Lesz-e jövőre adócsökkentés? Sokan kifogásolják, hogy alig lesz, mert aki keveset keres, az csak kb. fél százalék erejéig élvezheti a kormány eme választási ígéretét (1% csökkentés, fél százalék nyugdíjjárulék-emelés). Miért nem az alacsony jövedelműek adóját csökkentik jobban? Aki viszont sokat keres, és jól jár ezzel az adócsökkentéssel, azt mondja: attól, hogy ugyanannyi százalékot fizetek én is, forintálisan mégis többet kell pengetnem az államnak, miközben ugyanazokat a szolgáltatásokat veszem igénybe, mint a kevesebbet fizető. Ez a két szemléletmód kíséri végig a kormány gazdasági döntéseit: melyik szempont legyen az erősebb, a szociális, vagy a szolgáltatásalapú?

Ugyanez a kérdés merülne fel akkor is, ha a kormánynak csökkenteni kellene a nyugdíjakat: kinek a nyugdíját csökkentsék jobban? Adná magát, hogy a sokat keresőkét - ekkor azonban a sokat kereső jogosan mondhatja: “én egész életemben dolgoztam, küzdöttem, persze, hogy magasabb  a nyugdíjam, mint a szomszédé, aki otthon ült végig; igazságtalan, hogy megint én járok rosszul!”. Ha viszont mindenki nyugdíját csökkentik, akkor felhördül a nép: a szegény kisnyugdíjas nyugdíját miért csökkentik, miért nem a magas nyugdíjakon hozzák be a pénzt? Nem irigylem azt a kormányt, amelyik erre a döntésre rákényszerül, garantáltan utálni fogják őket, ki ezért, ki azért.

A két szempontot a kormány általában ötvözni szokta, és úgy hoz döntést; ha a “mixet” megfelelően eltalálják, akkor a társadalom elégedett, ha viszont nem, akkor általában sikerül egy olyan törvényt hozni, amivel senki nem elégedett, és a célját sem éri el. Lássunk rögtön egy példát erre!

Gyurcsány 300 forintos vizitdíját nem elsősorban a 30 milliárdos bevétel miatt vezették be - ez annyit ért az egészségügynek, mint halottnak a csók -, hanem nevelő hatása miatt. Köztudott, hogy sokan csak unalmukban jártak orvoshoz, ezt akarták kiszűrni, hogy az orvosnak több ideje maradjon a valódi betegekre, és ne legyen annyira leterhelve. Mondjuk ki nyíltan: ezt azért vezették be, hogy a sok unatkozó nyugdíjas ne az orvoshoz menjen a szomszédasszony helyett, ha unatkozik (itt most nem a valóban beteg nyugdíjasokról van szó!). Elvileg mindenkinek fizetni kellett volna a 300 forintot, de rögtön jöttek a szociális szempontok: ha jól emlékszem, a keveset keresőknél és a nyugdíjasoknál “felső-vizitdíjhatárt” vezettek be, azaz pár alkalom után már vissza lehetett igényelni a vizitdíj összegét. A vizitdíjat a népszavazás eltörölte, de ha valami csoda folytán megmaradt volna, akkor biztosak lehettek benne, hogy sok választási ígéretben szerepelt volna a “vizitdíj eltörlése a nyugdíjasok számára”. Na, akkor lett volna szép ez a dolog: aki miatt hozták a törvényt, arra nem vonatkozik, a többieknek meg maradt volna a felesleges sarc.

Szóval érdekes kérdés az, hogy mi vezérelje a kormányt egy döntés meghozatalánál: az, hogy a döntés következtében jobb minőségű szolgáltatást tudjon nyújtani, illetve arra törekedjen, hogy ugyanazért a szolgáltatásért mindenki ugyanannyit fizessen (ne diszkrimináljon senkit jövedelmi helyzete miatt); vagy pedig az, hogy a társadalmi különbségeket csökkentse, és megpróbáljon úgy szolgáltatni, hogy a szegényebbeknek is jobb legyen egy kicsit. Nem egyszerű dolog ez.