Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Orbán teszi mássá a politikát?

2010. szeptember 29. - bogancs

Mai posztom címe eredetileg így hangzott: Matolcsy jó csatár, marad a kezdőcsapatban. Arról szerettem volna írni, hogy a napokban a sajtóban felmerült esetleges kormányátalakítást, Matolcsy menesztését nem tartom valószínűnek. Miközben azonban írtam a cikket, a miniszterelnök interjút adott az m1-en Az Estének, aminek hatására a poszt nagy részét ki kellett dobnom.

Érdekes spekulációk kaptak szárnyra az elmúlt napokban Matolcsy György esetleges távozásával kapcsolatban. Hétfőn a Portfolio.hu közölt egy levezetést a Matolcsy körüli feszültségektől, tegnap pedig a Véleményvezér blog volt egész nap az Index.hu címlapján a miniszter közeljövőbeli távozását kijelentő módban hirdetve. Tölgyessy Péter pedig a Magyar Rádiónak nyilatkozta, hogy Orbán Viktornak néhány héten belül „bele kell kezdenie a kormányzásba”.

Szóval eredetileg arról akartam írni, hogy álljon meg a menet, nem úgy van az, de Orbán megelőzött nyilatkozatával, így most már nem lennék egy ilyen írással eredeti. Viszont a miniszterelnöki nyilatkozat megadta a kezdőrúgást jelen cikkem megírásához, ami az eredeti szándékomnál tágabb összefüggésbe helyezi ezt a kis Matolcsy-hisztériát.

Amire az Orbán interjú után ki szeretném hegyezni írásomat az az, hogy úgy tűnik mégsem az LMP, hanem Orbán teszi mássá a politikát. Azok a politikai-gazdasági elemzők pedig, akik ezt nem veszik figyelembe, véleményem szerint bizony nagyokat fognak tévedni a következő időszakban.

Mire gondolok pontosan? Úgy tűnik Magyarországra tényleg új világ köszöntött. Ennek érdekében pedig úgy tűnik, tényleg szükségesek voltak a minden területre kiterjedő személycserék a kulcspozíciókban.

Nézzük sorjában! A Portfolio.hu cikkében a „spekuláns” logika a következő:

1. A költségvetési zárszámadás során az előző kormány gazdálkodási tevékenységét részben méltató jelentés került ki a Nemzetgazdasági Minisztériumból.

2. E kommunikációs baklövés okán Matolcsy azzal próbálta hárítani a felelősséget, hogy kezdeményezte a költségvetésért felelős helyettes államtitkár, Bathó Ferenc menesztését, aki a kritizált jelentés készítésében kulcsszerepet vállalt.

3. Közbelépett Varga Mihály, aki egyenesen Orbán Viktornál lobbizott Bathó érdekében.

4. Orbán Vargára hallgatva helyén hagyta Bathót, mindegy „elfordulva” Matolcsytól.

5. Következtetés: Matolcsy körül elkezdett „vészesen fogyni a levegő”.

6. Ezt még egy nehezen követhető módon Navracsics Tiborral kreált összetűzéssel is megpróbálja a cikk alátámasztani, valamint idekeveredett a júniusi IMF-EU „affér” is.

7. A cikk egy „Hernádi követné Matolcsyt a miniszteri székben?” kérdéssel zárul.

Elmondható, hogy a tények közlése objektív és valós, azok tálalása, összefüggésbe helyezése valamint a levont következtetések viszont alapjaiban hibásak. Miért? Azért mert egy elavult, az MSZP bukásával lezárult politikai rendszer logikája, reflexei szerint gondolkodik, mondhatni spekulál.

Hasonló a helyzet a Véleményvezér blog gondolatmenetével, ezt most nem részletezném, nagyjából szintén leírható a fenti pontokkal.

A kedd esti Orbán nyilatkozattal azonban dugába dőltek ezen spekulációk. Sőt, el kell ismernem, saját korábbi posztomban megírt véleményemet is korrigálnom kell, amikor is kritizáltam Orbánt a spekulatív és a termelő kapitalizmus szembeállításáért. Legújabb nyilatkozata alapján úgy értelmezem, hogy Orbánnak nem a szigorúan közgazdasági értelemben vett spekulációval (piaci árfolyamok valamilyen irányú változására történő várakozással) van a baja, hanem inkább az ügyeskedéssel, a haveri alapon osztott előnyökkel, a kvaterkázások mentén születő korrupt döntésekkel, a részinformációkon, hiányos tényeken alapuló hangulatkeltéssel operáló eszmefuttatások terjesztésével, a „jut is, marad is” elve alapján saját zsebeiket (is) tömködő funkcionáriusok tevékenységével, vagyis a hatékony reálgazdasági folyamatokat gátló és torzító adminisztrációval. Ezeket jellemezte Orbán egy szóval spekulációnak, és ezt állította szembe a munkán és a termelésen alapuló gazdasági rendszerrel.

Az új, Orbán által elképzelt és irányított rendszerben azonban már remélhetőleg nem fognak működni ezek a mechanizmusok. Azok az elemzők, újságírók, blogírók pedig, akik továbbra is a korábban jól bevált módszerekkel, reflexszerűen vonják le következtetéseiket, azok bizony súlyosakat fognak tévedni.

Egyenlőre úgy tűnik, hogy az új rendszer jól működik. A spekulációkra spekulálóknak most nem lett igazuk. Remélhetőleg ez így marad a jövőben is.

Ha tehát ezen az új szemüvegen keresztül vizsgáljuk az országot és a kormányt, akkor nagyjából a következő helyzet rajzolódik ki:

1. A kormány minden lehetséges eszközzel bővíteni próbálja a korábbi kormányok és a nemzetközi gazdasági helyzet miatt beszűkült mozgásterét.

2. Úgy tűnik, hogy a kampányban elhangzott gazdasági-adóügyi ígéretek nem teljesülnek.

3. A kampányígéretek szoftos verzióját tartalmazó kormányprogram, és a kormányváltás óta elhangzott kormányfői és miniszteri szándékok viszont igen. A kormány azon dolgozik, hogy a megalakulása óta tett vállalásait teljesítse. Vagyis igenis lesz jövőre egykulcsos 16%-os adó. Igenis lesz a közeljövőben söralátétre elférő adóbevallás, és igenis miniszter marad – a kormány nagyívű gazdaságpolitikai vízióit megtestesítő - Matolcsy György még jó ideig.

4. Tölgyessy Péterrel is vitatkoznom kell annyiban, hogy a kormány igenis elkezdte a kormányzást már hivatalba lépése napján. A sokak által szimbolikusnak tekintett erőltetett nyári törvénykezés igenis szerves részét képezi a kormányzásnak, és igenis letette egy új politikai stílus alapjait.

Sikeres lesz ez az új rendszer? Ezt az idő fogja eldönteni. Számomra egyenlőre sikeresnek tűnik. Hogy valóban sikeres-e, ebben bizonytalan vagyok, részben azért, mert jómagam is minduntalan beleesek abba a hibába az információk feldolgozása során (legalábbis ez most hibának tűnik), amit fenti elemzések kapcsán írtam.

Lehet más a politika? A következő években fog kiderülni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr142330633

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán jobb keze 2010.10.06. 14:34:38

 Én azért Matolcsy György helyében elkezdenék aggódni és komolyan megfordulna fejemben, hogy másik állást kezdek keresni. Meg is magyarázom, hogy miért.   Orbán Viktor, a forradalmi kormány miniszterelnöke hitet tett a nemzetgazdasági minis...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gono 2010.09.29. 09:58:56

"Az új, Orbán által elképzelt és irányított rendszerben azonban már remélhetőleg nem fognak működni ezek a mechanizmusok."

Komolyan mondom nem kapok levegot. Te ugye már bevetted a reggeli szomatablettat es azert irsz ilyeneket.

Egyebkent pozitivan ertekelem Orban ezen eszmefuttatasat, csak elotte annyi blodseget mondott, hogy nem birtam tovabb hallgatni és atkapcsoltam. Ugy latszik megsem kellett volna.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.09.29. 20:24:53

@gono:

Ezt még tegnap este megírtam egy jäger mellett. :)

Mi a gondod egy feltételes módú mondattal? Én sem gondolom, hogy így működne, nem is fog de Orbán szerintem erre törekszik. Egy kis elmozdulás is jó lenne már.

batitope 2010.10.02. 13:46:25

De szép is lenne, ha ilyen irányban mozdulnánk el!@bogancs:

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.02. 16:53:58

@batitope:

Én tapasztalok ilyen jeleket. Igaz csak halványan, lehet, hogy csak szemfényvesztés. Kiderül.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.10.05. 11:27:49

"spekulációval (piaci árfolyamok valamilyen irányú változására történő várakozással) van a baja, hanem inkább az ügyeskedéssel, a haveri alapon osztott előnyökkel, a kvaterkázások mentén születő korrupt döntésekkel, a részinformációkon, hiányos tényeken alapuló hangulatkeltéssel operáló eszmefuttatások terjesztésével, a „jut is, marad is” elve alapján saját zsebeiket (is) tömködő funkcionáriusok tevékenységével, "

saulusbol paulus..?
mikor jart orban damaszkuszban?:-D

mert erdekes modon annakidejen amikor "nem taggyulesen" akart "nem a legtobbet nyerni" a tokaj kereskedohaz privatizalasanal, valamint amikor apue lett az addig parttitkarolt banya, meg a haveroknak a bukott valasztasok utan gyorsba' atjatszott 12 allami gazdasag idejeben, ugy 8 eve meg kozel sem volt ilyen kenyes kis orra a min. eln. urnak..;-)

Dr. No 2010.10.06. 12:07:08

A kormányváltás óta történtek egyértelműen megmutatták, hogy Matolcsy nem a kutyaütő miniszteri teljesítménye miatt maradhat a helyén rendíthetetlenül, hanem csak és kizárólag az Orbánnal fenálló személyes jó viszonya miatt. (Ennek okát még senki sem fedte föl meggyőzően; maradjunk annyiban, hogy szerintem alapvetően hasonló a habitusuk és a világlátásuk.)

Na most ha egyszer Matolcsy miniszterségét minden ésszerű érv ellenére a személyes jó viszony garantálja, akkor hova is tűnik a kivételezések, személyi kiváltságok és "kvaterkázások mentén születő döntések" világa?

lüke 2010.10.06. 15:16:16

hűha még téged is befolyásol
a levegő meg nem fogy
-6 l /min/pro capita-
something in the air

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.06. 20:55:58

@Dr. No:

Érdekes felvetés. Én úgy gondolom, hogy a személyes jó viszony nem elegendő.

Azt is érdemes végiggondolni, hogy milyen szempontok alapján lehet egy miniszter munkáját értékelni. Mi alapján mondjuk, hogy az jó, vagy rossz?

Figyelembe kell venni, hogy Matolcsy egy nyolc évig szocialista vezetés (p. Veres János) vezetése alatt álló minisztériumot, és annak személyi állományát örökölte. Nyilván nincs egyszerű dolga a szervezeti kultúra megváltoztatásában. Ehhez nem is elég az a néhány hónap, ami eltelt.
süti beállítások módosítása