Szerencsére Orbán világossá tette, hogy nem lesz sorkatonaság, és gondolom, majd négyszemközt helyre teszi Kövért, hogyha a következő ciklusban is szeretne ingyenélő lenni, ne beszéljen hülyeségeket - de látok némi érthetetlen "romantikát" a katonasággal kapcsolatban, amit nem tudok hová tenni.

Szóval: én voltam sorkatona, de van egy rossz hírem: ha háború lesz, én nem védelek meg téged. Nem azért, mert nem akarlak, hanem mert nem tudlak. Figyelj, ha háború lesz és behívnak, én nem fogok elbújni, megyek az elsők között a frontra, ha az kell, megyek a házad elé, megfogom a fegyvert és várom az ellent, hogy megállítsam, de halvány lila gőzöm sincs róla, hogyan csináljam. Hiába voltam sorkatona, fegyvert csak egyszer láttam, amikor meg kellett takarítani. Akkor rövid két percben elmondták, hogyan kell, megpróbáltam leutánozni, aztán már mehettünk is a harcászat szempontjából minden bizonnyal nélkülözhetetlen falevélseprésre - legalábbis én gondolom azt, hogy nélkülözhetetlen, mert mindig azt csináltatták velünk. Szóval a fegyverrel nem tudok mit kezdeni, lőni meg pláne nem tudok, mivel az egyetlen lövészeten - ahol három lövés volt engedélyezve mindenkinek -, éppen alegységügyeletes voltam, így ez is kimaradt az életemből.

Aztán persze "specializálódtam", én híradós lettem; most ne a kereskedelmi tévé híradójára gondolj, hanem arra, hogy én tartom a kapcsolatot a többi egységgel rádión keresztül. Na, azt legalább megtanították rendesen: hogyan kell behangolni, hogyan kell használni, komolyan mondom, annak volt értelme! Csak egy aprócska bökkenő van: az a technika, amit használtunk, már akkor is rendkívül elavult volt. Nem vicc, a rádiót, amin tanultam, láttam a Terror házában, mint kiállítási eszközt. Nem is csoda, böhöm nagy, eléggé problémás behangolni (nem úgy kell, mint az otthoni rádiót), zajos, és valljuk be, nevetséges az okostelefonok korában. 

Szóval mi haszna van belőlem a Magyar Honvédségnek? Ahogy körlettársam találóan megfogalmazta: ha jön az ellenség, mindent megcsinálunk, amit tanítottak: kimegyünk, összeszedjük a faleveleket, felnyaljuk az udvart, kitakarítjuk a laktanyát, rendet rakunk a körletekben, és - ennyi. Ja, én tudok díszelegni is, én nem ájultam el 40 fokban sem, mikor augusztus huszadikán kint díszelegtünk, majd olyan díszlépést vertünk le, hogy nagy tapssal honorálta Szombathely lelkes népe.

Az a baj, hogy szerintem a sorkatonák 99%-a is kb. ennyit tudna tenni. Mi nem tudjuk megvédeni a hazát. És semmi sem garantálja, hogy a jövőben pont ez lenne az a terület, ami normálisan, jól működne, és a jövő sorkatonái valami normálisat is tanulnának. Nem azt mondom, hogy így utólag nem volt jó buli a sorkatonaság, sok jó barátot ismertem meg, jókat lehet sztorizni az ott megéltekből, és a csajok is buktak arra, ha valaki volt katona, de sok értelme nem volt, pont a célját nem érte el. 

Szóval ennyi. Lehetne romantikázni erről, de a valóság az, hogy az egésznek semmi értelme nem volt.