Ahogy olvasgatom a különböző fórumok hozzászólásait, egyre több helyen azt látom, hogy "kimegyek külföldre, és úgy itt hagyom ezt az országot, hogy csak na!" Sőt, a Tárki felmérése szerint a probléma komoly, mert a lakosság 20%-a gondolkodik azon, hogy emigrál. Másrészt viszont azt látom, hogy sokan nem külföldre akarnak menni, hanem valami "meseországba", és halvány lila fogalmuk sincs arról, milyen is az a nyugati világ.
Blogunk külföldi élettel, munkavállalással kapcsolatos eddigi posztjai:
Külföldi munkavállalás - a siker négy feltétele
Általában két célból vándorolnak az emberek külföldre:
1. szeretnének sok pénzt keresni, majd visszatérni, és az összegyűjtött pénzből megalapozni a magyar életüket (a szerző is idetartozik),
2. szeretnének végleg kintmaradni, és haza max. látogatóba járni.
Az első ponttal szerintem semmi gond nincs: nem baj, ha világot lát az ember, exportálja munkaerejét, cserében hazahozza a ropogós eurót-fontot-dollárt-frankot, stb. és nem utolsósorban azt a szemléletet, ami a nyugatot naggyá tette. A második viszont elég merésznek tűnik - ki tudná megjósolni, hogy öt-tíz-húsz év múlva az adott országban ugyanolyan jólét és bőség lesz, mint most? Mondjuk ugyanezt a kérdést fel lehet tenni Magyarországgal kapcsolatban is, de itt van két hatalmas előnyünk, ami kint soha nem lesz: az anyanyelv teljes körű ismerete, és hogy te itt nem vagy idegen.
Az a probléma, hogy sokan meglehetősen elavult információkat vesznek alapul (azok többsége is „Pista unokanővérének fia azt mondta, hogy...” típusú, főleg pozitív tartalmú dolgok, mert a kudarccal nem szoktak dicsekedni, így elég egyoldalú az információáramlás), a többit pedig vágyálmaikból egészítik ki. Igen, anno azt írták egy-egy országról, hogy „a gazdasági fejlődés miatt szükség van a bevándorlókra”, de sajnos a legtöbb helyen ez a világ elmúlt. Én 2007-ben vándoroltam ki Írországba, és emlékszem, akkoriban ha valaki elejtett egy kéteuróst az utcán, nem vette fel! Majdnem minden kirakatban ott volt a „staff wanted” kiírás, a boltok tele voltak vásárolókkal, és volt olyan, hogy kollégám vásárolt ezt-azt, amit később bevallása szerint soha nem vett ki a szatyorból! Alighanem ez volt a nyugati fogyasztói társadalom fénykora, az alacsony munkanélküliség, az olcsó hitel és a gazdasági pörgés világa, aminek én is csak a legvégét csíptem el. Aztán jött 2008 ősze, és tudjuk, mi történt - kidurrant a lufi, nemcsak Írországban, hanem az egész nyugati világban.
Azóta újra kellett értékelni az eddigi világképünket, mert sok minden nem igaz, ami akkor igaz volt. Kedves Angliába készülők, szerintetek a magyar államadósság a magasabb, vagy az angol (a GDP %-ban)? Elárulom: az angol (magyar: 80,6%, angol: 85,7%; minden adat 2011-es, forrás: Eurostat). Szerintetek a magyar államháztartási hiány a magasabb, vagy az ír? Az ír (magyar:+4,3%, ír: -13,1%). Szerintetek hol magasabb a munkanélküliségi ráta: Spanyolországban vagy Magyarországon? Spanyolországban (spanyol: 24,3%, magyar: 10,7%). Persze ezek most csak véletlenszerűen kiragadott adatok, de jól mutatják, hogy mostanában – ugyanúgy, mint nálunk –, nyugaton sem fenékig tejfel a kormányok élete. Még ijesztőbb, ha a tendenciákat vizsgáljuk: az államadósság 2007 óta az Egyesült Királyságban 44.4%-ról 85,7%-ra, Németországban 65,2%-ról 85,2%-ra, Írországban 24,8%-ról 108,2%-ra, Ausztriában 60,2%-ról 72,2%-ra, Spanyolországban 36,2%-ról 68,5%-ra nőtt! Az államháztartási hiányadatok is megdöbbentőek néhol: 2011-ben az Egyesült Királyságban -8,3%, Németországban -1%, Írországban -13,1%, Ausztriában -2,6%, Spanyolországban -8,5%. (Összehasonlításul: nálunk a tavalyit torzította a magánnyugdíjpénztárak bekebelezése, de idén is -3% alatt maradunk). És a gazdasági növekedés? Ahol eléri az 1%-ot, az már lassan kiemelkedőnek számít – régen ez inkább szégyen volt.
Mi következik ebből? Képzeljétek el, hogy meddig lehet fenntartani a jóléti rendszert ilyen államháztartási hiányok és államadósságok mellett! Az EU egyre inkább kezdi elvárni a fegyelmezett fiskális politikát a tagállamoktól, és azt, hogy építsék le a megnövekedett adósságokat, ki lehet találni, hogy kin fogják ezt leverni – igen, javarészt ugyanazokon, mint Magyarországon. Hiába látszik ma még kedvezőbbnek egy külföldi adórendszer, semmi nem garantálja, hogy ilyen is marad - elég egy nagyobb megszorítás, és az állampolgár máris csak azt látja, hogy kevesebb van a borítékban. És újra lehet számolni a „megérte-e kimenni” kérdést.
Persze a kivándorlásnak nemcsak anyagi okai vannak, sokan politikai-elvi okokból is ki akarnak vándorolni, mert nem bírják a politikusok tehetetlenségét és a korrupciót. Érdeklődéssel hallgattam nemrég a repülőn egy polgártárs lelkendezését, hogy „bezzeg Írországban nincs korrupció, nem úgy, mint Magyarországon!” Nincs egyedül ezzel, szerintem a kinti magyarok 90%-a nem tudná megnevezni a legnagyobb kormánypártot (nem a magyart, hanem azét az országét, ahol él), kinti újságot nem olvas, és amiről nem tudunk, az ugye nincs. Pedig mennyire, hogy van, legfeljebb ezekről kevesebb szó esik a magyar médiában, mert nem fér el a hazai korrupciós és a politikusok hülyeségeiről szóló cikkek mellett! A hazai olvasóhoz talán csak a brüsszeli EU-s „érdekességek” jutnak el, pedig ma már az internetes keresők segítségével könnyen sírhatunk-röhöghetünk azon, hogy nemcsak a mieink korruptak-hülyék.
És térjünk rá egy kicsit az egyén kérdésére, hiszen mindenki esete más! Akinek jó, keresett szakmája van, az alighanem röhögni fog a fentieken, kimegy, felmarkolja a nagy lóvét, és vígan éli életét (igaza van). Azonban nemcsak ők akarnak kimenni, hanem teljesen átlagos emberek is, akik mindössze egy normális életet szeretnének, hiszen például itthon egy fiatalnak szinte esélye sincs, hogy albérlete mellett lakást-autót vegyen, és sokszor arra sem, hogy karriert építsen, és elismerjék. Számukra rossz hírem van: ez kint is nagyon nehéz. Hiába keres az ember 3-4-szer annyit, mint itthon, ha a lakásárak is 3-4-szer annyiba kerülnek. Kint is nagyon gyorsan bele lehet kerülni abba a körbe, hogy a fizetés nagy részét viszi a törlesztő, és ha elveszítjük az állást, viszi a bank a házat. Kint sem adnak semmit a segged alá, ugyanúgy meg kell küzdeni mindenért, a munkáért, a pénzért, sőt, ez a küzdelem jóval nehezebb, mert nyelvi problémák is lehetnek, ráadásul te kelet-európai vagy, ők meg a bennszülöttek. Hiába van valami „nagyon nagy” diplomád, úgy tekintenek rá, mintha egy örmény Magyarországra jönne, és közölné, hogy „én lenni nagy fej, jó diploma, okos ember, jelentkezni ide vezető”. Ugyanúgy végig kell járnod a lépcsőfokokat, mint Magyarországon: albérlet (jobb esetben, rosszabb esetben szobabérlet, pár lakótárssal), képzettségednek nem megfelelő munka az elején, csak magyar szemmel nézve nagy pénzért. Aztán persze idővel lehet, hogy feljebb tudsz lépni, de ehhez kitartás kell és olyan környezet, amelyiket nem zavarja, hogy külföldi a vezető. Ez utóbbi viszont problémás azokban az időkben, amikor kint is romlik a helyzet, nő a munkanélküliség, és ennek hatására egyre hangosabbak lehetnek a „miért nem mi kapjuk a munkát, miért a külföldiek, takarodjanak vissza ahonnan jöttek!” hangok. Itt még nem tartunk szerencsére, de nincs kizárva.
Félreértés ne essék, nem azt akarom mondani, hogy Magyarországon jobb, dehogy jobb, egy csomó tekintetben le vagyunk maradva, mint a kutyafüle, ez a poszt nem arról szól. Hanem arról, hogy tessék elfelejteni azt, hogy nyugaton örökké kolbászból lesz a kerítés, és annyira várják a bevándorlókat, hogy csak na. Aki ki akar vándorolni, javaslom, alaposan nézze meg a célországot minden tekintetben, és utána döntsön, mert különben nagyon nagy csalódás fogja érni! (Ezt az utolsó bekezdést különösen ajánlom figyelmébe az „eddig olvastam” típusú hozzászólóknak, jelezvén, hogy a poszt viszont eddig tart :-)
