Képzeljük el egy pillanatra azt a kívánatos állapotot, hogy Magyarországnak nincs egy fillér államadóssága sem. A költségvetésbe befolynak az adóbevételek, és az állam pontosan ugyanakkora nagyságú pénzeket költ el. Nincs költségvetési hiány, és nincsenek kamatkiadások sem. Nevezzük ezt a helyzetet tiszta lapnak.
Aztán valakinek a kormányon levők közül kipattan az agyából, hogy autópályát kellene építeni. Az autópálya nagyon sokba kerül, de az aktuális évi költségvetésben nincs arra pénz, hogy ezt a kiadást finanszírozni lehessen. Autópályát azonban mindenképpen építeni akar a kormány, mert attól gyorsabb gazdasági növekedést remél. A gyorsabb gazdasági növekedésből, nagyobb gazdaságból pedig olyan pótlólagos állami adóbevételek keletkeznek, amelyből simán megtérül az autópálya építési költsége, sőt még annál több is. Legalábbis ez a terv. Most már csak az a kérdés, hogy honnan szerezzünk pénz minderre?
Két lehetőség áll fenn. Az egyik az, hogy állami kiadáscsökkentéssel, vagy adóemeléssel, tehát többletes költségvetéssel néhány év alatt előteremti a szükséges pénzt az állam, amelyből megépíthető az autópálya. A takarékoskodás évei azonban gazdasági visszaesést okoznak, hiszen az állam adóemeléssel, kiadáscsökkentéssel pénzt von ki a gazdaságból. Ez azonban csak időleges hatású, hiszen mihelyt megkezdődik az építkezés, az már önmagában fellendíti a gazdaságot, hiszen munkahelyeket teremt, növekszik az aktivitás. Az autópálya átadása után pedig annak áldásos hatása tovább élénkíti a gazdaságot, nem beszélve arról, hogy nincs tovább szükség a többletes költségvetésre, tehát az állam is adókat csökkenthet, ami még további élénkülést és még nagyobb jólétet von maga után.
Nézzük a másik lehetőséget: Az állam nem akar előtakarékoskodni (megszorítani, adót emelni) az autópálya építésre, ehelyett hitelt vesz fel, konkrétan államkötvényt bocsát ki kamatra, így máris kezdődhet az építkezés. No persze a kamatokat az első perctől fizetni kell, így amennyiben az adóemelést el akarjuk kerülni, további hiteleket kell felvenni a kamatok kifizetése érdekében. Amint elkészül az autópálya, érezteti pozitív gazdaságösztönző hatásait, a gazdaság gyorsabb növekedési ütemre kapcsol, megnőnek az adóbevételek, amelyből már további hitelek felvétele nélkül fizethetők az államadósság kamatai, sőt még további adócsökkentésre is sor kerülhet, tehát minden happy. Az államkötvénynek azonban van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy a lakossági hitelektől eltérően nem havi egyenlő részletekben kell törleszteni, hanem a futamidő alatt csak kamatfizetés van, majd a lejáratkor a felvett hitelt egy összegben kell visszafizetni. El is jön a nap, és az államnak persze nincs a tarsolyában a szükséges pénz. Nincs más út, az adósságot meg kell újítani, vagyis egy újabb államkötvényt kell kibocsátani, amiből ki lehet fizetni a lejárót. És persze mindez azt jelenti, hogy az államnak továbbra is hosszú éveken keresztül kamatfizetési kötelezettségei lesznek.
Közben persze kormányok jönnek-mennek, négyéves ciklusokban gondolkodva, szépen tartják a költségvetési hiányt, az államadósságot lejáratkor mindig megújítják, görgetik maguk előtt. Egy idő után aztán gondolkodó embereknek feltűnik, hogy az évek hosszú sora alatt már az autópálya építési költségének megfelelő összegnél is nagyobb kamatot kifizetett az állam, az adósság meg még mindig ott van és kamatozik tovább. Kifizetni persze senki sem akarja, hiszen ahhoz adóemelésre, vagy kiadáscsökkentésre lenne szükség az állam részéről, amit egyik kormány sem vállal fel, hiszen az némi gazdasági visszaeséshez vezetne, az emberek kevesebbet tudnának fogyasztani, a jólétet rontaná. Ráadásul közben épült egy második, meg egy harmadik autópálya is, korszerűsítették a vasutat és az egészségügyet, új egyetemeket építettek, mindezt az első autópályához hasonló finanszírozási konstrukcióban, tehát hitelből, kamatra.
Hogy-hogy nem az államadósság mértéke már-már eléri az éves gazdasági teljesítmény mértékét, vagyis a GDP 80-100%-át. A jólét, az életszínvonal persze nagyobb, mint a beruházások előtti időkben, csak hát az emberek könnyen hozzászoknak a jóhoz, mind az állam, mind a családi háztartások a megnövekedett bevételeikhez igazították kiadásaikat. Az állam meg csak fizeti az államadósság kamatait, és görgeti maga előtt a hiteleket. A hitelek leépítéséhez, lassú visszafizetéséhez takarékosságra, többletes állami költségvetésekre lenne szükség, amit csak megszorítások árán lehetne megvalósítani. A megszorítások viszont gazdasági visszaeséshez vezetnének. Ámde csak ideiglenesek lennének, és csak addig tartanának, amíg az adósságot sikerül leépíteni, viszont az adósság mértéke már olyan magas, hogy ez az ideiglenes állapot akár évtizedekig is eltartana. Ezért inkább nem szorítanak meg.
És akkor itt álljunk meg egy pillanatra és vonjunk mérleget. Az állami hitelekből megvalósított gazdaságfejlesztő beruházások prosperitást és nagyobb jólétet okoztak, aminek az ára egy megnövekvő államadósság, és folyamatos állami kamatfizetési kötelezettség volt. Ezen a magasabb szinten kialakult egy új költségvetési egyensúlyi állapot és egy stabil szintű államadósság.
Most már csak az a kérdés, hogy ha az állam tartozik, akkor ki az aki követel? Kinél vannak a lejegyzett államkötvények? Az elmélkedésből továbbra is zárjuk ki a külföldet, tegyük fel, hogy hazai magánszemélyek és a magánszemélyek megtakarításait kezelő bankok, befektetési és nyugdíjalapok kezében vannak az államkötvények. A pénzügyi rész tehát tiszta. Nézzük a reáliákat!
Térjünk vissza időben oda, ahol a poszt indult, tehát amikor még nem volt autópálya. Az embereknek volt bizonyos jövedelmük, amiből élték mindennapi életüket. Voltak akik takarékoskodtak, tehát többet termeltek, mint amennyit elfogyasztottak. Ők a fölös pénzüket bankba, nyugdíjalapokba rakták kamatra, gondolván szűkösebb időkre, illetve öregkorukra. Más emberek viszont előrehozott fogyasztásban gondolkodtak, és a megtakarítók pénzét a bankokon keresztül kamatra kölcsönvéve lakást/autót/műszaki cikkeket vásároltak, esetleg vállalkozásuk fejlesztéséhez volt szükségük tőkére egy új gépsor megvásárlásához. A hitel-betét piac egyensúlyban volt, kialakult egy olyan kamatszint, amely mellett a megtakarítók pont annyit takarítottak meg, mint amennyit a hitelfelvevők felvettek. (Csak az egyensúlyi mechanizmus működésének megértése érdekében zárójelben jegyzem meg: Ha ennél az egyensúlyi kamatnál magasabb kamatok lettek volna, akkor az a magas kamat sok hitelfelvevőt eltántorított volna hitelfelvételi szándékától a magas törlesztő részletek miatt. És fordítva: ha túl alacsony a kamat, akkor többeknek éri meg hitelt felvenni, többen szeretnének is felvenni, viszont a megtakarítások szintje adott, sőt alacsonyabb kamatok mellett még lehet, hogy a megtakarítók által megtakarított összegek csökkennének. Lényeg, hogy a kamatszint így is úgy is visszatérne az egyensúlyi szintjére.)
Erre a hitelpiacra lépett be az állam, amikor is a tervezett autópályát hitelből kívánta finanszírozni. A korábban egyensúlyban lévő hitelpiacra beeset ez az óriási új hiteligény, ami a hitelkamatokat megemelte. Mindez olyan hatással járt, hogy kiszorított sok magán-hitelfelvevőt, akik a magasabb hitelkamat miatt inkább elálltak fogyasztási-beruházási szándékuktól. Szintén a magasabb kamat a megtakarítókat nagyobb megtakarításra ösztönözte és akár újabb embereket is megtakarításra ösztönzött, hiszen extra kamatbevételhez lehetett hozzájutni. Végeredményben kialakult egy új, a korábbinál magasabb egyensúlyi kamatszint. Az autópálya építéshez szükséges pénz pedig úgy állt elő, hogy a magasabb kamatok miatt a korábbiaknál többen takarítottak meg, és kevesebben vettek fel hitelt, és ez a különbözet került az államhoz hitelként.
Összességében elmondható, hogy az autópálya építés következtében a lakossági fogyasztás ugyanúgy visszaesett, hiszen a megtakarítók még többet takarítottak meg, tehát kevesebbet fogyasztottak, ráadásul a hitelfelvevők is kevesebbet fogyaszthattak, hiszen kevesebb hitelt vettek fel a magas kamatok miatt. A reáliák, a fogyasztás szintjén tehát ugyanott vagyunk, mint ha az állam hitel nélkül, előtakarékoskodással építette volna meg az autópályát, hiszen a lakossági fogyasztás ugyanúgy visszaesett, mintha ezt az állam adóemeléssel kényszerítette volna ki.
A különbség a dolog pénzügyi részében van. A hitelfelvevős konstrukcióban ugyanis egyes emberek kezében ott van az állampapír, hogy neki az állam ennyivel tartozik. Csakhogy pénz meg ugye nincs, hogy ezt az állam visszafizesse.
Összefoglalva tehát amikor az állam hitelt vesz fel belföldi kötvénykibocsátással, akkor tulajdonképpen azt éri el, hogy kiszorítja a magán-hitelfelvevőket. A lakosság megtakarít, és megtakarításait kölcsönadja az államnak, aki meg azt elkölti. És ahogy az előbb is írtam, pénze meg az államnak nincs arra, hogy ezt a hitelt visszafizesse. Vagyishogy egyetlen mód az adósság visszafizetésére az adóemelés és a kiadáscsökkentés, ezek a lépések azonban pontosan a lakosságot fogja negatívan érinteni. Azt a lakosságot, akinek az állam tartozik. Ördögi kör ez.
És most nem Magyarországról van szó, hanem főként az Európai Unióról és tulajdonképpen az egész világról. A világ gazdaságának túlnyomó részét kitevő államok (EU, USA, Japán) mind a végletekig eladósodott. A lakosság azt hiszi, hogy biztos megtakarításai vannak állampapír formájában, viszont az államnak nincs semmi konkrét fedezete ezekre az állampapírokra, csakis a jövőbeli adóbevételei, tehát gyerekeink, unokáink munkája, illetve az a piaci bizalom, hogy gyerekeink, unokáink képesek lesznek a jövőben kitermelni ezeket az adósságokat.
Ha pedig ez a bizalom valamiért elillan és az emberek tömegével ki akarnak szállni állampapírjaikból mondjuk úgy, hogy nem vesznek további állampapírokat, hanem a lejáró összegeket felveszik, nem tudják megtenni. Az államok nem tudják megújítani az államadósságot, nem tudnak új papírokat lejegyeztetni a régiek helyett, akkor csődbe mennek egytől egyik. A lakossági megtakarítások pedig elértéktelenednek. A kulcs tehát világszinten a bizalom erősítése és megtartása.
Mindez persze csak azért ilyen sarkalatos, mert az államok el vannak adósodva. Kár volt ebbe a dologba belelavíroznia magát a világnak. Van az a mondás, hogy ha kis összeggel tartozok valakinek, akkor az az én problémám.De ha nagy összeggel tartozom, akkor az a hitelezőm problémája.
És akkor mi a helyzet Magyarországgal? Az, hogy az ország nem csak saját lakossága felé van eladósodva, hanem igen nagy összegben a külföld felé is. Tehát az államunk hitelezői nem saját magunk, magyar lakosság vagyunk, hanem jórészt a külföld, aki jórészt Európa…
És akkor innentől nem szeretném folytatni a gondolatmenetet. Mindenkinek az az érdeke, hogy ez a bizalom fennmaradjon. Európának az az érdeke, hogy a bizalom Magyarországgal szemben is fennmaradjon.
Ez a dolog azonban nem túl előretekintő, inkább csak kármentő. A magyar gazdaságpolitika azért unortodox, mert nem csak a magyar lakosságra vet ki adót, hanem a külföldi érdekeltségekre is. Ha az állam hitelt vesz fel az állampolgárától, amit az állampolgárra kivetett adóból fizet vissza, az ortodox. Ha az állam hitelt vesz fel egy külföldi banktól, amit a külföldi bank magyar leányvállalatára kivetett adóból fizet vissza, az unortodox. Ha az állam hitelt vesz fel egy külföldi banktól, amit az állampolgárra kivetett adóból fizet vissza, az megint ortodox.
Jó kis vircsaft ez, nem igaz?
