Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

A nyugdíjrendszer összeomlása elkerülhetetlen

2010. november 08. - Droli

Teljesen mindegy, milyen nyugdíjrendszer van - nemsokára az egész össze fog omlani, Orbántól függetlenül. A kötelező magánnyugdíjpénztárak vagyonának államosítása csak eltolja a folyamat végét, de nem állítja meg. Eleve, a kötelező nyugdíjpénztári rendszer mellett sem életképes a dolog. 

Amikor a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert bevezették, bizonyos "hangok" már figyelmeztettek - jó és szép ez a rendszer, nagyszerű és igazságos dolog az öngondoskodás, de miből fogjuk MOST a nyugdíjakat kifizetni? A választ megkaptuk, a költségvetésből pótolták a hiányzó összeget, azaz gyakorlatilag hitelből fizettük a nyugdíjak jelentős részét, amire szépen rátett a Medgyessy-féle 13. havi nyugdíj (még jó, hogy az Orbán által 2006-ban ígért 14. haviból nem lett semmi - igen, akkoriban még ilyeneket mondott Orbán).

A következmény most látható igazán: az államadósság ennek köszönhetően (is) jelentősen megemelkedett, IMF hitelre szorultunk (gyakorlatilag abból fizették a nyugdíjakat 2009-ben), a jövő évi költségvetésben a nyugdíjkassza fejezetnél meg ott tátong egy 900 milliárdos lyuk, tehát bátran kijelenthejük: ez a rendszer ebben a formában nem fenntartható (pláne, hogy lassan nyugdíjba vonul a Ratkó-generáció). Nem lehet egyszerre izélni és szűznek maradni, tehát nem megy az, hogy a jelenlegi nyugdíjjárulékból nyugdíjat is akarunk fizetni, meg a jövőre is akarunk gyűjteni. A kormány azzal, hogy államosítja a magánnyugdíjvagyont, tulajdonképpen az eredeti helyzetet állítja vissza: egyrészt megpróbálja betömni vele a "lyukat", másrészt az ígéretek szerint az államadósságot is ebből kívánja csökkenteni - gyakorlatilag visszafizeti a nyugdíjra felvett hitelek egy részét. Ez a jelen helyzetre jó megoldás, hosszútávon meg nem gondolkoznak, meg ahogy anno Keynes mondta, hosszútávon nem mi leszünk a miniszterelnökök. (Lehet, hogy nem egészen így mondta, de mondhatta volna :-)

A kormány persze igyekszik megnyugtatni a közvéleményt, hogy lesznek majd egyéni számlák, és majd hogy ők játszanak magánnyugdíjpénztárasdit, de hát ebben higyjen nekik az, akinek hat anyja van. A rendszer várhatóan ugyanúgy visszaáll a régi felosztó-kirovó szisztémára, mint régen, plusz még meghagyják az önkéntes nyugdíjpénztárakat (ez pl. az ír rendszer is). Még csak azt sem lehet mondani, hogy ez nagy hiba lenne - a fent vázoltak alapján inkább "két rossz" között választhattak. Persze, lehet a nyugdíjakat is csökkenteni, meg felülvizsgálni a nyugdíjazottak körét - 40 éves nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, stb. -, de ez is kevés lenne (attól függetlenül nem ártana megvitatni a témának ezt a részét sem!). Úgyhogy rossz hírem van - mindenképpen szívni fogunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr132428905

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Namir 2010.11.08. 14:30:38

El kell fogadtatni a társadalommal, hogy (öregségi) nyugdíjat nem különböző előjogok, hanem jogosultság alapján kell(ene) kapniuk.

Az is kiderült, hogy mindegy, hogy felosztó-kirovó, vagy tőkefedezeti magánnyugdíjrendszerünk van. Mindkettő életképessége a nyugdíjas és aktív generációk arányán múlik.

Ezért nem a rendszeren kell változtatni, hanem a számításon, az egyéni mérhetőségen, és a felhalmozási és felélési időszak arányán.

1) Amennyit beteszünk annak arányában kapjunk. (Ez vonatkozzon a most nyugdíjba menőkre is!) Legyen korrekt a nyugdíjszámítás.
>> Tehát új nyugdíjszámítás kell!

2) A kiszámításánál vegyék figyelembe a még várható élettartamot. Rögtön nem rohannának nyugdíjba 59 évesen az emberek, azzal a felkiáltással, hogy "elfáradtak", hanem még dolgoznának 2-5 évet, hogy 25-40%-kal magasabb nyugdíjat kapjanak.
>> Tehát új nyugdíjszámítás kell!

Továbbá:
- A szolgálati idő ne számítson, csak a befizetett járulék
- legyen teljes a valorizáció
- töröljék el a degressziót
- ne adóztassák meg a nyugdíjakat (most is megteszik)
- minden szociális elemet vegyenek ki a nyugdíjból, azokat adókból fizesse az állam
- minden korhatár alatti rokkant-nyugdíj jogosultságot vizsgáljanak felül (bár ez, a fenti pont teljesülése esetén már nem is a nyugdíjrendszer része lenne)
...

misc · http://misc.blog.hu 2010.11.08. 14:51:10

Az alaphelyzet ugye az, hogy van pár millió nyugdíjas, akik a Kádár-rendszertől kaptak egy fedezetlen csekket, egy ígéretet, hogy majd lesz nyugdíjuk, de a rendszerváltáskor egy fillér nem volt félretéve ennek az ígéretnek a teljesítésére. Ezzel már nem tudunk mit csinálni, vagy adnak nekik a mostani aktívok kvázi könyöradományként nyugdíjat, vagy éhen halnak.

A magánnyugdíjpénztári rendszer azt szolgálná, hogy ugyanez ne ismétlődhessen meg a mostani aktívokkal. Nyilván nem tökéletes, de egy lépés a jó irányba, és egyáltalán nem mindegy, hogy megyünk tovább erre vagy most kirabolják és felélik az egészet, és visszakerülünk nullára.

kovacsguszti68 2010.11.08. 15:07:54

@Namir: Én is azt mondom, hogy új nyugdíjszámítás kell: felülvizsgálni és szűkíteni a korengedményes nyugdíjak jogosultsági körét, kevesebb lehetőséget adni az idő előtti nyugdíjbavonulásra (ezzel szemben éppen most akarja a kormány megszavazni, hogy a nők 40 év munkaviszony után - amelybe a gyes időszaka is beletartozik - nyugdíjba vonulhassanak, tehát akár 60 éves koruk előtt), és szigorúan felülvizsgálni a rokkantnyugdíjas jogosultságot. Hogy van az, hogy kis hazánkban 800 ezer fő rokkantnyugdíjas van, míg a szomszédos Szlovákiában (kb fele ekkora lakosság mellett) cca 50 ezer? Valami itt nagyon nem stimmel.

Továbbá: szigorítani a nyugdíj melletti munkavégzés feltételeit (dolgozhat, de akkor bukja a nyugdíj nagy részét, vagy valami hasonló), illetve emelni a büntetés mértékét, ha valakit nyugdíj mellett illegális munkavégzésen kapnak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.11.08. 21:39:40

Azért vagyok bizonytalan ebben az ügyben, mert akárkivel beszélgetek, mindenkinek az a véleménye, hogy mi már nem is kapunk nyugdíjat.

Én nem látom ilyen drasztikusan a helyzetet. Egyrészt a népesedési folyamatok nagyon lassan változó dolgok. Nem arról van szó, hogy hirtelen nagyot változik az aktívak és a nyugdíjasok aránya, hanem egy szép lassú folyamatról beszélünk. Oké, hogy van a Ratkó generáció, de az csak néhány "évfolyamot" érint, tehát néhány százezer emberről van szó. A nyugdíjasok száma viszont 3 millió feletti...

Megoldás pedig valóban a gazdasági növekedés lehet. A következő generáció általában mindig jobban él az előtte lévőnél. Ha pedig ez így van, akkor elvileg arányaiban nem okozhat olyan nagy gondot az idősebb generáció egy szinttel alacsonyabb eltartása.

Plusz ott van még a bevándorlás. Az öregedő országokkal mindenhol az történik, hogy külföldről beáramlik egy kunkaképes korú korosztály, és elvégzik a munkát.

Én azért optimistább vagyok a többségnél ebben a kérdésben.

dakszli 2010.11.15. 17:35:40

@kovacsguszti68: Te hülye vagy!
Én ledolgoztam 41 évet és elértem a törvényes nyugdíjkorhatárt. Ezért a nyugdíj nekem jár! Hogy amellett legálisan dolgozom? Megtehetem, mert a fizetésemből kőkeményen adózok, plusz egészségbiztosítási és - most kapaszkodj meg! - még nyugdíjjárulékot is fizetek!
Mit akarsz Te buktatni Öcsi?

FF 2010.11.15. 19:48:05

Jellemző. Teszek rá, hogy a rendszer tarthatatlan és összeomlik, csak NEKEM jó legyen.

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.11.26. 12:57:48

1. "a magánnyugdíj vagyonokat államadósság csökkentésre, illetve szerkezeti reformok elindítására fordítja."

Nem. Államadósság-csökkentésre max. a rendszerből kivezetett állampapírok kerülnek, a többi pénz egyszerűen folyó kiadásokra megy el. Szerkezeti reformokra a kormány még nem kerített sort, hasonlóan egyébként egy korábbi miniszterelnök, bizonyos Gyurcsány Ferenc gyakorlatához, aki szintén úgy tolta a dolgokat, hogy azt mondta, "no, most fizessetek, aztán majd frankón meglesz a reform is". A nép ezt már akkor sem kajálta. Szoftverupgrade-re sem előre szokás fizetni, egy ígérvényre, hanem amikor megkapod. Még akkor sem, ha az eladót Orbánnak hívják.

2. Az állami nyugdíjrendszer pont az Orbán-féle ámokfutók miatt teljesen kiszámíthatatlan. A magánnyugdíjra félretett pénz legalább a tiéd volt, és ha te a saját számládon lévő milliókat egyenértékűnek tartod azzal, hogy egy Orbán-szintű figura azt mondja, "ne aggódj, jó lesz majd a jövőbe', jut majd neked is", akkor téged itt megvezettek.

3. A hasonlatod nem érzékelteti, micsoda óriási különbség van a "magadnak teszed félre" és a "ne félj, majd segít az állam"-féle filozófia között. Ezzel a lépéssel az utóbbi irányába sikerült haladnunk néhány száz tengeri mérföldet, pedig pont az előbbi felé kellene mennünk.

balpolgár 2010.11.28. 18:25:17

@SCUMM:Tisztelt SCUMM! A nyugdíj ügye is olyan lett, mint a fotbal ügye mindenki ért hozzá. Csak azokat nem engedik szóhóz, akiknek ez a szakmájuk, a biztosítási technikusokat, konstruktöröket.
Abba kellene hagyni a költségvetési VÁLASZTÁSI nyugdíj rendszereket, és rájuk bízni egy önálló magyar független Öregségi Nyugdíjbiztosítót. Most 3 millió ember felett fizetnek nyugdíjat. A korbetöltött öreg 1,9 millió fő. A KSH szerint 62 év feletti csak 1,7 millió fő. A jobb és a baloldali megoldás is rossz. Életkereset után kell nyugdíjat fizetni, amiben benne van az idő és a kereset is.
süti beállítások módosítása