Tíz jóbarát sörözik a kocsmában. Egy-egy kör, vagyis tíz üveg sör kétezer forintba kerül, a pénzt mindig rendelés előtt dobják össze. A jóbarátok az idők során meglehetősen eltérő karriert futottak be. Valakiből bankvezér lett, valaki viszont minimálbéres közmunkás. A pontos eloszlás így néz ki: 1 bankvezér, 1 informatikus, ők jóval az átlagbér fölött keresnek. 1 mozdonyvezető, ő pont az átlagbért keresi, 1 gyári munkás, ő átlagbér alatt, de minimálbér fölött keres, és 6-an vannak, akik minimálbéren tengetik a napjikat.
A nagyon eltérő jövedelmekből adódik, hogy valaki többet költhet szórakozásra, valaki viszont meg sem engedheti magának önerőből a sörözést. Hogy mégis összejöjjön a rendszeres találkozó, a barátok megegyeztek egy középkategóriás kocsmában, és a költségeket is úgy osztják meg egymás között, hogy a magasabb jövedelműek (progresszív módon) többel járulnak hozzá a sörözéshez, az alacsonyabb jövedelműek javára.
Mint említettem, a tíz üveg sör kétezer forintba kerül. Ezt úgy dobják össze, hogy:
a bankvezér fizet 1300 forintot,
az informatikus 500-at, a mozdonyvezető 120-at, a gyári munkás 50-et, a hat minimálbéres meg 5-5 forintot.
Így összességében mindenki elégedett volt. A bankvezér és az informatikus ugyan egy jobb helyre szeretett volna menni, de tekintettel a kisebb pénzű társaikra megelégedtek a középkategóriás hellyel. Szolidaritásból pedig az arányosnál jóval többel járultak hozzá a költségekhez. Még így is megéri, mondván, hiszen a régi jó cimborákkal így fenntartható a kapcsolat. A minimálbéres barátoknak először ugyan furcsa volt, hogy módosabb barátaik fizetnek helyettük, de mivel önerőből nem telne minden héten a sörözésre, pláne nem egy középkategóriás helyen, viszont ők sem szerettek volna kimaradni a közösségi életből, így belementek, hogy csak jelképes összeget fizetnek.
Egy nap, egy ilyen békésnek tűnő sörözés alkalmával politizálni kezdtek, és hamar eljutottak az egykulcsos adó kérdéséhez. Természetesen a gazdag és a szegény barát egészen más állásponton volt, hogy mi is lenne az igazságos adórendszer, illetve igazságos-e az arányos adórendszer.
A vita gyorsan elfajult, hamarosan asztalcsapkodások, kiabálás hallatszott a kocsmában. Miután a minimálbéresek és a kisjövedelműek voltak többségben a társaságban, így az ő véleményük került többségbe, miszerint progresszív adórendszer kell, és adómentes minimálbér. A gazdagok meg elmehetnek a sunyiba a terepjáróikkal együtt. Tisztességesen különben sem lehet annyi pénzt megkeresni, biztosan loptak a becsületesen dolgozó kisemberektől.
Ez már sok volt a bankvezérnek, és az informatikusnak. Fogták magukat, kifizették a saját sörüket (két-kétszáz forintot, és távoztak).
Hirtelen gondban lettek a maradók, hiszen eddig ők együttesen csak 200 forintot szoktak bedobni a közösbe, most viszont 1800 forintra rúg a számla. Maradva a korábban meghatározott progresszív elveknél a következő megosztás jött volna ki a költségekben:
mozdonyvezető 1080 Ft,
a gyári munkás 450 Ft, a hat minimálbéres 45-45 Ft.
Az új számokat látva minimálbéresek szívták a fogukat a költségek miatt, de legjobban a mozdonyvezető sápítozott, mondván, hogy igaz, hogy ő többet keres a minimálbérnél, de azért ő sem úszkál a javakban, 1080 Ft-ot nem tud kifizetni egy üveg sörre. Az asszony el is hagyná, ha ez kiderülne. A gyári munkás hasonlóan vélekedett. Ők is úgy döntöttek, hogy befejezik ezt a sörözősdit a jövőben. Így ért véget a mulatság.
Mi lett a végeredménye a vitának? A jómódúbbak csak a barátaikat veszítették el, eljártak máshová sörözni. A szegényeknek viszont a barátság mellett a heti rendes sörözésről is le kell mondaniuk a jövőben.
Valahol így van ez az adórendszerrel is. A jómódúak egyetértenek a társadalmi szolidaritással, és jövedelmi helyzetüknél fogva jóval többet dobnak be a közösbe. De nem lehet (sokszor nem is jogos) minden határon túl terhelni őket, ráadásul még emellett kígyót-békát is kiabálni rájuk. Egy bankvezérnek vagy egy informatikusnak jól csengő diplomája, nyelvismerete, versenyképes tudása van. Ha úgy érzik, hogy a társadalom, ahol élnek nem igazságos velük, akkor könnyen odébb tudnak állni egy másik országba, ahol megbecsülik őket. Ha pedig felbomlik a társadalmi szolidaritás, mindenki rosszul jár. Ki többet, ki kevesebbet veszít, de mindenki veszít.
