Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Szerintem romboljuk le az Operaházat!

2012. január 03. - bogancs

Minek az nekünk? Csak arra jó, hogy a prolikat bosszantsák a gazdagok. Urizálás zajlik ott, semmi más. Operákat, bálokat rendeznek ott sokszázezer forintos belépőkkel, válogatott közönséggel, rongyrázással, celebfelvonulással egybekötve. Szegény ember úgyse oda a lábát be nem teheti.

És most Orbán is beleesett abba a hibába, hogy a nép helyett ezekkel az urakkal közösködik. Megjárták már ezzel szocialista elődei is jó néhányszor. Az operabálozókról nem is beszélve.

A Duna TV egyébként közvetítette az ünnepi műsort, és (tudom, ezért sokan megköveznek itt most) nekem nagyon tetszett. Nagy zeneszerzőink műveinek, kulturális értékeink ritkán látott-hallott felvonultatása. Ez persze senkit nem érdekel, a vita azon megy, hogy hányan voltak az utcán.

Milyen kár, hogy pont a kultúráról, az értékes magyar kultúráról esett a legkevesebb szó. Egy nappal korábban, január 1-jén Bécsből szólt az újévi koncert, amelyet a fél világ követett, tovább erősítve ezzel Ausztria imidzsét.

Nos, minket is követett a világ másnap. Csak épp nem a jó hírünket, nem nagy elődeinket adtuk hírül a világnak, hanem valami mást: „Orbán takarodj!”. Mint már sokadszorra, például az 1956-os forradalom 50. évfordulóján is tiszteletét tette nálunk a fél világ, csak éppen a lényeget elnyomta a „Gyurcsány takarodj!”

Lesz itt jobb bármikor is a helyzet? Az isten szerelmére, Budapest csak 200 km-re van Bécstől. Az operaházunk szépsége vetekszik a bécsi szépségével. Egykoron ugyanarra is használtuk. Hol váltunk ennyire le róluk, és miért nem tudjuk követni a jó példát? Persze az indokunk, a kifogásunk, a magyarázatunk az ellenségképünk mindig megvan. Csak tartásunk nincs sajnos. Meg pénzünk sem. Nem kell nekünk operaház sem. Azt mondom: BONTSUK LE! Majd ha mindenkinek lesz munkája, a minimálbérből, meg a segélyből is milliomosként lehet élni, üvegzsebű überbecsületes politikusaink lesznek és maximális mintademokráciában fogunk élni mint 1875-ben, mikor a jelenlegi operaházat kezdték építeni, akkor talán majd elgondolkodhatunk azon, hogy építsünk magunknak egy új operaházat.

(Megjegyzés: Természetesen ez egy fidesz-bérenc blog, a szerzője is fidesz-bérenc. Nem is lehet más. Ekként kéretik hozzáállni.)

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr613517826

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MTVA-s botrányok margójára: droidokat tartani totál szívás 2012.01.04. 09:57:36

Egyre gyakrabban érzem úgy, hogy nincs az az idióta csapdahelyzet, amibe ne tudnának belefutni a tuti pozícióba ültetett, a rájuk bízott feladatok (jóhiszeműen remélem, hogy nem azt bízták rájuk, amit éppen csinálnak) ellátására alkalmatlan középkádere...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.04. 09:28:29

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.04. 09:27:59

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.04. 09:27:21

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Magyar Tavasz Budapesten és az interneten ! 2012.01.03. 23:27:10

Végre ébred a magyar!Az esti tüntetés megmutatta vannak még olyan közös célok amik összehozzák az embereket az utcán, több tízezer vagy majd 100 ezer ember volt kint az utcán, hogy együtt tiltakozzon az Orbáni diktatúra ellen, messze hangzott a "V...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.01.03. 23:14:16

Hm, igazából nem értem pontosan, ki/mi ellen irányul a poszt indulata.

Ha csak a tüntetők ellen, akkor szerintem ez egy igaztalan poszt. Miért ne lehetne tüntetni egy alkotmány ellen, amivel nem értenek egyet? És miért ne lehetne tüntetni egy kormány ellen, aminek a módszereivel nem értenek egyet? (Függetlenül attól, hogy Te egyetértesz-e velük vagy sem...)

Ha általában a magyar társadalom (illetve) politika állapota ellen emeltél szót, akkor persze ezen lehet keseregni...

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2012.01.03. 23:25:41

Nekem sem világos teljesen mi is a probléma. Egy dolgot nem árt tisztázni. A bécsi operaház a zenéről szólt, a miénk meg nem. Talán ez lehetett a baj.

Mária 2012.01.03. 23:25:51

Nem akarom elrontani a szerző ünnepi hangulatát, de amióta megírta azokat a bizonyos minimálbéres posztokat, azóta lehet akármennyire a blogketrec elejére szerkesztve a Nivo blog, a kutya se kattint rá a linkre, jól látszik a látogatószámon is jobb oldalt a kis piros fülön.

Mária 2012.01.03. 23:35:23

A bécsi újévi koncertet meg egybemosni a budapesti szarakodással nettó ostobaság.

A Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje egy 73 éves hagyomány, 44 országban közvetítik, több mint egymilliárd ember láthatja, ha kíváncsi rá.

Ugye nem kívánja a kedves posztoló a 73 éves osztrák hagyományhoz hasonlítani a magyar felkapaszkodott kivagyi politikusok tegnap esti félművelt parádézását?

Arra gondolni se merek, hogy a posztoló "Újévi koncertnek" vélte a tegnap esti zárt körű előadást az Operában.

Akvyr 2012.01.03. 23:37:43

Kiváló poszt, mély és logikával átitatott mondanivalóval... ja nem.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.01.03. 23:37:46

Szerintem ne!

Simán csak nevezzük át a Nemzeti Alaptörvény Ünnepi Házává.

(A megjegyzéssel egyet értek, ezt ez a poszt sem fogja megváltoztatni;-)
Talán ha Droli írná...

Budapester81 2012.01.03. 23:39:00

Hogy állsz a minimálbér-léttel?

Főbérlő járt már nálad a lakbérért / a devizahiteled törlesztőjét befizetted?

316-os euró és a 216 CHF mellett is élvezted az Opera gálát,
Hol ültél? Karzaton?

Jó kezekben van az ország, mert sorsát azok igazgatják akik valóra váltják vágyaidat!

Élvezd Te is a siker ízét :-)

Netuddki. 2012.01.03. 23:41:43

Hát ez a poszt nem éppen az "okos hülyéskedik" szitu...

nemocapt 2012.01.03. 23:51:06

Tévedés, kedves blog író. Nem az épület a hibás. Most bontsuk le a Parlamentet is? Hiszen semmi értelme sincs napjainkban. Az ellenzéknek pofa be,gombot nyomkodni meg nem kell ekkora épület. A Fideszes képviselők naponta emailben elküldenek 10 igent és kész. Ja tényleg, mennyi megtakarítás jött már össze a minimálbérből?

komplikato 2012.01.03. 23:55:01

Milyen kár kedves poszt író, hogy ez az Operabálnak álcázott valami NEM a kultúráról szólt. Állítólag ünnepeltek, valójában nem úgy nézett ki, egy alkotmányból alaptörvénynek nevezett "izé"-t. Azt pedig, hogy azzal ugyan mi baj lehet más röpke 100 pontban ugye már összeszedte.

Netuddki. 2012.01.03. 23:57:07

@kovi1970: Még annyit. Nem értelek én titeket fideszeseket. Számolni nem tudtok, humorotok sincsen, akkor mi a jó büdös lópisztojért nem tudtok olyan munkát választani magatokat amiben legalább sikerélményetek van és nem lesztek frusztráltak? Mondjuk valami multinál szalag mellett...

az utolsó bögreharcos 2012.01.03. 23:57:24

A vörösbolsevik csőcseléket miért érdekelné a kultúra, mikor köze nincs hozzá?
Az 1917-es októberi orosz forradalomhoz és az 1919-es márciusi patkányforradalomhoz nyugodtan hozzá lehet venni a 2011/2012-es faszbúk forradalmat, azaz a hanuka-koalíció létrejöttét.

Én csak azt a néhány naiv embert sajnálom, aki megint bedőlt a judeokomcsi trükknek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.03. 23:57:25

"Minek az nekünk? Csak arra jó, hogy a prolikat bosszantsák a gazdagok. Urizálás zajlik ott, semmi más."

A felvetés botorság!! Az Operaházban elsősorban művészi munka folyik! A bérbeadás csak a bevételek növelése miatt kell, hogy a művészi munkát segítsék. Az, hogy sznobok kibérlik az a szép épületet, nem az épület tehet.

komplikato 2012.01.04. 00:29:26

@TrueY: "A bérbeadás csak a bevételek növelése miatt kell, hogy a művészi munkát segítsék."
Gondolom a bevallott pár millió költséggel most aztán kint vannak a vízből, amikor 5 milliárd (???) az éves üzemeltetési költségük. Nem mint ha bárki elhitte volna, hogy rongyos 13-14 millió volt tényleg ...

Jack Torrance 2012.01.04. 00:35:59

valamit kurvára félreértettél

Frizuravarjú 2012.01.04. 00:39:37

Ha szabad javasolnom, inkább a zsinagógákat romboljuk le.
Talán elmennek a járulékos hulladékok is.

Pszt! 2012.01.04. 00:40:38

Ha szép a gálaelőadás, akkor már a "tákolmány" is szép ugye?

FeketeLeaves 2012.01.04. 00:51:13

Én sem értem. Miről ír ez az ember? vagy ez csak amolyan (ál)intellektuális agymenés?

Egyébként baromság leszólni az Opera társasági-társadalmi szerepét. Bár nem tartozom az elithez, szerintem tök normális, hogy az elit bálozik. Ez így volt a sokat visszasírt Horthy időkben is (akkor méginkább!).

MAFVM 2012.01.04. 00:51:23

@az utolsó bögreharcos: Te komolyan gondolod ezt a "judeokomcsi"-t.
Elgondolkodtál már azon, hogy a Ráhel, Gáspár, Sára nevek mennyire keresztények??? Ja, ha netán nem tudod mire utalnak akkor szerintem a kommentelés helyett tájékozódj. ;)

FeketeLeaves 2012.01.04. 00:58:07

@MAFVM: De komolyan, mondjon már vki egy keresztény nevet! Nincs olyan, hogy keresztény név. A nevek nem vallási alapon születtek. Egy kivétel: a Krisztián/Krisztina és ezek variációi.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.04. 01:13:43

Tényleg felháborító, hogy ilyen vérzivataros időkben - amikor cinkos hallgatásnak helye nincs - nem ugyanazt írod, amit kedves bloggertársaink szerte az interneten.

Bárcsak a facebookon rendeznék a választásokat... :-((

MAFVM 2012.01.04. 01:33:17

@FeketeLeaves: igazad van a neveket nem lehet vallásokhoz kötni. De ismer valaki olyan keresztényt aki héber eredetű nevet ad a gyermekeinek vagy fordítva?

Kunden 2012.01.04. 02:15:15

"Hol váltunk ennyire le róluk, és miért nem tudjuk követni a jó példát?"

2002-ben váltunk le róluk, amikor a most kormányon lévő Fidesz, a választási veresége után, sértettségében letért demokrácia útjáról és végleg átadta magát a populista, demagóg, diktatórikus politizálásnak. Ekkor jelölték ki az "aki nincs velünk az ellenük" politizálást, megspékelve az "aki pedig ellenünk van, az hazaáruló" irányzattal, hogy 8 évnyi posztkomcsi elkúrás és a világgazdaság egyik legnagyobb válsága mellett 4 éven át skandált "nincs szükség megszorításokra" szólamok után a kellően elkeseredett és megosztott nép, egyéb választási opciók híján teljhatalmat szavazzon nekik, amivel aztán azóta se restek maximálisan visszaélni és minden ésszerűséggel szembemenve, teljes gőzzel hajtani az országot a totális katasztófa felé.

Remélem válaszoltam a kérdésedre.
Hajrá Magyar Köztársaság!

Kunden 2012.01.04. 02:17:46

@Modor Tibi: Lassan írhatnál egy posztot, a "Modoros Fidesz hívő" címmel, nem is kell rajta sokat dolgozni, csak összeválogatod a kommentjeidet és mehet is.

Kunden 2012.01.04. 02:24:49

@az utolsó bögreharcos: Az a szerencse, hogy ezzel szemben itt vannak nekünk az igaz hitű, keresztény hazafiak, akik 2006-ban példamutató leckét adtak a kultúrált véleménynyilvánításból. Jól látszik, mennyivel voltak előrébb már akkor is, a mostani libsibolsijúdeókomcsi csürhénél, akik még mindig nem találták fel se a molotov koktél, se az utcakő dobálást, se a parlament tövébe hugyozást, de kultúráltsági szintük még addig se jutott el, hogy legalább egy nyavajás autót fel tudjanak borítani.

Kunden 2012.01.04. 02:28:33

@Frizuravarjú: Igazán felháborítónak tartom, hogy egyes "nem tudom kik" által pénzelt külföldi lapok szerint itt terjed az antiszemitizmus. Nyilvánvaló, hogy ez nem igaz. Tessék, az operáról szóló poszt, első 10 kommentjében nem is volt zsidózás.

Hanyi Istók 2012.01.04. 02:48:19

@MAFVM: ööö... szerintem keress rá arra, hogy héber eredetű nevek, és el fogsz csodálkozni...

Bebes 2012.01.04. 03:39:43

@MAFVM: "ismer valaki olyan keresztényt aki héber eredetű nevet ad a gyermekeinek vagy fordítva?"

Nem baj, ha tudatlan vagy, azon lehet segíteni. Az már gáz, hogy még te küldesz másokat tájékozódni, de hagyjuk. Mások után én is megpróbálom: hagyományőrző protestánsoknál dívott és dívik ma is a bibliai nevek adása. Ezek (az ismert okokból) nagyrészt valóban héber eredetűek, igen gyakran adják gyermekeiknek amerikai keresztények vagy éppen erdélyi magyarok a hagyományőrzés mián. (Olvass Tamási Áront pl., nem csak ezért és fogadd meg Hanyistók tanácsát)

Bebes 2012.01.04. 03:49:18

T. Nívó! Nem szeretnélek kiábrándítani, de egy ilyen zenei egyveleg nem a magaskultúra netovábbja. Díjkiosztókon, jótékonysági esteken és hasonlókon van ilyen műsor, hogy ne terheljék túl az egészen más célból megjelent közönséget. Amelyet e jeles estén jórészt politikusok (értsd: pronyók + parvenük) tettek ki.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.01.04. 06:18:11

Most nem az operát kezdik bontani, most a színházak támogatását vonják meg. Így van ez, háborúban hallgatnak a múzsák.

Tetszettek volna nem fülkeforradalmat csinálni.

rámenős 2012.01.04. 06:56:35

Nem kell azt lebontani, összedől az magától is. Talán nem hagyják, mert akkor hol ünnepelik meg a legújabb alkotmányt meg a többi rongyrázást?
Ünneplés. Nem azt kellene ünnepelni, hogy az utóbbi szűk három évben közel 2000 milliárd forintot sikerült kicsikarni a nemzetközi rablótőke, zsidóbankok, kapitalista kizsákmányolók, stb, stb, zsebéből? Csak halkan kérdezem, nehogy felébredjetek: Hol van ez az irdatlan összeg? Mi épült belőle? Mert az nyilvánvaló, hogy a hosszú távú célokat valósították meg ugye? Természetesen, hogy az unokáiknak jobb legyen.

2012.01.04. 06:59:19

@Mária: "A bécsi újévi koncertet meg egybemosni a budapesti szarakodással nettó ostobaság."
Én emlékszem, hogy Fletó is előszeretettel ünnepeltette magát az Operában, ő még a színpadon is szívesen bájgúnárkodott.
index.hu/belfold/ope1022/

Kár bárkit is külön-külön leszólni, a mi elitünk en bloc szigorúan csak akkor jár az Operába, ha nincs előadás. De azt is el kell ismerni sajnos, hogy ma már az előadások sem világszínvonalúak, ha valaki jó előadást akar, akkor a MüPába kell mennie. A MÁO már legalább egy évtizede egy kormányzati kifizetőhely :-(

rámenős 2012.01.04. 07:03:08

@Bebes: Ez mind igaz, csak ők nem szaladgálnak Izraelbe barátsági, honfoglalási szerződést kötni.
Érdekes. Nekünk valahogy az Emese,Álmos, Csaba, Mária, nevek jutottak először az eszünkbe.
Nem értem miért?

dbeata 2012.01.04. 07:04:52

@Kunden: :D Ez jó volt.. (mármint mindegyik komment...)

heptakontanonaéder 2012.01.04. 07:11:50

@MAFVM:

Nálunk például a család székely ágánál a mai napig szokásos.

Még valami?

lloyd_george 2012.01.04. 07:13:13

Egy bibi van, kedves blogíró: akik az Operában ünnepeltek tegnapelőtt, nem a zenét éltették, hanem magukat és az új Alaptörvényt. Nagyon nagy különbség.

Amennyiben magyar komolyzenei fesztivál lesz és az ellen tüntet valaki, na abba bele lehet kötni.

De az Operában elsősorban politika folyt, nem zene.

különvélemény 2012.01.04. 07:18:50

"tudom, ezért sokan megköveznek itt most"

Aki korpa közé keveredik...

különvélemény 2012.01.04. 07:24:09

@Modor Tibi: "Bárcsak a facebookon rendeznék a választásokat."

Az még egy szép világ lenne, ha a "lájkolók" döntenének...

Megfigyelo 2012.01.04. 07:24:48

@MAFVM: Mondjuk a Jézus, a Mária és a József is par excellence héber nevek, összhangban azzal, hogy Jézus, Mária és József egy zsidó család voltak 2100 évvel ezelőtt az Írás szerint...

Megfigyelo 2012.01.04. 07:37:28

@rámenős: Hát nem csak 2000 milliárd forintról van szó, pl. csak a magánnyugdíjpénztáraktol 3000 milliárdot raboltak el. Ja, az sem látszik sehol, nagyobb az államadósság, mint előtte...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.01.04. 07:37:58

Helyes és utána építsük újra (kormány közeli építészekkel természetesen). Legalább lesz mit csinálnia a közmunkásoknak. Ez jót tesz a gazdaságnak (a keynesiánus legendák szerint legalábbis).

hamisnero 2012.01.04. 07:44:11

@az utolsó bögreharcos: nem néhány. sok. nem bedőlt. felismert. nem judeo. magyar. nem bolsi. csak nem pártkutya. ne őket sajnáld. magadat.

2012.01.04. 07:55:35

@az utolsó bögreharcos: Ne harcolj a bögréddel, ha kiittad belőle a kannásbort vagy a tablettás nedüt.
Inkább igyál tovább, az legalább meglátszik rajtad, a szellemi szinvonaladon!

bürger 2012.01.04. 08:05:21

IGAZ!
Mucsára nem kell Operaház.
Mucsai színvonalú "magyaroknak" Való - Világ és a gagyi dukál.
Bontsuk le inkább Magyarországot, mert a világ szégyene vagyunk.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.04. 08:16:45

Egy Balsai /fidesz/ nevű alak beadványával megemeltette az alkotmánybírók számát, majd szépen beült az általa kreált helyre. Komoly fizetést kap és rálátást a várható kormány döntéseket elutasító ítéletekre.
Amióta bekerült más párttársaival együtt, folyamatosan szivárognak ki előre az AB döntései.
Régen még nem voltak bent, nem voltak ilyenek.

Ez a fidesz jellem!!

portis · http://www.online-szallas.com 2012.01.04. 08:17:30

A bécsi operabálat szinte mindig botrányok kísérik.
Tüntetni is szoktak előtte, bár igazi nagy véres tüntetések mostanában nincsenek, nem úgy mint egy évtizeddel ezelőtt.

www.origo.hu/nagyvilag/20000303tuntetok.html

www.szervuszausztria.hu/ausztriamozaik/szervuszausztria-szabadido-operabal-holender-50758.html

portis · http://www.online-szallas.com 2012.01.04. 08:21:52

Szijjártó is megmondta...
Mindenki tette a dolgát, a kormány ünnepelt, a nép tüntetett.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.04. 08:28:57

@Kunden: nyitott kapukat tetszik döngetni, pl. Az elmúlt 8 év címmel már volt hasonló. Nagyon szeretjük és tiszteljük Miniszterelnök Urat.

dr.pupak30 2012.01.04. 08:32:27

vajon kiről szól a következő néhány sor:

"Nárcisztikus (önimádó) személyiségzavar

Mértéktelenül énközpontú, önszerető, képtelen a másik érzéseit, gondolatait észrevenni, kizárólag magával törődik, magát felsőbbrendűnek gondolja, olyan embernek, akire más szabályok érvényesek, akinek különleges jogai vannak. Kapcsolatai felszínesek, társai önszeretete fenntartásában eszközök, arra kellenek, hogy kiszolgálják, dolgozzanak helyette, felnézzenek rá, elismerjék. Hogy mindenki csak őt istenítse ezért rövid ideig még megnyerő, elbűvölő is tud lenni. Hoszszú távú kapcsolatot alig tud létesíteni, mert ennek során (legalább részben) háttérbe kellene szorítania önimádását. Nem is vágyik komoly, bensőséges kapcsolatra. Viselkedése gyakran irigy, mohó, követelődző, mert mindent a magáénak akar tudni. A nácisztikus ember nem adja fel könnyen, az istenítés vágyától hajtva gyakran találjuk a tudomány, politika, művészet csúcsain őt. Céljának elérése miatt akár az önfeláldozás, alázat álarcát is magára veszi, de e mögött is felsőbbrendűségi, önimádó gondolat, késztetés lakozik."

Tita nick 2012.01.04. 08:37:57

És most Orbán is beleesett abba a hibába, hogy a nép helyett ezekkel az urakkal közösködik.

1 . Nem rongyrázás, nem urizálás, nem celebfelvonulás volt az Operában.

2. Akkor milyen hibába is esett Orbán? Milyen urizálás, milyen urakkal közösködés ?

Tita nick 2012.01.04. 08:40:39

Ez az írás tisztára tanácsköztársaságos, végképpeltörölnises, ságváriendrés maszlag.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.04. 08:51:54

Pécsre vezénylik tűzoltónak Árok Kornélt, a kormányellenes tüntetések egyik főszereplőjét!!

Vagy pécsi vonulós tűzoltóként szolgál a jövőben a Kaposváron lakó Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, aki a kormány elleni tüntetések egyik főszereplőjeként tett szert országos hírnévre, vagy távozik a szervezettől. A tűzoltó szakszervezeti vezető elmondása szerint választás elé állította a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Árok Kornél a Népszabadságnak azt mondta, a napokban közölték vele, hogy a továbbiakban függetlenített érdekképviseleti vezetőként nem dolgozhat, hanem vissza kell térnie eredeti beosztásába. A januártól hatályos szabályozás szerint ugyanis a szervezett munkavállalók után igénybe vehető munkaidő-kedvezmény legfeljebb a havi munkaidő tíz százaléka, és ez nem vonható össze.

A kaposvári tűzoltó (képünkön) úgy látja, írja a fővárosi napilap, hogy a számára legkevésbé elfogadható ajánlatot kapott, ennek ellenére néhány napos gondolkodási időt kért.

Ez az orbáni önkény és diktatúra!

Orbán takarodj, még kapsz egérutat!

Megfigyelo 2012.01.04. 08:56:04

@Tita nick: "Nem rongyrázás, nem urizálás, nem celebfelvonulás volt az Operában." Sokkal rossyabb: a demokrácia felszámolását ünnepelték.

Mária 2012.01.04. 09:05:09

@nemorino:

"Kár bárkit is külön-külön leszólni, a mi elitünk en bloc szigorúan csak akkor jár az Operába, ha nincs előadás."

Eliten a 90-es években a nemzeti vagyon szétosztogatásából hirtelen meggazdagodott tolvajbandát érted?

Mária 2012.01.04. 09:07:27

@lloyd_george:

Komolyan nem értem egyébként a helyszín kiválasztását.

Ezeknek az Operettszínházban lett volna a helyük, a Mágnás Miska díszelőadásán.

Persze ezt a diszkrét célzást nem sokan fogják érteni :)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.01.04. 09:13:39

"Nagy zeneszerzőink műveinek, kulturális értékeink ritkán látott-hallott felvonultatása."

Vágesz, hogy közben nyugdíjasok fagynak meg a saját lakásukban, családokat tesznek ki a házukból, és emberek lesznek öngyilkosok a sorstalanság miatt?
Ezért szól az Orbántakaroggy, nem a művészet ellen.

Member · http://lehetvelem.blog.hu 2012.01.04. 09:19:30

Akkor már inkább tegyünk szolidaritási adót a 20k feletti jegyekre, nem? Lerombolni és sóval behinteni nem sok értelme volna.

Tita nick 2012.01.04. 09:19:31

@Megfigyelo: Igen. És olyan kurva nagy diktatúra van most, hogy kimehetsz tüntizni, elmondhatod a véleményed és még ki sem lőtték a szemed. hej, de nagy diktatúra van itt kérem szépen.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.01.04. 09:21:55

Bakker, mire megírtam a választ az előző hozzászólásra, már ki is cenzúrázták...

Tita nick 2012.01.04. 09:24:20

@Megfigyelo: Ellenben 2006.

Nem mondhattuk el a véleményünket, mert lefújtak könnygázzal, három embernél több, ha gyülekezett, az már előre be nem jelentett tüntinek számított, sorra születtek az ítéletek koncepciós eljárásokban. Azóta kiderült, hogy hazudtak a sünök. Érdekes. Akkor neked kurva nagy demokrácia volt. Akkor nem kegyeskedtél pofázni mi?

genyamagyar 2012.01.04. 09:31:31

@Tita nick: Te izé.... láttál most felgyújtott autokat? Rendörverőket? Kirakat betörőket?

Nem? Akkor meg mi a francról beszélsz?

genyamagyar 2012.01.04. 09:32:15

@Tita nick: 2006-ban nem mondhatták el véleményüket?

Ha ha ha ha :-))))))

Mária 2012.01.04. 09:32:36

@Tita nick:

"És olyan kurva nagy diktatúra van most, hogy kimehetsz tüntizni, elmondhatod a véleményed és még ki sem lőtték a szemed. hej, de nagy diktatúra van itt kérem szépen."

A diktatúra nem arról szól, hogy megvernek.

A diktatúra arról szól, hogy valakinek semekkora felhatalmazása nincs arra, amit csinál, és mégis csinálja.

Бабаяга 2012.01.04. 09:34:07

@MAFVM: Szeretett és Kedves Vezetőnk is héber nevett adott gyermekéneke. (Ráhel)
Egyébként az összes apostol neve is héber eredetű. (András, József, Péter, Pál, Mátyás, János, Anna, Márta, Mária Zsuzsanna és ezek csak a legismertebbek.) Katolikusoknál a keresztség követelménye, hogy védőszentet is válasszanak, tehát a Gyopárka, Törpe és egyéb trendi magyar nevek mellé kell egy másik is, ilyenkor a lányoknál Máriát szokták beírni, a fiúknál pedig Józsefet vagy valamelyik apostolt. Ez a második név, a védőszenté csak a keresztelési emléklapon szerepel, illetve a keresztelési anyakönyvben.

genyamagyar 2012.01.04. 09:34:07

@Tita nick: Szóval szerinted Kádár alatt is demokrácia volt, mert márc. 15.-én lehetett tüntetni.

Te tényleg agyhalott vagy????

Tita nick 2012.01.04. 09:34:36

@newtehen: GYF alatt is fagytak meg, akkor is lettek öngyilkosok. Bajnai előtt, alatt is, naná! Mindenki alatt és előtt és után. Statisztikailag kimutatható. Általános jelenség. Akkor mi a faszról beszélünk?

feliratoss · http://hitlervideo.blog.hu 2012.01.04. 09:35:03

Szép írás, bár kicsit hosszú. Én ennél sokkal rövidebben mondom el. Ajánlom mindenkinek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.04. 09:35:19

@Kompli: "Gondolom a bevallott pár millió költséggel most aztán kint vannak a vízből, amikor 5 milliárd (???) az éves üzemeltetési költségük."
És most ezért nem szereted a Falstaffot? Ezért akarod lerombolni az épületet? Legalább olyan emberek is eljutnak az Operába, akik egyébként soha az életükbe nem mennének el oda. ;)

Tita nick 2012.01.04. 09:35:54

@genyamagyar: Kádár alatt mikor is legetett tüntizni? Hmmmm?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.04. 09:35:58

Droli, gondolkodtál már hogy átnevezd magad Droidra, mert jobban illene rád? Egyébként semmi baj a művészettel, a baj a politikával van.

Бабаяга 2012.01.04. 09:36:05

@genyamagyar: Akkor is elvitték a népet a Lánchídról. Mellesleg hányan jártak akkor tüntetni? A jelenlegi urak és vezérek már akkor sem mentek el ilyen eseményre.

Tita nick 2012.01.04. 09:37:15

@genyamagyar: Bébibaba! A szétvert Fideszesek 2006-ban szerinted autókat borogattak, gyújtogattak? Hol élstél te akkor? Mit olvastál? Honnan tájékozódtál? Ott voltál? Kapd be!

genyamagyar 2012.01.04. 09:38:23

@Tita nick: Márc. 15-én lehetett tüntetni. Ja hogy te nem voltál ott? Az más kérdés...

genyamagyar 2012.01.04. 09:39:19

@Бабаяга: Elvitték a többezer embert? Jé, tényleg? :-)))

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.04. 09:39:40

@Modor Tibi:
A blogod alapján azt gondolná az ember, ennél árnyaltabban gondolkodsz...

tururú 2012.01.04. 09:40:19

asszem MOST összejött az euró-árfolyam all time rekord.

317.7 fölött járt az előbb.

szemtanú 2012.01.04. 09:40:39

@pupak30: Például bankárokra, vezető pénzpiaci menedzserekre, befektetői alapok vezetőire és persze a politikusok nagy többségére!

genyamagyar 2012.01.04. 09:41:07

@Tita nick: Nyuszómuszó! Igen, a fideszesek gyújtogattak, borogattak, szétverték a várost.

Felhívásodat az orális szexre továbbítsd anyádnak! :-)))

Tita nick 2012.01.04. 09:41:23

@genyamagyar: Az, hogy tüntettek, nem jelenti azt, hogy lehetett. Agybéna.

genyamagyar 2012.01.04. 09:42:15

@tururú: "asszem MOST összejött az euró-árfolyam all time rekord."

Tippelj, meddig lesz ez a rekord? Szerintem csak 24 óráig, aztán jön az újabb csúcs.

Tita nick 2012.01.04. 09:42:47

@genyamagyar: Tudod, embert ölni is lehet, mert beléd szúrhatom a kést például, de ez nem jelenti azt, hogy LEHET, SZABAD, MEGENGEDETT. ÉRTED MÁR? MARGÍÍÍÍÍÍÍT!

genyamagyar 2012.01.04. 09:43:03

@Tita nick: Ha tüntettek, akkor lehetett.
Te sz*pni jársz ide?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.04. 09:44:45

@Modor Tibi:
Hogy jobban megértsd, egy ideje rendszeresen olvasom ezt a blogot, és semmi eredeti gondolatot nem találtam. Nem ugyanazt mondják, mint az ellenkező oldal, ez igaz, de a saját oldalán igen, és ez erre a cikkre is igaz.

Tita nick 2012.01.04. 09:45:43

@genyamagyar: Te tényleg agygyökjér vagy! Hány éves vagy koma? Lehetett, de szétverték. Miért verték szét? Mert nem lehetett. nagyon nehéz a tényállás vaze. Neked.

genyamagyar 2012.01.04. 09:46:34

@Tita nick: Akkor most sorold, hogy milyen törvény tíltotta a márc. 15-ei tüntetést Kádár alatt?

Tita nick 2012.01.04. 09:47:01

@genyamagyar: Azt a tevékenységet meg épp anyuddal művelem, ne zavard köreimet!

Tita nick 2012.01.04. 09:48:13

@genyamagyar: Erre no comment. .............

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.04. 09:49:07

319 forint az euró!!!!

Meddig tűrsz magyar?? Mira vársz??

genyamagyar 2012.01.04. 09:49:08

@Tita nick:

"A zavarba jött hatalom a következő években egyre ritkábban mert a nyers erőszak eszközéhez nyúlni. Belső utasítások sorát adták ki a kényszerítő eszközök „körültekintőbb használatáról”, és az elrettentő helyett inkább egyfajta „higgadt rendfenntartó” szerepet szántak a rendőröknek. A ’86-os véres tömegoszlatás fő felelőse, Harangozó Szilveszter, a III/III-as főcsoportfőnökség vezetője egy évvel később arra instruálta embereit, hogy „nem kell az első Székely himnuszra ugrani”. 1987-ben az ellenzéki tüntetéseken már beszédeket is lehetett tartani.

A következő esztendőben több mint 15 ezer ember vett részt az ekkor már inkább csak papíron illegális megemlékezésen. A tömeg motoros rendőröktől kísérve ugyan, de lényegében akadálytalanul végigvonulhatott a Belvároson a Petőfi-szobor–Batthyány-örökmécses–Kossuth Lajos tér–Bem tér–Batthyány tér útvonalon. A karhatalom akkor sem avatkozott be, amikor – az akkor még antikommunista (azóta már marxista) – Tamás Gáspár Miklós Kádár János távozását követelte a Kossuth-szobor talapzatáról."

Beszoptad ezt is, Nyuszómuszó!

Demokrácia a Kádár alatt - ja ahogy te ezt elképzeled!

Netuddki. 2012.01.04. 09:49:48

Mijafszé van ez a trágya még mindig az Index címlapon?

genyamagyar 2012.01.04. 09:50:20

@Tita nick: Ja igen, mondta is anyukám, hogy valami suttyó 3 cm farokkal próbálkozott nála, de elhajtotta a nyulakhoz. :-))))

SnakeHB 2012.01.04. 09:52:14

"Nagy zeneszerzőink műveinek, kulturális értékeink ritkán látott-hallott felvonultatása. Ez persze senkit nem érdekel, a vita azon megy, hogy hányan voltak az utcán."

Hát, nem kellett volna megint összemosni egy amúgy hagyományosan politikamentes eseményt egy öntömjénező pártbulival.
Ez sokaknál kiveri a biztosítékot. Nem kellett politikai elemzőnek lenni ahhoz, hogy ezt a tüntetést előre lássuk...

"Hol váltunk ennyire le róluk, és miért nem tudjuk követni a jó példát?"

Mert a mai magyar kormánypárti retorika az összes pártsemleges dologból politikai tőkét akar kovácsolni. Már az is Felszabadító Szent Orbán, Országunk Megmentője, Szeretett Feddhetetlen Vezérünk és Nemzeti Fülkeforradalmi Jóléti Képviseletének érdeme, ha fingok egy jóízűt.

Kivlov 2012.01.04. 09:52:17

"...Majd ha mindenkinek lesz munkája, a minimálbérből, meg a segélyből is milliomosként lehet élni, üvegzsebű überbecsületes politikusaink lesznek és maximális mintademokráciában fogunk élni ..."

Majd ha mindenki befizeti az adót, ami ki van rá vetve, akkor lehet szövegelni...

Megfigyelo 2012.01.04. 09:53:35

@Tita nick: Bizony diktatúra van: egy ember éjjel megálmodik egy baromságot (pl. fix árfolyamos végtörlesztés), 2 nap mulva a 2/3 elfogadja a parlamentben és 10 millió fogja szopni évekig a következményeit. És igen, egyelőre még lehet tüntetni, de hogy a tüntetők közül kit fognak a napokban kirúgni a munkahelyéről, azt még nem lehet tudni...

genyamagyar 2012.01.04. 09:54:14

"1989. március 15-e tulajdonképp a diktatúra ellenzékének hivatalosan is engedélyezett seregszemléje volt, amelyen több mint százezer ember vett részt. Az ünnep ebben az évben immár munkaszüneti nap is volt. A három évvel ezelőtt még gumibottal érkező rendőrökön ezúttal kokárda volt, és a Szabad Európa Rádió tudósítása szerint „feltűnően udvariasak” voltak. Évtizedek hallgatása és elhallgattatása után az MSZMP is minden korábbit felülmúló rendezvényt szervezett a Múzeum-kertbe."

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.04. 09:54:28

@Tita nick:
Bemutatkozott a nagy magyar nemzeti keresztény.

Miért nem mész ki Izraelbe, és miért nem boldogítod azokat, akiket annyiszor emlegetsz? Miért pont Magyarországot rombolod az ostobaságoddal, te hazaáruló?

genyamagyar 2012.01.04. 09:55:51

@Megfigyelo: "És igen, egyelőre még lehet tüntetni, de hogy a tüntetők közül kit fognak a napokban kirúgni a munkahelyéről, azt még nem lehet tudni..."

Lehet tudni:

"Pécsre vezénylik tűzoltónak Árok Kornélt, a kormányellenes tüntetések egyik főszereplőjét!!

Vagy pécsi vonulós tűzoltóként szolgál a jövőben a Kaposváron lakó Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, aki a kormány elleni tüntetések egyik főszereplőjeként tett szert országos hírnévre, vagy távozik a szervezettől."

belekotty 2012.01.04. 09:57:06

@MAFVM: Jézus! Apám József! Akkor most az én keresztlevelem és katolikus templomban kötött egyházi házasságom érvénytelen? Zsidó vagyok?

Megfigyelo 2012.01.04. 09:57:24

@Tita nick: Hát aki gyűjtogatott, meg kirabolta a TV-székházat, azt valóban nem szerették, és joggal...

genyamagyar 2012.01.04. 09:58:05

@Zabalint: Ezt a titnick nevú spiclit kivégeztem. Kár pazarolni rá a sávszélességet. Ócska troll volt - már nincs.

Lacdelo 2012.01.04. 09:59:08

Minden jobbikos hazaarulo es nemzetietlen!
Az Operahaz elotti atrocitasbol is lehet latni, hogy ilyen galad, szar embereket nem szabad a politika kozelebe se engedni.

Semmifele megoldasuk nincs a haza problemaira. Gazdasagrol, egeszsegugyrol, oktatasrol semmi koncepciojuk nincs. Ha ezekre a mocskos neonacikra szavazunk, akkor teljesen kiirjuk magunkat Europabol. Az EU, USA, IMF ellenunk fog fordulni, kulfoldi es belfoldi befektetok kifogjak vinni a maradek befekteteseiket. Az orszag tartosan BOVLI kategoriaba kerul es nem fogjuk tudni finanszirozni a piacrol, 20% fole none a munkanelkuliseg, nagymaerteku elszegenyedes, stb...

A Jobbik nem megoldas az orszag problemaira! Mindenki aki a Jobbikot tamogatja az Magyarorszag ellen tevekenykedik es tartos elszegenyedesehez jarul hozza.

A diktatorikus, inkompetens Fideszt csak demokratikus partok osszefogasaval lehet le valtani! Teljesen mindegy, hogy milyen partra szavaz az ember legyen az jobb vagy bal, amig az nem neonaci, inkompetens, antihuman Jobbik, vagy anti-demokratikus, inkompetens Fidesz.

Egy kis video, hogy milyen emberek a jobbikosok. Tenyleg valaki azt gondolja, hogy ilyen embereknek kellene vezetni az orszagot? :(

www.youtube.com/watch?v=Cybj5xYIDEU

xgage 2012.01.04. 09:59:20

Nos, csak a szereposztás változik: Kint a Feri bent a Viki, vagy bent a Feri kint a Viki.
A kultúra lehet magas bármelyik leosztásban.
A bajt abban látom, hogy a kint dühöngő demokráciaféltők sem tudják a receptet az erős forintra, a devizaválságra, a fiatalok kivándorlására, a születésszám csökkenésére, a globális klíma- és energiaválságra. Talán nem is akarják megoldani, csak szeretnének ők bent lenni hallgatni a magas kultúrát...

ampierre 2012.01.04. 10:00:17

Engem irritál csak, hogy van itt néhány komment amiből süt, hogy a gazdájuk nem érti az iróniát??

Megfigyelo 2012.01.04. 10:02:44

@genyamagyar: Még másik 1000-rel vagy 5000-rel is megtörténhet valami hasonló, esetleg nem is fogja tudni, hogy azért, mert a tüntetésen lefényképezték...

Joooe 2012.01.04. 10:04:56

Módosító indítvány, mert én is pártutasításra működök:
Ne bontsuk le, csináljunk belőle munkásszállót.

hackbard.celine 2012.01.04. 10:05:44

A t. blogger ismét értetlenül áll a világ dolgai előtt.
Azért volt szükséges az Operában gálázniuk, mert ez része a Kerényi által megálmodott nagyszerű önfelszopó propagandának, ami az önkorikban kötelező díszasztallal indult, nívós :) festmények formájában nyert vizuális megjelenítést és egész Húsvétig újabb szórakoztató eseményekkel fogja ellátni az úri közönséget.
Ezek a szerencsétlen díszmajmok azt nem veszik csak észre, hogy az egész önmaga paródiájába fordult, a retrográd-nemzetieskedés az nem konzervativizmus, hanem egy letűnt korszak kliséinek buta másolása, egy zs-kategóriás, kosztümös MTVA produkció.
A szerzőnek saját bevallása szerint az előadás még tetszett is. Hát ugye erre valók a díszletek és a klisék: elfedik a lényeget, az érdemi tartalmat, az esszenciát: egy Patyomkin-faluról mintázták az új magyar demokráciát. Távolról nézve szép házikók, lelkes integető emberekkel, de az egész csak díszlet a vezér szórakoztatására és a valóság elfedésére.
Az Operaház erről vajmi keveset tehet, nem kéne bántani.

KG2000 2012.01.04. 10:06:13

Szentmihályi Szabó Péter idős írót és ujságírót és feleségét megverték az "AJRÓPAI" MSZP-SZDSZ-LMP-DK-Milás tüntetők, amint az Operaházban igyekeztek. Gondoljunk csak bele, nincsenek hatalmon, de már így bánnak minden másként gondolkodóval. Tudjuk, hogy nemcsak Orbánt akarják felakasztani, hanem a kormány összes tagját, az összes Fideszes parlamenti képviselőt, az összes nagykövetet, ügyészt, bírót, mindenkit, akiről úgy ítálik meg, hogy Fidszesek. Az MSZP-SZDSZ-LMP-DK-Mila tüntetői biztosan nem demokraták.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.04. 10:07:30

319 forint az euró!!!!

Meddig tűrsz magyar?? Mira vársz??

Pécsre vezénylik tűzoltónak Árok Kornélt, a kormányellenes tüntetések egyik főszereplőjét!!

Gaskó vasút elvtárs meg az Operában nyalja a fidesz seggét!

Vagy pécsi vonulós tűzoltóként szolgál a jövőben a Kaposváron lakó Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, aki a kormány elleni tüntetések egyik főszereplőjeként tett szert országos hírnévre, vagy távozik a szervezettől. A tűzoltó szakszervezeti vezető elmondása szerint választás elé állította a Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Árok Kornél a Népszabadságnak azt mondta, a napokban közölték vele, hogy a továbbiakban függetlenített érdekképviseleti vezetőként nem dolgozhat, hanem vissza kell térnie eredeti beosztásába. A januártól hatályos szabályozás szerint ugyanis a szervezett munkavállalók után igénybe vehető munkaidő-kedvezmény legfeljebb a havi munkaidő tíz százaléka, és ez nem vonható össze.

A kaposvári tűzoltó úgy látja, írja a fővárosi napilap, hogy a számára legkevésbé elfogadható ajánlatot kapott, ennek ellenére néhány napos gondolkodási időt kért.

Ez az orbáni önkény és diktatúra!

Orbán takarodj, még kapsz egérutat!

KG2000 2012.01.04. 10:08:25

@MAFVM: persze, pl. a Mária név is héber eredetű, és különösen a spanyol, olasz nyelvterületeken nagyon elterjedt.

tururú 2012.01.04. 10:08:55

@KG2000: igazi fideszes kövér hazugság sok sorban, szóról-szóra. :)

Morbo, a megsemmisítő 2012.01.04. 10:10:09

@KG2000: Na ezzel letudtuk a mai legdemagógabb általánosítást.

Frizuravarjú 2012.01.04. 10:11:33

@Kunden: " Igazán felháborítónak tartom, hogy egyes "nem tudom kik" által pénzelt külföldi lapok szerint itt terjed az antiszemitizmus. Nyilvánvaló, hogy ez nem igaz. Tessék, az operáról szóló poszt, első 10 kommentjében nem is volt zsidózás."

Teljes mértékben igazad van. Magam is értetlenül állok a jelenség előtt. Vajon miért támadja mindenki szegény ártatlan, világ gazdaságát romba döntő, fasiszta népirtó zsidókat minden gondolkodó ember?

KG2000 2012.01.04. 10:12:06

@Selmeczi a buta, rusnya szőke nő!: Nektek csak erre van eszetek, GYILKOLNI, terrorista ÁVHsok!!!!!!!!!! Csakhogy dolgozni senki nem fog helyettetek, ti mérhetetlenül lusta, parazita élősködők!!!!!!!!

KG2000 2012.01.04. 10:13:35

@tururú: igazi Gyurcsány-MSZP-LMP-DK-Mila féle NULLA A KÖBÖN érvelést olvashattunk most tőled.

Бабаяга 2012.01.04. 10:14:39

@genyamagyar: Nehogy már a mocskos bolsi-libsi (stb.) demszkyék székelyhimnuszoztak volna. Ez biztos nem így volt, aztat csak az igazmagyarok éneklik.
A tényeket az igazmagyarok azért nem tudják, mert ők akkor még a KISZ, és pártbizottságokon ücsörögtek, itt az ideje, hogy felvilágosítsd őket. Értékelem a munkásságodat.

KG2000 2012.01.04. 10:14:40

@Morbo, a megsemmisítő: GYILKOSOK VAGYTOK MIND, ÉS AZOK IS MARADTOK, SOHA NEM MOSSÁTOK LE MAGATOKRÓL!

Megfigyelo 2012.01.04. 10:14:40

@Tita nick: Orbánék szándékosan az Astoriához tették a naggyűlésükett, negligálva a főpolgármester felhívását, éppen azzal a céllal, hogy a Deák-téri gyujtogató, tankelkötő, molotov-koktélt dobáló csürhe összekeveredjék az ő konszolidáltabb közönségükkel, és ez azokhoz a sajnálatos következményekhez vezessen, amik hosszú távon, előre kiszámítottan, segítették felszámolni a demokratikus rendszert. (OV maga meg lelépett a páncélautójával.)

tururú 2012.01.04. 10:16:04

@KG2000: na most pont nincs munka így kávé után itt, az AVH-nál, megyek, legyilkolok valakit, amíg dolgozik helyettem egy nemzeti polgár.

:D:D

Frizuravarjú 2012.01.04. 10:16:07

@Megfigyelo:" "Nem rongyrázás, nem urizálás, nem celebfelvonulás volt az Operában." Sokkal rossyabb: a demokrácia felszámolását ünnepelték."

Ha az volt a demokrácia amit felszámoltak, akkor számolják is fel örökre!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.04. 10:16:25

@Lacdelo:
A Jobbik most kezdte ásni a saját sírját, mert benyalt a fityisznek. Anno a MIÉP is ezért ment tönkre, mikor elkezdte a "nemzeti oldalas" Fidesz seggnyalást.

g0d 2012.01.04. 10:16:44

@KG2000: te miről beszélsz te szerencsétlen????!! van "szerencsém"...szerencsém? állami pénzből finanszírozott cégnél dolgozni. itt vagyok már pár éve - mielőtt jönne, hogy én is biztos komcsi vagyok, hát nem. más, nem állami cégtől jöttem ide, nagyjából 8 évvel ezelőtt. az amúgy korábban jól működő céget két főnök igazgatta, mióta a ti igen szeretett kormányotok van hatalmon a "vezetők" száma hónapról-hónapra szaporodik, tavaly év végén még csak 8 főnököm volt, január 1-el további 3 érkezett4 azon viccelődttünk kollégákkal, hogy lassan több a vezető beosztású itt nálunk. jahh és mondanom sem kell, hogy egy részük már be sem jár szinte, max a fizetési papírjáért, a másik felük pedig csak szimplán nem csinál semmit!! és van aki ezért 7 számjegyű fizetést kap, meg 5 millaiós jutalmat év végén.

hát ennyit a ti munkás, becsületes kormányotokról!

dbeata 2012.01.04. 10:17:04

@az utolsó bögreharcos: Tessék mán megmondani, az hova álljon, aki judeobolsi és fidesznyik is egyben? (pl. Tompika)...

Továbbá az hová álljon, aki szeretne a hazájában nyugodtan élni, )de nem egyre inkább kisemmizve) elsősorban a hazájának kedvezne (pl. vásárlási döntései során), de nem utálja a mocskos kűfődieket, csak azért, mert nem szittyák?

tururú 2012.01.04. 10:19:17

@dbeata: kérdezd meg KG2000-t, de én úgy sejtem, hogy az a válasz, hogy félig már gyilkos vagy, a családod felét pedig gyurcsánynak hívják.

ne add föl, még van visszaút.

dr.pupak30 2012.01.04. 10:22:05

@szemtanú: ilyen volt Sztalin, Rákosi, Csurka, a Böszme, most Orsós
az a magyar rákfenéje, hogy hasonló félőrültek itt hatalomhoz juthatnak. nem vagyunk európaiak ez világosan látszik most már.

Megfigyelo 2012.01.04. 10:24:00

@xgage: Hát a globális klimaváltozásra és sok minden másra valóban a tüntetők sem tudják a választ. Ők csak azt tudják, hohy egy szabad országban szeretnének élni, és nem Orbanisztánban, ahol a magyarbasi azt csinál velük, amit épp nem szégyell. (És semmit sem szégyell...)

2012.01.04. 10:25:11

Ez az!
Végre!

BOGÁNCS!
Vezesd a harcot! Romboljuk le az Operaházat!
A TV székház ostrománál elfogyott a molotov, találj ki valami mást!

2012.01.04. 10:26:23

"Majd ha mindenkinek lesz munkája, a minimálbérből, meg a segélyből is milliomosként lehet élni, üvegzsebű überbecsületes politikusaink lesznek és maximális mintademokráciában fogunk élni mint 1875-ben, mikor a jelenlegi operaházat kezdték építeni, akkor talán majd elgondolkodhatunk azon, hogy építsünk magunknak egy új operaházat."

Ez a mondat elnyerte az "évszázad demagógiája" címet.

Hanyi Istók 2012.01.04. 10:27:48

Szerintem a Kádározást azért kéne abbahagyni, mert amikor majd ott tartunk, már senki nem hiszi el.Én is parázom, de ha nem a megfelelő súlyú szavakat használom, akkor paranoid is leszek.

Ez még nem a Kádár korszak, ez még csak a nyolcvanas évek.
Akkoriban legalább ennyire abszurd volt a politika, csak keveseket érdekelt. Pont ilyen ötlettelenek voltak, hasonlóan unortodox gazdasági lépéseik voltak, képességeikből csupán annyira futotta, hogy megmondják, mi a jó és mi a rossz, hogy másoknak hogyan kellene viselkedniük, érezniük és gondolkodniuk. Rohantunk a csőd felé és ők folyamatosan próbálták azt kommunikálni, hogy minden oké. Elég ijesztő ez így is...

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.04. 10:33:34

@Tita nick:

Ja, talán azért nem lövik ki a szemünket, mert nem gyújtottunk fel egy autót és egy TV székházat sem.

2012.01.04. 10:34:29

@KG2000: Megvertek egy LMP-s képviselőt is.
Ja, mert nem demokrata.
Egyébként épp erről olvashatsz a blogok valamelyikében:
Miközben OV a pincén keresztül sunnyog ki, meg be, a vendégeket kiteszi a tömeg haragjának.

Egyébként miért várod el, hogy a baloldal szélsőségektől mentes legyen ?
A jobboldalon ez büszke, magyar virtus.

TV székház?
Égett az Opera? Na ugye!

A zsidózásról meg csak annyit: kérdezd meg Tompikát. Veled egy szinten van, hátha elmagyarázza neked, hogy megértsd.

Jobbágy.

2012.01.04. 10:36:43

@Hanyi Istók: Csak az nem mindegy, milyen irányban haladsz.
Nyakig állsz a szarban, lépsz is előre, csak most befelé .

Lacdelo 2012.01.04. 10:37:24

@Бабаяга: @Frizuravarjú: @Tita nick:
es minden jobbikos elvtarsuk hazaarulo es nemzetietlen!
Az Operahaz elotti atrocitasbol is lehet latni, hogy ilyen galad, szar embereket, mint ti nem szabad a politika kozelebe se engedni.

Semmifele megoldasuk nincs a haza problemaira. Gazdasagrol, egeszsegugyrol, oktatasrol semmi koncepciojuk nincs. Ha ezekre a mocskos neonacikra szavazunk, akkor teljesen kiirjuk magunkat Europabol. Az EU, USA, IMF ellenunk fog fordulni, kulfoldi es belfoldi befektetok kifogjak vinni a maradek befekteteseiket. Az orszag tartosan BOVLI kategoriaba kerul es nem fogjuk tudni finanszirozni a piacrol, 20% fole none a munkanelkuliseg, nagymaerteku elszegenyedes, stb...

A Jobbik nem megoldas az orszag problemaira! Mindenki aki a Jobbikot tamogatja az Magyarorszag ellen tevekenykedik es tartos elszegenyedesehez jarul hozza.

A diktatorikus, inkompetens Fideszt csak demokratikus partok osszefogasaval lehet le valtani! Teljesen mindegy, hogy milyen partra szavaz az ember legyen az jobb vagy bal, amig az nem neonaci, inkompetens, antihuman Jobbik, vagy anti-demokratikus, inkompetens Fidesz.

Egy kis video, hogy milyen emberek a jobbikosok. Tenyleg valaki azt gondolja, hogy ilyen embereknek kellene vezetni az orszagot? :(

www.youtube.com/watch?v=Cybj5xYIDEU

Frizuravarjú 2012.01.04. 10:40:38

@Lacdelo: Te be vagy lőve, szerencsétlen ökör?!

Lacdelo 2012.01.04. 10:40:59

@Frizuravarjú: @Tita nick: @KG2000: hazaarulo es nemzetietlen!
Az Operahaz elotti atrocitasbol is lehet latni, hogy ilyen galad, szar embereket nem szabad a politika kozelebe se engedni.

Semmifele megoldasuk nincs a haza problemaira. Gazdasagrol, egeszsegugyrol, oktatasrol semmi koncepciojuk nincs. Ha ezekre a mocskos neonacikra szavazunk, akkor teljesen kiirjuk magunkat Europabol. Az EU, USA, IMF ellenunk fog fordulni, kulfoldi es belfoldi befektetok kifogjak vinni a maradek befekteteseiket. Az orszag tartosan BOVLI kategoriaba kerul es nem fogjuk tudni finanszirozni a piacrol, 20% fole none a munkanelkuliseg, nagymaerteku elszegenyedes, stb...

A Jobbik nem megoldas az orszag problemaira! Mindenki aki a Jobbikot tamogatja az Magyarorszag ellen tevekenykedik es tartos elszegenyedesehez jarul hozza.

A diktatorikus, inkompetens Fideszt csak demokratikus partok osszefogasaval lehet le valtani! Teljesen mindegy, hogy milyen partra szavaz az ember legyen az jobb vagy bal, amig az nem neonaci, inkompetens, antihuman Jobbik, vagy anti-demokratikus, inkompetens Fidesz.

Egy kis video, hogy milyen emberek a jobbikosok. Tenyleg valaki azt gondolja, hogy ilyen embereknek kellene vezetni az orszagot? :(

www.youtube.com/watch?v=Cybj5xYIDEU

Бабаяга 2012.01.04. 10:41:55

@Lacdelo: Elolvastad a kommentemet?
Egyébként te ott voltál 1986-ban március 15-én? Én igen és a nézeteim azóta se változtak.

Lacdelo 2012.01.04. 10:46:25

@Frizuravarjú:

Kedves neonaci baratom. Inkabb a Jobbik nemletezo gazdasagpolitikajat vitassuk meg. Ja, hogy nem tudsz rola vitatkozni, arrol amirol nincs arrol ugyanis nem lehet.

Minden igazi jobbikos egy gerintelen, hazatlan fereg es raadasul inkompetens. A tobbi jobbikos akik hozzajuk csapodott a 90%-a jobbikosoknak meg van vezetve. Te tenyleg elhiszed Vonanak, hogy Magyarorszag jobb lenne jobbikos kormanyzas alatt? Gyozzel meg a gazdasagi kerdesekben legalabb, hiszen az anti-human, neonaci tarsadalompolitikanak helyessegerol semmikepp sem tudsz, ne is erolkodj!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.01.04. 10:46:33

@Tita nick: Orbán annak ellenére tartotta meg a banzájt az Astoria-nál, hogy már tudható volt, hogy cirkusz lesz. Az lehetett a cél, hogy fokozza a helyzetet úgy, hogy jogilag ne lehessen belekötni. Köszönd meg neki is, hisz legalább annyi része volt benne.

Lacdelo 2012.01.04. 10:50:39

@Бабаяга:
Mik is azok?

Egyebkent ha nem szimpatizalsz a Jobbikkal, akkor bocsanatot kerek.

Ha viszont igen, nincs mentseg ra, akkor te is egy megvezetetett ember vagy, aki vagy butasagbol, vagy aljassagbol Magyarorszag felemelkedese ellen van. A Jobbik es Fidesz nemzetellenes, kuruckodos politikaja kivezeti Magyarorszagot Europabol es a fejlett vilagbol.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.01.04. 10:51:15

@Űrlény Lajos: Ez irónia akart lenni, de megint csak böfögni sikerült, a lényeget elkapni nem.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.01.04. 11:00:41

Hát, mókás ahogy a nagy keresztény jobbikos zsidózik a felebaráti szeretet jegyében. Momentán jellemző a magyarra a bűnbakkeresés. A keresztények kezdték üldözni a zsidókat. Egy csomó minden tilos volt a zsidóknak, maradt a kereskedés meg a tanulás. Hát, ők tanultak, meg rutint szereztek kereskedésből. A nagy zsidózók szokták mondani, hogy ezek összetartanak. Tipikus magyar virtus. Van egy csoport, amely összetart és ezzel sikereket ér el. Vannak a magyarok, akik az összetartásra nem képesek, és a kudarcukért az összetartókat vádolják és ezzel azt gondolják, hogy akkor minden el is van intézve és mi csak áldozatok vagyunk. Rendes magyar sosem magában keresi a hibát. Ugye, kedves jobbikos kommentelők? És tudtommal nem vagyok zsidó.

dbeata 2012.01.04. 11:02:33

Látom, a kényes kérdéseket jobbikos kollegáink elegánsan csak agyonhallgatják, válasz nuku... érvelés? Mijaz? Csak az acélököl, az van! Meg a teliszájjal pofázás!

Бабаяга 2012.01.04. 11:04:13

@Lacdelo: 1986. március 15-én, mint más években is a DE megemlékezést tartott este. A nép békésen sétált erős rendőri biztosítás mellett és énekelt népdalokat, Ha én zászló volnékot, Székelyhimnuszt. Mikor fölértek a Lánchídra, két oldalt lezárta a rendőrség a hidat és mindenkit begyűjtöttek, majd a gimnazistákat, egyetemistákat kirúgatták az iskolájukból. (Az ELTE egyik karán a KISZ titkár mindent megtett, hogy ne így legyen, de nem sikerült megmenteni a hallgatókat.) Erről kevesen tudnak, hiszen a hatalom jelenlegi birtokosai akkor még lelkesen nyaltak a fennálló rendnek. A fasiszták pedig akiknek genetikailag van üldözési mániájuk szintén otthon kussoltak, ráadásul akkor ők úgy gondolták, hogy mindenki a DE-ben izraeli ügynök.

Бабаяга 2012.01.04. 11:09:15

@Miazmás: Elfelejtetted, hogy mi vagyunk a bokréta a kalapon, ezért nekünk minden alapból jár. (Szupremancia) És különben is nem tudhatod, hogy ki jött át Vereckén és ki kivel keveredett az évszázadok alatt. Minden náci kreténnek ajánlom a Hannibál tanár úr mellett Boris Vian Öljünk meg minden rohadékot című művét. Lehet, hogy a sok ultra jobber nem is árja, csak nem tudja, mert nem csak az ország, de a saját családja történelmét se ismeri?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.01.04. 11:15:53

@Бабаяга: Ja, meg Mária országa... Röhej. Amúgy jó ötlet, még csak a Köpök a sírotokra-t meg a Venyigeszú és a planktont olvastam. Zseníliás mindkettő. :)

Lacdelo 2012.01.04. 11:20:12

@Бабаяга:

Kerdesre, hogy szimpatizalsz a Jobbikkal tovabbra se valaszoltal.

A multba revedesnek meg most mar vege kell, hogy legyen, az regi serelmeket (valos vagy velt) nincs ertelme felhanytorgatni.

Magyarorszag sohase lesz kepes megujulni, ha mi nem vagyunk kepesek tul lepni rajtuk es tiszta lappal kezdeni. A Jobbiknak es a Fidesznek ez nem erdeke. Nekik az erdekuk az, hogy folytonosan megosszak a nemzetet es a masik oldal ellen folyamatos harcban legyenek. Ez a politikajuknak a sarokkove. EU,USA, IMF, bank, multi, zsido, cigany, kommunista, liberalis, homoszexualis, stb... ellenesseggel probaljak az embereket megosztani es amint latjuk sikeresen.

Amig az ilyen bargyu es aljas politikara van vevo, addig Magyarorszag a nacionalista, jobboldali politika mocsaraban fog vergodni. :(

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2012.01.04. 11:23:18

@Lacdelo: Amíg van ellenség, addig nem kell arra gondolni, hogy bennünk hol a hiba. Mert az nagyon kényelmetlen lenne.

xgage 2012.01.04. 11:24:00

@KG2000: Nemde ő írta a "Térdre magyar!" c. verset? Érdemes volna újraolvasni ezekben a napokban. Magas kultúra.

ratched nővér 2012.01.04. 11:40:01

nem az Operaház ellen tűntettek, ezt még egy fidesz- bérenc (ha már magát így aposztrofálta) is láthatná ha nem segghülye

xgage 2012.01.04. 11:47:04

@Megfigyelo: Hát ez a bosszantó. Orbán pasára kérhetünk selyemzsinórt, Sztambul úgy látom nemsokára el is küldi. Majd lesz más pasa. De a szultánadaja, a haradzs ugyanannyi akcse lesz (ha nem több). A Padisah egész birodalma bűzlik, nem elég pasát cserélni.

Hanyi Istók 2012.01.04. 12:11:31

Nyilván nem mindegy, de én a jelenlegi helyzet megítéléséről beszéltem. Az irányt én is látom.

xgage 2012.01.04. 12:30:26

@Lacdelo: Érdekesek a gondolataid, eszembe is jutott egy kérdés: Hol is van (lesz) a "fejlett világ"? Nézd meg a nagy nyugat-európai országok vezetőinek újévi beszédeit. Elsőből az utolsó lesz Európa?

Lacdelo 2012.01.04. 12:42:12

@xgage:

Szeretnek en az anliai, holland, nemet, francia de meg a lengyel, cseh, szlovak eletszinvonalon elni.

Ha meg annyira tetszik Kina, India, Oroszorszag akkor nyugodtan menj ki nezzel korbe, csak nehogy csalodjal. Ezekben az orszagokban is baromi sok az ehezo, annak ellenere hogy gazdasaguk rohamosan fejlodik.

Mi Europahoz tartozunk joban es rosszban, nekunk termeszetes szovetsegesunk Europa es a mi sorsunk Europatol fugg, mivel foldrajzilag, gazdasagilag ertekrendisegben mi mindenben Europahoz tartozunk.

Ez a jobbikos es fideszes keleti mitosz mar megbukott. Kina, Oroszorszag, Szaud-Arabia nem hajlando vasarolni a BOVLI kormany allampapirjait. Ok nem fognak segiteni nekunk, ha szarban leszunk vagy ha igen akkor gyarmatositanak lasd Kina Afrikaban es Del-Amerikaban. Mindenki aki felult erre a keleti szeles iditota gazdasagpolitikara nem normalis. Egyebkent sincs semmink amire Kina, Oroszorszag vagyna.

Neked ez meg mindig nem esett le, hogy a Jobbik es Fidesz gazdasagi ideologiaja egy kibaszott zsakutca?

Lacdelo 2012.01.04. 12:44:07

@Miazmás:

A buta ember nem gondolkodik ezert buta. Ertelmes ember Jobbikra nem szavaz, legfeljebb azert hogy jol megtudja szedni magat, ahogyan a Fidesz tette. :(

xgage 2012.01.04. 12:53:03

@Lacdelo: Szó nincs a hazai pártocskák gazdasági ideológiáiról azok légvárak...
Ezt írod:
"Ezekben az orszagokban is baromi sok az ehezo, annak ellenere hogy gazdasaguk rohamosan fejlodik."

Megint a lényegre tapintottál sztem. Az ún. "gazdasági fejlődés" = növekedés (pld. GDP/fő). Lehet hogy ez szüli a nyomort? Vagy legalábbis nem szünteti meg.
És most Európa, a mi szeretett és vágyott Európánk ezekkel kénytelen versenyezni a befektetők kegyeiért. Csak úgy nyerhetünk ha még jobban ezek alá ígérünk: Kína megteszi egy tál rizsért? Majd mi megtesszük egy szemért.
Közben Európa, ez a gyönyörű ideál értékeivel együtt elvész. Ettől félek.

Lacdelo 2012.01.04. 13:28:06

@xgage:

A felelotlen vadkapitalizmus az nagy nyomort szul, de a szocialisan erzekeny(ebb) kapitalizmus (europai, USA model) kulonbozo fokokon jol mukodhet. Svedorszagban kapitalizmus van, de az ottani baloldal atcsoportositotta igazsagosan a jovedelmeket es az allam mindenkirol gondoskodik es nagy adokat szed be, de mellette nagyszeruen mukodnek az allami intezmenyek.

A Fidesz igazsagtalan egykulcsos SZJA-ja es uj vadkapitalizmust kiszolgalo munkatorvenykonyve ezt a tarsadalmi igazsagtalansagot noveli. Ezt meg kell szuntetni.

Az USA mar egy rosszabb pelda erre, ott egyre no a szegenyek szama, mig a gazdagok tovabb haracsolnak, de meg mindig jobb a szegenyek helyzete mint Oroszorszagban, Indiaban vagy Kinaban.

Frizuravarjú 2012.01.04. 14:06:59

@Lacdelo: Veled nem lehet vitatkozni, te agymosott gerinctelen zsidóbérenc náci.
Fogalmad sincs kinek a szekerét tolod, kik felelősek a nyomorért, a mértéktelen züllesztésért?!
Nem tudom eldönteni, hogy ennyire ostoba vagy, esetleg ilyen gonosz féreg.
Olvass, tanulj és próbálj gondolkozni, te hígagyú biorobot!

Ann1294 2012.01.04. 14:20:22

Miert nem abbol epitkezunk amink van, miert azon kesergunk amink nincs?
Miert nem fogunk ossze egymast tamogatva a megoldasra torekedve?
Miert nem orulunk masok boldogsaganak?

... tudom, tudom. Cirkuszt, kenyeret. Az elso fele mar megvan. Haladunk.

xgage 2012.01.04. 14:45:36

@Lacdelo: A svéd az tényleg klasszikus modell, bár nem csupán a balodal szüleménye. A svéd luteránus államvallás sok száz éves hagyományaira, illetve Jézus tanításaira nyúlik vissza, tehát jóval 1789 előttre, ahonnan a bal/jobb - azóta szerintem avitt - megkölünböztetés származik. Jellemzően a 2006-ban győztes svéd konzervatívok sem nyúltak hozzá a rendszerhez. (Irodalomnak ajánlom ehhez: Richard B. Freeman, Birgitta Swedenborg, Robert H. Topel : Reforming the Welfare State: Recovery and Beyond in Sweden (National Bureau of Economic Research Conference Report)
Az USA-nál jól látod a gondokat. Az nem jóléti állam, sőt a trendek a 70-es évek turbókapitalizmusa óta csak romlanak - egyre több arányaiban is a szegény. (Ehhez ajánlom irodalomnak: Luttwak, E: The Endangered American Dream - magyarul Mező Ferenc ír róla ("A politikai földrajz alapjai")
Egyébként sztem nem vitázunk, csak értelmesen eszmét cserélünk...

Lacdelo 2012.01.04. 14:57:55

@Frizuravarjú:

"Veled nem lehet vitatkozni, te agymosott gerinctelen zsidóbérenc náci."

Baratom, teged komolyan eddig se lehetett, de ezek utan meg annyira se. :)
Persze, hogy nem tudsz vitatkozni az igazsaggal, raadasul semilyen targyi es tenyeken alapulo vitat nem lehet a magadfajtaval lefolytatni, hiszen a dilettans Jobbiknak nincs gazdasagpolitikaja. Csak kommunistazni, elmultnyolcevezni, gyurcsanyozni, zsidozni, buzizni es ciganyozni tudnak.

Minden magara valamit ado ember megveti a fajtadat nem, hogy baratkozik veled. Az olvasas inkabb rad fer a beszukult szokincsedet alapul veve. ;)

rámenős 2012.01.04. 17:52:56

@vadász2: Édesanyám is Mária volt és Szent István is Máriának ajánlotta az Országot.
Édesapám is József volt. Nem hiszem, hogy a nagyszüleim különösebben tudtak volna a héber eredetről.
OV-nél a tettei teszik érdekessé a dolgot.

rámenős 2012.01.04. 18:24:41

@Lacdelo: Felesleges indulatoskodni.
Te nem higgadtan írsz. Nem baj, csak ez nem vezet sehova.
Olvastad a jobbik programját? Elsőnek jelent meg. Most már nem emlékszem, de sok dologgal egyetértettem benne. Az más kérdés, hogy ha hatalomra kerülnének mennyivel lennének jobbak, okosabbak, rafináltabbak, tisztességesebbek a jelenlegieknél? Nyilván ott is elszaporodnának a megélhetésiek.
A Fideszt pedig ne bántsa senki. Életemet és véremet / a pénzemet nem / értük. Jogos védelem. Ugye milyen egyszerű, csak a józan észnek kell felülkerekedni. Igaz, hogy ez nem segít a meggyilkolt, kifosztott, megvert öregeken.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.04. 18:47:28

@Lacdelo:

"Neked ez meg mindig nem esett le, hogy a Jobbik es Fidesz gazdasagi ideologiaja egy kibaszott zsakutca?"

Nem mintha az Mszp-é vagy az szdsz-é vagy az mdf-é vagy a kisgazdapárté jobb lett volna..

hackbard.celine 2012.01.04. 21:26:31

@bogancs: történelmileg az elmúlt 20 évben az MDF-FKGP okozta a legnagyobb kárt az országnak a kárpótlás nevű förmedvénnyel és a gátlástalan, szabályozatlan privatizációval.
Második helyen áll az első Fidesz-FKGP kormány a 2000-ben elindított "hitelből fogyasztás alapú növekedés" matolcsyzmusával (igen őMatolcsysága volt aki a fogyasztás alapú növekedés víziójával a kamattámogatott lakáshitelezést rászabadította az országra, ezzel beindítva a tömeges igényt az olcsó lakáshitelekre, egyúttal többszörösére felverve az ingatlanárakat).
Harmadik (megosztott) helyen a jóléti rendszerváltás Fidesz-MSZP (Medgyessy-Orbán) populista mélységes egyetértés a 100 napos programban.
Futottak még: 14-ik havi nyugdíjat ki is ígért?
www.origo.hu/itthon/20060213leszavazza.html
Bezony Orbán ígérte egy egri beszédében, a túlbuzgó fidesznyik apparátus a kampányban egyből törvényjavaslatot nyújtott be és az elutasításnál méltatlankodott.
Akik eddig kicsit visszafogták a zuhanást, az Bokros a Horn-érában és Bajnaiék.
Kár lenne maszatolni, Orbánék eddig semmit nem mutattak, a jobbik meg (szerencsére) nem jutott lehetőséghez.

Lacdelo 2012.01.05. 08:42:38

@bogancs:

A blogodat nem is olvastam ez idaig, de most vettem a faradtsagot, hogy elolvassam. Nincs tul jo velemeny rola.

Az teny, hogy ez idaig minden demokratikus kormany (ebbe beleveszem a Fidesz 1998-2002-es kormanyzasat, habar a hajlamaik mar akkor is megvoltak, csak hatalmuk nem volt) hibazott, amikor nem lepte meg vagy csak reszben az intezmenyi szerkezeti atalakitasokat es gazdasagi reformokat. Ez az MSZP-SZDSZ es Fidesz hibaja is volt. Habar az MSZP-SZDSZ legalabb a demokracia minden szabalyat betartva kormanyzott es PM alatt) sokszor ugyesen (Bajnai es Bokros) ideje alatt. Bajanainak es Bokrosnak sajnos nem volt idejuk, es lehetoseguk hogy megmutassak, hogy hogyan tudnak megreformalni Magyarorszagot, ahhoz legalabb 2 ciklus kellene. Gyurcsany erotlen reform kiserleteit, a Fidesz mindenaron megfurta (ha kellett nepszavazassal) es ellehetetlenitette Gyurcsany kormanyzasat (habar Gyurcsany gyenge kommunikacioja es oszodi beszed is hozzajarult).

Na ehhez kepest a Fidesz anti-demokratikus amokfutasa, ahol egypart rendszert probal most kiepiteni es minden intezmnyt megszallni es az osszes meglevo ellenfelet marginalizali. AB-t,KT-t, MNB-kot legazolni. Uj egyoldalu hazug Fidesz alkotmanyt elfogadni. MNYP-i penzeket allamositani, Munkatorvenykonyv atirasaval rabszolgasorba taszitani a munkavallalokat, visszamenolegesen torvenykezni, reszrehajlo valasztasi rendszert kiepiteni, mediat elfideszisiteni (Klub radio, retusalasok, Media Tanacs megszallasa ), birosagok fuggetlensegenek felszamolasa, es mindezt megfejelve egy ugyetlen es igazsagtalan felso osztalyt kedvezo adopolitikaval BOVLI kategoriaba sodorva Magyarorszagot es az EU, USA, IMF szovetsegeinknel es bel es kulfoldi befektetoknel teljes bizalomvesztes, irdatlan bank es multiadoval a banki hitelezes befagyasztasa es munkanelkuliseg novelese. Ennek tetejebe gogosen jarkalnak es unnepelnek.

Es a problema az, hogy a lista nem er veget, meg sok mindent ki is hagytam.

Ha ez nem orszag totalis csodje fele vezeto intezkedesek, akkor mi az?
Az Orban fele politika megbukott!

Lacdelo 2012.01.05. 08:59:48

@rámenős:

Ha gondolod vegigmehetunk a Jobbik valasztasi igeretein en elolvastam a teljes valasztasi programjukat 2-3-szor az utobbi 2 evben. Nagyon gyenge, raadasul antidemokratikus es a gazdasagi ugyekben kifejezetten dilettans EU-ellenes es befekteto ellenes.

Egyebkent a Jobbik folyamatosan az EU, IMF, USA, a bankok, multik es a penzpiacok ellen beszel a zsidozik, ciganyozik es buzizik. A Jobbik teljesen lejaratna az orszagot (meg a Fidesznel is jobban), szetverne a gazdasagot (meg a Fidesznel is jobban), ha hatalomra kerulnenek az 2030-ig ki se heverne az orszag. Attol felek, hogy a 2010-es evek valsagban fognak eltelni a jobboldal nacionalista, kulonutas, dilettans politikaja miatt.

rámenős 2012.01.05. 13:57:43

@Lacdelo: Hát persze. Már nem is a hatalmon lévők irányítják az országot 2/3-al, hanem a jobboldal. Mindenről ők tehetnek.
Abban én is biztos vagyok, hogy ha hatalomra kerülne a Jobbik akkor sokkal rosszabb lenne, azért mert megfojtanák az országot a most is a drót végét tartók.
Netalántán te is az írt hármasba tartozol, hogy így köpködsz?
Tudod én is EU, IMF, befektető ellenes vagyok pusztán azért mert ha Magyarországon lenne igazságszolgáltatás már elvitte volna őket a rendőrség az uzsorakamat miatt.
Így viszont a helyesléseddel szabadon rabolnak. Nem kellene nekünk senki, csak normális, a nemzet érdekét szem előtt tartó vezetők.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.01.05. 15:56:43

@bogancs: "Nem mintha az Mszp-é vagy az szdsz-é vagy az mdf-é vagy a kisgazdapárté jobb lett volna.. "

Kár, hogy nem sikerül elszakadni ettől a hároméves gondolkozástól, ami kimerül a Deamásikisdobáljaahomokotalányokhajába!!! szintű érvelésekből.
Bárki fel meri tenni pld azt a kérdést, hogy hova tűnt a fidesz által eltapsolt rengeteg ZS, egyből az a válasz: Debezzegakommunistákmennyitloptak!

Az nem lehet választási program, hogy mi majd kicsit kevesebbet lopunk...

Bebes 2012.01.09. 21:58:44

@rámenős: "Érdekes. Nekünk valahogy az Emese,Álmos, Csaba, Mária, nevek jutottak először az eszünkbe.
Nem értem miért?"

Én értem:-) nyilván az ősmagyar táltoshit közelebb áll hozzád, mint a kereszténység. (A Mária névvel meg jó lesz vigyázni:-)

Mitzimackó 2012.01.15. 15:15:13

@Bebes: nekem is eszembe jut néha, hogy ezek a szittyák hogy bírkóznak meg két olyan ellentétes hittel, mint a pogányság és a kereszténység? merthogy gejza előtt bizony animista pogány népség volt a mogyeri, az tuti! tehát aki ősmagyarkodik, az nem lehet keresztyén! ha meg +keresztelkedett, akkó mit nyilazgat meg meg rovásír?
süti beállítások módosítása