Érezzük megtisztelve magunkat: velünk foglalkozik a világsajtó! A Financial Times ma három cikket is írt rólunk, a Wall Street Journal szintén, de a Bloomberg, a MarketWatch vagy a Le Monde is kiemelten figyel minket. És akinek ez nem lenne elég: a német ZDF gyerekeknek szóló műsorában (!) is a magyar alkotmányt magyarázzák. Hiába, ezt is megértük, Orbánnal ijeszgetik a kis dajcsokat. (A „rasszista magyarok” kártyát eddig még nem sikerült kijátszani, de kétségem sincs affelől, majd előkerül.)
Nem értem ezt a kiemelt figyelmet. Magyarország az EU egyik periferiális országa, mely éppen most készül kisírni 10-15 milliárd eurónyi hitelt, ami ilyen szinten aprópénz (ennél jóval többet kaptak a „nagy uniós múltú fejlett országok”). Vajon mi lehet annak az oka, hogy MOST, EGYSZERRE, ír a nyugati sajtó pár lapja hazánkról szóló cikkeket, egymástól függetlenül (nem feltételezem, hogy összehangolták volna), melyek többsége nemcsak tényeket közöl, hanem véleményt is nyilvánít (némelyikből éppen csak az „Orbán, takarodj!” hiányzik)? Mi irányíthatta a figyelmet ennyire hazánkra? A gazdasági helyzet? Az „gány” volt eddig is. Az alkotmány vagy a jegybanktörvény? Hát, nem irigylem azt, akinek más dolga sincs az ünnepek idején, minthogy a magyar alkotmányt meg a jegybanktörvényt olvasgassa és elemezze (azt természetesen nem tételezem fel, hogy ezen nagy múltú lapok enélkül írták volna meg a cikkeket, pusztán valamelyik hazai médiumra támaszkodva...). Vagy a 30-50 ezres összellenzéki tüntetés irányította volna a figyelmet Magyarországra? Könyörgöm, némelyik magyar labdarúgó (!) válogatott (!) mérkőzésre (!) több fizető (!) néző (!) jön össze, mint a hatalmas ellenzéki és civil összefogás komoly reklámot kapott megmozdulására! Esetleg az IMF-tárgyalás előtt szeretnének némi nyomást gyakorolni a magyar kormányra azok a”bizonyos körök”? Ilyet természetesen nem tételezünk fel, ilyen körök nincsenek, a nemzetközi gazdaság és politika minden nyomástól függetlenül, demokratikusan és szabadon működik.
Szóval továbbra is a kedves olvasó segítségét várom, mert nem értem, hogy miért pont MA szállt ránk a világsajtó egy része, elvileg egymástól függetlenül. (Szíjjártónak biztos lenne rá valami magyarázata, arra viszont én nem vagyok kíváncsi.) Mindenesetre hiába hatalmas a nyomás az országon, a forint valahogy nem akar hatalmasat zuhanni, jelenleg olyan 320 Ft egy euró, és összesen nem gyengült másfél százalékot. Pedig már az Európai Parlament zöld frakciója is ellenünk van.