A kép minden újságcikk, tudósítás legfontosabb eleme. Jól kiegészíti az írott mondanivalót, segít azt megérteni, elhelyezni. A kép és a cím az amit az olvasó legelőször megnéz, mikor egy cikket olvasni kezd. A kép azonban meg is vezetheti a gyanútlan olvasót, előítéleteket okozhat, szimpátiát-unszimpátiát kelthet a cikk témája iránt, még mielőtt egy betűt is olvastunk volna belőle.
Ezt persze minden újságíró jól tudja, és tudatosan él is vele. Fontos még, hogy az írott médiumok elsődleges célja – az objetkív és tárgyilagos tájékoztatás mellett természetesen – az olvasottság növelése. Az olvasottsághoz azonban figyelemfelkeltő cikkek/címek/képek kellenek, ez pedig olykor-olykor ütközik a nemesebbik céllal. Nincs is ebben semmi különösebb kivetnivaló, hiszen lehet a kényes olvasó egyetlen célja az objektív és tárgyilagos tájékozódás, azért a száraz ömlesztett unalmas szöveget senki nem fogja elolvasni. Ez tehát az újságíró szakma.
Persze hogy hol a határ, meddig lehet elmenni úgymond figyelemfelkeltésben, azt újságja és médiatörvénye válogatja, az azonban biztos, hogy a különböző sajtóorgánumok valamilyen belső és külső szabályozás alapján alkalmazzák a „szakmát”.
Köztudott, hogy Magyarország sajtója nem túl fényes mostanában a nyugati világban. Íme két kép, ami a rólunk szóló tudósítások illusztrációjaként szolgált a Financial Times-ban és a The Economistban megjelent cikkekben:
Valóban az objektív tájékoztatásnak köszönhetjük rossz hírünket odakinn? Vajon mire fog emlékezni ezekből a cikkekből egy hét múlva az olvasó? Biztosítja az adott országokban a médiaszabályozás az objektív és tárgyilagos tájékoztatást?
