Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Kétségek - Lázár és az álamfő

2011. március 20. - Droli

Csak nekem tűnt fel, hogy a "Lázár és a Schmitt-ügy" nem a közelmúltban történt?

Előre leszögezem, nem mentem fel a két politikust, sőt, tegnap Lázár tőlem is megkapta a magáét, meg is érdemli. De két érdekes dolgot jeleznék:

Schmitt Pál 2010. szeptember 7-én beugrott egy kávéra a Paprika Csárdába, de annyira azért nem siethetett, mert ha már ott volt, megejtett egy bejegyzést a vendégkönyvbe, sőt, még egy fényképet is odaragasztott! Nem tudom, mennyire életszerű ez, ha az ember siet, nem áll neki fényképeket ragasztani, de ezt most hagyjuk, lehet, hogy nem sietett, és Schmitt ennyire alapos ember.

De akkor mégegyszer hangsúlyoznám a dátumot: 2010. szeptember hetedike! Több, mint fél év telt el azóta! Eddig senki nem vette észre ezt a meglehetősen kidekorált vendégkönyvi beírást, és a hibákat? Vagy a sajtó tartogatta ezt a képet egy belpolitikailag eseménytelen hétvégére?

A Lázár eset egyértelmű - ő mondta (pont ő...), "enyhén" nagyképűen nyilatkozott, stb, stb. de mikor? Kíváncsiságból utánanéztem, és a Hódmezővásárhely.hu szerint a legutóbbi közgyűlés 2011.03.03-án volt, azaz több, mint két hete, tehát vagy ekkor, vagy még ennél is korábban hangzott el a Lázár kijelentés. Nos, egy közgyűlésen nemcsak Lázár vesz részt, hanem vannak ott ellenzéki képviselők is, pl. az MSZP-től, a Jobbiktól, az LMP-től - akkor az nem tűnt fel nekik? Utána nem kiabálták tele a sajtót, hogy "ez a Lázár hogy beszél?" Vagy csak kerestek egy belpolitikailag csendes hétvégét, hogy igazán nagyot szóljon az ügy?

Még egyszer jelzem, a fenti két úr cselekménye elfogadhatatlan, nem méltó az általuk betöltött közjogi tisztséghez. De ugyanakkor remek példái annak, hogyan tudja a sajtó manipulálni a közvéleményt, és hogy egyes pártok hogyan tudják érdekeiknek megfelelően alakítani a közhangulatot - még akkor is, ha azon a hétvégén éppen nem történt semmi.

Frissítés: jóval korábban, 2008-ban hangzott el a Lázár monológ! Végül is 3 év után sikerült észrevenni, gondolom vannak emberek, akik ilyeneket hallgatnak szabadidejükben :-)

(Előre jelzem, az írásba nem kérek belemagyarázni semmit, ami nincs benne. Köszönöm.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr562755341

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lázár János lett a falu kapitalistája 2011.03.21. 11:23:27

Nagyjából eddigre sikerült végigolvasni a legújabb Lázár-gate kommentárjait, és nem tudok szabadulni a kétségbeeséstől, mennyire könnyen dobunk máglyára embereket ebben az országban; pláne nem tudom szó nélkül hagyni, mennyire torz és képmutató sokak é...

Trackback: Lázár képviselő és a munka 2011.03.20. 12:16:28

Lázár mondá: "Én soha nem szégyeltem, hogy mim van, dolgozom keményen. Abban a miliőben nőttem fel, hogy a munka nem szégyen, a munka eredményét se kell szégyelni. Az ember gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs...

Trackback: Néhány demagóg, de jogos kérdés 2011.03.20. 12:04:06

Az öngondoskodás fontos polgári erény, és mint tegnap kiderült, Lázár János szorgalmasan műveli is. Úgy látszik ő is belátta, hogy a nyugdíjrendszer általuk felgyorsított összeomlását csak így lehet túlélni, és szülőként azt is megértem, hogy mindent m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

busga 2011.03.20. 12:15:23

Az a probléma, hogy Lázár Úr most frakcióvezető és most derül ki,hogy gazdagszik közpénzből, hogy ügyeskedik lézerrel,ingyen autóval, költségtérítéssel. A felvétel csak visszaigazolja, hogy egy gátlástalan gazember.
A keresztény képviselőknek külön megemlítem: Jézusnak sem volt semmilye...ennek ellenére sokan tiszteljük....sőt, vannak akik szeretik is.

jenőke 2011.03.20. 12:39:13

Ez ezek szerint pont olyan rejtély, mint az Őszödi beszéd utóélete, de mégis más, hiszen az Öszödinek csak egyes részeit hangsúlyozták, ónkényesen értelmezve, igaz mai napig folyamatosan, míg az utóbbit nem kell értelmezni (L.J. megteszi).

(Megfelelt a hozzászólási feltételeknek?)

dr. pretender 2011.03.20. 13:27:08

az őszödi beszéd is 4 hónappal később szivárgott ki...

misc · http://misc.blog.hu 2011.03.20. 13:40:04

eseménytelen hétvége? Európa éppen háborúzni kezd Líbiában, Japánban meg ki tudja mi van az atomerőművel.. semmi értelme nem lenne pont erre a hétvégére időzíteni a leleplezést.

Ez az összeesküvéselmélet így elég gyenge.

Scala 2011.03.20. 14:14:46

és farkcióvezetőként azt is lehet tudni, hogy mikor nyilatkozik egy-egy gazdaságilag jelentőségteljeset párttársunk (Kósa, Matolcsy, Szíjjártó), és akkor "a forint-euro árfolyam" már nem is alakulhat nekünk rosszul.
Ez miért nem tűnik fel senkinek?

De hogy mekkora korlátolt egy alföldi paraszt, az "a lányos anyukák Hódmezővásárhelyen" részből tűnik ki.

A posthoz:
én is agyaltam rajta, hogy ki akarják a háttérből csinálni csillogó fürtű Jánosomat; de a Schmitt dologgal nem kapcsoltam össze.
Nem tudom.
Úgy hallottam a Deutsch T. lenne megyei elnök, meg polgárm. és ez a mélyérzésű ember feljebb lépne.
Most ez így nem lehetséges. Ez a belső kör.
A Gyurcsány blogra egy átlagszemmel nézve baromi jó szöveget rittyentettek, nem amit az index.hu idéz, hanem ami előtte van. Persze ezt a részt nem Ferenc írta, mert nincs benne neurózis:

"Anyám sokat gürcölt életében. 12 évesen munkába ált, és ritka becsületességgel dolgozott, amíg nyugdíjba nem ment. Élete nagyobbik felében fonónő volt, annyit keresett, hogy ha szűkösen is, de legtöbbször kihúztuk a következő fizetésig. Hétvégén volt hús az asztalon, igaz hétköznapokon káposztás tészta vagy feltét nélküli zöldbab főzelék volt a szokásos menü. Egyetlen szobából és konyhából álló lakásból közel húsz év várakozás után egy lakótelepi tanácsi lakásba költöztünk, ez volt anyám életének legnagyobb előre lépése. Ha úgy tetszik, nem vitte sokra. Legalább is semmi olyan dologban, amit Lázár polgármester úr fontosnak tarthat. Én mégis azt gondolom, tisztességes élet áll mögötte. Sok munkával, sok szenvedéssel, de nagyon sok örömmel és szépséggel is. Szerintem anyám, most közel a nyolcvanhoz nyugodtan gondolhatja, hogy teljes életet élt. Nem hiszem, hogy igaza lehet Lázár Jánosnak, és gyanítom, maga sem mondaná, hogy anyán élete semmit sem ér.
(...) A megértés, a részvét teljes hiánya. Az életek sokfélék. Az élet értelme, teljesítménye is sokszínű. Nem intézhető el a világ annyival, amennyivel Lázár szeretné. Nem ítélhető meg az ember ilyen egyszerűen."

Táskás Tóni 2011.03.20. 14:46:12

@jenőke: Pontosan ezt gondolom én is. Bizonyíték van rá illetve olyan Orbán és fideszes nyilatkozatok, hogy már nyáron ismert volt az öszödi beszéd.Csak a fideszes nyilatkozatokat nem illik a szövegkörnyezetből kiragadni, másokét viszont teljes erővel félre lehet magyarázni.
Véleményem szerint Orbán és bármelyik fideszes vagy KDNP-s politikus mondhatta volna a Lázár dumáját, hiszen látszik a megszólalásaikból, a nagyképű dumájukból a cinikus mosolyukból és a gazdaságpolitikájukból, hogy kik a "kedvencek".

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.20. 15:44:13

@SCUMM:

"Ez az összeesküvéselmélet így elég gyenge."

Én sem szoktam hinni az összeesküvés elméletekben, de ebben az esetben meginogtam. Ha belegondolsz két eset lehetséges:

1. Valaki csakugyan olvasgatta a 2008-as hódmezővásárhelyi jegyzőkönyveket, és véletlenül rábukkant ezekre a sorokra.

2. Valamely helyi MSZP-s emlékezett, hogy Lázár néhány éve ilyeneket mondott, és most kiszivárogtatták. Ez azért valószínűtlen, hiszen miért pont most? 2008 óta volt egy választás. Bár tegyük hozzá, hogy Lázár a választások után lett ismert politikus, azelőtt a kutya sem tudta, hogy ki ő.

Illetve azért nem is annyira valószínűtlen. Épp most fut a Széll Kálmán terv, ami akárhogy is nézzük megszorításokat fog hozni, mégpedig jórészt a kisemberektől. Ilyenkor nagyot szól egy szegényeket gyalázó mondat egy vezető fideszes szájából.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.20. 18:47:05

@Scala: "és farkcióvezetőként azt is lehet tudni, hogy mikor nyilatkozik egy-egy gazdaságilag jelentőségteljeset párttársunk (Kósa, Matolcsy, Szíjjártó), és akkor "a forint-euro árfolyam" már nem is alakulhat nekünk rosszul.
Ez miért nem tűnik fel senkinek?"

És ez is 2008-ban hangzott el? A válság előtt? Lázár nem csak feltámadt, de már a jövőbe is lát? Szerintem gyanús, hogy ez valóban 2008-as felvétel.
Amit meg utólag bemutatott, hogy folytatás, simán ma éjszaka mondatta el vele Pintér egy sötét gyártelepen...

"Hiába nyöszörög, n ezeknek már nem hiszek..."

2011.03.20. 20:31:46

LMP-s képviselő nincs tudomásom szerint. és sztem akkor se volt. csak a tények kedvéért, bár szörszálhasogatásnak tünhet, de ezen megakadt a szemem. amúgy jó kis blog ez :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.20. 20:38:05

@Belpo:

Köszi! Ezt ki is tettem mottóba, egy másik hozzászólással együtt. :)

"- Hiába, nem vagyunk egyformák."
"- Nem, hála a jó Istennek!"

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.03.20. 21:26:28

@Belpo: amikor írtam, akkor még úgy volt, hogy volt :-)
@SCUMM: BELpolitikailag eseménytelen hétvége

2011.03.20. 23:37:38

@bogancs:
:) köszi :)
@Droli:
:) értem, csak ugye hogy ott LMP-s legyen, még kell néhány ilyen Lázár monológ :):)

anonymand 2011.03.21. 08:56:42

Tisztelt Droli!

Te mikor háborodnál fel, ha megtudnád holnap, hogy én tegnap a kút kávájára....?
Válasz:
1. tegnapelőtt?
2. ma?
3. amikor a tudomásodra jut?

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: remélem nem találsz semmi belemagyarázást a hozzászólásban, még azt is kihagytam, ami a lényeg: hogy szar ez így is, meg úgy is....
süti beállítások módosítása