Előző írásomban jeleztem, hogy téves a sajtó helyzetértékelése, miszerint Írországban pusztán bankváltságról van szó; most egy másik általános tévhittel szeretnék foglalkozni, mégpedig azzal, hogy Írország ebből magától kikecmereg, és a kelta tigris újra talpra áll! Pedig sokan reménykednek ebben: egyszer már sikerült kimászni a nyomorból, és a világ egyik legélhetőbb helyévé tenni Írországot, most miért ne sikerülne? A recept adott, csak le kell másolni! Ha ilyen egyszerű lenne...

A helyzet azonban alapvetően megváltozott nemcsak 1970-hez, hanem 2000-hez képest is!

-Egyrészt az ír sikerességet az alacsony ír adók garantálták. Az írek felismerték anno, hogy ha nem akarják “lehúzni” a vállalatokat meg az embereket, akkor a külföldi befektetők szívesen jönnek az országba, munkahelyeket teremtenek, és felpörgetik a gazdaságot. A jövő évi költségvetés ennek pont az ellenkezőjét fogja bevezetni, hiszen adóemelésről van szó (habár a társasági adó emeléséről még vita van). Ráadásul ezt az utat felismerte a többi európai ország is, hogy ne menjünk messzire, pl. Szlovákia. (Egyszer remélhetőleg mi, magyarok is eljutunk idáig...) Ez a versenyelőny egyre inkább megszűnőben van.

-Írországot az USA egyfajta “európai hídfőállásként” használta, a “személyes kapcsolatok” miatt is (rengeteg ír vándorolt ki anno USA-ba). Ez megmarad a továbbiakban is, sok amerikainak van ír kötődése. Viszont Amerikának sincs annyi pénze, mint régen, kevesebb jut az ír befektetésekre (meg ír nyaralásra, ami azért baj, mert Írország egyik húzóágazata a turizmus).

-Írországban az anyanyelv az angol (a gael is, habár én még a három év alatt nem találkoztam olyannal, aki rendesen beszélné az ősi ír nyelvet), ami a legfontosabb nemzetközi nyelvvé vált. Tehát bátran lehetett ide call centereket, igazgatási egységeket is telepíteni, mivel nem voltak kommunikációs problémák. Azonban ma már a többi országban is egyre jobban beszélik az angolt – nézzük meg pl. Magyarországot 2000-ben és idén -, tehát ez a versenyelőny eltűnőben van. Triviális példával élve Debrecen környékén is minden további nélkül össze lehet ma már hozni egy “angolul beszélő” call centert, de míg ezt egy ír havi 2000 euróért vállalja, egy debreceni boldogan megcsinálja 600 euróért (szuperbruttóban is sokkal jobban jár Debrecennel a befektető). Ráadásul ugyanúgy EU-n belül marad a cég (ha egyáltalán ott akar maradni).

-Utóbbihoz kapcsolódva: Írországban nagyon elszálltak a bérek, a minimálórabér pl. 8,65 euró. Ezt nagyon nehéz kitermelni, alacsonyabb hozzáadott értékű munkát egyszerűen nem éri meg ide telepíteni! A meglévők is elhagyják az országot, tavaly nagy felhördülést váltott ki a Dell elmenetele Lengyelországba, ma már ez természetes dolognak számít. Magas hozzáadott értékű munkából meg nem tud egy ország megélni, ráadásul nekem az ír oktatás milyenségével is kétségeim vannak (aki itt él, tudja miről beszélek, aki meg nem, úgysem hinné el). Betanított munkások, építőipari szakmunkások, nem fehérgalléros volt dolgozók tízezrei várnak munkára, remény nélkül.

- Az ír gazdaságot 2000 után az építőipar húzta, rengeteg bevásárlóközpont, lakóház épült, az ingatlanárak meg az egekben voltak, és megfigyelhető volt ugyanaz az “ingatlanár-buborék”, mint az USA-ban. A buborék a válsággal kipukkant, a bankok nem mellékesen ennek köszönhetően omlottak össze Írországban, az ország jelenleg tele van kihasználatlan épületekkel, “szellemlakásokkal”. Az építőiparnak egyszerűen nem lesz megrendelése az elkövetkezendő években, annyi kihasználatlan épület van! Pedig, mint tudjuk, egy foglalkoztatott építőipar elég alaposan “meg tudja mozgatni” a gazdaság minden szektorát – itt erről egy daraig nem lesz szó.

-Az EU ma már nem fogja “megtömni” az országot a strukturális és kohéziós alapból, mint 1980 környékén. Ezekre a pénzekre mások pályáznak, pl a nemrég csatlakozott kelet-európai országok.

-Az ír társadalom szerkezete irigylésreméltó volt nemrég: csaknem teljes foglalkoztatottság, kevés munkanélküli; fiatal társadalomról beszélünk. Arányaiban kevés nyugdíjas, kevés segélyre szoruló, magas aktivitás jellemezte az országot. Ez a válsággal alapvetően megváltozott, no nem lettek öregebbek, viszont óriásit ugrott a munkanélküliség (420-440.000 munkanélküli van ma már hivatalos értelmeben, a munkanélküliségi ráta magasabb, mint Magyarországon). Ez nagyon megterheli a szociális ellátórendszert és a költségvetést. És itt szeretnék visszautalni az első pontra, azaz hogy ezért nem tudják tartani az alacsony adókat, sőt a szociális rendszert sem.

Foglaljuk össze: nehéz lesz új befektetéseket kieszközölni, mert növekedni fognak az adók, a bérszínvonal viszont nagyon magas. Az általános húzóágazatra, az építkezésekre is nehéz építeni, mert pont emiatt omlott össze a bankrendszer, az ország tele van “szellemházakkal”. A belső fogyasztást az új költségvetés transzferelvonásai és adóemelései vissza fogják fogni, a kormány is alaposan visszafogja a költekezéseit. Az export-import egyenleg talán javulni fog a tendencia szerint, de nem sokkal. Tehát ha a klasszikus leegyszerűsített képletet nézzük, miszerint a GDP=fogyasztás+beruházás+kormányzati kiadások+export-import egyenleg, tessék megmondani, melyik fog nőni? Itt bukik egyébként a kormány jövő évi 1,75%-os GDP növekedésre alapozott költségvetése is.

(A következő posztban, hétfőn, az ír kormány megoldásairól és az új ír költségvetés körüli vitákról lesz szó, majd később, ha benyújtják az új költségvetést, exkluzív elemzést olvashattok róla itt, a Nívó blogon. A posztok és az ír helyzet megértéséhez ajánlom az alant található “ajánlott bejegyzések” elolvasását is)