állítanak be.

kvasztics47 2011.09.13. 13:35:45

@Húsleves: Veled aztán hiába való vitatkozni, ha azt írod, hogy a jogvédők a jogra, törvényre hivatkoza, amögé bújva cselekszenek.
Hát talán a törvénytelenség talaján kéne állniuk?
Ez annyira abszurd, egysíkú gondolkodásra vall, ami értelmetlenné tesz bármi vitát.
Vissza kéne menni az alapfokú szöveg értés kezdetéhez, hogy szót tudjunk érteni.

Húsleves 2011.09.13. 15:43:36

@kvasztics47:
Akkor hát megkaptad a lehetőséget, megkaptad a válaszokat, és újra bebizonyítottad, hogy nincsenek érveid. Nem csodálom, mert az egész hamis ideológiátok ugyanolyan védhetetlen, mint a marxizmus vagy a scientológia.
Én pedig megismétlem: nagyon hasznos, ha a hozzád hasonlók szorgalmasan kommentelnek, hogy minél többen lássák, kik vagytok valójában.
Ha lesz mondanivalód, majd válaszolok, addig pedig csak fröcsögj és szitkozódj, ahogy jogvédőhöz illik.

Agyalap 2011.09.14. 14:11:13

@Húsleves: Magam is birkáknak tartom a magyarokat, és én is része vagyok a nyájnak. Tizedennyért már kocsikat borogatnának Párizsban, de nálunk nyugi van szeretvetisztelt kormányunk (mostani és előző is!) minden hülyesége ellenére.Ezt vidáman hangoztathatom is, mert nem vagyok közszereplő, és barátaim vagy elfogadják nézeteimet - vagy nem.
Kertész nyilatkozatát viszont egyértelműen az őt jutalmazó kéz megharapásának tartom és különben is elfogadhatatlan.
süti beállítások módosítása