Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

A Fidesz már be is vezette a vagyonadót

2010. október 01. - bogancs

És még igazságosabb is, mint az MSZP-féle volt. Mert hát egy helikopter, vagy egy luxusjacht csak úri huncutságok. A harmincmilliós lakóingatlanról meg nem is beszélve. Ráadásul ezeknek az értékét is nehéz pontosan meghatározni, az ebből befolyó adó összege pedig költségvetési léptékben mérve minimális.

A Fidesz által bevezetett vagyonadó ennél sokkal ravaszabb és hatékonyabb. Hol vannak az óriási vagyonok, amik még ráadásul pontosan mérhetők is? Hol van az igazán sok pénz? Hát a bankoknál, a távközlési és az energetikai cégeknél.

Ezek a cégek pedig egytől egyig részvénytársaságok. Akik pedig a részvényeket birtokolják, azok joggal nevezhetők vagyonosoknak. Inkább vagyonosok ők, mint egy harmincmilliós ház tulajdonosa, aki lehet, hogy hitelből vette azt.

Kik tulajdonolják ezen „megsarcolni” kívánt cégek részvényeit? Jórészt külföldi szakmai befektetők, valamint befektetési- és nyugdíjalapok. Kisebb részben pedig a hazai alapok és hazai kisbefektetők. Egy kis része pedig még mindig a magyar államé.

A kivetett adó közvetlenül az érintett cégek pénzvagyonát csökkenti, ami lecsapódik/lecsapódhat a részvényeik árfolyamában. Ily módon tehát az Orbán-kormány vagyonadója egy kis áttétellel ugyan, de a részvénytulajdonosokat – főleg külföldieket - sújtja.

És miért hatékony ez az adófajta? Mert a behajtása könnyű és szinte költség nélküli az állam számára, hiszen néhány nagy forrásból származik a bevétel. Ezzel szemben az Mszp-féle adó több százezer kis tételből állt volna össze, ahol a behajtás és ellenőrzés költsége könnyen elvihette volna a befolyó adó nagy részét, mindemellett tovább növelte volna az APEH létszámát és a bürokráciát. Az esetleges vitás ügyekről nem is beszélve.

A Fidesz tehát bevezette a vagyonadót. Különbség a korábbi verzióhoz képest csak a vagyon definíciójában van. Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy két-három év múlva, - tehát pont a következő országgyűlési választások előtt – mikor kifutnak ezek az ideiglenesre tervezett adók, akkor mivel fogja egy választási évben helyettesíteni a kormány a kieső adóbevételeket?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr82335925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tőzsdeász · http://www.tozsdeasz.hu 2010.10.01. 15:45:02

Az ördög ismét a részletekben lakozik, az ugyanis még nem világos hogy hogyan fogják meghatározni, mi számít olyan távközlési / energia cégnek, akire az adó vonatkozni fog.
A részvénytársaságok értékcsökkenése érinti azokat is, akiknek a nyugdíj vagy megtakarítási portfoliójában részvények is vannak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.01. 15:52:12

@Tőzsdeász:

Hogy kinek kell majd adót fizetnie, az nyilván attól fog majd függni, hogy mennyi pénzre lesz szükség.

Igen, érinti a nyugdíjkasszásokat is a dolog, vagyon alapján. :)

De a legnagyobb részt azért a külföld állja bármely szektor esetében.

is 2010.10.01. 16:52:19

eloszor is, majd a bankok, az energiaszolgaltatok es a telefontarsasagok majd behajtjak az ugyfeleiken, aki ugyanaz a millios tabor, aki a lakas utan fizette volna be. teljesen hulyeseg azt gondolni, hogy itt a kulfoldinek barmit is kellene fizetnie. ha neki kellene fizetnie, akkor azonnal kivonulna, nem kelle neki egy ilyen a hata kozepere sem, miert is maradna itt?

masodszor a problme az, hogy a kormany altalaban adoztathat, de Orbanek msot eppen azt is csinaljak, hogy a masik oldalon meg a ceg arszabasat is megprobaljak behatarolni: energiaarstop, kilakoltatasi tilalom (amig nincs kilakoltatas, addig ugye nincs torlesztes sem). tehat mi mondjuk meg, hogy mekkora arcedulat irhatsz a termekedre, es mi mondjuk meg, hogy mennyi ebbol az ado. koltsegtol fuggetlenul. na ezt szocializmusnak hivjak, orszagos ar- es tervhivatallal, illetve most stilszeruen Nemzeti Ar- es Tervhivatallal. en nem orulok neki, hogy itt tartunk, es foleg nem orulok, hogy ezt lathatoan egyesek fel sem fogjak.

Marengoo 2010.10.01. 17:58:56

@is: Valóban egyfajta új szocialzmus épül, de mentségükre legyen mondva, akkor nőttek (nőttünk) föl, abban a rendszerben szocializálódtak (tunk), van egy központi papa, aki megmondja mi legyen és kész. Cak most nem az embereknek, hanem a cégeknek. Az cégek úgysem tudnak eligazodni a bonyolult szabályok között, ha igen, akkor pedig nem tartják be. Mind a kettő nagyon macerás. Egyszerűbb azt a pár dolgot megmondani mi legyen, mint azt, hogy mit nem szabad, és utána, azt ellenőrizni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.01. 18:47:05

@is:

"na ezt szocializmusnak hivjak"

Azért még nem egészen.

Én például most váltottam bankot. A Raiffeisen jött ki "díjnullázó" csomaggal. Ahogy néztem a paramétereket, tényleg nem kell majd fizetnem. Egyedül arra kell figyelnem, hogy a bank saját automatájánál vegyek fel csak készpénzt, ez egy kis macera, de egyébként tényleg nulla a költség.

Szóval rajtam nem szedik vissza a bankadót, az biztos.

Marengoo 2010.10.01. 20:53:27

@bogancs: de, visszafogják :-), csak esetleg észre sem veszed. A betétek után bármilyen csomagban, bármilyen lekötéssel fél, esetleg negyed százalékkal kevesebb kamatot kapsz. Sok ügyfél esetén gyorsan visszajön a beszedett adó. És mindenki fasza csávó, a kormány mert a bankoktól szedi be a plusz adót, a bank mert szó nélkül befizeti, és az emberek is mert azt hiszik magukról, hogy tőlük aztán nem...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.01. 21:33:47

@Roobinson:

Ez a veszély sem fenyeget. Jelenleg ugyanis minimális betétem van a bankban. Ha annak kamatából lecsípnek is néhány tizedszázalékot, abból soha nem lesznek százmilliárdok. Mindenesetre kisebb veszteség, mint egy tizenharmadik havi bér, vagy nyugdíj megvonása.

Akinek meg sok pénze van a bankban, az meg lehet, hogy vagyonos esetleg? :)

Szerintem a nagypénzűek is megtalálják majd a módját, hogy a sok pénzük számára megtalálják a legjobb helyet.

Őszintén szólva én nem látom, hogy hol és kitől tudnák ezt a pénzt visszaszedni a bankok. Ehhez nem negyedszázalékokat kellene vágni a betéti kamatokból, hanem jóval többet.

Mr Thompson 2010.10.01. 22:22:12

@bogancs: Őszintén szólva, ha nem érted, hogy hol fogják a bankok ezt a pénzt behajtani, akkor talán nem kéne ilyen témájú blogbejegyzést írnod :)

Apró segítség: esetleg hallottál már róla, hogy a lakosság elég nagy részének van (lakás-)hitele? Meg hát azért mert _neked_ nincs betéted, azért talán arról is hallottál már, hogy másoknak van banki megtakarításuk? A két termék kamatai közti különbségből él meg többek közt a bank (kamatmarzsról is biztos hallottál) - na ott fogják visszaszedni a zemberektől a bankadójukat.

OMG

alexandertomas 2010.10.02. 11:58:16

Túl korán örvendezel ennek a zseniális "vagyonadónak"
Egyrészt ami sújtja a nyugdíjpénztárakat, az nem a vagyonosokat terheli.
Másrészt a tőke elég illékony valami, ahol nem érzi jól magát onnan el fog menni!
Persze ha ez a cél???
Ez az egész maximum kapkodó tűzoltásnak felel meg egy olyan hatalomtól, aki előtte a szükséges lépéseket tagadta.
Most azon töri a fejét, hogy hogyan lapátolja vissza a sz@rt a lóba.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.02. 16:47:43

@Mr Thompson:

Ha belegondolsz, a bankok korábban is profitmaximalizálásra törekedtek.

Nem látom be hogy most hirtelen a bankadó miatt csökkentenék a betéti kamatokat. Ha ez a lépés valóban pénzt hozna a konyhára, akkor már sokkal korábban meglépték volna.

Vagy gondolok, hogy eddig a bankok jófejségből fizették a kamatot?

Eddig is csak annyi kamatot adtak, amennyit feltétlenül kellett ahhoz, hogy a számukra szükséges betétállományt bevonzzák.

Másik vetület: Ha csökkentik a bankbetétek kamatát, akkor a betétesek alternatív befektetési formákat keresnek: állampapír, kincstárjegy, befektetési alapok, részvények... stb.

De ha gondolod, szívesen helyet adunk egy vendégposztnak számodra, hogy te hogy látod a bankadó hatását. Komolyan.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.02. 16:50:52

@alexandertomas:

"Másrészt a tőke elég illékony valami, ahol nem érzi jól magát onnan el fog menni!"

Azért bankok mindig lesznek szerintem. Ha egy is elmegy, a többiek csak jól járnak, ezért inkább kivárják azt a pár évet..

Abban egyetértek, hogy ez egy kényszerintézkedés volt. Hogy kapkodó-e, abban nem vagyok biztos. Végül is a TB járulékot is megemelhették volna 1-2 százalékkal. Csakhát nem ezt ígérték..

2010.10.02. 20:34:48

Azert ne tegyunk ugy, mintha a reszvenytulajdonosok csak vagyonos emberek lennenek, illetve az sem feltetlenul igaz, hogy a reszvenyek aresesevel csak veszteni lehet. Itt is igaz, hogy ha az elet citromot ad,csinalj belole limonadet!

Mercel 2010.12.03. 04:00:26

Hello!

Halkan megjegyzem, hogy nekem a Nagymamám elmesélte, hogy ő egy olyan korszakban élte le a fél életét, ahol megmondták neki mit csinálhat, mit nem csinálhat, amit csinálhat hogyan csinálhatja..
Egy olyan korszakban élt, amelyben kétszer fordult elő, hogy mindenüket elvették.
Egy oyan korszakban élt, amiben volt egy "Kedves vezető" aki azt mondta - Aki nem velünk az ellenünk van!
Egy olyan korszakban élt, ahol ha újságot olvasott, a valódi hírt, vagy mondanivalót a sorok közül kellett kiolvasni - és az újságíró sokszor egzisztenciáját kockára téve a sorok között elrejtve tudta csak kimondani valódi véleményét.
Ezt a korszakot magyarországon kommunizmusnak hívták.

Nem volt egy kellemes időszak, de erről leginkább azok tud(nán)ak mesélni akik elejétől a végéig megélték.
Ők ma már nagyon öregek - De jól emlékeznek.
A kommunizmusban volt az, hogy a "Kedves vezető" mindig megmondta a tutit - a széles néptömegek meg elhitték.
Akinek más volt a véleménye annak rendkívül kényelmetlenné tették az életét.

Kubában, Kínában, és Észak koreában ma is kommunizmus van.
Megmondják mit tehetsz és mit nem - de leginkább mit nem.
Elveszik mindened, ha az államnak "szüksége van rá"
Nincs sajtószabadság.
A vezetőket hosszú időre "választják"
Ha kimondod a véleményed, és ez esetleg nem cseng egybe a mindenkori hataloméval - akkor rosszul jársz.
Túl hosszú lenne mindent felsorolni.

Ha esetleg valaki egybecsengést találna a kommunizmusban előfordult disznóságokkal, és a mai kommunista államokban tapasztalható morális, és gazdasági anomáliákkal akkor szeretném biztosítani róla, hogy mindez csak a véletlen műve lehet..

Ezt a pár sort a néhány gondolkodó embernek írtam.
A megrögzött fidesznyikeknek csak annyit mondanék, akik csápoltak a hatalomnak annak idején többnyire ugyanúgy megszívták mint az elégedetlenkedők.
Viszont ők utólag még tükörbe se nagyon nézhettek.

Köszönöm a figyelmet:)

"Frigyes"
süti beállítások módosítása