Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Érthetetlen Matolcsy áfa javaslata

2012. április 17. - ccactus

A napokban kisebbfajta kommunikációs offenzívát tapasztalhattunk a kormánytól az adórendszer átalakítására vonatkozóan. A pénzügyi tranzakciós adóról már leírtuk a véleményünket ezen a linken. Most az új áfa javaslatot szeretném kicsit körbejárni.

A javaslat lényege ugye az, hogy a jelenlegi három kulcs (5% - 18% - 27%) öt kulcsot képeznének meg (5% - 15% - 20% - 25% - 30%). Az EU jelenlegi szabályozása mint tudjuk ezt nem engedi meg, de azért játszunk el a gondolattal, hogy milyen lenne, ha öt áfakulcsunk lenne.

Tulajdonképpen az indoklás és a szándék nagyon rendben lenne, miszerint a kis jövedelmű emberek által leginkább vásárolt alapvető fogyasztási cikkek áfája alacsony legyen, míg a luxusnak számító, vagy nem létfontosságú termékeké pedig magasabb. Ahogy a kormány fogalmazott, az egykulcsos jövedelemadóhoz egy ilyen többkulcsos áfa illik. Még ez is rendben van, hiszen míg egy többkulcsos szja a legálisan bejelentett jövedelműeket sújtaná csak, addig a többkulcsos áfa a feketejövedelmekkel rendelkezőkre is vonatkozna, tehát szélesedne az adófizetők köre.

Idáig mind szép, de akkor nézzük az ellenérveket. Egyrészt a javasolt áfakulcsok nagyon közel vannak egymáshoz. Nem látom be, hogy mi értelme 15-20-25-30%-os kulcsokat fenntartani. Lehet érvelni a bonyolultsággal is a javaslat ellen. Az egyes termékek besorolása valóban kavarodást okozhat.

Azonban van még egy érv, amit eddig még nem nagyon láttam leírva: A javasolt öt áfakulccsal nehezen lenne elkerülhető az összes áfabevétel csökkenése. Jelenleg ugyanis csak nagyon minimális azon termékek köre, amelyek nem a 27%-os kulcsba tartoznak. Az ötkulcsos áfánál azonban feltehetően egy sor termék áfáját 27%-ról 20%-ra és 25%-ra csökkentenék, amit nehezen ellensúlyozna, hogy némely termékek áfája viszont 27%-ról 30%-ra nő. Illetve csak akkor ellensúlyozná, ha a termékek zöme továbbra is a legmagasabb, 30%-os kulcsba tartozna, és csak nagyon kevés termék kerülne az alacsonyabb 5-15-20-25%-os áfakulcsba. Ez viszont megint csak arra érv, hogy fölösleges ez a sok kulcs, hiszen ha az áfabevételek szintjét tartani szeretné az állam, akkor nem tudja megtölteni tartalommal az alacsonyabb kulcsokat.

A Nívó blog javaslata tehát a következő: Maradjunk meg az EU-konform 3 áfakulcsnál oly módon, hogy az 5%-os kulcshoz (gyógyszerek, könyvek, újságok) nem nyúlunk, és emellett létrehozunk egy kedvezményes 20%-os kulcsot az alapvető fogyasztási cikkeknek (élelmiszer, rezsi, tömegközlekedés), és egy 35%-os kulcsot a többi terméknek. Ily módon az alapvető cikkek ára akár 7%-kal is csökkenhet, miközben az összes többi termék ára viszont 7%-kal nőne.

Az alábbi táblázat egy elképzelt középosztálybeli háztartás költségvetését tartalmazza, ezen a példán vesszük most végig, hogy milyen változásokkal járna a Nívó blog javaslata:

https://m.blog.hu/ni/nivo/afa2.JPG

Látható, hogy alapvető dolgokra (élelmiszer, lakásfenntartás, tömegközlekedés) az áfaváltozás hatására havi 7 ezer forinttal kevesebbet kellene költenünk, miközben más dolgokra (benzin, ruházkodás, szolgáltatások) nagyjából ugyanennyivel többet. A havi rendszeres kiadásaink adója tehát összességében nem változna. A változás azért lenne előnyös, mert minél magasabb valakinek a jövedelme, valószínűleg annál kisebb arányban költ alapvető cikkekre, és inkább a magasabb áfakulcsú termékek vásárlását növeli. Míg az alacsonyabb jövedelműek valószínűleg leginkább alapvető cikkeket vásárolnának, így az adójuk csökkenhet.

Szintén a 35%-os kulcsba kellene sorolni a nem napi szinten vásárolt dolgokat: tartós fogyasztási cikkek, autó, barkács- és kertészeti termékek, iparcikkek, lakásvásárlás. Ezek a termékek szintén olyan dolgok, amelyekből a tehetősebbek többet és drágábbat vásárolnak. A lakásvásárlás megemelt áfáját lehetne azzal kompenzálni, hogy az első lakás megvásárlása illetékmentes lenne.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a táblázatban 0% áfával feltüntetett sorokra azért nem számoltam áfát, mert ezekre a dolgokra még az életben soha nem kaptam számlát, így gondolom áfa sem keletkezik rajta, holott kellene.)

Összességében elmondható, hogy ezzel a javaslattal megőrizhető, sőt talán még némileg növelhető is az állami áfabevételek szintje, mégpedig úgy, hogy az alacsonyabb színvonalon élők terhe csökkenhet, míg a magas jövedelmű és nagy lábon élőké nőhet.

Nos, remélem a nívós áfajavaslatunk nagyobb sikert arat majd, mint néhány napja a pénzforgalmi tranzakciós adó átalakítására tett (nem is teljesen komoly) javaslatunk. De ez most komoly! Felteszem a dolgot szavazásra:

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr264457928

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.18. 14:06:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Matolcsy és a forintválság 2012.04.18. 13:28:29

A Kormány és a Nemzetgazdasági Minisztérium végre látványosan, félreértelmezhetetlenül döntött - semmibevéve az Európai Központi Bank által a múlt héten közölt, a jegybanktörvénnyel kapcsolatos aggályokat ugyanazt a javaslatot nyújtották be megtá...

Trackback: Lottó szelet tuti ötössel 2012.04.18. 12:56:18

Ha azt kérdezi bárki, lehet-e Magyarországon tisztességesen boldogulni, azt kell válaszolni: mi az, hogy? Sőt, nagyon is! Mi sem példázza ezt jobban, mint a Közgép Zrt., amelynek tavalyi évi nyeresége közel hárommilliárd forint volt. Ahelyett, hogy jó ...

Trackback: Orbán feje csúnyán eltorzult az elmúlt 20 év alatt 2012.04.18. 12:28:01

Hogyan lett a huszonéves, a kádári diktatúra ellen lázadó srácból hatalommániás, acsarkodó diktátor? Az ilyen volt – ilyen lett fotó nem tudja a választ, csak a kiinduló állapotot és a végeredményt mutatja. (Kép: esbalogh.typepad.com)   Update 04...

Trackback: Száz forint a forró lángos, mihez értesz, Áder János? 2012.04.18. 12:23:27

Áder János életrajza sallangmentes Europass sablonba töltve: íme egy újabb nímand, egy elvtelen csinovnyik, aki a Párt iránti elkötelezettsége mellé semmilyen szakmai eredményt nem tud felmutatni. “Áder Jánosnak nincs semmiféle jelentős tudományo...

Trackback: Orbán Viktor is volt fiatal, liberális és demokrata (archív kép) 2012.04.18. 12:21:53

A fekete-fehér kép valamikor a 80-as évek végén készülhetett Orbánról, Deutschról és Fodorról, a Fidesz akkor még valóban fiatal, valóban liberális és valóban demokrata nézeteket valló három alapító tagjáról. A magukat akkor még „liberális, radikális é...

Trackback: Oszt köztársasági elnök voltál-e már, édesöcsém? 2012.04.18. 11:14:07

Furcsa, de a 2/3-os kormánnyal kapcsolatban nem az irritáló arrogancia és a nagyképűség a legnagyobb probléma. Nem is az, hogy politikai szólamokkal szeretnének, ráadásul meglehetősen ügyetlenül kicserélni tudományos fogalmakat. Vagy az, hogy az észt o...

Trackback: Nem vak az a ló, csak bátor ... 2012.04.18. 08:53:07

Most jön az IMF vagy nem? Tárgyalunk vagy nem? Van esélyünk hitelre, vagy úgy teszünk, mintha akarnánk, de valójában nem akarjuk? Fejjel megyünk a falnak vagy csak bátrak vagyunk és irány előre, unorthodoxia? A külföldi elemzők szerint hazánk ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lima31 2012.04.18. 13:15:39

@desw:

jól van, felmentést kapsz a hugyozás adó alól, de a dörzsölés után fellépő problémákra igénybe vett orvosi ellátásért kénytelenek leszünk különadót felszámolni és előre megfontolt adócsalásért pellengérre állítani.

mátyáskirály 2012.04.18. 13:16:27

Itt 6% az afa. Es elegge rendben van a kornyezet es az allami szolgaltatasok. Kepzelem abbol a 27%-bol mennyi hova mehet. Pedig ezeknek is 2 kezuk, 2 labuk es 1 fejuk van. Bar igaz, hogy itt nincs meg a csavaros, vilagon egyedulallo, unorthodox eszjaras

desw 2012.04.18. 13:18:38

@lima31:
Visszakoznék! Akkor maradok a pelusnál, mert az ingyér lesz @takács bálint ötlete nyomán...

mátyáskirály 2012.04.18. 13:23:24

@desw: sajnos "az ingyen dolgok a legdragabbak" ;-)

lima31 2012.04.18. 13:24:56

@desw:

a lányom ingyenes diákigazolványa 1400.- ba került.... már pontosan tudni mennyi azaz "ingyen"

levim 2012.04.18. 13:25:50

Olyan viccesek ezek a kommunisztikus elképzelések egy "polgári" kormánytól. Amit csinálnak, annak semmi köze a jobboldali értékrendhez. A 24 évvel ezelőtti fidesz letagadná a mait.

flimo13 2012.04.18. 13:26:00

Akkor már 0-15/20-30 legyen. Az esetleges áfa-bevétel csökkenést meg az szja kulcs 20-ra emelésével (szuperbruttó teljes eltörlése mellett) lehetne kompenzálni. De ez túl egyszerű lenne.

desw 2012.04.18. 13:27:08

@mátyáskirály:
Igen!

De nekem jó biznic lesz! Már be is jegyeztettem az ingyenpelus.eu domaint. Már készül a webshop is a pelenkabiznicre. :))

mátyáskirály 2012.04.18. 13:29:56

@levim: 24 eve meg tudtommal liberalisok voltak. A polgariasodas csak egy piaci res kihasznalasa volt. Szerintem ok sem gondoltak, hogy igy beragadnak. Javitsatok ki, ha rosszul gondolom

mátyáskirály 2012.04.18. 13:34:27

@desw: Nice! Mondjuk a jobbik kormany valoszinuleg majd internal minden webshop tulajdonost. Es a te boltodbol is szittyapelus.eu lesz. Irany Cyprus vagy Lichtenstein!

Kivlov 2012.04.18. 13:37:51

"Érthetetlen Matolcsy áfa javaslata"

Az sokkal érthetetlenebb, hogy még mindig csak maszatolnak kamuadókkal, kiadáscsökkentés helyett...

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.04.18. 13:42:09

Pont az MSZP uralkodása idején volt egy próbálkozás az ÁFA 20%-ra való csökkentésére. Mi történt valójában? A kiskereskedelem és a szolgáltató ipar ezt az 5%-ot egyszerűen benyelte, nem csökkentek az árak, ugyanakkor az áfabevétel csökkent. Ezért került az ÁFA visszaállítása 25%-ra, ami viszont érdekes módon azonnali áremelést hozott. (a korábbi 25%-os áfás árhoz képest).

Először a fejekben kell rendet tenni, aztán érdemes ilyenekkel foglalkozni.

Ilyen tekintetben talán még a multik árképzése tekinthető korrektek, a kisboltosok árképzése általában az alábbi képlet alapján alapul:
"Eladási ár=Metró ár x2 +áfa"
Természetesen számla nélkül.

A vállakozókról (víz, fűtésszerelők, festők) pedig most inkább halgassunk.
Ott inkább a munkadíj=anyagköltség*2 +áfa dukál.

Fölösleges ezzel bohóckodni, én szívem szerint felb@nám az ÁFÁ-t 45%-ra, és eltörölném a jövedelemadós bohóckodást.

levim 2012.04.18. 13:44:17

@mátyáskirály: Szomorú, hogy "piaci igényt" elégítenek ki és az ideológia csak eszköz. Különösen, ha azt vesszük, hogy a "vezérkaruk" kisz-es és mszmp-s volt.

gerdo 2012.04.18. 13:47:25

@levim: En mar egy jo ideje magyarazom, ebben a kormanyban a jobboldali ertekek erosen eltorzultan jelennek meg, ha egyaltalan. A legjobban talan a "nemzetszocialista" jelzo irja le a jelenlegi tevekenyseguket (anelkul, hogy nacizmusnak neveznem, mert az azert egy mas kategoria):
-demokracia megnyirbalasa,
-egyszemelyi vezeto, a benne valo feltetlen hit,
-antiliberalis, antikommunista
-demagog, populista balaoldali szlogenek
-piac korlatozasa nemzeti erdekekre hivatkozva
-rasszizmus: burkoltan tamogatjak, nem lepnek fel ellene.

levim 2012.04.18. 13:47:43

@newtehen: Én meg eleve kivenném az ÁFA körből a kisvállalkozókat és az adójuk is 0% lenne, mert ezek az emberek gondoskodnak magukról, nem kell segélyezni őket és nem kell multiknak súlyos milliókat fizetni egy-egy munkahelyért. De amíg ebben az országban a "vállalkozó" szitokszó, nem fogunk előbbre jutni.

lima31 2012.04.18. 13:49:02

Útjára indítunk egy új rendszert nem sokára, addig meg hagy bohóckodjanak..

Spiro 2012.04.18. 14:27:20

Nem a gombhoz kell varrni a kabátot!

A költségvetési kiadásokat kell csökkenteni, de kurvára.

Azért mert egy elmebeteg csak a bevételek növelésében látja a fantáziát, az nem jelenti azt, hogy a többieknek az ő ötletét kell cifrázni.

Ezek a faszfejek csak az infláció pörgetését ismerik, és ezért nem tesznek semmit a gyenge HUF ellen, sőt még lebegtetik nekünk az IMF megállapodást. Azt nem veszik észre, hogy a fogyasztás nem nőhet, amíg a fél ország a HUF gyengeség, és a bankadó közvetett hatása miatt a bankba hordja a pénzét a fogyasztás helyett. Azaz hiába találnak ki új adókat attól nem lesz magasabb az adóbevétel, mert nincs több pénze az embereknek.

Melyik idióta venne fel kölcsönt drágábban saját magán életében? Nyilván egyik sem, de mivel van 10 millió birka, akit az orránál fogva lehet vezetni, semmi sem számít. Ha elbasznak 100-200 MRD-ot a közös pénzből a büszkeségük miatt, nem gond.

Egyébként az IMF megállapodással egyidejűleg csökkenthetné az MNB a deviza tartalékot 20 MRD EUR-val a válság előtti szintekre és csak ezzel évi 420 MRD Ft kamat kiadást takarítanánk meg (20MRD EUR*300Ft/EUR*7%).
Ezzel csökkenhetne a bruttó államadósság is 6000MRD Ft-tal (~22% -kal), és végre világossá válna az is, hogy szó sem volt az előző kormányok részéről az államadósság növeléséről, hiszen az MNB tartalék hizlalása okozta a megnövekedő bruttó államadósság/GDP, de a nettó érték alig nőtt (pláne ha az adósság állomány nem a mostani gyenge HUF árfolyamon lenne értékelve).

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 14:30:30

@desw:
nyilván nem olyan bonyolult ez. ha van kisgyereked, vagy a tesódnak, vagy a szomszédnak, akkor tudhatod, hogy néhány áruféleség kell ehhez. amiknek a beszerzése egyáltalán nem olcsó. de ide nem 0 kulcs kell. hanem fix összegű támogatás. mondjuk a bébiétel grammjára X forint. a pelenka darabjára Y. a kelengye méterére Z. és ezt jövedékkel ellentételezni nem olyan bonyolult.

áfa van. bizonyos áruk tb támogatottak. megint más áruféleségek jövedéki adó terhel. ez a social security. az általános forgalmi adót korrigálják. akár brutálisan. bizonyos termékekhez olcsón hozzájuthass. megint máshoz meg ne férhess nagyon olcsón. de a rendszer lehetne egyszerű. ha van tb támogatás és jövedék. akkor nem kell öt áfa kulcs. három sem kell. elég egy általános kulcs.

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 14:30:30

@desw:
nyilván nem olyan bonyolult ez. ha van kisgyereked, vagy a tesódnak, vagy a szomszédnak, akkor tudhatod, hogy néhány áruféleség kell ehhez. amiknek a beszerzése egyáltalán nem olcsó. de ide nem 0 kulcs kell. hanem fix összegű támogatás. mondjuk a bébiétel grammjára X forint. a pelenka darabjára Y. a kelengye méterére Z. és ezt jövedékkel ellentételezni nem olyan bonyolult.

áfa van. bizonyos áruk tb támogatottak. megint más áruféleségek jövedéki adó terhel. ez a social security. az általános forgalmi adót korrigálják. akár brutálisan. bizonyos termékekhez olcsón hozzájuthass. megint máshoz meg ne férhess nagyon olcsón. de a rendszer lehetne egyszerű. ha van tb támogatás és jövedék. akkor nem kell öt áfa kulcs. három sem kell. elég egy általános kulcs.

Anunnaki 2012.04.18. 14:33:26

Ha kimegyek magam elé
Hogyne néznék 3 felé,
Hogyne volnék igen bandzsa,
Mer akár merre tekingetek,
Másik pártnert ugyse lelek,
Csak én leszek jobbra-balra.

Megbasztam egy aranyhalat,
Abból se' lett tapasztalat,
Annak se' volt semmi haszna.
Azis olyan mint a többi,
Lökés, nyögés, meg stb...
Mér az ember mindig baszna.

Fából vaskarika
Fűből füstkarika
-rika, -rika,
-rika, -rika, radajdam.
Akik tudják megmondhassák,
Minden tagság viszontakság,
Minden kúrás fogyókúrás.

Be se nézek magam alá,
Mer a végén még ott találom Magamat magam alatt,
Azaz érzés nagyon tréfli haj az ember aztat érzi,
Magának is alul maradt.

Jaj a szegény Diána,
Fából van a pinája,
De még milyen kemény fából.
Kívül bellül csupa szálka,
Sok pénzért se' másznék rája,
Másszék rája haláltábor.

dez01 2012.04.18. 14:44:28

1 fontos info: A pénztárgép szoftverekben jelenleg 5 kulcs van lefejlesztve: 0% TAM (Tárgyi Adómentes) 5% 18% 27%.

Ha a 0 és a TAM megmarad (pld a cigaretta az TAM, mert az adójegyben van az ÁFA is) akkor az 5 kulcs a valóságban 7 kulcs, és az összes szoftvert módosítani kell - nem csak a pénztárgépekét, hanem az összes kapcsolódót is - pld. a NAVét is.

Nem kevés pénz és nem kevés idő....

hirtelendi 2012.04.18. 14:45:25

@Kopi3.14: Nem, nem gondolom, hogy teleportálnák, vagy reptetnék, bár nyilván ezekhez a módszerekhez is társulna üzemanyagköltség, mindössze arra vagyok kíváncsi, hogy milyen titokzatos módon van hatással a kenyér vagy a tej árára a szállításukhoz kapcsolódó üzemagyag ÁFÁ-jának. Úgy általában véleményed szerint az előállítási láncban szereplő termékek és szolgáltatások ÁFÁ-jának ára milyen hatással van mégis a végtermék nettó árára? Ha a búza ÁFÁ-ja megnő, akkor szerinted a kenyér ára is több lesz?

Érdemes úgy véleményt nyilvánítani egy adott ügyben, ha minimum az alapfogalmakkal tisztában vagyunk, adott esetben pl. tudjuk, hogyan működik az ÁFA.

hirtelendi 2012.04.18. 14:50:01

@Kopi3.14: Nem, nem hinném, hogy ilyen módokon szállítják, de hogy a szállítás módjának mi köze ahhoz, hogy a szállító eszköz üzemanyagának ÁFÁ-ja hogyan befolyásolja (vagy mint a valóságban - nem befolyásolja) a végtermék árát, arra továbbra is kíváncsi lennék.

Ha egy szakmai témához hozzászólunk, vagy egy politikai témának a szakmai részéhez, akkor legalább a minimális alapokkal legyünk tisztában, mielőtt gunyorosnak szánt beszólásokkal hülyét csinálunk magunkból.

Jozsó_ 2012.04.18. 15:03:07

Azért az ugye mindenkinek teljesen tiszta, hogy Orbán-Matolcsy nem azért akar 5 kulcsos áfát, mert az öt az szebb szám mint a három?

A javaslat hátterében teljesen nyilvánvalón az áll, hogy a 27%-os áfa emelkedjen 30-ra. Csak ez így bejelentve még a Fideszhez képes is durva lenne.

Gondolom az eredeti elképzelés is vhogy úgy lenne, hogy első áfa kulcs kenyér, második tej, harmadik alma, negyedik zokni a legnagyobba meg menne minden más, amit nem soroltam fel.

desw 2012.04.18. 15:03:32

@takács bálint:
"nyilván nem olyan bonyolult ez. ha van kisgyereked, vagy a tesódnak, vagy a szomszédnak, akkor tudhatod, hogy néhány áruféleség kell ehhez. amiknek a beszerzése egyáltalán nem olcsó. de ide nem 0 kulcs kell. hanem fix összegű támogatás. mondjuk a bébiétel grammjára X forint. a pelenka darabjára Y. a kelengye méterére Z. és ezt jövedékkel ellentételezni nem olyan bonyolult."

Erre mondtam azt, hogy ettől be fog indulni a feketebiznic. Hirtelen minden gyerek naponta 5kg bébiételt fog megenni és 20 pelust teleszarni. Lásd szocpol csalások.

"áfa van. bizonyos áruk tb támogatottak. megint más áruféleségek jövedéki adó terhel. ez a social security. az általános forgalmi adót korrigálják. akár brutálisan. bizonyos termékekhez olcsón hozzájuthass. megint máshoz meg ne férhess nagyon olcsón. de a rendszer lehetne egyszerű. ha van tb támogatás és jövedék. akkor nem kell öt áfa kulcs. három sem kell. elég egy általános kulcs."

Tonnaszámra dobálnak ki az emberek gyógyszereket, amiket persze nem ők fizettek ki, vagy csak a teljes összeg töredékét, így tojnak rá! Majd az állambácsi fizeti!

Semmi sem működik rendesen, ha támogatják vagy inygen van! Pont ezért döglődik a felsőoktatás, az eü, a MÁV és BKV,... ezért idiótaság a ilyen-olyan támogatás, gázár, ...

Csak akkor fogsz megbecsülni egy terméket v. szolgáltatást, ha te fizeted a teljes összeget.

Kivlov 2012.04.18. 15:07:04

@desw:
Kár, hogy az eü nincs ingyen. Legalábbis a bérpapíromon nem az látszik, hogy nulla 0-ot vonnának le érte...

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 15:10:50

@desw:
egyezzünk meg abban, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást.

desw 2012.04.18. 15:11:28

@Kivlov:

Ja, csak érdemben kb 2 millió ember fizeti a 10 millió ellátását, magyarán 8 millió ingyen v. szinte inygen kapja...

desw 2012.04.18. 15:13:39

@takács bálint:

Senkit nem tartok idiótának azért, mert mást gondol a világról mint én. Csak az ötleted gyenge pontjaira hívtam volna fel a figyelmedet

Kivlov 2012.04.18. 15:15:37

@desw:
Ezért (is) volt elcseszve annó a vizitdíj azon rendszere.

Kopi3.14 2012.04.18. 15:16:14

@hirtelendi: A végfelhasználónál megjelenik az üzemanyag ÁFÁja is, lévén bár a szállítmányozó visszaigényelheti, de elébb be kell fizetnie, így az megy továbbszámlázásra a kereskedönek, akinél mint költség megjelenik- s ezáltal a lánc végére bizony annak is van vonzata. Talán ha kioktatsz, elébb próbálj meg ogndolkodni tennmagad!

szobalián (törölt) 2012.04.18. 15:17:28

Ha kizárólag jövedelmeket nézzük, akkor ha mostani szabályok szerint összeadjuk, csak a bért terhelő munkaválllalói és a munkaadói adókat és járulékokat, akkor bizony kb. 60 % az államhoz vándorol!
Ez az összeg hova folyik el?
"Szuper", a blogíró, ezt fejeljük még meg 35 % áfa kulccsal is.Agyrém...

Nagyon beteg gondolatnak tartom már a 27 %-os áfa mértékét is. Már ez a kulcs is képes a fogyasztás visszafogására a szerényebb jövedelműek körében, és az ettől magasabb kulcs sem fog a gazdagabbak körében több adót generálni, mert nem hülyék, kimennek oda vásárolni, ahol az utolsó bőrt nem akarják róluk lehúzni.

desw 2012.04.18. 15:17:29

@Kivlov:
"Ezért (is) volt elcseszve annó a vizitdíj azon rendszere. "

Miért?

Kivlov 2012.04.18. 15:22:34

@desw:
Mert nem azokat fizettete, akiket kellett volna. Hanem negyrészt azokat, akik amúgy is fizetik a járulékot.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.18. 15:33:16

És mi lenne ha összekötnénk a kellemest a hasznossal? Sorsoljunk minden héten hogy melyik terméknek milyen áfa kulcsa legyen éppen! Mint a lottónál, 1-90 közötti számokból lesznek az áfa kulcsok és azokhoz random hozzárendelünk termékeket, termékcsoportokat az adócsökkentést és adóegyszerűsítést szem előtt tartva...

szobalián (törölt) 2012.04.18. 15:33:41

Korábbi kommentem kiegészíteném azzal,
szerintem Matolcsy gyógyszere is nagyon-nagyon elgurult, de aki a posztban lévő javaslatot kitalálta, annak semmivel sem kevésbé, sőt...

desw 2012.04.18. 15:35:14

@Kivlov:
Túl sokan kaptak mentességet, ez ok! Én max a 18 év alattiaknak adtam volna, többi fizet.

Viszont akik fizetnek eü. járulékot, azokat valószínüleg nem vágta volna földhöz az évi max 6.000 Ft vizitdíj.

Továbbá ha valami rossz, akkor lehet ám konstruktív javaslatot is tenni a jobbításra, és nem kell egyből a népet felhergelni és leszavaztatni. pl.: első 5 alkalom ingyenes, utána fizetsz.

Kivlov 2012.04.18. 15:38:59

@desw:
Ennyi. De még jobb lett volna járulékból leírhatóvá tenni. Így tényleg csak az fizette volna, aki nem adózik...

szobalián (törölt) 2012.04.18. 15:39:06

Ja, még annyit, a benzinnek meg van áfán kívül, jövedéki adója is! Szerintem már így is, eddig is rekorderek vagyunk a benzin és egyéb dolgok (még ajövedelmek, munkáltatók adóztatásában is).

Állampolgárként nem újabb adókat szeretnék a nyakamba kapni (tranzakciós sem, sem új áfakulcsok, stb), hanem egy korrekt elszámolást kérek, hogy az eddig is befolyó rengeteg adó és járulék miért tűnik el a feneketlen zsákban...

2012.04.18. 15:51:27

FIGYELEM, PATKÁNYT KERESNEK!

kuruc.info/r/6/94993/

szobalián (törölt) 2012.04.18. 15:52:27

@desw:

"pl.: első 5 alkalom ingyenes, utána fizetsz."

igazságossabbnak tartanám fordítva, az első 5-8 mindenkinek kötelező (csak trécselésért orvoshoz járók kiszűrhetők), akinél viszont tényleg komoly probléma van, nagy beteg lett, azt ne szivassuk, ne 300 forintokon múljon, hogy kap-e vagy sem pl. egy idős néni, vagy egy rákos, stb. orvosi ellátást. (A kötelező terhességi vizsgálatok meg eleve ingyenesek lennének, azt nem preferálnám, hogy szivassák a leendő anyákat 300 forintokkal).

Ám, akinél az első 5-8 kifizetése is valóban problémás lene, ott szociális rászorultsági alapon lehetne állni azt is.
Ám sok bevétel befolyhatott volna a 300 forinokból, és egy apró kisújj megvágásával, talán nem terhelték volna a hipochonderek a rendelőt, hogy el fog vérezni, hanem megtanulta volna, saját magának felragasztani a sebtapszt. És a valóban sürgős esetek meg előrébb kerülhettek volna. Ez nem csak, hogy némi plusz bevételt okozhatott volna, hanem jobbíthatott volna az egészségügy helyzetén érdemben is, összegészében javíthatott volna az egészségügyi rendszeren, betegellátás színvonalán. Kár volt Horváth Ágnest a levesbe küldeni.

Ettől függetlenül az előző kormányt pont ugyanakkora balféknek gondolom, mint a mostanit. Ám, a vizitdíj még mindig értelmesebb volt, haszna is lehetett volna, ellentétben a tervezett állampolgárokat szivatni készülő tranzakciós/sárga csekk adót, áfa manipulálást, stb.

Tele a hócipőm, hogy állandó adóemelésen agyalnak, áh, ez nem megszorítás-, ám egy ilyen pofring, periférikus, a világban se politikailag, se gazdaságilag nem jelentős országnak, akinek 10 miller alatt van a lakossága, mi a fenének kell számszerint ennyi képviselőt fenntartani, és egy csomó költségtérítést, juttatást alanyi jogon adni nekik. A karcsúsítást nem jövőbe tolva, hanem most azonnal meg kellene kezdeniük. Ennyi képviselő, és az állami szektorra épülő vízfej apparátus csak hátráltat bármiféle érdemi előrementelt, nem segít.

belekotty 2012.04.18. 16:08:43

@hirtelendi: "milyen titokzatos módon van hatással a kenyér vagy a tej árára a szállításukhoz kapcsolódó üzemagyag ÁFÁ-jának." - Például úgy, hogy az üzemanyag 25 százalékos áfa, a tej, kenyér meg 5 százalékos. Vagyis a boltos áfa nyelő, vagyis beépíti az árba.

szobalián (törölt) 2012.04.18. 16:24:49

@belekotty:

igen, drágábban fogja a megemelkedett üzemanyag költségei miatt a pék és a tejes is a boltba kiszállítani az áruját, ha a boltosnak emiatt drágább lesz a termékek beszerzése, ami a végső fogyasztón jól lecsapódik.

Üzemanyagot nem szabad tovább emelni, inkább csökkenteni kellene, hiszen jövedéki adó is van rajta, rekord mennyiségű adó van már így is rajta nálunk. Tömegközlekedési cégeknek is drágább lenne az üzemanyag, sebaj, ők majd beépítik a jegyek/bérletek árába.

Persze aki ilyenen agyal,hogy még tovább hogy tudná az amúgy is túladóztatott üzemanyagot emelni, az mit szólna, ha szívroham küszöbén állna, és a mentő autó azért nem tudna érte kimenni, mert nem lesz majd keret megtankolni az autót (így is szűkösen vannak pénzzel).

cavecanem 2012.04.18. 16:25:21

@desw: lehetséges, hogy bogàncs ccactus leànykori neve?

desw 2012.04.18. 16:26:54

@szobalián:
"igazságossabbnak tartanám fordítva, az első 5-8 mindenkinek kötelező (csak trécselésért orvoshoz járók kiszűrhetők), akinél viszont tényleg komoly probléma van, nagy beteg lett, azt ne szivassuk, ne 300 forintokon múljon, hogy kap-e vagy sem pl. egy idős néni, vagy egy rákos, stb. orvosi ellátást."

Én maradnék az első pár alkalom ingyenességénél.
- a trécselős nagyik hamar kifutnának az ingyenes keretből
- tudomásul kellene végre venni, hogy semmi sincs ingyen a szegénynek sem (a vizitdíj csak egy jelképes összeg az ellátás teljes összegéhez képest, de fontos, mert talán végre elindulhattunk volna az öngondoskodás felé)
- ha beteg vagy, fizess, mert igénybe vetted a szolgáltatást

"A kötelező terhességi vizsgálatok meg eleve ingyenesek lennének, azt nem preferálnám, hogy szivassák a leendő anyákat 300 forintokkal."

Már megint a kivételek!

"Ám, akinél az első 5-8 kifizetése is valóban problémás lene, ott szociális rászorultsági alapon lehetne állni azt is."

A jelenlegi adófizetési morál mellett szociális alap? Izgi!
Továbbá felesleges adminisztráció, ami elvinné a hasznot.

"Ám sok bevétel befolyhatott volna a 300 forinokból, és egy apró kisújj megvágásával, talán nem terhelték volna a hipochonderek a rendelőt, hogy el fog vérezni, hanem megtanulta volna, saját magának felragasztani a sebtapszt. És a valóban sürgős esetek meg előrébb kerülhettek volna."

Ebből a szempontból kimagaslóan ügyes a Fidesz, mert 3,5 millió b..ot fel tudott lázítani a vizitdíj ellen.

Ezért mondom én azt, hogy az ország rendbetételéhez előbb a népet kell leváltani!

"Tele a hócipőm, hogy állandó adóemelésen agyalnak..."

Amíg a 8 millió választópolgárból 6 millió részben vagy egészben eltartott, addig a valódi refomok a politikai öngyilkosság kategóriájába tartoznak. Vagy korlátozni kell a szavazati jogot és végrehajtani a valódi átalakításokat, vagy adót kell emelni, meg újabb hitel, ... és megyünk a levesbe.

desw 2012.04.18. 16:30:42

@cavecanem:
"lehetséges, hogy bogàncs ccactus leànykori neve?"

Ha az ötleteket nézzük, akkor erre minden esély megvan! De legalábbis egy Mester tanítványai.

Hihhetetlen 2012.04.18. 16:36:41

Értem a javaslat szándékát.
Azt szeretném kérdezni azonban tisztelettel, hogy vajon a Nívó blog kiszámolta-e a javaslata költségvetésre gyakorolt hatását legalább kb. szinten. Az a tippem, hogy a fent csökkentett ÁFA kulcsú termékek piaca nincs akkora, mint az emelteké. Meg az is a tippem, hogy az átlag magyar háztartás nem 300k pénzből jön ki. Ezért arra számítok, hogy a javaslat egy újabb szög lenne a magyar költségvetés koporsójába.
Ez így, mint adójavaslat megintcsak Matolcsynál is halványabb. Nembaj, harmadszorra talán. Vagy lehet, hogy még idejében kellene feladni.

Hihhetetlen 2012.04.18. 16:38:15

@Hihhetetlen:
"Az a tippem, hogy a fent csökkentett ÁFA kulcsú termékek piaca nincs akkora, mint az emelteké."

Hoppá! Természetesen fordítva gondolom: a csökkenteni kívánt ÁFÁ-jú termékek piaca nagyobb, ezért kevesebb lenne az ÁFA bevétele az államnak.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.04.18. 16:52:21

Kedves idióta barom cikkszerző!

Téged nem vert apád egy 35 centis fekete műfasszal heti 6 napon át?

Pedig rohadtul megérdemelted volna.

Azt hiszem, megtaláltuk személyedben az egyetlen Matolcsynál is nagyobb barmot az országban.

Ami nem kis szó.

szobalián (törölt) 2012.04.18. 16:57:59

@desw:

ha az első 5-8 kötelező lenne, akkor azzal pont tudatosulna az az elv, hogy a szolgáltatás nem ingyenes. Ám, a saját verziómról is tudom, hogy féllábon áll, mert aki aktív és van TB befizetése, az zsörtölődhet, ha aktív fizető, biztosított,havonta vonják tőle, és kis infulenzája lesz, miért is fizessen a házi orvosnak plusz 300 Ft-ot.

De nagyobb bajnak, károsabbnak tartanám azt, ha az első alkalmak ingyenesek,és többi mind fizetős. Pl. valaki önhibáján kívül (nem iszik, nem dohányzik, nem a himalájában sodorta el egy lavina, nem magának kereste a bajt), és hoszabb távra lebetegszik, akkor akkor látnák csak el, ha fizetne vizitdíjat? Hiszen keresőképtelen lesz, és mi a búbánatos manónak volt egészéges korában betegbiztosítása, ha mikor beteg lesz, fikuszt kapna az arcába egy komolyabb betegségnél.

A szociális rendszernek az lenne a célja, hogy a valóban rászorulóknak adjon segítséget.
Jelenleg az van hazánkban, akinek nincs semmiféle jövedelme (és nem nyugdíjas), annak is kell havi kb. 6400 Ft-ot fizetnie OEP biztosításért, kötelező, ráadásul az adóhatóság küldi ki erről a csekket, nem az oep! Azaz, ha nem tudja fizetni, behajtható rajta! Tehát akinek nincs jövedelme, de mondjuk nem is beteg, az évi szinten kb. 70 ezer forintot becsengethet az egészégügybe. Akkor különösen szomorú, ha korábban volt munkaviszonya, és önhibáján kívül nincs egy ideje.

Tehát, a valóban szegény rétegen tudják most is érvényesíteni a különféle pénzek behajtását, hogy nincs ingyen az egészégügy, ám a nyugdíjastól nem vonnak már se járulékot, mint az aktív dolgozóktól, sem havi 6400 forintot, mint mondjuk munkahellyel nem rendelkezőtől. Azt hiszem, amíg jár a munkanélküli segély valakinek, addig nem kell 6400 forintot fizetnie, de ahogy azt kimeríti, már igen.

Nos, a szociális ellátórednszer úgy szar, ahogy van. Mert ha adott egy 50-es éveiben járó, aki nem tud ripsz-ropsz elhelyezkedni, megszűnik a munkanélkülije, nem az ország másik felébe megy árkot ásni közmunkában, hanem ehelyett a saját lakóhelyén próbál interjúkra mászkálni, akkor onnantól kezdve a semmiből teremtsen elő havi 6400 forintot, különben ha orvoshoz megy, közlik nincs biztosítási jogviszonya. A normális mebereket pillanatok alatt a padlóra tudják küldeni.

A terhes nőknél a vizitdíj fizetés alóli felmentsét semmiképpen sem kivételnek, hanem alapnak érezném. Ugyanis a terhesség nem betegség, ellenben a terhes nőknek számos vizsgálatot kötelezően előírnak, nem teheti meg, hogy nem megy el rájuk. Ha tb biztosítással rendelkező, egészéges várandós nőnek, ha akar, ha nem orvoshoz kell járnia vizsgálatok miatt, akkor nehogy már fizetnie is kelljen érte...Ez tényleg nonszensz lenne.

Az megint más, mikor saját választásból fizet, mert nem jó neki az állami rendelő éppen aktuális orvosa, hanem ragaszkodik a saját orvosához (okkal, intim, bizalmi, szeméremérzete van, és nem szeretné, ha mindig más, idegen orvosok kotorásszanak benne, akkor a pénztárcájába nyúl, és fizet magánorvosnak). De akinek jó az állami rendelőben az éppen beosztott orvos (vagy csak nincs pénze magánra), azt ne szivassák azzal, hogy vizitdíjat fizessen, pláne, ha kötelezően előírt vizsgálatokról van szó.

Azért nőgyógyásztól, ultrahangtól, labortól kezdve, mindenhova több alkalommal futtaják a várandós nőket. Szerintem a megalázás kategória, hogy mennie és fizetnie is kellene. Ez nonszensz.

Hihhetetlen 2012.04.18. 17:16:59

Nincs blogom, úgyhogy ideírom, hogy szerintem mit kellene adóügyben tenni:
1) Fénysebességgel elkezdeni tárgyalni az IMF-fel, előfeltételeket EU, IMF felé hozni. Ebben nagy kockázatot nem látok, max visszacsinálja a tv-ket a 2/3, ha végül mégse lesz megállapodás és nekik úgy szimpi ahogy most van. Ha viszont lenne megállapodás, az önmagában százmilliárdokat jelentene kamatcsökkenésben, ami nem kis dolog és akkor végre tényleg "nem a zemberek fizetnék meg".
2) Volt az a társasági adó harmonizációs kezdeményezés EU oldalról, amit megfúrtunk. Na, azt szintén fénysebességgel alá kellene írni (ha még él az ügy). Ennek az indoklása kicsit hosszabb:
Nem igaz az, hogy nekünk az alacsony társasági adókulcsból versenyelőnyünk van. Az akkor lenne, ha lenne egy olyan hatékony államunk és egy olyan jól struktúrált költségvetésünk, hogy megengedhetnénk magunknak, hogy a cégektől kevesebb adót szedjünk be. Ennek azonban éppen az ellenkezője az igaz: jelenleg a magánszemélyek (ill. a különadók) finanszírozzák az átlagnál alacsonyabb céges adót. Ez így nem versenyelőny, hanem "dömpingár": megpróbáljuk a problémát elfedni, ami máshol még nagyobb problémákat okoz. Másrészt: nem igaz az, hogy a befektetések azért jönnek hozzánk (már ami még jön), mert alacsony az adó. A multiknál a globális munkamegosztásnak van egy egyszerű sémája az egyes feladatokra:
a) Nagy hozzáadott értékű, kritikus folyamat? USA, EU15
b) Nagy munkaigényű, különösebb szakképzettséget nem igénylő, olcsón szállítható áru/részegység? Kína, távol-kelet
c) Jelentősebb munkaerő igényű, de szaktudást igénylő feladat? Közép-Kelet-Európa
Régión belüli választás (kb. ebben a sorrendben): szabályozás kiszámíthatósága, munkaerő ellátottság, munkaerőköltség és munkajogi feltételek, beruházási költségek, infrastruktúra, helyi piac mérete, adókedvezmény, adó.
Az adó fontos, de nem elsődleges kérdés márcsak azért is, mert általában egyedileg egyeztetnek a kedvezményről. (Széljegyzet: az adón kívül a többi tényezőben nem állunk jól. Ezekre kéne inkább válságadók helyett több energiát fektetni).
Ami előnye lenne EU-s harmonizált adókulcsnak, hogy csökkenne az egymás alá ígérgetés közösségen belül, aminek általában az a vége, hogyha sikerül elhozni egy beruházást, abból alig lesz (társasági) adó bevétel. Ez lényegében egyfajta adó-kartell lenne.
Belföldön az előnye lenne, hogy egyrészt csökkenne az élőmunka adóján a nyomás, másrészt csukodnának a kiskapuk: semmi vagy lényegesen kevesebb értelme lenne munka helyett beszámlázni. Ez az ellenőrzésben is jelentős költségmegtakarítást jelent.
3) Ha 1-2 megvalósult, akkor tulajdonképp az egy(két)kulcsos SZJA összes (vélt) előnyét kilőttük, jöhet vissza a progresszív adó.

desw 2012.04.18. 17:27:54

@szobalián:
“De nagyobb bajnak, károsabbnak tartanám azt, ha az első alkalmak ingyenesek,és többi mind fizetős. Pl. valaki önhibáján kívül (nem iszik, nem dohányzik, nem a himalájában sodorta el egy lavina, nem magának kereste a bajt), és hoszabb távra lebetegszik, akkor akkor látnák csak el, ha fizetne vizitdíjat?”

A betegek töredékére igaz, hogy nincs káros szenvedélye, sportol, helyesen táplálkozik,… A kérdés viszont az, hogy miért más fizesse meg az adott beteg ellátását.
Továbbá egyéb biztosításnál (autó, lakás) is nő a biztosítás összege, ha káresemény történik.

“Hiszen keresőképtelen lesz, és mi a búbánatos manónak volt egészéges korában betegbiztosítása, ha mikor beteg lesz, fikuszt kapna az arcába egy komolyabb betegségnél.”

Ha 20 év után nem fizeted a lakásod után a biztosítást és leég a házad, akkor nem hivatkozhatsz arra, hogy előtte 20 évig fizetted. Nem fog fizetni a biztosító. Addig vagy biztosított, amíg fizetsz.

“Jelenleg az van hazánkban, akinek nincs semmiféle jövedelme (és nem nyugdíjas), annak is kell havi kb. 6400 Ft-ot fizetnie OEP biztosításért, kötelező, ráadásul az adóhatóság küldi ki erről a csekket, nem az oep!...”

Tejet és kenyeret sem kap ingyen. És ugye az a havi 6.400 Ft kb arra elég, hogy havonta egyszer köszönjön neki a doktornéni. Ezért a vacak 6.400 Ft-ért ugyanazt az ellátást kapja, mint az, aki százezreket dobál be a eü. kasszába.

“Nos, a szociális ellátórednszer úgy szar, ahogy van. Mert ha adott egy 50-es éveiben járó, aki nem tud ripsz-ropsz elhelyezkedni, megszűnik a munkanélkülije, nem az ország másik felébe megy árkot ásni közmunkában, hanem ehelyett a saját lakóhelyén próbál interjúkra mászkálni,”

Ez valóban szomorú, de ennél a pontnál kellene egy csepp logikai képesség!

Ugyanis azért nincs munkahely, mert sok adót és járulékot kell fizetnie egy nagyon szűk rétegnek. Azért kell sok adót fizetnie ennek a 2 millió főnek, mert kb 8 millió állampolgár nem fizet gyakorlatilag semmit az állami szolgáltatásokért. A megoldás az, hogy csökkentjük az állami kiadásokat (nyugdíj, állami vízfej, támogatás…) és a maradék fizetnivalót meg jobban szétterítjük a lakosságon. Ez politikai öngyilkosság, tehát marad a szenvedés az államcsődig!

“akkor onnantól kezdve a semmiből teremtsen elő havi 6400 forintot, különben ha orvoshoz megy, közlik nincs biztosítási jogviszonya.”

Közlik vele, hogy nincs jogviszonya, de ugyanúgy ellátják.

“Azért nőgyógyásztól, ultrahangtól, labortól kezdve, mindenhova több alkalommal futtaják a várandós nőket. Szerintem a megalázás kategória, hogy mennie és fizetnie is kellene. Ez nonszensz.”

Bocs. Kérdés ismét az, hogy miért más fizessen? Szolgáltatást vesz igénybe!

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 17:29:40

@desw:
ha igaz lenne az elméleted, akkor nem működhetne a facebook, vagy a google. most persze értem, hogy ezek mögé beállt egy kockázati tőkealap. és ha elég sok pénzt tolt mögéjük, akkor az ágazaton belül szinte nagyon erős piaci pozíciót tud valaki az ingyenességgel elérni.

de ezt fix összegű elosztott módon támogatással is el lehet érni. ha minden darab pelusra X forint támogatás jön. (tehát nem csökkentett áfa. hanem fix összegű támogatás.) értem persze, hogy ehhez viszonylag zárt gazdaság kell, vagy korlátozni kell a keresletet. de azt réspiacokon nem bonyolult meglépni. és azonnal lenne olyan gyártó, aki ingyen adná a pelenkát. kockázati tőkealappal, vagy anélkül. piaci pozíciók reményében. szóval simán kijön belőle a korlátozott ingyenesség. aztán maga a gyártó kínálja az extrát. a másik gyártó meg eleve csak azt kínál. vagy kapcsol hozzá másik árut. és ez a versenyt nem gyengíti, erősíti. feltéve, hogy az állami támogatásnak van valós fedezete. tehát a társadalombiztosítás másik oldalán van elég elég jövedék. tehát bizonyos áruféleségeket ágazati szinten kipárosítanak. például szépségápolási termékeket. azért kell ezt így csinálni, hogy az ágazatok ne legyenek direktben támogatva, se különösebben sújtva.

te azt mondod, hogy ezt lehetetlen megcsinálni. mert az ingyenest nem becsülik az emberek.

desw 2012.04.18. 17:48:07

@takács bálint:
"ha igaz lenne az elméleted, akkor nem működhetne a facebook, vagy a google"

Az ingyenességért cserébe a google "beleolvas" az leveleidbe és célzott reklámokkal bombáz! A reklámokon egyébként milliárdokat kaszál mindkettő.

"te azt mondod, hogy ezt lehetetlen megcsinálni. mert az ingyenest nem becsülik az emberek."

Ez így igaz! Ha fizetni kellene 1 Ft-ot egy email elküldéséért vagy fészbúúk akármiért, szerinted mennyien használnák? Szerintem nagyjából nullára csökkenne az idióta továbbküldött levelek (ha igaz barát vagy visszaküldöd, ...) forgalma. Pont ezért nem jó a korlátlan net sem!

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2012.04.18. 17:48:38

Erről miért nem írtok?
penzcentrum.hu/karrier/akiket_letarolt_a_kormany_sallere.1032311.html

"Az egyéni vállalkozások több mint 15 százalékának működését lehetetlenítették el az idei évben drasztikusan megemelkedő járulékköltségek. A Pénzcentrum.hu a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) megtudta: alig több mint fél év alatt csaknem 30 ezer egyéni vállalkozás húzta le a rolót, további 28 ezer pedig jobb időkre várva ez idő alatt szüneteltette, vagy jelenleg is szünetelteti a vállalkozását."

desw 2012.04.18. 17:50:57

@takács bálint:

Ja, és lehet bonyolítani az ingyenpelenka sztorit is, csak van-e értelme?

szobalián (törölt) 2012.04.18. 17:52:58

@Hihhetetlen:

"jöhet vissza a progresszív adó."

Szerintem ezzel óvatosan kell bánni. gyykulcsosnak hívják a mostanit, de két kulcs van jelenleg (a félszuperbruttót nem vezették még ki, ha azt kivezetnék, akkor beszélhetnénk valódi egykulcsosról).

A több kulcs meghatározása pedig igen kényes terület, mivel korábban a magas jövedelmeket túladóztatták, és a magas adósávba valójában nem is igazán magas jövedelmekkel bele lehet esni...). A túladóztatás sem jó, de nyilván a magas jövedelmű "igazságosnak" tud még érezni két kulcsot, valamivel többet vállaljon. A mostani sem jó, de a korábbi is sz@r volt, azért túl durva SZJA elvonás volt.

Azon kívül, a legálisan bejelentett, igazi magas jövedelmek ritkák, így igazán szemétség őket (túl)sarcolni, inkább örülni kell neki, hogy ilyen is van...

A százalékos vagyonadót tartanám jó ötletnek (első kulcs 0 %, hogy pl. ne az eleve kis jövedelmű panellakó, stb. szívjon a "papír" ingatlanja, vagy az örökségből rá hullott pár százezer, vagy teljesen legális egy-két milleres megtakarítása után).

Aki igazán nagy bevételeket szakajt, az nem jövedelméből szerzi, hanem eleve a meglévő tőkéjétt fialtatja, vagy osztalékot vesz ki, stb., tehát nem bérjövedelemből él.

Bizony az 50-100 milliós piaci értékű ingatlanok tulajdonosai, stb, anélkül tudnának hozzájárulni az államkassza növeléséhez némi (nem túlságosan nagy mértékű) vagyonadóztatással, hogy ők maguk észre sem vennék, nem számít nekik, ám, javulna a büdzsé bevétele (persze ez az adó a politikusoknak sose fog tetszeni, mert őket is érintené...).

A progresszív SZJA igazságtalanabb lépés lenne ehhez képest (amennyiben rosszul lövik be mértékét, korábbi rossz volt, lényegében tekinthetjük úgy is, hogy a korábbi túladóztatásért most kaptak kompenzációt).
Szerintem társadalmilag azért igazságtalan a progresszív, mert egy mondjuk It területén dolgozó mérnök könnyen a magasabb jövedelmi sávban találhatná magát, holott lehet, az átlagtól jöbb jövedelme lévén, igazi vagyona nincs is, hiszen nyögi egy mezei társasház törlesztőrészletét, autóhitele van, stb. Nem él nagy lábom, jelentős vagyona nincs. Nos, a korábbi progresszív sáv ezt a réteget döngölte a magas SZJA-val, mivel a valójában nem is olyan magas jövedelmek is becsúsztak a magas adósávba.

Nos, szerintem a vagyonadó lenne társadalmilag a legigazságosabb, annak meglétét nem lehet tagadni, míg a korábbi tevékenységet, elvihette adóparadicsomba (ami legális), ám ebbe az országba nem feltétlen adózott rendesen (míg a progresszívval sújtott példámban lévő társasházban élő IT mérnök meg igen).

A progreszív vagyonadó bevezetését, első, nulla százalékról indulva társadalmilag igazságosabbnak(és büdzsét jobban gazdagítónak) tartanám, mint a progresszív SZJA-t.

A progresszív SZJA is jöhet, ha nem száll el a mértéke, és nem feledkezünk meg arról, hogy félszuperbruttó miatt, most sem egy kulcs van, hiába annak nevezik.

Tulajdonképpen nem rossz irányba ment a kormány, amikor a jövedelmeket terhelő adókat csökkenteni kívánja, hiszen vannak akik nem jövedelmekből, hanem egyéb befektetésből, stb. gazdagodnak, és van egy feltehetően széles sáv, aki jóval kevesebbre van bejelentve, mint amit valójában kap, azaz adóelkerülés.

Így a progresszív rendkívül igazságtalan, hogy pont a normális réteget szivatják. Ott viszont nagyot hibáztak Matolcsyék, mikor nem tudták kiszámolni rendesen, hogy úgy hozzák össze a jövedelmeket terhelő adórendszert, hogy az alacsony jövedelmi sávban ne szívjanak, ne legyen csökkenés, stb. Mert most csak azokat szivattták meg, akik valóban keveset keresnek, aki zsebbe kap, az eztán is megkapja.

Nem ördögtől való úton indult el Matolcsy, de számolni nem tud, és elcseszte. Meg lehetett volna úgy határozni, hogy a kis jövedelműek ne szívjanak, a nagyobbaknak pedig a korábbitól kedvezőbb lett volna, max. nem ennyire mint most. Mindenki békében élne, ahelyett, hogy ilyen mértékben,a különféle társadalmi rétegek egymásnak feszülnének.

desw 2012.04.18. 18:10:47

@szobalián:

A vagyonadóval több gond van:
- már leadózott pénzből van
- ki mondja meg, hogy mennyit ér az adott ingatlan?
- nincs olyan sok százmilliós ingatlan, így az adminisztrációs költség a végén több lesz, mint a befizetett adó
- végképp elveszi a gazdagabb réteg kedvét a beruházástól, befektetéstől. Egy ház építésével munkahelyet hoz létre, inkább majd megy luvnyázni Tájföldre, vagy más országban költi el a pénzét
...
-

szobalián (törölt) 2012.04.18. 18:21:02

@desw:

Ami közös a gondolkodásmódunkban, hogy a jelenleg sok minden nem jó, de úgy látom a lehetséges egyéb utak tekintetében ha vannak kapcsolódási pontok, mégis egész különbözőképpen gondolkodunk. Tudomásul vettem, te máshogy látod, én megint másként. Így nem kívánlak meggyzőni, csak egyetlen egy dologra reflektálnék még.

"Bocs. Kérdés ismét az, hogy miért más fizessen? Szolgáltatást vesz igénybe!"

Igen, a terhes, biztosítási jogviszonnyal rendelkező nő szolgáltatást vesz igánybe, mikor a várandóssága alatt felkeresi az orvost. Ám olyaz vesz igénybe, amit kötelezően eláírnak neki!
Nos, szerintem nulla szociális érzékenységre vallana egy társadalomban, ha a terhes nőket terhességük 9 hónapja alatt kötelezően beterelik az egészégügybe, és ezért még pénzt is kérnének tőlük, minden egyes számukra előírt vizsgálatért.

Egy terhes nő, a kötelezően előírt viszgálatokat, akkor sem utasíthatja vissza, ha szíve szerint be se tenné egész várandóssága alatt orvosokhoz a lábát. (Most nem szeretnék elmenni abba az irányba, hogy ez a nő/baba érdeke, az is tény, hogy a legtöbb várandósság, a terhesség 9 hónapja rendben lezajlana orvosok nélkül is (szülés megint más tészta), tehát nem a vizsgálatok szükségességéről, vagy szükségtelenségéről szeretnék vitát nyitni).

Hanem csak arra szeretnék rávilágítani, hogy ha előírás, hogy részt kell vennie a terhesvizsgálatokon, akkor ezért nem lehet pénzt, vizitdíjat kérni állami rendelésen.

Egy rákos, eldöntheti, hogy kéri-e, vagy elutasítja a kemót, ha influenzás leszek, eldöntöm, hogy felkeresem-e a házi orvosom, vagy sem, kifekszem-e otthon, vagy sem. Ha betöröm a fejem, eldöntöm, hogy összevarratom-e, vagy rábízom forrjon össze a bőr, ahogy tud, ha eltörik a karom, eldönthetem, hogy kérem-e a gipszet, vagy azt mondom, kösz nem, forrjon össze úgy ahogy tud a csont saját magától. Azaz minden esetben az egészégügyi szolgáltatást igénybe veszem. Egy terhes nőnek nincs választása, tudtommal kötelező neki meghatározott időszakokban laborba, ultrahangra, nőgyógyászhoz járnia!

Ha már választási lehetősége nincs, akkor nehogy már fizetnie kelljen érte külön vizitdíjjal, ha amúgy érvényes a biztosítási jogviszonya.

szobalián (törölt) 2012.04.18. 18:25:51

"Azaz minden esetben az egészégügyi szolgáltatást igénybe veszem"

Azt szerettem volna írni, hogy én minden esetben _önszántamból_ veszem igénybe a vizsgálatokat, míg egy terhes nő, ha nem akarna, akkor is laborba, nőgyógyihoz, uh-ra küldik, stb.

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 18:41:57

@desw:
ha igazad lenne, akkor az embereknek tömegesen az 1 centes mail szolgáltatást választanák.

ott van mondjuk a skype. nem reklámra, hanem a piacszerzésre épült. cseréld le a vonalas telefont. a skype hálózatán belül telefonálj ingyen. elvben nem kellett volna működni. mert a nép az ingyenest nem becsüli.

ott van mondjuk a firefox. abban nincs reklám. a legnépszerűbb kiegészítő az adblock. ingyen adnak valamit csak azért, hogy piacvezetők legyenek. nem reklámért. hanem a piacvezető pozícióért.

a hagyományos modellekben ezeknek a cégeknek sorba be kellene bukniuk. be is buknak persze. ingyenesség mellett zéró összegű játékokat játszunk. de a sok kis bukás mellett brutális módon nőnek ki új vállalatok.

és most ez kezd átszivárogni az offline világba. az elég csábító, hogy a lakossági üzletágban piacvezető lehetsz úgy, hogy meghirdetik a korlátozott ingyenességet. pelenkában is működne szerintem. kapsz egy csomag pelust. kapsz egy kupont. nagyon kockázatos üzlet. mert jön egy másik cég, és két csomag pelust kínál, kétszer annyit érő kuponnal. aztán egy újabb háromszor annyival. nyilván van ennek egy felső korlátja. de a végén egy mégis győztesként jöhet ki. amelyik akkora cég lesz, mint a procter and gamble. zéró összeget költött reklámra. odaadta pelenkában. a világ tele van ilyen sztorikkal.

az ingyen áru ugyanolyan kockázatvállalás, mint bármilyen befektetés. arra kell ügyelni, hogy a termelésbe és a fogyasztásba tolt kockázat egyensúlyba legyen. mert akkor ebből túltermelési, túlfogyasztásból eredő válságok lesznek. de az nem igaz, hogy az ingyen áru nem tartható. az piaci szolgálatások fele ingyenes.

desw 2012.04.18. 18:42:12

@szobalián:
"Ha már választási lehetősége nincs, akkor nehogy már fizetnie kelljen érte külön vizitdíjjal, ha amúgy érvényes a biztosítási jogviszonya."

Az a baj a kivételekkel, hogy igazságtalanok valakikkel szemben. Ezen az alapon jöhet a vesebeteg is, mert ha nem megy dialízisre, akkor meghal, és az eü ellátás alkotmányos jog és stb, stb...

Ha lejár a személyid, törvényi kötelezettséged új okmányokat készíttetni. Pénzért... Skandallum!

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 18:50:06

@desw:
az áfát is adózott pénzből vonják. a nép úgy képzeli, hogy kicsergeti a progresszív ingatlanadót aztán kész. és ezzel választást lehet nyerni. költségvetési egyensúlyt lehet teremteni ha mondjuk a felső 10%-ot célozza és mondjuk 500 ezer háztartásra vetik ki.

megint az van, hogy új belépő "piacvezető" akar lenni. és akkor nem azt mondja, hogy "cigánybűnözés". hanem keményen odalép. a nép meg tapsol. a reálgazdasági befektetők nem rohannak el. nem tőlük veszik el a pénzt.

szobalián (törölt) 2012.04.18. 18:50:35

@desw:

Of. megtaláltam a kötelező terhességi vizsgálatokat. Első jelentkezésnél ultrahang vizsgélat lesz (ez feltehetően a terhesség 12-ik hetéig mindenki eljut orvoshoz, vagy azért mert tudja, hogy terhes, vagy azért, mert kimaradt neki). A lényeg, a 12-ik hétig uh (gyakran ilyenkor még nem hasi, hanem hüvelyi, ekkor még az ad nagyobb képet), valamint rendes belső szülész-nőgyágyasztai vizsgálat. (Uh nincs minden rendelőben, tehát ez lehet két külön vizsgálat, az első hagyományos nőgyogyi és az uh.
Ekkor belgyógyász felkerésése nem kötelező, csak lehetőség (ajánlott).EKG, vérnyomás, stb.

Az első labor megint kötelező, ott éhgyomri vércukrot mérnek, hepatitiszre szifiliszre szűrik, stb.

Majd a terhesség 26-ok hetéig havonta egy alkalommal kötelező a vizsgálatra menni (ha nincs komplikáció, különben más a helyzet). Innentől a 36-ik hétig háromhetente egyszer kötelező, majd a harminchatodik héttől a szülésig heti egyszer.

Megvan mikor nézik meg a vérnyomást, méh növekedését, magzati szívműködést, stb. ezek része a fenti időpontoknak.

Megvan határozva, mik azok a vizsgáőlatok, amik amik a terhesség kihordási idejéhez kötöttek, megvan, hogy mikor kell ultrahangra menni pl. elsőn kívül még (18-19, 32, 38 hét környékén).AFP szűrés 16. hét, a genetikai uh 18-19 hét. A 24-28 hét környékén a terhességi cukorbetegség szűrése van. Rendszeres nst terhesség vége felé, stb.

Bocs, ez tudom, mind nagyon off ide. Csak tekintélyes mennyiségű vizsgálatról van szó, amikre kötelezően el kell mennie a nőnek! (ezekben nincs benne a 3D ultrhanag, ami fizetős, vagy egyéb hasznos, de fizetős szűrő vizsgálatok).

szerintem ritka nagy kicseszés lenne, ha érvényes biztosítása van, és állami rendeléseken tőlük vizitdíjat kérnének, holott a várandós nőknek kötelező a megjelenésük ezeken a vizsgálatokon!

Hihhetetlen 2012.04.18. 18:52:57

@szobalián:
Vagyonadó is kell, ott a pont.
A progresszív SZJA viszont azért kell vissza, mert az eltörlése/csökkentése akkora lukat ütött a költségvetésen, hogy azóta is jobbra-balra cikkcakkol a gazpol hogy betömködje. Sikertelenül, ráadásul még közben olyan hitelességi/kiszámíthatatlansági problémát kreált, hogy már nincs aki befektessen itthon, a forint elszállt, az állampapír kamatok nőnek.
Ez a többkulcsos ÁFA ötlet is azért jött ki, hogy jó hogy (állítólag) lineáris az SZJA, de azér' a "gazdagok" fizessenek többet. Nonszensz, hogy egy hibás döntést több hibás döntéssel akarnak palástolni/korrigálni. Ennek a gyökere mind-mind az egykulcsos SZJA és a hiteltelen gazpol miatt romló hitelfelár (persze csak az emútnyócév után).
Hogy az SZJA-nál hol legyenek a sávhatárok és mekkorák legyenek a kulcsok azon lehetne vitatkozni, persze. Ha a céges kiskaput (TÁNYA, EVA) becsuknák vagy szűkítenék (ld. eredeti hsz) lehetnének magasabb felső sávok is. Meg mondjuk amit vagyonadóból beszednek azt SZJA-ból már nem kell...

desw 2012.04.18. 18:56:23

@takács bálint:

"ha igazad lenne, akkor az embereknek tömegesen az 1 centes mail szolgáltatást választanák."

Az "ingyenest nem becsülik" alatt én azt értem, hogy pl.: ha átalánydíjat kellene fizetni a vízre, akkor az emberek többsége letojná azt, ha csöpög a csap.
Ha az állambácsi támogatja a gázt és neked fillérekbe -- a valós piaci árnál sokkal kevesebbe -- kerül a fűtés, akkor nem fogsz milliókat költeni szigetelésre és gazdaságosabb kazánra.

Ha viszont neked kell a tényleges piaci árat megfizetni egy akármiért, nem fogsz pazarolni, mert mondjuk minden csepp víz a saját pénzedbe kerül.

Ha inygen kapod a pelenkát v. bébiételt, akkor nem fogsz spórolni vele.

Firefox téma meg azért sántít, mert engem marhára nem ékrdekel, hogy egy maszek vállalat mennyi pénzt fektet be és mennyi veszteséget termel.

A pelenkás sztorinál viszont az állam adna kedvezményt, amit nyilvánvalóan az adófizetők finanszíroznának, azaz én is.

desw 2012.04.18. 19:03:36

@szobalián:
"szerintem ritka nagy kicseszés lenne, ha érvényes biztosítása van, és állami rendeléseken tőlük vizitdíjat kérnének, holott a várandós nőknek kötelező a megjelenésük ezeken a vizsgálatokon!"

Mindegy, lehetne ragozni! Az mondjuk biztos, hogy nem a terhes nők vizsgálatai döntik romba az eü-t.

Egyébként németben asszem úgy van, hogy 10 euró a vizitdíj, de X hétig mehetsz akár több vizsgálatra is.

A lényeg szerintem az, hogy mindenki fizessen az eü-ért, és aki többet veszi igénybe, az többet is fizessen.

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 19:08:09

@desw:
kanyarodjunk oda vissza, hogy kölcsönösen idiótának tartjuk egymást.

desw 2012.04.18. 19:09:17

@takács bálint:
"az áfát is adózott pénzből vonják."

De az áfát csak egyszer fizetsz.

Az ingatlanadót meg évről évre kivetnék ugyanarra az ingatlanra. Évek alatt szépen kifizettetnék az egész ingatlan értékét mégegyszer, csak azért mert laksz benne. Hát? Szerintem ez nem klassz!

És ki mondja meg, hogy egy adott ingatlan mennyit ér? Ki lesz a szagértő kéremszépen?

szobalián (törölt) 2012.04.18. 19:09:20

@desw:

"Ezen az alapon jöhet a vesebeteg is, mert ha nem megy dialízisre, akkor meghal, és az eü ellátás alkotmányos jog és stb, stb..."

A különbség az, hogy a vesedialízisre váró egy beteg ember, a várandós nők jelentős része pedig makk egészéges, és fenti kötelező vizsgálatok nélkül is ki tudná hordani a babáját. A várandósság 9 hónapja nem beteg, hanem egészéges nőt és magzatot takar a nagy többségben.

Személyit kár ide venni, mert ha az lejár, akkor onnantól kezdve nincs érvényes személyi igazolványa valakinek. A terhesség sehogy sem kapcsolható ide. A várandós nő is fizet azért, ha lejár a személyije.

Arról van szó, hogy a várandós nőknek _kötelezően_ előírnak egészségi szolgáltatás igánybevételét, akkor is, ha nem akarja. Igen, valóban igénybe veszi ezeket a szolgáltatásokat, de ha ő ellenne nélkülük, nem teheti meg.

Egy vese dialízisre járó ember más tészta. Ő igazoltan beteg, és dönthet arról, hogy kéri-e a dialízist, vagy saját maga dönt úgy, hogy nem kéri és meghal. Egy egészéges várandós nő, aki még csak nem is beteg, viszont nem választhatja azt, hogy nem megy a terhességi kötelező viszgálatokra.

A nők alapvető jogaiba rugnának bele, hogy ha nem lenne elég az, hogy így sem dönthet, hogy vizsgálják-e, vagy sem, hanem érvényes biztosítási jogviszonya mellett, fizessen is vizsgálatonként érte külön vizitdíjat kötelezően. Ez nonszensz, ez nem más, mint a nők totális semmibe vétele (a vizsgálatok tény, hogy hasznosak, ahol gond van, kiszűrik, de a többségnél nincs gond. Bizonyos tekintetben az önrendelkezési jogukat a kötelező vizsgálatokkal elvették tőlük, hogy nincs anőknek választásuk), ám emellé még a pénzüket is akarják? Beteg az a társadalom,ha ennyire sárba tiporná a nőket, hogy ha kell "hatósággal kikényszerítik a viszgálatot", de csengessen érte).holott egészéges, nem beteg emberekről van szó!

szobalián (törölt) 2012.04.18. 19:19:32

@desw: Nekem Benelux államban élő, kitelepült magyar ismerősöm van. A nő várandós. Nincs ennyi kötelező vizsgálat előírva (és sokkal szabadabb döntési joga van ahhoz is, hogy kórházban, vagy otthon szül, nem mindenféle alig teljesíthető eltétlet szabnak az otthonszüléshez. Mondjuk ismerősöméknél nem otthonszülést terveznek, de arrafelé természetesnek veszik, ha valaki otthon akar szülni. Az egész várandósságot és a szülést nem betegségként kezelik, hanem a nő életében egy természetes folyamatként. Állítólag a kórházi szüléseknél ott megszokásból nem tolják beléjük az oxitocint, csak ha valóban kell, a gátmetszés ugyanúgy, nem megszokás, csak ha kell. Tulajdonképpen hagyják saját tempójában, saját maga által választott pózban vajúdni, szülni (komplikációmentesség nélkül). Nem a nőbek kell az orvosokhoz, hanem az orvosi személyzetnek a nő igényeihez alkalmazkodni. És ha valaki kér fájdalomcsillapítót, kap, nem helyette fikuszt. Ha nem muszáj nem könyökölnek gyomorba akitolási szakaszba, nem alkalmaznak efféle nőknek kínzó "rásegítéseket" az orvosok. Sokkal normálisabb egészégügyi hozzáállással (vannak kivételek hazánkban is) vannak a nőkhöz, és mégsem nézik le azt sem, aki mindezek melett köszöni, inkább otthon szül.

Off vége, bocs.

desw 2012.04.18. 19:24:59

@szobalián:

"Személyit kár ide venni, mert ha az lejár, akkor onnantól kezdve nincs érvényes személyi igazolványa valakinek. A terhesség sehogy sem kapcsolható ide. A várandós nő is fizet azért, ha lejár a személyije."

A személyi egy példa volt a törvényi kötelezettség és mégis fizetni kell felvetésedre. (a várandós anyának kötelező orvosi vizsgálatra járni, nehogy már pénzébe kerüljön)

Mondhatnánk azt is, hogy elég adót fizetünk, legyen már ingyen a személyi.

"Igen, valóban igénybe veszi ezeket a szolgáltatásokat, de ha ő ellenne nélkülük, nem teheti meg."

Ugyan még nem voltam várandós nő és nem is leszek, de gondolom ez nem kicseszéből kötelező. Anyuka ellenne viszgálatok nélkül, mert Ő érzi a gyerek esetleges fejlődési rendellenességeit, de ha mégis beteg gyerek lesz?

desw 2012.04.18. 19:28:19

@szobalián:

A Benelux államokban gondolom nem a lakosság 20% fizet adót és járulékot, így nyilván jobb szolgáltatást tud nyújtani a kinti eü intézmény. Sajnos több pénzből lehet jobb ellátást biztosítani

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 19:49:12

@desw:
szerintem ez a kormány addig fog eljutni, hogy évi cca. 1000 milliárd hiányt kell majd valamiből összekaparni.

ha lesz imf megállapodás, akkor azért. mert az imf egy fos. az addig igaz, hogy sehol semmilyen eredményt nem ért el. csak ez nem menti a kormányt.

ha nem lesz, akkor azért. mert 10% körüli hozamokat hogy akarsz 1% körüli növekedésből finanszírozni. lehet mondani, hogy szüntessük be a mávot. és akkor mennyi munkanélküli lesz. hogy jutnak a diákok az iskolába. igazából 10-20 milliárdot lehet rövid távon spórolni. lehet mondani, hogy 12. havi nyugdíjat felejtsük el. ez sem több 100-200 milliárdnál. mert kiesik az áfa bevétel. elvesznek a nyugdíjasokat kiszolgáló munkahelyek. szóval lehet, hogy egy centet nem spórolsz vele valójában. akkor az 1000 milliárdot miből teremted elő?

az egyik eset a pénzügyi tranzakciós adó. amit uniós szinten van értelme bevezetni. mivel az elektronikus számlaforgalom könnyen kilép az országból. önálló pénztárgép, és csekkadóval lenulláznák a postát. de ha ezt bevezeti az unió, akkor minden eddiginél szorosabb fiskális szigor következne. ami az egyszeri bevételekkel operáló magyar kormánynak nem lenne jó. tehát megint hiányozna cca. 1000 milliárd. honnan teremted elő?

nem 100-200 milliárdot, hanem ennek a többszörösét. a nép akasztást, és vagyonelkobzást fog követelni. most nincs kampány, mert nincs napirenden semmilyen választás. 2014-ben országgyűlési, parlementi, és európai választások egyszerre lesznek. ott lesz az, hogy tárgyald újra az olaj, és gázárat az oroszokkal. fűteni kell, de kocsikázni nem feltétlen. az egyikre adót kell kivetni, a másikat támogatni kell. hiába mondod, hogy mari néni így tövig kinyitja a gázcsapot. mert nem becsüli az olcsó gázt. ez egy hülyeség.

felmegy az energiahordozó ára, te meg kivezeted a támogatást, akkor ki fog rád szavazni. nem lehet kivezetni. felülről tudod korlátozni a támogatást. fixálni tudod a járulékot, és ennek megfelelően a jövedéket. tehát azok a kiadáscsökkentő tételek, amikről beszélni szoktatok azok politikai értelemben nem léteznek.

nem az lesz a kérdés, hogyan fogjuk megbecsülni az ingatlant. 100 nm fölött progresszív módon adózik. másképp nem tudod megoldani. hacsak nem jön tartósan 5% növekedés.

desw 2012.04.18. 20:41:23

@takács bálint:
Alapvető probléma, hogy nem 1 biten kellene gondolkodni, mert nemcsak fehér és fekete szín létezik.

"lehet mondani, hogy szüntessük be a mávot. és akkor mennyi munkanélküli lesz. "

A jelenlegi mesterségesen felduzzasztott állami alkalmazottak tulképpen bujtatott munkanélkülieknek számítanak. Százezrek munkájára nincs szükség, de nem rúgják ki őket, mert az rontaná a statisztikát.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy annak semmi értelme nem volt, hogy a bezárt vonalakon dolgozó MÁV-os alkalmazottakat nem rugták ki, csak átvezényelték őket máshová.
De pl.: manyinéni jegykiadó kisasszonyt a bivaszbasznádi állomásról simán ki lehetne rúgni, helyette pedig jegykiadó automatát telepíteni.

"lehet mondani, hogy 12. havi nyugdíjat felejtsük el. ez sem több 100-200 milliárdnál. mert kiesik az áfa bevétel."

Mivel a költségvetésből fizetik a nyugdíjat, így nem lenne "kieső" áfa-bevétel. (az állam csak átpakolja egyik zsebéből a pénzt a másikba)

" akkor az 1000 milliárdot miből teremted elő?"

Korkedvezményes és kamu rokkantnyugdíj! Ez önmagában laza 1.000 milliárd ÉVENTE.
Másik laza 1.000 milliárd a felesleges állami alkalmazottak fizetése, a 3.200 önkormányzat, a bürokrácia.

Még nem beszéltünk a idióta támogatásokról, az eü-ről, az oktatásról,...

Nyolc-tíz év alatt meglenne a jelenlegi -- már kezelhetetlen -- államadósság!

"a nép akasztást, és vagyonelkobzást fog követelni. most nincs kampány, mert nincs napirenden semmilyen választás. "

Erre mondtam azt, hogy előbb a népet kell leváltani, utána lehet békésen érdemi intézkedéseket hozni. Ha békésen, észérvekkel nem megy, akkor korlátozzuk a szavazati jogot és zavargás és katonaság, vagy államcsőd és zavargás és katonaság...

"az egyikre adót kell kivetni, a másikat támogatni kell. hiába mondod, hogy mari néni így tövig kinyitja a gázcsapot. mert nem becsüli az olcsó gázt. ez egy hülyeség."

A gázártámogatással csak a pazarlást ösztönzöd. Az elmúlt 8-10 év alatt kb 1.000 milliárdot dobtunk ki az ablakon gázártámogatásra. Ugyanezt a pénzt, hangsúlyoznám, ugyanezt az 1.000 milliárdot korszerűsítésre kellett volna vissza nem térítendő támogatásra odaadni. Osztd el! Ebből az 1.000 milliárdból 1 millió háztartásnak lehetett volna háztartásonként 1 millió forintot adni. Ebből azért 1-2 ablakot ki lehetett volna cserélni, esetleg korszerűbb kazán... Ja, így indirekt módon csökkent volna a gázszámla: nem a gáz köbméterenkénti ára csökkent volna, hanem a elégetett gáz mennyisége. Ja, hogy ehhez tovább kellene látnunk az orrunknál!

"nem az lesz a kérdés, hogyan fogjuk megbecsülni az ingatlant. 100 nm fölött progresszív módon adózik."

Ja, értem! Tehát a szabolcsi 120 nm-es parasztházban lakó annyit fog fizetni mint a Rózsadombon lakó? Ügyes!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 20:42:00

@Kivlov:

"3 kulcs kéne kb:
0-5% között az élelmiszer, a benzin.
25-30 között a dohány, a szesz, az élvezeti cikkek. A többi meg 20% "oszt jónapot." "

Ez tök jó, csak egy bökkenő van, kb. 900 milliárdos lyukat ütne a költségvetésen. Azzal mi lesz?

A posztban szereplő táblázat pont azt mutatja, hogy ha 27%-os kulcsból Matolcsy 15-20-25-30%-os kulcsokat akar, akkor bizony csak nagyon kevés termék kerülhet ki a 30%-os kulcsból.

Én összevontam a Matolcsy-féle 15-20-25%-okat egyetlen 20%-os kulcsba, és ahhoz, hogy az alapvető dolgok ebbe bekerülhessenek, bizony nem elég a többi termék számára a 30%, hanem minimum 35% kellene...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 20:46:16

Többen említették, hogy ha 35% lenne az áfakulcs, akkor sokan külföldön vásárolnának.

Én két dolog miatt nem hiszem, hogy ez tömegessé válna. Egyfelől a benzin is nagyon drága, tehát ha valaki akár csak 5-8 ezer forint benzinköltségből átruccan az első nagyobb szlovák vagy osztrák áruházba, akkor igencsak sokat kellene vásárolnia, hogy megtérüljön a dolog. Azt meg végképp nem hiszem, hogy sokan a heti nagybevásárlásért minden héten vállalnák az utat.

Másrészt viszont európai tendencia, hogy az áfakulcsokat mindenhol emelgetik. Sok helyen vannak ugyanis kölségvetési lyukak, és sok helyen küzdenek az eladósodás ellen is. Nem magyar jelenségről van szó, mégha messze nekünk is a legrosszabb a hírünk..

desw 2012.04.18. 20:58:45

@ccactus:
"Többen említették, hogy ha 35% lenne az áfakulcs, akkor sokan külföldön vásárolnának."

Nyilván nem tejét meg kenyérért ugranának át.
Viszont ha csak a számtech cuccot, TV-t, ilyesmit ott vennék neten keresztül rendelve, már az is sok tízmilliárdos lyuk lesz a költségvetésben.

"Másrészt viszont európai tendencia, hogy az áfakulcsokat mindenhol emelgetik."

Azért nem mindegy, hogy 17.5-ről 20-ra, vagy 25-ről 35-re.

desw 2012.04.18. 21:32:17

@ccactus:
"Sok helyen vannak ugyanis kölségvetési lyukak, és sok helyen küzdenek az eladósodás ellen is. Nem magyar jelenségről van szó, mégha messze nekünk is a legrosszabb a hírünk.."

És a legfontosabb különbség: pl.: Angliában a költségvetés kiigazításához nemcsak a bevételek növelésével jutnak el, hanem párhuzamosan a kiadások csökkentésével is, mégha utóbbi népszerűtlen is.
Mi a csőd szélén tántorgunk, de nyugdíjemelés azért lesz.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 21:38:00

@desw:

"Viszont ha csak a számtech cuccot, TV-t, ilyesmit ott vennék neten keresztül rendelve, már az is sok tízmilliárdos lyuk lesz a költségvetésben."

Ez kétségtelenül így van, viszont jelenleg nem ez a realitás. Az emberek többsége a Tescoban veszi meg a TV-t. Álldogál órák hosszat az egyes képernyők előtt, hasonlítgatja az egyes típusokat, majd végül kap egy akción, és 10 hónapos 0%-os THM-re megveszi.

Külföldön sok helyen (főleg tőlünk nyugatra) már most is sokkal olcsóbbak a műszaki cikkek, mégsem ott vásárol a többség. Külföldi áruhoz sokszor nem jár magyar nyelvű használati utasítás, és a garancia meg a vásárlás ügyintézése is macerás. A valutaátváltás és a szállítási költség is sokat elvisz a haszonból. Meg kellene egy jó adag nyelvtudás is, amivel a többség szintén hadilábon áll.

Nem mondom, meg lehetne oldani ezeket a problémákat, ha valaki direkt erre szakosodna, de azért nem egyszerű.

Mindezt azért, hogy egy százezres TV-t 6-7 ezerrel olcsóbban szerezzen meg az ember..

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 21:40:11

@desw:

"És a legfontosabb különbség: pl.: Angliában a költségvetés kiigazításához nemcsak a bevételek növelésével jutnak el, hanem párhuzamosan a kiadások csökkentésével is, mégha utóbbi népszerűtlen is."

Széll Kálmán terv? Gyógyszerkassza? Felsőoktatás? MÁV járatritkítás? Rokkantnyugdíj felülvizsgálat? Csakhogy néhányan említsek. ;)

Tell Vilmos 2012.04.18. 21:41:11

Lehet, hogy egy kicsit off, de talán csatlakozik az eredeti témához:

Tudja valaki, hogy kis hazánkban mennyi a 100 Ft-ra jutó elvonás? Mondjuk egy vállalkozás esetében? Társasági, EHO, TB, szakképzési, iparűzési, helyi adók. Biztos kihagytam valamit. Vagyis, ha mindent tisztességesen akar valaki befizetni mennyi marad neki 100 Ft.-ból?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 21:43:08

@Tell Vilmos:

Attól függ, hogy mi az a 100 Ft? Árbevétel?

desw 2012.04.18. 21:58:11

@ccactus:

"Külföldön sok helyen (főleg tőlünk nyugatra) már most is sokkal olcsóbbak a műszaki cikkek, mégsem ott vásárol a többség. Külföldi áruhoz sokszor nem jár magyar nyelvű használati utasítás, és a garancia meg a vásárlás ügyintézése is macerás."

"A valutaátváltás és a szállítási költség is sokat elvisz a haszonból. Meg kellene egy jó adag nyelvtudás is, amivel a többség szintén hadilábon áll."

Ne haragudj, de ti, a Nívó blog munkatársai hol éltek? Valami távoli bolygón?

IT cégek és magánszemélyek tonnaszámra hordják be az EU-ból a számtech cuccokat úgy, hogy a nem fizetnek áfát. Százmilliárdok esnek ki a kötségvetésből az EU-s országoknál magasabb áfa miatt. Szörnyű!

"Széll Kálmán terv? Gyógyszerkassza? Felsőoktatás? MÁV járatritkítás? Rokkantnyugdíj felülvizsgálat? Csakhogy néhányan említsek. ;) "

Mennyi valósult már érdemben meg ebből? Hol marad az igazi kiigazítás?

takács bálint (törölt) 2012.04.18. 22:08:35

@desw:
ne viccelj már. cca. 3000 milliárd a nyugdíjkassza. nem fizetsz ki 1 hónapot. akkor 250 milliárdot spóroltál. de ezt nem költi el senki. ebből nem lesz áfa bevételed. az nem jön vissza. tehát 200 milliárdnál jár a spórolás. és a 3 millió nyugdíjast kiszolgáló összes munkahely és beruházás legalább 1/12-e is elvész. ennél persze valójában több. hiszen közellátáson kevesebbet fog spórolni. az 5 deka parizert kérő nyugdíjasok nagyon keményen be tudják fékezni a gazdaságot.

oké, hogy nem adsz utazási kedvezményt. és akkor mi van. kérdezz már meg egy máv pénztárost, hogy hányan vesznek teljes áru jegyet. kilövöd a kedvezményt. rendben. de ilyenformán messze nem tudsz spórolni 300 milliárdot. a nyugdíjas még kevesebbet utazik. mennyit spórol ezzal a máv? semmit sem. diákokat kilövöd, akkor nem lesz középiskola, vagy hogy képzeled. tegyél az utcára több tízezer vasutast. tegyél az utcára több tízezer hivatalnokot. tegyél az utcára több tízezer bölcsészt a kulturális intézményrendszerből. oké. nincs ellene kifogásom. felőlem lépjék meg. de ebből nem lesz 1000 milliárdod. együttesen sem lesz.

mégis mit állít elő a forintgazdaság, ami indokolja, hogy magyarország közel kétszer akkora nívón éljen, mint a szerbia, és másfélszeresen, mint a románia. ez az egész emelkedettség abból fakad, hogy van túlméretezett szociális ellátórendszer. és az növeli a belső keresletet, és persze a külső adósságot. és amikor a világban kaki van, akkor az magyarországra azonnal begyűrűzik. mindenki ingatja a fejét, hogy ezt nem finanszírozzák tovább. ekkor jön a húzd meg ereszd meg játék első lépése. most lehet persze, hogy ezt nem lehet játszani. de akkor ez az ország románia szintjére esik vissza.

de akkor mindenki azt fogja mondani, hogy ezért nem kell kapitalizmus. köszönjük emese. teljes egyetértés lesz abban, hogy bankot, tőzsdét államosítani kell. a nép lecseréli a makrogazdasági elitjét.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 22:11:56

@Tell Vilmos:

Úgy 10 és 30% között, ágazattól és élőmunka igénytől függően.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 22:15:42

@desw:

"Ne haragudj, de ti, a Nívó blog munkatársai hol éltek? Valami távoli bolygón?

IT cégek és magánszemélyek tonnaszámra hordják be az EU-ból a számtech cuccokat úgy, hogy a nem fizetnek áfát."

És ez legális?

"Hol marad az igazi kiigazítás?"

Ja, és kifelejtettem a szoc segély csökkentését 27e-ről 22e-re.
Amúgy miért? Te milyen jellegű kiigazításra gondolsz? Nyugdíjcsökkentés? Vagy mi? Vegyük el a 12. havi nyugdíjat is??

Tell Vilmos 2012.04.18. 22:25:32

Eeeegen, magam is 30% körül gondoltam. Már ez is baromi kevés lenne, de ha a 10% az igaz, akkor az brutál!

Mindenképpen az adók jelentős csökkentése lenne a járandó út! Persze a felesleges segélyek és dotációk leépítése mellett. Bármennyire is fáj, piaci áron kellene adni a gázt. A munkanélküli segély kivételével minden segélyt felezni, vagy eltörölni. Egyetlen kivétel lenne, a tömegközlekedés, hiszen azt mindenhol kb. 50%-al támogatja az állam.

Nem bír az állam 3,2 millió nyugdíjast, 1 millió cigányt, 0,5 millió munkanélkülit eltartani. A kormány eddigi intézkedései és jövőbeli tervei egyértelműen a feketegazdaságot támogatják...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 22:37:40

@Tell Vilmos:

Egy kiskereskedelmi láncnál szerintem még a 10%-os sem éri el. Viszont ott meg magas az eladott áruk bekerülési költsége.

Az árbevételre vetített adómérték épp ezért nem túl jó mutató szerintem.

desw 2012.04.18. 22:46:03

@ccactus:
"És ez legális?

Európai Unió jelentése megvan? Pusztán csak az áfá-különbözet min 7%, de így nemcsak a 7%-ot bukja a magyar költségvetés, hanem a 20-at is.

Az a baj, hogy ez a jelenlegi díszes jogászcsűrhe és az elődei is azt gondolja, hogy majd jó bekeményítünk és új törvények és keményen megfingatjuk a mocskos adócsalókat és beszedjük ami jár. Vegyétek már észre: kontraproduktív az adók orrba-szájba emelése, kevesebb lesz a végén a nettó bevétel!

Előbb keményen meg kell vágni az állami kiadásokat és utána egyből visszatolni az így megspórólt összeget a vállakozásokhoz adócsökkentés címén (sorrend fontos, ezt baszta el Matolcsy az egykulcsos adónál!!).

"Amúgy miért? Te milyen jellegű kiigazításra gondolsz? "

Pár hozzászólással előbb leírtam takács bálintnak.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.04.18. 22:49:37

@desw:

"Előbb keményen meg kell vágni az állami kiadásokat és utána egyből visszatolni az így megspórólt összeget a vállakozásokhoz adócsökkentés címén (sorrend fontos, ezt baszta el Matolcsy az egykulcsos adónál!!)."

Egyetértek! Ne együk meg az aranytojást tojó tyúkot! Már Rákosi is ezt mondta. Ehhez csak az kellene, hogy induljon el egy párt a választáson ezzel a kampánnyal, és nyerje is meg azt...

Szerinted mennyi esély van rá?

desw 2012.04.18. 22:57:17

@ccactus:
"Szerinted mennyi esély van rá?"

Mivel 8 millió választópolgárból 6 millió fő eltartott, így -- a jelenlegi választási rendszer mellett -- nulla.

Vagy korlátozni kell a szavazati jogot (csak érdemi adófizetők) vagy hazudni kell ellenzékben és a kampányban és teljesen mást megvalósítani kormányon, ahogy a Fidesz teszi most!

desw 2012.04.18. 23:15:11

@desw:

Szintén fantasy kategória, de az is megoldás lehet, ha a T. választópolgárok végre nemcsak az aznapi moslékos vályúig látnának el, hanem esetleg felfognák az elmaradt/elmaradó reformok jövőbeni keserű következményeit. Persze ehhez nem egy demagóg és idióta ellenzék kellene, és tisztességes kormány. Szóval ez tényleg fantasy...

Kihaennem00 2012.04.18. 23:50:38

Legyen inkább egy áfa kulcs: 100% és nincs probléma... 35%-os áfakulcs? Atyaisten, ne adjunk már ötleteket ezknek az elmebetegknek... Autó, lakás luxus cikk lett? Végülis fizessen a köcsög, ha már lakni akar valahol és nem akarja szagolni a jegy nélkül céltalanul utazgató hajléktalanokat a széteső buszon vagy a kigyulladó metrón.
Nagyon elkeserítő, hogy a komcsi gondolkodásmóddal nem tudunk leszámolni. Aki drágább cuccokat vesz, arányaiban több áfát is fizet és az országot még mindig nem Közmunkás Józsi viszi előrébb...
süti beállítások módosítása