Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Lázár János mondjon le!

2011. március 20. - bogancs

Ez már túl sok! Volt ugye a szolgálati autós botránya, majd a mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt, most pedig néhány olyan 2008-as mondata forog a neten és a médiában, amibe szinte bármit bele lehet magyarázni, és meg is teszik, akiknek ez érdekében áll.

Még ha el is hisszük, hogy ebben a „szegény nem ér semmit” dumában tényleg ártatlan, akkor is kijelenthető, hogy túl gyorsan jutott túl magasra, és közben fejébe szállt a dicsőség.

Most kell lemondania. Lázár János 35 éves. Még rengeteg ideje marad, hogy egy szinttel lejjebbről indulva, KEMÉNY MUNKÁVAL, tanulva hibáiból, alázatosabban, igazi államférfiként térhessen majd vissza egyszer.

Ez az én véleményem, de bocsássuk szavazásra:

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr412756142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tibike3 2011.03.20. 17:34:50

Mindegy milyen Audiban , és öltönyben feszít, akkor is csak egy nagyképű kimosakodott paraszt marad!

zoliopata 2011.03.20. 17:56:03

csak annyi a bune,hogy elpofazta a velemenyet.az osszes kocsog politikus igy velekedik,csak tudjak tartani a szajukat.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.20. 18:50:36

Olyan miért nincs, hogy végleg vonuljon vissza a birtokára gazdálkodni (ne úgy, mint Pokorni)

@zoliopata: Ott van fenn a poszt elején a bűnlajstroma. S ez már nem az első eset.
Hogy is van az: 3. csapás..?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.20. 20:28:23

@tibike3:

Hofi szavaival: a paraszt az ság, a munkás az osztály, az értelmiség meg réteg..

De ez még a kommunizmus idején volt. A XXI-dik századra jó lenne meghaladni ezeket a besorolásokat. Tudod, esélyegyenlőség.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.20. 20:31:03

@vadász2:

"Olyan miért nincs, hogy végleg vonuljon vissza a birtokára gazdálkodni "

Ez a más okból kategóriába esik.

1700 szavazat alapján elég egyértelműnek tűnik egyenlőre a dolog..

kormányzó 2011.03.21. 06:42:56

@zoliopata: Csendesen jelezném,Elqró Feri is ezt tette,mégis a vérét kívánta mindenki.

kormányzó 2011.03.21. 06:46:50

Nincs kettős mérce!/legalábbis itt ne legyen./ Ha az egyiknek pusztulni a kellett,pusztuljon a másik is!Igazából mindegy melyiket említjük,a többi is ugyanaz a szar!

Mc69 2011.03.21. 07:09:47

Ez megint az a rész amikor az átlag polgár legyint egyet és azt mondja: "ez is egy politikus a sok közül" és nem megy többet szavazni.

titkom 2011.03.21. 07:43:41

@tibike3: NEM "paraszt", hanem fehérgalléros gazember!!!

(((bocs, értem én az értelmét, és nem, NEM a szavakon lovagolok, hanem elegem van már abból, hogy egy dolgos réteg nevével, um. "paraszt", gátlástalan, vagy épp bunkó, stb. gazembereket jellemeznek... nem jó köz-szokás, pont olyan ez kicsiben, mint ami Lázár-féléket jellemzi)))

titkom 2011.03.21. 07:46:14

@zoliopata: írod "csak annyi a bune,hogy elpofazta a velemenyet"... hát nem éppen... nehogy már a gyurcsány-féle dicső-öszödi hőstetté váljon a közéleti gazemberkedés...

titkom 2011.03.21. 07:48:19

@kormányzó: ...korrekt, de tegye már a közélet az ilyen köz-szarokat a "helyére", és pics...zódjanak ki...

titkom 2011.03.21. 07:50:00

@bogancs: több is már a szavazat, s az arány vélhetően így marad...

intruderjani 2011.03.21. 11:15:19

Csak tudnám, hogy mi alapján "Nívó" ennek a blognak a neve?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.03.21. 20:22:06

Nah, meg lehet nyugodni: Lázár lefog mondani. A polgármesterségről. 2014-ben. Mert ő azt gondolja, hogy az a helyes, ha valaki csak 3 ciklust polgármesterkedik...
Ez az ő véleménye.

s 2011.03.22. 18:25:03

Dögöljön meg a fasszopó lázárbarom.

pirimogyoró 2011.04.07. 09:12:47

Aki már lopott annyit, hogy a gyerekei is vígan megélnek belőle, az kiszállhatna a mézesköcsögből.

pirimogyoró 2011.04.07. 09:14:19

@vadász2: 3 ciklus után már jár neki valami plusz juttatás, azt hiszem 5 év nyugdíjkedvezmény. Ezért kell neki a három ciklus. Ezt a kedvezményt nem hagyná veszni.
süti beállítások módosítása