Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Rekesszük ki a kirekesztőket?

2012. december 02. - Droli

Gondolom, nemcsak nekem unalmas a hétfői Gyöngyösi-beszédet követő hiszti, mely valami olyasmiről szól, hogy rekesszük ki azokat, akik megpróbálnak kirekeszteni bennünket azért, mert mi kirekesztjük őket a mi kirekesztésünkért (és lehet folytatni...). A beszédről nincs mit mondani, örülök, hogy hétfőn Gyöngyösi ezt látta a legnagyobb problémának, én fel tudnék sorolni legalább száz ennél fontosabb problémát is, de hát mondtak már elég hülyeséget a parlamentben.

Viszont nagyon szomorú az, ahogy sokan a demokrácia védelmében elképzelik a demokratikus megoldást: monnyonle, tisztícssuk meg, takaroggyanak, kapjákbe, na meg rekesszük ki őket mert ők is kirekesztenek minket, blablabla. Gyorsan tisztázzunk le pár dolgot:

1. Ma Magyarországon szólás- és véleményszabadság van: bárki gondolhat bármit, és ezt ki is mondhatja. Más kérdés, hogyha hülyeséget beszél, de ekkor sem az a megoldás, hogy elnémítjuk.

2. A Jobbik a 2010-es választások során került a parlamentbe, és meglehetősen sok választót képvisel. Lehet őket szidni, lehet velük egyetérteni, lehet ellenük tüntetni, persze, mindent lehet. Elnémítani nem lehet.

Szerintem ehhez tartsuk magunkat. Nemcsak Gyöngyösi kelt gyűlöletet, hanem azok is, akik az egészet jelentősen túldimenzionálva, ne adj' isten fizikailag fenyegetve kívánják megoldani. Szomorú, hogy így kezdődik az advent.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr384943427

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Köszi srácok 2012.12.03. 08:21:21

Azt hiszem dobhatunk egy puszit Gyöngyösi képviselő úrnak. Eddig nem nagyon volt olyan nemzeti ünnep, megemlékezés, ügy, ami ilyen gyorsan egy helyszínre és színpadra űzte volna az egymással marakodó pártokat és személyeket. A Jobbik sec-perc alatt öss...

Trackback: Az önüldözés bevált politikai és egyházi marketing módszertan 2012.12.03. 08:18:30

Az önüldözés és az öngyűlöletkeltés módszertanát, már régen feltalálták és az Szadi, kisgazdák után 2006-ban az FMPSZ is bevetette. A közben eltelt időben meg már Bokros Lajosnak is kolbászt tölthetnékje támadt. Aki kolbász tölt, annak darálnia is k...

Trackback: Antiszemita az aki ... 2012.12.03. 08:15:25

A Szórakoztató Képes Erkölcstan blog álláspontja szerint az idézet mondás az azt mondó személye nélkül is jellemző és találó. Pláne a karikatúrával együtt: "Korábban az volt az antiszemita, aki gyűlölte a zsidókat, most az az anti...

Trackback: Világosítsd föl gyermeked: Rogánék mégsem emberek 2012.12.02. 22:50:58

Ne dőlj be néki, el ne hidd / hogy elkábítják elveid. Bömböl, hogy szánassa magát / de míg mosolyog a tüntetőkre / növeszti körmét és fogát. * * Nem hiszem el, hogy azok az emberek, akik… * … rendszeresen tesznek alig leplezett antiszemita ...

Trackback: Orbán megint utcára vinné a randalírozó fideszes kemény magot 2012.12.02. 22:49:31

Remegnek az idegtől, ő meg a Habony, hogy a végsőkig hergeljék, és törni-zúzni vigyék a fanatizált híveket. Csak hát milyen lenne egy saját maguk szervezte kormánypárti tüntetés, amin a Kedves Vezető egészségére Molotov-koktéllal koccintanak? Abszurd l...

Trackback: Szégyellem magam, bocsánatot kérek 2012.12.02. 22:38:41

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Engedjék meg, hogy beszédemet egy bocsánatkéréssel kezdjem. Hatalmas erkölcsi és politikai hibát követtem el, amikor 2006-ban választási megegyezést írtam alá Vona Gábor pártjával és együttműködtem a Jobbikkal a hatalom megs...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laci0011 2012.12.02. 19:32:04

Átformálna cseppet ha a kéményen tudnál csak megszökni...Mondjuk a politikusainkra is ráférne 1 kéménytúra.

Imadom a trapistát 2012.12.02. 20:16:10

Remek cikk újra! Őszintén szólva mikor hallottam a híradóban Gyöngyösi beszédét (megjegyzem eddig azt sem tudtam, hogy a világon van), csak mosolyogtam magamban egyet, és megtapogattam volna a feje búbját, hogy jól van barátom, ügyes vagy, de most már lapozzunk.

Szerintem még arra sem érdemes a téma, hogy vitába álljon az ember egy ilyennel. Erre fel mit hallani? Külföldi lapok is azzal vannak tele, hogy rasszizmus a magyar parlamentben. (Kíváncsi lennék kitől kapták a fülest a külföldi médiumok, mert gondolom, hogy nem követik az összes felszólalást a parlamentben.) Ha így nézzük a tüntetés is arra volt jó, hogy megint megjelenhessen külföldön, hogy tömegtüntetés a parlament előtt a rasszizmus ellen. És így le van rendezve a dolog.

Csak abban bízhatunk, hogy nem ugráltatnak minket túl gyakran a parlament elé ebben a hidegben a kedves jobbikos képviselők hasonló zsidózó beszédekkel. Semmi de semmi értelme.

anonymand 2012.12.02. 20:44:22

Tisztelt Droli!

Ajánlom becses figyelmedbe a történelemkönyvek tanulmányozását.

Ezzel a bejegyzéseddel, az eddig is kétes nívón, nem sokat javítottál.

Tisztelettel:
anonymand

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.02. 22:37:33

Te egy barom vagy, kedves szerző!
Nagyszüleid talán átélték anno a nyilasok regnálását, meg a közvetlenül azt megelőző időket. Ha még élnek, kérdezd meg őket (feltéve, hogy nem voltak ők is nyilasok :D ), milyen volt!

din viesel (törölt) 2012.12.02. 22:38:44

korrekt...
:)
ergo jonnek a ballibakok,a hihetetlenul demokratak,toleransok,europeerek es szetszednek pillanatok alatt...
:(
ez van...

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.02. 22:39:28

Ja, az meg külön imádnivaló benned te kis tetű, hogy amikor a fajtársaid akarják a cigányokat, zsidókat, egyéb "antimagyarokat" eltávolítani az országból, akkor mélyen kussolsz, esetleg egyet is értesz velük. Nívó... hát az van... Rohadt volna le a kezed, mielőtt megnyitottad ezt a blognak csúfolt mocsokhalmazt!

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.02. 22:40:00

@din viesel: egy náci szerint korrekt. Milyen meglepő! :DDD

din viesel (törölt) 2012.12.02. 22:43:58

@A fidesz a betegek kiirtására készül: bertollnok,csituljal...
advent van,ha nem tudnad...
pihenj le,ezert mar nem jar bogre...

_ramirez_ 2012.12.02. 22:46:11

Csak hogy az agresszió az nem vélemény.

(Se a rasszizmus, se náculás se a faszisztászkodász)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.12.02. 22:47:40

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Ha már történelem lecke, a nácik kapcsán..

Bizonyára emlékszel, hogy a nácik után jött a kommunista diktatúra, mely mindenkit és minden más politikai kezdeményezést betiltott "Sötétben bújkáló ellenforradalmár resszkess!" jelmondat alatt.

Szóval történelmileg ez a betiltásosdi, se sokkal jobb út a zsidók kiirtásánál, még hullák számának tekintetében sem, nemhogy a demokrácia szempontjából.

EGYIKRESEM 2012.12.02. 22:49:43

Túl van fújva a zsidós dolog? Túl.
MERT MEGVAN RÁ A TÖRTÉNELMI OK, B+! Még nem telt el egy évszázad sem, még élnek azok, akik túlélték az akkori történéseket.
Te meg hülye kis szaros bloggerként "unod a dolgot".
Egy megválasztott képviselőnek legyen már annyi esze, hogy nem uszitja az embereket nyiltan!

Bezzeg ha ez a nyomorék a cigányok összeirását követelte volna, akkor meg fel lennél háborodva, hogy az rasszizmus, meg fúj, meg egyebek.

Droli, használhattad volna inkább ccactus adminját, mert ezzel kurvára lejárattad az amúgy is igen kétes "nívódat".

EGYIKRESEM 2012.12.02. 22:51:33

@din viesel:
Te is szép kis pizsamanáci vagy... Ilyenkor advent van, ne gyűlölködjünk.
De zsidózni bármikor lehet. Mert a kereszténység mögé bújva lehet művelni.

Hányok tőletek.

-JzK- 2012.12.02. 22:54:09

Idézet innen: kitartas.mozgalom.org/publikaciok/domokos-endre-janos-kulturalis-forradalom-%E2%80%93-nyugati-kultura-alkonya

"Represszív tolerancia

A represszív (elnyomó) tolerancia fogalmát Herbert Marcuse alkotta meg az 1965-ben megjelent azonos című könyvében. A fogalom lényegét tekintve az Aczél György-féle „három T" (Támogat, Tűr, Tilt) gyakorlatával mutat hasonlóságot. Marcuse szerint a regnáló hatalom minden olyan eszme, irányzat és magatartásforma iránt toleranciát tanúsít, amelyek lényegi alapját, fennállásának legitimációját nem érinti, nem vonja kétségbe. Így a tolerancia tulajdonképpen az „elnyomás eszközévé" válik, amikor a rendszer alapjait nem érintő lázadást integrálja a rendszerbe, mintegy annak részévé szelídíti. A rendszer csak és kizárólag azokkal szemben lép fel erőszakosan, akik létjogosultságát alapjában kérdőjelezik meg, illetve magukban hordozzák a változás lehetőségét. Marcuse szerint ezért a baloldal felé (amely radikálisan szemben áll a „represszív egésszel" - ahogy ő a fennálló rendet nevezte) maximális toleranciát kell tanúsítani, míg a jobboldal (amelyet Marcuse a nyugati kultúra és ezzel a fennálló rend védelmezőjének tekintett) még a gondolat, a vélemény szintjén sem érdemel türelmet, azt mindenestül el kell utasítani. Ezt a kettős mércét, szelektív toleranciát nevezi Marcuse „felszabadító toleranciának"... Ahogy a kritikai filozófia szelleme kezdte áthatni a nyugati elit új generációját, és a Frankfurti Iskola kulturális marxizmusa integrálódott a rendszerbe, a felszabadító tolerancia és a represszív tolerancia gyakorlatilag egyé vált. A zsidó gondolkodásban (lásd: Talmud) mindig is létező kettős mérce ezzel korszerű ideológiai igazolást nyert. Ezt Marcuse hatalmi pozícióba került követői kezdték is buzgón alkalmazni.

A liberalizmusban napjainkban uralkodó elnyomó tolerancia egyik jellegzetes mellékhatása a megfelelési kényszer, amely az ellentétek, a kritika rendszerbe integrálásának marcuse-i tételét igazolja. A liberalizmus ugyanis nem csak híveitől, de ellenfeleitől is engedelmességet követel, elvárja, hogy kritikusai is alkalmazkodjanak a politikailag korrekt nyelvezethez és gondolkodásmódhoz. Ez esetben eltűri, hogy létezzenek, ha hangjuk esetleg felerősödik, akkor korrumpálja őket önmagával (parlamenti ellenzéki szerep). A „kritikus", a „lázadó" így - annak reményében, hogy ha alkalmazkodik, mondókáját polkorrekt csomagolásban tálalja, akkor „belülről javíthatja a rendszert" - azon értékrendnek iparkodik megfelelni, ami ellen lázad és azon rendszer részévé, s így fenntartójává szegődik, amelynek megdöntésére vállalkozott, s végül azon kapja magát, hogy önmagát próbálja meggyőzni arról, hogy tulajdonképpen még a jó oldalon áll, nem ő változott, csak a körülmények... Jó példa erre a nemrégiben Holokauszt-hívővé vált Francia Nemzeti Front, vagy az izraeli demokráciát szorgalmasan tanulmányozó nyugat-európai radikális pártok.

Az „elnyomó tolerancia" tehát kitűnően működik. Csak a szerepek cserélődtek fel. Ami hajdan a „Fennálló" illetve a „represszív egész" elleni lázadás eszköze volt, az mára a „lázadást" is magába olvasztó rendszer védelmét, legitimálását szolgálja. Az új rend minden iránt toleráns, amelyet lényegtelennek, önmagára veszélytelennek tart, a jóleső lázadás élményét biztosíthatja a tömegeknek, mintegy „biztonsági szelepként" működve, ahol a felgyülemlett gőzt a rendszer egészének veszélyeztetése nélkül ki lehet engedni. Jól kitalált gumicsontok ezek, amin a társadalom élvezettel rágódhat, lázadhat, a szabadság illúziójába ringatva magát. Ilyen például a szexuális devianciák kérdése (buzeránsok és társaik), a drogok legalizációja, a szex, a pornográfia, az obszcén beszéd és viselkedésmód, az elfajzott művészetek és minden amiben az ember ösztönös „állati" énje kifejezésre juthat, felszabadulhat. De a rendszer szekuláris dogmáinak, ideológiai és erkölcsi alapjainak megkérdőjelezése, illetve a „szent tehenek" objektív bírálata szigorú büntetést von maga után. A „vétkes" először (demokrata frazeológiával élve) „magát rekeszti ki a demokratikus társadalomból", a „humanisták közösségéből", hogy aztán a „demokratikus társadalom" rekeszthesse be őt (hűvös helyre)... A hatalom birtokosai ilyenkor - ha már nagyon kilóg a lóláb - szívesen hivatkoznak saját „áldozati mivoltukra", így az őket ért kritikát nem kell érdemben cáfolni, mivel azt a gyűlölet, az intolerancia és a fasizmus megnyilvánulásának, illetve antiszociális viselkedésnek, pszichológiai betegségnek lehet beállítani. „Tagjainknak és a frontszervezeteknek folyamatosan meg kell szégyeníteniük, hiteltelenné tenniük és degradálniuk kritikusainkat. Ha akadékoskodásuk túlságosan zavaróvá válna, fasisztának, nácinak vagy antiszemitának kell bélyegezni őket... " -áll az SZKP KB 1943-ban kiadott - és úgy tűnik mind máig érvényes - direktívájában. Az ellenvélemény így „dehumanizálódott", a nyilvános viták helyett a pszichiátria és a büntetőjog illetékességi körébe került. Soha nem a kritika tárgyával foglalkoznak, annál inkább a kritizáló személyével. S való igaz: könnyebb a kritikust lecsukni, mint megcáfolni."

din viesel (törölt) 2012.12.02. 22:57:17

@EGYIKRESEM: kicsi troll,itt csak ti,ballibak gyulolkkodtok,ha nem tunt volna fel...
ahogy az egesz indexen...napi 24 oraban,15en,60 nevvel...

pihenj kicsit,szedd be a gyogyszered,nezz meccset...

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.02. 22:58:37

@din viesel: majd pont egy nyilastetű mondja meg, hogy mit csináljak... :D
Neked fizet a jobbik, hogy teleokádd a blogokat vagy meggyőződésből vagy ekkora barom?

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.02. 22:59:00

mi a helyes megoldás fellépés ténykedés ?
ha nem tetszik hogy ugy alakult a mi kis demokráciánk hogy egyre több ember szimpatizál egy kibaszott büdösszájú fasszopó agyatlan félnótás hözöngö társasággal?
tisztában vagyok vele hogy minden egyes mondatukat felhasználják a többiek a saját hasznukra
ettől még ha nagyon pironkodni szeretnék akkor a jobbik jut elsőre eszembe
én nem voltam tüntetni ma mert a többit is utálom éés tudom hogy bünözök mind
azt is tudom mert közelről látom hogy a jobbik tagjai között nem nagyon van olyan aki bünözne mert hülye mindegyik mint a pávián segge lyuka
de az egyik legkellemetlenebb dolog ez a párt ma Magyarországon

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.02. 22:59:22

@Trompf: momentán egy rákosista diktatúra XXI. századi változatában élünk. Neked még nem tűnt fel?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.02. 23:00:49

@EGYIKRESEM: az ilyen blogok egyre erősítik bennem azt a meggyőződést, hogy ezt a rühes nyilas csürhét ki kellene pofozni az országból. Mondjuk a new yorki Harlem megfelelő hely lenne nekik. :D

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.12.02. 23:02:10

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Ezt kb. éppen akkor tennénk, ha elkezdenénk betiltani demokratikusan megválasztott pártokat.

Mégha nácizmusra hivatkozva is akár, ha már Rákosi a példa.

Krisz11 2012.12.02. 23:02:21

Nem a vonulgatással, meg a dühöngésükkel van a fő probléma.
A probléma az, hogy míg ebben az esetben az összes "egyház"-nak nevezett élősködő, meg párt hetekig tiltakozik, felvonul, stb, addig magyar ügyekben sohasem álltak ki így. Megközelítőleg sem. Számtalan alkalom lett volna, a határon-túli magyar veréseknél pl csak egy ezek közül.
Magyarokért azonban nem fogtak össze, nem tiltakoztak és nem hordtak mondjuk székely zászlós kitűzőt. Ebből látszik kiket szolgálnak.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.02. 23:02:44

ezt a harlemet felejtsétek már el vagy olvassatok már kicsit utána hogy mi minden történt ott az utóbbi 10 évben
néger getto cimkére uj földrajzi hely kerestetik

Walaki23 (törölt) 2012.12.02. 23:05:58

Hűha, ez a legnormálisabb, leghiggadtabb blogbejegyzés, amit ebben a témában eddig olvastam.
Pontosan így gondolom, de látom, hogy a többségnek kell a pótcselekvés, a hisztéria, álproblémák kreálása.
A Fidesznek jól jön, hogy végre ne a számtalan valós problémáról kelljen beszélni.
A balliberális oldal végre témát kapott, ami nekik elemükbe vág.
A Jobbik meg megerősítést küldött a hűséges választóinak, hogy ők még mindig tökös gyerekek.

Az egész pár ezer fős Hitgyülis tüntetés meg a rátelepült rettegőipar már uncsi. Tudjuk mind, hogy a politikusok ezt is egy kampányrendezvényként kezelik, lehet páváskodni, eljátszani a nagy demokratát, miközben olyan nonszensz szövegek hangzanak el, amik totálisan antidemokratikusak (rekesszük ki, csukjuk le, némítsuk el).

Ha valakinek nem tetszik a Jobbik, akkor ne szavazzon rá 2014-ben. Ha meg más rá szavaz, és bejuttatja az országgyűlésbe, akkor ne vonják kétségbe a legitimitását.
Én is csak elmosolyodtam Gyöngyösi felszólalásán, hogy "na ez tipikus jobbikos volt". De hogy ezen ennyi megélhetési politikus, rettegő telepszik rá, az meglepett. A kampány már valóban elkezdődött.
A Fidesz is retteg, hogy a dilettáns kormányzása megerősíti a Jobbikot. És joggal retteg a felmérések szerint. Most jön az, amit már több jobbközép párttal eljátszottak: legyalulják és beolvasztják a táborukat.

Nagy műbalhé az egész. Politikusok meg politikushoz méltóan rárepülnek, hátha 5 percet szerepelnek majd ezáltal a híradóban. Mert Bajnai mással nem nagyon tudott eddig feltűnni.

Érdekes, hogy az állítólag demokratikus pártok milyen antidemokratikus lépéseket szeretnének a Jobbik ellen tenni. Látom ez nem csak engem zavar.

Alonee 2012.12.02. 23:07:08

@din viesel: Az indexen ezek szerint Te vagy jelen legtöbbet, hiszen komplett statisztikákkal és ebből levezethető összehasonlító elemzésekre hivatkozol. Nyugi, írj amit akarsz, nem számít, még az is lehet, hogy reagálunk rá. Mondom nyugi.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.02. 23:08:46

végül is ez kb mint a palesztin zsidó izé...két telebaszott szemita nép akikhez nulla közünk van, de 40 éve basszák szét a világunkat. itt meg a zsidó jobbik bassza egymást jobra balra, provokl, zsidózik, hogy nehogy bazdmeg a XXI században meglegyünk enélkül a baromság nélkül, mindennapi antiszemitnkat és hazaáruló zsidónkat ad meg ma.
u nal mas, kurvára unalmas, és hányinger a hisztis zsidó és a seggéből előbújt jobbik is.
na ennyi.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.12.02. 23:11:03

@Walaki23:
Szerintem ez jobb, bár lényegét tekintve hasonló.
Talán csak abban más, hogy jobban kifejti miért baromság rárepülni a témára:

boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/12/02/rettegjetek_772

videki gyerek 2012.12.02. 23:12:38

Nemtom milyenek azok csunya fasiszták, de százszor inkább legyen az országban fasizmus, mint hogy az mszp mégegyszer a hatalom közelébe kerüljön. Nem lehetett az olyan rossz, ha mszp ennyire szidja őket.
ELJEN A FASIZMUS !!!

i3 (törölt) 2012.12.02. 23:13:05

ki kell rekeszteni a kirekesztőket a hatalomból, mert a kirekesztés hatalmi megnyilvánulása az agresszió

fontos a kirekesztés jelenléte a párbeszédben (ld. szólásszabadság), mert a kirekesztés felvetése nagyon erős impulzus

a verbális agresszió kulturálisan kezelhető

galileo dr. 2012.12.02. 23:13:30

@Droli:
Szomorú hogy így kezdődik az advent? A jó büdös kurva anyádat, talán inkább az a szomorú hogy valakinek a parlamentben eszébe jut zsidó származású/vallású/állampolgárságú vagy egyébként is akármilyen emberek összeírása nem?

galileo dr. 2012.12.02. 23:15:47

Kiváncsi lennék hogy neked hol kezdődik a megalapozott hisztéria. Amikor már elkezdték összeírni a zsidókat akkor már lehetne hisztizni meg elhallgattatni? Vagy csak akkor mikor elkobozzák a vagyonukat?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.02. 23:17:55

@-JzK-: A probléma valószínűleg az lehet, hogy megírta az esszéjét Marcuse, amit interpretált Cranston, amit tálalt Domokos, és amiből kivágtál egy darabot te. Így lett az alapvetően marxista liberális Marcuse hivatkozási alap a libsizéshez.

Belekukkantva a linkbe, az ellentmondás eleve Domokos cikkében benne van, csak nem zavarja a szerzőt :)

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.02. 23:18:34

@galileo dr.: hógyne bazze, te már hallod lelki füleiddel a marhavagonok csattogását mi?
vicc...vagy szánalom. de tudod mit, itt van neked a gumicsont, rághatod, retteghetsz, át is adhatod a gyerekednek ezt az érzést...legyen teljes az életed ettől. csak MINKET hagyjatok már békén ezzel.

fritoz222 2012.12.02. 23:19:39

Végre egy értelmes blog bejegyzés index címplapon? Zavart érzek az erőben..

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.02. 23:21:10

@galileo dr.: ja és még vmi..
Vagy csak akkor mikor elkobozzák a vagyonukat?"
mi már túl vagyunk ezen husi. jöttek a komcsik, akik majd mind zsidók voltak, vitték a földet, a birtokot, a a lakást és a házat..és most Xedik generációjuk pöffeszkedik benne. de ne aggódj, vettünk újat, nem kell kiköltözni, felálltunk Xedszer is a padlóról.

Nero Bianco 2012.12.02. 23:21:37

Viszont nagyon szomorú az, ahogy sokan a demokrácia védelmében elképzelik a demokratikus megoldást: monnyonle, tisztícssuk meg, takaroggyanak, kapjákbe, na meg rekesszük ki őket

Nabammeg.
Ha meg az elmúlt 20 év egyébként sokkal kevésbé kompromittálódott politikusainak a hóra való kibaszása a téma, akkor meg persze megy az, hogy persze takaroggyanak meg monnyonle meg tisztíccsukmeg.

Ha meg egy vérostoba jobbikos zsidózás ellen szól valaki, akkor meg túldimenzionál.

Ja, nívó, ja hát az.

Hiller Józsué 2012.12.02. 23:23:28

Az a szomorú ebben az egészben, hogy Gyöngyösi nem is arról beszélt, amiért tüntetnek ezek az emberek és, hogy még ma is van egy vaskos zsidó réteg akit behülyítenek és felhasználnak politikai célokra. Ezeket a tüntetőket nem Gyöngyösi paráztatta be, hanem azok a pártok, akikről azt hiszik, hogy értük harcolnak. Nem képesek felfogni ezt már rohadt rég óta.

moTmeN 2012.12.02. 23:24:30

"Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett
magyar területen minden fasiszta jellegû politikai, katonai vagy
katonai színezetû szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek
feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges
propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövõben
nem engedi meg olyan effajta szervezeteknek fennállását és mûködését,
amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól."

Parizsi Bekeszerzodes, 4. cikk

is 2012.12.02. 23:25:16

ez az elkenősdi segített Hitlernek is. ez a poszt 1931-ből van, hogy hát miért is ne lehetne Hitleré a hatalom, hát rendes választáson jutott be, rendes ember, ha nem tetszik, amit mond, az még nem indok, bla-bla-bla.

neked remélem egy naplóból kilógó egyes van a történelemjegyednél. ha más, akkor csókoltatom a tanárod, húzza le magát a WC-n, hogy kiengedett ilyen vilgánézetű embereket a világba. felelős érte.

@FILTOL: neked is. 1931-ben minden német unta azokat, akik Hitler ellen tüntettek. az ilyen untatósok aztán valahol 1944 végefelé gondolkodtak el először...

noviktornoparty 2012.12.02. 23:26:27

A megoldás a kérdésre: "A szakértelem totális hiányára kell rávilágítani, az álszentséget kell leleplezni. És akkor a Jobbikból semmi nem marad, csak egy óriási vicc."

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20121201_Rohogd_ki_a_Jobbikot

is 2012.12.02. 23:26:41

@Hiller Józsué: bocs, gyöngyösi csak a listázandó kört mondta félre, a listázás tényét nem, és Novák előd körbe is küldte a listázási kérdést a parlamentben. a tények szerint te hazudsz.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.02. 23:26:41

a poszthoz: nem értem. Ha az szólásszabadság, hogy valaki szerint össze kell írni az izraeli állampolgár képviselőket, mert az nemzetbiztonsági kockázat (ez a valaki képviselő, tehát az ország szabályozását megváltoztatni jogosult, amit javaslat formájában tehet meg, és az inkriminált mondatai ilyen, formálisan is a törvényalkotó gépezetbe belemondott közegben hangzottak el) ..

akkor az miért nem szólásszabadság, hogy ez sok ember szerint nagyon káros?

Szerintem ami a parlamentben bele van mondva a törvénygyártó gépbe, az nem vélemény, hanem a legkomolyabban vett intézkedés. Az csak egy technológiai kérdés, hogy a törvénygyártás beszéddel és írással vezérelt dolog, ettől még a "free speech" nem vonatkozik rá, legfeljebb a vélemény részére, ami ebben az esetben kizárólag az, hogy szerinte egy ilyen intézkedés növelné a nemzetbiztonságot.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.02. 23:26:47

@is: majd ha a magyarok jogiaért is ennyien tüntetnek, ezek pl. ugyanezek..akkor hitelesek lesznek. addig unalmas.

is 2012.12.02. 23:28:54

@FILTOL: ja, utoljára 1955-ben. te meg 2285-ben is ezt fogod szajkózni, mint a dédapád bicskáját.

libertard 2012.12.02. 23:29:29

Az ominózus beszéd azt mondta, egyes képviselők pusztán származásuk (kettős állampolgárságuk) okán veszélyesek.

Az egyéni szabadságra épülő társadalom (a miénk kissé talán határeset ez ügyben, de még mindig a határ jobbik oldalán) nem létezhet úgy, hogy származás alapján különböztetünk meg embereket.

Egy másik szükséges alapelv, hogy az egyén szabadságára épülő társadalom tagjai legyenek képesek összefogni a szabadságukat (és ezáltal a társadalmukat) fenyegető jelenségek/erők ellen.
Na ebben aztán nem vizsgáztunk jól az utóbbi néhány évben, néhány pozitív példától eltekintve. A mai demonstráció is ilyen volt.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.02. 23:30:26

melyik jogod nincsen meg darling?
vagy milyen joga csorbult a magyaroknak amiért ki kéne állni?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.02. 23:30:29

@FILTOL: logika nem az erősséged, ugye? Ezzel az erővel azt is írhattad volna, hogy "igazad van", ugyanaz a tartalma.

is 2012.12.02. 23:30:50

@fritoz222: hát ha ez neked értelmes, akkor tényleg zavar van nálad

tarackos 2012.12.02. 23:31:41

"Elnémítani nem lehet."

Így van! Betiltani viszont lehet. Leülhetsz Emese...;)

Orbán Diktor (törölt) 2012.12.02. 23:31:56

@Walaki23: "Érdekes, hogy az állítólag demokratikus pártok milyen antidemokratikus lépéseket szeretnének a Jobbik ellen tenni. Látom ez nem csak engem zavar."

Na, itten van egy önérzetes demokrata...

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.02. 23:32:09

@is: ja értem, tőlünk elvették 55ben, és szajkózom, a zsidóktól elvették 44ben, de hallgatnom kell, hogy jááájjjáááj, mi lesz ha megint?
szánalmas vagy bazdmeg...és bizony, nem a dédapám bicskája van meg, hanem az ükapám apjáé. 20 generációs polgárcsaládban ez igy szokás, neked megvan a rőföd? amit megörököltél?

is 2012.12.02. 23:32:32

@FILTOL: a Békemeneten 400 ezren tüntetnek a magyarok "jogaiért", nem leszünk gyarmat, ugye. majd ha az a 400 ezer eljön erre a tüntetésre is, akkor hitelesek lesznek, addig nem? még mindig nem érzed elég hülyének magad a hozzáállásoddal?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2012.12.02. 23:34:16

@is: ja és előtte már két héttel nyomatták orrba szájba a mocskot minden blogban, ellenük.
én meg csak annyit mondok...nem hiteles a hiszti.
ide lőjetek na.

Nero Bianco 2012.12.02. 23:35:00

Röviden összefoglalva a poszt mondanivalóját:

A hatalom birtokában a parlamentben alpári módon zsidózni, az a demokrácia, viszont ellene tüntetni állampolgárként nulla hatalommal rendelkezve egy utcai tüntetésen az meg maga diktatúra.

Hát gratula a poszt szerzőjének.

Aurian 2012.12.02. 23:35:01

@EGYIKRESEM: "akik túlélték az akkori történéseket"

Úgy érted a nemtörténéseket, merthogy nem hivatalosan mindenki tudja, hogy a holokauszt soha nem történt meg, mindössze a győztesek írják a történelmet.

A holokausztot az ötvenes évek végén írók segítségével költötték hozzá a történelemhez, amihez fényképeket és filmfelvételeket is hamisítottak.

Az évszázad legnagyobb hoaxa a zsidó terrorizmus előretörésével tudott megvalósulni aminek során az Egyesült Királyság számtalan kormányépületében bombatámadásokat hajtottak végre.

Ennek következtében a kormányzat beleegyezett a zsidó állam létrehozásába, a szükséges tőke egy részéhez pedig a holokausztról szóló propaganda megszervezésével jutottak.

A valóságban haláltáborok nem, de fürdőtáborok üzemeltek ahol a német nemzetszocialisták wellness-el (ez egy német kifejezés, fürdőparadicsomot jelent) várták a háború borzalmai elől kikapcsolódni vágyó turistákat.
Mivel a háború rengeteg pénzt emésztett fel Németország az idegenforgalomtól várta ezeknek az összegeknek a beérkezését.

Nem kétséges, hogy a kuruc.info rövidesen közéteszi ezt a cikkemet, hiszen a történelemszemléletem authentikussága nem tér el jelentősen a megszokottól.

is 2012.12.02. 23:37:43

@FILTOL: majd ha megint feláll valaki, hogy listázzuk ki, hogy kitől vegyük el a lakását, akkor az ellen is szólni fogok, és szólni kell. mondanál egy ilyet 2012-ből? mert a zsidókat konkrétan a héten akarta összeírni valaki. próbálkozol ezzel a párhuzammal, de csak lépésről lépésre süppedsz a mocsárba.

az én családom elszegényedett nemes volt Jurisics Miklóstól (van az 20 generáció? van), 1948-ban a terhes nagyanyámat a parasztok kergették el az utolsó házból. rőföm nincs, nem is volt senkinek.

én a helyedben nem hirdetném, hogy a családomnak ilyen sarja lettem csak, hogy még ezt se vagyok képes felfogni, ami itt történik.

dzsugasvili 2012.12.02. 23:38:06

Nagyon remek cikk. Gratulálok. Kellett már. Csoda hogy leközölték.

komplikato 2012.12.02. 23:38:56

Tökéletesen elég lett volna, ha Gyöngyösi kifejti a véleményét majd öt a népek kátrányba és tollba forgatják és nyakába akasztanak egy "mocskos náci" táblát. Akkor mindenki elmondta volna a véleményét jól.
Esetleg egy lájtosabb paradicsom dobálással.

De orrba szájba náculni a parlamentbe és utána letagadni, meh.
Ja, meg a tiltsák be téma is baromság.

@-JzK-: Ja a tök elfogulatlan, semleges tájékoztatás mi? :D
Nincs olyan, hogy elnyomó tolarencia. Olyan inkább, hogy látszat tolerancia. Most valaki vagy toleráns vagy nem. Vagy ismeri a szó jelentését vagy nem.
Sajnos látszat tolerancia az van, meg látszat szólás szabadság is, meg látszatdemokrácia.
Dolgozni kell még rajta.

brekkk 2012.12.02. 23:39:48

@A fidesz a betegek kiirtására készül: kit érdekelnek a nyilasok? a magyar történelem egy órájának ezred másodperce, sokkal érdekesebb a komcsi-bibsi partizánok mészárlása a Délvidéken, meg úgy ánblokk, az avh-ban betöltött szerepük, az I.V.H utáni akcióik, stb...nyilván ilyen esetekben magyarok, minden más esetben szegény zsidók. Ki a faszt érdekel ennek a népnek a nyomora??? ártottak eleget ők is! nem hallottam egyetlen vezetőjüktől, hogy a felsoroltakban részt vett zsidók nevében valaha is elnézést kértek volna...

Démonmac1 2012.12.02. 23:41:59

"Úgy érted a nemtörténéseket, merthogy nem hivatalosan mindenki tudja, hogy a holokauszt soha nem történt meg"

A családom 3/4ét elvitték a marslakók ezek szerint?
elképesztő ökörség ez amit leírsz.

komplikato 2012.12.02. 23:42:33

@libertard: "Az ominózus beszéd azt mondta, egyes képviselők pusztán származásuk (kettős állampolgárságuk) okán veszélyesek."

A származás és a kettős állampolgárság NEM ekvivalens!
Az más kérdés, hogy sikerült a sz*rgalacsint Gyöngyösinek a "jól sikerült" védekezésével tovább görgetni.
A kettős állampolgárság meg úgy általában nemzetbiztonsági kérdés mindenhol. Viszont szokásos náci meglátás volt, hogy csak adott nációra vetítve lenne az, mert ha nevezett náció tényleg hű de marha veszélyes volna, akkor is részigazság és abban a formában kamu.
Pont akkora baromság, mint amikor valaki csak a "cigány" bűnözést akarja mindenáron megoldani ...

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.02. 23:42:59

@Aurian: az a baj az iróniával a témában, hogy van aki mindent képes elhinni. Kíváncsian várom az első könyvet, ahol említik majd a fürdőtáborokat.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.12.02. 23:43:41

Értem, tehát nem Gyöngyösivel van probléma, hanem azokkal, akik szerint valahol azért meg kéne húzni egy határt, ameddig a parasztkodásban el lehet menni.

Kíváncsi vagyok, fritcz-éknél meddig maradna a szentem politikus.

Kelly és a szexi dög 2012.12.02. 23:48:28

Hát bizony igazad van, a szólás-, véleményszabadság ezzel jár. Ja, és azé ugye azzal mindenki tisztában van, hogy ilyen lista már régóta létezik!?

Namir 2012.12.02. 23:49:36

Nem igaz, hogy nem kell tiltakozni. Sőt. Határozottan tiltakozni kell az ellen, hogy bárkit származása, vallása stb. miatt listázzanak.
**********
Az más kérdés, hogy akarjuk-e tudni, hogy vannak-e kettős állampolgárok a magyar parlamentben, kormányban és ellenzékben. Speciel engem érdekel.

És az is, konkrétan milyen állampolgárságuk van. Mert ez jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot egy képviselő, kormánytag, de ellenzéki politikus esetében is.

Ezért én kötelezném őket ennek a nyilvánosságra hozatalára. De ez nem lista. Hanem személyenként nyilatkozat.

Ahogy arról is TÉTELESEN nyilatkozniuk kellene a politikai szereplőknek (nem csak pártoknak, de minden, politikai szerepet vállaló egyesületnek, mozgalomnak, szövetségnek stb.) milyen külföldi támogatásokat kapnak.

Pl. az, hogy a Haza és Haladás egyesületet az amerikai politika pénzeli, egyáltalán nem megnyugtató. Merthogy akié a pénz, az dirigál.
És ne legyen kétségünk, kinek az (anyagi) érdekét nézi az amerikai politika. (Spec. azt, hogy hol van demokrácia leszarja, annál inkább nézi a SAJÁT gazdasági érdekeit.)

Aki meg ezzel nem ért egyet, nézze meg más országok gyakorlatát.

Nero Bianco 2012.12.02. 23:50:57

Nu, azért csak megvilágosodtam, hogy a parlamentben ücsörgő komplett idióták a komplett idiótaságukkal az smafu, deviszontellenben ez ellen tiltakozni az maga a demokrácia megcsúfolása.

Nehogy már egy zsebnácit valaki a zsebnáci jelzővel illessen, mert a nívóblog azonnal kikel ellene.
:))))

Szociknak vége 2012.12.02. 23:58:20

Droli

*mely valami olyasmiről szól, hogy rekesszük ki azokat, akik megpróbálnak kirekeszteni bennünket azért, mert mi kirekesztjük őket a mi kirekesztésünkért *

LoL arról volt szó hogy lista legyen a parlament külföldi állampolgárairól, ami nyilvános lenne

1. 100% logikus
2. 100% pozitív 5let

Problem?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.02. 23:59:26

Az a szerencse, hogy a szélsőjobbosok sehol sem tudnak 15-20%nál többet összekaparni, és miután ezzel bejutottak akármelyik parlamentbe, kimutatkozik a mérhetetlen ostobaságuk és hozzá nem értésük, ezért a következő körökben egyre csökken a népszerűségük.
Azért ha Novák primitivségét nem szégyelli a Jobbikos szimpatizáns, akkor kb egy szinten lehet vele = azaz a szavazatán kivül nem igazán tud mást felmutatni a társadalomnak.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.02. 23:59:30

@Nero Bianco:

"A hatalom birtokában a parlamentben alpári módon zsidózni, az a demokrácia, viszont ellene tüntetni állampolgárként nulla hatalommal rendelkezve egy utcai tüntetésen az meg maga diktatúra."

DEAR DROLI
YOUR POST IS FUCKIN DEAD

Namir 2012.12.02. 23:59:43

Jut eszembe, az USA-ban pontosan tudják, hogy ki a zsidó származású (nem izraeli, hanem zsidó) politikus, és listákat, statisztikákat is vezetnek erről.
Emlékszem, amikor néhány éve egyikük alelnökjelölt lett (2000? 2004?), akkor arról cikkeztek, hogy ilyen magasra zsidó származású ember még nem jutott az USA-ban.

Talán az amerikai "módi" ellen is tüntetni kellene. Mármint itthon. Ha már nekik olyan fontos, hogy nálunk mi történik.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:00:18

@Namir: És az is, konkrétan milyen állampolgárságuk van. Mert ez jelenthet nemzetbiztonsági kockázatot egy képviselő, kormánytag, de ellenzéki politikus esetében is.

Mivel csak a Mazsihisz visít, a környező országok nem, előre borítékolható hogy sok az izraeli áp., akik valamiért ezt az infót inkább megtartanák maguknak.

serwer 2012.12.03. 00:00:26

A posztíró egy eléggé korlátolt suttyó (bocs a korlátlan suttyóktól)
Leírom a különbséget:
A jobbikos propaganda a származásról szól, amiről senki nem tehet.
A mai kirekesztők viszont a náci elveket vallókat szeretnék kirekeszteni, amik nem születési adottságok, ha bár egy-két parlamenti jobbikos szeretné azzá tenni...
Mielőtt "kettősmércét" kiabálnál mindenáron, azelőtt tanulj meg "kalózul", gyökér.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.12.03. 00:03:17

@Namir:
Tudtommal nyilatkozniuk kellett a képviselőknek erről, azaz az egész állampolgársági nyilatkozat csak egy kirakati bohózat.
-

De ha már itt tartunk:
Miért nem nyilvánosak még az ügynökakták?
Miért nem ezen lovagol a Jobbik? (mert a többi pártot még megértem, hiszen jócskán lehetnek köztük érintettek)
Talán politikai háttéralkut kötöttek? Ők nem piszkálják ezt a témát, cserébe cigányozhatnak és zsidózhatnak olykor? Esetleg némi pénzmag is lecsorog a Fidesztől...

Namir 2012.12.03. 00:06:05

Rákerestem, itt van róla a cikk 2000-ből:
www.origo.hu/nagyvilag/20000807joseph.html

Joseph Lieberman, és tényleg hír volt az USA-ban, hogy ő az első zsidó származású alelnökjelölt.

Ezért ez nem semmi! Mármint, hogy az USA-ban így nyilvántartják a származást.

nookedli 2012.12.03. 00:06:50

Ezek a zsidók csak az erőszakot szítják. Még az adventet is tönkreteszik, ez már a vég.

nookedli 2012.12.03. 00:07:56

Miért nem lehet csendben regisztrálni magukat, nincs ebben semmi kirekesztő, sem fasiszta stb. a zsidók viselkedése hányingerkeltő

Namir 2012.12.03. 00:11:30

@Kőmíves Kelemen: Biztos, hogy nyilatkoznak róla, csak a nyilvánosságra hozatal marad(t) el.
Ami pedig indokolt lenne. Már a megválasztásuk előtt.

És akkor most az USA jó példa nekünk vagy sem?
Merthogy ott van regisztráció és számon tartják a származást. A baloldal meg itthon (amerikai nyomásra is) ezek ellen tiltakozik.

Ki érti ezt?

pástétom 2012.12.03. 00:11:58

"Korrekt, jó cikk, végre egy jó cikk..."

Jönnek a tanulatlan egyetemista-főiskolás huszonéves balfaszok kommentelni.

dukeekud 2012.12.03. 00:12:42

Az mszp-s zsido hiszteria ellenere, en megis csak kivancsi volnek az ugy lenyegi reszere is.
Egy parlamenti kepviselo nemzetbiztonsagi problemarol beszelt.
A mubalhe es a hiszteria helyett, nem inkabb azt kene feltarni, kik es milyen modon fenyegetik a nemzetbiztonsagot ?????????????????????????????/

WLaci 2012.12.03. 00:13:12

Aki a jelenlegi helyzetben Gyöngyösit látja veszélynek és nem a regisztrációt meg a Fidesz kormányzását, az nagyon félrenéz valamit.

huttinger 2012.12.03. 00:14:28

"""2. A Jobbik a 2010-es választások során került a parlamentbe, és meglehetősen sok választót képvisel. Lehet őket szidni, lehet velük egyetérteni, lehet ellenük tüntetni, persze, mindent lehet. Elnémítani nem lehet."""

Egy olyan párt mit keres a Parlamentben, aki nyíltan demokrácia ellenes?

Egy olyan párt képviselője mit keres az EU Parlamentben aki nyíltan EU ellenes?

Ha a jobbik hatalomra jutna legfőbb törekvése a demokrácia megszüntetése lenne?

pástétom 2012.12.03. 00:14:29

@nookedli: "Még az adventet is tönkreteszik"

Jézus is zsidó volt te mocskos állat, akinek az eljövendőléről papolsz itt.

Blitz! 2012.12.03. 00:14:55

@Namir:
Ha levennék az erősen torzító PC szemüveget a teli torokból nácizó jóemberek, akkor egyből világos lenne, hogy nincs itt semmiféle fasiszta veszély.
Neked igazad van, abban amit leírtál, de vigyázz, még a végén megkapod a "náci" jelzőt :)

huttinger 2012.12.03. 00:16:16

@nookedli:

Aki a turulra esküszik az ne állítgasson kereszteket! Ezeknek semmi sem szent.....

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 00:16:19

@pástétom: Jézus magyar volt, pártus herceg, nem egy metszettfaszú zsidó.
Ezt tudhatnád, ha nácival beszélsz.

huttinger 2012.12.03. 00:17:09

@pástétom:

Jézus is nemzetbiztonsági kockázatot jelent?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:17:11

@WLaci: Mindkettő veszélyes. A fidesz mert szétbassza az országot, a jobbik mert ehhez csendben asszisztál és terjeszti a gennyes "eszméit".
Ma sok ember kimondta, hogy elég volt.

@Namir: Csakhogy MO-n minden állampolgár már szerepel a belügyminisztérium név és címjegyzékében. Az USÁ-ban nem. De ott nem is 2 hét van a regisztrálásra hanem akár a választás napján is lehet. Ez az egész Fidesz húzása, hogy a bizonytalanokat elriasszák, míg az ilyen nívós agyhalottak elmenjenek regisztrálni és szavazni.

madarasi.abel 2012.12.03. 00:17:47

jaja, ügynökakták.
Én is szívesen látnám azokat?

madarasi.abel 2012.12.03. 00:18:22

Én is szívesen látnám azokat.
Nem kérdőjellel, bocs.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:18:41

@nookedli: Ja ja Jézus apja és anyja zsidó volt. Akkor most mi van? Divide overflow a debil kis náci agyadban? Ma rád is nemet mondtuk te náci pöcs.

huttinger 2012.12.03. 00:20:10

@ügyfélszolgálatos:

A fidesz érdeke a minél kisebb részvétel a választáson.

Eddig ha magas volt a részvételi arány akkor buktak.

Ezt próbálják meg a maguk javára fordítani.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:22:28

@Kőmíves Kelemen: Miért nem nyilvánosak még az ügynökakták?
Miért nem ezen lovagol a Jobbik?

A kérdés jó. Egyedül a Jobbik lovagol ezen(is), és egyedül az ő médiájuk foglalkozik vele.

Namir 2012.12.03. 00:25:40

@H&K G3: "Neked igazad van, abban amit leírtál, de vigyázz, még a végén megkapod a "náci" jelzőt :)"
Azt mindenki megkapja, aki nem velük van. :)

Biztos emlékszel Kornis Mihály "PC" megnyilvánulására: "Mi sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket."

Na, ez az alap. És erre jön az aktuális műsor.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:26:01

@huttinger: Egy olyan párt mit keres a Parlamentben, aki nyíltan demokrácia ellenes?

- Miért ne lehetne demokráciaellenes? Ha egyszer ezért kapta a szavazatokat. Vagy a demokrácia olyan dolog ami annyira demokratikus hogy megváltoztathatatlan?

huttinger 2012.12.03. 00:33:23

@MetroGoldwinMayer:

Amikor a demokráciát megváltoztatod akkor már nem demokráciának hívod. Meg. A jobbik összes képviselője felesküdött az Alkotmányra. Mi is jár az esküszegőknek?

Namir 2012.12.03. 00:34:02

@ügyfélszolgálatos:
Csakhogy nem csak itthon élők szavaznak, hanem a külföldön élők is. (Ahogy más országokban is így csinálják.)
Csakhogy itthon sem 2 hét van a regisztrálásra. (Talán el is olvashatnád, amiről írsz.)

Nekem közömbös, más elmegy-e regisztrálni, szavazni. De ha már szóba hoztad: ha érdekli a politika, regisztrál, ha nem érdekli, szerintem ne is szavazzon.

A "bizonytalanok elriasztását" egyszerűen nem tudom értelmezni. Szerintem totál baromság, de leginkább panel szöveg.

Mert miben bizonytalan, hogy akar-e szavazni? Eldönti, és aszerint regisztrál, vagy sem. (Ha nem, az is egy döntés részéről.)

Hogy kire szavazzon? Regisztrál, és majd a fülkében feldob egy pénzérmét.

.net 2012.12.03. 00:36:38

@Namir:
Figyi okoska.
Szerinted a titkosszolgálatokat miért tartják fenn az adófizetők pénzéből?
Én eddig totál azt hittem hogy többek között azért hogy a nemzetbiztonságra veszélyes egyedeket megfigyeljék és lefüleljék.

Ezek szerint a jól fizetett állásukban csak pasziánszoznak egész nap és a jobbiknak kell felvenni a harcot az idegenek ellen?

Ha ilyen fostalicska az egész titkosszolgálat, akkor hogyan lehet hogy még nem hullottak fejek?
Vagy csak akkor van amikor a földrajzi név bizottságot kell basztatni?

komplikato 2012.12.03. 00:36:50

@huttinger: "Jézus is nemzetbiztonsági kockázatot jelent?"

Már ki szerint? A rómaiak szerint igen, persze azért megjátszották, hogy ők nem tehetnek az ítéletről, de kellett a fenének egy "szabadság harcos" nekik.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:37:33

@huttinger: Nem demokráciának hívod. És?

Mindenki felesküszik az Alkotmányra. Mindenki változtat rajta. És?

galileo dr. 2012.12.03. 00:37:56

@FILTOL:
Annyira ostoba náci vagy hogy nem is érdemes veled vitatkozni. De azért arra mindig kiváncsi voltam hogy az ilyen gyökerek mint te mégis mit gondolnak mi az összefüggés aközött hogy valaki kommunista meg aközött hogy valaki zsidó? A nem zsidó kommunisták jobbak voltak mint a zsidók?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:38:33

@Namir: Ezt a szar dumát... Ne haragudj de egy nem itt élő ne szavazzon ide. Pont.

És két hét lesz a regisztrálásra, ne hazudj.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:39:31

@galileo dr.: Asszem erre a Flitolra értették a tüntetésen hogy zavaros elméjű...

huttinger 2012.12.03. 00:39:37

@komplikato:

Itt most konkrétan Magyarországra nézve jelent nemzetbiztonsági kockázatot Jézus. Zsidóként imádják a keresztények. Jézus láttán térdre ereszkednek. :-)

Szociknak vége 2012.12.03. 00:39:59

@.net: Ezek szerint a jól fizetett állásukban csak pasziánszoznak egész nap és a jobbiknak kell felvenni a harcot az idegenek ellen?

- A kormány irányítása alatt állnak a titkosszolgálatok. Azaz az nb-i kockázat amit a kormány annak tart.

komplikato 2012.12.03. 00:40:42

@MetroGoldwinMayer: "Egyedül a Jobbik lovagol ezen(is), és egyedül az ő médiájuk foglalkozik vele."

Kamu, egy nagy francot. Nem látom a parlament előtt letáborozott Jobbikos politikusokat, se a a támogatóit.
Eddig kb. semmiért nem voltak hajlandóak demonstrálni vagy fikarcnyit is küzdeni. Lesz*rták a földmutyit, az ügynök aktákat ... pofáztak róla, de nem csináltak semmit. Bezzeg ha a többi ellenzéket kell Fityesz megrendelésre csesztetni akkor ott tudnak lenni a szeren.

Itt és most leteszem az esküt, hogy ha képesek megmozdulni ügynök témában, akkor én is elmegyek ez ügyben támogatni őket.

De előbb lesz ötösöm a lottón.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:40:46

@huttinger: Jézus nem ül a parlamentben. De amúgy is szar volt.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 00:41:54

@MetroGoldwinMayer: Az államrend és az alkotmány ellen szervezkedők vajh nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek-e?

huttinger 2012.12.03. 00:42:12

@MetroGoldwinMayer:

A jobbikosok felesküdtek rá. Azon a passzuson egyenlőre nem esett változás, hogy Magyarország demokratikus jogállam. Aki nyíltan antidemokratának vallja magát a magyar Parlament tagjai közül azt azonnal ki kell zárni, mert esküszegő.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:42:20

@komplikato: Eddig kb. semmiért nem voltak hajlandóak demonstrálni vagy fikarcnyit is küzdeni. Lesz*rták a földmutyit, az ügynök aktákat ... pofáztak róla, de nem csináltak semmit.

A választók másképp látják, az elmúlt 10 év legtöbb új választóját a Jobbik nyerte meg.

huttinger 2012.12.03. 00:42:56

@MetroGoldwinMayer:

Gyöngyösi nem csak a Parlament tagjairól beszél. Az összes zsidóról.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:43:38

@kolbászoszsömle: Nem szervezkednek az államrend ellen ha csinálnak egy királysági alkotmányt, majd felesküsznek rá. Demokratikusan teszik.

Fahrenheit451 2012.12.03. 00:44:08

Ebből a mai összeborulásból össze kell majd állítani a Jobbik 2014-es kampányfilmjét, s azt kell majd leadni, ahogy Rogán Tóni, a libatolvaj és a többi f....kalap kórusban retteg! Ez minen pénzt megér. A kormányprogram úgysem érdekel senkit.

huttinger 2012.12.03. 00:44:43

@MetroGoldwinMayer:

A jobbik nem jutott új választókhoz. A MIÉP szavazóbázisát nyúlta le.

Fahrenheit451 2012.12.03. 00:45:29

Kedves Honfitársaim! Kíváncsi vagyok arra, milyen képet fogtok vágni , ha egy szép napon kettős állampolgárságú képviselőitek megszavazzák Magyarország hadba lépését Izrael oldalán bármely harmadik ország ellen, s hazánkban elrendelik az általános mozgósítást? Ti pedig önként és dalolva mentek meghalni!

Szociknak vége 2012.12.03. 00:45:53

@huttinger: Azon a passzuson egyenlőre nem esett változás, hogy Magyarország demokratikus jogállam.

Viszont még megváltoztatható, demokratikusan.

Aki nyíltan antidemokratának vallja magát a magyar Parlament tagjai közül azt azonnal ki kell zárni, mert esküszegő.

Mármint egy náci szerint.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 00:46:42

@MetroGoldwinMayer: A demokratikus rendszert demokratikusan nem lehet felszámolni, mert csak egy ciklusra kaphatnak felhatalmazást, ami itt négy évet jelent.

Tehát, bármit is csinálnak, négy év múlva nem lehetnek törvényesen hatalmon választás nélkül.

huttinger 2012.12.03. 00:47:13

@painkiller21:

2014-re a jobbikból semmi nem fog maradni. Az egyfordulós választásnál a fidesznek nem kell konkurens párt. Szegedi Csanád csak egy volt a sorban akit kilőttek. Lesz ott még további nagyvad is.

András Miklós 2012.12.03. 00:47:14

szép post! végre valaki tovább lát az orránál!
A demokrácia ellenségei ellen demokratikusan kell harcolni, nem az ő eszközeikkel, mert akkor ugyanolyanok leszünk, mint ők, és azzal az ő malmukra hajtjuk a vizet, mert a demokrácia hitelét veszti. Sajnos a magyar baloldal ezt nem volt képes felfogni. Vagy nem volt érdeke, vagy csak olyan hülye volt. Egy "liberális" párt ebbe már csúnyán belebukott

pucros 2012.12.03. 00:47:27

Máskor én vagyok az utolsó aki elhiszi, hogy valakik csak a figyelmet akarják elterelni valamiről. De most kivételesen tényleg nagyon mesterségesnek tűnik ez az egész botrány, és erős a kontraszt azzal, hogy közben inkább a választási rendszer buherálása miatt lenne ok közfelháborodásra.

Orbán szerint a regisztráció körüli vita az műbalhé, és ez most tök olyan, mintha mindenki helyeselne neki. Ahelyett most végre valódi probléma került terítékre :/

Szociknak vége 2012.12.03. 00:47:36

@huttinger: A jobbik nem jutott új választókhoz. A MIÉP szavazóbázisát nyúlta le.

1.3xakkora párt
2.legfiatalabb a szavazóbázisa

Most akkor olvasd vissza az állításodat.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:47:39

@painkiller21: Nem rettegtünk te náci faszkalap. Persze ehhez, hogy ezt megértsd értelmesnek kellene lenned...

Fahrenheit451 2012.12.03. 00:47:51

@huttinger: Ja majd te eldöntöd igaz multikultikám?

Szociknak vége 2012.12.03. 00:48:23

@huttinger: Gyöngyösi nem csak a Parlament tagjairól beszél. Az összes zsidóról.

Hazudsz. Forrást.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:48:52

@painkiller21: Jó jó tudom. hogy bezárt a Lipót. de azért van hely ahol kezelni lehet a problémáid.

huttinger 2012.12.03. 00:49:45

@MetroGoldwinMayer:

Demokratikusan nem változtathatod meg a demokráciát, hiszen felesküdtél rá, hogy demokrata vagy.

Az esküszegőket azonnal el kell távolítani a Parlamentből.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 00:50:12

@MetroGoldwinMayer: Neked akkor sem lenne elég a bizonyíték ha akasztanák a jobbik szerint zsidókat, de azt is el tudom képzelni, hogy segítenél is nekik. Apuka nyilas volt az a gond? Vagy csak ordas nagy kommunista és most kompenzálsz?

komplikato 2012.12.03. 00:50:36

@kolbászoszsömle: És Iránnal bratyizók? Oroszokkal, azeriekkel, kínaiakkal pacsizók? :)

Szociknak vége 2012.12.03. 00:50:54

@kolbászoszsömle: A demokratikus rendszert demokratikusan nem lehet felszámolni, mert csak egy ciklusra kaphatnak felhatalmazást, ami itt négy évet jelent.

Demokratikusan (itthon 2/3dal) minden megváltoztatható, az államforma, a ciklus hossza, minden. Nem Mózes véste kőbe a demokráciát, sem annak mai formáját.

huttinger 2012.12.03. 00:51:51

@MetroGoldwinMayer:

"...hogy az itt élő, különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban...""""

Az itt élő alatt mit értesz? Bírod a magyar nyelvet?

az itt élő. Az itt élő zsidók.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:52:51

@huttinger:
Demokratikusan nem változtathatod meg a demokráciát

Már 2x írtad le de még mindig hülyeség. Taláálj ki jobbat. Amit nem változtathatsz meg az diktatúra.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 00:53:00

@komplikato: Barátokat lehet keresne erre-arra.
Lehet, épp azt akarják nekik megmagyarázni, hogy milyen szép is egy szekuláris demokrácia, ez pedig ugye anélkül nem megy, hogy ha nem beszélgetünk!
Mivel a beszélgetés elindításához nekünk nincsenek nukleáris robbanófejeink, marad a karizma. :D

huttinger 2012.12.03. 00:53:09

@painkiller21:

Majd csak figyelj! Fogsz te még pillázni, hogy melyik jobbikosról mi fog kiderülni. Mentek ti a mosásba.

G. Wolf 2012.12.03. 00:53:38

ma a zsidókat akarják összeírni, holnap meg a nem megfelelő nívójú bloggereket... :)

egyébként meg a tolerancia addig tart amíg másoknak nem árt vagy mások ellen nem uszít...

az sincs így hogy bárki mondhat bármit, van a vélemény nyilvánításnak és a szólásszabadságnak is határa, persze eléggé tág kell hogy legyen, sőt inkább legyen tágabb mint szűkebb, de van határ! és ez kis a pizsomanáci túllépte azt! szerintem igenis jogos a felháborodás és a közös tűntetés!

komplikato 2012.12.03. 00:54:21

@ügyfélszolgálatos:
"Nem emlékszel?"
"?"
"Együtt lőttük a pártházat!"
"Mikor? Melyiket?"
"Mikor melyiket."

huttinger 2012.12.03. 00:54:39

@MetroGoldwinMayer:

Ha felesküszöl a demokráciára akkor hogy változtatod meg?

Az a változás nem érvényes. Akár puccsal is megdönthető az a kormányzat.

Fahrenheit451 2012.12.03. 00:55:49

Remélem, hogy ez a liberálcionista erődemonstráció felnyitja a magyar emberek, a fiatalabb generációk szemét és fülét! Lássák és hallják, milyen az amikor Sztálin, Rákosi, Roth Manó, Kohn Béla utódai papolnak humánumról, felebaráti szeretetről, Magyarországról, demokráciáról. Álszenten imitálják a Himnuszt, lengetik nemzeti lobogónkat, hogy elhiggye a magyar: ők Magyarországért, a magyarságért, a békés magyar-zsidó együttélésért vannak. Higgyük el, ők félnek! No, nem attól, hogy zsidóellenes pogromok lesznek hazánkban! Nem, nem attól! Mert ez a csőcselék és vezetőik is jól tudják, ilyen nem lesz! Attól félnek, hogy bármelyik pillanatban elfogyhat a türelme e jámbor és befogadó népnek... és akkor lesz majd nemulass! Vége lesz nemzetnyomorító élősködésüknek; menniük kell majd: börtönbe vagy az ígéret földjére! Mert a mai napig szívósan élősködnek nemzetünk testén; kell nekik ez a föld, hogy aztán a magyarokat rabszolgaként, kisemmizett elnyomottként tartsák saját hazájában. Történelmünket meghamisítják, nyelvünket gyengítik, gyermekeink agyát cionista propagandistáik mossák. Itt lenne az idő végre, hogy ügynökeiket kitakarítsuk a magyar állam- és közigazgatás területéről!
Ezt az országot, Magyarországot a cionisták és azok ügynökei régóta árulják! Elárultak, elárulnak bennünket ebben a percben is! Nem kicsit, nagyon!
És még nekik áll feljebb?!

komplikato 2012.12.03. 00:56:39

@huttinger: "Szegedi Csanád csak egy volt a sorban akit kilőttek. Lesz ott még további nagyvad is."

OFF: Mi van, ha nem így volt? Ha direkt katapultálta magát, mert tudja le lesz szalámizva a párt és mivel "jó megélhetési politikus", most már azt tervezi milyen színekben indul 2014-ben?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 00:57:46

@MetroGoldwinMayer: Nem lesz legitim az a hatalom, amelyik visszafelé megváltoztatja a hatalmának a hosszát.

Az egy lator állam lesz, bűnözőkkel az élén.

Lehet, neked tetszene, de nem lenne törvényes.
Plusz, aki egyszer ilyet tesz, az megteszi máskor is mással.

Szociknak vége 2012.12.03. 00:58:24

@huttinger: Igen, akár puccsal is, akár demokratikusan is.

A demokrácia alapja a népfelség elve. Ha a nép felhatalmaz egy pártot ami a demokráciát mássá, pl. diktatúrává alakítja, úgy a változtatás legális.

huttinger 2012.12.03. 00:58:26

@MetroGoldwinMayer:

Most tényleg hülyét akarsz magadból csinálni?

Nézz meg egy videót Gyöngyösi felszólalásról.

Szó szerinti idézet.

kela-bá 2012.12.03. 00:59:06

Ma ezek hangzottak el,
- A parlamentnél:...mi túléltük a holokauszt, és leváltottuk a kádárrendszert...
- ATV Juszt műsor: ...a rendszerváltás a legnagyobb népellenes bűncselekmény volt... mondta sárga csillagot kitűző közismert író.

Kertész Imre, Nobel díjas írónk Gályanapló című könyvében, többek között ezt írja:" A külső hatalom becsben tartása,az örökösen kompromisszumra kész magatartás,mely saját közösséggel szemben áldozathozatal követelményeként lép fel.Sőt lassan modorrá válik:megbecsülés az idegen,megvetés a magafajta iránt: amibe valami fájdalmas bűntudat és az örök kisebbség családszeretete vegyül. A lényeg azonban mindig az - úgymond - áldozat hatalom az idegen hatalom kedvéért, valamint kegyei elnyeréséért, hol pénzben, hol e m b e r b e n . Az erős közösségi érzés ebben a megvilágításban nem is más, mint a vagyonmegőrzés bizonyos formája, hogy legyen majd miből áldozni, ha elérkezik a pillanat. Ugyanakkor a vezető zsidó osztályok.Az örök zsidó tanácsok.A zsidó nagytőke, egyfelől mint racionálisan működő entitás ( egy idegen nemzet nemzetgazdaságában),másfelől, hogy úgy mondjam, befelé, a zsidó közösségekkel szemben mint paternalista diktátor: némi jótékonyság,adakozás,az élet, ám egyúttal a tömeg fenntartása a mindenkori áldozathozatal céljaira . - ehhez képest szinte modern jelenség, amikor egy-egy gazdag zsidó közösség az ö f e n t a r t á s jegyében szabadulni igyekszik szegény kompromittáló tömegeitől..."

- Napi sajtóhír: Az USA külügyminisztere nem ért egyet Izrael Palesztin politikájával.

Emberek ! Minden népcsoportnak meg van a maga gondja , baja és bajának okozói. Nem kellene egymást, úgy "általában" bántani, és ne engedjük magunkat provokálni, senkitől !
Hamvas Béla szavaival kívánok jó éjszakát : Mi csak át utazók vagyunk e földön.

huttinger 2012.12.03. 01:00:12

@MetroGoldwinMayer:

Valamit te nagyon nem tudsz akkor!!!!

A képviselőjelöltek is felesküdnek az Alkotmányra!

Érted!? FELESKÜSZIK!!! A történelemben az összes esküszegőt eltüntették a föld színéről.

Fahrenheit451 2012.12.03. 01:01:35

Amúgy meg kell nézni kik mentek el erre a gyűlésre.Hát tipikusan a belvárosi gazdag értelmiség.Nem baj ha már annyira sok lesz a szegény akkor nem fog érdekelni senkit hogy ki zsidó hanem csak az hogy ki gazdag.De azoknak be lesz törve a fejük.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:01:48

@MetroGoldwinMayer: nem tudja felhatalmazni a nép, mert a törvényeink alapján a hatalmat 4 (négy) évre adja.
Nem tovább.
Tehát, aki tovább akar maradni, törvényesen csak úgy teheti meg, hogy indul a választásokon.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:02:07

@kolbászoszsömle: Nem lesz legitim az a hatalom, amelyik visszafelé megváltoztatja a hatalmának a hosszát.

Miért is?

Mit nem lehet érteni azon, hogy a 2/3-d alkotmányos felhatalmazás, felhatalmazás új alkotmányozásra? = létrehhozható vele egy diktatúra vagy teokrácia
Ennek csak külső korlátja lehet, mert a külföldnek lehet hogy nem tetszene, de ez már az állami szuverenitás kérdésköre.

huttinger 2012.12.03. 01:02:31

@komplikato: Akkor jön a további összeesküvés elmélet. Ki a kakukk, aki betojta Szegedi tojást a fészekbe?

Szociknak vége 2012.12.03. 01:03:53

@huttinger: Nézz meg egy videót Gyöngyösi felszólalásról.

Te hivatkozol rá te adod a linket.

pokesz70 2012.12.03. 01:05:08

Gyöngyösinek joga van az aktuális jogi keretek közt azt mondani, amit akar. Nekem meg jogom van azt mondani, hogy menjen a picsába. És mivel ez a f@szkalap nem a kocsmában mondta azt, amit, nekem jogomban áll azt követelni, hogy mondjon le. A szólás szabadsága nem azt jelenti, hogy bárki, bárhol, bármit -- ezt törvények szabályozzák és jelen pillanatban Gyöngyösi nem lépte át ezt a küszöböt. Nekem viszont állampolgári jogom, hogy a törvényalkotóktól azt követeljem, hogy a jövőben máshol legyen ez a küszöb, hogy a jövőben ne lehessen olyanokat mondani sem a Parlamentben, sem máshol, mint amiket ez a nyikhaj mondott. Ez a demokrácia, kedves posztíró.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:07:08

@kolbászoszsömle: nem tudja felhatalmazni a nép, mert a törvényeink alapján a hatalmat 4 (négy) évre adja.

A törvények változtathatók. Azok változtatják meg őket, akiknek erre a nép felhatalmazást ad. Ha a nép diktatúrára ad felhatalmazást (volt rá jópár példa Mo-n és külföldön), akkor a szabályok megváltoznak.
Mantrázod ezt a 4 évet minhta muszáj lenne. Mindig így volt? Nem. Mindig így lesz? Nem. Mindenhol így van? Nem.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:07:53

@MetroGoldwinMayer: Mit nem értesz azon, hogy a felhatalmazásod négy évre szól?

Az, hogy itt Orbánék alkotmányt mekkmesterkedtek össze (és olyan hülyék, hogy a saját tákolmányukat is heti szinten kell változtatni, mert elsőre nem sikerült beleírni azt, amit akartak), még nem jelenti azt, hogy _bármit_ megtehetnek.
Ezt az alkotmányt az előző alapján, annak jogán írták, és egyszerűen nem tehették meg, hogy az abban deklarált dolgoktól eltérjenek.
Mint pl a demokratikus jogállam.
Ha ettől eltérő alkotmányt írnak, akkor azt az előző alkotmány alapján nem lehet elfogadni, az nem lesz törvényes.

huttinger 2012.12.03. 01:10:18

@MetroGoldwinMayer:

"""Ha a nép diktatúrára ad felhatalmazást (volt rá jópár példa Mo-n és külföldön), akkor a szabályok megváltoznak."""

Most akkor te jössz! Adj linket erre. Hol adott egy nép felhatalmazást diktatúrára?

Hol volt az amikor egy párt nyílt diktatúrát hangoztatva nyert választást?

Szociknak vége 2012.12.03. 01:12:30

@huttinger: Tényleg úgy fogalmazott ahogy írtál, amibe akár még bele is lehetne magyarázni hogy nem csak a parlamentiekre értette, ha később nem tette volna egyértelmüvé hogy de.

Hülyén fogalmazott, ott, akkor.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:13:14

@MetroGoldwinMayer: Figyelj faszomöccse!

Demokratikus jogállam.

Ha visszamenőlegesen megváltoztatja a ciklusának a hosszát, akkor nem jogállam, tehát stornó a változtatás.

Ha a jogállamot törli el először az alkotmányból, akkor ott állunk egy olyan helyzetben, hogy a jog és a törvény semmi.
Sem rám, sem rád nem vonatkozik, és csak az erő marad.

Ha az erő a jogalap, akkor nincs törvényes felhatalmazás, tehát a nép sem tud felhatalmazni, magyarul puccsot követtél el, a puccs viszont nem demokrácia.

A demokratikus rendszert tehát nem lehet demokratikusan megdönteni.

huttinger 2012.12.03. 01:16:35

@MetroGoldwinMayer:

Akkor hazudtam? Mert ezt írtad! Amit én mondok azt alá is tudom támasztani! Nem nyeretlen 2 évesként kommentelek.

A hülyén fogalmazást meg úgy szarom le ahogy van! Főleg egy olyan embertől ez hiteltelen, mint Gyöngyösi. Ez nem egy sarki senkiházi. Ez az ember egy tanult, több nyelven beszélő. Ez azt mondta amit. Amit gondol is. És ezért kell sürgősen eltávolítani a politikai porondról.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:16:47

@kolbászoszsömle: Ezt az alkotmányt az előző alapján, annak jogán írták

- egyáltalán nem. Semmi köze nincs az alaptv-nek az 1949 évi xx. tv-hez(alkotmány). Amit írsz annak jogilag nincs értelme.

Namir 2012.12.03. 01:17:25

@ügyfélszolgálatos: "Ezt a szar dumát... Ne haragudj de egy nem itt élő ne szavazzon ide. Pont. És két hét lesz a regisztrálásra, ne hazudj."

1) "két hét lesz a regisztrálásra, ne hazudj"
Most az egyszer segítek neked számolni.
"A választási regisztráció 2013 szeptemberében kezdődik majd, és 15 nappal a szavazás előtt, vagyis nagyjából március közepén vagy végén zárul le."
Választás: 2014. április-májusban lesz. 2013 szep.től 2014- ápr.ig 7 HÓNAP telik el. Nekem sehogy nem jön ki a 2 hét. Ezek után írjam én is azt, hogy "ne hazudj"? Nem teszem.

2) "Nem itt élő ne szavazzon ide."
Én is hasonlóan láttam, mint te, mielőtt elkezdtem róla gondolkodni. Ma már úgy látom, hogy helyes, ha minden magyar állampolgár szavaz(hat). Ahogy ez a gyakorlat más országoknál is.

De van egy alternatív javaslatom:
CSAK AZ ITTHON ADÓT FIZETŐK SZAVAZZANAK, azok is az általuk BEFIZETETT SZJA ARÁNYÁBAN. Merthogy ha már itthon élők, akkor miért nem szűkítjük le azokra, akik a cehhet állják? A nyugdíjasok, diákok, feketén foglalkoztatottak, munkanélküliek stb. kizárva, (egyéni) vállalkozók, minimálbéren bejelentettek, adócsalók stb. minimális beleszólással.

Nos? Mennyien is szavaznának? Kb. 2 millióan a mostani 8 millió helyett. Pedig miért nem azok döntenek az ország sorsáról, akik akik fizetik a költségeket?

3) Valahogy a "bizonytalanok"-ra nem jött válasz. Mi az a "bizonytalan"?

Szociknak vége 2012.12.03. 01:18:06

@huttinger: Teljesen egyetértek Gyöngyösi javított verziós követelésével.

Tőled elnézést kérek pontosan idéztél én voltam tudatlan.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:18:08

@MetroGoldwinMayer: A faszt nem. Abban volt leírva, hogy hogyan, miként lehet alkotmányosan új Alkotmányt gyártani.

Szúnyog 2012.12.03. 01:19:41

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Mit nyilasozol itt? Ők 6 hónapot voltak hatalmon, a kommunisták 45 évet sokkal több áldozattal. Ők persze nem jutnak eszedbe. Ez az egész hiszti a kettős mérce újabb megnyilvánulása.

huttinger 2012.12.03. 01:20:05

@MetroGoldwinMayer:

Köszönöm! Ritka kivétel vagy aki ezt el is ismeri!

Maradjunk emberek még ha nem is értünk egyet politikailag.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:20:33

@Namir: A közalkalmazottakat, köztisztviselőket is ki kell zárni, mert azok sem fizetnek adót.
Az ő fizetésük bruttósítása csak egy számviteli egyszerűsítés, valódi bevétel nincs mögötte.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:20:57

@kolbászoszsömle: A faszt nem nem érv. Ne jogászkodj magas neked.

Szúnyog 2012.12.03. 01:21:26

@huttinger: Ja, aki nem tetszik az eltávolítani. Te kis demokrata. Az internacionálét éneklő elvtársak meg jó helyen vannak a Parlamentben, ugye?

yatumux 2012.12.03. 01:22:45

Igaz és jogos a tiltakozás.

Egy dolog furi- a tiltakozók miért nem tiltakoznak pld a csángókért ?

A felvidéki magyarokért ahol még él a Benes dekrétum, és aki magyar állampolgár is lesz azt kvázi kirúgják szlovákiából.

Több zsidó honfitársam valóban nem lojális a magyar nemzettel.

Saját szememmel láttam a hitgyülis ATV-ben Heller Ágnes néni azt gagyogta, hogy igen is le kell lőni a kődobáló palesztin kisfiúkat.

És izraelnek joga van az önvédelemhez.

Talán ha megtámadnánk szlovákiát ugyanezt mondaná ?

Mi vagyunk az egyetlen nép aki nem a saját érdekeit tartja a legfontosabbnak.

huttinger 2012.12.03. 01:24:22

@MetroGoldwinMayer:

Egyik sem hirdette meg, hogy diktatúrát kíván létrehozni a demokrácia segítségével. Nézzük Hitlert. Ugye amíg élt Hindenburg nem is igen mert ez irányba menni. Hindenburg halála után durvultak el a dolgok.

Horthy. Horthy egy báb. Az ANTANT bábja. Ők ültették a kormányzói székbe. Horthy semmilyen demokratikus választáson nem szerepelt.

huttinger 2012.12.03. 01:25:17

@Szúnyog: Aki megszegi a képviselői esküjét azzal mit csinálnál?

Szociknak vége 2012.12.03. 01:26:02

@yatumux: Mi vagyunk az egyetlen nép aki nem a saját érdekeit tartja a legfontosabbnak.

-Ezért javaslom a Jobbiknak óriásmolinózást Rákosival és KunBélával, akik orosz áp. zsidókként valós nemzetbiztonsági kockázatot jelentettek. A miheztartás végett.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:26:09

@MetroGoldwinMayer: Mondom, abban volt leírva, hogyan lehet új alkotmányt gyártani.
A kétharmadot az előző alkotmány határozta meg.
Ha abban népszavazást írnak elő, akkor csak úgy lehetett volna érvényes az alkotmányozás, ha négyötödöt, akkor meg csak úgy.

Mellesleg a szocik meg a szadesz megszavazta egy kétharmados törvénnyel, hogy csak négyötöddel lehessen alkotmányozni, amit a fidesz a kétharmadával visszacsinált kétharmadra, hogy ne kelljen egyeztetnie.

Szóval, alkotmányozni, a jelen állapotok szerint csak kétharmaddal lehet.
Sőt, a fidesz mintha valami olyat is bele akart volna írni, hogy kétszer kell kétharmad.
Egyszer ebben a ciklusban, egyszer meg az utánakövetkezőben.

yatumux 2012.12.03. 01:28:13

@ügyfélszolgálatos: Gratulálok a stílusodhoz. Ne csodálkozz ha terjed az erőszak...

Kimentél akkor is tüntetni mikor 2006 okt 23-án halomra verték a sok öreget,nőt,gyereket, turistát, mindenkit de főleg fideszes ünneplőt a nemzeti ünnepen ?

Csak kíváncsi vagyok mert téged megvédene a fidesz és én kimennék tüntetni érted :) Komolyan !

yatumux 2012.12.03. 01:30:18

@MetroGoldwinMayer: Izrael állam más téma mint a magyar zsidók. Sok lojális, jó magyar, hazaszerető zsidó van. Aki Izraelhez lojális az nem jobb mint egy fasiszta hiszen izrael a világbékét fenyegeti.

Namir 2012.12.03. 01:30:28

@kolbászoszsömle: "A közalkalmazottakat, köztisztviselőket is ki kell zárni, mert azok sem fizetnek adót."

Nincs igazad. Bruttó fizetést kapnak, adót fizetnek. (Olyanról még nem hallottam, hogy valahol az állami alkalmazottak nem adóznak, hanem rögtön nettó bért kapnak.) Úgyhogy amíg fizetnek adót, szavazzanak.

Egyébként is több adót fizetnek mint sokan mások.
(Persze a munkájuk minőségéről, létszámukról lenne mit beszélni.)

Ui: Mit szólsz a javaslathoz?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:31:30

@Namir: Tök mindegy, hogy 2 hét vagy 7 hónap. Nekem jogom van szavazni és MO-n megoldott a regisztráció nélküli szavazás. Eddig mindig tudtak az emberek szavazni mindenki aki akart és képes volt rá. Most vehetek majd ki egy szabadnapot hogy elmenjek regisztrálni, hát kösz nem. Miközben a határon túliak meg röhögve feladnak egy levelet. Ez akkora egy rohadt nagy cinizmus a fidesz részéről hogy csoda, hogy nem dőlt a fejükre a parlament.

Tudod a bizonytalan az aki nem rendelkezik biztos pártszimpátiával.

komplikato 2012.12.03. 01:32:07

@MetroGoldwinMayer: De ugyan ki lenne olyan marha, hogy kiállna valaki "héló emberek! Mi diktatúrát építünk majd!" és megszavaznák?
Vagy szerinted az legitim ha egy párt ígér X dolgot, amiért rá szavaznak, aztán helyette Y dolgot teszi? Mert nem csak szerintem nem az.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:33:38

@Namir: Az csak egy számviteli egyszerűsítés.
Csak virtuálisan fizetnek adót.

Vagy szerinted három közalkalmazott eltart egy negyediket az adójából?

Vagy, ha mindenki közalkalmazott lenne, akkor annyi adóbevétel lenne, hogy az már kánaán?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:35:48

@yatumux: Én bent voltam akkor a városban és láttam a "békés" tüntetőket, pl azt a vén faszkalapot aki elkötötte a tankot. Amikor meg a Nagymező utcában volt a balhé én ott is ott voltam mert épp ott volt az albérletem és az ablakból néztem ahogy a békés tüntetők autókat és kukákat gyújtogattak...
És érdekes módon mikor is terjed az erőszak? Amikor a Fidesznek és a jobbiknak érdekében állt?
Eh magyarázhatom én ezt egy nácinak.
Az ilyen csürhét minden normális országban jól pofán szokták verni. Nem véletlen, hogy például az angoloknál nincs ilyen. Ha rátámadsz a rendőrre, jól pofán ver és még ki is tüntetik.

komplikato 2012.12.03. 01:36:58

@Szúnyog: "Ők 6 hónapot voltak hatalmon, a kommunisták 45 évet sokkal több áldozattal."

Ez így ebben a formában erősen vitatható ám. Ha csak nem írod a ruszkik által elhurcolt embereket is a számlájukra csak ott van egy pár éves difi ...

Namir 2012.12.03. 01:37:22

@ügyfélszolgálatos: "Tök mindegy, hogy 2 hét vagy 7 hónap."
Ja persze. De azért bátorkodtál lehülyézni, miközben te voltál az. Igazi ballibsi szemét vagy. Sunyi kötözködő, mellébeszélő, aki amikor hazugságon kapják, mocskosul kimenekül a vitából, ahelyett, hogy elnézést kérne.

"Tudod a bizonytalan az aki nem rendelkezik biztos pártszimpátiával."
És emiatt nem tud regisztrálni? Ugye, te sem gondolod komolyan, hogy előbbi akadálya az utóbbinak?

Szociknak vége 2012.12.03. 01:37:32

@huttinger: Nézzük Hitlert. Ugye amíg élt Hindenburg nem is igen mert ez irányba menni. Hindenburg halála után durvultak el a dolgok.

- Nem durvultak el a dolgok. A németek imádták, és No. 1933-39ben világelső gazdaság lett egy szétvert gazdaságból. Elhalgattatták az ellenfeleiket, de a többség nagyon odavolt Hitlerért, ha nem így lett volna megölték volna + nem dolgoztak volna olyan szorgalmasan.

- 1920. március 1-jén előzetes tárgyalások után a Nemzetgyűlés Magyarország kormányzójává választotta Horthy Miklóst (1920. évi II. törvénycikk).[19]

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 01:39:20

@huttinger:

"Jézus is nemzetbiztonsági kockázatot jelent?"

Mindenféleképpen; haza is vágatta a Szanhedrin.

Namir 2012.12.03. 01:39:42

@kolbászoszsömle: Nem gondolom, de szerintem az előbb megírtam, én miért adnék nekik szavazati jogot. Amit persze nem kell elfogadnod.
De mit szólsz a javaslathoz?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:39:50

@yatumux: Amúgy meg a drága fideszes főnökös sokszor tett gesztust a náciknak, ezt a mai Rogán szereplés nem feledteti el.
Abban is biztos vagyok, hogy a nagy fideszes "kultúrában" Bajnai nem szólalhatott volna fel egy hasonló rendezvényen normálisan. Mi meghallgattuk Rogánt is mert fontos volt amit mondott. Kár, hogy ez csak egy látszat gesztus volt.

Guilelmus 2012.12.03. 01:41:39

Szerintem arra vonatkozóan kéne megoldást találni, hogy hogyan lehetne a zsidrákokat innen visszatelepíteni az ígéret földjére.-:) Ja, bocsánat, elírtam: mármint zsiráfokat, akarom mondani.-:)

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:41:43

@Namir: NA látod gyorsan eljutottál a burkolt zsidózásig. Ezért vagytok undorítóak ti fasiszták, mert rögtön zsidó aki átlát rajtatok és gusztustalannak tart benneteket. Én befejeztem a veled való "beszélgetést". Nácikkal nem tárgyalok.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:41:56

@Namir: Én nem akarok regisztrálni, mert utálom, ha feleslegesen egrecíroztatnak.

Időm sincs rá, meg kedvem sem, hogy egy felesleges dolgot megtegyek, csak azért, mert valami faszfejállat kitalálta.

Kósának pl. le tudnám tépni a fejét, hogy belehányjak a tüdejébe az után a regisztrációval kapcsolatos mondata után, hogy bizony vannak fontos dátumok az emberek életében.

komplikato 2012.12.03. 01:41:58

@Namir: Befizetett SZJA arány vitatható. A szavazás nem csak arról vagy főleg nem arról szól, hogyan osztják el a pénzeket. Eléggé leegyszerűsítené a dolgokat. Akkor könyvelőket és a közös képviselőket kéne oda küldeni, nem lüke politikusokat.
Másrészt Magyarország nem arról híres hely, hogy a fizetések teljesítmény vagy felelősség szerint oszlanak meg, néhány kivételes cégtől eltekintve.

De a többi részét támogatnám.

Namir 2012.12.03. 01:42:43

@MetroGoldwinMayer: "A németek imádták, és No. 1933-39ben világelső gazdaság lett egy szétvert gazdaságból."
És közben eladósodtak úgy kb. a fejük búbjáig. Merthogy hitelből csinálták. Mint mi 2002-2008 között a "jólétet".
Ők háborúval "oldották" (volna) meg, mi további hiteleket vettünk fel (2009-ben a "zseni" Bajnai). Egyik sem jó.

huttinger 2012.12.03. 01:43:00

@MetroGoldwinMayer:

A következő. A világelső gazdaságát hitelből alkották meg. HITELBŐL! Vágod? A II. VH-hoz úgy jutunk el, hogy közlik Hitlerrel a gazdasági emberek, hogy a hitel visszafizetés csak úgy lehetséges, ha más országokat "hívnak" segítségül. Mondhatni elfoglalják, bekebelezik, kisemmizik.

"""előzetes tárgyalások""" Vajon kivel is tárgyaltak.........ANTANT? :-)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:43:22

@Namir: Nincs érelme ennek a cenzusnak.

Akkor már egyszerűbb Csányinak, meg Bajnainak, meg Kókának és Gyurcsánynak odaadni a hatalmat egyből.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:43:34

@kolbászoszsömle: Mellesleg a szocik meg a szadesz megszavazta egy kétharmados törvénnyel, hogy csak négyötöddel lehessen alkotmányozni

A szocik 2/3os tv-t hol tudtak megszavazni?

Ennek semmi köze a lényeghez. Mivel nem volt korábban háború/diktatúra az előző alk. 2/3 szabálya irányadó az új elfogadásához. Aminek nincs tartalmi korlátja, ha a kormányzó párt bevállalja, istenkirályságot alapít a 2/3dal. Hülyeség képviselői esküre hivatkozni, mert a képviselői eskü a jogrendszer sokkal alacsonyabb szintjén áll mint a sima törvények, nemhogy alkotmány.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:44:59

@yatumux: Sok lojális, jó magyar, hazaszerető zsidó van.

Biztos, de ezt majd akkor hiszem el amikor elhatárolódnak a Mazsihisztől és tüntetnek ellene.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 01:45:44

@MetroGoldwinMayer: "A szocik 2/3os tv-t hol tudtak megszavazni?" Az első Orbán rezsim előtt a szadesszel koalícióban kétharmaduk volt.

Ha akartak volna tudtak volna alkotmányozni is.

huttinger 2012.12.03. 01:46:47

@MetroGoldwinMayer:
""""" Mellesleg a szocik meg a szadesz megszavazta egy kétharmados törvénnyel, hogy csak négyötöddel lehessen alkotmányozni""""

Ők komolyan gondolták a demokráciát. Magukat korlátozták.

Bélabáttya (törölt) 2012.12.03. 01:47:33

@EGYIKRESEM: „Egy megválasztott képviselőnek legyen már annyi esze, hogy nem uszitja az embereket nyiltan!”
De nincs. És ez a baj...
A másik meg az, hogy a többi megválasztott képviselőnek, házelnöknek, miegyébnek sincs.

És ahogy elnézem a blogokat - nem csak ebben a témában -, hogy másnak sincs...

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:47:50

@huttinger: Ezeknek hiába magyarázod szerintem...

Szociknak vége 2012.12.03. 01:48:52

@Namir: Nincs igazad. Bruttó fizetést kapnak, adót fizetnek. (Olyanról még nem hallottam, hogy valahol az állami alkalmazottak nem adóznak, hanem rögtön nettó bért kapnak.)

- Állam ad nekik pénzt amiből visszaadnak=csak áfát fizetnek. Tehát nem adóznak közvetlenül. És nem teljesen agyament 5let hogy ne szavazzanak, a befolyásolhatóságuk miatt.

Namir 2012.12.03. 01:49:05

@ügyfélszolgálatos: "NA látod gyorsan eljutottál a burkolt zsidózásig. Ezért vagytok undorítóak ti fasiszták, mert rögtön zsidó aki átlát rajtatok és gusztustalannak tart benneteket. Én befejeztem a veled való "beszélgetést". Nácikkal nem tárgyalok."

Oltári nagy hülyeséget/hazugságot írtál, és amikor erre rávilágyítottam fasiszta lettem a szemedben? Tudod, mit gondolok? Te egy kis nyomoronc f.sz vagy.

És megismétlem az előbbi kijelentésemet, aljas, sunyi kötözködő, aki amikor hazugságon kapják, egyre mélyebbre süllyedve az erkölcsi fertőben másikat igyekszik megbélyegezni, mert nincs gerince elismerni, hogy hazudott.

De én lesz.rom mit gondolsz rólam. Merthogy nem vagyok fasiszta. Ellentétben veled. Mert te kisbarátom az vagy.

Inkább számolni tanulj meg. És olvasni. Mint másokat becsmérelni.

huttinger 2012.12.03. 01:49:19

@MetroGoldwinMayer:

Kihez kell lojálisnak lenni egy magyar állampolgárnak? A kormányhoz vagy az országhoz?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:49:35

@Namir: A libsizés az burkolt zsidózás, ennyi.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:51:18

@Namir: És közben eladósodtak úgy kb. a fejük búbjáig. Merthogy hitelből csinálták. Mint mi 2002-2008 között a "jólétet".

-Nem számít a nagy adósság ha óriás gazdasági növekedés is van. Lásd Japánt. Mi nem ezt csináltuk, még véletlenül sem.

huttinger 2012.12.03. 01:51:22

@ügyfélszolgálatos: Ők is magyarok. Remélem....ismerői a magyar nyelvnek ,kultúrának és történelemnek. És ugyan úgy demokraták, mint mi!!!!

Namir 2012.12.03. 01:52:02

@kolbászoszsömle: Nem kell egyetérteni a regisztrációval, sem szeretni. De ettől még teljesen felesleges ördögtől valónak kikiálltani.
Meglátjuk mi sül ki belőle, még jó is lehet.

ayatollah 2012.12.03. 01:52:49

Én azt mondom kezdjük el listázni a Simicska-maffiában tevőlegesen résztvevőket, és a kollaboránsaikat is, akár csak a bűnpártoló blogolókat is. Kíváncsi vagyok mennyire leszel a szólás és véleményszabadság pártján.

Szociknak vége 2012.12.03. 01:53:30

@huttinger: Vajon kivel is tárgyaltak.........ANTANT?

-Hogyne tárgyaltak volna ez volt a békeszerződés feltétele. Látod még az Antant sem tartotta jó 5letnek a demokratikus rendszert.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 01:53:52

@huttinger: Én ebben nem vagyok olyan biztos. Kb annyira demokraták amennyire Hitler is az volt.

huttinger 2012.12.03. 01:56:10

@MetroGoldwinMayer:

"""Antant sem tartotta jó 5letnek a demokratikus rendszert."""

Nekem más jött le. Annyira nem tartotta jó ötletnek, hogy Horthy kénytelen volt a gyűlölt Károlyi féle általános választójogot átvenni. Bár nagyon izzadt tőle a talpa.....

huttinger 2012.12.03. 01:57:05

@ügyfélszolgálatos: Kb igen.
Annyira.......sajnos........

Namir 2012.12.03. 01:58:32

@ügyfélszolgálatos: "A libsizés az burkolt zsidózás, ennyi."
A ballibsi = balliberális. Vajon minden balliberális zsidó? Kötve hiszem. Töredékük sem.

Esetleg összekeverted a bibsivel? Az könnyen lehet. De én ilyet nem gondoltam, és nem írtam.

De te ezzel újra megmutattad, mennyire hülye vagy. Amellett, hogy aljas, másokat alaptalanul vádoló, megbélyegző. Látható, milyen veszélyes játékot űzöl másokkal. Ahelyett, hogy gondolkodnál.

yatumux 2012.12.03. 01:59:54

@ügyfélszolgálatos: Ha engem nácizol le nagyon mellényúlsz.

Biztosan emléxel hogy úgy kezdődött, hogy feloszlatták a békés tüntetéseket.

Amiről beszéltem az pedig a nemzeti ünnepen ünneplő az akkori legnagyobb mo. párt ünnepi megemlékezésének szétverése.

Proli vagy egy igazi zsidó művelt te alpári vagy és felkészületlen

Szociknak vége 2012.12.03. 02:00:27

@huttinger: A világelső gazdaságát hitelből alkották meg. HITELBŐL!

- Erre van adatod? Én úgy tudom hogy 33tól nem ment a külföldi tőke Németországba, ergo nem tudom kinek adósodtak el.

yatumux 2012.12.03. 02:01:10

@MetroGoldwinMayer: Tudod nincs sok hülye egyik oldalon sem csak 1-2 hangos aki jobban látszik mint aki otthon neveli a gyermekét

Szociknak vége 2012.12.03. 02:02:43

@huttinger: Mellesleg a szocik meg a szadesz megszavazta egy kétharmados törvénnyel, hogy csak négyötöddel lehessen alkotmányozni""""

Ők komolyan gondolták a demokráciát. Magukat korlátozták.

- Ha így lett volna ma is az lenne az Alkotmány. 4/5-e ugyanis senkinek nem volt.

Szociknak vége 2012.12.03. 02:04:46

@huttinger: Kihez kell lojálisnak lenni egy magyar állampolgárnak? A kormányhoz vagy az országhoz?

A kormányhoz, természetesen. Mi az az 'ország'? A kormányé a politikai felelősség is.

Namir 2012.12.03. 02:06:50

@MetroGoldwinMayer: Hol van Japánban nagy növekedés? 200% adósság, és nulla körüli növekedés, már vagy 20 éve. Ettől még Japán sok mindenben jó példa lehet számunkra. Pl. a munkaszorgalmuk, az országhoz való hűségük stb.

(A 200%-os GDP adósságot is azért bírják még, miközben pl. a görögök 150%-kal összeomlanak, mert a japánok veszik a saját állampapírjaikat, minimális kamatra.)

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:08:39

@Namir: Ugyan ugyan... a libsizés az kábé annyira átlátszó, mint pajeszozás. A második válaszodban (már ha lehet azt az öklendezést annak nevezni) le is zsidózol nyíltan. Még jó hogy nem írtad a klasszikus védekezést, hogy nem is vagy náci mert vannak zsidó barátaid.
Tudod aki nem náci annak nem fontos hogy a másik milyen származású. Nem tartja nyilván, hanem a másik embert az értékei vagy - mint nálad - azok hiánya szerint tartja számon.

Szociknak vége 2012.12.03. 02:11:06

@Namir: Igazad van, az adósságstruktúra is fontos.

Mi a helyzet a nemzetiszoci eladósodással? Most olvastam hogy nem ment oda külföldi tőke 33tól. Ők kinek adósodtak el?

Namir 2012.12.03. 02:21:06

@ügyfélszolgálatos: "Ugyan ugyan... a libsizés az kábé annyira átlátszó, mint pajeszozás."

Kezdjük előről, mert úgy tűnik, szörnyen ostoba vagy, de most utoljára, mert egyben aljas is vagy.

Nem libzistem. Úgyhogy hiába emlegeted akárhányszor, ez csak egy újabb aljasság részedről. És ez egy lesz az idők végezetéig.

Ezzel kezdtem a mai hozzászólásaimat:
"Nem igaz, hogy nem kell tiltakozni. Sőt. Határozottan tiltakozni kell az ellen, hogy bárkit származása, vallása stb. miatt listázzanak"

Tehát az is aljas csúsztatás részedről az utolsó kommentedben, hogy én bármiféle nyilvántartást szeretnék. Nem szeretnék. Te talán igen, hogy mindenből ezt olvasod ki?

Ezek után továbbra is azt gondolom, hogy te egy kis aljas sunyi vagy, aki összevissza hazudozik, és másokat igyekszik besározni. De ez most nem jött össze neked. Ne is próbálkozz. Inkább tanulj. Úgy tűnik nem árt meg.

sanyix 2012.12.03. 02:22:10

jaj annyira unalmas már, hogy a ballibsi "demokrata" félék csak a kb 1000 náczy miatt képesek habzó szájjal acsarkodni évek óta. 44-ben még a zsidókra acsarkodtak, aztán a NÉP ellenségekre, a kommunizmus ellenségeire. Aztán jött a náczy, és az meg jó pár éve :D

Váltsatok már, mondjuk a szcientológusokra :)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 02:27:58

@MetroGoldwinMayer:

Keress rá a "MEFO bills"-re a Google-n.

Nagyon dióhéjban: a német kormányzat létrehozott egy virtuális vállalatot ( Metallurgische Forschungsgesellschaft), amelyik aláírta a hozzá benyújtott hadiipari számlákat, és ezáltal "pénzzé" tette azokat (ti. a bankok, és végső soron a Birodalmi Bank -- leszámítolás után -- pénzt fizetett ellenükben, majd magánál tartotta azokat, de nem nyújtotta be a kamu MeFo-nak).

A MeFo alaptőkéje 1 millió RM volt; '38 áprilisára a "vállalat" 12 milliárd RM-nyi számlát írt alá... tehát ennyi pénzt kölcsönzött a bankrendszer -- és végső soron a Birodalmi Bank -- a német kormányzatnak.

Az egész trükk Hjalmar Schacht (a Birodalmi Bank elnöke) ötlete volt... akit Hitler elbocsátott az állásából '39 januárjában.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:33:05

@Namir: Idézlek: Igazi ballibsi szemét vagy.

Ennyi. Nagyon kompenzálhatsz te is valamiért, csak nem párttitkár voltál? Vagy a kedves papa?

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:33:38

@sanyix: Te tényleg ennyire hülye vagy?

Namir 2012.12.03. 02:37:05

@MetroGoldwinMayer: Nem tudom, hol olvastam, de nemrég futottam bele, amikor pont azt emlegette valaki, hogy Németország a harmincas években milyen gazdasági sikereket ért el. És ha jól emlékszem az USA-tól (talán Angliától is) stb. vett fel hitelt.
...
Nem találom, de itt van valami más. Még nem olvastam, de érdekes lehet:
mek.oszk.hu/06800/06897/html/0206.htm

Szociknak vége 2012.12.03. 02:37:46

@neoteny: A MeFo alaptőkéje 1 millió RM volt; '38 áprilisára a "vállalat" 12 milliárd RM-nyi számlát írt alá... tehát ennyi pénzt kölcsönzött a bankrendszer -- és végső soron a Birodalmi Bank -- a német kormányzatnak.

Tehát: A német állam maga, más forrást nem bevonva indította be a gazdaságot. Ez nem eladósodás, szerintem.

Most olvasom a sztorit: mek.oszk.hu/06800/06897/html/0005.htm

Namir 2012.12.03. 02:38:43

@ügyfélszolgálatos:
Ne próbálkozz. Vége. Kiírtad magad.
Hazugságaidért nem kérsz bocsánatot. De továbbra is kötözködsz. Gyenge kis bohóc vagy.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:44:03

@Namir: Hűha nagyon megijedtem. Mivel így reagáltál nyilvánvaló vagy valami családit kompenzálsz. Én a nyilas papára tippelnék.
Amúgy inkább leszek bohóc, mint kriptonáci mint te.

salamander 2012.12.03. 02:46:39

Egyetértek a bejegyzés írójával.
Semmi szükség stréber módjára hangzatos szavakkal felháborodva magunkból kikelve ordibálni egy ilyen semmit mondó faszság ellen:
Gyöngyösi Márton több százezer hanem millió honfitársunk véleményét fogalmazta meg.
Én pontosabban fogalmaztam volna - nem csak a zsidók hanem minden faj és rassz pontos nyilvántartása szükséges. Ez büntetőjogi és nemzetbiztonsági szempontból is előnyös lenne. De ha nem akkor nem.
Mit kell ettől visítani?

Picsába ezekkel az idióta, mindenben és mindenhol fasisztát meg nácit látó cionista és posztkomcsi marhákkal.
Hirohito császár meg forog a sírjában mert őt senki nem emlegeti...

***

Namir 2012.12.03. 02:47:32

@ügyfélszolgálatos: És ha még egyszer lemered rám írni, hogy fasiszta, kriptonáci stb. Feljelentelek.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:48:38

@salamander: Azért vicces, hogy próbálod eladni magad rendes embernek de azért a végén elsütöd az egyik kedvelt náci hívószót a cionistát.
Kicsit jobban kellene álcázni magad nácikám.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:50:18

@Namir: Hűűű ha.... ezek szerint eltaláltam a papát?
Gondolom szeretett az öreg masírozni a Duna parton.

Namir 2012.12.03. 02:53:31

@ügyfélszolgálatos: Nem kis barátom. Teljesen mellé lőttél.
De nem lehet tűrni, hogy egy kis p.cs másokat megvádoljon. Ennyi az egész.
És mivel nem hagytad abba, megy a feljelentés.

ügyfélszolgálatos 2012.12.03. 02:54:47

@Namir: Nagyon megijesztettél. Látod ha valakinek véleménye van rólatok egyből fenyegetitek és feljentgetitek. Nem félünk tőletek.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 02:55:56

@MetroGoldwinMayer:

"Ez nem eladósodás, szerintem."

Akkor nevezzük pénznyomtatásnak. A német kormányzat törvény szerint nem vehetett (volna) kölcsön többet a Birodalmi Banktól mint 100 millió RM-et; ennek megkerülését (is) szolgálta a MeFo rendszer.

Habár a német GDP 55%-al nőtt '33 és '39 között, de a fogyasztói termékek előállítása csak 19%-al. Tankokat, bombázókat és vadászgépeket pedig senki sem eszik: azok "fogyasztására" csak egy mód van... ami aztán szépen oda is tett a német népnek -- és Adolf népszerűségének.

Szociknak vége 2012.12.03. 03:16:51

@neoteny: A német kormányzat törvény szerint nem vehetett (volna) kölcsön többet a Birodalmi Banktól mint 100 millió RM-et

? Milyen tv? Akkor nem volt független jegybank.

Ha nem szabadult el az infláció akkor ez zseniális program zseniálisan végrehajtva. Külső forrás nélkül.

A német gazdaság hagyományosan gépgyártás. Persze tényleg háborúzni akartak, de hát a háború oka ugye a béke...:)

Csak most olvasom, hogy nem volt ez ilyen egyszerü: mek.oszk.hu/06800/06897/html/0005.htm

Úgy látom Hitlert kicsit átvágták a bankárok, ill. manipulálták.

-machine- 2012.12.03. 03:23:55

jól mondod "kedves" cikk író, "Ma Magyarországon szólás- és véleményszabadság van: bárki gondolhat bármit, és ezt ki is mondhatja." Ma a Kossuth téren 50ezer ember mondta ki, hogy nem kér a Jobbik fasiszta, neonáci politikájából! Demokrácia van, mindenki azt mond, amit akar! Mi is akkor a bajod?!

Szociknak vége 2012.12.03. 03:34:22

@-machine-: Az az index szerint volt 10.000 is, a közvetítés szerint meg 3000.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 03:35:21

@MetroGoldwinMayer:

"? Milyen tv?"

alex.onb.ac.at/cgi-content/alex?aid=drb&datum=1924&size=45&page=267

A 25-ös paragrafus.

"Úgy látom Hitlert kicsit átvágták a bankárok, ill. manipulálták."

Úgy érted a bankárok beszélték rá az újrafelfegyverkezésre, ill. a háború kirobbantására?

Szociknak vége 2012.12.03. 03:55:26

@neoteny: Olyasmi. Persze nem kellett őt semmire rábeszélni, csak éppen pénzelni.

Nekem nagyon úgy tünik hogy a főkolompos Hjalmar Schacht inkább volt lojális a FEDhez és a Bank of England vezérhez (Norman Montagu) már Hitler hatalomra jutása idején, mint akár Németországhoz, akár a Reichsbankhoz. Az előbb linkelt cikket olvasgatom. Lényeg az hogy a 3 jegybankárnak óriási szerepe volt abban, hogy Hitler egyáltalán hatalomra került.

Szociknak vége 2012.12.03. 03:56:50

@neoteny: Sajna a német nem az erősségem, de legalább láttam régi írást....köszi.

ayatollah 2012.12.03. 04:07:27

@salamander: szerintem a fajok listázása a National Geographic feladata. Hirohito meg mindenki tudja egy szimpolikus bábfigura volt, nem igazán egy utálható alkat...

ayatollah 2012.12.03. 04:08:54

@Namir: Papcsák elvtárs nyomdokain...hajrá!!!

ezu 2012.12.03. 04:10:20

A legszebb, hogy nem érzik az ellentmondást abban, hogy demokratának nevezik magukat és az igényükben, hogy aki mást mond, gondol mint ők, azt be kell tiltani.

ezu 2012.12.03. 04:13:31

@-machine-: Ötezret akartál írni? Mert az sokkal közelebb van az igazsághoz. Dehát leszarjátok ti az igazságot, s demokrácia nevében: De hol vagytok ti demokraták?

ayatollah 2012.12.03. 04:13:36

@ezu: jól van buzikám akkor írjuk össze holnaptól a fideszeseket, családostúl, rendben van? mégis jó tudni ki a nemzetbiztonsági kockázat ugye, a belső ellenség...

ayatollah 2012.12.03. 04:15:28

@ezu: jó oké ti elvtársak befértek ugyanarra a helyre 100-400 ezeren, a tetves zsidók csak 5 ezren ugyanoda. Na hiába a zsidók kövér gecik...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 04:27:59

@MetroGoldwinMayer:

"Olyasmi. Persze nem kellett őt semmire rábeszélni, csak éppen pénzelni."

Ha nem kellett rábeszélni, akkor nem "olyasmi".

Ez a szál onnét indult hogy hogyan volt finanszírozva a német gazdasági fellendülés -- és az újrafelfegyverkezés, ami szerves részét alkotta a munkanélküliség megszűnésének - '33 január 30.-a után... amikor Hitler már hatalomra került. Az pedig a Birodalmi Bank által nyújtott -- törvényellenes -- hitelből történt, a MeFo-n keresztül. Schacht mindössze szállította a megoldást: Hitler programja volt az újrafelfegyverkezés.

Ami pedig az inflációt illeti: voltak ár- és bérbefagyasztások is. A vélemények megoszlanak a bérek vásárlóértékének alakulásáról, de még a legkedvezőbb értékelések szerint sem érték el a reálbérek a '29-es szintet '39-re. Ami a náci kormányzat nagy fegyverténye volt (és ami miatt a németek értékelték Hitlert) az a '30-as évek eleji 30%-os munkanélküliség gyakorlati megszüntetése volt. Viszont az ár is nagy volt amit fizettek ezért: egy háború ami abszolút vereséggel végződött (nem úgy mint '18-ban ahol a tűzszünetkor nem voltak ellenséges csapatok német földön és a német csapatok rendben vonultak vissza a frontról).

ezu 2012.12.03. 04:38:45

@ayatollah: Írjuk, szakállas bácsi! Ha nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek és van köztük sok kettős állampolgár feltétlenül ki fog derülni.

ezu 2012.12.03. 04:40:55

@ayatollah: Én az életemben nem voltam tüntetni. Felvonulni sem, pedig mikor a hatvanas-hetvenes években, ti voltatok hatalmon, nagyon ajánlott volt, vagy nem kaptál jutalmat karácsony előtt.Ezért is lettem nyolcvanban meszek.

ayatollah 2012.12.03. 04:41:15

@ezu: nagyon helyes. borotvád van?

ayatollah 2012.12.03. 04:43:01

@ezu: ÉN HATALMON??? A büdös geci életben nem voltam hatalmon, semmilyen tekintetben. Én csak amolyan pofázós szolga vagyok uff

Szociknak vége 2012.12.03. 04:45:12

@neoteny: Én nem akarom megmondani hogy volt, ott a cikk, olvasd el, vond le a következtetést.

+nem értem mit akarsz a tvtelen hitellel. Az pénzkibocsátás állami monopólium akkor hogy lehetne törvénytelen? Annyit bocsát ki amennyit akar, és tv-t változtatni mindig lehet.

+Schacht szállította a megoldást, ahogy közremüködött abban is, hogy No. egyáltalán ne kapjon hitelt '30-32ben. Amikor felajánlották a pénzt(Svédországból) akkor lemondott(!!!). Ekkor volt a munkanélküliség a tetőponton, ebben állt Hitler sikere is. Majd - ugyanő 33 után ontotta a pénzt Németországnak. Erre gondoltam.

komplikato 2012.12.03. 04:45:19

@MetroGoldwinMayer: "Ha így lett volna ma is az lenne az Alkotmány. 4/5-e ugyanis senkinek nem volt."

Márpedig így volt, éppen ezért sokak szerint a jelenlegi "tákolmány" ennyire legitim ...

ezu 2012.12.03. 04:46:34

@ayatollah: Csak az elvtársaid. Tudod, akik tönkretették a magyarokat!

komplikato 2012.12.03. 04:50:25

@ezu: Erősen kétlem. További jó eszme cserét.

ezu 2012.12.03. 04:53:43

@komplikato: Mindig van, akik kételkedik. Soha senkinek nem fele meg minden. A demokráciában már csak így van. A bolsik alatt volt csak, hogy mindenkinek egyet kellett érteni, és ezért mindenkinek elfogadható volt minden. Látszólag.

ayatollah 2012.12.03. 04:59:44

@ezu: Még nincsenek és nem is voltak elvtársaim. Remélem lesznek majd és akkor odabaszunk azoknak akik tönkretették a magyarokat. Nem lehet kussolni a végtelenségig miközben tökrebasszák az országot.

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 05:03:27

@MetroGoldwinMayer:

"+nem értem mit akarsz a tvtelen hitellel."

Azt kérdezted, milyen törvény: én hoztam a hivatkozást. Az hogy nem tudsz németül és nem tudsz gótikus szkriptet olvasni, nem az én problémám.

Ha "az állam" tudott pénzt nyomtatni, miért nem tette azt? Miért volt szükség a MeFo-féle trükkre? Maga Schacht elismerte hogy ezzel lehetővé tette azt hogy a Birodalmi Bank hitelezzen a kormányzatnak amit "normálisan vagy legálisan" nem tudott volna megtenni.

(Schacht has conceded that his "mefo" bill device "enabled the Reichsbank to lend by a subterfuge to the Government what it normally or legally could not do" (3728-PS).

avalon.law.yale.edu/imt/chap16_part12.asp )

ayatollah 2012.12.03. 05:03:29

@ezu: áááá kibújt a szög a zsákból. te vagy az elvtárs gecikém. hol foglalsz helyet a simicska-birodalmoban? gondolom alul de törekszel. nem baj még beérheted feletteseidet majd valamelyik lámpavason.

Dr.Bio74 2012.12.03. 05:06:37

Remélem van lista. Nekem is van, nem is egy. Teljesen más rendszer szerint készülnek. Van pl. bevásárló listám, sőt sürgős tennivalók listám. Ha ezek a listák jók, akkor még "sikeres is lehetek".
Remélem, hogy vannak listák, mert hát vannak titkosszolgálatok is.
De, remélem azt is, hogy a listákat nem idióta politikusok állítják össze etnikai, politikai, szimpátia alapon, mert azok a listák lesznek igazán nemzetpolitikai, gazdasági kockázatok. Az ilyen listákat, melyekbe valaki agyréme szerint kerülnek bele az emberek (zsidó, szoci, náci, fityiszes stb.) tartsa meg magának az a degenerált aki alkotta, és ne próbálja a nemzet erejét ismét, alapvetően aljas és felesleges energiapocsékolásra fordítani.

ezu 2012.12.03. 05:23:25

@ayatollah: Szánalmas. A szög az már régen kibújt. Csak szólok.

ezu 2012.12.03. 05:29:14

@ayatollah: 1930-ban Európában a középmezőny élen voltunk keresetben. Olyanokat megelőzve, akik ma négyszeresét keresik mint a magyar proli.

lazarus.elte.hu/hun/dolgozo/jesus/otka0810/peldak.htm

A rendszerváltáskor is így volt, de akkor még a tótokat, lengyeleket, észteket, stb. megelőztük fizetésben. Jött a 2002-2010 közti időszak, ma már ezek is megelőznek minket, pedig a tótoknak 2003-ban még kétezer dollárral kisebb volt a fejenkénti GDP-jük, mint nekünk.

Egyértelmű, hogy kinek is köszönhetjük, a magyarok tönkretételét. Az elvtársaidnak. Szar ember az mind.

ezu 2012.12.03. 05:33:55

@Dr.Bio74: Csak szólok. A világon mindenhol nyilvános, hogy a politikusok közül, ki kettős állampolgár. És azért nyilvános, mert a választó csak így tud dönteni, ha minden fontos adatnak a birtokában van. Itt valahogy ennek a megkérdezése is nácizmus. Felmerül az emberben, miért? Szóval sok politikus kettős állampolgár? Akkor kihez nagyobb a hűsége, a magyarokhoz, vagy azokhoz, ahol még állampolgár? Melyik esküjét szegi meg, ha így vagy úgy szavaz, ha a két érdek ütközik?

Szerintem ezek normális kérdések, és minden egészséges emberben felmerülnek.

CSÉ 2012.12.03. 05:49:38

Már megint azok a gyalázatos kemonok!

Különben az adatvédelmi biztos jópár hónapja már állást foglalt a kérdésben, a képviselők államplgársága közérdekü adat, tehát nyilvánosságra kell hozni.

Mivel az Egyesült Államokban a törvényhozásában mandátummal bírók vallási hovatartozása is az, javaslom az antifáknak, menjenek tüntetni a nagykövetség elé is.

De tényleg nem értem, hogy miért tűritek még meg ezeket a gyalázatos kemonokat. Remélem lesz egy jó kis buku köztetek és mind részesülhettek a kés üdvében, saját akaratotok szerint!

Semper Fidelis 2012.12.03. 05:54:30

Ez az egyik legjobb blog.

ezu 2012.12.03. 06:03:28

@CSÉ: "Különben az adatvédelmi biztos jópár hónapja már állást foglalt a kérdésben, a képviselők államplgársága közérdekü adat, tehát nyilvánosságra kell hozni."

De lám, mégis náci aki meg meri kérdezni. Hiába vannak törvényeink. Aki érvényre szeretné azokat juttatni, az náci.

Szűcslaci 2012.12.03. 06:04:25

A cikk felvetése annyira egyszerű és alapigazság szintű, hogy az ember azt hinné, hogy ezt még leírni, deklarálni is felesleges - de lám, nagyon is időszerű. Ha a blogíró írna egy újabb cikket, mely arról szólna, hogy az 1x1 =1 - nos, ott is megjelenne mintegy 50-60% troll, aki vitatja.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 06:14:11

Vona Gábor szerint a Jobbik nem demokrata. Akkor viszont jogos, hogy a demokraták nem kérnek belőlük!

rokafi 2012.12.03. 06:18:43

ironiazona.blog.hu/

Esetleg megértené sok kommentelő, miről is van szó...

ezu 2012.12.03. 06:19:40

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Pontosabban: Nem úgy demokrata, ahogy a magukat kizárólagos demokratáknak nevezők azok. De tudjátok ti ezt, csak olyan jó hazudozni, mi?

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 06:21:07

@ezu: Megy a szerecsenmozsdatás, mi? Vona Gábor azt mondta, a Jobbik nem demokrata! Így mondta! Nem érdekel, hogy értette, így mondta! Ne mosdass nácikat, légyszi! Kösz!

ezu 2012.12.03. 06:24:41

@félázsiai nemecsek ernő áruló: @félázsiai nemecsek ernő áruló: Ha nem hazudozol, senki nem fogja mondani, hogy ne hazudj! Tényszerűen azt mondta, amit én leírtam.

ayatollah 2012.12.03. 06:25:06

@ezu: ne terelj öcsém. ezek a TE elvtársaid nem az enyéim. neked kell velük elszámolnod. én a másik oldalon állok b+. nekem lett szarabb a ti ámokfutásotok miatt, szal nyúl meg a vadászpuska tudod pajti...

ezu 2012.12.03. 06:28:20

@ayatollah: Te ne terlejl, szépecsém. A lényeget mondtam, számszerűen. Hogy a bolsik miket hazudoznak a számszerű tények mellett, az nem tud érdekelni. Aki nem hívő bolsevik, soha nem is fogja érdekelni, hiába erőlködsz!

ayatollah 2012.12.03. 06:29:28

Amúgy-e felőlem kurvára nyilvánosságra hozhatják, ki milyen állampolgár. Mondjuk furcsállom hogy ez hogy nem közérdekű adat.

ayatollah 2012.12.03. 06:31:16

@ezu: nem tudom te mi a faszt ugatsz. leírtad szépen milyen romlás ment végbe az elvtársaid rémuralma alatt aztán engem oltogatsz. most akkor wtf? te vagy ezeknek a csicskája én meg az ellensége akkor te mit is ugatsz be???

平八 2012.12.03. 06:34:30

Teljesen jogos a poszt. Gyöngyösinek csak egy sima nyelvbotlás volt egy kellemes délelőtt, a Jobbiknak meg életük legnagyobb leleplezése, mert azzal, hogy nagyon okosan nem csináltak semmit, csak bebizonyítotték, hogy bazzeg, tényleg igazuk van! Tüntetés Jeruzsálemért, mi? Hahaha! Most már csak hátradőlök és várom a pillanatot, amikor a nagy antifasisztának leesik...

ezu 2012.12.03. 06:35:58

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Honnan tudjam? Nem vagyok én a szövegírója, sem az ideológusa. (Mondjuk nekem sem tetszik, hogy a ballerek magukat mondják az egyedüli demokratáknak. Ez legalábbis furcsa a pártállami múltjukkal és jogutódlásukkal.) De azt mondta amit én. Első mondta az az amit te mondtál, de a következő az már az volt, amit én írtam. (és egy mondatot soha nem szabad a szövegkörnyezetből kiragadni. Gondolom ezzel egyetértesz.) Nem kell hazudozni! Az nagyon nem demokrata dolog!

ezu 2012.12.03. 06:36:43

@ayatollah: De az. Közérdekű adat. Az illetékes nyilatkozta, már aznap.

ezu 2012.12.03. 06:37:16

@ayatollah: Szánalmas vagy bolsikám.

ayatollah 2012.12.03. 06:37:36

@ezu: akkor miről van szó?

ayatollah 2012.12.03. 06:38:26

@ezu: anyád volt szánalmas mikor nem vette be rád az esemény utánit...

ezu 2012.12.03. 06:39:42

@ayatollah: Ennyit rólad, szar paraszt!

ayatollah 2012.12.03. 06:47:19

@ezu: fáj az igazság mi, kis buzi ;)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.12.03. 06:47:20

Érdekes dolgok ezek, de a tények a következők:

-NATO tagállam vagyunk? Igen...
-Izrael NATO tagállam?! Nem...

-EU tagállam vagyunk?! Igen...
-Izrael EU tagállam?! Nem...

-Magyarország az ENSZ tagja?! Igen...
-Izrael ellen ENSZ eljárás folyik?! Igen...

Magyarország aláírt több nemzetközi szerződést is, amit folyamatos szerződés érvényben tartásra kötelez!

Ilyen a katonai belbiztonság, vagy az érdekbiztonság!

Az hogy, egy párt felakarta méretni a belbiztonsági kockázatot, és ez ekkora ellenállásba ütközött, ez igen komoly dolog...

Ebből nem a Jobbiknak fog baja lennie... Hollandiában 4-6 éve már volt ilyen... a kettős állampolgár 12 év börtönt kapott, a nemzetközi jogi normák megszegése miatt!

平八 2012.12.03. 06:49:25

@ayatollah: Vicces, hogy a vágott verziót raktad be és nem a teljeset, amit én...
Manipulálásból négyes alá! :)

ezu 2012.12.03. 06:50:30

@Con Storm: Meggyőződésem, hogy az eset a Jobbiknak használt, a fidesznek meg a baloldalnak ártott. Rosszul gondolják, hogy az átlagpolgár ugyanazt gondolja a zsidókról és cigányokról, mint ami a pc előír. A szavazófülkében meg nem kell pc-nek lenni.

csavari 2012.12.03. 06:55:03

Gyöngyösy csak reagált a "hivatalos" kirekesztőkre teljes joggal! Ha valakiknek el kell tűnni a politikából akkor pontosa a Magyar gyűlölő idegen érdekeket szolgáló söpredék vagyis azok akik magukat "demokratának" hazudják holott a legaljasabb fasiszta csőcselék! Minél több Gyöngyösire van szükség akik a nyilvánosság előtt is kimondják az igazságot! Az meg, hogy kiket hordott össze a szél mindennél többet mond, a kisz vezérkarból hiányoztak ugyan páran de a maszlag a párttitkár hozsannázó csürhe ott verte a nyálát!

2012.12.03. 06:57:09

Nem az a röhejes hogy zsidóznak, hanem az ahogy teszik és akik teszik !
Bakker ! Hiszen eddig Szegedi Csanád zsidózott a leghangosabban és már nem ordít, hanem beállt oda, ahová tartozik, az őseihez.
Most Gyöngyösi, Novák, Vona, Dúró zsidózik és cigányozik, kommunistázik a leghangosabban.
De könyörgöm, ilyen vezetéknévvel vagy felvett, névvel talán nem kéne ordítani.
Jobb lenne csendben maradni, mert lehet hogy hamarosan kiderül, hogy őseik talán zsidók,talán cigányok vagy esetleg kökemény és véresszájú "komenyisták" voltak nem is olyan régen.
Vagy nem is voltak magyarok, hanem tótok,románok, szerbek, pirézek, hottentották,murmucok, vagy fél-ázsiai származékok--talán.
Akkor meg miről is szól a porhintés a parasztvakítás ? A pénzről !
Mert igy lehet, munka nélkül megélni jól, a semmittevésből a nagyotmondásból, miközben akiknek az érdekeit védik--mondják ők--azok a nagy szövegelés közepette nyomorultak, földönfutók és szegények lettek.Mert az ő gondjaik, problémáik csak akkor fontosak --pl itt Borsodban is --ha szavazni kell!
Egyébként meg egészen jól elvannak, a havi 1,5 millióért.

ayatollah 2012.12.03. 06:58:11

@平八: ez sztem nem nekem jött...

ezu 2012.12.03. 07:01:27

@jános515: Mégis rengetegen szavaztak rájuk éppen nálatok.
Szerintem meg még többen is fognak legközelebb! Hogy megpróbáljátok rájuk kenni, amik vagytok, az nagyon kevésbé hatja meg a választót.

ayatollah 2012.12.03. 07:02:07

@jános515: ez ám a többi hazaárulóra is igaz, aki a parlamentet bitorolják....

平八 2012.12.03. 07:02:31

@ayatollah: Jogos, egyel feljebb...

平八 2012.12.03. 07:03:41

@jános515: "Bakker ! Hiszen eddig Szegedi Csanád zsidózott a leghangosabban és már nem ordít, hanem beállt oda, ahová tartozik, az őseihez."
Ergo: egy ember árulta el a Jobbikot, aki mint kiderült, zsidó... :D

ezu 2012.12.03. 07:04:46

@平八: Én egyet tetem. Beírtam, hogy Vona: Nem vagyunk demokraták és az első címét idemásoltam. Nem kellett megnéznem mit mondott, mert emlékeztem rá.

平八 2012.12.03. 07:09:12

@ezu: Én is, csak kicsivel lejjebb lapoztam. :) A média szeret manipulálni, a kontextus is fontos! :) Nem véletlenül azt a változatot látták a legtöbben, azt hallgatva tényleg úgy tűnhet, mintha ezt azért mondta volna, mert nem tartják magukat demokratáknak, de nem így van. Ami azért vicces, mert Vona a könyvében elég demokratikusnak tűnt (igen, olvastam).

ezu 2012.12.03. 07:14:47

@平八: Nézd! Én nem. annyira nem érdekel a politika. Egyet viszont tudok: Nagyon sok polgárral egyetemben elegem van abból, hogy nem lehet megbeszélni nyíltan dolgokat, mert valaki kitalálta a PC-t. Ezért bár soha nem voltam Jobbikos (sőt semmilyenes sem, eddig minden választáson másra szavaztam a szadesztól kezdve, a fideszig, csak a bolsikra soha), egyre erősebb az elhatározás bennem, hogy legközelebb rájuk fogok szavazni.

ayatollah 2012.12.03. 07:19:30

@ezu: te meredeken elmezavaros vagy ember! felsorolsz két kőkeményen bolsi pártot amire szavaztál (szadesz, fidesz), aztán mondod hogy a bolsikra nem szavaztál. gratulálok a következetességhez! de javadra írom hogy eszerint nem valami szájbabaszott pártaktivista vagy akit le kéne úsztatni a Dunán, így a sértéseim egy részét most megbántam.

NIL7 2012.12.03. 07:22:14

"Szomorú, hogy így kezdődik az advent."

- Dehogy szomorú, a kirekesztés a lényege ennek az egész vallási mákonynak - aki nem azt hiszi mint ... mindezt nyiltan államvallássá téve.
Nem szomorú, inkább mosolyogtató, sőt röhejes. Gondolom néhány környező országnak nincs is szebb mint mikor egyik magyar rekeszti a másikat.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2012.12.03. 07:25:23

@Namir: A felesleges egrecíroztatás igenis az ördögtől való.

Azért jobb helyeken, ahol van méltósága az embernek, ütnek.

A szar helyeken élő genetikailag alattvalók meg azt magyarázza az egrecírozott, hogy miért is jó neki, ha faszságokért ugráltatják.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 07:41:39

@ezu: @平八: Nem fogom végighallgatni egy rühös náci beszédét, odatekernétek nekem a fontos részhez? Dzsatubé tud ilyet, hogy "Copy video URL at current time".

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 07:42:02

Teljesen egyetértek a cikkel, és hozzáteszem a betiltás meg hasonlók pont erősíti a szélsőségeseket. Ugyanis az emberben benne van, hogy ha valamit nem ismer és tiltják, akkor elképzelhető, hogy ez azért van, mert igazuk van. Ugyanezen okokból könyveket sem szabadna betiltani, lásd Mein Kampf, sőt ezt konkrétan kötelező olvasmánnyá tenném, és akkor az is látható lenne, hogy sok helyen pontosan ugyanazzal érvelt Hitler, mint mai szellemi utódai.

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 07:45:11

@neoteny:
Lehet kicsit OFF, de van egy olyan álláspont a 29-es gazdasági válsággal kapcsolatban, hogy soha nem lábalt ki és nem is lábalt volna ki belőle a világ, egyszerűen képtelenek voltak megoldani, mármint világ szinten mondom, csakis a háború tudta megoldani. Nem tudom mennyire igaz ez, közgazdászok között egyébként általános vélemény, hogy a nagy gazdasági világválság pontos okait csak a történészek tudják (=tudni vélik), mert ők, a közgazdászok, továbbra is vitatják.

okostojgli (törölt) 2012.12.03. 07:49:05

"Rekesszük ki a kirekesztőket?"

Igen.

Psyman 2012.12.03. 08:00:15

@okostojgli:
Ez a jó hozzáállás!
Csak amilyen végtelenül primitív nép a magyar, 10 éven belül már mindenki azt fogja gondolni, hogy ő egyedül magyar, a többiek zsidók, nácik, nemdemokraták, románok, cigányok, tetvek stb.
Ha a Jobbiknak igaza lenne, és tényleg zsidó összeesküvés készülne Magyarország ellen, akkor valójában senkinek nem kellene csinálnia semmit, mert amilyen gyökerek vagyunk, felszámoljuk mi magunkat. És ez nem CSAK az egyik, vagy másik oldal/párt/csoport hibája. A magyarországi magyarság mint egész rothadt.

BA2017 2012.12.03. 08:00:30

@-machine-: "Ma a Kossuth téren 50ezer ember mondta ki, hogy nem kér a Jobbik fasiszta, neonáci politikájából!"

Nem, nem ezt mondtátok, hanem azt, amit a cikk írója is kritizál: Tíccsákmá'beeeee. Ezt mondtátok. És ez ugyanaz, amit a jobbik csinál, csak a polaritása más. A cikk - ha már nem ismerjük a post szót - tehát igaz, a mondandója meg akceptálandó. A ti demokráciátok a jobbik demokráciája, csak más zászlóval és másik birkanyájjal.

bkover 2012.12.03. 08:03:16

Rég olvastam a zsindexen ekkora igazságot. RESPEKT!

BA2017 2012.12.03. 08:05:38

Érdekes rendezvény volt ez...szervezők között a hitgyülivel.

kvadrillio 2012.12.03. 08:06:54

"

Címlap
Belföld
Külföld
Európa|
Wikileaks|
Fehér Ház
Gazdaság
Tech
Tudomány
Kult
Sport
Vélemény
Videó

RSS
24 óra |
Külföld
A Pentagon több száz új kémet küld szét a világba

MTI

2012. december 2., vasárnap 20:28 |
Kapcsolódó

Éhségsztrájkol a bin Ladent lebuktató orvos
John Brennan az esélyes CIA-igazgatójelölt
De mégis, hogy kerülhettek titkos iratok a CIA-igazgató szeretőjéhez?

(3)
Címkék
kém, pentagon, cia

A Pentagon a katonai hírszerzés átszervezésének ambiciózus programja keretében azt tervezi, hogy az elkövetkező fél évtized során több száz új ügynököt telepít majd külföldre - írta vasárnapi számában a Washington Post című amerikai lap.

Az amerikai védelmi minisztérium irányítása alá tartozó Védelmi Hírszerző Ügynökség (DIA) kémhálózatának a nagysága vetekedni fog a Központi Hírszerző Ügynökségével (CIA). A katonai hírszerzés, amelynek tevékenységét az elmúlt évtized során az iraki és az afganisztáni háborúval kapcsolatos feladatok határozták meg, az átalakítás nyomán 1600 - külföldön aktív információgyűjtő - személyt fog foglalkoztatni. E csoport létszáma, amely jelenleg mintegy 500-ra tehető, a lap szerint eddig még sohasem lépte át az ezer főt.

A DIA prioritásai közé tartozik majd az afrikai militáns iszlamista csoportok, az észak-koreai és az iráni fegyverügyletek, valamint a kínai katonai modernizáció megfigyelése. A Pentagon egyúttal azt is tervezi, hogy létrehozza a Védelmi Titkos Szolgálatot (Defense Clandestine Sercice, DCS), amelynek feladatait a Washington Post a CIA-nak az afganisztáni háborús hadszíntéren kívül folytatott drónháborújával állította párhuzamba.

A hálózatot, amely magába foglalja majd a katonai attasékat és több más, eddig sem fedésben működő munkatársat, több száz, újgenerációs titkos ügynökkel fog kiegészülni. Kiképzésüket a CIA és az amerikai fegyveres erők összfegyvernemi különleges műveleti parancsnoksága (JSOC) fogja biztosítani.

Az új fenyegetésekre összpontosító hálózat a jövőben még szorosabban együttműködik majd a CIA-val és az elit katonai kommandókkal. A változások összhangban állnak az elmúlt években kialakult trenddel, amelynek következtében - mind a feladatok, mind a vezetés tekintetében - elmosódtak a határok az amerikai hírszerzés és a fegyveres erők között.

Az átalakítás nyomán az Egyesült Államok példátlan méretű kémhálózatot fog kiépíteni. A változások elindítását egyebek között az tette lehetővé, hogy mind a Pentagon, mind a CIA élén több olyan vezető áll, aki korábban a másik szervezetben is betöltött tisztséget, és egyetért a feladatok hatékonyabb összehangolásával. A terv egyben tükrözi az Obama-kormányzat arra vonatkozó hajlandóságát is, hogy a hagyományos erővel szemben inkább a hírszerzésre és a fedett műveletekre támaszkodjon.

Az átalakítás tervét jóváhagyta Leon Panetta védelmi miniszter, aki korábban a CIA igazgatója volt és a CIA novemberben lemondott főnöke, David Petraeus extábornok, aki Irakban és Afganisztánban is az amerikai katonai erők parancsnoka volt. A DIA átalakítását az a Michael G. Vickers államtitkár irányítja, akinek feladata a Pentagonban egyebek között a CIA és a haderő műveleteinek összehangolása, és akinek a neve ott szerepel Petraeus legesélyesebb lehetséges utódjai között.

A DIA új pozícióit a költségvetési szigor feltételei között nem bővítéssel, hanem a jelenlegi, mintegy 16 500 főnyi állomány átszervezésével fogják feltölteni.

Megosztás:
Email
Tweet
Tumblr
Google+

"

NU, ILLEN A COCILIZMUSBAN MÉG NEM VÓTTT !!!!!

KITERJESZTIK HÁLÓZATUKAT A VILÁGRAHHH....FBI...., CIA..., DIA.........DAL !!! :o)

MINDENKI MEG LESZ FIGYELVE FEDETTEN IS ! :o)

Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó 2012.12.03. 08:08:39

A posztíró komolyan meglepődött, hogy a liberálzsidók pont Advent első vasárnapján gyűlölködnek? Ugyan már...

I_Isti 2012.12.03. 08:20:56

"1. Ma Magyarországon szólás- és véleményszabadság van: bárki gondolhat bármit, és ezt ki is mondhatja. "

" 1947. évi XVIII. TÖRVÉNY a Párizsban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés (1) becikkelyezése tárgyában

...
...
4. Cikk
Magyarország, amely a Fegyverszüneti Egyezmény értelmében intézkedett magyar területen minden fasiszta jellegű politikai, katonai vagy katonai színezetű szervezetnek, valamint minden olyan szervezetnek feloszlatása iránt, amely az Egyesült Nemzetekkel szemben ellenséges propagandát, ideértve a revizionista propagandát fejt ki, a jövőben nem engedi meg olyan effajta szervezeteknek fennállását és működését, amelyeknek célja az, hogy megfossza a népet demokratikus jogaitól.(2)"

A jobbik egy fasiszta párt, fasiszta, náci tagjai és szimpatizánsai vannak, ennek megfelelően a Párizsi Békeszerződés 4. cikkelye értelmében be kell tiltani a működését, büntetőeljárást kell kezdeményezni a vezetőivel szemben.

平八 2012.12.03. 08:27:18

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Hát, nem, keresd meg magad. Ha meg ez is sok és ennyire érdekel a téma, akkor meg minek szólsz hozzá? Kis kutatómunka senkinek sem árt. :)

Puncás Margit 2012.12.03. 08:28:33

Teljesen rendben van, ha kirekesztjük a másokat származásuknál fogva kirekesztőket, tudniillik egy demokráciában a szabadságjogok addig terjednek, míg a másik embert meg nem sértjük velük, és mint ilyenek nem korlátlanok. A szabadságjog-sértést most a jobbik kezdte, és ezért felelősségre kell vonni.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 08:30:24

@平八: Értem. Végignézted, és láttad, hogy bizony nekem van igazam, és Vona tényleg kijelentette, hogy a Jobbik nem demokrata, és semmi csűrés-csavarás nincsen. Most pedig az "azt mondta, de nem is úgy gondolta" kezdetű csubakka-védelemmel próbálkozol. Kár. Pedig már azt hittem, meg leszek cáfolva. Sajnos ez eddig az én igazamat bizonyítja: a Jobbik nem demokrata. Ahogy Vona Gábor október 23-án világosan, és egyértelműen kimondta.

Köszönöm a megerősítést! ;)

Kivlov 2012.12.03. 08:31:15

jó a poszt.
Kb ugyanez jutott eszembe, hogy nagy demokráciázó maszop most nem félti a demokráciát? „Rekesszük ki a Jobbikot!” Mert? Hányan szavaztak rájuk? 1 milllióan? Rekeszd ki őket, de akkor ne gyere a demokráciavédő kamuszövegeddel…

alien 2012.12.03. 08:31:45

barátom a jobbik sok választót képvisel biztos, mindenki azt mond gondol amit csak akar, azonban az országgyűlésben egy normális világban nem lehet cigányozni és zsidózni folyamatosan, mert az valahogy más tudom ezt te nem érted, de annyival árnyalnám, hogy az országgyűlés egy olyan döntéshozó helyszín ahol a döntésekhez szükséges kérdéseket kell megvitatni az meg hogy ez a fasz hogyan szólta el magát sajna nem ide tartozik, jó példa, a hírtv sem érti, hogy a szólásszabadság miatt a kurucinfó az usában működik, de nem tartom valószínűnek hogy a kongresszusban ott valaki ezt elmondaná így és ne kelljen lemondania
és akkor megmondom, hogy te is megértsd az hogy nemzetbiztonsági kockázat a kettős állampolgárság elég lett volna úgy hogy készítsünk minden kettős állampolgárról felmérést az ogy-ben, na ugye máshogy hangzik ez? csak hát így nem lehetett egy jót zsidózni, és pont emiatt a zsidózás, cigányozás miatt nem működhet egy jogállamban a jobbik, de sajna ezt nem értitek, mert amint titeket rekesztene ki valaki (hisz ti maga vagytok a magyarság, persze nem értem miért csak ennyien) nos az már nem szép, hát én meg azt mondom menjetek a fenébe és először írjunk listát rólatok azt majd a többit meglátjuk

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 08:31:52

@brekkk: hát igen. Egy takonygerincű neonácit hol is érdekelnek a szellemi elődök... :D

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2012.12.03. 08:32:04

Egyetlen dologra lennék kíváncsi, ha már felmerült ez a kérdés, mármint izraeli állampolgárok egy európai ország (történetesen Magyarország) parlamentjében.

Vajon ezek a (feltételezett) kettős állampolgárságú képviselők hogyan jutottak a parlamentbe? Büszkén vállalták kettős állampolgárságukat, esetleg ezzel kampányoltak, vagy épp ellenkezőleg: a lehető legmélyebben kussoltak erről a kis adalékról?

Van valakinek érdemi infója?

béla a görög (törölt) 2012.12.03. 08:32:20

Magamban már letisztáztam a zsidó kontra magyar kérdést. Kiszámoltam. :) Nem a magyar nyert.

Szerintem vegyél vissza az arcból és kerüld a királyi többest.

Ez is demokrácia csak most te vagy alul. Nem tetszik a rendszer???

alien 2012.12.03. 08:32:37

@Schindler Pistája: neked lassan ahhoz sem lesz jogod hogy itt fröcsögj te ki te

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 08:33:36

@CSÉ: ne is zavarjon takonygerinc, hogy nem a képviselők állampolgárságáról van szó... :D

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 08:34:09

@alien: de ő is kikéri magának, hogy náci lenne. Hát nem szánalmas?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 08:36:28

Apropo: a "blog" szerzője lecserélhetné a címsorban szereplő állítását! Ugyanis itt nem a "kormányellenesség" hiányzik, mert ha nem a fidesz lenne kormányon, akkor ugye... khm... :D

pandras11 2012.12.03. 08:36:29

Mégtöbb Rosenfeld Mátyás -t a parlamentbe, és az országba. Ezt akarja az a pár jajveszékelő, megélhetési reszkető...!

nu pagagyí 2012.12.03. 08:40:30

Annyi történt, hogy a társadalom túlnyomó többségét képviselő pártok berakták a Jobbikot abba a fiókba, ahová való. Remélem az illető párt beteges gondolkodású képviselői is tanulnak belőle.

A Fidesz részéről persze ez csak taktika, próbálnak középre fordulni, ezért habozás nélkül hátbaszúrják az eddig általuk pátyolgatott gyűlölet-felelőssé kiképzett szövetségesüket. A puccshoz szépen megköszönték a Jobbik hozzájárulását, adtak nekik egy saját színházat, együtt buziztak, cigányoztak és zsidóztak egy jót, de most más dolguk van, hatástalanítani kell Bajnaiékat, így nem tudják már pátyolgatni degenerált fegyvertársaikat. Most már éljenek meg, ahogy tudnak.

TheSaurus 2012.12.03. 08:44:16

Kicsit szomorú, hogy a választási regisztráció, a közoktatás államosítása, a felsőoktatás kifosztása együtt is simán lecsúszott a nép torkán. A Jobbik meg most is csak azt csinálta, amit eddig (jó, most a trambulinról, és nem csak úgy fürdőgatyán keresztül), és erre rámozdul x ember (fene tudja, mennyi, majd kiderül).
Orbánék mosolyogva nézik az adatokat:
- Te figyu, jövő héten államosítjuk a bankokat is, mi legyen az elterelősztori?

ezu 2012.12.03. 08:45:01

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Szóval inkább hazudsz tovább? Miért nem lep meg?

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 08:46:04

@ezu: Nem fogom végighallgatni egy rühös náci beszédét. Ha neked van igazad, két klikk engem megcáfolni. Ehelyett csubakka-védelemmel próbálkozol. Miért nem lep meg?

Puncás Margit 2012.12.03. 08:47:52

Én egyébként zsidó kém vagyok.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.12.03. 08:58:05

A Jobbik betiltása teljesen értelmetlen cselekedet lenne.

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:01:28

Én csak egy kérdést tettem fel eddig minden posztban, ami erről szólt a hisztiről szólt.
Ha nincs probléma az Izraeli kettős állampolgársággal, akkor miért akarják titkolni a magyar-izraeli kettős állampolgárok?
Ha nem nemzetbiztonsági kockázat, akkor miért nem lehet nyilvános?

Ja és csak halkan jegyzem meg, hogy van egy kis Freudi elszólás az egészben, ami humorossá teszi az egészet. Ha az izreli-magyar kettős állampolgárok, csak zsidók lehetnek (sajnos mindenki ezt sulykolja azzal, az állítással, hogy a Jobbik így antiszemita). Akkor éppenséggel Izrael a kirekesztő állam, mert különbséget tesz származási és vallási alapon. Tehát akik elhatárolódnak most a faji és etnikai megkülönböztetés ellen. Azoknak épp Izrael ellen kéne elhatárolódni... :D. Mert pont ez az állam tesz különbséget a legjobban származás alapján.
Tudom kicsit nehéznek tűnik a logikája, aki nem érti az szerintem matekból sem volt túl jó :).
Ergó, Kurva nagy öngól az egész :D.

Netuddki. 2012.12.03. 09:01:39

Kedves drolika! Én bizony nem csodálkozok, hogy nem érted. További minden jót...

ephart 2012.12.03. 09:03:35

"A zsidók nem állhatnak pénzverő, adó és közhivatalok élén és ezek vezetői mellé sem állíthatóak, mint helyettesek. Nem fogjuk megengedni az ország egész területén, hogy valamelyik állami tisztség élére állíttassanak, mert mindig a keresztények ellen döntenének. A zsidókat jelekkel kell megkülönböztetni és el kell választani a keresztényektől."-Aranybulla 1222

Netuddki. 2012.12.03. 09:05:12

@Laci A Lakli: "Ergó, Kurva nagy öngól az egész :D."

Ja bammeg, csak a labda a te kapudban landolt. Már ha érted mire célzok...

Steve 2012.12.03. 09:05:15

ephart: Szeretnél a középkorba visszamenni?

I_Isti 2012.12.03. 09:07:30

@Schindler Pistája: Ugyanmár, te csak egy kis fasiszta mitugrálsz kis pöcs vagy, csak a pofád nagy, mert Viktor hagyja.

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:09:01

@The copperangel whistling on the willow of that!:
Ha minden fél azon az alapon háborúzik, mert a másik kezdte, akkor annak a háborúnak sosem lesz vége.

Perez Trojka 2012.12.03. 09:09:26

A szólás- és véleményszabadság nem abszolút alapjog. Lehet és kell is korlátozni, ha más alapjogot - nevezetesen az élethez és emberi méltósághoz való jogot -sért vagy veszélyeztet a gyakorlása.
Jó volt látni, hogy ebben az országban azért még mindig az értelmes emberek vannak többségben.

Steve 2012.12.03. 09:10:46

Laci a Lakli: Izraeli állampolgár nem csak zsidó lehet. Rengeteg keresztény, mohamedán és ateista izraeli állampolgár van. Ez baromira nem zárja ki azt, hogy Magyarországon az izraeli állampolgárságból a zsidó származásra lehet következtetni.

Másrészt mindenki aki akarja nyilvánosságra hozhatja ha kettős állampolgár, de senki sem kötelezhető rá. Ezt információs önrendelkezésnek, személyiségi jognak hívják. Ilyen az alkotmányunk szerencsére.

kúrórudi 2012.12.03. 09:11:09

jó fos poszt ez.. a posztíró meg fordítva ül a lovon...

"Viszont nagyon szomorú az, ahogy sokan a demokrácia védelmében elképzelik a demokratikus megoldást: monnyonle, tisztícssuk meg, takaroggyanak, kapjákbe, na meg rekesszük ki őket mert ők is kirekesztenek minket, blablabla."

2006ban persze nem volt gáz a tévészékház szétverés.... csak most gáz h ha valaki békés antifasiszta tüntetést szervez....

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:12:07

@kovi1970:
Igazából nem. Kérlek fejtsd ki részletesebben, mert nem igazán értelek. Ja és légyszi válaszolj a két kérdésemre is :)

Steve 2012.12.03. 09:13:20

@pandras11: Honnan veszed, hogy Rákosit szeretnék vissza? Ezzel a feltételezéseddel azt igazolod, hogy Te vagy az alaptalanul rettegő!

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:13:38

@Laci A Lakli:
"Ha az izreli-magyar kettős állampolgárok, csak zsidók lehetnek (sajnos mindenki ezt sulykolja azzal, az állítással, hogy a Jobbik így antiszemita). Akkor éppenséggel Izrael a kirekesztő állam, mert különbséget tesz származási és vallási alapon."

Gyöngyösi beszélt zsidó származásúakról, az izraeli-magyar kettős állampolgáros mentőszöveg csak utána jött, úgyhogy a helyedben inkább kussolnék.

kúrórudi 2012.12.03. 09:13:47

ja és a buta posztolónak üzenem h a szabadság nem egyenlő azzal h mindent szabad....

Steve 2012.12.03. 09:15:04

kúrórudi: neked meg azt, hogy azt senki se állította, hogy a szabadság azt jelentené, hogy mindent szabad

kúrórudi 2012.12.03. 09:15:05

@Laci A Lakli:
növessz agyat mert igy magadat járatod le....

kúrórudi 2012.12.03. 09:15:59

@Steve:
a posztoló 1. pontja ezt állítja....

Steve 2012.12.03. 09:19:39

@kúrórudi: Nem értek egyet azzal sem amit állít, de szerintem nem ezt mondja. :-)

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:20:23

@kúrórudi:
Akkor tanulj meg olvasni. Ez ugyanis:

"bárki gondolhat bármit, és ezt ki is mondhatja"

Nem azt jelenti, hogy mindent szabad. Hanem azt, hogy mindent ki szabad mondani. Azt is, hogy a kurva anyád, legfeljebb nem szerzel vele barátokat.

uborkagyalu 2012.12.03. 09:23:17

Ez a poszt is bagatellizál, ráadásul farizeus módon az adventre hivatkozik. Csak jelzem, ha valaki, akkor a Jobbik képviselője rondított bele az adventbe.

És ez a poszt is kiváló példája annak, hogyan lehet csűrni-csavarni a dolgokat úgy, hogy az úgy nézzen ki, mintha a szerző átlátná a témát. Az alapvetéssel egyetértek! Demokratikus keretek között betiltásnak, mindenféle parlamenti pozíciók visszavonásának nincs helye. Ez viszont nem jelenti azt, hogy ne kellene válaszokat adni egy ilyen kijelentésre. Hiába nevezik hisztinek a múlt hetieket, a faszi zsidó származásúakról beszélt, és hadd ne higgyem el neki, hogy pongyolán fogalmazott...

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 09:24:37

@Zabaalint:

Valóban: mind a kiváltó okaira, lefolyására és befejeződésére van több elmélet is. Nekem megvan a saját prefereciám a magyarázatra, de ez már tényleg nagyon off.

Lencsés István 2012.12.03. 09:25:21

Ilyen szavak nincsenek : " .... monnyonle, tisztícssuk meg, takaroggyanak, .... " .

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:25:26

Egyébként én meglehetősen liberális vagyok szólásszabadság szempontjából. Ezért mondom azt, hogy nem volt holokauszt. Nem, nem zavarnak a tények, hogy bizonyított történelmi tény, meg hogy a városban, ahol élek, anno rengeteg zsidó élt, ma meg egy sem, mégis hová tűntek. Ezek egyáltalán nem érdekelnek, véleményemet egyetlen dologra alapozom, hogy tilos azt állítani, hogy nem volt. Mivel bele akarnak pofázni abba, hogy mit is gondoljak, mondjak, ezért én meg azt mondom, hogy akkor igenis nem volt holokauszt. Ja, hogy ezzel megsértek embereket? Na nekem meg a szólásszabadság sokkal fontosabb, mint némelyek sértettsége, még ha amúgy jogos is. Nem mintha nem pont a holokauszttagadók lennének azok, akik meg más véleményeket hallgatnának el, de jelen pillanatban mégis az olyan véleményeket tiltják, amelyeket ezek a szélsőségesek vallanak. Ja, és a Jobbikot mellesleg hazaáruló, fasiszta pártnak tartom, de ha betiltják, akkor Jobbikos leszek.

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:25:49

@Steve:
Köszi a választ.
Igen tudom, hogy sok keresztény is van Izraelben. Nincs vele gondom. A gondom igazából a válaszreakcióval van, mert ők mondták, hogy ez ANTISZEMITIZMUS (szerintem csak állampolgárság alatti megkülönböztetés maximum). Ők sugallják (illetve sulykolják a népbe, hogy ez zsidógyűlölő kijelentés), hogy csak zsidók lehetnek izraeli-magyar kettős állampolgárok, tehát ők gerjesztik az indulatokat és ők a szűk látókörűek... Érted, miért is írtam, hogy Freudi elszólás. :D
De szerintem, itt a személyiségi jogra nem lehet hivatkozni. Ugyanis itt nem átlag emberekről van szó, hanem KÖZSZEREPRŐKről, akik az ország jövőjéről döntenek! Tehát, szerintem az állampolgárságuk (ha több is van), az ugyanolyan fontos, mint az adóbevallásuk.
Példa én rettenetesen örülök, hogy nyilvános adat a képviselők vagyonosodása (pl Novák Előd mennyit kereset) ez fontos a korrupció elleni harcban, de az már személyes adat, hogy Kis Jolánka biatorbágyi lakosnak mennyi volt a jövedelme, mert valószínűleg közpénzt nem tud lopni stb...
A kérdésre meg még mindig nem válaszoltál, hogy a parlamentben, miért nem büszkék a kettős állampolgárságra, miért akarják ezt titkolni?

Kimondhatom 2012.12.03. 09:25:59

Várjunk csak kicsit,erről a Gyöngyösy gyerekről is hamarosan kiderül zsidó származása,aztán megy a Chany gyerekkel Izraelbe;)

-JzK- 2012.12.03. 09:26:33

@I_Isti:
Ami a jogi oldalát illeti, a magyar bíróság már kimondta, hogy önmagában a párizsi békeszerződésre nem lehet keresetet alapozni.

Ami meg a dolog erkölcsi oldalát illeti, a párizsi békeszerződés, csakúgy mint édesanyja a trianoni békeszerződés, egy a magyar népre ráerőszakolt, ellenséges valami, így aki erre hivatkozva rohan árulkodni, az kétségkívül egy önfeljelentő-hazaáruló gazember.

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:29:56

Ja, és megjegyzem, Gyöngyösi kijelentése ettől még engem is felháborított. Azonban a betiltósdi legalább annyira. Tessék, lehet mutatni, hogy lám micsoda primitív majom ez a Jobbik, ilyen kijelentéseket tesz egy parlamenti képviselőjük, Vona meg funkcionális analfabétizmusáról tett nemrég tanúbizonyosságot. Ezerszer több ereje van, ha lehet hová mutatni, hogy ez a banda ugyan folyamatosan tagadja, hogy ők szélsőségesek lennének, ám mégis rendszeresen úgy cselekszenek, mint hogy szélsőséges módon a betiltását követeljük, amivel csak az ő igazukat igazolnánk.

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:32:12

@Zabaalint:
Mondjuk itt van egy kis gond ezt elismerem. De a felszólalása Izraelről szólt alapvetően...
Na mármost egy olyan országban ahol zsidók élnek a legnagyobb populációban, szerintem egy "kis" nyelvtani baki még el is megy, mert a szövegkörnyezetből egyértelműen lehet következtetni, hogy melyik kettős állampolgárságra gondolt.
De a kérdésemre nem válaszoltál te sem :)

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:32:19

@Laci A Lakli:
Senki sem sugallt semmit, Gyöngyösi kimondta, hogy utána maszatolta a dolgot, az már másik kérdés, nyilván amellett, hogy antiszemita, egy gyáva meghunyászkodó pöcs is, ezt is bebizonyította.

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:33:01

@kúrórudi:
Kérlek segíts, és válaszolj a kérdésemre :).
Mert arra nem nagyon válaszoltál...

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:34:16

@Laci A Lakli:
Ez nem nyelvtani baki volt. Nyilvánvalóan arra célzott, hogy aki zsidó származású, az Izrael seggét fogja nyalni, ezért nemzetbiztonsági kockázatot jelent (holott nyilván ez baromság, vannak pl. Izrael ellenes, anticionista zsidók is). Tehát azt, amiről te beszélsz, éppen ő állította, csak fordítva megközelítve a dolgot. Akkor még szó sem volt kettős állampolgárságról.

Steve 2012.12.03. 09:34:45

@Laci A Lakli: Szerintem rossz a kérdés. Miért kellene büszkének lenniük a kettős állampolgárságra. Nem érdem.

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:36:38

@Zabaalint:
Az, hogy te pöcsnek tartod a szíved joga. Nem igazán akarom megvédeni a csávót, bár szerintem ez csak nézőpont kérdése. 8Megjegyzem, utána pontosított és bocsánatot kért azt hiszem).
Engem csak a válasz érdekel a kérdésemre, és vonatkoztassuk el tőle kérlek.

Kimondhatom 2012.12.03. 09:39:25

Ki fog derülni Gyöngyosyről is,hogy zsidó és majd nagyon fogja szégyellni magát;)

ezu 2012.12.03. 09:40:09

@Laci A Lakli: Bezzeg azok milyen bátrak, akik kiállnak és eltitkolják, hogy kettős állampolgárok, felesküdtek más államra is és közben megválasztatják magukat értékes pozíciókra, hátha tudnak némi anyagot szolgáltatni a másik hazájuknak.

Tudod, nálunk a fiam barátnője kuwaiti állampolgár is. Az USÁ-ban született, magyar anyától és kuwaiti apától. Az első mondatai közé tartozott mikor bemutatta a fiam, hogy ki, mi ő. Pedig nem tölt be semmilyen választott funkciót, hogy feltétlenül tudnom kelljen róla.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 09:40:24

"ne adj' isten fizikailag fenyegetve"

ezt csak most látom
szegény bárki itt aki fenyegetve érzi magát

most akkor ki a kurva anyád hisztizik de tényleg:D

ezu 2012.12.03. 09:40:59

@Kimondhatom: Azért messze nem mindenki az, ha nagyon szeretnétek, akkor sem.

I_Isti 2012.12.03. 09:43:10

@-JzK-: És akkor mi van? Ez a fajta "hazaárulózás" csak a primitív emberek identitásválságának a kifejeződése. Aki fasiszta, az egyben mocsok hazaáruló is, mert a fasiszták, nácik, és nyilasok okozták Magyarország vesztét egyszer. És ha nem söpri ki a nemzet ezt a mocskot, akkor Magyarországot fogja kisöpörni a civilizációból a világ.

Steve 2012.12.03. 09:44:28

@Laci A Lakli: Elég nehéz elvonatkoztatni tőle, mert nyilvánvaló volt a kontextus és a jelentéstartalom.
Teljesen nyilvánvalóan egész máshogy hangzott volna a dolog, ha Gyöngyösi azt mondta volna, nem interpellációban, hanem mondjuk törvényjavaslatban, hogy a kettős állampolgárságon túl parlamenti képviselők esetében az is legyen közérdekű adat, hogy a képviselők mely országok állampolgárai. Szerinted véletlen, hogy nem ez hangzott el?

ezu 2012.12.03. 09:45:23

@I_Isti: A bolsikkal együtt, akik szintén mocsok hazaárulók. Ha ők kiabálnak a leghangosabban, akkor is.

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 09:45:25

@Laci A Lakli:
Elég nagy naivitás kell azt gondolni, hogy ez pontosítás volt és nem maszatolás.

Gondolj csak Novák Elődre. Ő szerkeszti a k.infót, amely rendszeresen zsidózik, nem éppen kulturáltan, zsidó tetvekről meg hasonlókról beszél, még olyan cikk is jelent már meg a címlapon, amely konkrétan Hitlert dicsőítette. Ehhez képest nyilván a parlamentben igyekszik visszafogni magát Novák is. Ne legyenek kétségeid, hogy egymás között ezek úgy beszélnek, ahogy a k.infó is íródik. Hangsúlyozom, nem a stílus a lényeg, hanem a mondanivaló. Gyöngyösi nem tett mást, mint azt mondta, amit ők gondolnak, ezek után az utólagos magyarázkodás nem pontosítás volt, hanem maszatolás. A Jobbik kétarcú, egyik arcát mutatja a szélsőségesek felé, másik arcát meg a nagyobb tömegeknek és a parlamentben, ahol igyekszik viselkedni.

A kérdésedre megkaptad a választ, mivel Gyöngyösi zsidókról beszél, ezért zsidókról van szó, és nem pedig fordítva van, ahogy te próbálod beállítani, nem a másik oldal mondja, hogy ha izraeli állampolgárok, akkor biztosan zsidók.

ezu 2012.12.03. 09:46:30

@Steve: Igen, mert az most is nyilvános adat, hogy ki polgár máshol is.

Kimondhatom 2012.12.03. 09:46:38

@ezu: De kiderülhet Gyöngyösyről is;) Csanikáról se gondolták a Jobbikban,hogy zsido,csak a régi szadeszosok tudták;) Tudták,de nem szóltak. jól jött nekik Szegedy dumája,lehetett rá jókat tiltakozni,rettegni:D

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 09:47:00

@ezu: Először is mea culpa, mert klikkelhettem volna ezen, mielőtt trollkodok, azt hittem, a teljes beszédet linkelted be.

Viszont ez a 3 perc még annál is durvább, mint amit eddig hittem, és mutatja, hogy a Jobbiknak egészséges társadalomban nem, csak ostoba megvezetett beteg emberek körében lehet nívója. Egészséges ember ezektől a beteg dolgoktól, amit Vona mondott, elhatárolódik.

Undorodom ettől a patkány Vonától, most még jobban, mint eddig. És téged cáfolt, mert azt mondta: "nem vagyunk demokraták". Ezt mondta. Pontosan. Minden körítés nélkül!

Köszönöm a megerősítést!

Steve 2012.12.03. 09:48:14

@ezu: Milyen megnyilvánulásból következtettél arra, hogy a parlamentben olyan képviselők ülnek, akik a nem létező Szovjetúnió kommunista pártjának álláspontját osztják?

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:48:58

@Steve:
Értem. Nos lehet, hogy a büszkeség nem a legmegfelelőbb szó. (Bocsáss meg nekem a gondolataim szűk alagútjába keveredtem, mert szerintem minden állampolgárnak büszkeséggel kell viselnie az állampolgárságát).
De! Szerintem aki annyira nem büszke, a második állampolgárságára, hogy azt fel merje vállalni a nagyközönség előtt. Az egy szemét sunnyogó ember, aki csak valószínűleg anyagi érdekből vette fel a második állampolgárságát (sajnos a legtöbb hazai politikus ilyen).
1. Nem értem, hogy egy ilyen szarházit miért kell védeni?
2. Ha valóban nincs benne semmi rossz (szerintem nincs benne, mert nekem is van épp magyar-izraeli kettős állampolgár barátom), akkor miért kell titkolni?

Steve 2012.12.03. 09:49:10

@ezu: Mire válaszoltál?

ezu 2012.12.03. 09:51:08

@Kimondhatom: Hát derüljön. D 5% a zsidó Magyarországon. Esély nagyon kicsi, de persze a kapanyél is elsülhet. Nekem egy szépapám zsidónak született. Attól még nem nagyon csípem, hogy állandóan sajnálni kell őket és aki rosszat mer róluk mondai, vagy csak olyat kérdezni, ami máshol természetes és nyilvános (törvény szerint itt is), az egy mocsok náci. Egy nagy faszt! És szerintem ez kontraproduktív. Én nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondai, de napról napra nő az esély, hogy rájuk szavazok.

vladimir0370 2012.12.03. 09:52:13

Nagyon tiszteletre melto iras, gratulalok! (Sajnos azonban szolas- es gondolkodas-szabadsag nincs Magyarorszagon.)

@alien: 'és akkor megmondom, hogy te is megértsd az hogy nemzetbiztonsági kockázat a kettős állampolgárság elég lett volna úgy hogy készítsünk minden kettős állampolgárról felmérést az ogy-ben, na ugye máshogy hangzik ez?'
Teljesen igazad van, ez maskent hangzott volna. Oriasi ostobasag volt ez a felszolalas, legalabbis ilyen formaban.
Az is igaz viszont, hogy a parlamenti kepviselok allampolgarsaga kozerdeku adat. Ezt azonban a parlamenti kepviselok evek ota nem hozzak nyilvanossgra. Vajon miert? Termeszetesen normalisnak tartom, hogy tiltakozo megmozdulast szerveznek; kovetelhetik is a sotet ember lemondasat, de legitim, az orszag szavazopolgarainak 15%-at kepviselo partot csak ugy betiltatni gazos lenne, mert nem tetszik a mondandojuk. De ehhez is joguk van, tegyek hat!
Megis a legerdekesebb az egesz tortenetben, hogy a tuntetes kivalo alkalom elterelni a figyelmet arrol, hogy MEG MINDIG NEM HOZTAK NYILVANOSSAGRA A PARLAMENTI KEPVISELOK ALLAMPOLGARSAGAIT. Micsoda professzionalis tereles!
(Bocsanat a nagybetuert, maskent nem tudtam kiemelni...) Kulonben gyonyoru magyarsaggal megirt, kivaloan tagolt hozzaszolas...

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Ugy latszik, hogy a dolgok (szavak, tettek...) az embereknek sokszor mast es mast jelentenek. Nekem peldaul kimondottan a parlamenti kepviselok allampolgarsagarol van szo. Azert, mert ketsegesnek tartom, hogy kettos allampolgarsaggal biro honatya maradektalanul kepes kizarolag az egyik allam erdekeit kepviselni; ha pedig igen, akkor pedig nem biztos, hogy az Magyarorszag lenne a ketto kozul.
Kettos allampolgarnak nincsen helye kepviselokent a parlametben - es ezt kettos allampolgarkent irom.

Kulonben mindig ledobbenek, amikor ilyen alpari stilussal talalkozom, mint nemelyik hozzaszolas. Nem ertem, egyeseknek miert kell kivetkozniuk (kultur-)emberi mivoltukbol, amikor nem ertenek egyet massal. Ahhoz azert elegge melyrepulesben kell mar lenni, hogy elhiggyuk, a mocskolodos stilustol lesz igazunk.

Puncás Margit 2012.12.03. 09:53:14

@Zabaalint: Ez nem háború, ez a szabadságjogok lábbal tiprása miatti felelősségre vonás. A Btk.-ban tudtommal benne van, hogy nem uszítunk nemzetiségek ellen. Általában zsidózni is könnyű, de mondjuk feljelenteni (egy zsidót) törvényszegés miatt már nem mernek a jobbikosok. Na, ez álnokság.

ezu 2012.12.03. 09:53:56

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Én nem hallgattam meg. -:)) Csak azt tudtam (mert ezerszer lejátszották, mikor aktuális volt), hogy nem azt mondta, amit te állítottál.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 09:54:31

@ezu: De azt mondta. Most meghallgattam.

Steve 2012.12.03. 09:54:57

@Laci A Lakli: Én egyébként USA Magyar kettős állampolgár vagyok. Nem vagyok rá büszke és nem szégyenlem. Nem hirdetem. Ennyi.

Ezentúl heteroszexuális pasas is vagyok. Erre sem vagyok büszke és nyilván nem is szégyenlem. De azt fontosnak tartom, hogy mindenki eldönthesse, hogy a szexuális orientációját kinek az orrára köti. Hogy senki se legyen köteles erről beszámolnia. Például azért, hogy mások ez alapján ne diszkriminálhassák, ne mocskolhassák.

Laci A Lakli 2012.12.03. 09:55:24

@Zabaalint:
Ebben igazad lehet Novák Előd szerintem is egy pöcs. (Megjegyzem páran már a szélsőjobbról is lekevertek neki egy-egy pofont).

A gondom az, hogy az én kérdésem független a Gyöngyösi beszédtől (habár ez az alapja). Tudom ez egy kicsit logikai paradoxonnak tűnhet. És tudom, ez egy nagyon érzékeny téma.
De én akkor sem értem, miért kell titkolni a parlamenti képviselőknek a kettős állampolgárságot?
Az én problémám ott van, hogy én tudni akarom az összes képviselő kettős állampolgárságát. Akarom tudni a román-magyar kettős állampolgárságot is stb... Számomra ez egy természetes igény amit a képviselőkkel szemben támasztok.

Kimondhatom 2012.12.03. 09:55:45

@ezu:Az azért túlzás lenne. Vonáékra szavazni? Minden megnyilvánulásukkal az ellenzéket juttatják szóhoz. Kinek jó ez?

Alkibiadesz 2012.12.03. 09:56:30

Amikor törzsi háborúkat játszó elit összefog az ellen, hogy az eliten kívüliek egy része szintén törzsi alapon szervezze meg magát.

I_Isti 2012.12.03. 09:56:54

@ezu: 1) nem látok bolsikat hangosan kiabálni.
2) természetesen a volt kommunista mozgalom - főleg a vezetői - is hazaárulók, de az ő cselekedeteiket nagyon sok, és nagyon jó minőségű szovjet harckocsi ideiglenesen Magyarországon történő állomásozása is jelentősen befolyásolta.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 09:56:59

@ezu: Nem tudom, folytatta-e, ott vágás van. "De nagyon fontos megjegyezni: nem vagyunk demokraták sem. (snitt)"

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 09:57:00

@vladimir0370: a kettős állampolgárság más téma, itt eredendően valami olyasmiről volt szó, hogy írják össze a zsidókat... (egyébként szvsz az állampolgárság is mindegy, ha úgy vesszük... Egy állampolgársággal is lehet valaki hazaáruló: lásd fidesz pár év előtti húzása az EU parlamentben, mikor Magyarország elleni fellépést kértek az EU-tól és amit azóta sokan elfelejtettek!)

neoteny · http://word.blog.hu 2012.12.03. 09:57:54

@Perez Trojka:

"A szólás- és véleményszabadság nem abszolút alapjog. Lehet és kell is korlátozni, ha más alapjogot - nevezetesen az élethez és emberi méltósághoz való jogot -sért vagy veszélyeztet a gyakorlása."

Ezzel szemben:

Article 19.

Everyone has the right to freedom of opinion and expression; this right includes freedom to hold opinions without interference and to seek, receive and impart information and ideas through any media and regardless of frontiers.

www.un.org/en/documents/udhr/index.shtml

Laciii 2012.12.03. 09:58:22

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
"Mondjuk a new yorki Harlem megfelelő hely lenne nekik."
És sikerült az egész történet legrasszistább mondatát produkálni.

ezu 2012.12.03. 09:58:31

@Kimondhatom: Ha így folytatja a Fidesz is, akkor meglesz, annak ellenére, hogy nagyon sok mindenben nem értek egyet velük. És ez nem vicc. Épp tegnap beszélgettünk az asszonnyal. És ez lett a végeredmény.

ezu 2012.12.03. 10:00:21

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Akkor valóban nézd meg a vágatlant is, mert ez bizony akkor manipuláció. Mondom, én nem láttam, mert én pontosan emlékszem, annyiszor bejátszották.

ezu 2012.12.03. 10:00:58

@I_Isti: Tegnap rengetegen voltak.

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 10:01:23

@Laciii: osztán miért is, nácikám? :DDD
Jó helyen lennétek ti a Harlemben a nézeteitekkel!

Steve 2012.12.03. 10:02:53

@Laci A Lakli: A Te igényed érthető, de nyilván kevés arra, hogy mindenkit arra kötelezzen, hogy minden képviselő és jelölt köteles legyen a kettős állampolgárságát publikálni. Egyébként biztos vagyok abban, hogy például nemzetbiztonsági szempontból érzékeny adathoz csak az fér hozzá aki át van világítva és nem jelent magas kockázatot és a kockázatfelmérésben a más országokhoz való kötődése is fontos szempont.

Laci A Lakli 2012.12.03. 10:07:38

@Steve:
De legalább felvállalod a kettős állampolgárságodat. A gond az, hogy ők még fel sem akarják vállalni.
A szexuális irányítottsággal kapcsolatban teljesen igazad van. Engem sem nagyon érdekel ki kivel mikor és hol...

blah 2012.12.03. 10:11:28

A Jobbik az ostoba emberek pártja. A megoldások amiket kínálnak egy-egy problémára egyszerűen nevetségesek. A támogatóikat nyílván csak így tudják megszólítani. Mivel az ostobaságot nem lehet betiltani ezért a gyűjtőhelyüket ildomos ellehetetleníteni ha már átlépnek egy bizonyos határt. És ezt a határt már párszor átlépték. Ne jöjjön nekem a posztoló olyanokkal, hogy mert beszavazták őket az emberek. Nem akarok most éppen egy nyilvánvaló magas labdát lecsapni de ha ilyen hülye vagy akkor nézz utána a második világháború előtti német választásoknak. A demokrácia, bármily meglepő is, nem bír el mindent.

Kimondhatom 2012.12.03. 10:11:54

@ezu: Ezt még gondoljátok át!;) Se a Jobbik,se az új nevűek nálam szóba se jöhetnek;) és ez független a fidesz faszoskodásaitól

Steve 2012.12.03. 10:12:27

Laci: Jogom elmondani és jogom nem elmondani. A lényeg, hogy én mérlegelhetek.

Nyilván ha okom lenne attól tartani, hogy valakik alaptalanul negatív képet akarnának erre alapozva festeni rólam, akkor meggondolnám, hogy beszéljek-e róla.

vladimir0370 2012.12.03. 10:13:05

@Zabaalint: 'Gyöngyösi zsidókról beszél, ezért zsidókról van szó...'
Igazad van, nem volt pollkorrekt. Viszont bevallottan Izrael vasarolja fel Magyarorszagot, ahogyan azt korabban Palesztinaval is megtettek. Lassuk be, hogy a nigeri-magyar kettos allampolgarsagu kepviselok eseteben szignifikansan kisebb a nemzetbiztonsagi kockazat. De valoban, politikailag korrekt akkor lett volna, ha altalanossagban fogalmaz.
Apropo, political correctness:
'A doctrine fostered by a delusional, illogical minority, and rabidly promoted by an unscrupulous mainstream media, which holds forth the proposition that it is entirely possible to pick up a turd by the clean end.'

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:15:29

Kettős állampolgár vagyok. De pontosan tudom, h a bármelyik oldalon, bármikor hatalomra kerülnék akkor melyik országom érdekeit venném figyelembe. Feltétel nélkül. Ez az amiért nem tudok hangot emelni a kettős állampolgárság nyilvánossága hozatalénak követelése ellen. Ez az amiért szerintem is nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Nincs olyan hogy valakinek két hazája van.

ezu 2012.12.03. 10:15:37

@Kimondhatom: Ahogy már itt is mondtam, én a bolsikon kívül, szinte mindenkire szavaztam már. Soha egyik se nyert.-:))(Vagy olyanra mi ma már nem is létezik, vagy olyanra, aki akkor éppen nem nyert, mikor én rá szavaztam.) Szóval van remény azoknak akik nagyon utálják a Jobbikot.-:))

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:16:12

"Rekesszük ki a kirekesztőket?"

Tudja-e valaki, hogy melyik a legkirekesztőbb nép? Meliyk a legkirekesztőbb vallás?

nincs1itt 2012.12.03. 10:16:23

index.hu/gazdasag/2012/12/03/adossaghegyek/
fn.hir24.hu/gazdasag/2012/12/01/gki-barmikor-bezuhanhat-a-forint/~~fokusz

Olvasgassatok csak egy cseppet! Tényleg ez a féleszűekből és tanulatlan bugrisokból verbuválódott "párt" és annak szintjéhez illeszkedő megnyilvánulásai a legfontosabbak?
A többi berzenkedő "pártnak" is ajánlanám, hogy mi fax lenne, ha végre arra figyelnének,amire megbizták a szavazók őket!? Akkor nem lennének ilyen "gondjaink". De egyszerűbb a "nácizmus" ellen tüntetést szervezni, mint hatékonyan kormányozni...

Steve 2012.12.03. 10:16:36

@vladimir0370: Tényleg volt egyszer egy szerencsétlen mondat, de Izrael nem vásárolja fel Magyarországot.

Nézz rá a statisztikákra, hogy a hazai ingatlanok vagy cégek mekkora része van izraeli tulajdonban. Pont a múlt héten jött ki egy hivatalos statisztika a külföldiek ingatlanbirtoklásáról.

ezu 2012.12.03. 10:16:43

@Steve: Az oktani próbáló primitív ostobaság.

De nem is foglalkozz velem!

vladimir0370 2012.12.03. 10:17:04

@Steve: 'A Te igényed érthető, de nyilván kevés arra, hogy mindenkit arra kötelezzen, hogy minden képviselő és jelölt köteles legyen a kettős állampolgárságát publikálni.'
Rosszul tudod. Ez birosagi hatarozattal alatamasztott, megalapozott es jogos igeny. Sajnalatos, hogy meg mindig vannak, akik nyilvanosan hangoztatjak az ellenkezojet.

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:17:35

@ezu:
Nekem sok ismerúsöm fog a Jobbikra szavazni. Én valüüszínúleg nem megyek választani, de ha mennék az biztos, hogy sem az mszp-e14 kombóra, sem a fideszre nem szavaznék.

ezu 2012.12.03. 10:18:21

@Steve: Ők megbocsátható ostobaságot mondanak, a magyarok (jobbik), meg megbocsájthatatlant. Ja. Logikus és az egyenlő mérce tipikus esete.

Steve 2012.12.03. 10:18:48

@HomicideWatch: Szerintem nem lehet ilyen skálát felállítani. Majd minden vallásnak vannak szélsőségesei és szélsőséges értelmezései. A keresztény, zsidó, mohamedán, hindu, buddhista vallásoknak biztosan.

ezu 2012.12.03. 10:20:41

@HomicideWatch: Én is így tudom, hoyg sokakban mostanásg kezd ez felmerülni.

A bolsik teljesen vállalhatatlanok, bármilyen álnéven indulnak, a Fidesz meg vállalhatatlanná teszi szép lassan magát. Mondjuk, ők még javíthatnak esetleg.

平八 2012.12.03. 10:20:41

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Persze, persze skizóka. Ha annyira érdekel, akkor megnézted volna magad. Engem nem érdekel. Így is jóval többet tettem, mint te egész nap alatt. Innentől fogva te sem tudsz érdekelni. :)
Nah, szebb jövőt!

Steve 2012.12.03. 10:20:51

@vladimir0370: Te tudod rosszul :-) Amit írsz az a kettős állampolgárság TÉNYÉRE igaz, nem arra, hogy valaki milyen kettős állampolgárságú.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 10:22:26

@平八: Nyilasokkal, nácikkal nem kívánok vitatkozni. Menj, csinálj szappant a nagyanyádból, hátha csökkenti a frusztrációdat.

vladimir0370 2012.12.03. 10:23:19

@HomicideWatch: Pontosan igy erzek en is. Koszonom.

fonó 2012.12.03. 10:24:38

Lehet ha nagyszüleidet nagybácsik nagynénik rokonokaidat iparilag irtották volna ki egy keresztény országban te talán nem is születhettél volna meg így nem érted a hisztit.

Perez Trojka 2012.12.03. 10:25:20

@neoteny:

ezzel összefüggésben, ugyanonnan:
"Article 29.
...
(2) In the exercise of his rights and freedoms, everyone shall be subject only to such limitations as are determined by law solely for the purpose of securing due recognition and respect for the rights and freedoms of others and of meeting the just requirements of morality, public order and the general welfare in a democratic society.
(3) These rights and freedoms may in no case be exercised contrary to the purposes and principles of the United Nations."

Nikorene 2012.12.03. 10:26:25

Nem egészen értem. Mindenkinek alkotmányos joga a személyi szabadsága. Ugyanakkor vannak alkotmányos játékszabályok (törvények), amiket be kell tartani, illetve amiknek nem betartása azt a következmény vonja maga után, hogy ezeket az alkotmányos alapjogokat a társadalom az egyéntôl elveszi. A gyengébbek kedvéért, ha megszeged a törvényt, (jobb esetben) börtönbe kerülsz.
Összegezve tehát, az egyénnek addig biztosít az alkotmány/társadalom különbözô jogokat, amíg az alkotmánnyal/társadalommal szembeni kötelességeit nem szegi meg. És senki nem vonja kétségbe az alkotmányos jogokat csak azért, mert léteznek börtönök.
A demokráciával ugyan ez a helyzet. Minden tömörülést megillet a domokratikus képviselet, addig, amíg betarják a demorkrácia alapszabályait. Egyátalán nem antidemokratikus egy, a demokrácia alapszabályait nem betartó nyiltan antidemokratikus tömörülést "karanténba" zárni, vagy antidemokratikus eszközökkel a mûködését korlátozni, vagy ellehetetleníteni, mint ahogy nem alkotmányellenes valakit az elkövetett bûneiért börtönbe zárni.
Megakadályozni egy tömörülésnek, hogy képviselete legyen, azt nem lehet, de ha a képviselet antidemokratikusságát bizonyítani lehet, akkor betíltani már nem antidemokratikus.
Sztem ilyen eccerû.
Alkotmányos jogrendet fenntartani alkotmányellenes módszerekkel is megengedett, akkor a demokráciát is meglehet védeni antidemokratikus módszerekkel.

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:26:55

@nincs_itt:
"A többi berzenkedő "pártnak" is ajánlanám, hogy mi fax lenne, ha végre arra figyelnének,amire megbizták a szavazók őket!? Akkor nem lennének ilyen "gondjaink". De egyszerűbb a "nácizmus" ellen tüntetést szervezni, mint hatékonyan kormányozni..."

Teljesen jogos. Mondjuk ha megvédenék a vidékieket a bűnözőktől, mondjuk ha hagynák nekik hogy megvédjék magukat, akkor nem lenne a Jobbik parlamenti párt.

Na de akkor nem lehetne a választási törvény helyett nácizni.

ezu 2012.12.03. 10:27:25

@fonó: A törökök megtették. A hárommillió magyarból másfél száz év alatt egymillió maradt.

fonó 2012.12.03. 10:27:57

Nem érti meg Nívó sem hogy ma ő holnap te holnapután én.........Romániában a magyarokat listázzák, bélyegzik, kirugják, ez tetszik, ez rendben van ez nem hiszti.

Szociknak vége 2012.12.03. 10:28:06

Végre itt a munkanap.

Mindenki keresse meg a parlamenti képviselőjét, és követelje tőle hogy nyilatkozzon az állampolgárságairól!

Reszkess tetves!

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:28:07

@blah:
"A Jobbik az ostoba emberek pártja."

Az LMP pedig a buzi drogosoké. Leülhetsz egyes.

vladimir0370 2012.12.03. 10:31:07

@Steve: 'Tényleg volt egyszer egy szerencsétlen mondat...'
Koszonjuk, Steve! Gondolom, akkor ezt a mondatodat be is kopizhatjuk a poszt ala, es a Gyongyosi beszedet, valamint ezt a vitat meg is oldottuk, lezartnak tekinthetjuk?
Nekem inkabb az a furcsa, hogy a fenti szerencsetlen mondat (vagy inkabb elszolas) utan miert nem szerveztek a vezeto politikai erok tiltakozo megmozdulast az izraeli nagykovetseg ele.

fonó 2012.12.03. 10:32:08

Nem érti nívó, mit várhatok .......tól, hogy elmondani természetesen elmondja de tisztázza a vezető-irányító-értelmiség-véleményvezér mindenki akinek hatása van a zsigeri gyűlölettel átitatott népségre aki a pirézeket is gyűlöli.

blah 2012.12.03. 10:33:00

@HomicideWatch: nem vagyok LMP-s. Se. Neked viszont pont annyi eszed lehet ezzel az érveléssel ami engem igazol.

Szociknak vége 2012.12.03. 10:34:18

Túléltem a Holokausztot!

79ben születtem, kártérítést akarok!

ezu 2012.12.03. 10:35:27

@fonó: Ki rúgja ki a magyarokat? A magyar vállalkozó, vagy a magyar polgármester, a magyar képviselőtestület amiből összesen több tízezer van? Ugyan!

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 10:35:50

@MetroGoldwinMayer: imádnivaló, ahogy a náci tetveknek még van pofájuk szórakozni is a témán.
Igaz, de kotonszökevény?
Anyádat gondolom sorbakefélte szálasi és rákosi összes katonája, egyiküktől maradtál benne a világra szaródásod napjáig.

ezu 2012.12.03. 10:36:07

@MetroGoldwinMayer: Meglesz. Neked is. Még az unokádnak is.-:))

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.12.03. 10:36:38

Nem kéne összemosni rasszista, származáson alapuló kirekesztést azzal, hogy valakinek a nézeteit elitéljük és ezt hangosan ki is mondjuk. A Jobbik és a szélsőjobb általában pont azt akarja elérni, hogy a nézeteinek a szélsőségességét relativizálja és ezáltal elfogadottá tegye. Ebben nagy sikereket értek el és ideje lenne ezt a folyamatot megállítani.

fonó 2012.12.03. 10:37:17

TÖRÖKÖKRE. öSSZEKEVERI A TATÁRJÁRÁSSAL!!!!!!!!!!A hARCOKBAN haltak meg, menekültek is el de megtarthatták a vallásukat a magyarok és adót fizettek.

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:37:18

@fonó:
"Romániában a magyarokat listázzák, bélyegzik, kirugják, ez tetszik, ez rendben van ez nem hiszti."

A kiválasztott nép az más. Én az embereket az értékei és tettei alapján ítélem meg. Ezt a zsidók saját maguk lehetetlenítik el. Nem lehet őket értékeik és tetteik alapján megítélni, pedig köztük is biztos nagyon sokféle ember van.

Például vannak pedofilok, mint a keresztények köözött. De ha ezt az ő esetében hangsúlyozod akkor antiszemita vagy. Egyszerúen már azért kezdenek ellenszenvesek lenni az embereknek, mert mindig kijátszák a náci és antiszemita kártyát, azért mert volt egy 2. világháború.

www.tuxboard.com/charlie-hebdo-intouchables-2/

ezu 2012.12.03. 10:37:40

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Ezt a baloldaliak magas IQ-ját bizonyítandó írtad?-:))

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.12.03. 10:38:35

aztmondja a vonagábor: Az ország valós problémája szerintük "nem a sárga csillag, hanem a sárga csekk és a magyar emberek rabszolgahelyzete saját hazájukban"

ha ez a probléma akkor mi a lőcsnek vetették fel ezt az összeírásügyet?

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 10:38:44

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

mondtam már egyszer hogy lécci nézz utána mielőtt Harlemről írsz ilyeneket
a dolgok változnak!!!!
mergismétlem hogy NÉGER GETTO CíMKE FÖLDRAJZI HELY KERESTETIK

FOUREY · http://baloldaliliberalis.blog.hu/ 2012.12.03. 10:40:41

nagyon szépen hangzik, amit a szerző ír, de ez a lesajnáló hang nincs arányban a kérdés valódi súlyával. lehet, például, hogy a szerzőnek ez az ügy, csak "hiszti", mert őt nem érinti személyében, de egy politikai közösségnek bizony a szolidaritás is az egyik alapelve (nem valami csúnya baloldali dolog ez, hanem a keresztény értékrend pillére), márpedig a szolidaritás lényege, hogy nem csak magammal törődöm, hanem a felebarátaimmal is. azt mondani, hogy valami "hiszti", mert neki nem fáj, biztos beleér a szólásszabadságba, de nyilvánvalóan súlyos félreértése annak, hogy mit jelent másokkal együtt élni egy közösségben. erre gondoljon majd akkor, amikor lépten-nyomon találkozni fog a magyar társadalomban a szolidaritás hiányának jeleivel, főleg akkor, amikor majd neki fog fájni valami, és le fogják szarni. másrészt, a demokráciának (liberális formájában) tényleg fontos része a tolerancia, vagyis a miénktől eltérő nézetek eltűrése, de ebből nem következik, hogy azt a nézetet szeretni kell, tehát igenis bárkinek joga van felháborodni azon, ha valaki náci nézeteket képvisel. ráadásul nem igaz az, hogy egy demokráciában mindenféle nézeteket tolerálni kell. mindig vannak határok. tele van a btk olyan tényállásokkal, amelyekben valaki a társadalom számára elfogadhatatlan véleményeket képvisel (például elkezdi megtervezni a társaival egy bank kirablását). a második világháborúban elpusztított sokszázezer magyar zsidó (akik mellett nem árt tudni több tízezer cigányt is kiirtottak, valamint 350 ezer honvéd is meghalt és 200 ezer ember nem jött soha haza a hadifogságból) emléke talán csak elég világosan jól kivehető határvonala az adott közösség számára elfogadható és elfogadhatatlan gondolatoknak. ezzel együtt is: lehet, hogy jogilag nem áll meg a lábán a nácizmus intézményes üldözése(a párizsi béke fényében ez nem teljesen magától értetődő, de az elmúlt22 év alkotmányos gyakorlata persze valószínűvé teszi), de ebből nem következik, hogy azoknak, akik nem nácik, ne lenne joguk és kötelességük politikailag kifejezni azt, hogy egyetértenek bizonyos nézetek elfogadhatatlanságában. és, végül, bevallom, nem értem, hogy járt-e már a youtube-on, beszélt-e már jobbikossal, látott-e már híradót az, aki azt hiszi, hogy a jobbik kapcsán hiszti a zsidózást és a cigányozást felemlegetni.

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:41:18

@blah:
Nem vagy LMP-s, de buzi drogos igen? Vagy hogy érted? Nem kell magadra venni.

Te általánosítasz, tudod előítéleteid vannak, rasszista vagy. A pártpreferenciűnak nincs köze pl. az IQ-hoz. Nagyos sok hólye fideszes és hólye mszp ismerősöm van, Van hülye Jobbbikos is.

ezu 2012.12.03. 10:44:41

@fonó: Kéne egy kis történelmet tanulni! Tolna megyében a török utáni összeírásban, összesen pár ezer embert találtak, talán tíz faluban, a lakosság kilencven százalékát kiirtották. Biharban a színmagyar vidékeket pár falu kivételével teljesen kiirtották, helyükre oláhok települtek.

Igaz ezt Magyarországon tanítják, persze nem az általános iskolában.

A tatárjárás előtt meg összesen lakott Magyarországon másfél millió ember, annak a háromnegyede volt magyar és a lakosság felét irtották ki.

Ajánlom a magyar iskolákat, vagy a guglit!

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.12.03. 10:44:55

@HomicideWatch: mszp-sből gondolon nemhülyét nem is igazán lehet találni mert nemlétezik olyan :D

vladimir0370 2012.12.03. 10:46:15

@fonó: Olyan temara terelni a topikot, amelyikkel szemben egy antidemokratikus es alkotmanyellenes torveny tiltja az ervelest, meddo dolog. Mert jol tudjuk ugye, hogy Magyarorszagon nincsen szolasszabadsag. (De ezt mar korabban megjegyeztem.) Igy hat mindenki tudja, mire gondolsz, mindenkinek van is rola velemenye, de nem mindenkinek megengedett a kinyilvanitasa, mert nem akarnak a velemenyuk miatt bortonbe kerulni. Ha viszont vitatkozni szeretnel rola, reszemrol rendben van - amennyiben nem moderalnak le, - mivel egy sokkal demokratikusabb orszag polgara vagyok, es fizikailag sem Magyarorszagon tartozkodom. Javaslatom viszont inkabb az lenne, hogy ezeket a frazisokat mashol puffogtasd, legyen szives.

blah 2012.12.03. 10:47:01

@HomicideWatch: ha tudnál szöveget értelmezni akkor értenéd mire is utalhat a "se". Aztán ezért rasszistának nevezni, hát... vicces. Illetve ez is csak engem igazol.

Jaffar 2012.12.03. 10:50:02

Vicces, ahogy a kirekesztök azon kiadnak, hogy öket is valakik "kirekesztették". Tegyük hozzá, hogy itt volt már az ideje, hogy kimondják végre, amit ki kell mondani.
Náciknak nincs helyük a társadalomban, legalábbis egy egészséges társadalomban.

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:52:25

@blah:
Örülünk, hogy ilyen okos vagy. Szerencs hogy vannak ilyen okos megmondó emberek, akik tudják, hogy minden Jobbikos ostoba. Ugyanolyan vagy mint az elvadult idióta Jobbikosok (nem mind az).

TE majd jól megmondod, mind ostoba. Te vagy itt a felsúbbrendű, te vagy a kiválasztott. Nem vagy te véletlenól zsidó?

ezu 2012.12.03. 10:52:53

@Jaffar: Sem más kirekesztőknek.

nincs1itt 2012.12.03. 10:53:09

@Disintegrator Rising: vonagábor mit mond, az szerintem teljesen lényegtelen, különösen abban a megvilágításban, hogy a saját végzettségéről sem képes igazat mondani. Történésznek mondja magát, ezzel szemben történelem tanári oklevelet szerzett. Továbbá, Vona és Zazrivecz nagyapjai 2 hónap eltéréssel hunytak el a II.VH-ban 1944-ben. Ez pedig a HM, Hadisír Gondozó honlapján megtekinthető nyilvános adat. Szóval a baj azzal kezdődik, hogy már a saját valós identitásukat sem képesek felvállalni...

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.12.03. 10:53:46

@Schindler Pistája: értem én ezt. azt nem értem mi értelme volt? kérdezték a gyöngyösit mit csinálna, ha lenne ilyen listája? semmi választ nem tudott adni. arra hivatkozott a jobbik, hogy a kettősállapolgársát nyilvános adat. de azt elhallgatta, hogy az nem nyilvános, hogy milyen állampolgár az illető. ezekután most azzal jön a vonagábor, hogy mit idétlenkedik itt a sok hülye, nem ez a fontos, hanem a sárgacsekk. akkor minek vetették fel ezt a zsidódolgot egyáltalán ha nekik ez nem is fontos? csak poénból? hisz tudták, hogy ezek az adatok nem nyilvánosak, semmit nem tudtak arra válaszolni, hogy mit kezdenének amúgyis egy ilyen listával. ergó semmi értelme nem volt az egésznek, azon kívül, hogy polgárpukkasztás, és az ország beégetése.

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 10:54:11

@MetroGoldwinMayer: és akkor mi van, te kotonszökevény takony?

HomicideWatch (törölt) 2012.12.03. 10:54:38

@blah:
Mert ha zsidó vagy, akkor igazad van, nem akarok vitatkozni. Még véletlenül antiszemitának látszom.

Annyira szereted az általánosítást, A jobbikosok ostobák. Az LMP-ek buzi drogosok. A fideszesek és az MSZP-sek micsodák?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 10:54:46

@kohn-orsós-munteanu-francois: miért nácikám? Azóta javult arrafelé a közbiztonság?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 10:55:36

@HomicideWatch: az nem általánosítás, hogy a jobbikosok ostobák. Aki egy ilyen pártba beáll, az vagy beépített ügynök vagy iszonyatosan sötét.

ezu 2012.12.03. 10:55:54

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Folyamatosan állítod ki magadról a bizonyítványt, ezzel a tízévesektől is kínos szöveggel. Miért jó ez neked?

blah 2012.12.03. 10:56:19

@HomicideWatch: én csak azt mondom amit látok. Van egy párt ami azért jött létre, hogy faji kérdésekre választ adjon. Illetve a hívők ezt szopták be. Mert eddig milyen választ is adott a "problémára"? Vagy bármilyen problémára? Most akkor összefújta szemetet a szél vagy összefújta a szemetet a szél?

ezu 2012.12.03. 10:57:19

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Folyamatosan állítod ki magadról a bizonyítványt, ezzel a tízévesektől is kínos dumával. Miért jó ez neked?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 11:00:23

@ezu: és akkor mi van nyilaskám? Szégyelled, hogy a felmenőid még rákosi seggét nyalták? Vagy mi bajod?

blah 2012.12.03. 11:00:32

@HomicideWatch: várjál, mostmár én mondtam, hogy az LMP-sek buzi drogosok? Na ezek után inkább anyáddal beszélgess, ő biztos megértőbb veled.

nincs1itt 2012.12.03. 11:01:52

@blah: Stimmt! Tökéletesen illeszkedik, mondhatnám: hézagmentesen, a jelenlegi politikai elitbe. A "programja" etetés volt, mint a többinek is, megoldásokat akkor sem lennének képesek kiizzadni, ha ne adj' Isten kormányra kerülnének! A parlamenti pártok közül a jobbikban a legalacsonyabb az iskolázottság... Ezt nap, mint nap bizonyítják is.

Amatőr 2012.12.03. 11:04:51

@Jaffar: ""Náciknak nincs helyük a társadalomban, legalábbis egy egészséges társadalomban.""

Ismersz olyan társadalmat, amelyben nincs? Egyet mondj!

ezu 2012.12.03. 11:04:52

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Ha neked ez jó, hogy bebizonyítod, full vitaképtelen vagy, csak a szar tud a szádból ömleni, nekem nem baj. Inkább örülök neki, hogy lám, ilyen a baller szellemi szint.

Peterpapo 2012.12.03. 11:07:10

Kedves Droli!

Mint ahogy Te is írtad, a demokráciában szólás- és véleményszabadság van. Tehát a monnyon le, kapja be, stb épp úgy a demokrácia része, viszont az írjuk össze, készítsünk listát a más vallású, gondolkodású, identitásúakról már közel sem az. Sokan félreértik, vagy nem értelmezik rendesen a demokráciát. Itt nem arról van szó, hogy a demokráciában mindent szabad, illetve csak addig szabad mindent, amíg azzal nem sértesz, nem fenyegetsz másokat. Ez a lényeg. Annyiban igazad lehet, hogy nem az egyéneket kellene kirekeszteni magunk közül, hanem csak magát a gondolatot, de ha egyszer egy káros gondolat beette magát az egyén fejébe, nem tehetünk mást. Az agyát mégsem vághatjuk ki. Ez kb olyan, mintha azt modnanád, hogy tudod, hogy vannak tolvajok és betörők, de ne törődjünk velük, nyugodtan hagyjuk nyitva a lakásunk ajtaját és ne szereltessünk fel se biztonsági, se más milyen zárat, mert az olyan kirekesztő.

Üdv: Péter

2012.12.03. 11:13:59

Nem nagyon voltam képben, sokáig azt gondoltam, hogy ez a fasiztázás meg a kettős (izraeli) állampolgárságú képviselők esete 2 külön történet.

Ám tegnam megnéztem a neten a Tv2-ben valami hiradó szerűséget (már ha az volt, valami baseball sapkás fazonnal), és kiderült hogy a 2 történet ugyan arról szól.

Hogy kik a kettős állapolgárok azokat persze nem tudtuk meg.

Azért megdöbbentem, mert végre láthattam azt az Ercseit, hát azért ilyen fiatalon ilyen kövérnek lenni azért szép teljesítmény, méltán sorakozhat fel a Vandnai vetküzős, és a pogácsás Erika mögé.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.03. 11:16:53

Az egyértelmű állásfoglalás nem kirekesztés.
A politikai karaktergyilkosság nem kirekesztés.
Az alapvető jogok védelme mindeni számára kötelesség. Egy törvényesen megválasztott párt törvénytelen cselekedetei ellen való felszólalás nem kirekesztés.
A vélemény és szólásszabadság félreértelmezése nem nívós dolog kedves nívó.
Mindannyiunk közös ügye, és kiemelten fontos, hogy a demokratikus eszközökkel visszaélőkkel szemben fel tudjunk lépni. A szólásszabadsággal való visszaélés a legaljasabb dolog. Azok, akik a demokratikus berendezkedés eszközeit használják fel a demokratikus normák lebontására, azok ellen fel kell lépni. Ez minden demokrata elemi kötelessége!
Minden párt képviselője nyilatkozta, hogy természetesen csak a jogállam keretein belül lehet fellépni a Jobbik jelenség ellen. A posztíró ha szeretné, megérthetné, tehát nem egy demokratikusan megválasztott párt ellen, hanem azok ellen, akik visszaélnek a demokrácia által biztosított jogokkal! Amit a Jobbik néhány képviselője kommunikál, nem pusztán egy különböző, vagy eltérő vélemény, hanem ma az Európa közepén egy üldözendő eszme.
Természetesen senki nem állítja, hogy mindenki aki a Jobbikra szavazott, az ugyanezen eszme szolgálatában áll - és ezt ne is hallhatta, olvashatta sehol a posztíró! Ezért felháborító hogy megpróbálja összemosni, egy szintre emelni,
eliminálni azokat a történéseket, amelyeknek már legalább 15 éve meg kellett volna történniük!
Véleményem szerint az ilyen posztok tesznek a legrosszabbat ennek az ügynek, hiszen áltudományos okoskodással, teljesen félreértett demokrácia értelmezésből ítélnek el olyan folyamatokat, amelyek végre megmutatják egy társadalom még ha halvány, de működő immunrendszerét. Ugyanis egyetlen úgy sem volt, amely ellenzések és kormánypolitikust egy emelvényre emelt volna az elmúlt években,még a nemzeti ünnepeket is ideértve.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.03. 11:18:53

@Legelő Őse: a mobilról gépelni nem könnyű, elnézést az elütésekért...

vladimir0370 2012.12.03. 11:19:11

@Jaffar: 'Náciknak nincs helyük a társadalomban, legalábbis egy egészséges társadalomban.'
En azert ilyen egyertelmu es nyilt kritikat nem fogalmaznek meg az orszag nevenek pontos megjelolese nelkul, mert a vegen meg Izrael magara veszi (teljesen jogosan), aztan neked annyi! ;-)

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:20:44

@Zabaalint: +1

If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize

ezu 2012.12.03. 11:20:53

@Legelő Őse: Ki is mondja meg, hogy mit jelentsen a vélemény és szólásszabadság? Remélem nem magadnak vindikálod a jogot, de még csak nem is egy csoportnak! Az nem lenne nívós.

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:21:52

@Jaffar: akkor Izrael lakosságának fele mehetne a pitlibe, ugyanis Izrael a legfasisztább állam a Földön jelenleg

ezu 2012.12.03. 11:22:31

@Walaki23: Bezony. Itt egy csoportot nem szabad még véletlenül sem bírálni. Csak egyet.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 11:25:01

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

jajdehülye vagy ember :D:D:D
üssed már be a google-ba hogy Harlem NYC, erre kértelek eddig kétszer
te meg lenácizol
pedig ott laktam fél évet majd 10 évvel ezelőtt és igen képzeld javult a közbiztonság, sőt beköltözött egy csomó europai diák, meg képzeld a Bill Clinton a Harlem közepére kérte a post-elnöki irodáját
de te lenácizol gondolkozás nélkül mindenkit....
most jön az hogy elnézést kérsz tőlem

vladimir0370 2012.12.03. 11:31:01

@Peterpapo: 'a demokráciában... csak addig szabad mindent, amíg azzal nem sértesz, nem fenyegetsz másokat.'
Na akkor Magyarorszagon nincsen demokracia. Vannak ugyanis emberek, akik barkit fenyegethetnek, megsem tesz ellenuk senki semmit. Itt peldaul ha valaki megfenyegetne azzal, hogy "miva' vazze? Szosz meg egyet oszt elvagom a torkod, kiirtom a csaladod stb..." Akkor bejelentenem a rendorsegre, azok pedig szepen elbeszelgetnenek az illetovel, ha tanu is van, akkor pedig emberuk nagyon benne van a sz@rban. Nos, Magyarorszagon ez a nyugodt elethez valo jog nincs meg, ezert a rendor elkuld haza, mivel semmi sem tortent. Vagyis a verbalis terror ott megengedett. (Kiveve a zsidozast, ugye. Nem mintha zsidozhatnekom lenne.)

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:32:14

@Legelő Őse: itt egyelőre a "demokratikus" ellenzék tervezett csak antidemokratikus lépéseket a Jobbik ellen

az, hogy most a rendszerváltást elcsaló pártok mind odaálltak a színpadra pár ezer agymosott hitgyülis elé, azt mutatja, hogy bármire képesek lennének, hogy a Jobbikot elhallgattassák
a Fidesz fél, hogy az egyetlen jobboldali kritikusa sikeres lesz 2014-ben, az MSZP, DK és a többi ballib párt meg végre terephez jutott, talált témát, amit habozó szájjal tud képviselni
addig sem az elmúlt 40 évről, elmúlt 8 évről kell számot adniuk

a Fidesz nem véletlenül kapott 2/3-ot, nem azért mert olyan jó programjuk volt, ugyanis nem is volt programjuk, hanem mert a Maszop és a kis parazita zsidó párt (SZDSZ - ma LMP) szétlopta az országot és az emberek ellenük szavaztak, nem mellettük

a Jobbikra sem azért fognak sok százezren szavazni 2014-ben, mert mindennel egyetértenek, amit a Jobbik hirdet, hanem azért, mert akik baszogatják a Jobbikot, azok teljesen hiteltelenek, korruptak, kirekesztőek, antidemokratikusak
most a Jobbik áll egyedül a szólásszabadság pártján ebben az országban, furcsa ezt kimondani, de ők az egyetlen demokratikus szabadságjogokat védelmező párt jelenleg
mert nekik érdekük, hogy nyíltan beszélhessenek
a többi párt meg erőszakkal el akarja fojtani a kritikus hangokat, ami antidemokratikus

vladimir0370 2012.12.03. 11:35:52

@Walaki23: 'If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize'

Szuper!

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:37:11

@A fidesz a betegek kiirtására készül: azt ugye vágod, hogy Harlem már régen nem az a hely, ami a te rasszista fejedben él
mert hogy nem jártál ott, az nyilvánvaló a szövegedből

ha már rasszista, kirekesztő akarsz lenni, akkor legalább tájékozott legyél

amúgy tudtodra adnám, hogy Amerikában bizony szólásszabadság van, ott még náciskodni is lehet, meg horogkereszttel felvonulni, mert belefér a szólásszabadság fogalmába (lehet, hogy hülyének néznek, de lehet)
ehhez képest Magyarországon mindent lehet, amit a zsidók megengednek neked

gabcigirl 2012.12.03. 11:37:13

A poszter vagy szélsőjobbos, vagy szegény nagyon korlátolt. Amit a Jobbik képvisel, az rég nem a demokráciáról szól, hanem a demokrácia tartalmának súlyos kiforgatásáról. Nem mellesleg, Vonáci is megmondta, hogy ők "nem demokraták." Ha nem azok, akkor ők se várják másoktól, pláne nem a hülyeségeik kapcsán.

A demokrácia épp az emberi élet, méltóság védelmére adatott. A Jobbik meg a gárdisták viszont szemrebbenés nélkül kinyírna bárkit, aki nem tetszik neki, ha megtehetnék. Zsidózás, cigányozás, vallási diszkrimináció nem egyenlő a demokráciával.

Nem mellesleg: egy idős hölgy nemrég mondta, hogy nem is volt az apja zsidó. Ennek ellenére elhurcolták, mert nem tetszett a képe egy "kedves szomszédjának". Na, pont ezek miatt veszélyes a Jobbik: ha származás alapon elmarasztalható valaki, akkor minden miatt. Ezt meg nem kell megvárni.

ezu 2012.12.03. 11:39:12

@gabcigirl: De te majd megmondod ugye, mi a demokrácia helyes felfogása. De ki hatalmazott fel téged arra, hogy te legyél aki megmondja. Vagy te és a haverjaid? Szóval?

gabcigirl 2012.12.03. 11:40:10

@Walaki23:

????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

A Jobbik idegen érdekeket képvisel. Arab terroristák jogaiért harcol Magyarországon.(!!!)

ezu 2012.12.03. 11:40:14

@gabcigirl: Egyébként nem akartak senkit elmarasztalni, csak tudni szerették volna (én is), hogy ki milyen állampolgár a magyaron kívül.

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:40:41

Antisemitism is a disease. You catch it from Jews.

'Antisemite' used to mean someone who hates Jews. Now it means someone whom the Jews hate.

Szociknak vége 2012.12.03. 11:41:30

Ha tényleg a HOLOKAUSZT a világ legnagyobb tragédiája, akkor holnaptól én kapni akarom a kártérítést, nem fizetni!

gabcigirl 2012.12.03. 11:41:39

@ezu:

A Jobbik-féléknek a gázkamra is véleménnyilvánítás. Csak tudod, nem mindenki a Kuruc Infosról tájékozódik.

spongya.bob 2012.12.03. 11:42:56

Droli, teljesen igazad van.

Viszont úgy gondolom, hogy érdemes lett volna továbbmenni a kérdésben: nyugodtan írd le, hogy teljesen rendben van pl. milliók lemészárlása a II. világháború idején a nácik által, hiszen semmi más nem történt, csak egy szabad világban kifejezték véleményüket és szabad akaratuk szerint cselekedtek.

ezu 2012.12.03. 11:43:55

@gabcigirl: Mondod te. Bizonyíték?

Soha, még egyszer, soha nem olvastam kurucinfót. Ha a zsidók nem emlegetnék, azt se tudnám létezik.

Van aki önállóan is tud gondolkodni és nem várja, hogy a szeretett vezető megmondja neki, mi a helyes és mi nem.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.03. 11:44:38

@ezu: kétségtelen hogy nem én mondom meg. De megmondja az Emberi Jogok Egyetemes nyilatkozata, és az Európai Emberi Jogi Bizottsága, és számtalan olyan nemzetközi szerződés is kitér rá, melyet hazánk aláírt.
Azt hogy neked mit jelent, szívesen meghallgatom, de ameddig ezzel kapcsolatban azért van hová fordulnunk információkért, kérlek ne rajtam kérd számon mindezt!
Az pedig hogy valamiről határozott véleményem van,még nem jelenti azt, hogy én akarom meghatározni azt, amiről véleményt mondtam...ez nem ez én tempóm...

Szociknak vége 2012.12.03. 11:44:44

A Jobbik most nem állhat meg!

Nyilvánosságra a parlament kettős állampolgáraival!

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:45:14

@gabcigirl: persze, az a több száz gyerek, akiket Izrael évente lemészárol, mind terrorista
az újszülöttek is!

azok az arabok azért küzdenek, hogy az 1947-es ENSZ határozatot végre betartsa Izrael és végre legyen saját államuk
mert már több, mint 50 éve semmibe veszi Izrael a nemzetközi közösség követelését, hogy alakuljon meg az önálló palesztin állam

Izrael a terrorista, csak mivel nem köveket dobálnak, hanem amerikai csúcstechnológiával mészárolnak, ezért könnyű őket összetéveszteni egy hadsereggel
a palesztinoknak maradnak a kezdetleges fegyverek, kövekkel tankok ellen

de szerintem te a 13 aradi vértanút vagy Rákóczit, Bocskait, Kossuthot is terroristának tartod, kinézem belőled

ezu 2012.12.03. 11:45:37

@spongya.bob: Csakhogy, ez nem tartozik ide. Úgy hordozzátok minden témában ezt a taragédiát, mint valami győzedelmi zászlót. Gusztustalan.

Szociknak vége 2012.12.03. 11:45:55

@spongya.bob: Pontosan ugyanannyira van rendben mint a több millió náci legyilkolása. Háború volt.

ezu 2012.12.03. 11:46:24

@Legelő Őse: És ők mit is mondanak? Idézd!

gabcigirl 2012.12.03. 11:46:39

@ezu:

Novák Emőke egy szál érettségivel rendelkező, milliomoscsemete, neonáci, szakképzetlen hülye gyerek. Milyen alapon terrorizálja a Parlamentben a saját kollégáit és tudakolja az állampolgárságukat? Vicc a Jobbik, csak Ertsey Katalinnak volt kellő esze a helyzet humoros kezeléséhez.

Gyöngyösi Márton meg Egyiptomban, meg egy halom iszlám államban nevelkedett. Abban a kultúrkörben meg a terroristákat támogatják, úgyhogy jelenleg Heil Marci meg a kretén haverjai a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázat itthon.

ezu 2012.12.03. 11:48:41

@gabcigirl: És ki az a novák emőke? Szerinted nekem tudni kellene?

Egyébként én is milliomos vagyok. Most akkor kirekesztesz?

Szociknak vége 2012.12.03. 11:49:04

@spongya.bob: Jajaja.

Olyan a holokauszt mint a millatüntetés résztvevői. Vagy 50.000en vannak(maguk szerint) vagy 500an. Ki tudja.

Auschwitzban 4 millió halott volt 1988 előtt, majd hipp-hopp 1.1 millió lett(a Leuchter-jelentés hatására), amiből persze egy csomó nem zsidó.

Hoppá. Később lesz az még kevesebb is.

Disintegrator Rising · http://disintegrator.blog.hu/ 2012.12.03. 11:49:42

@MetroGoldwinMayer: nem kötelesek ilyen infót kiadni a képviselők. csak azt a tényt, hogy kettős állampolgárok. hogy melyik államé, az magánügy.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.03. 11:50:14

@ezu: ahogyan látom érvek helyett, ezt írod nekem , és másoknak is: "Mondod te" vagy éppen De te majd megmondod ugye, mi a demokrácia helyes felfogása. De ki hatalmazott fel téged arra, hogy te legyél aki megmondja. Vagy te és a haverjaid? Szóval?" stb.
Ennek így nem sok értelme van, vitatkozni, érvelni, így nem nagyon lehet. A TE véleményed szívesen meghallgatnám ellenben a saját demokrácia értelmezésedről ebben a témában...

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 11:51:25

@vladimir0370:

"Igazad van, nem volt pollkorrekt."

Nem nem polkorrekt, hanem az utólagos maszatolása konkrétan egészen mást jelent, egészen másról beszélt Gyöngyösi, mint ami a pontosítása volt.

"Viszont bevallottan Izrael vasarolja fel Magyarorszagot, ahogyan azt korabban Palesztinaval is megtettek."

Ez viszont szélsőjobbos urban legend. Semmi baj nincsen, ha befektetési célpontnak tekintenek Magyarországra, Palesztinával hasonlítani ezt erősen korlátozott gondolkodásmódra utal. Vagy miért nem a német származásúakat kell összeírni, hiszen a legtöbb Magyarországon befektetett tőke onnan jön?

"Lassuk be, hogy a nigeri-magyar kettos allampolgarsagu kepviselok eseteben szignifikansan kisebb a nemzetbiztonsagi kockazat."

Miért is? Mert befektetőként kevesebb nigériai jelenik meg Magyarországon?

spongya.bob 2012.12.03. 11:51:45

@MetroGoldwinMayer:

De okos vagy, a mindenit.
A gázkamrába ballagó zsidó kisgyerekek szerintem is tömegesen kiképzett kommandósok voltak álruhában.

ezu 2012.12.03. 11:52:04

@Disintegrator Rising: Az ombudsman mást mondott. Persze lehet, hogy ő tudja rosszul.

gabcigirl 2012.12.03. 11:52:22

@ezu:

A II. világháborúban is így kezdődtek anno a dolgok. Először csak nyilvántartás, utána az illetők szidalmazása, kirekesztése, az antidemokratikus törvénykezések, a vagyonelkobzások, a gettó, a deportálások és végül a fizikai megsemmisítés. Gyöngyösi felszólalása jelzésértékű: átlépte az első lépcsőt, nem kell megvárni, míg a helyzet elfajul. (Romagyilkosságok már amúgy is voltak itthon.)

A Jobbik - meg tényleg ha segíteni akar az országnak - akkor álljon elő szalonképes, fejlődést eredményező, előremutató ötletekkel. Csak ahhoz érteni is kellene valamihez a zsidózáson, cigányozáson kívül.

A Jobbik gyűlölet-bizniszpárt. A lakosság egymás ellen hergelésével szennyezik a közhangulatot és élnek meg belőle kiválóan. Na, ezt nem kell nekik megengedni.

Szociknak vége 2012.12.03. 11:52:59

@Disintegrator Rising: Ez is valami.

A törvényen változtatni kell.

Közrendőr, baka nem lehet külföldi állampolgár. Röhej ez az ország.

ezu 2012.12.03. 11:53:01

@Legelő Őse: Te hivatkoztál. Akkor csak tudod mi szerepel benne, mit mondtak. Vagy csak a duma?

ezu 2012.12.03. 11:53:46

@gabcigirl: Persze. Éppen így kezdődtek.

Na, lapozzunk!

Szociknak vége 2012.12.03. 11:53:56

@spongya.bob: WTF?

Szerinted a mai túlélők, így 70 év után 500.000en, nem gyerekek voltak? Vagy jól bírták a gázt?

ezu 2012.12.03. 11:55:19

@Legelő Őse: Azért írom ezt, mert nincs rá semmi elfogadható hivatkozás. Csak te/ti gondoljátok, hogy az a demokrácia a szabadságjogok, mait ti annak tartotok. Csak szólok: Egy fenét!

veracity 2012.12.03. 11:55:40

@-JzK-: És téged még mindig nem tiltottak ki a blogról? Mi lesz így a demokráciával: :)

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:56:38

@gabcigirl: legalább ő rendelkezik érettségivel, nem úgy mint te :)

választott tisztviselőnél elég irreleváns, hogy milyen végzettséggel rendelkezik

vannak az országgyűlésben autószerelő szakmunkások, lelkészek, jogászok, orvosok, gazdálkodók, ex-KISZ-es, marxista egyetemet végzett és még ki tudja milyen emberek
ha megválasztja őket a nép, akkor ott a helyük

a milliomos csemetéhez: nem tudok róla, hogy milyen a háttere, de miért baj az, ha valakinek az ősei vagyont halmoztak fel?
nem mindenki élhet segélyből, mint egyes magyarországi etnikumok tagjai

Amúgy ha a végzettséget firtatod, akkor említsd meg Gyöngyösi Márton végzettségét is, ő egy magasan képzett, intelligens fickó. De erről miért hallgatsz?

Ertsey Katalinnak meg van egy magyar szakos diplomája (LOL) azzal aztán piacképes lehet... igazi tehén zsidó ribanc.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.03. 11:57:45

@Walaki23: érdekes meglátás. Azonban az,hogy a jelenlegi pártelit valóban komoly deficitekkel küzd, hogy az előző és a jelenlegi kormánypártok valóban szánalmas teljesítménye kétségtelenül kiábrándítja az embereket, és mélyrepülésben tartja az országot ez tény. De ettől még a nyilastempó, az az marad. Attól még az antiszemitizmus, az nem változik. Attól még a Jobbik azt vallja magáról hogy nem demokratikus párt! Attól még hogy nagyon komoly problémák az országban, és a jelenlegi kormány láthatóan nem kompetens a megoldásukban, az nem jelenti automatikusan azt, hogy a Jobbik pedig igen. A gazdaságpolitikai elképzeléseik gyermetegek és megvalósíthatatlanok, szociális és kulturális téren meglehetősen zárt elképzeléseik vannak (itt demokráciát emlegetni kicsit túlzó) de ami a legfontosabb, maguk is nyíltan vallják, hogy ha hatalomra kerülnének, nem demokráciát szeretnének működtetni. Nem értem miről beszélgetünk?

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 11:57:50

@gabcigirl:
Nem is kell demokratikusnak lennie a Jobbiknak, elég ha betartják a demokratikus játékszabályokat.

spongya.bob 2012.12.03. 11:58:07

@ezu:

Nem baj, náci szavazónak pont jó leszel.

Én pedig boldog vagyok, mert megint összehozott a sors egy igazmagyarral, aki ingyen megosztja a bölcsességeit és komplex gondolatait velem és a többi undorító libsibolsival.

Oregon (TM) 2012.12.03. 11:58:10

Gyulolom a gyuloletet. :)

Szociknak vége 2012.12.03. 11:58:28

Le a jegybanki függetlenséggel!

Le a bankokráciával!

gabcigirl 2012.12.03. 11:59:03

@ezu:

Csak arra utaltam, hogy 1 szál érettségivel, biztos anyagi háttérrel, 0 reálszférás tapasztalattal, előzetes munkatapasztalat nélkül kavar a közéletben a nullával egyenértékű programmal rendelkező hülye gyerek, ez a Novák.

Mint ilyen, hiteltelen kis hobbináci. Ezek az emberek a társadalmi elégedetlenségére utaznak, miközben jól élnek, a sok bamba Jobbikos meg hisz nekik kritikátlanul.

A milliomosokkal nincs baj, ha tisztességes úton szerezte a pénzét, ha jóra használja és ha esze is van. Hozzászólásaid alapján nem nagyon tartozhatsz ezekbe a kategóriákba.

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 11:59:33

@gabcigirl: a romagyilkosságoknak semmi köze a Jobbikhoz
mellesleg a szocialista kormányzat titkosszolgálatának egyik ügynöke is a vádlottak padján van az ügyben
problem?

a cigányok pedig már évek óta folytatják a vidéki magyarok szisztematikus megsemmisítését, a vidék élhetetlenné tételét

spongya.bob 2012.12.03. 12:01:47

@MetroGoldwinMayer:

Ajjaj, attól tartok f*ngom nincs mit zagyválsz, pedig többször elolvastam. Mintha nem is nekem írkálnál.

Na mindegy.
Az érveid meggyőztek, teljesen igazad van.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2012.12.03. 12:01:54

@ezu: atyaég! Ha nem jártál iskolába, az a te bajod! De valószínűleg képes vagy használni az internetet! Ajánlom figyelmedbe a google kereső szolgáltatásait! Kezd mondjuk az emberi jogok egyetemes nyilatkozatával, érdekes olvasmány! Ha ezen túl vagy, akkor jöhet minden, ami szólásszabadsággal kapcsolatos. Nem mellékesen a nemzetközi egyezmények szövegei magyarul is elérhetőek, de ugye megbocsátod nekem, hogy nem érzem magamra háruló tehernek, hogy bevezesselek a tájékozódás új világába? Hiszen szerencsére szabadon megteheted!

gabcigirl 2012.12.03. 12:03:00

@Walaki23:

Két diplomám van.

Hogy Gyöngyösi mennyire "intelligens", azt múlt hétfőn bemutatta. A náci haláltáborokban is gyakran voltak jól képzett emberek az SS-tagok között. Egy probléma volt: tömeggyilkosok voltak és emberileg kalap szart értek, az a baj.

veracity 2012.12.03. 12:03:53

Nagyon itt lenne az ideje egy a török megszállás ellen tiltakozó naggyűlésnek!

Táblákkal felvonulna 5 000 tüntető, és szívvel-lélekkel kiállnánk hazánk függetlensége mellett, és követelnénk, hogy mindenki ítélje el a török elnyomás 150 évét! Parlamenti politikusank zseniális gyújtóbeszédekben emlékeztethetnének bennünket arra, hogy soha többet nem akarunk török megszállást és bárki, aki a magyar parlamentben a török kapcsolatokat emlegeti fel, az örökre kiírja magát a demokraták táborából!

Hasonlóan, a tatárjárás elítélése politikai naggyűlések keretében nagyon is ajánlatos lenne, hogy a demokrácia pilléreit karban tarthassuk!

Szociknak vége 2012.12.03. 12:04:40

@spongya.bob: Hát valóban nehéz lenne megmagyarázni hogy az 500.000 mai holotúlélő hogy nem volt gyerek Ausviccban ugye.

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 12:04:51

@gabcigirl: mondjuk az MSZP és FIDESZ képviselőinek 90%-a 0 versenyszférás tapasztalattal rendelkezik...
de választott tisztségviselőknél nem előírás a végzettség

polgármester és képviselő is lehet valaki egy szakmunkás bizonyítvánnyal, ismerek alkoholista vízvezeték-szerelő polgármestert, nem tetszik, hogy ő a polgi, de ha megválasztották, akkor ott marad 4 évig
tudom, hogy neked nehéz a demokratikus elveket követve elfogadni, hogy a választott tisztségviselővel szemben kb annyi az elvárás, hogy magyar állampolgár legyen és ne legyen büntetve

a milliomosokkal nincs bajod, ha jóra használják a pénzüket... szóval te mondod meg, hogy mire használhatják és mi a jó

tudod mások azért lesznek milliomosok, mert nem engednek másokat beleszólni ilyen dolgokba

Kivlov 2012.12.03. 12:05:08

@gabcigirl:
"A Jobbik gyűlölet-bizniszpárt. A lakosság egymás ellen hergelésével szennyezik a közhangulatot és élnek meg belőle kiválóan. Na, ezt nem kell nekik megengedni. "

A szadesznak is megengedték 20 éven át. Csak ők a magyart gyűlölték...

gabcigirl 2012.12.03. 12:05:20

@Zabaalint:

De nem tudják, mert a lényegükből hiányzik.

spongya.bob 2012.12.03. 12:05:23

@MetroGoldwinMayer:

Na, ez világos, egyenes beszéd. Bár értelme nincs sok, de legalább egyértelmű állásfoglalás és letisztult gondolat.

Én az ilyen embereket bírom, mert tudok hozzájuk viszonyulni.

Szociknak vége 2012.12.03. 12:06:34

@veracity: Viszont érdekes módon a törökök és a tatárok, egyéb külföldiek nem tiltakoznak a parlamenti összeírás miatt, csak a zsidók.

Vajh miért.

Kivlov 2012.12.03. 12:09:38

@MetroGoldwinMayer:
Azért mert olyanok, mint a romák. (csak ők jártak iskolába is.)
Amíg lehet valami kapni azért, mert ő C, addig ordítja, hogy én C vagy, adjatok nekem.
De amint akármilyen más kontextusban felmerül, hogy ő C, mi a reakció? „Ez rasszizmus, fasiszta kijelentés!” :D

gabcigirl 2012.12.03. 12:10:49

@Walaki23:

Hát, amire a Jobbikosok költik az Irántól kapott terrorpénzeiket(kirekesztésre, gyűlölködésre, cigányozásra, uszításra) az biztos nem a jó felhasználási módja a zsének.

Amúgy mit dumálsz itt? Hehe...ilyenkor szokott kiderülni, hogy a monitor túloldalán valami frusztrált, zagyvagyula-féle, kannásboros, alkoholista szerencsétlenség vergődik, aki IQ meg érvényesülés terén nem vitte semmire sem. Önálló gondolat zero, a nácikat meg "csapatszellemnek" hiszi. Na, nem pazarlok több karaktert a sok neonáci csicskára.

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 12:11:09

@Walaki23:
"a cigányok pedig már évek óta folytatják a vidéki magyarok szisztematikus megsemmisítését, a vidék élhetetlenné tételét "

A vidék nem a cigányok miatt válik élhetetlenné, hanem a munkahelyek hiánya miatt, ahol én felnőttem, egy szál cigány sincsen, de megfelelő munkalehetőségem sem lenne, ahol most élek, ott elég sok a cigány, de van munkám. Egyszerűen Budapest mindent magába szippant, erről van szó. Természetesen én ezzel nem tagadom, hogy a cigányok bűnözésével és a munkára való nem hajlandóságával gond lenne, mert gond van valóban, de mindenért nem ők a felelősek, mint ahogy egyesek próbálják beállítani. Ezzel szemben a zsidókat felelőssé tenni az ország bajaiért még ennél is abszurdabb.

Peterpapo 2012.12.03. 12:11:15

@MetroGoldwinMayer:

Ja! ha nincs 4 millió, csak 1.1 millió, vagy még annyi sem, akkor rendben van?

The_Goat 2012.12.03. 12:11:32

Nincs szólás és véleménynyilvánítási szabadság.

Ha a holokausztotr tagadod vagy a komcsik bűneit akkor megbüntetnek. Függetlenül attól hogy mit gondolsz a kijelentésről de ez így nem demokrácia.
És istent se szidhatod mert megsérted a vallásosak érzékenységét... persze ők elküldhetik a nemhívőket a pi..ba, és hogy mi a vallásos érzékenység azt ők döntik el...
Politikai, zenei, stb érzékenységet lehet sérteni, de a vallási valahogy kibújik. A tündérmeséket megvédik..

Szociknak vége 2012.12.03. 12:11:37

@Kivlov: Mindig azt hallom hogy a Holokauszt a magyarság tragédiája is!

Akkor ne fizessünk kárpótlásokat, hanem követeljükazokat magunknak!

Én a magaménak akarom éezni a holokausztot!

Joaquin 2012.12.03. 12:13:53

@MetroGoldwinMayer: Várj hagy tippeljek: mert a zsidókat akarták összeírni eredetileg? Utólag módosítva lett, de egyrészt kit izgat az utólagos magyarázkodás, más részt tudjuk jól mire megy ki. Te is erősen antiszemita vagy ne tegyél úgy, mint ha nem így lenne. Legalább vállald magad, mert így csak még szánalmasabb vagy.

Peterpapo 2012.12.03. 12:15:20

@Kivlov:

Ez egy baromság. Senki sem gyűlölte a magyarokat. Vagy Téged össze akartak írni? Olvastál valaha is bármi olyat, hogy a magyarságot ki kell irtani? Most ne gyere nekem ezekkel a hülyeségekkel, hogy nem szóban, hanem tettekkel akarnak tönkretenni minket, mert az egy agyamentség.

spongya.bob 2012.12.03. 12:18:13

A Jobbik témához:

Szerintem a Jobbik remekül karrierpolitizál. A sok baromsággal, amit összehordanak sose fognak győzni, viszont ha ügyesen pávatáncolnak* (*copyright: OV), akkor elég sokáig megélnek az adófizetők pénzén havi 1-2 milla fizetéssel és zsíros juttatásokkal. Arra kell csak vigyázniuk, hogy túlzott népszerűség esetén radikális rizsát nyomjanak, szavazatvesztés esetén konzervatívabb tartalmú hülyeségeket beszéljenek.
Lehet, hogy most Gyöngyösi feladata volt a népszerűségcsökkentés, az egyensúlyi korrekció.

Vona és társai egy életre beülnek a politikába jópénzért és cserébe semmi valódi dolguk nincs. Ha nem lenne semmilyen értékrendem komolyan beállnék a soraikba megélhetésinek. Nem vicc.

7esbusz 2012.12.03. 12:23:37

"Ma Magyarországon szólás- és véleményszabadság van: bárki gondolhat bármit, és ezt ki is mondhatja. Más kérdés, hogyha hülyeséget beszél, de ekkor sem az a megoldás, hogy elnémítjuk."

Én azt gondolom, hogy téged fel kéne kötni az első fára, családodat kiirtani, vagyonodat elkobozni emlékedet is kitörölni. Remélem tolerálod.

Szociknak vége 2012.12.03. 12:31:04

@Joaquin: Miért? A filoszemitizmus kötelező? A szabad véleménnyilvánításról hallottál-e?

"If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize"

Mind1 mi volt, várom a listát a külföldi állampolgárokról a parlamentben. Biztos arról is lesz 143 poszt...:)

Szociknak vége 2012.12.03. 12:37:49

Kohn Béla és Rosenfeld Mátyás népe ébredj!

Az antiszemitizmus betegség, amit a zsidóktól lehet elkapni!

-JzK- 2012.12.03. 12:39:03

@veracity:
Nyugi, haver, az olyan "demokratikus" blogokról, mint az 'Örülünk, Vincent?', vagy a 'Progesszív Blog', tilta vagyok :)
Ezeken az oldalakon elég hardos cenzúra működik, nem csoda, hogy szinte csak ballib fröcsögés olvasható, nehogy már valaki csak úgy megfordítsa a nyitóposzt hőbörgésének irányát.

Peterpapo 2012.12.03. 12:39:40

@Kivlov:

Nyilván az a típus vagy, aki tudva tudja, hogy a világot három öreg zsidó irányítja egy szobából. Csak azt kellene eldönteni ilyenkor, hogy mi zavar ebben a leginkább, ha esetleg igaz is lenne? Az hogy hárman vannak, az hogy öregek, az hogy zsidók, vagy az hogy egyáltalán valakik irányítják a világot? Ha azok, akik ezt így gondolják, megtalálnák, hogy melyik az igazán alapvető probléma ezzel, nem itt tartanánk.

Üdv: Péter

Joaquin 2012.12.03. 12:40:19

@MetroGoldwinMayer: Hol sértettem én a szabad véleménynyilvánításod? Egyáltalán hogyan tudnám?! Na jó ezt hagyjuk ennek semmi értelme.

veracity 2012.12.03. 12:40:37

A "Magyarország, szeretlek!" az m1 2011-es szórakoztató műveltségi vetélkedőshow-sorozata alapján meg kell rendezni az m2-őn főműsor időben az "Izrael, szeretlek!" címmel a filoholita (holokauszt szerető) vírusgazdák karanténba zárására szolgáló, a népek barátságát hírdető internacionalista vetélkedő műsort. Metsző Pityu antibiotikus kérdésekkel bombázná a vírushordozókat, Friderikusz Friderika pedig cvitaminos elfogó rakétákat vetne be a múltból elősistergő antiszemita makeshift válaszokkal szemben.

champagneM 2012.12.03. 12:42:46

Nézte valaki Gyöngyösi Márton önéletrajzát...?!

"Édesapja külkereskedőként dolgozott, így Gyöngyösi Márton gyermekkorát Egyiptomban, Irakban, Afganisztánban és Indiában töltötte. 1996-ban érettségizett a budapesti Tamási Áron Gimnáziumban, majd 2000-ben Dublinban, a Trinity College-ban diplomázott közgazdaság és politikatudomány szakon. Egy évig a nürnbergi Friedrich Alexander Universitäten is tanult ösztöndíjjal. Írországban részt vett a brit könyvvizsgálói kamara okleveles könyvvizsgálói képzésén (ACA). 2004 decemberében hazaköltözött Magyarországra. 2005 februárjától adótanácsadóként dolgozott a KPMG magyarországi leányvállalatánál [2], a budapesti cég banki és pénzügyi részlegén. 2007 augusztusa és 2010 januárja között az Ernst & Young nemzetközi tanácsadó cégnél volt társasági és nemzetközi adószakértő a cég budapesti irodájának adóosztályán."

Szociknak vége 2012.12.03. 12:42:46

@Joaquin: "If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize"

Ennek semmi értelme? Vagy csak nem akarod érteni?

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 12:47:03

@champagneM:
Arra célzol, hogy komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet? :-)

Szociknak vége 2012.12.03. 12:47:06

@Joaquin: "If you want to know where the power lies, then ask whom you cannot criticize"

Gondolkodni viszont értelmes dolog.

champagneM 2012.12.03. 12:49:18

@Zabaalint: erre céloztam a legkevésbé

Kivlov 2012.12.03. 12:53:10

@Peterpapo:
:D
Akkor meg főleg nem itt tartanánk, he nem ilyen semmitmondó sz*r szöveken rugóztatnák egyesek az országot, hanem dolgoznának meg normális ötletekkel állnának elő az ország jobbá tétele érdekében.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.03. 13:02:09

"Más kérdés, hogyha hülyeséget beszél, de ekkor sem az a megoldás, hogy elnémítjuk."

Pedig bizonyos esetekben igen. Sajnos az ilyen csoportosulások visszaélnek a demokráciával. Hitler is demokratikus választásokon szerezte meg a hatalmat. Oszt mi lett belőle. Vannak ilyen törekvések a SZU-ban (sic!) is, de nálunk is. Sajnos!

Intelli 2012.12.03. 13:03:20

@EGYIKRESEM: mármint i az uszítás? Az, hogy kíváncsiak, ki kettős állampolgár? Jaj hagyjad, azért ne hisztizzünk már ennyire.

Nem tudom Gyöngyösi miért mondta azt amit, de igazából a hülyeségen kívül sok uszítást nem olvastam ki belőle...

Hagyjuk már ezt az egész marhaságot, hogy ha kimondja valaki a zsidó szót, egyből előbújik a semmiből 10.000 antifasiszta és heteken át csinálják a balhét.

Szégyelled, hogy zsidó vagy, vagy izraeli állampolgár? Az gáz, ha meg nem, akkor meg mond ki, ez van annyi, szevasz...

Peterpapo 2012.12.03. 13:03:54

Konkrétan melyik szövegre gondolsz?

Peterpapo 2012.12.03. 13:08:01

@Intelli:

Pont ez az! Nem azt kellene összeírni, hogy ki izraeli, hanem azt hogy egyáltalán ki kettős állampolgár! Vagy az nem kockázat ha mondjuk palesztin? Akkor viszont jogosnak érzem a jajongást!

Peterpapo 2012.12.03. 13:11:17

Természetesen fordítva is jogosnak érezném.

Szociknak vége 2012.12.03. 13:16:27

@Peterpapo: Nem azt kellene összeírni, hogy ki izraeli, hanem azt hogy egyáltalán ki kettős állampolgár!

- Ja Gyöngyösinek is ez az álláspontja.

vladimir0370 2012.12.03. 13:19:13

@The_Goat: Ez ennel sokkal rosszabb. Ugyanis a' tagadas' moge barmit be lehet gatlastalanul eroszakolni. Peldaul a 'nem ugy volt' kijelentes az tagadas? Vagy ha nem hiszed el, akkor tagadod? Termeszetesen nem. De nyilvan olyan keplekenyen, gatlastalanul hasznaljak a fogalmat, amennyire csak lehet. Raadasul a kommunista oldallal kisse elnezonek tunnek. Hm. Ebreszto!

Szociknak vége 2012.12.03. 13:25:22

@vladimir0370:

1945-88 auswitzi áldozatok 4 millió(tanúvallomások, nürnbergi per szakértői)

1988-napjaink auschwitzi áldozatok 1.1 millió nem csak zsidók(szovjet levéltári anyag, ma általánosan elfogadott)

Több mint 40 évig az egész világot becsapták a zsidók a 6 milliós ajvékolással. A tényektől nem zavartatva a Mazsihisz álláspontja ma is 6 millió.

De ma biztosan igaz minden amit mondanak, én hiszek a holokausztban!

vladimir0370 2012.12.03. 13:27:30

@TrueY: A demokraciaval eddig minden kormanyzo part visszaelt. Oh, bocsanat! Az a valasztok meghatalmazasa, amivel visszaeltek? Meghozza visszahivhatatlanul! Akkor mi is az a democracia, amirol ezek fecsegnek? Jol ertem? Minden demokracia, ahol az tortenik, amit en akarok?

平八 2012.12.03. 13:28:26

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Én nem vagyok frusztrált, te kaptad fel a vizet. :D Nem is értem... ha ennyire nem tudod elviselni, hogy nekem mindig igazam van, akkor mondd le a net előfizetésedet, vagy szokj hozzá.
Na, melyiket választod, te gyűlölködő fasiszta?

The_Goat 2012.12.03. 13:29:36

:A szólás szabadsága nem azt jelenti, hogy bárki, :bárhol, bármit

de, pontosan ezt jelenti. ezért nincs szólásszabadság. mert hogy mi sértő és mi uszítás az szubjektív fogalom. egy országban ahol a szót büntetik nem a tettet nincs szólásszabadság. Sok ilyen ország van.

vladimir0370 2012.12.03. 13:31:25

Listazas az USA-ban:
www.nemenyi.net/main.asp?Direkt=107409
A közlemény már csak azért is megmosolyogtató, mivel a „szabadság és a lehetőségek hazájában” nem csak a politikusok állampolgársága, hanem vallása és etnikai hovatartozása is nyilvános adat.
Nesze neked felhaborodas!

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 13:31:33

@MetroGoldwinMayer:

szovjet levéltári anyag :D:DD
ez most komoly hogy szovjet levéltári anyaggal dobálózol főnök?
megbízol a ruszkikban igaz?
:D:D:D

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 13:31:56

@MetroGoldwinMayer:
Jól értem, hogy a te álláspontod szerint azért köcsögök a zsidók, mert 40 évig azt hazudták, hogy nem csak 1,1 milliót, hanem 6 milliót öltek meg közülük anno? A rohadékok...

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 13:32:23

@平八: Én nagyon jól elviselem, hogy nincs igazad, és nem tudod bizonyítani.

Peterpapo 2012.12.03. 13:38:26

@MetroGoldwinMayer:

Ja. Csak gyöngyösi nem azt mondta, hogy össze kellene írni, hogy ki kettős állampolgár, hanem szó szerint azt, hogy :

"itt lenne az ideje egy ilyen konfliktus kapcsán annak, hogy felmérjük azt: az itt élő és különösen a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára”.

Utólag persze már szabadkozott, meg közleményt adott ki arról, hogy Ő ezt nem úgy gondolta, de talán előbb kellett volna gondolkozni, és aztán beszélni. Ha ők úgy gondolják, hogy ez csak egy szokásos, hivatásos rettegés, akkor miért nem figyelnek oda a fogalmazásra, hogy elejét vegyék az ilyen eseteknek? Én megmondom neked miért. Mert ők tényleg úgy gondolják, hogy csak az izraeliek lehetnek a gonoszak és rosszak. Nevezhetjük freudi elszólásnak is, ha úgy jobban tetszik.

Szociknak vége 2012.12.03. 13:41:23

@kohn-orsós-munteanu-francois: @Zabaalint:

Ez a mai hivatalis holokauszt-történet. Szovjet - mint nyilván tudod szovjet megszállási zónába esett Auswitz 1945ben. 1988ig oda nyugati be nem tette a lábát.

Igy hazudoztak a zsidókák. És a 6 millió után vették fel a kárpótlást, eddig 90 milliárd dollárt.

Egyébként az 1,1 millióból 950ezer körüli a zsidók száma(ha igaz). Arra hogy gázzal ölték volna meg őket, semmilyen bizonyíték nincs, a túlélők tanúvallomásait leszámítva. A gázkamrák valószínüleg 45 után épültek Auswitzban. Egyre több hazugság derül ki, ezért volt fontos a holotörvény.

平八 2012.12.03. 13:43:15

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Óhátpersze. :) Örülök, hogy végül a pucsítást választottad, kutya! Gondolom akkor nem veszed sértésnek, ha mostantól a Ribancomnak foglak szólítani.
Szóval, Ribanc, mit is nem tudtam bizonyítani?

Peterpapo 2012.12.03. 13:43:29

@vladimir0370:

Még mindig nem vágod? Nem azzal van a baj, hogy fel kellene mérni, hogy melyik képviselő milyen állampolgár, vagy hogy melyik etnikumhoz tartozónak vallja magát, és azt nyilvánossá kellene tenni, hanem az, hogy miért csak a zsidó származásúak jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot és miért csak azokat kellene összeírni?

Zabaalint (törölt) 2012.12.03. 13:44:13

@MetroGoldwinMayer:
Elképesztő, akkor jól értettem, ezek szerint sokkal súlyosabb bűn az a szemedben, hogy állítólag meghamisították, és nem 6, hanem csak 1 milliót öltek meg, mint az, hogy egyáltalán ez megtörténhetett. Ja, és ráadásul ezt általánosítod az összes zsidóra, mint kollektív felelősséget...

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 13:44:54

@平八: Vona Gábor megmondta, hogy a Jobbik nem demokrata. Én ezt állítottam. Mivel nem érkezett hiteles cáfolat rá, el kell fogadjam, hogy így is gondolja.

Szociknak vége 2012.12.03. 13:47:46

@Peterpapo: Egyetértek, Gyöngyösi butaságot beszélt. De most az állampolgárság az álláspont, kíváncsian várom a posztokat a parlament külföldi állampolgárairól.

平八 2012.12.03. 13:50:04

@félázsiai nemecsek ernő áruló: Kedves Ribanc, a cáfolat ott van a videóban, amit linkeltem. Az már nem az én problémám, hogy nem veszed a fáradtságot megnézni, illetve ha meg is nézed (és azt az írásképed is hűen tükrözi) valószínűleg olyan mentális és szövegértési hiányosságban szenvedsz, ami meggátol abban, hogy értelmezd is és kiszűrd a lényeget. Eddig a tények. Elég a papolásból és ne kerüld a forró kását! Vettem a fáradságot és adtam egy hiteles, vágatlan forrást, amire csak én vetemedtem so far. Jössz a hülye, bölcsődés szintű kifogásaiddal és sajnáltatod magad... leszarom. Ott van, nézd meg, amíg ezt nem teszed nekem van igazam. Mondjuk miután megnézted, utána is igazam lesz, csak akkor már kétszer.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 13:51:56

@平八: De az én apukám erősebb, bibibíí!

Onkel Adolf 2012.12.03. 13:54:04

Egyszerű vonulós tűzoltó, vagy egy utolsó BM-dolgozó, vagy szerződéses katona sem lehet kettős állampolgár. Ennek fényében felettébb érdekes, hogy a legfelsőbb szinteken (gy.k.: ogy. képviselő, kormánytag) állítólag nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, ha valaki más ország(ok)nak is az állampolgára. Vajon miért van ez így?

Szociknak vége 2012.12.03. 13:54:33

@Zabaalint: Mi történhetett meg? 39 millió európai ember halt meg a 2. vh-ban.

Tudtad? Nem. A 6 milliót viszont már 1000x hallotad, holott hazugság.

Ez bün. Ezért felelni fognak.

SPYD3RM4N 2012.12.03. 13:55:13

Ez a cikk egy borzasztó nagy csúsztatás. Minden egyes mondata.

1. Mégis, a kedves cikkszerző hol élt az elmúlt 20 évben? A kedves cikkszerző nem látja, hogy melyik politikai oldal az, amelyiknek kizárólag a "monnyonle, takarodj" a mondanivalója az elmúlt 20 évben? Mégis, a cikkszerző szerint az idézett "monnyonle" egész pontosan melyik évből, melyik politikai oldaltól származik, mint szállóige? Én ugyanígy a "takarodj"? Továbbmegyek: melyik politikai oldal vezette be a politikusok kifütyülését, kiabálással beszédek ellehetetlenítését, tojással megdobálását? Hm? Eltöltött akár egyetlen percet is az országban az elmúlt 20 évben a cikkíró? Mert ha igen, tudnia kellene, hogy kizárólag melyik politikai oldal hagyományossá vált "véleménynyilvánítási eszköze" a molotov-koktél, az utcák és középületek felgyújtása, a közszolgák fizikai bántalmazása. Ha egyetlen percet is eltöltött volna a cikkíró Magyarországon az elmúlt években, tudnia kellene, hogy melyik politikai oldal az, amelyik rendszeresen eljár más politikai véleményen lévők köztéri demonstrációihoz, hogy rendszeresen fizikailag fenyegesse és súlyosan bántalmazza ezeket a más véleményen lévő vagy annak vélt embereket.

Kedves cikkíró: hazudsz, mint a vízfolyás.

2. A kedves cikkíró egyetlen egy olyan dolgot nem tudott leírni a tegnapi tüntetésből, ami arra utalt volna, hogy a tegnapi tüntetők - idézek - "fizikailag fenyegetve kívánják megoldani" a nácikérdést. Talán azért, mert szó nem volt ilyenről?

Kedves cikkíró: hazudsz, mint a vízfolyás.

3. A cikkíró fenti sorai alapján remélem akkor is legalább ekkora liberális demokrata, hogy ha a saját családjának kiirtására szólítanak fel a parlamentben. Remélem akkor is maximum csak homlokát ráncolja, és kiáll az ő családját kiirtani akarók szólásszabadságáért. Remélem akkor is pusztán egy politikai véleménynek tartja ezt a felszólítást a sok közül, és remélem, akkor is rendíthetetlenül kiáll az őt kiirtani akaró szabad véleménynyilvánításáért. Remélem, ha évek óta napi szinten rendszeresen a cikkíró családjának felkoncolására uszítanának a parlamentben, a cikkíró soha nem jutna el addig a pontig, hogy "most már elég volt". Igen, ez súlyosan antidemokratikus, antiliberális dolog lenne a cikkíró részéről.

A tréfát félretéve: a jobbik egy gyűlöletkeltő náci párt. A gyűlöletkeltő nácizmus egy nemzetközi mozgalom. Ezekkel a mocskos hazaárulókkal szembeni hozzáállásról nem csak nálunk és nem csak most folyik vita. Minden demokrácia és minden liberális ember örök kérdése (ugyanis csak ez a rendszer és csak ezek az emberek foglalkoznak egyáltalán ezzel!!!!), hogy ki szerint hol húzódik az a határ, ami még tolerálható és a véleménynyilvánítás szabadságának körébe tartozik, és hol bukik át ez a fajta uszító tevékenység a kriminalisztika kompetenciájába, honnantól válik a demokráciát megsemmisíteni akaró erők tolerálhatatlan pusztításává.

A cikkírónál ezerszer nagyobb kvalitású, olvasottabb, szélesebb látókörű figurák szoktak is erről a kérdésről cikkeket írni a világ különböző tájain, amiket érdemes is elolvasni. Ez a cikk, annak minden mondata csúsztatás, arcpirító hazugság.

Szociknak vége 2012.12.03. 13:57:45

@Onkel Adolf: Ne tegyél fel megválaszolhatatlan kérdéseket. Felforgató!

Walaki23 (törölt) 2012.12.03. 14:04:38

Én csak azt szeretném elérni, hogy olyan szabadságban élhessen a magyar nép, mint ami az USA-ban van. Szólásszabadság, kritika szabadsága, nyilvános legyen minden bűnöző minden adata (ahogy az USA-ban sem titok a neve, címe, faji, vallási hovatartozása, bőrszíne), legyenek nyilvánosak a politikusok adatai (állampolgársága, vallása, vagyona, hogy milyen fedőalapítványokon és fedőcégeken keresztül támogatják őket külföldi titkosszolgálatok... jól jön az a pár milliárdnyi CIA és Moszad pénz, meg a tanácsadók)

Aki más államnak hűséget, engedelmességet esküdött, az ne legyen se rendőr, se katona, se politikus Magyarországon. Ez a világ szinte minden országában így van. Két felé nem lehet hűséges valaki. Aki kétfelé játszik, azt civilizált országokban titkos ügynöknek hívják.

Ja, és akik 1989 előtt bármilyen pozíciót betöltöttek, azok takarodjanak a közéletből. Ahogy az NDK bukása után megcsinálták ezt a németek, nekünk is meg kellett volna ezt lépni. De elcsalták a rendszerváltást.
Igen, a KISZ-es, MSZMP-s talpnyalókról beszélek.

burzsoá finánc 2012.12.03. 14:06:58

Na nehogy már a nácit nácinak merjük nevezni! Idióta posztoló, nézd inkább tovább a zsidók által készített south parkot, ahogy a többi, kisebbségi-komplexusos, vidéki parasztgörény, akik szereztek egy sz@r diplomát a híres-neves szolnoki, nyíregyházi (phff :D) "fősikolákon" és azt hiszik, hogy ők már értelmiség.

:DDD

Hónaljszagú, büdösállag vidáki suttyó nácik, semmik vagytok!

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 14:11:45

@MetroGoldwinMayer:

ez most így még viccesebb mint az előző

Auschwitz szovjet területen volt , tehát a szovjet levéltárak tudják csak pontosan hogy hány zsidó halt meg

te sokat jártál szovjet levéltárba amúgy?

veracity 2012.12.03. 14:20:16

@félázsiai nemecsek ernő áruló:

Veracity: Ha a Gyurcsány demokrata, akkor én nem vagyok demokrata!

Liberális frankót mondó: Igen, megmondta! Veracity megmondta, hogy ő nem demokrata! A szentelt víz sem mossa többé le róla, hogy beismerten nem demokrata! Mindenki tudhatja, veracity nem demokrata! Nem bizony. Talán valaki be tudja bizonyítani, hogy demokrata? Mert én emlékszem, ő maga jelentette ki, hogy nem demokrata.

Veracity: Ilyenek a liberálisok. Tudatosan ferdítenek, csúsztatnak.

Szociknak vége 2012.12.03. 14:21:35

@kohn-orsós-munteanu-francois: Most keményen megcáfoltál, el is megyek sírva egy tel-avivi levéltárba, hátha van valami Auswitzról.

nemecsek ernő áruló 2012.12.03. 14:24:33

@veracity: Nem értem, mi bajod! Ha azt mondod magadról, hogy nem vagy demokrata, akkor viseld a következményeit! Ha nem érted egyesek demokrácia-értelmezését, mondd azt! Ha kijelented, hogy nem vagy demokrata, akkor viseld a következményeket!

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 14:26:43

@MetroGoldwinMayer:

én nem cáfoltalak meg te bohóc!

még mindig azon röhögök milyen akkurátus adataid vannak

szopjad le a szovjet levéltáraidat de akár egy lovat is leszophatsz felőlem

Peterpapo 2012.12.03. 14:55:12

@MetroGoldwinMayer:

Azért jó tudni, hogy milyen nagyvonalúan át tudsz lépni egy kis zsidózáson. Nem olyan nagy baj az mi? A zsidók úgy is hazudoznak folyton. Persze a szegény nácikat meghurcolják igazságtalanul, mert nem is 6 millió, hanem csak 950 ezer embert öltek meg a vallási hovatartozásuk miatt. Micsoda jogtalanság! Fúj!

Szociknak vége 2012.12.03. 15:00:12

@Peterpapo: És a pénzeket a mai napig fizetjük a 6 millió után. Tehát nemcsak hazudnak, hanem csalnak-lopnak.

Örülök hogy neked mind1. Kárpótlást kapsz vagy csak hülye vagy?

angyalföldi partizán 2012.12.03. 15:10:32

én öreg maszoposként,már rég rajta vagyok egy listán. az alkoholistán.

Peterpapo 2012.12.03. 15:11:08

Mi az, hogy fizetünk? Biztos lehetsz benne, hogy Te nem fizetsz 6 millió után semmit sem Honnan van az adatod? Hallottad valami nagyokostól? Apai ágon zsidó vagyok (de ugye az nem számít), anyai ágon erdélyi magyar. Tehát az első kilőve, vagyis marad a második, Te nagyon okos! :)

komplikato 2012.12.03. 15:11:35

@MetroGoldwinMayer: "Viszont érdekes módon a törökök és a tatárok, egyéb külföldiek nem tiltakoznak a parlamenti összeírás miatt, csak a zsidók.

Vajh miért."

Mert Gyöngyösi csak róluk beszélt? Vajh miért?

komplikato 2012.12.03. 15:16:34

@komplikato: Félreértések elkerülése végett egyetértek, sőt támogatom a kettős állampolgárságúak kizárását a hatalomból ...
Csakhogy jelen ügyben ilyesmiről SZÓ SEM VOLT, csak és kizárólag egy bizonyos ország kettős állampolgárairól volt szó. Most vagy konzekvensen csinálja és vállalja valaki, vagy vallja be simán antiszemita és náci, ne köntörfalazzon.

Nem mellékesen ügynöki tevékenység és ex-MSZMP beosztottság is nemzetbiztonsági kockázat! Nem látom, hogy ezerrel pörögne a témán a Jobbik, vagy bárki más. Miért?

Peterpapo 2012.12.03. 15:19:34

@MetroGoldwinMayer:

Annyira bírom az olyanokat, mint Te! :) Van két állítás, az egyiket simán elhiszi és mint igét hirdeti, a másikat hazugságnak tartja. Vajon mennyi észre vall ez a mentalitás? :)

Szociknak vége 2012.12.03. 15:21:24

@Peterpapo: A magyar parlamenti ktgvetés része minden évben a holokárpótlás. Igy te is és én is fizetem. Fizetjük a hazugságot. Fizetjük hogy a mi pénzünkből hazudjanak(holomúzeum, holoiskolaioktatás, holoemléknap közpénzen).

Szociknak vége 2012.12.03. 15:22:15

@komplikato: Kissé lemaradtál a nyilatkozatokkal.

Peterpapo 2012.12.03. 15:28:19

@MetroGoldwinMayer:

Fizetjük mi a katolikus iskolákat és egyházi kárpótlásokat is. Az nem zavar?

Peterpapo 2012.12.03. 15:34:43

@MetroGoldwinMayer:

A kormánynak nem kellene elszámolnia, hogy hová költi el a pénzünket. Vajon mennyit juttatnak a komákhoz a mi pénzünkből? Ámulnál és bámulnál, ha megtudnád. Csak a holo pénz zavar?

Peterpapo 2012.12.03. 15:35:43

Az első mondat végére ? jel való természetesen.

Mystes 2012.12.03. 15:38:51

@kohn-orsós-munteanu-francois: Mindig azon csodálkozok, hogy már káromkodni sem tudnak a neten. Semmi eredetit nem tudnak elővenni az anyámon, a faszomon, a seggemen, satöbbin kívül.

Mondjatok már valami ütőset, amin megsértődhetnék, bassza meg!

Szociknak vége 2012.12.03. 15:40:05

@Peterpapo: A kormánynak nem kellene elszámolnia, hogy hová költi el a pénzünket. Vajon mennyit juttatnak a komákhoz

-Most ez érv akart lenni? De igen és el is számol ezért tudom hogy fizetem a holopénzeket. És én nem kívánok a zsidóknak fizetni 70 évvel a háború után. 39 millió európai áldozat volt és ebből 38 millió élete egy lyukas garast sem ér.

-A katolikus iskolákat pont úgy fizeted mint a zsidó iskolákat, de ez nem tudom hogy jön ide, majd biztos elmondod.

Mystes 2012.12.03. 15:41:09

@komplikato: Nem arról van szó, hogy az Országgyűlés hozott egy proizraeles határozatot, és Gyöngyösi ennek kapcsán szólalt fel? Ezért csak az izraeli állampolgárok volt a téma, a tatár, török meg nem.

SPYD3RM4N 2012.12.03. 15:48:40

@MetroGoldwinMayer: Hogy jön a holokauszt-túlélőknek fizetett kárpótlás ügye a jobbikos hazaáruló minapi parlamenti beszólásához, mi szerint listát kell vezetni a zsidókról?

Ne tereld a témát.

SPYD3RM4N 2012.12.03. 15:49:40

@MetroGoldwinMayer: És a holokauszt-túlélők ügye hogy jön ide, azt meg majd te elmondod.

kohn-orsós-munteanu-francois 2012.12.03. 15:50:19

@Mystes: azt a kapcabitorló romániai rézangyalát

Peterpapo 2012.12.03. 16:10:36

@MetroGoldwinMayer:

Az nem elszámolás, hogy egy dologban elszámolást kérnek. Az elszámolás az, ha megmondják, leírják azt, hogy mire mennyit költöttek konkrétan. Az hogy szerinted 38 millió áldozat élete szerinted egy lyukas garast sem ér, a gondolkodásodat és ezáltal Téged minősít.

- Ha neked el kell magyarázni, hogy hogy jön össze az, hogy zavar, hogy a zsidóknak fizetni kell, de az nem, hogy a katolikusoknak is, akkor az a Te bajod.

komplikato 2012.12.03. 16:55:12

@Mystes: A felszólalásból, annak minősíthetetlen elemeiből ez sehol nem derül ki. És ebben az esetben is mindenkire érvényesíteni kell, különben értelmetlen a szabályozás.

@MetroGoldwinMayer: A vallási pénzügyeket meg hagyjuk, mindenki tudja, hogy a katolikus egyház anyagilag felül van reprezentálva még a külön zsebből fizetett "nem kell elszámolni" 500 milliót nem nézve is. A többi keresztény egyház, buddhisták, krisnások sokkal többet tesznek szociális ellátásban vagy pont iskoláikban, mint a katolikus egyház. Legutóbb nem azért volt pont balhé, mert a katolikus iskolák és csak azok pont 2x annyi támogatást kaptak tanulónként?

fidesz = házmesterek pártja 2012.12.03. 17:16:55

@komplikato: én még hozzátenném, hogy ha jól emlékszem, a nyóckerben is egy fideszes tetű a polgármester... Mintha nem is olyan rég, épp az a féreg tiltotta volna meg valamelyik ilyen (nagyonnemkeresztény) egyháznak az ételosztást a Blahán... Ahol egyébként már nem tudom, mióta osztottak rendszeresen ételt a rászorulóknak. De majd őfassága megmutatja a sok értéktelen szemétnek, hogy az ő kerületében nem lesz hajléktalan mennyország! (de javítsatok ki, ha valamely részletre rosszul emlékszem, elég rossz a memóriám!)

Amatőr 2012.12.03. 17:29:26

""@ezu:
Gábriel angyal_a kitalált blogrobotártuditu 2012.12.03. 10:25:10
Aztaaa. :)

Az izraeli parlament, a Knesszet tagjaira az alábbi törvényi előírás vonatkozik.

"ha egy izraeli parlamenti képviselőnek egy másik, nem izraeli állampolgársága is van, és annak az országnak melynek állampolgára, a törvényei lehetővé teszik ezen másik állampolgárságról való lemondást, addig nem teheti le a képviselői esküjét, míg mindent meg nem tett részéről a másik állampolgárság megszüntetése érdekében"

az angol változat:

"If a Knesset member holds an additional, non-Israeli citizenship, and the laws of the country whose citizenship he holds permit him to be released from such citizenship, he shall not declare allegiance until after he has done everything required on his part to be released from such citizenship" ""

Ez a valóság, vagy csak provokáció?

komplikato 2012.12.03. 17:55:50

@A fidesz a betegek kiirtására készül: Ők a krisnások. Most picit odébb osztanak kaját. Szerinted hány ember tudja, hogy az a hosszú sor NEM hajléktalan volt? Csak ennyi éhező van már a fővárosban is? Akarok menni segíteni nekik ... ha lesz rá lehetőségem.

Szociknak vége 2012.12.03. 18:35:49

@komplikato: Micsoda butaság. Pont annyival van felülreprezentálva amennyivel több tagja van. Nagyobb 3x mint az összes többi együttvéve.

Szociknak vége 2012.12.03. 18:38:04

@Peterpapo: Az elszámolás az, ha megmondják, leírják azt, hogy mire mennyit költöttek konkrétan.

-Ktgvetés, zárszámadás. Mind nyilvános adat.

Ha neked el kell magyarázni, hogy hogy jön össze az, hogy zavar, hogy a zsidóknak fizetni kell, de az nem, hogy a katolikusoknak is

-A katolikus áldozatok után senki semmit nem fizet, csak a zsidók után. Idekeverted a katolikus egyháztámogatást, biztos elárulod miért.

Szociknak vége 2012.12.03. 18:39:24

@SPYD3RM4N: Hogy jön a holokauszt-túlélőknek fizetett kárpótlás ügye a jobbikos hazaáruló minapi parlamenti beszólásához, mi szerint listát kell vezetni a zsidókról?

- 2t találhatsz hogyan szavaznak a parlamentben a holokártérítésről akik ebből élnek.

CSÉ 2012.12.03. 18:39:31

@A fidesz a betegek kiirtására készül:

Hát persze, hogy nem arról, hanem a gyalázatos kemonok elleni fenekedésről. Mindenhol felrajzoljolják a falakra a gyalázatos köreiket és meggyalázzák a négyszöget.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.03. 21:45:19

@MetroGoldwinMayer: a javított verzió a szokásos poltikai visszatáncolás. Ettől még belemondta a kamerába az előre megírt első verzióját, és célja volt vele. Talán már a javított verzió sztoriját is egyeztették, mielőtt beszélni engedték a frakcióban.

Kell mindig valami a párt agyatlanabbik fajta szavazótáborának, és mivel valódi tevékenységet nem végeztek soha, a hangulatfelelősi szerep jól bevált módszerével csinálják. Mondjuk abban talán egyetértünk, hogy jobb is, hogy valódi tevékenységet nem végeztek valóban, pl. ha csak a gárdában rejlő lehetőségeket végiggondolja az ember..

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.03. 21:52:38

@Amatőr: egészséges ember ügyesen leszarja azt, ami Izraelben történik, legyen az ő bajuk. Ha utánozni akarod őket, az meg a tied.

Steve 2012.12.03. 23:45:40

@vladimir0370: a kettő között egy alapvető különbség van. Tények cáfolják hogy Izrael, Izraeli cégek, vagy magánszemélyek vásárolnak fel a hazai cégeket vagy ingatlanokat tömegesen, és tények bizonyítják, hogy a Jobbik egy tendenciózusan zsidóellenes párt. Ezért érdemel a két szerencsétlen mondat egész más figyelmet, megítélést!

Amatőr 2012.12.04. 10:22:49

@flugi_: "" egészséges ember ügyesen leszarja azt, ami Izraelben történik, legyen az ő bajuk. Ha utánozni akarod őket, az meg a tied. ""

Szép, sommás véleményalkotás. Egészségedre.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.05. 01:05:02

@Amatőr: micsináljunk, ha egyszer a kérdés tényleg sokkal egyszerűbb, mint az a szerencsétlenkedés, amit körülötte csapnak. Te például azt feltételezed, hogy bárkit is érdekel, hogy mi a szabályozás Izrael államban, vagy mert követendő példa, és tiltsuk meg itt is, vagy mert elutasítandó példa, és ne foglalkozzunk vele csakazértse, vagy mittudomén. Még csak ötletem sincs, hogy mi értelme felemlegetni, hogy mi a szokás Izraelben anélkül, hogy odaírnád, hogy szerinted ebből mi a tanulság.

Amatőr 2012.12.06. 10:17:09

@flugi_: "....hogy szerinted ebből mi a tanulság."

Szerintem a szálka és a gerenda.

alien 2012.12.06. 11:35:32

@vladimir0370: na de hány képviselő lehet most tényleg izraeli magyar kettős áp, ugye félre tréfát jobbikos nem valószínű, KDNP FIDESZ nem esélyes MSZP szerintem ők sem nagyon szóval 3-4-5 és akkor most azok mit tudnak tenni a nemzetbiztonság ellen?
ha valaki akar valamit nyilván úgy teszi, hogy ne ordítson, hogy jancsika az az én ügynököm ám az ogy-ben
de az egész egyszerű kell hozni egy ilyen jogszabályt, hogy ezt közzé kell tegye a jelölt persze cifra lesz, hogy mi mit szólnánk ehhez ha lehetne a határon túlikkal is ezt csinálni

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.06. 23:37:02

@Amatőr: mármint? Ahhoz, hogy a szálka és a gerenda egyáltalán értelmezhető legyen, ahhoz az két dolog kéne, egyfelől az, hogy te Izrael állammal vitázz, másfelől, hogy Izrael azt mondaná, hogy nálunk ne legyen az a szabályozás. Amire célozni próbáltam, sikertelenül, az az, hogy itt minálunk az értelmes többség nagyon jó érzékkel figyelmen kívül hagyja, hogy mi történik Izraelben, tehát Izrael tetszőleges törvénykezése, intézkedése, stb kizárólag a jobbikosokat nem hagyja hidegen. Ha tehát valakivel vitázol, és azt várod tőle, hogy ő majd a te álláspontod ellenében az izraeli álláspontot kell képviselje, ahhoz egy izraelivel kellene vitáznod, amit nem itt lehet hatékonyan csinálni, mert itt magyarok vannak, csak történetesen nem jobbikosok, és ezért tájékozatlanok izraeli ügyekben. Ezért az álláspontod ellenében nem az izraeli álláspontot képviselik, tehát nem láthatsz egyikük szemében se szálkát se gerendát.

ragozzam még, vagy már dereng? Reméltem, hogy a szájba rágás helyett elég a fenti két mondat, de mindig túlbecsülöm a jobbik-szimpatizánsokat.

vladimir0370 2012.12.08. 09:06:05

@Amatőr: 'Ez a valóság, vagy csak provokáció?'
Hat ebbol ugye most elvileg megtudhatnank:
nemenyi.net/default.asp?SID=0&Cal=&AID=0&Direkt=107754
Ez egy vilagos es udvarias kerdes.
Sejtem a valaszt: 'Nem vagyunk hajlandok szoba allni egy nacival.' :-)
@Steve: Tehat van ket arulkodo elszolas, aztan ennyi. Viszont az, hogy valaki zsidoellenes, meg korantsem egyenlo azzal, hogy sosincs igaza. A vitakban sokszor egy nem kivanatos tulajdonsaghoz (peldaul: zsjdoellenesseg) egy nem osszefuggo vagy odatartozo kovetkeztetest (peldaul: teljesen figyelmen kivul kell hagyni) rendelnek. Sajnos ez a kulturalatlansag nagyon elterjedt. Kulonben aki zsidoellenes, meg nem antiszemita, aki ellenzi a cionizmust, meg nem zsidoellenes. Termeszetesen a fosodratu mediaban ezeket a fogalmakat gatlastalanul es tudatosan keverik.
Most a helyesbites elhangzott: a kepviselok kettos allampolgarsaga a kerdes.
@alien: Magam kettos allampolgarkent nem is gondolkodom, hogy melyik orszag erdekeit veszem elsosorban figyelembe. De egyik orszag sem lehet biztos abban, hogy az ovet. Ugy gondolom, kettos allampolgar ne lehessen honatya.
Aztan az is egy erdekes kerdes, hogy ha kettos allampolgar lehet is honatya, a jelolt allampolgarsaganak tudataban valasztopolgarok szavazatai valtoznanak-e. Mivel sok esetben valoszinuleg igen, igy azt meg a valasztasok elott nyilvanossagra kene hozni a jelolteknek. Eltitkolasa a szavazopolgarok megtevesztese, nyilvanossagra hozasa viszont a szavazok felnott, donteshozatalra kepes polgarkent valo kezelese. (Amit valami miatt mas kerdesekben sem favorizal a mindenkor aktualis hatalom. Tenyleg lenne demokracia?)

vladimir0370 2012.12.08. 09:43:41

@flugi_: Szerintem az emeberek - tudatosan vagy tudat alatt, - igenis nagyobb osszefugesekben alakitjak ki velemenyuket. Nem beszelhetunk elszigetelt dolgokrol, hiszen minden dolog ertekelese egy tudatban zajlik. En egyet ertek azzal, hogy az izraeli nagykovet felemeli a szavat az altalanos zsidozas ellen. Ez befolyasolja az izraeli emberek velemenyalkotasat is, ha kovetik az esemenyeket. Meg a tartalommal is egyet ertek. Ezzel szemben ezt meg tudom kulonboztetni a kettos allampolgarsagu kepviselok temajatol, amire pontositas tortent. Megis azt gondolom, hogy Izrael egy rasszista, diszkriminativ, naci, apartheid allam, egy kontrollalatlan atomhatalom, egy agresszor, aki ENSZ hatarozatok tomkeleget sz@arja lehet nagy ivben. Ennek ellenere nem vagyok sem antiszemita, sem zsidoellenes. Akkor mondhatom most, hogy ez az allam ne moralizaljon nekem?

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.10. 01:11:31

@vladimir0370: természetesen, ha egyszer azon éred, hogy neked moralizál :) Velem még ilyesmi nem történt, én szinte kizárólag jobbikosokon keresztül találkozom Izraellel, és szinte kizárólag olyan kontextusban, hogy valamiért elvárják, hogy megvédjem az izraeli álláspontot. Az a gyanúm, hogy összekeverik a nemjobbikosságot az izraeliséggel.

Szóval örülök annak, hogy van véleményed Izraelről, nekem nincs, ezért érdemben mérlegelni sem tudom a kérdésedet. Az itteni kommentjeim éppen arról szólnak (ha visszaolvasol) hogy fura dolog ennyit foglalkozni Izraellel meg a zsidókkal. Kampányszagú erőltetés ez.

vladimir0370 2012.12.10. 08:12:10

@flugi_:
:-) Persze, nem nekem szemlyesen moralizal! (Nem gondoltam volna, hogy ennek a megertese okoz neked problemat. De sebaj, bizom benned! :-)
Az emberek tobbsegenek van velemenye a vilag dolgairol, igy Izraelrol is. Nem mindenrol es nem mindenkinek, termeszetesen. Nincs ezzel baj!
Izrael kerdese viszont valahogyan jobban foglalkoztat, mint Kongo, mivel sokkal tobb koze van hozzank. Kozelednek az EU-hoz, csatlakoznanak, felvasarolnak minket, kemrepulokkel kovetkezmenyek nelkul megsertik az orszag legteret es idonket megmondjak, hogy mit kene es mit nem kene csinalnia a magyar politikai elitnek. (Itt a 'csinalnia a magyar politikai elitnek' helyett majdnem azt irtam, hogy 'csinalnunk'. De feltem, hogy felreertesz, es elmondod, hogy neked meg sosem mondtak meg...)
Namost mindezeket figyelembe veve, bizonyos ertelemben Izraelnek kituntetett helye van az erdeklodesi koromben. Es azzal, hogy masnak nincs, ez nalam nem fog valtozni. Ezt a 'ne velemenyezd Izraelt' terelest mar hallottam parszor. Kulonben miert eppen Izraelrol ne legyen barkinek is velemenye?

Amatőr 2012.12.10. 10:26:37

@flugi_: Azt hittem, hogy az élet egyszerű. Így, kívülállóként.

" Még csak ötletem sincs, hogy mi értelme felemlegetni, hogy mi a szokás Izraelben anélkül, hogy odaírnád, hogy szerinted ebből mi a tanulság. ""

Úgy a Föld, mint az emberiség egy és oszthatatlan, tehát minden részlete lehet példaértékű.

"egyfelől az, hogy te Izrael állammal vitázz, másfelől, ..."

Köszi, de nem. Én nem akarok velük SEM vitázni.

"Ezért az álláspontod ellenében nem az izraeli álláspontot képviselik, tehát nem láthatsz egyikük szemében se szálkát se gerendát.""

Totális félreértés! Én csak a kialakult helyzetet vizsgálom kívülállóként.

" de mindig túlbecsülöm a jobbik-szimpatizánsokat. "

Ezt hívják öngólnak. Engem minősítettél, de tévesen.
Én ugyanis belga vagyok, azaz nem tartozom egyik szekértáborba sem. Megvetem az elmúlt két évtized teljes politikai garnitúráját párthovatartozástól függetlenül. És a maiak sem kivételek. Én sem Téged, sem a nézeteidet nem minősítem. Különösen nem néhány leírt sor alapján.
Tehát én nem vagyok jobbik szimpatizáns. Sem. Még a kedvedért sem. És hidd el, már nem vagyok egyedül. Egyre többen vagyunk, akik nem kérnek a mai politikai kínálatból. És a gumicsontokból.
Mert a vitánk tárgya nem más, csak az. Nevetséges, súlytalan, álprobléma. Bolhából elefánt. Soroljam még? Minek. Lassan tíz millió magyar tojik rá. Mert van itt nálunk gond bőven.
És az első százba sem fér be a magyarok antiszemitizmusa. Mert az csak egy mesterségesen gerjesztett álvita, nemlétező problémáról.
Vihar, egy pohár vízben.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.17. 13:26:05

@vladimir0370: "A demokraciaval eddig minden kormanyzo part visszaelt."

Ebben van igazságod. De azért nem mindegy a mérték! Jelenleg a Kádárizmus restaurációja folyik. Ezt pedig azért nem gondoltam volna még pár éve! Főleg egy magát jobboldalinak nevező párttól nem. Persze azóta kiderült, hogy egy bolsevik típusú komenista alapvetésű párt. :(

"Akkor mi is az a democracia, amirol ezek fecsegnek? Jol ertem? Minden demokracia, ahol az tortenik, amit en akarok?"

Egyrészt ebben is igazad van. Ismét csak azt tudom mondani, hogy azért a mérték sem minden!

vladimir0370 2012.12.17. 15:29:59

@TrueY:
:-) Egy kicsit elvesztettem mar a fonalat. :-)
"De azért nem mindegy a mérték!"
Teljesen egyetertek veled. A mertek rendkivul fontos. Mivel azonban a mertek megitelese szubjektiv, vagyis fugg a megitelo ingerkuszobetol, egyeni ertekrendjetol, szemelyes erdekeitol valamint az aktualis nezopontjatol, igy azzal is egyetertek veled, mint irtad, hogy "azért a mérték sem minden!"

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.12.17. 22:01:02

kis segítség: érdemes úgy definiálni a demokráciát, hogy minden abban élő állampolgárnak van jogi eszköze az érdekeinek érvényesítésére. Minél több jogát minél könnyebben érvényesíti, annál erősebb a demokrácia.

Például a regisztrációhoz kötöttség nehezíti a szavazást, ezért az kevésbé demokratikus, mint az adminisztratív akadályok nélküli szavazás. Másik példával az állampolgári indítványra indítható alkotmánybírósági eljárás léte erősíti a demokráciát az olyan rendszerrel szemben, ahol az alkotmánybíróságot csak az államfő kérheti fel indítványban.

Megint másik példával: ha a többség szándékának mellékhatásaként egy kisebbség érdekei úgy sérülnek, hogy az adott kisebbség ezzel szemben tehetetlen, ott a demokrácia működtetésével valami probléma van. Ha pedig a többségnek egyenesen az a szándéka, hogy egy kisebbség érdekei sérüljenek, akkor az a társadalom nem érett a demokráciára.

vladimir0370 2012.12.18. 13:30:05

@flugi_: Egy percig sem vedenem a regisztracio rendszeret, egyenesen ellenzem, de a UK-ben is az van. Megis a demokracia es az emberek vedelme osszehasonlithatatlanul kifinomultabb, mint otthon. Ezek nagyon bonyolult rendszerek, hosszu ideig tarto es a jelenben is meglevo surlodasok es kotelhuzasok eredmenyei. Semmit sem lehet elszigetelten kiemelni, aztan velemenyezni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.12.20. 14:18:33

@vladimir0370: "Egy kicsit elvesztettem mar a fonalat."

Sebaj... ;)

Számomra fontos különbség a két "nagy" csapat között, hogy a Tocsik és a "Cuslaug" ügy is a maszop kormányok alatt indult el. A fityisz alatt egyetlen ilyen "ügy" volt. A Szabadi ügy, amikor Torgyánt ki akarták nyírni. Örülök, hogy a fityiszben csupa 10takezű ember ül. Csak kár, hogy naponta bizonyosodunk meg ennek az ellenkezőjéről. :( Csak hát ehhez olyan ügyészség kellene, amelyik eljár ezekben az esetekben. De hát nem jár el... :(

vladimir0370 2012.12.21. 01:25:34

@TrueY: Teljesen igazad van. Bar a Cuslag ugyre ugye azt modjak, hogy zsidok bosszuja, amiert beszolt egyszer. Mindegy, nyilvanvalo, hogy a narancsos fiuktol sem lehet sokat varni. Senki nem politizal azert, hogy masnak jobb legyen. Ugy nem ki, hogy az igazi nagyok mar kihaltak. Vegleg. (Mint peldaul Szechenyi.)
De ez a demokracia. Az emberek osszesitett szava szamit fuggetlenul a hozzaadott ertektol. Nemsokara a bortonben uno bunozoknek is szavazati joguk lesz. Az lesz am az idealis vilag!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.08. 12:48:18

@vladimir0370: És akkor a Tocsik ügy a Horn kormány alatt???

"Senki nem politizal azert, hogy masnak jobb legyen."
Ez azért túl sommás, szerintem. Van valódi politikus is, csak nagyon kevés.

vladimir0370 2013.01.12. 23:02:36

@TrueY: tocsik? az ugy - gondolom, - segitett csiszolni a korrupcios technikat... errol beszeltem; mindegy melyik oldal...
nem ketlem, hogy van valodi politikus is. dehat egyreszt aki korpa koze keveredik, megeszik a disznok. masreszt sok lud disznot gyoz. ha van olyan politikus, aki tisztanak indul, hamar saros lehet. volt ugy is, hogy egyesek eskut is tettek, hogy bizonyos esetekben lemondanak. aztan egyszeru eskuszegok lettek, amikor a helyzet ugy alakult.
az biztos, hogy az igazi politikusok aranya olyan elenyeszo lehet, hogy jelenletuk es tevekenyseguk a mai korulmenyek kozott nem szignifikans.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.14. 14:43:57

@vladimir0370: Persze, nem csak a bűnüldözők, de a bűnözők is fejlődnek. Sőt. Minden esetre a Tocsik ügy még a Horn kormány alatt robban ki. A fityisz kormány alatt egyetlen ilyen volt, a Szabadi-ügy, amikor Torgyánt ki akarta csinálni a cölöpteknőst.
süti beállítások módosítása