Bogáncs, aki mostanában minimálbérből éli mindennapjait, egyelőre nem áll jól a kísérletében, hiszen az ötvenezer forint időarányos részét túllépte múlt héten. Ötvenezer forint? 170 euró egy hónapra, 40 euró egy héten, ennyiből én is kijövök Írországban (feltéve, hogy nem ugrik be semmilyen váratlan kiadás), és még jól is élek! Mi a titkom, azon túl, hogy a rezsiköltségek között egyedül a villanyszámla szerepel, ami nem több havi 50 eurónál? Nem kell találgatni, elárulom; a titok neve: „reduce to clear”.
Aki külföldön, angolszász országban él, az biztos látott már ilyen polcokat, ahol ki van téve a „reduce to clear” tábla, és tele van nagyon olcsó termékekkel. A „reduce to clear” kifejezés szabad fordításban valami olyasmit jelent, hogy „ezeket a termékeket jól leáraztuk, csak vidd már el a fenébe, mert látni sem bírjuk áruházunkban” (ebből kiderül, hogy a reduce to clear nem egyenlő a szokásos leárazásokkal, akciókkal, sokkal nagyobb kedvezményt nyújt annál). Ez jól hangzik, de vajon mely termékek ezek? Pár típusát összeszedtem:
Hibás, hiányos darabok, pl. a ruha picit szakadt, vagy a madárlaknak törött a teteje. A fene nem fog kínlódni vele egy áruházban, általában nincs se idő, se eszköz a javításhoz, egyszerűen leárazzák, aztán aki úgy gondolja, majd otthon megjavítja.
Utolsó darabok. Ha egy termékből már nem érkezik több, a franc nem fog egy teljes facinget fenntartani annak az egy-két izének (különben is csúnya a majdnem üres polc), inkább leárazzák, gyorsan eladják, és jöhet a helyére az új, friss termék. Szezonális termékeknél (különösen ruháknál) gyakori.
Lejáró termékek. Főleg friss élelmiszereknél fordul elő: egy nap múlva lejár a termék (például tej, sajt, péksütemény), ezért leárazzák, csak vigyék már el, ne kelljen kidobni.
Persze rögtön felmerül a kérdés: miért nem dobják inkább ki? Aki dolgozott kereskedelemben vezetőként, tudja, hogy a „kidobás” jó esetben selejtezést jelent, ami egy nagyon pontos és naprakész mutató, és ez alapján bármikor elő lehet venni az osztály- vagy boltvezetőt, kevésbé pozitív értelemben. A selejtezés sokszor áruházi „hanyagságot” jelent: nem figyeltek oda a szavatossági időre, nem forgatták a készletet rendesen, vigyázatlanul kezelték a raktárban vagy az áruházban és megsérült; és persze időnként a vásárlók is tudnak alkotni, pl. kilopják az egyik tartozékot, szétbarmolják a csomagolást, leverik a terméket, stb. Szóval a selejt rossz dolog, míg a reduce to clear azt jelenti, hogy „úgy tűnik, elkúrtuk, de legalább megpróbáljuk jóvátenni, és a termék árának legalább egy részét visszahozni”.
Nos, ebből az élelmes vásárlók (pl. én :-) remekül megélnek. Holnapra lejár az a sajt? Ki nem sz-rja le? Nem lesz annak semmi baja, akár még egy hét múlva is fogyasztható! Az a csirke meg ma jár le? Akkor az lesz ma a vacsora! A krumpli is lejár? Semmi baj, sötét helyen kell tárolni, időnként átválogatni, és még nagyon sokáig jó lesz az! Egy ilyen reduce to clear termék ára az eredeti ár töredéke (30-50-70-90%-kal olcsóbb), így könnyen lehet, hogy a 6 eurós csirkét megkapjuk 1,99-ért, az 1 eurós kenyeret 40 centért, vagy a 85 centes tejet 30 centért. Sőt, ha az ember jókor megy vásárolni (zárás előtt mondjuk két órával), akár az egészet megkaphatja 5-10 centekért. A lényeg, hogy tudni kell, hová rakják ezeket a termékeket, és mi a bolt leárazási politikája.
Így lehet nagyon olcsón nagyon jókat enni, és röhejes összegekből megélni. És változatosan étkezni! Például megvennéd-e azt az indiai izének kinéző izét, ami 300 gramm és 4 euró? Venné a fene! És 50 centért? Naná, ennyiért már kipróbálom! Fillérekből meg lehet oldani, hogy minden nap sok-sok (még) friss gyümölcs és zöldség kerüljön az asztalra, ami az egészséges, vitamindús táplálkozás alapja (legalábbis bízunk abban, hogy nincs tele mindenféle vegyi anyaggal). Itt a vásárló azt használja ki, hogy a „best before date:...” (minőségét megőrzi: ...) nem mindig esik egybe a valódi felhasználhatósággal; a termék - jellegétől függően - sokszor még utána is fogyasztható.
Utaltam már rá, hogy „reduce to clear” nemcsak élelmiszereknél, hanem nem-élelmiszereknél is van: itt nem feltétlenül a hibás termékek számítanak jó vételnek, hanem az utolsó, kifutó darabok! Komplett ruházkodást meg lehet úszni pár euróból, főleg annak, aki nem „átlagos” méretekkel bír; a műfenyőt meg lehet venni januárban is 5 euróért, és akkor nem kell novemberben 40-et leszurkolni érte (addig meg eláll a sufniban), és aki medencét akar vásárolni, miért ne vegye meg szeptemberben tízezerért (ezt most forintban értem), miért várjon vele májusig, amikor többszöröse lesz az ára? A tudatos vásárlással rengeteg pénzt meg lehet spórolni, úgy, hogy az ember ugyanazt a komfortot érzi, mint a drágán vásárló szomszédja. Csak figyelni kell, számolni, és nem elcsábulni!
(És végül ennek kapcsán egy érzékeny témát érintenék: az addig rendben van, hogy nekem Írországból ekkora a pofám, és ilyen lazán előadom mindezt, de mi a magyar helyzet? Mert láttam otthon is „reduce to clear” polcokat, de arányaiban jóval-jóval kevesebbet, mint külföldön, és azt is főleg csak élelmiszeren. Itt a hazai kereskedelmi tapasztalatomra tudok csak támaszkodni: gyerekek, megpróbáltuk. Utolsó darabokra, hibás termékekre ráraktuk a reduce to clear kódot, komoly biztonsági ellenőrzés mellett, mert az ilyen termékek listáját az atyaúristennel is alá kellett íratni, és a kódozásnál is jelen volt egy biztonsági őr, a kódokat meg speciálisan rögzítettük, hogy ne lehessen elmozdítani. Ezzel egy baj volt: rendkívül időigényes, és az embernek van ezer más dolga is. Később mindezt megengedték az alkalmazottaknak is, akik szó szerint ott rohangáltak a kiárusításos kódokkal. És ne tudjátok meg, mik voltak: csomó olyan dologra is rákerült a kiárusításos kód, melyre nem lett volna szabad, sőt, beindult az üzletelés, ahol rokonok bevonásával vitték haza szinte ingyen a teljesen jó cuccot. Persze lett belőle jó nagy lebukás, pár elbocsátás, majd a vezetés úgy döntött, hogy inkább nem ad ki kiárusításos kódot, és visszatértünk a régi rendszerhez. Igen, ahhoz, amire nem volt idő... Szóval abban az áruházban itt bukott meg a reduce to clear alkalmazása, azért, mert pár alkalmazott (na meg vezető, ott is voltak „izgalmas” történetek) „nem nőtt még fel a feladathoz”. Nem kezelték ezt a dolgot olyan felelősségteljesen, mint a külföldi alkalmazott kollégák. És én aláírom, valóban kevés az otthon fizetés, valóban nehéz belőle megélni, de ez nem jogosít fel senkit sem arra, hogy „lopjon”.)
