Ezermilliárdok sorsáról készül dönteni a kormány, de nincs egy politikus, nincs egy médiaelemzés, amely korrekten leírná a helyzetet, hogy mindenki megértse és belássa a szükséges intézkedések indokoltságát. Hihetetlen sok félreértésről és félremagyarázásról hallani a médiában és itt a blogvilágban is Matolcsy nyugdíjrendszert érintő nyilatkozata óta.
Ilyeneket lehet olvasni, hogy „Ez rémálom, ez Argentína!”, „Össztársadalmi (orosz) rulettet indított Orbán”, „Mintha pisztoly lenne az ember fejéhez szorítva”, és további szellemesnél szellemesebb főcímekkel jelentek meg cikkek a témában anélkül, hogy akár csak kicsit is megkaparászták volna a dolog lényegét.
Ilyen környezetben nem csoda, hogy a tegnapi nyugdíjtémával foglalkozó írásunkhoz is záporoztak az elkeseredett, világvégét, rablást vizionáló, az ország elhagyását, feketegazdaságba menekülést javasoló hozzászólások. Abban pedig teljes(en téves) egyetértés uralkodik, hogy bizony a most aktív korosztály már semmiféle nyugdíjat nem fog kapni öregkorában, meg egyébként is a teljes szociális védőháló hamarosan össze fog omlani.
Hiánypótlóként íme egy kis egyszerű példa, amivel talán mindenki számára kézzelfoghatóbbá válik a probléma:
Tegyük fel, hogy egy amolyan modern, 21. századi Timár Mihály független államot hoz létre Budapest mellett egy kis telken egy családi házban. Az államnak mindössze 6 lakosa lenne, az aktív korban lévő Timár Mihály és felesége, két kiskorú gyermekük, valamint két nyugdíjas nagyszülő. Ezen független állam dolgozói mentesülnének a magyar adószabályok alól, fizetésként megkapnák a bruttó bérüket, viszont cserébe semmilyen magyarországi transzferben nem részesülnének. A családnak tehát magának kell a nyugdíjkérdést megoldania. A dolgot nagyon egyszerűen meg is oldották, megállapodtak, hogy a mindenkor aktív korúak fizetésük egyharmadát átadják a nyugdíjas nagyszülőknek megélhetés céljából, a maradékból pedig saját és gyermekeik megélhetését, taníttatását finanszírozzák. A modell működőképes, hiszen az idő múlásával a most aktívak lesznek nyugdíjas korúak, és gyermekeik aktív korba lépve eltartják majd őket, a bérükből való levonások által. Ez a klasszikus felosztó-kirovó rendszer.
Most tegyük fel azt az esetet, Magyarország jelenlegi problémájára hajazva, hogy Timáréknak csak egy gyermekük születik, vagyis az állam népessége hosszabb távon csökkenésnek indul. Timárék elgondolkodnak rajta, hogy öregkorukra bizony csak egy szem gyermekük lesz aktív korban, így a kettejük jövőbeni nyugdíja egy fizetés levonásaiból jóval szűkösebbnek ígérkezik a jelenleginél. A probléma megoldására kitalálják, hogy idős szüleik eltartása mellett a fizetésükből félretesznek még egy részt, amit majd saját nyugdíjas éveikben használnak fel. Ily módon kiegészíthetik egy szem gyermekük jövőbeni fizetéséből származó nyugdíjukat. Ezen elv mentén indult Magyarországon is 1997-ben a magánnyugdíjpénztári rendszer.
Ehhez a részbeni öngondoskodáshoz azonban arra van szükség, hogy bizony mindenki kicsit összébb húzza magát. Timárék kicsit kevesebb pénzt adnak át idős szüleik nyugdíjára, és ők maguk is kevesebbet költenek annyival, hogy a tervezett nyugdíjcélú megtakarításuk összejöjjön.
Az új modell működőképesnek tűnik, szépen gyűlik Timárék nyugdíj előtakarékossági számláján a pénz. A gondok ott kezdődnek el, amikor a család megunja a nélkülözést, és fogyasztásuk növelése érdekében hiteleket vesznek fel, amelyből idős szüleiknek is juttatnak. Ez történt Magyarországon is 2001-től kezdően. Az állam bőkezűen szórni kezdte a pénzt, főként fogyasztási célú támogatásokra: lakástámogatás, Sulinet program, 13. havi nyugdíj, közalkalmazottak 50%-os béremelése, autópályák építése… stb, stb.
A vége az lett, hogy Timáréknak már olyan mértékű adósságuk halmozódott fel, hogy egyrészt nem kaptak újabb hiteleket, maximum uzsorakamatra, másrészt meglévő hiteleik törlesztése jelentős részt elvitt havi jövedelmükből. Ilyen körülmények között pedig továbbra is fizetniük kellett a nyugdíjat idős szüleiknek, és tettek félre saját nyugdíjukra is, miközben tudták, hogy egy szem gyermekük részéről csak csökkentett összegű ellátásra számíthatnak majd idős korukban.
Kb. ez a helyzet jelenleg Magyarországon is. Mit lehet tenni? Idős szüleik amúgy is szerény nyugdíját nem szeretnék csökkenteni, így egyrészt erős ösztönzést éreznek Timárék egy második (esetleg harmadik) gyermek vállalására, amely megoldaná öregkori ellátásukat. (Ezt az ösztönzőt a magyar kormány is megteremtette a gyermekek után járó bőkezű adókedvezménnyel.) Másrészt vissza kell fogniuk költekezéseiket, hogy ne szoruljanak újabb hitelek felvételére, harmadrészt be kell látniuk, hogy a saját nyugdíjukra félretett pénzük nem reális megtakarítás, hiszen mellette ott áll egy ugyanakkora, ha nem nagyobb összegű hiteltartozás, amelynek hitelkamata ráadásul magasabb, mint megtakarításuk hozama. Így öregkorukban a nyugdíjra félretett pénzt úgyis az adósság törlesztésére kell majd fordítaniuk, tehát nem jelent tényleges többletpénzt. Ezt a megtakarítást tehát már most felhasználják hiteleik csökkentésére, valamint olyan beruházásokra (pl. ház szigetelése), amelyek a jövőben csökkentik majd havi kiadásaikat. Ezt teszi Magyarország is, amikor a magánnyugdíj vagyonokat államadósság csökkentésre, illetve szerkezeti reformok elindítására fordítja. Ez utóbbiról persze egyenlőre nem sokat tudni, csak annyit, hogy évi 6-800 milliárd forinttal csökkenti majd az állami kiadásokat.
Timárék esetében egyszerű és átlátható a probléma, és a megoldás is kézenfekvőnek tűnik. Nagyobb ország esetében összességében ugyanígy működik a dolog azzal a különbséggel, hogy a jövedelemtranszferek nem családon belül, hanem „idegenek” között történik meg. A globális makroszintű problémák vizsgálatát feladva elsősorban mindenki mikroszinten, a saját pénztárcájából kiindulva ítéli meg a helyzetet, illetve az intézkedések jóságát, vagy éppen rosszaságát. Mondhatni háttérbe szorul a társadalmi szolidaritás, aminek persze az önzőségen kívül objektív okai is vannak, hiszen a rendszerben sok potyautasról hallani: jogtalanul leszázalékolt nyugdíjasok, munkanélküliek, adócsalók, minimálbérre bejelentett milliomosok… stb.
A magyar kormány szándéka egyértelmű: munkahelyteremtéssel növelni kell az aktívak, az adózók számát, hogy javuljon az eltartó/eltartott arány. A munkahelyteremtést pedig célzott adócsökkentésen keresztül próbálják elérni. Persze a konkrét, eddig meghozott intézkedések hatásosságán megint lehetne alkotó módon vitatkozni, ehelyett leginkább csak jogi szőrszálhasogatásról, alkotmányossági aggályokról, egyáltalán a demokrácia haláláról hallhatunk. Véleményem szerint, és ezzel úgy gondolom, hogy nem vagyok egyedül, a jelenlegi helyzetben a szükség törvényt bont.
Könnyen abban a csapdában találhatjuk magunkat, hogy a süllyedő halászhajón mindenki görcsösen ragaszkodik saját(jának vélt) aranyhalához, ahelyett hogy a túlélés reményében bedobnák azt a vízbe, tehermentesítve ezzel a hajót, és együtt dolgoznának a hiba kijavításán, hogy aztán majd újra lehessen halászni.
Összességében azt lehet mondani, hogy bármilyen rendszerbeli változtatás szükségszerűen valamilyen mértékű jövedelem átrendeződéshez vezet a lakosság körében. Ezen persze jókat lehet vitatkozni, hogy jogos/nem jogos, helyes/nem helyes, igazságos/nem igazságos, az viszont egyértelmű, hogy változtatásra szükség van. Az pedig egész egyszerűen rémhír, és hangulatkeltés, hogy az állam most benyeli az egyedüli nyugdíjforrásnak tekinthető magánnyugdíj pénztári vagyonokat, így aztán a most aktívak semmiféle nyugdíjban nem részesülnek majd.
Egyértelmű, hogy a mostani generáció nyugdíjba vonulásakor is lesz majd egy aktív réteg, akinek járulékaiból nyugdíjat lehet majd fizetni. A kérés az, hogy mekkorát, és nem az, hogy lehet-e egyáltalán. Ahhoz pedig, hogy minél magasabb legyen a jövőbeli nyugdíj, gazdasági növekedésre, az adósságcsapdából való kitörésre, minél több aktív adózó állampolgárra, és persze minél több gyerek megszületésére van szükség. Vagy amennyiben mégis a nyugdíj öngondoskodásra szavazunk, akkor a jelenleginél is több lemondásra, megszorításra van szükség, hiszen egy válságos időben akarjuk egyszerre fizetni a jelenlegi nyugdíjasok nyugdíját, és takarékoskodni a saját nyugdíjunkra is.
Ezt is kéretik mindenkinek végiggondolni, és nem leragadni ott, hogy nem ezt ígérték, meg hogy a tolvaj banda csak „lenyúlja a lóvét”, zavarjuk el őket minél messzebbre. A legelszomorítóbb persze az, hogy a kormány is belemegy ebbe a vitába, és ahelyett, hogy érthetően elmagyarázná a helyzetet, hogy mire miért van szükség, ők is azzal jönnek, hogy valójában a jelenlegi rendszer "nyúlja le a lóvét", és józan, szakmai érvelés helyett próbálnak mindenféle álérveket és féligazságokat felsorakoztatni, hogy majd az ő szisztémájuk alapján minden rendben lesz. Így dönt Magyarország ezermilliárdok felett...
Frissítés: 2011.07.07. :
Bár a bejegyzést már több, mint egy fél éve írtam, azért tanulságos, hogy az akkori bírálók érvei mennyire nem jöttek be. Fél éve senki nem hitte el, hogy a magánnyugdíj vagyonból jut majd államadósság csökkentésre, és kiadáscsökkentő lépések is lesznek.
Persze most meg az a baj..
