Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Mi ez a blog?

2010. augusztus 24. - Droli

 

Fórum: a rómaiaknál köztér, piac, nyilvános hely a városokban vásár, gyülekezés, törvénykezés céljára építették.

Van itt két szerző, akik már a blog nevében sem értettek egyet. Van itt két szerző, akik régebben a Tudtadon publikáltak, és most valami új dologba fognak. És van itt két szerző, akik annak ellenére, hogy sok mindenről ellentétes véleményen vannak, mégis jóbarátok. 

És itt van ez a blog. A célunk az, hogy gazdasági-politikai-közéleti-történelmi témákat részletekbe menően megírjunk, és az olvasók segítségével megvitassuk. Várhatóan átveszünk pár hagyományt a Tudtadról, azaz itt folytatjuk a nagysikerű vitanapokat, a "saját felderítésű  botrány" sorozat is itt kap helyet, és időnként lesznek történelmi oknyomozó riportok is. És mi az, ami új? Főként a publikálás gyakorisága: heti 1-3 posztot tervezünk, viszont azokat részletesen kidolgozva, több szemszögből megközelítve - mondhatnám, hogy a mennyiség helyett a minőségen lesz a hangsúly. Reméljük, sikerül olyan egyedi posztokat írni, amik hivatkozási alapul szolgálhatnak más blogok számára is.

És elnézést kérünk, hogy a blog URL-címe nivo.blog.hu, viszont a blog neve Fórum. De, mint tudjátok, van két szerző... :-)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr762243040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

anonymand 2013.09.07. 16:52:43

Tisztelt Droli!

..."több szemszögből megközelítve - mondhatnám, hogy a mennyiség helyett a minőségen lesz a hangsúly."

Te úgy érzed, hogy sikerült a "több szemszögből" közelítés?
Nem tudhatom, hogy nálad indexen vagyok-é, azért csak leírom, hogy szerény véleményem szerint nem.

Mondhatod-é, hogy "mennyiség helyett a minőségen" célkitűzés megvalósult?
Nem tudhatom, hogy nálad indexen vagyok-é, azért csak leírom, hogy szerény véleményem szerint nem.

Tisztelettel:
anonymand

Ui.: ha már ketten vagytok, tudnál-é segíteni társadnak az index aktualizálásában?
Nem tudhatom, hogy nálad indexen vagyok-é, azért csak leírom, hogy szerény véleményem szerint nem.
süti beállítások módosítása