Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Robbanáshoz vezet az érpataki modell?

2011. augusztus 18. - bogancs

Időnként előfordul, hogy bizonyos dolgokat, amelyek nem jók, kritizálni szükséges. Kritizálni azonban csak nagy szakmai felkészültséggel érdemes. Ha valaki úgy kritizálja az érpataki modellt, mint Selmeczi Gabriella a nyugdíjrendszert, annak csak megmosolyogtató végeredménye lehet, célját nem éri el, sőt épphogy kontraproduktív.

Nézzük jelen példát: Az index.hu egyik tegnapi cikke verte ki nálam azt a bizonyos biztosítékot. És bár tudom, hogy nem illdomos, de most szürke keretben részletekben mutatom be a teljes eredeti cikket, hozzáfűzve az én kommentjeimet, lecsapva azt a számtalan magas labdát, amelyet a cikkben megszólaltatott „szociális szféra szaértői” feldobtak.

Robbanáshoz vezethet az érpataki modell

Lehet-e jobb világot teremteni megfélemlítéssel? A rendteremtésen, a törvények szigorú betartatásán alapuló érpataki modell szimpatikus lehet akár a szociálisan érzékeny olvasónak is. A szociális szféra szakértői azonban rámutatnak: az érpataki polgármester 18-19. századi elveket hoz vissza, az ember bűnösségét hangsúlyozza, és a megoldás a totális állami kontrollt jelenti. Az érpataki modell kritikája.

“Azok az emberek, akik csak a kalapáccsal tudnak jól bánni, minden problémát egy-egy szögnek látnak” - idézte az érpataki modellel kapcsolatban Abraham Maslow amerikai pszichológust Pataki Éva szociális munkás.

Már rosszul indul. Egy dakota közmondás az első mondatban.

A szociális szféra szakértőit azért kerestük meg, hogy megtudjuk, miért illetik erős kritikával a szélsőjobbos vezetésű falvakban csodamódszerként emlegetett, rendteremtési metódust. A szociális és jogvédő szakma meglepő módon ugyanis azt állítja, éppen a gyors sikerek mutatnak rá arra, hogy a modell hibás, és hosszú távon káros.

Újabb bölcsesség, de ez éppen még igaz is lehet. Én is akkor szoktam aggódni, hogy a gyerekeim valami rosszban sántikálnak, mikor túl jók, nagyon csendben vannak. No nézzük, lesz-e valami érdemi kritika is a bölcsességeken kívül.

Az érpataki modell érdekessége, hogy bár a Jobbik vezette településeken terjed, alapvetései nem csak a szélsőjobb számára tűnhetnek vonzónak. A törvények precíz betartatásán és rendteremtésen alapuló modell meggyőző lehet a szociálisan érzékeny olvasónak is.

Aha! Merthogy az vitán felül áll, hogy a Jobbik szélsőjobboldali párt, ugye? Kár, hogy a közel egymillió szavazójukat nem minősíti a szociális(ta) szakértő hölgy. Úgy szólt volna igazit. Na és még vannak a szociálisan érzékeny olvasók, akik nyilván nagyon tudatlanok és önálló gondolkodásra képtelenek, hiszen bedőlnek ennek az érpataki modellnek csak azért, mert eredményes. Pedig ha kicsit is látnák a fáktól az erdőt, ha racionálisan gondolkodnának, és felelős állampolgárként viselkednének, nem dőlnének be a könnyebbnek látszó útnak, akkor rájöhetnének, hogy bizony az érpataki modell rossz. Lassan talán megtudjuk azt is, hogy miért.

Körbevesznek jók és rosszak

Az érpataki modell csak tüneti kezelés, összegezték fenntartásaikat a megkérdezett szakemberek. “Az alapokkal van gond - vélte Pataki Éva szociális munkás - A polgármester kiindulópontja, hogy az ember eredendően rossz és rosszra hajlik.

Nofene! Már a fenntartások összegzésénél járunk? Valaki felsorolná nekem az eddig elhangzott fenntartásokat, amelyeknek itt az ideje az összegzésének? „Az alapokkal van a gond” hangzott el végre az első konkrét állítás, amelyet talán nem valamelyik amerikai pszichológus agyturkász szájából vett ki (ér?)Pataki Éva szociális munkás. Ám ezek után újra bibliai eredetű hitéleti dilemma hangzik el. Szakértőnk kétségbe vonja, hogy az ember hajlamos eredendő bűn elkövetésére. Bár ezen a kérdésen sokat lehetne vitatkozni, neki az a határozott álláspontja, ergó a polgármester kiindulópontja rossz. Érti mindenki a szikrázó logikájú érvelést ugye? Mindenesetre meggyőzőbb, mint az érpataki modell eredményei.

„A problémák pedig azért vannak, mert az emberek nem tudnak felnőtt módon viselkedni, irányításra, fegyelmezésre szorulnak. Az együttélési szabályokat pedig a polgármesternek kell elsajátíttatni velük.”

„Ez egy paternalista, az állampolgárokat nem felelős egyénekként kezelő rendszer” - összegezte Deák Éva, a Gyöngyöspatán is tevékenykedő Partners Hungary Alapítvány vezetője.

Hmm! Először a kedves szakértő hülyének nézi a nyájas szociálisan érzékeny olvasókat, amiért meggyőzőnek találhatják az érpataki modellt, most viszont hirtelen kinézi belőlük, hogy tudják, mi a paternalista rendszer lényege. Sorvezetőnek azért ott áll: „az állampolgárokat nem felelős egyénekként kezelő rendszer” Valójában a paternalista atyáskodót jelent. Annak a kifejtése persze ismét hiányzik, hogy vajon miért is rossz a paternalizmus? Ennek ilyen egyöntetű elfogadása csakis liberális körökben tapasztalható. Csak nem innen fúj a szél? Később kiderül majd, hogy nem: Szakértőink a teljes elmúlt húsz éve cigánypolitikáját is „szakértői” kritikával fogják illetni.

Érdemes lenne kutakodni kicsit a Partners Hungary Alapítvány háza táján. Az eddigiek alapján minden magára valamit is adó tisztes adófizető magyar állampolgárban felmerül a gyanú, hogy vajon jól sáfárkodnak-e az alapítványvezető urak a rájuk bízott pénzösszegekkel, amikor ilyen színvonalú elemzések kerülnek ki szakmai műhelyükből.

“A szemlélet egyébként nem új - helyezte történelmi kontextusba a modellt Pataki. - 18- 19 századi megközelítéssel állunk szemben, amely a 21. században csak ideig-óráig tud megoldást adni.”

Újabb lehengerlő érvelés. A modell azért szar, mert 18-19 századi a megközelítés. Egyszersmind újabb bizonyíték szakértőink szakértelmére és felkészültségére, miszerint képesek történelmi kontextusokban gondolkodni. Márcsak ezért is valószínű, hogy igazuk van.

“Két embertípusra, építőkre és rombolókra osztani egy emberi közösséget nagyon leegyszerűsítő világképre utal. Feltenném a kérdést, hogy a polgármester építő vagy romboló embernek gondolja az általános iskola igazgatóját, aki szegregálja a roma gyerekeket, ráadásul összevont osztályban.

Először is válaszolnék a kérdésre: Az ilyen iskolaigazgató általánosságban nézve természetesen romboló, hiszen szegregációt alkalmaz. Amennyiben személyes érintettségem van a dologban, akkor építő, hiszen jómagam is azt kívánom gyermekemnek, hogy minőségi oktatásban részesüljön, minőségi osztálytársakkal. Hogy is van ez? Én sem tudom a jó választ, mint ahogy a szakértő sem. De mindez őt nem zavarja abban, hogy újabb, - személyes érintettségem okán felháborító - következtetést vonjon le, és hangoztasson:

Ezzel megfosztja őket a minőségi oktatástól és hosszú távon romboló embereket nevel ki” - elemezte az érpataki modell egyik alapvetését Deák Éva, konfliktuskezeléssel foglalkozó szakember.

Namost! Az én nagymamám mindössze hat elemit végzett, mert a későbbiekben dolgoznia kellett, illetve nem volt pénz a taníttatására. Ergo az akkori rendszer megfosztotta őt a minőségi oktatástól. Kérdezném Önt, kedves Deák Éva: Akkor az én nagymamám is romboló lenne?? Csak egy kis adalék, mielőtt elhamarkodottan válaszolna: Nagymamám végigdolgozta életét, felnevelte és kitaníttatta két gyermekét, besegített öt unokájának nevelésében, jelenleg öt dédunokáját is szeretettel veszi körbe. Udvara mindig rendezett, virágoskertjének az egész falu a csodájára jár. A törvénnyel természetesen soha nem ütközött. Gondolom nem csak én rendelkezem ilyen felmenőkkel. Régen ugyanis nem volt divat 23 éves korig iskolába járatni a gyerekeket, mégis lehetett tisztességgel élni. Nem gondolja kicsit felületesnek a kijelentését? Értem én, hogy hivatalból kritizálnia kell az érpataki modellt, de azért mégis!? Ön nevezi magát konfliktuskezeléssel foglalkozó szakembernek, mikor sorozatban dobálózik a megalapozatlan és másokat sértő megállapításaival?

“Az érpataki modellel megregulázni kívánt emberek nem önként választották ezt az életformát, nem az akarásukkal van a baj, hanem a munkaerőpiac átrendeződése, az élőmunkát igénylő munkakörök beszűkülése, a területi egyenlőtlenség felerősödése miatt – az általában alacsony iskolai végzettség, az elavult tudásuk okán – kerültek ki a munkaerőpiacról” - vázolta végül az érpatakinál összetettebb megközelítést Németh László szociálpolitikus, szociális munkás. Szavait alátámasztották érpataki beszélgetéseink, ahol a helyiek szerint a munkahelyek megszűnésével párhuzamosan kezdődtek a feszültségek.

Hopp! Végre egy értelmes bekezdés Németh Lászlótól! Még azt kellett volna kifejteni, hogy hol ütközik ez az érpataki modellel? Tök evidens, hogy munkahelyekre és szakképzettségre van szükség. Szerintem ezt senki nem vonja kétségbe ebben az országban. Mindamellett nem látom, hogy miért lenne ezt könnyebb megvalósítani egy bűnözéssel erősen sújtott településen, mint ott, ahol vasszigorral rendet teremtettek?

A félelem nem épít közösséget

Az érpataki modell, amely szankciókkal, segélymegvonással, elzárással, erős rendőri jelenléttel kényszeríti ki a rendet, hosszútávon ellentétes hatást válthat ki, vélték a szakemberek. “Minden szociológiai vizsgálat azt bizonyítja, hogy az erőszakos fellépés, megfélemlítés gyors eredményt hoz, az emberek meghúzzák magukat, igyekeznek erőteljesen alkalmazkodni. De ez csak a félelmük miatt történik, az alkalmazkodás külső kényszerből ered. - fejtette ki Pataki Éva. - Hosszútávon mindez feszültséget szül, lehetetlen ugyanis a mindennapos ellenőrzés, ahogy lehetetlen ebben élni is. A hatóságnak mindig ott kell állnia az emberek felett. Ha gyengül a kontroll, a megregulázni vágyott emberek visszatérnek a korábbi életvitelükhöz, hiszen nem tudják, mi a jó nekik az életmódváltásban. Nem tanulják meg, miért érdekük elsajátítani az adott viselkedést.”

No ezt feszegettem az előbb. Kéne Érpatakon néhány munkahelyet teremteni, meg egy kis felnőttképzést, aztán nem lenne visszarendeződés. No persze piaci munkahelyek kellenének, hiszen a közmunkára ugyanaz áll, amint elkezd „lazulni”, rögtön visszarendeződés következik. Piaci munkahelyekre viszont csak rendezett körülmények között van esély.

Hasonlóan látta a helyzetet Deák Éva is, aki március óta a szintén érpatakot követő Gyöngyöspatán végez kutatásokat. “Érpatakon az emberek félelmére apellálnak. Ez pedig, rémes társadalomképet örökít át a következő generációkra. Az érpataki módszer azt állítja, hogy közösségfejlesztő módszer. Az igazi közösség viszont konszenzusra és együttműködésre épül. Félelemkeltéssel nem lehet közösséget építeni.”

Deák Évá újabb közhelyparádéja. Remek kijelentések, mindenféle megalapozottság nélkül. Kapásból tudnék mondani kijelentéseire öt példát és öt ellenpéldát.

Ki nézhet bele a hűtőbe?

Az érpataki modell kulcsszava a rend. Az elsőre pozitívnak hangzó cél a szakemberek szerint leegyszerűsítő, visszaélésekre ad lehetőséget és tisztázatlan helyzetet teremt.

“Ha a rend konszenzus alapján születik meg, akkor elfogadható, de a rend ugyanúgy erőszak is lehet - fejtette ki Pataki Éva. - Az érpataki modellben nincs meghatározva, mit is jelent a rend, és hol vannak a határai. Az a rend, hogy ne legyen lom a házam előtt? Vagy virágok legyenek a kertben? És mi van, ha nekem az a rend, hogy a szomszéd nem tart kerti törpéket a kertben? Ezek nem tiszta kritériumok, és így lehetőséget teremt az önkényeskedésre.”

Pataki Éva is kitett magáért újfent. Basszus írják le, hogy mi a rend. Ha a jövedelemadó bevallás kitöltési útmutatója lehet 124 oldal, akkor a rend fogalmának is szentelhetünk néhány bekezdést. Lehet, hogy előrébb járnánk, csak hogy kicsit én is demagóg legyek. Úgyis kapunk mindjárt demagógiát a cikkből is.

Az érpataki modell „olyan egyéni életformát és ízlést kényszerít mindenkire, amire nem kapott felhatalmazást egyetlen képviselőtestület sem. Az önkényes életforma- és ízlésterror elfogadhatatlan.” – jelentette ki Németh László szociálpolitikus, szociológus. - Szubjektív kritériumok előírása és ellenőrzése sérti az emberi méltóságot, megvalósítja a hatalommal való visszaélés tényét, és élhetetlenné teszi az életet azok számára, akik e zaklatásnak napi szinten ki vannak téve.”

Ennek van megint a legtöbb értelme. Úgy tűnik, Németh László az agytröszt a szakértők között. Mindamellett nem érzem én olyan borzalmasnak ezt a dolgot. Előbb az volt a baj, hogy a gyereket megfosztják a minőségi oktatástól, így rombolóvá válik. Most meg az a baj, hogy kultúráltabb, minőségibb környezetbe „kényszerítik” a gyereket? Lehet, hogy ha ő már rendben és tisztaságban nő fel, akkor neki már ez lesz az alap.

Deák Éva pedig egy érpataki családgondozó beszámolóját felidézve mutatott rá, hogyan telepedhet rá a rend a magánéletre: „A gyermekvédelmi szakember szájából elhangzott, hogy a gyermekvédelem ürügyén kinyitotta a hűtőt a családnál, hogy megvizsgálja, mindent rendben talál-e. Ez egy jellemző, és emberjogi szempontból is aggályos eset, ami felveti, hogy hol vannak a magánélet határai, meddig merészkedhet a hatalom.”

Deák Éva kötözködik ismét. Erre szívem szerint csak annyit mondanék, hogy …-nyád ...-csáját! Nyilván nem azért néz be a családgondozó a hűtőbe, mert csilivili az egész ház, hanem azért mert épp egy egér szart a cipőjére és egy csótány pottyant a fejére a konyhában. Ezt is simán le lehet szabályozni, elkerülendő a visszaéléseket.

Állandósítja a nyomort

Az érpataki modellt kidolgozó polgármester, Orosz Mihály Zoltán szerint a módszerhez hozzátartozik „a megszokni vagy megszökni” alapállás is. „Az, hogy a szomszéd településre toljuk át a problémát, nem vall felnőtt és felelős gondolkodásra. Egy jó vezető ennél érettebb, és szélesebb a látóköre. Így csak létrehoznak egy vándorló réteget, amit sehol nem engednek megállapodni, olyan embereket, akiknek helyzetében később sem lesz változás. Az érpataki módszerrel a problémát valójában állandósítják és még szélesebb körben terítik” - nyilatkozta Pataki.

Pataki Éva végre érvelt. Eszmefuttatásában azonban logikai bukfencet véltem felfedezni. Mi az, hogy „létrehoznak egy vándorló réteget, amit sehol nem engednek megállapodni”? Annyi a teendő, hogy meg kell valósítani a Pataki Éva-modellt a szomszédos faluban, ahol majd az ő módszere alapján klasszul integrálják ezt a réteget. (Eszembe jut Hofi: A munkás az osztály, a paraszt az ság, az értelmiség pedig réteg. :))

A fentiekre hoz példát az a riportfilm, amelyben az érpataki polgármester kilakoltatja a romos és hét éve üres házban lakó cigány családot. A polgármester önkényes lakásfoglalásért eljárást indított ellenük, végül napokra börtönbe vitték őket, köztük azt a 18 éves fiút is, aki a beköltözéskor még csak 11 volt. A ház azóta is üresen áll.

Tényleg! Írjuk össze a hét éve üresen álló házakat az országban, és adjuk oda a hajléktalanoknak.

„Lehet fokozni a feszültséget azzal, hogy olyan szabályozók kerülnek kialakításra, amelyek ellehetetlenítik a segélyből élőket, akik vagy börtönbe kerülnek, vagy elmenekülni kényszerülnek. Egyik se jó - összegezte Németh László - A börtön költsége naponta 8000 forint fejenként, amit szintén az adófizetők fizetnek. Ha ezt a költséget nem börtönre költenénk, hanem fejlesztésre, akkor élhetőbb világban élnénk.

Fúú, ezt át kellene számolni lélegeztetőgépre is. Németh Laci!!! Benned bíztam, de csalódnom kellett. Gondolod, hogy ha lenne értelmes ötlet fejlesztésre, azt azért nem valósítják meg, mert a cigány börtönben ül napi nyócezerért, így nincs rá pénz?

Ha az egyik településről elmenekülnek a nehéz helyzetben élők, az össztársadalmilag jelentkezik egy másik településen, illetve nem véletlenül alakultak ki a depressziós térségek, ahol koncentrálódik a szegénység, kirekesztettség.”

Valójában a depressziós térségek inkább úgy alakultak ki, hogy a jómódúak menekültek el az adott településről az áldatlan állapotok miatt. A szegények meg ottmaradtak. A jómódúak ugyanis sokkal mobilabbak. Persze nem akarok a szociális szakértők hibájába esni, ezért hozzáteszem, hogy szerintem. Vitassuk meg!

Iskolába kerülők

A szakemberek szerint tüneti kezelés az is, ha az önkormányzat csak az iskolába járást kéri számon, de nem biztosítja az egyenlő és hatékony oktatási rendszert. „A gyerekek valójában nem a naplóból hiányoznak, hanem a közösségből. A ma iskolája nem tud közösségi válaszokat adni, és nem tud az átlagtól pozitív vagy negatív irányban eltérő gyerekekkel mit kezdeni. - mondta Pataki Éva - De ha már benn van a gyerek az iskolában, érezze, hogy szerepe van ott. Ehhez meg kell tenni azt a lépést, amit az érpataki modell nem tesz meg.”

A szakember tüneti kezelésként értékelte a segélyért kirótt közmunkát is. „A közmunka jó, de kell egy terv, hogy abból hogyan lehet továbblépni a rendes munka irányába.”

„A hiányzó alapkérdés az, hogy amikor követelményeket és elvárásokat fogalmazunk meg, akkor a követelmények teljesítéséhez szükséges feltételeket biztosítjuk-e, vagy csak elvárunk és követelünk? A jelenlegi érpataki szociális rendelet elvár és követel úgy, hogy feltételeket nem biztosít” - tette hozzá Németh.

Ez is mind igaz. De nem érzem az ellentmondást az érpataki modellel. Ebből megintcsak nem az következik, hogy az szar, hanem akár az, hogy továbbfejlesztésre érdemes, a hiányolt elemekkel.

Van megoldás, de nem nekünk

De vajon egy falusi polgármesternek az erő alkalmazásán túl vannak más lehetőségei is a helyzet normalizálására? Pataki Éva szerint „ha polgármesterek egymaguk akarják kezelni a problémát, és csak a falu határáig látnak, akkor valóban csak az erőszak marad számukra. A térségi együttműködés, ami segíthet.”

A szociális munkások egyetértettek abban, hogy a vidék jelenlegi, kétségbeejtő helyzete az elmúlt húsz év nemtörődöm politikájának a következménye. “Az elmúlt 20 év politikája abban egységes volt, hogy lemondott mintegy 700 ezer ember társadalmi integrációjáról. A rendszerváltást követően munkanélkülivé vált tömegek így a társadalom perifériájára szorultak” – fejtette ki Németh László. “Elhalasztott beavatkozások sora eredményezte a mostani állapotot” - erősítette meg Pataki Éva.

A szakember szerint az érpataki módszer megjelenése is tünet. De éppen ezért lehetnek pozitív hatásai is, mivel ráirányítja a figyelmet a problémás területekre. “Ha letisztítjuk ezt a pörgekalapos ideológiát, akkor ennek a megközelítésnek vannak jó oldalai. Új jelenség, hogy a polgármesterek elkezdenek komolyan foglalkozni a közösség problémáival, az emberek közötti kapcsolatokkal. Érpatak polgármestere, és a követői is helyben próbálnak megoldásokat keresni. Az együttműködés elve is jó. És végül fontos, hogy egy közösség megfogalmazza, hogy mik az együttélés alapjai.”

A megoldást a szociális és jogvédő szakma szerint nem a kalapáccsal dolgozó érpataki modell jelenti, hanem olyan összetett módszertanok, amelyek készen állnak, és használhatóságukat számos példa bizonyítja. Alkalmazásukat azonban megakadályozza, hogy Magyarországon ehhez nincs meg sem a kormányzati támogatottság, sem kidolgozott társadalompolitikai koncepció.

Orosz Mihály Zoltán korábban az Indexnek azt mondta: „Nem politikusként közelítek, nem keresem a népszerűséget. Inkább orvos vagyok, megnézem, mik a problémák, megkeressük a gyógymódot, és ha a gyógyszer keserű is, vagy fájdalmas a beavatkozás, akkor is meg kell csinálnunk”. A polgármester azt is kifejtette: a hatóság dolga a szabályokat betartatása és nem az, hogy megoldja, ki hogy fogja eltartani magát. "Erre nem kell pénz, nem kell felzárkóztató program.”

Tök jó kis általánosságok a végére. A kérdésem ismét csak az, hogy mi is ebből a tisztelt szakértő hölgyek és úr hozzáadott értéke?

Megj.: A poszt hangvétele szándékosan provokatív. Ezt egyfajta iróniának szántam, kéretik nem szó szerint venni. Nem tudom, hogy a szakértők matériája volt ilyen harmatos, vagy a cikkíró szerkesztette úgy, hogy elvesztek az információk, de ez így nagyon kevés az érpataki modell kritikájaként.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr643161546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.08.18. 02:02:08

Én nem szántam volna ennyi karaktert arra, hogy a szarnak adjak egy pofont, de a lényeg körülbelül ez: Az érpataki modell nem rossz, esetleg önmagában kevés.

A cigányokkal ugyanis az erő nyelvén kell beszélni, mivel csak azt értik meg. Ha a józan eszükre apellálunk, akkor toporgunk szépen egy helyben. Miután megvan a közös nyelv, esetleg el lehet kezdeni agyalni a mondanivalón is.

Az érpataki modell elvárásai, szerintem teljesen jogosak és ésszerűek, és ami ennél is fontosabb, bőven kimerítik egy falusi polgármester, illetve jegyző lehetőségeit. És ha mint a cikk fogalmaz "ideig-óráig" sikerül normális közállapotokat teremteni, már lerakja az alapot a kormány roma stratégiájához, mely eztán termékeny talajra hullhat. Ha lenne.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.08.18. 02:12:19

Amúgy a Partners Hungary Göncz Kinga biznisze, és szerencsére zömében amerikai pénzeket síbol el. Izé, mármint fordít a roma integrációra... A gyakorlatban az alapítvány fő profilja, hogy mediátorokat küld kisebbségi önkormányzatokhoz, ahol a derék cigányok egymás torkának esnek a koncon. A vezetője egy jó szándékú, ámde buziforma figura, az a típus, aki kábé mindenre alkalmatlan. Kár lenne piszkálni őket...

rolika 2011.08.18. 07:48:44

Azt kritizálni, hogy valaki rendet teremt, és betartatja a törvényeket betű szerint... hát, ahhoz kell pofa. És azt számon kérni rajta, hogy nincs munkahely. Mintha egy nagytőkés volna ez a polgi, és csak azért sem akar egy gyárat odaépíteni. Szerintem is a fizikai rendteremtés minden dolog alfája.
Teljes szellemi nyomor ez a kritika.

iphilosopher 2011.08.18. 10:24:37

Gyakorlatilag a semmit ragozza a cikk végig, nincs konkrétum, nem tudom, miért is nem jó az érpataki modell.

Talán ez a legnagyibb bullshit:
"A megoldást a szociális és jogvédő szakma szerint nem a kalapáccsal dolgozó érpataki modell jelenti, hanem olyan összetett módszertanok, amelyek készen állnak, és használhatóságukat számos példa bizonyítja. Alkalmazásukat azonban megakadályozza, hogy Magyarországon ehhez nincs meg sem a kormányzati támogatottság, sem kidolgozott társadalompolitikai koncepció."

forro44 2011.08.18. 13:12:25

Két megjegyzés.

1. Teljesen egyetértek: csak az bíráljon, aki nagy szakmai felkészültséggel, abból eredő mérvadó véleménnyel rendelkezik. Ellenben a blogger csupán kérdez, illetve olyasmiket állít, amiről nem látom, hogy konkrét ismeretei lennének.

2. Nagyapám anno néhány kupica felhajtása után igen lelkesen emlékezett azokra az időkre, amikor a csendőrök "rendet tartottak" a faluban. Nagyanyám egyszer visszakérdezett: "És amikor te kaptad azt a nagy pofont tőlük...?" Utána nem beszélt többet a "rend" utáni vágyáról.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.08.18. 14:57:40

@forro44:

Nézd, én valahol megértem, hogy imádod a cigányokat, elvégre nagyon szép emberek, és még a szaguk is kiváló, de be kéne már látnod végre, hogy a külcsín nem minden ám!

forro44 2011.08.18. 15:06:59

@"the dragon": Nincs egyetlen rassz/faj/nép (kinek-kinek az ő ízlése szerint) sem, amelyiket "imádnék" netán "gyűlölnék". A hülye hozzászólásokat viszont meglehetősen rühellem... De persze azt gondolsz és mondasz, amit csak akarsz. Téged minősít az úgyis.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 15:13:19

@forro44:

"A hülye hozzászólásokat viszont meglehetősen rühellem"

Soha nagyobb gondod ne legyen. :)

"Ellenben a blogger csupán kérdez, illetve olyasmiket állít, amiről nem látom, hogy konkrét ismeretei lennének."

Melyik állításomat fájlalod? Konkrétan csak annyit akartam állítani, amit a legutolsó bekezdésben leírtam.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.08.18. 16:04:25

@forro44:

Nem tudom, mi végett traktálsz minket sivár érzelemvilágod - kóbor kutyák neveltek netán? - részleteivel, de köztünk szólva, hülye aki mondja!

forro44 2011.08.18. 16:22:07

@bogancs: Nem "fájlalok" én semmit, és bár éppen tudnék vitatkozni állításaiddal részletesen is, csakhogy ahhoz a bejegyzéshez hasonló hosszúságú írást kellene idekanyarítani.
De ha már utolsó bekezdés: éppen ezt az állításodat ("kritikának harmatos") nem sikerült meggyőzően igazolnod. Ugyanis az, hogy nem érted, vagy nem akarod érteni a szociológiai, társadalom-etikai, -lélektani érveket, az talán nem a bírálók hibája, de nem is a cikké. Van az úgy, hogy mégis az „ön készülékében van a hiba”…:-)
Adalékként csak annyit: én 25km-re élek Érpataktól, élnek ott ismerőseim, de ami még fontosabb: erős családi kötelék fűz a térség másik „modell-városához”, Tiszavasvárihoz. Személyes tapasztalataim és információim nem igazolják azt a hurrá-hangulatot, miszerint a széljobbos polgármesterek valóban föltalálták volna a spanyolviaszkot. Ez a „rend a lelke mindennek” dolog addig hangzik jól, amíg messziről jött emberek mondják. Benne élni viszont… Mert egy dologban biztosan egyetérthetünk: csak az követelhető meg, aminek a feltételei adottak.
Nem mellesleg: éppen erről szólnak azok a bírálatok, amiket nem nagyon akarsz megérteni…

forro44 2011.08.18. 16:26:24

@"the dragon": Traktál a fene. Ne olvasd el...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 18:33:41

@forro44:

Na ácsi! Gondolkodom, hogy vagy nem érted az iróniát az írásban, vagy szánt szándékkal trollkodsz itt?

Erre felelj, ha már közelről ismered ott a helyzetet: Rend van Érpatakon, vagy sem?

Hátráltatják-e az egyenlőre habokban lévő fejlesztési tervek megvalósítását az érpataki állapotok, vagy sem?

Ha rend van, és nem zavarják, akkor én sem értem a kritikát. Akkor azt kellene kritizálni, aki nem indítja azokat a bizonyos fejlesztéseket.

fonó 2011.08.18. 19:06:10

VÉSZHELYZET!!!!! Nyugdíjvédelem után otthonvédelem jön!!

VonS 2011.08.18. 19:59:24

Persze, mindenki látja, hogy az érpataki modellnek van egy óriási hibája, nevezetesen, hogy nem az egész országban alkalmazzák.
Amúgy az érpataki modell egyáltalán nem különböztet meg faj vagy bármi más veleszületett tulajdonság alapján, csak kikényszeríti a törvényt. Jé, és most csodálkozzunk rá, hogy az USA a legnagyobb alkalmazója a "law and order" modellnek, ahol nemhogy a rendőr, de még a gazda is lelőhet simán a picsába magántulajdon megsértéséért pl.

SzJ1982 2011.08.18. 20:12:13

Szakértői kritikák... Nos, a probléma évtizedekig a szakértők kezében volt. Szerintem jobb, ha kussolnak. Köcsögök.

ratman_ (törölt) 2011.08.18. 20:23:10

Önmagában már az is elgondolkodtató, hogy egy ilyen poszt kikerül egy szélsőségesen libsi címlapra. Oda, ahol az eredeti cikk volt, természetes kontextusában. Azért nem kell félteni az indexet egy konzervatívabb fordulattól.

gyilkos fűegér 2011.08.18. 20:27:31

@"the dragon": "A cigányokkal ugyanis az erő nyelvén kell beszélni, mivel csak azt értik meg. Ha a józan eszükre apellálunk, akkor toporgunk szépen egy helyben. Miután megvan a közös nyelv, esetleg el lehet kezdeni agyalni a mondanivalón is."

Ezt csinálták eleinte Amerikában a feketékkel. Ennek következménye lett Martin Luther King egyfelől, meg a Fekete Párducok másfelől. Nem biztos, hogy idáig el kéne jutni...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:30:07

@SzJ1982:

"a probléma évtizedekig a szakértők kezében volt. Szerintem jobb, ha kussolnak. "

Azért nem feltétlenül ugyanazok ma a szakértők, mint akik 20 éve voltak...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:31:42

@gyilkos fűegér:

Nem hinném, hogy ugyanarról a problémáról van szó.

Bornemissza Gergely 2011.08.18. 20:32:39

@VonS: Teljes mértékben igaza van! Egyenlő mérce! És aki be jön hozzám kéretlenül, az ne várjon tőlem semmi jót! És ha támadó szándékkal jön, akkor végképp!

ratman_ (törölt) 2011.08.18. 20:38:41

@gyilkos fűegér: semmi más megoldás nincs, csak az erő nyelve. Semmi mást nem tisztelnek a cigányok, csak aki náluk erősebb. Mi együtt lényegesen erősebbek vagyunk, azonban szétforgácsoltak, és ezért veszítünk folyamatosan. Most, hogy valamennyi politikai támogatást kapnak egyes önkormányzatok, ui. egy parlamenti párt áll mögöttük, máris van lehetőségük erővel fellépni, és nem csak a megaláztatást nyelni. Ez nagyszerű dolog, működik is, és remélem, hogy hosszútávon vissza tudunk foglalni az országból valamennyit. Ehhez persze az kell, hogy a Jobbik bent maradjon, sőt megerősödjön, a fidesz pedig a Jobbik erősödésétől félve engedményeket tegyen a nemzeti érzelmű szavazóknak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:40:12

@fonó:

Ne félj, amíg engem látsz! :-)))

Medgar 2011.08.18. 20:41:28

@gyilkos fűegér: A feketéket keményen megkülönböztették kormányzati szinten "is" az USÁ-ban. Érpatakon pont azt tanulják, hogy mindenkinek ugyanazok a jogai és KÖTELESSÉGEI.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:42:05

@ratman_:

Szerintem te rombolónak minősülnél Érpatakon.

VonS 2011.08.18. 20:43:33

@ratman_: Már nem azért de eltéveszted a modell alapját. Nincsenek olyanok, hogy cigányok, csak olyan emberek akik betartják a közösségi élet szabályait és a törvényeket, meg olyanok akik nem. A modell a második csoportot származásra, nemre, vallásra és bármi egyébre való tekintet nélkül bünteti, nagyon helyesen.

Mindig is ezt vallottam (persze nem magamtól találtam ki), hogy etnikai problémát nem lehet etnikai alapon megoldani, mert az feszültséget szít: ebből a szempontból a fajgyűlölő és a jogvédő válasz a problémára ekvivalensen működésképtelen. Szerencsére a problémát meg lehet azzal oldani, hogy az államnak, társadalomnak, civilizációnak van működési rendje, és csak azt kell bevasalni mindenkin.

Sátán meg a Jocó 2011.08.18. 20:45:50

@iphilosopher: de érdekes módon sosem sorolják fel tételesen azokat a "jól bevált összetett módszertanokat..." :)

Lehet, tájékozatlan vagyok, de nekem sem ugrik be egy sem, esetleg valakinek? :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:45:56

@VonS:

Persze a nehéz dió, a leszakadt rétegek felemelése, még ezután következik. Remélhetőleg.

ratman_ (törölt) 2011.08.18. 20:46:17

@bogancs: ebben tévedsz, én hozzáteszek a közösséghez, nem rombolok.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.18. 20:46:37

"szociális szféra szakértőit"

El tudom képzelni, az Index kiket keres meg mint szakértők. Már innen hiteltelen.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:49:59

@ratman_:

Szerintem meg nem! Na, akkor most mi van? Ki dönti el?

ratman_ (törölt) 2011.08.18. 20:50:45

@VonS: Teljesen igazad van, és korrigálnom kell magamat. A megkülönböztetés nem lehet faji jellegű, hanem csak a közösséghez való viszonyon alapulhat. Ez csak rossz reflex, hogy bizonyos viselkedésmintákat állandósultnak tekintünk, de sajnos történelmi tapasztalatokon nyugszik.

VonS 2011.08.18. 20:51:12

@bogancs: Arra is persze az eddig alkalmazott adunk segélyt és amúgy szarunk rád modell a legalkalmatlanabb. A munkáért segély már eggyel jobb, persze a probléma igazi gyökerei mélyebbek. De az, hogy eltartunk elvárás nélkül a társadalom számára teljesen haszontalan, netán a társadalomra veszélyes embereket, teljesen nonszensz. Ilyen az USA-ban ugye nincs is.

Az én felfogásom szerint az amerikai társadalmi berendezkedés áll a legközelebb a normálishoz, Európa sem olyan régen dobta el azt magától, de már meglátszik a teljesítményén a sok évtizedes baloldaliság.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:51:51

@Sátán meg a Jocó:

Túl komplex és túl hosszú lenne ahhoz, hogy ide, vagy bárhová máshová bárki is leírhassa. :)

ratman_ (törölt) 2011.08.18. 20:52:02

@bogancs: A tények. Szerencsére ez kicsit sem szubjektív. Egészen jól számszerűsíthető.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 20:56:51

@ratman_:

És valaki vezeti majd rólunk a nyilvántartást, hogy ki mennyit tett hozzá/vett el a közösséghez?

Anti Anyag (törölt) 2011.08.18. 21:00:04

@VonS: Pontosan így van. Éppen a liberális falvédők csinálnak azzal problémát, hogy etnikumhoz kötik.

Ha bűnről van szó: "Nem a cigány lop, hanem az ember".

Ha büntetésről van szó: "A büntetés diszkriminatív, mert a cigányságot sújtja a legjobban".

Imadom a trapistát 2011.08.18. 21:02:27

@Anti Anyag:

Mintha kisebbségi komplexusaid lennének. Vigyázz, ez nem egészséges!

Viktus 2011.08.18. 21:15:29

Hosszú távon persze biológiai okokból ... a jó nem szaporodik az un. kártékony meg igen lelkesen. A kártékonyt, ha nem hasznosítják a modellben v.mi képzéssel előbb-utóbb bukik a modell ...

Imadom a trapistát 2011.08.18. 21:17:32

@Viktus:

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy értem amit itt összezagyválsz!

velorex-vezető 2011.08.18. 21:20:36

Az nem faji megkülönböztetés, hogy az államigazgatásban 200 cigány fiatalt akartak elhelyezni? Vagy a kizárólag cigány fiatalok számára fenntartott ösztöndíjak? Ez nem diszkriminatív egy kissé a nem cigányokkal szemben?
Én is le vagyok döbbenve, hogy ez a blog felkerült az Index-re. Vannak még csodák.
És gratula a bírálat írójának.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 21:24:46

@velorex-vezető:

Teljesen egyetértek. Ezek e helyek nagyon fontosak a felemelkedésük szempontjából.

Sajnálatos, hogy egyesek irigykednek erre is. Ezért tart itt ez az ország.

Viktus 2011.08.18. 21:37:11

@Imadom a trapistát:

Az rád nézve problémás.

Az érpataki modellben vannak a kártékony elemek, és ezek megrendszabályozása ami alapnak tökéletes. Csak ott is keleten a jó a dolgos fogyóban , mert nyugdíjas, vagy nem csinál féltucat gyereket, mint a kártékony ... ergo a kártékony hosszú távon elsöprő többségbe kerül, és az érpataki modell sorsa már 2010-ben majdnem megpecsételődött.

A kártékony elemeket, ha csak büntetik meg elzavarják a szomszéd faluban attól az ott marad, és várakozik az alkalmas pillanatra. Oktatni-nevelni kellene, hogy tovább léphessenek a jó irányban. Ehhez a rend tökéletes alap csak kevés önmagában a probléma megoldásra.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.08.18. 21:41:02

@gyilkos fűegér:

És szerinted a négerek egyenlőek a cigányokkal? A szegregáció egyenlő az erőszakos integrációval? Stb.

Ezért is érdekes, hogy a szakértők milyen "bevált módszerre" hivatkoznak, amire Magyarországon nincs pénz. Tudtommal nem csak Közép-Európában nem tudnak mit kezdeni a cigányokkal, de Francia- és Olaszországban sem. Sőt, Svédországban sem, ahol eltüzelték az ingyen kapott lakások padlóját. Kanadában sem, ahol miattuk vezették vissza a vízumkényszert...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 21:46:37

@Viktus:

Most mit izgatod magad ezen? Hosszú távon mind meghalunk. Addig meg majd lesz valahogy.

barr 2011.08.18. 21:52:01

Szeretem ezt az országot... Úgy tudom, hogy az érpataki polgármester mindössze a hatályos törvényeket szeretné betartatni. (például ne lopj, legyen lámpa a biciklin, stb). mi evvel a gond?

Imadom a trapistát 2011.08.18. 21:53:32

@Viktus:

Nem hinném, hogy ezzel a dumával túl sok nőt le tudsz venni a lábáról. Hogy lesz így szaporulata a magadfajtának?

Imadom a trapistát 2011.08.18. 21:55:56

@barr:

Te nyilván phösti vagy, azért evvelezel. Ne üsd a orrod a parasztok dolgába. :)

Egyébként egyesek szerint az a gond ezzel, hogy nincs megteremtve ott sokak számára a feltétele a törvények betartásának.

ggaborx 2011.08.18. 21:57:53

Én szerintem tökhülye vagyok ehhez, de jól értem, hogy azon megy a siránkozás, hogy van ahol betartatják a törvényeket?

Egyébként meg el kéne már végre dönteni, hogy most akkor megkülönböztetjük a cigányokat vagy nem? Ha igen, akkor bárki bármikor különbséget tehet magyar és cigány között bármilyen esetben. Ha nem, akkor viszont nincs tovább olyan, hogy roma program, roma ösztöndíj, roma kvóta, roma támogatás, cigány önkormányzat, cigány képviselet stb.

Mi a faszt akartok tisztelt megélhetési szociálisak? Döntsétek el végre! Mert ez a kettős mérce már nagyon nem válik be.

Viktus 2011.08.18. 21:59:48

@barr:

Nem megoldás a problémára, ha nincs továbblépés ... hiába lesz a faluban minden sarkon egy turul v. Trianon emlékmű .
Kellene képzési programokra is költeni - felzárkóztatásra.

@Imadom a trapistát:

Ja már értem te lenni az aktuális hülye az oldalon.

Viktus 2011.08.18. 22:02:11

@ggaborx:

Ezzel az a probléma, hogy magyar szempontból elég érzékeny témakör. A kisebbségek nem kapnak előjogokat a román is nyugodtan bezárhatná a magyar iskolát stb. hasonló ottani magyar intézményt. Ez ilyen európai civilizációs fejlődés részeként alakul így.
Alapvetően semmi gond azokkal, ha nem csak pénz kiszivattyúzás céljából működnének.

Imadom a trapistát 2011.08.18. 22:02:55

@ggaborx:

A tökkel és a fasszal szemléletes keretbe foglaltad a mondandódat.

Buzi vagy-e?

Imadom a trapistát 2011.08.18. 22:05:16

@Viktus:

Öcsém, ez aztán igen! Iszom szavaid. Te aztán látsz a pályán, nem mondom.

Sátán meg a Jocó 2011.08.18. 22:14:46

@ggaborx: a "pozitív diszkrimináció"-nak volt egy régebbi neve, úgy hívták, hogy "numerus clausus". Az is arról szólt, hogy származási alapon pozitívabban felvételiztessenek, nem arról, hogy valakiket meg háttérbe kell szorítani.

Csak hát ugye egy bizonyos népcsoporttal szemben pfujjcsúnyaság, más népcsoport esetében pedig üdvözítő megoldás.
Érdekes, nem?

ratman_ (törölt) 2011.08.18. 22:15:45

Aki a fekete/cigány párhuzammal szeret dobálózni, ami egyébként egy ostoba, demagóg érvelés, annak csak két ország modern kori történelmét ajánlom figyelmébe: Haiti és Dél-Afrika. Before/after.

De ez egy másik vita tárgya.

barr 2011.08.18. 22:16:44

@Imadom a trapistát: Tényleg pesti vagyok...Remélem amikor véletlenül felétek csellengek (bárhol is legyen az), meglesz a feltétele pl. a Ne ölj! törvény betartásának:)

magyar ember teli szájjal 2011.08.18. 22:17:19

"Az, hogy a szomszéd településre toljuk át a problémát, nem vall felnőtt és felelős gondolkodásra."

Csak nekem jutottak az eszembe az szdszes sikerkerületekből Csepelre költöztetett romák?

Szalahadin 2011.08.18. 22:21:50

Nem tudni, minek a hatására ment át ilyen metamorfózison az index, hogy vezető helyen enged megjelenni balliberális agyhalottakat bíráló cikket, de a lényeg, hogy itt van.
A poszt írója jól összeszedte a lényeget, helyenként talán túl diplomatikusan fogalmazott.
Az emlegetett érpataki modellről sehol nem olvastam olyat, hogy bármilyen irányban kilógna a jelenlegi jogrendből, sőt tulajdonképpen abban rejlik az újszerűsége, hogy minden problémára adekvát és jogszerű választ ad. Éppen erről beszélt a polgármester, hogy maga is megdöbbent azon, hogy a különféle közigazgatási szervek tevékenységének összehangolásával és a fennálló törvények vaskövetkezetességgel történő betartatásával komoly változást lehet elérni.
Hát nem ez kellene, hogy az alap legyen mindenütt? Nem ez a normális hozzáállás, az összes többi pedig vagy kényelmes, vagy lusta???

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 22:29:54

@Szalahadin:

Most van egy kis hely a címlapon. Sokan szabadságon vannak az ilyen michaelknight-félék közül.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.18. 22:38:01

@Viktus: Nagyon meglepődtem, hogy az állam micsoda lehetőséget biztosított már hat éve is cigánygyerekeknek. Minden (kaja, ruha) ingyen, egyéni különórák, számítógéptermek egészen kis falvakban, angoltanítás általánosban, helyi alkalmi felzárkózó programok, vetőmag, állatok, ösztöndíjak, kollégium.

A gond az, hogy a cigánygyerek és szülők leszarják, a magyar igen, bár ő a kedvezmények javarészét nem kapja meg.

Amíg meg nem tapasztaltam, azt hittem, ilyen csak svédországban van.

Szóval milyen oktatás-nevelésről beszélsz? Szerintem keleteurópában magasan a legtöbb lehetőséget biztosítjuk.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.18. 22:40:47

@Szalahadin: Végül is Ausztria is attól Ausztria, hogy nem csak betartják és betartatják a törvényeket és ezt mindenki természetesnek is találja.

Szóval olyan nincs, hogy ne vegyük el gond esetén a gyerekét, vagy hagyjuk lopni, hiszen cigány.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.18. 22:48:24

@Anti Anyag:

Ha az a gondod, hogy nincs pénzed, azon nem tudok segíteni.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.18. 22:54:00

@bogancs: Na igen, arra már valóban nincs pénz, hogy a suliba amúgy nem járó cigánygyerekek zsebpénzt is kapjanak, a szüleik segélye mellé.

Viktus 2011.08.18. 23:28:23

@Anti Anyag:

Ez itt felénk több száz km-es körzetben nem így megy ...

Kihaennem00 2011.08.18. 23:32:00

Egy ilyen cikken már fel sem húzom magam, tök felesleges. Csak a szokásos műsor...
Van ugye az index, ami bármikor kapható egy jóízű cigány sajnáltatásra. Ők felkérnek szociológusokat, szociális munkásokat stb. "szakérteni". A "szakértők" ugye a "szakmájukból" adódóan nem értenek semmihez, így aztán megpróbálják tudományosan előadni a semmit, közhelygyűjteményekkel meg valami homályos bevált módszerekről való süketeléssel. Ha esetleg valaki konkrétumokra merészel rákérdezni, akkor az "á erre nincs pénz", " a magyarok rasszisták", " a magyarok hülyék", szófordulatok valamely kombinációjával le is van zárva a téma. Persze nyilvánvalóan nehéz is lenne erről beszélni, annak fényében, hogy a világon még semelyik országban sem sikerült még minimális szinten sem integrálni a cigányokat. Fontos elem még, hogy a cigányok csak áldozatok lehetnek, akiket elnyomnak a rasszisták, pedig a kis ártatlan báránykák csak munkát szeretnének. Persze arról szemérmesen hallgatni kell, hogy amelyik véletlenül hajlandó lenne dolgozni, az sem vállal el akármit, hiszen ha már 10 év alatt elvégzett 3 elemit, nehogy már ő vágja pl. a füvet. Ja és persze elmaradhatatlan a csoportkép, ahol a cigánysor leglerobbantabb putrija előtt pózolnak a kosztól alig látszó purdék.
Hip-hop kész is a cikk, ízlésesen tálalhatjuk.

Valakinyolc 2011.08.19. 00:29:58

Az a baj, hogy sokan elismerik már, hogy probléma van, viszont matematikai úton közelítik meg a dolgot, ami hibás.
Ha én meg tudom csinálni, akkor a másik is.
Ha én normálisan felnevelem a gyerekemet, a másik is képes rá.
Ha én be tudom tartani a törvényeket, mindenki be tudja.

Ez a közelítés helyes lenne, ám kimarad belőle egy fontos változó, a származás / szokás / családi háttér. Ez borítja az egészet, mivel az univerzálisan helyesnek vélt feltevések sajnos nem alkalmazhatóak bárkire. Először is a kötelező lőzung, miszerint "persze vannak kivételek a cigányok közt is" meg "nem minden cigány egyforma", hogy ne tűnjek általánosítónak, előítéletesnek. DE, aki élt cigányok közt, dolgozott (:D) velük, ismert közülük párat közelről, az tudja, hogy nem fognak alkalmazkodni. Nem fogják betartani a törvényeket, nem fognak és nem is akarnak dolgozni. Nem fognak tanulni, és nem fognak integrálódni. Természetesen akárhányszor, akármennyi pénz ráfordításával meg lehet próbálni megváltoztatni, integrálni őket, de nem fog menni. Hogy ezt honnan tudom? Szimplán onnan, hogy nincs egy olyan ország a világon, ahova sikeresen beilleszkedtek volna a cigányok, és mint tudjuk, jópár száz éve jelen vannak már. De próbálkozni persze, lehet :)

Zöld.Hullám 2011.08.19. 00:55:18

@Imadom a trapistát: "Egyébként egyesek szerint az a gond ezzel, hogy nincs megteremtve ott sokak számára a feltétele a törvények betartásának."
Aha, akkor már be sem kell tartani a törvényeket...Mondd szerinted ez a "törvénybetartósdi" amolyan fakultatív dolog? Érvelhetek-e az áramszolgáltatónál ezzel ha nem fizetem be a számlát (ugyanis eljátékgépeztem a zsozsót)? Esetleg akkor amikor valakit jól fejbebaszok egy baltával?
Amit írtál jól mutatja miért jutott oda (mentálisan) az ország ahova, és nem csak cigánykérdésben...

tbb 2011.08.19. 02:16:25

Semmi konkrétumot nem tudok az érpataki modellről, de ebből a posztból úgy tűnik eredményes. Na most erről jut eszembe, hogy 1000 éve letelepedett itt egy agresszív népség, akik úgy gondolták, hogy komilfó rendszeresen végigrabolni Európát. De nem volt az. Ami azonban ennél is érdekesebb, hogy Európa akkor még tudta, hogyan kell véget vetni a kalandozásaiknak. Meglehetős nyomatékkal közölték, hogy punktum, ennek ezentúl vége, próbáljatok úgy boldogulni ahogy a keresztény Európában illik. Még segítünk is, hogy sikerüljön. De ha úgy döntötök, hogy nem, akkor sajnos mentek a levesbe. A módszer bevált.

ggaborx 2011.08.19. 08:06:09

Ma reggel, kipihenten, frissen összegszésképp arra jutottam, hogy a cigányok jelen helyzete mindenképpen problémás.

Akik elemzésekkel, tanulmányokkal és egyéb nyilatkozatokkal védik őket azok számára ez a védelem általában munkaköri kötelesség, így a megélhetésük függ a mindennapi szájtépéstől. Ők azok akik sosem fognak olyan tervekkel előállni amelyek ténylegesen megoldják az együttélés problémáit. Ugyanis ez nem érdekük. Jellemző stratégia számukra a hétköznapi problémák bagatellizálása, elkendőzése és a háttér, a gyökerek elemezgetése konkrétumok nélkül. A konkrét cselekvések folyamatos kritizálása, ellehetetlenítése az egyetlen céljuk, hiszen hosszú távon egy megoldott probléma már nem nyújt kellő alapot a mindennapi álfeladatokhoz.

A másik oldalról viszont egyre kevésbé vannak jelen az erőszakos, rasszista gondolatok, melyek mérlegelés nélkül elítélnének minden cigányt. Ezt az elmúlt évek tapasztalatai alapján hatalmas előrelépésnek tartom. Ma már szinte mindenki arról beszél, hogy a cigányok számára is pontosan ugyanazok a jogok és kötelességek kívánatosak, mint amik mindenki másra is vonatkoznak.

Én amellett vagyok, hogy a cigányokat - és minden egyéb kisebbséget - emberként kezeljük és a diszkrimináció bármely pozitív vagy negatív jelenlétét végleg meg kell szüntetni. A törvény adta jogok és kötelességek mindenkire egyformán kell, hogy vonatkozzanak, függetlenül attól, hogy történetileg mi indokolta korábban a pozitív, vagy mi okozta korábban a negatív megkülönböztetéseket.

E gondolat legharciasabb ellenzői természetesen most is mint mindig a védelmezők lesznek, akik lényegében a probléma konstans fenntartásából élnek - esetenként igen jól megfizetve. Így tehát az egyetlen kérdés, hogy a gyakorlati tettek mezején meddig hallgatunk a közösségromboló megélhetési védelmezők hamis szavaira. Meddig vesszük komolyan ezeket?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.08.19. 15:51:45

@Sátán meg a Jocó:

Úúú! Ezt ugye csak viccnek szántad. Érdemes lenne még néhány egyéb forrással összefuttatnod az általad linkelt oldalon lévő állításokat, illetve tényként közölt dolgokat. Rájönnél, hogy sok ténybeli tévedés, akarom mondani szándékos hangulatkeltő ferdítés van a szövegben.

Mondd, hogy csak vicc volt, különben ezek után azt sem hisszük el neked itt a blogon, amit kérdezel. :)

Sátán meg a Jocó 2011.08.19. 19:59:04

@bogancs: figyelemfelkeltő/provokációs írás, azért is jelöltem meg nagybetűs OFF-fal. :)

Gazdag Pityu nem ír rosszakat, de néha -KHM- izé, megszalad a tolla. Nálam a No.1. az volt, amikor összekeverte a két Poincarét :DDD

Halász Patrik 2011.08.23. 18:08:46

@Sátán meg a Jocó:

Van olyan, hogy "harlemi modell". Sajnos, nagyon drága, bár tény, hogy eredményes. Aztán lehetne olvasni valamint az igrici roma uborkatermelők aktuális problémáiról, azokból a hírekből is sok minden kiderülne. Aztán van a Grameen bank magyarországi alkalmazása. Van olyan fogalom is, hogy "közösségi szociális munka". Vannak "szociális szövetkezetek". Végül pedig "A Palacsinta hangja" kapcsán a cigány gyermekek nevelésében és oktatásában a Freinet-módszer sikereiről lehet olvasni. A www.gyerekesely.hu honlap is jó forrás a tájékozódáshoz. Szóval vannak mindezek és még sok más (pl. "Utolsó padból" program).

Szerintem a gyakorlatban mindezek NEM összeférhetetlenek az "érpataki modellel". Csak a szemlélet terén lehet olyan ellentét,aminek a gyakorlatban is lehetnek következményei. Aki a cigányokkal a fenti módszerek, programok valamelyikét alkalmazva foglalkozik, az érzelmileg azonosul velük úgy általában - esetleg túlzottan is, még a köztük élő bűnözőket is mentegetni igyekezve. Aki viszont az "érpataki modell" híve, az meg esetleg túlságosan a negatív általánosításból indul ki, gondolatban ellenségesen tekintve minden cigány származású emberre. Az előbbiből ("anti-érpataki hozzáállás") a gyakorlatban ("a terepen") az jöhet ki, hogy a bűnöző is büntetlenül garázdálkodhat, az utóbbiból ("érpataki hozzáállás") meg az, hogy még az ártatlan is "megkapja a magáét" és a polgármester vagy a rendőrség követhet el következmények nélkül visszaéléseket vagy bűncselekményeket a cigányokkal szemben.

Halász Patrik 2011.08.23. 18:38:48

@Sátán meg a Jocó:

Haiti jelentése "a hegyek országa". A cikk nem írt arról az irtózatos mértékű államadósságról, amit a 19. század elején a francia állam rákényszerített Haitira jóvátételként és aminek a terhe alól soha nem tudott felállni. Gazdaságilag rabszolgák maradtak.

Én a helyedben megszabadulnék a Sátántól, aki a hazugság atyja. Még dönthetsz.

Sátán meg a Jocó 2011.08.24. 09:53:38

@Halász Patrik: "Aki viszont az "érpataki modell" híve, az meg esetleg túlságosan a negatív általánosításból indul ki, gondolatban ellenségesen tekintve minden cigány származású emberre."

Jókat írsz, de itt ALAPVETő tévedésben vagy, ilyet soha senki nem mondott, sőt!

Ez vagy totális tájékozatlanságból ered, vagy szándékos ferdítésből - egyik sem túl pozitív vonás.

dextercapo 2011.08.24. 13:52:57

az erpataki modell azert drama es elfogadhatatlan , mert :

mukodik - az a szakerto hisztizzen aki egy hasonlo eredmenyt tud felmutatni barhol egy faluban

ingyenes - a fenti szakertok milliardokat koltottek sajat kis cegukre , palyazatukra a "felzarkoztatas" cimke alatt - minden eredemeny nelkul - igy elapad a forras amit evtizedeken at loptak ellenorizetlenul .

esetleg meg melletehetjuk hogy bemutatja a magyar liberalis gondolkodok teljesitmenyet - evekig rombolhattak , atomizaltak a tarsadalmat - szetzullesztettek a kozbiztonsagot es az eredemenyt most fel kell takaritani .

rámenős 2011.08.26. 16:45:21

Kinek áll érdekében?
Rettenetes ez a modell. Sárba tiporja az embereket. Egyenlőség, szabadság, testvériség. Ismerős?
Lehet minden lózungot bevetni, de a természeti törvényeket nem lehet tartósan megerőszakolni.
800 év alatt nem tanultak meg rendesen magyarul. Mit vitatkozunk a beilleszkedésről? Majd 800 év múlva térjünk vissza rá.
Orosz Mihály mindig elhatárolódott, hogy cigánykérdésről beszéljenek. Rendes ember- nem rendes ember. Kész.
Természetesen ez nagyon fáj- főleg az, hogy működik- egyeseknek. Ezért ferdítik el a tényeket. Az nem zavarja őket, hogy az utóbbi kategóriába sok cigány tartozik. Szerintük azok áldozatok, nem nemrendes emberek. Talán így könnyebb nekik megkülönböztetni őket.
Egyet ne feledjünk. Nem a hivatásos szörnyülködők hozzák a törvényeket. Ők csak a zenei aláfestést teszik.
Mint mindenben, mi vagyunk a hibásak. Talán igaz is. A vezetőinket mi választjuk. Állítólag.

renevol 2011.09.07. 22:58:19

A posztoló érvelése tehát:

Megjelent valamiről egy interjúkból összedobált fércmű a Zindexen. Mivel a cikk szar, ezért biztos, hogy a cikkben kritizált valami SZUPER!

Lefogadom, hogy a posztolónak fogalma nincs arról, hogy az elmebeteg érpataki polgármester miféle fantazmagóriákat hív érpataki modellnek.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.09.08. 09:00:33

@renevol:

Én inkább csak a működőképes alternatívákat hiányolom.

Illetve annak megvalósítását, közvélemény felé propagálását. Az általánosságokon túl persze.
süti beállítások módosítása