Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Mit keres a Közgép a Videoton meccsén?

2012. július 12. - Droli

Tegnap a Videoton-Debrecen labdarúgó Szuperkupa mérkőzésen egy érdekes dologra lettem figyelmes, le is fényképeztem (tévéképernyőről, mobiltelefonnal, elnézést a minőségért). Figyeljétek a hirdetőtáblákat, milyen szépen megfér egymás mellett a Strabag és a Közgép!

2012-07-11 20.47.19.jpg

Persze rossz az, aki rosszra gondol. Ne tévesszen meg senkit a felirat, a mérkőzést Székesfehérváron játszotta a két csapat. Azt is tudjuk, hogy Orbán Viktor nagy Videoton rajongó, és mióta ő a miniszterelnök, a legnagyobb cégek rádöbbentek, hogy ők a Videotont kívánják támogatni (pl. OTP, MOL), de ez is pusztán a véletlen műve, semmi kétségem sincs. De egyet magyarázzon meg nekem valaki:

Mit akar nekem, tévénézőnek és fociszurkolónak eladni a Strabag? És a Közgép?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr454646699

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Selmeczi a hazugság szőke nagyasszonya 2012.07.12. 12:08:19

Az LMP ma az oligarcha-uralom ellen tüntetett a Simicska Közgépénél. (Simicskának, Orbán kollégiumi szobatársának a cége 2010 óta körülbelül 300 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert el). Arról, hogy a Magyar Nemzet és a HírTV hogyan hamisította meg a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mahet 2012.07.12. 09:38:46

Nem hiszem el, hogy nem tudnak csendben lopni, mint az MSZP tette. Nem, nekik ki kell állni a medence szélére és onnan belehugyozni.

Sőt.. célba is lőnek a fürdőzőkre, mert olyan érdekes hangot ad amikor a úszósapkán kopog a vizelet.

Ezek szerintem egyszerűen ostoba tahók.

Sokorai_Atala 2012.07.12. 09:45:51

Biztos vannak olyan foci szurkólok, akik építkezéssel foglalkoznak.

J.W. Booth 2012.07.12. 09:47:04

Jogos, a két cégnek kurvára semmi helye nem lenne ott (csakúgy, mit a MOL-nak), de:

a Vidi annyi pénzt kap párt- (vagy inkább Viktor) utasításra, amennyi kell. Ciki, hogy még így sem sikerült megnyerniük a bajnokságot tavaly.

Valami ilyesmiért utáltuk a Honvédot az előző rendszerben.

A legszomorúbb az, hogy, míg a magyar verseny-és tömegsport döglődik, a sportszövetségek túlnyomó része, kb 50 szövetség a közel 90-ből minimális, kb 2-3-4 milliós állami támogatást kap, addig az állampárt a vezér kedvenc sportját, ill klubját tömi pénzzel.

Ha azt a pénzt, amit a Vidi állami "szonzoroktól" évente benyel, tömegsportra, utánpótlásra vagy olimpiai felfészülésre fordítanák, sokszorosan megtérülne.

De amíg a királyt Viktornak hívják, jobbra nem számíthatunk, mert ezt érdemeli ez az elcseszett ország.

Mikka-Makka 2012.07.12. 09:47:30

nem értek egyet h pofátlanabbul lopnak mint az mszp, az viszont tény h lopnak ezek is
addig amíg jobbról még mindig azt olvasom h nem baj ez legalább "jó magyar" emberekhez megy, nem a szemét külföldi multihoz, addig ne nagyon reménykedjünk h észbe kapnak fenn.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.07.12. 09:48:28

A magyar foci - ezt már régóta mondom - nem más, mint pénzmosoda, pártkassza feltöltő hely. Ennek a sörfocinak gyakorlatilag nincs reklámértéke, aki ide befektet, annak egyéb hátsó szándékai vannak.

Fociba, ki befektet,
Infarktust kap s defektet.
;-)

lobster thermidor 2012.07.12. 09:49:13

Ha nem vetted észre, akkor most szólok, hogy a valamikor Videoton néven jegyzett székesfehérvári orbán sc. mezén is ott virít a SRTRABAG felirat.
Méghozzá a hátoldalán, a számozás alatt!

makacs szennyeződés 2012.07.12. 09:49:23

ezek után érdemes lenne a képen szereplő többi céget is megvizsgálni.
;)

Anti Anyag (törölt) 2012.07.12. 09:50:56

Szerintem ugyanazt, amit az MSZP-SZDSZ kormány idején.

Amúgy én nem támogatnám helyettük a Videotont, támogassák a szurkolók.

dean23 2012.07.12. 09:51:07

Én már csak drága Gabriella homlokáról hiányolom ezeket a hirdetéseket!

lobster thermidor 2012.07.12. 09:51:09

@Sokorai_Atala:

Ja!
Én például autópályát, vagy vasútvonalat építtetnék. Persze lehet, hogy valami híd lesz belőle, majd meglátjuk ki ad be jobb árajánlatot a pályázatomra.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.07.12. 09:53:00

Fantasztikus az új dizájn, csak gratulálni tudok!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.12. 09:53:07

"Mit akar nekem, tévénézőnek és fociszurkolónak eladni a Strabag? És a Közgép?"

Pontosan ugyanazt, mint a Főkefe az óriásplakátjaival...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.07.12. 09:55:05

Ezt én is észre vettem, el is mosolyodtam rajta (arra emlékeztek még, amikor Torgyán idejében a Fradi stadionban az Állati Fehérjefeldolgozó volt reklámozva? :-) ), de ami még jobban tetszett, hogy két helyre is ki volt írva nagybetűvel, hogy Országos Kéktúra.

Na az minek???

/ja tudom már, a Bayer Zsolt nem azt járja most végig kamerával?/

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.12. 09:55:43

Ja igen, egyébkén hogy passzol ez a poszt a mottóhoz? Tudod:

"Vannak blogok ahol a kormányellenességgel olcsó népszerűséget keresnek - ez nem az."

Akkor mi? ;-)

genyamagyar 2012.07.12. 09:58:43

@Fedor: "Akkor mi? " Ahol lerántják a leplet a fidesz pénzmosásáról.

csedo 2012.07.12. 09:58:55

Egyébként csak emlékeztetnék mindenkit, hogy az első (1998-2002) időszakban a MOL és az OTP az Újpestet támogatta, volt stadionfelújítás is. Ha jól emlékszem, Gyulay volt a klubmenedzser, vagy mi a szösz. Akkor a lilák voltak a kifizetőhely, most meg a Vidi. Remélem, egyszer ránk is sor kerül:)

VT Man 2012.07.12. 10:01:35

@mahet:
"Nem hiszem el, hogy nem tudnak csendben lopni, mint az MSZP tette. Nem, nekik ki kell állni a medence szélére és onnan belehugyozni. "

Na igen.

Az MSZP okos volt, és alagutakat épített a legelők alá, és hagyta, hogy a sajtó azon vitatkozzon, hogy miért kellett alagút, és ne pedig az firtassa, hogy közben ki lop és mennyit.

DR. INKVIZITOR 2012.07.12. 10:02:06

Kedveseim!
És a POSTA "kerek" évfordulója?

Kutchek (törölt) 2012.07.12. 10:05:33

Szerintem csak néhány oligarcha suttyomban belógott és kirakta, hogy ezzel is lejárassák a Vidit, Orbánt meg a fideszt.
Ez csak egy aljas ballib provokáció lehet.

izzadságszagú gonzoepigon 2012.07.12. 10:10:17

orbán nem rajongója, hanem tulajdonosa a videotonnak, garancsi csak egy kistulajdonos stróman. a "befektetés" forrása a CD Hungary Rt. ellopása volt, amit orbánék fillérekért szereztek meg első kormányzása idején. csányi adott rá orbánnak tizenakárhány milliárd hitelt, gondolom neki is leesett egy kis részesedés a szajréból. érdekes megnézni, hogy a videoton fociklubnak majd két milliárd adósságát engedték el a hitelezői tavaly(elég életszerű mostanában), hogy a felcsúti - részben orbán földjein létrejött - fociakadémia már vagy 5 milliárd támogatást kapott az adófizetőktől. a strabagos, közgépes, molos hirdetések csak hab a tortán, miért finanszírozná orbán a focistáit a saját, lopott diplomáciai ingatlanainak bérleti díjából, ha közvetve lehet azt az államkincstárból is?

Kutchek (törölt) 2012.07.12. 10:10:40

Mondjuk idén a Lokié volt a bajnoki cím meg a kupa is.
Szóval mit keresett a meccsen a Vidi??????
Hacsak nem olcsó vigaszt Orbánnak.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.12. 10:35:42

@J.W. Booth: A látványsportok támogatására adott adókedvezmény hatására a legnagyobb összegeket a Felcsút és a Videoton kapta. A többi fociklub a futottak még kategóriába került, az ebbe a kategóriába nem tartozó sportágakból pedig kivonták a pénzt.

elég.volt 2012.07.12. 10:35:49

@Kutchek: Orbán FC - Kósa FC, most ne mondd, hogy nem volt jó meccs. Bárki nyer a Fidesz nyer. És, hogy most éppen az Orbán FC nyert, az persze véletlen.

Mint ahogy az is nyilván véletlen, hogy egy nyíltan felvállalt manipulációval, csalással maradnak az NBII-ben. És 2012-ben itthon ezt mindenki csenben elfogadja.

Kivlov 2012.07.12. 10:37:18

@J.W. Booth:
"Ha azt a pénzt, amit a Vidi állami "szonzoroktól" évente benyel, tömegsportra, utánpótlásra vagy olimpiai felfészülésre fordítanák, sokszorosan megtérülne."

Nem azt a pénzt kéne átcsoportosítani, hanem azt amit a C kategóriásoknak kifizetünk. mondom ezt nem vidi szurkerként...

Deres · http://textura.blog.hu 2012.07.12. 10:38:07

Ez kérem teljesen jogszerű. Nincs itt semmi látnivaló, oszoljanak emberek!

Panem et Circenses 2012.07.12. 10:39:52

Hahó kommentezők. Nem tud valaki véletlenül egy hídépítő céget? Lejött pár csempe a fürdőszobámban, azt kellene visszaragasztani.

trendo+ 2012.07.12. 10:42:49

Egy régi barátom anno, még az első Orbán kormány idején panaszolta, hogy kis cégének, mely kizárólag bikasperma lefagyasztásával és forgalmazásával foglalkozott, nyomatékosan "ajánlotta" Torgyán miniszter úr, hogy kössenek a Fradival valami reklámszerződést. Ki is tettek a népligeti létesítmény kerítésére valami táblát és sóhajtva befizették a sportkasszába a sarcot :)
Nem sok minden változik itt :)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.07.12. 10:43:00

A Strabag és a Közgép hirdetéseinek a pénz átadásán kívül annyi értelme van csak, hogy az átlag tévénéző azt gondolja, ők támogatják focit, tehát rendes emberek.

trendo+ 2012.07.12. 10:44:27

@Panem et Circenses:
Hídépítőt nem tudok, de Orbán fogorvosa profin ért a hidak felragasztásához! :)

jo.e 2012.07.12. 10:50:17

Ez a kérdés 1 kicsit demagóg lett. Mit akarna? Semmit. Pl. a vesegyógyszeredet külön úgy kéred az orvostól, hogy olyat írjon fel, amit a Teva gyárt? (már ha Loki drukker vagy) Ugyan már...
Mo-on nem erről szól a foci szponzoráció. Soha nem is szólt erről. Párszáz embernek nem éri meg reklámozni - ebben az értelemben.
És persze természetesen a foci pénzek lenyúlását is Orbánék találták ki, sőt, személyesen O.V. dolgozta ki a módszertant...
1ébként a világ eddigi legnagyobb(?) mezszponzorációja az LFC-hez kötődik. Egy főként a távol-keleten üzletelő befektetési bank adta a lóvét. Ő vajon mit akart eladni Liverpoolban?

ob.szerver 2012.07.12. 10:52:23

@Mikka-Makka:

"nem értek egyet h pofátlanabbul lopnak mint az mszp..."

Nem az a kérdés, hogy korrupt volt-e az mszp vagy sem.

De:
1. Melyik volt szoci min.elnök helyezte állami szintre a korrupciót, melyik alatt következett be az állam elfoglalása a maffia által?
2. Melyik volt szoci min.elnök gazdagodott meg a pozíciójának köszönhetően vagy használta személyes haszonszerzésre a hivatalát?
3. Melyik volt szoci min.elnöknek volt ennyire nyilvánvaló és szoros személyes és és anyagi kötődése a maffiához?
4. Melyik volt szoci min.elnök költött megszámlálhatatlan milliárd közpénzt a személyes hobbijára?
5. Melyik volt szoci min.elnök állt ki ennyire vehemensen magáncégek érdekei mellett, és tüntette fel nemzeti érdekként a közpénzekből történő feltőkésítésüket?

Kutchek (törölt) 2012.07.12. 10:59:08

@jo.e: A Premier League meccseit szerte a világon nézik. Angol csapatok járnak túrnézni, edzőmeccseket játszani a Távol-Keletre.
A sportfogadások nagy részét onnan manipulálják. Értelemszerű, hogy a helyesen tippelők pénzének már a meccs lefújása előtt "ajánlanak" egy bankot.

Ezzel szembe egy gagyi magyar sörmeccs 5ezer helyszni + 25ezer tv nézőjének valóban felesleges állami beruházásokon élősködő cégeket reklámozni.

jo.e 2012.07.12. 11:11:31

@Kutchek: Persze, de ilyen alapon hagyjuk is abba az NB1-et, mert bármit értelmetlen hirdetni. Esetleg a sarki késdobáló kisfröccsét...
(mondjuk 1 cseppnyi rosszindulatot azért kiérzek a kommentedből :) )

vidi-master 2012.07.12. 11:22:12

@Kutchek: ne haragudj, de az átlagos NB I-es meccset a 2010/2011-es szezonban több, mint 300 ezer tévénéző nézte. Az előző szezonról sajnos nem tudok statisztikákat. Viszont azt tudom, hogy a 2010/2011-es Fradi-Újpest összecsapás volt a legnézettebb focimeccs 2011-ben (emlékeim szerint 800 ezer körüli nézőszámmal).

rv21 2012.07.12. 11:24:40

@mahet:
medence széléről?!?!?!
Inkább a műugró torony tetejéről,
onnan mindenki jobban látja

collateral collector (törölt) 2012.07.12. 11:24:45

szerintem egyáltalán nem demagóg kérdés, sőt. az ember annyira fásult lett mára a politikától és a korrupciótól, hogy ez fel sem tűnik szinte, de ha valaki belegondol, akkor nagyon is helyénvaló ez a kérdés. ez a poszt nem kicsit fején találta a szöget, és nem is nagyon van mit magyarázni ezen, főleg Selmeczi produkciója után. A közgép az mno.hu-n is hirdet ( varanus.blog.hu/2012/07/12/tulekedes_simicska_seggenel?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_07_12&utm_campaign=index ). vajon az mno-s olvasók a megfelelő célcsoport,akik felé kifejezetten pozicionálni kell a közgép szolgáltatásait? közben állami cégek tízmilliárdokért (!) vesznek autókat közbeszerzés nélkül, Merkantil-finanszírozással ( index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fgazdasag%2Fmagyar%2F2012%2F07%2F12%2Fmilliardokert_vesz_autokat_a_magyar_kozut%2F ). közben az önkormányzatok Magyar Hírlapra fizetnek elő több tízmillió forintokért. és ez csak néhány kiragadott momentum, kb. 1-2 napi termés. követhetetlen, de ha valakit érdekel, akkor minden mennyiségben észlelheti az "állami maffia" működésének jeleit.

a szemünk előtt megy. nem, az elmúlt8év sem volt jobb, Isten őrizz, hogy itt újra mszp-kormány legyen, még akár abban is kiegyeznék (a kompromisszum kedvéért), hogy a mostaniak nem rosszabbak az előzőeknél (bár én hajlok arra, hogy igen). de teljesen mindegy: közelítjük a forráspontot.

JohnHenry 2012.07.12. 11:25:18

@jo.e: úgy konkrétan mi értelme az nb1-nek? magas a színvonala? : D a legjobb csapatok kimagaslóan teljesítenek a nemzetközi kupákban? : D

ez évtizedek óta sima pénzmosoda.

fehso2 2012.07.12. 11:28:22

Ennél durvább volt, amikor amerikai lapokban hirdetett (asszem) a Csatornázási Művek Gyurcsány alatt.
Érdekes cikkek is jelentek meg akkoriban arrafelé!

Shopping 2012.07.12. 11:32:28

JÓ hogy megírtad!!!!

És a MOL miért reklámoz?
ÉS a közgép?
És az OTP?
És a Strabag?

Végül is olyan is volt, hogy a Földművelési minisztérium hirdetett a Fradi pályán.

PÉNZMOSÁS

soproni1 2012.07.12. 11:32:44

Vegyél strabagtól autópályát ! A Szabadi Bélát ilyen pénzmosásért leültették. A Magyar Posta meg gigaposzteren hirdet simlicska cégnél. Hagyó piskóta volt.

jo.e 2012.07.12. 11:34:20

@JohnHenry: Tudod, mint a "magyar narancs". Ez van. Engedtük, h. ezt tegyék a focinkkal. De akárhogy is még mindig ez a legnépszerűbb sportág, és a legjobb is! Ráadásul persze hogy van rá szükség. ... a reményhal meg utoljára :))
(1ébként látod, J.H. is rájött, h. a baseball mellett mekkora fajin sport ez a soccer. Vett is magának mindjárt 1 csapatot :)))

Shopping 2012.07.12. 11:35:00

Elképzelem, ahogy ülök a TV előtt, és azt mondom magamnak, a hirdetést látván:

Hoppá! akkor a közgépet választom úgyis építek egy víztározót...

soproni1 2012.07.12. 11:35:30

Ilyen burkolt reklám már a Hugyos Józsiban is volt, amikor a tanácselnökmazt mondta a riportban, hogy : hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy a kedves rádióhallgatókat csókoltatja a Dunántúli Áfész !

jo.e 2012.07.12. 11:36:15

@fehso2: ilyet 1 demokrata nem kér számon ;) Ők a demokráciát hirdették. Azt lehet bármikor, bárhol, bármennyiért!

tarackos 2012.07.12. 11:45:41

Vmelyik jaffa adta elő, hogy a közgépet Feriék is tolták. A strabaggal meg volt anno ballib balhé. Most is itt van mind a kettő, sorra nyerik a közbeszeket. Viszont ugye oligarchák nincsenek csak véletlen, hogy focimezen virítanak, jobber honlapok tucatjain futnak a bannereik.

Na ja. A feritélekben tényleg nincsenek oligarchák. Viszont megkérdezhetnék Viktor barátját, valóság bát is...;)

Az a szitu, hogy átverték a jaffákat is. A nemzeti meg egyéb lószar duma csak máz volt, közben uúgy loptak a zelmúltnyócban is mint a szocik. Csak ezt képtelen volt felfogni aki mindig másra akar mutogatni. Ugye nem gondoljuk, hogy a jaffás önkorik 100+ mrd-s adósságából nem csorgott a zelmúltnyócban? Vagy még hisztek a feritélben?

Az a gáz az egésszel, hogy torzítják a versenyt. Sztem a vállalkozók 90+%-a egyik párt esetében sem kaszál semmit. A maradék meg nincs rákényszerítve a versenyre mert lezsugázzák ráadásul az ő érdekükhöz igazítják a jogszabályokat is. Ez van az oligarchák országában...

collateral collector (törölt) 2012.07.12. 11:46:04

közben azt olvastam, hogy az mno.hu-s közgép banner lehet, hogy csak photoshop, de mindenesetre a videoton-os közgép-reklám nem tűnik photoshopnak.

török gábor blogjában az egyik szellemes hozzászólónak akkor dumája van, hogy muszáj idéznem:)

"miről beszélünk egy olyan országban, ahol egy kollégiumi szobában lakott a:

- miniszterelnök
- köztársasági elnök
- országgyűlés elnöke
- legnagyobb oligarcha

?!"

ob.szerver 2012.07.12. 11:48:30

@fehso2:

"Ennél durvább volt, amikor amerikai lapokban hirdetett (asszem) a Csatornázási Művek Gyurcsány alatt."

Linket lécci. Mi lett volna az indíték? Gyurcsány így finanszírozta közpénzből az amerikai lapot? Ezen még a Célpont alkotógárdája is mosolyogna.

Muzsikok közt 2012.07.12. 11:49:04

Húbazz, ez sem szól semmiről.

Adott egy akkora ország, mint amekkora nyugaton egy nagyváros. Van benne 2-3 nagy építőipari cég, amelyik pártfüggetlenül mindig vadászik az állami megrendelésekre, mert ugye más nem épít semmit Mo-n, csak az állam. Hát baszki milyen meglepő hogy lobbiznak minden vonalon. Ilyen a világon nincs! Balfaszok.

collateral collector (törölt) 2012.07.12. 11:49:51

@tarackos: "a közgépet Feriék is tolták"

a feriék nem, a feriék idején a fideszes önkormányzatok tolták. 2006 őszétől az önkormányzatok 90%-a fideszes volt (persze az ország eladósításából is ugyanúgy kivették a részüket).

a különbség: akkor együtt loptak, ami viszont most történik, az már CSAK A FIDESZ felelőssége.

Kutchek (törölt) 2012.07.12. 11:50:25

@vidi-master: A nézőszámokkal nem vitatkozom.
Egy NBIII-as meccsen a helyi lángossütőnek vagy kiskocsmának 500 ember előtt is megéri a reklám.

De egy állami megrendélésekből élő cégnek mi értelme kiplakátolni magát akár 1 milli ember előtt is.
Hacsak nem valami párt-, vagy kormánypropaganda miatt.

Kovács 23 József a D szektorból lehet, hogy Sopronit fog inni, ha olyan reklám van kinn az orra előtt. De nem kap a fejéhez, hogy egy felüljárót építessen a Közgéppel.

Muzsikok közt 2012.07.12. 11:55:15

@collateral collector: A közgép forgalma a 2004es 5 mrd-ról 2010re 40 mrd lett. A miheztartás végett. Az önkorik nemigen építenek járdát sem, nemhogy autópályát.

Peetee 2012.07.12. 11:57:34

Neked nem akarnak semmit (el)adni. Ők elvenni akarnak. Minél többet, minél gyorsabban!

SZDSZPistike 2012.07.12. 12:02:27

Visszatérhet a STRABAG! Újabb alagutakat "fúrhatnak" az Alföldre

Visszatérhet az "ez a párt tele van korrupcióval" D209, mert ő már akkor megmondta. Hozza magával a 100 000 napos programját

Visszatér az egy csapat mindenek felett -ez pedig a FIDESZOTON. Vagy a Puskás FC. Mindegy

Visszatér és a kék lagúnába!

fapuma 2012.07.12. 12:02:40

Emberek! Hát nem vót jó? Főleg a 2. félidőben,amikor a Bunyós Sousa ki sem jött és lám a spori egyszer csak elkezdett akkora hülyeségeket fújni,hogy még a Kassai is csak csettintett rá!Még egy tiszta szabályos gólt is sikerült nem megadni,hogy jobb legyen a Vezér kedve! Csak az a rohadt időjárás... Na de sebaj,majd csak kitalálnak arra is valamit.

collateral collector (törölt) 2012.07.12. 12:03:40

@Zuckerbrot: "A közgép forgalma a 2004es 5 mrd-ról 2010re 40 mrd lett. A miheztartás végett. Az önkorik nemigen építenek járdát sem, nemhogy autópályát."

1.) az, hogy már a 2006-os önkormányzati választások előtt is volt állami megbízása a közgépnek, arról árulkodik, hogy abban az időben még tényleg több cég is tudott nyerni, és nem _kizárólagosan_ vittek el _mindent_ az mszp-s haverok. másnak is jutott. persze a közgép pályája 2006 után, a fideszes önkormányzatoknak köszönhetően ívelt fel.

2.) az önkormányzatok nem építenek autópályát?! LOL! te nem tudtad, hogy a Közgép az mindent elvállal, és mindenben ők a legjobbak is?? itt messze nem csak autópálya-építésről van szó, a polgármesteri hivatalt is felújítják, a főteret is lekövezik stb.

Bougheau Tschichka 2012.07.12. 12:09:06

Régen mindent a STRABAG kapott megbízásnak. Jó is volt, mert azok az utak már sehol sincsenek, elporladtak. Most viszont, hogy ismét oda kerültek a tűzhöz, lehetőség nyílik, hogy az öt éven belül szarrá kátyúsodott utakat újra aszfaltoztassák a multival

MVM Gyurcsány idejében minek reklámozott sport tevékenységi felületeken? Attól nem vehetted olcsóbban az áramot, illetve csak tőlük lehetett venni, monopol céget reklámozni mi más lenne, mint mosoda?

Támogatod az asztali-tengó akadémiám? Mert ha igen, akkor kapsz megbízásokat. Ha nem, el vagy felejtve. Akkor nem vagy csókos.

Emmett Brown 2012.07.12. 12:15:41

@Zuckerbrot: csak a miheztartás végett: az elfolyó pénzben csak annyi változás történik, hogy a felosztási arányok megváltoznak. Nem az a lényeg, hogy melyik cég kapja, hanem hogy kinek mennyit oszt belőle vissza. A korábbi bevált arányok most megborultak egy kicsit, ennyi az összváltozás a rendszerben.

belekotty 2012.07.12. 12:20:55

"Mit akar nekem, tévénézőnek és fociszurkolónak eladni a Strabag? És a Közgép?" - Mit akarna? Utat. El is adja. Te fizeted ki.

belekotty 2012.07.12. 12:22:19

@J.W. Booth: "Jogos, a két cégnek kurvára semmi helye nem lenne ott (csakúgy, mit a MOL-nak), de:" - A MOL másképp kapja meg a jutalmát. Állambácsi ellehetetleníti a bioetanolt és az autógázt.

Vegyi Ali 2012.07.12. 12:22:47

@Bougheau Tschichka: Így is van, az MSZP pont ugyanígy lopott. Csak az basztassa itt k.va sok ember szemét, hogy volt itt egy olyan kampány úgy kb. 8 évig, hogy AZOK lopnak! Meg olyasmiről is volt szó, hogy itt most vége lesz a lopásnak, pártfinanszírozásnak, klientúraépítésnek.

belekotty 2012.07.12. 12:24:48

@ob.szerver: "1. Melyik volt szoci min.elnök helyezte állami szintre a korrupciót, melyik alatt következett be az állam elfoglalása a maffia által?" - Gyurcsány alatt Kóka?

belekotty 2012.07.12. 12:26:05

@ob.szerver: Nekem van ismerősön aki a Kókának dolgozott. Amikor a Kóka miniszter lett, akkor azt mondta, hogy ő soha többet nem szavaz ebben az országban, mert nincs értelme ha egy ilyen gazember miniszter lehet.

ob.szerver 2012.07.12. 12:26:17

@jo.e:

A Forbes Budapest különszám nyilván pénzbe kerül, amit ezek szerint fővárosi cégekkel fizettettek meg. Ez lehet, hogy nem szép dolog, de Demszky személyes haszát ebből levezetni nem biztos, hogy indokolt. Gyurcsányét még kevésbé, tekintettel arra, hogy 2003-ban volt. Te viszont gyurcsányoztál egyet az eset kapcsán, tehát finoman fogalmazva sem mondtál igazat.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.12. 12:27:53

Megújult a blog?Nahát.
Csak a tartalom a régi.:))
A külalak már nívósabb.:))

B-rocker (törölt) 2012.07.12. 12:32:14

Mit akarna eladni... nyilván magát.

ob.szerver 2012.07.12. 12:36:14

@belekotty:

"Nekem van ismerősön aki a Kókának dolgozott."

Pontosítsunk.

Neked olyan ismerősöd van, aki egyszer együtt állt sorba a Lehel-piacon valakivel, aki a nagymamája volt annak, aki Kóka barátja volt az óvodában, és az információ tőle származik.

Tehát az kétséget kitáróan hiteles és megbízható.

J.W. Booth 2012.07.12. 12:37:14

@online távmunkás: igen, a TAO-dolog a másik.
OK, szép dolog, hogy támogassuk az illető sportágakat, de

1. ne a többi kárára
2. ne úgy, hogy kb. 30Md forintnyi TAO kiesik az állami büdzséből, és ennek több mint a fele fiktív számlázással kikerül a rendszerből

nixe 2012.07.12. 12:37:15

Magyar fejlődés a pártállami kommunista idők óta:

1952: állami pénzből nyomják a Honvédot
2012:állami pénzből nyomják a Vidit
1952: a Honvéd "fővezére" az MKP PB tagja
2012: a Vidi "fővezére" a ME
1952: a Honvéd focija vilászínvonalú
2012: a Vidi focija békasegge színvonalú

Hajrá,Magyarország!

futás csicskák! 2012.07.12. 12:38:32

faszt kel sirni örüljetek hogy éltek gecik

megint 2012.07.12. 12:40:26

SRTRABAG-ot nem nagyon érdekli ki van hatalmon, ez előző nyolc évben és most is ügyesen simul(nak) a megfelelő politikusokhoz. Abban nem értek egyet, hogy pofátlanabbul lopnának mint az szdszmszp, ők még a papírozással sem foglalkoztak, ezek is pofátlanok, de jogilag nem nagyon lehet belekötni.

J.W. Booth 2012.07.12. 12:43:22

@belekotty: Ezt nem a MOL fogja megszívni, hanem azok, akiket behülyítettek azzal, hogy ez mindig olcsó és támogatott lesz, és átalakították az autóikat.

Tankolni, sajnos kell, csak most drágábban fognak.

Nesze neked, környezetvédelem. Vajon Illés Zoltán barátunk is egyetért ezzel?

J.W. Booth 2012.07.12. 12:49:21

@megint: Az tényeg igaz, hogy jogilag nem leht belekötni, mert ők a jog (ahogy mindenki, aki hatalmon van).

De, a pofátlanság mértékét illetően nem értek egyet veled. Úton útfélen szajkózzák a kétharmadukat, a társadalmi felhatalmazásukat, mez az elmúltnyolcévet.

A fidesz a fentiek alapján egyszerűen legitimizálja mindazt, ami korábban mutyiban ment.
Szarnak mindenkire, csak a még meglevő szavazóik boldogan és nagykanállal eszik a szart.

Kandeláber 2012.07.12. 12:49:40

Hogy mit keres ott a Strabag?
Többek között azt, hogy a Videoton egyik új szponzora.
Ha nézted volna a meccset,talán feltűnik, hogy a mezen is ott virít a felirat.
Megférnek ezek békésen egymás mellett.
Nem feltűnő, hogy a Strabag nem tiltakozott a Közgép pályázatnyerései miatt?
Ki tudja, mi van a háttérben.

Gera 2012.07.12. 12:54:18

Zuhanórepülésben van az építőipar, lehet, hogy már egy fürdőszoba felújítást is elvállalnak :)

Kandeláber 2012.07.12. 12:54:24

@belekotty: Ez teljesen hihető.
Mert ugye Kóka is pusztán a tehetsége,és nem a kapcsolatai miatt nyert meg minden pályázatot.
Mint ahogy Gyárfás is mindig nyert a Gyucsány-féle Sportminisztériumhoz benyújtott pályázataival, mint ahogy Topolánszky Ákos szépen elmondta annak idején.
Az a furcsa, hogy vannak olyan naiv lelkek ebben az országban, akik csodálkoznak a minden kormány alatt burjánzó korrupciók.
Mert ugye boldogok a lelki szegények.

Kandeláber 2012.07.12. 12:59:29

@belekotty: Igen, Kóka cége annak idején teljesen véletlenül nyert meg minden pályázatot.
Mint ahogyan Gyárfás sem veszíthetett a Sportminisztériumnál a tendereken, mint ahogy Topolánszky elmondta: Gyurcsány közölte, hogy Gyárfásnak mindig nyernie kell.
És még vannak olyan naiv lelkek, akik csodálkoznak azon, hogy a mindenkori kormányhoz közel álló cégek a befutók.
Boldogok a lelki szegények.

rexter 2012.07.12. 13:01:08

vidike MOL OTP közgép Puskás FC felcsút makovecz stadion több milliárdos költségvetés. szánalmas ami fehérvár és környékén folyik mint "foci".

Kopi3.14 2012.07.12. 13:04:37

@Zuckerbrot: pártfüggetlenül? Úgy mint anno a Vegyépszer, ami a szocik alatt mintha csödbe ment volna, pedig elötte milyen sikeres volt, hogy mindenhol ö nyert orbánbányai kavicssal?
Önkorik tudtommal elég szépen építenek, pl. Pécsen is a fél várost felrobbantották EUfövárosság miatt, meg útépítés is vala ott dögivel. De az elmúlt tíz évben emlékeim szerint megújult Szeged, Gyula, Szekszárd belvárosa is, s nem állami pénzböl. De Debrecenben oflyamatosan megy a galoppírozás a villamossal, stadionnal, stb-vel. Kaposváron a fürdöt rakták rendbe 2006 után. Hódmezövásárhelyen is útfelújítás dögivel.

@genyamagyar: remélem lassan sikerül kikászálódnod a rád roskadt épület alól.

dr Smittpálelnökúr 2012.07.12. 13:15:01

@Mikka-Makka: Tévedsz, orbánék ugyanazt teszik, mint az első ciklusukban.

Az mszp egy lebukás esetén először is tagadott, aztán szépen csöndben megvált a lebukásban érintett személytől.

Ellenben orbánék lebukás esetén mit mondanak: Az, ami történt az teljesen rendben van, így akartuk csinálni és ez mindenkinek tök jó.

Na ez a hatalmas különbség a két bagázs között.

Kandeláber 2012.07.12. 13:16:19

A legcikibb, hogy a bajnokság megnyerése után menesztették Mezeyt, majd jött Sousa és középszerű légiósai.
Jövő héten azért Pozsonyban csak a Videotonnak szurkolok a tótok ellen.
Mint ahogy tavaly (vagy tavalyelőtt?) az Újpestért szorítottam a bocskoros Steaua ellenében.
Pedig Fradi drukker vagyok.

Andráska8 2012.07.12. 13:17:31

Működik a Puch-Simicska paktum. Ezért akar az MSZP nagykoalíciót a Fidesszel 2014-ben.

belekotty 2012.07.12. 13:22:07

@Kandeláber: De legalább Kókát nem nevezték a szocik nemzeti nagytőkésnek.

belekotty 2012.07.12. 13:25:43

@J.W. Booth: Ez így van. Ezért én nem alakíttatok át, olyan autóval járok, amibe a bioetanol is elmegy. A melegben külön jó, mivel a kompresszió tűrése sokkal az oktán felett van, nem csörög.
Egy kombi autóval 8 liter/100 km járok bioetanollal. Most is 90 forint/liter a különbség. Igaz, benyóval valszeg 7 literrel járnék.

krausz2 2012.07.12. 13:26:51

Az állami közbeszerzéseken lenyúlt forintokból könnyű "támogatni".
Valójában arról van szó- és ez 20 éve így van és még csak nem is a Fidesz találta ki, csak figyelt-hogy ha kapok megrendelést az államtól meghálálom neki.
Ha kellően nagy a profitom meghálálom neki: EON,ELMÜ,különböző vízmű maffiák stb.Olyan cégek akiknek nincs a piacon versenytárs és nép velük szemben kiszolgáltatott helyzetben van. Az állam elnézi a turpisságokat!
Kit érdekel, hogy drágább a villamos energia vagy a víz mint nyugat Európában? Csak csörögjön a kassza!
És még van pofájuk a képviselőiknek
pl. "aranyfokozatú" stb. támogatóként díszelegni.Persze ez nem vonatkozik a
tisztességes cégekre akik versenytárs mellett profitjukból adnak,legyen itt pár név a teljesség nélkül pl. Zwack,Telenor vagy Audi stb. Tényleg hosszú -hál'istennek- a sor!

Kandeláber 2012.07.12. 13:34:38

@belekotty: Hát ők nemigen használták a "nemzeti" kifejezést.
Meg azért Kókával kapcsolatban talán volt valami szégyenérzet is bennük.

becike4 2012.07.12. 13:46:00

@mahet: Nem hugyoznak,hanem szarnak a fejedre,és strand papuccsal szét is csapkodják.

barkacs 2012.07.12. 13:46:17

@J.W. Booth: "Valami ilyesmiért utáltuk a Honvédot az előző rendszerben."

Egyrészt azok legalább tudtak focizni, másrészt, akkor mindegyik csapatot az állam támogatta. Ettől persze még utáltuk a honvédot.

Kandeláber 2012.07.12. 13:50:55

@barkacs: Meg bundázni is, élükön Nagy antival.

jo.e 2012.07.12. 13:51:56

@ob.szerver: Aha. De persze te minden további nélkül le tudod vezetni O. személyes hasznát - bizonyítékokkal, linkekkel - a Videoton-os Közgép molinóból.
És ha már itt tartunk te milyen linkekkel bizonyítod ezeket a kérdéseknek álcázott állításokat (@ob.szerver: 2012.07.12. 10:52:23)

Rampédzs 2012.07.12. 13:52:22

Drága Posztoló!

Amikor a békementre mentél kifejeződni a fent említett urakkal kézenfogva, hogy mink' aztán nem leszünk gyarmat, akkor még nem tudtad ezt?

Vagy akkor még a Vidinél voltál takaírtó, csak azóta kisetél a pixisből?

Vagy csak szimplán ilyen lassan nyílik a szemed? Végülis mindegy, legalább kinyílt, ez is eredmény. Hát akkor jó reggelt kivánok, kezicsoklom, ezek itt bizony LOPNAK, CSALNAK, HAZUDNAK, REGGEL, DÉLBEN, ESTE. És még hülyék is.

pástétom 2012.07.12. 13:53:24

@Mikka-Makka: "nem értek egyet h pofátlanabbul lopnak mint az mszp,"

Hülye vagy, mint a segg.

Mundr 2012.07.12. 13:56:49

@mahet: "csendben lopni, mint az MSZP tette"

Gyorsan felejtesz, az mszp-s lopások sem voltak csendesebbek. Sőt, sokkal több került napvilágra...

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2012.07.12. 13:56:51

Olyan szép országot épített a fidesz...hogy rohadnának meg!

De hol vannak az orbán seggnyalók??? Gyűjtik a munícíót? Lesz it mindjárt olyan Gyurcsányozás, hogy ihaj!

tass-tass 2012.07.12. 13:58:13

"Antalóczy Katalin - Voszka Éva: Állami piacteremtés-nemzeti bajnok

Tanulmányunk nemzeti bajnoknak tekinti azt a nemzetközi, globális piacokon is versenyképes vállalkozást, amely nemcsak a piaci magatartásával emelkedett ki, terjeszkedett, hanem ehhez a nemzetállam segítsége is hozzájárult - azaz a nemzeti bajnokot állami kedvezmények teremtik. A jelenség hazai tulajdonban lévő, általában sajátos piacokon tevékenykedő, eleve viszonylag nagy és jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cégeket érint. Kicsi, utolérő gazdaság esetében először a hazai piacon kell versenyképessé tenni az akár kisebb-közepes vállalatokból felépített nemzeti bajnokokat, hogy felvehessék a versenyt az országban leányvállalatokkal rendelkező vagy itt értékesítő multikkal, s csak a második fokozat a regionális-globális szerep megalapozása."

www.penzugykutato.hu/hu/node/431

Ez történik most is.

Lehet vele nem egyet érteni.

pástétom 2012.07.12. 14:02:28

@dr Kangörény: "Az mszp egy lebukás esetén először is tagadott, aztán szépen csöndben megvált a lebukásban érintett személytől."

Ki bukott le? Zuchlag és tsai a 60 millióval? Futó kurzusban Hunvaldot felmentették, minap Tátrait szintén, marad Hagyó. Szép hosszú lista. Ha hiányos lennne az emlékezetem, kérlek egészísd ki a listát.

Muzsikok közt 2012.07.12. 14:03:36

@pástétom: Akkor jöjjön a maszop...:)

Óóó igen, igen-igen!

ÓÓó igen, igen-igen!

ob.szerver 2012.07.12. 14:03:47

@jo.e:

"De persze te minden további nélkül le tudod vezetni O. személyes hasznát - bizonyítékokkal, linkekkel - a Videoton-os Közgép molinóból."

Szerintem nincs olyan ostoba ember az országban, aki úgy gondolná, hogy Orbán nem részesedik azokból a tíz(száz?)milliárdokból, amit kollégiumi szobatársa és kebelbarátja neki köszönhetően közpénzekből megkeres.

Vagy mégis?

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2012.07.12. 14:06:45

@pástétom: Valamiért titkosították a nyomozás eredményét 1500 évre. És egyik oldal se tiltakozott! Mi meg gondoljunk amit akarunk. Ennyit arról, hogy kikre szavazzunk 2014-ben...

Kövér László akinek ömlik a fos a szájából. 2012.07.12. 14:14:01

@belekotty: "A melegben külön jó, mivel a kompresszió tűrése sokkal az oktán felett van, nem csörög"
Bocsi, csak egy kérdés...az oktán szám nem a kompressziótűrésre utal?

J.W. Booth 2012.07.12. 14:15:32

@barkacs: igazad van.
A Honvéd annyiban volt "rosszabb", hogy egyszerűen behívót küldtek a kiszemelt játékosnak, ha nem ment magától

qwertzuiop05 2012.07.12. 14:20:17

Azért ebben a sponzorációs témakörben nehéz az FGSZ Siófokot alulmúlni...

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2012.07.12. 14:30:45

@Shopping: ja ez olyan mint mikor az eon hirdet a rádióban...

Kandeláber 2012.07.12. 14:36:24

@Zuckerbrot: Suchman Tomi azt nyalatkozta a heti válasznak, hogy 2014-ben a Fidesz bútorozzon össze az MSZP-vel.
Az lenne csak szép!
Közgép-Strabag, Simicska-Boldvai kéz a kézben.
Fletónek meg csorogna a nyála.

Muzsikok közt 2012.07.12. 14:49:44

@Kandeláber: Majd az amerikai és az izraeli nagykövet megsüvegelheti ezt a hazafias tervet. Biztos az Oval office vmelyik gyakornokának a házi feladata a téma.

Kandeláber 2012.07.12. 15:01:11

@Zuckerbrot: Aki mellékesen talán oral love specialist is.

Ormi 2012.07.12. 15:03:42

Szoktatják a szemed a látványhoz...
Vagy, ha úgy tetszik, beégetik a nevüket a tudatodba...És eljutsz majd egyszer oda, hogy könnyezni fogsz a láttukra, mint
Winston, amikor a Nagy Testvérre gondolt...

jo.e 2012.07.12. 15:13:19

@ob.szerver: Annyira tudtam :))! Ha szóba kerül valami lopás az előző bagázsról, akkor linket kérsz, bizonyítékot. A mostanit meg mindenki tisztán látja, tudja. Vagy ha esetleg kétségeinek adna hangot, akkor már jó előre leostobázod. De gondolom te ugye független gondolkodó vagy. Hát akkor gondolkodj csak tovább barátom!

belekotty 2012.07.12. 15:21:24

@Kövér László akinek ömlik a fos a szájából.: Az oktánszám azt jelenti hogy az oktánhoz (C8H18) képest milyen a kompresszió tűrése. Mivel a C2H5OH még magas nyomáson és hőmérsékleten is kevéssé törik gyökökre, ezért oktánszáma magasabb az oktánénál, hiszen a 100 százalékos oktánnál is jobb. Kompresszió tűrésben. Égéshője persze szarabb. A kompresszió tűrés jobb foka persze egy korszerű motorban nem jelent semmit, sőt össze is zavarhatja az érzékelőket. A kisebb égéshő pedig nyilván rossz. Egy öreg, nyáron csörgő motornak azonban az nagyon jó hogy nem gyullad be a keverék a gyújtás előtt.

belekotty 2012.07.12. 15:22:59

@Kandeláber: Boldogság csücsörítésre gondolsz?

Unionista_ (törölt) 2012.07.12. 15:31:16

@Kandeláber:
ezzel azt akarod mondani, hogy ezek ugyanolyan szarok, mint kóka?

ob.szerver 2012.07.12. 15:56:46

@jo.e:

Olyan szar, hálátlan, kapzsi embernek tartod Simicskát, hogy tízmilliárdokkal gazdagodik évente közpénzből, és nem osztozik jótevőjével, akinek mindezt köszönheti?

Ne má'.

Kandeláber 2012.07.12. 16:03:24

@belekotty: Na ja.@Unionista_: Legalább.
Különben a most nagyon nemzeti Fidesz nagyon liberálisként indult valamikor. Bejön?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.07.12. 20:28:25

@genyamagyar: Vagyis kormányellenességgel olcsó népszerűséget keresnek...

futás csicskák! 2012.07.12. 20:54:12

majha romakormány lesz nemsoká enyit se kaptok parasztok mehetel innét a gecibe

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.13. 09:42:13

cementet, vegyél cementet, ez akarja a közgép. minden ember kapjon annyi cementet, ahány kilót nyom!
egy lépés egy normális ország felé

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.07.13. 10:32:32

@Fedor: Attól, hogy nem egy irányban haladunk a "mainstream" blogokkal (lásd: megírjuk századiknak azt, amit előttünk már 99-en megírtak), egy ilyen mellett nem megyünk el szó nélkül.

aszekelyek 2012.07.17. 10:14:55

Mindenki, minden cég, minden kormány idején azt akarja eladni, amije van. :) HA nem érted a reklámot, nem neked szól.. Eszerint nem vagy építési vállalkozó , sem beruházó. :) Nem vagy célcsoport. HA mondjuk egy sörmárka lenne , meg egymásik, akkor neked a ugyanúgy magukat akarnák eladni de értenéd, ha fogyasztasz sört. A szponzoráció meg nem is egy klasszikus eladás....) No de ezt is csak kevesen tudják. HA nem érted , mit akar neked eladni:) Magát. :DD tisztelettel ezt tudnám válaszolni. A márka nevét a köztudatban.
Szponzori pénzt általában kiemelkedő teljesítményre adnak. Jó pénzt. Első volt a vidi valahol? Vagy valami ilyesmi. Meg persze akkor is adnak , ha valamit várnak érte... Barterben... :) :))) Teljesen legális egyébként... csak nem etikus, maximum, mint ferink meggazdagodás. De kedves nép! Minden kormányzat idején így csinálták és a törvény is, mely ezt így legalizálja , nagyon szakállas már. Azt mondták nekünk, hogy itt piacgazdaság van. Szociális.... Piacon vannak a cégek, mindenki úgy boldogul ott, ahogy jónak látja, ahogy le tudja tárgyalni. Nincs a világon semmi eltérés se módszer, sem érdekeltség terén. A kettő egynlő szereplő a piacon és módszereik és érdekeik is ugyanazok. engem a tulajdonosi szerkezetük érdekelne, mert szerintem az a lényege ennek a dolognak, nem pedig az, hogy mit akar eladni annak, akinek nem akar eladni. Ami világos, az az, hogy az lmp mit akar eladni. Azt, hogy ez csak a FIDESZ-t érinti. Vagy azt, hogy csak a FIDESZ intézi így a dolgait. Meg persze a jobbik kontráz nekik.

Rendben, harcoljanak a korrupció ellen. Mindenkivel szemben. Nincsen kivétel. Adjanak be törvénymódosítást, alkotmánymódosítást, ami megtiltja mindenkinek, ballib és strabagnak is, hogy olyan módon dolgozzanak, ahogy tették. A reklám meg önszabályozó testületnél van... hihih, mint a bankok, akik semmit nem akarnak, ami szabály...

mennyivagymaradni 2012.07.18. 08:58:35

Már a látszatra sem adnak. Jogilag legyen védhető a többire pedig magasról tesznek.

dbeata 2012.07.18. 17:11:07

@aszekelyek: Igazándiból a Strabagnak egy márkanév helyreállító kampány dukálna szerintem...:)
Már mindenki ismeri őket, mint a rossz pénzt...:))

Az önszabályozó reklámtestület hogy jön képbe, nem nagyon értem. Mi köze van ehhez? Ha mondjuk alkoholreklám lenne, és az lenne a kérdés, hogy hol lehet etikusan reklámozni...

Hepci · http://gasztrojazz.blogspot.com 2012.07.19. 00:20:41

@aszekelyek: mindenszépésjóamifideszsemminemjóaminemfideszéslegfőképpennemszépdelegcsúnyábbaferimegazebolaőkhoztákbealegújabbtrópusiszúnyogotisamimégafideszesekseggébeisbelecsípésátféraszúnyoghálónvagyispontolyanmintagréczyzsótpöcsedeeztetaszúnyogotiskifogjairtaniaközgépésmegintjóleszámen

dez01 2012.10.10. 13:47:54

@ob.szerver: khm. Medgyesi?

Amúgy a feliratok a reklámszerződések legalizálására kellenek.....
süti beállítások módosítása