Szomszédasszony április óta betegállományban van, de azóta még egy fillér táppénzt nem látott.
Aki rendszeresen követi blogunkat, és jó az emlékezőtehetsége. annak jelzem, hogy igen, arról a szomszédasszonyról van szó; aki nem, annak itt egy rövid összefoglaló: szegény szomszédomnak levált a porc a könyökében, ezáltal nem tud dolgozni, és betegállományban van (munkája jellege miatt nem tud így dolgozni). Azonban az eddig befizetett töménytelen adó és TB ellenére nem hajlandók megműteni, pedig kezelőorvosa szerint erre lenne szükség, de - állítólag - idén már nincs keret erre a műtétre. Erről, és hogy miért éri meg a magyar államnak az, hogy inkább fizeti a táppénzt meg az alibikezelés költségeit, és miért jobb az, hogy szomszédasszonyom keresőképtelensége miatt nem fizet adót és TB-t, anno posztoltunk egy nagyot; így utólag szeretném megköszönni olvasóink javaslatait (e-mailben is kaptam párat), mert örömmel jelentem, az egyik úton sikerült elindulni, és úgy tűnik, hogy pár héten belül mégis meglesz a műtét, és a lábadozás után szomszédom örömmel fizetheti tovább állami kötelezettségeit. Most már mindenki boldog... azaz csak majdnem, ugyanis szomszédasszonyom nem kapott táppénzt azóta sem. A számlák meg jönnek.
Érdekes ez az állampolgár-állam kapcsolat: az állampolgár fizeti az adót, az állam meg ezért szolgáltatásokat nyújt. Az állampolgár adójából és TB-jéből újítják fel az utakat (jó drágán), fizetik az orvosokat, utalják a nyugdíjakat - ebben a történetben mindkét félnek megvannak a jogai és kötelezettségei. A probléma ott van, hogy egyre inkább úgy tűnik, az államnak csak jogai vannak, az állampolgárnak meg csak kötelezettségei. Ha én nem fizetek adót, jön a NAV, és kiforgat a gatyámból is, inkasszózik, foglal, és azt mondja: kérem, önnek törvény szerint adót kell fizetni, de nem fizetett, így jogunk van mindehhez. Fordított esetben, szomszédasszonyom esetében meg azt mondja, hogy asszonyom, ön eddig fizette az adót és a járulékokat, most beteg lett, és a társadalombiztosítás rendszeréből adódóan önnek joga van a táppénzre, de mi ezt nagy ívben letojjuk. Majd vakargatjuk az izénket, meg bérszámfejtjük, addig várjon türelemmel, és egyen levegőt, mert pénz nélkül már csak azt lehet venni.
Április eleje óta eltelt négy hónap, és azóta egy fizetésből élnek (ami nagyon kevés. tekintve, hogy férje részmunkaidőben dolgozik, feketén - boldogan dolgozna ő "fehéren" is, teljes munkaidőben, ha kapna ilyen munkát 60 év körül). Többször is jártak már az OEP-nél, hogy akkor most mi is van, ahol megnyugtatták őket: minden a legnagyobb rendben, rendesen beérkeznek a kellő papírok, de hát ez egy ilyen lassú dolog, ha a munkahely nem TB kifizető hely, akkor készüljenek fel hosszabb várakozásra, mert a hivatalban lassan forognak azok a bizonyos kerekek... járni jár, de még nem kapnak, mert - nem. Belegondoltam, milyen jó lenne, ha én is így viszonyulhatnék az állam felé - tudom, hogy be kellene fizetnem az adót, de most nem fizetek, mert még nem számoltam el, ugyan már, várjanak egy kicsit a pénzükre, és addig se csesztessenek! Vagy a számlafizetés is egyszerűbb lenne így: a határidő augusztus 9, de ne haragudjanak még nem fogadtam be a csekket megfelelően, majd pár hónap múlva fizetek.
Szomszédasszonyom táppénzügye amúgy nem egyedi - a neten számtalan hónapok múlva kifizetett táppénzről olvashattok. Normális ez? Szerintem nem. Egy jogállamban az a normális, ha mindenki, az állam és az állampolgár is a lefektetett szabályok szerint játszana. És nem azt várja el az állam, hogy a szomszédasszonyom oldja meg az életét pár hónapig pénz nélkül, olyan dolog miatt, amiről ő nem tehet.