Már-már rendszert csinálok abból, hogy a saját kútfőből írt cikkek mellett teret adok itt a blogon olyan írásoknak, amelyeket máshol olvastam, és valamiért megfog. Most is egy ilyen cikk következik, amelyet itt találtam, és most változatlan formában közlöm, hogy aztán Nívós olvasóinkkal itt is meg tudjuk vitatni őszintén, cenzúrázatlanul. A szerzőről, Antalffy Tiborról annyit érdemes tudni, - legalábbis amennyi nekem lejött róla - hogy amolyan polihisztor típus. Intelligens, és gondolkodó ember, mindenféle téma érdekli, de mint a polihisztoroknak általában, az ő tudása sem mélyül el túlságosan egyetlen területen sem, így óhatatlanul becsúsznak tárgyi hibák. Ily módon a megállapításai fenntartásokkal kezelendők, azonban blogja olvasása során számtalan nagyon értékes gondolattal ajándékozott már meg. Alapvető meggyőződése, hogy a civilizációnk összeomlás felé rohan, egyetlen lehetőség a túlélésre az, ha csoportba szerveződve vidékre költözünk, és önellátó, önfenntartó gazdálkodásba kezdünk.

Ennyi felvezető után következzen hát Antallfy Tibor 'Hogyan győzzük meg azt, aki hülyeségben hisz?' című cikke:

A vitafórumok tanulsága szerint (finoman fogalmazva) a félreinformált egyedek rendületlenül hisznek a valótlanságokban (vagy tudatosan tagadják annak tényleges jellegét). A kérdés az, ha ezen változtatni akarunk (amely ambícióból nincs hiány :-) mit tehetünk? A széltében-hosszában alkalmazott tipikus stratégiák nem működnek. A tények feltárása, ábrák, jelentések bemutatása, irodalomra való hivatkozás nem működik. A meggyőzendő személy a témáról sokszor többet tud, mint a meggyőzni akaró. Tehát tudja mindazt, amit te tudsz, de…. korábban már kialakított magában egy úgynevezett „motivált okfejtést”, amivel igazolni akarja a fejében már létező konklúziót, amit megerősít az, hogy a cáfoló bizonyítékokon átlép, és csak az igazoló tényekre összpontosít (magyarul, többnyire „becsapja” önmagát is).

Persze a „motivált okfejtést” minden ember gyakorolja, csak a hívők egy kicsit gyakrabban, mint a nem hívők. És hinni persze mindenben lehet, nem csak istenben. Lehet hinni egy politikusban, vagy abban a maszlagban, amit egy politikus kitalál, lehet hinni abban, hogy nincs globális felmelegedés, az egész csak kitalálás, lehet hinni étrend kiegészítőkben, számisztikában, reinkarnációban, agykontrollban, a csillagok állásában, a méregtelenítésben, szóval bármiben, és ha egyszer hiszünk valamiben, akkor ahhoz ragaszkodunk. Na erre a célra találtuk ki a motivált okfejtést. Vagyis az okokat úgy sorakoztatjuk fel, ahogy az hitünk számára a legcélszerűbb. Erre a jelenségre bőven lehet példát találni a hozzászólók között, tehát a jelenség senkinek se lehet ismeretlen, legfeljebb nem figyelt rá fel.

A legbiztosabb módszer, ha a buzgó hívőt magára hagyjuk, és várjuk hogy pofára essen. Hosszadalmas és van egy apró hibája. A pofára eső mindent megtesz, hogy ne derüljön ki (majd figyeljétek meg az Orbán-hívőket!) a pofára esése. De van ennél valamivel konzervatívabb módszer is.

Ne támadjuk közvetlenül a tévhitet, ami elől nem lehet kitérni, és a „támadást” tompítsuk. Például: Orbán gazdaságpolitikája katasztrófába sodorja az országot (rossz), Viktornak nincs szerencséje, gazdaságpolitikája ilyen nemzetközi környezetben nehezen érvényesül (jó). A rossz példánál a tévhitben élőtől más nem várható, csak heves ellenállás. A jó példánál a tévhitben élőnek biztosítva van egy menekülési útvonal, amivel előbb vagy utóbb élni fog.

Állandósult vita: A tévhitben élővel folytatott folyamatos vita nem más mint olaj a tűzre. Nem várható el, hogy a sorozatos „támadásra” beadja a derekát. Az Ember nem ilyen fából van faragva, ezért egészen biztos, hogy megmakacsolja magát. Az ismételt „támadás” tárgyát hajlamos teljesen nevetséges érvekkel is megvédeni. Inkább válik nevetségessé, mintsem belátóvá. Legvégső fokon az mögé menekül, hogy számára az az igazság, amit ő vall. Ez az a végső argumentum, amit nem lehet áttörni, elvégre csak ő maga tudhatja, hogy mit érez. Különben is, így a magyarázat, mindenkinek más az igazsága. „Ne is gyere azzal, hogy az igazság egy és oszthatatlan!” Ez már az abszolút begubózás, amikor a vitapartner visszavonul saját koponyájába és azt állítja, hogy neki a piros az valójában zöld, teljesen függetlenül attól, hogy hányan állnak a piros vélemény mellé. Ez az eset már túl lép a kezelhetőség határán. A hívő fél inkább meghal, mintsem elfogadná, a különben eléggé nyilvánvaló igazságot. Ilyen esetben be kell dobni a törülközőt, és be kell fejezni az okfejtést, mert az falra hányt borsó.